A Hon, 1863. október (1. évfolyam, 223-249. szám)

1863-10-14 / 234. szám

PEST, OCTOBER 13. Politikai szemle, Pest, oct. 13. (II.) A politikai helyzet nem változott tegnap óta, az folyvást komor jellemű. Béke- és háborúhírek egymást váltják, meg kell azonban jegyeznünk, hogy ma az utóbbiak bírnak túlsul­lyal. A fran­­czia kormány, mint látszik, erélyesen folytatja az alkudozásokat mind Lodonnal mind Béc­csel. III. Napóleon császár bi­zonyítékkal akar az összeülendő kamarák elé állni, hogy Francziaország nem Lajos Fülöp Francziaországa többé. Tegnap érintettük, hogy a franczia kormány nem akar megállapodni a jog­vesztés kimondásánál Oroszországra néz­­ve, mi nem egyéb volna ismét erőtelen fenyegetőzésnél, tovább akar menni, arra bírván a szövetséges hatalmakat, hogy kötelezzék magukat fegyver­erővel ér­vényt szerezni a közös nyilatkozatnak, ha Oroszország tovább is hajthatlan ma­radna. A franczia kormány ily szándéká­­ról tudósít „Köln. Zig“ levelezője is a franczia határról (lásd „Esti posta“ rova­tunkat.) Mai hírek szerint az angol kormány valóban közeledik Francziaországhoz, en­nek harczisis törekvéseinek támogatása végett. Azt állítják, hogy Ausztria sem oly mereven tartaná magát az indítványo­zott jogvesztési nyilatkozat iránt, mint eddig. A­mi Angolország közeledését il­leti, ez megerősíttetik a Russell eshetőle­­ges lemondásáról érkező hírek által,melyek London első bankházaiban keringenek. Ha ezen hír megvalósul , világos jele a londoni és párisi kabinetek közti egyet­értésnek. A két kabinet közti egyetértés­re nézve megjegyzést érdemlő jel az is, hogy a „Times“ és „Daily News“ a jog­vesztés kimondása mellett nyilatkoznak. A „Times“, miután előadta az 1815-diki szerződések eredetét, a­melyeket Európa mint gátat tekintett a democratia és Fran­cziaország nagyravágyása ellen, con­­statálja azoknak Oroszország részéről történt megsértését és eltörültetéseket indítványozza. „Mi nem gyakoroltunk be­folyást azok megsemmisítésére — mond a „Times,“ — miután azonban mások teljesítik azt , a kész munkát elfogad­juk. Az európai nemzetek alkalmasabb biztosítékokat találhatnak függetlensé­gökre nézve, mint azon gyűlöletesekké vált szerződések.“ A »Daily News“ még tovább megy. E lap nem hiszi, hogy a hatalmak belenyugodnának Oroszország azon nyilatkozatába, mely szerint, a „fegy­ver jogánál fogva bírja Lengyelországot“ következőleg követeli, hogy a lengyelek háború folytató felül ismertessenek el. „Ezen elismerés — tekintve a tél közeledé­sét— élet vagy halál kérdése rájuk nézve.“ — Ausztria magatartására nézve jellemző tényül hozhatjuk föl, hogy bécsi hírek szerint a lengyel fölkelők ügynöke már elfogadtatik Rechberg gróf irodájában, sőt Ausztria hajlandónak látszanék Len­gyelország visszaállítására egy osztrák fő­­herczeg alatt, ha ebbe Francziaország is beleegyezik. (Lásd „Esti posta“ rova­tunkat.) De mindezen hírek és nyilatkozatok, melyeket Angolország és Ausztria len­gyelországi politikájára vonatkozólag fel­hozunk, nem bírnak még a teljes hite­lesség jellegével: határozott tényekre vol­na szükségünk minden irányban, hogy következtethessünk a jövő fejleményekre. Annyi azonban minden­esetre tény, hogy a háborúhírek ma túlnyomók, s mint Pá­riából írják még Budberg is válságosnak tekinti a helyzetet. Már Moldva-Oláhor­­szágnak orosz vagy osztrák részről le­endő megszállásáról is beszélnek. (Lásd „Esti posta“ rovatunkat.) Végül a lehetséges békés fordulat egyetlen jelét is registrálnunk kell. Ez azon hir, mely szerint megpendült volna azon eszme, hogy jó volna most a con­­gressus tartását indítványozni. Pár nap előtt olvastuk, hogy ezen eszme penget­­tetik a francziák császárának környezeté­ben. Akkor annak kevés fontosságot tulajdonítottunk ; most azonban, miután az „Ostd. Post“ egy hosszú vezérczikket szentel annak, figyelmünket érdemli. Az „Ostd. Post“, mint kisegítő módot ajánl­ja Ausztriára nézve a congressust, melynek feladata lenne kimondani: meg­­ sértette-e Oroszország az 1815-ki szerző­déseket Lengyelországot illetőleg. Az idé­zett lap azt sürgeti, hogy Ausztria indít­ványozza a congressust, mely ha kimon­daná is a jogvesztést, s ebből háború ke­letkezik, Ausztria nem lesz csupán Fran­­cziaországra utalva , végrehajtó ha­talom lesz Európa előtt, a­melynek meg­felelő segédeszközökről kell gondoskod­nia számára, s a béke ennek auspiciuma alatt jöne létre. Ausztria több évig irtó­zott a congressustól; félelme alapos volt, mert elszigetelten állott; most, barátságos viszonyban állván a hatalmak nagy ré­szével, nem tarthat a veszélytől. Az Ausz­triától eredő javaslat elfogadtatnék mind Angol- mind Francziaország által. A con­­gressus felvilágositná a helyzetet, a hatá­rozatokat biztositná s kedvező esetben még a háborút is kikerülhetővé tenné. „így ir az „0. D. P.“ Majd meglátjuk, váljon az általa fölelevenitett franczia esz­me felkaroltatik-e az osztrák külügymi­nisztérium által. Erdélyi ügyek. Országgyűlési levelek, xxxu. N.-Szebon, oct. 9. Az itteni tartománygyülés megmutatni akarta, hogy a törvényhozásnak önálló tényezője, s mint ilyen nem veti magát­­ rögtön és megfontolás nélkül alá a má­sik törvényhozási factor kezdeményezé­sének ; e tekintetből a közelebb leérkezett s elvileg ugyanazon egy ülésben azonnal elfogadott két leirat átvizsgálására bizott­mányok neveztetvén ki a román nemzet beczikkelyezéséről szóló és módosítva visszaérkezett I. propositió megfontolá­sára 3 — a birodalmi tanácsba leendő követküldést megrendelő leirat áttekinté­sére s e feletti véleményzésre 6 napi ha­táridő tűzetett ki. Itt csak az tűnt fel, miért utasittatik az I. kir. előterjesztés bizottmányhoz, mi­kor a románok készek voltak azt felsőbb helyről leérkezett módosított alakjában vita nélkül elfogadni, így a kir. tanácsba küldendő követek választására is a leg­türelmetlenebb készség nyilvánult min­den oldalról. Nagy és fontos okok bírhatták rá az illetőket a halogatásra, azt azonban biz­ton állíthatjuk, miszerint tévedés volna föltenni, mintha kormánykörökben az utóbbi kir. leirat felkiáltással­ elfo­gadását reméltették s ebbeli várakozá­sukban csalódás következtében kény­telen lett volna az államminiszter úr előbbi szándékától elállva, a költségvetést, az erdélyi szász és román birodalmi ta­nácsosokat be nem várva, tárgyalás alá bocsátani. Magas kormányhivatalnokok indítvá­nyozták itt e gyűlésben a 3 és 6 napi határidőt, mit bizonyára nem tesznek, ha a felsőbb akarat másfelé irányult volna. Nem tévedünk tehát, ha azt állítjuk, hogy a székelyföld egy részében meglepő gyorsasággal elrendelt 3-dik választás eredményére való várakozás volt oka az említett elhalasztásnak, ugyanis, ha e vá­lasztások jól sikerülnek, azaz, ha oly kö­vetek kerülnek ki, kik e tart.­gyűlésbe belépni hajlandók, s e végett még a biro­dalmi tanácsosok megválasztása előtt be­érkeznek, abban a kellemes helyzetbe lesz a „római császárinál székelő gyülekezet, hogy székely Reichs­­rathokat is küldhet a Schottenthor előtti palotába. A közben a 3 és 6 nap letelt, az idő el­haladt ; nem maradt tehát egyéb hátra, mint az eddigi erőkkel bevégezni a nagy munkát. Volt ugyan szó tegnap is, ma is a székelyföldről érkezett kedvező hí­rekről, mindezek azonban alkalmasint nem valósultak, mert a gyűlés ismét gyorsított lépésekkel halad előre. A nevezett két kir. leirat tárgyalása három ülés alatt mind a három olvasáson, átalános és részletes vitán keresztül ment s változ­atlan elfogadtatott, igen he­lyesen jegyezte meg e szerint Puskariu úr, miszerint „24 óra is veszteség, és hogy nem kellene­­ p akkor vonakodni az arának midőn már templomba vi­szik, de hisz a szende szeméremnek is megvannak jogai, igényei, melyek tekin­tetbe vételt követelnek. Ily szempontból kell felfognunk három magas állású férfiúnak a sept. 7-iki ülés­ben Dr. Ratiunak felelőleg tett azon nyilatkozatát is, miszerint a privilégiumok, pátensek és mindennemű rendeletek azért maradtak ki az első t.-javaslat 6-dik §-sá­­ból, „mert az 1791: 8. tczikk értelmében úgy sincs törvényes érvényük, és mert az erdélyi közjog alapelve azt tartja, hogy ilyen rendeletek csak akkor érvényesek, ha a hazai törvényekkel nem ellenkez­nek.“ Ily szempontból kell felfognunk — mondjuk — különben azt, mint ügyvé­deknek, tudomásul kellene vennünk, mint politikusok pedig azt kérdezhetnők, hogy hát . . ., de nem kérdünk semmit, hanem átmegyünk Ran­ich­er úr egy más nyi­latkozatára, mely fonák történelmi tanul­mányra mutat. Mondott képviselő úr ugyanis fölem­­líti, miszerint abban koránt­sem lát sé­relmet az alkotmányosságra nézve, ha az erdélyi országgyűlés követeket küld a Reichsrathba, még mielőtt e részben a maga rendén hozandó törvény beczikke­­lyezve nem lesz, hiszen a pragmatica sanctio 22 — a lipóti hitlevél 101 év múlva czikk­elyeztettek be, és mégis tisz­teletben és érvényben állottak. Az elsőre nézve ezúttal adósak ma­radunk a felelettel, a másodikat illető­leg utasítjuk szólót az 1791 : II. törv.­­czikkre, melyből könnyű leend meg­győződnie, hogy a Lipót hitlevelének beczikkelyezése addig nem volt szokás­ban, hogy ennek minden trónralépés al­kalmávali megújítását e t. ez. rendeli el először s hogy ezt II. József 10 évi abso­lut kormánya tette szükségessé. És igy mellőzzük a feleletet is, mely­­lyel Zimmermann urnak tartoznánk a reeriminátiók azon halmazáért, mely­­lyel a gyűlést­ ismét megörvendeztette és hangos kitörésekre ragadta. Nem szeretnék egyenetlen fegyverekkel küz­deni s csak azt jegyezzük meg, misze­rint az a Magyarhon és annak erdélyi részei közt újonnan feltalált „persona­lis unió“ a „Donau Zeitungéból köl­csönzött sophismákkal aligha bebizonyít­ható. De annál inkább meg kell érintenünk brassói követ S­c­h­n­e­ll beszédét ki ismét rámutatott az üres padokra és ezzel ellen­tétben czimzetes püspök F­o­g­a­r­a­s­i újabb érthetlen szónoklatát. Megemlítésre méltónak tartjuk még azt is, hogy kolozs megyei román képviselő Vaj­da László, ki oly melegen felszólalt volt a birodalmi tanácsosok azonnali választása ellen, az utóbbi ülésekben nem volt jelen, holott több napokkal ezelőtt már tudva volt, hogy hosszabb beszédre készül. Még hátra van Schuler Mihály fel­kiáltása, mel­lyel a gyűlést a birodalmi tanácsosok sürgető választására buzdítni kívánta, mondván : „ha a gyűlés megte­szi e lépést, legalább el lesz döntve, hogy se nem 1848, se nem 1861., hanem 1863 sőt még azt is el lehet mondani, hogy alea jacta est és még a Rubicon is át lesz lépve.“ Bocsánat, csaknem feledtük Lászlóffy ur t. javaslatát, melyet az örmény nem­zetnek ötödik nemzetté — s az örmény cath. vallásnak hetedikké leendő be­czikkelyezése iránt beadott, és a mely a mai ülésben lön előterjesztve ; kir. hiva­talos ur, — ha jól emlékszünk — első beszédében fentartotta volt magának,hogy egy ily t. javaslatot előterjeszthessen maga idejében, t. i., ha erre nemzetétől megbízatást nyerne. E föllépése tehát azt jelentené, hogy ama megbízás megérke­zett, mindazonáltal szabadjon kétked­nünk, mintha L. úr az örmény nemzet közérzületének, óhajtásának hivatott tol­mácsaként léphetne fel, s hogy egyátalá­­ban az ily ódon beczikkelyezés kedves adomány lehetne az alkotmányos gondol­­kozásu örmény hazafiak előtt. Az érd. tartományi gyűlés XLXI ülése. (Folytatása és vége.) NI.Szeben, cet. 8. B­r­a­n­de Lemény elősorolja azon anyagi ér­dekeket, melyek a birodalmi tanácsba menetelt szerinte szükségessé teszik, valamint azon adó­nemeket is, melyektől Erdély az ottani közremű­ködés utján, ismét szerinte, szabadulni képes. Minek folytán sürgeti a bizottmányi javaslat egyetemes elfogadását, a birodalmi tanácsosok megválasztását és felküldését, hogy legyenek, kik az ott tanácskozó nagy férfiakat Erdély ál­lapotról felvilágosítsák, és bajainak könnyebbü­lését ért­­ öljék. Ő részéről a bizottm. javaslat azonnali elfogadásában sem elsietést, sem prae­­judicium­ot nem lát arra nézve, hogy a miatt az erdély­i törvényhozás e tárgy felett maga idejé­ben végleges törvényt ne hozhatna. Azt sem hi­szi Schnell úrral, mintha magában a birodalmi tanácsban lenne egy párt, me­ly ellenezné, hogy Erdély már most követeket küldjön a reichs­rathba, sőt azt hiszi, hogy ott az erdélyi követek szívesen látott vendégek lesznek. Mi több, azt is hiszi szóló, hogy az erdélyi tartományi gyűlés e lépése oly hatásos példa leene Magyar- és Hor­vátországra nézve, melynek készséges követése folytán az öszbirodalom teljes consolidatióját várhatni. Wittstock a bizottmányi javaslat ellen van, habár a birodalmi tanácsosoknak ez országgyű­­lésbeli megválasztását kívánja, miután az iránti készség elvileg többször kimondatott. Észrevé­telei a k. leirat két pontjára vonatkoznak: 1) a kir. tanácsosok választási módja, s 2) az ez iránti felhívás alakjára. — A kir. leiratban euphemis­­ticus módon „aj­á­n­lott“ választási módot, mi­vel az ügy fontos és sürgető, és mivel a nemzeti­ségi majoritás érdekeit ép úgy biztosítja, mint a minoritásét, magáévá teszi, habár a 4-ifc propo­­sitiobn kellett voolna ez intézkedésnek eldöntet­nie. — De mi a kir. leiratban a birodalmi taná­csosok választásárai felhívás a­lakját illeti, arra nézve az alkotmányosság — és főleg a birodalmi alkotmányhoz­ ragaszkodásától ösztönöztetve érzi magát annak kijelentésére, hogy az alak, mely­ben az említett kérdés az országgyűlés elé ter­jesztetett, az alkotmányos alakok elhanyagolását, de sőt megsértését foglalja magában. Kí­vánja, hogy a birodalmi követek küldése most, valamint jövőben, alkotmányos úton létrejött tör­vény alapján történjék. De a kormány e tárgy­ban törvényjavaslat helyett kir. leiratban foglalt felszólítást, úgy­szólva meghagyást intézett az országgyűléshez.­­— A kormány ezen eljárása indokolhatlan. De a bizottmány sem hozott oly módozatot javaslatba, mely által az alkotmányos formák megsértése helyre üttetnék, hanem min­den ind­t>kozás nélkül és feltétlenül a kir. leirat tartalmának határozattá emeltetését s a birodal­mi tanácsosok azonnali megválasztását ajánlja. Ily eljárás által az országgyűlés csak jóváhagyná az alkotmányos formák megsértését, s oly előz­­ményt nyújtana, mely az országgyűlés minden eddigi eredményét kérdésbe hozhatná. Szóló azért Obert indítványához csatlakozik, mely igen ke­veset mond ugyan, de a­melyből legalább mégis látható, hogy ez országgyűlés oly törvényhozási factor, melynek más hivatása van, mint engedel­meskedni. Obert indítványába azonban még e tételt is fel kívánja vétetni: „hogy ez ország­gyűlés a követett módban alkotmányos jogainak csorbítását ismeri fel“ stb. — Schneider azon nézete ellenében, hogy nem szükséges az alkotmányos formákra oly nagy súlyt fektetni, idézi Schmidt Konrádnak a 4 ik ülésben mondott szavait: „Ha alkotmányos jogok gyakorlásában az alakra súlyt nem fektetünk, akkor ez által csakhamar a lényeget is elvesztjük.“ (Bravo!) Obert. Magáévá teszi Wittstock módo­­sítványát. Schuller Mihálynak nincsenek a formát illetőleg aggodalmai, csak a törvényhozás két factora megegyezzék; itt pedig ezen eset fordul elő. Az által, hogy az országgyűlés a reichs­­rat­ok választásának formáját önként és nem azért, mert ajánlva van, elfogadja, nem praeju­­dikál az országgyűlés a jövőnek. Nem lát a do­logban elha­markodást, mert hiszen arról 1861. február 26-ka óta eleget lehetett gondolkodni. Az ő küldői (Segesvár) kézművesek és nem vár­hatnak a segély után, melyet csak a reichsrath nyújthat, tehát sietni kell bele. Fölemlíti a kü­lönbféle, főleg a fő és személyes adó súlyos vol­tát, a katonáskodás által különösen az iparosok­ra háramló terhet, kik a 8 évi szolgálatidő alatt elvonatnak t­aulmányaiktól, mesterségüktől s mire visszatérnek, elfeledik azt, nem úgy mint a földmivelő, a ki ekkor még ügyesebben tudja forgatni a kap­i­ kaszát, mint azelőtt. A mos­tani rendszer — úgymond — gyűlölettel tölti el a pórt s iparost a diákok, és így jövendőbeli tanítói, papjai, hivatalnokai irányában, a­min szintén kell segíteni. A vasút is életkérdés, mert az üzlet, kereskedés a közlekedési eszközök hiánya miatt pang. Hivatkozik Segesvárra, hol 1853 ban mintegy negyedfélszáz ft értékű vásznat szőttek a takácsok, mig most minden szövőszék veszteg­­l, mert nincs munka. De még egy oknál fogva látja szükségesnek a reichsrath­­bani képviseltetést, azért t. i., hogy az örökös ingadozásnak vége szakittassék a a közönség valahára tudja, hányadán van. Eddig“ — úgy­mond — tettünk ugyan lépéseket, de ezek csak a papiron vannak, ám ha a reichsrathban leszünk, el lesz döntve, 48 vagy 1860-e ? s nemcsak azt mondhatjuk, miszerint alea jacta est, hanem azt is, hogy a Rubicont átléptük. Pártolja a bizott­mány munkálatát, de O­b­e­r­t­é­t is, a­mennyiben ez amazt nem csonkítja. Binder Mihály (előadó) figyelmezteti a házat, hogy Obert indítványának tárgyalása akkor lesz helyén, midőn az ezen ügyben (f Fel­ségéhez intézendő fölterjesztés fog megállapít­­tatni, miután az ennek szövegére vonatkozik. F­o­g­a­r­a­sy (kir. hiv.) Méltóságon elnök úr! Nem szükség mondanom valamit a szőnyegen levő tárgy fontosságáról, sem pedig helyzetem nehézségéről. Elhiszem, hogy ennek érzetétől mindnyájan át vagyunk hatva és hogy e pillanatot nem csak Erdélyre, hanem a magyar szt korona alatt lévő országokra nézve is igen fontosnak kell tartanunk. Éleitől fogva az volt elve cseleke­deteimnek, hogy ha valamely ügyben részvétre, akár papi hivatásomnál fogva, akár országos ál­lásomnál fogva meghívattam, nem az elzárkó­zásban kerestem menedéket, hanem őszintén nyilvánítottam ki érzéseimet. Ez az elv vezér­lett engem e képviselő testületbe is, és azért a jelen tárgyról szintén a békesség és egyetértés hangján, mely csak egyedül lehet jótékony, mondom el azt, a­mit érzek és vélek. Azon elvek, azon politikai nézet és fogalmak után, melyeket e képviselő testület augustus 2 diki legalázato­sabb válaszfeliratában, jelesen annak 7, 8, 9, 37, 38, 39 ik pontjaiban lefektetett, nem lehet kétséges többé az, hogy e magas ház a legf. kir. leiratban foglalt fölhívást épen azon készséggel fogadja, a mely készséggel az oct. 20-ki diploma és február 26 ki nyilt parancs beczikkelyezé­­sét teljesíté, és valóban maga a kegyelmes fölhívás is ezen készségre alapítja kívánatának biztos eredményét. Én tehát tudom azt, hogy ezen magas ház előbbi tetteivel s lépésével engugi­ozva van arra nézve, hogy a most ülésező birodalmi tanácsba követeket küldjön s én nem is azért szólok, hogy ezen tényt kérdésbe vegyem, én tudom és érzem is állásomat, hogy a­mit egyszer ezen magas ház elhatározott, azt én is tartozom tisz­telni. De uraim, van még ezen főkérdés mellett mel­lékes nézet is, t. i. ezen főkérdésnek, ezen lépés­nek jellemét, természetét és módját meghatá­rozni. Azt hiszem, hogy e magas háznak felada­ta, nemcsak reánk nézve tisztán és világosan tudni azt, hogy mily értelemben teljesítjük mi ö Felségének legmagasabb fölhívását, hanem szükséges azt világosan kimondani és meghatá­rozni azokra nézve is, kiknek kívülünk jogérzü­letét érdekelheti. Az oct. 20-ki diploma és február 26-ki nyilt­parancs oly időszakot képző fejedelmi okmá­nyok, melyek által urunk királyunk ö Felsége a birodalom túlsó tartományaira nézve előbb is, Magyarországon pedig 10 év alatt folytatott ab­­solutifik­um uralkodási rendszernek egyszerre és tökéletesen véget vetett. Az oct. diploma a bi­rodalom túlsó részén örömmel fogadtatván, ott al­kotmányos életet hozott létre ; a birodalom in­nenső részein, a magyar szt. korona országaiban nagyszerű közjogi kérdés fejlődött ki belőle ; de oly kérdés, magas ház, melynek az én nézetem szerint megoldatnia kell, és azért megoldatni is fog ; oly kérdés, melynek a legjobb fejede­lem akarata szerint alkotmányos úton kell meg­oldatnia, minden idető országok egy­eté­lésével és megnyugtatására kell megoldatnia. E magas országgyűlés már igen fontos és el­határozó lépéseket tett e nagy kérdés megoldá­sára , de hátra van mégis a végelhatározás, hát­ra van a végeldöntés. A magyar szt. korona alatt a­z országoknak közjogi állását az octoberi diploma és febr. 26 -i potens módosítani fogja, és e közjogi nagy kérdés megoldása a pragma­tica sanctio óta a legfontosabb dolog, a­mi ez országok­at foglalkoztatta. Én tehát úgy értelmezem a mostani határoza­tot, úgy értelmezem a reichsrat­ba való küldést, hogy az mint ideiglenes kivételes, rendszabály, a diplomaticai kiejtés szerint csak ad hoc tör­tént, s ezen értelmet azért akarom világosan ki­mondatni, azért akarom magában a felküldendő alázatos feliratban nyilván kifejeztetni , mert mind ez országy­nek állása, mind a jövendőnek eshetősége, mind pedig azoknak jogérzülete, kik ha jogosulva vannak is itt lenni, de önaka­ratuknál fogva innen hiányoznak, megkíméltes­senek. Nagy társadalmi rázkódtatások után, milyene­ket közelebbről átélt a birodalom és különösen Magyar- és Erdélyország, az alkotmányos rendet csak rendkívüli octrogált rendeletek által lehet ismét visszaállítani. A jogtan örökös logikai következése csak cir­­culus vitiosusba vezeti be az embereket és az al­kotmány útját ki nem jelöli, azért vala szükséges Erdély nagyfejedelemségére nézve is egy ideig­lenes országgyűlési alapszabályt és ügyrendtar­tást octrogálni; ez azon kulcs, mely minket be­vezet megint a teljes és tökéletes alkotmányos­ság élvezetébe. Az országgy. tehát ideiglenes jellemű és ter­mészetű lévén, az országgyűlésnek alkotmányos rendezése maga a kir. propositiók szerint is a 4. propositio, vagyis a kir. tanács és Erdély nagyfe­jedelemsége közt megállapítandó viszonyok meg­határozásának eléje tétetvén , én azt hiszem, hogy ezen körülm­ény azt javasolja nekünk, hogy a mostani küldést az országgyűlésből csak ideig­lenességnek tekintsük, csak ad hoc jellemmel bírónak tartsuk. Különben maga a jelentés is bevallja azt, hogy a bizottmány belátta, miszerint nemcsak a 3-dik propositio, hanem még az 5-nek is tárgyalását szükségesé az, hogy a negyedik propositio vég­leg és eldöntőleg tárgyaltassék és határoztas­­sé­k el. Mondom harmadszor, hogy a jövendő eshető­ségei is javasolják azt, miszerint mi ezen szócs­kához : ad hoc ragaszkodjunk, mert nem lehet szem előtt téveszteni azt, a­mi annyi logi. ok­mányokba le van fektetve, hogy Magyarország és­ a vele kapcsolt tartományokra nézve az oct. diploma és februári patent irányában egy külö­nös helyzet van kijelölve s e helyzet olyan, hogy a végleges megoldásnak s az azzal kapcsolt köz­jogi megállapodásnak egyformán kell megtör­ténni és legalább lényegben egynek kell lenni. Nem azt akarom ez által kijelenteni magas ház , mintha én az erdélyi nagyfejedelemségnek függetlenségét törvényhozási tekintetben most kétségbe akarnám vonni, s ezen kijelentésem által megint nem akarok semmi közbe­jött más törvényre vagy eseményre vonatkozással lenni, elvonva ettől, elismerem azt, hogy az erdélyi tör­vényhozás független állásba van jelenleg helyez­ve, mint volt az 1791. 6. t. sz. szerint előbb is, hanem csak arra akarom a magas házat figyel­meztetni, hogy ezen nagy kérdésnek végeldön­tése összefüggésben van azon még bekövetke­zendő tényekkel és határozatokkal, melyek a nagyobb Magyarhonban és annak kapcsolt ré­szeiben meg fognak történni, és a­melynek mi­előbbi bekövetkezését minden igaz honfi szívből kívánja. (Helyes! Bravó!) És ha akkor a megol­dás, a kielégítés útján valami oly alakban törté­nik, a­mi különböző volna attól, melyet e magas képv. ház fog határozni s magáévá tenni, azt hi­szem, hogy a históriai fejleményekre visszate­kintve sokkal jobb most még semmit sem meg­előzni, mint akkor megint az egyszer kimondott határozatot módosítani. Mert nem kételkedem abban, hogy ha Magyarország részére valami tá­gasabb módozatok jönnének létre, ezen közjogi kérdések megoldása és kiegyenlítésére . Felsége akaratja szerint, Erdély nagyfejedelemsége is, mint a magyar szent koronának egyik teste és része, bizonyosan ezeket fogadná el, így történt ez a pragmatica sanctio alkalmá­val is. Erdély a pragmatica sanctiot 1722. mar­­tius 8- án önállólag fogadta el, és határozta el, de a mint a beczikkelyezés mutatja, módosította 1744-ben ez 1723-iki Magyarországban történt elfogadás formája alatt. Én tehát igen helyesnek tartom azt, hogy a jelen határozat csak ad hoc értelemben tör­ténjék, hogy semmi későbbi eshetőségnek prae­­judicium ára ne legyen. Harmadszor említem még azokat is, kik e jobb oldalon hiányoznak, s itt ismét arra kérem a magas házat, ne vegye ezt oly értelemben, mintha én ezen hézag által az országg­­űlés jo­gosultságának l­ekisebb akadályát is akarnám érinteni. Én tudom azt, hogy a­kik önként mon­dottak a jogukról, azok az országgyűlés jogo­sultságának hátrányára már nem lehetnek. (He­lyes ! Bravo.) Hanem van mégis valami magas ház ! — abban, ha mi világosan és tisztán ki­mondjuk azt, hogy ezen jelen határozat csak ideiglenes és csak ad hoc természetű; van mon­dom e kitételben valami, mi nem akadályoz­ni, hanem talán előmozdítani fogja azon kí­vánságot, melyet maga a magas ház válaszfel­iratában kijelenteni jónak látott, t. i. hogy ez a jobb oldal mielőbb benépesedjék, mert én leg­alább azt hiszem, hogy e hézagot leginkább a reichsrathtól való idegenkedés szülte, és ha egyszer az országgyűlés ezen már túl­tehette magát, és ha majd akkor az egész ország újabb alkotmányos terkezete fog itt a tárgyalás sző­nyegén lenni, több kedv, több készség és aka­rat fog mutatkozni azokban, kik most tőlünk még mindig elzárkózva vannak. E nézetek azok, melyek engemet arra bírnak, miszerint úgy értelmezzem ezen felhívás teljesíté­sét, és úgy kívánjam a magas ház által is vétetni, hogy és mint ideiglenes ad hoc jellemű és a végle­ges eldöntésnek hátrányára nem szolgáló határozat. És ho­gy még egynéhány szót szóljak magáról a kérdésről általánosságban, azt sem átallom e magas ház előtt nyilvánítani, hogy én a kiegyen­lítésnek nem ellene s­em hátráltatója, hanem előmozdítója és ha tőlem függne siíttetője óhaj­tanék lenni. (Helyes! Bravo!) Két szempont, két irányadó szempont van ezen úgynevezett magyar kérdés körül. E két szem­pont úgy helyezte el magát, hogy egyik is, má­sik is mintegy végleteket képez : az egyik a po­­litikai, a másik pedig a jogi szempont. A tisztán politikai szempont nem látott az October 20 -i diploma és február 26-ki potens elfogadásá­ban semmi akadályt, semmi nehézséget, ha­nem csak előnyöket, még­pedig nagyszerű anya­gi előnyöket, melyekre az országnak szüksége an. A politikai szempontnak is vannak jogné­­zetei, és ezek visszautasíthatlanok, mert az ausz­triai birodalom egysége és nagyhatalmi állása ezen politikai szempontból európai szükségnek tűnik fel, (helyes) ezt minden diplomata, minden egészséges politikus elismeri és vallja. (Helyes, bravú­l) A pragmatica sanctio elválaszthatlan kötelet és kapcsot kötött a magyar szent korona tarto­mányai és az ausztriai tartományok közt ugyan­azon egy uralkodó fő alatt, úgy tehát Magyaror­szág és Erdély, és a magyar szent koronának többi részei szintén az összbirodalomnak kiegé­szítő részét teszik. Nem lehet tehát politikai szempontból tekintve a dolgot, tagadni azt, hogy nem csak vannak közös ügyek, melyek az össz­­birodalom ügyei, hanem kell azok közös tárgyalá­sának is léteznie, kell egy oly szervező­nek lenni, és­pedig az octóberi diploma után alkotmányos szervezetnek, a­mely ezen közös ügyek felett intézkedjék és ha­­rozzon. Ez magas ház , a politikai nézet, a­kik ezen látcsövön néznek, a syllogismushoz ragaszkod­nak. De vannak más részről olyanok is, kik a törvény szilárd vértjét öltik magukra, és a jog­érzület, a jogosság és alkotmányos érzület megint jogosítva van, hogy e kérdésben a magáét el­mondja, s annak eldöntésében részt vegyen. A­ jogfolytonosság elve állíttatott fel, de a jogfoly­tonosság elve a tények folytonosságát, s az ab­ból eredő változásokat föl nem tartóztathatja. (Helyes.) Én valamint óhajtom, úgy azon meggyőződés­ben is vagyok e kérdés iránt, hogy a két szélső

Next