A Hon, 1866. június (4. évfolyam, 124-148. szám)

1866-06-02 / 124. szám

oly formán változtassa meg, miszerint enyhítve legyen az az ellenséges jelleg, melyet országai­nak benső felosztása a mi határaink mellett kez­dettől fogva mostanig magán hordozott ? Ezek kétségkívül nagyon egyszerű, transactióra alkal­mas elemek. Mi pedig hiszszük, hogy ezen ele­mek komolyan elősegéthetnék a békés kiegyez­­kedést s fölteszszük, hogy az érdeklett felek eszé­­lyességének és okosságának át kellene látnia, mennyire szükséges a kiegyezkedés ezen le­hetőségéhez ragaszkodni. Ha viss­zautasítanák azt , vagy nem lelnének más módot, ak­kor Német- és Olaszország jövendő sorsa az esélyek kezébe lesz letéve. És ki tudhat­ná azt, hogy mi fog ezen egy millió és ötszáz­ezernyi katona összecsattanásából kifejlődhetni­­ Francziországnak, amely mindent elkövetett ezen h­áború elhárításáért, vissza kellene semlegessé­gébe vonulnia, fentartva teljes szabadságát az actióra. De milyen szemrehányásokkal kellene önnönmagukat azoknak illetni, akik, midőn meg­kímélhették volna a világot ezen összeütközés­ből származandó kiszámíthatlan bajoktól, megta­gadták hozzájárulásukat a becsülettel járó trans­­actiótól. Ugyan a „Pays“ május 27-ki számában eze­ket mondja a conferentiára vonatkozólag : A conferentiának természetesen Drouin de Lhuys lesz az elnöke, mely — mondhatni — a császár szemei előtt fog tanácskozni, ki abban a békés hangulatban fogja a tanácskozások folya­mát figyelemmel kísérni, amelynek már annyi tanúságát adta. Kezdetben csak Orosz , Angol­, Poroszos­zag s Ausztria nagyköveteiből és Olaszország követéből fogna állani. Ma elhatá­roztatott, hogy a hatalmak külügyminiszterei Párisba jövendnek tanácskozni a felett, hogy micsoda kérdések hozassanak szőnyegre a di­plomaták értekezésében. Úgy hallani, hogy a német szövetséggyűlés is képviselve lesz , tehát megeshetnék, hogy egy vagy két ülés után a conferencia egyetértőleg európai congressussá fog alakulni , s abba a többi hatalmak is meg­hivatnának. Akár conferencia, akár congressus lesz ezen diplomatiai gyűlés, e három kérdés békés megoldásának módját fogja kutatni : Elbe­ngségek, a német szövetség reformja, az olasz­­országi viszály. Tegnap a békés megoldás lehe­tőségének elemeit spro­juk elő. Ma így kíván­juk azokat egybefoglalni : Velencze kicseré­lése földrajzi fekvésénél fogva Velenczének megfelelő, s az adriai tenger mellett fekvő területért ; az Elbe­rgségek Poroszországba ke­­beleztetése, annak kikötésével, hogy Schleswig északi része visszaadassék Dániának ; a Sajna mellék­­tartományoknak egy külön német állam­má alakítása, mely a szövetség reform és Német­ország belála­­­ulása folytán a német szövetségbe fogna tartozni. Ezen megoldás fogná összeegyez­tetni a nemzetiségi elv tiszteletben tartásával egy oly tartós békének a feltételeit, amely végre lehetségessé tenné Európa lefegyverkezését.“ Arról mélyen hallgat a „Pays“, hogy a Portát, amely képviselve sincs a conferentián, hogyan fogják rábírni, hogy Bosniát és Herczegovinát engedje át. A „Nordd. Alig. Ztg.“ Ausztriának az Adria melletti területi kielégíttetését illetőleg így ir : Ha a területi kárpótlás eszméjénél a „területi“ szóra fektettetik a hangnyomát, akkor nagyon kedvező az Ausztria számára indítványba hozott kárpótlási tárgy. Bosnia, Albánia, Szerbia (?) és Montenegro 3289 négyszög mfldnyi terület ele­gendő kárpótlás lenne a Velenczei királyság 456 négyszög mfldnyi területéért, s a lakosság száma is többre rúg közel egy millióval. Igaz, hogy ez­által Ausztria súlypontja jelentéke­nyen Kelet felé tétetnék át, s Németország­­gali összeköttetése úgy meglazíttatnék, hogy Ausztria német tartományai olyforma viszony­latra jutnának Németországban, amilyenben El­zász és Lotharingia vannak most. De ha a csá­szári államnak néhány generatio után sikerülne ama „területi kárpótlékokat“ sűrűbben benépe­síteni, s jobban kimivelné, úgy Ausztria ismét nagyon erős hatalommá válhatnék.“ A háború előkészületei. A bácsi lapok értesülése szerint a nyolc­adik hadtest főhadiszállása szombaton megy Auspitz­­ba (Morvaország.) Ugyanoda megy a hetedik hadtest is, mely már Laibachból elindult. . Az erődítési munkálatok a Duna ba­l partján oly gyorsan haladnak, hogy még a hat heti ha­táridő letelte, előtt készen lehetni remélnek. A­mint hírlik, Ő Felsége néhány nap múlva Flo­­ridsdorfba fogna menni, hogy a munkálatokat megszemlélje. Az éjszaki hadsereg tábori törzskarának fő­nöke, Henikstein ab­bnagy, ez idő szerint Bécs­­ben van, hogy az utolsó hadügyi intézkedések kivitelét személyesen ellenőrizze. Az éjszaki hadsereghez tartozó összes katonai osztályok és intézetek, melyek a szekerészet fel­szerelésével és az egyes csapattestek legénysé­gének felruházásával lettek megbízva, hadsereg­parancs folytán oda utasíttattak, hogy tevékeny­ségükről a főhadiszállásnak naponként tegyenek jelentést. A teljesen befejezett felszerelésről a hadügyminisztérium és főhadiszállás rögtön táv­iratilag értesítendők. Az éjszaki hadsereg főhadiszállásáról külö­nös jelentőségű tudósítás nem érkezett. Az olmützi községtanács tisztelkedett Benedek tbszernagy és Vilmos férignél, s kérdésére azon biztosítást nyerte, hogy a faültetvények lassulása a várté­ren csak a legnagyobb szükség esetében fogna bekövetkezni. Benedek tbszernagy megemlítette még, hogy Olmütz városa a csapatmozgalmak szükségképi terhein kívül alig félhet veszélytől, s hogy a hadsereg példás feg­yelmezettsége biz­tosítékot nyújt a lakosok védelmére nézve. Königgrätzben a városi tanács folytonosan előkészületeket tesz a vár elzárása esetére, így, mint a „Nar. Listy“ nek onnét jelentik, a köz­séghivatalnokokat és tanítókat három hóra előre kifizették ; ugyanez történt a városi ápolás alatt levő szegények és kórház­ lakókkal is. A Triestben létezett kikötői admiralitás ar­­zenal-igazgatóságát feloszlatják, s személyzetét a polai kikötői admiralitáshoz teszik át. A építé­szeti igazgatóság egyelőre mint a polai igazga­tóság fiókja Triestben marad. Velenczéből jelentik f. hó 25 ről : „A község­tanács felhívta tegnap a mészárosokat, hogy lás­sák el magukat három hónapra vágómarhával, s már a legközelebbi napokban várnak egy pro­­clamatiót, melyben a lakosság felhivatik, hogy egy negyedévre lássa el magát élelemmel. Man­­tuában az erre vonatkozó hirdetmény már köz­zétételeit, s a különféle hatóságoknál majdnem minden hivatalnok 3 havi fizetési élők­nél­­­fo­lyamodóit. Ma reggel a he­lytartónak két proci*-­ matioját függesztették ki, melyek egyike a má­sodik ujonczozást rendeli el, míg a második tud­­tul adja, hogy mostantól kezdve éjjel semmiféle hajó sem járhat ki­­ be a malamoccoi vagy chi­­oggiai kikötőben. A­ki naplemente vagy kelte előtt ezt meg akar­ná kísérteni, a „borzasztó“ következményeket magának tulajdoníthatja ; egyúttal jelző hajóka­t küldöttek a tengerre, melyek az érkező és az említett rendszabályról nem értesült hajókat utasítják.­­ Egy harmadik hirdetmény közzé teszi, hogy néhány napon át Rovigo környékén tüzérségi gyakorlatok lesznek, „a­mit az alapta­lan felriasztás elkerülése tekintetéből közölnek a közönséggel.“ Velencze mindig komolyabb külsőt nyer. Csa­patok jönnek és mennek, s az utczákon tömege­sen állanak az emberek a hirdetmények körül, melyek mindennap hoznak valami újságot. Sok fiatal ember ment át, családja hátrahagyásával; az iskolákat kevéssé vagy épen nem látogatják, l a Mérk-téren és a Riván ásítoznak a ciceronék a szálloda-tulajdonosokkal együtt, kik hiába le­sik az idegeneket. A boltok közöl igen sok­ba van zárva, miután az illető tulajdonosok üzletü­ket nem folytathatják, — a színházak, — még a Malibránszinház is, — szünetelnek s csak a korcsmákban élénkebb az élet. A rendőrség igen éber, s számos őrjárat czirkál éjjel az ut­czákon. A kikötőben egyetlen három árboczos sincs, s egy nem rég érkezett angol hajó, mint e­z áll a vízpusztaságban, és csak a l­agyuna- Bzádok, melyek legénységet és anya­got szállíta­nak a szomszéd sziget-erőditvényekbe, élénkí­tik a lagúnát. Néhány n­p óta az itteni német iskolát is bezárták, — a tanítók és tanítványok eltávoztak ; az előbbieket tisztekké nevezték ki, és a hadsereghez küldötték, míg az utóbbiak menekülő szüleikkel távoztak el. A fő reáltano­da tantermei is üresek ; csak a két gymnasium­­ban uralkodik teljes rend. — Szomorú de jól ta­lált képe ez a lagúnák városának a háború elő­estéjén. Az olasz hajóraj Anconába érkezése már egy kereskedelmi hajójába került Ausztriának. Ha­bár még Ausztria és Olaszország között nem tört ki a háború, az olasz hajóraj parancsnoka mégis jónak találta egy vörös fényt, mely az an­­conai kikötő bejáratánál világított, többé meg nem gyujtatni. Egy osztrák kereskedelmi hajó, mely e rendszabályról semmit sem tudott és éj­jel az ottani kikötőbe volt kénytelen bemenni, az egy pánczélos hajón égő vörös világot tar­totta a kikötői világnak, s rosz irányt vevén, lyu­kat kapott és elsülyedt. A legénységnek alig si­került magát megmentenie. A hadihajók parancsnokságának átvétele al­kalmával Tegethoff ellenadmirál az összegyüle­kezett tengerésztisztekhez körülbelül a követ­kező beszédet tartotta : „Hosszasabb tanácskozás után elhatározták, hogy hajórajunk parancsnok­ságát reára bízzák. Úgy látszik tehát, hogy ben­nünket is csatára szándékoznak b­ocsátani. Biz­tosíthatom önöket, uraim, hogy én, a­mennyire tőlem függ, nem fogom elmulasztani, hogy al­kalmunk legyen a kitüntetésre.“ Triestből távírj­ák, máj. 28-áról a „Fr. Bio­nak : Az a hír, hogy török hajók érkeztek az ad­riai tengerre, megvalósul , azonban csak arra szo­rítkoznak, hogy Cattaro előtt czirkáljanak. Végül megemlítjük még a Kálik dandárt illető hadügyminiszeri kibocsátványt. Eszerint mostan­tól kezdve többé nem mennek kiegészítő csapa­tok Holsteinba, s a kálik dandár legénysége nem szabadságoltatik. Egyúttal elrendeltetett, hogy utazó tisztek Nürnbergen, Frankfurton és Han­noveren át vegyék útjukat. Koblenzből írják máj. 27-ről: A csapat­mene­­tek semmikép sem fogynak, sőt inkább nagyobb mérvben folytattatnak a congressus - hírek da­­czára. Belátják, hogy a béke mellett szavak szól­­janak, míg a háborús aggodalmak mellett tények. Négy napra, mától kezdve szerdáig, különben mindenkor egy éjjelre, 11,000 embert jelen­tettek be szállásra.­­ A raj­na-balparti vá­rakból a sorezredek legnagyobbrészt viszsza­­vonultak ; Luxenburg és Saarluisban , vala­mint Koblenz és Mainzban is fölép a honvédség képezi az őrséget. Mindkét utóbbi várban azelőtt három sorezred volt, most csak egy, itt Koblenz­­ben a 19 dik (lengyelek), Mainzban az 53 dik (münsterlandiak) , az őrség többi részét honvé­dek és pótzászlóaljak képezik. A berlini lapok a porosz király következő nyilatkozatait beszélik : Midőn a távolabb tarto­mányok béketüntetéseit szóba hozták, s ennek ellenében Boroszló városa feliratát kiemelték, a király ezt felelte : „Itt legnagyobb is a veszély , míg amazok távol állanak lövéstől , s azért nem is fontolják meg a dolgot oly lelkiismerete­sen. A­mint a poroszokat ismerem, jöjjön bár a háború veszélye nyugatról vagy keletről, a raj­naiak és régi poroszok épen oly hazafias lelke­sedést fognának tanúsítani." A porosz király mult hó 26-dikán délelőtt szárny­segédétől kisérve, a korona-herczeg Ká­roly, Frigyes Károly, id­és ifj. Albrecht, Sán­dor, Adalbert herczegek, Ágost würtembergi és a szászkoburg-gothai herczeg, a tábo­rnoki testü­let, a katonai meghatalmazottak, Bismarck gróf miniszterelnök jelenlétében, ki a nehéz honvéd lovassági ezred őrnagyi egyenruháját viselte, megszemlélte az összes berlini helyőrséget, s ez­en fölül az Erzsébet királyné III-dik testőr­gránátos ezredet és az Augusta királynő IV dik testőr­gránátos­ ezredet. A porosz koronahg f. hó 28-án reggel Borosz­lóba érkezett ; néhány órával később megérke­zett a 6-ik hadtest parancsnoka, Mutius. Ebéd után a hg törzskara tisztjeivel dolgozott. Az ot­tani lapok közleményei szerint a hg Boroszlóban tölti az éjét, s 29-én reggel legelébb is Oppelnbe utazik külön vonattal. Útjának további folyamá­ról semmit sem tudni ; a főhadiszállás legköze­lebb Freiburgban üttetnék fel. Wafferschleben vezérőrnagy és a várak má­sodik főfelügyelője, Radziwill­ig helyébe a mérnöktest és utászok főnökévé, s a várak fő­felügyelőjévé neveztetett ki. A hadsereg-pót­tartalékhoz tartozó pékek és mészárosok egy részét behívják, hogy a hadse­regnél alkalmazzák szolgálatra ; továbbá a kő­műveseket és ácsokat is behívták, hogy az erő­dítési munkálatoknál, tábori konyhák építésé­nél stb. működjenek. Borosaiéban úgy, mint Görlitzben, a vasúti személyzet egy részét, különösen a gépészeket és tüzelőket az illető igazgatóságok reclamálták, mivel a jelenlegi szállításoknál sürgetőleg szük­ségeltetnek. A szász határról írják egy siléziai lapnak : A sz­ász csapatoknál az utóbbi napokban különféle áthelyezések fordultak elő. Míg rövid idő előtt a székváros meglehetősen el volt hagyatva, most Vidéki levelezések. Gödöllő, máj. 28. Vidéki egyhangúságunkat a napokban nem csak az európai harcz előkészületei, de saját kö­­rünkbeni mozgalom is élénkítette. Ugyanis a nem rég jobb létre szenderült bold. eml. Erdélyi Ferencz helv. hitv. lelkészü­nk helyét a gödöllői egyház e hó 24-kén betöltötte, s a lelkészi fontos állomásra, a pesti közönség előtt is jól ismert ifjú lelkészt, Gönczy Benőt választá meg, még pedig egyhangúlag. — Hogy e választás sze­rencsés és minden tekintetben jól sikerült, feles­leges bebizonyítgatnunk, mert hiszen gátolja azt a kifogástalan, vagy ellenszavazat nélküli egy­hangúság, mely a választásnál uralgott. — És most csak áldást kívánunk az ifjú lelkész mun­kálkodására, kinek tevékenysége már eddig is oly szépen nyilatkozot, legközelebbi közelében a szász haderő egy je­lentékeny részét öszpontosítják. Úgy látszik, hogy ismét visszatértek az eredeti tervezet­hez, s a porosz invasio esetére a szász had­sereg Drezda kapui előtt várja be az ellensé­get. A Drezdában és körülé fekvő legénység számát 15—20,000 re teszik, míg a hadsereg többi része Meiszennél, a kis része az Orezhegy­­ségben áll, hová kezdetben ugyan nagyobb csa­­patszállítások történtek, de utóbbi időben ismét visszavonattak. Majdnem az összes tüzérség Mei­­szen és Drezdánál áll, míg Chemnitzben csak két telepet hagytak. A „Köln. Zig“ írja : Ha a párisi congressus nem vezet csakhamar megoldásra Velenczét illetőleg, úgy a Po mellett vagy az Adrián ha­marább összekapnak, mintsem gondolják. Olasz­ország nem akar tovább várni, mint várhat, s a­mi a támdás felelősségét illeti, a „Temps“ az „Opinione“ egy megjegyzésére figyelmeztet, mely igy hangzik : „Ausztria terve félreismer­hettem Ellenünkben védelmi állapotban maradni, s egész erejével Poroszországra rontani. Eszünk­be jut Montesquieu elve, melyet III. Napoleon császár Caesar életében ismét emlékezetbe ho­zott, ugyanis­­ a háború igaz okozója nem az, a­ki kijelenti, hanem az, a­ki szükségessé tette.“ Hogy Ausztria védelmi állapotban akar ma­radni a Po mellett, míg Poroszországgal elkészült, az olaszok a következőkből követ­keztetik : 1) hogy a tervek, Polesm­ában ára­dásokat idézni elő, kétségen kívül vannak ; 2) hogy a Po Ferrarával szemben majdnem egé­szen fedezetlen ; 3) hogy az Etschtől éjszakra Boara és Rovigo között öszpontosítanak ; 4) hogy a mantuai kerületek a Po jobb partján az osz­trákok által nincsenek komolyan megszállva. A földabroszra vetett pillantás mutatja, hogy a Po, miután Piacenza és Cremona mellett elhaladt, Grunstalláról szöget képez és egyenesen éjszak­nak Mantua felé fordul, s Scorzarolo mellett is­mét kelet felé Borgoforte mellett Ostigliába megy, s most, az Oglio és Mincio által nagyob­bodva, ismét délkelet felé fordul, s azután hét torkolatban az Adriába ömlik. A Po két vo­nala között, Luzzarától, éjszakra Guastallától Stelláréig, a Pó nem képez határokat, miután Ausztria itt a Po jobb partján Luzzara, Gonzaga, Revere és Sermide mantuai kerületeket megtar­totta. Ha Ausztria már most gondolna arra, hogy betörjön a Romagnába ,a Márkákba, úgy itt a Pó jobb oldalán öszpontosítana , de ezek a kerü­letek nem csak nincsenek csa­paterősítése­kkel ellátva, hanem majdnem egészen el vannak hagyva, sőt a „Nazione“ 26-dikáról jelenti, „hogy Ausztria intézkedéseket tesz az esetre, ha a velenczei városokat kiüríti,s egészen a várnégy­szögbe vonul vissza.“ Egy a főnökökhöz intézett osztrák körlevél a hivatalnokoknak ez esetre köte­lességül teszi a hadsereghez csatlakozni,s fenye­geti azon hivatalnokok­at,sák nem­ osztrák hatósá­goknak engedelmeskednének, hogy mint felség­­árulókkal fognának velük bánni. — Garibaldi mij. 23-dik óta úgy látszik már valóban elindult az adriai tengerre, legalább a „Fr­ance“ is je­lenti, hogy Garibaldi genuai tudósítások szerint 23-dikán elhagyta Caprerát s az adriai partra in­dult. A „Italie“ közzéteszi a napiparancsot, mely­et Persano tengernagy május 16-dikán az olasz hajóhad legénységéhez intézett, s me­lyet a hajó­rajok és tábori törzskar összeállításának elősor­folása után így fejez be: „Midőn ezeket tudomásul hoznám, fölösleges­nek tartom, néktek a király és haza iránti oda­adásról, vagy az olasz nemzetiség és független­ség érzelméről beszélni, mivel ez mindnyájunk­ban él. Hanem arra, legyen akár elöljáró, akár alattvaló, hatályosan akarok figyelmeztetni min­denkit, hogy feladatának teljesítésében a legjobb akaratot, a legnagyobb buzgalmat, feltétlen fel­­áldozást és a legnagyobb készséget tanúsítsa, hogy minden egyes pontban katonai kiképzést nyerjen, a­mely nélkül, engedjétek ezt monda­nom, hasztalan lenne, Olaszország büszkesége a három szinti zászló becsületét fentartani. Azért tehát, mostantól fogva, a munkára­­ az erőfeszítés ne nyomjon le bennünket, hanem, szemben a szent czéllal, találjon mindig megelé­gedetten és vidáman. Éljen az olasz egység, és ti is éljetek, bátrak, kik hivatva vagytok, legelébb a becsületet sértet­lenül fentartani. A „Re­ditalia“ gőz-fregatte fedezetén, a tarenti kikötőben, máj. 16-án. 1866. A föparancsnokló tengernagy.“ Florenczből írják máj. 26-ról . Nehány nap óta Berlinnel élénk tárgyalások folytatatóak, a távírda folytonosan működik ezen a vonalon és Usedom a porosz követ naponta kétszer, három­szor fordul meg a külügyi minisztériumban és e­­­éten háromszor fogadtatott a király által. A Berlinből alig visszaérkezett Garone tábornok oda ismét visszautazott, hova tegnap távirati meghívás folytán őt Burg őrnagy, a poros­z k­a­­tonai meghatalmazott követte. Hogy a velenci­ei partokon kiszállást fognak megkísérleni, nem szenved kétséget, és Tarentben már egy 22000 fő­nyi h­itest öszpontosíttatik, mely a megszál­lási csapatot képezi. Ezen megszállási csapa­tok Albini al­tengernagy hajórajához csatoltat­ok, ki a velenczei expeditiót fogja parancs­nokolni, míg Vacca altengernagy a dalmát expe­­ditio parancsnoka. Az egész tengerészet fölött most Persano tengernagy viszi a parancsnoksá­got. — Florenczből Írják máj. 24-ről : A „Cor­­riere Italiano“ Berlinből azon hírt vette, hogy Poroszország, mihelyt a háború megkezdődik, legjobb hajóit fogja az adriai tengerre küldeni, melyek az olasz hajóhaddal egyesülve, Pola, Ve­lencze és általában az egész osztrák tengerpart­­vidék­­e ellen, Dalmátiát is beletudva, fognának működni. Isztriával különösen sok a baj. A „Ga­­zetta di Firenze“ körülményes tudósítást hoz De Castro, Istriából származó, volt paduai tanár, Pratóban tartott előadásáról, melyben az a nép­nek a krajnai, suli és isztriai alpesekről, mint olasz határról beszélt, és magát, —­mint istriai, olasznak vallja. A „Journé de Genéve“-ben olvasunk egy flo­­renczi levelet : „Olaszországban a tömeg a há­borút minden áron akarja. Ausztria a jelen pil­lanatban hiába engedné át Velenczét, nem ér­nék be vele ? Külföldön még gyenge fogalommal sem bírhatnak arról a harczias lelkesedésről, mely a fél­szigeten mindenkinek kedélyét át­hat­j­a. Olaszországból jelentik, hogy a jelen­leg Párisban levő lengyel ezredesek Bozak és Dombrinski egy lengyel légió felállítását aján­lották fel, azonban az egyelőre nem fogadtatott el. De egy magyarok és lengyelekből álló idege­nek légiója kilátásba van helyezve. Hasonlólag tudósittattak szép számú kiszolgált francz­a tisz­tek és altisztek, kik az önkénytes zászlóaljak­nál jelentkeztek, hogy ajánlatukat egyelőre félre tenni kénytelenek ; czimzeteket azonban elte­­szik, hogy szükség esetében segélyeket igénybe vehessék. Tápió-Szele, máj. 30. Pünkösd második ünnepén a farmosi evang.­leány gyülekezet valódi még pedig kétszeres örömünnepet ült. Ugyanis ekkor adattak át alul­írott által az egyháznak, a vallásos keblek által eddig fájdalmasan nélkülözött úrvacsorai sz­­edé­nyek. Az öröm annál nagyobb volt, mer­t ezen kis egyház vallásos tagjai épen a legjelesebb ünnepek második napján, mikor nálunk az isteni tisztelet tartatik, eddig nem élhettek az úr sze­­retet­ vacsorájával, mert az anyaegyház kelyhe ilyenkor a reform, testvérek által vétetett igény­be T.-Szelén. Azonban akadtak kegyes jóstevők, a kiknek a nép vallás-erkölcsi élete szivökön fekszik, s kik ezen hiányon hó­kebellel siettek segíteni, s urvacsorai szent edények ajándékozá­sa által a farmosi hiveknek alkalmat szolgáltat­tak, hogy ezek, valahányszor szívük sugallata Jézushoz vonzza őket, mindannyiszor meg­újíthatják a vele tett szövetséget. A kegyes Mae­­cenások tisztelt neveik itt következnek : Ns. Fischhof Ivánka Petronella úrhölgy aján­dékozott egy díszes, gazdag aranyszáru kely­he­t ; Ns. Ivánka Imre ur egy urvacsorai bor­tartóval örvendezteté meg a hiveket ; végre Báró K­a­a­s Edéné, szül. Ivánka Ida úrhölgy , Nlga egy sajátkezüleg készített szép teritővel diszité fel szerény imaházunk oltárát. — E be­cses ajándékokért fogadják a nemes keblű ado­mányozók a farmosi hivek, forró háláját s kö­szönetét, s az ég áldja meg a Nagyságaikat áldá­sai legjobbikával. Melczer Gyula, t. szele-farmosi evang. lelkész. fTfT& . A 1 t 6» t jr _ I _ JLil­VllXuLlOB KOZICl­luH3 Uíi. Kővárvidék főkapitánya a telekkönyvi ható­ságnak Kővárvidéken a folyó évi junius 1-vel életbe léptetése alkalmával következő kinevezé­seket tett : Telekkönyvi előadónak eddigi volt aljegyző Nagy Györgyöt. Telekkönyvvezetőnek eddigi volt telekkönyvi kiadó Kozmutza Jánost. Telekkönyvi kiadónak kir. telekkönyvi bizott­­mányi III. osztályú tollnok M­a­g­y­a­r­i Pált. Telekkönyvi igtatónak eddig a törvényszék­nél alkalmazott igtató és kiadó Nagy Sándort. A törvényszékhez igtató- és kiadónak vidéki írnok A­n­k­a Sándort. írnoknak D­r­á­g­o­s Gábort. k mrigántársorgoftyei Bécs, jun. 1. Az 1864-ki sorsjáték mai húzásánál a következő nyerő­számok húzat­tak ki:Főnyerő: 39 sorozat 62 szám; második nyerő 1807 sorz. 29 sz.; harmadik ny. 3023 sorz. 65 sz. A többi kihúzott sorozat­számok a következők : 989, 2938, 3080, 3543. Frankfurt, jun. 1. Az „Europe“ mai számában egy párisi távsürgönyt közöl, mely szerint Törökország a hatal­makhoz intézett sürgönyben makacsul követeli a Duna-fejedelemségek megszál­lását. A hatalmak, különösen Francziaor­­szág, azt felelték táviratilag a sürgönyre, hogy a fejedelemségek megszállása vég­zetes lehetne Törökországra nézve. Re­mélik, hogy a díván eláll a kalandos tervtől. A szövetséggyűlés elfogadta a meghí­vást a conferentiába , azon kikötéssel, hogy a holsteini kérdéssel a német szö­vetség reformkérdése tisztán német jelle­gű marad, amennyiben nem érintenek nemzetközi viszonylatokat. Az olasz kér­désben európai és német érdekek érin­tettek. Pfordten szinte egyhangúlag a szövet­ség képviselőjévé választatott meg a pá­risi értekezletre. Ausztria kinyilatkoztatá, miszerint hajlandó a Poroszország elleni fegyverkezéseket beállítani, mihelyt biz­tonságot nyer az iránt, hogy a harcai veszély nem újul meg. A szövetségi jog tisztelete és a holsteini kérdésnek a szö­vetségi jog és az ország törvényei sze­rinti eldöntése úgy Ausztriára, valamint Németországra egyiránt fontos. Ausztria ezen eldöntést most már a szövetség ke­zébe teszi le, és felhatalmazza a helytar­tót a rendek egybehívására, hogy az or­szág óhajait kifejezésre ju­­tassa. Erre Poroszország ismételve fegyver­kezéseinek defensív jellemére utalván, mondá, miszerint Poroszország visszaté­­rend a békelábra, ha a szövetség az ausz­triai és szász kormányokat a fegyverke­zések beszüntetésére kizondja, vagy ha a szövetségi béke megzavarásának vissza­térése ellen kezességet fogott nyújtani. Ha ezt a szövetség nem eszközölheti ki, vagy a szövetség tagjai a porosz részről ajánlott szövetségi reform ellen törek­sze­nek, úgy ebből Poroszországnak azt kell következtetnie, hogy a szövetség­­ je­lenlegi alakjá­ban nem felelhet meg fel­adatának , és további elhatározásainál ezen jogi meggyőződést veendi alapul. Poroszország soha sem gondolt arra, hogy a s­chleswig-hol­steini kérdésben fenforgó érdekeit fegyverhatalommal ér­vényesítse; — jelenlegi fegyverkezései az Ausztria részérőli megfelelő eljárások által idéztettek elő. (Ezen sürgöny Bécsben 7 órakor ada­tott fel, (sürgetőleg)­­ hozzánk a nyom­dába 11 óra 15 perczkor érkezett el!!!) K­ü 1 f 81 d. Angolország, London, máj 23. (A „Ti­me­s” és „Herald“ a velenczei kérdés­­r­e 1.) Az angol vezérlap anélkül, hogy a nagy európai bonyodalmak legújabb eseményét, a ho­­henzollerni hg. megjelenését török földön tekin­tetbe venné, folytatja a béke melletti és elleni esélyek latolgatását, kevesebb súlyt fektetve a hirdetett congressusra, mint inkább a részes né­pek hangulatára és azok befolyására a kabine­tekre. A közelgő tanácskozmányok kimenetele felelőségének elosztásában, a „Times“ úgy lát­szik tegnapelőtti álláspontjától ismét távolodik, miután Ausztriától áldozatot vár, azt említve föl, hogy alapjában véve, a brj „gyökere“ an­nak velenczei állásában rejlik. Lényegileg eze­ket mondja: „Azon kérdés, háborúé vagy béke? most inkább mint valaha azok kezében nyugszik, kik a küzdelemben részt fognak venni. A háború tényleg már nem többé a királyok ultima ratio­­ja, hanem a népeké. Nagy háborút még a fran­­cziák császára sem kezdhetne népének szívélyes akarata nélkül. Két hatalmasság, az egyik éjsza­kán, a másik délen, Ausztria ellen ritka, majd­­nem természetellenes szövetséget kötött. A­mi uralkodóikat illeti, mindegyik e­gyformán kész megküzdeni. De mily nagy a különbség e szövet­ségesek népei közt! Az Alpesektől délre minde­nütt lelkesedés ; itt oly nagy a harczikedv, minőt csak egy túlhatalmas szomszéd tarthat féken. Egészen más a németek magatartása, mindegy akár poroszok, akár közép-állami polgárok. Többször tettük azon megjegyzést, hogy Bis­marck törekvése,egyenesen a „haza“ érdekei el­len van intézve. Ő bizonyára hazafias porosz, de csak is porosz. A porosz állam határait akarja tágí­tani, és ha e terv azon államművészettel, melylyel Cavour Sardiniát olasz királysággá változtatta, analógiával bírna, még megbocsá­tató volna .. . De bármily nagy legyen is a németek egy részé­nek vágya a porosz trón árnyéka alatti egység után, még­­ attól félnek, hogy Poroszország ter­jeszkedése, ha belső háború által következik be, idegen uralomnak átengedett német terület árán lenne megvásárlandó. Nem csoda tehát, hogy Poroszország és a középállamokból egyebet sem hallunk, mint békét­etéleó gyülekezések megtar­tását és a kormány tervezetei elleni tiltako­zásokat. . . Mindkét, Ausztria elleni szövetsé­ges állam tendentiája közti ellentétességből azt lehet következtetni, hogy van még egy, a há­borút elhárító lehetőség. Fölteszszük, misze­rint Ausztria elég önuralommal fog bírni, hogy az 1859-diki hibát ne ismételje. Ha Európa tanácsát nem akarja elfogadni, és Vele­mezé­től nem tud megválni, a legjobb politikát követi, ha védelmi állásban marad . . . Majdnem fölösleges ismételni azt, hogy kiválólag a fran­ciák császára az, ki az események menete fe­lett dönteni fog. Ha kétséget nem szenvedőleg a béke mellett emel szót, akkor Európa nyugalma valószínűleg nem fog megháboríttatni. De hiú dolog békét várni, ha a hatalmak nem engedmé­nyek hajlandóságával mennek a conferentiára. Az egész nehézség gyökere Ausztria velenczei állásában rejlik. Ha Ausztria rá volna birtható Európa kívánalmainak engedni és ki­engedné kezeiből a tőle idegenkedő területet , s ha Olaszország ki lenne elégítve, akkor nem volna nehéz Bismarckot észre téríteni.“ A velenczei kérdést illetőleg, írja a conserva­tiv „Herald“ . Ha a Francziaország a tanácskozások alap­jául Velencze átengedését indítványozta, úgy Ausztria ellenségének és 1859-hez hasonlóiig egy második keresztes háborúban Olaszország szövetségesének nyilatkoztatta magát. Ha Anglia e dologban Francziaországgal egyetért, akkor azt tette, mit 1859 ben­­ ölesen került — a habs­­burgi ház kijelentett ellenével szövetkezett. Mi óvakodnánk ilyesmit lehetőnek tartani, ha nem lennénk majdnem a legnagyobb esztelenségekre elkészülve Rafael lord és a kabinet részéről, melynek, szerencsétlenségünkre, ő vezércsillaga. Mert a­hol külügyekben jó és rosz út közt van választása, mindig a roszra tér és oly bátorság­gal indul azon, mely jobb ügyre lenne méltó. Ha példa Anglia a jelen vitában Ausztria és Olaszor­szág közt oly semleges magatartást követne, mint Ausztria és Poroszország közt, akkor ez súlyt kölcsönözne tanácsadásainak. így azonban elég oka van Ausztriának a meghívást a con­­gressusba el nem fogadni. Mit fog ezen congres­sus használni. Azt mondják, hogy a­­­ború ki­­törését mindenesetre el fogja halasztani. Annak megfontolása, hogy az egyetlen alkalom szeren­csés hadjáratra, a hosszú és haszontalan tárgya­lások folyama alatt veszendőbe mehet, még in­kább alkalmas e kitörést siettetni, mintsem ha­lasztani. Az 1864-rői congressus, valamint az 1859-ki congressus-indítvány a fegyvertáncz kezdetét jelezték csak.“ A többiben megegyezik a „Herald“ a „Consti­­tutionnel“-lel, hogy Ausztria birtokkárpótoltatá­­sa tolna az egyetlen eszköz a kiegyezkedésre. Képtelenség ugyan — úgymond — Velenczéről mint osztrák örökös tartományról beszélni. De még esztelenebb arról mint a modern teremt­mény, a mostani olasz királyág appanégéjéről beszélni. Ha Ausztria Törökország megrablása nélkül kaphatna kárpótlást, akkor nem volna lemondása Velenczéről méltóságával meg nem egyeztethető. Ausztria joggal utasítja el megától, mint aljas föltevést, azon indítványt, Velenczét kárpótlás nélkül, és egy, aránylag kisebb hata­lom fenyegetései folytán átengedni. Esti posta, Pária, máj. 29. (Napóleon császár békereményei ; Gram­mont li­g­nyi­

Next