A Hon, 1863. november (1. évfolyam, 250-274. szám)

1863-11-22 / 268. szám

PEST, NOVfiSISEB 21. Politikai sz mle. Pest, hot. 21. (II.) A német lapok nagy tűzzel foly­tatják a harczot a schleswig-holsteini kér­désben. A szó igen sok, a tett annál ke­vesebb. Nem untatjuk az olvasót azon vé­lemények elsorolásával, melyek a bo­nyodalom megoldására nézve a sajtóban fölmerülnek: a tényeket kutatjuk, s ezek elő­sorolására szorítkozunk. E hó 19-kén este némely schleswig­­holsteiniak és hamburgiak népgyülést akartak tartani Hamburgban, de az itteni rendőrség azt három helyütt oszlatta föl, Altona közelsége miatt. A népgyü­lés Uhlenhorstba vonult vissza, s egy fel­iratot intézett az augustenburgi herczeg­­hez, a melyben felszólittatik, állna a nép élére. Kielben a schlsswig-holsteini képvise­lők közöl huszonnégyen gyűltek össze, s ezek egyhangúlag elhatározták: folyamo­dást intézni a német szövetséggyüléshez, az ország jogainak gyors védelmezése vé­gett. A folyamodvány már elindittatott. Azon képviselőket, kik a tilalom miatt meg nem jelentek (a dán kormány tudo­más szerint betiltotta a Kielben tartandó gyűlést) felszólíták, a folyamodványhoz csatlakozni. Ezen folyamodvány alkalmasint újabb lökést ad a schleswig-holsteini ügynek a német szövetséggyűlés kebelében, amely különben — mint már tegnap jelentet­tük — ez ügyet ma való tárgyalás alá veendő. Mit fog a szövetséggyűlés, s mit fog nevezetesen Ausztria és Poroszország ha­tározni ? ez tehát már most a kérdés. A szövetséggyűlés első nyilatkozatáról alkalmasint még az éjjel megérkezend­­őén a távirati jelentés, a hozzávetésnek épen nincs helye , aztán különben is Ausztria és Poroszország határo­zta a fő­dolog. Tegnap előadtuk azon nézete­ket , melyek a porosz kormány jö­vendő magatartására nézve irányt szol­gáltathatnak ; — ma azon nézeteket soroljuk elő, melyek Ausztria magatartá­sára vonatkozólag bécsi irányadó körök­ben fölmerültek. „Esti posta“ rovatunk­ban összefoglalva találja az olvasó ezen nézeteket, melyekre mi nem jegyezhetünk meg egyebet, mint azt, hogy az osztrák kabinet Poroszország elhatározásától lát­szik föltételezni a magáét, mi más sza­vakkal annyit jelent, hogy a tét nagy né­met hatalom közt uralkodó bizalmatlan­ság miatt még semmi nyoma a közös egyetértésnek. A bécsi külügyi miniszté­riumban nem hisznek Poroszországnak , ha így nem állna a dolog — írják Bécs­­ből — akkor gyorsabban lehetne kellő német nemzeti politicát követni. Párisból azt távírják, miszerint a Tui­­leriák kabinetje arról értesült, hogy Leo­­poldot, a belgák királyát, a schleswig­­holsteini ügy választott bírájává akarják tenni. E hír tegnap a bécsi börzén i­s el volt terjedve. Mielőtt e tárgyat elhagynék, megemlít­hetjük azt is, hogy IX. Keresztély dán király koronáztatása a jövő januárban menene végbe Kopenhágában , nagy fén­nyel és ünnepélyességgel. Most áttérhetünk a nap másik nagy kérdésére — a congressusra. A „France“ jelenti, hogy a császár már több feleletet kapott azon meghívás­ra, melyet a congressust illetőleg Európa fejedelmeihez intézett, s hivatalosan van bejelentve, hogy még több felelet is van útban. A „France“ megjegyzi, hogy egy visszautasítást sem jelezhetni. A bécsi „Presse“-nek a „France“ jelentésével egyezőleg azt távírják, hogy a huszon­két meghívott állam közöl eddig tizen­öt fogadta el elvben a congressus­, ezek közt van Róma és Württemberg. Az Orosz ország részéről történt elfogadás notifica­­tióját várták Párisba. Ausztria, Angol- és Poroszország elha­tározásáról nem hallatszik valami bizo­nyos, Párisban nagy izgatottság uralko­dott a­miatt, hogy Leopold, a belgák ki­rálya, magára vállalta, Victoria királynő élénk kivonata folytán, a londoni, berlini, (?)sz. pétervári (?) és bécsi kabinetek közti egy­tértés létrehozatalát, a congressus kér­désében. Súlyt fektetnek reá, hogy Victoria királynő először tanúsít, férje halála óta, nagy érdekeltséget politikai kérdés iránt, s formulázja határozottan nézeteit. Az „Ind. beige“ azon nézetben van, hogy az egyetértés csakugyan létre­jött a londoni, bécsi és berlini (?) udva­rok között a congressus kérdésében kö­vetendő magatartás iránt. A „Corresp. di Roma“ megczáfolja azon hírt, hogy a római franczia helyőrség spanyollal cseréltetnék föl. kereskedőházak operatióinak, majd azon körülménynek tulajdoni­tódik, hogy a külföld kezdi visszaküldeni Bécsbe az ausztriai papírokat, s igy a fizetéseknél sok érczpénzre, vagy londoni, párisi, am­­sterdami stb. váltóra van szükség. Mind­ezen körülmény birhat saját fontosságá­val, s lehet, hogy e körülmények találko­zása idézte elő az ezüst nyugtalanító emel­kedését. „Azonban még sem kellene mondani, hogy épen e két körülmény okozza a tu­lajdonképi bajt. Sőt tán inkább megköze­líthetjük az igazságot, ha állítjuk, hogy az említett két körülményt csak a bt*j kór­jeleinek tartjuk, miknek alapjait oly föl­tevések képezik, melyek a pénzvásár szo­morú helyzetének régi okát tüntetik elő. „Ha tehát állítjuk, hogy a bajt jobbá­ra már csak az ingatag valutának létezése is előidézi, nem vélnők, hogy valaki meg­­czáfolhatna minket. Mennyire nem bír szilárd alappal a kereskedők számítása az ilynemű pénz mellett ? hogy ily hely­zetben a határidőre kötött szerződések, mintegy fogadásnak vagy szerencsejá­téknak jellemét veszik fel , mindenki tud­ja, s azért fordulnak elő oly pillanatok, melyekben a jegyek birtokosai „sauve qui peut“ (meneküljön a ki menekülhet) kiáltás mellett papírjaikat a vásárra ve­tik, most ismét, s kérdés : váljon utol­jára-e ? „A mint kevéssel ezelőtt némelyek azon kéjes öntudatban ringatóztak, hogy a sokáig tartott sekély agio valami igen tűrhető baj ; mások átlátták, hogy ezen történetes állandóság sem lehet biztos alap üzletek kötésére. „A csalódás abban állott, hogy változ­hatvan ténynek tekinték, miszerint az agrp akkori aránya sok ideig megmarad. Ezen csalódás végzetes jelentőségét emeli azon képzelet, hogy az ingatag valutának ezen megszilárdulásában sokan hinni kezdtek, holott a tárgy ellenkező felfogása létezett, mint tény. A gabonaárak eddigi csekély­sége bizonyítja, hogy a kereskedelmi vi­lág épen nem számított az agrp emelke­désére. „Ma már másként van. A­ki ma vala­mit elad, vagy vásárol, tudja, hogy az ezüst árának szökkenése s a papírpénz értékének ingatagsága folytán minden kereskedelmi conjunktura lehetlenné vált. Ezel­őtt számítottunk, gazdálkodtunk, mint­ha szilárd valutával bírtunk volna; ma a bizonytalan előtt állunk, nem tudva szök­ken-e feljebb az agip, vagy ismét hirte­len alászáll. Mindenki el akar készülni oly esetre, melyet az angolok árfolyam forradalomnak neveznek. S valóban ár­jegyzék-forradalom is az, melynek hatá­sa kiszámithatlan, s melynek előidézett tényei megmásíthatlanok. Senki sem tud­ja mit ad el, és miért adja el , ezért ké­szen akar lenni a „sauve qui peut“ első hangoztatására, s vagyonát oly értékbe fekteti, mely legroszabb esetben is érték marad, tudniillik, érczpénzbe, vagy kül­földi váltókba. „És amint ezen állapot a politikai lát­határ elborulása által idéztetett elő , úgy a javulás is csak akkor következhetik be, ha békére és nyugalomra volna kilátás. A pénzügyi rendszabályok enyhíthetik a bajt, s veszélyes kitöréseit akadályozhat­ják , azonban nem tehetik azt nem lé­tezőnek. Mit használnak a Reichsrath leg­szebb végzései, ha a börze legutolsó haj­­hásza kiszámíthatja, hogy a dicséretes határozatokból, sok esetben az lesz, a­mit a németek „schätzbares Matériáinak“ (magyarul poros actáknak) neveznek. (Úgy látszik, ez a többi között az új köl­csön megszavazására is akar vonatkozni.) „A Reichsrath a pénzügyi előterjesz­tés nyomán, megszavazza ma a kiadáso­kat, melyekben a mai magas ágia egyá­­talában nem vétethetett tekintetbe. Meg­szavazza a hadseregtartás költségeit, de ezen számítás az élelmiszerek emelkedése által többé nem áll. A pénzügyminiszté­rium előadja, hány milliót kell az állam­nak kamatképen ezüsttel fizetni, s mennyi lesz a veszteség az e­züstkészlet bevásár­lásában ; ma már azonban a veszteség leg­alább is két­ akkorára emelkedett, így aztán bizonyos pénzügyi b­áosz fenyeget minket, melyen senki sem képes uralkodni. Az ezüst agrp kigúnyolja a banktörvényt, mert a pénz nem ismer kedélyt, irgalmat és hazafiságot. A pénzügyi calamitások mindenütt politikai változásokat idéztek elő : a pénz nem alkalmazta magát sehol a politikához, hanem a politikának kel­lett meghajolni a pénzügy helyzete előtt. Történhetik tehát, hogy nálunk is elér­­kezhetik az idő, melyben a pénzügy a po­litika módosítását idézheti elő. A börze árjegyzéke az óramutatón a tizenkettő felé jár, vagyis azon helyen , a­honnan még visszafordulhatunk, ha akarunk.“ A „Presse“ a schleswig-holsteini ügy sokszoros bonyolódottságáról írja: „Az augustenburgi ház feje, a mostani trónkövetelő atyja, nem csak a maga, de kiskorú gyermekeinek nevében is lemon­dott a Schleswig-holsteini trónöröködési jogról, s a dán uralkodóház javára, oly feltétel alatt, hogy birtokainak vételára fejében három millió tallér fizettessék ki. A szerződés létrejött s így az augusten­­burgi ház öröködési joga dán részről épen úgy vita tárgya lehet, mint más részről a dán király jogát, a londoni jegyzőkönyv alakján, Schleswig-Holsteinban kérdésbe veszik. „A tárgy azonban más tekinteteknél fogva is meggondolást érdemel. 1851-ben Oroszország és Dánia meghatalmazottai között, Varsóban jan. 5-én, jegyzőkönyv íratott alá, melyben Oroszország úgy sa­ját nevében, mint a wasa- és oldenburgi örökösök nevében , Schleswig-Holstein örökösödési jogáról lemondott VII. Fri­gyes javára, és ezen lemondás képezi a dán örökösödési rend alapját, mely egy évvel később a londoni jegyzőkönyvben az európai hatalmak beleegyeztével meg­­állapíttatott. Tegyük fel azon esetet, hogy a Bundestag a londoni jegyzőkönyvet nem veszi figyelembe, amint ezen okmány rá nézve kötelező erővel nem is bír; tegyük fel az esetet,hogy Frankfurtban a szövet­­séggyűlés IX. Keresztély király jogát Schleswig-Holsteinra vonatkozólag ta­gadni fogná, akkor Oroszország kön­­­nyen azt mondhatja, hogy az uralkodó Holstein-Gottorp-ház jogai ismét erőbe léptek, s miután Oroszország, ha el lehet valamit nyerni, nem szokott rest lenni, s e mellett az itt Kronstadtból a holsteini partokig nem is nagyon hosszú: megtörtén­hetik, hogy Európa egyik legszebb kikötő­jében, Kielben, valamely szép reggelen hajóhad jelenik meg, s Oroszország szá­mára a holsteini hagyatékból saját részét zár alá veheti. „Tehát legalább is igen bonyolódott ügy ez, mely kérdésben forog. A nehézség Németország részéről annál nagyobb, mert a két német nagy­hatalom annak idejében a londoni jegyzőkönyvet aláírta, mihez, hir szerint, később Hannover és Szászország is járultak. Bonyolódott az ügy a német szövetség részéről is, mely nincs kötelezve a londoni jegyzőkönyvről tudomást venni. Bonyolódott az ügy An­gliára nézve is, melynek Németországot kímélnie kell, nehogy a pompás kieli ki­kötő valamikép Oroszország hatalmába kerülhessen.“ A bécsi lapok szemléje. Az ezüst agio emelkedése. Ezen czim alatt a „Wanderer“ nov. 20-ki lapja a kö­vetkezőket irja: „Az ezüst árának oly gyors emelkedé­se, mint a legközelebbi napokban tapasz­talható volt, némelyektől majd az olasz A Iomkni jegyzőkönyv. Az 1852-ki máj. 8-ki jegyzőkönyv, mely VII. Frigyes dán király halála után az augustenburgi hgnek Slesvig-Holstein­­ban örökösödése vagyis az Elba herczeg­­ségeknek Dániától elszakasztása ellen van intézve, a bevezető és zármondatok elha­gyásával így hangzik : „Tekinve, hogy a dán monarchiának az eu­rópai egyensúlyijal szoros összefüggésben álló integritása fontos a béke föntartására s hogy oly combinatio, melynél fogva a fu­vadék, a leányág kizárásával a jelen király hatalma alatt álló összes terület örökösödésére meghívása a dán mot­archia épségének föntartására a legbiztosabb eszköznek látszik, az osztrák császár, a franczia köztársaság herczegelnöke, Nagybritannia ki­rálynője, a porosz király minden oroszok czárja és Svéd és Norvégország királya, a dán király ö­töls­ meghívására szerződés­kötést határoztak azon czélra, hogy ezen örökösödési rendet az eu­­róp­i elismerés által megszilárdítsuk. Eszerint a magas szerződő felek .... kát kinevezték, kik a következőkben egyeztek meg: I. Miután dán király ő felsége birodalma ér­dekeinek komoly megfontolása után és a koro­­nabg valamint a dán örökösödési törvény sze­rint jogilletékes nőág megegyezésével, valamint az o;­osz császár ő felségének a Holstein Gottorp ág fejének hozzájárulásával kijelenti, hogy álla­maiban az öröködési rendet úgy akarja megálla­pítani, miszerint III. Frigyes királytól származó egyenes örökösök hiányában koronája Schles­wig Holstein-Sonderburg-Glücksburg Keresztély híre s ennek Schleswig-Holstein Sonderburg- Glü­cksburg Lujza, született Hessen hgnövelt há­zasságából származó ivadékára szálljon az első­­szülöttség jogrende szerint fiágon ; a magas szer­ződő felek a nézetek bölcsességének elismerése mellett kötelezik magukat egyetemlegesen, hogy a fönn­mondott lehetőség valósulása esetére Schleswig-Holstein-Sonderburg- Glücksburg-Ke­­resz­ély hg és Lujza legnöveli fiörökösei örökösö­dési jogát a jelenleg hatalma alatt levő összes terüle­re elismerik. II. A magas szerződő felek, elismerve a dán monarchia épségének elvét, kötelezik magukat, hogy a további fejleményeket megfontolás alá veendik,melyeket dán király ö fele, jóknak látand tud itni velők, ha mitől Isten őrizzen, veszély fe­nyegetne, hogy az egyenes fiág Keresztély bg­­nek Lunia hgnövelt házasságából kihaljon. III. Különösen megjegyzendő, hogy dán ki­­­­rály ö föle, jogai és kötelességei Holstein és Lauenburg hűségekre vonatkozólag, a mint azok az 1815 -i szövetségi okmányban s a­z önálló szövetségi jog szerint megállapitják, a jelen szer­ződés által változást nem szenvednek. IV. A magas szerződő felek föntartják maguk­­nak, hogy a jelen szerződést, hozzájárulás végett a többi hatalmakkal közöljék. vétségnek is. Minélfogva feltehetjük, hogy az executió másodszor is el fog halasztatni. A szö­vetségnek már illedelmi okoknál fogva is be kell várnia, hogy mit fog mondani az uj király. Ha egyszer az öröködési rend meg van állapítva tényleg, akkor csakugyan a kérdésnek is vége. A holsteiniak czélja az volt, hogy Schleswiggel egyesülten független államot képezzenek, és ha ezen reménységük dugába dőlt, akkor nem igen lesz miért arra törekedniük, hogy ők kaparják ki a sült gesztenyét Poroszország számára a pa­rázsból. A „Daily Telegraph“ és az „Advertiser“ na­gyon alább hagytak azzal a hévvel, mel­lyel a herczegségek mellett több ízben oly határozott hangon szólottak Dánia ellenében. Vehető ugyan néha még most is észre azon jóakaró tollaknak némi jele, de mintha nem vo­lna többé szabad ez előbbi tartózkodás nélküli szabadsággal mozog­­niok, mivel a Bismarck minisztérium elvakultsá­­ga a holsteini ügyet — mert az angol előtt ez Poroszországgal ugyanazonos dolog — nagyon népszerűtlenné tette. Ugyanazok a német érzel­mű munkatársai a nevezett lapoknak most na­gyon csendesen, szerénykedve és közbenjárólag lépnek fel. Mindazáltal mégis bírnak nyi­latkozataik annyi előn­nyel a megrögzött an­gol lapokéi fölött: először, hogy e­gyszer más­szor az igazságra egy kis világot vetnek, aminek nagy hatása lehetne, ha a közönséges angol ol­vasó meg vo­na szokva a sorok közt is olvasni; másodszor, hogy nincsenek bennök földrajzi és történelmi bajlövések, amelyekkel a többi la­pok bővelkednek, midőn Dániáról szóló csikkek­nek engedik át hasábaikat. — A „Daily Tele­graph” azt tartja, hogy IX. Keresztély királynak kedvező alkalma van régi sebeket gyógyítani. Az előbbi király, akire erényei és hibái félig­­meddig kalandos jellemet ruháztak, tüzes dán volt; nagyon messzire hagyta magát hazafiasko­­dása á­túl ragadtatni, mert ezen hazafiasságáért nézte el a dán közönség egyéb bűneit. A mosta­ni királynak módjában van nagyobb mérséklet és kímélés ösvényén járni, s nagyon is megér­­demlené a kárhoztatást, ha nem használná fel az alkalmat. Az „Advertiser“ ismételve felhordja, hogy a walesi hgné atyja a Schleswig-Holstein-Sonder­­burg-Glücksburg házból való herczeg, tehát mint czime is mutatja, német születés; egész csa­ládfája, anyanyelve és a felsége is mind német, minélfogva kötelessége, hogy a dániai német la­kosság iránt békülékeny megelőzéssel viseltes­sék stb. De a „Times“ ma már a schleswig-holsteini uralkodók öröködési joga ellen emelkedő két­ségekkel foglalkozik. — „Mintha csak Drouin de Lhuys­nak akart volna segítségére lenni a halál válaszolásában, egy új, legkomolyabb ter­mészetű viszálykérdést idéz elő Frigyes dán ki­rály elhunytával s szükségessé teszi,hogy az állam­férfiak egy igen tövises kérdés felett mulhat­­lanul határozzanak. A véget nem ismerő schles­wig-holsteini kérdés most azon pontra jutott hi­hetőleg, a hol közel áll megoldatásához. A néme­teknek megvan az az alkalmuk, a melyre hasz­talan vártak. Eddigelé egy kétségbevonhatlan jogú schleswig-holsteini hgnek akarták kétséges­sé tenni azon jogát, hogy a herczegségek felett bizonyos eljárás szerint uralkodjék : most már módjukban áll azt mondani, hogy Dánia királya teljességgel nem hge Schleswig-Holsteinnak, és hogy a herczegségek feltétlenül el vannak a ko­ronától válva. Az 1852. máj. 8 -i szerződés nél­kül Dánia trónjára most az V. Frigyestől szár­mazó Christian hgnö lépne, a hűségek pedig Holstein-Augustenburg hgre esnének. Most te­hát az a kérdés, vajjon kötelezi-e a szerződés a hűségeket, a bgi trón követelőit és a német szö­­vetségi gyűlést? Azt mondják, hogy sem a szö­­vetségi gyűlés, sem a herczegségek képviselői által nem ismertetett az el. Továbbá Ausztria és Poroszország csak azon feltétellel adták meg­egyezésüket, ha a szövetség és a herczegségek elfogadják a szerződést; most tehát nem kényte­lenek érvényesnek ismerni azt. De az a fő kér­­dés — mond végül a „Times“ — hogy mit mond a dologhoz Európa ? Európa pedig kétségkívül az 1852-ki szerződés érvényessége mellett fog nyilatkozni. De csak akkor bizonyosan, mond egy bécsi lap — ha Németország elnézi azt. An­gol lapok véleménye a schleswig-hol­steini kérdésben. Arra nézve egy véleményen vannak az angol lapok Schleswig Holsteint illetőleg, hogy a kér­dés elszunnyadását s Dánia könnyű győzelmét remélik, de jóformán mindegyik lap más más indokok szempontjából indul ki ezen nézet tá­mogatására. A „Times“ s vele együtt több angol lap bevégzett dolognak tekintik a schleswig-hol­­steini viszályt. A conservativ „Herald“ IX. Keresztély királyt nagyon dán szellemű uralkodónak tartja, s így beszél: Frigyes király korai halála, habár ma­gában véve kétségkívül gyászesetnek tekintendő, azt­­ a jót mégis eredményezni fogja, hogy a Schle­s­wig holsteini németek minden reményét megsem­­m­isiti. A holsteiniaknak most el kell IX. Keresz­­tély királyt ismerniök, úgyszintén a német szó­ A franczia sármkönn. (Vége) A három első interventionális sürgönyt XI. 87. a. Drouyn egy közleménye követi Montebello­rghez. Oroszország kibocsátotta ismert amnes­­tiáját s Budberg Drouynnan társalgásában hi­vatkozott erre. A két diplomata a három hata­lom együttes lépéséről is beszélgetett. Drouyn kijelenté az orosz követnek, hogy az orosz kor­mány ígérte rendszabályok a sz. pétervári fran­­czia követnek adott utasitásokat nem érvényte­lenítheti. Francziaország már előbb ismerte Orosz­­ország ezen nézeteit s Oroszország biztosításait bizonyosaknak tekinti Francziaország. A lengye­lek azonban már három hónappal előbb birtoká­ban voltak azon intézményeknek, melyek fön­­tartása most igértetik. Ez nem gátolta a fölke­lést s nem lehet zokon venni a lengyelektől, ha oly államintézményekhez nincs bizalmuk, me­lyekkel az ujonczozási rendsza­bály lehetséges volt. Az orosz követ azt felelte, hogy Fran­­csiaország az emberiségi törvényekre és az európai érdekekre való hivatkozásra szorítkozik meg, s nem mondja voltaképen mit kíván a len­gyelek számára. Az 1815-öi szerződések képez­hetnének kiindulási pontot a megvitatásnál, de Francziaország általános nézetei nem jelel­nek ki határozott megoldási Erre Drouyn azt monda, ez Oroszország irán­ti tekintetből nem történt. Francziaország azt hivé, minél nagyobb tért enged Oroszországnak a kezdeményezésre , annál nagyobb tiszteletét tanúsítja e hatalom iránt. — „Azon fogadtatás, melyben a márt. 2-ki 1815 re hivatkozó angol sürgöny részesült, nem engedte meg nekünk, hogy ugyanazon térre lépjünk. Tartózkodtunk tehát a hivatkozástól az 1815-öi szerződésekre. Vajjon megróhat e az orosz kormány minket, hogy nem tettük azt, miért a múlt hó elején az angolt szemrehányással illette? Itt komolyan kezdődött a kelepcze Oroszor­szág részére. Minden nyilatkozatit híven meg­őrizte Drouyn rettenetes emlékezete, s ha a fö­­lebbi sürgönyben el­mondj­a­ a franczia követnek, hogy Budberg a baj létezését Lengyelországon elismerte, föl lehet tenni, hogy az orosz diplo­mata nem úgy értette, mint a franczia magya­­rázá, h­anem messziről terjesztett bajt gondolt, mint később Gorzsakov kissé veszélyes nyílt­sággal kimondta. A XII. sz. a franczia körjegyzék a dipl. ügy­nökök­hez, melyben fölszólittatnak, hogy vala­mennyi európai hatalom támogatását kinyerjék a Sz. Pétervári tett lépéshez. A franczia kor­mány a hatalmak válaszait ezen körjegy­zékre különös kíméletből nem közölte. XIII. XIV. és XV. Gorcsakov ismert válasz­jegyzékei Budberghez, Brunowhoz és Balabine­­hez apr. 14^26-ról. Tudjuk, hogy az Angolor­­­­szághoz intézett volt legterjedelmesebb és leg­­csipősebb, Francziaországé legudvariasabb, s az Ausztriának küldött legkompromittálóbb. Drouyn máj. 4 én azt írja Gros bárónak, hogy a Francziaországhoz intézett sürgönyt békülé­­kenynek tartja és barátságosnak. Oroszország elismeri abnormális jellemét a lengyel helyzet­nek, s azt hiszi, a három udvarral való magyará­zat eredményre vezethet. Csak az 1815-ki szer­ződésekre vonatkozást utasítja vissza, mert nem akar újra kezdeni oly kísérletet, mely Orosz- és Lengyelországra nézve a szerencsétlenség for­rása volt és Európa nyugtalanságának folytonos oka. Miután maga Francziaország az általános érdekek szélesebb terére lépett, nincs ellene ki­fogása , ha Gortsakow hg­kevésbé korlátozott ösvényt választ. Francziaország ez álláspontja különösen ki­emelendő. Eleve ellenszenvvel viseltetett az 1815-ki szerződésekre hivatkozás ellen; szándé­­ka csak szilárdult, midőn látta, hogy Angolor­szág minden lépésnél ezekre tér vissza. Midőn nem maradt egyéb útja, csatlakozott az angol­­osztrák állásponthoz, minthogy azonban Angol­ország és Ausztria nem tudták megnyerni Orosz­ország megegyezését, hogy az 1815-ki szerződé­sek, a­mennyiben Lengyelországot illetik, érvé­nyesüljenek, következett a császár ismert nyilat­kozata a trónbeszédben,mel­lyel nem csak a régi 1815-ki bilincseket lerázta, hanem azokat is, melyek ezen diplomatiai tárgyalás alatt lépéseire nehezedtek. Drouyn máj. 19-én XVII. sz. a. azt írja Gros bárónak, hogy Ausztria válaszolt Francziaország előterjesztésére; nézetei bizonyos fokig közeled­tek a franczia programm pontjaihoz. Küldi egy­úttal a franczia programmot előterjesztésül Lon­donba. Kivánatos, hogy a három jegyzék azo­nos legyen. Francziaország tekintettel lesz az angol megjegyzések iránt. A hat pontra nézve teljes azonosság szükséges mind a formában, mind tartalomban. Francziaország kívánta volna, hogy valamennyi európai hatalom részt vegyen e lépésben, mégis csatlakozik azon nézetkor, hogy csak a bécsi zárokmány aláírói hivassa­nak meg. E sürgönyben Francziaország ragaszkodik a fegyverszünethez, s a hat pont elfogadását az al­kudozásoknak csak kiindulópontjául tekinti, mi nagyon nehezítő volt Oroszországra nézve. XVIII. XIX. és XX. Franczia , Angolország és Ausztria sürgönyei sz. pétervári követeikhez a hat ponttal. Az angol leghosszabb s legélesebb, s Oroszország későbbi magatartásának magya­rázatául szolgál, hogy Russel lord ezeket irja Napier lordnak :„Brunow b. azt mondta nekem, hogy az orosz kormány kész az 1815 ki szerződések alapján és ha­tárai között eszmecserébe bocsát­kozni." Ugyanő­sürgönyben ezek irvák: „Castlereigh­tfird I. Sándor czár Lengyelorszá­got illető tervét igy restimUta: Varsó hgség területi épsége, Kalis nyugoti ré­szének kivételével, melyet I. Sán­dor Poroszországnak akart adni, fö­nt ártandó ; a többi az előbb elda­rabolt tartományokkal királyság­gá alakítandó orosz uralom alatt a n­épönérzetnek megfelelő nemzeti kormányzattal.“ Jud. 29-én XXI. sz. a. újabb köriratot intézett ^ Drouyn Francziaország dipl. ügynökeihez, mely­ben az azonos programúinak Sz. Pétervárra kül­detését jelenti. E grogramm nem foglal ugyan mindent magába, mit Francziaország kíván, de a jót, mi belőle következhetik, nem akarja gá­tolni. A XXII. sz. azon sürgönyt tartalmazza, mely­ben jun. 20-ról Fr­incziaorsz­ág fölszólítja Angol­országot és Ausz­riát, tanácskozzanak vele a fö­lött, hogy Oroszország ujabb visszautasító vála­sza esetén erélyesen föllépjenek. Kár, hogy a jan. 21-ki, Ausztriához intézett jegyzék nincsen meg a sárga könyvben, mi arra látszik mutatni, hogy ezen sürgöny tartalmát nem a franczia, hanem az osztrák kormány közölte a „Mem. Diplomatique-kal.“ A birodalmi tanács pénzügyi bizottmányának folyó hó 18 diki ülé­sében élénk vita keletkezett a következő javas­lat felett : 1. Az államtanács mostani szerkezete az al­­kotmányszerű államélet fejlődésére hátrányos befolyás­t gyakorol. 2. A kormány felhívatta, hogy a közelebbi ülésszakra az államtanácsnak a miniszeri felelős­séggel és az alkotmányszerű államélet kifejlő­­­­désével megegyeztethető újjá­szervezése iránt törvényjavaslatot terjes­szen a ház elé. Az államminiszer nem oszta azon nézetet, mintha az államtanács az alkotmányosság kifej­tését gátolná, míg Giskra, Kinsky és Schindler azon esetek hosszú sorát igyekez­tek előadói, melyekben az államtanács okozá a törvényjavaslatok előterjesztésének elhalasztá­sát. Schmerling a felhozott példákat a té­nyek mérvére vonta össze. Szavazás alkalmával azon különös eset adta magát elő, hogy a 24 jelen volt tag közül 10 a javaslat 1. §. mellett, 4 ellene, és így 10 nem szavazott, csak az ismételt szavazáskor pártolák a javaslatot 15-en, míg ellene 9 szavazott. A 2. §. 13 szóval 11 ellen fogadtatott el. Ezután a horvát kancsellária budgetére kerül­vén a sor, Mazuranics átirata olvastatott föl, melyben kije­nti, mikép a pénzügyminisz­ter jelenlétét elégnek tartja ugyan, mindamellett a netaláni felvilágositások adására mégis kiküldi a kanczellária egyik tagját. Ezen közlemény formája hasonló vitát idézett elő, mint annak idejében P­á­p­a­y udv. taná­csos megjelenése, miután az átirat homályos szerkezete a kiküldött képviselő állása iránt megütközést szült. Gróf Kinsky azt kérdé, fel van-e hatal­mazva a kanczellária képviselője, a kanczellárt a birodalmi képviselet irányában felelősnek nyilvánítani ? Mire a képviselő kijelentette, hogy csak ügyleti felvilágosításokra van felhatalmaz­va. Gróf Kinsky a tárgyalás elnapolását kívánta.# Hopfen ellenben kijelenté, mikép miniszteri hivatalnokok csak felvilágosítások adására je­lennek meg a bizottmányban, és hogy nyilatko­zataiknak ily fontos elvek körül nem tulajdonít­ható határozott jelentőség. Egyébiránt formai okokból, mert a bizottmány ezen jelentést egy­szer már elfogadta, azt javasolja, mikép az ne

Next