A Hon, 1866. október (4. évfolyam, 226-251. szám)
1866-10-14 / 237. szám
egészen ellenkező tanácsot látszik adni. Ez lap minden bajt megorvosolni, minden veszedelmet legyőzni vél a siszkozás visszavonásával, vagyis a Reichsrath újra felélesztésével. Hogy aztán ezen reid-za ! Alylyal összekötött contumacialtatus, provisorium, policey és zsandár uralkodás mit hozhat utóvégre létre, arra a „N. fr. Pressernek semmi gondja. A politikában még a nagy hibák is csak később boszulják meg magukat, s ha egykor romlás is érné Ausztriát, mi jó volna ezen idők bekövetkeztéig is, lakomározni mások vagyona fölött : a jövő Isten dolga, de meg van irva : de praesenti gaudet ecclesia. Az országgyűlés összehívásáról. A „Neue fr. Presse“ szombati számában azon körülményt, hogy ő Felségeseidből Schönbrunnba visszaérkezett, úgy magyarázza, hogy most már a belügyi actio közvetlenül meg fog kezdetni. A custozzai győzelem napján hazaküldött magyar országgyűlés nov. 16-ik napjára lesz összehíva, de a kormány az országgyűlésen most sem lesz képviselve. Egy tétel a legújabb franczia sözjegyt ebből. „Ezen szövetség fentartja a felvilágosult nagy államoknak a demokrata mozgalom vezetését, mely egész Európában mindenütt jelentkezik.“ Azon uralkodó mondatja ezt, ki kétségtelenül ismeri Európában a jelenkor szellemét, mert az által lett hatalmassá a többi felett, ki nem kapaszkodott bele, mint némely mások, az eszmék ellenállhatatlanul haladó szekerébe, hogy megfordítási kísérlettel veszítse el erejét hasztalanul és tegye magát nyomorú szánalom és nevetség tárgyává , hanem fölugrott rá, és irányzójává tudott lenni a vele vagy nélküle, de mindenesetre működő erőnek. III. Napóleon igen tiszta tudatával bír annak, hogy az egész európai emberiséget irányzó, vezető eszme jó idő óta már és hovatovább hatalmasodólag — a demokráczia, — és neki esze ágában sem fordult meg, hogy azzal szembe menjen, mert azt is tudja, hogy koreszmék ellen embernek nincs hatalma; megelégszik, ha vezetője lehet. Különösnek tűnhetik fel, hogy ezen tételt annyira hangsúlyozom, de csak az előtt különös, aki nem ismeri a mi társadalmunkat és annak bizonyos özönvíz előtti alakjait. Mert vannak nálunk emberek, kiket borzadály és méltatlankodás fog el a demokráczia szónak csak említésére is ; akik jobb ügyhöz méltó erélylyel küzdenek a demokratikus irányok érvényre jutása ellen. Két csoportra oszthatók az ilyenek: egyiket vezeti önzés, mást tudatlanság. Olyan egyének, kikbe családi hagyomány és ferde nevelés azt csepegtette be, hogy ők kizárólagos joggal bírnak mások kormányzására ; kik elég önfeledtek, szembe tenni saját érdeköket országuk és nemzetük jogos akaratával ; kik végül önmagukkal is elhitetik, hogy képességgel is csak ők bírnak a vezetésre ; ezek tartoznak az első osztályba. A második rendbeliek sokkal szelidebbek és akik hány esetben igazi honfi aggodalom intézi eljárásukat. Ezeknek csak az a bajuk, hogy nem értik a demokraczia szó fogalmát és minduntalan összezavarják a demagógiával. Pedig a kettő között az a különbség, ami az astronomia és astrologia közt. Bach báró demokraczia név alatt a legális társadalmi réteg érdekeit jegyőzte a felsőbb osztályok hátrányára. Ilyenek miatt borzadtak ők meg a demokrácziától, pedig ez az eljárás visszaélés volt: bűnös kaczérkodás a demagógiával. Az értelmetlen tömeg uralmát az értelmes kisebbség felett csak a demagógia sürgeti. A demokráczia nem is ismer társadalmi osztályokat, legalább abban az értelemben nem, ahogy a középkor sötét barbarismusa megalkotó. A democraţia csak egyenjogú egyénekről tud az államban és a közvélemény által kormányzott államról. Következőleg nem állíthat osztályt osztály ellen, mivelhogy osztálykülönbséget nem ismer. Az aztán nem a democraţia hibája, ha némely töredékek osztálylyá csoportosítják magukat, hatalmat vesztett eszmék lobogója alatt és szembe mennek vele a diadalmas hódítóval. Lám a francziák császárja, ki negyven millió lélek felett uralkodik és 600,000 diadalmas katonát vezényel, elégnek tartja, ha irányt adhat a demokrata törekvéseknek , és nálunk vannak emberek, kiknek semmi hatalmuk sincs, értéktelenné vált hagyományokon és dajkamesébe illő képzelgésen kivid, és a világot akarják irányából megtéríteni ! Hogy a végeredményben mit árthatnak ezek ? Épen semmit. Hanem késleltethetik a czélhoz jutást, mert erőt vonnak el a közös munkától, sőt állítanak szembe azzal, melynek legyőzése az összes erőnek megint egy nagy részét veszi igénybe. Aztán ama veszély is fenyeget, hogy a democraţia, ha kemény ellentállásra talál, könnyen fajulhat demagógiává, ami igazán félelmes minden mivelt társadalomra nézve. Nyissák hát ki szemeiket és tekintsenek saját érdekekre. Az újabb idő morálja szerint aki leghelyesebben intézi saját ügyeit, az teszi a legjobb szolgálatot az összeségnek. R L. A a s z í r i a B ó c s, oct. 7. (Az osztrák kormány bajai félhivatalos lapjaival.) A „Kölnische Zig“ nak írják : Az osztrák kormány félhivatalos közlönyeivel mindig szerencsétlenül jár. Miután a „Donau Zig“, a „Botschafter“, az „Oest. Zig“ és a „Debatte“ képtelennek mutatták magukat, hogy a rájuk bízott feladatnak csak megközelítőleg is megfeleljenek, azon határozat kell, hogy a „Wiener Zig“ mellett minden korona tartományban krajczáros lapokat indítanak meg. Ezen lapok bélyegmentesek és csak egy krajczárba kerülnek ; minthogy a kiállítási költség sokkal nagyobb, a kormány fizeti a szükséges pótlékot. Bécsben erre a „Wiener Journal“ van kiszemelve, mely kormány tollak által szerkesztetik és melynek vezérczikkeit Warrens udvari tanácsos és Tuvora írják. Azon aggodalom, hogy ily, igen fesztelenül irt lap a kormányt zavarba fogja hozni, mint hallik, már is valósult. A lap egy czikkében Goluchovski grófot dicsérve, azt mondta, hogy Oroszország elégedetlensége Goluchovsky Galicia helytartójává lett kineveztetése felett ezen választás jelessége mellett bizonyít. Midőn azután az orosz követség panaszára Mensdorff gr. azt válaszolta, hogy a kormány ezen lapért nem felelős, sőt hogy a szerkesztőség egészen független, az orosz követ a lap bélyegmentességére, továbbá a kormány által megajánlott 50.000 forintnyi évenkinti pótlékra és végül a kormány által fizetett főmunkatársakra utalt. Valóban bajos, ily körülmények közt a kormányról a felelősséget elhárítani. Mindjárt erre szenvedélyesen tapintatlanul állt a hannoveri király tiltakozása mellé, melyért meg Werther b. tett kérdést Tegnapelőtti vezérczikkében Olaszország évek hosszú során át tett kívánalmat, hogy Velenczét birtokába vehesse, jogosnak mondja, és igy a kormány ellenzését jogtalannak nyilvánítja. Ma végre az egykori Reichsrath tagjainak ront, felsorolja a pártvezéreket, életezt gúnyolva és mindezt oly hangon, mely még ezen férfiak politikai elleneseit is utálattal tölti el. A szirt, melyen minden félhivatalos lap hajótörést szenved, épen a tapintatlan kezek túlhajtott buzgalma, mely az ellen helyett a pártfogót sérti. Kormánykörökben ezen bajokat nem titkolják, és azok elhárításán gondolkoznak. (Tegetthoff visszalépését) az „Á. Ztg. ban egy, úgy látszik, félhivatalos toll következő commentárral látja el. Köztudomású, hogy Lipót főhg, közvetlenül a háború után a tengerészeti ügyek vezetőjéül neveztetett ki. A főhig ki azelőtt a mérnöki kart vezette, a hadsereg legismeretdúsabb tisztjének tartatik , de az utóbbi háborúban nem sikerült kiválnia. Ismeretes, hogy Benedek táborszín, a főherczeget is ég a königrätzi csata előtt küldötte haza. Hogy mennyire volt jogában Benedeknek a félget ily feltűnő bánásmódban részesíteni, levelező nem akarja vizsgálni. Elég az hozzá, hogy a mélyen sértett herczegre nyilvános elégtételül szolgált, hogy a tengerészet élére álittatott, de a lissai hős ezen kinevezést saját személyének háttérbe szorításának vette, és beadta lemondását. Sajnálandó, hogy nem sikerült a vitéz altengernagy érzékenységét megnyugtatni, de még szomomítóbb azon benyomás, mely ily ünnepelt egyéniséget visszalépésre késztet oly állomásról, melyen a haza háláját kiérdemelte. Ausztria nem igen dicsekszik sok olyan férfiúval, kik helyüket úgy megállnák mint a lissai hős. A katonai szaklap, a „Kamerad“ durva határozottsággal kel ki azon „rész akaratú“ czikkek, azon „bárgyú megjegyzések“, „irányzatos hírek“, „szemtelen hazugságok ellen és következő „tökéletes illetékes helyről nyert“ meghazudtolást teszi közzé . Az altengernagynak a hajóhadparancsnoksága alóli fölmentése egészen következetes volt; ő az egész hajóhad parancsnokságát vitte, de minthogy a hajóhad csak egy része marad felszerelve, magas rangjához és altengernagyi állásához nem volt illő, hogy ezen parancsnokságot tovább is vezesse, épphogy a parancsnokoló tábornok nem szokta átvenni a hadosztály vagy dandár parancsnokságot. Tegetthoff altengernagy tegnap a császár által fogadtatott, és pedig oly kegyesen, mint azt a lissai hős magas érdemeinél fogva kiérdemelte, s mint hallja, Tegetthoff szombaton a császári táblánál fog ebédelni. K tir n i ú. Orosz- és Lengyelország. Sz. Pétervár, oct. 4. (Az orosz sajtó hangulata Ausztria galicziai eljárása ellenében). A „Börten Halle“ nak írják: Az orosz kormány, — mint tudva van — elhatározá a legutóbbi lengyel felkelés után a lengyel elem kiirtását az Ausztriával határos hajdani lengyel tartományokban , a lengyelek deportálása, a lengyel birtokoknak elkobzás és oroszoknak erőszakos eladása által, amihez az állami pénztár s egy szíveskedő banktársulat segítsége is járul, továbbá a lengyel nyelv használásának betiltása s a katholikusok orosz hitre áttérésének előmozdítása által ; s most az egész lengyel királyságban azon van, hogy ugyanazt tegye, az országot és népet Oroszországgal assimilálja és abba szorosan bekebrezze. Ezen eljárás szembeszökő ellentétben van a Lengyelországon megosztozott másik két hatalom eljárásával. Innen könnyen kimagyarázható ezen elnyelési rendszer buzgó barátainak agyarkodása az osztrák kormány törekvései ellen, mely az osztrák állam nem német nemzetiségei, tehát a lengyel iránt is méltányos igyekszik lenni. Goluchowszki Agenornak Gácsország helytartójául kineveztetése ellen az ó orosz lapok tehát annál hevesebben tüzeskednek, minthogy a lengyel elem iránti kedvezést a gácsországi és bukovinai oroszok rövidségének tekintik. Gácsország orosz lakossága — mond a mai „Ruski Invalid“ — noha Oroszországtól van elszakítva, mégis mindenkor szentül teljesítette a Habsburg ház iránt s teljesiti még mai napság is, daczára a lengyel részrőli rágalmaknak ; semmi tényt, semmi arra mutató alapos gyanút nem lehet felmutatni, hogy Oroszország részéről valaha az osztrák kormány ellen ellenségesen izgattatott volna. Azonban hallgathatunk-e jelenleg egy olyan politikával szemben, mely által ezen szerencsétlen lakosság a lengyel elemnek feláldoztatik, amely mi irányunkban ép oly ellenséges érzelmeket táplál , mint Ausztria ellen ; avagy nem kellene-e őket (az osztrák uralom alatti oroszokat) a részvét szavával megvigasztalnunk“ . . . Talán fontolóra veendik Bécsben ezen szavakat, és nem térnek messzebb el azon ösvénytől, melyet követni a megosztozkodott hatalmak érdeke kívánja. Legalább ez a mi oroszainknak és pánszlávjainknak a hite. A lengyeleknek pedig az tanácsoltatik, hogy ne hagyják magukat demonstratiókra felhasználtatni oly politika által, melyet, ha egyszer czélját érte, ők fognának keservesen megbánni. Nyugtalanítják továbbá az itteni politikusokat az Ausztriának Poroszország iránti ellenséges törekvéseiről szóló hírek, s arra törekvése, hogy Olaszországot szövetségeséül megnyerhesse, mint szintén Francziaországnak anynyira rejtélyessé vált politikája. A „Börsennachrichten“ mely lap különben nem a legbarátságosabban szokott III. Napóleonról és a franczia pénzviszonyokról megemlékezni, mai számában a nagy államférfi III. Napóleon magasztalásával foglalkozik, aki Francziaországot gazdaggá s igy hatalmassá tudta tenni, mely czikkében az orosz állam- és pénzügyi férfiakhoz oktató és buzdító szavakat intéz a nevezett lap. Mindaz által úgy látszik, hogy beszéde kiáltó szó a pusztában, mert a tarifa ezért nem szállitatik alább s igy a kereskedelmi szerződés sem jöhetett még Németországgal létre. Sz.-Pétervár, oct. 7. (Lakodalmi magas vendégek, a lapok kikelései Ausztria ellen.) A „Nat. Ztg.“ levelezője úgy hallja, hogy tegnapelőtt egy távirati közlés érkezett, mely szerint a porosz koronalig el fog jönni a trónörökös nagyhg egybekelésére; a Walesi hget is várják, aki közelebb rokonságban van az új házasulandó párral, lévén az ő felesége Dagmar hgnőnek édestestvére . Sándor hesseni hget is bizonyossággal várják, ki a czárnénak testvére. A dán koronahg már kedden eltávozott a hajóhaddal, de a lakodalomra meg fog jelenni. A lapok polémiája ismét egész erejével a lengyel ügyek felé fordul, s tekintve azt az érzékenykedést, amelylyel itt venni szokták a külföldnek minden lengyelrokonszenves nyilatkozását, elgondolhatni, hogy micsoda hangon beszélnek Ausztriáról, amióta Goluchowszki áll Gácsország kormányzata élén. Ez Poroszországnak annyiban javára van, hogy most már megszűntek őt szidalmazni. A „Mosk. Wjed.“, amely minden kérdésnél csak bekeblezhető vallásjeleket és fajrokonokat törekszik fölfedezni, már nem elégszik meg a gácsországi oroszokkal (ruthenekkel) hanem azt bizonyítgatja, hogy vannak oroszok Magyarországban is, akiket buzdítani kell a kitartásra ; ott köztudomás szerint nem rutheneknek, hanem rusznyákoknak btják őket. Ha Magyarország képviselői Pesten ismét összegyűlnek, ebből azt a tanuságot me híihetik, hogy mily nagyon szükséges a nemzetiségi törvényt oly széles talapra építeni, miszerint a leskelődő külizgatásnak tér ne juthasson. (A , Golos" czikke.) A bécsi „Presse“ saját megjegyzéseivel közli az orosz „Golosnak Goluchowski gróf kineveztetésére vonatkozó czikkét. Olvasóink — mond a „Presse“ — tudják már, hogy az összes orosz sajtó kivétel nélkül a leggyűlöletesebb hangon nyilatkozott Goluchowski gróf kineveztetéséről gácsországi helytartóul. Azonban oly durva ügyetlenül történt az, hogy az egész dühöngésnek nem sok jelentőséget tulajdonitunk. Annál meglepőbben kelle ránk hatnia annak, midőn az orosz koronahg közlönyében a „Golos“-ban egy terjedelmes czikket lelünk, mely Goluchowski kineveztetését oly szempontból taglalá, melyből minden kétségen kivül kitűnnek Oroszországnak Gácsországra irányzott czéljai. A nevezett lap a „ruthenek“ szó helyett mindenütt oroszok szót használ, amit eddig soha sem tett s a „szolgaságban szenvedő nemzetet“ azzal vigasztalja, hogy nem sokáig tart már a „lengyel elnyomás.“ A történelmi óriás baklövések és nem lényeges részek kihagyásával rövid kivonatra szorítkozva ime reproducáljuk a kérdéses czikket. Miután Goluchowski carrierejét épen nem barátságos modorban elbeszéli, a helytartó újra szervezési terveire való czélzással ezeket mondja: „És igy ez a lengyel mágnás Galiczia (Halles) orosz részét a katholicismus és a lengyelség szellemében fogja reformálni. Minden tanintézetben a lengyel nyelv leend a tannyelv, a közigazgatás minden ágazata lengyel kezekbe fog áttétetni, a hivatalos nyelv a lengyel nyelv leend, csak a helytartónak Bécsbe küldendő jelentései lesznek németül szerkesztve. A lengyelek diadalörömben vannak, de nagyon korán vetik magukat azon remény karjai közé, hogy Galiczia a lengyelség és a katholicismus tűzhelye leend,hogy ezen országhoz minden lengyel elem szívesen fog hajolni porosz és orosz Lengyelországból. A lengyel ügy közlönyeinek taglalásai szerint Posennek, congressus Lengyelországnak, Litvániának s az őslengyelországi tartományoknak, vagyis Oroszország északnyugati részének Gácsországgal egyesülése , vagyis Lengyelországnak a Habsburg ház uralma alatti helyreállítása elhatározott dolog (!) és ezen visszaállítás előbb utóbb mégis fog kiséreltetni. Ily körülmények közt a galicziai oroszok helyzete annál szomoritóbb, mert oly férfi neveztetett ki helytartónak, ki a galicziai oroszokat legelső árulta el, hogy mindig hívek nemzeti hagyományaikhoz és elsők lennének, kik az adandó alkalmat megragadnák, hogy a nagy orosz haza kebelébe visszatérjenek. Goluchowsky helytartóvá lett kinevezése bizonyítja, menynyire kerekedett felül a lengyel fondorkodás. Alig hogy a galicziai oroszok nyíltan bevallották, hogy az orosz néppel nemzetiségek és nyelvök solidaritásban van, melytől a véletlen által szakitottak el és a mi hanyagságunk folytán osztrák uralom alatt hagyattak, a lengyelek a kormányt azonnal arról győzödtették meg, hogy Ausztriát Galiczia elvesztése fenyegeti. És Ausztria oly lépésre engedte magát ragadtatni, mely lényegében nem egyéb, mint Oroszország és az orosz nép elleni tüntetés.“ Ezek után pánszláv remények özönében kéjeleg a félhivatalos közlöny. Kimutatja, hogy minden szláv nemzetiség a nagy orosz nemzethez vonzódik, és megemlékezik Palaczky és Rieger népéről is, és e népnek odahajlását a panszlavizmushoz avval bizonyítja, hogy a csehek az „Egy czárnak élete“ czímű orosz drámát színházukban nagy lelkesedéssel fogadták. Végül így fejezi be a „Golos“ czikkét : „Várjon Galiczia orosz lakossága, miután annyi évszázadon az elnyomást tűrte a lengyelek részéről, most önkénytesen fogja-e magát a lengyelítés alá vetni ? A történelmet tekintve, bátran merjük mondani, hogy nem. Meg vagyunk győződve, hogy az orosz nép képviselői Galicziában már bebizonyult polgári bátorságukat most ismét égési erővel ki fogják mutatni, és a galicziai nép fejlődését elő fogják mozdítani, mely népnek remélhetőleg nem soká kell ezen megpróbáltatást kiállania. Oroszország előtt becsesek a nemzetiségi érdekek és ezt külföldi politikájában most sokkal inkább veszi tekintetbe mint az előtt.“ Hogy ezen czikkben komoly intés rejlik, miszerint Oroszország, — ha nem is mindjárt — a galicziai oroszokat fogja pártfogása alá venni, ezt senki sem tagadhatja. Óhajtandó volna, hogy ezen orosz önhittség részére hatós gyógyszer találtatnék. Francziaország Páris, oct. 8. (Girardin Moustier marquis keleti politikája ellen,a„Siécle“Dupanloup püspök egy főpásztori körleveléről.) Moustier marquis keleti politikája ellen lép síkra szor azon tárgyilagos humorral irja le, mely a szülővel szemközt csaknem cynismusnak látszanék, ha nem jutna eszünkbe, hogy fia alig ismételt, s leginkább csak arra emlékezik, hogy egy egy ügyetlenségéért hamar megverte. Anyjáról mindig a melegség hangján ir„ „Édes anyámat — úgymond — fiatalságában szép asszonynak mondotta a megye fiatalsága, s ha szabad Sybilla leányáról következtetnem, — kit szakasztott másának mondtak — úgy valódi szépség is volt. Az itt iró Lázár, magas, beteges, de nyájas, szeretetteljes és engesztelő lénynek ismerte őt, kiben a szelidség annyira párosult a türelemmel, hogy bárkit is nemcsak lecsillapítani tudott, hanem tiszteletre is készteni önmaga iránt . Néhány vonással mily rokonszenvet ébresztő női arczkép ! Atyja olvasott ember lehetett. Könyvtárában megvoltak a jakobinusok által terjesztett káték, röpiratok s „ártatlan lelkeket boszantó röpiratok, melyeket még a jakobinusok előtt maga József császár az istentelen s rendbontó szabad sajtó által közzé tenni megengedett, mintha ezek az emberi gondolatok azért teremtettek volna, hogy nyilvánitassanak !“ Megvolt Richard- on, Fielding Beccari a könyve. „A bűnről és büntetésről,“ a franczia encyclopaedista báró Holbach „System der Natur“ ja német fordításban. „Jó isten ! kiált föl humorral az öreg, ezáltal jellemezve atyja felvilágosultságát — megfagy az ember vére, fitére vonaglik, borzad és reszket, hogy a XVIII dik század végén Magyarhopban, s a mi több : Bács Bodrog egyesült megyékben ilyesmit talál !“ Ez apa szigorú ember volt. A nevelési rend- szer akkor az általános házi tekintélyen alapult, írónk nem szereti, hogy a világ annyira eltávozott a természet egyszerű útjaitól. „Annyi vértanuság, annyi századon át folytatott lelki vajúdás után haladt ugyan az emberiség, de nem okult, azaz nem okult annyira, hogy a nagy szám boldogításának merényletéhez hozzá foghatott volna. Mindig szélsőség uralkodott. Egyszer a zsarnokság, máskor szabadályoskodás, s ez behatott a családéletbe is. Atyja széles értelemben ur volt a háznál, s hatalmát megingatni vagy kétségbe vonni , senkinek sem jutott eszébe. Parancsszóra ment minden. Szilárd és gyermekei iránt szigorú. Katonásan nevelte őket, s mivel — úgymond — „már a régi halotti beszéd „Latiatuc feleimettettikel“ szavaiból meggyőződött, hogy ódon ortographia szerint az ö az üves és viszont fölcserélhető, néha alkalminak találta az ötlet helyett ötleget használni. „Különben — teszi hozzá — jó embernek mondta őt a bácsmegyei világ.“ Sok kis testvér lévén, a házat, a kertet, a szobát „nem hagyták unalmas egyféleségben. “ Atyjuk idomította, tanitá őket s el is játszott velük. Kártyajátékra is tanitá őket, mivel szerette és értette a kártyát. • Az önéletirat szerzője pár lapon szépen értekezik a kártya jelentőségéről. Mi ennek az értelme, haszna, jelentése : at — úgymond — kifejteni nehéz. Értékét az egyéniségek és az államok is valójuk szerint jelölik meg. A velenczeiek, köztársaságuk fényszakában tanácsolták a kártyázást, hogy annak változó szerencséje közt a nyerők ne hagyják magukat elragadtatni, a vésztők pedig a legnagyobb csapásokat is emberileg tűrjék, s azoknak ellenállni tudjanak. A régi franczia és spanyol főnemesség a nevelés egyik ágának tartá a játékot, hogy az ember fukarkodni ne tanuljon, s a pénz ne váljék lelkévé. De mikor a kártyát föltalálták , akkor még jó világ volt. „A tíz parancsolatot megtartották, s ha botorkáltak is benne, de át nem hágták“ írónk a maga részéről e találmánynak nem tud más értelmet adni, mint azt, hogy még nem tudjuk a munkát vonzóvá tenni, változatosságot önteni belé, s egyet egyet addig művelünk, folytatunk, nyúzunk, míg belé nem fárad testünk, lelkünk. Hajdan nem lehetett rozsa vivás, küzdés, ima és lakmározás közé a játék ez új iparágát is beléptetni , de most jobb lenne a munkát tenni változatosabbá, vonzóvá. Különben — jegyzi meg— „a kártya legfőbb előnye az, hogy a nyelvnek szünórát szerez, melyben az sem magának, sem másnak nem árt.“ Oly megjegyzés, melyben ép annyi az elmésség, mint a bölcseség. Sok gyermekéleti eseményt ad elő írónk igen kedvesen. Némely csinyjét is, melynek vége többnyire az jön, hogy édes atyja megütlegelte. Egyszer egy ló rúgta meg, úgy hogy agya is belé rázkódott. „Talán ennek köszönhetem — jegyzi meg — hogy emberiségi tekintetben semmi magas pontra nem vergődhettem föl, mint arra, hogy — bocsánat — ezredes, tábornok, hadügyminiszter és tudja az isten még mi lettem, saját ítéletem szerint azonban semmi, s nem pedig azért, mert semmi hasznosnak, jónak, népboldogítónak még magvát sem hinthettem el !“ Mondja pedig ezt nem álszerénységből, hanem azon bölcselmi emelkedett felfogásból, mely az emberek értékét nem rangjuk, hanem életük haszna után mérlegel. A szigorú, de jó atya később ritkábban kezdett járni a kertbe, sokat feküdt még nappal is. „Egyszer csak nagy látás futás történt — írja az öreg, egészen visszaélve magát ama régi gyermekkorában gyülekeztek a rokonok, s megjelentek a ház barátjai, s ezek közt egy tisztes lelkész, anyám bátyja, a ki különösen czirógatott, s bevitt apám szobájába, hol az egész társaság, a gyermekekkel együtt, összegyűlt volt. Mit beszélt apám mindannyival — nem tudom, csak arra emlékszem, hogy a lelkész fölemelt, apám ágyához vitt, ez megcsókolt, s kezét fejemre tette. A társaság eloszlott, a gyermekek eltávoztak, s csak a lelkész és a házban lakók maradjanak. Másnap a város lelkésze jött elő ünnepélyesen. A barátok a rokonok a betegszobán kívül a házban, a házon kívül és az udvaron pedig tömérdek nép volt. Bent és kint szomorú arczok, vegyítve könyerökkel, anyám sirásban, s este kong a lélekharang. Az ezt követő napon az előbbi személyekhez még mások is gyülekeztek. A női nem sirt, a férfiak mélyen hallgattak. A kis Lázit nem vitték be atyushoz , amit kért, megadták neki, s mulattatok. Kocsik jöttek. A gyermekek sirás közt váltak meg egymástól, mindegyik sirt, Lázi is mekegett, de nem tudta , miért. Egyszerre csak anyám is megcsókol, sir és azt mondja : légy jó és engedelmeskedjél ! A lelkész megsimított, s kérdezte: akaroké vele menni ? Akartam e , nem akartam-e — nem tudom. Az egész dologból mit sem értettem, csak azt tudom, hogy anyám sírása közt kocsira tettek, s ezzel kihajtottunk.“ Alig lehet egyszerűbben és meghatóbban leírni egy mély családi gyászt és mellé egy mit sem tudó gyermeket, ki se nem sejti, se felfogni nem bírja, hogy e gyász által zárva lett, tál tartott második felolvasásra még visszatérünk. E felolvasás tárgya nincsen ugyan szoros öszszefüggésben az előbbivel, de ahhoz mégis igen közel áll, s szintén kedvező befolyással lehet hazai boraink kelendőségére. Ismeretes, hogy a bor évezredek óta gyógyszerül, különösen pedig erősítőül használatik hosszas kimerítő betegségek után. Ismeretes továbbá az is, hogy a bor ezen használatánál óvatosan kell eljárni, minthogy a benne foglalt szesz az idegekre való hatásánál fogva könnyen káros befolyással is lehet. Mi okozza a bornak említett jótékony hatását, arra nézve a nézetek még eddig eltérnek egymástól. Preusz tanár úr a következőket mondja: „Én többféle okoknál fogva a kor erősítő hatását némely betegségek után és sokféle gyermekbajokban a benne foglalt hamurészeknek tulajdonítom, mire nézve mellékesen legyen megjegyezve, hogy nemcsak a hamurészek minősége, hanem az arány is, melyben jelen vannak, és azon körülmény, hogy oldott állapotban és részben szerves savakkal összekötve léteznek a borban, különös fontossággal bír, mi azon nézetet kelt fel bennem, hogy a bornak gyógyszerül alkalmazása még sokkal általánosabb és hathatósabb lehetne, ha a benne foglalt ártalmas szesz eltávolítása után használtatnék, mert ekkor a használandó mennyiség nincsen többé a szesz kártékony hatása által megszorítva.“ Nézete igazolására kísérleteket is tett, mire első alkalmat egyik fia szolgáltatott : ez 10 hónapos korában megbetegedvén, 16 hónapos koráig oly beteg volt, hogy felgyógyulására semmi remény nem mutatkozott ; ekkor a háziorvos beleegyezésével a szesztől megszabadított, s czukorral édesitett bort adott be a gyermeknek naponkint egy pár kis pohárkával ; a gyermek az naptól fogva szemlátomást javult és rövid idő múlva egészen helyreállott. Dr. Hoffmann és dr. Lumnitzer kórházi elsőorvosok erre szintén tettek kísérleteket gyermekeknél, s hasonló kedvező eredményt tapasztaltak. Preusz tanár megjegyzi, hogy ily tapasztalások után úgy járhatna el, mint Hoff Berlinben és mások, s üzletileg használhatná fel ezen szert ; ez azonban állásával úgy mint jellemével össze nem fér, hanem inkább elhatározza oda törekedni, hogy a szesztől megszabadított bor használatának tudományos elvei, jussanak elismerésre, ezáltal nemcsak hogy e gyógyszer legbiztosabban fogja elérni azon fontosságot, melynélfogva egyrészt a betegeknek kiszámíthatlan szolgálatot tehet, másrészt pedig a bor árára is kedvező befolyást gyakorolhat, hanem a vegytannak az orvosi tudománynyal való ezen közreműködése mindkettőre előmozdítólag fog hatni. A bornak, mint gyógyszernek alkalmazása , igen nagy mennyiségeket venne igénybe, továbbá a borból elpárolgás által először cognacot nyernénk, míg a hátramaradó folyadék, mely eddig kiöntetett, még igen becses gyógyszert képezne. Ha csakugyan általános elismerésre jut a kamurészeknek a borokban való fontossága, akkor könnyebben fog Magyarország azon vidékekkel versenyre léphetni, melyekben a gallizírozás nagyban űzetik, s így az ügy a borászatra nézve nemzetgazdászati szempontból is fontossággal lehet. Mindezekre azonban az eddigi eredmények még nem elegendők ; a természetbúvár,első kötelességei közé tartozik a kételkedés, s így az orvos, miután ily kedvező hatást tapasztalt, nem állíthatja határozottan, hogy azt a használt szer okozta, hanem ily állítással csak akkor léphet elő, ha számos esetek által győződött meg. Szükséges tehát, hogy még további kísérletek tétessenek, melyekre az orvosok ugyan kértek már anyagot Preusz tanár úrtól, melyet azonban nem szolgáltathatott, miután azt körülményei oly irányban, melyben anyagilag úgyis már áldozott, s melyben anyagi hasznot felemlített okoknál fogva nem várhat, s nem engedik. Utat kell tehát nyitni a tanár úrnak arra, hogy az orvosoknak további kísérletekre szükséges anyagot szolgáltathasson. Preusz tanár úr a borról mint gyógyszerről legközelebb felolvasást fog tartani az orvosok egyletében is, s habár a gazdasági egyesület sem fogná a kért támogatást megtagadni, meg vagyunk győződve, hogy az orvosok egyesülete e tekintetben meg fogja előzni a sok felől igénybe vett gazdasági egyesületet, s a további kisérletek anyagi támogatására az emberiség érdekében buzgólkodó tanár úrnak segédkezet fog nyújtani. v. d. A bor, mint gyógyszer. Az orsz. magyar gazd. egyesület oct. 11-ki igazg. választmányi üléséről irt tudósításunkban ígértük, hogy a Preusz Mór vegytanár ur ül