A Hon, 1863. október (1. évfolyam, 223-249. szám)
1863-10-10 / 231. szám
PEST, OCTOBlíR 9. Politicai szemle, Fest, ovf. 9. (II.) A „Pays,“ Drouyn de Lhuys félhivatalos lapja, utánnyomtatja a frankfurti „V Europe“ azon tudósítását, melyet e lap Russell lordnak Pécsben előterjesztett jegyzéktervéről közölt. Ezen jegyzékterv, tudomás szerint, Russell lord azon nyilatkozatára alapíttatott, mely szerint Oroszország nem teljesítvén azon feltételeket, melyek mellett az 1815-ki bécsi kötések Lengyelország birtokát reá ruházták, a jogczímet Lengyelország iránt elvesztette. A ,Pays“ ugyan azt állítja, hogy Drouy de Lhuys semmit sem tud az angol jegyzéktervről, a felelősséget sem vállalja el a közlemény hitelességéért, de már azon tény is, hogy a ,,L’Europe“ tudósítása megjelent a ,Pays“-ben, fontossággá leír, s mi hajlandók vagyunk a „Pays" őszinteségét kétségbe vonni. Az angol jegyzékterv genesiséről ugyanis nagyon részlees tudósításokkal bírunk, melyeket röviden összefoglalunk. Miután Francziaország a Gol’csakovféle válaszjegyzéket megkapta, tudtul adta Bécsben, képviselője . Ital, hogy a bántalmat nem fogja visszatorlás nélkül hagyni. Erre Bécsben azt felelték, hogy a véleményezésnek csekély lenne a sikere. Francziaország ekkor kinyilatkoztatá, hogy eshetőleg kész a közös acstióra. Ezt jól megértették Bécsben, úgy feleltek Drouyn de Lhuysnek , hogy az nem igen lehetett ínyére. A bécsi kabinet nagy súlyt helyzett a londoni és párisi kabinetek közti tökéletes egyetértésre. A párisi kabinet ennek folytán késztve érze magát alkudozásba lépni a londoni kabinettel, s az egyetértés állítólag sikerült Russell lord ismeretes nyilatkozatának alapján. Amikor ezen eredmény el volt érve, előterjesztette Bloomfield lord a jegyzéktervet, s Francziaország s szóváltásba ereszkedett a bécsi kabinettel, kijelentvén, hogy íme megvan az, amit Ausztria kivánt : létrejött a tökéletes egyetértés Franczia- és Angolország között! Angolországnak Francziaország által támogatott ezen jegyzék tervére Ausztria ugyan még nem felelt érdemlegesen, mindazáltal kérdést intézett a megállapodás czélja iránt, amelyet,míg a czél iránt tisztába nem jő, nem tart egyetértésnek, az általa hangnyomaiért értelemben, hanem csak közös nézetnek."Ausztria tudni kívánja,hogy micsoda következtetést szándékoznak vonni a felállított nézetből, s váljon zen lényeges pontra nézve is egyetértés jött volna e létre Francziaország és Angolország között. Ezen osztrák felelet vagyis elllenkérdés épúgy intéztetést a londoni, mint a párisi kabinethez, s a viszfelelitből kitűnik az első stádiumban levő alkudozások vagy pourparlers-k eredménye. Ez volna a bécsi „Presse“ párisi levelezője szerint az angol jegyzékterv genesise,s az alkudozások vagy pourparlere k állása. Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a „Köln. Zrg“ általunk tegnap említett londoni tudósítása szerint Rechberg gr. nem oly értelmű kérdéssel felelt, mint aminőt a „Presse“ tudósítója említ, hanem határozottan visszautasította az angol jegyzéktervet. De sőt már azt is hírlik , hogy Angolország felhagyott volna ezen jegyzéktervével, s egy más javaslattal lépett föl, tudniillik, hogy ultimátumot intézzenek Oroszországhoz, amelyben a következő pontokat követeljék : 1) A Lengyelország elleni ellenségeskedések megszüntetését; 2) Conferentia összehívását, a lengyel kérdés szabályozására; 3) a hat pont rögtön végrehajtását Lengyelországban; 4) a sz.pétervári kabinet határozott válaszát, mégpedig kitűzött bizonyos határidő alatt. Ha a felelet nem ütne ki kedvezőleg, akkor következnék be annak kimondása, hogy Oroszország elvesztette Lengyelország fölötti jogczükét. Előterjesztettük e angol részről e .en ultimatum tervét Bécsben vagy az egész csak kósza hir? nem tudjuk megmondani. A talán a jelenlegi politikai helyzetre vonatkozólag nem a legkönnyebb, határozott tájékozással szolgálni. Csak azt látjuk, hogy Ausztria kissé kellemetlen helyzetbe jött, a nyugati hatalmak sürgetése miatt, mi által határozott nyilatkozatra kényszeríttetik, amire pedig a bécsi kabinetnek — ma este érkezett tudósítások szerint — még semmi kedve. Már tegnap érintettük, hogy Ausztria más oldalról is, Oroszország által, hasonló nyomással sürgettetik, sőt katonai tüntetéssel fenyegettetik. Eddigelé még úgy állnak a dolgok, hogy Ausztria semlegesség!n marad azon esetre, ha netán háborúra kerülne a sor. Ezen semlegesség azonban kétségbevonhatlan előny Oroszországra nézve. Nagy kérdés, hogy megtarthatná-e sokáig Ausztria ezen állását is ? Ami a háború kérdését illeti, a „Vaterland“ azt állítja, hogy az kikerülhetlen, s még csak idő kérdése. Azt nem tudja, váljon Ausztria résztveendő a háborúban, de azt tudja, hogy III. Napóleonnak háborúra van szüksége. Ezen eszmét fejezi ki a „Köln. Zig" egyik fe levelezője is. Napoleon császár érzi, hogy nem követheti sokáig Lajos Fülöp nyomdokait , dynastiájának veszélyeztetése nélkül. A bécsi tapok szemléje „Az orosz demonstratio Ausztria ellen.“ Ezen czim alatt az „Ost. D. Post“ a következő czikket hozza: „A hírek , hogy Oroszország egy hadtestet állít fel a galicziai határszéleken, mindinkább terjednek; az északnémetországi lapok által oly bizonyossággal ismételtetnek, hogy fel kell tennünk, miszerint van valami a dologban. Valószinütlenség nincs a dologban. Tény, mit fájdalom, többé tagadni nem lehet, hogy Gorcsakoff herczeg állása Oroszországban igen megerősödött. A daczos hang, melylyel az egyesült hatalmak követeléseit visszautasitotta, nagyon tetszett az oroszoknak, s a miniszter népszerűvé lön. Ebben a szóbeli, mint az írásbeli tudósítások, mik Oroszország belsejéből érkeznek, megegyeznek. A „brutalitás“ tetszik a mi muszka szomszédunknak, nyilatkozzék ez a jegyzékek hangjában, vagy a tömeges kivégeztetésekben. Az orosz alkanczellár ezen erős alapon állva, mindinkább merészebb lesz politikájában. Legújabb terve : „Ausztriát egy részről magasrangu személyek közvetítése által magához csatolni, más részről harczias demonstrálók által megfélemlíteni. Egyik kezében mézeskalács, másikban vessző; ez az orosz politikának vázlata Ausztria ellenében. „Ausztriában e pillanatban három nézet uralkodik a lengyel kérdésben. Egyik párt kívánja, hogy Ausztria a nyugati hatalmakkal egyetértsen, mert azt hiszi, ránk nézve csak az „igy vagy amúgy“ kérdése marad fönn; vagy szorosan Angliával és Francziaországal tartani, vagy újra feleleveníteni, ha modern formában is, a szent szövetséget. Az ingadozás a kettő között képtelen, s utoljára is a két szék között a pad alá juttat. A minisztériumban a minoritás e nézetben van, s a Reichsrath követháza a felírásban ezen eszmének adott kifejezést. „A második párt, s ehhez tartozik a minisztérium majoritása, úgy hiszi, hogy Ausztria elég erős arra, hogy visszavonultságban maradjon, s nyugat és kelet nagyszerű viszályai között fejlege s helyzetét megtarthassa. „A harmadik párt, mely azonban minisztériumban nincs képviselve, egyszerűen és teljesen az orosz szövetség helyreállítását akarja. E párt a régi Windischgrätz-párt romjaiból alakult, s társalmi helyzeténél fogva, jelentőségét nem lehet megtagadni , már csak azért is, mert e párt alapeszméje nem szenved a következetesség oly hiányában, mint ezt a semlegességpolitika phantastáinál tapsztaljuk. „Szerencsére, a közvetlen veszélyek, mikbe Ausztria keverdhetnék az orosz szövetség helyreállításával, oly annyira világosak, hogy épen nem kell aggódnunk, mintha ily politika a korona tanácsában érvényre emelkedhetnék. „Azonban Grorcsakov herczeg ezen pártot számosabbnak és erősebbnek véli, mint valóban van. „Balabine ur gondolattal megbarátkoztatá őt; s mint látszik, más levelezések csak megerősiték őt e hitében. A második orosz válasz, mely oly bizalmas hangon szól az ausztriai cabinethez , hogy Rechberg gróf méltán kompromittáltatástól félhetett, eléggé bizonyítja, hogy Gorcsakov herczeg előtt Bécs orosz rokonszenveit élénkebben rajzolák, mint az igazság megengedte volna. „Hogy tehát ezen „orosz pártnak“ több befolyás", és argumentatióinak több nyomatékot szerezhessenek, terjesztik a hírt, hogy 50,000 ember központosíttatik a galicziai határszéleken. Gorcsakov hg igy okoskodik : Bécsben a nyugati szövetség pártja mindig azon veszélyekre hivatkozik, melyek Ausztriára súlyosodnának, ha Angliát és Francziaországot ellenségévé tenné . siessünk tehát segítségül jönni a mi pártunkak is, demonstráljunk kézzelfoghatólag, hadd lássák, mi következik belőle, ha Oroszországgal akarnak ellenségeskedni. Azonban Szentpétervárott bizonyos dolgot nem vesznek tekintetbe. Ausztria nem a nyílt ellenségtől fél, hanem ezen ellenség titkos szövetségesétől a nemzetiségi fanatismussal. Azon szövetség, melyet e téren az orosz kormány köthet, már sokszor meg volt kísértve, de eredménytelenül. Lehet, hogy egy pár „cseh phantasta“ irodalmilag fellelkesedhetik rajta, de az orosz invasio Ausztriában sehol sem találna kedvező fogadtatásra. Oroszország azonban tudja meg, hogy Ausztriának csk intést kell adni, s Galicziából az önkénytesek toborzó piacza lesz, kik vágyva vágynak kardjaikat orosz vérbe mártani. „Óhajtjuk a humanitás érdekében, valamint azon állami czélok miatt is, miket Ausztria csak béke által érhet el, hogy Ausztria és Oroszország között a háború elkerültessék, vagy legalább messze időkre halasztassék. De bizonyára nem az orosz haderő vett át minket vissza , saját védeszközeinkről nem is akarván beszélni. Hanem hogy oly háborúban, melyet mi Lengyelország javára viselnénk, helyzetünk sokkal előnyösebb volna, ha mindjárt Galicziában váraink sincsenek, oly igazság, mely fölött Szentpétervárott csalódásban nem élhetnek. Ez okból az 50,000 szuronyból álló demonstratio, ha sértőnek tekintjük is , veszedelmesnek semmi esetre.“ Az „Oest. Ztg.“ melynek a bécsi miniszteriumkázi viszonya ismeretes,a helyzetet ilyeténképen jellemzi . A kormányoknál erélyesebben működnek — úgymond — a hirlapok; a tollnyomás első vonalban Bécs ellen van intézve. Két részről nyomják Ausztriát, hogy nyilatkozzék, noha állása megköveteli, miszerint az elhatározó szót a nyugati hatalmaktól várja. A két csavar, melyeket alkalmaznak, oly hírek terjesztése, mintha Oroszország hadat készítene Ausztria ellen. Oroszország bizalmatlan s az initiativát akarja megkezdeni, sőt sereget gyűjt az osztrák határon. Ezzel oroszbarátságos részről azt akarják elérni, hogy Ausztria elhamarkodott nyilatkozatot tegyen, mely a nyugati hatalmaktól elválassza, míg a hadi actio párthívei fegyverkezésre akarják ezzel sürgetni Ausztriát. Ha át ki van adva a pénz, egy lépéssel közelebb a háború Pénzügyeink állapota — folytatja igen naivul — elégséges biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a rendes költségvetést meghaladó hadi rendszabályokra elhamarkodva nehezen ragadtatjuk magunkat. A közvélemény és párlamentünk pedig, ha meg volna is rá a hajlandóság, vissza fogja tartani a kormányt, hogy oly elhamarkodott lépést tegyen, mely a nyugati hatalmaktól elválassza s az orosz táborba hajtsa. Nincs mit félnünk Oroszországtól. Egy aránylag kis ország felkelését nem tudta 8 hónap alatt legyőzni, noha a lakosságnak csak egy része, ez is nem a legnagyobb és legerősebb, csatlakozott a felkeléshez. A nyugati országokban csak Tamerlan féle rendszabályokkal fojthatja el a mozgalmat, s Ukrajnában még nem lett ura a veszélyes törekvéseknek. Ily elemekkel a háttérben nem szokás támadó háborút viselni. Oroszország jól tudja, hogy azon pillanatban, melyben egy osztrák hadsereg a határt átlépi, megszűnt uralma Lengyelországban. Épen ily kevéssé engedhet Ausztria a nyugati nyomásnak. A nyugati hatalmak messze esnek a helyszínétől s időt engednek maguknak. A télen át szemlélik az eseményeket Oroszországban , mint Amerikában, s csak a tavaszon határoznak. Ausztria szomszédja az orosznak s magának kellene harczolnia s megtámadtatva épen oly rettenetes ellenállásra képes Oroszország, amely gyenge, ha ő támadna. A háborúra egyéb oka nem volna Ausztriának, minthogy bizonyos, általa jogosadnak tartott javaslatokat ajánlt elfogadásra , és hogy Parisban , hol tovább mentek — zavarban vannak , hogyan szabaduljanak a hállóból , melybe kerültek. Igaz, a sajnai imperator sokkal jobb helyzetben volna, ha novedikén kijelenthetné , hogy Oroszország nyert válaszát megtorolhatja, s hogy egyelőre Ausztria megy elől a bosszú időben; az osztrákok nem arra valók, hogy vért és vagyont áldozzanak, a franczia császárt kellemetlenségekből kiszabaditandók, ha saját érdekük nem készti a háborúra. Fenyegetőleg Olaszországra mutatnak s az olasz lapok vakmerőn írnak; ismerjük ama hatalom erejét és értékét, mig egyedül áll. Tudjuk, hogy neki is van Lengyelországa, mely elveszett, mihelyt Ausztria ellenségesen áll szembe vele. A turini király utosó azon hatalmak között, kiktől aggódnunk kellene. Ausztria feladata tehát — zárja be czikkét nagy lelki megnyugvással, mint ha nagyon fontosokat mondott volna — hogy egyelőre állásában megmaradjon. Ausztria ne váljék el a nyugati hatalmaktól , de ha ezek odáig mennek, hová nem követheti őket, maradjon vissza. Angol- és Francziaország óvakodva járnaki; Ausztria annál óvatosabban követheti őet. Nem akarunk segédcsapatai lenni sem a cárnak, sem az imperatornak. Ha valaha, ez esetben várhatunk és kell várnunk, mit tesznek mások ; azután majd önállólag határozunk. Erdélyi ügyek. Erdélyi tartományi gyűlés. Bizottsági jelentés, az Schlben 1863 gz.mihályhó 27-én kalt 1. kir. leiratban foglalt, a birod. ttuiácsba kövek küldését tárgyasja felszólításról ; Asebiben 1863. szentmihályhó 27 én 4530. ez. a. kert l. kir. leiratban I. a magas országgyűlés felazólittatik, hogy tekintetbe véve, miként Erdély részéről a birod. tanácsba küldendő követek választásnak az országos törvényhozáshoz utasított szabályozása előreláthaólag huzamosb időt fog igénybe venni, — további tekintve, hogy az 1860. mindssenthe 20-ki és 1861. böjteiöhó 26 diki államalaptörvények hitelért szövegének az országos törvényekbe iktatása megkezdetett, illetőleg véghez vitetett, — azon választások végleges szabályzásáig is, a magas országgyűlést a birodalmi tanács közös ügyek feletti tárgyalásainál megillető befolyást a birodalmi tanácsba követek küldése által megóvja. A if. kir. leiratnak ezen felszólításra vonatkozó része a következő előrebocsátát : „Az 1861. évi böjtek hava 26-ról kelt cs. kéziratunk által Erdély részéről a birodalmi tanácsba küldendő követek választása módjának és rendjének megállapítását, alkotmányos szabályoz s végett, az orzágos törvényhozáshoz találtuk utasitandónak“; azon ha árazottan kimondott várakozásban , hogy az országgyűlés a cászári felszólításnak „annál is inkább mentől előbb meg fog felelni“, „minthogy ilyen közös ügyeknek közelebbről kellene tárgyaltatniok és elhatároztatniok“ amaz alapelv ismételt elismerővel hozza kapcsolatba, hogy Erdély Nagyfejeddelségének törvényes joga van, az őt hasonlóképen érdeklő ügyek és ezek között név szerint az adóügy és vasútkérdés stb. iránti tárgyalásokban és elhalálozásokban részt venni; mely jognak gyakorlatba vételére az ország saját érdekében is kell hogy magát indíttatva érezze. A bizottság sem tehette, hogy el ne ismerje ez okok győző erejét, minélfogva egy akarattal el is határozta, hogy a magas országyülésnek a császár fiszólítás teljesítését a legmelegebben ajánlja, még pedig anyival is inkább, minthogy a birodalmi tanácsba követek küldésével tulajdonképen a válaszfeliratban már adott szótetté válik és ez egyébkint is az októberi diploma és februári pátens beczikkelyezésének magától érthető következése. A 1. f. feiratc magában foglalja: II. A főlszólítást, hogy a birodalmi tanácsba küldendő követek választása határozottan megjelölt módozat szerint eszközöltessék. nsC'jai» TARCZA. Politikai divatok. Regény, irta Jókai Mór. (Folytatás.) A két öreg, Szerafine nagyon meg lehetett lepve, midőn egy délután sétakocsizásából hazatérve, asztalán Kolbay őrnagy látogató jegyét találta Kolbay kimozdult fészkéből Ő, aki húsz év óta a város határán túl nem volt. Ennek vakmi nagy baja lehet. És hogy épen unokahugát jön látogatni, akit még első férjévek menyegzője előtt oly haragosan elutasított; ez épen rendkívüli időket jelez. Nagy bajának kall lenni. Szerafine az utóbbi napokban annyira el volt telve uj phantasmáival, hogy az öreg ember emléke egészen felzavarta kedélyét. Azon nap óta, melyen Béla azt mondá neki, hogy váljék el férjétől s azon est óta, melyben őt a lánghalálból kiragadta, egészen megváltozott e szeszélyes asszony lelkülete. Nappal ábrándokba, álmokba elmerülve kereste a magányt, és éjjel? Hát az éjjeli álmok mit szóltak hozzá? Azok is ámították. E naptól fogva az örökkön élő rém elmaradt álmaiból, mintha önkényt helyet akarna adni egy másiknak, mintha ő is beleegyeznék abba. Most már az ifjúkori játszótárs volt álmainak örökkön visszatérő képe. Száz alakban, száz helyzetben, mindig ugyanaz a kép: a biztatás, a csáb, a megelégedés, a családi nyugalom a szenvedély, a féltés minden jeleneteiben. És Róbert rémképe végkép eláradt. A sápadt asszony arczán ismét kezdett életpi derülni. A herczeg, ki őt néha meglátogatta, arra unszolt, hogy most festesse le arczképét s a tavalyit másoltassa be, mert az lesz. Szerafine annyira beleélte magát egy határozatlan, semmiféle alakkal nem bíró jövendőbe, hogy az ismerős múlt újra megjelenése, melyet nagybátyjának neve idézett elő, úgy hatott rá, mint egy üdülő betegre a régi bajnok újra jelentkező symptomát. Valjon miért jöhet Kolbay ? A komornyiknak azt ígérte, hogy egy óra múlva visszajön. Ha ígérte, hát bizonyosan itt is lesz. Szerafinnek kevés volt ez óra elhatározni, hogy minő szerepet játszók egy ember előtt, aki sehogy sem illik bele megszokott környezete bablonjaiba?Vig legyen, tréfás, enyelgő, hagyja játszani ötleteit, mint otthon kislány korában? vagy mutasson gravitást, az úri asszony tekintélyét? vagy szívélyes, nyájas, édeskés legyen, mint sokott az ember rokonához lenni, akit rég nem látott? Vagy közönyös, blasírt legyen, mint a kinek mindegy, akár ki jön megy ki s be küszöbén ? A nagybátya pontosan megérkezett Már a salonban halló Szerafine ismeretes rekedt torokköszörülőjét; a komornyik utasitás; a nagyságos asszonyhoz, ki bondokrjában vér reá. Az, hogy Kolbay megjelenése feszes volt, nem lehetett nagyon feltűnő ez neki már typusa volt. Azért Szerafine fogadhatta őt nyájasan; mondhatta neki : „hozta Isten édes bácsi ! Ezer éve hogy láttuk. Mi jó vezeti ide hozzánk ?“ — Hozzátok? szólt megnyomva a végső szótagot az öreg. Én úgy tudom, hogy csak hozzád. Fertöy házánál kerestelek, s ott azt a választ nyertem, hogy ti már több hónap óta külön laktok. — Igen, mi válunk. De hát üljön le bácsi, nálam. Szerafinét az lepte meg, hogy Kolbay öt első látásra tegessni kezdé, amit különben soha sem tett. — Köszönöm. Épen csak azért jövök, hogy megtudjam, miért váltok? — Ismeri ön Fertöyt ? — Ismerem. kkro tudhatja ön, hogy miért válunk, n semmivel sem ismerem jobban Fertöyt, mint te ismerted, mielőtt hozzá mentél. Ha azt értem, hogy miért válsz el tőle, akkor azt nem értem, hogy miért mentél hozzá. S ha azt tudom, hogy mi okod volt hozzá menni, akkor azt nem tudom, hogy miért válsz el tőle. Szerafine elég szerencsétlen volt, ahelyett, hogy e dibmnából egy bon m tval kivágja magát, azt kérdezni nagybátyjától: hogyan érti ezt. Megkapta azután, amit keresett. — Kedves Szerafine, ne vegye föleta rósz néven, (most már nem tegezte többé) nem is veheti, ha én a kegyed életét kritikai szemmel tekintem. Régóta nézem kritikai szemmel, egyéb dolgom bíncs már a világon, mint azt a regényt tanulmányozni, amit kegyed saját életéből csinál. — Kérem, szólt bele Sserafine, a tárczaregényeket nem szokás addig megbírálni, míg ha nincsenek végezve. — Kivéve azt az esetet, amikor a regény tárgya oly régiókba száll alá, amik az olvasót azon nyilatkozatra bírják, hogy „erre a lapra tovább nem praenumerálok.“ — No, és az én regényemnél nz volna ez eset? Szólt Szerafine neeztelő hangulattal. — Tán nincs, Dt lehetne. S épen azért én, nem mint kritikus, de mint jó barát jövök, a szerzőt valamire figyelmeztetni. Ha egyszer be van fejezve a regény, akkor a kérlelhetlen kritika veszi bonczkése alá, akkor már javítani nem lehet rajta. Még most a kifejlődésen tamille intézhető el; a törlés még most szabad Szerafinét meglepte a kifejezések gondossága nagybátyjától, ki különben nyers, válogatlan szavú volt, s most még eszébe jut, hogy hirlapi körülírásokat használjon. Ezzel nagy változásnak kellett történni. — Kedves Szerafine, azt kegyed nagyon jól tudja, hogy én milyen keveset alkalmatlankodtam kegyednek azon észrevételeim unalmas előadásával, amiket kegyed életének meglepő fordulatai bennem és más akárkiben is támasztottak. Azt mondtam magamban : ez a nő úgyis büszke valakitől tanácsot elfogadni, hadd menjen a maga utján. A büszkeség olyan kalauz az életben, mely az embert sokszor vízre viszi, sokszor jégre viszi, de Bárba soha sem viszi. Szerafine ajkai vonaglottak a szavakra ; nem felelt, összeszokta ajkait. — Családunk minden tagja dölyfös volt : azt szerettem, folytatá az öreg ur, még keményebben tartva fel nyakát katonás nyakörvében. Az emberek nem szerettek bármünket, azt mondták, hogy kevélyek vagyunk. Én nem kivántam tőlük egyebet. A környékben mi voltunk a haute volée. Gúnyoltak,bennünket vele, de ez a gúny nekem tetszett. Önnek az apja nemcsak születési, de pénzaristocrata is volt ; nagyobbra tartotta magát a főispánnál a vármegyében. E büszkesége sok pénzébe is került ; én láttam, hogy szórta marokkal vagyonát a dölyf miatt. — Milliomot hagyhatott volna, ha alázatos tud lenni , de kevély volt ; nem szóltam neki, mert én a büszke euy t>?reket szeretem. — Magamról nem is szólok. Azt tudja rólam mindenki, hogy miután egy városban, ahol lakom, nem találok egynél több embert, a kihez szólni s a kinek szavát meghallani érdemesnek találnám, mikor azt az egyet nem látom, süketnéma vagyok. — De hát beszéljen ön rólam ! sürgető Szerafine, kit e hosszú praeambulum idegesített. — Mindjárt beszélek. Kegyed is olyan büszke gyermek volt. Dh én azér soha meg nem szólítottam. Mikor kegyi Róberthez nőül ment, visszautasítottam a násznagyságot; tudtam , hogy ennek majd megosztatás lesz a vége. — Kérem, bátyám, ne beszéljen Róbertről; szólt Szerafine összeborzadva. — Nem beszélek húgom. Csupán kegyedről beszélek. Kegyed özvegy ruhára tett szert, valami kósza menekülő első mendemondájára. Nem kétkedem, hogy igaz oka volt rá, hiszen már azóta nyolcz év lefolyt. Az özvegy ruha nagy alázatosság jelmeze, de azon időkben, akik azt hordták, asszonyok, leányok, arra voltak büszkék. Kegyed nem volt rá büszke, mielőtt a gyászév letelt vona, leveté a fátyolt s felvevé a mennyasszonyruhát másodszor, és férjhez ment Fertöyhez. Nem szóltam ellene semmit. Gondoltam : Fertöy fényes carriert fog csinálni, zárt útja van reá . Szerafine kevély, nagyravágyó , akar ragyogni. És én szeretem azokat az embereket, akik ragyogni szeretnek. Titulusért, magas állásért férfiak is változtatnak kalapot, miért ne változtathatnának tök föfeötőt ? — Biztosítom önt, nagybátyám, hogy nem azért történt, szólt bele halk mentséggel Szerafine. — Én csak azt mondom, hogy „akkor“ hittem így, — de hogy nem így van arra, most már az ön biztosítása nélkül is rájövök. Ön ismerte Fertőy részulajdonait, s e résztulajdonaiért választotta őt férjül. Kérem, még mindig ne jöjjünk indulatba, se kegyed, se én. Még most szeliden, nyájasan beszélhetünk egymással, még ez mind enyelgés. Majd nemsokára jön olyan beszéd, amikor felugrálunk székeinkről, és úgy fogunk kiabálni egyszerre, hogy szomszédok, utczán járók összecsődülnek rá, mikor iregyed ki fog löketni innen az inasaival, s én még a lépcsőkről is fel fogok kiabálni. Azért még most csak legyünk csendes vérrel. Szerafine remegve tette össze kezét, mintha kíméletért esdene. — Folytatom. Kegyed jól gazdálkodott azon tökével, amit egy semmirekellő férj elnézésének hívok. Azt tehette miatta, ami tetszett. És kegyed tette azt, a mi tetszett. Nem mysterium a világ előtt semmi; de a férj neve takarta azt. Lehet oly neme a büszkeségnek, mely fénynek veszi azt az árnyékot, mit egy herczegi korona vet rá : én nem tartom annak ; de a férj neve ezt is eltakarja. — Bátyám. Ön nagyon kegyetlen hozzám. — Dobasson ki, kérem , mert még kegyetlenebb is leszek. — Hallgatni fogok. — Azt mondom : még idáig mindig büszke volt az asszony, ferde utat vett ugyan kevélysége , ambitiója, de mégis ambitió volt az; rangviselő férj, herczegi koronát viselő imádó után, a világ asszonyának ambitiója. Most egyszerre kiesett ön szerepéből. A véletlen összehozta önt egy emberrel, kihez a gyermekszerelem emlékei kötik. Ön elvesztő fejét. Szerafine remegett, mint egy gyermek, és elhalványult titkának felfedezése miatt. (Folytatása következik.)