A Hon, 1864. december (2. évfolyam, 275-299. szám)

1864-12-01 / 275. szám

t. k. Sopieha hg, Knefstin gr., Pipitz lovag má­sok foglaltak helyet benne. G­i­s­k­r­a fölolvasta a fölirati tervet. M­e­n­d­e köv­et ellene, Kinsky Ödön gr. Berger, Skene, Obert és Sadhl mellette jelentkez­tek szónokokul. M­e­n­d­e : Csak a Magyarországról a trónbe­szédben mondott szavak nyugtatták meg némi­leg a kedélyeket; a nép látja, hogy Magyaror­szágot illetőleg nem igen iparkodnak, s a ma­gyar kérdés megoldásában látja az alkotmány kiépítésének legfontosabb eszközét. Az egyes közigazgatási ágakban sem igen történt dicsé­retes; az adókat emelték, kölcsönöket vettek fel, s szóló maga, daczára nyugodt vérmérsékle­tének, nem igen kecsegtetheti magát optimista reményekkel. Nem tüzes védője a reformoknak, nem akar­ja vallási és politikai szabadsággal elárasztani az embereket; a szabadságot szeszes orvosság­nak tartja, mely csak jól meglatolt adagokban szolgáltatandó ki a beteg államnak; nem pár­tolja a rohamos haladást, de megállni sem sza­bad, különben a korszellem túlszárnyal. Szóló a Reichsrath összehívásáról beszél. A teljes Reichsrathnak csak úgy lehet érlelnie, ha a szűkebb túl vagy innen a Lajthán az illető or­szágok ügyei fölött tanácskozik. A szűkebb Reichsrathnak, ha nem volnának is kész előterjesztések számára, minden évben egybe kell hivatnia, ha egyébért nem, a reform kezdeményezési jog miatt, mely megilleti. Szóló évek óta kívánja a békés kiegyenlítést Magyarországgal; (Helyeslés) amennyire Ma­gyarországot ismeri, ez a szükebb Reichsrath puszta egybe hívásával el nem érhető; ehez,egye­beken kívül a magyar országgyűlés egybehivása szükséges ; minden magyar hit fog maradni feje­delméhez, s föntartandja az összes osztrák bi­rodalmat ; a magyarok a főurtól kezdve a puszta fiáig szeretettel ragaszkodnak hazájukhoz, s gyakorolt parlamenti nemzet (ismételt helyes­lés); az utosó 16 év sokat fölvilágosíthatott; bizalommal kell tehát eléje menni, szabadon választott képviselőit meghallgatni, akkor túl és innen a Lajthán meg lesz találva a birodal­mi egység köteléke; a magyar kérdés megol­dásával ismét nagy és hatalmas lesz Ausztria ki- és befelé; a népek ki lesznek elégítve, s az ellenséget majd véres fejjel űzik vissza. Az Ausztria romlására törekvő külföld vissza fog vonulni congressusával, s egyéb terveivel, me­lyek a régi Habsburg trón megrázkódására czé­­loznak. (Helyeslés.) K­i­n­s­k­y Ö­d­ö­n gr. a fölirat mellett szól; figyelmét különösen Ausztria pénzviszonyai­ra irányozza s megjegyzi, hogy ma már Maroc­­co is olcsóbban kap pénzt mint Ausztria. (De­rültség.) Szónok a valuta visszaállítását követe­li. Thier beszédét idézi az osztrák költségvetés­ről: a deficit az utolsó években 1500 millióról 2300 ra rúgott; az adó rendkívül emelkedett, da­czára az emelt jövedelemnek. Elleneink keve­sebb jövedelmi forrással bírnak, ha mi helyesen használjuk a magunkéit. A külpolitika is teljes változást igényel. A hat pont megállapítását os­tromállapot követte és az internálások; a frankfurti fejedelmi gyűlésnek nem volt várt eredménye. Szövetségesünk nincsen; az nem szövetség, ha a magunk választotta pártfogó­nak áldozatokat hozunk. Szónok azon példa­szóval tart: „Szabadság által egység!“ — Kie­meli a Reichsrath évenkinti egy behívásának szükségét s rászallja a gallicziai ostromállapo­tot és internálásokat. Oly összegek kiadása ellen is nyilatkozik, melyeket a ház meg nem szavazott; ez a tengerészet körül megtörtént. A házban mindenki megteszi kötelességét, de a birodalom megmentése érdekében a megszava­zások föltételekhez kötendő s szavak után tet­teknek kell következni. (Éljenzés.) Berger: Szintén azt mondja: Szavakról tettekre, yvä&l­atavrov „Ismerd magad!“ E szók világoltak a Delphibe zarándokló bölcs elé. Az elnök a megnyitásnál azt mondá, hogy a ház reménye helyzetünk világos fölfogásába s kö­telességünk teljesítésébe van helyezve. Ezzel kapcsolatban, első és legszentebb kötelességnek tartja az igazság nyílt kimondását a föliratban, tisztelettel a trón iránt, de szabad elvűn a haza érdekében. A föladatot e két szóba foglalja : Önismeret és megfordulás.“ „Az alkotmányos állapotok meddő készület­­lensége, a részletes törvényhozás hiányos vol­ta, a pénz- és nemzetgazdászati viszonyok fönn és lenn künn és benn megfordulást igény­lenek. Ausztria állása az európai államcsaládban aggodalomkeltő. Egy nagy tekintélyű állam­­férfiú mondta nem régen: „Oly emberek, kik nem tehettek tapasztala­tokat a külügyek körül, azokat meg sem ítélhe­tik.“ E szavakban van parányi igazság, de a té­vedés vastag héjába burkolva. Az eszközök föl vannak cserélve az eredményekkel. Az eszkö­zök a diplomatiát, az eredmények a történetet illetik s emezeket a ház is megítélheti. A diplomatiai gyógyszerészetet, világrázó eredményeivel megbámulták sokszor, de ritkán csudálkoztak fölötte ; ez az avatottakra bízandó. A­mit azonban az avatottak véghezvittek s a­mit a történelem elismer, a fölött lehet monda­ni ítéletet. Az eddigi eredmény Ausztria elszigeteltsége az európai államcsaládban. Hogy állunk nagy szomszédunkkal? Szónok ért ugyan a katonasághoz , de nem hadművész; úgy találja, hogy a jobb szárnyon annexióra vágyó szomszéd fenyegeti Ausztriát, kinek tar­talékában van a franczia kereskedelmi szerző­dés; — a balszárnyon a September! egyez­ményt látja; — középen a rokonszenvében na­gyon megfogyott Németországot.­­ A háttér­ben Oroszország ólálkodik ázsiai törekvéseivel, daczára a múltkori barátságos czikknek, a fél­­hivatalos moskvai hírlapban. Francziaország a dán ügyben irányában tanú­sított figyelmetlenség­­e a septemberi egyez­mén­nyel válaszolt s nagyon örvendett, hogy osztrák herczeg szabadította ki mexikói zava­rából. Angolország, e mindig csak erkölcsi, de azért kívánatos szövetséges, szintén meghalt. Mit tevénk a helyzet javítására ? A lengyel kérdésben elhagyók a 6 pontot s szövetkeztünk Oroszországgal az elnyomásra ; — a reform­tervet elejtettük s a nagyhatalmak a szövetség akarata ellen rohantak a jegyzőkönyv háború­­i­ba, — fölidéztük a szent szövetség fenyegeté­­seit; ez árnyhatalom csupán, de szemben áll vele Franczia-, Angol-, és Olaszország tényle­ges hatalma, s szerencse lesz, ha a vész napjaiban Orosz és Poroszország nem állanak Ausztria ellenes so­rában. Ausztria csak egy szövetségessel bír, a nem porosz Németországgal; ezt nem szabad sérteni érdekeiben és rokonszenveiben. Csak az a vétség jó, mely helyt áll veszedelem idején; nem kell tehát Poroszországgal menni s annak külön törekvései ellen erélyesen föllépni. Minden szö­vetségnél azonban többet ér a birodalom bel­erősbülése. Ausztriára illik azon mondat, me­lyet Olaszország magára alkalmazott, s miként ez mondja: „Italia fara da se.“ akkép kell Ausz­triának mondani: „Ausztria fará­da se.“ De a bel­­kérdésekben is szükséges a fordulat, pedig mind a közigazgatás mind a pénzügy terén. Szónok megérinti az alkotmánykérdést. A februári al­kotmány csupán vázlat — mondja szónok — s hiszi állíthatni, miszerint Ausztria legkevésbé sem alkotmányos, mert a kormány a képvise­lőtestületek minden törekvéseit paral­lálja. Hogyan lehet tehát azt hinni, hogy Magyaror­szág e viszonyokba lépni kívánkoznék. A köz­igazgatást új kerékvágásba vezették-e ? A régi Ausztria az, mely az újnak bejegyzett czége alatt régi üzleteit folytatja; a mulhatlan deficit alkotmányossá jön. Birodalmi pénzügyeink mo­hó­ éhsége a tőkét az őstermeléstől elvoná. Az uzsora-törvény által az őstermelést halálra védi. (Nagyon igaz.) Beszédét Nagy Frigyes ezen mondatával szeretné befejezni: „Mily tere, mily forrásai vannak ezen kimerithetlen biroda­lomnak ? lerombolásán már évek óta munkál­nak annak miniszterei, és még­sem képesek azt tönkre tenni.“ (Általános derültség.) Vajha mi­nisztereink olykép hivataloskodnának, hogy ró­­luk ilyesmit mondani ne lehetne. (Nagy tetszés.) Skene képviselő : Hol állunk a béke négy éve óta ? Az adókölcsön előtt állunk. Négy év előtt a történet szomorú szaka előtt gördült le a függöny; most azt mondják, hogy Ausztria az alkotmányt el nem viselheti. Ő az ellenkezőt hi­szi, de a­mit nem helyeselhet, az a meddő köz­igazgatás, mely mindenre rá­engedi magát szo­­rítatni. Ő felhívást tesz mindazon számok ös­­­szeszámlálására, melyek három év óta régi ha­gyományoknak feláldoztattak. A hitelműtétek vezetnek a legkárhozatobb eszközökre. Már a 10 frtos sorsjegyek előtt állunk, nem sokára az 1 forintos sorsjegyekhez jutunk. Az első ülésszak­ban történt valami, azóta semmi. Mindenekelőtt kereskedelmi miniszterre van szükségünk; sa­ját népgazdászati minisztérium alakítása a leg­­sürgősb szükségesség. Szónok végre ajánlja a kormánynak,hogy az utolsó perczben térjen vis­­­sza. Gyenge kormányt nem lehet támogatni. Obert képviselő mindenekelőtt a felirattal azért ért egyet, mert az szilárdan ragaszkodik a birodalmi egységhez. Azt felfogja, hogy Ausz­triában a birodalmi egység formája felett vitáz­hatni, de annyi bizonyos, hogy az alkotmány annak minimumát tartalmazza, mi az egység fentartására szükséges. Szónok áttérve a kül­politikára, azt mondja, hogy ő egyátalában az ad hoc szövetségek mellett nem lelkesülhet; mindenekelőtt a német szövetségi jogviszonyok ápolását óhajtja. Különösen pedig azért nyilat­kozik a felirat mellett, mert abban a birodalom pénzügyi helyzete híven van ecsetelve. Sadis képviselő azt véli, hogy a miniszté­rium ígéretei nem teljesí­tettek. Az adók elvi­­selhetően magas fokra hágtak, s mégis növek­szik az államadósság. A politikai szabadság oly törvények alatt sóhajtozik, melyek annyi állhatatossággal tartatnak fenn, miszerint azon kétségnek kell felmerülni, hogy a kormánynak épen semmi komoly szándéka reformokat be­hozni. A mezőgazdaság­i ipar emelésére semmi sem történik. Szónok a Németországhoz leendő szoros csatlakozást ajánlja még azon esetben is, ha Ausztria a szövetségi ülésben majolisál­­tatnék. Több szónok nem jelentkezvén, az átalános vita befejeztetik. G­i­s­k­r­a előadó örömmel constat­rozza, hogy sem a házban, sem a miniszterpadról a szüksé­ges fordulat hangsúlyozása ellen szó nem emel­tetik. Ezután a részletes vita megkezdetik. Az első és második pont vita nélkül elfogad­­tatik. A harmadik pontra nézve előadó felvilá­gosítást ad, hogy a választmány 5 szavazata azon véleményben volt, miszerint oly tárgyak, melyek a szűkebb birodalmi tanácsra vonatkoz­nak, a ház határzata folytán napi­rendre utasit­­tathatnak, 6 szó pedig ellene vala. De abban mindnyájan megegyeztek, hogy a szükebb biro­dalmi tanács évenkint összehivassék. Khuenburg, gróf ezen pontnak tételkinti megszavaztatását indítványozó, mire e pont is elfogadtatik. Berger indítványára az ülés befejeztetik. Legközelebbi ülés csütörtökön. Napirend: a felirat feletti vita folytatása­ gyakorolt, a hely szűke miatt csak egyes momen­tumokat emelünk ki: „Zrínyi a költő kizárólag a mienk,Zrínyi az ember, ki kardjával egyetemes eszmékért küzdött, Európáé is. Zrínyi, kiben egy világeszme fogamzott meg, a félhold legbátrabb ijesztője, rettentő megrontója, a keresztyénség, az európai szabadság bajnoka, az európai embe­riség Mózese lett, kire ábrándos vág­gyal tekintett, hogy a török-magyar vértől áradott tengeren át az Ígéret földére vezetendő. Zri­nyi a költő a hőskori magyar költészet, egy kisebb boldogtalan, de vitéz, de világrettentő nép költészetének tükre. Zrínyi egy nagyszerű jelenért, az újkor magasztos eszméiért küzdő, tűrni és remélni tudó nemzetnek hű képviselője. Nem tagadta azt még a külföld sem akkor, mi­dőn oly közel volt a közös veszély, midőn Ma­gyarország véréből, a külföldnek béke, boldog­ság és áldás virágzott föl. De Zrínyit, a halha­tatlan tettek emberét, sem a pápa, sem a császár adományai, sem a spanyol király arany gyapjas rende, sem a franczia pairi mél­tóság nem tisztelhették meg, nem tüntethetők ki annyira, mint imádó hazájának szeretete, mint nagy Németország értelmisége az „Atya“ névvel. E nevezet illeté meg legjobban a nagy Zrínyit és válik becsületére nagy Németország­nak ; e megtiszteltetés által Zrínyi hazájának törekvése, küzdelme és vértanúsága is elismer­ve, szentesítve jön.“ Szónok kiemeli, hogy Kés­márk könyökkel, de nem a fájdalom, hanem az öröm könyvivel áldoz a mai napon ; mert Zrí­nyi igéje megtestesült, az ősök szelleme felrázta a jelent, nincs oka Kölcseyvel keseregni, midőn mondja: „Kinos emlékezetek támadnak lelkem­ben, mert a magyar nép Zrínyit, az irót el tudta feledni.“ Továbbá mondja szónok, hogy a múltnak tettei, dicsősége a bérezek koszoruzta hazában élő, bármely nyelvet beszélő népre néz­ve közös nemzeti kincs, mely körül gyűlni, egye­sülni kell, melytől meg nem válhat, ha ősei szent emlékétől megválni és ellene vétkezni nem akar. Szónok megmutatta továbbá, hogy noha Zrínyi jeligéje: „Sors bona,nihil aliud,“ sok te­kintetben beteljesült rajta, mégis egész életének fonalát a tragikai sors istennője szövi. „A Zrí­nyiek azon magyar hősök sorába tartoznak, kik nem csak nemzetöket nagyra szoktatják, hanem a külföldet is a századokig tartó küzdelmei után ezer meg ezer sebből vérző Magyarország tragikai nagysága iránt hódolásra késztik.“ Szónok párhuzamba teszi Zrínyit kora nagy esz­méinek külföldi szintén tragikai sorsot élt kép­viselőivel :­Galileivel, Tassoval, Miltonnal. Tasso a „Felszabadított Jeruzsálemet“, Milton az „El­vesztett paradicsomot“ énekeli meg, Zrínyi az elvesztett, de felszabadulandó Magyarországot. A „Zrinyász“ a magyar nemzet hőskorának éposza s egy uj kor szabadságának evangyelio­­ma, mely a keresztyénség erkölcsi fenségét hir­detve, a Mohammedanismus bukását készité elő. E szónoklat után három nyolczadik osztály­beli tanuló, u. m. Fleischer Géza német, Kubi­­nyi Aladár magyar nyelven saját csinos költe­ményeiket, Raisz Andor pedig a „Zrinyász“ ötödik énekéből „Zrínyi és fiát“ lelkesen adák elő. Az ünnep Kölcsey hymnuszának eléneklé­­sével fejeztetett be. P. J. Vidéki levelezések. Késmárk, nov. 18. (Z­r­i­n­y­i-ü­­n­n­e­p­é­l­y.) Szeretettel és kegye­lettel emlékezve az ősök érdemeire a késmárki ág. h. ev. kerületi lyceum f. é. novemb. 18-kán gróf Zrínyi Miklós a költőnek két évszázados halotti ünnepélyét ülte meg. Ezen alkalommal a lyceum felügyelőségén, tanári karán és tanuló ifjúságán kívül nem csak a késmárki község valláskü­lönbség nélkül, hanem a környék lel­kes nemessége és a közel fekvő városok értel­mes polgárai az iskola nagy teremébe számo­san gyűlve kegyelettel áldoztak azon nagy ha­zafi és költő halhatlan érdemeinek. Az ünne­pély fényét emelé a honszeretettől lángoló höl­gyek díszes koszorúja. Nem csekély hatást gyakorolt az egybegyült közösségre az ünnepelt nagy halottnak szép arczképe, melynek két oldalán a költőt és a törökverő hőst jellemző szm­bolumok pompáztak. Elénekeltetvén Petőfi­nek lélekemelő honfidalának négy versszaka az ifjúság által. S­o­r­o z Frigyes tanár lelkes sza­vakkal a leghívebben ecseteli a nagy költő, önzéstelen hazafi és kora legvitézebb hősének halhatatlan érdemeit, melyeket ez tollal és karddal nem csak szeretett hazája, hanem az európai keresztyén szabadság szolgálatá­ban kivívott. Szónok megemlékezvén azon dicsőült halottakról, kik mint a jelenkor vezér­csillagai lehullottak a ne­mzet egéről, az ünnepi közönséget szellemben Gr. Zrínyi Miklós a köl­tőnek két évszázad által megszentelt sírjához vezeté és mi éreztük, hogy a szent sir felé ha­ladva a fájdalom hullámai lecsendesedtek és a vigasztalás angyala megszólalt. „Zrínyi szelleme az, mondá szónok, mely vi­gasztal : Hadd könyezzétek keserves könyeite­­ket, ez az élők nagy előnye, hogy szerelmes könyvikkel kedves halottjaik halhatlanságát ki­érdemelni képesek; ők halhatatlanok, kik örök­kévaló eszmék .. . szolgálatában küzdeni és meghalni siettek.“ — Különben a terjedelmes beszédből, mely szépészeti s történeti szempont­jánál, valamint magasztos eszméket ébresztő gondolatok dús tartalmánál fogva mély hatást Hivatalos közlemények. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi nov. 22-röl kelt legfelsőbb határozatával, kellemesi M­e­l­cz­e­r Andor altábornagyot s prágai város és vár­parancsnokot, az első-osztályu vaskoro­­na renddel legkegyelmesebben földisziteni mél­­tóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi nov. 24-től kelt legfelsőbb határozatával, alsó - szopori b. Nagy László altábornagyot, őt ugyanekkor fölmentvén a hadügyministeriumnak­, s a főszál­­lásmesteri törzs vezetőjének eddigi alkalmaz­tatásától theresienstadti várparancsnokká ki­nevezni , s­őt ezen alkalomból, sokévi kitűnő szolgálatainak elismeréséül, a 2-dik osztály szá­márai hadi diszitménynyeli első-osztályu vas­­korona-renddel legkegyelmesebben fölaiszitni méltóztatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi nov. 24-től kelt legfelsőbb határozatával, báró Simb­­sehen Károly altábornagy s theresienstadti várparancsnoknak érdemlett nyugalomba he­lyeztetését elrendelni, s öt, több mint 50 évi, békében s háborúban kitűnő szolgálatainak el­ismeréséül a második osztály részéről hadi di­szitmén­nyeli első-osztályu vaskorona-renddel legkegyelmesebben földisziteni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f évi nov. 24-ről kelt legfelsőbb határozatával, philippsbergi báró Philippovics József vezérőrnagyot a Szt. István-rend kis-keresztjével, legkegyelme­sebben földisziteni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi nov. 24-től kelt legfelsőbb határozatával, lovag Benedek Lajos táborszernagyot s hadseregi parancsno­kot, saját kérelmére, a főszállásmesteri törzs főnökének állásától legkegyelmesebben fölmen­teni méltóztatott. Külföld, Németország, Berlin, nov. 26.(P­orosz­­ország hatalmaskodása.) A „P. Ll.-­­nak írják: Porosz-osztrák szövetségi válság kö­zepett állunk, melynek horderejéről az itteni ud­vari és kormánykörökben a legkívánatosabb nyíltsággal beszélnek. A Schleswig holsteini had­sereghez küldött ellenrendelet, s más csapa­toknak a fővárosban és környékén összevonása a táviró által már tudatva van. A hadügyminisz­tériumnál oly intézkedések téteznek, melyek po­rosz csapatoknak a szászország felöli határszélen s jóformán Siléziában is felállítását gyanitlat­­ják. Mindezekből, valamint a porosz hivatalos sajtó Ausztria irányában használt barátságta­lan hangjából kétségtelenül következtethetni, hogy a válság catastropha felé közelget, mely­nek következményei iránt nemcsak Bismarck úr barátai, hanem az udvarnál legnagyobb befo­lyású más személyek is tisztában vannak. Ezen személyek egyike ma így nyilatkozott: „Po­roszországnak jól meg kell fontolnia, val­jon a hűségek bekeblezéséből reá háramol­ható előnyök túlnyomók-e az Ausztriával kitörhető háború hátrányai felett.“­­ A hivata­los lapoknak mintegy jelszókép kiadatott: „ki a szövetségi csapatokkal a hősé­gekből!“ Egyik ezt mondja: Ha a középállamok épúgy kötni fogják magukat a szövetségi csapatok benma­­radásához, mint Poroszország annak ellenkező­jéhez, akkor érdekessé válhatik a dolog, s a schleswig-holsteini,sőt még a német alkotmány­kérdésnek is gyors megoldását idézheti elő. Ezen Szászország s Hannover ellen irányzott fenyegetések mellett még más, a tengerparti államok ellen czélzó kitörések is fordulnak elő, név szerint azzal fenyegetőzik Poroszország,hogy erőszakos eszközökhöz nyúl, ha nem akarnák a porosz intézkedéseket követni. Berlin, nov. 28. (A b­e­r­l­i­n­i kormányt Beust­b. boszantotta fel; executio és occupatio.) Mint már táviratozva volt, a „Nat. Zig“ ezt közli Poroszország követelései­ről, Hannover és Szászország irányában . Hal­lomás szerint rendkívüli meghatalmazottak kü­l­dettek innen Drezdába és Hannoverbe Holstein kitakarítását követelni. Hivatalos nyilatkozá­sokból azt vehetni ki, hogy kiváltképen Beust b. fellépése okozott Berlinben nagy ingerültséget, aki úgy látszik, előbb meglehetősen határozott ellenszegülést tanúsított. A legnyomatékosabban hangsúlyozzák, hogy Poroszország semmi szin alatt nem lép vissza s az „executiót“ jóformán foglalássá fogja utólagosan átváltoztatni, minthogy az utóbbik rendszabály a katonai be­­­csületet is igénybe veszi, engedésről szó se le­het. Az bizonyosan feltehető, hogy Szászország s Hannover meggyőződvén ellenállásuk siker­telenségéről, fel fognak vele hagyni. A német szövetség némi életjelt fogna adhatni, ha Ausz­triában erős támaszát láthatná, s Bécsből báto­­ríttatnék, hanem itteni kormánykörökben oly bel és kül bajok közé bonyolódva látják Ausz­triát, hogy nem teszik fel róla, miszerint hatá­lyosan felléphetne Poroszország eljárása ellen. Rechberg grófnak a békekötéssel történt vis­­­szalépése azt kellene hogy jelentse, miszerint jövőre majd szilárdabban fognak fellépni, ha­nem úgy látszik, Bécsben túlbecslették azon hatást, melyet ezen miniszterváltozásnak a ber­lini kabinetre kellett volna gyakorolnia. Bécs­ben nagy zavart okoz mindennél előbb az, hogy a közép államok s Poroszország döntő elhatá­rozást sürgetnek. A „Wes. Zig“ szerint Károlyi gr. visszaérkezvén Bécsből a császártól saját­kezű levelet hozott a királynak. Az „Elb. Zrg“­­nak Bécsből írják : Hohenzollern-Sigmaringen herczeg ide érkezett, s a „Wanderer“ írja, hogy a herczeg ámbár magán ügyében jött ugyan Bécsbe , mégis a királytól sajátkezű levelet hozott a császárnak, s meglehet hogy itt­léte elő fogja mozdítani a két kabinet között fen­­forgó különbségek kiegyenlítését. A dolog így áll: Bismarck követeli, hogy a szövetségi csa­patok takarodjanak ki Holsteinből s Bécsben azt kívánta, hogy Mensdorff gr. is követelje ugyanazt. Erre Bécsből határozott „nem“-et táv­­írtak. Ezenkívül Károlyi gróf Berlinben utasít­­tatott, miszerint bizalmasan figyelmeztetné Bis­­markot azon lehetőségre, hogy Ausztria a maga felerészét t. i. Holsteint(a békeszerződés 3. § nak alapján) a szövetségnek, azaz Hannovernek és Szászországnak találja oda engedni. Bismarck eközben itt kijelenti, hogy a viszályos ügy meg­oldására a szövetség által kiszabott utat fogja követni, azaz, hogy a szövetségi executiót be­­végzettnek fogja nyilatkoztatni, s követelni, hogy a szász és hannoveri csapatok takarodja­nak ki Holsteinből. Továbbá még azt is kinyi­latkoztatta volna bizalmasan, miszerint ha Ausz­tria vonakodik magát elhatározni, ő szabadon tartja kezeit, s egyedül fogja megtenni a szük­ségeseket. Berlinből írják a porosz törekvésekre vonatko­zólag : A porosz kormánynak azon határozata, mely által megállí­á a Holsteinban fekvő csa­patok visszavonulását, azt mutatja, miszerint nem hajlandó a berlini kabinet eltűrni a szövet­ségi jognak visszaélésseli alkalmazását. A „Drezd. Journ.“ f. h. 20-iki és a „Leipz. Zg.“ f. h.25 iki számaikban leplezetlenül kimondatott a középállamok abbeli szándéka, miszerint a békekötés 3 ik czikkelye nem adhat a német nagyhatalmaknak a herczegségekben jogokat, mivel IX. Keresztély király, a lon­doni szerződés félretétele , után nem bírt ott többé uralkodói jogokkal. Ők a német szövet­ség részére nem csak ama területek occupatió­­ját igénylik, hanem egyszersmind azt is, hogy egyedül a szövetséget illeti a hgségekbeni örök­lés kérdésének eldöntése. Sőt mi több, a közép­államok azon volnának, hogy a hgségekbeni executio azonnal foglalássá változtassák, s ez által a német nagyhatalmak kezéből kicsavar­­tatnék a népjog szerint kivívott birtoklási jog.­­ Tehát egy Ausztria és Poroszország irányábani executio esete forog fönn, s ez­zel oly eshetőségek jönének összefüggésbe, melyek folytán a Dániával kötött béke kétsé­gessé válnék. Hogy a Dánia elleni executiónak nincs többé tárgya, azt a szövetségi jog értel­mében nem tagadhatni, s ha úgy áll a dolog, akkor a szász és hannoveri csapatoknak semmi keresetük Holsteinban. Ha a szövetség későb­ben határozni kíván az occupatió lehetségének kérdése felett, ez oly dolog,a­melyet csak szövet­ségjogi alakban lehet elintézni.Ekkor majd alkal­mat nyernének a német nagyhatalmak bebizonyí­tani, hogy a szövetségnek nincs joga ily igényt formálni s azt érvényesíteni.A végrehajtó szövet­ségi csapatokat pedig Poroszország semmi eset­re se fogja tovább Holsteinban megtűrni,s az eb­ből származható eseményekért a felelősséget egyenesen azon német kormányok nyakába há­rítja, amelyek legelőbb tettek figyelmetlenül lé­pést a szövetségi jog megszegésére. Egy nov. 26 án kelt berlini levél írja, hogy a szövetségi csapatok felett keletkezett viszály nem csak porosz politikai körökben ébresztett figyelmet. Úgy hiszik, hogy Poroszország nem áll el követelésétől, Ausztria végre engedni fog , a közép­államok legfölebb Frankfurtban vala­mi semmit sem mondó formasággal fogják vis­­­szavonulásukat fedezni akarni. A dolgot illető­leg pedig Poroszország ki fogja vinni a végre­hajtó szövetségi csapatok és polgári biztosok visszahivatását. Az executiónak occupatiová változtatásár­ szóló közép-állami elmélet nem igen foghat lábra kapni. Valóban úgy látszik, mintha Poroszország a legutóbbi sürgönyében pártolása alá vett szövetségi jogot Ausztria nél­kül is érvényesíteni akarná, és fölteszik, hogy Ausztria bele fog egyezni. A közép-államok el­lenszegüléséről már nem is igen lesz szó. Mexico. (A császárné elleni me­rénylet.) Az „A. Zig“ newyorki tudósítása szerint kevésbé múlt, hogy Sarolta császárné a hegyek közt kódorgó guerillák áldozata nem lett. Midőn t. i. férje elé utazott, fedezetét egy csoport guerilla kemény tüzeléssel támadta meg, hanem a császárné tisztel­etőr­sége Bombelles gr. vezénylete alatt vitézül visszaverte a rablótá­madást, s a császárnét visszakisérte Mexikóba. — Juarez fegyveres ereje, mel­lyel Chihuahua tartományban befészkelte magát, 2000 főre megy. Ez végmar­adványa Juarez hadseregé­nek, mel­lyel az elnök a döntő csatát várja. Esti posta, B­é­c­s, nov. 29. (M­é­g e­g­y v­e­r­s i o Rech­berg gróf elbocsáttatásáról.) A „Wanderer“ következőket beszél el, miket az „Ost. D. Post.“ is valóknak hisz. „Állítják,hogy Schmerling úr, legelőször Rainer főherczegtől hallotta Rechberg gróf visszalépését, s az ál­lammini­szter úr erre nem kevésbbé ütődött meg, mint a külügyi hivatal udvari tanácsosai is, kik a félhivatalos biztatások után ily esetre egészen készületlenek voltak. A vihar Rechberg gróf el­len nem is a Judenplatz (az államminiszteri pa­lota) felől keletkezett, mint inkább a katonai kö­zépponti kanczelláriából. Nem kell czáfolattól félni, ha állítjuk, hogy Rechberg gróf az utóbbi időkben szoros barát­ságát Bismarck úrral kissé módosítani kívánta volna. Bizonyítják ezt azon hírek, melyek azon időben folyvást szállongtak Ausztria közeledéséről Franczia­­országhoz, s az osztrák - porosz szövetség bomladozásáról. Rechberg gr. hajlama külön válni Poroszországtól, ha nem is mindenben, de legalább bizonyos eventualitásokra, oly kel­lemetlenül érinté Bécs ama magas köreit, me­lyeket röviden csak katonai köröknek nevez­nek, hogy azonnal megindult innen a légvonal, mely Rechberg gróf állását ingadozóvá tette. Hogy épen Mensdorfff gróf lett utóda, egyedül a vakeset játéka. Mensdorff gróf a galicziai állapotok tárgyában Bécsbe hivatván, utazása semmi egybefüggésben nem volt a külügyi hi­vatal átvételével, és első kihallgatása alkalmá­val e tárgy elő sem fordult. Csak később Mens­dorff gróf nem kevés meglepetésére, ajánltatott Rechberg gróf utódjául. Erre lelkesedve azon kötelesség a szent érzelemtől, mel­lyel Ura és Császárának minden tekintetben tartozik, elfo­gadta a kinevezést. Mondják, ily értelemben­­ nyilatkozott Mensdorff gróf a külü­gyminisz­te­­­­rium hivatalnokaihoz, a midőn azok tanácsát és­­­­ támogatását, kéré.“ Bécs, nov.29. (Egy bankár a magyar­­ kérdésről.) A „Debatte“ szerint Bécs egyik­­ leggazdagabb bankára Mensdorff grófot meglá­­t­­ogatván, könyörgő hangon mondá : Excellenz! mindenekelőtt egy kis darabka megoldást a­­ magyar kérdésből, ha csak annyit is, mint a kis­­­ujjam vége, s ön meglátja, mennyit növekszik­­ ez által hitelünk. B­é­c­s, nov. 29. (A lengyel képviselők helyzete a Reichsrathban.) A „De­­r batte“ azt olvassa a „Gazetta narodowa“-ból,­­ hogy a lengyel követek külön clubba járnak, s­­ csak egyes esetekben érintkeznek az ellenzéki­­ követekkel. A miniszteri párt korábban három­­ lengyelt, Kirchmayer, Grocholski, és Potocki urakat akarták a pénzügyi bizottmányba meg­választani. Később meggondolták a dolgot, s 1 Potocki helyett a román Baritiura szavaztak. A 1 nevezett lengyel lap még most sem tudhatja, el­hagyják-e a lengyel képviselők a Reichsra­­thot, ha e gyülekezet a kormán­nyal egy véle­ményt tanúsítana. Berlin, nov. 28. (P­o­r­o­s­z tervek.) Dip­­­­lomatiai körökben — Írják a „P. Lloydsnak : —kétkednek a két német nagyhatalom jó egyet­értésén a porosz harczkedvet illetőleg Szászor­szággal s Hannoverával szemben. Ami Károlyi­­ grófnak Bismarckkal tartott értekezéseiről meg­tudható, Ausztria passivitására látszik mutatni. Ausztria szabad kezet akar engedni a porosz kormánynak, hogy a népszerűtlen és compromit­­tálló politika gyűlöletességét egészen erre hárít­sa, melynek a porosz tervek leálczázásával múl­­hatlanul föl kell derülnie. — Ma azt mondják, azon királyi rendelet csak aláírásra vár, mely a porosz csapatoknak Szászországba és Hanno­­verába nyomulását meghagyja. Azt mondják, Bismarck két éjen keresztül szakadatlanul dol­gozott a hadügyministeriumban. Táviratok. Berlin, nov. 29. A „Feud. Corresp.“ békés kiegyenlítésre nyújt reményt. Han­nover nem tesz nehézségeket; Szászország oly szövetségi határzatot idézend előt, mely hátsó ajtót hagy nyitva számára csa­patai visszahívására. Ausztria magatartá­sa megérdemli köszönetünket“ — mondja a „Feud. Corr.“ A hesseni választó­fejedelem megta­gadta a fölirat elfogadását. Az átküldést egyik országgyűlési biztos eszközlendi. Berlin, nov. 29. A főtörvényszék mai ülésében az államügyész Götzendor­­fot, Túrt, Skrzydlovsskyt, Marzewskit, Brodnickit, Krazyckit, Jackovszki Henri­ket és Samorzowskit fölmentetni indítvá­nyozza. Ellenben Moszczuskit és Ula­­towskit 10 évi, Hubertet 8 évi, Buniski Konstantint, Kierski Tádét és Pilaski Ro­mánt 6 évi kényszermunkára ítéltetni vé­leményezi. Drezda, nov. 29. A „Dresd. Journ.“ szószerinti szövegét közli a szász javas­latnak a mai szövetségülésben: „Hatá­rozzon a szövetségülés haladéktalanul az iránt, váljon a szász kormány szabálysze­­rüleg teljesítettnek tekintheti-e megbiza­tását, eszerint csapatait vissza kell-e von­nia a herczegségekből?“ Ezen indokolás nem tanusitja a szövetségi végrehajtástól való fölmentetési szándékot. Frankfurt, nov. 29. Ma rendkívüli szövetségülés lesz. Szászország azt fogja indítványozni, hogy a szövetségi végre­hajtásban részvéttel fölmentessék. Hamburg, nov.29. Közép-Jütland­­­ban valószínűleg tömeges gyülekezet fog kiíratni a dán király hódolatára. A király ma a koronaherczeg kíséretében Helsin­­görből Jütlandba utazik. A keleti partok összes városainak látogatása dec. 10-ikig tart. Pária, nov. 29. A pápai curia megta­gadja, a g­ illicán érzelmű perpignani püs­pöknek a pápai investiturát. Ezen ügy­ben Baroche cultusminiszter collegái előtt felháborodva nyilatkozott. Napoleon her­czeg nem rég nagy diszebédet adott, mely­re Roucher, Randon, Girardin, Darimon s

Next