A 7 napról, 1998. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-01 / 1. szám
Krónika 1997-ből Őszi programhullás Dús volt az idei ősz, hiszen a levelek mellett programok is bőven „hullottak” Hódmezővásárhelyen. Október 3-án vette kezdetét és november 18-án ért véget a Vásárhelyi Őszi Hetek rendezvénysorozat, amelyen nyolc képzőművészeti, nyolc irodalmi, nyolc zenei, három tudományos, hat egyházi, kilenc sport és huszonhat egyéb rendezvény várta a számtalan kisebb program mellett az érdeklődőket. Az Őszi Heteket dr. Rapcsák András polgármester, országgyűlési képviselő nyitotta meg a Hódtói Általános Iskola és Gimnáziumban, melynek udvarán kívánságra avatására is sor került. Az Őszi Hetek keretében nyílt meg október első vasárnapján a 44. Vásárhelyi Őszi Tárlat a Tornyai János Múzeumban. A NATO-val megyünk Európába November 16-án Magyarország NATO-csatlakozásáról szavazott az ország. Hódmezővásárhelyen a várakozásokat felülmúló részvétellel és végeredménnyel zárult a referendum. Hazánkban a több mint nyolcmillió választópolgár fele az urnák elé járult. Csongrád megyében a jogosultak 45,89 százaléka ment el szavazni, közülük 84,99 százalék igennel, 15,01 százalék pedig nemmel válaszolt Magyarország NATO-tagságára. Hódmezővásárhelyen a 18713 érvényes szavazatból 15072 voks (80,54%) az igen, 3641 szavazat (19,46%) a nem rubrikába került. A szavazást a vásárhelyi 60 szavazókörben nem zavarta meg rendbontás. Erzsébet “megfiatalodott” Különösen szép ajándékot kapott a már hagyományos Erzsébetnapi ünnepségre az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet közössége. Egy egyedülálló, egymilliárd forintos beruházás eredményeképpen új gyógyszertárat és infúziós laboratóriumot adtak át, felújították a mosodát, a konyhát és a patológiát. A főigazgatói dicséretek átadásával és tudományos tanácskozással fűszerezett ünnepélyt a meghívott Kökény Mihály népjóléti miniszter ugyan nem tüntette ki jelenlétével, de a dolgozók öröme ettől független, kiváltképp, hogy a 98-as városi költségvetésben elkülönítettek egy 100 millió forintos tételt, amelyből az intézmény műszerezettségét fogják fejleszteni. Parancsnokváltás a dandárnál Nyugdíjba vonult a legendás tábornok — adtuk hírül lapunk december 4-i számában. Csorba Mihály, a hódmezővásárhelyi 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár dandártábornoka ünnepélyes állománygyűlés keretében adta át a parancsnoki tisztet a dandár új vezetőjének, Juhász Istvánnak, aki beszédében “legendás tábornoknak” nevezte a “fiait” 13 éven át irányító Csorba Mihályt, s hozzátette, hogy az általa megkezdett úton halad tovább a dandár. Összeállította: Herczeg Zsolt Fizetett politikai hirdetés Békés és boldog új esztendőt kíván Hódmezővásártely minden kedves lakosának Szegvári Sándor a KDNP hódmezővásárhelyi alapszervezetének elnöke Aktivizálódik az MKDSZ az MDF, a PSZH és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség. Itt hivatalosan bejelentettük, hogy a négy szervezet közös országgyűlési képviselőjelöltje dr. Rapcsák András polgármester. Hídfi: Úgy tűnik, nem elégedett az országos sajtó munkájával. S. Á.: Véleményem szerint az országos sajtó teljes mértékben beállt a kormánypártok mögé. Az Egyre markánsabban jelentkezik a magyar politikai élet színpadán egy új politikai csoportosulás, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség. A vidéken erősödő szervezetről Samu Ágostont, a hódmezővásárhelyi alapszervezet titkárát kérdeztük, amit Hol tart ma a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség? S. Á.: Jelenleg Csongrád megye településein folyik az alapszervezetek szerveződése, elsősorban helyiséggondokkal kell szembenézni. Hódmezővásárhelyen október 10-én alakult meg a helyi alapszervezet, amely- nek jelenleg 96 tagja van, január közepére várhatóan 150 fős létszám, amely lényegesen magasabb, mint a Kereszténydemokrata Néppárt tagsága. A Fizikai Dolgozók Szakszervezetének és az etnikai kisebbség egy része jelezte, hogy be kívánnak lépni. Tagjaink sorában vannak városi önkormányzati képviselők is. HiVaill A közember gyakran nem érti, mi zajlik a KDNP, az MKDSZ körül. S. Á.: Igen, nagyon sokat kell magyarázkodni, sokan nem értik, mi történt a Kereszténydemokrata Néppártban, miért jött létre az MKDSZ. Azok a tagok, akik nem válogatott sajtót olvasnak, nem kapnak elég információt, kivéve a helyi sajtót. Lényeg az, hogy Vásárhelyen a KDNP és az MKDSZ nagyon jól megfér egymással, előremutató és higgadt várospolitikát akarunk folytatni, s munkánkra természetesen rányomja a bélyegét a májusi választás. Pár héttel ezelőtt sajtótájékoztatót tartott a FIDESZ-MPP, MKDSZ teljesen nélkülözve van az országos sajtóban, holott ez a csoportosulás volt az első, amely egy polgári magyar jövőképet próbált fölfesteni. Ez az egyesület akkor, amikor a KDNP sajnos elvesztette integráló ellenzéki szerepét, elsőként kötötte meg a választási szövetséget a FIDESZ- szel, s várjuk az ellenzéki pártokat ebbe a jobbközépi összefogásba. Közel húsz országos képviselőjelöltet indítunk a választásokon. Jövő évben már aktívabban lépünk a közvélemény elé. Békés, boldog új esztendőt kíván minden kedves vásárlójának a ZÖLD-FEHÉR ÉLELMISZER VEGYESKERESKEDÉS JÁTÉK-SPORT-AJÁNDÉK Hmrhely, Jókai u. 87. sut (-) Minden kedves vendégemnek boldog új évet kívánok! a SON ADRIN SOTERAPIA várja önt a téli szünetben is. A só feloldja az alsó- és felsőlégúti lerakódásokat, megszünteti a makacs köhögést Ünnepi nyitvatartás december 24-én és 31-én 12 óráig december 27-30-án 8-18 óráig december 25-26-án és január 1-jén ZÁRVA. Még kapható a kedvezményes nyugdíjasbérlet. Hműhely, Erdő u. 5. Telefon: 342-219