A Hon, 1868. március (6. évfolyam, 51-75. szám)
1868-03-01 / 51. szám
6. Fejezet. Tartalék-hitel esetleges előre nem látható költségekre (külön számadástétel mellett.) Hogy : az erre igénybe vett összeg kitörülendő. Hogy az átruházási jog (Virement) a közös pénzügyi minisztériumnak az ugyanazon czim allatti tételek iránt, valamint saját költségvetésének 4—8-ik és 13—16-ik czímeire nézve is engedélyezendő, hogy a közös pénzügyi minisztérium felszólítandó , miszerint oda hatni igyekezzék, hogy vonatkozással az eddigi államadóssághoz járulás iránti kötelezettségről szóló törvény 8. §-ára azon összegek fölszámíttassanak, melyek a pénzügyminiszter által közlött 1867. évi deczember 31-ki fölszámitási irat szerint az ugyanazon napon a közös pénzügyi miniszter kezelése alá bocsátott államközponti pénztárban valának. Az sorolt határozatok szerint a következendő számeredmény mutatkozik . 4. Fejezet: Közös pénzügyi minisztérium. 1 —13 czim. központi vezetés, központi pénztár és ennek számosztályai .... 140,600 ft. 4—8. czim. költségek a lebegő 9—16 czim.költségek az állósitott adósságra . . 895,380 ft. 17 czim. közös nyugdijak . 1,800,000 ft. öszvesen : 3,535,980 ft. 5. Fejezet. Számellenörség 1. czim. legfőbb számszék . 90,700 ft. 2. czim. katonai központi számvevőség . . . 468,810 ft. 3. czim. tengerészeti számosztályok .... — — összesen : 959,510 ft. 6. Fejezet. Tartalék elesk. Kelt Bécsben, 1868-ki febr. 22. gróf Auersperg Antal, s. k. elnök. Dr. Tornán Lovro, s. k. tollvivő. Jelen fordítás hiteléül Proszke Frigyes, s. k. a közös külügyi minisztérium irodatisztje mint fordító. Manoilovits azt indítványozza, hogy az ily küldeményeket az elnök időkimélés tekintetéből külön ülés tartása nélkül egyenesen a 30 as albizottsághoz utasítsa. Elnök kijelenti, hogy miután erre felhatalmazva nem volt ezen eljárást nem követhette, hanem jövőre ezen határozat értelmében fog eljárni. A felolvasott közleményeket a 30-as albizottsághoz utasítja, mely azt nyomban tárgyalás alá veheti, miután azok már kinyomatva szét is osztattak. Elnök felhatalmazást kér arra nézve,hogy miután mártius elseje közeledik, a delegatio ülésezésének végét pedig előre tudni nem lehet, a költségvető bizottság eddigi tételei szerint az elnökség a delegatio tiszti személyzetének 10 napról 10 napra a díjakat előlegesen kifizethesse. A fölhatalmazás megadatik. Erre az ülés eloszlik i. e. 11 órakor, a 30-as albizottság közvetlen ülést tart, adósságra . . . 700.000 ft. Fönnebb olvasható a magyar delegatió nyilvános üléséről szóló tudósítás, s az osztrák delegatió azon határozata, mely az alkalommal a magyar delegatió elé terjesztetett. Ugyanazon nap,febr.28-án az osztrák delegátusok is tartottak ülést, melynek tárgyát aszárazföldi hadsereg költségvetéséről beadott jelentés képezte. A szárazföldi hadsereg költségvetésének előleges megvitatására kiküldött albizottság előadója Demel jelenti, hogy miután a bizottság a budgetet csupán átmenetinek tekinti, azon jelentékeny változásokat nem tett, hanem indítványozza, hogy némely nem oda való tételek kihagyásával, melyek 60,058 ftot tesznek ki és 20,000 ftra menő kitörléssel az egész költségvetés en bloc elfogadtassék. Erre megkezdődik az átalános vita. Szólókul felíratták magukat Schmerling, Figuly, Skene, Rechbauer és Gross, kivéve Schmerlinget, mindnyájan az albizottság indítványa ellen. Schmerling az osztrák hadseregnek bebizonyított hűségét és hősiességét magasztalja. Az utóbbi csapásoknak — úgymond — egyedül szerencsétlenség és kedvezőtlen viszonyok voltak okai ; a hadsereg még Sadowánál is megtette kötelességét. Mindazoáltal nem tagadhatja Schmerling hogy az 1865. év néhány hiányt fedezett fel, melyet eltörölni, vagy kijavítani kell. Szónok azt hiszi, hogy a baj orvoslására igen üdvös eszközök volnának az intelligentia és az általános hadkötelezettség, de fődolog a hadsereg egysége ! (Bravo !) A birodalom kettéosztásának tekintetében is egészen más eredményt ért volna el a kormány, ha e gyülekezet véleményét előbb hallhatják. Itt az ideje szót emelni a sereg egysége mellett, nehogy végre is a kettéosztás diadalmaskodjék. (Bravo.) Szónok ezután a sereg eddigi szervezetéről szól, és úgy találja, hogy az leginkább veszi tekintetbe a nemzetiségeket, miután dzsidások csak Galicziából, huszárok csak Magyarországból állíttatnak ki. Mi azonban a sereg nyelvét és a taktikát illeti, szem előtt kell tartani az egységes álláspontot úgy mint Franczia, vagy Poroszországban stb. Eddig megvan még azon szép rend, hogy a legkülönfélébb ezredek katonái között testvéries egyetértés uralkodik, őrizkedni kell tehát azt megrendíteni, és beoltani a hadseregbe a mi országgyűléseink politikai szervezetének szakadozottságát, mert a sereg szétosztása egyenlő volna a birodalom romlásával. (Bravo.) Figuly csak számokkal akar beszélni, de az előtte szóló által kényszerítve érzi magát a politikai kérdést is érinteni. Ő is a hadsereg egységét pártolja. Rokonszenvezni kell ugyan a sereggel, mert hiszen a nemzet fiai azok, de a seregnek egynek kell lenni a néppel, és nem kell ezzel szemben állítani. A mi fiainknak nem szabad fegyvert emelniök a nép ellen. Igazságosságnak kell uralkodni mindenütt és igy a seregben is ; a művelődés szelleme végre is meg fogja akadályozni a polgárok elleni kihágásokat. Most áttérek a pénzügyi érdekekre. Hagyjunk jóvá annyit, amennyire a seregnek szüksége van , de nem fekszenek előttünk a múlt évek eredményei ; szerezzünk anyagot, de nincs inventáriumunk. A budget szerkezete igen elégtelen és nagyon megnehezíti a munkát. Ennyit az alakról, térjünk át az anyagra. Tanuljunk a múltból. A sereg a birodalom biztosítéka gyanánt tekintetett, de ezen biztosíték daczára is, mely 1859-ben 275 millióba került, Milano elveszett. 1862-ben 135 milliót engedélyezett a reichsrath, és kitűnt, hogy 16 millióval több volt az, mint amennyi kellett. Ezt azok kedvéért említem, kik azt állítják, hogy nem lehet többet levonni. Csak azt említem, hogy az 1846 —47-iki drága években, midőn még Milano és Velencze birtokában valánk, és német szövetségi várakat is el kellett őrséggel látnunk, a hadi budget 61—63 millió £ volt. Azóta a magas hadibudgetek 3 milliárdnál többre rugtatták az államadósságot. Eddig és ne tovább ! A hadi budgeten kell gazdálkodnunk, különben a sereg teszi tönkre a birodalmat. (Bravo !) Honfiúi kötelesség csekélyre szabni a hadi budgeteket. — 1866-ban 66 millió elégségesnek nyilvánitatott, és most 72 milliót kérnek; ennek oka nem az uralgó drágaságban rejlik, de azon törekvésben, hogy a legénység, a lovak, készületek sat. minél inkább szaporittassanak. Szónok az egyes tételeket hasonlitgatja öszsze. (Mozgás a képviselők padjának vendégei közt. Többi közt dr. Giskra élénken a hadi gesticulát) Miután szónok a hadseregben létező nyugdíjazási intézményt az által jellemzi, hogy számtanszerüleg bizonyítja be a helytelen arányt, működő tábornokok, törzstisztek és nyugdíjazottak között, így szól : Uraim ! ha valamit el akarunk érni, nem szabad többé megelégednünk a vágyak és kívánságokkal : az eszközök már kopottak, és csak egy harmadik eszköz marad kezünkben : az új adó- és újonczengedélyezési jog — Ha úgy állítjuk össze a számokat, amint szükségesek,mm magától tűnik elő a reductio. Ez az egyedüli, és azt hiszem legjobb eszköz. Nem szabad több katonaságot engedélyeznünk, mint mennyi szükséges. Lehetünk barátai a hadseregnek, és mégis sürgethetjük a jó gazdálkodást a seregnél, anélkül, hogy a status quo megtartása mellett szavaznánk. Azért ellene szavazok az en bloc elfogadásának, és annak idejében megteendem indítványomat. (Bravo balról.) Figura után Skene szól. Fejtegeti egy nagyobb hadsereg jelentőségét Ausztriára nézve, s erősen hangsúlyozza a hadsereg egységét. Azt hiszem, úgymond el kéne, hogy aki 70 százalékot fizet a közös költséghez, annak jogában áll szólani, s remélem, egyik oldalon sem találok ellenkezésre, ha kimondom, hogy 70%-ot egy kettéosztott hadseregre nem fogunk fizetni. Miután még hasonló szellemben tovább is mennydörgött volna, következő indítványt tesz : Az öszszes 80,490,000 frtnyi szükséglet 84,180,000 ftra emeltessék fel. Ezen indítvány ellen többen szót emeltek. Rechbauer a költségvetést nagynak találja s miután annak lebb szállítására több okot felhozott volna,következő indítványt tesz . Határozza el a delegátió, hogy a szárazföldi hadsereg részére 1868-ra rendes kiadásul 63 milliót engedélyez. Indítványa több oldalról támogattatik. Gross Rechbauer indítványa mellett szól, csak akarni kell úgymond, s akkor a kormánynak csekélyebb összeg is elegendő lesz költségeire. Ami a hadsereg egységét illeti, arra nézve ő is teljesen egyetért az előtte szólókkal. Kuhn hadügyminiszter azoknak válaszol, kik a hadseregben történt némely reductiók miatt megtámadták. Ezen ügy, úgymond, a legkitűnőbb tábornokokból alakított bizottság előtt tárgyaltatott és végeztetett el. Ami pedig a hadsereg roppant költségeit illeti, arra nézve azon kérdést intézi, hogy mi a hadsereg ? A hadsereg csak eszköz a diplomácia kezében , kés melylyel a műtétet véghez viszik. Aztán elősorolja, mennyibe került eddig is a hadsereg tartása. A hadi budget már 1847-ben 45 milliót tett, mihez hozzájárul az agró, valamint a jelenlegi állapot, midőn majdnem háromszoros drága minden, mint volt 1847-ben. Ezeket figyelmébe ajánlja Kuhn azon delegátusoknak, kik minden áron levonásokat akarnak tenni a hadi budgetből. Végre még Becke miniszter szólt Protobevera megjegyzésére, s miután már sokan sürgették az ülés berekesztését, az elnök teljesítette is azt. London, febr. 12. Olvasván a „Hon“ 12-ik számában Hanzely F. ur válaszát, Mihók Sándor úrnak a „Pesti Naplódban megjelent „kereskedelmünk és kereskedelmi fiatalságunk“ czikkére, indíttatva érzem magamat hozzászólni e minden kereskedő előtt igen fontos tárgyhoz. Nem lévén szerencsés a P. Naplót olvashatni, csak a válaszban idézett részeiből ismerem M. S. czikket, de azon hitben vagyok, hogy abból elegendő ismeretet szereztem annak irányáról. H. F. úr igen jól ismeri a hátrányokat, mivel egy magyar két ifjúnak megküzdeni kell, hogy magát a szükséges tudományokban képezhesse ; nem is csoda tehát, hogy oly jól védelmezi a gyengéit, melyekre M. S. szint oly jól rátalált. Fájdalom,kevés kivétellel, úgy áll a dolog a két fiatalsággal, mint a hogy azt M. S. élénkbe zárja ; de megbocsát nekem M. ur, ha azt mondom*, miszerint nem járt el kellő óvatossággal, midőn a bajon orvoslandó, a beteget magát bántalmazta. — Valamint a gyermeket nem vonhatjuk felelősségre roszaságáért akkor, ha az a nevelésében gyökeredzik, úgy a kereskedő tanonczokat vagy segédeket sem bánthatjuk azért, hogy tudatlanok és hogy mindenütt ott találhatók, ahol mindent, csak tanul, jót tanulni nem lehet, mindaddig , míg nevelői nem gondoskodnak olyan helyekről, hová a fiatal ember eljárhasson , szabad idejét mindig haszonnal tölteni. — Ily helyek hiányában az, kinek nincs családokkal ismeretsége , nem is mehet jobb helyre, mint kávéházba, és, hogy mily szomorú következményei vannak a kávéházi életnek, hol a drága idő és pénz elfecséreltetik, azt már sok főnök kárral tapasztalhatta. — Senkinek sem áll jobban érdekében, mint a főnök uraknak, hogy tanítványaikból okos és becsületes embert neveljenek, és mégis igen nagy azok száma , kik azzal igen keveset vagy épen semmit nem gondolnak. — A vidéken különösen vannak oly főnökök, kik tanítványaikat többet használják házi és mezei munkákra, mint üzletükben. Az ilyen főnökök rendesen sok tanonctot fogadnak csupa speculatióból, mert ezek a legolcsóbb szolgák : nincs fizetésük, sem ruházatuk, de sőt még ők fizetnek néha. Innen van aztán, hogy oly sok a boltos legény s még is hiányzik a kereskedő. De nézzük H. F. ur válaszának érdemét. — Azt mondja ezen t. ur: „Avagy azt hiszi czikkiró, hogy az olasz kettős könyvvezetés vagy az algebrai potencirozások szerinti számitás képesek lesznek egy kereskedésnek nagyobb lendületet adni ? Hát még az idegen nyelvek tudása ? szeretném tudni, mennyiben képes az egy magyarországi kereskedés forgalmát és menetét emelni!“ Én megmondom H. F. úrnak, de én meg aztán azt kérdem t. úrtól, hogy mondja meg : miképen gondolja lehetségesnek világkereskedelmet űzni, egyenes összeköttetésben állam a földgömb különféle nemzeteivel, nyelvek tudása nélkül ? Az angol nyelv praeponderans az Üzletvilágban, s körülbelül 100 millió halandó beszéli az öt világrészben, és azért még sincs oly export és import üzlet, hol legalább is négy öt nyelv használata ne kivántatnék meg. De hiszen H. F. úr maga sem hiszi azt, mert alig néhány sorral beebb már azt mondja : „Nem elég ha a könyvvitelt és külföldi nyelveket tudja.“ Ugye még több is szükséges ? Azt a téves állítását sem hagyhatom szó nélkül, miszerint „a kereskedőnek, valamint a költőnek és hadvezérnek, születni kell.“ Higyye meg ön, hogy nem kell ; kereskedőnek neveltetni kell csak. Csupán a költő az, kinek születni kell , tehát még a hadvezér sem az. — A hadvezér alkalom nélkül nem lesz nagygyá, ő csak a harcz terén szerezhet babért, míg a költői genius nincs megkötve sem hely, sem alkalom által. Nem lehet ezt oly általánosan használni. Én pályatársaimnak melegen ajánlom az idegen nyelvek tanulását, miáltal nemcsak kincsre tesz szert a fiatal ember, de megnyílik előtte az út a kivándorlásra, mire hogy hazánk kereskedelmét kiterjeszszük, nem kevesbbé van szükség, mint arra, hogy tengerpartunkkal gyors és olcsó közlekedésünk legyen. A magyar kereskedő ifjak száma feltűnően kevés külföldön. Londonban p. o. hol német, franczia, olasz s. a. t. ezrével van, magyar alig van 4—5, pedig ez majdnem az egyedüli mód egyenes összeköttetéseket szerezni s hazánk kereskedelmének hitelét emelni. De nem is szükséges, hogy hazafiságot csináljunk a dologból ; csak nézzük egyéni szempontból, mily előnyökben részesül az oly kereskedő ifjú, ki külföldre megy azon szándékkal , hogy honába visszatérjen, ismereteit érvényesítendő. 1- szer. Munkáját jól megfizetik. 2- szor. Nyelvismereteket szerez , s tervét szem előtt tartva, ismeretségeket köt, hogy azokat idővel üzleti összeköttetésre felhasználja. 3- szor. Megismerkedik a hajózási viszonyokkal, bankokkal, s számtalan oly intézményekkel, mikre még hazájában szükség van,vagy lehet, így midőn a maga javát mozdítja elő, egyszersmind a közös hazának is használ, mert tudományra és vagyonra tevén szert, hasznos polgárává válhatik a hazának. Hogy másképen mindig hátrányban fog maradni a magyar ifjúság, jó példa arra a most keletkezett vállalatok, hol a személyzet nagyobb része idegenekből áll, és annak nem más az oka mint az, hogy a szükséget nem lehet fedezni a magyar elemből. Terményeink s különösen lisztgyártmányunk nagy kelendőségnek örvend külföldön, csakhogy az a sajnos, miszerint magyar kereskedelem hiányában nem szerepel mint magyar. De nem csak az a baj,hogy nevünk ismeretlen, hanem az is, hogy, a hasznot más teszi el, így p. o. egy brazíliai,hát midőn „Pannónia“ lisztet rendel, mely a legjobb hírben áll az egész dél Amerikában, londoni vagy trieszti házhoz fordul , de többnyire londonihoz, s az eredmény az,hogy két külföldi ház jó kommissiót kap, míg a hazai semmit ; továbbá, hogy lisztünk egyszerűen mint trieszti liszt szerepel. Erről közvetlen tudomásom van, s bátran merek utalni árjegyzékekre Rio de Janeiro, Bahia, Pernambuco v. Buenos Ayres-ből stb. mindenütt ott találjuk, hogy :„Farinha de Trieste“ 2—3 ezer „reis“-el drágábban quotalva, mint bármely más liszt, de azért senki vagy igen kevés ember tudja, hogy azon legmagasabb árban részesülő trieszti (Pannónia) liszt magyarországi termény és gyártmány. Pedig igen fontos, hogy lisztünket direkt ismertessük, hogy tudja az a brazíliai stb. miszerint a „Pannónia“ és „István“ liszt magyar gyártmány. Ha trieszti név alatt ismeretes csupán, úgy csak az ottani malmok emelésére szolgál. Majd eljön az idő,midőn a malmok megszaporodván jobban rá lesznek szorulva az exportálásra, s ekkor elő fog állni az igazi verseny, mi még eddig majdnem ismeretlen, természetes, hogy akkor azon malmoké lesz az elsőség, melyek neve már jó hírben áll a külpiaczokon. A fő dolog tehát az, hogy oly kereskedőink legyenek, kik képesek lesznek direct connexiót kötni mindazon piaczokkal, hol hazai czikkeinkkel üzletet csinálhatunk, minek kivitelére múlhatatlan szükséges sok nyelvismeret, s minthogy a mi külkereskedésünk legfontosabb lesz Dél Amerikával, különös figyelmébe ajánlom a két ifjúságnak aspanyol és portugál nyelveket. Lápossy Ferencz*). *) Honfitársunk szives ajánlatát örömmel elfogadjuk. A lapot küldjük. Szerk. TARCZA. A szerelem bolondjai. Regény Jókai Mórtól. (Folytatás.) Az asszonyság, és az asszony. Egy hónap múlva már együtt vagyunk Pesten. Lemmingéket már ismerik a társas körök. Malvina a legtöbbször emlegetett delnő. Ragyogó szépség. Mindenki bámulja. Messziről sugárzik arczáról az a bizonyos fény, amiről a nők boldogságát fel lehet ismerni. Míg ez a nő egy olyan férj tulajdona volt, aki maga fénylett, tündökölt, senki sem vette észre , akár a holdat, mikor sötét felével áll felénk, és most mindenkit vonz maga után, ki azon bizonyos holdkórosságra hajlandó, amit egy delejes hölgy arct idéz elő, mint a hold, mikor szemben áll a nappal. De hát ki az az új nap, ez a Lemming, nézzünk már egyszer bele. Csillagzatára nézve : vállalkozó és pénzüzér, ki mindjárt a növésével olyan szerencsésen kezdte az üzletet, hogy három hüvelykkel alul maradt a legalsó katonamértéken, s igy ezer ötszáz forintot megtakarított, amit szálasabbnak eredt kortársai, mint katonaváltságot kényszerültek az állam tenyerébe leszámlálni. Arczvonásai egy vén gyermeket tüntetnek elő, hanem külső viselete maga a divatos elegantia, s külső modora finom és udvarias. De úgy hiszem szeretnénk arról is valamit írni, hogy minő tulajdonsága az, amivel kiérdemelte, hogy Malvina boldog nőnek érezze magát mellette ? Szinte félve fedezem fel e titkot, s ugyan körülnézek, hogy nem hallja-e meg valami ártatlan kedély, akinek még ilyesmit nem kellene megtudni. Tehát bizony Lemming úr titkos jó tulajdona, amivel Malvinát oly boldoggá varázsolta át, abból áll, hogy soha sincs otthon egy egész napig. Mindig utazik, mindig üzlet után jár, minden találkozása Malvinával vagy búcsú, vagy viszontlátás. Ah ! így Columbus is fel tudta állítani a tojást, csakhogy az aztán nem volt többé tojás. Nem tehetek róla. De biz az így van. De hát akkor minek Lemming úrnak ez a szép asszony ? Minek ? Annak, hogy az neki egy ambuláns firmája. Egy szép delnő, akiről az egész világ beszél , aki után a férjt mindenütt emlegetik, lehet-e ennél hatályosabb reklám ? A világ minden hírlapírójának barátsága nem csinálhat annyi szükséges zajt egy üzletemberének, mint amennyit egy szép asszonyság csinálhat. Csak járjon el nagyság minden tánczvigalomba, minden hangversenybe, minden lófuttatásra, minden színházba, csak viselje haját toronynak fonva , csigának csavaritva, Medúzának borzolva, polypnak csapozva, hableánynak hullámozva , ma veresre festve, holnap aranyporral behintve ; öltözzék pávának,pávatollas uszálylyal,királyi rezgőkkel ; mutassa szoborszépségü karjait, csábító vállát, bársony keblét a közönségnek ; hordozza fehér nyálán a szivárvány tört darabjait brilliánt ékszerekben ; tűnjék föl ma mint éji lepke, bizarr feketének, rubinos szárnyakkal, holnap, mint keleti királyné, minden divatot arczul csapó új ötletekkel ; menjen szemközt az általános ízléssel ; fordítsa meg a mindennapi szokást, hódítson ; hajoljon ; ragadjon magával ! ez mind szükséges az üzletre nézve ; mert mindazok, kik meghódulnak, elbimulnak, elragadtatnak, és mindazok kik versenyeznek, irigykednek, megszólnak, és mindazok, kik megbotránykoznak, csodálkoznak, kritizálnak, azok mind hirdetve hirdetik a nagy világnak hogy a Lemming firma valami nagyszerű , valami utolérhetetlen, valami rendkívüli. És ez bizony meghozza a maga perczentjeit. De még egyébre is jó egy szép asszony. Vannak dolgok, amiket férfiak igen drágán kaphatnak meg, asszonyok pedig igen olcsón. Nehogy valaki frivolitásokra gondoljon, mindjárt meg is mondom, hogy mit ? Hát például ama bizonyos vállalatot, melynek kedvéért a Lemming firma érdemesnek tartotta Bécsből áttenni lakását Pestre, s mely igen jövedelmes vállalat, ki tudja mily áldozatba került volna Lemming úrnak ? Vannak, akik e kérdésben bírnak tapasztalatokkal. Míg Lemmingné asszony vett magának 50 kvért egy fényképet, azon a fényképen vett magának egy hirhedett férfiút,s annak a hirhedett férfiúnak az árán megkapta a kérdéses vállalatot. S ilyen aprópénz több is van még a világban. Tehát két hónap múlva azon idő után, hogy Harter Nándor elhatározta magát azon lépésre, mely őt egy egészen új sphaerába vezette át , Angyaldy úr egy déli tizenkét órakor ellátogatott Lemmingné asszonysághoz. Az asszonyságnak pompás szállása volt a Lipótváros legdíszesebb utczájában s salonjait látogatta az előkelő világ is. Angyaldy ur komornyikot talált az előszobában, annak névjegyet adott át, a komornyik bement, kijött, azzal ajtót tárt előtte s mutatta neki, hogy tessék bemenni. A hogy uraknál szokás. Az asszonyság nehéz brocatban volt öltözve, elfogadási toilettben, kezein félkertyükkel , selyemdamaszkpamlagon ült , s kecses kézmozdulattal inte Angyaldy urnak, hogy foglaljon helyet a sveiezi karszékben. Angyaldy úr, úgy látszik, nem tartozott azon niveaun álló emberekhez, akikre mosolyogni szükség ; az asszonyság csupán a nyájas leereszkedés tónusáig alázta meg hozzá magát Hiszen ez csak a titkár. Távolabb, de már nem svájczi karszékben, hanem csak olyan közönséges széken ült, még valami kisasszony, szinte selyem ruhában. Alkalmasint társalkodónő. Volt még egy papagály is rózkalitkában, és olajfestmények a falon. Zongora is volt ott, bár Lemmingné nem tudott zongorázni. Lehet, hogy most tanul. — Régen nem láttam önt, Angyaldy úr, szól Lemmingné hideg közönynyel. — Bizony régen. Igen szép nagysádtól, hogy még nevemre emlékezik. Most is csak főnököm parancsa késztet nagysád perczeit igénybe vennem. — Főnöke küldte ? Ah. Halljuk , miért ? Én egy nagy köszönettel tartozom neki! nem felejtettem el : — szives közbenjárása végett. — Arról én mit sem tudok. Szólt Angyaldy úr, ártatlan arczczal. Egészen prózai ügy, amiben jöttem. — Kiváncsi vagyok rá. Angyaldy úr egy jelentékeny tekintetet vett ama másik hölgyre. Lemmingné elértette azt. — Oh, felőle beszélhet kegyed, csak francziául ért. Most francziául tanulok, helyzetemben szükség van erre. — Azonban, a mit én elő akarok adni, illustratióval is bir, a mit a törzs franczia is megérthet. Egyébiránt — ime itt van. Azzal Angyaldy ur elővont egy csomag összehajtott papirost s azt nagy hiedelemmel átnyujtá az asszonyságnak. — Mik ezek? szólt Lemmingné, a nélkül, hogy egybe is belenézett volna. —Megmagyarázhatom , ha nagysád maga nem akarja megnézni. Azon időbeli árjegyzékek, a melyben még nagysád Harter ur nevét viselte. Harter ur, bár több másfél esztendejénél, hogy nagysádtok összeköttetése megszűnt, készségesen kiegyenlitette azokat, s most azért küldi nagysádnak által, nehogy ugyanazon árjegyzékeket az uj jogczimen nagysádnak is előmutassák. Lemmingné egy szót sem szólt erre, hanem felállt a pamlagról büszkén, s csengetett. A komornyik belépett. — Menjen ön az úrhoz, s mondja meg, hogy kéretem azonnal egy szóra. Azzal ismét vissza ült helyére s elkezdett a társalkodóival valamit beszélni francziául. Angyaldy úr ezalatt nézegethette az olajfestményeket s találgathatta, hogy mi lehetett egynek-egynek az ára ? Jött azonban Lemming ur az izenet következtében sietve. Volt már szerencséje Angyaldy úrhoz : nem volt szükség őket egymásnak bemutatni. Lemmingné odamatatott az aranyozott lába antik asztalra letett papírokra s felfedezé azoknak kilétét Lemming ur előtt. — Nehány régi árjegyzékem, miket most mutattak be Harter Nándor urnak tévedésből, a miket a méltóságos úr túlságos udvariasságból kifizetett. Lemming úr műértő bírálat alá vette a papírokat, megnézte őket puszta szemmel is, azután meg arany keretű norgnollján keresztül is. Tulajdonképen azért nézte olyan sokáig, hogy addig Angyaldy arczát tanulmányozza. De hiszen az becsukott könyv volt, még nem is a sarkával kifelé fordítva, hogy a czímét olvashatná. — Tisztelt titkár úr , szólt azután, a legimpertinensebb orrhangon , ön igen természetesnek fogja találni, ha Lemming Rudolf semmi tartozását Lemming Malvinának nem engedi senki által kifizettetni, mióta az ő nejévé lett. Lemming Rudolf tudni fogja, hogy mivel tartozik egy gentleman saját maga magának. Lemming úr annyira becsülte saját énjét, hogy mindig csak harmadik személyben beszélt róla. — Lemming Rudolf ezt a két ezer forintot Harter Nándor urnak vissza fogja fizetni ; még pedig minthogy a fizetések már egy hónappal ezelőtt teljesítettek ; — tehát onnantuli kamatjával együtt. Lemmingné inte férjének s csendes sziszszegést hallatott. — Csak hagyjon engemet kedvesem. Lemming Rudolf tudja azt, hogy mi az illem, és mi a gavallérság? Lemming Rudolf bizonyosan nem fogja megsérteni Harter Nándor urat, aki egy tététől talpig gavallér, s kinek ez a tette is csak lovagiasságáról tanúskodik , egy Lemming be fogja tudni azt bizonyítani, hogy mint férj, mint gentleman, és mint financzier egyenlő korrektséggel tudott eljárni. A pénznem, melyben egy összeg visszafizettetik, oly bank-utalványokban fog átadatni, mik hó előtt lejártak, s miket midőn Harter Nándor úr a legelső bankárnál beváltana, az hozzá teendi a lejárati kamatot. — Óh Lemming Rudolfnál mindenféle pénznemben történik a fizetés. (Folytatása követk.) Név- és ezég-magyarítás. (n.) Az „Egyenlőségi kör“-nek egy, — isten tudná , hány századik — indítványa abból áll, hogy kérjék meg a kormányt : engedné el a névváltoztatási kérvények bélyegdíját, mert sok szegény embert az is akadályoz abban, hogy például Schwarzból „Feketévé“ válhasson. Ezt az indítványt annyival inkább megemlítjük, mivel magunk is helyeseljük. Igaz ugyan, hogy valamint a ruha, úgy a név se teszi az embert, mert hiszen, ha végig tekintjük a függetlenségi harcz nemes áldozatainak névsorát, (ezt a feledhetetlen névsort,) látni fogunk benne, számtalan, idegen hangzású nevet, márpedig abban aztán senki sem kétkedhetik, hogy Aulich, Lahner, Schweidel, Pöltenberg é, a Jobbiek szívben, lélekben igazabb magyarok valának, mint ama dupla ypsilonos ős-családi lények, kik ugyanez időben muszkaventésre adták roszban tört fejüket ; de az is bizonyos, hogy a név, ha nem kötelez is, de mégis egy kapcsot képez, legkivált azoknál, kik nem örökölték azt, hanem maguk szerzik maguknak. 1861 ben semmi sem bosszanta annyira az „ágostai“ bérencz tollakat, mint a német nevek tömeges magyarítása. S ha már egyéb haszna se lenne , az is jó, ha efféle népnek egy kis boszuságot szerzünk vele. De van egyéb haszna is. A tourista, ki Pestre jő, a német czégtáblák sokasága folytán arra a gondolatra jöhet, hogy Magyarország fővárosa csakugyan német város. Idézünk egy példát. A koronázás alkalmával egy angol író a következő sorokat írta egyik első rendű londoni lapban : „Pest egy modern német város. A boltok fölött különös firmákat és czégeket lehet látni, nagyobbára német nevekkel, melyekben a vezeték- és keresztneveket magyar módra megcserélik, ekképen : Schmidt Ludwig, Richter Wilhelm sat.“ Persze a touristák közel kevesen mennek a társaságokba, az egyletekbe, hol meghallhatnák, hogy például Schmidt Ludwig mily jó magyarsággal beszél , s ha észreveszik, hogy a magyar főváros színházában német nyelven hódolnak Tháliának és Offenbachnak , akkor kész a világ mind a négy része felé kitrombitált meggyőződés, hogy Pest „egy modern német város.“ Teljességgel nem állítjuk magunk sem, hogy tősgyökeres magyar város , de bizonyos, hogy magyar akar lenni, s ha egyszer akar, jó, ha ezt külsőleg is megmutatja egy kicsit. Ennélfogva örömest vehetnék, ha például az „Izraelita magyar egylet,“ felszólalna a mellett, hogy új polgártársaink áldozzák föl régi német cégtábláikat az egyenjogosítás oltárán. Nem sokba kerülne, s mindenesetre jelentene valamit. S még derekabb lenne, ha az új táblára új név is kerülne. Nem jutott volna soha eszünkbe : bárkitől is azt kívánni, hogy váljék meg régi megszokott nevétől, melynek — meglehet — sok év alatt elég tisztességes hirt és becsületet szerzett, — ha nem látnók, hogy megvan rá a hajlam, s ha nem olvastuk volna ép egy izraelita hazánkfia lelkes fölhívását , hogy tömegesen magyarítsák meg nevüket, S ha e jó akaratnak a szegényeknél a bélyegdij sat. valóban útjában áll, (noha e kis akadályt a módosabbak tán maguk is elhárítnák felebarátjaik elöl,) akkor az „egyenlőségi kör“ indítványa csakugyan érdemes arra, hogy fensőbb helyen is meghallgassák. A névmagyarosítást az izraeliták körében az is igen ajánlatossá teszi, hogy köztük tömérdek család visel ugyanegy nevet. Csak nemrég számolta elő egy helyi statistika, hogy csupán Pesten hány száz Schwarcz, Weisz és Kohn lakik. Pedig ebből mennyi tévedés, félreértés, hátrány következik. Philadelphiában egyszer a színházban elkiálták : „a Smithék háza ég,és egyszerre legalább is háromszáz ember riadt föl desperát arccal, ijedt aggodalommal, pedig voltaképen csak egy Smithnek volt oka kétségbe esni. De mikor a többit is úgy hívták.