A Hon, 1865. október (3. évfolyam, 225-250. szám)
1865-10-06 / 229. szám
229.ik sz. Péntek, October 6. Előfizetési díj: Pest&n Küldve vagy Budapesten h&zhoe hordva Egy hónapra..............................1 frt 76 kr. 3 hónapra..................................6 frt 26 kr. 6 hónapra..................... . . 10 frt 60 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-dik szám 1»1> emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut 18-dik szám. 2-dik emelet. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Harmadik évfolyam 186. Beiktatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ... 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipari kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető mindent közlemény a szerkesztőséghez intézendő. ..’ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. . + PEST, OCTOBER 5. Politikai Szemle. (II.) A „Vaterland“ berlini levelezője a három északi nagyhatalom szövetségének újabb megszilárdulását helyzi kilátásba. E tárgy igen közelről érdekelvén bennünket, azt véljük, jó dolgot cselekszünk olvasóink előtt, ha a berlini levelet, mely ama nagyfontosságú lehetőséggel kecsegtet, kivonatban közöljük.» Az idő eseményeinek figyelmes vizsgálójának még emlékezetében állhat — írja az idézett lap levelezője — hogy minő örömmel üdvözlötték a democratia lapjai azon állást, melyet Ausztria az utóbbi lengyel fölkelés alkalmával csaknem a nyugati hatalmak oldala mellett foglalt. Ebben a három északi nagyhatalom előbbi szövetségének szétszaggatását látták, mely szövetségnek rendeltetése vola: az európai forradalmat minden alakjában lenyomni és leküzdeni. Azután mennél inkább elvált Ausztria a nyugati hatalmak ügyétől s Poroszországhoz közeledett: a democratia öröme annál inkább változott át haraggá és keserűséggé. A porosz haladási párt neki támadt a porosz kormánynak, midőn Ausztriával kezet fogva keresztülvitte a herczegségek megszabadítását; haragra lobbant, midőn a két német nagyhatalom között megzavart viszonylat a gasteini szerződés által barátságos alakot öltött, s benső összeköttetésre vezetett, mi legbiztosabb garanciája Európa békéjének. Azon szövetség, melyet már elenyészettnek tekintettek, most megújultan és megifjodva él Európa közepette, legalább két egykori főbajnoka között. Miután pedig a „Journal de St. Pétersbourg“ nemrég oly feltünőleg nyilatkozott az esti „Moniteur“ insinuatioi ellenében, legalább nagyobb a remény, hogy a három hatalom, melyek egykor, 1815. sept. 26-án, a világtörténelmi szövetséget kötötték, ismét tökéletesen együtt leendenek azon „testvéri szellemben“ „az igazság, keresztényi szeretet és béke“ azon érzelmeiben „Üdvözítőnk szent vallásának“ azon alapján, melyre az 1815-diki szövetséget határozottan fektették.“ Ezt irja a „Vaterland“ levelezője a föléledt szent szövetségről, s jelzését annálinkább fontosnak tartjuk, minthogy Franczia és Oroszország között napról napra feszültebbeknek látszanak a viszonylatok. A „Presse“ párisi levelezője szerint a Tuileriákban nagyon neheztelnek Oroszországra, mégpedig egy Washingtonból érkezett követségi jelentés következtében, amelyből az tűnik ki, hogy az ottani orosz követ igen bizalmas lábon áll Juarez ügynökével. Montholon jelenti a franczia kormánynak, hogy Oroszország buzdítja a washingtoni kabinetet, Mexico elleni merev magatartására, s Amerikának Angolország irányábani követeléseit jogosoknak tartja, nem egyéb okból mint azért, hogy a két nyugati hatalom el legyen foglalva, s a keleti kérdést, vagy ennek egy részét alkalmas pillanatban szőnyegre hozhassa, a haszon kilátásával Oroszországra nézve. Görögországból, Szerbiából, a dunai fejedelemségekből, Montenegróból, sőt Konstantinápolyból is bizonyítványokkal ellátott részletes tudósítások érkeznek a franczia kormányhoz, a szellemi és anyagi eszközökkel működő orosz agitatioról, melynek czélja: Keletet és Délkeletet orosz érdekben felizgatni. A franczia kormány ezt összehasonlítva Oroszországnak a gasteini egyezmény iránt foglalt állásával, azon meggyőződésre jutott, hogy az érintett eseményeket nem ignorálhatja és szilárd állást kell foglalnia a sz.pétervári kabinet ellenében. A franczia félhivatalos lapok már utasítást is kaptak a thema és az Oroszország ellen megkezdendő támadás iránt. A „Patrie“ már egy harczias czikben ront neki Oroszország politikájának. A bécsi „Presse“ is kétségtelennek tartja, hogy nagy a harag Orosz- és Francziaország között s ez okból szerinte is a fellebbi tudósítások kiváló figyelmet érdemelnek. A „Herald“ párisi levelezője szerint a Rómában levő 22,000 főnyi franczia helyőrségből csak 600 ember fog távozni — egyelőre nem tovább, mint Civitavepohiába. Pest, October 5. A „Pesti Napló“ mai számában válaszol a „Hon“ keddi csikkére, mely a „P. N.“ vasárnapi névtelen vezérczikke következtében íratott. Reméljük és óhajtjuk is, hogy ebből ne legyen polémia, ami nem kívánatos a „P. N.“ és „Hon“ között. A czikk névtelensége szokottnál nagyobb fontosságot tulajdonítatott a „Pesti Naplói“ értekezésnek, mert névtelen czikkeket pártprogrammnak szoktunk venni, a minthogy az innen támadt balvéleményeket maga a „Pesti Napló“ is mai és tegnapi számaiban helyreigazítani múl ■atlannak tartotta Tehát legelső baj volt az, hogy mi a czikket pártprogrammnak vettük és igy mi is névtelen czikkben, mint pártvédtük magunkat; most már tudjuk, hogy nem volt az, s ez a baj megszűnt. Másik baj volt az, hogy az érintett czikk igen szépen előadó, hogy mennyire egyet fogunk érteni a jövő országgyűlésen, s ezt a véleményét nem is lett volna miért megzavarnunk, ha végül, mint ez egyetértés postulátumát, valami utasításfélét nem bocsát közre , mely úgy hangzik, hogy miután ellenkező vélemény nemcsak hogy nem lehet, de kell is hogy ne legyen, tehát a választásoknál milyen embereket kell és milyeneket nem kell megválasztani ? Épen egészen nagyon találva talán nem éreznők magunkat az említett utasítás characteristicája által; de — talán véletlenül, talán öntudatlanul, talán nem is sejtve, hogy mások mire használják fel ? — egyidejűleg a „Pesti Napló“ (hony sóit, qui mai y pense!) gyakorlatilag ad Lutiiinum oly magyarázatokat ad ez utasításnak, melyek folytonosan érdekelve tartanak bennünket. A „Pesti Naplódban legrövidebb időköz alatt öt eset fordult elő, hogy a 61-iki, pártunkhoz tartozott képviselő ellen mások ajánltattak igen melegen, igen enunciált részvéttel: igy Fehérben egy elvbarátunk ellen Zsömböry; Győrben hasonló ellen Kaucz; Komárom megyében, elvtársunk ellen Waldstein gr., Szalontán szintolyan ellen Arany, (kit pedig másunnan fognak megválasztani) s Pesten a 61-iki képviselő ellen Szentkirályi. Mi mindezen ellenjelölt hazafiak iránt a leghatározottabb tisztelettel viseltetünk, valamint hogy egyik laptársunknak sem akarjuk elvitatni azt a jogát, mely minden honpolgárral közös, hogy oly követjelölt mellett, kit elvei leghűbb képviselőjének tart, minden alkotmányos eszközzel közreműködjék; de azt mégis barátságosan kérjük, hogy ebből ne csináljon elvkérdést, s egy pártot mely nem az övé, ne akarjon principialiter egy tollvonással eltörülni. Mert hiszen elvkérdést mi sokkal könnyebben csinálhatnánk a választásokból, ha elmondanók, hogy a 61-iki képviselőház működése nem fejeztetett be, de félbeszakíttatott a kormány, mely feloszlatta az országgyűlést, appellált a nemzetre; most a nemzet szavazatának kell ítélni, a fölött: vájjon helyesli-e a 61-iki felirat mellett, mint egy ember, úgy felállt képviselőházának eljárását? * minden egyes képviselőnek elmaradása, votum lesz a 61-iki felirat ellen: elmondhatnók, hogy ez elv szerint tartozása a közönségnek minden olyan tagját a 61-ki képviselőháznak, ki physice, vagy moraliter képtelenné nem tette magát, ki elveit ellenkezőre nem változtatta, újra ugyanazon kerületben megválasztani,de mi lemondtunk eleve ez álláspontról, s elfogadtuk, hogy ám az új korszak alakulásai szerint adjon a hazai közvélemény megkötetlen kifejezést jövendő akaratának, hanem akkor hasonló lemondást mindenkitől igénylünk. Mi a 61-iki első felirat megszavazói ellen sehol sem léptettünk fel senkit. És még csak nem is kérünk reciprocitást, csupán azt, hogy akik ellenünkben jelölnek, ne csináljanak az ellenjelölésből elvkérdést, vagy legalább ha elvkérdést csinál is belőle valaki, tegyen a véleménye alá akármiféle névjegyet, de névtelenül ne közölje azt hazai sajtóorgánumainkban, mert akkor mindenki pártnyilatkozványnak veszi azt, s ez keserűséget fog szülni. J. M. Ghyczy Kálmán, az 1861-ei országgyűlés elnökének beszéde Komárom városa választóihoz oct. 2-án. (Vége.) A pragmatics sanctio által szentesített ezen kapocsból következik ugyanis: Hogy a magyar korona országai, éspedig törvényhozásuknak és kormányuknak önálló működésével, kötelesek a Felséges Uralkodóházat örökös tartományainak birtokában minden külmegtámadás ellen erejüknek egész összegével védeni; — kötelesek tisztelni a többi örökös országoknak integritását, alkotmányát, jogait, — kímélni jogos érdekeiket, nem tenni semmit, ami ezen jogokat és érdekeket valóban megsértené; — kötelesek hozzájárulni azon állami ügyeknek elintézéséhez, melyek két állam között is, ha azokat az uralkodó személyének közössége kapcsolja össze, mint közösek, mindig léteznek, de ezeken kívül azon országoknak bárminemű más ügyeibe jogsértés nélkül semmi szín alatt nem avatkozhatnak. Mindezen egyenkint felsorolt kötelességekkel azonban a Lajthán túli országok is, ha ugyanazon egy fejedelemnek velünk egyenjogú alattvalói s nem uraink lenni akarnak, szorosan tartoznak irántunk. Hogy ilynemű viszonyos kötelezések a monarchia hatalmi állását s jólétét nem veszélyeztethetik, önmagában világos; — de nem veszélyeztetik az alkotmányos életet sem Lajthán innen, sem Lajthán túl, — mert szomorú dolog, a szabadelvűségnek valóságos rágalmazása lenne azt állítani, hogy az alkotmányos közegeknek lehetetlen tisztelni szomszédjaiknak jogait, érdekeit, s működésükben jogaik, és területük határát okvetően túllépniük kell. Ezen viszonyos kötelességek teljesítésének pedig e felett még egy más igen erős biztosítéka is van: s épen az uralkodó személyének ugyanazonossága az, kinek magas állásánál fogva részrehajlatlanul felül kell állani az egyes országok, és tartományok magánérdekei felett, — s a kinek hozzájárulása nélkül a törvényhozás és kormány sem Lajthán innen, sem Lajthán túl egyáltalában nem működhetnek. — S ha ezen biztosíték az államokkül, és belviszonyainak időjártával ha következni szokott változandósága mellett, nem elégséges; a magyar korona törvényes országgyűlésének mind joga, mind hivatása épen az, hogy e czélra, ha kell, alkotmányos úton bővebb biztosítékokat állítson fel; és én azon erős hitben élek, hogy ha a magyar koronának integritása, s kormányának mind legfőbb köreiben, mind a törvényhatóságokban magyar törvényessége visszaállítva lesz, a országgyűlés fel is fogja találni azon mind jogszerű, mind méltányos módozatokat, melyeken a Felséges uralkodó háznak a világ terén őt joggal megillető, s minden népeinek közös érdekében levő hatalmas állása, s a monarchia jóléte alkotmányos után a nélkül, minden időre biztosittathatik, hogy a monarchia két felének egymás irányábani jelönállása, s függetlensége elenyésztessék. Ezen módozatoknak jog, és czélszerüségére, és igy sikerére nézve sok függ kétségtelenül azon formának megállapításától, melyen az úgynevezett közös ügyek alkotmányos úton tárgyalandók. Legtöbb azonban — nézetem szerint — ezen úgynevezett közös ügyek minőségének, mibenlétének meghatározásától , illetőleg azoknak kellő korlátozásától függ, — könnyen lehet e részben sok, szép hangzású, de sokféleképen is magyarázható általános elméleti elveket felállítani, melyeket közösen elfogadhatnak azok is, kiknek véleményeik egymással homlokegyenest ellenkezők, — valamint azonban az építendő háznak czélszerűsége, jósága, nem az alaptól magától, hanem az építésnek további folyamától, a háznak egész részletes berendezésétől függ, és jó alapra igen rész házat is lehet építeni , úgy távol van tőlem, hogy a kérdéses közös ügyek minőségének meghatározásában a csupán kiindulási pontul szolgálható ily általános elméleti elvekre nagy súlyt fektessek ; — sőt inkább nyíltan kimondom, hogy e kérdés megoldásának sarkpontja a gyakorlati kivitelben, a közös ügyek minőségének mikénti részletes meghatározásában fekszik, s teljes meggyőződésem szerint, az országgyűlés teendőinek legföbbike, s a próbaköve annak, hogy az országgyűlés a hon jogait miként tiszteli, javát szívén miként viseli, ezen részleteknek jog, és czélszerű óvatos meghatározása lesz. Ezen részletekről e helyen szólani mindenesetre idő előtti lenne, de annyit mégis ki kell mondanom, miszerint az volt eddig is a fő hiba, mely elkövettetett, hogy Felséges urunknak magukat alkotmányosoknak nevező, s az alkotmányosság általános elméleti elveit fennen is hirdető, legközelebb leköszönt tanácsosai, a gyakorlatban a korlátlan uralom, a hódítás igényeit követvén, az 1860. észt. octob. 20-án kiadott cs diplomában, és 1861. észt- febr. 26-án kelt cs. pátensben — hazánk, államszerződések, királyi eskük, és százados birtoklás által szentesített alkotmányos jogainak teljes mellőzésével, a közös ügyeket és tárgyalásuknak módját, nemcsak egyoldalulag maguk, hanem oly módon is határozták meg, mely az állami életnek csaknem minden mozzanatait ok és szükség nélkül, a közös Ügyek rovatába sorozván, s ezeknek elintézésére a Lajtántuli országok aránytalanul megszaporított képviseletének döntő befolyást biztosítván, a magyar korona szóval fentartottnak nyilvánított alkotmányos önállását, tényleg tökéletesen megsemmisítette. A közös ügyek közé soroztattak ugyanis az említett okmányokban a lehető legtágasabb értelmű kifejezésekkel: az összes pénz, hitel, jegybank, vám s kereskedelmi ügyek, a posta, vasút,távírda rendszere, az összes adóügy, a katonai újonczok kiállításának módja és rendje, az állami összes kiadásoknak és bevételeknek előleges megállapítása, az államjavak eladása, terhelése, új államkölcsönök felvétele, és mindez nem lévén még elég á átalában az összes törvényhozás mindazon tárgyakban, melyek minden országokat érdeklő jogokra , kötelességekre s érdekekre vonatkoznak. Ha ezek egy szálig mind közös ügyek; — ha egy, hazánkon kívül álló, többségében velünk nem egyérdekű, reánk nézve idegen testület teljhatalommal rendelkezhetik : pénzünk értékéről, folyamáról , összes vámrendszerünkről, összes hitel és kereskedelmi ügyeinkről, postáinkról, vasutainkról, távírdáinkról, rovásunkra ellenőrzés nélkül adót ajánlhat és vethet ki, — meghatározhatja ifjaink fegyverre szólításának módját, terhünkre kölcsönöket vehet fel, önkénye szerint meghatározhatja, hogy mit, hova, s miként költsünk saját pénzünkből, saját országunk, megyéink, városaink javára, s általa nem is ismerhető közszükségeire, ha őseink századok által nehezen megtakarított drága keresményét: koronát és államjavainkat áruba, árverés alá bocsáthatja, tanács czime alatt tanügyeinket szabályozhatja, s a közös érdeknek, jognak, kötelességnek ürügye alatt beavatkozhatik, törvényhozásunk, és közigazgatásunk minden fontosabb ágazataiba : — akkor kérdem, mi az, ami e rovatok alá elintézés, vagy ami ezzel az eredményben ugyanazonos, ellenőrzés végett nem vonatkozik ? mely állami ügy lesz az , melyről Magyarország még valóban önállólag törvényei szerint rendelkezhetnék ? Mit fognak tenni ez irányban azon államférfiak, kiket ő Felsége legközelebb Magyarország kormányának élére állított ? én természetesen nem tudhatom. Megrögzött nyilt elleneinknek ő Felsége tanácsábóli eltávolítása: az, ami történt Erdélyben, a Társországoknak kilátásba helyezett meghivatása országgyűlésünkre, és főleg az 1860. év oct. 20-i cs. diploma, és illetőleg 1861. év febr. 26 i cs. patens érvényének legközelebb történt felfüggesztése, ezen nagy állami tény, mely közjogi kérdéseinknek az említett okmányok által absolut hatalommal erőszakolt rendezését, a monarchia mind a két felében, a törvényhozásnak, a nemzet és fejedelem közötti kölcsönös értekezésnek és egyezkedésnek terére , — azon alapra vezeti vissza, melynek öt évvel ezelőtt is már kiindulási pontul kellett volna szolgálni; méltó elismerést igénylő, nem várt nagy eredmények kétségtelenül, s reánk nézve annál örvendetesebbek, mert ő Felségének a magyar nemzet kielégítésére, a magyar korona integritásának visszaállítására irányzott szándékát tüntetik ki, s annak, amiért oly sok év óta küzdünk és szenvedünk, a monarchia két fele egyenjogúságának, s azon elvnek, hogy azok egymással jogosan csak a közös fejedelem személye által érintkezhetnek, elismerését foglalják magukban. De mind e mellett nem lehet szem elöl tévesztenünk , hogy mindezen nagy tények után most is még csak azon a ponton állunk, melyen az út még mindig két felé elágazhatik, jobbra is, balra is, s a dolog lényegét tekintve kerülővel oda is elvezethet, hová ezelőtt egyenes utón erőszakoltak bennünket. Mindezen tények még nem bizonyítékai annak , hogy a kormány élén álló férfiak mindazon elveknek általános érvényesítéséről már le is mondottak, melyek különösen az octóberi diplomában foglaltatnak, s amelyeknek hazánk alkotmányát megsemmisítő tartalmát az előbb részletesen kifejtettem; — nem bizonyítékai annak, hogy a nemzet képviselői többsége beleegyezésének megnyerésével, nem akarják elérni ugyan,azt, amit a nemzet által elfogadtatni a hatalom szavának nem sikerült. Sok csata elveszett már az öröm miatt, melyet a győzelemnek idő előtti reménye okozott ; — s habár az örömzaj, s bizalom-nyilvánítás között, mely a közhangulattal, nem tudom teljesen megegyezőleg-e, több oldalról visszhangzik, nehéz tennem e vallomást; — de az őszinteség, mellyel önök iránt tartozom, kötelességemmé teszi annak kimondását, hogy küzdésünk bevégezve még koránt sincs, annak nehezebb része még ezentúl következik, s a nemzetnek arra, hogy jogai megőrzése felett éber figyelemmel őrködjék, hogy többet ne mondjak, — még mindig igen sok oka van. Részemről, hogy saját állásomat arra nézve, amit most kiegyezésnek, megoldásnak neveznek, határozottabban jelezzem. A magyar nemzetet egy erőteljes, egészséges, korának javában élő, de a nagy harczokban, melyeket régóta vivni kénytelen, súlyosan megsebesített, és e felett még saját házában is álbarátok, vagy épen nyilt ellenségek közé szorult férfiúhoz hasonlítom. Sebei különben ép testének nagyok, és számosak ; mindegyikéből becses vére csörgedez, azokat ő maga, kezei kötve lévén, nem gyógyíthatja, álbarátai, ellenségei, tü, és törszurásokkal folyvást nyitják , — de még e sebeknek, — hála Istennek! egyike sem halálos, s e férfiúnak testi, lelki ereje oly nagy, hogy a mint már hajdan is tartós nagy szenvedések között bebizonyult, birhatja még e súlyos kórállapotot, a nélkül, hogy halála következzék be. De mind e mellett nagyok a fájdalmak, melyeket e férfiú szenved, s még nagyobb a hátra maradás, melyet elgyengülése, és természetes tevékenységének lebilincseltetése miatt munkájában, és igy anyagi és szellemi tőkéjében szenvedni kénytelen , s azért mielőbbi kellő ápolása és orvoslása csakugyan igen üdvös és kívánatos. Tegyük fel most, hogy mód és alkalom mutatkozik arra, amit rég óhajtunk : betegünknek meggyógyítására. Mit tegyünk ? Én részemről azt mondom : Vizsgáljuk meg az ajánlott gyógymódot és orvosságokat óvatosan. Ha a gyógymód és orvosságok, melyek ajánltatnak olyanok, hogy általuk a beteg valósággal meggyógyittathatik, — olyanok, amelyek biztosságot nyújtanak arról, hogy sebei újra ki nem ájulandóak, álbarátai, ellenségei többé vissza nem térhetnek, s ha az ár, mely a gyógyításért követeltetik, olyan, hogy azt a beteg erejének visszatértével, habár azoknak némi megfeszítésével is, megbízhatja, — azt mondom, gyógyítsuk meg a beteget áldozattal is , hogy fellábadozván újólag hozzáfoghasson nagy munkájához és anyagi s szellemi tőkéinek gyarapításával, új erőt nyerjen élete pályájának az eddigihez méltó folytatásához. De ha ellenben a gyógymód és orvoslás, melyek a létező viszonyok között kieszközölhetők, olyanok, hogy általok a beteg valósággal meg nem gyógyittatik, — sebei vagy épen nem vagy csak úgy hegesztetnek be, hogy utóbb talán még mérgesebben kiújuljanak, — ha a gyógymód biztosítást nem nyújt arról, hogy a harczok, melyek e sebeket okozták, az ellenszenves környezet, mely azokat még inkább elmérgesitette, többé vissza nem térhetnek ; — ha az ár, mely a gyógyításért követeltetik, oly nagy, hogy a beteg fellábadozása után erejét s munkáját, a helyett, hogy mint kellene — saját javára használja, idegen érdekek előmozdításában legyen kénytelen felemészteni, — és így éljen ugyan, de örökös szolgaságban éljen, akkor a részvét kényeivel szememben, keserít fájdalommal szivemben, ezt mondom : A beteg súlyosan szenved, a gyógymód, mely ajánltatik, állapotát nem javítja, egészségét nem adja vissza, sőt inkább bizonyosan halálát okozandja. Az idő élet: ha a beteg szenvedve bár, — de él, felvirradhat, s bizonyosan felvirradand az idő, mely kedvezőbb körülményeket állitván elő, gyógyulását meghozandja, — ha meghal — vége mindennek, elenyészett még a reménynek árnyéka is. — Én — fájdalom ! — nem gyógyíthatom meg az imádva szeretett beteget; — de Isten bárhová tegyen ! halálát okozni nem akarom. E kép jelzi nézetemet a fenforgó államjogi kérdéseknek megoldására nézve. Vizsgáljuk meg a megoldásnak tényleges feltételeit gondosan részleteikben, és egész összeségükben is. Ha általuk a magyar korona integritása, kormányának, törvényhozásának törvényes önállása, függetlensége, ősi alkotmányunk és ez által a mi legfőbb, a nemzet állami életének saját érdekében, és önmaga általi szabad alkotmányos továbbfejlesztése biztosíttatik , akkor a kiegyezés üdvös és szent eszméjét az ország által teljes készséggel elfogadandónak tartom. Ha ellenben a czélnak a teendő javaslatok meg nem felelnek; ha bajainkat,szenvedéseinkenket nem szüntetik meg, —sőt talán inkább megörökítik, és így még inkább elmérgesítik; ha kiveszik kezeinkből továbbá is az eszközöket, melyekkel bajainkon, hiányainkon, szükségeinönmagunk segíthetnénk, s oda utalnak továbbá is, hogy azt, amit saját javunkra tennünk elvitázhatlan jogunk van, mint kegyelmet, mások önkényétől kérjük; szóval, ha valósággal vissza nem állítják a nemzetet megillető önálló alkotmányos életet, akkor más országok érdekeinek — bár tiszta szívvel kívánom javukat, felvirágzásukat — a nemzet legbecsesebb kincsét, saját állami önállását, melytől nem csak jóléte, hanem tétele is függ : a jelenkor pillanatnyi érdekeinek, az utókor, önök, önök gyermekei, és utódainak maradandó boldogságát feláldozandónak nem vélem; hanem bizom az isteni gondviselés igazságában, mely atyáinknak állhatatosságát nem egyszer már, s még súlyosabb körülmények között, jogaiknak kivívásával jutalmazta meg , hogy most is erőt, és módot nyújtand a nemzetnek, hogy elhamarkodott, tévesztett orvoslással ne semmisítse meg önmaga saját életét, hanem tartsa fenn magának, és utódainak számára a jogokat, melyeket őseinknek hasonló szenvedésekbeni állhatatossága szállított reánk, melyeket a kitartás visszaszerzend nekünk is, s amelyeknek kivívása nélkül különben is sem anyagi, sem szellemi jólét nem lehetséges ez országban. Mindezek után, hogy néhány szóban összefoglaljam kelleténél hosszabb nyilatkozatomat, azoknak, kik a megoldást magát, s nem a haza javát tűzvén ki czélokul, a nemzetre nézve káros, vagy épen feltétlen kiegyezkedésre hajlandók, én képviselőjök nem lehetnék. Ha ellenben szk. Komárom városának tisztelt választói, kiknek alkotmányos érzelmű, szabadelvű nagy közönségétől függend országgyűlési képviselőjének megválasztása, előadott nézeteimet helyeslik, s engem szavazataikkal megtisztelendenek : e díszes megtiszteltetést, és becses bizalmat, melynek megnyeréséért önök előtt ezúttal is esedezem, hálás érzéssel, és köszönettel fogadandom, s annak tehetségem szerint híven megfelelni legfőbb törekvésem lesz. A bécsi lapok szemléje. (f) A centralisták és deákisták. A „N. fr. Presse“ írja: „A magyarországi választási mozgalmak kezdetével, eljött ideje bebizonyitani, hogy a német centralisták jobb emberek, mint sokan vélik. Eddig a centralistákat vádolák, hogy tudva, vagy nem tudva, vak eszközei voltak a bureaucratiának és absolutismusnak, s a nemzetiségek leigázását mindig helyeselték. „Nem igaz. Ezerszer nem igaz, hogy mi a parlaamenti wismvwnak csak azért hó-