A Hon, 1866. október (4. évfolyam, 226-251. szám)

1866-10-02 / 226. szám

226-ik sz. Kedd, October 2. Előfizetési díj: listán küldve vagy Budapesten házhoz hordva egy hón­apra ........................... 1 frt 75 kr. ? hónapra................................. 5 frt 25 kr. 1 hónapra................................. 10 frt 50 kr. \z előfizetés az év folytán minden hónapban nelkezdhető , s ennek bármely lapján történnie is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentes itv kívozik beküldetvit. Szerkesztési iroda : Paionoziok tere 7-ik szám 1-ső emelet.­­Sae»k®«ist. lakása : Országot 18-ik szám 2-dik emelet. Kiadóhivatal : Pest, Ferenciek terén 7. sz. földszint POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP: negyedik évfolyam 18 Béig­tatás! díj : \^| ! hauibos ilyféle petit sora ... 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyílt-téri 5 hasábos hetit-sorért . . 25 kr. 5T' Az ílöfiJCBtési díj a lap kiadó ha­rate lá­bos küldendő. (F«ren­cxi«h tere 7­ 1%. II ildszint. 8 lap szellemi részét illető minden köz­éért. ny a fizerkosszecéghez iotésendő. Bérmentetlen levelek et»5t »smart kezakt­al fogadtatnak el Előfizetési felhívás IV. '!( éves folyamára 016fl»eté«­ all J . October — decemberi 3 hóra 5 forint 25 krajczár. A „HON“ szerk. és kiadó hivatala a»E8T. OCTOBER *. Nyilat­sd­­eft. A pestvárosi egészségügyi bizottság sept. hó 28-án tartott ülésében Rotten­­biller Lipót főpolgármester és dr. H­a­ V­a­s Ignácz urak a napi sajtó eljárását bírálván annak kezelői felett nem átallot­tak oly sértő nyilatkozatokat ejteni, me­lyeket az alkotmányosságról csak legcse­kélyebb fogalommal bíró s a nyilvános­ság becsét csak távolról is megítélni ké­pes polgárosodott egyének szájából alig hallhatni. Történt pedig ez épen akkor, midőn ezen urak hivatalos kötelességek mulasztásaiért méltán vádoltattak, s épen oly egyének ellenében, a kik kötelessé­gük legszentebb részét teljesítették, midőn a fővárosi lakosság védelmére a dühöngő cholera terjedése elleni óvszerek alkalma­zására s az e tárgyban történt mulasztá­sokra figyelmeztettek. A napi sajtó kezelői e méltatlanul sértő kifejezéseket ezennel visszautasítják.Ezen­­túl is éber ellenőrködéssel fogják kisérni a városi hatóság intézkedéseit, s ez egész eljárást a közvélemény ítéletére bizzák. Pest, 1866. október 1-jén. Rottenbiller Lipót főpolgármester úr következő nyilatkozatát az esti órákban vettük : A napi sajtó tisztelt szerkesztő­ségeinek! Értésemre esett, hogy a pestvárosi közegész­ségügyi bizottmánynak f. é. sept. hó 28 án tar­tott ülésében a napi sajtó némely közlönyében ellenem intézett megtámadásokra vonatkozólag mondott szavaim a „Pester Lloydsnak f. évi sept. 29-én megjelent esti lapjában foglalt, a va­lóságtól sok tekintetben eltérő közlése nyomán félremagyaráztatnak, és azoknak oly értelem szándékoltatik tulajdoníttatni, mint ha én az összes napi sajtóról gyalázólag nyilatkoztam volna. Minthogy a fenebbi bizottmányi ülésben én, csupán a „Hungária“ czímű lapban megjelent és a „Fester Lloyd“ által egész terjedelmében átvett, és elsajátított izgató és hamis adatokat tartalmazó, a hatóság és főleg személyem ellen intézett nyílt panaszt támadtam meg, és gaz­ságnak nyilvánítottam azt, midőn névtelenül a nagy­közönség előtt hamis adatok alapján a hatóság nyíltan súlyosan vádoltatik, s midőn az ily névtelen rágalmazó czikkek szerző­je —, daczára a hatóság részéröli felszólitási­nak — meg nem neveztetik , ennélfogva — ne­hogy a már érintett, az összes sajtó irányában minden legkisebb sértő szándék nélkül mon­dott, s csupán a „Hungária“ nak, a „Pester Lloyd“ által is aláirt — lázitó közlését megtá­madó, és ezek ellenében elégtételt kérő szava­imnak, bárki által is oly értelem tulaj­donittas­­sék, mely azon vélelemre szolgálhatna okul, hogy én a napi sajtót, mely iránt tisztelettel vi­seltetem — kellő figyelembe nem tartom, és annak fontosságát és jelentőségét el nem isme­rem , tisztelettel felkérem­­ szerkesztő urakat, hogy ezen helyreigazítást becses lapjaikban fölvenni szíveskedjenek. Kelt Pesten 1866. évi oct. hó 1-én. T. szerkesztő uraknak kész köteles szolgája Rottenbiller Lipót sz. kir. Pest város főpolgármestere.*­ *) Rottenbiller Lipót főpo­lgármester úr föntebb­ nyilatkozatát, már a collegialitás mulassítatlan kö­telességéből sem tarthatjuk kielégítőnek, mert az a magyarhoni napi sajtja tekintélyes és köztisz­­teletben álló részét újítja. Egyébiránt nem kételke­dünk, hogy megnevezett ügytársaink meg fognak ma­gukért felelni. Dr. Havas Ignácz úr sí­­vainak magyarázatát elvárjuk. Szerk. Politikai Szemle. (1). A Keletről érkező tudósítások is­mét nagy figyelmet érdemelnek. Franczia- és Angolország magatartása mindinkább világosabb lesz a candiai mozgalmakban. De Moustier marquis, a­ki megérkezett Biarritzba — kijelentette egy görög kül­döttség előtt, mely neki egy hálóiratot nyújtott át elutazása előtt, — hogy Fran­­cziaországnak szívén fekszik a hellén nép erkölcsi és szellemi kifejlődése, de Eu­rópa átalános nyugalma nem engedi, hogy forradalmi moz­galmakat támogasson Törökor­szág el­len. Ezen nyilatkozatra egy bécsi lap követ­kező észrevételeket teszi : „Ez felmon­dás, mivel nem fognak sem A­theneben, sem Sz. Pétervárott dicsekedni. Világos, miként Francziaország egy ideig még békét akar , a pillanatot még nem tartja elérke­zettnek a keleti kérdés megoldására. En­nek ellenében kétséges eredmény­ekké válnak Orosz- és Görögország törekvé­sei s csak a candiaták nagy győzelmei adhatnának a mozgalomnak elhatározó fordulatot.“ A­mi Angolország magatartását illeti, érdekes adat az „Ind. belge"-nek Athé­néből sept. 21-kéről kelt távirati jelenté­se, mely szerint : az angol követség hiva­talos jegyzéket közölt a lapokkal, a­mely­ben forma szerint megc­áfoltatik, hogy Angolország Candia szigetnek Görögor­szág részére átengedését javaslotta volna. Orosz- és Lengyelországban különben mind csak a keleti kérdéssel foglalkoznak politikai körökben. Oroszok és lengyelek megegyeznek abban, hogy ezen kérdésnek közelebbről meg kell oldatnia, de a m­i­­ként­re nézve homlokegyenest eltérők a nézetek. Az oroszok azt hiszik, miként bi­zonyos mértékben urai lettek a keleti ten­ger átjáratának, a Dánországgal leendő dynastiai összeköttetés által, s most, midőn Ausztria meg van gyengítve, a Bosporust és a Dardanellákat, a földközi tenger ka­puját kívánják keleti feladatuk bevégzé­sére. A lengyelek csupán Lengyelország helyreállítására építik Európa békéjét. A súlyegyen helyreállíttatott Franczia- és Németország között az utóbbi háború ál­tal, s mindketten óvakodni fognak jövőre nézve, hogy a dolgot egy kétséges győze­lemmel koc­káztassák; a béke tehát bizto­sít­va van Nyugaton. Veszély most csak Ke­letről fenyeget,Oroszország részéről. Az Is­lam Európából kiűzendő, s egy hatalmas görög állam alapítandó, melynek Kon­stantinápoly legyen fővárosa. Ezenkívül az oroszok útja nehezíttetik a Dunához, Románia semlegessége által, s hatalmuk meg van törve Délen. Oroszország ellen átvághatlan kőfal állíttatnék Nyugaton, Lengyelország helyreállítása által, s igy az európai súlyegyen újból megszilár­dítva és a béke örökre biztosítva lenne. így okoskodnak a lengyelek. Hogy egyébiránt mily gyenge lábon állhat az európai béke, megmutatja a „Weser Zig“ félhivatalos berlini levele­zője, ki így ír . Az utóbbi háború legkö­zelebbi és közvetlen hatásául nagy bizo­nyossággal tekinthető : mindenik vagy csaknem mindenik európai állam kato­nai költségvetésének fölemelése. Porosz­­országra nézve bizonyos a hadseregnek egy teljes hadtesttel szaporítása, s való­színű, hogy ezenkívül a fenálló kilencz hadtest mindenike egy új gyalog és lovas ezreddel erősíttetik. Az északi német szövetség államai a jelenleg csak 30 ha zászlóaljból, 12 lovassági századból és 6 ágyúütegből álló haderejök helyett ha­sonlóképen egy teljes és porosz rendszer szerint szervezett hadtestet fognak állítni mihez még 12 század lovasság,lóüteg ágyú 8 század vártüzérség,1 vadász, 1 utász és 1 szekerész zászlóalj újból állítandó. Ez Szászországtól is követeltetni fog. A déli német államok természetesen nem marad­hatnak hátra, a haderők ezen általános szaporítása mellett. Ausztria még kevésb­­bé. Végre Francziaországban nem ke­vésbbé bizonyosnak tekinthető a tíz évi szolgálat-kötelezettség behozatala s az évi hadjutaléknak legalább 20,000 ujoncz­­czal szaporítása, mi által az álló hadsereg ismét növeltetni fog. Angol- Orosz- és Olaszország kénytelen lesz hasonlóképen engedni ezen általános áramlatnak. Ehez járul még a roppant költség, mit a min­denütt kilátásba helyzett hátultöltő pus­kákkal való fölfegyverkezés igénybe veene.“ Tekintve az Europa csaknem minden részében megindult katonai mozgalmat, a „Weser Zig“ jövendölése nagy valószí­nűséggel sőt bizonyossággal teljesülni fog. Az is bizonyos, hogy mindezen ké­szülődések ismét adósság és adósságcsi­­nál­ással lévén eszközölhetők, több állam önmagát fogja tönkre juttatni. Ez járványos csapása korunknak, az egyéni szabadság és jóllét rovására, s csak akkor fog megszűnni, ha a polgári­­sodás és műveltség jótékony szelleme föl­­világositandja a népeket az ember neme­sebb rendeltetése iránt. (1). A bécsi lapok folyvást, mint nagy eseményt említik,ha Goluchowsky gróf ki­­neveztetéséről szólnak. Annyi igaz, hogy osztrák provinciában egy Stathalter ki­nevezése soha sem került annyi szóba, írásba, kétkedésbe és késedelembe, míg végre csakugyan megtörténhetett. A dol­got, mint „concessiót“ tüntetik elő a len­gyel nemzetiség irányában, s ezzel egy­szersmind a centralisták szövetségének a ruthenekkel is vége van vetve. Elvárjuk a szép szavak és felkeltett remények után a tetteket is, habár bajos elfeledni, hogy a midőn a nemes gróf egy ideig állammi­niszter volt, és százszor több befolyással bírhatott, mint jelen szathak­erségi minő­ségében , mostanában jóváteendi korábbi mulasztásait, s legalább kieszközlendi azon változást, hogy Galiczia az ott meg­csontosodott német bureaucratia fagyasz­tó karjaiból kimentessék. — A „N. fr. Presse“ a salzb­urgi, grä­­czi, s különösen a klagenfurti község ta­nács­politikai színezetű feliratáról szól , azt hiszi, hogy a jelen helyzetet a kla­genfurti okmány fejezi ki legtalálóbban amidőn állitja, hogy a magyar kérdés is­mét újra visszakerült azon kiinduló pont­hoz, a melyben 1861-ben volt. A „N. fr. Presse“ úgy véli, hogy újra közel va­gyunk az alkudozások fonalának megsza­kításhoz. Ez okból nem hiszi, hogy Bel­eredi gróf s Majláth ur pusztán csak indif­­ferentismusból halogatják a magyar or­szággyű­lés összehívását, s inkább csak időt akarnak nyerni, s elaklasztani azon pillanatot, a­midőn a dolog röviden, csak az „igen“ vagy „nem“ kimondására ke­rül. (Ezen igen vagy nem kérdését a bécsi lap így szokta feltenni : megmarad-e Ma­gyarország külön alkotmánya mellett, vagy lesz belőle olyan osztrák provinczia mint akármelyik a Lajthán túl?) Ezek előbocsátása után írja : „A kormány fél, hogy a dietalis tracta­­tusokat immár nem lesz könnyű úgy foly­tatni, hogy az idő teljék decembertől jú­niusig. Mind­két részről elő kell végre áll­ni a nyílt pontozatokkal, s többé bajos lesz a két párt között tátongó örvényt pusztán csak szép szavakkal tölteni be. Igen érdekes látvány, hogy egy régi kan­czellár és Metternich herczeg kollegája, a­ki az úgynevezett „administratori rend­szer“ feltalálója volt, most lelkesedést ta­núsít az 1848-ks Parlamentarismus irá­nyában. Ellenben varázs hatalommal bir­hatott azon jelenet, midőn az országgyű­lésen a követek, ideértve a volt határo­­zatpártbelieket is, egy szívvel lélekkel az ó-conservativek ellen nyilatkozott. (De nem azért, hogy a centralisták malmára hajtsa a vizet, mert óvatos nemzetünk, a mai siralmas viszonyok között többször jöhet oly helyzetbe, ho­­y a két rész kö­zöl inkább kímélettel bánik a kisebbel csakhogy a nagyobbat, minél távolabb tarthassa magától. Az itt érintett nyilat­kozatok tehát soha sem történtek egészen föltétlenül.) „Eközben eljött az idő, melyben a nép bár­mennyire örvendett a centralisták r meg­bukásának, végre is, pozitív eredménye­ket akart látni. A magyarok heves véral­­kattal bírnak, s így nem csoda, ha észre­veszik, hogy az annyiszor dicsért­­ sept, pátensből rájuk nézve semmi pozitív hala­dás sem származott, s csak az alkotmá­nyos tevékenység szüntetett meg általa, Lajthán innen és túl. Kétséget sem szenved tehát, hogy a legközelebbi ma­gyar országgyűlés megunva a szavakat tetteket fog követelni. „Megérhetjük azonban, hogy ha most az actio ismét folyamatba jö, csak a „sza­bad pálya“ politikájának meghiúsulását bizonyítja be. Ez az oka, hogy a kormány egy hetet a másik után hagy lefolyni, s nem mer a közjogi kérdések megoldását c­élzó kezdeményezéshez nyúlni. Az or­szággyűlés többsége ugyan, Deákot követ­ve ismét teljes számmal fogna a kormány felhívására megjelenni, ha mindjárt nem is neveztetnék ki már most a magyar mi­nisztérium. Azonban a kormány és az or­szággyűlés már ezzel is azon pontra ju­tottak, mely a további tanácskozást meg­gátolja , miután az országgyűlés többsége nem fogja napirendre tűzni a közös ügyek tárgyában kelt javaslatok fölötti tanács­kozást , míg csak felelős minisztereket nem lát a terem első padjain, ellenben a kormány is elhatározta, hogy addig a f­lelős minisztérium kinevezését nem fogja ajánlani, míg biztosítva nincs, hogy a köz­jogi kérdések az ő kívánsága szerint lesz­nek megoldva. Következőleg a két fél, az ország és a kormány, csak addig marad­hat jó egyetértésben, míg a komoly kér­dések vitatása elhalasztható lesz. „És e vitatárgy nem pusztán forma­ kér­dés, melynek megoldására valamely kise­gítő eszköz elég lehet. Igaz, hogy a ki­egyezkedést mégis létre lehetne hozni a színfalak között, s így a magyar miniszté­rium kinevezése is bekövetkezhetnék, de a „N. fr. Presse“-nek legkisebb remény­sége sincs arra, hogy a közös ügyek ke­zelése fölötti javaslatok sikerre vezesse­nek. A tizenötös bizottmány javaslata csak azon szalmaszál, mely után a vizbe­­haló kapkod. Az 1865-ki trónbeszéd „proclamálta“ az oct. diplomában előso­rolt közös ügyek közös tárgyalásának szükségét. (Magyarország törvényeinek forrását nem a trónbeszédek proclamatiai alkotják. Szerződéseink folytán a koronát csak a felterjesztett törvényjavaslatok szentesítése illeti.) A közös ügyek közös tárgyalása úgy állíttatik elő (már tudniil­lik azon trónbeszédben) mint a kiegyez­kedés mellőzhetlen feltétele , azonban a tizenötös bizottmány javaslatában a kö­zös ügyeknek sorozata végtelenül szű­­kebbre van szabva, mint az octoberi di­plomában, s e mellett a javaslat semmit sem akar tudni ezen ügyek parlamentáris kezeléséről. Továbbá, minden magyar lap kimondta, hogy c­ javaslatot is az ország­gyűlés csak úgy fogadja el, ha időközben népszerű magyar minisztérium neveztetik ki.“ — Szóval a „N. Fr. Presse“ még ma is csak azt látja, hogy a dolgok a legna­gyobb bizonytalanságban vannak, és na­gyon távol van az idő, mely a kiegyezke­dés művét létrehozhatja. — A „P. Lloyd“ bécsi levelezője sze­rint, a magyar országgyűlés azonnal egy­be fog hivatni, mihelyt a béke Olaszor­szággal létre­jö, a­mire körülbelül pct. 8-ra lehet kilátás. Ugyanezen levelező állíthatni véli, hogy elhatározó körökben a tizenötös bizottság javaslatát, a közös ügyek tárgyában elfogadhatlannak tart­ják. Ha a hir valósul, ismét csekély kilá­tások mutatkoznak az országgyűlés ered­ményére nézve, s a lajthántúli siszk­ozás, s a lajtháninneni provisorium politikája még sokká, igen soká virágozhatik. — Hübner báró Parisba utazván, a „N. fr. Presse“ megjegyzi, hogy felsőbb körökben lemondtak az eszméről, mely szerint a báró úr belépne a miniszté­riumba, határozza kezelési módjukat, és követ­keztetéseket von le azokból az államadós­ságokra és kereskedelmi ügyekre A közösök sorozatában első helyen említi a külügyek vezetését, mint a közös védelem egyik fő tényezőjét. Hogy azonban eztet kellő logikai cor­­rectséggel felállítani lehessen, az lenne bebizonyítandó, miszerint a külügyekre nézve a két résznek tökéletesen egyek érdekei, mert ellenkező esetben a közös védelem épen azért, mert nem csak közös, hanem véleménye szerint együttes is, a speciális érdekeknek megsemmisítése lenne. Most folyt le szemeink előtt egy véres dráma, melynek eredményeit az osztrák­német tartományokra nézve még nem ha­tározhatjuk meg ; eltekintve azonban et­től, tudjuk, hogy azok eddigi közjogi állásuknál fogva részei csak a német birodalomnak, melylyel ismét Magyaror­szág legkisebb összeköttetésben nincs. Ausztriának tehát, mint ilyennek, van­nak német közös ügyei is, melyek hogy csak a közös romlás forrásai a biroda­lomra, azt ismét a dán és porosz háború mutatták meg. És ha az osztrák birodalomnak jelen állásában az úgynevezett „nagynémet“, valamint a többi függő kérdéseket is ré­szére bevégzetteknek tennék fel, csak az következnék belőle, hogy most már kitűzött iránya nincs, mi csak egy­más neme lenne az eddigi zűrnek és ingadozásnak, mert legkevésbbé kezeskedhetni érte most, hogy az osztrák birodalom jelen válságos és zilált helyzetében ismét valami ferde vagy kalandor politika érvényre nem jut, minek ismét csak Magyarországnak való­di állandó és határozott érdekei esnének áldozatul. Mihelyt tetszenék Ausztriának valami szélmalomféle harczot vívni a „re­gényes múltért“ vagy „hagyományos po­litikájáért“, Magyarországnak csak a zsi­­nóros Sancho Panza szerepe jutna, és akarata, jobb belátása ellenére is, mint ha apródja a Manchai hősnek, vonatnék be „közösen“ a közös romlásba. Hogy ez tisztán így áll, azaz , hogy a birodalmi kü­lügyeknek vezetése csak annyiban lehet közös, a­mennyiben az ér­dekközösség igényli, következőleg, hogy Magyarországnak is lévén külön érdekei ezek szintén megóvandók lennnének, ezt az albizottmányi vélemény is elismeri, mi­dőn a külügyek közös vezetését csakis a valóban közösökre szorítja; de mivel csak átalános közösségi elvet mond ki, s csakis a közös eljárás módját határozza meg átalában, arról pedig hallgat, hogy a speciális érdekek miként lennének keze­lendők s az elnyeletéstől megóvandók? sőt, mivel annak lehetősége is a megálla­pítandó eljárás mellett az egész munká­latból nem tűnik ki , épen ebben alapszik az aggodalom, hogy az osztrák birodalom idegen érdekeinek, a monarchia biztonsá­gának ezége alatt, fel lesz áldozva a ma­gyar birodalom érdeke, függetlensége pe­dig végleg illusóriussá válik. És itt sem a paritás alapján tervezett bizottság, sem a felállított miniszteri fele­lősség nem használ, mert az elsőre nézve maga a tervezet, a két egyenjogú fél meg nem egyezésének esetében nem tud más expedienst, mint hogy a fejedelemnek ad­ja a döntő szót ; a minisztérium pedig kö­zös, s úgy mondott felelőssége, épen kö­zösségénél fogva a külön érdekekre néz­ve jámbor ön ámítás, sőt azon esetben, mi­dőn a fejedelmi szó bár­mi sérelmesen, de egészen alkotmányszerűleg határoz, figye­lembe soma vehető, mert ellenjegyzéseit a miniszter meg sem tagadhatná. De az albizottmány tervezetének gyen­ge oldala nem csak ennyiből áll, mert az így értelmezett közösség logikája mint­egy belkényszerűségénél fogva halad elő­re, lerontva maga előtt minden ősi bás­tyát, megfosztva az önkormányzatát bál­ványozó magyar nemzetet mindentől, mit legbecsesb és legszentebb nemzeti kincs­nek hitt mindig. Ha közös a védelem, közösnek kell lenni a hadseregnek, és ha már közös a hadsereg, természetes, hogy annak tartá­sa is közös legyen. Sőt még ezen is túl megy a 17-dik alinea, midőn tisztán ki­mondja, hogy minden közöseknek elis­mert ügyekre a költségeknek is közö­seknek kell lenniök, következőleg meg­nyitja az államadósságok dunaida for­rását is. Hunágyján, sept. III. A tizenötös albizotts­á­g tervezete az osztrák monarchia megmotozott viszo­nyaihoz alkalmazott sanctio pragmatica­­l­ak közös és „együttes“ biztossági alap­­elvéből indulván ki, áttér a közös viszo­nyok elemzésére. Munkálata három részre oszlik : elő­­számlálja a közös viszonyokat; — meg­

Next