A 7 napról, 2003. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-02 / 1. szám
Dr. Bicsérdy Gyula a második, Égető Gyula a harmadik helyen végzett Lázár János lett az év embere Vásárhelyen A város polgármesterét és országgyűlési képviselőjét választotta meg Az év emberének 2002-ben a 7nap hetilap játékában részt vevő olvasók többsége. Dr. Lázár János összesen 207 szavazatot kapott. A második helyen a vásárhelyi főiskola főigazgatója, dr. Bicsérdy Gyula végzett 76 vokssal. A bronzérmes Égető Gyula cég- és szerkesztőségvezetőnk lett, akire 69-en adták le a lapból kivágott szelvényüket. A szavazatokat összesítő és hitelesítő bizottság tagjaként dr. Szemző Margit ügyvéd, dr Erdélyi Miklós ügyvéd, Árva László, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola igazgatója, valamint Tarján Lajos, a játékot támogató T & M Sport Fitness Stúdió és T-Sport Center Vitaminsziget tulajdonosa közreműködött a végeredmény megállapításában. A lepecsételt urna, majd a borítékok felbontása után többszöri átszámolás következett. Az első helyezetteken kívül szavazatot kapott még (zárójelben a kapott voks száma): dr Hernádi Gyula (34), Risztov Éva (13), dr. Kószó Péter (25), Csáki Jánosáé (12), Farkas Ferencné (19), Cila Andrásáé (13), dr. Havasi Katalin (6), Bacsa Lídia (3), Almási István (3), dr. Máyer Klára (4), Kokovai Péter (3), Nagy Zoltán (3), Istvánffyné Becsei Márta (1), Herczeg Mihály (2), dr. Dömötör János röntgen szakorvos (1), dr. Radics Sándor (2), Csorba Mihály (3), Balla Iván (1) , Konczné Halászy T. Mária (2) , Hegedűs Lajos (2), Tóthné Kecskeméti Katalin (1), Balogh Jánosné (2), dr. Horváth László (1), Kendi Imre (1), Csikós András (1), Asztalos Judit (1), Baunok Bernadett (1), Kőhegyi András (2), Herczeg Zsolt (1), Kristó János (1) és Gyovai Mihály (1). A játék szabályai szerint olvasóink bármelyik hódmezővásárhelyi lakosra, indoklás nélkül leadhatták voksukat, ám fénymásolt szelvényt nem fogadtunk el. A játékban csak azok szavazhattak, akik a 7nap hetilap megjelenési körzetében laktak. A legtöbb szavazatot kapott Év embere — idén dr. Lázár János — a cím mellett elnyerte a Rádió 7 és a 7nap hetilap vándorserlegét, valamint a T&M Sport Fitness Stúdió és a T-Sport Center Vitaminsziget által felajánlott arany pecsétgyűrűt is. Azok között, akik szavazatukat leadták a játékban, értékes nyeremények találtak gazdára, amelyek kisorsolását szintén a szavazatösszesítő bizottság felügyelte. Kővásárhely, Ormos Ede utca 13. Nyereménye egy kristálypohár készlet bonbontartóval. Értéke: 13210 Ft. Felajánló: Tutti Trade Kft. Üveg-Edény- Porcelán Boltja, Szántó Kovács János u. 4. Nyerteseinket dr. Lázár Jánossal, Az év emberével, szerkesztőségünk vezetésével és a játék támogatóival együtt egy közös díjátadó vacsorára is meghívjuk. Az időpontról és az egyéb részletekről természetesen mindenkit időben értesítünk. Köszönetet mondunk minden játékosnak és támogatónak! Arra pedig, hogy olvasóink milyen alaposan megfontolt érvek alapján szavaztak, példa az a levél, amelyet özvegy Martonosyné mellékelt szavazata mellé, bár ezúttal nem az ő akarata érvényesült: „Almási István polgármesteri jogkört is gyakorolt 2002- ben. Becsülettel, nagyképűség nélkül ellátta ezt a többes feladatot. Nem irritálta munkatársait. Mellőzte a csúfolódást. Úgy látjuk, rászolgált a tiszteletünkre. Mindenképpen javasoljuk 2002. év kiváló emberének.” Az Égető Gyula által kitalált játék korábbi éveiben a címet dr. Kószó Péter gyermekorvos, települési képviselő, johannita lovag, alpolgármester, dr. Mucsi Imre egyetemi tanár, és néhai dr. Rapcsák András polgármester, országgyűlési képviselő nyerte el. Herczeg Zsolt Nyertes szavazók: 1. helyezett: IFJ. BACSA PÉTER PÁLNÉ, Hódmezővásárhely, Nefelejcs utca 12. Nyereménye egy Thomson Altima 5 CD-s music center 50 ezer forint értékben a hódmezővásárhelyi Elektrománia (Andrássy út 9/B) és az Olcsó János (Andrássy út 41.) jóvoltából. 2. helyezett: SZŰCS SÁNDOR, Hódmezővásárhely, Ág utca 27. Nyereménye egy három darabos, rózsagyökérberakású kínáló szett, amelyet a szegedi Flamand-Holland Bútorok Boltja (Petőfi sgt. 17.) ajánlott fel. 3. helyezett: KONCZNÉ HALÁSZY T. MÁRIA, Hódme Sajtóközlemény Mint ismeretes, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata december 20-án a város minden középiskolás diákjának, összesen 3500 ifjú polgártársunknak osztotta ki Nobeldíjas írónk, Kertész Imre Sorstalanság című regényét. A világszerte óriási érdeklődéssel fogadott, nemzetünknek felbecsülhetetlen értékű nemzetközi elismerést és tekintélyt szerző alkotás a magyar kultúra és közgondolkodás európai színvonalának jelképe lett. A napokban Párizs utcáin magyar zászlók lengenek, és a kirakatokban magyar témájú könyvek állnak az első helyen. Önkormányzatunk a Délvilág című megyei napilap mai számából értesült arról, hogy Hódmezővásárhelyen a Nobel-díjas mű nyolc vagy kilenc példányát széttépve találták meg az Ifjúsági Park melletti hirdetőtáblánál. Önkormányzatunk sajnálattal fogadja ezt az eseményt, ám meggyőződésünk, hogy nincs egyébről szó, mint felesleges hangulatkeltésről, és egy diákcsínyről. Ez az esemény nem ront Nobel-díjas írónk regényének értékén, és azon sem, hogy ezekben a napokban sok ezer más diáknak a polcán sértetlenül ott van a Sorstalanság, Hódmezővásárhely, 2002. december 28. Csorba Mihály alpolgármester