A Hét, 1971. július-december (2. évfolyam, 27-53. szám)

1971-10-15 / 42. szám

Éjféli ügyelet Világító sétapálca Olvasom, hogy föltalálták a vilá­gító sétabotot. Én, aki még a séta­botot sem találtam föl, izgatottan várom az új szabadalom jövőjét. A technikai leírás ugyanis meglehető­sen hiányos — sem a bot alakját, sem a fénylés eredetét nem részle­tezik —, mégis a hitelesség sugarai­val vonja be a találmányt. Jóma­gam is foglalkoztam egykor ilyen világmegváltó kérdésekkel. Kétke­dés nélkül mondhatom, hogy majd­nem föltaláltam a világító kulcs­lyukat. A találmány felé helyes irányból indultam el, nevezetesen a sötét lépcsőházból. A bejelentés, amely a hagyományos „heuréka“ ki­áltást pótolta, így hangzott: „az ör­dög vigye el, ha a kulcslyuk vilá­gítana, könnyebben lehetne kinyitni az ajtót !“ Természetesen már a lép­csőházban jelentkeztek azok az egyének, akik készen álltak szár­nyunk nyesegetésére vagy ikaruszi ötleteink fölolvasztására. — Egyszerűbb, ha a lépcsőház lámpája ég — mondták az irigyek, a világító kulcslyuk ellenségei. Lehet, hogy egy elvont more geo­­metrico lépcsőházat valóban köny­­nyebb megvilágítani, mint egy kulcs­lyukat. De más az elvi lépcsőház és más a valódi út, amely a sötét lép­­csőházon át szobánkba vezet. A vi­lágító sétapálca lángelméi, ezek a rendkívüli technikusok valószínű­leg fölismerték fogalmaink eme ket­tősségét. Apró reflektorral vagy vi­lágító festékkel látják el a sétabo­tot az utcai reflektorok tövében. Tudva, hogy az utcalámpa úgysem ég, noha elvileg égnie kellene. Mert most cserélik az égőt vagy éppen ki­­parittyázták. Esetleg csak azért nem ég, mert a technikusok ellenőrzik, hogy égne-e, ha bekapcsolnák. A világító sétapálca abból az elv­ből indul el, hogy nem minden lám­pa világít. Úgy fogom föl ezeket a meglepő találmányokat, mint a fény vészkijáratait. Hogy akkor is kijön a fény, ha kapui beomlottak vagy azokat rejtélyes módon eltorlaszol­ták. Amint a bot fényében látható, igyekszem a leleményt az emberi tudás nagy alkotásai közé sorolni. Tehát megtalálni helyét a gőzgép és az atomreaktor között. Noha az utóbbi években elszaporodtak a tő­kés világ kevésbé jelentős találmá­nyai. Olvastam a nők világító haris­nyájáról, sőt fénykibocsátó haris­nyakötőjéről. Ezeknek a holmiknak a jelentősége minden bizonnyal ki­sebb a gőzgépénél, mert egy-egy fénylő harisnyakötő csak jól megha­tározott személyeket érdekelhet. Nem hihetem, hogy egy ilyen tárgy közkinccsé válhatik, amelyért majd­ milliók küzdenek, sőt áldozzák éle­tüket. A harisnyakötők derengése sötét gondolatokat sugallt, íme, amíg mil­liárdos értékek repülnek az égbe vagy pusztítják Dél-Ázsia települé­seit , addig a civil világnak csak va­lami halvány fluoreszkálás jut ? Va­jon lehetséges-e ez, hogy a technika is dekadenssé alakuljon ? Amikor a kutatók és tervezők ne az ember valóságos hasznát figyeljék, de ki­szolgáltassák tudásukat az oktondi játéknak vagy a pikantériának ? Hiszek a kutatókban, a világ tech­nikusaiban. Ezért valami fontos és nélkülözhetetlen eszközt sejtek a vi­lágító sétapálcában. Talán kiderül majd, hogy el kell csavarni a sé­tapálca fejét, és akkor a sétafikáló megérti a madár­csevegést. Vagy meg kell a botot pörgetni, és a járó­kelő oda repül, ahová akar. Ha az angol föltalálók nem ezt válasz­tották eredményül, úgy viszont közönséges másolásról van szó: egyszerűen elorozták a világító kulcslyuk elgondolását. Ehhez még hozzáteszem, hogy a fénylő ajtóki­lincs megoldásán is évek óta gon­dolkozom , akkor azonnal világossá válik, honnan szedik a tőkés terve­zők eredeti ötleteiket. BAJOR ANDOR A HÉT, 1971. OKTÓBER 15. EREDMÉNYES TÁR­GYALÁSOK. Hétfőn befeje­ződtek a Románia Szocialista Köz­társaság és Tanzánia Egyesült Köz­társaság küldöttsége között folyta­tott hivatalos megbeszélések. A kö­zös közlemény újabb tanúbizonysága hazánk következetes együttműködé­si politikájának. A tárgyalások so­rán mindkét fél kinyilvánította megelégedését a Románia Szocialis­ta Köztársaság és Tanzánia Egye­sült Köztársaság közötti kapcsolatok kedvező alakulása fölött. Felmérték a kapcsolatok fejlesztésének a lehe­tőségeit politikai téren, a kereske­delmi cserék, a gazdasági és mű­szaki együttműködés terén, különö­sen a bányászati, erdészeti, mező­­gazdasági, lakásépítkezési szekto­rokban, valamint a műszaki segély­­nyújtás és a káderképzés terén. A közlemény hangsúlyozza: a felek úgy vélték, hogy a román—tanzá­niai kapcsolatok szélesítése és bő­vítése mindenben megfelel mind a két ország érdekeinek, mind pedig a világbéke és a nemzetközi együtt­működés általános ügyének. Ki­emelték azt a közös óhajukat, hogy fokozzák a Román Kommunista Párt és a Tanganyikai Afrikai Nemzeti Unió (TANU) közötti együttműködési kapcsolatokat, mert meggyőződésük, hogy ez az együtt­működés pozitív hatást gyakorol majd mindkét nép gazdasági-társa­dalmi haladására, s az antiimpe­­rialista erők egységét és általános érdekeit szolgálja. Mindkét fél ál­lást foglalt amellett, hogy az álla­mok közötti kapcsolatokban küszö­böljék ki az erőszakot és az erő­szakkal való fenyegetést, bármiféle pressziót, békés úton oldják meg a vitás kérdéseket, és elítélte a más államok ügyeibe való beavatkozásra irányuló imperialista politikát, han­goztatva minden egyes nép szent jogát, hogy saját akaratának és törekvésének megfelelően maga­spolitikai mlaentcárja döntse el fejlődésének útját. Ismé­telten kinyilvánítva mély ragasz­kodását a népek elidegeníthetetlen önrendelkezési jogához, a két fél hangsúlyozza, hogy országuk és népük továbbra is politikai, er­kölcsi és anyagi támogatásban részesíti Angola, Mozambique, Gui­nea-Bissau, Namíbia és más te­rületek népeinek harcát a gyarma­ti elnyomás felszámolásáért, a sza­badság és a nemzeti függetlenség kivívásáért, a népek jogos törekvé­seinek és társadalmi haladásának megvalósításáért. A felek erőtelje­sen elítélték a Dél-Afrikai Köztár­saság és Rhodesia appartheid és faji megkülönböztetési politikáját, s követelték, haladéktalanul vesse­nek véget ezeknek az anakronisz­tikus módszereknek, amelyek bűn­tényt jelentenek az emberiség ellen, veszélyeztetik az afrikai kontinens békéjét és biztonságát. A román—tanzániai kapcsolatok fejlesztését szolgáló tárgyalások újabb bizonyítékai Románia követ­kezetes külpolitikai állásfoglalásá­nak, az országok közötti békés együttműködés és az imperializmus elleni következetes küzdelem érde­kében. KORMÁNYVÁLSÁG TÖRÖKORSZÁGBAN. Az utóbbi napokban a politikai hírmagyarázók megkülönböztetett figyelmet fordítanak a törökországi eseményekre. Nihat Erim hat hó­nappal ezelőtt megalakított kor­mánya súlyos válságba jutott. Nihat Erim kormánya a március 12-i me­morandum által teremtett politikai helyzetben alakult meg. Az ország katonai vezetői e memorandumban Suleyman Demirel kabinetjének a lemondását és egy „pártokon felül álló" kormány megalakítását kö­vetelték. Ennek az új kormánynak széles körű reformprogramot kel­lett volna megvalósítania, minde­nekelőtt gazdasági téren, a néptö­megek elégedetlenségének a leesi­­títására. Nihat Erim kormánya valóban kidolgozott egy tervezet-so­rozatot, amely magában foglalta a parasztok földhözjuttatását, a köz­oktatás átszervezését, az állam po­zícióinak megerősítését az iparban, az idegen tőke részarányának csök­kentését a nemzetgazdaságban, il­letve közvetlen ellenőrzését. Ezek a tervezetek azonban erős ellenállásra találtak a földbirtoko­sok és a pénzügyi hatalmat képvi­selő csoportoknál egyaránt. A török sajtó beszámolt arról, hogy Anató­lia keleti vidékein a nagybirtokosok fegyveres terrorakciót indítottak a parasztok megfélemlítésére, hogy ily módon elriasszák őket a földosz­tás igénylésétől. Másfelől számos tőkés vállalat feladta invesztíciós terveit, sőt megszüntette a már megkezdett ipari létesítmények épí­tésének a finanszírozását is, így a nemzetgazdaság fejlődése megrekedt és növekedett a munkanélküliség. Ilyen körülmények között a kor­mány reformprogramja a célkitű­zések körvonalazásának állapotában maradt, viszont számos intézkedést vezettek be a „társadalom nyugal­mának biztosítására“. Ezek az in­tézkedések különösen az „ostrom­­állapot“ kihirdetésében, majd több­szöri meghosszabbításában nyilvá­nultak meg. A konzervatív erők nyomására nézeteltérések merültek fel a kormány tagjai között: egye­sek feladták az eredeti program megvalósításának az igényét, mások következetesek maradtak a refor­máló célkitűzésekhez. Az ellentétek eredményeként két független mi­niszter elhagyta a kormányt, majd Suleyman Demirel pártja, amely többségben van a parlamentben, visszavonta mind az öt tagját a kormányból. Az ország elnöke, al­­elnöke, valamint a hadsereg veze­tői sietve visszatértek vidéki útjuk­­ról Ankarába, hogy megvizsgálják az új helyzetet, amely legalábbis nyugtalanítónak mondható, mert beláthatatlan következményekkel járhat belpolitikai téren, de esetleg más vonatkozó szkbor. ..• Mozgó atomerőmű Valahányszor atomerő­műről beszélünk, képzele­tünkben hatalmas épület, bonyolult és nagyon költsé­ges berendezések képe je­lenik meg. Ha az atomerő­művek csak ilyen méretek­ben készíthetők, az új ener­giaforrás elterjedésének a lehetősége a földgömb tá­voli vidékein lehetetlenné válna, nemcsak a szinte megoldhatatlan szállítási kérdések miatt, hanem a gazdaságos üzemeltetés szempontjából is. Ezért a moszkvai Ener­gia­ Fizika Intézet szakem­berei megterveztek és el­készítettek egy szállítható atomreaktort. A reaktor „szíve“ gúla alakú, csöve­ket és fémrekeszeket tar­talmazó tömb. Az üzem­anyagként használt urá­nium—235 ötvenezer tonna szén fűtőerejének megfe­lelő hőséget fejleszthet. Ezt a minireaktort első­sorban a Sever típusú tör­pe-atomerőművek felsze­relésére készítették. A Se­ver típusú atomerőműveket olyan távoli, kis lakosságú, az örök fagy birodalmához tartozó vidékeken épí­tik, ahol ásványi kincsek­ben (nikkel, kobalt, arany) gazdag lelőhelyeket fedez­tek fel. Nemrégen a messze észa­kon csak Diesel-motorok­kal vagy gőzkazánokkal működtetett áramfejlesztő berendezéseket használtak. Most a Sever típusú atom­erőmű egyetlen reaktora (150 kilowatt) ellátja egy 3000—5000 lakosú település­t.villanyáram- és fűtési szükségleteit. (mi) (NAUKA I ZSIZNY, Moszkva) A száműzött London Bridge Lake Havasu Cityben (Arizona, USA), a Colora­do partján, szokatlan ün­nepségre készülnek: fel­avatják a híres London Bridge-t. Hogyan kerül a nagy tekintélyű „öreg hölgy“, az angol főváros hídjainak sztárja, Ameri­kába? 1968-ban a McCul­loch Oil Company egy­szerűen megvásárolta két­millió négyszázhatvanezer dollárért az angol metro­polis nevezetes hídját, és áthajózta Arizonába, hogy ezzel a különleges turisz­tikai látványossággal fo­kozza Lake Havasu City idegenforgalmát. Amikor az amerikai üz­letemberek megtudták, hogy a London Bridge el­adó (a híd alapjait még a római hódítók rakták le), úgy vélték, hogy az üzlet kifizetődő. A híd Havasa Cityben, a mesterséges szi­geten épített nyaralótele­pet köti majd össze a re­pülőtérrel. Az angol tu­ristákra való tekintettel, a híd környékére ősi angol falut építenek, a hozzá tartozó fagerendás kocs­mákkal és fogadókkal. A London Bridge-t, az angol főváros első kőhídját, 1176 és 1209 között építették. (Előzőleg fahidak szelték át ezen a helyen a Tem­­zét.) A kétoldalt elhelye­zett vasrácsos kapukra akasztották annak idején a kivégzett elítéltek fejét. 1832-ben a hidat lebontot­ták, s fekete gránitkövek­ből építették újra. Idővel a híd már nem felelt meg a forgalom követelményei­nek, és lebontásra ítélték. Ekkor léptek közbe az „arizonai mentők“, az Új­világ történelmi ereklyék­re és jól fizető üzleti be­fektetésre vadászó pénz­emberei. A tízmillió kilós híd gránittömbjeit 1,6 mil­lió dolláros költséggel át­hajózták Los Angelesbe, s onnan Coloradóba szállí­tották. Az egy és nyolc tonna között váltakozó kö­veket egyenként megszá­mozták, hogy mindegyike az eredeti helyére kerül­jön vissza. így vált a Lon­don Bridge, az angol tör­ténelem egyik tanúja, ame­rikai turisztikai vonzó­ponttá. (ti) (DIE WELT, Hamburg) A szegények lustasága ? A Der Spiegel című fo­lyóirat az iskolai tanköny­vekbe lapozva, néhány igen veszedelmes tételre akadt a gyengén fejlett országok­ra vonatkozó fejezetekben. „Ha a világ egyes nagy ki­terjedésű vidékein az em­berek még mindig éheznek, az mindenekelőtt a hely­telen gazdaságpolitikának tudható be. Hollandiában a lakosság sűrűsége négy­zetkilométerenként három­szor akkora, mint Indiában, mégis Hollandiában a jó­lét honol, Indiában pedig éhínség pusztít. Éppen a legszegényebbek sajátítot­ták el a semmittevés és a boldog élet művészetét. Megelégszenek a napsütés­sel, egy darabka kenyérrel, egy paradicsommal s egy korty borral... Nem cserél­nék fel ezt az életet egy királysággal sem: királyok ők, akik szabad idejüket uralják. S ez valóban érté­kes birodalom !“ Az iskoláskönyvek ha­sonló stílusban mentegetik a gyarmatosítási politikát. „A XV. és a XX. század között az európaiak nem­csak azért telepedtek meg a világ különböző vidékein, hogy új területeket hódít­sanak meg, népeket igáz­­zanak le és profitra tegye­nek szert. Első és állandó célkitűzésük tudásvágyuk kielégítése, a felfedezés ö­­röme volt. Az elmaradt or­szágok népének fizikai és szellemi istápolására irá­nyuló törekvés késztette az európaiakat a távoli orszá­gok felfedezésére és kor­mányzására.“ (ti) (DER SPIEGEL, Ham­burg) PONTOS ÚTBAIGAZÍTÁS a­ Pouvt/tt* Teherán? A búzatábla végénél jobbra, aztán egyenesen! (LE FIGARO, Párizs) NEMZETKÖZI ÉLET

Next