A 7 napról, 2005. július-december (12. évfolyam, 27-50. szám)
2005-07-07 / 27. szám
Háromszázan már megkapták Nem a márka számít A képviselőtestület döntése értelmében a hódmezővásárhelyi általános iskolákban heti 5, a középiskolákban heti 4 testnevelésórát irányoznak elő. Hogy a rászoruló gyerekek is megfelelő felszereléssel és ruhában sportolhassanak, az önkormányzat 2700 gyermeket segít 6000 forintos sportszervásárlási utalványnyal. Az első 300 utalványt június 30-án vehették át a szülők a Városháza dísztermében dr. Lázár János polgármestertől, valamint Almási István és dr. Kószó Péter alpolgármesterektől. Lázár János elmondta, hogy felvették a kapcsolatot és egyeztettek a kereskedőkkel, hogy ha nem is a legmárkásabb termékekre, de jó minőségű magyar termékekre elég lesz a pénz. A polgármester arra biztatta a szülőket és a gyermekeket, hogy ne a vásárolt áru márkáját nézzék, hanem arra törekedjenek, hogy az jó és tartós legyen, és a gyerekek tudjanak benne mozogni, sportolni, hogy minél egészségesebbek legyenek, minél jobb legyen az állóképességük, minél jobban bírják a gyűrődést. Kokovai Péter 60 éves érettségi találkozó Szellemi muníciót kaptak A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban 1945-ben érettségizettek tartották találkozójukat június 26-án. Kárász Józsefné, a jeles vásárhelyi író özvegye elmondta, 1944- ben kerültek át a leánygimnáziumból, mert katonai kórház lett az iskolájuk helyén. Mint elmondta, a Bethlen Gábor Református Gimnázium befogadott gyermekei voltak. Egy szűk évet töltöttek az iskola falai között, de ez az egy év többet jelentett számunkra, mint a másik iskolában eltöltött hét. A Református Ótemplomban Dányi József református esperes és Németh László római katolikus tábori lelkész fogadta a megjelent 22 egykori diákot. Dányi József megemlékezett azokról is, akik már nem jöhettek el a találkozóra. Az ökomenikus istentiszteleten Ilosfalvy Róbert operaénekest felvételről hallhat ták, Wass Albert verseit Nagy Viktória szavalta, Horváth János kántor énekelt, majd Németh László gitározott és énekelt. Közreműködött még Krupiczer Ferenc trombitatanár és tanítványa, Márton Norbert, orgonán kísért Olasz Sára tanárnő. Benyhe János irodalomtörténész, műfordító, a spanyol, portugál és francia irodalom kiváló ismerője is tagja volt a 45-ben végzett évfolyamnak. A gimnáziumi éveket élete meghatározó élményének nevezte, szerencsésnek tartja magát, hogy Tölcséry tanár úr jóvoltából beszabadulhatott a több mint ötvenezer kötetes könyvtárba. Hajdú Sándorné dr. Szeli Ilona mikrobiológus, az orvostudomány doktora gépészmérnök férjével érkezett a találkozóra. Szerinte egy életre elegendő szellemi és emberi muníciót kaptak az egykori iskolától, tanáraiktól. Diviki Sándor Dr. Havasi Katalin az új elnök Megosztják a munkát A Fidesz-MPSZ hódmezővásárhelyi szervezetének tisztújító közgyűlésén a tagság egyhangú szavazással dr. Havasi Katalint választotta meg a városi szervezet új elnökének — jelentette be dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő június 28-án. Dr. Havasi Katalin szerkesztőségünknek elmondta, hogy dr. Lázár János választókerületi elnök döntése volt, hogy a munkát szeretné megosztani. Meglepetésként érte az elhatározás, és ennél nagyobb meglepetés már csak az egyhangú bizalom volt számára, amelyet a Fidesz tagságtól kapott — árulta el az újonnan megválasztott elnök, majd így folytatta: “Ez a bizalom kötelez arra, hogy a jövő évi választásokra való felkészülést úgy próbáljuk levezényelni illetve úgy igyekezzünk megszervezni, hogy a munkamegosztás valóban a munka hatékonyságát növelje, és a város érdekeit minél jobban tudjuk képviselni.” Kokovai Péter Iskolaszer vásár a H-FORMA Kereskedőházban! Mi már felkészültünk az új iskolakezdésre! Hatalmas árukészlettel, akciókkal, értékes nyereményekkel állunk rendelkezésükre. SUDD It látod SWSjáSyBt ltdank /utalvány beváltása esetén is. Fődíj: kamerás mobiltelefon, egyéb díjak, ajándékcsomagok, ajándékutalványok. Készpénzes vásárlás esetén USAofaCVsekintery - Több mint tíz éves szakmai tapasztalatunk alapján munkatársaink segítenek a tanszer csomagok összeállításában. Parkolási lehetőség a Teleki utca felől. Iskolakezdési utalványokat beváltunk! Várjuk kedves vásárlóinkat. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 58. Nyitva H-P 8-18 Szó: 8-12