A Hon, 1863. május (1. évfolyam, 99-123. szám)

1863-05-01 / 99. szám

PEST, ÁPRILIS 30. Politikai szemle, Pest, ápril 3X (II.) Még ez óráig, midőn e sorokat írjuk, sem rendes tudósítás sem távirati sürgöny nem értesít az orosz futár Bécsbe érkezéséről, kinek elindulását Sz.­Péter­­várról már tegnap jelentette a félhivata­los „Gen. Corresp.“ A nap politikai nagy­kérdésére, a három hatalom diplomatiai aktiójának eredményére nézve tehát ma is csak azon helyzetben vagyunk, mint tegnap: a válaszra nézve ma is csak hoz­­závetésekkel találkozunk, melyek több vagy kevesebb valószínűséggel bírnak, anélkül mégis, hogy a teljes hitelesség jel­lege fölismerhető volna rajtuk. A „Gen. Corresp.“ tegnapi közlemé­nye után szólni sem akartunk többé ezen hozzávetésekről; miután azonban az idé­zett félhivatalos közlöny legtávolabbról sem jelzi az orosz válasz tartalmát, kény­telenek vagyunk elősorolni azon hozzá­­vetéseket, melyeket a válasznak mind lé­nyegét mind formáját illetőleg a legújabb lapokban találunk. A „Kölnische Zeitung“nak azt ír­ják Páriából , hogy az orosz felelet az osztrák jegyzékre igen ellenséges hangon szól , a börzén elterjedt hír szerint. — Másfelől az hallatszik, hogy az Angolországhoz intézett válasz meg­lehetős száraz, míg a Francziaországnak adott felelet igen barátságos kifejezések­kel van szerkesztve. A „P. Lloyd“ párisi levelezője is így értesül a válasz tartal­máról. A börze levelező szerint ismét nyug­talankodni kezdett 27-bén, s csaknem pá­ni félelem szállta meg. Osztották ugyan azon véleményt, hogy a várt orosz válasz egészen udvarias és barátságos leend, de tudni vélték, miszerint a Bécsbe intézett felelet hangsúlyozottabb leend, s uj bo­nyodalmaktól féltek ez oldalról, annyi­val inkább, mivel gyanakodnak, hogy Francziaország nem igen iparkodik azo­kat kikerülni. A „Köln. Zrg." londoni le­velezőjének tudósítása is megegyezik a fennebbiekkel, az Ausztriához intézett fe­leletre nézve. Azt beszélik, szerinte, Lon­donban, hog­y Oroszország főként a Bécs­be küldendő feleletben akarja mérgét ki­önti az európai hatalmak beavatkozása miatt. Ezen föltevések szerint — ha alapo­sak volnának — a legbarátságtalanabb lesz azon válasz, melyet a szent-pétervári kabinet Ausztriához intézend; de mindez csak föltevés, melyet a következmények nagyon is desavouálhatnak. Nekünk min­denesetre némi tartózkodással kell ezen föltevéseket megjegyeznünk, azért pedig, mivel több oldalról érkeznek tudósítások, melyek szerint e válasz ellenkező értelem­ben fogna kiütni Ausztriára nézve. A „Nordd. All. Zig“ (Bismark gróf lapja) például a Szt.-Pétervárra küldött sürgönyöket közölvén (lásd alább „A di­plomatiai interventio“ czimü czikket), miután az osztrák sürgönyre vonatkozó­lag megjegyezte, miszerint a sürgönynek nem tartalma hanem hangja és modora jellemzi a helyzetet, s miután azt olvassa ki belőle, hogy Rechberg gróf a viszonyok nyomása alatt mondott valamit, mit fáj­dalmasan esett mondani, a következő fon­tos észrevételt teszi : „ha a tények lo­gikáját számba tudják venni Sz.-Pé­­tervárott, talán ezen sürgöny fog alkal­­mul szolgálni : az illető kabine­tek közti eddigi viszonyok teljes módosulására.“ A „Nordd. Alig. Ztg“ ezen észrevétele pium deside­­rium kifejezése is lehet ugyan, de oly fordulatot is jelezhet a viszonyokban Ausztria és Oroszország között, mely né­mileg megerősítése lenne azon, eddig csak kósza híreknek, melyek a két állam közti közeledés felől keringenek. Legsúlyosabb érvnek látszik lenni azok előtt, kik az érintett híreknek hitelt adnak, a „Journal des Debats“-nak egy bécsi, diplomatiai forrásokból merített le­vele, mely, miután tüzetesen taglalta azon barátságos alkudozásokat, melyek a há­rom sürgöny elküldését megelőzőleg a bécsi és szent­pétervári kabinet közt foly­tak, a többi közt ezt írja: „Úgy látszik, oly viszonyok jöttek létre rövid idő óta a bécsi és szent­pétervári udvarok között, melyek ha úgy akarják nem bírnak di­plomatiai jellemmel, de lényeges befolyást gyakorolnak az események folyamára. Az osztrák kormány tudtul adta , hogy le­mondott Schwarzenberg hg és Budl gr. politikájáról, s új törekvései, mennyi­ben a jelenkor eszméi engedik, az öreg Metternichbig hagyományaihoz vonzák. Bécsben nagyon emlegetik, hogy Ausz­triának annál conservativebbnek kell lenni kifelé, mennél szabadelvűbb lefelé. Ezek észrevehető indokai az osztrák és orosz udvarok közti lehetséges közeledésnek, de feltehető, hogy annak előhaladása töbször félbe fog szakíttatni az esemé­nyek folyama által. Az „Ostdd. Post“, mely a „Journal des Débats“ ezen közleményében Ausz­tria gyanúsítását látja, erősen kikel az idézett lap levelezője ellen, s azt állítja, hogy a czikk a párisi orosz követség­től származhatott. A gyűlölség Angol­ország, hízelgő szavak Francziaország iránt, Ausztria gyanúsítása, Oroszor­szág védelmezése: ezek elemei ezen dip­­­­lomatiai kotyvaléknak. Ha angolellenes bevezetése nem volna a czikknek, porosz forrásból is származhatnék. Mert mind Bismark mind Gorcsakov herczeg állít­ják és hirdettetik, hogy Ausztria utoljára is velők és csak velők tarthat, s tulajdon­képen már egyet is értett velők. A „Consti­­tutionnel“-nek ma távirdailag jelentett czikke is (lásd „Táviratok“ rovatunk alatt) mely Austria loyalitását látszik védel­mezni , csak azt mutatja , hogy a Tui­­leriesben nagy bizalmatlansággal visel­tetnek Bécs iránt. A „Constitu­tionnel- nek ezen nyi­latkozatán kívül ma más politikai fontos­ságú tárgyra nem is vonhatjuk a figyel­met, s csak azon new-yorki távirati jelentést jegyezzük meg, mely szerint Seward, amerikai külügyminiszter, hajlan­dónak látszik az elkobzott „Péterhof“ an­gol hajó kiadására, mi ha megvalósulna, az angol-amerikai viszály vesztene fenye­gető jelleméből. A diplomatiai interventio. (K) A három nagyhatalomnak Len­gyelország javára Sz. Pétervárott tett lépéseiről érdekes véleményeket olvasunk különböző lapokban. Bismark gr. közlönye a „N. D. All. Ztg.“ a franczia jegyzékről így nyilatko­zik : „Ránk, poroszokra nézve azért, kü­lönös fontosságú e sürgöny, mert a fran­czia miniszter febr. 17-iki jegyzékével el­lentétben áll, s azon érveket, melyeket akkor Drouyn a porosz conventió ellen felhozott, megsemmisiti. Azt kel hinni, a franczia miniszter ezen sürgönyt csak azért írja, hogy a berlini udvar politiká­ját igazolja, miután előbb csak úgy kön­nyedén ítéltek fölötte. Drouyn febr. 17-kén így írt : „Tá­vol valék attól, hogy higyem, miszerint oly hamar lesz alkalmam a berlini kor­mány helyzetét a lengyel üg­­gyel szem­ben bírálat­ alá venni, melyben nincsen közvetlen része, melybe hogy avatkoz­zék , semmi sürgető tekintet­ nem ösz­tönzi. Ugyan Drouyn ápr. 10-én ezt mond­ja : „Lengyelország nem lehet az izgatás zsákmánya anélkül, hogy a szomszéd ál­lamok meg ne rendüljenek.“ Látszik — folytatja a porosz mi­niszterelnök lapja, melynek véleménye, mint ilyené, figyelmet érdemel — hogy Drouyn febr. 17-i nézeteit megmásí­otta. Az emigratio tartózkodását illető tévedés már megigazíttatott; a mostani jegyzék világosan kimondja, hogy a lengyel for­radalom a szomszéd államokat megren­díti; miből önkényt következik, hogy azok ezen megrendülés ellen a szükséges rendszabályok életbeléptetésére följogo­sítván Drouyn azt is bevallja, hogy a forradalom, melynek előbb helyi jellemet tulajdonított, melyben csak az ujonczozás elleni ellenszegülést látott, még­sem átvo­nuló válság, melynek okai esetlegesek. A berlini kormány Drouin de Lhuys nézeteit már a mozgalom kitörésekor osz­totta s épen e nézetek voltak azok, me­lyek a február 8-diki egyezményt elő­idézték. Az osztrák jegyzéket következő sza­vakkal mutatja be Bismark lapja : „Nem sokat mondunk, ha állítjuk, hogy ha nem is tartalma, de hangja jellemzi a helyze­tet. Olvasás közben megérezzük, hogy Rechberg a viszonyok nyomása alatt olyat mondott, mi nehezére esik. Az első mondattal gyöngíti a következőket, me­lyek a franczia jegyzékeihez közelíte­nek; s ha Szent-Pétervárott te­kintetbe tudják venni a tények logikáját, épen e sürgöny lehet alkalom arra, hogy a két udvar eddigi viszonya tetemesen mó­dosuljon. A bécsi „Presse“ azt mondja, hogy „L’Europe“ minden közleménye közöl csak azok valósultak, melyek a Tuille­­ries dipl. okmányaira vonatkoztak. „L’Europe“ igy elemzi Drouyn kör­jegyzékét minden külföldi franczia kép­­viselőhez, a washingtonit sem véve ki. Drouyn előadja benne az indokokat, me­lyek Ausztriát, Angol- és Francziaorszá­­got késztették, hogy a lengyel ügyben együttes lépéseket tegyenek Sz. Pétervá­rott. Miután a körjegyzék a cs. kormány­­ szempontját magyarázta, s képviselőit azon helyzetbe tette, hogy az illető udva­rok vezérállamférfiaival szóval értekezze­nek, azon reményt fejezi ki, hogy a há­­­­rom nagyhatalom együttes lépéséhez­­ minden kormány forma szerint csatlakozni­­ fog. A franczia miniszter a rend és béke humanisticus érdekeit tekintve, nem ké­­­­telkedik a kormányok megegyezésében. A három nagyhatalom törekvése csupán ez érdekeket akarja biztosítani. Ez a franczia közjegyzék tartalma.­­ A bécsi „Presse“ szerint Tarinban ugy­­látszik félreértették, mert szó sincs benne az együttműködésről, melyről azt írja az „Opinione“, hogy az olasz kormány vis­­­szautasította. „L’Europe“ és „Indepedance“ állít­ják, hogy a londoni és bécsi udvarok ha­sonló körjegyzéket intéztek külföldi kép­viselőikhez. Az utóbbi lap nem tartja ezt esetlegnek, hanem a három hatalom egyetértését magyarázza belőle, mely szerinte legtöbbet tesz arra, hogy a há­ború veszélyei elmaradjanak. A német kormányok is felszólíttat­­tak Angol- és Francziaország által, hogy a három nagyhatalom intervencióját tá­mogassák. Bajor és Szászország még alkudoz­nak; Baden készségét nyilvánította; Wü­r­­tenberg kijelenti, hogy osztrák értekem­ben fog nyilatkozni ez.-Pétervárt; Han­nover visszaborzad minden részvételtől. Poroszország az an­tl fölszólítást, mely a három hatalom föllépését megelőzte, határozottan visszautassa. Az újabb fel­szólításra mégis kellene valamit határoz­­niok Berlinben. Sz.­Pétervárról írják, hogy az ottani válasz iránt külföldön táplált­ remények aligha valósulnak, mert az aligha lesz befolyással azon eljárásra , melyet az orosz kormány Lengyelországon követ. A nagyhatalmak által színrehozott befo­­lyásgyakorlási kísérlet itt nyom nélkül fog elvonulni. Az „A. Zig“ szerint a jelen sürgöny­­váltás 50,000 főnyi figyelő hadtest felál­lítását teheti szükségessé Kurlandban. Az „Ost. See Zig” állítása szerint Berg tbnok még 20,000 embert kapott rendelkezése alá; ezeket a középkormányzóságokból vették, hol a népfelkelés pótlandja őket. Legkésőbben három hét múlva megtörté­nik e változtatás. A „Br. Zig“ berlini levelezője szerint Oroszországnak 100,000 embere van a lengyel királyságban; Grodno, Wilna és Kownoban 50,000 Wolhyniában és Podo­­liában 20,000 , a keleti tartományok­ban 20,000, Witezlik, Minszk és Mohilew­­ben 10,000, összesen 200,000 főnyi erő, melynek feladata a fölkelés elnyomása. 1831-ben nem volt ilyen nagy az orosz haderő s a lengyelek rendes hadsereggel birtak, holott ma már nincs ilyen s mégis hasztalan remélik a forradalom elnyo­mását. Azon hirt, mintha Sz.-Pétervárt tün­tetés történt volna Montebello bg franczia követ ellen s ez ennek folytán elutazott, a „Gen. Corr.“ kétségesnek vagy szándé­kosan terjesztett álhirnek mondja: Erdélyi ügyek. A „Kolozsvári Közlöny“ a követ­kező czikket közli a n. szebeni román congressus eredményéről : A román értekezlet eredménye előttünk áll, s részünkről a szebeni lapok és saját magán­tudósításaink összevetésével mondhatunk arról már tüzetesb véleményt. A­mint a figyelmes olvasó előre láthatta, a bécsi hivatalos lapok nyiltan kimondották, hogy a nem egyesült püspök I. Sagunában van teljes bizalmuk, kinek erélyétől s befolyásától várják, hogy a magyarok s a jogfolytonosság elvéből velők tartó honpolgárok politikai iránya ellen, a congressus erélyesen és határozottan fog re­­monstrálni. Az előkészületek ez irányban történtek. Tudjuk, hogy Sterka Sulucz Sándor érsek ö exclja választás utján akarta az unitus részről megjelenő tagokat az értekezletre meghívni. O excljához csakhamar felülről szigorú rendelet jött, mely a választásokat megsemmisítvén, a ta­gok kinevezését komolyan megrendelte. Ezen rendelet ellenében helyes kifogást nem lehet tenni, hogy a kormány nem engedett választás utjáni congressust, ezáltal megmenté magát azon vádtól, hogy suffrage universel-féle eszmékhez folyamodott, de természetesen más­­r­észről megmenté az értekezletet egy valószínű ellenzéktől. A kormány eljárása tehát igen eszé­­lyes volt. Azonban a meghívottak közül néhányan, hogy a választásból nem folyó congressus köz­­véleményi illetőségét talán később desavouál­­hassák, és ezek közt két tekintélyük: Rá ez és A­x­e­n­t­e, bár meghíva voltak, a gyűlésen meg nem jelentek. A congressus igy összegyűlt lelkészek­ből, nyugdíjas katonatisztekből és hivatalnokok­ból s egy pár független állású férfiúból. Az érsek és püspök közt előbb némi fe­szültség mutatkozott, de ezt kiegyenlítették. Sa­­guna püspök és pártja roppant tevékenységet fejtett ki a congressust megelőzőleg, a­mely nem téveszté el hatását. Magára a gyűlésre nézve előbb az volt a czél, hogy zárt ajtóknál tartsák meg, de itt mél­tányolható eszélyességgel a rendőrség lépett közbe s csakhamar felülről a gyűlésnek nyilvá­nos megtartása rendeltetett el. Ha az első napi gyűlés jellemét észleljük, b. Saguna magatartását némileg tartózkodóbb­nak találjuk mint későbben; akkor még csak az 1860. oct. diplomáról beszélt, mely a benne kérdés alá nem hozott, s abban elismert hazai ős törvényeket is magában foglalja; később mindjárt a másik ülésen már élesen tört pálctát a martius előtti törvények felett, sőt az oct. diploma daczára, azoknak teljes éli erőltetését kérelmezni indítványozta: kimondá, hogy Er­délynek centruma Ausztria, s excommunicálta az uniót, s a tanulókból s clericusokból álló kar­zat zajos nyilatkozatai közt fitymálta, sérté a magyar alkotmányt és nemzeti törvényhozást. Hogy magyar nemzetünket s hazánk és jo­gait többszörösen kisebbítő nyilatkozatai a con­gressus válogatott tagjai között is minő viszhang­­ra találtak, azt könnyen észlelhetjük az ered­ményből. Midőn felettük ítélni akarunk, elfogulatla­noknak kell lennünk, és az ott megjelent romá­nokat azon befolyások parancsoló súlyának meg­fontolásával kell megítélnünk, melyet helyzetük­nél fogva vissza nem utasíthattak. Nagyon természetes, hogy midőn a centra­lista lapok tombolnak, nekünk mint el­ensarki­­aknak elkeseredve kellene lennünk a gyűlés eredményén , de minthogy nem vagyunk el­fogultak , nem is vagyunk elkeseredve, sőt miután a gyűlés jelleme tisztábban áll most előttünk, mint előbbi telegrafi rövid tudósítá­saink szerint , nem tagadhatjuk meg a morális erő nyomait, egy minoritásnál, mely a tekintélyi pressio daczára életjelt adott a szerkesztett ok­mányok ruganyos kifejezéseiben, s mig a vezér­szónokok éljenzés közt hirdeték, hogy Erdély­­ centruma Ausztria, a postulatum függetlenséget kiván az osztrák tartományoktól stb. E szerint az eredmény nem egészen felelt meg a vezér­­kedők iránynyilatkozatainak és rideg magatar­tásuknak. Midőn Baricz úr a mandementját indokolva azt kívánta : hagynának fel azzal, hogy az unió kérdését a magyarokkali viszály érlelésére rerik­­­álják, s bízzák az egész kérdést az uralkodó felségre, ki azt a maga helyén látassá el, s amint el lesz látva nyugodjék meg azon a román nem­zet; s midőn e nyilatkozatot a gyűlés nagy ré­sze helyeselni látszott, báró Saguna keményen lépett fel e nézet ellen, s kívánta, hogy az unió megsemmisítése a postulatumok közt foglaljon helyet. Baricz nézete nem ment ugyan a postula­tumok közé, de a b. Sagunaé sem. Erdély füg­­getlenitése az osztrák cs. állam tartományaitól kívántatik; ez nem zárja ki a magyar királyság közviszonyainak elhatározását; és végre is a postulatum, csak postulátum. Aligha egy túlozni nem akaró minoritás nem folyt be a hálafelirat fogalmazására. E há­lafel­rat még nincs a világ előtt, de tartalmáról értesültünk , és ha értesülésünk hiteles, hangja nem felel meg azon éles nyilatkozatoknak, melyek az elnöki székből hangzottak mindazon ős jogi szent ereklyék ellen, melyek minden ajkú erdélyi honpolgár előtt romjaikban is szent és sérthetleneknek kellene hogy tartassanak. A­mennyiben ezen hálafelirat tartalmáról értesítve vagyunk, azt his­szük, hogy az azt szerkesztő bizottság egy része nem osztá a ve­zér püspök éles és ősi jogainkat a kárhozatra sújtó nézeteit; s midőn ez adresse a világ előtt leend, látni fogjuk, hogy I. Saguna heves szó­noklatai által túl lelkesedésre nem ragadtattak az értekezlet fontolni képesebb tagjai. A hálafeliratban, ha jól vagyunk értesítve, nincsenek elfogadva az indítványozó Saguna püspök cathegorikus tételei; a hálafelirat álta­lános nézetek körében mozog s tudott az ural­kodás iránt ildomos lenni a­nélkül, hogy a tör­vényhozás illetőségét anticipálja, vagy valamely kárhoztató ligába vesse a leendő román ország­gyűlési követek szabad véleményét, s éppen e pontnál lényeges emelkedettséget látunk a mos­tani és 1861-ki congressus elmélete között. Az adresse idevonatkozó nyilvánításának lényege ez: „Akarjuk a 26-diki pátenst, de adassék alkalom mielőbb törvényes uton, ország­gyűlésen nyilatkozhatni a felett.“ E szerint a congressus többsége akarja ugyan a febr. 26-ki alkotmányt, de elismeri, hogy e részben végér­vényesen csak az országgyűlés nyilatkozhatik. E nyilatkozat oly ruganyos, hogy mi a „Presse," „Oest. Gons. Ztg.“ s több centra­lista laptársainak öröm-elragadtatását a febr. patens diadala felett még méltán korainak mond­hatjuk. Igaz ugyan, hogy a­mint magunk megje­gyeztük, a román intelligentia legnagyobb részét a hivatali és papi kar magában foglalja, de másfe­lől arról is értesítve vagyunk, hogy a congressus tagjait és elnökét nem egészen hasonló érzelmek lelkesítik az ország és legitimitása és a magyar nemzetiség irányában; és másfelől még az is igaz, hogy a néptömeg áll a háttérben, mely politikai fej­­lődöttséggel nem bír ugyan,de igen a közvélemény érzékével, s ki tudja,egy román országgyűlési kép­viselet mennyiben foghat nyíltabb kifejezést adni azon fölfedezhető érzelemnek, melynek nyomai látszanak a congressusnak nem tanácskozásai­ban, hanem okmányaiban ? Ki tudja, hová megy a kérdés, ha nyilvánulni fog szóban, szavazat­ban azon nézet, mely most csak abban nyilvá­­nult, hogy az elnök által élére állított felhívó eszméket úgy a postulátumok, mint aho'a felirat fogalmazásánál ruganyosságokkal kikerülte? Ki tudja, váljon mind azon románok, kik az ország­gyűlésen megjelennek, b. Saguna befolyása alatt fognak-e állani? Ezen értekezleten a főpapok saját belátá­suk szerint összehívott tagok nyilvánítása, elha­tározása kérdésen kívül a román nemzetet nem kötelezi; de, ha azon népes gyűlést ugyanazon érzelem lelkesité, melyet b. Saguna szenvedé­lyes szónoklatai tolmácsoltak, kérdésen kívül hinnünk lehetne, hogy a centralista lapok öröme jogosult, mert a nép intelligentiájának legna­gyobb része ottan volt; ámde egy minoritás befolyásában oly óvatosságot látunk, melyet erdélyi emberektől meg lehetett várni. Ők nem veték ligába a leendő követek szabad vélemé­nyét, ők nem vonták fel a magyar és székely nemzetteli egyetértés elől a várkapukat; ők, mint egy párt cselekedtek, kiket a fegyelem is kötelez, de nem zárták ki azt, hogy nemzetek s abban még ők is cselekedjenek ; mert még a pártfegyelem természete szerint is a párt ké­sőbbi magatartására nézve nem a vezér szónok­latai, hanem a testületileg szerkesztett okmá­nyok elmélete s elő- és háttere szolgálhat irány­adóul. Megfontolva mindezt, még megfordíthatjuk mondatunkat, amit korábbi e tárgyú czikkünk­­ben a centralista lapok s a román nemzet czél­­jainak elérhetéséről mondunk. Ezen elemzéseink által talán csillapulva leendenek azon ingerlő benyomások, melyeket ezen birodalmi pártmanoeuver lelkünkbe bevé­sett vala. Amaz actio, mely kibékülésre hajló s engedékeny kedélyünket durva förgeteg gya­nánt rohanta vala meg, nem kelthetett föl egy­szerre lelkünkben mást, mint a merev ellenzé­­keskedés elhatározását; de most, miután az értekezlet okmányainak jellemét, s az ottani presszók természetét, s az illetőkre elkerülhet­­len hatását észleltük, talán lehet azon meg­győződésre jönnünk, hogy merevebb elhatáro­zásainkat függes­szük fel, s ne állítsuk még föl azon feltevést, hogy a román nemzet is épen úgy szakított volna velünk és hazánk ős törvé­nyeivel, mint báró Saguna szakítani látszott az ápril 214 ülésben. Thun Lee, legújabban egy könyvet adott ki, melyből a „Vaterland“ a következő sorokat hozza: „Gyakran halljuk említtetni, hogy a csak kérvényező tartományi gyűlések, minők 1848. előtt léteztek, minden jelen­tőség nélküli formák voltak, s erre a köz­jogot tévútra vezető állítás következett, miszerint az osztrák tartományokban, a magyar korona alá tartozó országokon kívül, egyáltalában semmi alkotmányos ok sem létezett. E tekintetben a szerző csak az adóviszonyokra akar hivatkozni. 1848-ig a földadó hosszú időn át változat­lan maradt. Ez óta folyvást emeltetik, még pedig nagyobb arányban, mint bár­mely más adó alá eső realitás. Vannak birtokok, melyek egy évről a másikra 100—200 percenttel több adóval terhel­tettek. A földadó ily egyoldalú megvál­toztatását az angol nemzetgazdász, a bir­tok részletes confiscatiójának nevezte. Az efféle nem igazságos, hanem csak kényel­mes eszköz minden pénzügyigazgatóság­ra, a pillanatnyi zavarokból kimene­­kedhetni. „Hogy e példát hajlandók voltak még 1848 előtt is követni, de mért nem sikerült, mert a Landtagok az ily adófel­emelés ellen nyilatkoztak volna , s az ily meg nem ajánlott adók beszedését a kor­mány maga is alkotmányellenesnek te­kintette volna. (Ezen doctrinát Metternich herczeg, a maga idejében aligha elfogad­ta volna.) Ezen kérvényező gyűlések tehát megmentették a birodalmat oly fináncz­­politikától, mely azonnal felülkerekedett, mihelyt ezen Landtagok elmellőztettek. Nem mindig az bír jelentőséggel, a­mivel nagy lármát ütnek , ha mindjárt igaz is, hogy ma már az ily zajtalan, de életbe­ható működése valamely alkotmányos testületnek nem elég arra, hogy a közvé­lemény támogatását megnyerje. A „Presse“ a galicziai paraszt­ el­­j­ár­ókról. A „Presse-nek Lembergből, ápr. 26-ról írják : „A félhivatalos közlö­nyök megnyugtatólag jelentik, hogy a Galicziában felállított paraszt-őrjáratok csakis a helybeli közbiztonság érdekében léptettek életbe, „s hogy e csapatok ren­deltetése minden államrendőrségi csséltól távol van“, én azonban (a levelező) azon helyzetben vagyok, hogy megbízható, s többszörösen bebizonyodott tudósítások folytán állíthatom, miszerint ezen rend­szabály nem hogy czélszerű, de több te­kintetben is, aggodalmakra szolgáltat al­kalmat. Mert a falusi köznép, a hol nyu­galmából elővonatik, s nyilvános szolgá­latra használtatik, daczára, hogy az arra hivatott hivatalos orgánumok által kellő határok között tartatik, mégis oly ki­hágásokat követ el , melyek tekintve a jeleket, mélyenható izgalmakat idéz­nek elő. „Nem igényelhetek annyi tért az ön lapjában, hogy el­számlálhatnám azon ese­teket, melyek állításom bebizonyítására szolgálnának. De miután több független lap szorgalmasan adja át a nyilvános­ságnak az ily tényeket, csak azon esetek­re szorítkozom, melyek a félhivatalos la­pok által előadott tényekre jellemző vilá­gosságot vetnek. „így tudva van, hogy forzemyslei és rzezowi kerületekben több roham­táma­dások és verekedések történtek, melyek tulajdonképen csak a lengyel felkeléshez csatlakozni óhajtók ellen intéztettek, de ugyanezen alkalmakkal oly házak is, me­lyek nem a felkelőkhöz átmenni szándé­kozók birtokához tartoztak, többszörö­sen megsértettek. Hogy mennyire nehéz az ily őnjárók használata mellett a „kellő felvigyázatot“ sikeresíteni , bizonyítja azon eset, hogy gróf R. a­ki nem csak a vidéken, de az egész országban ismeretes, gazdag földesur, saját birtokának köze­lében, egy ily patronillozó paraszt csapat által föntartóztatott , végre mégis szaba­don bocsáttatott , nem rendes útlevele miatt, hanem egy történetesen nála levő posta recepisse előmutatása után, miután ezen papír, a parasztok előtt valami jobb­nak látszott. „A zolkiewi és zloczowi kerületben­ már is sok nép van felállítva, s ott ta­nyáznak a kocsmák előtt, itt-ott az er­dőkben is nagy tömegben. Ápril 22-kén több fiatal ember menvén egy uton, mely Lengyelország felé vezet, az ifjakat nem a rendőri szolgálatra használt parasztok fogták körül, hanem egy csoport részeg ember és asszony. Természetes, hogy a szitkok sőt testi sérelmek sem hiányoztak. Lehet,­hogy ezen paraszt csapat felállítása is „minden államrendőrségi czéloktól tá­vol volt“, annyi bizonyos mégis, hogy e csapatok a helybeli közbiztonságra való felügyeletre nem alkalmasak. „A nevezett négy kerületben a föld népe mindig növekedő mozgalomban van, s a rendszabály épen nem alkalmas a nyil­vános rend és nyugalom megőrzésére, sőt inkább a nyugalmat háborítja, a rendet felzavarja. Nem hagyhatom azonban em­lítés nélkül, hogy ezen ruthen kerületek­ben, az utazó, a­ki a parasztok által fönn­­tartóztatik, ha a jelenlevő hivatalnok, vagy csendőr által azonnal szabadon nem­ bocsáttatik, ritkán vitetik az illető híva- A bécsi lapok szemléje. Alkotmányreform. A feudalista el­lenzék egyik szóvivője, a korábbi közok­tatási miniszter, és germanisator, gróf

Next