A Hét, 1972. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-01 / 48. szám
NEMZETKÖZI ÉLET Chile, e tízmillió lakosú ország, az Andesek hegyvonulata és a Csendes-óceán hullámai közé szorulva majdnem négyezer kilométer hosszan és alig egy-kétszáz kilométer szélességben nadrágszíjként húzódik Argentína mellett. Északon Bolívia és Peru nehezen járható, forró éghajlatú övezetei, délen pedig a jeges Antarktisz határolja. De Chile nemcsak földrajzi fekvését, alakját tekintve rendhagyó, különleges ország, hanem politikai szempontból is. Kezdjük azzal, hogy Chile régi és mélyen gyökerező demokratikus hagyományokkal rendelkezik. A chilei parlament a világ harmadik legrégibb törvényhozó testülete. Az ország „sajátosságai" közé sorolható a hadsereg magatartása is. A legtöbb latin-amerikai ország hadseregével ellentétben, a chilei megmaradt szigorúan „szakmai" hadseregnek, a politikai törvényesség őrzőjének. Ebben az országban a fegyveres erők nem törtek hatalomra, nem hajtottak végre golpe militar okat, katonai államcsínyeket, nyílt politikai összeütközések esetén állást foglaltak azzal a politikai erővel szemben, amely letért a törvényesség útjáról. Megemlítjük továbbá, hogy Chilében erős kommunista párt, valamint különböző áramlatokat egyesítő, széles vonzású szocialista párt tevékenykedik. Ezek a „sajátosságok" 1970 szeptembere óta újabbal gazdagodtak. Az 1970. szeptember 4-én megtartott elnökválasztásokon ugyanis a három jelölt közül az Unidad Popular, azaz a Népi Egység nevű koalícióba tömörült baloldal képviselője kapta a legtöbb szavazatot. Igaz, dr. Salvador Allende nem szerzett abszolút többséget, de az alkotmányos szokásoknak megfelelően a kongresszus két háza (ahol a Népi Egység pártjai kisebbségben voltak és vannak!) őrá adta szavazatát. Az Unidad Popular jelöltje 1970. november 3-án bevonult a La Moneda nevű elnöki palotába. Olyan országról van szó, amely része az úgynevezett harmadik világnak, és amelynek a társadalmi, gazdasági és politikai átalakulások végrehajtása során meg kell szabadulnia az észak-amerikai monopóliumok fojtogató öleléséből. Érthető tehát, miért áll az érdeklődés gyújtópontjában mindaz, ami Chilében történik. A baloldali pártok hatalomra kerülése óta kevéssel több mint két év telt el. Eredményekben gazdag, de nehézségektől korántsem mentes két esztendő. „Győzni könnyebb, mint építeni" — hangsúlyozta Salvador Allende közvetlenül az elnökválasztások eredményének közzététele után. S az elmúlt két év alátámasztotta a chilei elnök szavainak igazát. Az Unidad Popular már a hatalom átvételekor félreérthetetlenül bejelentette: a törvényesség legszigorúbb betartásával, pontosabban a polgári parlamenti demokrácia játékszabályainak alkalmazásával hajtja végre meghirdetett reformprogramját. Ez már egymagában feltételezte, hogy a kormány nagy politikai hajlékonyságról tegyen tanúbizonyságot. A Népi Egység kormányának helyzetét rendkívül megnehezítette és megnehezíti, hogy bizonyos értelemben az országban kettős hatalom alakult ki: mint már említettük, a törvényhozásban, tehát a képviselőházban és a szenátusban a jobboldali erők rendelkeznek többséggel. A kongresszus bármikor elutasíthatta a kormány törvényjavaslatait, sőt kifogásokat emelhetett a miniszterek személye ellen. S a parlament élt is ezzel a jogával. Az Allende-kormány ugyanakkor meglehetősen nehéz örökséget vett át a kereszténydemokrata Eduardo Frei kormányától. Az ország természeti kincsei, valamint az ipar és a közlekedés kulcsfontosságú pozíciói az észak-amerikai monopóliumok kezében összpontosultak. Az államháztartást több mint hárommilliárd dollár adósság terhelte. A népfront-kormány elsősorban arra törekedett, hogy kivonja Chilét a monopóliumok fennhatósága alól, növelje a dolgozók életszínvonalát, szilárdítsa meg az ország politikai és gazdasági önállóságát. Államosították a rézbányákat, s így az ország legfőbb természeti kincse (a világ felbecsült réztartalékának 37 százaléka Chilében ta miinfii' i mii in tii n 'Iminem látható) a chilei népé lett. Állami tulajdonba vették továbbá a salétromlelőhelyeket, a szénbányákat, a vasérctelepeket és a nagybankokat. Míg a megelőző kereszténydemokrata kormány hatesztendős hivatali ideje alatt mindöszsze 1408 földesúri birtokot sajátított ki, a népi kormány kevesebb mint két év alatt 3374 latifundiumot számolt fel, azaz 8 996 000 hektár földesúri földet adott át a nincstelen parasztoknak: az összes öntözött chilei földterület 48 százalékán hajtottak végre földreformot. Az Unidad Popular kormányzásának első évében 35 százalékkal emelkedtek a bérek. A bevezetett egészségügyi intézkedések eredményeként csökkent a csecsemőhalandóság, s minden egyes chilei kisgyermek díjtalanul fél liter tejet kap naponta. A kormány ugyanakkor hathatós intézkedéseket foganatosított a munkanélküliség felszámolására Változások álltak be az ország külpolitikájában is. Az Allende-kormány diplomáciai kapcsolatokat létesített Kubával, elismerte Dél-Vietnam Köztársasága ideiglenes forradalmi kormányát, a nemzetközi szervezetekben és értekezleteken pedig a haladó erőkkel közös álláspontot képvisel. Ezek az eredmények növelték az Unidad Popular népszerűségét, s ez az elmúlt év április 4-én tartott közigazgatási választások eredményében tükröződött a legtisztábban: a Népi Egységhez tartozó pártok és mozgalmak jelöltjei a szavazatok 50,87 százalékát szerezték meg, vagyis 14 százalékkal többet, mint amennyivel a megelőző év őszén Salvador Allendét elnökké választották. A Chilei Kommunista Párt már akkor figyelmeztetett, hogy számítani kell a belső reakció és a külföldi monopóliumok támadásaira. S ez be is következett. Az Egyesült Államok tőkés körei a nemzetközi piacokon végrehajtott beavatkozással lenyomták a rézárakat. A kereszténydemokrata kormány idején egy pound (fél kilónál kevesebb) réz ára 69 cent volt a világpiacon, most , viszont alig 50 cent. Ha figyelembe vesszük, hogy Chilének egy cent árcsökkenés tizenegy millió dollár veszteséget jelent, és hogy az ország kivitelének 85 százalékát a réz teszi ki, megértjük, milyen csapást jelentett ez a nemzetgazdaság számára. Ezzel párhuzamosan a belső jobboldali erők is támadásba lendültek. Már a Népi Egység kormányának megalakulásakor menekülni kezdett a magántőke az országból. (Nem teljes adatok szerint több mint 200 millió dollárt csempésztek ki külföldre.) Az Andesek hágóin át a földreform miatt elégedetlen nagybirtokosok egész gulyákat hajtottak Argentínába. Minthogy a polgári ellenzéki pártoknak többségük van a törvényhozás mindkét házában, sorozatos kísérleteket tettek a forradalmi folyamat további kibontakozásának megakadályozására parlamenti eszközökkel. A jobboldali parlamenti többség akadályokat gördített minden olyan törvényjavaslat megszavazása elé, amely a népi kormány programjának megvalósítását célozta. A parlamenti obstrukció továbbá abban is megnyilvánult, hogy a jobboldali képviselők vádat emeltek néhány miniszter ellen, és végül lemondásra kényszerítették őket A leghevesebb támadást a külföldi monopoltőkés körök és a belső reakció idén ősszel intézte a Népi Egység kormánya ellen: az úgynevezett októberi roham az Allende-kabinet megbuktatását tűzte ki céljául. A támadásra a Kennecott észak-amerikai rézmonopólium adta meg a jelt. Miután a chilei „réztörvényszék", amelyet azzal a rendeltetéssel hoztak létre, hogy az államosított társaságok kártérítési követeléseit megvizsgálja és jogosultságuk esetén teljesítésükről döntsön, elutasította az említett monopólium kártérítési követelését, a társaság külföldi törvényszékekhez folyamodott. Egy francia törvényszék a Kennecott javára hozott kedvező döntést. Felbátorodva, a rézmonopólium lefoglalt egy chilei rézrakományt. Ezt követően megmozdult a belső reakció is. Az ország több ezer kiskereskedője bezárta üzletét, így próbált zavart okozni a lakosság ellátásában. Az áru- és nyersanyagellátás bojkottálását célozta a teherautó-tulajdonosok „sztrájkja" is. Chilében a vasúti hálózat gyengén fejlett, emiatt a gépkocsi-fuvarozás fölötte nagy szerepet játszik. Bár a magánfuvarozók és a kiskereskedők „sztrájkja" mintegy 140 millió dollár kárt okozott az országnak, a Népi Egység kiállta ezt a próbát is. Önkéntes fiatalok, katonák ültek a teherkocsik volánja mellé, és biztosították a lakosság ellátását a legszükségesebbel. A reakció arra számított, hogy a néptömeg elfordul a kormánytól. Pontosan ellenkezőleg történt. A nyilvánvaló kudarc láttán, előbb a kiskereskedők, október végén pedig a magánfuvarozók is felhagytak a szabotázsnak nevezhető „sztrájkkal". Ekkor a jobboldal ráeszmélt: a burzsoá alkotmány nyújtotta manőverezési lehetőség nem elegendő számára, hogy megakadályozza az ország gazdasági-társadalmi szerkezetének megváltoztatását célzó békés forradalmi folyamat előrehaladását, ezért az erőszak és a terror fegyveréhez nyúlt, s ezzel saját maga tért le a polgári alkotmányosság és törvényesség útjáról. Jobboldali elemek több helyen felrobbantották a vasútvonalat, sósavas palackokat dobáltak az úttestekre, hogy zavarják a járműforgalmat, bántalmazták az önkéntes gépkocsivezetőket, valamint azokat az üzlettulajdonosokat, akik nem voltak hajlandók részt venni a kormányellenes szabotázsakciókban. A jobboldal vezetői véres polgárháború felé sodorták az országot. Csakhogy az események nem öltöttek ilyen fordulatot, minthogy egyrészt a Népi Egység kormánya, a dolgozókra támaszkodva, mindent megtett ennek elkerülésére, másrészt pedig a jobboldal várakozása ellenére a fegyveres erők a törvények és az alkotmány betartása mellett szálltak síkra s támogatták és támogatják a törvényesen alakult Allende-kormányt. A reakció októberi rohama után újabb — ötödik — kormányátalakításra került sor. A legnagyobb újdonság a hadsereg három haderőneme parancsnokainak és a szakszervezetek két legfőbb vezetőjének bevonása a tizenöt tagú kabinetbe A fegyveres erők képviselőinek részvétele a kormányban nem jelent politikai kompromiszszumot, nem vezet a Népi Egység programjának feladásához. A hadsereg cselekvő közreműködésével Salvador Allende elnök könnyebben elejét tudja venni a jobboldali rendbontásoknak és a szabotázsakcióknak. A katonai és a szakszervezeti vezetők bevonásával szélesedett a kormány bázisa Az Unidad Popular ura a helyzetnek. A népi erők tehát újabb jelentős győzelmet vehetnek számba. Persze, még hosszú és nehéz harcok várnak az Unidad Popularra. Jövő év márciusában parlamenti választásokat tartanak. A dolgozók azonban, amint azt a legutóbbi események is megmutatták, a Népi Egység kormánya mellett állnak. Santiago főterén a tömeg a követke■ző jelszóval tüntetett: Allende, el pueblo te defiendel, vagyis: Allende, a nép megvéd! SZÉKELY LÁSZLÓ ’iir ii i rsm !HiTi ' \ feil illii ti as«s» ::::: IS ÄÄ 1 m:: :lwwSiw „Allende, a 20 A HÉT TÁRSADALMI—POLITIKAI—MŰVELŐDÉSI HETILAP III. évf., 48. (111.) szám Megjelenik pénteken Főszerkesztő HUSZÁR SÁNDOR Főszerkesztőhelyettes FÖLDES LÁSZLÓ Szerkesztőségi főtitkár KOVÁCS ANDRÁS Szerkesztőség és kiadóhivatal: București, Piața Scinteii nr. 1. Telefon: 17.60.20. Postafiók: 4138 Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii Grafikai szerkesztő: D. Varga Katalin