A Hon, 1864. szeptember (2. évfolyam, 199-223. szám)
1864-09-21 / 215. szám
PEST, SEPTEMBER 20. Politikai szemle. (II.) A bécsi lapok, főként a hivatalos és félhivatalos közlönyök, nem igen beszélnek sokat azon alkudozásokról, melyek Hock báró , excja és Hasselbach porosz biztos között a vámszövetségi kérdésben Prágában folytattatnak. Annál többet hallunk e kérdésre vonatkozólag Párisból. A „Mémorial diplomatique“ közli, hogy a franczia külügyminiszter a napokban egy sürgönyt küldött Berlinbe Rayneval grófhoz, ki Talleyrand herczeg távollétében az ügyeket vezeti, amelyben Francziaország kijelenti, eddig követett politikájának megfelelőleg, hogy szilárdan ragaszkodik a szerződés szabványaihoz. A császári kormány soha sem kételkedett Poroszország hűségében, hogy a vállalt kötelezettségeket teljesíteni fogja, s minden félreértés kikerülése végett történik, ha Francziaország megújítja érzelmeinek kifejezését, a Berlinben 1862. aug. 2-án aláírt kereskedelmi szerződés pontos megtartását illetőleg. Ha e sürgöny valóban létezik — pedig a „Mém. dipl.“ taglalata után alig lehet kételkedni létezése fölött — akkor a prágai vámegyleti conferentia kedvező eredménye most még kétségesebb, mint eddig. Egyébiránt úgy látszik, hogy Franczia- és Poroszország egy kézre játszanak a kérdésben, Ausztria áltatása végett. Francziaország Poroszországot figyelmezteti kötelezettségeinek teljesítésére, csak hogy Poroszország mentséget találjon az Ausztria által követelt engedmények megtagadására. Ha tehát Ausztria Berlinben kopogtat Párisba utasítják, s ha Párisban tesz lépéseket — mint hir szerint tett — itt oly föltételekkel állnak elő, melyeket Ausztria a legjobb indulattal sem teljesíthet. Párisból írják, hogy e játékban Bismarck úr a főmester. Már Bécsben léte alatt így intette szilárdságra Grammont herczeget, a franczia nagykövetet : „Bármit hall és olvas ön, szorosan tartsa magát ahoz, hogy Poroszország kötve érzi magát az aug. 2-ki szerződés által.“ Bismarck úr többször ismételte e szavakat, s Párisban nagyon megértették azok jelentését. Párisból már írják is a hamburgi „Bersenhalle“-nak, hogy Ausztria törekvése a vámegyleti kérdésben engedményeket nyerni, teljesen meghiúsult. így állván a dolgok a vámegyleti ügyet illetőleg, az a kérdés most : váljon az osztrák-porosz szövetség túl fogja-e élni e csapást? A Tuileriák körüli politikai figyelők már napok óta igy okoskodnak . A két német nagyhatalom közti szövetség czélja el van érve, mert tulajdonképen csak a herczegségeknek a dán járomtól való megszabadítását tekintették feladatul. Azon kérdés iránt, kinek érdekében hajtatott végre ezen megszabadítás, soha sem értettek egyet, s Bismarck úr mindig valami egyebet értett német érdek alatt, mint Rechberg gróf ö excja. Mire való volna tehát e szövetséget természetes határain túl terjeszteni? Mindketten szövetkeztek Dánország s főként a külföld ellen, ha ez az utóbbi háború vívmányait koczkáztatni akarná, de egyéb kérdésekben mindenik német nagyhatalom a maga utján megy, mint ezelőtt egy évvel tette. A helyzet ilyetén állásának daczára azonban bécsi félhivatalos és hivatalos körök s ezek közlönyei és futárai a legszebb reményben ringatják magukat és az osztrák- porosz szövetséget rendithetlennek tekintik. Nem akarjuk e hiedelmet zavarni; csak annyit jegyeztünk meg, hogy vannak, kik ellenkezőleg vélekednek. Franczia,olasz és belga lapok egyszerre a római kérdés tárgyában Páris és Turin között folytatott alkudozásokkal foglalkoznak. Az „Opinione“ (a turini kormány félhivatalos lapja) történeti visszapillantást vet az alkudozásokra, s jelenti, hogy azok ismét megkezdődtek a non interventio alapján; a franczia occupatio bizonyos idő alatt befejeztetik, ezért nem szükség a pápa világi hatalmának Olaszország részéről leendő szentesítése. Párisban az a hír kering, hogy a római occupatio két év múlva szűnik meg. A francziák azért nem hagyják előbb oda Rómát, mert III. Napóleon császár meg van győződve, hogy az osztrákok azonnal benyomulnának Rómába, mi mindjárt háború eset volna Francziaország és Ausztria között. Francziaország pedig békeszereteténé fogva nem akar alkalmat szolgáltatni egy újabb olaszországi háborúra. kereskedők megbukásai még nem is követék. „Különös: Európa gyártartományaiban a munka folyik, a készletek vevőkre találnak, a termés az idén kielégítő. Van munka, foglalkozás és jóllét: csak a készpénz fogyatkozott meg. Először a gyapot árában ment sok vert pénz Amerikába; másodszor a tömérdek vasút, gőzhajózás, bank és más vállalat roppant tőkéket igényel. Fő oka azonban a pénzhiánynak az, hogy némely kormánynak folyvást pénzre van szüksége. Olaszország tékozolva költ hadsergére, Oroszország szervezkedik. Ausztria deficitjét akarja fedezni. A legállandóbb értékű papír, az angol három perczentes államkötvény ára, néhány hét óta többet vesztett értékében, mint a krimi háború idejében. Az amerikai óriási kölcsönök papírjai kezdik már ellepni Európa pénzvásárait, olcsóságuk miatt roppant kamatot hoznak, ezért nagy mértékben találnak vevőkre. Természetes, hogy ezen átalános pénzügyi defoute mellett, nem sok kellett arra, hogy az ausztriai papírok is alászálljanak. „Most már késő panaszkodni, hogy Plener úr, bár előre láthatta a pénzszűkének bekövetkezését, késlelteti legújabb kölcsönvevési szándékának valósítását. Tudva van, hogy a legújabb „ezüst kölcsön“ csak csekély részben talált aláírókra, a megmaradt rész pedig csak elzálogosíttatott. Ezen kötvények hihetőleg több ideig, határidő hosszabbítás mellett, az illetők szekrényeiben heverendnek, de ezen költséges prolongatiók még nem okoznának bajt, ha különben az állam fedezhetné szükségeit. „Fájdalom! — sóhajt fel a „Presse“ — ellenkezőleg történik. Ha még azok, akik az „ ezüst kölcsön“ papírjaira előleget adtak, e papírokat mind végkép megvásárolnák is, ami nem telik tőlük, a deficit nincs födözve. Az osztrák pénzügyminiszter, ha új papírjai rendes alakokban nem igen keltek, két módot szokott használni a vásárlók kedve megnyerésére. Vagy lottekiát kötött hozzá nagy nyereményekkel, vagy megígérte, hogy bizonyos idomulva a papírokat ezüsttel váltandja vissza. Ezen két csalétek már annyira el van használva, hogy nem igen fog. Ma már a pénzpiaczok, mintha hánytatóval kínálnák, úgy néznek a lotteria-kölcsönökre. Az utóbbi „ezüst kölcsön“ még eladatlan lévén, ezeknek most a vásárra bocsátása csak a régi vásárlókat rontaná meg, anélkül, hogy újak jelentkeznének. „Mindamellett hiszi a „Presse,“ hogy Ausztriát legközelebb megint valami szerencse érendi. Eddig akárhogy tették fel magukban, hogy több államadósságot nem csinálnak, mégis mindig ezen eszközhöz nyúltak, mert akadtak hitelezők. Ezek kifogyván, most már a szükség kényszerítend a jó útra térni. A kölcsön utjáni pénzszerzésnek csaknem absolut lehetlensége behozandja a kiadások korlátozását, mert a deficit ezen permanentiájával az államköltségvetés jelen alakjában nem maradhat. Most már nem nehéz teljesíteni azon ígéretet, hogy több adósságot nem csinálnak, s a Reichsrath egészen a fal mellé van szorítva. A „Presse“ úgy értesül tehát, hogy Plener úr, következőleg próbáland kisegítő eszközhöz jutni . Alkudozások kezdettek meg az államjószágok eladására és elzálogítására. Az új kölcsönök miatt aludni nem tudó börzeférfiak tehát megnyugodhatnak. Igaz, azonban, hogy az ily végleges rendszabály épen nem gyarapítandja az állam hitelét, látván, hogy az állam utolsó jószágai is eltűnnek. Ez okból mégis legjobb mód volna a deficit megsemmisítése, az egyensúly a kiadás és bevétel között. (Mint látja az olvasó, a „Presse“ jelen czikkét ismét a korábbiak refrainjével végzi. Fel lehet e e lapról tenni, hogy az egyensúly helyreállítását a bevétel és kiadás között, egyszersmind a „rendszer“ megváltozásával is összekötni kívánná, mert a be nem avatottak is kiszámíthatják, hogy a jelen állapotok fönntartása mellett a deficit nélküli budget tehetlenség akaró közönségnek nem czélom felhozni mindazok névjegyzékét, kiknek szent kötelességük volna ilynemű vállalatot nemcsak tíz forintos bőven kárpótolt összeg, de még áldozatok nyomán is istápolni s fentartani; nem czélom kifakadni, meg-, avagy elitélni , rém megróni azokat, kik az anyagnak sokat, a szellemnek vajmi keveset áldoznak, csak azt akarom vigaszul megemlíteni, hogy ily jelenségekkel minden országban s minden körülmények között valának kénytelenek leszámolni s megviaskodni azok, kik a műveltség s szellemi gyarapodás érdemteljes bajnokaiul csaptak fel — ilyennek mondhatom pedig a „Budapesti Szemlé“t. Egy tekintet például a „Revue des deux mondes“ életének első éveire, eléggé alaposan bebizonyítandja állításom igaz voltát. Ne támadjuk meg a részvétlenségben elmerülteket, ne kívánjunk életet az élettelen testtől, hanem forduljunk azokhoz, kikben az élet szikrája talán létezik, de életre nincs gerjesztve. Midőn ezt mondom, egyszersmind elmondom csekély véleményem szerint, melyek volnának fogyatkozási a „Budapesti Szemlé“nek; mint szorgalmas olvasója ehhez jogot tartok. Mindenek előtt azt tartom főhátránynak, hogy nem eléggé pontosan jelenik meg; továbbá, hogy nem ad szépirodalmi műveket s bírálatokat, mi által olvasó köre szaporodnék, az iránta való érdekeltség pedig növekednék. E két itt felemlített hátrány s fogyatkozás szoros összeköttetésben van, s egymástól el nem választható, mert ha gyakran hat hét múlva kapom valamely mű — különösen szépirodalmi mű — folytatását, vészit érdekéből. Regények, hosszabb elbeszélések, a művészet körébe vágó, könnyű modorban irt értekezések s napi érdekkel biró munkák, itészeti vélemények különösen azon tényezők, — melyek az érdeket tetemesen nevelve, nagyobb közönséget teremtenének. Nem hiszem, hogy, ha a „Budapesti Szemle“ kiadója előfizetési ivek útján fordulna a közönséghez,eléggé részvétlennek s műveletlennek mutatkoznék magyar olvasó közönségünk, nem dús eredménnyel koszorúzni e hivatkozást, mely a megsemmisüléstől mentené meg egyik legéletrevalóbb irodalmi vállalatunkat; a sok előfizetési ív között bizonyosan ez volna az , mely méltán vívná ki magának az elsőséget; vagy kihalt volna e nemzetből a részvét azon neme, mely minden nemzet létezhetésének első feltéte? — Nem hisszük. A magyart emlékeztetni kell mindenre, a jóra úgy mint a roszra; sem egyik, sem a másik nem tud tenni emlékeztetés, nógatás nélkül. Mikor nógatjuk, ellenünk fordul, mikor a nógatás üdvös következményeit élvezi, megbocsát s helyesli a mit tettünk. A falusi ember igy tűnődik magában, mikor egyik kedvencz olvasmányának elvesztése felett keseregvén, képzelmei láthatárán felmerülnek olykor azon rémek, melyekkel eddig ellenségeink ijesztgettek, de a melyek talán valósulhatnának is — ha ez után haladunk, B. Podmaniczky Frigyes.gadása esetén kamattal együtt'ájfíjdlkozó’urak kezéhez szolgáltatom. Pest, sept. 20-án. 1864. Gr. Széchenyi Ödön: A bécsi lapok szemléje. Pénzügy: A „Presser” folytatja polémiáját Plener ur pénzügyi politikája ellen. Legújabb czikkében a többi közt írja: „A pénzügyi világot nagy mértékben foglalkoztatja azon rendszabály , melyet Plener ur legközelebb foganatosítani szándékozik. A pénzvásáron átalános cri■ _«.ntothniTil?- fn_nnrrrnm p. tüneményt a. A „ Budapesti Szemle.“ Aszód, sept. 17. Tisztelt szerkesztő ur! Egy átalánosan elismert, jótékony hatású, a műveltség s művelődés érdekében egyaránt hatásos s áldásdús vállalat érdekében vagyok bátor igénytelen szavamat hallatni, mely ha ezúttal egyebet figyelemnél nem gerjeszthetne is, mégis bőven fogná jutalmazni igyekezetemet, s teljesedés elé vinni óhajaimat. A lapok utján terjesztett hír nyomán értesülök ugyanis arról , mintha a „Budapesti Szemle“, részvét-hiány miatt meg fogna szűnni. Nem czélom ez esetben nagyszerű mondásokhoz s szavakhoz folyamodni , melyek által tolmácsolnám mindazt, ami kötelessége egy műveit, vagy legalább magát műveltnek tartatni A budapesti önkénytes tűzoltóegylet alapítóihoz. Van szerencsém a budapesti önkénytes tüzoltóegylet alapítására és életbeléptetésére velem szövetkezett utaknak tisztelettel jelenteni, hogy ezen csaknem két év óta függőben lévő ügyben Pest város polgármesteri hivatalától, egy a magy. kir. Helytartótanácstól leérkezett intézmény másolata küldetett hozzám, melyben a többi között ki van mondva, „hogy a tervezett vállalat szükségesen nem forog, minthogy a kitűzött dicséretes czél sokkal gyorsabban, biztosabban és olcsóbban elérhető leend azáltal, ha azon városi lakosok, kik tűzoltásnáli segélynyujtásra elismerésre méltó felebaráti áldozatra kész hajlamot, valamint annak tettlegesitésére megkívántató készséget éreznek, magukat a hatóság rendelkezése alá helyezik azon kötelezettség elvállalása mellett, miszerint annak e részbeni intézkedéseit pontosan teljesítendik, minek következtében a városi hatóság el nem mulasztandja a szükséges előleges gyakorlatokat, valamint egyéb czélhoz vezető rendelkezéseket életbe léptetni, mint ez több városban is tettleg foganatosíttatik.“ A művelt külföld minden nagyobb városában évtizedek óta léteznek önkénytes tűzoltó egyletek, melyek az illető városi hatóságoknak épen azért nem kerülnek költségükbe, mert önkénytes hozzájárulásra vannak alapítva ; a Lajthántúli tartományok nagyobb városai szintén bának ezen hasznos és czélhoz vezető intézménnyel. Hazánk fővárosának pedig annál nagyobb szüksége van az önkénytes tűzoltó egylet életbeléptetésére, minél bizonyosabb és köztudomású, hogy jelen városi tűzoltás szervezete, mind lassúságát, mind szerei és szervei tökéletlenségét tekintve, nagyon sok kívánni valót hagy főn; e hiányok nem egyszer képezték alapját több oldalú hírlapi megrovásoknak is. A fönnebbi okok alapján elhatároztam, hogy az ügyet, melyet csak a főváros javára kezdeményeztem, ezen megtagadás miatt el ne ejtsem,hanem előbb a nm magyar udvari korlátnoksághoz felebbezzem s szükség esetén legmagasabb helyen is szorgalmazzam. Az ügy állásáról az alapitó urakat koronkint értesíteni kötelességemnek tartandom. Az egylet felszerelési költségeire előlegesen adott összegeket, az engedély végleges megya Erdélyi országgyűlés. (S. C.) Szeben, sept. 15. A mai ülésben azon érdekes jelenet adta magát elő, hogy a baloldal egy tagja, mely oldal az eddigi tapasztalások szerint az ország három nyelvének egyenjogúságára, a féltékenység sajátságos módjával különös súlyt szokott fektetni, azon törvényjavaslat tárgyalása folytán,mely a reichsrathba küldésre vonatkozik, egy javaslatot nyújtott be, mely szerint az országgyűlés által csak oly képviselők választassanak a reichsrathba, a kik egyszersmind a német nyelvnek is birtokában vannak ; s hogy ezen javaslat—melyre tudósításunk folyamában még visszatérendünk — a háznak német középosztálya részéről megtámadtatott. Az ülés kezdetén Alsó-Fehérmegye I. választókerületében újólag megválasztott képviselő, Axentu Severu, leteszi esküjét. A baloldal által „se treascá“kkal fogadtatik. A közép minden tetszésnyilvánítástól tartózkodók,s a magyar országgyűlési tagok ezen jelenetnél távollétük által tűntek ki. Maga Lászlóffy Antal regalista is eltávozott a teremből, miután az utolsó ülés jegyzőkönyvét magyar nyelven felolvasta, s a többi magyar nemzetiségű országgyűlési tagokkal együtt csak akkor jelent meg ismét, mikor már az eskületételi jelenet elmúlt. Olvasóink emlékezni fognak, hogy Alsó Fehér megye központi választmánya a ma belépett tagnak, daczára annak, hogy mind választói, mind maga Axentu is folyamodtak az országgyűléshez, a választói igazoló levél kiadását mindekkoráig nyakasan megtagadta, s hogy alig van tárgy, mely oly szívós kitartással s oly gyakran hozatott volna szóba az országgyűlésen a baloldal által, mint ez. Miután tehát az országgyűlésen e választási ügyre nézve ismételve tett interpellációkra a válasz Axentunak bekövetkezett belépésével megadatott, feltehető, hogy a választói igazoló levél kiadása körül a megtagadási alap már többé nem forog fenn. Miután dr. Ratin 14 napi szabadságidőt nyert, napirendre térés előtt a megváltható kötelezettségek feletti törvényczikkely harmadszori felolvasás alá került. Thiemann javaslata, hogy a 19. §. második pontja, mely a megváltási elismervény kiszolgáltatására vonatkozik, egy külön §-t képezzen, továbbá hogy ugyanazon §. harmadik pontja, mely a jegyzői állomás elfoglalása feletti határozatot tartalmazza, mint rendszeres kiegészítő rész, a kormányt előterjesztvénytől elvont 13. §-hoz csatoltassék, határozattá emeltetik ; hasonlókép Gaetan u javaslata, mely szerint az általa tett és el is fogadott javaslat, a megváltási bizottság tagjainak jutalmaztatására s a megváltási ügy további költségeinek fedezésére vonatkozólag a földtehermentesítési alapból, végre Baromiri János és Puscariu által tett némely javaslat, a román szöveg néhány szavának stylisticai megváltoztatását czélzólag, elfogadtatott. Egy, Koronka regalista által beadott kérvény Magyar Sáros községe részéről, a marosvásárhelyi municipiumba bekebleztetésre vonatkozólag, az uj országberendezési választmánynak adatott át. Binder, mint a reichsrathba küldést illető törvényjavaslat jelentésttevője, ajánlja a háznak az erre vonatkozó kormányi előterjesztvénynek minden változtatás nélküli elfogadását. Szóló alapokaira nézve utal az államalaptörvény 6. §-ra, az 1861. febr. 26-ki legm. kéziratra az akkori udvari kanczellárhoz, báró Kemény Ferenczhez, az országgyűlés múlt évi sept. 27 diki felterjesztésére, végre az országgyűlés szerkezetére, s azon körülményre, hogy az említett előterjesztvény az ország érdekeinek megfelelőleg,az elérhető netovábbját nyújtja. Az erre megnyitott közvitában részt vesznek Manger és Koronka. Az első úgy találja, hogy azon okok, melyek a brassói kereskedelmi és iparkamarát arra indították, hogy az országgyűlésen Erdély kereskedelmi és iparérdekeinek képviseltetését kérvényezzék a reichsrath alsóházában, a választmány határozata által még nincs érvényesítve. Az egyenlőtlen képviselet hiánya alkalmat nyújtott az indítványozott, és szóló kérésére a mai ülésben is felolvasott kérvényezésre. Az anyagi érdekek elintézése csak akkor történhetnék megnyugtató módon, ha azok a renchszatban oly férfiak által képviseltetnének kellőleg, kik maguk is az előkelő osztályhoz tartoznak. Őszinte és belső tisztelettel viseltetik azon férfiak iránt, akik által Erdély kereskedelmi és iparérdekei a múlt évben képviselve voltak, de el nem tagadható, hogy a szándékolt czél gyakorlati szakférfiak megválasztása által biztosabban elérhető volna. Ennélfogva a választmány határozatát: „amennyire a kereskedelmi és iparügyletek az erdélyi országgyűlésen, a fennálló országos rendszabály értelmében, a városok és mezővárosok osztályaiban saját képviselőiket megtalálják, nem ismeri el cserben hagyandónak, minthogy csupán a vak véletlentől függ, hogy különösen gyakorlati szakértő férfiak választassanak az országgyűlésre. Amennyiben erre nézve a törvényben kezességet akar felvéve látni, fentartja magának a jogot, a speciális vitánál egy megfelelő javaslatot benyújthatni. Koronka elvben a reichsratba küldés mellett van, alaki tekintetben azonban azon nehézségre figyelmezteti az országgyűlést, melyet a bizottmány ajánlotta alap rejt, midőn osztályokra hivatkozik, melyek még nincsenek végleg eldöntve ; mielőtt tehát az országgyűlési rend nem szentesíttetik, a jelen törvénynek végérvényes meghatározását filius ante patrem-nek kell mondani. Azt találja, hogy az eddigi nyolcz osztályban rövidséget szenvednek a székelyek és magyarok érdekei, a reichsrathba küldendő képviselők választását a nemzetiségek és vallások szerint kívánja szám szerint elosztani. Ellene van egy ideiglenes, mégis végleges törvénynek, mert maga az országgyűlés is ideiglenes téren áll, s csak azért nem tesz javaslatot, mert tudja, hogy a ház jobb oldala még nincs képviselve. Manger ellen Puscariu emel szót, mert az országgyűlés egyikén sincsenek jobban képviselve a kereskedelem és ipar érdekei, mint épen az erdélyi országgyűlésen. A kereskedelmi kamarák érdeke még eddig abban nyilvánult, hogy Szebenben több bukás van napirenden, mint az előtt. Ellene nyilatkozik még Manger, Koronka és Baritiu pedig a kormányi előterjesztés mellett. Erre a törvénycikk részletes vitatása megkezdődik, s a czím és bevezetés vita nélkül elfogadtatik. Az 1. §-hoz Pop Macedón prépost teszi meg mai tudósításunk elején érintett javaslatát. Ezt először is Baritiu kezdi megtámadni. Wittstock nagyon különösnek találja, hogy a ház ezen oldaláról támad ilyen javaslat, s ellene nyilatkozik, hogy bebizonyítsa, miszerint a reichsrathtal egyetlen lelket sem akarnak germanizálni. Szóló egyátalában a reichsrathba való választás egész módját természetellenes rendszer természetellenes következményének nevezi, s általában a közvetlen választások foganatbavételét óhajtja. Gutl elismeri, hogy csábító a javaslat, de reményű, hogy ellent állandnak a csábnak, annyival inkább, mert tudják, hogy hasonló törvény mily következéseket von maga után egy szomszéd tartományban, s mert előre látható, hogy az erdélyi országgyűlési tagok idővel az ország mindhárom nyelvét érteni fogják. Fogarassy püspök pártolja a nemzetiségek tekintetbe vételét a reichsrathi választásoknál, hanem a vallásokra nézve nincs azon véleményben, mint Koronka, s a kormányi előterjesztést a jelenlegi viszonyoknak teljesen megfelelőnek találja. Miután Mangernek indítványa, hogy a 7. és 8-dik osztály két reichsrathi képviselőt nyerjen, s az így fenmaradt képviselőket maga az országgyűlés válassza, s azután Balomiri javaslata, hogy ne az osztályok, hanem az országgyűlés válassza a kormányi előterjesztésben meghatározott számú képviselőket minden egyes osztály számára, miután tehát e javaslatok nem találtak pártolásra, s a jelentést tevő végül még egy szót kapott, Pap Macedón visszavonja a szavazás elöl javaslatát, s az 1. §. változatlanul elfogadtatik. A 2. §-t minden vita nélkül határozattá emelik, s a 3. §-t Aldulannak azon jobbítmányával fogadják e , hogy ezen törvény az országgyűlés előtt történt kihirdetése napjától lép életbe. Erre az egész törvényjavaslat harmadszor felolvastatik, s határozattá emeltetik. Legközelebbi ülés holnapután. (S. C.) Szeben, sept. 17. Az Obert-Bedeusféle javaslat fölött tanácskozott bizottmány által a hadseregkiegészitési határzatok megváltoztatása tárgyában fogalmazott fölterjesztés szó szerint igy hangzik : „Cs. k. Apóst- Fölség! Legkegyelmesebb Urunk ! Midőn az 1847-ki XXI. törv. czikk, „az ujonczok kiállítása módjára és szolgálatidejére vonatkozólag, az egyideűleg fölterjesztett instructióval együtt a legmagasabb szentesítést megnyerte, végre mellőztetett ama boldogtalan, a hazai törvényekkel úgy, mint a humanitással ellenkező eljárás, mely szerint a hadkiegészitéshez szükséges ifjak erőszakkal megfogattak, családaiktól elszakasztattak, s egész életök tartamára hadi szolgálatra kényszerittettek. Az erdélyi ezredek halogatott kiegészítése igy lehetősen ismét, s oly módon szabályoztatok, mily mind az ország szükségleteinek, mind az emberi méltóságot tisztelő kor kívánalmainak, ha nem is teljesen, legalább nagy részt megfelelt. Egy tekintetben elmaradt ugyanis e törvényczikk az országos alkotmány akkori állapta szerint a józan állambölcseség kívánalmaitól, amennyiben a nemesség kiváltságát, mely szerint csak fölkelésre, de nem állandó hadszolgálatra volt köteles, érintetlenül hagyta, s csupán az ország nem nemes lakosságát kötelezte a katonai szolgálat teljesítésére. Csak amaz ismert események fordulata, mely hazánkra is gyakorta ellenállhatlan visszahatását,hozta érvényre a polgárok egyenlőségének eszméjét a törvény előtt, s Fölséged dicső kormányának maradt fen, hogy az igazságos elvet a katonai kötelezettség kiterjesztése által minden állampolgárra, születési és álláskülönbség nélkül valósítsa .Erdély nagyfejedelemség lakossága ezen,Fölséged nagylelkű határzatából származó jótéteményt örömmel és hálával fogadta. A minden polgárra kiterjesztett védelmi kötelességben kapcsot látott, mely a különböző, Fölséged kormánya alatt egyesült királyságokat és tartományokat egymás közt s a közös nagy hazával tartósan egybefűzi. Ha mindamellett Erdélynek hit, fejedelméért életét és vérét adózni kész lakossága az 1858. sept. 29-ki hadkiegészítési törvény némi változtatását óhajtja, azok az egyes határzatoktól való idegenkedésben rejlik, nem pedig ezen, a birodalom egységét föltételező s a pragmatica sanction alapuló törvény félreismerésében. Ezen nagyfejedelemségnek országgűlésileg egybegyült képviselői ez okon már az 1863. aug. 21-ki föliratban tisztelettel kimondták, hogy Erdély lakossága a védelmi kötelezettségnek olyatén szabályozását óhajtaná, mely a józan nemzetgazdászatnak megfelelőbb legyen. Újabban egybegyülve, a haza jóléte fölött tanácskozandók , ösztönözve érezzük magunkat, hogy e vágynak újból kifejezést adjunk, közelebbről megjelölve a hadkiegészítési törvény azon pontjait, melyek az ország lakosságára nézve kiválólag nyomasztók. 1) Az 1847-iki instructio 7. §-a értelmében a különböző törvényhatóságok ujonczjutalékai az egyes helységekre vettettek ki; ehelyett a jelen utasítások értelmében az ujonczjutalék kivetésénél csupán a kiegészítési kerületre van tekintet, nem a községekre, mint ilyenekre. Ez annál sajnosabb, mert amaz 1847-ki instructio nem csak azon fontos állást veszi figyelembe, mely a községet az államszervezetben megilleti, hanem biztos óvszer a vakeset ama játéka ellen, mely szerint egy községből egy évben elvisznek minden szolgálatra alkalmas ifjat, mig egy vagy több szomszéd község egészen mentve marad; mert továbbá igy lehet az ellenőrködés sikeres a nagyon gyakran előforduló visszaélésekkel és jogtalan fölmentésekkel szemben. 2) A 28 §. értelmében a hadfogadó kerületek parancsnokai vagy helyetteseik, mint az illető bizottmányok tagjai a fölmentési okok fölötti tanácskozásban is részt vesznek, mig előbb a katonai egyének csupán az orvosi vizsgálatot és assentálást végezték, míg a fölszabaditási ügy a politikai hatóságok csorbitlan jogaihoz tartozott. Az utóbbiak iránt eleve több bizalmat tanúsított a lakosság, míg a katonai egyéneknek azt a szemrehányást teszi, hogy a fölszabaditásra vonatkozó polgári viszonyokkal nem eléggé ismeretesek, miszerint igazságos ítéletet hozhassanak. Ide járul, hogy a hajdani egyszerű eljárást bonyodalmas tárgyalások váltották fel az ujonczozásnál, mely az egyeseknek s hatóságoknak egyaránt terhes reclamatiók számát roppantul szaporítja. 3) Fölötte nyomasztó a 23. §-ban a helyettesítésre vonatkozó utasítás, különösen azon mél-