AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 16. évfolyam (1974)

1974 / 3-4. sz. - KÖZLEMÉNYEK - BARBARITS LAJOS: Munkaszervezési kérdések a gabonaaratás gépi formáinak magyarországi kialakulása során

MUNKASZERVEZÉSI KÉRDÉSEK A GABONAARATÁS GÉPI FORMÁINAK MAGYARORSZÁGI KIALAKULÁSA SORÁN A szántóföldi termelés munkamozzanatainak gépesítését siettető tendenciák leg­főbb rugója volt: minél kisebb költség-ráfordítással a termelés minél nagyobb jövedel­mezőségét biztosítani a föld tulajdonosa számára. A munka elvégzéséhez hiányzó és költségigényes emberi és állati munkaerőnek gépekkel való helyettesítése elsősorban a gabona betakarításnál vált szükségessé, minthogy annak éghajlati időhatárokhoz sza­bott, gyors lebonyolításától fügött az egész termelési folyamat eredményessége. A gépesí­tett betakarítás magasabb igényeket támasztott munkaszervezés tekintetében, a szük­séges idő-, munkaerő- és költségtényezők meghatározását és azok egymásrahatásának koordinálását illetően. Bonyolultabbá tette a feladatot a követelmények ütközése, amit Thaer így fogalmazott meg: ,,A jó aratómunka egyik feltétele, hogy a mag kipörgésének elkerülése végett gyorsan történjék, a másik, hogy a termény a kellő érettségi fokon és szárazon kerüljön zsákba; — ez a két követelmény sokszor egymással ellentétes".­ Még feszítettebbekké váltak a követelmények kölcsönös egymásra hatásából eredő ellentétek, amikor a gabona értékesítésének világméretűvé fejlődött versenye egyszerre követelte az alacsonyabb gabonaárakat és — a piacok mielőbbi elérése érdekében — az aratási munkálatok gyorsítását. Az emberi munka A társadalommá alakulás kezdeti fokán a növényi táplálékokkal, így a gabona­neműekkel való ellátás és a vele járó munka kizárólag az asszonyok gondja volt, a mun­kában részt kellett venniük a család gyermekeinek is. A gyermek-munkaerőnek az aratásban szokásos alkalmazásáról már Homérosz megemlékezik.­ A férfi csak később, a törzsi harcok során bekövetkezett rabságban, tehát az erőszak jogán, majd adott­tett rabszolgaként, már bizonyos jogrend kényszerével végzett nagyobb testi erőfeszí­tést igénylő, egyebek közt mezőgazdasági munkát, annak főként a nehezebbjét, így az aratást is. A halász-vadász életmód táplálkozási formáinak változásával, a letelepedett ember helyhezkötöttségével, a településeket övező termesztő területekből a megművelt határ kialakulásával megváltozott a családon belüli munkamegosztás rendszere is: a fejlettebb férfiizmokra nagyobb hányad jutott a földművelés munkáiból, de a sarlózás egészen a kasza általános elterjedéséig sok helyütt — Magyarországon is — asszony­munka maradt még a XIX. században is, a férfi ilyenkor a felgyűjtésben, kévekötözés­ben segédkezett. A kaszával arató jobbágy csoportban az előkaszás volt a fő személy, akinek — a XVIII. századi enciklopédiában rögzített jellemzése szerint­ — szorgalmas, meg­bízható, becsületes, magas növésű, erős testalkatú, barátságtalan természetű („etwas moroser Gemüthsart") embernek kellett lennie, mert beszédes, barátságos, vidám kedé­lyű előmunkás nem előnyös a földeser szempontjából, sokkal inkább az olyan, aki nem kedveli embertársait („ein Misanthrop"), aki nem szereti a sok beszédet, és az étkezés, pihenés idejében is ügyel, hogy minél előbb folytassák a munkát. Az ilyen ember maga is jobban dolgozik, és munkára tudja serkenteni a többit. A két évszázados munka­szervezési tanácsadó szerint a kaszás csoportokat úgy kell összeállítani, hogy a sorban 1 Thaer: Grundsätze der rationellen Landwirtschaft, Berlin 1812. 4. k. 38. 1. 7 Eomeros Iliasa, ford. Kemenes (Kempf) József, Bp. 1902. 330. I.: „Három kévekötő kötözött, hátul meg a markot kis gyerekek szedték s hordták teli összenyalábbal." (XVIII. ének 353-54.) " Krünitz: Oeconomische Encyclopedie, XI. Theil, Berlin 1777. 409. 1.

Next