A Hon, 1866. november (4. évfolyam, 252-276. szám)

1866-11-01 / 252. szám

mert csakis az ő tapintatteljes viseletének kö­szönheti az osztrák név, hogy Velenczéből egy utolsó vérfoltot nem vitt haza emlékül. Alemann báró sem birt legkisebb közeledést is tapasz­talni maga irányában a népesség részéről egész azon perczig, míg October 19-dikén reggel, „az utolsó osztrák“ hajóra nem ült. Ekkor, nem előbb, a személye iránti eltitkolt visszatar­tott tisztelet és rokonszenv szabadnak érezé magát, végre nyilvános, meleg jelét adni előbbi lappangó lételének s az ex-parancsnok éljenzés közt, meghatottan, levett kalappal lépett csol­­nakába, vált meg Velenczétől, de a tömeg utol­só, viharos kiáltása még ekkor is egy viva Italia volt. Megjegyzem, mert tény s szokásom az igazságot nem tagadni még elhallgatás színe alatt sem — hogy néhány rakonczát­­lankodó matrózt kivéve, a Velenczében volt egész osztrák hadosztály igen józanon és tisztességesen viselte magát az egész türelem­próbák ideje alatt. És a nép jéghideg viselete­­ még sem engedett irányában semmit. A rendki­­ül­li örömből, mely minden tekintetből ragyo­gott, minden ajkon zengett, mindenfelé tombolt, nevetett, ujongott, egyetlenegy szelidült pilla­nat, egyetlenegy szíves szó, egyetlenegy udva­rias mozdulat sem jutott részére. A velenczei nép ezen magaviselete annyira feltűnt némely külföldi, jelesen egy két angol levelezőnek, hogy meg is rovatott, mint példátlan durvaság és gyerekes neveletlenség. Na már a mi John Bullt illeti, szerettem volna látni udvariasságát és tü­relmét, ha Velencze angol lett volna s szabadu­ltban,— tegyük fel — egy franczia garnizontól. Mennyi boxerozás lett volna ! Ha azonban i­t­t b­e i­s veszszük az udvariasság kérdését, lehet róla igen szépen és okosan értekezni kétségte­lenül. Csakhogy a nép mindezt nem érti, s az emberi természet aligha okul belőle. Nem eresz­kedve a nemzeti jellemet illető semmiféle mély­séges okoskodásokba és osztályozásokba, saját meggyőződésem az, hogy ez az udvariatlan szel­lem az, mely Italiát feltámasztá sírjából. A „rabszolgák partján“ (Riva dei Schia- V­o n­i) gyakran hallottam, hol előttem, hol mögöttem, magyar beszédet. Elsiettem tőle mind­annyiszor, mert nem akartam sem hallgatódzni ,sem­ megszólalni. De hát nem képzelhetni-e mit .Férfezhettek azon magyar fiúk a velenczei nép ör­­­ve­dezésének látására ? Én megvallom, nagyon csodálkozom azon, hogy Ausztria nem vonta vissza csapatait, nem zárta őket be váraiba, mihelyt Venetiáról lemondott. Ott hagyni kato­náit a nép közt mely készül, ékesíti magát na­ponta, óránként, a szabadság nagy napjára ! Lehet-e­ ennél nagyobb s­t­a­a­t­s­m­a­n­n-i rövid­látást csak képzelni is. A király nem jön november előtt s igy lesz időm,az eddig történtek jellemzésével s ille­tőleg leírásával készen lenni, mielőtt a közelebbi nagy ünnepélyre kerülne a sor. A­mi a hatást illeti,a­melyet Velencze a város, tett rám ezen első ittlétem alatt, arról majd Florenczben fo­gok valamit írni, kivéve, ha — mi igen könnyen megeshetik — december elején Rómába me­gyek, hogy lássam annak az örömét egy má­sik elmenetel fölött. De bár hol is legyek, híve­­maradok a „Hon“-nak. Cs. " (1) A bécsi úgynevezett liberálisok saját alap­elvük ellen vétkeznek, a­midőn a „szabad pá­lya“ eszméje ellen küzdenek. E tekintetben, ré­szünkről a kormánynak teljes igazat adunk, mert in thesi, a létező bonyodalmakból épen csak a szabad kiegyezkedés alapján vergődhe­tünk ki.­­ A „szabad pálya“ politikáját azonban nem szabad úgy értelmeznünk, hogy ezen csillogó phrasis által a kormánynak szabadságában áll­jon oly kötelezettségek alól is dispensálni ma­gát, melyek egy harmadiknak jogaira vonat­koztak. A febr. patens azon jelleméről, hogy azt szükség esetére „sistkrozni“ is lehet, nem szó­lunk bővebben. Részünkről a sistkrozást teljesen igazolja azon körülmény, hogy az osztrákoknak adott ezen alkotmány, egy más már létező, és szerződésileg biztosított alkotmányt semmisített meg, s Magyarország jogait confiscálta. Ha te­hát mi élyent kiáltottunk a „szabad pálya“ poli­tikájára, ezt csak úgy értettük, hogy ez­által leg­alább a jobb és igazságosabb idők bekövetkez­­tetését gátoló aka­dályok elhárítását reméljük. Ellenben a „szabad pálya“ politikájának föl­­tétlen ellenségei, a bécsi német, centralisták, a­midőn ezen politika ellen élethalálra szóló har­c szat állnak, leplezetlenül elárulják, hogy előttük úgy a febr. patens, mint általában az egész osztrák alkotmányosság is csak annyiban bir ■becscsel és értékkel, ha a közös parlament örve alatt Magyarország külön és elidegeníthetlen jo­gaiból h­izlalkodhatnak. Tudjuk ugyanis, hogy „ezen jogok“ alatt ko­ránt sem valami közjogi abstract elméleteket szoktunk érteni. Sőt nagyon is kézzel fogható dolgok rejlenek e szó alatt : Magyarország jo­gai. Például, hogy ne szedhessenek be Magyar­­országból annyi adót, melyet már el sem visel­hetünk, hanem csak kiexequálnak tőlünk, s hogy ne vigyék katonaságra népünket az eke mellől s az iparos műhelyéből oly számmal , mint csak a bécsi hadügyministerium irodáiban ránk kimér­ni tetszik. Olvasóinknak, kik e tekintetben exper­­tus Rupertusok,nem szükség bővebben magyaráz­nunk, mennyi mindenfélének birtokába jut azon hatalom,mely az adó és ujonczozás tárgyában akár absolut hatalmat gyakorol, akár átadja e jogot egy oly „közös parlamentnek“ melyben Magyar­­■ országot, az egészen más érdekektől vezetett né­met centralisták, s az alkotmányos praxisban a rémítően kiskorú népek küldöttei mindig lesza­vazzák. A „szabad pálya“ politikájának elmélete te­hát magában véve nem volna rész , de feltéte­leket kell hozzá kötni. Először, hogy a szabad pálya megnyitói ne véljék, hogy e szó egyértel­mű a tabula rasa­val , mert semmiféle szabad pálya sem mentheti fel a kormányt azon köte­­lezettségtől, hogy Magyarország alkotmányát­­respectálni tartozzék. Másodszor, hogy ha a kormány szép szóval megnyitja a szabad pályát , akkor ne zárja el a gyakorlatban az utat azok elől, akik hivatva vannak ezen pályán működni és előh­atolni. Eddig a szabad pálya abból állott, hogy a­­ kormány egy igen jó és kényelmes utat csinál­tatott, de senkit sem engedett rajta járni : ő ma­ga pozitív értelemben, a czél felé még legke­­vésbbé sem közeledett, úgy, hogy a szabad pá­lya gyakorlati tekintetben eddig nem volt egyéb, mint csinos ürügy arra, hogy átalában minden­nemű és fajta constitutionalismus, úgy az octro­gait mint az örökségképen átvett, egyaránt ig­­noráltassék. A minisztérium ugyan mindennap erősíti , mennyire tele van szive, lelke alkotmá­nyos vágyakkal ; de ha azon alkotmányt, mely létezik, megtagadja,­­ arra hív fel minket, hogy cseréljük fel birtokunkat oly „közös jószágért“ melynek sajátszerű illatát nagyon is jól ismer­jük : jól gondolja meg a kormány hogy nem al­kotmányos gyermekekkel, hanem régi tapasztalt férfiakkal kezdte meg a játékot. Különösen pedig arra épen ne számoljon, hogy a magyar országgyűlés valamely ilyen vagy amolyan ígéretre rögtön dönteni és bonto­gatni kezdi alkotmánya falait, hogy aztán ké­sőbb sok keserű csalódását még azzal is sza­porodni lássa, hogy a kormány még az utolsó alapkő kidobása után is esetleg azt mondja, hogy még most sem elég a rombolás, s aztán az ország csak a romok mellett venné észre, hogy szabadságának se régi, se új vára nincs. — A „N. fr. Presse“ írja: „Adomaként beszélik, hogy Mensdorff gróf Belcredi úr hosz­­szadalmas alkotmány­ készítési módjára mondta volna . Igaz, hogy Moses negyven év alatt vitte a zsidókat az Ígéret földére, hanem a mai világ emberei, a­kik vasúton utaznak, és távirdán küldik levelezéseiket, nem bírnak többé a vá­lasztott nép türelmével. „Jó lesz, ha ezen mondatból Beust úr — írja a „N. fr. Presse“ — tanulságot von. De ha a báró arra számít, hogy előbb Belcredi úrral kö­tendő compromissumokkal erősíti meg helyzetét, s csak azután lép fel önálló politikájával , gon­dolja meg, hogy az új miniszter mindennel ren­delkezhetik, csak az idővel nem. Ausztriában többször volt rendszer­változás, átmentünk az absolutismusról a constitutionalismusra és vi­szont, de az új rendszer mégis mindig csak a réginek egyéneiből szervezé magát. Rechberg gróf Bach báró hivatalbeli collegája volt, s mégis ő alatta lett fogalmazva a foederalistikus elveket hirdető pc­. diploma, Goluchovszky gróf közre­működésével. Később Mensdorff gr együtt kor­mányozott Schmerling lovaggal, de azért ennek bukása után, collegája, Mensdorff gróf írta alá a siszk­ozás politikáját. Ma hasonló történik. Úgy látszik megint változás készül, de azért Bel­credi gróf megférhet együtt az új csillaggal, Beust báróval. A világ folyása nem olyan, hogy Beust bárónak sok ideje maradjon experimen­­tálgatni. Nagy triumphus ugyan, hogy egy pro­testáns költözik be a külügyi és császári ház mi­nisztériumának palotájába, de annál nagyobb lesz a szégyen, ha anélkül kell kiköltöznie, hogy előbb valami maradandót alapított vol­na meg.­­ A prágai nagy tanácskozások­ról. Kedden este, a prágai értekezletekről a bécsi lapok még csak annyit tudtak, hogy a meghívott miniszterek ismét visszatérőben vol­tak Bécs felé. A tanácskozások eredményéről a „helybeli correspond­ensek“ annyit tudtak, hogy „a septemberi manifestum által létrehozott pro visorium azonnal véget érend.“­­ Ezen állítás azonban homályos és több értelmű­, mert még azt is jelentheti, hogy a febr. pátens, legalább azon pontokban, mik Magyarországot nem illetik, rehabilitáltatni fogna. Továbbá me­sélik ezen correspondensek, „hogy a kormány az országgyűlés kezdetével szabatosan kijelöli azon módosításokat, miket a tizenötös bizottság javaslatába betenni óhajt, s hogy ezen módosí­tások elfogadása után a minisztérium kineve­zése fog bekövetkezni.“­­ Épen nem értjük, minő alakban ajánlhat a kormány módosításo­kat oly munkálathoz, melyet még csak egy al­­bizottmány fogadott el, s melynek még a nagy bizottmány, a képviselőház s a felsőház retortá­ján is át kell hatolni, míg a kormány szeme elé juthat. Egészen más volna, ha minisztereink lennének, a­kik már a bizottmányok előtt elter­jeszthetnék a kormány terveit és szándékait. — A miniszter válságra vonatko­zó legújabb hírek. A „N. fr. Presse“ szerdai száma szerint Mensdorff megszűnt a kül­ügyi palotában a folyó teendőket elintézni, s hír szerint visszatér a katonai pályára. Prágá­ból újra távírják, hogy Beust báró kinevezteté­­sét, s a magyar országgyűlésnek nov. 19-re va­ló összehívását magában foglaló okmányokat Ő Felsége aláírta. A nyugati tartományok fel fognak szólittatni, hogy tartományi ügyeiket gyorsan végezzék be, mert az új választások azonnal elrendeltetnek. Eszterházy Móritz gróf elbocsátási folyamodására, megnyerte az általa kívánt választ. Prágai híresztelések szerint Bel­credi gróf csehországi udv. kanczellárrá fogna kineveztetni.­­ A régi „Presse“ szerint Beust báró kineveztetése legfölebb nov. 1-én közzététe­­tik a hivatalos lapban. Állítják, hogy ugyanakkor félhivatalos, vagy a helytartókhoz intézett hiva­talos körlevél alakjában, a minisztérium pro­­grammjának főbb pontjai, szokott átalános ki­fejezésekben közzé lesznek téve. Ha, e hagyományos politika korról korra meg­újuló törekvéseiben feküdtek az érintett esemé­nyek indokai. A czikk fölöslegesnek tartja a védelmet az elszakadás vádja ellen, mert ha lehettek is egye­sek, kiknek higgadtságát a fájdalom és keserű­­ség túlszárnyalá, s kik az elszakadás által óhaj­tottak volna nehéz helyzetükből kibontakozni ; de oly politikai párt, melynek combinátióiban az elszakadás, mint elérhető és elérni szándékolt czél szerepelt volna, nem létezett. Az összes hazai értelmiség előtt csak egy czél lebegett, a pragmatica sanctión alapuló politi­kai, nemzeti és alkotmányos tételünk megmen­tése ; a politikai taktika pedig az volt, hogy a döntő körök alkalomszerűleg figyelmeztessenek a helyzet veszélyeire, és ha ez siker nélkül ma­radna, bevárva a hatalom kiábrándulását, addig visszavonulni a passivitás sánczai mögé. E po­litikának meg volt azon haszna, hogy megkí­mélte a nemzet erkölcsi és anyagi erejét, nem provokálta a hatalom bosszúját, s megvonta a kormánytól a közlelkesedés és a nemzeti támo­gatás őseréjét. A Schwarzenberg- Bach rendszert megdön­tötték a solferinói ágyuk, de a kiábrándulás fél­úton megállapodott, s csak is ez által jön Sol­­ferino gyászem­lékke. Nálunk pedig a solferinói nap áttöré az egységes politikai phalanxot. Ez időtől fogva az ó-conservativek mind czélra, mind politikai taktikára nézve külön váltak. A szakadást a politikai czélra nézve is, tanusstá maga az októberi diploma, mely Magyarország állami önállósága helyébe szakkörű­ autonómiát ültetett. A történészet feladata lesz annak ide­jében megítélni : váljon ildomos volt-e az ó­­conservativek párttöredékétől, elhagyni a nem­zet zömét? váljon nem volt-e időelőtti dolog az actio terére kilépniök ? s váljon, ha már ezt tevék, nem lett volna-e czélszerűbb eljárás, egy­szerűen azon, habár sikeretlen követelésre szo­­rítkozniok , hogy a törvényes állapot visz­­szaállíttassék, mintsem a hatalommal oly trans­action lépniök, mely a nemzetet ki nem elé­­gítheté ? Az első czikk végül további reeriminátiók mellőzésével constatálja a tényt, hogy az ó-con­servativek útja a Deák-párt útjától eltért. — A ,,Kamerad“ utóbbi számai egyikében fejtegette , hogyan kell a hadsereget reorganizál­ni. E fejtegetésre T­ó­t­h Kálmán a „Pesti Nap­ló”ban észrevételeket tesz. A „Kamerad“-nak nem tetszik, hogy a had­seregnek nagy része gondolkozni kezd, s ebben véli felismerni a „rákfenét.“ „A hadseregnek,“ — írta a „Kamerad“ —, „politikailag is isko­lázva kell lennie, és pedig azon egyetlen tétel­ben, hogy annak minden tagja először osztrák­nak, ismét osztráknak s újonnan osztráknak érezze magát, és csak azután legyen magyar, cseh vagy stájer.“ Tóth K. kérdezi, hogy miként gondolja a „Kamerad“ eszméjét létesíthetni?.. A csecse­mők fognának-e ezután besoroztatni, hogy „osz­trákok“ ká neveltessenek, vagy az érettekből valami újonnan feltalált géppel fognának kiszi­­vattyúztatni azon eszmék, melyeket ezek a had­seregbe magukkal visznek. Még a régi katonai rendszer is respectálta a nemzetiségeket, s leg­alább a nemzeti viselet meghagyásával igyeke­zett ápolni a nemzeti büszkeséget, tudván , hogy ez mire képes; a „Kamerad“ pedig csupa osz­trák katonákat szeretne nevelni. Emeljék mindenekelőtt a honvédelem szent eszméjét kellő magasságra ; a katonaság magas feladatát ne alázzák meg adók behajtásával ; ne fenyegessék a kihágókat vagy dologtalanokat a „besoroztatás“ eszméjével, a­minek nem félel­mesnek , hanem polgári megjutalmaztatásnak kellene lenni, miután a haza közvetlen szolgála­tánál szebb kitüntetés csakugyan nem lehet. S hogy ez a felfogás gyakorlatilag is megálljon, sürgessék a népi jogok tiszteletét s megtestesü­lését a törvényeknek, a­melyek nem egyebek, mint mindig az illető népek lelki-testi szüksé­geinek kifejezései. Alkossanak oly polgári hely­zetet, hogy a honvédelem egyszersmind egyéni Ügygyé legyen, s a barez oly koczka, a­melyben a legutolsó közvitéz is veszíthet valamit. A „Kamerad“ csalódik, ha azt hiszi, hogy az eszmék „rákfenéje“ máskép is gyógyítható. — A „Sürgöny“ múlt vasárnapi számának hi­vatalos vezérczikke megkísérti valami különb­séget láthatóvá tenni a hallgatás és a semmit nem mondás között,­­ azonban kevés látható szerencsével f­lyamodik segélyért. De eddig még ez nem tör­tént.“ A sadowai vereség még azon nemzetisé­gek szemeit is felnyitotta, melyek addig készsé­gesen engedelmeskedtek azon kormánynak, melyet erősnek és megdönthetetlennek tartottak; de mióta annak gyengesége a csatamezőn ki­tűnt, ez engedelmességet izgatottság váltotta fel. Bárki könnyen észre vehette már eddig is, hogy azon vonzerő, mely Bajorországot és Wür­­temberget ellenállhatlanul viszi a porosz szö­vetség felé, az osztrák birodalom német tarto­mányaira sem téveszti el hatását. A nevezett lap áttérvén Oroszország terjesz­kedési törekvéseire és Ausztria iránt a keleti háború óta táplált haragjára, végül azt mondja, hogy ha Ausztria Oroszország ellenében valóban franczia szövetségben és a lengyel nemzet vá­gyainak felszításában keres segélyt, ellenének annyival több oka lesz Ausztriát belviszályok előidézése által zavarba hozni és ekkor a bécsi kormánynak rendkívüli ügyességre lesz szüksé­ge, hogy a birodalmat fontosták mindazon eszkö­zök ellen, melyek bomlásának előidézésére mű­ködésbe fognak hozatni. Pesti lapok szemléje. — A „Pesti Napló“ ma „A Deák-párt hely­zete“ czimű­ czikksorozatot indít meg. Az első czikk több eszméi röviden a következők : A „P. N.“ múltkori nyilatkozatát, hogy a Deák-pártnak a kormány­körök habozása, vagy hibás elhatározása folytán nem maradna egyéb hátra, mint azon állást, melyet a politikai kü­zd­­tér homokján eddig elfoglalt, feladnia, — néme­lyek tüntetésnek vették, mások párt­taktikát, diplomatiai fogást vélnek e nyilatkozatban rej­teni, míg mások ismét a komoly és őszinte szót szintoly komoly és őszinte értelemben fogták fel ; de ezek viszont nagy politikai tévedést lát­nak abban, ha egy politikai párt ama szívósság helyett, melyhez a siker biztosítékai kötték, a kü­zdtérről önként visszavonul , s ez által a czélt, melyért annyi buzgalommal és önfeláldo­zással küzdött, végleg feladja. Ezen a politikai gyávaság vádját magában foglaló felfogás ellenében a czikk kijelenti, hogy bizonyos körülmények között a visszalé­pés oly kötelesség, mely a pártnak jellemében fekszik, s oly lépés, melynek elmulasztása kom­­promittálná a párt politikai múltját. Minden politikai pártnak csak addig van értelme és hivatása, míg a czélt, melyet maga elé kitűzött, elérhetőnek véli ; a­mint a helyzet oly lényeges változáson ment keresztül, hogy a küzdelem sikerének valószínűsége elenyészett: az illető párt, mely nem önmagáért, hanem bizonyos ezéiért létezett, önbecsületének s a nemzetnek tartozik azzal, hogy visszalépése által a nemzet erejét a további czéltalan küzdelemtől megóvja. Mindezek megérthetésére a czikk visszamegy a múltba, mely a Deák-párt alakulásának böl­csője volt, s kiemeli, hogy a Schwarzenberg- Bach rendszer alatt hazánkban csak egy poli­tikai párt létezett, s e párt azon politikát, mely a történeti jognak és a legalitásnak hadat üzent, az öngyilkosság politikájának tekintette. E politika az 1848—49-ik évi esemé­nyekben kereste ürügyét, holott épen megfordít­ külföldi lapok szemléje. — A „Times“ oct. 27-diki vezérczikkében „beteg emberek“ ről beszél, kiknek helyzete Európa keleti részére nézve még mindig kétessé teszi a békét, mely nyugaton a nemzetiségi kérdés szerencsés megoldása folytán, megszilár­dulva látszik lenni. Valóban szomorú dolog, hogy Ausztriát belviszonyai még mindig oly színben tüntetik fel a külföld előtt, miszerint az hajlandó e birodalmat a törökkel párhuzamba állítani. A königgrätzi vereség a „Times“ sze­rint azon bajokat is feltárta a külföld előtt, me­lyek Ausztriát belsejében emésztik. „Hat hónap előtt Ausztria még nagy német hatalom volt, s oly sereggel dicsekedhetett, melynél erősebb, mint akkor hitték, Európában nem létezett. Messzebb látó emberek ugyan már akkor is sejtették, hogy a gépezet gyenge alapokon nyugszik, de egy hatalom sem kötött volna bele Ausztriába meggondolás nélkül. Most azonban, midőn e varázs eloszolt, szomszédai hajlandók­nak látszanak gyengeségét felhasználni.“ És mik e gyengeség okai, mi idézte elő a sadovvai vereséget ? A „Times“ szerint nem a poroszok gyufűs fegyverei, hanem a népek elégedetlen­sége, a bizalom és a lelkesedés hiánya. Az osz­trák katona oly ügyért harczolt, melyet sem magának, sem családja és barátai ügyének nem tekinthetett ; nem hazai vagy nemzetiségi érdek, hanem az osztrák állam abstract fogal­mának védelmére kellett fegyvert fognia, mely­ért nem lelkesedhetett. Az osztrák birodalom minden tartományának lakói évek óta sóvárog­tak változás után, és jól tudták, hogy a császári zászlók minden győzelme csak megerősítené kormányukat az eddigi rendszer változatlan fentartásában. Midőn az utóbbi háborúban egész brigádák rakták le a fegyvert, ez oly közönyös­ségről tanúskodott,mely ha meg nem szűnik, előbb utóbb a birodalom romlását fogja előidézni. És innen, e gyengeség ismeretéből származik Ausz­tria szomszédainak kihívó magatartása. „Meg­lehet, szól a „Times“, hogy túlságosan bíznak e gyengeségben, meglehet, hogy a magyarok és lengyelek, kik oly régen elégedetlenek a német kormány miatt, kiengeszteltethetnek , ha az uralkodó mindenkitől elhagyatva, hozzájuk fo­gy.) (Beust kineveztetése, az észa­ki szövetség törekvései ellenében) Az „Opin. Nat.“ mondja : Az északi szövetség nem élhet bizton, míg Szászországot egészen fel nem emészti. Ezen czél elérésére vonatkoz­nak a berlini kabinet azon intézkedései, misze­rint Szászországban nem leend többé szász hadsereg, hanem egy szövetséges hadtest Vilmos király parancsnoksága alatt ; a königsteini erő­dök porosz erődökké tétetnek, sőt ilyenné téte­tik Dresda is, hol a szászok csupán béke idején tarthatnak 2—3 ezer helyőrséget. A távírdák szintén porosz kézbe adatnak és Vilmos király maga gondoskodik arról, hogy Szászország kép­viselve legyen a külföldön, kegyesen megenged­vén a dresdai kabinetnek, hogy jelentékeny esetekben rendkívüli teljhatalmazottakat küld­jön az európai udvarokhoz. A szász hadsereg most majd egészen szét­bocsáttatott , és a szö­vetségi újjászervezést várván Poroszország vál­lalkozik Szászország megszállására , hogy azt kellően védje. Másrészről Ausztria nagyon fenyegetve látja magát Poroszország azon állásával, melyet ez Csehország határain foglalt. Csehország védfala Ausztriának ; ennek kulcsa Königstein s ehez előkapu Drezda. Ausztriának szem előtt kell tartania az északi szövetség törekvéseit, s hihe­tőleg ez főindoka Beust kineveztetésének. Beust kitünőleg képviseli Németország egye­diségre törekvését, a másodrendű államok ön­­kormányzati elveit és a rendszeres, erélyes, hajthatlan ellenállást a Hohenzollern azon tö­rekvése ellen, miszerint ez a régi confederatiot fel akarja emészteni. Beust miniszterré nevezte­­tése, mondja az „Opin.“ kitűnő megerősítése lenne azon Poroszország ellen irányzott hoszu­­állási érzületnek, melyet a bécsi udvar táplál, és ezért kineveztetésnek a szász király kény­­szerített aláírásával találkozása, a protestatio jellemét veszi magára. A berlini lapok, mihelyt Beust kineveztetésé-­ ről szó volt, tűzbe jöttek e kérdés miatt. Egyik s­zán ép a hivatalos, felkiáltott, hogy az osztrák udvar eme gondolata a harczra gondolás, me­lyet haladék nélkül el kellene kezdeni, hogy ne legyen ideje Ausztriának a megerősödésre. — Némely lapok el akarják a világgal hitetni, hogy Beust ur tökéletesen megváltozott ; hogy ő már nem az az ember, ki Sadowánál volt ; hogy ő be­látta, mikép meg kell engedni Poroszországnak, hogy munkáját szép csendesen bevégezze, sőt még a déli államokat is bekeblezze az északi szövetségbe. Beust ur állítólagos áttérése, mondja az „Op.“ előttünk teljes lehetetlenségnek látszik. Egy ily­szerű ember nem változtathatja meg bőrét egy nap alatt. Vagy ha átváltozott volna : mit kép­viselne ő az osztrák cabinetben — és Ferencz Jó­zsef császár tanácsában? Azonban ebben nem lát semmi harczias törekvést. Ausztriának, mondja, szüksége van összeszedni erejét az utóbbi csa­ták után , és nem ignorálja, hogy a hatalmassá­gok, kiktől segélyt várhatna — ha később új küzdelemre kerülne a dolog — most sokkal in­kább el vannak foglalva saját belső ügyeik ren­dezésével, mintsem segélyére jöhetnének, és nem áltathatja magát a veszélyek iránt, melyekbe jutna, ha ürügyet szolgáltatna egy háborúra Po­roszország ellen, mely irigyli Csehországot, és Oroszország ellen, mely Vilmos szövetségese, és készségesen bekeblezné Galicziát, mert óhajtja határait a Kárpátokig kiterjeszteni. Vidéki levelezések. Tisza-Várkony, oct. 25. (Requiem) A nemzet átalános részvéte között elhunyt Czuczor Gergely dicső hazánkfiáért a gyász isteni tisztelet a tisza-várkonyi r. kath. fiókegyházban számos hazafiak részvéte mellett f.hó. 20-án tartatott meg. Maros-Vásárhely, oct. 26. (Román deputatio Bécsbe) Az erdélyi büro­­kráczia megint gondoskodott egy meglepetésről számunkra, hogy életének jelét adja. Épen most folynak az aláíratások szerteszét az országban a­ma felhatalmazáshoz, melylyel aztán Ratiu és Baritiu urak Bécsbe fognak menni az egész oláh nemzet küldötteiként, hogy ott kérelmezzenek az unió ellen. Kérelmük pontjai több szám alatt vannak felsorolva. Az előbb írtakról teljes hitelességű forrásból vagyok értesülve. A konferencziákat, melyeknek eredménye ez a küldöttség, Kolozsvárt és Tordán tartották. Bennünk nincs ellenséges indulat a román nemzettel szemben ; mi arról is meg vagyunk győződve, hogy mikor lejárja magát a nemzeti­ségi paroxismus, olyan békés törekvésű és bol­dog társakat fogunk bírni bennök, mint Amerika angola, Amerika németjében , hanem azt az egyet csakugyan sajnáljuk, hogy a magyarnak odanyújtott jobbját valósulhatlan ábrándokért és önző czélű bujtogatók érdekében el-ellöki magától ; hogy mindegyre cseppent egy- egy ke­serű cseppet abba a pohárba, melyből együtt kellene élveznünk a közmegelégedés édes italát. Most csak azzal vigasztaljuk magunkat, hogy valamint Baritiu úrék Bécsbe menését megint visszatérés fogja követni hozzánk , úgy megtér idővel a félrevezetett oláh közvélemény is hoz­zánk, barátaihoz. R. 1. Kolozsvár, oct. 29. f Choleránk igen szórványosan van. Két és fél hét alatt összesen harmincz megbetegedés fordult elő, még­pedig jelenleg gyérebben mutatkozik, a kórházba hébekorban vetődvén egy cholerás beteg ; a félelem azonban sokaknál akkora, mint­ha igen erős járvány düthöngene, mi okozza, hogy sokan, kik a telet itt szokták tölte­ni, faluról még nem érkeztek be, s így a tár­sadalmi körök nem annyira élénkek, mint ilyen­kor már lenni szoktak. Lehet mondani, hogy a cholera kérdése, minden más egyebet majdnem egészen felemészt, a beszéden túl többre azon­ban nem igen mennek. A színházi idény megkezdődött, a mostani társaságról azonban eddig nem sok dicséretest mondhatni, részint elkopott darabokat, milyen a Bányarém, részint olyanokat játszottak, melyek erejüket túlhaladják, milyen Romeo és Julia, még­pedig úgy az egyik, mint a másik féléket meglehetősen gyengén, uju'i­ongversenyt adott a közönség nagy részvéte és tetszés-nyilvánításai mellett. A nőegylet a szegények számára kiállítást rendez, mely november elsején fog megnyílni. KÜLFÖLD. Lengyelország. (An­ne­xi­o.) A co­­gressusi Lengyelország alaki önállása, mint lengy­el tudó­sítások erősítik, egy kis időre még meg van ment­ve. De mennyire­­ biztosan megmond­ni nem lehet, miután tudva levő dolog, hogy orosz rész­ről minden intézkedések megtétettek a teljes be­kebelezés iránt. Az orosz kormány a bekeblezést átalános szavazattal szándékozik függővé tenni. A kerületi parancsnokok és hatóságok már arra vonatkozó utasítást kaptak, hogy a f­öld népé­­nek tömegeire ily ételemben hassanak, ezeknek kell és fogják is kellőleg előkészítve a be­keblezést megszavazni, mint azok már több fel­iratot is megszavaztak, és a nagybirtokosság az értelmiséggel mindenesetre kisebbségben mara­­dand. Egyes parancsnokoktól már kérelmek is jöttek színre, melyekben a czár fölkéretik, hogy a lengyel földnép ugyanazon jótékonyságok­ban, melyekben Oroszország, részesülni engedtes­sék. — A terv jól van kigondolva , vállon keresz­tül fog-e az vitetni, inkább az eseményektől függ, melyek sokszor a legjobb tervet is meghiúsítják. Németország, Berlin, oct. 29. (A po­ros­z­­szász békekötésről) a „Weser Ztg.“ azt mondja : Az ellenséges Szászországnak, a közép­államnak, és királyságnak és azon mértékben ju­tott ki, mint azon többi szövetségi tagoknak, me­lyek önkéntesen és még a háború előtt csatlakoz­tak a szövetséghez. Ez a békekötésnek alap-v­onása. A szász csapatok a szövetségi hadseregnek kiegé­szítő részét képezik és a porosz király parancsnok­sága alatt állanak, épen úgy mint a weimari és mecklenburgi. A szövetségben általában mérvadó alapelvek szerint van szabályozva a szás­z kor­mány diplomatiai képviselete, a vám és kereske­delmi viszonyok, úgyszintén az országos posta. Csak két határozvány súlyosodik Szászországra. Poroszország a fővárost és Königstein várát tartja megszállva, és a szász kormány távírói joga a po­roszra száll. Poroszország a szász királynak en­gedményeket tett, s ez az, hogy csak a k­atonai fensőséget követelte a szász király csapatai f­ölött. Az éjszaki szövetség alakításánál eleinte az­t hit­ték, hogy a contingensek rendszerével fogják be­érni. A régi szövetségi katonai szervezést némi módosításokkal fen akarták tartani úgy, hogy a kiállítandó contingens főparancsnoksága porosz kézbe adassék. Szászország kedvéért állíttatott az új szövetségnek összes katonai hatalma Poroszor­szág fensősége alá. Különösen fontos pont ez ! A déli németek csatlakozása Éjszak-Németországhoz ez­által tetemesen meg van nehezítve. Nem fog több elérhető lenni, mint csak az, mit a bredeni képviselőház bizottsága indítványozott : ez együ­­vélépés alkotmányszerű biztosítása háború eseté­ben és a megfelelő katonai szervezésben való meg­egyezés. Drezda, oct. 20. (A drezdaiak is a szász-porosz békekötés.) A „Nat. Ztg“­­nak írják: A békeszerződés kihirdetése itt határo­­zottan lesújtólag hatott. Az egész szerződésben nem találnak pontot, mely az illusiókat, melyeket a legnagyobb optimismussal vártak, megvalósítaná. „Most két királyunk van!“ ez azon mondat, mely a lakosság közt szájról szájra jár, és „Bismarck gr. az experimentumot egy katonai és polgári uralkodóval hozta létre.“ Levelező, úgy­mond, csak azt ismétli, mit hallott. Azt mondják itt,ho­gy Drezda még csak egy éjszaknémet szövetségi v­ár rangjába sem helyeztetett, hanem pusztán c­sak porosz várrá lett. A feloszlatott hadsereg új­jászervezését úgy magyarázzák, hogy a kato­nai fensőség átmegy Poroszországra és hogy a porosz védelmi rendszer fog behozatni. Er­ről itt mit sem akarnak tudni. Azt hitt­ük, hogy a régi szövetségi katonai szervezet a contingensi rendszerrel fog fennmaradni, azon k­ü­­lönbséggel, hogy a Szászország által állítandó contingens ezentúlra Poroszország főparancsno­k­­sága alá jut. A távirda átruházását Poroszországra a különállam belső önállása ellen irányzott táma­dásnak veszik. A hadiköltség-kárpótlás nagysá­ga annál inkább is bántja őket, mert abban sem aján. 18-ka óta fizetett 10.000 tallér nincs ben­­foglalva, sem a sáncrépítésre fordított nagy költ­ség. Jó ideig fog tartani, míg e székvárosban a bé­kekötéssel kibékülnek. János király mediatizáltnak tartatik. Francziaország, P­á­r­i­s , oct. 27. (A­z esti „M­o­n­i­t­eu­r“ h­e­ti szemléje.) Az esti „Mo­­niteur“ ma adja utólagosan heti szemléjét. Legi -­löl Velenczének Olaszország részére átadásával foglalkozik benne, azon megjegyzést fejezvén ki egyebek közt, miszerint semmi kétség sem forog­hatott volna fenn arra nézve, hogy a velenczeiek a többi Olaszországhoz fognak csatlakozni. Ha­nem a császár mégis kívánta a szavaztatást, mivel újra ki akarta mutatni tiszteletét a nemzetiségek joga s azon elvek iránt, melyeken Franczia é­s Olaszország intézményei nyugosznak. A heti szemle második czikkelye Ausztriára vonatkozik. „A köz­véleményt ezen országban ”- mond az esti „Moni­teur“ — egészen a belügyek veszik igénybe, mely nagy érdekeltséggel várja a birodalom különféle részeinek alkotmányos átalakítását. Valamennyi országgyűlés, — a pesti kivételével — nov. 19-re van összehiva. Ferencz József császár ezen kivé­telt egészségi tekintetekkel indokolt.“ Ezután Po­roszországra tér át a heti szemle, a békeszerződés pontjait foglalván össze, a következő észrevételek kíséretében : „A berlini kabinet a legközelebb be­­keblezett részekben egymás után alkalmaztatja a porosz törvényhozást és alkotmányt. Egy oct. 13- án kelt királyi rendelet kiterjeszti ezen részekre a r­égi országrészekben fenálló katonakötelezettséget.

Next