A Hon, 1865. november (3. évfolyam, 251-275. szám)

1865-11-25 / 271. szám

271-ifc sz. Szombat, november 25. Előfizetési díj: fitss In Ktí­dve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónap a . . .... 1 frt 75 kr. 8 hó n­apra............................ . 5 frt 25 kr. fi h­ □ ipra..................................10 frt 50 kr. Az i lefizetés az év folytán minden hónapban meg­ezdhető, s ennek bármely napján történik is, m­indenk­or a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: F­erencziek tere 7-dik szám 1-es emelet. Szerkesztő lakása: Ország út 18-dik szám. 2-dik emelet. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek­ terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Harmadik évfolyam 1865-Beigtatási dij : 7 hasábos ilyféle petit sora .... T kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel ift." Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesz­­tőjéhez küldendő. a gazdasági-, ipar- ker­eskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház. A lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert ha­ aktot fogadtatnak el. ———————— PBST, VOVGYIBUH 24. Politikai Szemle. (II.) Pár nappal ezelőtt távírdái után volt jelentve, miként az „Elberfelder Z.“ úgy hallja, hogy a porosz kormány nagy elhatározás előestéjén áll, s közel van ah­hoz, hogy ultimátumot ny­ujtasson át nem diplomátiai úton, hanem egy­enesen a csá­szárnál. A Metternich hg által Párisban követett, Poroszország iránt gyűlölettel viseltető politika desavouálása volna az ultimátum tárgya. Az „Eb­erfelder Zig“ kérdéses czikke alább egész terjedelmében olvasható, a Zeidler-féle kőnyomatú lap czikkével. Mindkettő megérdemli a politikával fog­lalkozók figyelmét : igen érdekes világot vetnek az Ausztria és Poroszország közti viszonylatokra. Az öreg „Presse”, mely az „Elberfel­der Zig” czikkét tapogatózásnak mon­dotta, mai számában következő tudósítást közli e tárgyban : „A porosz félhivatalos lapok hivei, Metternich herczegnek a ber­lini udvar részéről kívánt visszahivattását illetőleg, itt (Bécsben) teljes koholmá­nyoknak tartatnak, azonban oly czélt árulnak el, melynél fogva e pillanatban nyomást akarnak Ausztriára gyakorolni. Poroszország kiindulási pontul tekinti a gasteini szerződést, a­mely további és fon­tosabb lépéseket tesz reá nézve lehetségessé az annexió értelmében. Ausztria ellenben támpontul tekinti a szerződést, mely neki egyelőre nyugodalmat szerzett. Valahány­szor Poroszország meg akarja pendizni a definitivum kérdését, Ausztria mindannyi­szor ismétli novemberi ismeretes javasla­tait. Valahányszor ezek Poroszország ál­tal visszautasittatnak , Ausztria mindig így felel: „Mi várhatunk.” Egyébiránt nem valószínűtlen, hogy Poroszország, mely egészen idegessé vált, nem sokára egy határozott hangú jegyzéket intéz a bécsi kormányhoz, ennek megrettentése végett.® A „Presse” nyugalommal és el­­határozottsággl akarja ezt bevárni. Egye­­lőre azon igyekeznek Berlinben, hogy Ausztriát kedvezőleg hangolják a mellék­­­kérdésekbeni engedékenység által. Mint egy bécsi félhivatalos lap jelenti, a né­met nagyhatalmak egyetértése a frank­furti ügyben a Bundnál teendő közös lépésre nézve, félig meddig bevégzett do­lognak tekintendő. Az „Ind. beige“ írja, hogy a párisi és londoni kabinetek közti viszonylatok e pillanatban valóban bensőkké kezdenek válni. Annyi bizonyos, hogy az új kül­ügyminiszter, Clarendon lord, egy sür­gönyt intézett Francziaország külügymi­niszteréhez, s abban általán Francziaor­szág s különösen Drouyn de Lhuys iránt a legszivélyesebb érzelmek nyilvánulnak. Azon német államok száma, melyek a porosz-olasz kereskedelmi szerződéshez csatlakoznak, egyre növekszik. Bajor- és Szászország után Würtenberg közel áll ahoz, hogy elfogadja a szerződést; a stut­­garti kabinet csupán Szászország eljárá­sa és Bajorországnak Olaszországot illető egyenes elismerése között ingadozik. Ha eddig nem történt is Würtemberg részé­ről hivatalos nyilatkozat az elismerés iránt, az nem sokára bekövetkezendő. A „Bail. Zig“ következőleg jelenti Olaszországnak Bajorország részéről tör­tént elismertetését: „A királyi kormány elhatározta helyreállítni az olasz király­sággal a diplomatiai viszonylatokat. Eb­ben Európa és Németország átalános po­litikai állásának megfontolása, s azon fontos tény által vezettetett, hogy Ausz­tria kivételével csaknem minden euró­pai s különösen kath. államok elismerték az olaszországi királyságot, s vezettetve azon kívánat által, hogy a bajor és olasz alattvalók közti sokféle magánviszonyok­nak s ipar- és kereskedelmi érdekeink­nek védelmet és támogatást nyújthas­sunk.” A „Nat. Zig” bécsi levelezője irja, hogy az olasz trónbeszéd ott rész benyo­mást tett, mivel azt veszik ki belőle, hogy Olaszország nem hagyott föl Velenczére vonatkozó terveivel, s azok végrehajtása végett kedvező alkalomra vár. Mac-Mahon — mint ugyanezen leve­lezője írja — a lefegyverkezési tervet fogja elősegíteni. Minthogy azonban a Magyarországban levő ezredek szabad­ságolt legénysége épen most hivatott be, s 80,000 ember ujonczozása van ki­rendelve, gondolni lehet, hogy a tábor­nagy küldetése minő fogadtatásban ré­­szesülend Bécsben. A közös ügyek és a törvényrevisió. XIV. Brüssel, nov. 16. Az aranykulcs megállapításán kívül, mely az illető országgyűlések jóváha­gyásainak fentartása mellett megbí­zandó választmányokra ruháztathatik, kö­zös, de csak nemzetközi értekezés tárgya még a vámsorompók kérdése. Valamint a német vámegylet jövedelmei nem porosz jövedelem, úgy a Magyarországot illető vámjövedelem sem illeti és nem illetheti az osztrák birodalmat, minthogy az a két országnak közös jövedelme. E kérdés tagadhatatlanul az osztrák birodalom tartományai és Magyarország közt fennállott határvámvonal visszaállí­­tása által igazíttatnék el legsikeresebben. Szintén látom Trefort barátunkat, hogy csapja össze kezeit a vámsorompók e fel­támadási hírére, ha mindjárt a szép nem­zeti háromszinre festve lennének is. A közgazdászai tudomány a kereskedelmet minden bilincseitől felszabaditandónak tanitja, és ime ily eretneki szózat hallat­szik épen oly országból, mely Angolhon után leglármásabban hirdeti a freetrade tanait, aztán hallom Trefort barátomtól a szabad csere minden valódi és elméleti előnyeit, hol Bastiát, hol Cobden osko­lája után előszámlálni, ki nem felejtve régi országgyűléseink igen talpra esett kivánatait, sőt oda számítva Ghyczy Kálmán barátunknak az 1844-diki or­­szággyülésnek bejelentett választmányi jeles munkálatát. Honunk szellemével a vámsorompók nem­igen tudnak megbarátkozni, nem is szedik már a vámot iparvédelmi, hanem adó czim alatt, de azért a sorompók nem csak megmaradnak, hanem még a fogyasz­tási adó is a d­rog neve alatt, meg is sza­­poríttatnak. De ez más kérdés, itt csak annyit kívánok megjegyezni, hogy a ma­gyar vámsorompók kérdése még­sem oly borzasztó nemzetgazdászati baeresis, mint első pillanatra látszik, mert szabad keres­kedelmi, őszinte freetrade igényeink csak magyar, nem pedig osztrák vámszabály­zat által nyerhetnek érvényt. Van elég gyárczikk, melynek vámmentes behoza­talát kellene magyar közgazdászai ér­dekből megengedni, mit osztrák birodal­mi tarifával soha sem fogunk elérhetni. Van végre oly ipar is , mint p. o. a vas, melyet épen a közgazdászat érdeké­ben, még a freetrade elméletei kedvéért sem lehet nemzeti önmegsemmisülés nél­kül szem elől elveszteni. Volt alkalmam a libre éhhange fendangú elméleteit gya­korlati alkalmazásában tapasztalást sze­rezni, és maga az angol is eddig a free­trade elmélete és a vámszabályzati gya­korlat közt még különbséget tesz. Magyarország csak olcsó forgalom mel­lett — feltéve, hogy a reichsrattféle vo­nalak nem visznek nagyszebeni zsákut­­czába, következőleg olcsó vám és szállítás­sal értékesítheti földjének érez, só, és kő­szénbányáinak adományait, míg Ausztria épen az ellenkező védvám-rendszerrel kí­vánja iparegyedáruságát legyezgetni. Ha Magyarország a közös fejedelem hatalmi állásának és a két birodalom vé­delmi szükségleteinek a maga részéről megfelel, nincs az osztrák birodalom kor­mányának jogában, a vámból bejövő in­direct adat, tehát még annál kevésbé a magyar fogyasztó közönség rovására be­szedett védvámot a maga javára elsajátít­­ni. Azért a kölcsönös nemzetközi érteke­zés tekintetében a magyar országgyűlés csak ezt az alternatívát teheti , hogy a magyar vámsorompók vagy állíttassanak vissza, természetesen a magyar közgaz­dászai viszonyoknak megfelelő vámta­­riffa mellett, vagy miután Magyarország épen nem kívánja a vámvonalak és hiva­talnokok szaporítását, hanem inkább ke­­vesbítését, a német vámegylethez hasonló osztrák-magyar vámegylet létesíttessék, — vagy ha ez el nem fogadtatik, szedje Ma­gyarország a vámot Bukovinától Ragu­­sáig, az osztrák birodalom pedig nyugati és éjszaki határain. A vámegylet vagy a külön vámsorom­pók visszaállításának kérdése tehát szin­tén nem közös ügy, hanem a fejedelmi manifestumban kijelölt kölcsönös érteke­zés tárgya, melyre épen oly kevéssé kell Centralverwaltung, mint nem kell a né­met vámegyletnek, és mint nem kell Ausz­triának azért, mivel ő a német vámegyle­ten kivül marad, vagy mint nem kellene Bajorhonnak sem, ha az osztrák állam példáját követvén, a német vámegyletből kilépne. Az osztrák állambölcseket, kik az osz­trák birodalom állameszméjével a fictio­­beli teljes Reichsrathot és a Magyaror­­szággali realuniót feltalálták, úgy látszik semmi sem hozza ki annyira a burnótos polegmából mint az, hogy minden követ­jelölt programmjában a jogfolytonosság és vele az elválaszthatlan személyes unió előfordul. Valószínű, hogy önmagu­knak is azon vallomást tenni kénytelenek, hogy a realunionál higabb elméletet napvilágra nem hozhattak. A real unió czélja a beol­vasztás, de épen azért a Lajthánál végző­dik, ott t. i. hol a magyar birodalom ha­tára és a magyar király hatalma kezdő­dik, és a­hol más­részt a real-unióbeli né­met birodalom és szövetség, frankfurti, berlini, bécsi, egészen a Reus-Loben­­stein-Ebersdorf harminczkettedrétű souve­­rainitásig beavatkozási joga megszűnik. Mikor a juris doctorok Magyarország­ra a reál-uniót és a két birodalomnak egy­beolvadását közös ügyek czímével reádis­­putálni akarják, elméleteik eszmezavará­ban elfelejtik, hogy Ausztria maga sem egy, egész hanem egy része Némethon­nak, míg ellenben Magyarország ma­guknak az európai hatalmasságoknak verdietje szerint sem lehet része Németor­szágnak, de a doctorok sajátságos logi­kájuknál fogva még a verdict után is azt találták, hogy Magyarország reálunióban áll oly országhoz, mely maga is másnak része, és hogy az a rész mégis ugyanegy Magyarországgal, mely az egészhez (Né­metországhoz) nem tartozik és nem is tar­­tozhatik soha. Az ily doctorféle eszmezavarnak ter­mészetes következése mi lenne? Nem más — és erre Bécsben nem gondoltak — mint az , hogy a­ki Frankfurtban ural­kodnék, az, a reálunió eszméjénél jogo­sultnak érezné magát a magyar király koronáját is frankfurti vagy berlini anne­­xio-féle attribútumnak vagy appendixnek a la Schleswig tekinteni. A német kérdésben osztrák és porosz két oly vetélytárs, kik egymás mellett semmi combinatioval meg nem állhatnak állandóan. Ha ma megosztanák maguk közt Németországot, holnap újra vetély­­társak volnának, mint tegnap voltak. S e r­valitás nem pusztán ambitio kérdése, hanem életkérdés. Ez nem csak egyéni véleményem, de barátaink és államférfiak ítélete, sőt ők hozzáteszik, hogyha egyik vetélytárs a másiknak többe nem hág, mindkettőnek romjain fogna felemelked­ni a német egység. A frankfurti exminisz­­ter urak a história logikájának e postulá­­tumát mibe sem vették, valamint azt sem, hogy míg az osztrák császár, mint Ma­gyarország hatalmas alkotmányos kirá­lya áll Európa előtt, Poroszországnak németországi fejlődése lehessen. Mi, úgy gondolom, valamivel fontosabb a Schmer­ling §§-nál. Mindezt bureau-urak elfelejtették, amint elfelejtették azt is, hogy valamint az osztrák birodalom némethoni egyéni­ségénél fogva nem lehet Magyarhonnak reál egy­ségi része, úgy viszont a magyar birodalom sem lehet része az osztráknak, ha tekintetbe sem vennék, hogy a sze­mélyes unió szerződése Magyarországot nem az osztrák birodalomhoz , mely az unió alkalmával még meg sem született, hanem a közös feje­delmi ház megállapí­tott ágának utódaihoz fűzte. Azért mi nekünk magyarokul csak a magyar, nem pedig az osztrák Reichsver­tretung formáiról kell programmot találni, a­mi pedig annál könnyebb, mivel uj tör­vény sem kell, hanem csak arról gondos­kodni hogy a meglevő törvények lelkiis­meretes végrehajtása a bécsi bureauk túlkapásaitól megóvassék. Mi nekünk nem kell sem Kuranda sem Zang, vagy Schmerling és Friedlaender féle osztrák Reichsvertretung elméleti formuláival tol­lat koptatni. Tegyék azt a Lajthántul, csak ne jöjjenek hívatlan kaszáikkal a mi vetéseinkre. A konkolyért, melyet elve­tettek és folyvást elvetnek, ne akarjanak búzát learatni. L.gh. (t) A „Presse“ kiemeli, hogy a német-szláv tartományi gyűlésekhez intézett császári ize­netben kimondatta, hogy nem a (febr.) alkot­mány újra érvénybe helyzése van czélul kitűzve, hanem hogy tartós alapokat lehessen nyerni, egy uj birodalmi alkotmány megállapítás­­ra. A „Presse“ immár kénytelen elismerni , hogy a sistirozás egyértelmű a febr formák eltörölte­tésével. — A galicziai tartományi gyűlés nagy lelke­­sedettséggel fogadta a sept. manifestumot, s­­ hálafeliratot fog legfelsőbb helyre terjeszteni. — Bécsben „határozati“ vagy „fel­i­r­a­t­i” p­á­r­t. A „Presse“ megismertetvén olva­sóit Tinti indítványával, azt hiszi, hogy az e tárgyban kiküldött bizottmányban (s később természetesen a teljes házban is) bőséges vitára [ adand alkalmat azon kérdés, váljon a tartomá­­­­nyi gyűlés feliratot terjes­szen legfelsőbb­­ helyre, vagy pedig csak határozatban fe­­­­jezze ki véleményét, a febr. alkotmány ristíro­­zása kérdésében ? — Prágában, a cseh tartományi gyülésbe­n a sept. manifestumot a csehek, s egy része a nagy földbirtokosoknak zajos Slava! felkiáltá­sokkal üdvözölték , a németek mélyen hallgat­­­tak. Olam-Martinitz és Nostiz gróf köszönő­­ feliratot indítványoztak, mely előbb bizottmá­­nyilag fog tárgyaltatni. A németek ellenkező­­ értelmű feliratot terveznek. — A morvaországi gyűlésben az olmüczi ér­sek fogja indítványozni a köszönő feliratot a febr. patens sistirozása tárgyában. A manifes­tum felolvasása után a gyülekezet felszólittat­­­­ván, hogy háromszoros „hoe­h“-o­t­­ kiáltson Ő Felségének, a szlávok felkeltek és­­ üdvözlő kiáltásokra fakadtak, a német baloldal­­ hallgatott és ülve maradt. Ezen párt „h­a­t­á­­­­r­o­z­a­t­o­t“ fog indítványozni, oly értelemben,­­ hogy a febr. patens uj hatályba tétessék. j (t). Nov. 23-án a nyugati tartományok­­ gyűlései megnyíltak. Bécsben s még ne­­­­hány centralista fészekben a Schmerlin- i gianusok erélyesen protestálnak a sept. 20-diki patens ellen, mely a febr. Reichs­­rathot sistirozta. A nevezett párt a febr. alkotmányt el­­idegenithetlen sajátjának tartja, és nem­ s télén önzésében nem akarja belátni, hogy­­ a mi a februári actákban az ő számukra­­ ajándék , az Magyarország irányában j a legflagransabb confiscatio volt. A cen­­s­tralista had hánytorgatva az alkotmá­­­­nyosság phrasisait ma sem egyéb, mint : megrögzött jogfosztogató, a ki igényeit az alkotmány-verbirkolás barbár tanára­i alapítja, s nem bánja ha embertársa örök­­­­re meghódított rabszolga marad is, csak­­ maga és bureaucrata rokonai, sógorai, s­töltözködhessenek a közprédából, s min­­t­den ország és királyság csak tributariusa­­ legyen kielégithetlen pénzszomjának és­­ legszenvedélyesebb dicsvágyának.­­ Ezen párt büszkén veti félre a kor­­­­mánytól megnyitott szabad pályát, me­­­­lyen a kiegyezkedés műve létre jöhet.­­ Neki csak a febr. Reichsrath kell a­­ Giskra-Kuranda többséggel , mely az erdélyi beamier­ s a ruthen tudatlan j reichsrath urak segédhadára alapítja ha­­­­talmát. Hallani sem akar a kiegyezkedés­­­­ről, mert követeli, hogy ha Magyarország­­ csak egy betűt is változtatni akar a febr. 1 pátensben, elébb mint meghódított nép s maga ismerje el a verbírkolás tényét, az­­­­tán alázatos bűnös módjára válas­sza meg­­ 85 reichsrathját, s küldje Bécsbe koldulni s ott egy kis szabadsági alamizsnát, ha­­ ugyan a magas „Gesamtreichsrath“ tag­­­­jainak két harmadrésznyi többsége vala­­­­hogy oly könyörületes volna, hogy elve­ j­vén Magyarországtól saját vére és vágya­­l­ma fölötti rendelkezési jogát, ennek fejé­­­­ben megengedné, hogy a pesti provin­­­­cial-Landtag holmi apróságok fölött ha­­­­tározhasson , ha ugyanezeknek is tel­­­­jesítésére a Reichsrath kegyeskednék , megengedni, hogy saját országunk jö­­­­védelméből szintén fordíthassunk egy pár garast, azon esetre, ha a birodalmi financzia zsákját megtöltvén, még ked­­­­vünk volna megkettőztetni a mostani Landes-Zuschlagot. Ezen pártból mintegy negyvenketten­­ az alsó-ausztriai Landtag elé egy indit­­­­ványt nyújtottak be , melynek czélja megbírálni a sept. pátensnek az ország érdekébe való hatását s azokról jelentést , és czélszerü javaslatot tenni. Az inditvá­­­­nyozók közöl ismertebb nevek : Tinti, Berger, Zang (a „Presse“ tulajdonosa),­­ Kuranda, Mende, Mühlfeld, Brestl stb.­­ Ezen indítványt Tinti báró és társai hosszú indokolással terjeszték a tartomá­­­­nyi gyűlés elé. lm egy kis mutatvány [ belőle: „Miután a Landtagoknak joga van ta­­­­nácskozni és javaslatokat tenni az általá­­­­nos törvényekről, a­mennyiben ezek a tar­tomány különös érdekeire vészhatást gya­­korolnának. „Miután az oct. 20-ki diplomában ki van mondva az elv, hogy a törvények ho­zása, eltörlése, módosítása­, csak a Land­­tagok és a Reichsrath közreműködése mellett történhe­tik. „Miután a felelős ministerium által el­lenjegyzett és sept. 20-ról kelt patens a Reichsrattról szóló alaptörvényt az illető képviseletek beleegyezése nélkül sisti­rozta, s ez által a nem sisfirozott pct. di­ploma megsértetett, a nélkül, hogy akár az octoberi diplomában akár a febr. 26-ki pátensben a korona ezen sistírozási jogá­nak alapjait feltalálhatnók. (Ne feledkezzenek meg az indítványo­zók az általuk egykor oly nagyon han­goztatott „Machtvorkommenheit“ szóra. — Tetszett önöknek ezen absolutistikus jogforrás, a­midőn Magyarország alkot­mányának megcsonkításáról volt szó ; te­hát tűrjék a saját maguk által felállított tant, a midőn az a kérdés, hogy a kifej­­­lődés pályája szabaddá tétetvén, a szomo­rú előzmények által feltornyosított aka­dályok onnan elmozdultassanak.) „Tekintvén továbbá, hogy a sept. pa­tens által azon alkotmányos jogok sér­tettek meg, melyeket mi nagy örömmel és hálával már birtokba vettünk, s a mely öt év óta a koro­na folytonos elismerése mellett tevékenységben volt. Tekintve, hogy a sistirozás által a tar­tományi alkotmányok is fenyegetve let­tek, s hogy a felelős kormánynak ily cse­­lekvénye által az egész birodalmi alkot­mány, melyet Ő Felsége a legünnepélye­sebben fentartani megígért, megingatta­­tott. „Tekintve, hogy ezen sistk­ozás követ­keztében a képviseletek közreműködése a törvényhozásban az alkotmány ellenére ismét az absolut hatalom kezébe esik, s hogy a szintén felfüggesztett szűkebb Reichsrath mellőzésével belügyi kifejlődé­sünk is kárt vall. „Tekintve, hogy az alkotmány megvál­toztatásának módja magában az alkot­mány-oklevélben ki van jelölve , s a Reichsrath ezen módosítások tételére ajánlkozott is. §? “„Tekintve, hogy a magyar korona alá tartozó országgyűlések javaslatai fölött csak a Reichsrath határozhat, s hogy a Landtagok ily actiora hivatva nem lévén, épen azon egyedüli illetékes képviselet függesztetett fel, melyhez ragaszkodva a zavarokat és petroválásokat elkerülni le­hetett volna. ,,Tekintve végre, hogy az alaptörvé­nyek sistírozása az osztrák népek jogön­tudatát megingatja, s hogy az ily bizony­talanság a birodalom consolidatióját, s az állam hitelének megalapítását gátolni fogja . . . indítványozzuk, hogy tizenegy tagból álló bizottmány neveztessék ki, mely a sept. 20 diki patens tárgyában a teendőkre nézve javaslatot tegyen.“ A „Vidov Dan“ a magyar-barát kérdésről, A „Vidov Dan“ 119-ik száma a követ­kező czikket közli : Ha nem csalnak a mindenünnen feltü­nedező különféle jelek, főleg pedig azok, melyek a horvát udvari kanczelláriában kelnek , a magyar-horvát kérdés végki­fejlődéséhez közelget. Többször értekeztünk mi már e tárgy felett, s nyiltan kijelentők, mi véleményt táplálunk, s rég előre látván, hogy ily fordulatot veendnek ott a dolgok, a mos­tan legközelebb lefolyt jelenet legkevésb­­bé sem lepett meg bennünket. A legszebb, legfényesebb jövőt óhajtva a horvát nemzetnek, mely velünk érze­lem , eredet­, nyelv , történet­ és egyes érdekekre nézve oly rokon, — mindenha mondogattuk, hogy Zágrábban a reális politikát kell követni, ezzel egy uton ha­ladni, hogy ott az igények és szükségle­tek — melyek valóban égető szükségek — s nem a rokon- vagy ellenszenvek sze­rint kell működni; a fennálló viszonyok s körülmények szigorú logikája szerint munkálkodni. Téves valami be nem látni azt, ami oly világos, holmiféle kívánal­mak mellé rejtőzni, melyek tán igen szé­pen csengnek s hangzanak, de a szoro­san vett concret politika világában nem verhetnek erős gyökeret E végből mindig a kibékülést, a ki­egyenlítést tanácsoltuk, melyre a Larvá-

Next