A Hét, 1979 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1979-06-08 / 23. szám
Emberek viharban (2.) A hangverseny Eljött a hangverseny estéje. A temesvári színház nézőtere zsúfolásig megtelt Az élményt váró izgalom forró hangulata töltötte be a termet. Amikor Kodály Zoltán megjelent a páholyban, a közönség felállva, hosszasan tapsolt, közöttük a hatóságok képviselői is, többek között Oprescu hadosztályparancsnok, Emil Gradinariu városi kultúrtanácsos, továbbá román írók és újságírók. Nagy taps fogadta Radu Urleteanu karmestert, akinek intésére felcsendültek George Enescu I. Román rapszódiájának hangjai. „Szikár alakja — idézzük Cseresznyés Sándort — a hatalmas zenekar fölé emelkedett. Széles, nyugodt mozdulatokkal vezényelt, a jobb proszcéniumpáholyban pedig ősz hajú férfi figyelte..." A zenekar és a kórus is nagyszerűen helytállott, és méltóképpen tolmácsolta Kodály Psalmusát is, amely lenyűgöző hatást keltett, utána tapsvihar zúgott fel. Urleteanu karmester Kodály Zoltán felé fordulva mélyen meghajolt. A zeneszerző felment a színpadra, átölelte Urláteanut, és csak ennyit mondott: „Nagyon szépen köszönöm". Majd melegen kezet szorítottak. A közönség szűnni nem akaró tapssal, felállva ünnepelte a Psalmus szerzőjét és tolmácsolóit. Ilyen ünnepi hangulatban folytatódott a hangverseny második része is. I. Alexandru Russo, a Zenebarátok Egyesületének egykori évvel e hangverseny titkára — huszonnégy után, Kodály Zoltán 75 születésnapja alkalmából — a temesvári Szabad Szó 1958. január 4-i számában így emlékezik vissza a hangversenyre: „ . .. A nagyzenekarra, vegyeskórusra és tenorszólóra írt Psalmus Hungaricus muzsikája időszerű zenei nyelven szólaltatta meg Vég Mihály kecskeméti, XVI. századbeli költő archaikus fordítása nyomán — a külső és belső ellenségtől nyomorgatott magyar nép jajkiáltását. A Városi Színház proszceniumpáholyában helyet foglaló Kodály Zoltánt körülvették a bánsági zenei élet jelesei, élükön Sabin Dragoljat. A nézőtér zsúfolásig megtelt lelkes, rajongó, békére és a népek egyetértésére vágyakozó közönséggel, amely soha nem látott ünneplésben részesítette a nagy zeneszerzőt. A műsor minden egyes száma, annak sajátosságait kidomborító tolmácsolásban, együttérzést ébresztett a hallgatóságban mindaz iránt, ami szép és emberi egy nép lelkületében. A Psalmus Hungaricus kiemelkedett bámulatos újszerűségével. Modern muzsika, amely ősi népdalok témáiban gyökerezik. A kórus, akárcsak az antik görög tragédiában, maga a nép hangja, azzal a különbséggel, hogy szerkezete polifon. Mint az oratóriumban, itt is találkoznak az epikai, lírai és drámai elemek. A mesteri hangszerelés egyforma meggyőző erővel fejezi ki a bánatot és a menekvés reményét. Kodály remekműve élményszerűen hatott a két világháború közötti évtizedek formalizmusától és dekadentizmusától megcsömörlött temesvári közönségre..." Kodály Zoltán a Psalmus Hungaricus átütő sikerű bemutatója után fogadta a 6 Órai Újság munkatársát, akinek a következőket mondotta: „Már sok helyen, szerte a világ nagy metropolisaiban hallottam a Psalmus Hungaricust, de őszintén ki kell jelentenem, hogy a temesvári előadás felülmúlta minden várakozásomat. Külön dicséretes ez a nagy munka, amelyben fő érdeme Urlefeanu román karnagy úrnak van, hogy ezt a valóságosan nemzetközi — román, német és magyar tagokból összeállított zene- és énekkart — ilyen rövid idő alatt ennyire össze tudta fogni.“ Hangverseny után Emil Gradinariu városi kultúrtanácsos díszvacsorán látta vendégül Kodály Zoltánt, Laurisin Lajost meg egy szűk körű társaságot. Fennmaradt erről egy fényképfelvétel, amelyet Aurél Tomasiu, a hangverseny egyik szervezője készített. A vacsoráról a Déli Hírlapban (F. szignóval) a következőket olvassuk: „ ... A hűvösvölgyi aszkéta — így hívják Kodályt Budapesten, mert teljesen elvonulva él az emberek világától. És most itt ül az aszkéta az asztalnál, kissé zavartan a szeretetteljes arcok között, de máris valami meghitt vidámság ömlik el komoly arcán. Kellemes meglepetéssel látja, hogy magyarok és románok ennyien együtt vannak, és egyetértenek a kultúra megbecsülésének gondolatában. Román beszédek hangzanak, magyar beszédek hangzanak és mégis egyetlen harmóniában olvadnak a különböző idiomájú szavak. Kultúrharmóniába. (...) Igen, Kodálynak olyan széles lett a kedve — ez sem igen történt meg —, hogy még beszédet is mondott. Nem csiszolt szóvirágokat mondott, csak nagyvonalú igazságokat. Gránitból valót. Az erdélyi lélekről beszélt. És arról, hogy akik egy darab földön élnek, bármilyen is a nemzetiségük, kell hogy legyen egy összefogó kapcsuk, egy közös kultúrgondolatuk. És beszélt a kultúrtiszteletről, amely az embertisztelet és a gyakorlati megértés egyetlen biztos átmentő hídja. A megértés és egy tisztult szemlélet zavartalan szimbóluma volt ez a szép est, akaratlanul is példázata annak, hogyan képzelhető el mélyebben, igazabban és őszintébben egy átértett és tisztelt sorsközösség.“ A banketten számos pohárköszöntő hangzott el. I. Alexandru Russo említett visszaemlékezésében ezeket írja: „A társaság poharat emelt a román—magyar baráti közeledés alapján gyümölcsöző együttműködésre. Kodály Zoltán kijelentette, hogy továbbra is hozzá óhajt járulni a két szomszéd nemzet közeledéséhez, majd így szólt: »Most értem, miért hangoztatja Kós Károly író, hogy a magyarországi magyarok kevésbé értik meg az erdélyi magyar lelket, mint a románok. Az a harmónia, amelyet itt láttam, nemsokára általánossá fog válni a szomszédos országban is.«“ Asztalbontás után Kodály Zoltán, Laurisin Lajos, Radu Urlățeanu, Sabin Dragoi, dr. Emil Gradinariu — a házigazda —, Szegő Ferenc és Aurel Tomașiu egy másik szobába vonult vissza, hogy megtárgyalják a Budapestre tervezett cserehangverseny ügyét. Abban is megállapodtak, hogy ezen a budapesti hangversenyen mutatják be (ősbemutatóként) Sabin Dregoi legújabb művét. Kodály Zoltán rendkívül szükségesnek és fontosnak tartotta a budapesti hangversenyt, közbenjárását ígérte annak érdekében, hogy — a temesvárihoz hasonlóan — a szándéknak megfelelő ünnepi keretet kapjon. Sajnos, erre a hangversenyre már nem került sor. Azonban a más erdélyi városokban megjelenő lapok is jelentős kulturális eseménynek nevezték a temesvári hangversenyt. TÁMADÁSOK LAVINÁJA Osztatlan volt a siker, de a jobboldali sajtó folytatta, sőt fokozta a támadást Radu Urlățeanu ellen. Ebben a hadjáratban a Vestul vezetett, követte a Țara, a Generația Nouă és más lapok. A temesvári Vestul című lap 1934. január 6-i számában, közvetlenül az ünnepi hangverseny után, az első oldalon háromhasábos cikkben (Psalmus Hungaricus címen) foglalt állást. Bevezetőül — képmutatóan — a népek közti barátság ápolása mellett szól, majd váratlan fordulattal azzal a váddal hozakodik elő, hogy Kodály Zoltán temesvári fogadtatása és meleg ünneplése nem anatkozása volt, hanem zenekedvelők megnyia magyarországi soviniszta propaganda hatásának következménye. Majd így ír: „Egyetlen következtetést vonhatunk le: a románok, az igazi románok hirdessenek bojkottot... a kölcsönös megismerést szolgáló kapcsolatokat mi, bánságiak ezeréves távlatból mérjük fel... Nemzetközi a művészet? Igen, tudjuk, de a magyarok művészete soviniszta, öncélú lett, nem egyéb, mint eszköz. Ezért a koncerten elhangzott tapsokra csakis utólagos pfujjal válaszolhatunk." Egy másik temesvári lap, a Tóra ugyanaznap szintén az első oldalon közöl cikket, ugyancsak Psalmus Hungaricus címen, és felveti a kérdést: mesváron a Psalmus „Miért adták elő TeHungaricust? Hogy üvöltve ünnepeljék Laurisin Lajost, a budapesti opera silány tenoristáját? Legyünk őszinték, összehasonlíthatjuk-e valaha is a Psalmus Hungaricust Enescu Román rapszódiájával? (...) A temesvári kisebbségi közönség azonban kimutatta érzéseit. Nem a művészetnek, hanem a magyar nemzetnek tapsolt... Nem sovinizmusból mondjuk mindezeket, távol áll tőlünk ilyesféle gondolat, de az embert fölháborítja már az effajta tüntetés is, ezért tehát a Psalmus Hungaricust törölni kellett volna a műsorból..." Ugyanez a lap a második oldalon „zenei krónikát" is közöl, amelyben dicsérettel illeti a Radu Urlățeanu vezényelte szimfonikus hangverseny művészi értékét. Kifogásolja azonban, hogy a román hallgatók számára csak Enescu Román rapszódiáját tűzték műsorra, míg a többi számot a magyar közönség igényeihez szabták. Miután megállapítja, hogy Radu Urláțeanu kiváló karmester, és a hangverseny minden számát magas művészi szinten vezényelte, így fejezi be: „Szerettük volna, ha a közönség az igazi művészetet ünnepli, nem pedig a nemzetiségét." Ezek az egyébként jelentéktelen és nagyon kis példányszámban megjelenő, nagyrészt zsarolásból élő lapok egyszerűen nem vették, mert nem akarták észrevenni, hogy a roskadásig zsúfolt nézőtéren románok, magyarok, németek, szerbek egyforma lelkesedéssel tapsolták végig a hangversenyt, Enescu Rapszódiájától a Psalmusig. A Vestusnak és társainak elvakult támadásaira vezércikkben válaszolt a Déli Hírlap (1934. január 7.) .......Programatikusan követtük a célt, hogy a népek közötti megértést szolgáljuk, ami különösen a Bánságban nem állított bennünket nehéz feladat elé, mert az itt századok óta a legnagyobb békességben együttélő tucatnyi különböző nemzet fiai között hagyományos volt a harmónia. (...) Csak aki igazán szereti nemzetét, tudja igazán megérteni és értékelni a fajszeretetet másban is. A fajához igazán ragaszkodó sohasem vetemedhetik arra, hogy más nemzetet akár önérzetében, becsületében vagy érzésében megbántson, megsértsen. Ezt tartjuk szükségesnek és fontosnak ismételten kihangsúlyozni most, amikor kénytelenek vagyunk szomorúan megállapítani, hogy akaratlanul is újabb támadási területet mesterkedtek ki ellenünk abból az alkalomból, hogy román rendezésben, román dirigens vezetése alatt, szimfonikus hangverseny keretében előadták Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című nagy zenei művét. (...) Enescu Román Rapszódiája és német meg francia szerzők művei mellett. (...) A Vestul cikkírója talán nem tudja, de mi tudjuk, hogy ezt a művet megtapsolta az angol közönség éppúgy, mint a svájci. A Vestul cikkírója talán nem tudja, de mi tudjuk, hogy Enescunak milyen kivételesen lelkes fogadtatást, rendeztek Budapesten, és éppolyan, az igazi művészetnek kijáró hódolattal fogadták Román rapszódiáját Budapesten, mint Kodály Psalmusát Temesváron (...) Hittel hisszük, hogy ezen véleményével önmagára maradt. Ezért nekünk ez az ürügy nem is lehet alkalom általánosításra, mert tudva tudjuk, hogy nem a politika, hanem a kultúra minden egyes ága, amelyek között igen díszes hely illeti meg a zeneművészetet, hozza közelebb az embereket egymáshoz, mert tudva tudjuk azt is, hogy aki szelet vet, vihart arat, és a természet bölcs rendelése folytán a dudva nem terem nemes gyümölcsöt. Ez a mérges mag, melyet a Vestül igyekezett elhinteni a lelkekben, nem fog kikelni, mert a Bánság népei évszázadok viharaiban megtanulták egymást becsülni, beléjük idegződött az data sokkal inkább, egymásrautaltság tusemhogy a gyűlölet és kicsinyes áskálódás gyökeret verhetne nemesebb érzelmekben nevelkedett lelkületükben.“ NEMES VISSZAVÁGÁS Imponáló az a nyugalom, amellyel a támadás középpontjában álló Radu Urláteanu a vádaskodásokat fogadta. Igazának tudatában, fölényes kulturáltsággal válaszolt a sértésekre. Néhány nappal a hangverseny után Köszönet címen nyílt levelet tett közzé a Temesvári Hírlapban (1934. január 9.) „Mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr! Kedves kollégám, engedje meg, hogy igénybe vegyem nagy becsű lapjának nyilvánosságát, amikor köszönetet akarok mondani mindazoknak a személyeknek és intézményeknek, akiknek, illetve amelyeknek érdeme elsősorban, hogy a január 3-i szimfonikus hangverseny annyira szépen sikerült és magas vendégemet, Kodály Zoltánt oly melegen fogadták és ünnepelték .__> Köszönetemet fejezem ki Temesvár városának, mert egy olyan kulturális tényezővel ajándékozta meg a polgárságot a városi szimfonikus zenekar révén, amely alkalmat adott arra, hogy a román zenei kultúra létjogosultságát bebizonyítsa s elismerését vívja ki Európa egyik legnagyobb zenészének. Köszönöm Emil Gradinariu kultúrtanácsos úrnak azt a tényt, hogy azáltal, hogy vendéglátó asztala körül egybegyűjtötte a románokat, magyarokat és németeket egyaránt, vendégemnek, Kodály Zoltánnak a Bánság igazi képét mutatta meg, annak a Bánságnak, ahol a testvériesség szelleme uralkodik az átkos gyűlölködés helyett. (...) Azoknak pedig, akiknek a lelkében kétségek maradtak e hangverseny után, teljes elégtételt ígérek február 26-ára, amikor a 8. szimfonikus hangversenyen, amelyet Őfelsége Károly király védnöksége alatt a Román Zeneszerzők Egyesülete rendez a temesvári szimfonikus zenekarral, az egyesület tagjainak kompozíciói kerülnek előadásra, köztük természetesen Bartók Béla művei is, aki az egyesület alapító- és dísztagja. Szerény személyem, amíg a zenekar élén vagyok, egy pillanatig sem fogok megszűnni a zene nemes eszközeivel valóra váltani Totörescu miniszterelnök szavait, amelyeket (...) eskütétele alkalmával mondott el: ... és szólok minden román lélekhez, szűnjék meg minden bujtogatás és fegyverezzék le a gyűlöletet ! Hiszem és remélem, hogy működésünk és jövőbeni munkánk az illetékes hatóságoknak nemcsak jóváhagyását, de bátorítását is eredményezni fogja. Kiváló tisztelettel: Radu Urleteanu, a Városi Szimfonikus Zenekar karnagya." PINTÉR LAJOS Díszvacsora hangverseny után Kodály Zoltán tiszteletére. A zeneszerző mögött Radu Urleteanu karmester. (Aurel Tomasiu egykori felvétele.) DOKUMENTUM