A Hon, 1863. december (1. évfolyam, 275-298. szám)

1863-12-01 / 275. szám

PEST, NOVEMBER 30. Politikai szemle, Pest, nov. 80. (II.) A távirati jelentések még tegnap­előtt éjjel megérkeztek a német szövet­­ségi gyűlés szombati üléséről. A dán követ meghitelező levele előter­jesztetett. Erre az elnök indítványozá, a meghi­telező levélnek bizottmányhoz utasítását. Dirkvik báró, a dán követ, ez ellen tiltakozik. Több követ kijelenti, hogy a dán kö­vetnek ne engedtessék meg addig a szól­­hatás, míg a szövetséggyűlés nem hatá­­rozott a holsteini szavazat iránt. A szász követ felszólítja az elnököt, hogy tekintetbe véve az általa előterjesz­tendő indítványt, kérdezze meg a szövet­­séggyűlést: váljon nyitva áll-e a jegyző­könyv azon követnek, kinek fölhatalma­zása még nem fogadtatott el. A szövetség­­gyű­lés e kérdésre három szavazat kivé­telével n­em­mel felel. A dán követ ez ellen tiltakozni akar, de az elnök nem engedi szólni, s bezárja az ülést, egyszersmind ülést tűz ki félóra múlva. A dán követ erre elhagyja az ülés­teremet. Az újabb ülésben előterjesztet tett a holsteini bizottmány indítványa, mely így hangzik : „A holsteini szavazat ez idő sze­­rint a szövetséggyűlés által felfüggesz­tendő ; 2) ez iránt a dán követ és Mohr badeni nagyherczegi követ értesítendő.“ Ezen indítvány elfogadtatott, még pe­dig nagy szótöbbséggel. A szövetséggyülés ezen határozata áta­­lános helyeslésre talál, mint frankfurti sürgönyök jelentik. Dirking báró azon kérdést intézte Kopenhágába , távirdat után, váljon elhagyja e Frankfurtot. Azt gyanítják, hogy tagadólag feleltek, mivel a követségi palotában nem történnek intézkedések az elutazásra. A schleswig-holsteini kérdésben kine­vezett szövetséggyűlési bizottmányok per­manens ülést tartanak. Az ismeretes szász indítvány előterjesz­tetett a szövetséggyülésben , az executio kérdése még nem tárgyaltatott. Ebből áll az, mit a távirdai tudósítások a sz­övetséggyülés szombati üléséről je­lentenek. A legfontosabb tény minden esetre a dán követ kizáratása a szövet­­séggyülésből. De ezen kizáratás nem vég­leges csak ideiglenes s addig tart, mig az örökösödés eldöntetik. Nevezetes kö­rülmény, hogy a holsteini rendeknek a s­zvetséggyülés eb­be terjesztett beadvá­nyában a „törvényes örökösödésre“ hi­vatkoznak, anélkül hogy Frigyes augus­­tenburgi leget megneveznék. A herczeg neve más okmányokban sem emlitettik. Hogy mi lesz ezen pörpatvarnak a ki­menetele : executio, vagy occupatio-e, IX. Keresztély vagy Frigyes augusten-­burgi herczeg elismertetése-e? oly kérdé­sek, melyekre igen bajos volna felelni. Bécsben, mint írják, a szövetségi execu­­tiót óhajtják, mert az benfoglalná IX. Ke­resztély és a londoni jegyzőkönyv elis­merését, míg az occupatio az elisme­rés megtagadását, s a jegyzőkönyv félre­­vetését jelentené; de attól tartanak, hogy Ausztria nem létesítheti szándékát, mert a közép és kis államok határozott állást fog­lalnak szemben Ausztriával a német nemzeti érdekben. Azon bíz, hogy Angolország határo­zottan a londoni jegyzőkönyv fentartá­­sa mellett lép fel, a német nagyhatal­makhoz intézett nyilatkozatában, s Dán­ország védésével fenyegetőzik, ha Német­ország háborút idézne elő , nagy el­keseredést szült Németországban, s An­golország minden rokonszenvet elvesztett. A congressust illetőleg ma több érde­kest jegyezhetünk meg. Tény, hogy a feleletek már mind meg­érkeztek Párisba. A „Memorial dipl.“ a következőleg elemzi a beérkezett válaszokat: Ausztria elfogadja elvben a congres­­sust, de programmot kíván. Poroszország is elfogadja a con­gress­ust, de miniszteri értekezletet ajánl, a király megjelenése nélkül. Oroszország tökéletesen osztja Na­póleon császár nézeteit; Sándor czár is óhajtja az átalános lefegyverzést, de ő mégis hasznosnak látja, programmot állít­­ni föl a congressusra nézve. Angolország válasza egyszerűen visszautasítja a congressust. Az „Oest. Zig“ is elemzi a válaszokat. E lap szerint fö­l­tétl­en­ül elfogad­ták a congressusjavaslatot : Portugal, Spanyolország, Dánország, Svédország, Holland, Olaszország, Roma. Feltéte­lesen fogadták el : Belgium, Schweiz, Törökország. Visszautasíto­tta:Angol­­ország. Elvben elfogadták: Ausztria, Po­rosz­ és Oroszorság. Az utóbbi nem kiván programmot hatnm hogy előbb egyetért­sen Francziaországgal némely pontok, a congressus eljárási módja és a ha­tároza­tok kötelező ereje iránt , con­­ferentiában vagy diplomatiai után. A párisi kabinet erre rá­áll, s hírlik, hogy Fleury tábornok rendkívüli külde­tésben megy Sz. Pétervárra. A „Presse“ Girardin lapja óhajtja, hogy Napoleon császár világosítsa föl Sándor czárt, s felidézi a sz­ ilonai emlékiratokból azon helyet, hol I. Napoleon diplomatiáját te­szi felelőssé az 1812-ki háború miatt, a­melyet loyális nyilatkozatok által ki le­hetett volna kerülni. A „Nation“ úgy tekinti a czár felele­tét, mint az Orosz- és Francziaország közti egyetértés helyreállítását, mihez Angolorság és Ausztria nem akarnak csat­lakozni. Párisi és turini dipl. körökben többet mondanak : az orosz-franczia- és olasz szövetséget nem tartják lehetlennek. Humbert hercegnek, az olasz trónörö­kösnek, egy orosz herczegnővel való há­zassága is ismét fölmerült. Széttekintések. (F.) Mint mikor egy első pillanatra csak idomtalan nagysága által feltűnő márvány-szirtből az ügyes s elmés vés­nök keze alatt mind inkább kidombo­rodnak az egyes alakok, míg végre egy elragadtató szépsége által lelkesítő cso­­portozat nem lép a néző elé: épen úgy a Napoleon elmondotta trónbeszéd eszme­­halmazából lassanként kiválnak azon egyes következmények, melyekkel kevés idő múlva, mint kikerekített csoportosa­tokkal — talán szövetségekkel mondhat­nánk — találkozni fogunk. Ha valósulnak az utóbbi hírek Anglia s Ausztria negatív maguktartásáról a congressus eszméjét illetőleg, véleményem szerint az itt elmondott eszme első alapja nem csak le van téve, de úgy lehet mon­danunk, az eszme maga már valósulásnak indult, — még­pedig Bebes léptekkel. Napóleon kénytelen lesz, a vele, a béke jeligéje alatt szövetkezni nem akarók irá­nyában a határozott módszerekhez folya­modni, bár mit mondjanak is a börze em­berei, akik utolsó esetben, miután mindig csak saját érdeköket tekintik s vetik laj­­ta, kénytelenek lesznek eltűrni, hogy egyszer az általános világ­állás érdeké­ben az ő anyagi előnyeik szoruljanak háttérbe. Az orosz-franczia szövetség eszméje is­mét előtérbe lép, a­mi annál valószínűbb, miután az utóbbi hírek szerint Poroszor­szág épen nem ellenségesen nyilatkozott a congressus eszméje felett, — már pedig nem képzelhető, hogy Bismarck egy ily lé­pést merne tenni, ha biztosítva nincsen számára Gorcsakov beleegyezése. Ha ez eszme valósul, akkor a jövendőbeli con­­stellatiónak bizonyos conservativ jelleget kölcsönözne Európa jelenlegi irányadója. Ellenkező esetben, ha egy quadruple al­liance ellenében kénytelen volna a m­á­­sodrangú, de szabadelvű kormányokkal szövetkezni, talán egészen más, ellenkező alvá­s tevékenységű tényezők is vegyül­nének tettleg a had zajába. Bármilyen teend tehát a majdan követ­kező állás, Anglia mindenesetre sokkal elő­nyösebb helyzetben van a többi hatalmas­ságoknál ; — zöld szigetei jól megerő­­sitvék ; pénzügyei rendben ; — évek óta tart pedig egy okszerű és e nem­zet legbensőbb érdekeivel szövetkezett agitatio egy lehető invasio ellenében, mely biztos állásnak nem osztályosa. Ausztria, a­mely távol szövetségesétől, nem épen rendezett pénzüg­gyel — mit eléggé bizonyítanak az utolsó napok fluc­­tuatiói — nem is egészen kiforrott vagy kielégített belviszonyokkal , hogy ne mondjuk viszályokkal, volna kényte­len kitartani az első roham nyomását, s még hátban sem érezné magát egészen biztosítottnak. Ezek a közönséges emberek eszméi a keletkező félben levő vihar felől , de a közönséges ember csak a felett tud ítélni, a­mit lát, vagy a­mit ecetesen hall, a füg­göny mögött történtekről nem lévén tu­domása, nem is ítélhet bizonyossággal, csak hozzávetőleg. Megítélhetni ezt fenn van tartva azon államférfiaknak, a­kik azt vélik, hogy Ausztria hagyományos szerencse­csillaga — nem is szükségelne nagy fejtörést — a rendetlenségből rendet, az elszi­geteltségből pedig egy minden érdeket biztosító szövetséget fog majd fejleszteni, mely végre talán lehetségessé teendi, hogy a Reichsrath már egyszer teljessé, az ugió pedig — nem csak hetekre, de örökre száműzve legyen az osztrák pénz­ügyér látköréből. si költség, a termények ársülyedése miatt, 5 millióval fogna kereskedni A hadügy­miniszter kinyilatkoztatá, hogy ha a té­telben levonások történnek, nem érheti be a kirendelt pénzösszeggel. Azonban Szabel indítványa, melyben 2.200.000 forintnyi reductió ajánltatik , csekély többséggel elfogadtatott (a­z albizottmány 3,200,000-et kívánt kitöröltetni). A bizott­­mányi jelentést tevő szükségesnek látja, hogy elvégre a kormány és a követek háza között egyetértés történjék bizonyos rend­szerinti hadi budget megalapítására néz­ve. Roszalja, hogy a hadügyminisztérium a költségvetés egyik ágában megtakarí­tott összegeket más kiadási ágakra fordí­totta. A rendszerinti badibudget tárgyá­ban a bizottmány, Kir­sky gróf ellenmon­dása daczára, a jelentésttevő indítványáé­hoz csatlakozott. Ellenben Skene javasla­tára, a jelentés másik része, mely rászál­ja a megtakarított összegek más hadügyi czélokra fordítását, elvettetett. „Következett a rendkívüli hadügyi kia­dások fölötti vita. Eiselsberg kiváná, hogy az egyes pontok fölött ne vitázzanak, ha­nem egyszerre szavazzanak az egész ro­vat fölött. A hadügyminiszter, rövid ha­bozás után beleegyezett e kivonatba. A jelentés a rendkívüli hadügyi kiadások rovatából 2,120,000 frtot, s más alászál­­lítási tekintetből 600.OOOftot kiván kitö­röltetni. A hadügyminiszter beleegyezik az előbbi összeg levonásába, ha a bizott­mány a másodszor említett összeg levo­násától eláll. Szabel javaslatára, a bi­zottmány enged a kormány kívánatának. A bizottmány tehát már 2 millióval töb­bet ajánlott meg, mint a jelentéstevő. Mondják, a bizottmány minoritása a tel­jes ház elé felebbezendi az ügyet. Az első tételnél: „Önkénytesek s má­sok helyébe beálló ujonczok“ 262,000 frt kitöröltetett. „A katonai igazgatóság külön jövedelmei“ — rovatában először „a határőrvidék adója“ fordul elő. Ezen adó a jelentéstevő és a hadügyminiszter egyetértése folytán 500000 frttal felebb emeltetett. Nem volt ily engedékeny a hadügyminiszter a második pontnál, mely a határőrvidéki alapítványok jövedelmé­ről szól. A jelentéstevő az ezen forrásból bejövő 115,853 frtot, a hadsereg más jö­vedelmeinek rovatára kívánta felvétetni. A hadügyminiszter azt határozottan el­lenzette, erősítvén, hogy a Reichsratb nem határoz a határőrvidék adója fölött. Gis­­kra előmutatja a törvényjavaslat czímét, melyben ez áll: „érvényes az egész biro­dalomra.“ Erre Szabel az ülés befejezését indítványozá, mely közös egyetértéssel elfogadtatott. Az „Oesterr. Zlung“ már eltemette a congressust. Az „Oesterr. Zig“ 1859-b. még jan. 5 -i számában is makacsul ta­gadta, hogy Párisban az újévi üdvözletek alkalmával valami non putarem tör­tént. Később még egy pár hónapig, foly­vást, egy­maga prédikáld a béke megza­­vartatásának lehetlenségét. Körülbelől ápril közepén végre azon nyilatkozattal lépett fel, hogy ő már kezdettől fogva tudta, miszerint a háború kikerülhetlen, de hirlapi­ól szent kötelességének tartotta, az aggodalmasakat folyvást megnyugtat­ni. Sajátszerü eljárás, mely által e lap ol­vasói csak akkor ébredhettek föl álmaik­ból a midőn fülek dobját az első ágyulö­­vés megrezzentette. úgy látszik, hogy a nevezett lap, most a congressus következménydús eszméjé­vel szándékozik a további játékot ismét­leni , különben alig érthető volna nov. 29 ki czikkének itt következő kivonata, melyben a congressust forma szerinti ha­lotti énekkel eltemeti. lm egy kis mutat­vány : „A congressust talán Anglia nélkül még meg lehetne tartani, de a pápával és Victor Emanuellel soha sem. „A France, Laguerroniere lapja,fenye­getőzik, hogy Francziaország congressust tartand azon államokkal, melyek ez in­dítványt feltétlenül elfogadták. Ezen ál­lamok proclamálnák tehát az új közjog alapelveit. Ez mind mgtörténhetik An­glia, Ausztria, Orosz- és Porosz­ország nél­kül , de a pápával és Victor Emanuellel egyetemben teljes lehetetlen. — Következik a congressus első ülé­sének prófétai leirása: „Képzeljük ezen ülést, melyben a pápa, vagy az apostoli nuncius elnököl. A pápa megnyitja az ülést, s mindjárt azon kezdi, mint vesz­tette el Umbriát és a határgrófságokat: egy rablószerű szomszéd felhasználta a saját maga által felizgatott fölkelést, be­tört a pápai tartományokba, elfoglalta azt, mint ur­gerálja magát, most pedig birtokainak végső maradékát, Rómát akarja elragadni. Ő tehát protestál Isten és ember előtt ezen erőszak ellen, és se­gítséget kér. Erre az új olasz királyság követe, vagy maga a királyi „nagy ba­jusz“ (Groszschnurbart) szólal fel az el­lenvádak és gyalázkodások egész özöné­vel ; hivatkozik az átalános szavazatra, és a nemzetiségi jogokra. A franc­­ia kor­mány, mely az egyház első fia, de egy­szersmind a nemzetiségi jogok védőpaj­zsa rögtön a legnagyobb zavarba jövend. A bécsi lapok szemléje A pénzügyi bizottmány nov. 28-diki ülése. A „Presse“ írja : „Az ülés fél tízre kezdődött, és fél ötre lett vége. A hadse­regi budget azonban ma sem lett végig tárgyalva. A kormányt Degenfeld gróf, Rechberg gróf, Schmerling és Plener urak képviselték. Legalább arról folyt a vita, hogy a bizottmány a hadseregi rendes költségvetésből több tételt, melyek az élelmezésre, s hadszerek beszerzésére vonatkoznak, mintegy 1­ milliónyi érték­ben kitörölni indítványozta.­­ Mondták, hogy, a 19 és fél millióra menő élelmezé­s nem tehet egyebet,­ minthogy a jelenle­­vőket egymás irányában még elkeserede­­tebben hazabocsátani, hogy így a további botrányos scenaknak véget vethessen.“ A „Times“ a congressusról. A City lapnak már táviratilag jelzett czikke, melyben a congressusnak az an­gol kormány általi visszautasítását indo­kolja, így hangzik: „Soha javaslatot komolyabban s indítója iránti mélyebb tisztelettel meg nem fontoltak, mint a franczia császár meghívását a congressus­­ba a britt kormány által Napoleon császár magas állása gal nézeteinek tarts szövetsége Angolország­sok pontban megegyezése az angol államférfiak nézeteivel s minden­­elött közön fellépésünk a lengyel kérdésben elégségesek va­­ának, hogy tervei ne csak pár­tatlanul, de kedvezöleg vizsgáltassanak meg. Ez a legközelebb gyakran tartott miniszteri tanács­kozásokban meg is történt. Az utolóban (25 év) ö fölső kormányának válasza véglegesen megálla­­pittatott s ugyanazon éjjel Párisba küldetett. Min­denki elismeri ez okmány fontosságát, melyben Angolország vonakodik képviselőt küldeni Páris­ba, hogy Európa ügyei fölött tanácskozzék. Miu­tán a congressus elsi említésekor általába­n kiván­csiak voltak, mit fog tenni az előrelátój­áról ismert argói kormány, s hajlandóság mutatkozott a kö­vetésre, nem kételkedünk, hogy a brit kormány vonakodása s annak indokolása viszhangra talá­­land az elsőrendű meghivott hat i­máknál. Bár mi vezérelje az egyeseket, valamennyien okosan és mérsékelten fognak nyilatkozni s mialatt a császár iránt szívesek és udvariasak, tervének hátrányait megczáfolhatónul előadandják. A kölöeség örömmel fogadandja azon válasz tartal­mát, m­lyet k­sőbb talán államokmányaink leg­ékesebbjének mondanak. Az első és leginkább szembetűnő ellenvetés az, hogy a congressus ciéljai határzatlanok. Európa nagy és kis ha­talmai meghivattak, hogy fejedelmeik szemé­lyében vagy meghatalmazottaik által Páris­ban megjelenjenek , hogy a száraz­föld helyzetét megvizsgálják azon czélból, misze­rint a bécsi szerződések újakkal pótoltassa­nak. Egy féligmeddig előrevigyázó államférfiú sem bízhatta országa érdekeit ily gyülekezet esélyeire .Vagy busz minden bizonyos czél nélkül együtt tanácskozó dipl. köz4 bizonyosan lett volna egy kettő, kiket könnyelműség, hiúság, viszály­­keresés vagy mélyebben gyökerező tervek arra ösztönöztek volna, hogy a legkényesebb tárgya­kat szóba hozzák, a legsértőbb megjegyzéseket tegyék s a legünnepélyesebben biztosított jogo­kat kérdésbe hozzák. A kormány el­­ő tanácskoz­­mányainak eredménye az lett, hogy kérdést inté­zett a császárhoz azon tárgyakat illetőleg, me­lyekre föl akarja hívni vendégei figyelmék Vá­laszul négy tárgyat indítványozott megvitatásra a fratciia kormány. Ezek a lengyel, olasz, dán s a Duna fejedelemségek ügyei. Miután a tév e szerint felszabadult, a brit kormány dolga volt, hogy a tégy tárgyat megfon­tolja , a fölött ha­tározzon, váljon előnyös e Európára s magukra a nevezett országokra, ha átalános congressus iléi fölöttük. Hogy e csú­cskormányok tartósak és behatók voltak, mutatja az ülések gyakorisá­­ga.Hozzá kell tennün­k,h­ogy a késlelést inkább a Francsiar­s­ság iránti tisztelet, mint az elfogadha­tóság fölötti kétely okozta. Nem lehetett másként, minthogy a közönségben a congressus eredmény­telensége és veszélyes volta iránt támadt aggo­dalmat a kormány is os­sza. Minél inkább meg­fontolták a dolgot, annál elhoru­lhatlanabbaknak mutatkoztak az akadályok s kérdésesebbekké váltak az előnyök. Végre a császár érdemeinek s jó szándékának teljes elismerése mellett a meg­hívás végleges visszautasítását határozták. A vá­lasz, mely Párisba ment, elismeri, hogy a császár a békét őszintén kívánja, s szövetségeseinek a bizalom zálogát adta az által, hogy meghívta őket a szárazföld nyugalmát háborító kérdések megvitatására. A brit kormány nézete szerint azonban föl nem tehető, hogy a congressus job­ban tárgyalja ez ügyeket, mint a folyvást műkö­dő egyes kormányok teszik. Legfontosabb a lengyel kérdés ez világosan tanúsítja az általános discussio semmiségét. Az olasz kérdést illetőleg a bécsi udvar még ma sem ismerte el Victor Emanuelt Olaszország királyául s ha a congressus indítványozná, hogy a bécsi szerződéseket pótló uj egyezmény Tos­canát s a két Sicziliát formaszerüleg kezébe szol­gáltassák, Ausztria valószinüleg megtagadná bele­egyezését. Ami Dél- és Közép Olaszországra áll, még inkább érvényesül Velenczénél. Ausztria az olasz kérdés tárgyalására csak oly megvesztege­tés által volna bírható, mely az olasz királyt és népet elszakasztaná egymástól. Ha Ausztriának elismerését Velencze biztosításával kellene meg­fizetni, Victor Emanueltől kezdve minden olasz vonakodnék megfizetni e harczot. Elviselhetik az el nem ismertetést, el Ausztria ellensé­ges magatartását, noha költséges fegyverkezést igényel; de hogy az eredmény hiányát oly uj egyezmény elfogadásával szentesítsék, mely olasz földet idegen kormánynak adjon át, arra ,­ha sem állanak. Olaszország viszonya Francziaor­szággal a congressus által aligha javulna, míg a császár a pápa területi függetlenségére gondol. Spanyolország és Portugál pedig vonako­dnának szentesitni a nápolyi Bourbonok trónvesztését s a legatióknak és Romagnának a pápai területtől elsz akasztását. Dániát s a hűségeket illetőleg a kérdés eléggé sürgős; de ha az örökösödési ügy congressus elé terjesztetnék, a meghatalmazottak csak azt tehetnék, mi 1852-ben történt. Csak 11 éve áll a szerződés, az öt nagyhatalom aláírta, s a többi Európa hozzájárult. Ha ezt nem tartják meg, mire valók egyáltalában a szerződések s mi kilátás van arra, hogy az újabb tanácskozmá­­nyok eredményei jobban megkötnék a német hatalmakat, mint a régebbek. A Dunafejedelemségekre nézve azt hiszi a brit kormány, hogy Kuza bg állítólagos rész magatartása s az általa kormányzott országok helyzete nem mutat föl oly nehézségeket, melyek az európai congressus közbeléptét tennék szük­ségess­é. Kormányunk tehát azon nézetben van, hogy a congressus összeülése e négy kérdés tárgya­lására hasztalan lenne és káros,» udvariasan vis­­­szauta­sitja a császár meghívását. Azt hisiszük, a közvélemény támogatni fogja s Európa többi államai követendik példáját.A dán ügyről, melyet lapjaink, távirati köz­lésben már érintettek, egész terjedelmé­ben így hangzik : A nagy kérdések, melyek Európa figyelmét és gondosságát igénybe vevék, eg­gyel ismét sza­porodtak. A dán király halála után nehézségek­­ merültek fel. Szólni akarunk a dán-német her­­czegségek dolgairól. „Schleswig-Holstein négy század óta kapcso­latban van a dán koronával. Külön törvények alatt élve, most VII. Frigyes halála után a her­­czegségek végkép külön szakadtak volna, ha csak 1852-ben, a nagyhatalmak engedve a dán király kivonatának, el nem fogadják azon örö­kösödési rendszert, melynél fogva Schleswig-Hol­stein tovább is dán uralom alatt marad. Az ú­j ki­rály, IX. K­­eresztély tehát követeli jogát, mely az 1852-ki máj. 8-ki­lo­doni jegyzőkönyvön alapszik, melyet két állam, Anglia, Ausztria, Francziaország, Poroszország, Oroszország, Dá­nia és Svédország aláírtak. „Más részről a herczegségek lakói, kik több­nyire német nemzetbeliek, óhajtásokat fejeznek ki, melyek Németországban virzhangra találnak. Németország ezen herczegségek absorbtioja által terjeszkedni, s ezáltal uralkodni akar Európa északi részén elterülő két tenger fölött. Az izga­tásba egy harmadik fontos elem is vegyül. A többi között az Augustenburgi bg mint trónkö­vetelő lép fel. „A zavar tehát nagy, a az a kérdés, miként menekszünk ki belőle. Ezen súlyos esetben cso­dálni lehet, mint veheti némely lap, különösen pedig a „Times“ ezen ügyet oly könnyedén. A londoni citi-lsp nem csak arra unszolja az angol kormányt, hogy Dánia érdekében háborút kezd­jen, Kánén még a többi kormányokat is rész­vétre szólítja fel. Tehát Angliában, a­hol annyi a tapasztalt államférfi, ezek még mindig haboz­nak , a „Times“ pedig kész megoldási javaslat­tal lép fel ! „Engedje meg nekünk a „Times“, hogy ne hamarkodjuk el a kérdést, hanem bővebb fonto­­lás alá vegyük, mert több tekintetben súlyosabb az, mint látszik. „Nem szenved kétséget, hogy régi rokonszen­­veink minket Dániához, a ezen ország szövetsé­géhez csatolnak. De Németországnak szintén igénye van rokonszenvünkre, s tekintetbe kell vennünk a népek nemzetiségi jogait, melyek ha­tározatainkban, szintén a mérlegbe vetendők. „Ily gyöngéd természetű ügyben mennyire kell sajnálkoznunk a közös egyetértés hiánya miatt! Mert végtére is, ha két hatalom aláírása nem volt elég a viszály kiegyenlítésére , kihez kellett volna folyamodni, logicailag, mint azon itélőszékhez, mely magasabb a hét hatalomnál is, tudniillik, egész Európához?“ A „ Constitutionnel“ a német-dán kér­désről. (f) A Constitutionnel czikke a német­ Lengyel mozgalmak. (K.) A királyság minden részéből érkezett tudósítások szerint a fölkelés nem hogy csökken­ne, de napról napra terjed és gyarapodik. A fölkelés gyarapodását egy krakói levél sze­rint leginkább maguk az oroszok mozdítják elő az által, hogy minden társadalmi osztályt zaklat­nak, s most már az elején kormány érzelmű vagy közönbös földművelők is a fölkeléshez állanak tömegesen. A nemzeti organisatio napról napra erősebbé válik ; a parasztok a készen tartott fegyverrel a királyságban, Litvániában, Samogitiában, Pod­­ischiába, Lublinban és Sandomirban csak a nemzeti kormány parancsát várják, hogy fölkel­jenek. Egy orosz főtiszt, születésére lengyel, úgy nyilatkozott, hogy a külföldi háború szerencsét­lenség lenne Lengyelországra nézve. „Nyár ele­jén — mondá — gyengén és készületlenül talál­ta volna a háború Oroszországot; ma 700,000 embere áll készen. Angolországból s máshonnét tetemesen erősítette hajóhadát s fegyvertárait; sajtója itt ott valódi hazafiui lelkesedést idézett elő, hol elején közönbösek voltak a kedélyek. Lengyelországban 300,000 fegy­vertse van, hol előbb alig volt negyede. Oroszország nem fogad­ja el a csatát Podoliában sem Litvániában; el­­hagyja e sivatagokat, hogy a királyságban annál erősebben megfészkelje magát, hogy tűzzel vas­sal megsemmisítse, ha nagyon megszorítják elle­nei. Igaz — folytató a tiszt — az oroszok barbá­rok , de épen ez erejök, s válságos pereiben rom­lására lehet Lengyelországnak. Az orosz népet és hadsereget rendszeresen fanatizálják ez esetre; az orosz lapok a forradalmárok tetteit iszonyú színekben festik, hogy a gyűlöletet a lehetőségig fokozzák. Orosz omág jelszava Lengyelorszá­g­­gal szemben ez: G­őzünk, vagy fél századra minden életerőtől megfosztunk benneteket.“ E szavak — mondja a „Br. Ztg.“ — bor­zasztó igazságok s több oly tettét ma­gyarázzák meg az orosz kormánynak, mely a közönséges uralkodási elvek alapján meg nem érthető. Varsóban Berg folytatja a rém rendszabá­lyokat. Az orosz kormány eljárását már a vele ro­konszenvező lapok és körök is meg­róják mint ak at, mely inkább árt, mint használ lengyelor­szági uralmának, így a lengyel ügy iránt legke­vésbé sem barátságos „Sch. Ztg.“ azt írja, hogy a jelen rendszer egyáltalán nem képes visszaál­lítani a nyugalmat. Az állapot hasonló a Miklós c­­ár alattihoz, mely tanthatlannak bizonyult be. Országot kormányozni lehetetlen súlyos helyőr­ségekkel, deportatióval, kivégzésekkel, forgalmi gázokkal. Ez csak szinleges alávetése a népnek a katonai és rendőri hatalomnak. Az nem járja , hogy az érd­emiség szám­­üzetése és kiirtása után pusztán a vad tö­megre támaszkodjék a kormány. E lap kételke­dik, hogy a czárnak a fölkelés netaláni levere­­tése után is sikerüljön az adott’ s visszavett re­formok életbeléptetése. Ez nem történh­tik meg — úgymond — oly országban, hol tábornokok a polgári tisztviselők; hol az egyházi és közalapít­ványi épületeket kaszárnyákká és börtönökké változtatják; hol egy kétes jellem föladása meg­fosztja szabadságától a legbecsületesebb embert­; hol az egyszerű néveltagadás vagy másik ás bitó­ra viszi a polgárt. Varsóból 26-án 600 embert vittek Oroszor­szágba, kő én újra 20- at fogtak el. Gyászruhá­ért egy hét alatt 800 nőt kísértek a rendőr­séghez. Varsóban 22-én d. e. 10 órakor lőtték főbe­­ Dobrowolski Olön volt orosz hadnagyot, később felkelővezért. Siedleiben szintén 22-én Rawitz Lászlót, egy varsói bankár fiát akasztották fel; vele egy­ütt még 12 felkelő, köztök Oborski birtokos, hal­tak meg a bitón. A kivégzett fivérét nem rég Libériába szállították.^

Next