A Hon, 1863. március (1. évfolyam, 49-73. szám)
1863-03-01 / 49. szám
PEST, FEBRUÁR 28. Politikai szemle, Pest, febr. 28. (II.) A nyugati hatalmaknak a lengyel kérdés által előidézett diplomatiai actiójában két lépést lehet megkülönböztetni: az első lépést a febr. 8-diki orosz-porosz egyezmény idézte elő; a második Lengyelországnak az 1815—ki szerződések szerinti helyreállítására fog vonatkozni. Ami az elsőt illeti, ez valóban megtörtént volna, ma este érkezett tudósítások szerint. Goltz gr. Poroszország párisi nagykövete, a múlt pénteken közölte Drouyn de Lhuys franczia külügyminiszterrel a február 8-ai egyezményt. Drouyn de Lhuys erre már szombaton este egy jegyzéket intézett Talleyrandhoz, Francziaország berlini nagykövetéhez, amely jegyzék igen határozott tiltakozást tartalmaz, ámbár a legbarátságosabb alakban, a mondott egyezmény ellen. Ugyan aznap a brit külügyi hivatal is hasonló értelmű jegyzéket intézett volna berlini képviselőjéhez. Ami Ausztriát illeti, ez az „Ind. berge“ szerint még tartózkodó állásban maradt; egyébiránt semmi kétség az iránt, hogy a lengyel kérdésben vett állása után tökéletesen egyetért Franczia- és Angolországgal. Azon diplomátiai okmányok, melyek a nyugati hatalmak részéről az orosz-porosz egyezményre vonatkozólag kiadattak, már nyilvánosságra is jutottak, mint egy tegnapról keltezett frankfurti távirati sürgöny jelenti. A Ganesco által szerkesztett „L’Europe“, mely tudomás szerint összeköttetésben áll a bécsi külügyi kanczelláriával, volt szerencsés azon okmányokat először közölhetni. A nevezett lap három jegyzékét közli Drouin de Lhuys franczia külügyminiszternek. Az egyik jegyzék a berlini franczia nagykövethez van intézve, Bismark gróffal leendő közlés végett, s az a legbarátságosabban ajánlja a be-nem-avatkozás elvének tiszteletben tartását; a másik jegyzék a brit kabinethez intéztetik, melyben ez felszólittatik, az egyetértésre, az egyezmény lehető következményeivel szemben veendő magatartás iránt; a harmadik jegyzék a bécsi franczia nagykövethez intéztetik: ezen jegyzék üdvözli Ausztriát magatartásáért, s felszólítja, egyesülésre a nyugati hatalmakkal, hogy Lengyelország tartós kibékítését eszközöljék ki, a szerződéseknek megfelelő engedmények által. A „L’Europe“ az angol kormány feleletjegyzékét is közli: a brit kabinet örvend, hogy a Tuileriesk kabinetje által kijelölt czélra közreműködhetik. Ennyi az,amit a diplomatiai actio első részét illetőleg előadhatunk. Az actio második része Lengyelország helyreállítására vonatkozik, s ennélfogva a teendő diplomatiai lépés a sz.pétervári kabinethez fog intéztetni. Ez iránt azonban csak még most folynak az alkudozások. Még nincs eldöntve: váljon Franczia, Angolország és Ausztria együttleges (collectv) jegyzéket intézzenek-e a lengyel kérdésben a sz.-pétervári kabinethez. Angolország ezt sürgeti; Francziaország nem tartja alkalomszerűnek. Valószínű, hogy elállanak az együttleges jegyzéktől, s az orosz-porosz egyezmény tárgyában követett eljárás mellett megmaradnak, t. i. az elkülönözött jegyzékek mellett fognak határozni. Az e tárgyban kezdett alkudozások folytán már a következő nézpontokban állapodtak volna meg a hatalmak : „Először , hogy Lengyelország folytonos nyugtalansága onnan ered, mert a királyság a szerződések ellenére kormányoztatik Oroszország által; másodszor : hogy Európa érdekei kötelességévé teszik a nyugati hatalmaknak, azon szerződések tisztelésére szólítji fel Oroszországot , visszahelyezvén Lengyelországot nemzeti és alkotmányos önkormányzatába.“ Nem hagyhatjuk el e tárgyat, anélkül, hogy még egyet s mást, mi épen arra vonatkozik, meg ne említsünk. Bécsben azt hiszik, hogy az orosz-porosz egyezmény végrehajtása fölfüggesztetik. A londoni orosz követ nyilatkozata is ily föltevésre jogosit. Brunnow, londoni orosz nagykövet, Poroszországnak rója föl hibául az egyezmény kötését; Oroszországban semmit sem akarnak tudni ily intézkedésről, s csak Bismark gróf sürgesésének engedtek; leginkább befolyt annak létrehozására azon körülmény, hogy Berlinben kilátásba helyezték Ausztria hozzáállását is. „Részünkről — mondá Brunnow — kevés kifogásunk lehet a szerződés abbahagyása ellen.“ Az Opinion nationale“ azt jelenti , hogy II. Sándor cár III. Napóleon császárt szólította föl bíróul, a lengyel ügy eldöntése végett. E hir a párisi börzén nagyon el volt terjedve, mindemellett nem lehet annak teljes hitelt adni. A porosz képviselők házának a lengyel kérdésben tegnapelőtt kezdet vitáját mai számunkban alább részletesebben közöljük. A vita tegnap tovább folytattatott. Erről Bismark gróf újabb nyilatkozata figyelmet érdemelnek. A lengyel kérdés tegnap az angol alsóházban is szóba jött. Hennessey feliratot indítványozott. Palmerston erélyes nyilatkozatot tett mind Orosz- mind Poroszország ellen. Angolországnak joga volna de nem kötelessége a beavatkozás Lengyelországban. Hennessey erre visszavonta indítványát. (Lásd a londoni sürgönyt 27-kéről.) A lengyel harcztérről ismét, mint rendesen, ellentmondó tudósításokat kaptunk. Bajos volna eligazodni, hogy tulajdonképen melyik fél volt a győztes az utóbbi napokban. Varsóból azt jelentik, hogy parancs érkezett oda Szent-Pétervárról, mely szerint a mozgalmat minden áron el kell nyomni tíz nap alatt. A „Danz. Zig“ pedig azt irja, hogy a fölkelők szervezete és száma gyarapszik. A bécsi lapok szemléje. Schmerling ur toastja. Prágában a német casinóban, febr. 26-át lakomával ünnepelték meg. Ez alkalommal Schmerling államminiszter ő exja következő toastot mondott: „Eiz igaz az: ezen alkotmány által csak egy mag vettetett a földbe. A kik akkor jelen voltak, s a gyönge plántát ápolták, még nem tudták, vájjon a nyári nap megteendi-e a magáét, hogy a növény fejlődjék s gyümölcsöt hozzon. De ha meggondoljuk, hogy volt akkor, hogy van most: minden osztrák szívét büszkeség lepi el, és ezrek egyesülnek azon gondolatban, hogy a császári határozatot az életben fejlődésre vinni segítettük. Hogy ez megtörtént, a mi Reichsrathunk érdeme. Mindenkiről, aki a munkában részt vett , nem tehetek említést : ez a történetírás dolga. Csak két nagy férfiúról szólok. Említem az urakházának magas vezetőjét, akit a birodalom első nemes emberének nevezek. A képviselők házában is ült egy férfi, aki bár néha, nem ugyan ellenséges, de mégis kevésbbé barátságos volt irántam, de tetterejét és talentumát tekintve nagyrabecsülésemet kivívta. (Schmerling úr ezen második nagy férfiú és történeti celebritás alatt Herbst professor urat értette és meg is nevezte.) „Két éve, hogy Ausztria élvezi az alkotmányszerű élet malasztjait. Messze vezetne, ha mindent elmondanék, ami ezalatt a haladás és a birodalom jóléte érdekében történt. De egyre minden osztrák büszkén mutathat. Íme Ausztria e pillanatban leszállítja hadserge létszámát, mert jelszava : bátorság és bizalom. Ezen elv mellett Ausztria az lehet, amit jelszava prófétái róla: tudniillik a világ első birodalma!“ Herczeg Auersperg Caros erre így felelt : „Ausztria csak most lépett be az alkotmányos országok sorozatába ; parlamentje is igen fiatal lévén, elmondom, mi az én politikai abéczém? Az A, annyit jelent, mint Ausztria, melynek örökre nagynak és hatalmasnak kell lenni. A B, nem más, mint Bohemia, mely kívánom, hogy Ausztriával egyesülve virágozzék. A C, a constitutió, melyet az uralkodó ház kétfejű sasa védelmez. És most az abéczé három betűjével bezárom beszédemet, mert holnap úgyis megint lesz alkalmam beszélni. A galicziai tartományi gyűlés újabb elnapolásáról. Az „Oesterr. Zig“ febr. 27 i számában olvassuk : „A galicziai tartományi gyűlés újólag márt. 15-ig elnapoltatok. E hit mindenkit meglep, még minket is, akik néhány nap előtt jelentettük, hogy újabb elnapolásról nincs szó, és a forrás, melyből e közleményt mentettük, nem látszott zavarosnak. „Eddig előtekintve az ottani nép és a gyűlés tagjainak magatartását, semmi sem igazolhatja ezen intézkedést, mely sem Galicziának, sem a birodalomnak hasznára nem válhatik. Egész sora hever lakáson a teendőknek, s ezek azok közé tartoznak, mik csak a tartományi gyűlés által intéztethetnek el. Most minden függőben marad. A conjecturák ezen elnapolás indokolása végett nem fognak hiányozni, s meg vagyunk győződve, hogy maga a kormány sem örömest nyújt e rendszabályhoz. Azt hisszük azonban, hogy nem hibázunk, ha állítjuk, hogy ezen elnapolás összeköttetésben van azon politikával, melyet a kormány a lengyel események irányában követ. „A kormány feladata, világosan kijelölni azon határvonalt, mely a szomszédállam iránti kötelességek, s az emberiség iránti tekintetek között létezik. A kormány eddig sem egyenes, sem mellékes uton nem gyámolttá a lengyel fölkelést. Tengoborszky (Constantin nagyherczeg diplomatiai irodájának főnöke) hazudik azon sürgönyében, melyben az ellenkezőt állítja. Az osztrák kormány vigyáz arra, hogy területén a felkelés ne gyámolhassék. Ami tudtán kívül történik amiatt nem felelős. Ausztria nem engedte meg a toborzó sátrak felállítását : igyekszik szelíd vagy szigorú rendszabályok által visszatartani a határon átmenni szándékozókat. A kormány nemcsak a fegyverotta, habár ezen rendszabály által a birodalom egyik legfontosabb iparága sokat is szenved. Ausztriában a legjobb kaszákat gyártják és Oroszország volt ezen áru fővásárhelye. „Ellenben az ausztriai kormánynak nem jutott eszébe, hogy lengyel alattvalóit denunciánsokkal és spionokkal körülvegye , hogy az utazókat alkalmatlan, terhes, és rendkívüli rendelkezésekkel boszántsa. Ausztria ezt nem tette , mert alkotmányos állam! A kormány menedékhelyet ad az orosz csapatok vandalismusa elől megfutamodottaknak, azonban aki a határt átlépi, le kell tenni fegyverét. „Azonban a kormány eddig kifogáson felüli eljárását a galicziai tartományi gyűlésben könnyen elhagyhatta volna. A német, franczia, angol sajtó rokonszenvet mutat a lengyel ügy iránt, ha mindjárt a felkelést reménytelennek is tartja. A parlamentek Londonban, Párisban, Berlinben inkább Lengyelország mellett, mint ellene nyilatkoztak. Lehet-e tehát követelni a galicziai követektől, akiknek rokonai, testvérei a küzdők és elvérzendők között állnak, hogy helybeli érdekről tanácskozzanak, az alatt hogy szivök megreped ? Ily ön megtagadást 150 képviselőtől, kik között sok vérmes tüzes ember van, nem lehet várni. És ha egyszer a tárgy szőnyegre kerül, ki akadályozhatja meg, hogy a korlátok szét ne szakithassanak ? „A kormány tehát nem engedhette meg, a szónokok tulcsapongásait. Más okot mellőzve : a külügyek semmi esetre sem tartoznak a tartományi gyűlés elé. Ily praecedens mellett a linzi, prágai, istriai, triesti tartományi gyűléseket hallgatásra nem lehetne bírni, amidőn kívül a német, keleti, vagy olasz kérdés tettlegességekre kerül. (Ezt az argumentumot már használta egyszer az „Oesterr.Ztg.“ Abból az következik, hogy ahányszor kívülről baj van, az ide benn rokon nemzetiségű „Kronland“ nem tarthat országgyűlést. Micsoda alkotmány volna az, melyet a külföldön felmerült események minden lépten megakadályozhatnak rendes működésében.) . A kormány kényszerült volna az ily vitát, minden rendelkezése alatt levő eszközzel félbeszakítani. A biztos elhagyandozta a termet, s talán a gyűlés feloszlatása is szükségessé válhatott: ezzel azonban ama gyöngéd figyelem, mellyel lengyel polgáraink irányában viseltetünk, sérelmet szenved. A lengyeleket e nyomás elkeserítette volna, holott a kormány szándéka kímérni a nemzetiségek susceptibilitásait. A kormány nem akart a lengyelek érzelmein erőszakot tenni, s hogy a viszályt mellőzze elvonta az alkalmat a szólhatástól.“ (Ez is expediens.) A lengyel ügy a porosz képviselőházban. (K.) A porosz képviselőház febr. 26-ki ülése d. e. 10V4 órakor vette kezdetét. A lengyel kérdés állt napirenden. Bonin követ a balközép, Wincke, a parlamenti egylet és a közép soraiból ellátott aláírásokkal fölolvasta azon javaslatot, mely a határok átlépésétől óvja a kormányt, s az átlépő oroszok lefegyverzését kívánja. (A fogalmazvány szó szerinti szövegét tegnapelőtti számunkban közöltük.) Vincke következő határozatot indítványoz : „A porosz állam érdeke megkívánja, hogy a kormány a lengyel fölkeléssel szemben nem engedi, hogy a fölkelők üldözésében orosz csapatok a porosz határt átlépjék. A bizottmányi javaslat mellett szólnak Roenne, Becker, Twesten, Dundler, Behrend, Waldeck, Unruh, Carlowitz és mások; ellene vannak Gottberg, Benghem, Vincke, Bonin, Virchow és mások. Sybel, mint előadó, a bizottmányi javaslat indokolásával nyitja meg a vitát. Szükségesnek tartja konstatrozni, hogy Poroszország állása a lengyel fölkeléshez különbözik Oroszországétól. Lengyelország első fölosztása a németek fölszabaditása volt Preusszen tartományban. A második fölosztás igaztalanságát 1806-ban és 1813 ban eléggé megszenvedtük. Posent nem a fölosztások, hanem a bécsi szerződés alapján bírjuk. Érinthetlen jogczimünk van a lengyel terület birtokára. E birtokkal vissza nem éltünk. Tiltakoznunk kell oly politika ellen, mely ez állás előnyeit ok nélkül eldobja, mely területünk 500 □ mértföldét ok nélkül a harcz iszonyainak kiteszi; mely egy a lengyel erdőkben bujkáló fölkelést európai kérdéssé tesz s Oroszország lépéseiért minket tesz felelősekké; mely Ausztriának az utat a nyugati szövetséghez egyengeti, mely százezreket áldoz conservativ keresztes hadjáratra, mig másfelől nincs annyi pénze, hogy a szabadságharcz aggastyánait megjutalmazza; mely ez eszközöket eltékozolja anélkül, hogy az országos képviseletet csak meg is kérdezné s ezáltal bizonyítja, hogy élni sem, meghalni sem tud az ország jogainak megsértése nélkül. Szónok az egyezményre térve át, annak jogérvényességét tagadja, mert az alkotmány 48. pontjába ütközik. Eltekintve ettől, a lengyel ujonczozás által sújtottakra a régibb egyezmény alkalmazását emberségesen gondolkodó kormány meg nem engedné , az egyezmény erkölcsellenes voltánál fogva megsemmisülne. Annak 10.ik pontja ellene van az újabb egyezménynek, mert ama szerint az itteni hatóságok dolga a szökevények elfogása s az oroszok a határon csak egy embert küldhetnek át. A mostani egyezmény amazt megsemmisiti. Ez a reactio haladása 1857 óta. Lehetetlenné kell azt tennünk magunk tartása által. Szónok érti, hogy valaki Lengyelország teljes fölélesztésében veszélyt lásson,azt is fölfoghatja, hogy porosz államférfiu az európai hatalmakkal szövetkeznék s az országgyűlést megkérdezné; de mindez nem történt meg. Veszedelmes,mikor a nagypolitika a tejárus leány szerepét játsza. A fölkelők csoportja lengyel hadsereggé nőhet; Lengyelországot és Volhyniát eláraszthatja, a lengyel birodalmat visszaállíthatja, Danzigot megtámadhatja; mindezért a porosz politika egy kétségbeesett ugrás után mélyebben bukik a hínárba, mint a lengyelek maguk. Oly hamar nem állhat vissza Lengyelország. Nem csak arra kell gondolni, mi azért legokosabb a be nem avatkozás. A bizottmány az egyezménytől sem becsületet, sem hasznot nem vár, csak szégyenletes visszavonulást vagy kiszámíthatlan veszélyeket lát. Ez az állam helyzete. Gottberg: A határozat roszalás, mielőtt a ház az egyezményt ismerné. Nem jó, ha a képviselet külpolitikába avatkozik. A határozatnak nem lesz eredménye. A lengyelek és a forradalmi párt közt solidaritás létezik , bizonyítja 1848. A kormány csak a tartalékot vonta be s a határt biztosító szerződést kötött. Szónok a lengyel birodalom visszaállításával ijeszti a képviselőket ; a helyre álló Lengyelországot nem tartja kívánatos szomszédnak Poroszországra nézve. Az ellenzék e határozatot csak eszközül használja, hogy az ország rokonszenvét megszerezze s a kormányt ferde állásba hozza. Az indítványozott határozat a forradalom mellett emel szót a törvényes kormány ellen. A javaslat ellen szavaz. Rönne: Az orosz kormány lengyelországi eljárását a volt nápolyi kormányéval párhuzamba teszi. Akkor a legitim hatalmak is megszakasztottak minden összeköttetést a nápolyi kormánnyal. Hallatlan, hogy a porosz képviselet Páris és Londonból értesül az egyezményről. A reactionarius kormánytöredék nem csak az orosz kormánnyal, de az orosz reactioval czimborál. Egy kis szent szövetségre volna kedve." Szónok érdekpolitikát kiván. Ezután Poroszország érdekeit fejtegetve kideríti , hogy az egyezmény érdekellenes. Ideje — úgymond — hogy ne csak mi tegyünk, hanem a nép is mozogjon. Örömmel látja , hogy a kereskedelmi osztály a kezdeményező. Most nem veszélyes Oroszország, de ha keresztülvitte reformjait, átalában óriás lesz belőle ! Égbekiáltó igaztalanság, politikai menekülteket kiadni, nem az igazságnak, hanem a bosszúnak. Roepell: A kormány eljárását vázolja. A bécsi szerződésekben megállapított Lengyelország többé nem létezik, helyét orosz despotismus foglalta el. Legroszabb, mit kormány tehet, ha czéljai kedvéért a műveltséget akarja elérni. Akik pánszlavismussal fenyegetnek, tudatlanok. A lengyelek határozott ellenei a pánszláv törekvéseknek. 1815. óta a nemzeti érzület emeltyűje minden nagy haladásnak. Lengyelország is nemzet. Nemzet nemi hal meg, ki veheti rész néven, hogy szabadságáért küzdeni törekszik. Azt mondják, a lengyelek nem alkothatnak államot, mondták az olaszokról is. Jog és érdeksemlegességet kivánnak. Eulenberg minister azon kijelentését, hogy a Thornban elfogott négy lengyel nem adatott ki, csak az orosz határon kiutasittatott, megrovó nyilatkozatokkal fogadta a hallgatóság. Becker: Kárhoztatja a kormányt a közlemények visszatartásáért. Mióta az orosz helytartó rendelkezésére áll a poroszok vére és vagyona, porosz érdekből tovább hallgatni nem lehet. Az 1793-ai alkotmány bizonyítja, hogy a lengyel államférfiak akkor előbbre haladtak, mint a mostani porosz diplomaták. Lengyelország második fölosztása nélkül nem veszett volna el a Rajna bal partja s 1806-ban nem szenvedett volna vereséget. Emlékeztet az 1815-ki szerződésekre, melyek a nemzet szabad jogát biztosítja a lengyeleknek. A porosz nép és képviselet teendője, hogy e szerződésekre figyelmeztessen és arra, hogy az önálló Lengyelország megsemmisítése bűnmerény Európa békéje ellen. Eulenberg miniszter tiltakozik a szóló „baromi katonai uralom“ kifejezése ellen; azon állítást, hogy a poroszok átlépték volna a határt, tagadja. Bismark miniszterelnök : A lengyel vita menetére tekint vissza. A Kantak-féle interpellatiót németek írták alá oly betegség folytán, mely csak németeknél honos. Következett a 2-ik interpellatio. A kormány nem felelt; ily körülmény után minden más parlament megszüntette volna a vitát. Azt mondom, legyen angol alsóház és lesznek angol intézmények. (Angol felsőház! — kiált közbe a hallgatóság.) Ezután Waldeck és Unruh beszédeit támadja meg a miniszterelnök. Unruh kilátásba helyezte, hogy Poroszország védtelenné váljék. (Közbeszólás.) Örvendek uraim, hogy önök még ingerültek! (Rendreutasítás.) Behrend elnök kijelenti, hogy a rendreutasításnak nincsen helye. — Unruh úr, kinek nem az adómegtagadással áll összefüggésben.......... Elnök: Figyelmeztetem a ministerelnök urat, hogy a vitához nem tartozó tárgyat érint. Bismark : Tiltakozik az elnök rendreutasítási joga ellen, mely csak a miniszterek padjának korlátáig terjed. Elnök: Kijelenti, hogy hatásköre minden a négy fal közt előfordulóra terjed. Bismark: (folytatva) Az Unruh úrra vonatkozó kivételt illetőleg.........(félbeszakasztás.) Elnök: El fogom napolni az ülést, ha a ministerelnök az általam megrótt kifejezést ismétli. Bismark: Nincs okom, hogy ismételjem. Kifejti, hogy az 1848-ai férfiak előtérbe lépnek, hogy a forradalmi törekvések egybefüggők s hogy Mazzini részese e politikai mozgalomnak. Az egyezmény nem tartalmaz oly lekötést, mint róla hírlik. A határ csak az illető kormány megegyezésével léphető át; az eddig nem történt, valószínűleg nem is fog történni. A sajtó ferdítései teszik, hogy az egyezmény rész benyomást tett külföldön. Ha a vita czélja, bajt szerezni a kormánynak, úgy téveszti czélját, mert a kormány szilárdan áll s ha a határozat elfogadtatik, tudomásul veendi, hogy e ház a kormány ellenében a lengyel forradalom pártjára állott. 800 főnyi orosz csapat érkezett ágyukkal. Rövid puskatüzelés után a 100 főnyi fölkelők elhagyták Tomoszovot. Ekkor az oroszok bevonultak anélkül, hogy a fölkelőket üldözték volna. Emanov alezredes parancsot adott ki, hogy a várost föl kell gyújtani, a lakosokat kifosztani és leölni. 6-án Enochin orosz ezredes vezérlete alatt a Zamoyski család majorátusához tartozó Zwierzynieczet gyújtották föl és fosztogatták. A Zamoyski család régi levéltára is odaégett. Az emlitett két fölkelő csapat közöl egyik Zdanowitz vezénylete alatt a Visztula balpartjára ment s ott a vezér ügyetlensége folytán csatát vesztett, melynek folytán Kazimierz és Pulawy 8-án az oroszok hatalmába jutottak. Zdanowitz maga megadta magát az oroszoknak. A másik csapat, a hrubiezowi kerületbe ment, hol most is szemben áll az oroszokkal. A radomi kerületben még jan. 31-én két század gyalogság és több század lovasság indult meg a kielcei országúton, minden utjokba eső várost, majort és falut felégetve és kifosztva. Mielicánál a szandomiri fölkelősönökkel, Langiewitzel találkoztak. Ingovrnyokba csalatva, több visszavert támadás után vagy veszteséggel csak a gyalogok és kozákok egy része menekülhetett Radomba ; a dragonyosok csaknem egy szálig elvesztek. Egy másik orosz csapat Wonchocknál jelent meg ; Langiewitz elfogadta a csatát, mely már már a lengyelek javára dőlt el ; az ellen nagy veszteséget szenvedett, midőn a kaszások, egy tisztjök hibája folytán ingadoztak s a többi fölkelőt is zavarba hozták. A főnök lélekjelenléte mindent megmentett; a visszavonulás a sz. Kruzi magaslatokra a legjobb rendben megtörtént. Az oroszok nem akadályozták a visszavonulást, hanem fölégették a helységet és kirabolták. Lowitz vidékén, a balimowi erdőségben 150 fölkelő gyűlt egybe. Ezek ellen egy vadászzászlóalj, 600 testőr és kozákok indultak. A túlnyomó erő daczára kis puskatüzelésbe bocsátkoztak a fölkelők Balimowo mellett, s nagy veszteségeket okozva az oroszoknak, jó rendben vonultak vissza. Az oroszok az elfogott és sebesült lengyeleket a helyszínen leszúrták. Pultuskban Makow városkában 50 fölkelőt, midőn a templomban imásokat végeznek, a kozákok megrohanták, de 10 ember veszteséggel visszaverettek. Ugyané csapatban Podosc mellett 1000 orosz által bekeritetett, valószinüleg lekaszaboltatott. A jelentés így szól: „Egy sem adta meg magát. Sok ifjú hőshalállal múlt ki!“ Befejezésül Kurowszki jelentése következik Sasnowice elfoglalásáról, s azon ígéret, hogy legközelebb a forradalom további haladásáról ad ki jelentést a forradalmi bizottmány. Mieroslawskinak Lengyelországba érkezéséről és a fölkelőknek a porosz területről érkező segélyről az „Ost. S. Zig“ nak írják a lengyel határszélről, hogy a fölkelés vezére, mint egy hírneves champagnei borkereskedés utazója franczia név alatt és franczia útlevéllel indult meg.Szakálát,hogy meg ne ismerjék, levágta. 14-én Berlinben volt,holtcsak röviden időzött. 15-én Snowraclawban vidotársaságban mulatott s miután több pezsgőmegrendelést elfogadott, 16-án Strzelnoba ment, hol 17-én reggel átkelt a határon ; 18-án átvette a főparancsnokságot a plocki kormánykerületben. A kulmi, thorni és strasburgi kerületben a hatóságok által annyi féltékenységgel kutatott mozgalom czélja nem volt felkelés Preusen tartományban, hanem fegyveres expeditio Lengyelországba. E czél, a hatóságok ellenőrzése daczára el van érve ; 16-án éjjel az első 70 főnyi csapat ment át Dobrszynnál a határon; 21-ig minden éjjel távozott egy-egy csoport a porosz területről s azonnal a lipnowi kerületben álló fölkelőkhöz csatlakoztak. Posenből is számosan kelnek át a határon, mindössze 500-ra lehet tenni számukat. Mind a segélyt Mieroslawski megjelenése hozta magával. A „Nadwislanin“ szerint a lipnowi kerület zárdái gazdag arany és ezüst kincseiket a forradalomnak ajánlották föl. Posenből írják a „Br. Ztg“-nak, hogy Wilczyn lengyel határvároska lakói 201ka óta folytonos aggodalomban vannak és zaklattatásban. E naptól kezdve a fölkelőkhöz csatlakozó csapatok egyre vonulnak át rajta s élelmet követelnek. Valamennyi Mieroslawskihoz siet Konin melletti táborába. Körülbelül már 600-an mentek át a határon. A földbirtokosok lovaikat és szekereiket adják nekik. Az orosz határőrök végkép elvonultak, a határ mindenütt szabad. Egyes apró csoportok közöl egyik másik visszatér sebesülteket hozva magával, még mielőtt a tábort elérte volna. A lakosok az oroszoktól remegnek. Varsóból írják Adlerberg küldetéséről a „Danz. Zig“-nak, hogy e tábornok jelentéseiről a legkülönbözőbb hírek keringenek. Némelyek állítják, hogy Adlerberg azt fogja jelenteni a cárnak, kinek bizalmát bírja, miszerint minden bajnak Wielopolski oka. A nemzetet heves néha önkényes föllépése által ingerelte, másrészt a lengyeleket izgató rendszabályaival olajt önt a tűzre. Mások azt gondolják, Adlerberg azt fogja mondani, hogy semmi más eszköz nincsen az ország kibékítésére, mint a teljes alkotmány megadása szabad intézményekkel s az autonómiának a hadügyre is kiterjesztésével az 1831. előtti állapot szerint. — Ez jó lett volna a múlt évben, most késő , mert a nemzetnek a kormányhoz semmi bizalma. Wielopolski hivei nyugtalanok, hogy a vaskövetkezetességü, de kissé érdes ember elveszti állását. — A forradalmi bizottmány folyvást adja ki fölhívásait, parancsait és rendeleteit oly biztonsággal, mintha a fölkelés győzelmében kételkedni sem lehetne. A csatatérről következő újabb sürgönyöket kaptunk : Krakkó, febr. 27. A „Czas“ mai száma részletes, mindazáltal még nem egészen pontos tudósításokat hoz azon ütközetről, melyet a Kielcébe vezető uton Podzamczénél Chiencing közelében vívtak. Az oroszok azon pillanatban támadtattak meg, a mint a foglyokkal és ujonczokkal a Nida folyón át vezető hídon voltak. Az orosz gyalogság állítólag részint a csatatéren maradt, részint fogollyá tétetett s két ágyút elfoglaltak a felkelők. A dragonyosok nagy veszteséget szenvedtek s Kielcébe visszavonultak. Hiteles tudósitások ezen ütközetről, mely 24-én történt, még hiányzanak, valamint egy más ütközetről is, melyet Wloszkzow szolobosz táján (néhány mildnyi távolságra Chiencing-től) egyrészről Jezioransky és Zielinski fölkelő csapatai, másrészről az oroszok vívtak egymással. Miután Langiewitz csak V/2 mérföldnyire volt török, valószinü hogy segítségekre sietett. Eredmény még nem tudható. Tegnap erős orosz csapat volt Jendrzejowban. Alexitschoff csapatosztálya Czenstochauban, Dobrowolskié Staszowban, Czengeryé Kielcében és Bagratione Miechowban parancsot kaptak Varsóból, hogy együttesen működjenek Langiewicz ellen. Krakkó, febr. 27. Langiewicznek egy orosz hadoszlop ellen Miechow és Kielce közt intézett * Lengyel mozgalmak. (K.) A lengyel csatatérről a forradalmi bizottmány is kiadta jelentését; itt egybefoglalva találjuk mindazt, mit eddig részletekben tudott meg a közönség. A forradalmi kormány a köztársaság régi, vajdaságok szerinti felosztását használja. A lubelski vajdaság dicséretet nyer azért, hogy első vett részt a harczban az oroszok ellen. Két felkelő-csapatról van említés téve, melyek az oroszokkal harczoltak. A krasnostovi kerületben a vezető hanyagsága miatt a felkelők elszéledtek. Orosz ügynök által felizgatva, a föld népe elcsábittatta magát, hogy egyes felkelőket elfogjon és az oroszoknak kiadja őket. Kis Bukowában ellenben a parasztok szabadítottak meg nehány nemest az oroszoktól. Mindez a múlt hónapban történt. Február elején Gramowszki erdész egy kis csapattal, miután Jozefownál és Sezebrzeszinnél az oroszokat visszanyomta, az osztrák határ felé ment Tomaszowba, hol 150 kozák volt határőrökkel és vámkatonákkal. Daczára a túlerőnek, az oroszok által elfoglalva tartott léktanyát a felkelők megtámadták; a beállt éj miatt azonban elálltak a lengyelek a további támadástól s a városon kivül táboroztak. Az oroszok elvonultak. Másnap a lengyelek a kozákoktól elhagyott várost elfoglalták ; vezetőjük megelőző napon elesett. 8-án