A Hon, 1866. március (4. évfolyam, 48-74. szám)
1866-03-01 / 48. szám
kább megszereztem magamnak azon meggyőződést február 10-dikén és a mai napon. Egyébiránt én t. hát, azon régi igazságok között, melyeket a t. képviselő úr 61-ben elmondott, és az opportunitás tana között öszhangzást nem tudtam feltalálni, — bár ezt a legnagyobb figyelemmel kerestem is — nem tudom, a t. képviselő urak szerencsésebb helyzetben voltak-e? Miután azonban t. ház, úgy tudom, hogy igen kevés kivétellel a t. ház minden tagja, az opportunitás védműveit nemcsak vontcsövű ütegekkel hanem bárminő csekély fegyverrel is védeni nem kívánja, mert a törvény és a jog oly erős védmű, melyről az opportunitás bárminő lövegei is lepattannak, ezen a 31. szakaszra vonatkozó módosítványt elvetendőnek, és az eredeti szerkezetét változatlanul megtartandónak vélem. (Helyeslés.) Ami a 32-ik szakaszra vonatkozó módosítványt illeti, ezen módosítás t. képviselőház részint szükségtelen, részint pedig annak czélja nem érthető, legalább előttem nem ; szükségtelen ezen módosítvány t. ház azért, mert a 29 ik szakaszban ez — bár más szavakkal benfoglaltatik : „Fogunk igyekezni, hogy oly javaslatot terjesszünk Fölséged elé, mely alkotmányos önállásunkat is megóvja, s a birodalom életfeltételeinek is megfelel.“ — Én ezt, a birodalom hatalmi állásával szintén azonosnak tekintem ; egyébiránt tehát ezen kifejezés: „a birodalom hatalmi állása,“ előttem most érthetetlen, mert ha ezt indítványozta volna a t. képviselő úr: „a birodalom nagyhatalmi állása“ bár ezt sem pártolnám — ezt legalább megértettem volna. Ezen kifejezés : „a birodalom hatalmi állása“ oly gyönge, oly tág kiterjedésű, miszerint Lichtenstein, vagy bármely kisebb herczegségre éppen igy alkalmazhatni, mert, azoknak is van bizonyos hatalmi állásuk (Helyes). Az ily tág, mondhatni üres kifejezésekkel, sem a birodalom hatalmi állásának, sem ő cs. kir. Felségének szolgálatot nem teszünk. Ő Felsége a jogeljátszás elméletét elvetette, a jogfolyatonosság elvét visszaállította , kegyeskedjék . Feltéve helyreállítani a törvényt is, és ekkor nem leend szükséges puszta szavakkal biztosítani a birodalom nagyhatalmi állását, mert a nemzetnek nemcsak vére és pénze, hanem mi mindezeknél több, a nemzet szelleme és lelkesedése is a király rendelkezésére álland. (Helyes.) Ami a „fejedelem jogainak épségére“ vonatkozó passusát illeti a módosítványnak : ez a pragmatica sanctio által biztosítva van, de különben is benn van ez a felirati javaslat 45-ik szakaszában, midőn ez mondatik : „nem kérünk mi politikai lehetetlenséget, nem szándékunk a birodalom biztonságát veszélyeztetni vagy fejedelmünk törvényes jogait csorbítani , s méltányolni fogjuk mindig a társországok jogos igényeit.“— Nekem tehát! ezen módosítvány ellen különösen még azon észrevételem is van,hogy midőn az 1848-iki törvények revisioját, illetőleg a vizsgálat alá veendő pontokat már most kijelöli — a minek én most még helyét nem látom — más részről az 1848-diki törvényekben és a képviselőháznak épen felirati javaslatában foglalt legszentebb elveket sért meg. Mellőzve azokat, miket itt az indítványozó. képviselő úr az átalános vita alkalmávali beszédében mintegy variálva elmondott, és melyek elvi kérdéseket tartalmaznak, melyekre itt felelni szükségtelennek látom, csak arra teszek megjegyzést, midőn az 1861-iki megyéket csonkáknak nevezte : „a miért nem szerezhették vissza ■— úgymond — a megyék régi fényeket.“ Ez ellen semmi különös észrevételem. De az igen t. képviselő úr 1861-ben a canczelláriára és a helytartó-tanácsra is azt mondta, hogy azok tehetetlen régi intézményeinknek csonka felelevenítései (helyes) , s nekem úgy látszik, hogy most azok ellen semmi észrevétele nincsen. Én tehát t. képviselőház ! a módosítványnak ezen részét is elvetendőnek és a felirat szerkezetét változatlanul meghagyandónak vélem. (Helyes.) A képviselőház féb. 20-iki üléséből. Kerkapolyi Károly: Tisztelt ház ! (Nagy zaj.) Maga azon tény, hogy ez alkalommal csak t. képviselőtársunk, Ghiczy Ignácz úr szívességéből emelhetek szót, azt bizonyítja, hogy azok közé tartozom, kik az általános vita alkalmával szólni nem kívántak, s ha most még szólok, ennek oka azokban keresendő, mik e teremben az előttem szólók részéről mondva voltak. Ezek folytán én is szándékom megváltoztatásával felhíva érzem magamat elmondani nézeteim, azon hazafias törekvéssel, hogy a helyzet beható tisztázására részemről is megtegyem azon keveset, ami tőlem telik, és ennek folytán a követendő útnak lehető kijelölésére. Az előttünk fekvő felirati javaslat a többek közt így szól : „Tudjuk és őszinte hálaérzettel ismerjük el, hogy Felségednek atyai szándéka : eloszlatni azon aggodalmakat, melyek függő közjogi kérdéseink elintézését eddig gátolták. Muttat és jelent összehasonlítva, örömmel látjuk, hogy a kiindulási pont, czél és eszközök, e kettőben különbözők.“ Az általa is egész kiterjedésében elfogadott felirati javaslat e kitételével szemben Komárom városa igen, képviselője mégis indíttatva érzi magát a következő tételnek elmondására : „A mód és eszközök, a kiindulási pont, az indokok, melyekkel a kitűzött czélok eléretni szándékoltatnak, változtak. De e czélok maguk nem változtak, ugyanazok most is, melyek 1861-ben és korábban is már kitűzve valának.“ A felirati javaslat azon helye, melyet felolvasni bátor valék, tehát a czélokat is változottaknak mondja, Komárom városa 1. követének épen most elmondottam szavai pedig a czélokat is ugyanazoknak lenni mondják, és mégis, bár ő azt így látja, a felirati javaslatot egész kiterjedésében a maga részéről is elfogadta. E két tétel kétségkívül ellentétben áll egymással, és így mindkettőnek együttes elfogadása ellenmondásba hozza önmagával azt, ki mindkettőt elfogadja ; ez, úgy hiszem, kétségtelen. Azonban, uraim, az ellenmondás oka nem Komárom város a t. képviselője. Hogy ily ellenmondásba kell magával jönnie, annak oka, szerény vélekedésem szerint, magában a helyzetben és az azt nagyrészben teremtett magas trónbeszédben van. Mert, ha nem csalódom, egyike úgy, mint a másika, abban gyökerezik, s nem lehet azt minden részleteiben felfogni és érvényesíteni anélkül, hogy épen ezáltal részesei, osztályosai ne legyünk a bennlevő ellenmondásnak. Ez ellenmondás kiderítése az többek között, amire ezérzek, úgy levén meggyőződve, hogy ha csak az ellenmondásnak valódisága egyszer kiderítve fog lenni, lehetetlen az ellenmondó határozmányok egyikéhez úgy, mint másikához ragaszkodni akarni, és pedig lehetetlen azért, miután az ellenmondó ezt épen kizárja. Hogy ezt felderíthessem, legyen szabad a magas trónbeszédnek csak azon tételére hivatkoznom egyelőre, amely az ellentétes kiindulási pontokkal, t. i. a jogvesztéssel és a merevnek mondott jogfolytonossággal szemben, a pragmatica sanctiót úgy fogadja el alapul, mint amely a két ellentétes határozmánynak, mint egy magasabb valami, felette áll. Innen van azután, hogy a jogfolytonosság elvének ugyanazon mértékkel mér, melylyel mér a jogvesztésnek, és viszont. Pedig épen mivel e két elv, jogfolytonosság és jogvesztés, ellentételesen, úgy vagyok meggyőződve, hogy egyiket feladni lehetetlen a nélkül, hogy el ne ismerjük a másikat, viszont ezt elismerni nem lehet anélkül, hogy teljesen fel ne adjuk amazt, s valóban is, minthogy a jogfolytonosság elvének elismertetése helyett csak az lett beismerve, hogy az alaki törvényesség tekintetében 1848-iki törvényeink sem eshetnek kifogás alá, tettleg és a valóságban a beismerés után is csak ott vagyunk, ahová bennünket a jogvesztés elmélete juttatott volt. Ennélfogva igaz, hogy a pragmatica sanctio álláspontjára nem lehet jutni a nélkül, hogy a jogfolytonosság elvét el ne fogadjuk, míg viszont ennek elfogadása nélkül nem lehet feladni a jogvesztést. Ki határozott akaratot tanúsít, mint tanúsított Felséges urunk az iránt, hogy kiindulási pontul a pragmatica sanctio vézessék, annak lehetetlen egyúttal a jogfolytonosság elvét is egész teljességében nemcsak elvileg és elméletben, de egyszersmind tettleg és gyakorlatban el nem fogadni. Ám vizsgáljuk , hiszen a pragmatica sanctio bennünket nem arról biztosit,hogy egyik vagy másik törvényünk,mint péld. az 1848-kiaknak alaki törvényessége kifogástalannak leszen majd elismerve, hanem arról biztosit, hogy kormányoztatni nem fogunk másként, mint törvényeink, és pedig nemcsak az akkorig már meghozattak, hanem, mint nyíltan mondja, az azután hozandók rendelendik. Én tehát nem osztom azok nézetét, kik ezen törvények alaki törvényességének elismerésével már a jogfolytonosság elvét is elismerve látják sőt úgy vagyok meggyőződve, hogy annak tagadása épen ezen elismeréssel veszi kezdetét. Igen, kérem , mert addig, míg egy bizonyos törvénynek alaki törvényessége kérdésben van, addig annak végre nem hajtása e törvény el nem ismerésének sérelme ugyan, de nem a jogfolytonosság elvéé. A jogfolytonosság sérelme csak ott kezdődik, ahol a kérdéses törvénynek végrehajtása megtagadtak, bár kifogástalan törvényül elismerve van.. (Helyeslés.) Épen azért tehát, mert a jogvesztés elvét anélkül, hogy a jogfolytonosság deveve elfogadva legyen, feladni nem lehet, épen azért, mivel Urunk királyunk ezen elvet — mint mindnyájan hálás köszönettel elismerjük —feladni akarja; úgy vélem, a logikai következés hozza magával a jogfolytonosság elve teljes és tökéletes elismerésének szükségét. E szükség hason világossággal tűnik ki akkor is, ha meggondoljuk, hogy Urunk királyunknak határozott akarata, a pragmatica sanctió alapjára helyezkedni ; mi pedig a jogfolytonosság elvének tényleges és gyakorlati elismertetése nélkül szintén lehetetlen, mivelhogy — mint mondom — hazánknak az addig hozott és az ezután hozandó törvényeink szerint leendő kormányoztatást biztosította. De van még egy más pont is, melyre figyelmeztetni kívánok. Urunk királyunk magas trónbeszédében azt mondja,a közös ügyeknek és miként kezeltetésüknek kérdése nem az anyagi vagy erkölcsi kényszer fegyverével, hanem a kölcsönös értesülés és a szükség érzetéből folyó meggyőződés alapján oldassék meg. Ámde az erkölcsi kényszer teljes nyomasztó súlyával nehezednék ránk, hacsak a között lenne választásunk, hogy fogadjunk el netalán oly módozatokat is, amelyek pedig nekünk megnyugvást nem adnak, vagy ha ezt tenni nem akarjuk, lássuk alkotmányunkat felfüggesztve. — Hiszen ez a legnagyobb erkölcsi kényszer, melyet reánk gyakorolni nem lehet. Pedig ezt Ő Felsége határozottan mellőzni kívánja, s azért, úgy hiszem, csak helyesen járua el, ha a magas trónbeszéd egyes tételei közt különböztetünk, elválasztván azokat, melyek félreismerhetlenül felséges Urunk akaratául vannak felállítva, azoktól, melyek egyet vagy mást ezen akarat érvényesítésének úgy vélt feltételei és eszközei gyanánt követelnek. Amazok közé számítom azon nemes elhatározást, alkotmányosságot biztosítani a birodalom egészének, tehát a Lajthán túli félnek is, valamint azon legmagasb akarat kifejezését is, hogy a pragmatica sanctió alapjáról rendeztessenek el a vitás kérdések. Ellenben minden egyebet úgy tekintek, mint ezen czélokra szükségeseknek vélt eszközöket. Épen azért, hogy az ellenmondás kikerülhető legyen, amazokhoz kell magunkat tartani, ezeket, mint ama czélokra nézve nemcsak nem szükségeseket, de sőt velük ütközőket, feladván. Ezen, a megállapított czélokkal összeütközésben levő eszközökhöz számítom mindenekelőtt a birodalom egységes államal alakíttatásának kérdését, mint ami szükségtelen, s ezentúl egyáltalában jogosulatlan is ; jogosulatlan mind a positív törvények alapjáról tekintve, mind önmagában. Azok után, miket e tárgyban Komárom városa érdemes képviselője mondott, feleslegesnek tartom csak egy szót is vesztegetni a felett, hogy a birodalom egységes voltának eszméje, a positív törvények alapjáról tekintve, egyáltalán jogosulatlan. Ellenben azt hiszem, ahhoz még fér szó e házban, hogy ugyanazon birodalmi egység azon értelemben, melyben a Lajthán túl vétetik, magában is jogosulatlan, mivel hogy hiányzanak azon elemek, melyek egy egységes állam szervezéséhez múlhatlanul szükségesek, hiányzanak, mivel hogy Ausztria oly elemekből alakult egybe, melyek nem olyanok, aminőknek kellene lenniök arra nézve, hogy egy egységes birodalmat képezzenek, nem olyanok, akár tekintsük múltjuk emlékeit, akár jelenük törekvéseit, akár jövőjük reményeit. De ezeket sem akarom fejtegetni, csak érinteni kívántam. Hanem igenis czélom, a tegnapi napon két képviselőtársam által elmondottakra némelyeket válaszolni (halljuk), mégpedig egyáltalában tárgyilagosan, a békülékenység szellemében. Egyike azon képviselőtársaimnak, Wlad úr, beszédében többek között azt mondá, hogy ő mert nem német, nem barátja a centralisatiónak, mert nem a magyar fajhoz tartozik, nem is dualista, de foederalista. Én ezen foederalismusban, ha azt hiszi, hogy e rendszerrel a birodalmat boldoggá lehet tenni, megnyugszom , de szó nélkül nem hagyhatom indokát, úgy lévén meggyőződve, hogy midőn nem a nemzetiségi ügyek, nem az odatartozó kérdések tisztázása van napirenden, hanem az állomkormányzati formának megállapítása, a közjogi kérdések kibonyolítása, akkor egyáltalában nem szabad, és helytelen a nemzetiségi — értem a nemzetiséget faji értelemben— álláspontra helyezkednünk , hanem azon kell lennünk, hogy állampolgári állására helyezkedjünk, melynek értelmében, tekintve a nemzetiséget, ő ép oly magyar, mint közülünk bárki. (Úgy van.) A másik, mit mondandó vagyok, összefügg azzal, amit az utána szólott Dobránszky úrnak kívántam mondani, azért megjegyzéseimet öszszefoglalom. A t. képviselő úr kifogásokat tett a parlamenti kormányrendszer ellen. Én az általa e részben elmondottakra nem kívánok felelni, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy e kérdésről szólani nagyon helyén volna ott és akkor, ahol és amikor arról volna szó , hogy ezen kérdéses forma törvény által fogadtassék-e el, de helyén kívül van ott és akkor, ahol, és midőn csak arról van szó, hogy ez elfogadott törvény érvényesíttessék ! (Helyeslés.) Beszédének további folyamában abbeli kívánalmát formulázta, hogy a magyar trónbeszédre adandó felirat ne intéztessék a magyar nemzet nevében, ami által mellőzve vélné látni azon népiségeket, melyek bár nem magyarok, törvényeinkben nemzetül szintén elismerték. Nem tagadom, hogy az általa idézett helyeken a magyaroktól különböző nemzetekről is van, mint országunkban lakókról, törvénykönyveinkben emlékezet. De ama helyeken a nemzet szó csak is etymologiai értelmében használtatik, melyben, mint a nemzettől vett s a nemzetiséggel rokon, az egy vérből származottak összeségét akarja jelezni. Nem igy a felirati javaslat, mely azon értelemben veszi a nemzet szót, melyben vette például az 1741-iki törvényhozás, mely az azon évi 61-ik törvényczikkben nyilván kifejezi, hogy Dalmátia, Croatia és Slavonia társországok bennszülött fiai a magyar nevezet alatt egyszersmind értetődnek. „Nomine Hungarorum complectantur.“ Ezt teszi maga a t. képviselő ur által idézett 1608-iki X. t.-czikk is. Legtöbbször ép azon értelemben használják a na to szót, melyben ez az állampolgárokat általában jelenti, tekintet nélkül a nyelv és fajkülönbségre. Különben várjon hogy akarhatta volna a fejezetében kitűzött azon czélt, hogy jövőre a főbb hivatalok csupán született magyarok, s a társult vagy meghódított nemzetbeliek által töltessenek be , annak elrendelésével biztosítani , hogy „Cavent sua majestas regia ne in rebus hungaricis aliorum quam hungarorum (et omnibus partibus regni Hungáriae atque etiam Slavoniae) utatur.“ Ha ezen, maga a t. képviselő úr által idézett törvény ime rendeletével nem sértené, a minthogy nem is sértette hazánk nem magyar ajkú nemzetiségeit , ugyan miként sérthetné őket az, ha a magyar nemzet nevében szól a ház felirata, midőn úgy vélem, nincs e házban senki, ki ne a politikai nemzetiséget értené, és kívánná értetni azon, azt, mely a populussal, az országnak állampolgárilag jogosult népességével egyértelmű. Kétségtelen, hogy e szónak nemzet, natio, ez ambiguitásából lehet csinálni nehézséget, ha akarunk, de ne akarjunk, hisz annak bizony böviben vagyunk a nélkül is. Ezeket akartam itt elmondani, részint megnyugtatás, részint azon gyanúnak eloszlatása végett, mintha mi a testvér nemzetiségeket mellőzni vagy háttérbe szorítni kívánnak. Hisz ezt, ha különben is képtelenség nem volna, saját érdekünk is megtiltaná, mivel hogy a felirat súlya az által, ha csak a magyar faj nevében nyújtatnék be, bizonnyal nem növekednék, de igenis növeli az, hogy benne az egész politikai nemzet szól, fajkülönbség nélkül. Moldva-oláhországi mozgalmak. Az a A. A. Ztg-nak írják Páriából: Úgy látszik a franczia kormányt is meglepte a Dunafejedelemségekben felmerült események híre, mely nem számított a válság oly gyors bekövetkezésére. A romániai ellenzék egyik itt tartózkodó tagjához tegnap este f. h. 23-án távirati jelentés érkezett, melynek lényeges tartalma következő : „Oly jól valának a rendszabályok megtéve , hogy Kuza messziről sem gyanitá a készülőben levő dolgokat ; s hogy annál jobban elámitsák biztonság érzetében, a kamara délután egyhangúlag megszavazta az általa kívánt kölcsönt. Esti 9 órakor megjelent nála Galenko (talán Golesco ?) ezredes s tudtára adta, hogy köszönjön le, mert nincs mihez fognia, a katonaság mind meg van nyerve a mozgalom részére. Egy csepp vér sem fog folyni, mert meg kell a hatalmaknak mutatni, hogy itt nem revolu t io, hanem e v olu t io forog kérdésben. Ezalatt a szoba megtelt katonákkal. A herczeg megadta magát elkerülhetlen sorsának, aláírta leköszönését és saját biztossága végett a palota más szobájába kisértetett. Ezenközben ideiglenes kormány kiáltatott ki, élén a nevezett Golenkoval, s ennek indítványa folytán a kamara azonnal kikiálta fejedelemmé a flandriai grófot. Megjegyzendő, hogy a forradalmi pártnak egy Párisban tartózkodó ügynöke mintegy három hét előtt, a Dunafejedelemségek állapotát rajzoló emlékiratot adatott át a császárnak, melyben kéri a császárt, hogy jelölné ki azon hget, akinek bekövetkezhető válság esetébeni megválasztatása kedves lenne előtte. Magától érthető, hogy választ nem kapott, s feltehetni, hogy nem is várt az emlékirat szerzője, mert pártjával együtt csak azon czék tarthatók maguk előtt ezen lépésnél, hogy annak idejében ezen „kérelemre“ hivatkozni lehessen. A „P. Lt.“ egy neki használatul átadott magánlevelet tesz közzé, melyben ezek mondatnak : Mintegy 20 férfiú, az itteni aristocraţia virágaiból összeesküdött Kuza és kormánya ellen, s arra esküdtek meg, hogy vagy letaszítják az ország nadályát az uralkodói székből, vagy meghalnak. Az egész hadsereg főnökeit megnyerték az összeesküvők, hármon kívül, akiket tegnap este Haralampi ezredes meghívott magához préferance partiéra, jól megvendégelő borral, s éjfél után két óra tájban tudatta velük, hogy foglyai. Ezután Haralampi, Golescu (szabadelvű bojár) és Leca őrnagy (a fejedelem kegyencze) egy kocsiban mentek el a fejedelmi palotába ; a többi összeesküvők és tizenöt lengyel nyomban követték, mindnyájan talpig fölfegyverkezve. Ott egy Leca ezredéből való vadász század tette az őrszolgálatot, s akadály nélkül bocsátották be az összeesküvőket. A fejedelem közelében egy ajtót kénytelenek voltak betörni, s Kuzabű hadsegédét megkötötték, s benyomultak hálószobájába, röviden felszólták, hogy öltözzék fel, de nem engedték meg hogy egyenruháját öltse fel,amelyet beszenynyezett, hanem kényszeriték azon ruha felvételére, amit magukkal hoztak számára. Ezután egy lemondási iratot tettek eléje (Lásd alább) s pisztolyt szegeztek feléje midőn vonakodott azt aláírni. Leca őrnagy így szólt hozzá röviden : „Aláírni vagy meghalni !“ Erre aláírta az okmányt, s a tiszteknek árulást vetvén szemére Leca őrnagy ezt felelte neki : „Nem árultunk mi tégedet el, hanem az országot szabadítottuk meg egy gazembertől.“ Azután bevezették a fejedelemnét, a ki eléggé kedvelt nő s így szólnak hozzá : „íme a férjed, akit rimája mellett találtunk ágyában mire a fejedelemné ezt válaszolá: „Tudom én azt, hisz én kezdettől fogva vértanú voltam ! “ A fejedelem megkötöztetett egy altiszt által, akinek e szavakkal adatott erra a parancs : „legaţi pe câinele“ (kötözze meg a kutyát) s elvitetett, nem tudni hová ; de úgy hallani, hogy Bukarestben tartják és számadásra fogják vonni. A fejedelemné a cotrocenii nyári palotába kísértetett, Ruza kedvese pedig a maga palotájába szállíttatott. Amig ezek a palotában történtek, három óra körül éjjel, a fejedelemhez ragaszkodó katonák a laktanyákban őriztettek, ágyukkal körülfogva; a fejedelem barátai elfogattak, nevezetesen meghitt embere Liebrecht őrnagy, a posta- és távirdaügy igazgatója (egy belga születésű volt pinezér), továbbá Florescu tbb miniszter, a rendőrfőnök stb., s ezzel minden legkisebb vérontás nélkül szerencsésen végre lett hajtva a palotaforradalom. Reggeli 6 órakor már kiáltványok hirdették a nagy változást, s véget nem ismerő örömriadallal járt kelt nagy tömegekben a nép az utczákon a katonákkal összebarátkozva, beláthatatlan tömegekben tódulván a metropolis felé, ahová tizenkét óra táján az ülésező kamara összegyülekezett, szintén kijelentendő véleményét ezen állami változás felett. Tizenkét órakor lépett be Ghika-Dömötörig a képviselők közé, bejelenté az ideiglenes kormányt, mely szintén csakhamar megjelent s rendkívüli örömzajjal fogadtatott. A kamara tökéletesen helyeselte a történteket, a katonaságnak köszönetet mondott a bi ragaszkodásért, s ezután az új miniszterelnök Ghika Joan emelt szót. Indítványozta, hogy választassék meg fejedelemmé Fülöp, a flandriai gróf, s miután a ház dörgő felkiáltással megválasztotta Fülöpöt a nép roppant helyeslő kikiáltása kíséretében, Ghika kijelentette, hogy az újonnan választott rövid idő múlva itt lesz a fővárosban. Amióta ez megtörtént, még egész óra se telt el s én e sorokat az átalános örömet hirdető ágyudörgés közt s annak szükségétől sürgettetve irom röviden összevonva, hogy a postát el ne mulaszszam. Tudósításomat hiteles forrásból merítettem. Az alább következő két okmányt már a „Monitorului is közli. A legjobbat reméljük, roszabb dolgunk semmi esetre se lehetne, mint az eddigi kormány alatt volt. A „N. Zt“-nak Brüsselből ezt írják: Azért siettek annyira a flandriai grófnak Moldva-Oláhország hoszpodárjául megválasztásával, hogy más hoszpodár oorogáltatását megelőzzék. I. Lipót király idejében volt szóba hozva a helöltetése. A bukaresti belga consul, ki egyszersmind az ottani banknak igazgatója, megtette jóformán a magáét ama trónjelölésnél. Azonban a király halála után a herczegnek szánt oláh hoszpodár czim aligha elfogadhatónak fog találtatni. A flandriai gróf szereti a dolce far mentet, nem igen fog reá az oláh hiúság hatni, fagyot hall, kerüli a fényűzést, a szűkmarkúságig gazdálkodó, nagy gazdagsága mellett nem igen fog kísértetbe jönni, hogy török hospodárrá lenni vágyakozzék, alig lévén egyéb kilátása annál, hogy Oláhország üres pénztárait a saját reáljaival töltse meg. A „Patrie“ az ideigl. kormány tagjairól írja : Mindnyájan viseltek már magas hivatalokat, csak Haralambi ezredes neve nem igen ismeretes. Ellenben Golesco az ország politikai férfiai legbecsületesbike, a szabadelvű párt vezére, s egykori tagja az 1848-diki ideiglenes kormánynak . Catargi Lascar azon kamara egykori elnöke, mely az 1864 iki államcsíny után feloszlattatok, rokona az 1862-ben meggyilkolt miniszternek. A minisztérium legnagyobb részt oly férfiakból van összeszerkesztve, akik nagy szerepeket játszottak hazájukban. Ghika János a miniszterelnök ezelőtt a minisztertanács elnöke, s volt kamaraelnök, ügyes közigazgatási képesség. Ghika Dömötör a belügyminiszter Bukarestben bizonyos népszerűséggel bír . Kantacuzeni igazságügyminiszter már ezelőtt is volt miniszter ; Rosetti kultusminiszter a haladási párt egyik legkitűnőbb embere ; Mavrogeni a pénzügyér nagy becsületességéért köztiszteletben álló hajdani miniszter ; Sturdza Dömötör a közmunkaügyi miniszter igen értelmes ember . Lecca őrnagy a hadügyminiszter még most nagyon kevéssé ismert egyéniség. A „Patrie“ vélekedése szerint egyedül Rosetti túlságosan szabadelvű tagja ezen minisztériumnak , de az ideiglenes kormány képviseltetni kívánt a kormányban minden elemet. Kuza lemondó írásbeli nyilatkozata*gy szól: Mi I. Sándor János az összes nemzet kívánságához , a trónralépéskor vállalt kötelezettségekhez képest leteszszük ma 1866-ik évi február 11/23-dikán az állam kormányát egy fejedelmi helytartóság és a nép által választott minisztérium kezébe. Az ideiglenes kormánynak a néphez intézett kiáltványa így szól : „Románok ! Most hét éve megmutattátok Európának, mire képes a hazafiság és polgári erény. Szerencsétlenségre megcsalattatok a nemzet élére meghívott uralkodó választásában Az anarchia és fejlettség, "a törvények tiprása, az ország tekintélyének aláásása bent és a külföld előtt, és a nemzet vagyonának elfecsérlése, voltak e bűnös kormány által fentartott elvek. Ma már ez nincs többé ! Románok! ti tűrtetek, hogy megmutassátok a világnak , meddig terjed türelmetek. Hanem most már e pohár csordultig megtelt. — Eljött az idő, és ti őseitekhez méltóknak mutattátok magatokat. Katonák ! A ti hazafiságtok a situatio magaslatán volt ! Tisztelet nektek ! Mindnyájan, a nép és katonaság együtt fogjuk fentartani az ország jogait, törvényeit és minden közszabadságait, amint azok minden műveit országban és különösen Belgiumban gyakoroltatnak. Románok ! A fejedelem helytartósága fentartartandja az alkotmányos országlást teljes épségében , ő képes leend a hon oltárától eltávolítani minden személyes nagyravágyást és fentartandja a közrendet. Románok ! Az idegen herczegnek a románok uralkodójává lett megválasztása által, bevégzett ténynyé válnak az ad hoc divánok szavazatai. Románok ! Legyen erős bizalmatok az Istenben, és Románia jövője biztosítva van. Költ Bukarestben, febr. 23. 1866. A fejedelmi helytartóság : Golescu Miklós ezredes. Catargiu Lascar távollétében ideiglenesen, Sturza Demeter, Haralamb őrnagy. A tanács elnöke, Ghika János. Ghica Demeter belügyi, Cantacuseno János igazságügyi, Mavrogheni pénzügyi, Rosetti C. A. tanügyi, Sturza Demeter közügyi, és Leca hadügyi miniszterek.“ A bukaresti eseményekről a következő távirati tudósítások érkeztek : A „Presse “-nek távirják: Brüssel, febr. 27. A félh. „Echo du Parlament" ‘ bizonyossággal véli állíthatni, hogy a flandriai gróf visszautasítja a reá esett választást. Vasárnap elutazott Olaszországba, mely utazás már el volt határozva a legújabb események előtt. Bukarest, febr. 26. A 23 elfogott egyén, az egy Liebrechtet kivéve, szabadlábra bocsátotok. A csend és rend nem zavartatott meg. A „Wanderer“-nek távírják. Brassó, febr. 26. Éjjel. Kuza hg ma, a romániai hadsereg több főrangú tisztje, s a nemzetgyűlés egy tagjának kíséretében ideérkezett. Kuza azon szándékát fejezi ki, hogy előbb Florenczbe, s később Párisba kiván elutazni. A „N. Fremdenblatt“-nak távírják. Szucsava, febr. 27. A moldva-orosz határról érkező biztos tudósítások szerint visszafelé tettek mozdulást a Pruth mellett az orosz csapatok. A főhadiszállás Kischenewbe fogna visszatéretni. A határnál a Pruth mellett kozákokból alakított erős ötvonal vigyáz. Hivatalos közlemények: Ó császári és Apostoli királyi Felsége folyó évi február 10-én 1866. sz. a kelt kir. udv. rendelet szerint Namesztik Lajos bucsi római kath. lelkész vezeték nevének Helyettesy-re kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. A cs. kir. Apostoli Felsége, Budán f. évi febr. 8-kán kelt legfelsőbb elhatározásával Fecher György községi birót Felső-Schönbornban , Beregh megyében, sikeres és közhasznú működésének elismeréséül koronás ezüst érdemkereszttel legkegyelmesebben földisziteni méltóztatott. Külföld, Olaszország. Előrenéz, febr. 25. (A képviselők kamarája) tegnapi ülésében Lamarmora felelt terjedelmes beszédében a minisztérium irányában tett több szemrehányásra. Ratazzi azon szemrehányására, hogy a mostani minisztériumnak nincs programmja, azt feleli Lamarmora, hogy ő nem barátja a Ratazzi szellemébeni programmoknak, soha se csinált s nem is fog olyakat csinálni. „Nem szükséges — úgymond — programmot előterjesztenünk ; tudja mindenki hogy állnak, s hogyan kell hogy álljanak a dolgok . Olaszországban nem létezhetik két különböző programm.“ Hogy a puszta „forradalom“ szóra borsódzik a bőre, ezen vádra ezt mondja Lamarmora : „Ha szabadság és haladás értetik a forradalom alatta, akkor én olyan forradalmár vagyok mint bárki más , de ha rendetlenséget, rombolást (mert a rombolás most divat) értenek alatta, akkor nekem a forradalommal semmi dolgom.“ A Francziaország irányábani servilismusi vádjára azt feleli, hogy a Francziaországgal a szövetség tartóztatja vissza Ausztriát a támadástól. Olaszországnak nagy szolgálatokat tett Francziaország, s állandó jóindulattal viseltetik iránta. A septemberi conventiot mind akét fél pontosan végrehajtandja.Hogy mi fog azután történni,ki ki gondolhatja magának szabad tetszése szerint. A franczia kormány azt hiszi, hogy a pápa világi hatalma egyházi hatalmának fentartására elkerülhetlenül szükséges, s hogy a pápa a franczia katonák elvonulása után ki fog egyezkedni alattvalóival és Olaszországgal. Az olaszok ellenben azon meggyőződésben vannak, hogy a pápai hatalomnak lehetőleg menekülnie kellene a világi uralomtól. „Hiszszük továbbá, — mondá Lamarmora— miszerint, ha a pápaság föntartani kívánja tekintélyét és függetlenségét, vissza kell magától utasítania ama dühös rajongó felekezetet,amely ultramontánnak neveztetik,amely nem ismer hazát, s a családi szentélyekbe is betolakodik s zavart és szakadást idéz elő. . . A pápaságnak ezen felekezetet el kell magától utasítania, a vallás érdekében. A vallás érdekében mondom, mivel én a vallást szeretem, mint bárki szeretni képes, és mivel Olaszország katholikus ország s az is akar maradni-A római légióra nézve, mely Francziaországban alakíttatik, Minghetti által emelt kételyeket Lamarmora egy hivatalos okmány felolvasásával egészen eloszlatta. Hogy Ausztriával alkudozások folynak, ezen szemrehányásra felvilágosítólag elmondta a miniszterelnök, miszerint a svéd követ közbenjárásával pusztán kereskedelmi, sőt csakis vámügyi dolgokban küldetett Bécsből Florenczbe egy jegyzék. A hadseregről azt mondá, hogy ha nem oly erős is az, mint háború előestéjén kellene lennie, de nem is oly gyenge, hogy aggódni lehetne Ausztria hirtelen váratlan megtámadására vonatkozólag. Ausztria — úgymond — erős a maga várnégyszögében , de gyenge az ő politikai circulus vitiosásában. Igaz, hogy az ország helyzete aggasztó, de nem kétségbeejtő, csak a kamara akarjon komoly és elszánt határozatot hozni. Pettinengo hadügyminiszter a hadsereg részletezésébe bocsátkozva előadásából az tűnik ki, hogy a fegyver alatt jelenleg levő katonaság létszáma 204.000 emberből áll, 148 ezeret rögtön fegyver alá lehet állítani, s így minden eshetőségre 353 ezer jól begyakorlott katonát állíthat ki Olaszország, sőt szükség esetére a közelebbi újonczok és második korosztálybeliek betudásával 500 ezer katonát képes Olaszország fegyver alá állítani. Esti posta. Berlin, febr. 26. (A mozgósítási hirek: a hangulat változásai az udvarnál és a minisztériumban.) A „P. Lloydsnak írják : A mozgósítási hirek ma már bizonytalan jelekre szállíthatók le, két hadtest készen tartására vonatkozó előkészületüket illetőleg, s azon további nyugtalanító