A Hon, 1863. március (1. évfolyam, 49-73. szám)

1863-03-01 / 49. szám

PEST, FEBRUÁR 28. Politikai szemle, Pest, febr. 28. (II.) A nyugati hatalmaknak a len­gyel kérdés által előidézett diplomatiai ac­­tiójában két lépést lehet megkülönböztetni: az első lépést a febr. 8-diki orosz-porosz egyezmény idézte elő; a második Lengyel­­országnak az 1815—ki szerződések szerinti helyreállítására fog vonatkozni. A­mi az elsőt illeti, ez valóban meg­történt volna, ma este érkezett tudósítások szerint. Goltz gr. Poroszország párisi nagy­követe, a múlt pénteken közölte Drouyn de Lhuys franczia külügyminiszterrel a február 8-ai egyezményt. Drouyn de Lhuys erre már szombaton este egy jegy­zéket intézett Talleyrandhoz, Francziaor­­szág berlini nagykövetéhez, a­mely jegyzék igen határozott tiltako­zást tartalmaz, ámbár a legba­rátságosabb alakban, a mondott egyezmény ellen. Ugyan az­nap a brit külügyi hivatal is hasonló értelmű jegyzéket intézett volna berlini képviselő­jéhez. A­mi Ausztriát illeti, ez az „Ind. berge“ szerint még tartózkodó állásban maradt; egyébiránt semmi kétség az iránt, hogy a lengyel kérdésben vett állása után tökéletesen egyetért Franczia- és Angolor­szággal. Azon diplomátiai okmányok, melyek a nyugati hatalmak részéről az orosz-po­rosz egyezményre vonatkozólag kiadattak, már nyilvánosságra is jutottak, mint egy tegnapról keltezett frankfurti távirati sür­göny jelenti. A Ganesco által szerkesztett „L’Europe“, mely tudomás szerint össze­köttetésben áll a bécsi külügyi kanczellá­­riával, volt szerencsés azon okmányokat elő­ször közölhetni. A nevezett lap három jegyzékét közli Drouin de Lhuys franczia külügyminiszternek. Az egyik jegyzék a berlini franczia nagykövethez van intéz­ve, Bismark gróffal leendő közlés végett, s az a legbarátságosabban ajánlja a be-nem-avatkozás el­vének tisz­teletben tartását; a másik jegyzék a brit kabinethez intéztetik, melyben ez felszólittatik, az egyetértésre, az egyez­mény lehető következményeivel szemben veendő magatartás iránt; a harmadik jegy­zék a bécsi franczia nagykövethez intézte­tik: ezen­ jegyzék üdvözli Ausz­triát magatartásáért, s felszólítja, egyesülésre a nyugati hatalmakkal, hogy Lengyelország tartós kibékítését eszközöl­jék ki, a szerződéseknek megfelelő enged­mények által.­­ A „L’Europe“ az angol kormány felelet­jegyzékét is közli: a brit kabinet örvend, hogy a Tuileriesk kabi­netje által kijelölt czélra közreműködhetik. Ennyi az,amit a diplomatiai actio első részét illetőleg előadhatunk. Az actio második része Lengyelor­szág helyreállítására vonatkozik, s ennél­fogva a teendő diplomatiai lépés a sz.­pé­­tervári kabinethez fog intéztetni. Ez iránt azonban csak még most folynak az alkudo­zások. Még nincs eldöntve: váljon Franczia­, Angolország és Ausztria együttleges (col­lect­­v) jegyzéket intézzenek-e a lengyel kérdésben a sz.-pétervári kabinethez. An­golország ezt sürgeti; Francziaország nem tartja alkalomszerűnek. Valószínű, hogy elállanak az együttleges jegyzéktől, s az orosz-porosz egyezmény tárgyában köve­tett eljárás mellett megmaradnak, t. i. az elkülönözött jegyzékek mellett fognak ha­tározni. Az e tárgyban kezdett alkudozások folytán már a következő néz­pontokban állapodtak volna meg a hatalmak : „Elő­ször , hogy Lengyelország folytonos nyug­talansága onnan ered, mert a királyság a szerződések ellenére kormányoztatik Orosz­ország által; másodszor : hogy Európa ér­dekei kötelességévé teszik a nyugati hatal­maknak, azon szerződések tisztelésére szó­­lítji fel Oroszországot , visszahelyezvén Lengyelországot nemzeti és alkotmányos önkormányzatába.“ Nem hagyhatjuk el e tárgyat, a­nél­kül, hogy még egyet s mást, mi épen arra vonatkozik, meg ne említsünk. Bécsben azt hiszik, hogy az orosz-porosz egyezmény végrehajtása fölfüggesztetik. A londoni orosz követ nyilatkozata is ily föltevésre jogosit. Brunnow, londoni orosz nagykövet, Poroszországnak rója föl hibául az egyez­mény kötését; Oroszországban semmit sem akarnak tudni ily intézkedésről, s csak Bis­­mark gróf sürgesésének engedtek; legin­kább befolyt annak létrehozására azon kö­rülmény, hogy Berlinben­ kilátásba helyez­ték Ausztria hozzá­állását is. „Részünk­ről — mondá Brunnow — kevés kifogá­sunk lehet a szerződés abba­hagyása el­len.“ Az Opinion nationale“ azt jelenti , hogy II. Sándor c­ár III. Napóleon csá­szárt szólította föl bíróul, a lengyel ügy eldöntése végett. E hir a párisi börzén na­gyon el volt terjedve, mindemellett nem lehet annak teljes hitelt adni. A porosz képviselők házának a lengyel kérdésben tegnapelőtt kezdet vitáját mai számunkban alább részletesebben közöljük. A vita tegnap tovább folytattatott. Erről Bismark gróf újabb nyilatkozata figyelmet érdemelnek. A lengyel kérdés tegnap az angol alsó­házban is szóba jött. Hennessey fel­iratot indítványozott. Palmerston erélyes nyilatkozatot tett mind Orosz- mind Po­roszország ellen. Angolországnak joga volna de nem kötelessége a beavatkozás Len­gyelországban. Hennessey erre visszavonta indítványát. (Lásd a londoni sürgönyt 27-kéről.) A lengyel harcztérről ismét, mint ren­desen, ellentmondó tudósításokat kaptunk. Bajos volna eligazodni, hogy tulajdonké­pen melyik fél volt a győztes az utóbbi na­pokban. Varsóból azt jelentik, hogy pa­rancs érkezett oda Szent-Pétervárról, mely szerint a mozgalmat minden áron el kell nyomni tíz nap alatt. A „Danz. Zig“ pedig azt irja, hogy a fölkelők szervezete és száma gyarapszik. A bécsi lapok szemléje. Schmerling ur toastja. Prágában a német casinóban, febr. 26-át lakomával ün­nepelték meg. Ez alkalommal Schmerling államminiszter ő exja következő toastot mondott: „Eiz igaz az: ezen alkotmány által csak egy mag vettetett a földbe. A kik ak­kor jelen voltak, s a gyönge plántát ápol­ták, még nem tudták, vájjon a nyári nap megteendi-e a magáét, hogy a növény fej­lődjék s gyümölcsöt hozzon. De ha meg­gondoljuk, hogy volt akkor, hogy van most: minden osztrák szívét büszkeség lepi el, és ezrek egyesülnek azon gondolatban, hogy a császári határozatot az életben fejlődésre vin­ni segítettük. Hogy ez megtörtént, a mi Reichsrathunk érdeme. Mindenkiről, a­ki a munkában részt vett , nem tehetek említést : ez a történetírás dolga. Csak két nagy férfiúról szólok. Említem az urak­­házának magas vezetőjét, a­kit a biroda­lom első nemes­ emberének nevezek. A képviselők házában is ült egy férfi, a­ki bár néha, nem ugyan ellenséges, de mégis kevésbbé barátságos volt irántam, de tett­erejét és talentumát tekintve nagyrabe­csülésemet kivívta. (Schmerling úr ezen második nagy férfiú és történeti celebritás alatt Herbst professor urat értette és meg is nevezte.) „Két éve, hogy Ausztria élvezi az alkotmányszerű élet malaszt­­jait. Messze vezetne, ha mindent elmonda­nék, a­mi ezalatt a haladás és a birodalom jóléte érdekében történt. De egyre minden osztrák büszkén mutathat. Íme Ausztria e pillanatban leszállítja hadserge létszámát, mert jelszava : bátorság és bizalom. Ezen elv mellett Ausztria az lehet, a­mit jelszava prófétái róla: tudniillik a világ első biro­dalma!“ Herczeg Auersperg Car­os erre így felelt : „Ausztria csak most lépett be az alkotmányos országok sorozatába ; parla­mentje is igen fiatal lévén, elmondom, mi az én politikai abéczém? Az A, annyit je­lent, mint Ausztria, melynek örökre nagy­nak és hatalmasnak kell lenni. A B, nem más, mint Bohemia, mely kívánom, hogy Ausztriával egyesülve virágozzék. A C, a constitutió, melyet az uralkodó ház kétfejű sasa védelmez. És most az abéczé három betűjével bezárom beszédemet, mert holnap úgyis megint lesz alkalmam beszélni. A galicziai tartományi gyűlés újabb elnapolásáról. Az „Oesterr. Zig“ febr. 27 i számában olvassuk : „A galicziai tartomá­nyi gyűlés újólag márt. 15-ig elnapoltatok. E hit mindenkit meglep, még minket is, a­kik néhány nap előtt jelentettük, hogy újabb elnapolásról nincs szó, és a forrás, melyből e közleményt mentettük, nem lát­szott zavarosnak. „Eddig elő­tekintve az ottani nép és a gyűlés tagjainak magatartását, semmi sem igazolhatja ezen intézkedést, mely sem Ga­­licziának, sem a birodalomnak hasznára nem válhatik. Egész sora hever lakáson a teendőknek, s ezek azok közé tartoznak, mik csak a tartományi gyűlés által intéztet­­hetnek el. Most minden függőben marad. A conjecturák ezen elnapolás indokolása vé­gett nem fognak hiányozni, s meg vagyunk győződve, hogy maga a kormány sem örömest nyújt e rendszabályhoz. Azt his­­­szük azonban, hogy nem hibázunk, ha ál­lítjuk, hogy ezen elnapolás összeköttetés­ben van azon politikával, melyet a kor­mány a lengyel események irányában követ. „A kormány feladata, világosan kije­lölni azon határvonalt, mely a szomszéd­állam iránti kötelességek, s az emberiség iránti tekintetek között létezik. A kormány eddig sem egyenes, sem mellékes uton nem gyámolttá a lengyel fölkelést. Tengoborsz­­ky (Constantin nagyherczeg diplomatiai irodájának főnöke) hazudik azon sürgö­nyében, melyben az ellenkezőt állítja. Az osztrák kormány vigyáz arra, hogy terü­letén a felkelés ne gyámolh­assék. A­mi tudtán kívül történik a­miatt nem felelős. Ausztria nem engedte meg a toborzó sátrak felállítását : igyekszik szelíd vagy szigorú rendszabályok ál­tal visszatartani a határon átmenni szán­dékozókat. A kormány nemcsak a fegyve­rotta, habár ezen rendszabály által a bi­rodalom egyik legfontosabb iparága sokat is szenved. Ausztriában a legjobb kaszá­kat gyártják és Oroszország volt ezen áru fővásárhelye. „Ellenben az ausztriai kormánynak nem jutott eszébe, hogy lengyel alattva­lóit denunciánsokkal és spionokkal kö­rülvegye , hogy az utazókat alkal­matlan, terhes, és rendkívüli rendelkezé­sekkel boszántsa. Ausztria ezt nem tette , mert alkotmányos állam! A kormány me­nedékhelyet ad az orosz csapatok vanda­lismusa elől megfutamodottaknak, azonban a­ki a határt átlépi, le kell tenni fegyverét. „Azonban a kormány eddig kifogáson fe­lüli eljárását a galicziai tartományi gyűlés­ben könnyen elhagyhatta volna. A német, franczia, angol sajtó rokonszenvet mutat a lengyel ügy iránt, ha mindjárt a felkelést re­ménytelennek is tartja. A parlamentek Lon­donban, Párisban, Berlinben inkább Len­gyelország mellett, mint ellene nyilatkoz­tak. Lehet-e tehát követelni a galicziai kö­vetektől, akiknek rokonai, testvérei a küz­dők és elvérzendők között állnak, hogy helybeli érdekről tanácskozzanak, az alatt hogy szivök megreped ? Ily ön megtagadást 150 képviselőtől, kik között sok vérmes tü­zes ember van, nem lehet várni. És ha egyszer a tárgy szőnyegre kerül, ki aka­dályozhatja meg, hogy a korlátok szét ne szakithassanak­ ? „A kormány tehát nem engedhette meg, a szónokok tulcsapongásait. Más okot mellőzve : a külü­gyek semmi esetre sem tartoznak a tartományi gyűlés elé. Ily praecedens mellett a linzi, prágai, istriai, triesti tartományi gyűléseket hallgatásra nem lehetne bírni, a­midőn kívül a német, keleti, vagy olasz kérdés tettlegességekre kerül. (Ezt az argumentumot már használta egyszer az „Oesterr.Ztg.“ Abból az követ­kezik, hogy a­hányszor kívülről baj van, az ide benn rokon nemzetiségű „Kron­­land“ nem tarthat országgyűlést. Micsoda alkotmány volna az, melyet a külföldön felmerült események minden lépten meg­akadályozhatnak rendes működésében.) . A kormány kényszerült volna az ily vitát, minden rendelkezése alatt levő esz­közzel félbeszakítani. A biztos elhagyan­­dozta a termet, s talán a gyűlés feloszlatá­sa is szükségessé válhatott: ezzel azonban ama gyöngéd figyelem, mel­lyel lengyel polgáraink irányában viseltetünk, sérelmet szenved. A lengyeleket e nyomás elkeserí­tette volna, holott a kormány szándéka kí­­mérni a nemzetiségek susceptibilitásait. A kormány nem akart a lengyelek érzelmein erőszakot tenni, s hogy a viszályt mellőzze elvonta az alkalmat a szólhatás­­tól.“ (Ez is expediens.) A lengyel ügy a porosz képviselőházban. (K.) A porosz képviselőház febr. 26-ki ülése d. e. 10V4 órakor vette kezdetét. A lengyel kérdés állt napirenden. B­o­n­i­n követ a balközép, Wincke, a parla­menti egylet és a közép soraiból ellátott aláírások­kal fölolvasta azon javaslatot, mely a határok át­lépésétől óvja a kormányt, s az átlépő oroszok le­fegyverzését kívánja. (A fogalmazvány szó szerinti szövegét tegnapelőtti számunkban közöltük.) Vincke következő határozatot indítványoz : „A porosz állam érdeke megkívánja, hogy a kor­mány a lengyel fölkeléssel szemben nem engedi, hogy a fölkelők üldözésében orosz csapatok a po­rosz határt átlépjék. A bizottmányi javaslat mellett szólnak Roen­­ne, Becker, Twesten, Dundler, Behrend, Waldeck, Unruh, Carlowitz és mások; ellene vannak Gott­­berg, Benghem, Vincke, Bonin, Virchow és mások. Sybel, mint előadó, a bizottmányi javaslat indokolásával nyitja meg a vitát. Szükségesnek tartja konstat­rozni, hogy Po­roszország állása a lengyel fölkeléshez különbözik Oroszországétól. Lengyelország első fölosztása a németek fölszabaditása volt Preusszen tartomány­ban. A második fölosztás igaztalanságát 1806-ban és 1813 ban eléggé megszenvedtük. Posent nem a fölosztás­ok, hanem a bécsi szerződés alapján bír­juk. Érinthetlen jogczimünk van a lengyel terület birtokára. E birtokkal vissza nem éltünk. Tilta­koznunk kell oly politika ellen, mely ez állás elő­nyeit ok nélkül eldobja, mely területünk 500 □ mértföldét ok nélkül a harcz iszonyainak kiteszi; mely egy a lengyel erdőkben bujkáló fölkelést eu­rópai kérdéssé tesz s Oroszország lépéseiért min­ket tesz felelősekké; mely Ausztriának az utat a nyugati szövetséghez egyengeti, mely százezreket áldoz conservativ keresztes hadjáratra, mig más­felől nincs annyi pénze, hogy a szabadságharcz ag­­gastyánait megjutalmazza; mely ez eszközöket eltékozolja anélkül, hogy az országos képviseletet csak meg is kérdezné s ezáltal bizonyítja, hogy élni sem, meghalni sem tud az ország jogainak megsértése nélkül. Szónok az egyezményre térve át, annak jogérvényességét tagadja, mert az alkot­mány 48. pontjába ütközik. Eltekintve ettől, a lengyel ujonczozás által sújtottakra a régibb egyez­mény alkalmazását emberségesen gondolkodó kor­mány meg nem engedné , az egyezmény erkölcs­ellenes voltánál fogva megsemmisülne. Annak 10.ik pontja ellene van az újabb egyezménynek, mert ama szerint az itteni hatóságok dolga a szö­kevények elfogása s az oroszok a határon csak egy embert küldhetnek át. A mostani egyezmény amazt megsemmisiti. Ez a reactio haladása 1857 óta. Lehetetlenné kell azt tennünk magunk tartása által. Szónok érti, hogy valaki Lengyelország tel­jes fölélesztésében veszélyt lásson,azt is fölfoghatja, hogy porosz államférfiu az európai hatalmakkal szövetkeznék s az országgyűlést megkérdezné; de mindez nem történt meg. Veszedelmes,mikor a nagy­­politika a tejárus leány szerepét játsza. A fölkelők csoportja lengyel hadsereggé nőhet; Lengyelor­szágot és Volhyniát eláraszthatja, a lengyel biro­dalmat visszaállíthatja, Danzigot megtámadhatja; mindezért a porosz politika egy kétségbeesett ugrás után mélyebben bukik a hínárba, mint a lengyelek maguk. Oly hamar nem állhat vissza Lengyelország. Nem csak arra kell gondolni, mi­ azért legoko­sabb a be nem avatkozás. A bizottmány az egyez­ménytől sem becsületet, sem hasznot nem vár, csak szégyenletes visszavonulást vagy kiszámít­­hatlan veszélyeket lát. Ez az állam helyzete. Gottberg: A határozat roszalás, mielőtt a ház az egyezményt ismerné. Nem jó, ha a kép­viselet külpolitikába avatkozik. A határozatnak nem lesz eredménye. A lengyelek és a forra­dalmi párt közt solidaritás létezik , bizonyítja 1848. A kormány csak a tartalékot vonta be s a határt biztosító szerződést kötött. Szónok a lengyel birodalom visszaállításával ijeszti a kép­viselőket ; a helyre álló Lengyelországot nem tartja kívánatos szomszédnak Poroszországra néz­ve. Az ellenzék e határozatot csak eszközül hasz­nálja, hogy az ország rokonszenvét megszerezze s a kormányt ferde állásba hozza. Az indítványozott határozat a forradalom mellett emel szót a törvé­nyes kormány ellen. A javaslat ellen szavaz. Rönne: Az orosz kormány lengyelországi eljárását a volt nápolyi kormányéval párhuzamba teszi. Akkor a legitim hatalmak is megszakasztot­­tak minden összeköttetést a nápolyi kormán­nyal. Hallatlan, hogy a porosz képviselet Páris és Lon­donból értesül az egyezményről. A reactionarius kormánytöredék nem csak az orosz kormán­nyal, de az orosz reactioval czimborál. Egy kis szent szövetségre volna kedve.­" Szónok érdek­politikát kiván. Ezután Poroszország érdekeit fejteget­ve kideríti , hogy az egyezmény érdek­el­lenes. Ideje — úgymond — hogy ne­­ csak­ mi tegyünk, hanem a nép is mozogjon. Örömmel látja , hogy a kereskedelmi osztály a kezde­ményező. Most nem veszélyes Oroszország, de ha keresz­tülvitte reformjait, átalában óriás lesz be­lőle ! Égbekiáltó igaztalanság, politikai menekül­teket kiadni, nem az igazságnak, hanem a bos­­­szúnak. Roepell: A kormány eljárását vázolja. A bécsi szerződésekben megállapított Lengyelor­szág többé nem létezik, helyét orosz despotismus foglalta el. Legroszabb, mit kormány tehet, ha czéljai kedvéért a műveltséget akarja elérni. A­kik pánszlavismussal fenyegetnek, tudatlanok. A lengyelek határozott ellenei a pánszláv törekvé­seknek. 1815. óta a nemzeti érzület emeltyűje minden nagy haladásnak. Lengyelország is nem­zet. Nemzet nemi hal meg, ki veheti rész néven, hogy szabadságáért küzdeni törekszik. Azt mond­ják, a lengyelek nem alkothatnak államot, mond­ták az olaszokról is. Jog és érdek­semlegességet kivánnak. Eulenberg minister azon kijelentését, hogy a Thornban elfogott négy lengyel nem ada­tott ki, csak az orosz határon kiutasittatott, meg­rovó nyilatkozatokkal fogadta a hallgatóság. Becker: Kárhoztatja a kormányt a közle­mények visszatartásáért. Mióta az orosz helytartó rendelkezésére áll a poroszok vére és vagyona, porosz érdekből tovább hallgatni nem lehet. Az 1793-ai alkotmány bizonyítja, hogy a lengyel ál­lamférfiak akkor előbbre haladtak, mint a mostani porosz diplomaták. Lengyelország második fölosz­tása nélkül nem veszett volna el a Rajna bal partja s 1806-ban nem szenvedett volna veresé­get. Emlékeztet az 1815-ki szerződésekre, melyek a nemzet szabad jogát biztosítja a lengyeleknek. A porosz nép és képviselet teendője, hogy e szerződésekre figyelmeztessen és arra, hogy az önálló Lengyelország megsemmisítése bűnmerény Európa békéje ellen. Eulenberg miniszter tiltakozik a szóló „baromi katonai uralom“ kifejezése ellen; azon állítást, hogy a poroszok átlépték volna a határt, tagadja. B­i­s­m­a­r­k miniszterelnök : A lengyel vita menetére tekint vissza. A Kantak-féle interpellatiót németek írták alá oly betegség folytán, mely csak németeknél honos. Következett a 2-ik interpella­tio. A kormány nem felelt; ily körülmény után minden más parlament megszüntette volna a vitát. Azt mondom, legyen angol alsóház és lesznek an­gol intézmények. (Angol felsőház! — kiált közbe a hallgatóság.) Ezután Waldeck és Unruh beszé­deit támadja meg a miniszterelnök. Unruh kilá­tásba helyezte, hogy­ Poroszország védtelenné vál­jék. (Közbeszólás.) Örvendek uraim, hogy önök még ingerültek! (Rendreutasítás.) Behrend el­nök kijelenti, hogy a rendreutasításnak nincsen helye. — Unruh úr, kinek nem az adómegtagadás­sal áll összefüggésben.......... Elnök: Figyelmeztetem a ministerelnök urat, hogy a vitához nem tartozó tárgyat érint. B­i­s­m­a­r­k : Tiltakozik az elnök rendreuta­­sítási joga ellen, mely csak a miniszterek padjá­nak korlátáig terjed. Elnök: Kijelenti, hogy hatásköre minden a négy fal közt előfordulóra terjed. B­i­s­m­a­r­k: (folytatva) Az Unruh úrra vo­natkozó kivételt illetőleg.........(félbeszakasztás.) Elnök: El fogom napolni az ülést, ha a ministerelnök az általam megrótt kifejezést is­métli. Bismark: Nincs okom, hogy ismételjem. Kifejti, hogy az 1848-ai férfiak előtérbe lépnek, hogy a forradalmi törekvések egybefüggők s hogy Mazzini részese e politikai mozgalomnak. Az egyezmény nem tartalmaz oly lekötést, mint róla hírlik. A határ csak az illető kormány megegye­zésével léphető át; az eddig nem történt, való­színűleg nem is fog történni. A sajtó ferdítései te­szik, hogy az egyezmény rész benyomást tett külföldön. Ha a vita czélja, bajt szerezni a kor­mánynak, úgy téveszti czélját, mert a kormány szilárdan áll s ha a határozat elf­ogadtatik, tudo­másul veendi, hogy e ház a kormány ellenében a lengyel forradalom pártjára állott. 800 főnyi orosz csapat érkezett ágyukkal. Rövid puskatüzelés után a 100 főnyi fölkelők elhagyták Tomoszovot. Ekkor az oroszok bevonultak anél­kül, hogy a fölkelőket üldözték volna. Emanov alezredes parancsot adott ki, hogy a várost föl kell gyújtani, a lakosokat kifosztani és leölni. 6-án Enochin orosz ezredes vezérlete alatt a Zamoyski család majorátusához tartozó Zwierzynieczet gyújtották föl és fosztogatták. A Zamoyski család régi levéltára is odaégett. Az emlitett két fölkelő csapat közöl egyik Zdanowitz vezénylete alatt a Visztula balpartjára ment s ott a vezér ügyetlensége folytán csatát vesztett, melynek folytán Kazimierz és Pulawy 8-án az oroszok hatalmába jutottak. Zdanowitz maga megadta magát az oroszoknak. A másik csapat, a hrubiezowi kerületbe ment, hol most is szemben áll az oroszokkal. A radomi kerületben még jan. 31-én két század gyalogság és több század lovasság indult meg a kielcei országúton, minden utjokba eső vá­rost, majort és falut felégetve és kifosztva. Mieli­­cánál a szandomiri fölkelősönökkel, Langiewitzel találkoztak. Ingovrnyokba csalatva, több vissza­vert támadás után vagy veszteséggel csak a gya­logok és kozákok egy része menekülhetett Ra­­domba ; a dragonyoso­k csaknem egy szálig el­vesztek. Egy másik orosz csapat Wonchocknál jelent meg ; Langiewitz elfogadta a csatát, mely már már a lengyelek javára dőlt el ; az ellen nagy veszteséget szenvedett, midőn a kaszások, egy tisztjök hibája folytán ingadoztak s a többi fölkelőt is zavarba hozták. A főnök lélekjelenlé­te mindent megmentett; a visszavonulás a sz. Kruzi magaslatokra a legjobb rendben megtör­tént. Az oroszok nem akadályozták a visszavonu­lást, hanem fölégették a helységet és kirabolták. Lowitz vidékén, a balimowi erdőségben 150 fölkelő gyűlt egybe. Ezek ellen egy vadászzászló­alj, 600 testőr és kozákok indultak. A túlnyomó erő daczára kis puskatüzelésbe bocsátkoztak a fölkelők Balimowo mellett, s nagy veszteségeket okozva az oroszoknak, jó rendben vonultak vis­­­sza. Az oroszok az elfogott és sebesült lengyele­ket a helyszínen leszúrták. Pultuskban Makow városkában 50 fölkelőt, midőn a templomban imásokat végeznek, a kozá­kok megrohanták, de 10 ember veszteséggel vis­­­szaverettek. Ugyané csapat­b­an Podosc mellett 1000 orosz által bekeritetett, valószinüleg leka­­szaboltatott. A jelentés így szól: „Egy sem adta meg magát. Sok ifjú hőshalállal múlt ki!“ Befejezésül Kurowszki jelentése következik Sasnowice elfoglalásáról, s azon ígéret, hogy leg­közelebb a forradalom további haladásáról ad ki jelentést a forradalmi bizottmány. Mieroslawskinak Lengyelországba érkezésé­ről és a fölkelőknek a porosz területről érkező se­gélyről az „Ost. S. Zig“ nak írják a lengyel határ­szélről, hogy a fölkelés vezére, mint egy hírneves champagnei borkereskedés utazója franczia név alatt és franczia útlevéllel indult meg.Szakálát,hogy meg ne ismerjék, levágta. 14-én Berlinben volt,hol­tcsak röviden időzött. 15-én Snowraclawban vidot­ársaságban mulatott s miután több pezsgőmegren­delést elfogadott, 16-án Strzelnoba ment, hol 17-én reggel átkelt a határon ; 18-án átvette a főparancs­nokságot a plocki kormánykerületben.­­ A kul­­mi, thorni és strasburgi kerületben a hatóságok által annyi féltékenységgel kutatott mozgalom czélja nem volt felkelés Preusen tartományban, hanem fegyveres expeditio Lengyelországba. E czél, a hatóságok ellenőrzése daczára el van érve ; 16-án éjjel az első 70 főnyi csapat ment át Dobr­­szynnál a határon; 21-ig minden éjjel távozott egy-egy csoport a porosz területről s azonnal a lip­­nowi kerületben álló fölkelőkhöz csatlakoztak. Posenből is számosan kelnek át a határon, mindössze 500-ra lehet tenni számukat. Mind a segélyt Mieroslawski megjelenése hozta magával. A „Nadwislanin“ szerint a lipnowi kerület zárdái gazdag arany és ezüst kincseiket a forra­dalomnak ajánlották föl. Posenből írják a „Br. Ztg“-nak, hogy Wil­­czyn lengyel határvároska lakói 201ka óta folyto­nos aggodalomban vannak és zaklattatásban. E naptól kezdve a fölkelőkhöz csatlakozó csapatok egyre vonulnak át rajta s élelmet követelnek. Va­lamennyi Mieroslawskihoz siet Konin melletti tá­borába. Körülbelül már 600-an mentek át a hatá­ron. A földbirtokosok lovaikat és szekereiket ad­ják nekik. Az orosz határőrök végkép elvonultak, a határ mindenütt szabad. Egyes apró csoportok közöl egyik másik visszatér sebesülteket hozva magával, még mielőtt a tábort elérte volna. A la­kosok az oroszoktól remegnek. Varsóból írják Adlerberg küldetéséről a „Danz. Zig“-nak, hogy e tábornok jelentéseiről a legkülönbözőbb hírek keringenek. Némelyek ál­lítják, hogy Adlerberg azt fogja jelenteni a c­ár­­nak, kinek bizalmát bírja, miszerint minden baj­nak Wielopolski oka. A nemzetet heves néha ön­kény­es­ föllépése által ingerelte, másrészt a lengyele­ket izgató rendszabályaival olajt önt a tűzre. Má­sok azt gondolják, Adlerberg azt fogja mondani, hogy semmi más eszköz nincsen az ország ki­­békítésére, mint a teljes alkotmány megadása szabad intézményekkel s az autonómiának a had­ügyre is kiterjesztésével az 1831. előtti állapot sze­rint. — Ez jó lett volna a múlt évben, most késő , mert a nemzetnek a kormányhoz semmi bizalma. Wielopolski hivei nyugtalanok, hogy a vaskövet­­kezetességü, de kissé érdes ember elveszti állását. — A forradalmi bizottmány folyvást adja ki föl­hívásait, parancsait és rendeleteit oly biztonság­gal, mintha a fölkelés győzelmében kételkedni sem lehetne. A csatatérről következő újabb sürgönyöket kaptunk : Krakkó, febr. 27. A „Czas“ mai száma részletes­, mindazáltal még nem egészen pontos tudósításokat hoz azon ütközetről, melyet a Kiel­­cébe vezető uton Podzamczénél Chiencing köze­lében vívtak. Az oroszok azon pillanatban támad­­tattak meg, a mint a foglyokkal és ujonczokkal a Nida folyón át vezető hídon voltak. Az orosz gya­logság állítólag részint a csatatéren maradt, ré­szint fogol­lyá tétetett s két ágyút elfoglaltak a felkelők. A dragonyosok nagy veszteséget szen­vedtek s Kielcébe visszavonultak. Hiteles tudósitások ezen ütközetről, mely 24-én történt, még hiányzanak, valamint egy más ütközetről is, melyet Wloszkzow s­zolobosz táján (néhány mildnyi távolságra Chiencing-től) egyrészről Jezioransky és Zielinski fölkelő csa­patai, másrészről az oroszok vívtak egymással. Miután Langiewitz csak V/2 mérföldnyire volt török, valószinü hogy segítségekre sietett. Ered­mény még nem tudható. Tegnap erős orosz csa­pat volt Jendrzejowban. Alexitschoff csapatosztálya Czenstochauban, Dobrowolskié Staszowban, Czengeryé Kielcében és Bagratione Miechowban parancsot kaptak Var­sóból, hogy együttesen működjenek Langiewicz ellen. Krakkó, febr. 27. Langiewicznek egy orosz hadoszlop ellen Miechow és Kielce közt intézett * Lengyel mozgalmak. (K.) A lengyel csatatérről a forradalmi bi­zottmány is kiadta jelentését; itt egybefoglalva találjuk mind­azt, mit eddig részletekben tudott meg a közönség. A forradalmi kormány a köztársaság régi, vajdaságok szerinti felosztását­ használja. A lubelski vajdaság dicséretet nyer azért, hogy első vett részt a harczban az oroszok ellen. Két felkelő-csapatról van említés téve, melyek az oroszokkal harczoltak. A krasnostovi kerületben a vezető hanyagsága miatt a felkelők elszéledtek. Orosz ügynök által felizgatva, a föld népe elcsá­­bittatta magát, hogy egyes felkelőket elfogjon és az oroszoknak kiadja őket. Kis Bukowában el­lenben a parasztok szabadítottak meg nehány ne­mest az oroszoktól. Mindez a múlt hónapban történt. Február elején Gramowszki erdész egy kis csapattal, miután Jozefownál és Sezebrzeszinnél az oroszokat visszanyomta, az osztrák határ felé ment Tomaszowba, hol 150 kozák volt határőrök­kel és vámkatonákkal. Daczára a túlerőnek, az oroszok által elfoglalva tartott léktanyát a felke­lők megtámadták; a beállt éj miatt azonban eláll­tak a lengyelek a további támadástól s a városon kivül táboroztak. Az oroszok elvonultak. Más­nap a lengyelek a kozákoktól elhagyott várost elfog­lalták ; vezetőjük megelőző napon elesett. 8-án

Next