A Hon, 1866. augusztus (4. évfolyam, 176-200. szám)

1866-08-12 / 186. szám

ténhetett tovább elkeseredettség, ellensé­geskedés és veszély nélkül. Mondták ugyan, hogy jó lesz várni, mig a szenve­délyek lecsillapodnak, de senki sem hitt a merész szavakban. A provisorium elkerülhetlen volt, melyben a korona egyedül kormányozzon. De az oly provi­soriura, mely alatt egyik nemzetiség ural­kodjék a másik fölött, rövid ideig sem maradhat fen veszély nélkül. A Reichs­­rath bezárása csak a szenvedélyeskedők előtt volt az alkotmányos korszak befeje­zése. Másokra nézve ez a kiegyezkedési mű kiindulási pontja volt. Nem lehetett más birodalmi képviseletet adni, mig a meglevő állítá magáról, hogy ő képviseli az összes népet. Tehát csak e kettő kö­zött lehetett választani : várni folyvást, vagy cselekedni. A­kinek nem volt tü­relme addig várni, mig minden nemzeti­ség beküldi Bécsbe reichsrat­jait, annak kötelessége volt a követek házát bezárni. Ez megtörtént , de nem az absolutiz­­mus kedvéért, hanem hogy a nép aka­rata érvényt nyerjen. A képviseletek al­kotását a korona megkísérle : a népek hi­vatása lesz azt tökélyre vinni. És ha most hosszabb küzdelembe is fog kerülni az új­nak megalkotása , kárpótlást ad az, hogy tartós lesz. Mert nem fog csak eszközül használni, valamelyik nemzetiség supre­­matiájának megállapítására. A kormány nem csak Magyarországgal kezd tárgya­lásokba , és épen nincs szándékában a kormánynak az ügy befejezését késlel­tetni, s a provisoriumot meghosszabbítani. Ha a népek és országok azon meggyőző­désre jutottak, hogy Ausztria egysége a leg­első szükség, akkor elérkezett a nap, mely­ben Ausztria az alkotmányos országok sorába leléphet. (Ez szóról szóra megint a várhatónk politikája. A különbség a kettő között, hogy Schmerling úr az egyik féltől elfogadott alkotmány­nyal „várt,“ most pedig egészen minden alkotmány nélkül sem tesznek egyebet mint megint várnak.) — Melyik politika ment meg ? A „Wan­derer“ teszi fel e kérdést : melyik politika ment meg minket? Részünkről azt kérd­jük : kit ért a „Wanderer“ e szó alatt „minket?“ mert sokan vagyunk itt egy rakáson, a­kik homlokegyenest ellenkező életkérdéseken vitatkozunk, s a mi az egyik részt megelégedetté teszi, a másikat a kétségbeesés örvényébe sodorja. A bécsi lapok a „mi“ alatt rendesen Bécs érdekét s a fönálló „rendszert“ szokták érteni. És el akarják hitetni olvasóikkal, hogy 18 év alatt a rendszer sokat változott. Mi el­lenben azon véleményben voltunk, hogy a­mi Magyarországot illeti, egyik eddig követett rendszer a másiktól oly csekély különbséget mutat fel, hogy a jobb rend­szert legfölebb csak átmenő hídnak te­kinthetjük azon állapotra, mely legalább tűrhető, s a mely még remélni enged. Ma­gyarország jogos követelései még oly tá­vol vannak a teljesedéstől, hogy azokra nézve Belcredi gróf ideái csak homeopa­­thi­us adagokat nyújtanak a gyógyulásra. A „Wanderer“ így okoskodik : „A­mi­dőn Solon elkészíté híres alkotmányát, azt mondá : nem a legjobb alkotmányt adta, hanem azt, mely a jelen körülmé­nyek között leginkább válhatik az athenei nép javára, így kellene lenni Ausztriában is. Nem az elméletileg legjobb alkotmány kell „nekünk“, hanem a­mely leginkább javunkra válik. (Kinek? a kormánynak, a bécsi bankároknak, a németeknek, ma­gyaroknak, cseheknek, horvátoknak stb ?) „Ismerjük az állapotokat. Magyaror­szág nélkülözi törvényes országgyűlését, az osztrák németek sújtva vannak, a szlá­vok az ideiglenes centralizmusban nem találhatnak kielégítést. A legelső teendő törvényes képviselő testeket alkotni , a­z „várhatunk“ és a puhítás politikájának a­z ideje lejárt.­­ „Akárhová tekintünk, láthatjuk, hogy állapotaink egész a szakításig feszültek, úgy hogy csak a politikai élet irányában való teljes eltonypulás,vagy beteges kitörés áll már előttünk. Eltekintve attól, hogy Ausztriának ma megifjító elemekre volna szüksége, már csak gazdászati állapotunk is kényszerít minket oly intézmények al­kotására, melyek a fönforgó viszonyok között leginkább javunkra válnak. Az uralkodó hatalom is kénytelen ehhez nyúl­ni, mert ha Ausztria ereje tovább is így hanyatlik, a romlás elkerülhetetlen. „Többször láttuk a történetekben, hogy némely államférfiak, a válságos idők­ben, nagyon is élesen tüntették ki az ezen válságokat előidéző körülménye­ket. Ausztriában az ellenkezőnek kell történni. A helyzet nagy komolyságát nemcsak a nép érzi, hanem a minisztérium is, mely tudhatja, hogy csak a reformok behozatala javíthat a pénzügyeken. És ha kérdik : minő eszközökhöz kellene nyúl­­niok ? bátran felelhetnek : meg kell szün­tetni a káros törvényeket, s új törvény­hozó testületeket kell alkotni. „És miután úgy hiszi a „Wanderer“, hogy a kormány a jelen, vagy bekövet­kező helyzetben Magyarország kívonatait nem perkorrestálhatja , akkor csak egy teremtő lángészre van szükség, mely a nyugati tartományok Landtagjaival együtt Ausztria újra constituálásának művét be­végezze.­­ A „Wanderer“ úgy véli, a miniszté­riumnak épen úgy mint a néppártnak egyenlően érdekében van, ezen kérdéssel tisztába jőni. Annyi igaz, hogy az absolu­­tismus akár van felczifrázva látszólagos alkotmányossággal, akár nincs, minket többé meg nem menthet. Tökéletesen egy­re megy, akár a constitutio álarcza alatt becsempészszék a centralisatiot, akár a foederalismus által juttassák érvényre a decentralisatiot. De nem közönyös dolog, hogy elvégre a nép maga intézkedjék sor­sa fölött. „És bármily szerencsétlenül végződött a legutóbbi háború, egy pár tényt mégis hátrahagyott, mely a jövő alapját megja­víthatja. Egyike ezen tényeknek, hogy a liberális németek lemondtak a centralisa­­tioról Magyarország irányában.A centrali­­satio, Aust­ria consolidatioja tekintetében, lehetlennek bizonyult be. S miután e kér­désben a magyarok és németek egyetér­tenek, meg van nyerve az alap az alkot­mánykérdés megoldására. Azonban tarta­lékgondolat és minden félrendszabály nél­kül kell ezen útra térni, ha csak az utol­só kísérletet is veszélyeztetni nem akar­juk, s a tért átengedjük azoknak, a­kik szándékosan pessimisták. Csak az bizo­nyos, hogy passiv kormánynyal s passiv oppositioval hiába akarunk mentő eszkö­zöket keresni.E­rőtlenül fog megváltozni, a­mi a legkellemetle­nebb következményeket vonhatja maga után.“ A „Monde“ levelezője szerint a viszony csak akkor fog javulni, ha a dél is belép az új szö­vetségbe, miután akkor ebben 14 millió katho­likus lesz 35 millió lélek között, tehát úgy aránylanának a protestánsokhoz, mint 2 a 3-hoz. A katholikusok azután annál compactabb és eré­lyesebb minoritást képeznének, minthogy pro­testáns kormánynyal lennének szemben, s ez is­mét kénytelen lenne annál is inkább tisztelni a katholikus jogokat, minthogy az újon nyert la­kosság irányában kímélettel és engedékenység­gel kellene eljárnia. Dualismusban azonban az északi kath.-sok Poroszországgal szemben hátrá­nyos állásban lennének, a­nélkül, hogy a déli ka­tholikusok sokat nyomnának a latban. Ellenben a levelező azon vigasztaló reménynek engedi át magát, hogy a protestáns éjszakkal egyesült katholikus dél hatalmasan közreműködhetnek az éjszak visszatérésére az általános egyház ke­belébe. Sőt a levelező még azt is állítja, (a­mit azelőtt sohasem vallott be, és számos példával mindig tagadott), hogy a katholikusok törvényes helyzete Poroszországban jobb, mint bármely más német államban, még a „katholikus“ Bajor­országot sem véve ki. Végül még néhány kellőleg el nem használt nemzetközi izgatás : A német nép égő gyűlölet­tel van eltelve az „örökös ellenség“ ellen, min­dig az a törekszik, hogy Eliaszt és Lothringent visszahódítsa stb., és az egésznek koronája len­ne a katolikusokra nézve semmi esetre sem ijesztő kilátás : „Francziaország megtámadtat­­va a borrusifk­ált Németország, és ki tudja!? talán még a piemontizált Olaszország által is, kényszerítve lesz, az egyetlen szövetséget, mely reá nézve alkalmas (qui lui convient), Ausztria szövetségét, felkeresni. Az ultramon­tanok és Poroszország. A franczia ultramontánok fő közlönyéből, a „Monde“-ból egy igen figyelemreméltó czikket veszünk át. E lap berlini levelezője egy hossza­sabb czikkben fejtegeti a katholikusok németor­szági actiójának programmját, szemben a szö­vetségi állam újjáalakulásával Németországban. „A jelen háborúban“ írja a magát Kuhn Hermann névvel alájegyzett levelező: „a németországi ka­tholikusok nagy többsége nyíltan Ausztria mellett volt, legalább rokonszenveivel. Most azonban, miután a helyzet Poroszország javára változott, a­nélkül, hogy a másik katholikus nagyhatalom, Francziaország, csak a legcsekélyebbet is tette volna, Ausztria németországi positiójának visz­szaállítására,­­ Poroszország és a kis államok katholikusai felfogták, hogy a helyzetbe, mely akaratuk ellen idéztetett elő, szükségkép bele kell magukat találniok. Miután Poroszország csakis Éjszaknémetországot veszi fel szövetsé­gébe, jóformán csakis protestáns lakossággal szaporodik.­­ Jelenleg Poroszország 8 millió katholikust számlál 19 */a millió lakosságból. Az 5 millió között, mely neki jut, legföljebb 800—900,000 katholikus van, s a 4 millió kö­zött, kik vele szövetségbe lépnek, alig 150,000 katholikus, a viszony tehát reánk nézve kedve­ Tudósítások a csatatérről. Éjszaki csatatér. Köztudomás szerint, számos a panasz az észa­ki hadsereg nagy szekerészete felett. A végtelen kocsisor gyakran akadályozta a hadsereg moz­dulatait, s általános nézet szerint nem kevéssé járult a hadjárat balsikeréhez. E körülmény in­dítja a „Vaterland“ levelezőjét, a figyelmet az Albrecht félig parancsnoksága alatt álló déli hadsereg szekerészetére irányozni. Ennek szer­vezetét példányszerűnek állítja. „A szekerészet — írja a levelező — elismert fontos tényező egy csata, sőt egy egész hadjá­rat szerencsés vagy szerencsétlen kimenetelére nézve, s úgy a hadtest, mint a főhadiszállás sze­kerészete mindig határozólag hat az említett irányban. „Azért a szekerészet vezérlete átalában, kü­lönösen a főhadiszállás szekerészetéé, mindig nagy gond és tapintatteljes választás tárgyát képezze a fővezérre nézve. „Ez elengedhetlen feltételek a déli hadsereg magas vezérénél kitűntek, s nyilatkoztak a sze­kerészet vezetőinek megválasztásánál is, külö­nösen a főhadiszállás szekerészetére nézve, s a szekerészet parancsnoka Lendl ezredes és törzs­kari főkocsimester Thielen főhadnagy annyi elővigyázattal és pontossággal vezették a sze­kerészetet, hogy valóban a legteljesebb elisme­rést érdemlik. „Kinek fogalma van arról, mit tesz, a külön­féle fogatú kocsik egész sorát példás rendben minden fenakadás nélkül és az adott viszonyok közt lehetőleg gyorsan tovább szállítani,Vár a nevezett urak fáradságát és nagy ügyességgel megoldott feladatát el fogja ismerni. „Főhadiszállásunk szekerészete, melyből had­vezérünk bölcs gondossága által minden díszko­csi és minden fényűzési ló ki volt zárva, pa­­rancsszerüleg következőleg volt összeállítva: előhad, egy fél szakasz gyalogokból, a dr. Ma­­roisics (altábornagy) gyalogságból, vezetve Hey­da kapitány által ; egy osztály lovasság, dsidá­sok és huszárokból, vezetve, Schimmer, a Tra­­ni-dsidások századosa által ; a paripák , kö­zel száz darab, a főhadiszállás összes lovasai számára ; öt udvari kocsi, azok közt egy Albrecht főhig ő fensége a tábornagy számára, ki azonban, valamint Rainer főlig ő fensége , mindig az egész kiséret élén lovagolt ; öt pénztári és iroda­kocsi, melyek példás rendben magukba foglal­ták jegyzett fiókokban az összes hadműveleti és részletező irodai okmányokat, úgy­hogy új főhadiszállásba való megérkezés után néhány pillanat alatt a munkálatokat ismét folytatni le­hetett ; 7 fegyverkezési szekér az összes málhá­val ; főhadiszállás betegei fölvételére szánt sze­kerek, úgy felszerelve, mint a hadsereg többi ilynemű szekerei ; egy podgyász szekér; három szekér a táviró gépezettel , ezek mellett a szolgálattevő legénység, és cs. k. mérnök csapat haladt ; a cs. k. tábori posta, egy málhaszekér és egy hintó ; kilencz futár hintó : a hadsereg mar­­kotányosa ; két tartalék ló és erre ismét egy félszakasz hátvéd a nevezett ezredből. Azonkívül az udvari kocsik fedezetére udvari csendőrök lovagoltak ezek mellett. A fentnevezett parancsnokok mindig a menet oldalán voltak, mindig vezényelve és rendezve és azért folyton figyelemmel kisérték a menetet egész kiterjedésében. És valamint minden pa­rancs, mint a helyzet helyes fölfogásának gyü­mölcse mutatkozott, úgy az utasítások is, mi a szekerészet vezényletét illeti, a viszonyokhoz voltak alkalmazva. Távirati jelentések : Beneschau, aug. 10. A személy­közleke­dés Prága és Bodenbach között megnyílt. — Prága város községének 100,000 ft háziadót kellett volna fizetnie a főparancsnokságnak. Di­­plomatiai közbenjárás folytán ettől elállottak. — Werther báró megérkezett. Brenner bárót várják. — Csehország zsidósága 3000 ftot bo­csátott az államministerium rendelkezésére ha­zafias czélokra. — A „Presse“ ismét lefoglal­tatott. Beneschau, aug. 10. A porosz parancs­nokság adó­követelése Berlinből érkezett távirati parancs folytán visszavézetett. — A posta-köz­lekedés az egész birodalommal lehetséges. — Nagyobb csapatok indulnak a rajnai tartomány felé. Beneschau, aug. 10. Prágában a szálláso­­lási jegyek most már nem szólanak többé élel­mezésre. — A béke-alkudozások Werther báró lakásán, a „csillaghoz“ czimzett szállodában, megkezdődtek. Brenner báró kíséretével ide ér­kezett, s a­­ „angol udvar“-hoz szállt. — Az orsz. pénzügy-igazgatóság megkezdette hivata­loskodását. A bank fiók­pénztárát elhozták. — Kolinnál egy porosz tábort alakítanak. — La­­zansky grófot várják. — Albrecht herczeg a Lobkowitz-palotában foglalt lakást. Nyugoti csatatér. A „Karlsruher Zig“ közli szövegét azon fegy­vernyugvási szerződésnek, mely egy részről Po­roszország, másrészről a badeni nagyherczegi állam közt jött létre. Pontjai következők : 1. A kir. porosz, és Baden nagyherczegségi hadcsapatok közt fegyvernyugvás köttetik, mely f. évi aug. 22-ig bezárólag terjed. Ezen időre a következő rendszabályok érvényesek : 2. A Baden-nagyherczegségi csapatok a Karls­ruhe felé kijelölendő utat visszavonulásuk köz­ben szigorúan megtartják, s a fegyvernyugvás lefolyásáig Karlsruhetől Éjszak felé állást nem foglalnak. Megengedtetik azonban Brucksalt lovassági őrséggel s gyalogsági vezénylettel el­látni. 3. A porosz kir. csapatok megszállhatják a Neckar jobb partján elterülő vidéket, valamint Heidelberg és Mannheim városokat. 4. A porosz kir. hadak az általuk megszál­landó badeni helyeken a tulajdont tiszteletben fogják tartani, s a népet adóztatással nem ter­helik ; a lakosok csupán a porosz csapatok élel­mezésére köteleztetnek a megszabott tételek szerint. 5. A badeni nagyherczegi kormány intézke­dik, hogy csapatai legkésőbb aug. 8-ig a mainzi erődből visszavonassanak. 6. A badeni kormány kötelezi magát, hogy az éjszak-német államok (Szász Weimar, Szász-Meiningen, Lippe, Bückeburg és Reuss) csapatainak fegyverzetük és hadszerelvényükkel együtt a badeni területen való átvonulás aka­dálytalan használatára álljon. És ha ilyen ha­dakból lennének Ulmban, vagy Mainzban, ezek elvonulása is megengedtetik. 7. A badeni nagyherczegi kormány mindazon porosz alattvalóknak,kik Mainzból kiutasittattak, kárpótlást ad szenvedett káraikért, mennyiben t. i. a kiutasításkor n.-herczegi csapatok Mainz­ban jelen voltak. Ugyanez érvényes azon po­rosz alattvalókra, kik netalán Rastattból uta­­sittattak ki. 8. A badeni n.-herczegi kormány azon terü­letén, melyet csapatjaival megszállva tart, semmi más idegen állam hadainak az átvonulást meg nem engedi. Ugyanez értezik a semleges terü­letre. Kivétetvek azon cs. k. osztrák csapatok, melyek még netalán a mainzi és rastatti várak­ban lennének, valamint a kir. würtembergi csa­patok, melyeknek az átvonulás megengedtetik. Déli csatatér. A dél-olaszországi hangulatról írja a „Times“ levelezője Nápolyból jul. 30 ról : A lissai szerencsétlenség a déli olaszokat mé­lyen sértette és elkeserítette, annyira, hogy ők, ha nem fognak kedvezőbb feltételek eléretni, a háborúra inkább hajlandók, mint valaha. Egy tüntetés itt csírájában fojtatott el ; a tömeg e felkiáltással gyűlt össze : „Éljen a háború ! Mi a háborút akarjuk“ Magától értetődik, hogy a „Palestro“ legénységének önfeláldozása, itt határtalan bámulatot keltett, és míg Torre del Greco, hová sok tartozott a matrózok közül, a község meghalt polgárainak nevét falba alkal­mazott emlékkővel akarta megörökíteni. — Ná­poly aláírást nyitott egy nagyszerű emlékszobor állítására, valamint a sebesültek és azon csalá­dok segélyezésére, kik övéik egynehányát ve­szítették el. Én sokat láttam a hajóhadnál levők­nek barátaikhoz intézett levelek közül, me­lyekből kitűnik, mily pontatlansággal, mond­hatnám, mily szándékos pontatlansággal szó­lottak az első ide érkezett hivatalos távira­tok. — A levelek mutatják, hogy az olaszok igen túlzott véleménynyel voltak saját erejükről, vagy igen kevéssé tudták az ellenség haderejét, midőn az erődre a támadást intézték,­­ hogy az osztrák hajóhad megjelenése őket egészen meglepte. A háború szükségessé tette, hogy a délen összpontosított csapatok egy része éjszak felé vonuljon. A Casertában szállásolt könnyű lovassági századok Pescerába mentek és az ötö­dik zászlóaljak közül több, melyek ezen tarto­mány megvédésére ide küldettek, a pápai ha­tártól a Pó völgyéhez rendeltettek. Ha Dél- Olasz­ország nyugalmától tartottak volna, ilyen csa­­pat­mozdulatokat valószínűleg nem eszközöltek Iráig.... Kivonylatnak tekinthető,hogy a re­­actionárius tendentiáktól nem igen kell félniök. S csakugyan a jelen háború jelleme a politikai álla­­potot tökéletesen megváltoztatta, a küzdelem nem­zeti, nem párt­küzdelem, és sokan, kik a Bour­bonok elleni háborúban legalább semlegesek maradtak volna, ha nem léptek volna át az el­lenkező oldalra, ma készek, Ausztria ellen fegy­vert fogni, így mindkét Sicilia hadseregének sok tisztjét ismerem, kik az 1860 -i események után elbocsáttatásukat kérték és­ meg is nyerték, kik ma igen szívesen lépnének be az olasz hadse­regbe, a­mint is egy részök előbbeni rangjok megtartása mellett be is lépett, így Nagle őrnagy, ki Borgoforténál annyira kitüntette magát, azon hadsereghez tartozott, mely 1861-ki februárban Gaetában megadta magát­ A 49. »ÁSZI. ■*­rancsnoka, ki a királyi herczegek eevikét megmentette, nápolyi, és Pianelli, Nunziante tárkok mint ismeretes, mindkét Siczilia hadsere­géhez tartoztak­“ Távirati jelent­ésk: Triest, aug. 10. Polába tudósítások ér­keztek egy győzelmes tengeri csatáról, mely a mexikói vizekben „Dandolo“ osztrák és „Vene­­ta porosz korvette között ment volna végbe. A veszteség 20 halott és 40 sebesült lenne, közöt­tük két súlyosan sebesült a törzskarból. Triest, aug. 10. Albrecht, Rainer és Hen­rik főherczegek Görzbe utazván a múlt éjjel Nabresinába érkeztek, s ott a helytartó, a csa­pat­parancsnok és Tegethoff al admirál által fogadtattak. Az utóbbi ezután rögtön visszatért Fasánába. A­u­s­z­t­r­i­a Bécs, aug. 9. (Ausztria kiürítése a poroszok részéről; a b­é­k­e­e­l­ő­z­e­t­ek ; Benedetti gr­óf mi­n­t kö­z­ve­tí­tő ; Ká­rolyi gróf sikertelen közben­járása a hannoverai király javára.) A „Ti­mes“ bécsi levelezője megbízható forrás nyo­mán tudni akarja, hogy a poroszok valószínűleg még e hónap vége előtt ki fogják h­rnteni az osz­trák területet, miután a béke-előzetek oly gon­dosan állapíttattak meg, hogy egy kis stylisti­kai változtatással békeszerződésnek lesznek használhatók. „Benedetti gróf,“ írja ugyanazon levelező, „mint közvetitő nagy tapintatot fejtett ki. Minden erejét megfeszítette volna, hogy Bis­marck grófot rábeszélje, miszerint álljon el Osz­trák-Silézia kivánt bekeblezésétől. Felszólal: a franczia követ a szász király mellett is. A po­rosz miniszterelnöknek azt mondotta volna, hogy Napóleon császár hálára érzi magát lekö­telezve azon férfi utóda iránt, ki m­indig hű ba­rátja (Frigyes Ágost) volt a napóleoni dynastia megalapítójának. Károlyi gróf szívesen járt vol­na közbe a porosz premiernél a hannoverai ki­rály javára, azonban a porosz miniszter röviden azt felelte neki, hogy ha Ausztria oly dogokba keveredik, melyekhez semmi köze, a fegyver­nyugvásból aligha lesz fegyverszünet.“ Külföld. Olaszország. F 1­o r­e­n­c­z, aug. 2. (A j u 1­28-ki hadi tanács.) A „Köln. Ztg.“-nak ir­ják : A nagy haditanács, mely júl. 28-án a fegy­verszünet elfogadása felett határozott, meglehe­tősen heves volt. Cialdini a háborút a véglete­kig kívánta, még ha Olaszországnak egymagá­nak is kellene azt folytatni. Ő egyrészt Ausz­tria katonai állapotát ecsetelte és saját hadse­regének hadképességét oly színekkel, hogy a többséget már majdnem rábeszélte annál inkább is, mert a király nem óhajt egyebet, mint ma­gát rábeszéltetni. A had- és tengerészetügyi mi­niszterek azonban az érem hátlapját mutattál be és az ő befolyásuknak köszönhető, hogy­­ béke­politika marad felszínen. Ricasoli már meg­győződött, hogy a körü­lményeket számba kel venni és nevezetesen azt emelte ki, mily káros az TÁHCZA. Új­pesten van a Duna egyetlen épített téli ki­kötője. Itt van a Dunának oly partja, melyen ta­lán akkor is kiönthet, valamely rendkívüli jég­­tolulás alkalmával, mikor nem akarjuk , melyen azonban legkényelmesebben be lehetne hozni a Dunának egy kis részét Pest városába, hogy meg­mentse a partot, hogy kereskedelmi lakhelyek­­hez vezesse a hajókat, és, hogy ne kelljen háton hordani és drága pénzen venni a Duna vizét, ho­lott ez a tisztaság első feltétele s némelyek sze­rint a művelődés mérve, bár ez utóbbi állítást nem írhatjuk alá ha eszünkbe jut, hogy né­mely fő s másodrendű városok fogyasztása követ­kezőleg aránylik : Bécs 120, Páris 130, London 180, Philadelphia 140, Glasgow 200, Marseille 800 stcze vizet ad közfogyasztásra fejenkint. Új­pesten csinos sörcsarnokot építetett Wag­ner S. ur, ki az újpesti vasúti közlekedést létre­hozta és az újpesti szigetet igen kellemessé te­hetné, nyári lakokkal, mulatókkal diszithetné most Pest városa, ha egy boldogtalan emlékű polgármestere (Koller) el nem játszotta volna a város birtokából. Mondják W. S. úr mind a mellett is szándékozik a szigeten mulatóházat épitni s a közlekedést a Duna ágán át létre hoz­ni vagy rendszeresitni. Nem tudjuk, mi mindenféle érdek hozza a pestieket Uj­pestre ; annyi bizonyos, hogy a ló­vonatu pályánál mindig látunk várakozókat és lemaradókat s a régi módi omnibusok is tömve vannak. A közlekedés ily módoni gyorsulása és gya­rapodása bizonyos jel ahhoz , hogy Új­pest oda fejlődik, hova neve is mutatja, t. i. előbb utóbb Pest fog lenni — annyival inkább, mert még más nevezetes dolgok is történnek itt. Itt épül a „Közé­p-D­una hajózási társulat“ első s elsőrendű két szép vas gőzöse: „Budapest“ és „Fiume.“ Ezen gőzösöket a fiumei „Stabilimento Tecnico“ intézet fiók­ntézete építteti — vagyis a fiu­mei műépítészeti intézet itt egy fiókhajógyá­rat állított. Van annak itt már asztalos mű­helye, kovácsműhelye, hol egy 2—3 ölnyi hosz­­szu kemenezében egy szintén csak 3—4 ölnyi magas kémény oly tökéletes légvonatot csinál, hogy a láng a felső osztályból az alsóba átlobog s mire kimegy a kéményen kevés füstöt hagy. Van egy kis csinos gőzgépe, mely az asztalos munkák segélyére fog jőni. Vannak vas fúró, metsző stb. gépei és eszközei. —A gyár­épület­ben már láthatók némely bútorok, melyek a hajóban alkalmaztatnak. — Ezek csinossága s czélszerüsége már közönséges dolog. De nem épen közönséges csínnal készülnek a belső szo­bák — kajütök. Minden 4—6 lábnyi téren van egy csinos ablak s mellette egy ízletesen festett tájkép. De mind­ez a vállalat nagyszerűségéhez képest kevésbe kerül. — A hajók hosszúsága ugyanis 120 láb, szélessége 24­1., a gőzerő 120 lóerőnek számíttatik, de 500 lóerőt is képes ki­fejteni — és egy hajó teljes felszereléssel együtt csak 135.000 ft. Sajátságos szépségnek s czél­szerűnek tartják szakértők a hajó fenekét, ille­tőleg ennek művészeti hajtásait, melynélfogva mint a jó eke a földet, könnyen hasítja e hajó a vizet és 3 lábnyi mélybe hatolván 3­2, 4 lábnyi magasságú vizen is bátran mozoghat. Örömmel látja az ember, hogy ezen új hajózá­si vállalat nem „jégre“ van alapítva, hanem biz­tos jövőnek néz elé, nem csak azért, mert embe­reit, vállalkozóit, s eszközeit ily czélszerűen vá­lasztotta, hanem mert világos hogy egy — még senkitől el nem foglalt — tért zsákmányol ki.­­ A buda­pesti épített kikötőnek ugyanis jelenleg csak egy harmad részét használják a közforgal­mat tényező, több rendbeli tulajdonosok hajói s csupán az „El­s­ő D­u­n­a g­ő­z­h­a­j­ó­z­á­s­i tár­sulat“ bevétele, ha jól értesültünk, folyó évben havonkint 100.000 fttal több, mint a múlt évben. A kikötők tehát, mintegy megelőznék a közle­kedési fejlődést, ha utánna nem sietnénk eme nagyjövőjű vállalattal. A közönséget pedig meg­előzni nem lehet, mert ennek igénye mint az új­pesti vasút is mutatja,nyomban követi a vállala­tot mihelyt jó s olcsó közlekedés nyilik, azonnal tolakodik reá — azonnal szükségesnek érez egy s más teendőt, vagy legalább megy , hogy lássa — „mi nincs még Új-Pesten?!“ Végig menvén s nézvén Pesten az ő városer­dejével, az ő állatkertjével, Új­pestjével, ennek szép szigetéig — mely ugyan mind homokon épült, de egy biztos szép jövőnek néz elébe ; és végig gondolván Berlinen az ő „Thiergarten“­­jével, „Bellevue“-jével, „Charlottenbourg“-jával s több palotáival, melyek szintén ilyen homokon épültek és óriási gyors fejlődésnek örvendenek, felgondolván, hogy a nagy Berlin emelkedésé­nek főtényezője a kis Spree még mindig nem oly hatalmas emeltyű, melyet a nagy Duná­nak egyik ága felül ne múlhatna , mint közleke­dési (legolcsóbb) út, mint öntözési csatorna, mint a tisztaság főtényezője,s felgondolván hogy Pest­nek és Új­pestnek is vannak magas kéményei,me­lyek jövő nagyságát,határát jelölik, hogy Magyar­­országnak is vannak főurai, kik a nyári palotá­kat, mulató kerteket stb. létrehozhatják ; hogy Magyarország is jogosan várhatja a legmagasb uralkodói család idetelepedését stb.,miután Pest akarva nem akarva is, csak észak felé terjeszke­dik ; erre sugárzanak ki a javítások, közleke­dések stb. oly gyorsan, hogy a lánczhíd, mely 10—15 év előtt még az északi oldalon volt, most már a középponton van és ezen középpont mindinkább közeledik a baloldalhoz : méltán úgy tekinthetjük Új-Pestet, mint tekintették egykor Budát, az ó­budaiak , azon különbség­gel, hogy akkor és ott a terjeszkedés épen ellen­kező irányban haladt. Létrejött továbbá „a magyar gyakorla­ti kertipar egyesület“, melynek vezény­lő igazgatója Rákos Palotán erélyesen hozzá lá­tott szakmunkájához, és várja hogy az egyesület minél nagyobb mérvű megrendeléseket s meg­bízásokat nyerjen a befásítás,műkertészet stb.te­­rén. Létrejött már a „magy. mérnöki egy­­let“, mely szintén hatalmas segédkezet nyújt­hat többek közt abban, hogy a rákosmezei szent homok föld varázs ligetekké alakíttassék, mint alakíttatott Berlin vidéke s kivált „Thiergar­­ten“-je.­­• És ha mindezekhez még az is hozzá­járul, hogy állatkertünket a közönség úgy fel­karolja, mint Berlin népe az ő állatkertjét, hogy pénztőzséreink,e mellett oly szép városrészt épí­tenek, mint Berlin mellett a „Neue Jerusa­lem“— természetes, hogy ki leend egészítve a kép Pest és Újpest közt. Sőt talán nekünk is leend egy „K r o­­­l“-kertünk, melyben rendes nemzeti szint­ű operai előadásokat, hangverse­nyeket stb. s jó levegőt élvezhessen nyáron át a városi közönség ... 5 jó garasért, mint ott. Addig is, lássunk egy képet Újpest szélső pontjáról : A legszebb nyári estén, 8 órakor Budáról egy igen magas rangú hölgy lova­­gol Fóth felé. Öltözéke fekete lovagruha , lova gyönyörű per angol paripa ; követője szintén feketébe öltözve távolról kisérte mint öt kisérte két lovász, vagy apród. A magas rangú urhölgy Fóthon az imaház előtt leszáll , figyelemmel jár­­tatja szemeit e műremeken s a vidéken,mely ez­zel s a szép alkonynyal egybehangzott. Ezalatt ama fekete lovag átadja lovát az őt kísérő egyé­neknek ; ő pedig a magas rangú urhölgy lován megigazgatja a megtágult nyeregszerszámot; nyeregbe segiti az urhölgyet ; mindnyájan felül­nek — útnak indulnak visszafelé. Ekkor gyors­léptekkel siet s végre szaladni kezd a helybeli ref. lelkész a maga­srangu urhölgy után —ki ezt észrevévén megáll — a lelkészszel pár szót vált, aztán tova halad. Később egy párt szólít meg — egy keskeny pallón ügyesen megy át lovával és-------mintha csak egy szép álom, álmodott tünemény lett volna — kíséretével együtt eltű­nik a szép magasrangu urhölgy. K. L.

Next