A Hon, 1866. október (4. évfolyam, 226-251. szám)

1866-10-14 / 237. szám

egészen ellenkező tanácsot látszik adni. E­z lap minden bajt megorvosolni, minden­­ veszedelmet legyőzni vél a siszk­ozás­­ visszavonásával, vagyis a Reichsrath újra felélesztésével. Hogy aztán ezen reid-za ! Alylyal összekötött contumacialtatus,­­ provisorium, policey és zsandár uralkodás mit hozhat utóvégre létre, arra a „N. fr. Pressernek semmi gondja. A politikában még a nagy hibák is csak később boszul­­ják meg magukat, s ha egykor romlás is érné Ausztriát, mi jó volna ezen idők be­következtéig is, lakomározni mások va­gyona fölött : a jövő Isten dolga, de meg van irva : de praesenti gaudet ecclesia. Az országgyűlés összehívásáról. A „Neue fr. Presse“ szombati számában azon kö­rülményt, hogy ő Felsége­­seidből Schön­­brunn­ba visszaérkezett, úgy magyarázza, hogy most már a belügyi actio közvetle­nül meg fog kezdetni. A custozzai győze­lem napján hazaküldött magyar ország­gyűlés nov. 16-ik napjára lesz összehíva, de a kormány az országgyűlésen most sem lesz képviselve. Egy tétel a legújabb franczia s­özjegy­t ebből. „Ezen szövetség­­ fentartja a felvilágosult nagy államoknak a demokrata mozgalom vezeté­sét, mely egész Európában min­denütt jelentkezik.“ Azon uralkodó mondatja ezt, ki két­ségtelenül ismeri Európában a jelenkor szellemét, mert az által lett hatalmassá a többi felett, ki nem kapaszkodott bele, mint némely mások, az eszmék ellenállhatatlanul ha­ladó szekerébe, hogy megfordítási kísér­lettel veszítse el erejét hasztalanul és te­gye magát nyomorú szánalom és nevet­ség tárgyává , hanem fölugrott rá, és irányzójává tudott lenni a vele vagy nél­küle, de mindenesetre működő erőnek. III. Napóleon igen tiszta tudatával bír annak, hogy az egész európai emberisé­get irányzó, vezető eszme jó idő óta már és hova­tovább hatalmasodólag — a de­­mokráczia, — és neki esze ágában sem fordult meg, hogy azzal szembe menjen, mert azt is tudja, hogy koreszmék ellen embernek nincs hatalma; megelégszik, ha vezetője lehet. Különösnek tűnhetik fel, hogy ezen tételt annyira hangsúlyozom, de csak az előtt különös, a­ki nem ismeri a mi tár­sadalmunkat és annak bizonyos özönvíz előtti alakjait. Mert vannak nálunk em­berek, kiket borzadály és méltatlankodás fog el a demokráczia szónak csak emlí­tésére is ; a­kik jobb ügyhöz méltó erély­­lyel küzdenek a demokratikus irányok érvényre jutása ellen. Két csoportra oszthatók az ilyenek: egyiket vezeti önzés,­­ mást tudatlanság. Olyan egyének, kikbe családi hagyo­mány és ferde nevelés azt csepegtette be, hogy ők kizárólagos joggal bírnak mások kormányzására ; kik elég önfeledtek, szem­be tenni saját érdeköket országuk és nemzetük jogos akaratával ; kik végül önmagukkal is elhitetik, hogy képesség­gel is csak ők bírnak a vezetésre ; ezek tartoznak az első osztályba. A második rendbeliek sokkal szelideb­bek és aki­k hány esetben igazi honfi ag­godalom intézi eljárásukat. Ezeknek csak az a bajuk, hogy nem értik a demokraczia szó fogalmát és minduntalan összezavarják a demagógiá­val. Pedig a kettő között az a különbség, a­mi az astronomia és astrologia közt. Bach báró demokraczia név alatt a le­gális társadalmi réteg érdekeit jegyőzte a felsőbb osztályok hátrányára. Ilyenek mi­att borzadtak ők meg a demokrácziától, pedig ez az eljárás visszaélés volt: bűnös kaczérkodás a demagógiával. Az értelmetlen tömeg uralmát az értel­mes kisebbség felett csak a demagógia sürgeti. A demokráczia nem is ismer tár­sadalmi osztályokat, legalább abban az értelemben nem, a­hogy a középkor sötét barbarismusa megalkotó. A democraţia csak egyenjogú egyének­ről tud az államban és a közvélemény ál­tal kormányzott államról. Következőleg nem állíthat osztályt osz­tály ellen, mivelhogy osztálykülönbséget nem ismer. Az aztán nem a democraţia hibája, ha némely töredékek osztálylyá csoporto­sítják magukat, hatalmat vesztett eszmék lobogója alatt és szembe mennek vele a diadalmas hódítóval. Lám a francziák császárja, ki negyven millió lélek felett uralkodik és 600,000 diadalmas katonát vezényel, elégnek tart­ja, ha irányt adhat a demokrata törekvé­seknek , és nálunk vannak emberek, kik­nek semmi hatalmuk sincs, értéktelenné vált hagyományokon és dajkamesébe illő képzelgésen kivid, és a világot akarják irányából megtéríteni ! Hogy a végeredmény­ben mit árthatnak ezek ? Épen semmit. Hanem késleltethetik a czélhoz jutást, mert erőt vonnak el a közös munkától, sőt állítanak szembe azzal, melynek legyőzé­se az összes erőnek megint egy nagy ré­szét veszi igénybe. Aztán ama veszély is fenyeget, hogy a democraţia, ha kemény ellentállásra talál, könnyen fajulhat demagógiává, a­mi iga­zán félelmes minden mivelt társadalomra nézve. Nyissák hát ki szemeiket és tekintse­nek saját érdekekre. Az újabb idő morálja szerint a­ki leghelyesebben intézi saját ügyeit, az teszi a legjobb szolgálatot az összeségnek. R L. A a s z í r i a B ó c s, oct. 7. (Az osztrák kormány bajai félhivatalos lapjaival.) A „Köl­nische Zig“ nak írják : Az osztrák kormány fél­­hivatalos közlönyeivel mindig szerencsétlenül jár. Miután a „Donau Zig“, a „Botschafter“, az „Oest. Zig“ és a „Debatte“ képtelennek mutat­ták magukat, hogy a rájuk bízott feladatnak csak megközelítőleg is megfeleljenek, azon ha­tározat kell, hogy a „Wiener Zig“ mellett min­den korona tartományban krajczáros lapokat in­dítanak meg. Ezen lapok bélyegmentesek és csak egy krajczárba kerülnek ; minthogy a kiál­lítási költség sokkal nagyobb, a kormány fizeti a szükséges pótlékot. Bécsben erre a „Wiener Journal“ van kiszemelve, mely kormány tollak által szerkesztetik és melynek vezérczikkeit Warrens udvari tanácsos és Tuvora írják. Azon aggodalom, hogy ily, igen fesztelenül irt lap a kormányt zavarba fogja hozni, mint hallik, már is valósult. A lap egy czikkében Goluchovs­­ki grófot dicsérve, azt mondta, hogy Oroszor­szág elégedetlensége Goluchovsk­y Galicia hely­tartójává lett kineveztetése felett ezen válasz­tás jelessége mellett bizonyít. Midőn azután az orosz követség panaszára Mensdorff gr. azt vá­laszolta, hogy a kormány ezen lapért nem fele­lős, sőt hogy a szerkesztőség egészen független, az orosz követ a lap bélyegmentességére, továb­bá a kormány által megajánlott 50.000 forintnyi évenkinti pótlékra és végül a kormány által fize­tett főmunkatársakra utalt. Valóban bajos, ily körülmények közt a kormányról a felelősséget elhárítani. Mindjárt erre szenvedélyesen tapin­tatlanul állt a hannoveri király tiltakozása mellé, melyért meg Werther b. tett kérdést Tegnapelőtti vezérczikkében Olaszország évek hosszú során át tett kívánalmat, hogy Velenczét birtokába vehesse, jogosnak mondja, és igy a kormány ellenzését jogtalannak nyilvánítja. Ma végre az egykori Reichsrath tagjainak ront, felsorolja a pártvezéreket, életezt gúnyolva és mindezt oly hangon, mely még ezen férfiak po­litikai elleneseit is utálattal tölti el. A szirt, me­lyen minden félhivatalos lap hajótörést szenved, épen a tapintatlan kezek túlhajtott buzgalma, mely az ellen helyett a pártfogót sérti. Kormány­körökben ezen bajokat nem titkolják, és azok elhárításán gondolkoznak. (Tegetthoff visszalépését) az „Á. Ztg. ban egy, úgy látszik, félhivatalos toll kö­vetkező commentárral látja el. Köztudomású, hogy Lipót főhg, közvetlenül a háború után a tengerészeti ügyek vezetőjéül neveztetett ki. A főhig ki azelőtt a mérnöki kart vezette, a hadse­reg legismeretdúsabb tisztjének tartatik , de az utóbbi háborúban nem sikerült kiválnia. Isme­retes, hogy Benedek táborszín, a főherczeget is ég a königrätzi csata előtt küldötte haza. Hogy mennyire volt jogában Benedeknek a félget ily feltűnő bánásmódban részesíteni, levelező nem akarja vizsgálni. Elég az hozzá, hogy a mélyen sértett herczegre nyilvános elégtételül szolgált, hogy a tengerészet élére álittatott, de a lissai hős ezen kinevezést saját személyének háttérbe szorításának vette, és beadta lemondását. Sajná­landó, hogy nem sikerült a vitéz altengernagy érzékenységét megnyugtatni, de még szomomí­tóbb azon benyomás, mely ily ünnepelt egyéni­séget visszalépésre késztet oly állomásról, me­lyen a haza háláját kiérdemelte. Ausztria nem igen dicsekszik sok olyan férfiúval, kik helyüket úgy megállnák mint a lissai hős. A katonai szaklap, a „Kamerad“ durva hatá­rozottsággal kel ki azon „rész akaratú“ czikkek, azon „bárgyú megjegyzések“, „irányzatos hí­rek“, „szemtelen hazugságok ellen és következő „tökéletes illetékes helyről nyert“ meghazudto­­lást teszi közzé . Az altengernagynak a hajóhad­parancsnoksága alóli fölmentése egészen követ­kezetes volt; ő az egész hajóhad parancsnoksá­gát vitte, de minthogy a hajóhad csak egy ré­sze marad felszerelve, magas rangjához és altengernagyi állásához nem volt illő, hogy ezen parancsnokságot tovább is vezesse, ép­p­hogy a parancsnokoló tábornok nem szokta át­venni a hadosztály­ vagy dandár parancsnok­ságot. Tegetthoff altengernagy tegnap a császár ál­tal fogadtatott, és pedig oly kegyesen, mint azt a lissai hős magas érdemeinél fogva kiérdemelte, s mint hallja, Tegetthoff szombaton a császári táblánál fog ebédelni. K­ ti­­­r n i ú. Orosz- és Lengyelország. Sz. Pétervár, oct. 4. (Az orosz sajtó hangulata Ausztria galicziai eljárása ellené­ben). A „Börten Halle“ nak írják: Az orosz kormány, — mint tudva van — elhatározá a legutóbbi lengyel felkelés után a lengyel elem kiirtását az Ausztriával határos hajdani lengyel tartományokban , a lengyelek deportálása, a lengyel birtokoknak elkobzás és oroszoknak erő­szakos eladása­ által, amihez az állami pénztár s egy szíveskedő banktársulat segítsége is járul, továbbá a lengyel nyelv használásának betiltása s a katholikusok orosz hitre áttérésének előmoz­dítása által ; s most az egész lengyel királyság­ban azon van, hogy ugyanazt tegye,­­ az orszá­got és népet Oroszországgal assimilálja és abba szorosan bekebrezze. Ezen eljárás szembeszökő ellentétben van a Lengyelországon megosztozott másik két hatalom eljárásával. Innen könnyen kimagyarázható ezen elnyelési rendszer buz­gó barátainak agyarkodása az osztrák kormány törekvései ellen, mely az osztrák állam nem né­met nemzetiségei, tehát a lengyel iránt is méltá­nyos igyekszik lenni. Goluchowszki Agenornak Gácsország helytartójául kineveztetése ellen az ó orosz lapok tehát annál hevesebben tüzesked­­nek, minthogy a lengyel elem iránti kedvezést a gácsországi és bukovinai oroszok rövidségé­nek tekintik. Gácsország orosz lakossága — mond a mai „Ruski Invalid“ — noha Oroszor­szágtól van elszakítva, mégis mindenkor szen­tül teljesítette a Habsburg ház iránt s teljesiti még mai napság is, daczára a lengyel részrőli rágalmaknak ; semmi tényt, semmi arra mutató alapos gyanút nem lehet felmutatni, hogy Orosz­ország részéről valaha az osztrák kormány ellen ellenségesen izgattatott volna. Azonban hallgat­hatunk-e jelenleg egy olyan politikával szemben, mely által ezen szerencsétlen lakosság a len­gyel elemnek feláldoztatik, amely mi irányunk­ban ép oly ellenséges érzelmeket táplál , mint Ausztria ellen ; avagy nem kellene-e őket (az osztrák uralom alatti oroszokat) a részvét sza­vával megvigasztalnunk“ . . . Talán fontolóra veendik Bécsben ezen szavakat, és nem térnek messzebb el azon ösvénytől, melyet követni a megosztozkodott hatalmak érdeke kívánja. Leg­alább ez a mi­­ oroszainknak és pánszlávjaink­­nak a hite. A lengyeleknek pedig az tanácsolta­­tik, hogy ne hagyják magukat demonstratiókra felhasználtatni oly politika által, melyet, ha egyszer czélját érte, ők fognának keservesen megbánni. Nyugtalanítják továbbá az itteni po­litikusokat az Ausztriának Poroszország iránti ellenséges törekvéseiről szóló hírek, s arra törek­vése, hogy Olaszországot szövetségeséül meg­nyerhesse, mint szintén Francziaországnak any­­nyira rejtélyessé vált politikája. A „Börsennach­­richten“ mely lap különben nem a legbarátságo­sabban szokott III. Napóleonról és a franczia pénzviszonyokról megemlékezni, mai számában a nagy államférfi III. Napóleon magasztalásával foglalkozik, a­ki Francziaországot gazdaggá s igy hatalmassá tudta tenni, mely czikkében az orosz állam- és pénzügyi férfiakhoz oktató és buzdító szavakat intéz a nevezett lap. Mindaz által úgy látszik, hogy beszéde kiáltó szó a pusztában, mert a tarifa ezért nem szállitatik alább s igy a kereskedelmi szerződés sem jö­hetett még Németországgal létre. Sz.-Pétervár, oct. 7. (Lakodalmi ma­gas vendégek, a lapok kikelései Ausztria ellen.) A „Nat. Ztg.“ levelezője úgy hallja, hogy tegnapelőtt egy távirati közlés érkezett, mely szerint a porosz koronalig el fog jönni a trónörökös nagyhg egybekelésére; a Walesi hget is várják, aki közelebb rokonság­ban van az új házasulandó párral, lévén az ő felesége Dagmar hgnőnek édestestvére . Sándor hesseni hget is bizonyossággal várják, ki a czárnénak testvére. A dán koronahg már ked­den eltávozott a hajóhaddal, de a lakodalomra meg fog jelenni.­­ A lapok polémiája ismét egész erejével a lengyel ügyek felé fordul, s tekintve azt az érzékenykedést, amelylyel itt venni szokták a külföldnek minden lengyel­rokonszenves nyilatkozását, elgondolhatni, hogy micsoda hangon beszélnek Ausztriáról, a­mióta Goluchowszki áll Gácsország kormányzata élén. Ez Poroszországnak annyiban javára van, hogy most már megszűntek őt szidalmazni. A „Mosk. Wjed.“, a­mely minden kérdésnél csak bekeb­­lezhető vallásjeleket és fajrokonokat törekszik fölfedezni, már nem elégszik meg a gácsországi oroszokkal (ruthenekkel) hanem azt bizonyít­gatja, hogy vannak oroszok Magyarországban is, a­kiket buzdítani kell a kitartásra ; ott köz­tudomás szerint nem rutheneknek, hanem rusz­­nyákoknak btják őket. Ha Magyarország képvi­selői Pesten ismét összegyűlnek, ebből azt a ta­nuságot me híihetik, hogy mily nagyon szükséges a nemzetiségi törvényt oly széles talapra építeni, miszerint a leskelődő külizgatásnak tér ne jut­hasson. (A , Golos" czikke.) A bécsi „Presse“ saját megjegyzéseivel közli az orosz „Golos­nak Goluchowski gróf kineveztetésére vonatkozó czikkét. Olvasóink — mond a „Presse“ — tudják már, hogy az összes orosz sajtó kivétel nélkül a leg­­gyűlöletesebb hangon nyilatkozott Goluchowski gróf kineveztetéséről gácsországi helytartóul. Azonban oly durva ügyetlenül történt az, hogy az egész dühöngésnek nem sok jelentőséget tu­­lajdonitunk. Annál meglepőbben kelle ránk hat­nia annak, midőn az orosz koronahg közlönyé­ben a „Golos“-ban egy terjedelmes czikket lel­ünk, mely Goluchowski kineveztetését oly szem­pontból taglalá, melyből minden kétségen kivül kitűnnek Oroszországnak Gácsországra irány­zott czéljai. A nevezett lap a „ruthenek“ szó he­lyett mindenütt oroszok szót használ, a­mit ed­dig soha sem tett s a „szolgaságban szenvedő nemzetet“ azzal vigasztalja,­­ hogy nem sokáig tart már a „lengyel elnyomás.“ A történelmi óriás baklövések és nem lényeges részek kiha­gyásával rövid kivonatra szorítkozva ime repro­­ducáljuk a kérdéses czikket. Miután Goluchowski carriere­jét épen nem barátságos modorban elbeszéli, a helytartó újra szervezési terveire való czélzással ezeket mond­ja: „És igy ez a lengyel mágnás Galiczia (Ha­lles) or­osz részét a katholicismus és a lengyel­ség szellemében fogja reformálni. Minden tanin­tézetben a lengyel nyelv leend a tannyelv, a köz­­igazgatás minden ágazata lengyel kezekbe fog áttétetni, a hivatalos nyelv a lengyel nyelv le­end, csak a helytartónak Bécsbe küldendő jelen­tései lesznek németül szerkesztve. A lengyelek diadal­örömben vannak, de nagyon korán vetik magukat azon remény karjai közé, hogy Gali­czia a lengyelség és a katholicismus tűzhelye le­­end,hogy ezen országhoz minden lengyel elem szí­­vesen fog hajolni porosz és orosz Lengyelországból. A lengyel ügy közlönyeinek taglalásai szerint Posennek, congressus Lengyelországnak, Litvá­niának s az ős­lengyelországi tartományoknak, vagy­is Oroszország északnyugati részének Gácsországgal egyesülése , vagyis Lengyelor­szágnak a Habsburg ház uralma alatti helyre­állítása elhatározott dolog (!) és ezen visszaál­lítás előbb utóbb mégis fog kiséreltetni. Ily körülmények közt a galicziai oroszok helyzete annál szomoritóbb, mert oly férfi ne­veztetett ki helytartónak, ki a galicziai oroszo­kat legelső árulta el, hogy mindig hívek nem­zeti hagyományaikhoz és elsők lennének, kik az adandó alkalmat megragadnák, hogy a nagy orosz haza kebelébe visszatérjenek. Goluch­ows­­ky helytartóvá lett kinevezése bizonyítja, meny­nyire kerekedett felül a lengyel fondorkodás. Alig hogy a galicziai oroszok nyíltan bevallot­ták, hogy az orosz néppel nemzetiségek és nyel­­vök solidaritásban van, melytől a véletlen által szakitottak el és a mi hanyagságunk folytán osztrák uralom alatt hagyattak, a lengyelek a kormányt azonnal arról győzödtették meg, hogy Ausztriát Galiczia elvesztése fenyege­ti. És Ausztria oly lépésre engedte magát ragadtatni, mely lényegében nem egyéb, mint Oroszország és az orosz nép elleni tünte­tés.“ Ezek után pánszláv remények özönében kéjeleg a félhivatalos közlöny. Kimutatja, hogy minden szláv nemzetiség a nagy orosz nemzet­hez vonzódik, és megemlékezik Palaczky és Rieger népéről is, és e népnek odahajlását a panszlavizmushoz avval bizonyítja, hogy a cse­hek az „Egy czárnak élete“ czímű orosz drámát színházukban nagy lelkesedéssel fogadták. Végül így fejezi be a „Golos“ czikkét : „Vár­jon Galiczia orosz lakossága, miután annyi év­századon az elnyomást tűrte a lengyelek részé­ről, most önkénytesen fogja-e magát a lengyelí­­tés alá vetni ? A történelmet tekintve, bátran merjük mondani, hogy nem. Meg vagyunk győ­ződve, hogy az orosz nép képviselői Galicziá­­ban már bebizonyult polgári bátorságukat most ismét égési erővel ki fogják mutatni, és a gali­cziai nép fejlődését elő fogják mozdítani, mely népnek remélhetőleg nem soká kell ezen meg­próbáltatást kiállania. Oroszország előtt becse­sek a nemzetiségi érdekek és ezt külföldi politi­kájában most sokkal inkább veszi tekintetbe mint az előtt.“ Hogy ezen czikkben komoly intés rejlik, mi­szerint Oroszország, — ha nem is mindjárt — a galicziai oroszokat fogja pártfogása alá venni, ezt senki sem tagadhatja. Óhajtandó volna, hogy ezen or­osz önhittség részére hat­ós gyógyszer találtatnék. Francziaország P­á­r­i­s, oct. 8. (G­i­r­a­r­d­i­n Moustier m­ar­quis ke­le­ti p­oli­t­i­k­áj­a ellen,a„Siécle“Dupanloup püspök egy főpásztori körleveléről.) Mous­tier marquis keleti politikája ellen lép síkra szor azon tárgyilagos humorral irja le, mely a szülővel szemközt csaknem cynismusnak látsza­nék, ha nem jutna eszünkbe, hogy fia alig is­méte­lt, s leginkább csak arra emlékezik, hogy egy egy ügyetlenségéért hamar megverte. Any­járól mindig a melegség hangján ir„ „Édes anyámat — úgymond — fiatalságában szép asszonynak mondotta a megye fiatalsága, s ha szabad Sybilla leányáról következtetnem, —­ kit szakasztott másának mondtak — úgy va­lódi szépség is volt. Az itt iró Lázár, magas, beteges, de nyájas, szeretetteljes és engesztelő lénynek ismerte őt, kiben a szelidség annyira párosult a türelemmel, hogy bárkit is nemcsak lecsillapítani tudott, hanem tiszteletre is készteni önmaga iránt . Néhány vonással mily rokon­­szenvet ébresztő női arczkép ! Atyja olvasott ember lehetett. Könyvtárában megvoltak a jakobinusok által terjesztett káték, röpiratok s „ártatlan lelkeket boszantó röpira­tok, melyeket még a jakobinusok előtt maga Jó­zsef császár az istentelen s rendbontó szabad sajtó által közzé tenni megengedett, mintha ezek az emberi gondolatok azért teremtettek volna, hogy nyilvánitassanak !“ Megvolt Richard-­­ on, Fielding B­e­c­c­a­ri a könyve. „A bűn­ről és büntetésről,“ a franczia encyclopaedista báró Holbach „System der Natur“ ja német fordításban. „Jó isten ! kiált föl humorral az öreg, ezáltal jellemezve atyja felvilágosultságát — megfagy az ember vére, fitére vonaglik, bor­zad és reszket, hogy a XVIII dik század végén Magyarhopban, s a mi több : Bács Bodrog egye­sült megyékben ilyesmit talál !“ Ez apa szigorú ember volt. A nevelési rend- szer akkor az általános házi tekintélyen alapult, írónk nem szereti, hogy a világ annyira eltávo­zott a természet egyszerű útjaitól. „Annyi vérta­­nuság, annyi századon át folytatott lelki vajú­dás után haladt ugyan az emberiség, de nem okult, azaz nem okult annyira, hogy a nagy szám boldogításának merényletéhez hozzá fog­hatott volna. Mindig szélsőség uralkodott. Egy­szer a zsarnokság, máskor szabadályoskodás, s ez behatott a családéletbe is. Atyja széles értelemben ur volt a háznál, s hatalmát megingatni vagy kétségbe vonni , sen­kinek sem jutott eszébe. Parancsszóra ment min­den. Szilárd és gyermekei iránt szigorú. Kato­násan nevelte őket, s mivel — úgymond — „már a régi halotti beszéd „Latiatuc feleim­ettetti­kel“ szavaiból meggyőződött, hogy ódon ortog­­raphia szerint az ö az ü­ves és viszont fölcserél­hető, néha alkalminak találta az ötlet helyett ötleget használni. „Különben — teszi hozzá — jó embernek mondta őt a bácsmegyei világ.“ Sok kis testvér lévén, a házat, a kertet, a szo­bát „nem hagyták unalmas egyféleségben. “ Aty­juk idomította, tanitá őket s el is játszott velük. Kártyajátékra is tanitá őket, mivel szerette és értette a kártyát. • Az önéletirat szerzője pár lapon szépen érte­kezik a kártya jelentőségér­ől. Mi ennek az ér­telme, haszna, jelentése : a­t — úgymond — kifejteni nehéz. Értékét az egyéniségek és az ál­lamok is valójuk szerint jelölik meg. A velen­­czeiek, köztársaságuk fényszakában tanácsolták a kártyázást, hogy annak változó szerencséje közt a nyerők ne hagyják magukat elragadtat­ni, a vésztők pedig a legnagyobb csapásokat is emberileg tűrjék, s azoknak ellenállni tudjanak. A régi franczia és spanyol főnemesség a nevelés egyik ágának tartá a játékot, hogy az ember fukarkodni ne tanuljon, s a pénz ne váljék lel­kévé. De mikor a kártyát föltalálták ,­ akkor még jó világ volt. „A tíz parancsolatot megtartot­ták, s ha botorkáltak is benne, de át nem hág­ták“ írónk a maga részéről e találmánynak nem tud más értelmet adni, mint azt, hogy még nem tudjuk a munkát vonzóvá ten­n­i, változatosságot önteni belé, s egyet egyet addig művelünk, folytatunk, nyúzunk, míg belé nem fárad testünk, lelkünk. Hajdan nem lehe­tett rozs­a vivás, küzdés, ima és lakmározás közé a játék ez új iparágát is beléptetni , de most jobb lenne a munkát tenni változatosabbá, vonzóvá. Különben — jegyzi meg— „a kártya legfőbb előnye az, hogy a nyelvnek szünórát szerez, melyben az sem magának, sem másnak nem árt.“ Oly megjegyzés, melyben ép annyi az elmésség, mint a bölcseség. Sok gyermekéleti eseményt ad elő írónk igen kedvesen. Némely csinyjét is, melynek vége többnyire az jön, hogy édes atyja megütlegelte. Egyszer egy ló rúgta meg, úgy hogy agya is belé rázkódott. „Talán ennek köszönhetem — jegyzi meg — hogy emberiségi tekin­tetben semmi magas pontra nem vergődhet­tem föl, mint arra, hogy — bocsánat — ezredes, tábornok, hadügyminiszter és tudja az isten még mi lettem, saját ítéletem szerint azonban semmi, s nem pedig azért, mert semmi hasznosnak, jó­nak, népboldogítónak még magvát sem hinthet­tem el !“ Mondja pedig ezt nem ál­szerénység­ből, hanem azon bölcselmi emelkedett felfogás­ból, mely az emberek értékét nem rangjuk, ha­nem életük haszna után mérlegel. A szigorú, de jó atya később ritkábban kez­dett járni a kertbe, sokat feküdt még nappal is. „Egyszer csak nagy látás futás történt — írja az öreg, egészen visszaélve magát ama régi gyermekkorába­n gyülekeztek a rokonok, s megjelentek a ház barátjai, s ezek közt egy tisztes lelkész, anyám bátyja, a ki különösen czirógatott, s bevitt apám szobájába, hol az egész társaság, a gyermekekkel együtt, össze­gyűlt volt. Mit beszélt apám mindannyival — nem tudom, csak arra emlékszem, hogy a lel­kész fölemelt, apám ágyához vitt, ez megcsó­kolt, s kezét fejemre tette. A társaság eloszlott, a gyermekek eltávoztak, s csak a lelkész és a házban lakók maradjanak. Másnap a város lel­késze jött elő ünnepélyesen. A barátok a roko­nok a betegszobán kívül a házban, a házon kí­vül és az udvaron pedig tömérdek nép volt. Bent és kint szomorú arczok, vegyítve könye­­rökkel, anyám sirásban, s este kong a lélekha­rang. Az ezt követő napon az előbbi személyek­hez még mások is gyülekeztek. A női nem sirt, a férfiak mélyen hallgattak. A kis Lázit nem vitték be atyushoz , a­mit kért, megadták neki, s mulattatok. Kocsik jöttek. A gyermekek sirás közt váltak meg egymástól, mindegyik sirt, Lázi is mekegett, de nem tudta , miért. Egy­szerre csak anyám is megcsókol, sir és azt mondja : légy jó és engedelmeskedjél ! A lel­kész megsimított, s kérdezte: akaroké vele menni ? Akartam e , nem akartam-e — nem tudom. Az egész dologból mit sem értettem, csak azt tudom, hogy anyám sírása közt kocsira tettek, s ezzel kihajtottunk.“ Alig lehet egyszerűbben és meghatóbban le­írni egy mély családi gyászt és mellé egy mit sem tudó gyermeket, ki se nem sejti, se felfogni nem bírja, hogy e gyász által z­árva lett, tál tartott második felolvasásra még visszaté­rünk. E felolvasás tárgya nincsen ugyan szoros ösz­­szefüggésben az előbbivel, de ahhoz mégis igen közel áll, s szintén kedvező befolyással lehet ha­zai boraink kelendőségére. Ismeretes, hogy a bor évezredek óta gyógy­szerül, különösen pedig erősítőül használatik hosszas kimerítő betegségek után. Ismeretes to­vábbá az is, hogy a bor ezen használatánál óva­tosan kell eljárni, minthogy a benne foglalt szesz az idegekre való hatásánál fogva könnyen káros befolyással is lehet. Mi okozza a bornak említett jótékony hatását, arra nézve a nézetek még eddig eltérnek egy­mástól. Preusz tanár úr a következőket mondja: „Én többféle okoknál fogva a kor erősítő hatá­sát némely betegségek után és sokféle gyermek­bajokban a benne foglalt hamurészeknek tulajdo­nítom, mire nézve mellékesen legyen megjegyez­ve, hogy nemcsak a hamurészek minősége, ha­nem az arány is, melyben jelen vannak, és azon körülmény, hogy oldott állapotban és részben szerves savakkal összekötve léteznek a borban,­­ különös fontossággal bír, mi azon nézetet kelt­ fel bennem, hogy a bornak gyógyszerül al­kalmazása még sokkal általánosabb és hatható­sabb lehetne, ha a benne foglalt ártalmas szesz eltávolítása után használtatnék, mert ekkor a használandó mennyiség nincsen többé a szesz kártékony hatása által megszorítva.“ Nézete igazolására kísérleteket is tett, mire első alkalmat egyik fia szolgáltatott : ez 10 hó­napos korában megbetegedvén, 16 hónapos ko­ráig oly beteg volt, hogy felgyógyulására sem­mi remény nem mutatkozott ; ekkor a háziorvos beleegyezésével a szesztől megszabadított, s czu­­korral édesitett bort adott be a gyermeknek na­ponkint egy pár kis pohárkával ; a gyermek az naptól fogva szemlátomást javult és rövid idő múlva egészen helyreállott. Dr. Hoffmann és dr. Lumnitzer kórházi első­­orvosok erre szintén tettek kísérleteket gyer­mekeknél, s hasonló kedvező eredményt tapasz­taltak. Preusz tanár megjegyzi, hogy ily tapasztalá­sok után úgy járhatna el, mint Hoff Berlinben és mások, s üzletileg használhatná fel ezen szert ; ez azonban állásával úgy mint jellemével össze nem fér, hanem inkább elhatározza oda töreked­ni, hogy a szesztől megszabadított bor használa­tának tudományos elvei, jussanak elismerésre, ez­által nemcsak hogy e gyógyszer legbiztosab­ban fogja elérni azon fontosságot, melynélfogva egy­részt a betegeknek kiszámíthatlan szolgála­tot tehet, másrészt pedig a bor árára is kedvező befolyást gyakorolhat, hanem a vegytannak az orvosi tudománynyal való ezen közreműködése mindkettőre előmozdítólag fog hatni.­­ A bornak, mint gyógyszernek alkalmazása , igen nagy mennyiségeket venne igénybe, továbbá­­ a borból elpárolgás által először cognacot nyer­­­­nénk, míg a hátramaradó folyadék, mely eddig­­ kiöntetett, még igen becses gyógyszert ké­pezne. Ha csakugyan általános elismerésre jut a ka­murészeknek a borokban való fontossága, akkor könnyebben fog Magyarország azon vidékekkel versenyre léphetni, melyekben a gallizírozás nagyban űzetik, s így az ügy a borászatra néz­ve nemzetgazdászati szempontból is fontossággal lehet. Mindezekre azonban az eddigi eredmények még nem elegendők ; a természetbúvár,­első köteles­ségei közé tartozik a kételkedés, s így az orvos, miután ily kedvező hatást tapasztalt, nem állít­hatja határozottan, hogy azt a használt szer okozta, hanem ily állítással csak akkor léphet elő, ha számos esetek által győződött meg. Szükséges tehát, hogy még további kísérletek tétessenek, melyekre az orvosok ugyan kértek már anyagot Preusz tanár úrtól, melyet azonban nem szolgáltathatott, miután azt körülményei oly irányban, melyben anyagilag úgyis már áldozott, s melyben anyagi hasznot felemlített okoknál fogva nem várhat, s nem engedik. Utat kell tehát nyitni a tanár úrnak arra, hogy az orvosoknak további kísérletekre szükséges anyagot szolgáltathasson. Preusz tanár úr a borról mint gyógyszerről legközelebb felolvasást fog tartani az orvosok egyletében is, s habár a gazdasági egyesület sem fogná a kért támoga­tást megtagadni, meg vagyunk győződve, hogy az orvosok egyesülete e tekintetben meg fogja előzni a sok felől igénybe vett gazdasági egye­sületet, s a további kisérletek anyagi támogatá­sára az emberiség érdekében buzgólkodó tanár úrnak segédkezet fog nyújtani. v. d. A b­or, mint gyógyszer. Az orsz. magyar gazd. egyesület oct. 11-ki igazg. választmányi üléséről irt tudósításunkban ígértük, hogy a P­r­e­u­s­z Mór vegytanár ur ül­

Next