A Hon, 1866. november (4. évfolyam, 252-276. szám)
1866-11-01 / 252. szám
mert csakis az ő tapintatteljes viseletének köszönheti az osztrák név, hogy Velenczéből egy utolsó vérfoltot nem vitt haza emlékül. Alemann báró sem birt legkisebb közeledést is tapasztalni maga irányában a népesség részéről egész azon perczig, míg October 19-dikén reggel, „az utolsó osztrák“ hajóra nem ült. Ekkor, nem előbb, a személye iránti eltitkolt visszatartott tisztelet és rokonszenv szabadnak érezé magát, végre nyilvános, meleg jelét adni előbbi lappangó lételének s az ex-parancsnok éljenzés közt, meghatottan, levett kalappal lépett csolnakába, vált meg Velenczétől, de a tömeg utolsó, viharos kiáltása még ekkor is egy viva Italia volt. Megjegyzem, mert tény s szokásom az igazságot nem tagadni még elhallgatás színe alatt sem — hogy néhány rakonczátlankodó matrózt kivéve, a Velenczében volt egész osztrák hadosztály igen józanon és tisztességesen viselte magát az egész türelempróbák ideje alatt. És a nép jéghideg viselete még sem engedett irányában semmit. A rendkiülli örömből, mely minden tekintetből ragyogott, minden ajkon zengett, mindenfelé tombolt, nevetett, ujongott, egyetlenegy szelidült pillanat, egyetlenegy szíves szó, egyetlenegy udvarias mozdulat sem jutott részére. A velenczei nép ezen magaviselete annyira feltűnt némely külföldi, jelesen egy két angol levelezőnek, hogy meg is rovatott, mint példátlan durvaság és gyerekes neveletlenség. Na már a mi John Bullt illeti, szerettem volna látni udvariasságát és türelmét, ha Velencze angol lett volna s szabadultban,— tegyük fel — egy franczia garnizontól. Mennyi boxerozás lett volna ! Ha azonban itt be is veszszük az udvariasság kérdését, lehet róla igen szépen és okosan értekezni kétségtelenül. Csakhogy a nép mindezt nem érti, s az emberi természet aligha okul belőle. Nem ereszkedve a nemzeti jellemet illető semmiféle mélységes okoskodásokba és osztályozásokba, saját meggyőződésem az, hogy ez az udvariatlan szellem az, mely Italiát feltámasztá sírjából. A „rabszolgák partján“ (Riva dei Schia- Vo ni) gyakran hallottam, hol előttem, hol mögöttem, magyar beszédet. Elsiettem tőle mindannyiszor, mert nem akartam sem hallgatódzni ,sem megszólalni. De hát nem képzelhetni-e mit .Férfezhettek azon magyar fiúk a velenczei nép örvedezésének látására ? Én megvallom, nagyon csodálkozom azon, hogy Ausztria nem vonta vissza csapatait, nem zárta őket be váraiba, mihelyt Venetiáról lemondott. Ott hagyni katonáit a nép közt mely készül, ékesíti magát naponta, óránként, a szabadság nagy napjára ! Lehet-e ennél nagyobb staatsmann-i rövidlátást csak képzelni is. A király nem jön november előtt s igy lesz időm,az eddig történtek jellemzésével s illetőleg leírásával készen lenni, mielőtt a közelebbi nagy ünnepélyre kerülne a sor. Ami a hatást illeti,amelyet Velencze a város, tett rám ezen első ittlétem alatt, arról majd Florenczben fogok valamit írni, kivéve, ha — mi igen könnyen megeshetik — december elején Rómába megyek, hogy lássam annak az örömét egy másik elmenetel fölött. De bár hol is legyek, hívemaradok a „Hon“-nak. Cs. " (1) A bécsi úgynevezett liberálisok saját alapelvük ellen vétkeznek, amidőn a „szabad pálya“ eszméje ellen küzdenek. E tekintetben, részünkről a kormánynak teljes igazat adunk, mert in thesi, a létező bonyodalmakból épen csak a szabad kiegyezkedés alapján vergődhetünk ki. A „szabad pálya“ politikáját azonban nem szabad úgy értelmeznünk, hogy ezen csillogó phrasis által a kormánynak szabadságában álljon oly kötelezettségek alól is dispensálni magát, melyek egy harmadiknak jogaira vonatkoztak. A febr. patens azon jelleméről, hogy azt szükség esetére „sistkrozni“ is lehet, nem szólunk bővebben. Részünkről a sistkrozást teljesen igazolja azon körülmény, hogy az osztrákoknak adott ezen alkotmány, egy más már létező, és szerződésileg biztosított alkotmányt semmisített meg, s Magyarország jogait confiscálta. Ha tehát mi élyent kiáltottunk a „szabad pálya“ politikájára, ezt csak úgy értettük, hogy ezáltal legalább a jobb és igazságosabb idők bekövetkeztetését gátoló akadályok elhárítását reméljük. Ellenben a „szabad pálya“ politikájának föltétlen ellenségei, a bécsi német, centralisták, amidőn ezen politika ellen élethalálra szóló harc szat állnak, leplezetlenül elárulják, hogy előttük úgy a febr. patens, mint általában az egész osztrák alkotmányosság is csak annyiban bir ■becscsel és értékkel, ha a közös parlament örve alatt Magyarország külön és elidegeníthetlen jogaiból hizlalkodhatnak. Tudjuk ugyanis, hogy „ezen jogok“ alatt koránt sem valami közjogi abstract elméleteket szoktunk érteni. Sőt nagyon is kézzel fogható dolgok rejlenek e szó alatt : Magyarország jogai. Például, hogy ne szedhessenek be Magyarországból annyi adót, melyet már el sem viselhetünk, hanem csak kiexequálnak tőlünk, s hogy ne vigyék katonaságra népünket az eke mellől s az iparos műhelyéből oly számmal , mint csak a bécsi hadügyministerium irodáiban ránk kimérni tetszik. Olvasóinknak, kik e tekintetben expertus Rupertusok,nem szükség bővebben magyaráznunk, mennyi mindenfélének birtokába jut azon hatalom,mely az adó és ujonczozás tárgyában akár absolut hatalmat gyakorol, akár átadja e jogot egy oly „közös parlamentnek“ melyben Magyar■ országot, az egészen más érdekektől vezetett német centralisták, s az alkotmányos praxisban a rémítően kiskorú népek küldöttei mindig leszavazzák. A „szabad pálya“ politikájának elmélete tehát magában véve nem volna rész , de feltételeket kell hozzá kötni. Először, hogy a szabad pálya megnyitói ne véljék, hogy e szó egyértelmű a tabula rasaval , mert semmiféle szabad pálya sem mentheti fel a kormányt azon kötelezettségtől, hogy Magyarország alkotmányátrespectálni tartozzék. Másodszor, hogy ha a kormány szép szóval megnyitja a szabad pályát , akkor ne zárja el a gyakorlatban az utat azok elől, akik hivatva vannak ezen pályán működni és előhatolni. Eddig a szabad pálya abból állott, hogy a kormány egy igen jó és kényelmes utat csináltatott, de senkit sem engedett rajta járni : ő maga pozitív értelemben, a czél felé még legkevésbbé sem közeledett, úgy, hogy a szabad pálya gyakorlati tekintetben eddig nem volt egyéb, mint csinos ürügy arra, hogy átalában mindennemű és fajta constitutionalismus, úgy az octrogait mint az örökségképen átvett, egyaránt ignoráltassék. A minisztérium ugyan mindennap erősíti , mennyire tele van szive, lelke alkotmányos vágyakkal ; de ha azon alkotmányt, mely létezik, megtagadja, arra hív fel minket, hogy cseréljük fel birtokunkat oly „közös jószágért“ melynek sajátszerű illatát nagyon is jól ismerjük : jól gondolja meg a kormány hogy nem alkotmányos gyermekekkel, hanem régi tapasztalt férfiakkal kezdte meg a játékot. Különösen pedig arra épen ne számoljon, hogy a magyar országgyűlés valamely ilyen vagy amolyan ígéretre rögtön dönteni és bontogatni kezdi alkotmánya falait, hogy aztán később sok keserű csalódását még azzal is szaporodni lássa, hogy a kormány még az utolsó alapkő kidobása után is esetleg azt mondja, hogy még most sem elég a rombolás, s aztán az ország csak a romok mellett venné észre, hogy szabadságának se régi, se új vára nincs. — A „N. fr. Presse“ írja: „Adomaként beszélik, hogy Mensdorff gróf Belcredi úr hoszszadalmas alkotmány készítési módjára mondta volna . Igaz, hogy Moses negyven év alatt vitte a zsidókat az Ígéret földére, hanem a mai világ emberei, akik vasúton utaznak, és távirdán küldik levelezéseiket, nem bírnak többé a választott nép türelmével. „Jó lesz, ha ezen mondatból Beust úr — írja a „N. fr. Presse“ — tanulságot von. De ha a báró arra számít, hogy előbb Belcredi úrral kötendő compromissumokkal erősíti meg helyzetét, s csak azután lép fel önálló politikájával , gondolja meg, hogy az új miniszter mindennel rendelkezhetik, csak az idővel nem. Ausztriában többször volt rendszerváltozás, átmentünk az absolutismusról a constitutionalismusra és viszont, de az új rendszer mégis mindig csak a réginek egyéneiből szervezé magát. Rechberg gróf Bach báró hivatalbeli collegája volt, s mégis ő alatta lett fogalmazva a foederalistikus elveket hirdető pc. diploma, Goluchovszky gróf közreműködésével. Később Mensdorff gr együtt kormányozott Schmerling lovaggal, de azért ennek bukása után, collegája, Mensdorff gróf írta alá a siszkozás politikáját. Ma hasonló történik. Úgy látszik megint változás készül, de azért Belcredi gróf megférhet együtt az új csillaggal, Beust báróval. A világ folyása nem olyan, hogy Beust bárónak sok ideje maradjon experimentálgatni. Nagy triumphus ugyan, hogy egy protestáns költözik be a külügyi és császári ház minisztériumának palotájába, de annál nagyobb lesz a szégyen, ha anélkül kell kiköltöznie, hogy előbb valami maradandót alapított volna meg. A prágai nagy tanácskozásokról. Kedden este, a prágai értekezletekről a bécsi lapok még csak annyit tudtak, hogy a meghívott miniszterek ismét visszatérőben voltak Bécs felé. A tanácskozások eredményéről a „helybeli correspondensek“ annyit tudtak, hogy „a septemberi manifestum által létrehozott pro visorium azonnal véget érend.“ Ezen állítás azonban homályos és több értelmű, mert még azt is jelentheti, hogy a febr. pátens, legalább azon pontokban, mik Magyarországot nem illetik, rehabilitáltatni fogna. Továbbá mesélik ezen correspondensek, „hogy a kormány az országgyűlés kezdetével szabatosan kijelöli azon módosításokat, miket a tizenötös bizottság javaslatába betenni óhajt, s hogy ezen módosítások elfogadása után a minisztérium kinevezése fog bekövetkezni.“ Épen nem értjük, minő alakban ajánlhat a kormány módosításokat oly munkálathoz, melyet még csak egy albizottmány fogadott el, s melynek még a nagy bizottmány, a képviselőház s a felsőház retortáján is át kell hatolni, míg a kormány szeme elé juthat. Egészen más volna, ha minisztereink lennének, akik már a bizottmányok előtt elterjeszthetnék a kormány terveit és szándékait. — A miniszter válságra vonatkozó legújabb hírek. A „N. fr. Presse“ szerdai száma szerint Mensdorff megszűnt a külügyi palotában a folyó teendőket elintézni, s hír szerint visszatér a katonai pályára. Prágából újra távírják, hogy Beust báró kineveztetését, s a magyar országgyűlésnek nov. 19-re való összehívását magában foglaló okmányokat Ő Felsége aláírta. A nyugati tartományok fel fognak szólittatni, hogy tartományi ügyeiket gyorsan végezzék be, mert az új választások azonnal elrendeltetnek. Eszterházy Móritz gróf elbocsátási folyamodására, megnyerte az általa kívánt választ. Prágai híresztelések szerint Belcredi gróf csehországi udv. kanczellárrá fogna kineveztetni. A régi „Presse“ szerint Beust báró kineveztetése legfölebb nov. 1-én közzététetik a hivatalos lapban. Állítják, hogy ugyanakkor félhivatalos, vagy a helytartókhoz intézett hivatalos körlevél alakjában, a minisztérium programmjának főbb pontjai, szokott átalános kifejezésekben közzé lesznek téve. Ha, e hagyományos politika korról korra megújuló törekvéseiben feküdtek az érintett események indokai. A czikk fölöslegesnek tartja a védelmet az elszakadás vádja ellen, mert ha lehettek is egyesek, kiknek higgadtságát a fájdalom és keserűség túlszárnyalá, s kik az elszakadás által óhajtottak volna nehéz helyzetükből kibontakozni ; de oly politikai párt, melynek combinátióiban az elszakadás, mint elérhető és elérni szándékolt czél szerepelt volna, nem létezett. Az összes hazai értelmiség előtt csak egy czél lebegett, a pragmatica sanctión alapuló politikai, nemzeti és alkotmányos tételünk megmentése ; a politikai taktika pedig az volt, hogy a döntő körök alkalomszerűleg figyelmeztessenek a helyzet veszélyeire, és ha ez siker nélkül maradna, bevárva a hatalom kiábrándulását, addig visszavonulni a passivitás sánczai mögé. E politikának meg volt azon haszna, hogy megkímélte a nemzet erkölcsi és anyagi erejét, nem provokálta a hatalom bosszúját, s megvonta a kormánytól a közlelkesedés és a nemzeti támogatás őseréjét. A Schwarzenberg- Bach rendszert megdöntötték a solferinói ágyuk, de a kiábrándulás félúton megállapodott, s csak is ez által jön Solferino gyászemlékke. Nálunk pedig a solferinói nap áttöré az egységes politikai phalanxot. Ez időtől fogva az ó-conservativek mind czélra, mind politikai taktikára nézve külön váltak. A szakadást a politikai czélra nézve is, tanusstá maga az októberi diploma, mely Magyarország állami önállósága helyébe szakkörű autonómiát ültetett. A történészet feladata lesz annak idejében megítélni : váljon ildomos volt-e az óconservativek párttöredékétől, elhagyni a nemzet zömét? váljon nem volt-e időelőtti dolog az actio terére kilépniök ? s váljon, ha már ezt tevék, nem lett volna-e czélszerűbb eljárás, egyszerűen azon, habár sikeretlen követelésre szorítkozniok , hogy a törvényes állapot viszszaállíttassék, mintsem a hatalommal oly transaction lépniök, mely a nemzetet ki nem elégítheté ? Az első czikk végül további reeriminátiók mellőzésével constatálja a tényt, hogy az ó-conservativek útja a Deák-párt útjától eltért. — A ,,Kamerad“ utóbbi számai egyikében fejtegette , hogyan kell a hadsereget reorganizálni. E fejtegetésre Tóth Kálmán a „Pesti Napló”ban észrevételeket tesz. A „Kamerad“-nak nem tetszik, hogy a hadseregnek nagy része gondolkozni kezd, s ebben véli felismerni a „rákfenét.“ „A hadseregnek,“ — írta a „Kamerad“ —, „politikailag is iskolázva kell lennie, és pedig azon egyetlen tételben, hogy annak minden tagja először osztráknak, ismét osztráknak s újonnan osztráknak érezze magát, és csak azután legyen magyar, cseh vagy stájer.“ Tóth K. kérdezi, hogy miként gondolja a „Kamerad“ eszméjét létesíthetni?.. A csecsemők fognának-e ezután besoroztatni, hogy „osztrákok“ ká neveltessenek, vagy az érettekből valami újonnan feltalált géppel fognának kiszivattyúztatni azon eszmék, melyeket ezek a hadseregbe magukkal visznek. Még a régi katonai rendszer is respectálta a nemzetiségeket, s legalább a nemzeti viselet meghagyásával igyekezett ápolni a nemzeti büszkeséget, tudván , hogy ez mire képes; a „Kamerad“ pedig csupa osztrák katonákat szeretne nevelni. Emeljék mindenekelőtt a honvédelem szent eszméjét kellő magasságra ; a katonaság magas feladatát ne alázzák meg adók behajtásával ; ne fenyegessék a kihágókat vagy dologtalanokat a „besoroztatás“ eszméjével, aminek nem félelmesnek , hanem polgári megjutalmaztatásnak kellene lenni, miután a haza közvetlen szolgálatánál szebb kitüntetés csakugyan nem lehet. S hogy ez a felfogás gyakorlatilag is megálljon, sürgessék a népi jogok tiszteletét s megtestesülését a törvényeknek, amelyek nem egyebek, mint mindig az illető népek lelki-testi szükségeinek kifejezései. Alkossanak oly polgári helyzetet, hogy a honvédelem egyszersmind egyéni Ügygyé legyen, s a barez oly koczka, amelyben a legutolsó közvitéz is veszíthet valamit. A „Kamerad“ csalódik, ha azt hiszi, hogy az eszmék „rákfenéje“ máskép is gyógyítható. — A „Sürgöny“ múlt vasárnapi számának hivatalos vezérczikke megkísérti valami különbséget láthatóvá tenni a hallgatás és a semmit nem mondás között, azonban kevés látható szerencsével flyamodik segélyért. De eddig még ez nem történt.“ A sadowai vereség még azon nemzetiségek szemeit is felnyitotta, melyek addig készségesen engedelmeskedtek azon kormánynak, melyet erősnek és megdönthetetlennek tartottak; de mióta annak gyengesége a csatamezőn kitűnt, ez engedelmességet izgatottság váltotta fel. Bárki könnyen észre vehette már eddig is, hogy azon vonzerő, mely Bajorországot és Würtemberget ellenállhatlanul viszi a porosz szövetség felé, az osztrák birodalom német tartományaira sem téveszti el hatását. A nevezett lap áttérvén Oroszország terjeszkedési törekvéseire és Ausztria iránt a keleti háború óta táplált haragjára, végül azt mondja, hogy ha Ausztria Oroszország ellenében valóban franczia szövetségben és a lengyel nemzet vágyainak felszításában keres segélyt, ellenének annyival több oka lesz Ausztriát belviszályok előidézése által zavarba hozni és ekkor a bécsi kormánynak rendkívüli ügyességre lesz szüksége, hogy a birodalmat fontosták mindazon eszközök ellen, melyek bomlásának előidézésére működésbe fognak hozatni. Pesti lapok szemléje. — A „Pesti Napló“ ma „A Deák-párt helyzete“ czimű czikksorozatot indít meg. Az első czikk több eszméi röviden a következők : A „P. N.“ múltkori nyilatkozatát, hogy a Deák-pártnak a kormánykörök habozása, vagy hibás elhatározása folytán nem maradna egyéb hátra, mint azon állást, melyet a politikai küzdtér homokján eddig elfoglalt, feladnia, — némelyek tüntetésnek vették, mások párttaktikát, diplomatiai fogást vélnek e nyilatkozatban rejteni, míg mások ismét a komoly és őszinte szót szintoly komoly és őszinte értelemben fogták fel ; de ezek viszont nagy politikai tévedést látnak abban, ha egy politikai párt ama szívósság helyett, melyhez a siker biztosítékai kötték, a küzdtérről önként visszavonul , s ez által a czélt, melyért annyi buzgalommal és önfeláldozással küzdött, végleg feladja. Ezen a politikai gyávaság vádját magában foglaló felfogás ellenében a czikk kijelenti, hogy bizonyos körülmények között a visszalépés oly kötelesség, mely a pártnak jellemében fekszik, s oly lépés, melynek elmulasztása kompromittálná a párt politikai múltját. Minden politikai pártnak csak addig van értelme és hivatása, míg a czélt, melyet maga elé kitűzött, elérhetőnek véli ; amint a helyzet oly lényeges változáson ment keresztül, hogy a küzdelem sikerének valószínűsége elenyészett: az illető párt, mely nem önmagáért, hanem bizonyos ezéiért létezett, önbecsületének s a nemzetnek tartozik azzal, hogy visszalépése által a nemzet erejét a további czéltalan küzdelemtől megóvja. Mindezek megérthetésére a czikk visszamegy a múltba, mely a Deák-párt alakulásának bölcsője volt, s kiemeli, hogy a Schwarzenberg- Bach rendszer alatt hazánkban csak egy politikai párt létezett, s e párt azon politikát, mely a történeti jognak és a legalitásnak hadat üzent, az öngyilkosság politikájának tekintette. E politika az 1848—49-ik évi eseményekben kereste ürügyét, holott épen megfordít külföldi lapok szemléje. — A „Times“ oct. 27-diki vezérczikkében „beteg emberek“ ről beszél, kiknek helyzete Európa keleti részére nézve még mindig kétessé teszi a békét, mely nyugaton a nemzetiségi kérdés szerencsés megoldása folytán, megszilárdulva látszik lenni. Valóban szomorú dolog, hogy Ausztriát belviszonyai még mindig oly színben tüntetik fel a külföld előtt, miszerint az hajlandó e birodalmat a törökkel párhuzamba állítani. A königgrätzi vereség a „Times“ szerint azon bajokat is feltárta a külföld előtt, melyek Ausztriát belsejében emésztik. „Hat hónap előtt Ausztria még nagy német hatalom volt, s oly sereggel dicsekedhetett, melynél erősebb, mint akkor hitték, Európában nem létezett. Messzebb látó emberek ugyan már akkor is sejtették, hogy a gépezet gyenge alapokon nyugszik, de egy hatalom sem kötött volna bele Ausztriába meggondolás nélkül. Most azonban, midőn e varázs eloszolt, szomszédai hajlandóknak látszanak gyengeségét felhasználni.“ És mik e gyengeség okai, mi idézte elő a sadovvai vereséget ? A „Times“ szerint nem a poroszok gyufűs fegyverei, hanem a népek elégedetlensége, a bizalom és a lelkesedés hiánya. Az osztrák katona oly ügyért harczolt, melyet sem magának, sem családja és barátai ügyének nem tekinthetett ; nem hazai vagy nemzetiségi érdek, hanem az osztrák állam abstract fogalmának védelmére kellett fegyvert fognia, melyért nem lelkesedhetett. Az osztrák birodalom minden tartományának lakói évek óta sóvárogtak változás után, és jól tudták, hogy a császári zászlók minden győzelme csak megerősítené kormányukat az eddigi rendszer változatlan fentartásában. Midőn az utóbbi háborúban egész brigádák rakták le a fegyvert, ez oly közönyösségről tanúskodott,mely ha meg nem szűnik, előbb utóbb a birodalom romlását fogja előidézni. És innen, e gyengeség ismeretéből származik Ausztria szomszédainak kihívó magatartása. „Meglehet, szól a „Times“, hogy túlságosan bíznak e gyengeségben, meglehet, hogy a magyarok és lengyelek, kik oly régen elégedetlenek a német kormány miatt, kiengeszteltethetnek , ha az uralkodó mindenkitől elhagyatva, hozzájuk fogy.) (Beust kineveztetése, az északi szövetség törekvései ellenében) Az „Opin. Nat.“ mondja : Az északi szövetség nem élhet bizton, míg Szászországot egészen fel nem emészti. Ezen czél elérésére vonatkoznak a berlini kabinet azon intézkedései, miszerint Szászországban nem leend többé szász hadsereg, hanem egy szövetséges hadtest Vilmos király parancsnoksága alatt ; a königsteini erődök porosz erődökké tétetnek, sőt ilyenné tétetik Dresda is, hol a szászok csupán béke idején tarthatnak 2—3 ezer helyőrséget. A távírdák szintén porosz kézbe adatnak és Vilmos király maga gondoskodik arról, hogy Szászország képviselve legyen a külföldön, kegyesen megengedvén a dresdai kabinetnek, hogy jelentékeny esetekben rendkívüli teljhatalmazottakat küldjön az európai udvarokhoz. A szász hadsereg most majd egészen szétbocsáttatott , és a szövetségi újjászervezést várván Poroszország vállalkozik Szászország megszállására , hogy azt kellően védje. Másrészről Ausztria nagyon fenyegetve látja magát Poroszország azon állásával, melyet ez Csehország határain foglalt. Csehország védfala Ausztriának ; ennek kulcsa Königstein s ehez előkapu Drezda. Ausztriának szem előtt kell tartania az északi szövetség törekvéseit, s hihetőleg ez főindoka Beust kineveztetésének. Beust kitünőleg képviseli Németország egyediségre törekvését, a másodrendű államok önkormányzati elveit és a rendszeres, erélyes, hajthatlan ellenállást a Hohenzollern azon törekvése ellen, miszerint ez a régi confederatiot fel akarja emészteni. Beust miniszterré neveztetése, mondja az „Opin.“ kitűnő megerősítése lenne azon Poroszország ellen irányzott hoszuállási érzületnek, melyet a bécsi udvar táplál, és ezért kineveztetésnek a szász király kényszerített aláírásával találkozása, a protestatio jellemét veszi magára. A berlini lapok, mihelyt Beust kineveztetésé- ről szó volt, tűzbe jöttek e kérdés miatt. Egyik szán ép a hivatalos, felkiáltott, hogy az osztrák udvar eme gondolata a harczra gondolás, melyet haladék nélkül el kellene kezdeni, hogy ne legyen ideje Ausztriának a megerősödésre. — Némely lapok el akarják a világgal hitetni, hogy Beust ur tökéletesen megváltozott ; hogy ő már nem az az ember, ki Sadowánál volt ; hogy ő belátta, mikép meg kell engedni Poroszországnak, hogy munkáját szép csendesen bevégezze, sőt még a déli államokat is bekeblezze az északi szövetségbe. Beust ur állítólagos áttérése, mondja az „Op.“ előttünk teljes lehetetlenségnek látszik. Egy ilyszerű ember nem változtathatja meg bőrét egy nap alatt. Vagy ha átváltozott volna : mit képviselne ő az osztrák cabinetben — és Ferencz József császár tanácsában? Azonban ebben nem lát semmi harczias törekvést. Ausztriának, mondja, szüksége van összeszedni erejét az utóbbi csaták után , és nem ignorálja, hogy a hatalmasságok, kiktől segélyt várhatna — ha később új küzdelemre kerülne a dolog — most sokkal inkább el vannak foglalva saját belső ügyeik rendezésével, mintsem segélyére jöhetnének, és nem áltathatja magát a veszélyek iránt, melyekbe jutna, ha ürügyet szolgáltatna egy háborúra Poroszország ellen, mely irigyli Csehországot, és Oroszország ellen, mely Vilmos szövetségese, és készségesen bekeblezné Galicziát, mert óhajtja határait a Kárpátokig kiterjeszteni. Vidéki levelezések. Tisza-Várkony, oct. 25. (Requiem) A nemzet átalános részvéte között elhunyt Czuczor Gergely dicső hazánkfiáért a gyász isteni tisztelet a tisza-várkonyi r. kath. fiókegyházban számos hazafiak részvéte mellett f.hó. 20-án tartatott meg. Maros-Vásárhely, oct. 26. (Román deputatio Bécsbe) Az erdélyi bürokráczia megint gondoskodott egy meglepetésről számunkra, hogy életének jelét adja. Épen most folynak az aláíratások szerteszét az országban ama felhatalmazáshoz, melylyel aztán Ratiu és Baritiu urak Bécsbe fognak menni az egész oláh nemzet küldötteiként, hogy ott kérelmezzenek az unió ellen. Kérelmük pontjai több szám alatt vannak felsorolva. Az előbb írtakról teljes hitelességű forrásból vagyok értesülve. A konferencziákat, melyeknek eredménye ez a küldöttség, Kolozsvárt és Tordán tartották. Bennünk nincs ellenséges indulat a román nemzettel szemben ; mi arról is meg vagyunk győződve, hogy mikor lejárja magát a nemzetiségi paroxismus, olyan békés törekvésű és boldog társakat fogunk bírni bennök, mint Amerika angola, Amerika németjében , hanem azt az egyet csakugyan sajnáljuk, hogy a magyarnak odanyújtott jobbját valósulhatlan ábrándokért és önző czélű bujtogatók érdekében el-ellöki magától ; hogy mindegyre cseppent egy- egy keserű cseppet abba a pohárba, melyből együtt kellene élveznünk a közmegelégedés édes italát. Most csak azzal vigasztaljuk magunkat, hogy valamint Baritiu úrék Bécsbe menését megint visszatérés fogja követni hozzánk , úgy megtér idővel a félrevezetett oláh közvélemény is hozzánk, barátaihoz. R. 1. Kolozsvár, oct. 29. f Choleránk igen szórványosan van. Két és fél hét alatt összesen harmincz megbetegedés fordult elő, mégpedig jelenleg gyérebben mutatkozik, a kórházba hébekorban vetődvén egy cholerás beteg ; a félelem azonban sokaknál akkora, mintha igen erős járvány düthöngene, mi okozza, hogy sokan, kik a telet itt szokták tölteni, faluról még nem érkeztek be, s így a társadalmi körök nem annyira élénkek, mint ilyenkor már lenni szoktak. Lehet mondani, hogy a cholera kérdése, minden más egyebet majdnem egészen felemészt, a beszéden túl többre azonban nem igen mennek. A színházi idény megkezdődött, a mostani társaságról azonban eddig nem sok dicséretest mondhatni, részint elkopott darabokat, milyen a Bányarém, részint olyanokat játszottak, melyek erejüket túlhaladják, milyen Romeo és Julia, mégpedig úgy az egyik, mint a másik féléket meglehetősen gyengén, uju'iongversenyt adott a közönség nagy részvéte és tetszés-nyilvánításai mellett. A nőegylet a szegények számára kiállítást rendez, mely november elsején fog megnyílni. KÜLFÖLD. Lengyelország. (Annexio.) A cogressusi Lengyelország alaki önállása, mint lengyel tudósítások erősítik, egy kis időre még meg van mentve. De mennyire biztosan megmondni nem lehet, miután tudva levő dolog, hogy orosz részről minden intézkedések megtétettek a teljes bekebelezés iránt. Az orosz kormány a bekeblezést átalános szavazattal szándékozik függővé tenni. A kerületi parancsnokok és hatóságok már arra vonatkozó utasítást kaptak, hogy a föld népének tömegeire ily ételemben hassanak, ezeknek kell és fogják is kellőleg előkészítve a bekeblezést megszavazni, mint azok már több feliratot is megszavaztak, és a nagybirtokosság az értelmiséggel mindenesetre kisebbségben maradand. Egyes parancsnokoktól már kérelmek is jöttek színre, melyekben a czár fölkéretik, hogy a lengyel földnép ugyanazon jótékonyságokban, melyekben Oroszország, részesülni engedtessék. — A terv jól van kigondolva , vállon keresztül fog-e az vitetni, inkább az eseményektől függ, melyek sokszor a legjobb tervet is meghiúsítják. Németország, Berlin, oct. 29. (A poroszszász békekötésről) a „Weser Ztg.“ azt mondja : Az ellenséges Szászországnak, a középállamnak, és királyságnak és azon mértékben jutott ki, mint azon többi szövetségi tagoknak, melyek önkéntesen és még a háború előtt csatlakoztak a szövetséghez. Ez a békekötésnek alap-vonása. A szász csapatok a szövetségi hadseregnek kiegészítő részét képezik és a porosz király parancsnoksága alatt állanak, épen úgy mint a weimari és mecklenburgi. A szövetségben általában mérvadó alapelvek szerint van szabályozva a szász kormány diplomatiai képviselete, a vám és kereskedelmi viszonyok, úgyszintén az országos posta. Csak két határozvány súlyosodik Szászországra. Poroszország a fővárost és Königstein várát tartja megszállva, és a szász kormány távírói joga a poroszra száll. Poroszország a szász királynak engedményeket tett, s ez az, hogy csak a katonai fensőséget követelte a szász király csapatai fölött. Az éjszaki szövetség alakításánál eleinte azt hitték, hogy a contingensek rendszerével fogják beérni. A régi szövetségi katonai szervezést némi módosításokkal fen akarták tartani úgy, hogy a kiállítandó contingens főparancsnoksága porosz kézbe adassék. Szászország kedvéért állíttatott az új szövetségnek összes katonai hatalma Poroszország fensősége alá. Különösen fontos pont ez ! A déli németek csatlakozása Éjszak-Németországhoz ezáltal tetemesen meg van nehezítve. Nem fog több elérhető lenni, mint csak az, mit a bredeni képviselőház bizottsága indítványozott : ez együvélépés alkotmányszerű biztosítása háború esetében és a megfelelő katonai szervezésben való megegyezés. Drezda, oct. 20. (A drezdaiak is a szász-porosz békekötés.) A „Nat. Ztg“nak írják: A békeszerződés kihirdetése itt határozottan lesújtólag hatott. Az egész szerződésben nem találnak pontot, mely az illusiókat, melyeket a legnagyobb optimismussal vártak, megvalósítaná. „Most két királyunk van!“ ez azon mondat, mely a lakosság közt szájról szájra jár, és „Bismarck gr. az experimentumot egy katonai és polgári uralkodóval hozta létre.“ Levelező, úgymond, csak azt ismétli, mit hallott. Azt mondják itt,hogy Drezda még csak egy éjszaknémet szövetségi vár rangjába sem helyeztetett, hanem pusztán csak porosz várrá lett. A feloszlatott hadsereg újjászervezését úgy magyarázzák, hogy a katonai fensőség átmegy Poroszországra és hogy a porosz védelmi rendszer fog behozatni. Erről itt mit sem akarnak tudni. Azt hittük, hogy a régi szövetségi katonai szervezet a contingensi rendszerrel fog fennmaradni, azon különbséggel, hogy a Szászország által állítandó contingens ezentúlra Poroszország főparancsnoksága alá jut. A távirda átruházását Poroszországra a különállam belső önállása ellen irányzott támadásnak veszik. A hadiköltség-kárpótlás nagysága annál inkább is bántja őket, mert abban sem aján. 18-ka óta fizetett 10.000 tallér nincs benfoglalva, sem a sáncrépítésre fordított nagy költség. Jó ideig fog tartani, míg e székvárosban a békekötéssel kibékülnek. János király mediatizáltnak tartatik. Francziaország, Páris , oct. 27. (Az esti „Moniteur“ heti szemléje.) Az esti „Moniteur“ ma adja utólagosan heti szemléjét. Legi -löl Velenczének Olaszország részére átadásával foglalkozik benne, azon megjegyzést fejezvén ki egyebek közt, miszerint semmi kétség sem foroghatott volna fenn arra nézve, hogy a velenczeiek a többi Olaszországhoz fognak csatlakozni. Hanem a császár mégis kívánta a szavaztatást, mivel újra ki akarta mutatni tiszteletét a nemzetiségek joga s azon elvek iránt, melyeken Franczia és Olaszország intézményei nyugosznak. A heti szemle második czikkelye Ausztriára vonatkozik. „A közvéleményt ezen országban ”- mond az esti „Moniteur“ — egészen a belügyek veszik igénybe, mely nagy érdekeltséggel várja a birodalom különféle részeinek alkotmányos átalakítását. Valamennyi országgyűlés, — a pesti kivételével — nov. 19-re van összehiva. Ferencz József császár ezen kivételt egészségi tekintetekkel indokolt.“ Ezután Poroszországra tér át a heti szemle, a békeszerződés pontjait foglalván össze, a következő észrevételek kíséretében : „A berlini kabinet a legközelebb bekeblezett részekben egymás után alkalmaztatja a porosz törvényhozást és alkotmányt. Egy oct. 13- án kelt királyi rendelet kiterjeszti ezen részekre a régi országrészekben fenálló katonakötelezettséget.