AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 16. évfolyam (1974)
1974 / 3-4. sz. - TANULMÁNYOK - DEMČENKO, N. A.: Mezőgazdasági termelés Moldvában a XIX. században és a XX. század elején
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS MOLDVÁBAN (XIX. SZ.) 391 XIX. század végén a Kisinyov városbeli és a város környékén élő szőlősgazdáknak (akik a legtöbbet termeltek piacra) csak 16 %-a rendelkezett fémpréssel.147 A fehér és a vörös bort különbözőképpen készítették. A fehér szőlőt kipréselték, majd rögtön sajtolták, és erjedés végett egy külön edényben helyezték el. A vörös bor esetében az erjedésre szolgáló edényben benne hagyták a szőlőszemek béját-magvát is a teljes erjedésig. A fehér és a vörös bor készítésének ezt a módját leginkább a nagygazdaságok alkalmazták. A kisparaszti gazdaságokban — tárolóedény híján — már a szedésnél gyakran összekeverték ezeket a fajtákat, és együttesen is dolgozták fel, nem különítve el a cefrét a törkölytől. A jó minőségű borok előállítása szempontjából nagy jelentőséggel bírt a pincegazdálkodás. Moldva viszonyai között a pincegazdaság ,,az egyik első előfeltétele volt a jó minőségű bor előálltásának".148 „A drága pincegazdaságok" megvalósítása szoros kapcsolatban állt azzal a hosszabb vagy rövidebb borkezelési idővel, ami alatt a bor fokozatosan elnyerte színét, bouquet-jának finomságát, ízének lágyságát és állandó alkoholtartalmát.149 A XIX. század közepén azonban a pincegazdaság még gyengén fejlett volt. A besszarábiai borok 1858. évi odesszai kiállításáról szóló beszámolóban azt olvashatjuk, hogy „egész Besszarábiában aligha találunk 10 jó borpincét". Ugyancsak ebből a dokumentumból láthatjuk, hogy a borpincék a nagy szőlőgazdaságokhoz tartoztak. „Ami pedig a borászattal foglalkozó lakosságot illeti, határozottan állíthatjuk, hogy azok nem rendelkeznek borpincével, hanem legfeljebb 2—3 köblös gödörrel."150 A XIX. század végétől, a racionálisabb borászat bevezetésétől kezdve, a pincegazdaság egyre inkább fejlődésnek indult. Jó pincéket létesítettek az akkermani kerület szőlőgazdaságaiban. Ballasz tudósítása szerint Akkermanban, Purkariban és másutt egyes szőlősgazdák jó pincével rendelkeztek,151 azonban a szőlőtermesztéssel foglalkozó parasztok zöme a tőkéről adta el a szőlőt, s így jó pincét nem is létesített. A történeti-gazdasági, valamint a talaj- és éghajlati viszonyok majdnem egész Moldva területén kedveztek a szőlőkultúra elterjedésének. A különböző körzetekben nyert borok azonban különböző minőségűek voltak. Amint arra részben már rámutattunk, a kedvezőbb talaj- és éghajlati viszonyok, a tökéletesebb szőlőművelési technológia, a borászat magasabb technikája (ideértve a bor tárolását) az ország déli centrumaiban jobb minőségű borokat eredményezett. Ezeket a borokat — a legismertebb besszarábiai szőlészeti-borászati központ után — „akkermani" borokként ismerték. Ezek gyakran az egyes borászati centrumok települései után kapták nevüket, pl. sabói, purkari, vagy az ismert szőlősgazdák családneve után: Tardan stb. Az északi és a központi kerületektől eltérően itt majdnem minden nagy borosgazda 2—3 éven át érlelte a bort és csak azután vitte eladásra, nagyobb haszonnal, az összoroszországi és a nemzetközi piacra. Az összoroszországi kiállításokon nemegyszer kaptak díjakat és aranyérmeket. 147 B. r.Jlyname: BnHorpaflHHKH KmuHHeBa. KHUIHHCB 1891. 77. 148 LírHA CCCP, 4). 398, on. 23, fl. 8374, JI. 3. 149 Uo. 46. 1284, on. 223, fl. 189, JI. 26. 159 UrMA CCCP, 4). 398, on. 23, fl. 8374, iI. 3. 161 M. Ecuuliac: i. m. 221.