A Hon, 1863. május (1. évfolyam, 99-123. szám)
1863-05-01 / 99. szám
PEST, ÁPRILIS 30. Politikai szemle, Pest, ápril 3X (II.) Még ez óráig, midőn e sorokat írjuk, sem rendes tudósítás sem távirati sürgöny nem értesít az orosz futár Bécsbe érkezéséről, kinek elindulását Sz.Pétervárról már tegnap jelentette a félhivatalos „Gen. Corresp.“ A nap politikai nagykérdésére, a három hatalom diplomatiai aktiójának eredményére nézve tehát ma is csak azon helyzetben vagyunk, mint tegnap: a válaszra nézve ma is csak hozzávetésekkel találkozunk, melyek több vagy kevesebb valószínűséggel bírnak, anélkül mégis, hogy a teljes hitelesség jellege fölismerhető volna rajtuk. A „Gen. Corresp.“ tegnapi közleménye után szólni sem akartunk többé ezen hozzávetésekről; miután azonban az idézett félhivatalos közlöny legtávolabbról sem jelzi az orosz válasz tartalmát, kénytelenek vagyunk elősorolni azon hozzávetéseket, melyeket a válasznak mind lényegét mind formáját illetőleg a legújabb lapokban találunk. A „Kölnische Zeitung“nak azt írják Páriából , hogy az orosz felelet az osztrák jegyzékre igen ellenséges hangon szól , a börzén elterjedt hír szerint. — Másfelől az hallatszik, hogy az Angolországhoz intézett válasz meglehetős száraz, míg a Francziaországnak adott felelet igen barátságos kifejezésekkel van szerkesztve. A „P. Lloyd“ párisi levelezője is így értesül a válasz tartalmáról. A börze levelező szerint ismét nyugtalankodni kezdett 27-bén, s csaknem páni félelem szállta meg. Osztották ugyan azon véleményt, hogy a várt orosz válasz egészen udvarias és barátságos leend, de tudni vélték, miszerint a Bécsbe intézett felelet hangsúlyozottabb leend, s uj bonyodalmaktól féltek ez oldalról, annyival inkább, mivel gyanakodnak, hogy Francziaország nem igen iparkodik azokat kikerülni. A „Köln. Zrg." londoni levelezőjének tudósítása is megegyezik a fennebbiekkel, az Ausztriához intézett feleletre nézve. Azt beszélik, szerinte, Londonban, hogy Oroszország főként a Bécsbe küldendő feleletben akarja mérgét kiönti az európai hatalmak beavatkozása miatt. Ezen föltevések szerint — ha alaposak volnának — a legbarátságtalanabb lesz azon válasz, melyet a szent-pétervári kabinet Ausztriához intézend; de mindez csak föltevés, melyet a következmények nagyon is desavouálhatnak. Nekünk mindenesetre némi tartózkodással kell ezen föltevéseket megjegyeznünk, azért pedig, mivel több oldalról érkeznek tudósítások, melyek szerint e válasz ellenkező értelemben fogna kiütni Ausztriára nézve. A „Nordd. All. Zig“ (Bismark gróf lapja) például a Szt.-Pétervárra küldött sürgönyöket közölvén (lásd alább „A diplomatiai interventio“ czimü czikket), miután az osztrák sürgönyre vonatkozólag megjegyezte, miszerint a sürgönynek nem tartalma hanem hangja és modora jellemzi a helyzetet, s miután azt olvassa ki belőle, hogy Rechberg gróf a viszonyok nyomása alatt mondott valamit, mit fájdalmasan esett mondani, a következő fontos észrevételt teszi : „ha a tények logikáját számba tudják venni Sz.-Pétervárott, talán ezen sürgöny fog alkalmul szolgálni : az illető kabinetek közti eddigi viszonyok teljes módosulására.“ A „Nordd. Alig. Ztg“ ezen észrevétele pium desiderium kifejezése is lehet ugyan, de oly fordulatot is jelezhet a viszonyokban Ausztria és Oroszország között, mely némileg megerősítése lenne azon, eddig csak kósza híreknek, melyek a két állam közti közeledés felől keringenek. Legsúlyosabb érvnek látszik lenni azok előtt, kik az érintett híreknek hitelt adnak, a „Journal des Debats“-nak egy bécsi, diplomatiai forrásokból merített levele, mely, miután tüzetesen taglalta azon barátságos alkudozásokat, melyek a három sürgöny elküldését megelőzőleg a bécsi és szentpétervári kabinet közt folytak, a többi közt ezt írja: „Úgy látszik, oly viszonyok jöttek létre rövid idő óta a bécsi és szentpétervári udvarok között, melyek ha úgy akarják nem bírnak diplomatiai jellemmel, de lényeges befolyást gyakorolnak az események folyamára. Az osztrák kormány tudtul adta , hogy lemondott Schwarzenberg hg és Budl gr. politikájáról, s új törekvései, mennyiben a jelenkor eszméi engedik, az öreg Metternichbig hagyományaihoz vonzák. Bécsben nagyon emlegetik, hogy Ausztriának annál conservativebbnek kell lenni kifelé, mennél szabadelvűbb lefelé. Ezek észrevehető indokai az osztrák és orosz udvarok közti lehetséges közeledésnek, de feltehető, hogy annak előhaladása töbször félbe fog szakíttatni az események folyama által. Az „Ostdd. Post“, mely a „Journal des Débats“ ezen közleményében Ausztria gyanúsítását látja, erősen kikel az idézett lap levelezője ellen, s azt állítja, hogy a czikk a párisi orosz követségtől származhatott. A gyűlölség Angolország, hízelgő szavak Francziaország iránt, Ausztria gyanúsítása, Oroszország védelmezése: ezek elemei ezen diplomatiai kotyvaléknak. Ha angolellenes bevezetése nem volna a czikknek, porosz forrásból is származhatnék. Mert mind Bismark mind Gorcsakov herczeg állítják és hirdettetik, hogy Ausztria utoljára is velők és csak velők tarthat, s tulajdonképen már egyet is értett velők. A „Constitutionnel“-nek ma távirdailag jelentett czikke is (lásd „Táviratok“ rovatunk alatt) mely Austria loyalitását látszik védelmezni , csak azt mutatja , hogy a Tuileriesben nagy bizalmatlansággal viseltetnek Bécs iránt. A „Constitutionnel- nek ezen nyilatkozatán kívül ma más politikai fontosságú tárgyra nem is vonhatjuk a figyelmet, s csak azon new-yorki távirati jelentést jegyezzük meg, mely szerint Seward, amerikai külügyminiszter, hajlandónak látszik az elkobzott „Péterhof“ angol hajó kiadására, mi ha megvalósulna, az angol-amerikai viszály vesztene fenyegető jelleméből. A diplomatiai interventio. (K) A három nagyhatalomnak Lengyelország javára Sz. Pétervárott tett lépéseiről érdekes véleményeket olvasunk különböző lapokban. Bismark gr. közlönye a „N. D. All. Ztg.“ a franczia jegyzékről így nyilatkozik : „Ránk, poroszokra nézve azért, különös fontosságú e sürgöny, mert a franczia miniszter febr. 17-iki jegyzékével ellentétben áll, s azon érveket, melyeket akkor Drouyn a porosz conventió ellen felhozott, megsemmisiti. Azt kel hinni, a franczia miniszter ezen sürgönyt csak azért írja, hogy a berlini udvar politikáját igazolja, miután előbb csak úgy könnyedén ítéltek fölötte. Drouyn febr. 17-kén így írt : „Távol valék attól, hogy higyem, miszerint oly hamar lesz alkalmam a berlini kormány helyzetét a lengyel üggyel szemben bírálat alá venni, melyben nincsen közvetlen része, melybe hogy avatkozzék , semmi sürgető tekintet nem ösztönzi. Ugyan Drouyn ápr. 10-én ezt mondja : „Lengyelország nem lehet az izgatás zsákmánya anélkül, hogy a szomszéd államok meg ne rendüljenek.“ Látszik — folytatja a porosz miniszterelnök lapja, melynek véleménye, mint ilyené, figyelmet érdemel — hogy Drouyn febr. 17-i nézeteit megmásíotta. Az emigratio tartózkodását illető tévedés már megigazíttatott; a mostani jegyzék világosan kimondja, hogy a lengyel forradalom a szomszéd államokat megrendíti; miből önkényt következik, hogy azok ezen megrendülés ellen a szükséges rendszabályok életbeléptetésére följogosítván Drouyn azt is bevallja, hogy a forradalom, melynek előbb helyi jellemet tulajdonított, melyben csak az ujonczozás elleni ellenszegülést látott, mégsem átvonuló válság, melynek okai esetlegesek. A berlini kormány Drouin de Lhuys nézeteit már a mozgalom kitörésekor osztotta s épen e nézetek voltak azok, melyek a február 8-diki egyezményt előidézték. Az osztrák jegyzéket következő szavakkal mutatja be Bismark lapja : „Nem sokat mondunk, ha állítjuk, hogy ha nem is tartalma, de hangja jellemzi a helyzetet. Olvasás közben megérezzük, hogy Rechberg a viszonyok nyomása alatt olyat mondott, mi nehezére esik. Az első mondattal gyöngíti a következőket, melyek a franczia jegyzékeihez közelítenek; s ha Szent-Pétervárott tekintetbe tudják venni a tények logikáját, épen e sürgöny lehet alkalom arra, hogy a két udvar eddigi viszonya tetemesen módosuljon. A bécsi „Presse“ azt mondja, hogy „L’Europe“ minden közleménye közöl csak azok valósultak, melyek a Tuilleries dipl. okmányaira vonatkoztak. „L’Europe“ igy elemzi Drouyn körjegyzékét minden külföldi franczia képviselőhez, a washingtonit sem véve ki. Drouyn előadja benne az indokokat, melyek Ausztriát, Angol- és Francziaországot késztették, hogy a lengyel ügyben együttes lépéseket tegyenek Sz. Pétervárott. Miután a körjegyzék a cs. kormány szempontját magyarázta, s képviselőit azon helyzetbe tette, hogy az illető udvarok vezérállamférfiaival szóval értekezzenek, azon reményt fejezi ki, hogy a három nagyhatalom együttes lépéséhez minden kormány forma szerint csatlakozni fog. A franczia miniszter a rend és béke humanisticus érdekeit tekintve, nem kételkedik a kormányok megegyezésében. A három nagyhatalom törekvése csupán ez érdekeket akarja biztosítani. Ez a franczia közjegyzék tartalma. A bécsi „Presse“ szerint Tarinban ugylátszik félreértették, mert szó sincs benne az együttműködésről, melyről azt írja az „Opinione“, hogy az olasz kormány visszautasította. „L’Europe“ és „Indepedance“ állítják, hogy a londoni és bécsi udvarok hasonló körjegyzéket intéztek külföldi képviselőikhez. Az utóbbi lap nem tartja ezt esetlegnek, hanem a három hatalom egyetértését magyarázza belőle, mely szerinte legtöbbet tesz arra, hogy a háború veszélyei elmaradjanak. A német kormányok is felszólíttattak Angol- és Francziaország által, hogy a három nagyhatalom intervencióját támogassák. Bajor és Szászország még alkudoznak; Baden készségét nyilvánította; Würtenberg kijelenti, hogy osztrák értekemben fog nyilatkozni ez.-Pétervárt; Hannover visszaborzad minden részvételtől. Poroszország az antl fölszólítást, mely a három hatalom föllépését megelőzte, határozottan visszautassa. Az újabb felszólításra mégis kellene valamit határozniok Berlinben. Sz.Pétervárról írják, hogy az ottani válasz iránt külföldön táplált remények aligha valósulnak, mert az aligha lesz befolyással azon eljárásra , melyet az orosz kormány Lengyelországon követ. A nagyhatalmak által színrehozott befolyásgyakorlási kísérlet itt nyom nélkül fog elvonulni. Az „A. Zig“ szerint a jelen sürgönyváltás 50,000 főnyi figyelő hadtest felállítását teheti szükségessé Kurlandban. Az „Ost. See Zig” állítása szerint Berg tbnok még 20,000 embert kapott rendelkezése alá; ezeket a középkormányzóságokból vették, hol a népfelkelés pótlandja őket. Legkésőbben három hét múlva megtörténik e változtatás. A „Br. Zig“ berlini levelezője szerint Oroszországnak 100,000 embere van a lengyel királyságban; Grodno, Wilna és Kownoban 50,000 Wolhyniában és Podoliában 20,000 , a keleti tartományokban 20,000, Witezlik, Minszk és Mohilewben 10,000, összesen 200,000 főnyi erő, melynek feladata a fölkelés elnyomása. 1831-ben nem volt ilyen nagy az orosz haderő s a lengyelek rendes hadsereggel birtak, holott ma már nincs ilyen s mégis hasztalan remélik a forradalom elnyomását. Azon hirt, mintha Sz.-Pétervárt tüntetés történt volna Montebello bg franczia követ ellen s ez ennek folytán elutazott, a „Gen. Corr.“ kétségesnek vagy szándékosan terjesztett álhirnek mondja: Erdélyi ügyek. A „Kolozsvári Közlöny“ a következő czikket közli a n. szebeni román congressus eredményéről : A román értekezlet eredménye előttünk áll, s részünkről a szebeni lapok és saját magántudósításaink összevetésével mondhatunk arról már tüzetesb véleményt. Amint a figyelmes olvasó előre láthatta, a bécsi hivatalos lapok nyiltan kimondották, hogy a nem egyesült püspök I. Sagunában van teljes bizalmuk, kinek erélyétől s befolyásától várják, hogy a magyarok s a jogfolytonosság elvéből velők tartó honpolgárok politikai iránya ellen, a congressus erélyesen és határozottan fog remonstrálni. Az előkészületek ez irányban történtek. Tudjuk, hogy Sterka Sulucz Sándor érsek ö exclja választás utján akarta az unitus részről megjelenő tagokat az értekezletre meghívni. O excljához csakhamar felülről szigorú rendelet jött, mely a választásokat megsemmisítvén, a tagok kinevezését komolyan megrendelte. Ezen rendelet ellenében helyes kifogást nem lehet tenni, hogy a kormány nem engedett választás utjáni congressust, ezáltal megmenté magát azon vádtól, hogy suffrage universel-féle eszmékhez folyamodott, de természetesen másrészről megmenté az értekezletet egy valószínű ellenzéktől. A kormány eljárása tehát igen eszélyes volt. Azonban a meghívottak közül néhányan, hogy a választásból nem folyó congressus közvéleményi illetőségét talán később desavouálhassák, és ezek közt két tekintélyük: Rá ez és Axente, bár meghíva voltak, a gyűlésen meg nem jelentek. A congressus igy összegyűlt lelkészekből, nyugdíjas katonatisztekből és hivatalnokokból s egy pár független állású férfiúból. Az érsek és püspök közt előbb némi feszültség mutatkozott, de ezt kiegyenlítették. Saguna püspök és pártja roppant tevékenységet fejtett ki a congressust megelőzőleg, amely nem téveszté el hatását. Magára a gyűlésre nézve előbb az volt a czél, hogy zárt ajtóknál tartsák meg, de itt méltányolható eszélyességgel a rendőrség lépett közbe s csakhamar felülről a gyűlésnek nyilvános megtartása rendeltetett el. Ha az első napi gyűlés jellemét észleljük, b. Saguna magatartását némileg tartózkodóbbnak találjuk mint későbben; akkor még csak az 1860. oct. diplomáról beszélt, mely a benne kérdés alá nem hozott, s abban elismert hazai ős törvényeket is magában foglalja; később mindjárt a másik ülésen már élesen tört pálctát a martius előtti törvények felett, sőt az oct. diploma daczára, azoknak teljes éli erőltetését kérelmezni indítványozta: kimondá, hogy Erdélynek centruma Ausztria, s excommunicálta az uniót, s a tanulókból s clericusokból álló karzat zajos nyilatkozatai közt fitymálta, sérté a magyar alkotmányt és nemzeti törvényhozást. Hogy magyar nemzetünket s hazánk és jogait többszörösen kisebbítő nyilatkozatai a congressus válogatott tagjai között is minő viszhangra találtak, azt könnyen észlelhetjük az eredményből. Midőn felettük ítélni akarunk, elfogulatlanoknak kell lennünk, és az ott megjelent románokat azon befolyások parancsoló súlyának megfontolásával kell megítélnünk, melyet helyzetüknél fogva vissza nem utasíthattak. Nagyon természetes, hogy midőn a centralista lapok tombolnak, nekünk mint elensarkiaknak elkeseredve kellene lennünk a gyűlés eredményén , de minthogy nem vagyunk elfogultak , nem is vagyunk elkeseredve, sőt miután a gyűlés jelleme tisztábban áll most előttünk, mint előbbi telegrafi rövid tudósításaink szerint , nem tagadhatjuk meg a morális erő nyomait, egy minoritásnál, mely a tekintélyi pressio daczára életjelt adott a szerkesztett okmányok ruganyos kifejezéseiben, s mig a vezérszónokok éljenzés közt hirdeték, hogy Erdély centruma Ausztria, a postulatum függetlenséget kiván az osztrák tartományoktól stb. E szerint az eredmény nem egészen felelt meg a vezérkedők iránynyilatkozatainak és rideg magatartásuknak. Midőn Baricz úr a mandementját indokolva azt kívánta : hagynának fel azzal, hogy az unió kérdését a magyarokkali viszály érlelésére rerikálják, s bízzák az egész kérdést az uralkodó felségre, ki azt a maga helyén látassá el, s amint el lesz látva nyugodjék meg azon a román nemzet; s midőn e nyilatkozatot a gyűlés nagy része helyeselni látszott, báró Saguna keményen lépett fel e nézet ellen, s kívánta, hogy az unió megsemmisítése a postulatumok közt foglaljon helyet. Baricz nézete nem ment ugyan a postulatumok közé, de a b. Sagunaé sem. Erdély függetlenitése az osztrák cs. állam tartományaitól kívántatik; ez nem zárja ki a magyar királyság közviszonyainak elhatározását; és végre is a postulatum, csak postulátum. Aligha egy túlozni nem akaró minoritás nem folyt be a hálafelirat fogalmazására. E hálafelrat még nincs a világ előtt, de tartalmáról értesültünk , és ha értesülésünk hiteles, hangja nem felel meg azon éles nyilatkozatoknak, melyek az elnöki székből hangzottak mindazon ős jogi szent ereklyék ellen, melyek minden ajkú erdélyi honpolgár előtt romjaikban is szent és sérthetleneknek kellene hogy tartassanak. Amennyiben ezen hálafelirat tartalmáról értesítve vagyunk, azt hisszük, hogy az azt szerkesztő bizottság egy része nem osztá a vezér püspök éles és ősi jogainkat a kárhozatra sújtó nézeteit; s midőn ez adresse a világ előtt leend, látni fogjuk, hogy I. Saguna heves szónoklatai által túl lelkesedésre nem ragadtattak az értekezlet fontolni képesebb tagjai. A hálafeliratban, ha jól vagyunk értesítve, nincsenek elfogadva az indítványozó Saguna püspök cathegorikus tételei; a hálafelirat általános nézetek körében mozog s tudott az uralkodás iránt ildomos lenni anélkül, hogy a törvényhozás illetőségét anticipálja, vagy valamely kárhoztató ligába vesse a leendő román országgyűlési követek szabad véleményét, s éppen e pontnál lényeges emelkedettséget látunk a mostani és 1861-ki congressus elmélete között. Az adresse idevonatkozó nyilvánításának lényege ez: „Akarjuk a 26-diki pátenst, de adassék alkalom mielőbb törvényes uton, országgyűlésen nyilatkozhatni a felett.“ E szerint a congressus többsége akarja ugyan a febr. 26-ki alkotmányt, de elismeri, hogy e részben végérvényesen csak az országgyűlés nyilatkozhatik. E nyilatkozat oly ruganyos, hogy mi a „Presse," „Oest. Gons. Ztg.“ s több centralista laptársainak öröm-elragadtatását a febr. patens diadala felett még méltán korainak mondhatjuk. Igaz ugyan, hogy amint magunk megjegyeztük, a román intelligentia legnagyobb részét a hivatali és papi kar magában foglalja, de másfelől arról is értesítve vagyunk, hogy a congressus tagjait és elnökét nem egészen hasonló érzelmek lelkesítik az ország és legitimitása és a magyar nemzetiség irányában; és másfelől még az is igaz, hogy a néptömeg áll a háttérben, mely politikai fejlődöttséggel nem bír ugyan,de igen a közvélemény érzékével, s ki tudja,egy román országgyűlési képviselet mennyiben foghat nyíltabb kifejezést adni azon fölfedezhető érzelemnek, melynek nyomai látszanak a congressusnak nem tanácskozásaiban, hanem okmányaiban ? Ki tudja, hová megy a kérdés, ha nyilvánulni fog szóban, szavazatban azon nézet, mely most csak abban nyilvánult, hogy az elnök által élére állított felhívó eszméket úgy a postulátumok, mint aho'a felirat fogalmazásánál ruganyosságokkal kikerülte? Ki tudja, váljon mind azon románok, kik az országgyűlésen megjelennek, b. Saguna befolyása alatt fognak-e állani? Ezen értekezleten a főpapok saját belátásuk szerint összehívott tagok nyilvánítása, elhatározása kérdésen kívül a román nemzetet nem kötelezi; de, ha azon népes gyűlést ugyanazon érzelem lelkesité, melyet b. Saguna szenvedélyes szónoklatai tolmácsoltak, kérdésen kívül hinnünk lehetne, hogy a centralista lapok öröme jogosult, mert a nép intelligentiájának legnagyobb része ottan volt; ámde egy minoritás befolyásában oly óvatosságot látunk, melyet erdélyi emberektől meg lehetett várni. Ők nem veték ligába a leendő követek szabad véleményét, ők nem vonták fel a magyar és székely nemzetteli egyetértés elől a várkapukat; ők, mint egy párt cselekedtek, kiket a fegyelem is kötelez, de nem zárták ki azt, hogy nemzetek s abban még ők is cselekedjenek ; mert még a pártfegyelem természete szerint is a párt későbbi magatartására nézve nem a vezér szónoklatai, hanem a testületileg szerkesztett okmányok elmélete s elő- és háttere szolgálhat irányadóul. Megfontolva mindezt, még megfordíthatjuk mondatunkat, amit korábbi e tárgyú czikkünkben a centralista lapok s a román nemzet czéljainak elérhetéséről mondunk. Ezen elemzéseink által talán csillapulva leendenek azon ingerlő benyomások, melyeket ezen birodalmi pártmanoeuver lelkünkbe bevésett vala. Amaz actio, mely kibékülésre hajló s engedékeny kedélyünket durva förgeteg gyanánt rohanta vala meg, nem kelthetett föl egyszerre lelkünkben mást, mint a merev ellenzékeskedés elhatározását; de most, miután az értekezlet okmányainak jellemét, s az ottani presszók természetét, s az illetőkre elkerülhetlen hatását észleltük, talán lehet azon meggyőződésre jönnünk, hogy merevebb elhatározásainkat függesszük fel, s ne állítsuk még föl azon feltevést, hogy a román nemzet is épen úgy szakított volna velünk és hazánk ős törvényeivel, mint báró Saguna szakítani látszott az ápril 214 ülésben. Thun Lee, legújabban egy könyvet adott ki, melyből a „Vaterland“ a következő sorokat hozza: „Gyakran halljuk említtetni, hogy a csak kérvényező tartományi gyűlések, minők 1848. előtt léteztek, minden jelentőség nélküli formák voltak, s erre a közjogot tévútra vezető állítás következett, miszerint az osztrák tartományokban, a magyar korona alá tartozó országokon kívül, egyáltalában semmi alkotmányos ok sem létezett. E tekintetben a szerző csak az adóviszonyokra akar hivatkozni. 1848-ig a földadó hosszú időn át változatlan maradt. Ez óta folyvást emeltetik, még pedig nagyobb arányban, mint bármely más adó alá eső realitás. Vannak birtokok, melyek egy évről a másikra 100—200 percenttel több adóval terheltettek. A földadó ily egyoldalú megváltoztatását az angol nemzetgazdász, a birtok részletes confiscatiójának nevezte. Az efféle nem igazságos, hanem csak kényelmes eszköz minden pénzügyigazgatóságra, a pillanatnyi zavarokból kimenekedhetni. „Hogy e példát hajlandók voltak még 1848 előtt is követni, de mért nem sikerült, mert a Landtagok az ily adófelemelés ellen nyilatkoztak volna , s az ily meg nem ajánlott adók beszedését a kormány maga is alkotmányellenesnek tekintette volna. (Ezen doctrinát Metternich herczeg, a maga idejében aligha elfogadta volna.) Ezen kérvényező gyűlések tehát megmentették a birodalmat oly finánczpolitikától, mely azonnal felülkerekedett, mihelyt ezen Landtagok elmellőztettek. Nem mindig az bír jelentőséggel, amivel nagy lármát ütnek , ha mindjárt igaz is, hogy ma már az ily zajtalan, de életbeható működése valamely alkotmányos testületnek nem elég arra, hogy a közvélemény támogatását megnyerje. A „Presse“ a galicziai paraszt eljárókról. A „Presse-nek Lembergből, ápr. 26-ról írják : „A félhivatalos közlönyök megnyugtatólag jelentik, hogy a Galicziában felállított paraszt-őrjáratok csakis a helybeli közbiztonság érdekében léptettek életbe, „s hogy e csapatok rendeltetése minden államrendőrségi csséltól távol van“, én azonban (a levelező) azon helyzetben vagyok, hogy megbízható, s többszörösen bebizonyodott tudósítások folytán állíthatom, miszerint ezen rendszabály nem hogy czélszerű, de több tekintetben is, aggodalmakra szolgáltat alkalmat. Mert a falusi köznép, a hol nyugalmából elővonatik, s nyilvános szolgálatra használtatik, daczára, hogy az arra hivatott hivatalos orgánumok által kellő határok között tartatik, mégis oly kihágásokat követ el , melyek tekintve a jeleket, mélyenható izgalmakat idéznek elő. „Nem igényelhetek annyi tért az ön lapjában, hogy elszámlálhatnám azon eseteket, melyek állításom bebizonyítására szolgálnának. De miután több független lap szorgalmasan adja át a nyilvánosságnak az ily tényeket, csak azon esetekre szorítkozom, melyek a félhivatalos lapok által előadott tényekre jellemző világosságot vetnek. „így tudva van, hogy forzemyslei és rzezowi kerületekben több rohamtámadások és verekedések történtek, melyek tulajdonképen csak a lengyel felkeléshez csatlakozni óhajtók ellen intéztettek, de ugyanezen alkalmakkal oly házak is, melyek nem a felkelőkhöz átmenni szándékozók birtokához tartoztak, többszörösen megsértettek. Hogy mennyire nehéz az ily őnjárók használata mellett a „kellő felvigyázatot“ sikeresíteni , bizonyítja azon eset, hogy gróf R. aki nem csak a vidéken, de az egész országban ismeretes, gazdag földesur, saját birtokának közelében, egy ily patronillozó paraszt csapat által föntartóztatott , végre mégis szabadon bocsáttatott , nem rendes útlevele miatt, hanem egy történetesen nála levő posta recepisse előmutatása után, miután ezen papír, a parasztok előtt valami jobbnak látszott. „A zolkiewi és zloczowi kerületben már is sok nép van felállítva, s ott tanyáznak a kocsmák előtt, itt-ott az erdőkben is nagy tömegben. Ápril 22-kén több fiatal ember menvén egy uton, mely Lengyelország felé vezet, az ifjakat nem a rendőri szolgálatra használt parasztok fogták körül, hanem egy csoport részeg ember és asszony. Természetes, hogy a szitkok sőt testi sérelmek sem hiányoztak. Lehet,hogy ezen paraszt csapat felállítása is „minden államrendőrségi czéloktól távol volt“, annyi bizonyos mégis, hogy e csapatok a helybeli közbiztonságra való felügyeletre nem alkalmasak. „A nevezett négy kerületben a föld népe mindig növekedő mozgalomban van, s a rendszabály épen nem alkalmas a nyilvános rend és nyugalom megőrzésére, sőt inkább a nyugalmat háborítja, a rendet felzavarja. Nem hagyhatom azonban említés nélkül, hogy ezen ruthen kerületekben, az utazó, aki a parasztok által fönntartóztatik, ha a jelenlevő hivatalnok, vagy csendőr által azonnal szabadon nem bocsáttatik, ritkán vitetik az illető híva- A bécsi lapok szemléje. Alkotmányreform. A feudalista ellenzék egyik szóvivője, a korábbi közoktatási miniszter, és germanisator, gróf