A Hon, 1868. március (6. évfolyam, 51-75. szám)

1868-03-01 / 51. szám

6. Fejezet. Tartalék-hitel esetleges előre nem látható költségekre (kü­lön számadástétel mellett.) Hogy : az erre igénybe vett összeg kitörü­lendő. Hogy az átruházási jog (Virement) a közös pénzügyi minisztériumnak az ugyanazon czim allatti tételek iránt, valamint saját költségveté­sének 4—8-ik és 13—16-ik czímeire nézve is engedélyezendő, hogy a közös pénzügyi minisztérium felszólí­tandó , miszerint oda hatni igyekezzék, hogy vonatkozással az eddigi államadóssághoz járu­­lás iránti kötelezettségről szóló törvény 8. §-ára azon összegek fölszámíttassanak, melyek a pénz­ügyminiszter által közlött 1867. évi deczember 31-ki fölszámitási irat szerint az ugyanazon na­pon a közös pénzügyi miniszter kezelése alá bo­csátott államközponti pénztárban valának. Az sorolt határozatok szerint a következendő számeredmény mutatkozik . 4. F­ej­ez­et: Közös pénzügyi minisztérium. 1 —1­3 c­z­i­m. központi vezetés, központi pénz­tár és ennek szám­osztályai .... 140,600 ft. 4—8. czim. költségek a lebegő 9—16 czi­m.költségek az állósi­tott adósságra . . 895,380 ft. 17 czim. közös nyugdijak . 1,800,000 ft. öszvesen : 3,535,980 ft. 5. Fejezet. Számellenörség 1. czim. legfőbb számszék . 90,700 ft. 2. czim. katonai központi számvevőség . . . 468,810 ft. 3. c­z­i­m. tengerészeti szám­osztályok .... — — összesen : 959,510 ft. 6. Fejezet. Tartalék eles­­­k. Kelt Bécsben, 1868-ki febr. 22. gróf Auersperg Antal, s. k. elnök. Dr. Tornán Lovro, s. k. tollvivő. Jelen fordítás hiteléül Proszke Frigyes, s. k. a közös külügyi minisztéri­um irodatisztje mint fordító. Manoilovits azt indítványozza, hogy az ily küldeményeket az elnök időkimélés tekinte­téből külön ülés tartása nélkül egyenesen a 30 as albizottsághoz utasítsa. Elnök kijelenti, hogy miután erre felhatal­mazva nem volt ezen eljárást nem követhette, hanem jövőre ezen határozat értelmében fog el­járni. A felolvasott közleményeket a 30-as al­bizottsághoz utasítja, mely azt nyomban tárgya­lás alá veheti, miután azok már kinyomatva szét is osztattak. Elnök felhatalmazást kér arra nézve,hogy miután mártius elseje közeledik, a de­­legatio ülésezésének végét pedig előre tudni nem lehet, a költségvető bizottság eddigi­ tételei szerint az elnökség a delegatio tiszti személyzetének 10 napról 10 napra a díjakat előlegesen kifizethes­se. A fölhatalmazás megadatik. Erre az ülés eloszlik i. e. 11 órakor, a 30-as albizottság közvetlen ülést tart, adósságra . . . 700.000 ft. Fönnebb olvasható a magyar dele­­gatió nyilvános üléséről szóló tudósítás, s az osz­trák delegatió azon határozata, mely az alkalom­mal a magyar delegatió elé terjesztetett. Ugyana­zon nap,febr.28-án az osztrák delegátusok is tar­tottak ülést, melynek tárgyát a­­szárazföldi had­sereg költségvetéséről beadott jelentés képezte. A szárazföldi hadsereg költségvetésének elő­leges megvitatására kiküldött albizottság elő­adója Demel jelenti, hogy miután a bizottság a budgetet csupán átmenetinek tekinti, azon jelen­tékeny változásokat nem tett, hanem indítvá­nyozza, hogy némely nem oda való tételek kiha­gyásával, melyek 60,058 ftot tesznek ki és 20,000 ftra menő kitörléssel az egész költségve­tés en bloc elfogadtassék. Erre megkezdődik az átalános vita. Szólókul felíratták magukat Schmerling, Figuly, Skene, Rechbauer és Gross, kivéve Schmerlinget, mind­nyájan az albizottság indítványa ellen. Schmerling az osztrák hadseregnek be­bizonyított hűségét és hősiességét magasztalja. Az utóbbi csapásoknak — úgymond — egyedül szerencsétlenség és kedvezőtlen viszonyok vol­tak okai ; a hadsereg még Sadowánál is meg­tette kötelességét. Mindazoáltal nem tagadhatja Schmerling hogy az 1865. év néhány hiányt fe­dezett fel, melyet eltörölni, vagy kijavítani kell. Szónok azt hiszi, hogy a baj orvoslására igen üdvös eszközök volnának az intelligentia és az általános hadkötelezettség, de fődolog a hadse­reg egysége ! (Bravo !) A birodalom kettéosztá­sának tekintetében is egészen más eredményt ért volna el a kormány, ha e gyülekezet véle­ményét előbb hallhatják. Itt az ideje szót emel­ni a sereg egysége mellett, nehogy végre is a kettéosztás diadalmaskodjék. (Bravo.) Szónok ezután a sereg eddigi szervezetéről szól, és úgy találja, hogy az leginkább veszi te­kintetbe a nemzetiségeket, miután dzsidások csak Galicziából, huszárok csak Magyarország­ból állíttatnak ki. Mi azonban a sereg nyelvét és a taktikát illeti, szem előtt kell tartani az egységes álláspontot úgy mint Franczia­, vagy Poroszországban stb. Eddig megvan még azon szép rend, hogy a legkülönfélébb ezredek kato­nái között testvéries egyetértés uralkodik, őriz­kedni kell tehát azt megrendíteni, és beoltani a hadseregbe a mi országgyűléseink politikai szer­vezetének szakadozottságát, mert a sereg szét­osztása egyenlő volna a birodalom romlásával. (Bravo.) Figuly csak számokkal akar beszélni, de az előtte szóló által kényszerítve érzi magát a politikai kérdést is érinteni. Ő is a hadsereg egységét pártolja. Rokonszenvezni kell ugyan a sereggel, mert hiszen a nemzet fiai azok, de a seregnek egynek kell lenni a nép­pel, és nem kell ezzel szemben állítani. A mi fiainknak nem szabad fegyvert emelniök a nép ellen. Igazságosságnak kell uralkodni min­denütt és igy a seregben is ; a művelődés szelle­me végre is meg fogja akadályozni a polgárok elleni kihágásokat. Most áttérek a pénzügyi ér­dekekre. Hagyjunk jóvá annyit, amennyire a seregnek szüksége van , de nem fekszenek előttünk a múlt évek eredményei ; szerezzünk anyagot, de nincs inventáriumunk. A budget szerkezete igen elég­telen és nagyon megnehezíti a munkát. Ennyit az alakról, térjünk át az anyagra. Tanuljunk a múltból. A sereg a birodalom biztosítéka gyanánt tekintetett, de ezen biztosíték daczára is, mely 1859-ben 275 millióba került, Milano elveszett. 1862-ben 135 milliót engedélyezett a reichsrath, és kitűnt, hogy 16 millióval több volt az, mint amennyi kellett. Ezt azok kedvéért említem, kik azt állítják, hogy nem lehet többet levonni. Csak azt említem, hogy az 1846 —47-iki drá­ga években, midőn még Milano és Velencze bir­tokában valánk, és német szövetségi várakat is el kellett őrséggel látnunk, a hadi budget 61—63 millió £ volt. Azóta a magas hadibudgetek 3 milli­­árdnál többre rugtatták az államadósságot. Ed­dig és ne tovább ! A hadi budgeten kell gazdál­kodnunk, különben a sereg teszi tönkre a biro­dalmat. (Bravo !) Honfiúi kötelesség csekélyre szabni a hadi budgeteket. — 1866-ban 66 millió elégséges­nek nyilvánitatott, és most 72 milliót kérnek; ennek oka nem az uralgó drágaságban rejlik, de azon törekvésben, hogy a legénység, a lovak, készületek sat. minél inkább szaporittassanak. Szónok az egyes tételeket hasonlitgatja ösz­­sze. (Mozgás a képviselők padjának vendégei közt. Többi közt dr. Giskra élénken a hadi gesticulát) Miután szónok a hadseregben létező nyugdíjazási intézményt az által jellemzi, hogy számtanszerüleg bizonyítja be a helytelen arányt, működő tábornokok, törzstisztek és nyugdíjazot­tak között, így szól : Uraim ! ha valamit el akarunk érni, nem sza­bad többé megelégednünk a vágyak és kívánsá­gokkal : az eszközök már kopottak, és csak egy harmadik eszköz marad kezünkben : az új adó- és újonczengedélyezési jog­ — Ha úgy állítjuk össze a számokat, amint szükségesek,mm­ magától tűnik elő a reductio. Ez az egyedüli, és azt hi­szem legjobb eszköz. Nem szabad több katonaságot engedélyeznünk, mint mennyi szükséges. Lehetünk barátai a had­seregnek, és mégis sürgethetjük a jó gazdálko­dást a seregnél, a­nélkül, hogy a status quo megtartása mellett szavaznánk. Azért ellene szavazok az en bloc elfogadásá­nak, és annak idejében megteendem indítványo­mat. (Bravo balról.) Figura után Skene szól. Fejtegeti egy na­gyobb hadsereg jelentőségét Ausztriára nézve, s erősen hangsúlyozza a hadsereg egységét. Azt hiszem, úgymond el kéne, hogy a­ki 70 százalé­kot fizet a közös költséghez, annak jogában áll szólani, s remélem, egyik oldalon sem találok ellenkezésre, ha kimondom, hogy 70%-ot egy ketté­osztott hadseregre nem fogunk fizetni. Mi­után még hasonló szellemben tovább is menny­dörgött volna, következő indítványt tesz : Az ösz­­szes 80,490,000 frtnyi szükséglet 84,180,000 ftra emeltessék fel. Ezen indítvány ellen többen szót emeltek. Rechbauer a költségvetést nagynak ta­lálja s miután annak l­ebb szállítására több okot felhozott volna,következő indítványt tesz . Hatá­rozza el a delegátió, hogy a szárazföldi hadse­reg részére 1868-ra rendes kiadásul 63 milliót engedélyez. Indítványa több oldalról támogat­­tatik. Gross Rechbauer indítványa mellett szól, csak akarni kell úgymond, s akkor a kormány­nak csekélyebb összeg is elegendő lesz költsé­geire. Ami a hadsereg egységét illeti, arra nézve ő is teljesen egyetért az előtte szólókkal. Kuhn hadügyminiszter azoknak válaszol, kik­­ a hadseregben történt némely reductiók miatt megtámadták. Ezen ügy, úgymond, a legkitűnőbb tábornokokból alakított bizottság előtt tárgyal­tatott és végeztetett el. Ami pedig a hadsereg roppant költségeit illeti, arra nézve azon kérdést intézi, hogy mi a hadsereg ? A hadsereg csak eszköz a diplomácia kezében , kés melylyel a műtétet véghez viszik. Aztán elősorolja, mennyibe került eddig is a hadsereg tartása. A hadi budget már 1847-ben 45 milliót tett, mihez hozzájárul az agró, valamint a jelenlegi állapot, midőn majdnem háromszoros drága minden, mint volt 1847-ben. Ezeket figyel­mébe ajánlja Kuhn azon delegátusoknak, kik minden áron levonásokat akarnak tenni a hadi budgetből. Végre még Becke miniszter szólt Protobevera megjegyzésére, s miután már sokan sürgették az ülés berekesztését, az elnök teljesít­ette is azt. London, febr. 12. Olvasván a „Hon“ 12-ik számában Hanzely F. ur válaszát, Mihók Sándor úrnak a „Pesti Naplódban megjelent „kereskedelmünk és ke­reskedelmi fiatalságunk“ czikkére, indíttatva érzem magamat hozzá­szólni e minden kereske­dő előtt igen fontos tárgyhoz. Nem lévén szerencsés a P. Naplót olvashatni, csak a válaszban idézett részeiből ismerem M. S. czikket, de azon hitben vagyok, hogy abból elegendő ismeretet szereztem annak irányáról. H. F. úr igen jól ismeri a hátrányokat, mivel egy magyar két­ ifjúnak megküzdeni kell, hogy magát a szükséges tudományokban képezhesse ; nem is csoda tehát, hogy oly jól védelmezi a gyengéit, melyekre M. S. szint oly jó­l rátalált. Fájdalom,kevés kivétellel, úgy áll a dolog a két­ fiatalsággal, mint a hogy azt M. S. élénkbe zár­ja ; de megbocsát nekem M. ur, ha azt mondom*­, miszerint nem járt el kellő óvatossággal, midőn a bajon orvoslandó, a beteget magát bántalmaz­ta. — Valamint a gyermeket nem vonhatjuk fe­lelősségre roszaságáért akkor, ha az a nevelésé­ben gyökeredzik, úgy a kereskedő tanonczokat vagy segédeket sem bánthatjuk azért, hogy tu­datlanok és hogy mindenütt ott találhatók, ahol mindent, csak tanul­­, jót tanulni nem lehet,­­ mindaddig , míg nevelői nem gondoskodnak olyan helyekr­ől, hová a fiatal ember eljárhas­son , szabad idejét mindig haszonnal tölteni. — Ily helyek hiányában az, kinek nincs családok­kal ismeretsége , nem is mehet jobb helyre, mint kávéházba, és, hogy mily szomorú követ­kezményei vannak a kávéházi életnek, hol a drága idő és pénz elfecséreltetik, azt már sok főnök kárral tapasztalhatta. — Senkinek sem áll jobban érdekében, mint a főnök urak­nak, hogy tanítványaikból okos és becsüle­tes embert neveljenek, és mégis igen nagy azok száma , kik azzal igen keveset vagy épen semmit nem gondolnak. — A vidéken különösen vannak oly főnökök, kik tanítványai­kat többet használják házi és mezei munkákra, mint üzletükben. Az ilyen főnökök rendesen sok tanonctot fogadnak csupa speculatióból, mert ezek a legolcsóbb szolgák : nincs fizetésük, sem ruházatuk, de sőt még ők fizetnek néha. Innen van aztán, hogy oly sok a boltos legény s még is hiányzik a kereskedő. De nézzük H. F. ur válaszának érdemét. — Azt mondja ezen t. ur: „Avagy azt hiszi czikk­­iró, hogy az olasz kettős könyvvezetés vagy az algebrai potencirozások szerinti számitás képe­sek lesznek egy kereskedésnek nagyobb lendü­letet adni ? Hát még az idegen nyelvek tudása ? szeretném tudni, mennyiben képes az egy ma­gyarországi kereskedés forgalmát és menetét emelni!“ Én megmondom H. F. úrnak, de én meg aztán azt kérdem t. úrtól, hogy mondja meg : miképen gondolja lehetségesnek világke­reskedelmet űzni, egyenes összeköttetésben ál­lam a földgömb különféle nemzeteivel, nyelvek tudása nélkül ? Az angol nyelv praeponderans az Üzletvilágban, s körülbelül 100 millió halandó beszéli az öt világrészben, és azért még sincs oly export és import üzlet, hol legalább is négy öt nyelv használata ne kivántatnék meg. De hiszen H. F. úr maga sem hiszi azt, mert alig néhány sorral beebb már azt mondja : „Nem elég ha a könyvvitelt és külföldi nyelveket tud­ja.“ Ugy­e még több is szükséges ? Azt a téves állítását sem hagyhatom szó nélkül, miszerint „a kereskedőnek, valamint a költőnek és had­vezérnek, születni kell.“ Higyye meg ön, hogy nem kell ; kereskedőnek neveltetni kell­­ csak. Csupán a költő az, kinek születni kell ,­­ tehát még a hadvezér sem az. — A hadvezér alka­lom nélkül nem lesz nagygyá, ő csak a harcz terén szerezhet babért, míg a költői genius nincs megkötve sem hely, sem alka­lom által. Nem lehet ezt oly általánosan hasz­nálni. Én pályatársaimnak melegen ajánlom az ide­gen nyelvek tanulását, mi­által nem­csak kincs­re tesz szert a fiatal ember, de megnyílik előtte az út a kivándorlásra, mire hogy hazánk keres­kedelmét kiterjeszszük, nem kevesbbé van szük­ség, mint arra, hogy tengerpartunkkal gyors és olcsó közlekedésünk legyen. A magyar ke­reskedő ifjak szám­a feltűnően kevés külföldön. Londonban p. o. hol német, franczia, olasz s. a. t. ezrével van, magyar alig van 4—5, pedig ez majdnem az egyedüli mód egyenes összeköt­tetéseket szerezni s hazánk kereskedelmének hitelét emelni. De nem is szükséges, hogy haza­­fiságot csináljunk a dologból ; csak nézzük egyé­ni szempontból, mily előnyökben részesül az oly kereskedő ifjú, ki külföldre megy azon szán­dékkal , hogy honába visszatérjen, ismereteit érvényesítendő. 1- szer. Munkáját jól megfizetik. 2- szor. Nyelvismereteket szerez , s tervét szem előtt tartva, ismeretségeket köt, hogy azokat idővel üzleti összeköttetésre felhasználja. 3- szor. Megismerkedik a hajózási viszonyok­kal, bankokkal, s számtalan oly intézményekkel, mikre még hazájában szükség van,vagy lehet, így midőn a maga javát mozdítja elő, egy­szersmind a közös hazának is használ, mert tu­dományra és vagyonra tevén szert, hasznos pol­gárává vál­hatik a hazának. Hogy másképen mindig hátrányban fog ma­radni a magyar ifjúság, jó példa arra a most keletkezett vállalatok, hol a személyzet nagyobb része idegenekből áll, és annak nem más az oka mint az, hogy a szükséget nem lehet fedez­ni a magyar elemből. Terményeink s különösen lisztgyártmányunk nagy kelendőségnek örvend külföldön, csakhogy az a sajnos, miszerint magyar kereskedelem hiá­nyában nem szerepel mint magyar. De nem csak az a baj,hogy nevünk ismeretlen, hanem az is, hogy, a hasznot más teszi el, így p. o. egy brazíliai,hát midőn „Pannónia“ lisztet ren­del, mely a legjobb hírben áll az egész dél Ame­rikában, londoni vagy trieszti házhoz fordul , de többnyire londonihoz, s az eredmény az,hogy két külföldi ház jó kommissiót kap, míg a hazai semmit ; továbbá, hogy lisztünk egyszerűen mint trieszti liszt szerepel. Erről közvetlen tudomá­som van, s bátran merek utalni árjegyzékekre Rio de Janeiro, Bahia, Pernambuco v. Buenos­ Ayres-ből stb. mindenütt ott találjuk, hogy :„Fa­­rinha de Trieste“ 2—3 ezer „reis“-el drágábban quotalva, mint bármely más liszt, de azért senki vagy igen kevés ember tudja, hogy azon legma­gasabb árban részesülő trieszti (Pannónia) liszt magyarországi termény és gyártmány. Pedig igen fontos, hogy lisztünket direkt ismertessük, hogy tudja az a brazíliai stb. miszerint a „Pan­nónia“ és „István“ liszt magyar gyártmány. Ha trieszti név alatt ismeretes csupán, úgy csak az ottani malmok emelésére szolgál. Majd eljön az idő,midőn a malmok megszaporodván jobban rá lesznek szorulva az exportálásra, s ekkor elő fog állni az igazi verseny, mi még eddig majdnem ismeretlen, természetes, hogy akkor azon mal­moké lesz az elsőség, melyek neve már jó hír­ben áll a külpiaczokon. A fő dolog tehát az, hogy oly kereskedőink legyenek, kik képesek lesznek direct connexiót kötni mind­azon pia­­czokkal, hol hazai czikkeinkkel üzletet csinálha­tunk, minek kivitelére múlhatatlan szükséges sok nyelvismeret, s minthogy a mi kül­keres­kedésünk legfontosabb lesz Dél Amerikával, kü­lönös figyelmébe ajánlom a két­ ifjúságnak a­­spanyol és portugál nyelveket. Lápossy Ferencz*). *) Honfitársunk szives ajánlatát örömmel elfogadjuk. A lapot küldjük. Szerk. TARCZA. A szerelem bolondjai. Regény Jókai Mórtól. (Folytatás.) Az asszonyság, és az asszony. Egy hónap múlva már együtt vagyunk Pesten. Lemmingéket már ismerik a társas körök. Malvina a legtöbbször emlegetett delnő. Ra­gyogó szépség. Mindenki bámulja. Messziről sugárzik arczáról az a bizonyos fény, a­miről a nők boldogságát fel lehet ismerni. Míg ez a nő egy olyan férj tulajdona volt, a­ki maga fénylett, tündökölt, senki sem vette észre , akár a holdat, mikor sötét felével áll fe­lénk, és most mindenkit vonz maga után, ki azon bizonyos holdkórosságra hajlandó, a­mit egy delejes hölgy­ arct i­déz elő,­­ mint a hold, mi­kor szemben áll a nappal. De hát ki az az új nap, ez a Lemming, néz­zünk már egyszer bele. Csillagzatára nézve : vállalkozó és pénzüzér, ki mindjárt a növésével olyan szerencsésen kezdte az üzletet, hogy három hüvelykkel alul maradt a legalsó katonamértéken, s igy ezer öt­száz forintot megtakarított, a­mit szálasabbnak eredt kortársai, mint katonaváltságot kénysze­rültek az állam tenyerébe leszámlálni. Arczvo­­násai egy vén gyermeket tüntetnek elő, hanem külső viselete maga a divatos elegantia, s külső modora finom és udvarias. De úgy hiszem szeretnénk arról is valamit írni, hogy minő tulajdonsága az, a­mivel kiér­demelte, hogy Malvina boldog nőnek érezze ma­gát mellette ? Szinte félve fedezem fel e titkot, s ugyan kö­rülnézek, hogy nem hallja-e meg valami ártat­lan kedély, a­kinek még ilyesmit nem kellene megtudni. Tehát bizony Lemming úr titkos jó tulajdona, a­mivel Malvinát oly boldoggá varázsolta át, ab­ból áll, hogy­­ soha sincs otthon egy egész napig. Mindig utazik, mindig üzlet után jár, minden találkozása Malvinával vagy búcsú, vagy vi­szontlátás. Ah ! így Columbus is fel tudta állítani a tojást, csakhogy az aztán nem volt többé tojás. Nem tehetek róla. De biz az így van. De hát akkor minek Lemming úrnak ez a szép asszony ? Minek ? Annak, hogy az neki egy ambuláns firmája. Egy szép delnő, a­kiről az egész világ beszél , a­ki után a férjt mindenütt emlegetik, lehet-e en­nél hatályosabb reklám ? A világ minden hírlap­írójának barátsága nem csinálhat annyi szüksé­ges zajt egy üzlet­emberének, mint a­mennyit egy szép asszonyság csinálhat. Csak járjon el nagyság minden tánczviga­lomba, minden hangversenybe, minden ló­­futtatásra, minden színházba, csak viselje ha­ját toronynak fonva , csigának csavaritva, Medúzának borzolva, polypnak csapozva, hab­leánynak hullámozva , ma veresre festve, holnap aranyporral behintve ; öltözzék pává­nak,pávatollas uszálylyal,királyi rezgőkkel ; mu­tassa szoborszépségü karjait, csábító vállát, bár­sony keblét a közönségnek ; hordozza fehér nyá­lán a szivárvány tört darabjait brilliánt éksze­rekben ; tűnjék föl ma mint éji lepke, bizarr fe­ketének, rubinos szárnyakkal, holnap, mint keleti királyné, minden divatot arczul csapó új ötle­tekkel ; menjen szemközt az általános ízléssel ; fordítsa meg a mindennapi szokást, hódítson ; hajoljon ; ragadjon magával ! ez mind szükséges az üzletre nézve ; mert mindazok, kik meghó­dulnak, elbimulnak, elragadtatnak, és mindazok kik versenyeznek, irigykednek, megszólnak, és mindazok, kik megbotránykoznak, csodálkoz­nak, kritizálnak, azok mind hirdetve hirdetik a nagy világnak hogy a Lemming firma valami nagyszerű , valami utolérhetetlen, valami rend­kívüli. És ez bizony meghozza a maga perczentjeit. De még egyébre is jó egy szép asszony. Vannak dolgok, a­miket férfiak igen drágán kaphatnak meg, asszonyok pedig igen olcsón. Nehogy valaki frivolitásokra gondoljon, mind­járt meg is mondom, hogy mit ? Hát például ama bizonyos vállalatot, melynek kedvéért a Lemming firma érdemesnek tartotta Bécsből áttenni lakását Pestre, s mely igen jö­­vedelmes vállalat, ki tudja mily áldozatba került volna Lemming úrnak ? Vannak, a­kik e kérdés­ben bírnak tapasztalatokkal. Míg Lemmingné asszony vett magának 50 kvért egy fényképet, azon a fényképen vett magának egy hirhedett férfiút,s annak a hirhedett férfiúnak az árán meg­kapta a kérdéses vállalatot. S ilyen aprópénz több is van még a világban. Tehát két hónap múlva azon idő után, hogy Harter Nándor elhatározta magát azon lépésre, mely őt egy egészen új sphaerába vezette át , Angyaldy úr egy déli tizenkét órakor ellátoga­tott Lemmingné asszonysághoz. Az asszonyságnak pompás szállása volt a Li­pótváros legdíszesebb utczájában s salonjait lá­togatta az előkelő világ is. Angyaldy ur komornyikot talált az előszobá­ban, annak névjegyet adott át, a komornyik be­ment, kijött, azzal ajtót tárt előtte s mutatta ne­ki, hogy tessék bemenni. A hogy uraknál szo­kás. Az asszonyság nehéz brocatban volt öltözve, elfogadási toilettben, kezein félkertyükkel , se­­lyemdamaszkpamlagon ült , s kecses kézmozdu­lattal inte Angyaldy urnak, hogy foglaljon he­lyet a sveiezi karszékben. Angyaldy úr, úgy látszik, nem tartozott azon niveaun álló emberekhez, a­kikre mosolyogni szükség ; az asszonyság csupán a nyájas leeresz­kedés tónusáig alázta meg hozzá magát Hiszen ez csak a titkár. Távolabb, de már nem svájczi karszékben, hanem csak olyan közönséges széken ült, még valami kisasszony, szinte selyem ruhában. Al­kalmasint társalkodónő. Volt még egy papagály is rózkalitkában, és olajfestmények a falon. Zongora is volt ott, bár Lemmingné nem tu­dott zongorázni. Lehet, hogy most tanul. — Régen nem láttam önt, Angyaldy úr, szól Lemmingné hideg közönynyel. — Bizony régen. Igen szép nagysádtól, hogy még nevemre emlékezik. Most is csak főnököm parancsa késztet nagysád perczeit igénybe ven­nem. — Főnöke küldte ? Ah. Halljuk , miért ? Én egy nagy köszönettel tartozom neki! nem felej­tettem el : — szives közbenjárása végett. — Arról én mit sem tudok. Szólt Angyaldy úr, ártatlan arczczal. Egészen prózai ügy, a­mi­ben jöttem. —­ Kiváncsi vagyok rá. Angyaldy úr egy jelentékeny tekintetet vett ama másik hölgyre. Lemmingné elértette azt. — Oh, felőle beszélhet kegyed, csak francziául ért. Most francziául tanulok, helyzetemben szük­ség van erre. — Azonban, a mit én elő akarok adni, illus­­tratióval is bir, a mit a törzs franczia is megért­het. Egyébiránt — ime itt van. Azzal Angyaldy ur elővont egy csomag össze­hajtott papirost s azt nagy hiedelemmel átnyujtá az asszonyságnak. — Mik ezek? szólt Lemmingné, a nélkül, hogy egybe is belenézett volna. —Megmagyarázhatom , ha nagysád maga nem akarja megnézni. Azon időbeli árjegyzékek, a melyben még nagysád Harter ur nevét viselte. Harter ur, bár több másfél esztendejénél, hogy nagysádtok összeköttetése megszűnt, készsége­sen kiegyenlitette azokat, s most azért küldi nagysádnak által, nehogy ugyanazon árjegyzé­keket az uj jogczimen nagysádnak is előmu­tassák. Lemmingné egy szót sem szólt erre, hanem felállt a pamlagról büszkén, s csengetett. A komornyik belépett. — Menjen ön az úrhoz, s mondja meg, hogy kéretem azonnal egy szóra. Azzal ismét vissza ült helyére s elkezdett a tár­salkodóival valamit beszélni francziául. Angyaldy úr ezalatt nézegethette az olaj­fest­ményeket s találgathatta, hogy mi lehetett egy­nek-egynek az ára ? Jött azonban Lemming ur az izenet következ­tében sietve. Volt már szerencséje Angyaldy úrhoz : nem volt szükség őket egymásnak bemutatni. Lemmingné odamatatott az aranyozott lába antik asztalra letett papírokra s felfedezé azok­nak kilétét Lemming ur előtt. — Nehány régi árjegyzékem, miket most mu­tattak be Harter Nándor urnak tévedésből, a miket a méltóságos úr túlságos udvariasságból kifizetett. Lemming úr műértő bírálat alá vette a papí­rokat, megnézte őket puszta szemmel is, azután meg arany keretű norgnollján keresztül is. Tu­lajdonképen azért nézte olyan sokáig, hogy ad­dig Angyaldy arczát tanulmányozza. De hiszen az becsukott könyv volt, még nem is a sarkával kifelé fordítva, hogy a czímét ol­vashatná. — Tisztelt titkár úr , szólt azután, a legim­­pertinensebb orrhangon , ön igen természetes­nek fogja találni, ha Lemming Rudolf semmi tartozását Lemming Malvinának nem engedi senki által kifizettetni, mióta az ő nejévé lett. Lemming Rudolf tudni fogja, hogy mivel tarto­zik egy gentleman saját maga magának. Lemming úr annyira becsülte saját énjét, hogy mindig csak harmadik személyben beszélt róla. — Lemming Rudolf ezt a két ezer forintot Harter Nándor urnak vissza fogja fizetni ; még pedig minthogy a fizetések már egy hónappal ez­előtt teljesítettek ; — tehát onnantuli kamatjá­val együtt. Lemmingné inte férjének s csendes sziszsze­­gést hallatott. — Csak hagyjon engemet kedvesem. Lem­ming Rudolf tudja azt, hogy mi az illem, és mi a gavallérság? Lemming Rudolf bi­zonyosan nem fogja megsérteni Harter Nándor urat, a­ki egy tététől talpig gavallér, s kinek ez a tette is csak lovagiasságáról tanúskodik , egy Lemming be fogja tudni azt bizonyítani, hogy mint férj, mint gentleman, és mint financzier egyenlő korrektséggel tudott eljárni. A pénz­nem, melyben egy összeg visszafizettetik, oly bank-utalványokban fog átadatni, mik­­ hó előtt lejártak, s miket midőn Harter Nándor úr a legelső bankárnál beváltana, az hozzá teendi a lejárati kamatot. — Óh Lemming Rudolfnál mindenféle pénznemben történik a fizetés. (Folytatása követk.) Név- és ezég-magyarítás. (n.) Az „Egyenlőségi kör“-nek egy, — isten tudná , hány századik — indítványa abból áll, hogy kérjék meg a kormányt : engedné el a név­változtatási kérvények bélyegdíját, mert sok sze­gény embert az is akadályoz abban, hogy például Schwarzból „Feketévé“ válhasson. Ezt az indítványt annyival inkább megemlítjük, mivel magunk is helyeseljük. Igaz ugyan, hogy valamint a ruha, úgy a név se teszi az embert, mert hiszen, ha végig tekintjük a függetlenségi harcz nemes áldozatainak névso­rát, (ezt a feledhetetlen névsort,) látni fogunk ben­ne, számtalan, idegen hangzású nevet, már­pedig abban aztán senki sem kétkedhetik, hogy Aulich, Lahner, Schweidel, Pöltenberg é,­ a Jobbiek szív­ben, lélekben igazabb magyarok valának, mint ama dupla ypsilonos ős-családi lények, kik ugyan­ez időben muszkaventésre adták roszban tört fe­jüket ; de az is bizonyos, hogy a név, ha nem kö­telez is, de mégis egy kapcsot képez, legkivált azoknál, kik nem örökölték azt, hanem maguk szerzik maguknak. 1861 ben semmi sem bosszanta annyira az „ágostai“ bérencz tollakat, mint a német nevek tömeges magyarítása. S ha már egyéb haszna se lenne , az is jó, ha efféle népnek egy kis boszusá­­got szerzünk vele. De van egyéb haszna is. A tourista, ki Pestre jő, a német czégtáblák sokasága folytán arra a gondolatra jöhet, hogy Magyarország fővárosa csakugyan német város. Idézünk egy példát. A koronázás alkalmával egy angol író a követ­kező sorokat írta egyik első rendű londoni lapban : „Pest egy modern német város. A boltok fölött különös firmákat és czégeket lehet látni, nagyob­­bára német nevekkel, melyekben a vezeték- és ke­resztneveket magyar módra megcserélik, ekképen : Schmidt Ludwig, Richter Wilhelm sat.“ Persze a touristák közel kevesen mennek a tár­saságokba, az egyletekbe, hol meghallhatnák, hogy például Schmidt Ludwig mily jó magyarság­gal beszél , s ha észreveszik, hogy a magyar fővá­ros színházában német nyelven hódolnak Tháliá­­nak és Offenbachnak , akkor kész a világ mind a négy része felé kitrombitált meggyőződés, hogy Pest „egy modern német város.“ Teljességgel nem állítjuk magunk sem, hogy tősgyökeres magyar város , de bizonyos, hogy ma­gyar akar lenni, s ha egyszer akar, jó, ha ezt kül­sőleg is megmutatja egy kicsit. Ennélfogva örömest vehetnék, ha például az „Izraelita magyar egylet,“ felszólalna a mellett, hogy új polgártársaink áldozzák föl régi német c­égtábláikat az egyenjogosítás oltárán. Nem sok­ba kerülne, s mindenesetre jelentene valamit. S még derekabb lenne, ha az új táblára új név is kerülne. Nem jutott volna soha eszünkbe : bárkitől is azt kívánni, hogy váljék meg régi megszo­k­ott nevétől, melynek — meglehet — sok év alatt elég tisztes­séges hirt és becsületet szerzett, — ha nem látnók, hogy megvan rá a hajlam, s ha nem olvastuk volna ép egy izraelita hazánkfia lelkes fölhívását , hogy tömegesen magyarítsák meg nevüket, S ha e jó akaratnak a szegényeknél a bélyegdij sat. va­lóban útjában áll, (noha e kis akadályt a módosab­bak tán maguk is elhárítnák felebarátjaik elöl,) akkor az „egyenlőségi kör“ indítványa csakugyan érdemes arra, hogy fensőbb helyen is meghall­gassák. A névmagyarosítást az izraeliták körében az is igen ajánlatossá teszi, hogy köztük tömérdek csa­lád visel ugyanegy nevet. Csak nem­rég számolta elő egy helyi statistika, hogy csupán Pesten hány száz Schwarcz, Weisz és Kohn lakik. Pedig ebből mennyi tévedés, félreértés, hátrány következik. Philadelphiában egyszer a színházban elkiálták : „a Smithék háza ég,é­s egyszerre legalább is há­romszáz ember riadt föl desperát arc­c­al, ijedt aggodalommal, pedig voltaképen csak egy Smith­­nek volt oka kétségbe esni. De mikor a többit is úgy hívták.

Next