A Hon, 1868. március (6. évfolyam, 51-75. szám)
1868-03-28 / 73. szám
73-ki sz. Szombat, mart 2., Kiadóhivatal : Pest, Parencsiek terca 7. sz. földszint. Hatodik évfolyam 1868. Előfizetési díj: f -*tin ktűdre, rag/ Budapesten kiado* hordva ! r.ónapra........................................1 frt 76 is r. o t«a«*psa.................................................f. frt Síi kr. * űrnapra ... 10 frt 60 kr. Ar. K*.d)apps! «gyűlt «gy hónapra 2 frt — kr 4. Eáíl'ifipp.Hl együtt negyedévre 6 frt — kr. 4« KitHuppstl együtt féfórrs . IS frt — kr. A. ar. év folyt-írt minden hónapba» mrgker.dhotsí , a eutióst birmok napján türténik ia, mindankor a hó altS napjától fog esAmiUMm. színesjáriláti br.m«a!«#itv8 k«rti& fe«*köl«t*i»' 8x*rMsztáői Iroda: F&ranazhik tere 7-ik szára 1 s3 eszel»! W*«rkea*tö lakása : Magyar-ute*:* 8-dik t?.kxa k aik «-racist. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Balt tattal d IJ t T k*«áh„s nyfél* papt sora .... T kr. Bilyogdsj minién Wgtatiaárt . . . »0 kr. 1 .rjanalua* iiirdstáatk többaxári biihtatia mei- Utt kedTfcafíkb föltótúlik alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri t h*«ibos petit a érért . S5 kr. BÖ" A® nl8fir.«téei dij a lap kiadó hivatalidé! küldse áS (Ferecesiek tere 7. aa. ffildiaiot.) £ Up sneHenai réseit illető mindao kőelemén & axerkesatőai£ hea intáeandS. Bímentetlen levelek e»k iámért keaaktől»szálltaak el. 50 Előfizetési felhívás A HON april—juiuusi negyedévi folyamára april—júniusi negyedévre april—júniusi negyedévre Estilappal april—septeniberi félévre april—septemberi félévre Estilappal U & 6 10 12 n » HON szerkesztő és kiadó hivatala. 25 PEST, MÁRTII)® 27. Pest, mart. 27. Mondatott, hogy kormányunk politikájának vezetői és hívei sem akarnak egyebet mint az ellenzék : hazánk anyagi és szellemi fejlődését, nemzeti önállásunk megalapítását, Magyarország jogteljességének érvényesítését, polgári egyenlőséget az alkotmányos élet áldásainak élvezhetésére, szabadságot a népképviselet által hozott és hozandó törvények értelmében, állami függetlenséget az uralkodó ház alatt. Mi ezt soha sem tagadtuk, s politikai pártelleneink főnökeit ezután sem fogjuk azzal vádolni, hogy szülőföldjüket megvontam, véreiket tönkre juttatni, fajunkból szolgát csinálni szándékoznak. S aki egy Deák Ferenczről, Andrássy Gyuláról s átalában véve azon próbált hazafiságú férfiakról, kik a jobboldalon vannak , mint árulókról beszél, az vagy nem tudja mit beszél, vagy pedig gonoszul beszél, nézetünk szerint is. A kormánypárt szándékának jóságát gyanúsítani eszünkbe se jutott soha; már pedig az, akiben jó az indok valamely tettre, árulással nem vádoltathatik, ha mindjárt tette által többet ártana is mint árthatott volna árulásával. A szándék jóságát illetőleg tehát nem követelünk több elismerést a hazafias ellenzék részére, mint amennyit mindig készen vagyunk kijelenteni a hazafias kormánypárt részére. De elismervén egymásról, kölcsönösen, azt, hogy akaratunk a haza boldogítására époly jó az egyik mint a másik oldal patriotikus szíveiben, utunk kétfelé ágazik mégis. Mert többet mint jó akaratot a kormánypártban el nem ismerhetünk s irányvesztettnek, czélra nem vezetőnek, károsnak, veszélyesnek tartjuk egész politikátokat. Hasonló véleménynyel vannak ők is az ellenzék politikájára. Hanem a csalódás kérése már nem egyenlő a két fél közt, mert nagy különbség van abban, hogy melyiknek politikáját bizonyítják csalódottnak a következmények : a kormányét-e, mely mindennel rendelkezik, vagy az ellenzékét, mely nézeteinek kimondásánál többre hatalmat nem bir. S adja isten, hogy csalódjunk mi, akik rosznak tartottuk és tartjuk az alapot, melyre Deák és követői jó szándékkal vitték nemzetünk ügyét. Fájdalom, a látszat ugyancsak ellenük van, s a ki adelegátiók működésének momentumait figyelemmel kisérő, bizonyára meggyőződhetett , hogy csak ott nem meddő ez alap, hol terheket és szégyent terem, ez a két áldás tenyészvén rajta elég buján. Nem szólunk most gróf Andrássy Gyula becses elméleteiről a hadsereg felesketését illetőleg ; sem a későbbi jelenetről, melyben ugyancsak a miniszterelnök úr akart szerepeim protestatiójával, mintha delegátus volna. S mellőzzük — jelenleg — a hátultöltő fegyerek árjegyzéki pótlék millióinak históriáját s a Grivicsics scénát is. Máskor halasztjuk annak ismertetését is, hogy miként válhatok tónusadóvá delegátiónkban, s a magyar nemzet nevében, az ó-conservativ felekezet Erbschleicher része. Ezúttal csak egy tényre szorítkozunk. Oda jutottunk, kérem, hogy Bécs s az osztrák kormány előznek meg a szabadelvűségben. Sőt úgy áll a dolog, hogy kormányunk és pártpolitikája csak akkor és addig mernek liberalizmust és erélyt mutatni, a likor s ameddig a Reichsrurk és minisztériuma példájából bátorságot nyernek egy kissé előre menni. És ez természetes is, mert a kegyelemre támaszkodó éldegélés politikájának mindig csak arra kell fülelni, hogy mely utón tehesse magát kegyeltebbé mint szomszédja. A delegázióban sok történt, mi itthon méltatlankodást gerjesztett, s egyéb bajt is fog még szerezni, de semmi sem volt oly botrányos mint a szavazat, mely által e szabadelvű nemzet bizományosai a római követség pompájának fentartására ■ több pénzt határoztak megadandónak, s mint a mennyit az osztrák delegatio bőven elégségesnek tartott. S hogy nemzeti jó hírnevünk még inkább szégyenlője magát Európa előtt, a római követ fizetésének leszállításába való beleegyezést, alkukérdéssé tette, s attól függeszté fel a magyar delegatio, ha osztrák társa enged a császári ménesek kérdésében. S midőn ez alku létrejött, s a bécsiek méltán büszkék lehetnek egy ellenünkben (!) folytatott vita szabadelvű kimenetelén, a mi kedves éldegélő politikusaink még dicsekednek, hogy rászedték a németet s megkapták a lovakat az elv orrán. Mikor egy politika annyira elbutul, hogy saját szégyenét is nyeremény gyanánt kürtöli, akkor ideje, hogy ennek követőit a nemzeti akarat alkotmányos nyilatkozata megtanítsa az ország méltóságának és érdekeinek helyesebb felfogására — nyugalmaztatásuk által. Ahelyett, hogy a bécsi szabadelvűségnek, midőn ez, részint a delegációban, részint a minisztériumban is, mutatkozni kezdett, bátorítására, támogatására, előmozdítására lettek volna — mint lenniök kell vala Magyarország haladhatnának érdekében — még a bécsi liberalismussal szemben is reactionarius szavazatokat kerkápolyiztatott velük az úgynevezett loyalitás fitogtatásának morzsaszedő alázatossága. Kormánypolitikánk magatartása még a bécsiek szánalmának színvonalát, is elérte már s annyira szállott. Hanem hát ezek tán még abból is érdemet csinálnak és hasznot logikáznak ki, hogy — ami soha eddig e nemzeten nem történt — a magyar politika magatartását szánalomra méltatható maga a bécsi nép gúnyos kedélyessége is. S tán sajnálnunk is kellene,hogy ha már benne voltunk abban a gyönyörűséges delegátióban, miért nem tettük közös ügygyé a polgári házasság kérdését is. Ott tán talált volna az osztrák rész valami ménest, melyért cserében a mi reactionárius uraink sem ellenzették volna, hogy hazánk se maradjon el a civilizált világtól a gyóntató atyák kedvéért. Amint politikánk áll, a polgári házasság kérdése még meg is bukhatik a mi vallásos casinónk mágnási tábláján, mert hát ezek a született törvényhozók rendkívül sokat tartanak a házas élet sacramentumára és szeplemenségére. S ha a bécsi Herrenhaus példája nem szolgálna némi biztatással, alig ha nem győzne meg nálunk az ördögfélő fajtalanság politikája, a nemzeti értelmiség nagyobb gyalázatjára. Bármi várjon is azonban a polgári házasság kérdésére, a bécsi illuminatió után, a delegatió római kérdése feletti vita megmutató, mit várhat ez ország egy testülettől, melyben főrendi táblánk küldötteitől függ a magyar érdekek és hírnév tiszteletben tartatása. A delegatio fő veszedelme nem abban áll, hogy társa osztrák, hanem áll abban, hogy a magyar felében az éldegélő politika főrangú alkusszal határozhatnak hazánk szellemi és anyagi sorsa felett. Hála istennek, e delegationális tapasztalatból is van haszon. Az ellenzék tagjai undorral és borzalommal beszélnek róla. A deákpártiak pedig nem szeretnek róla beszélni, s néhányan el is ismerik privatim, hogy szívesen nem mennének többé abba a kamarába, hol — mint Milton poklának tüze — sötétséget terjeszt maga a világosság is. És épen ezért jó a jelszó, melyet Tisza Kálmán kimondott, s a Hon elvbarátai ez évkezdete óta hirdetnek, tán más alakban , de nem kevesebb erélylyel. E jelszó mellett reményijük egyesülve látni az egész ellenzéket, s az egyesült párt és jelszava bátran léphetnek aztán az átalános választások elé. S ha a minisztériumra nézve sem veszett hasztalanul a delegatio megpróbáltatása, s e mellett tán ébredez is még benne a gondolat, hogy eddig követett politikája minden szeretetremutóságával sem képes országunk állandó jogos igényeit kielégíteni, akkor tán gróf Andrássy Gyula kormányelnök úr is óhajtandónak tartja az ellenzéki tömörülést és jelszót, mely — miután új alap biztossága nélkül a kormányra lépni nem is akar — a jelenlegi minisztérium állását garantírozza minden másod és harmadrendű kérdések miatti bukástól. S ha a kormánypárt férfiai még tán ennél is előbbre vannak a kiüdülésben — mi nem lehetetlen, bár nem is nagyon valószínű — akkor hagyják abba késedelem nélkül az éldegélés politikáját, s álljanak a nemzeti önérzet politikájának élére, mely nem akar zavart, sem forradalmat, sem háborút, de nem akarja azon nyomorult tan uralmát sem, mely folytonos engedékenységet, meghunyászkodást és remegést hirdet e nemzetnek, s a mely a törvényhozásban, kabinetben, delegatióban és sajtóban mindég csak azt szeretné lelkünkre kötni, hogy ne mukkanjunk s sein mer froh, dass mer das Leben haben. Csernátony. MBHBessawBMtBakwawMeiaWwiaM^^ Qg£ A delegátió tanácskozásai alatt többször volt alkalmunk megismerni, mily hitelesek a közös kormány előterjesztvényei. Annak idején figyelmeztettük ezekre a közönséget. Egy tárgyat azonban készakarva halasztottunk egész mostanáig, remélvén, hogy habár későn is, de okvetetten kapunk felvilágosítást, mielőtt a delegátiók jelen ülésszaka befejeztetnék. A delegátusok hazajöttek, és a felvilágosítás? Azt valószínűleg maguk a delegátusok is most várják Bécsből. Ez a tárgy, melyre a delegátusok ép oly kevéssé tudnak felvilágosítást adni, mint mi, nem egyéb , mint a közös pénzügyminiszter pénztárának jelenlegi állása. Midőn a közös minisztérium a 31,686,000 ft összegre menő rendkívüli költségvetést előterjesztette, a magyar delegációnak következő szavak kíséretében nyújtotta azt át : „Ha ezen kiadások fedezésére a közhitel közös használata ismertetnék el alkalmasnak , az illetékes felelős minisztériumok által a nevezett törvényhozások elé törvényjavaslatok terjesztendők.“ Ekkor még szó sem volt róla, hogy a rendkívüli kiadásokra kért összeg a közös pénztár jelenlegi készletei és követelései által lesznek fedezhetők. Erről hallgatott a krónika. Később, midőn az alválasztmány pénzügyi osztályában megkezdődtek a tanácskozások a pénzügyi minisztérium kiadásai felett, az osztály kimutatást kért a közös pénztár miképeni állásáról. A kimutatás meg is történt , de ezen, Horváth Lajos előadó febr. 17 én kelt jelentésében közzétett kimutatás, teljesen ellenkezik azon kimutatással, melyet ugyanazon miniszter, ugyanazon pénztárról febr. 22-én nyújtott át Sennyey Pálnak, az alválasztmány elnökének. Ezen két kimutatás ugyanazon egy héten kelt és ezrek és ezrekre menő köztük a különbség. A delegatió nem szólt hozzá semmit. A delegatió maga sem bírt az egész kimutatáson eligazodni, de azért esze ágába sem jutott, felszólítani a közös minisztériumot, hogy világos és határozott kimutatást adjon a pénztárról. Mennyire nem tudták és nem tudják ma sem a delegátusok a pénztár miképeni állását, mutatja az, hogy a delegátió márt. 14-én tartott ülésében, midőn a rendkívüli költségvetés jött nyilvános tárgyalás alá, Ghyczy Kálmán kételyét fejezte ki, hogy a közös pénztár készletei és követelései által a kívánt összeg fedezhető lenne. Ghyczy Kálmán kinyilatkoztatá, hogy neki eltérő adatok jutottak tudomására s eziránt legkevésbbé sem találja magát megnyugtatva Mi történt erre ? Előállították talán a számokat, melyek e tekintetben egyedül lehetnek csak biztosak ? Világért sem. A baloldali tagok felszólalását ott nagyon kevésbé vették s bármiként iparkodtak ezek némi jót előidézni vagy a roszat kevésbé rosszá tenni, megtörött minden igyekezetük a jobboldal ellenállásán. Érkövy Adolf a kormány képviselője egyszerűen kijelenté, hogy de bizony van annyi a pénztárba, amennyi a rendkívüli kiadásokra szükséges. De hát csak így fog már ez aztán maradni ? Hát csak találomra számítgatják a delegátusok, mennyi van Becke pénztárába és hogy mennyi lesz abból a közös költségekre fordítható ? Megfoghatatlan könnyelműség. Megszavazni száz milliót és még csak egy komoly kérdést sem intézni a miniszterekhez, hogy mennyi lesz ebből fedezve a készlet által, mennyi nem ? Azzal biztatták a miniszterek a delegációt, hogy csak szavazza meg az egész összeget, az egész 31 milliót, a pénztár fedezi. De nekünk nem elég az, hogy fedezi, mi tudni akarjuk az utolsó fillérig, mennyit tesz azon készlet, mely jelenleg a pénztárban van. A kormány eddigi kimutatására semmit sem adunk. Egyik egészen különbözik a másiktól. A kivánt 31 millió helyett csak 26 milliót szavaztatott meg már most kérdjük szépen a delegátusokat, mennyi marad még a pénztárba, ha a 26 milló fedeztetik belőle ? Nem tudnak felelni. Kinek kötelessége tehát e felett őrködni ? Az a pénz, mely ma közös pénztárban van, mely a volt állami pénztárból a múlt végén szállíttatott a közös minisztérium központi pénztárába, ép úgy a miénk, mint az osztrákoké, ép úgy fizettünk bele mi, mint az osztrákok , az a pénz közös. Vagy a jövő évre akarják-e halasztani a delegátusok a pénztár pontos megvizsgálását? Annak most volt az ideje, midőn Beeke átvette a pénzt, hogy lássuk mindnyájan, mennyit vett át az állami központi pénztárból és hogy mennyi lesz ezzel fedezhető a közös költségekre megszavazott összegből ? — Bres tel sajl hánuli pénzügyminiszter előterjesztése a deficitre nézve. Már említettük, hogy Breszel a deficit fedezése iránt pénzügyi törvényjavaslatokat terjesztett a reichsváb elé ; márt. 24 év hosszú beszédben indokolta ezen törvényjavaslatokat A hosszú beszéd rövid tartalma az, hogy az 1868-iki évben körülbelül 52 millió forintnyi deficit lesz. De nem elegendő csupán ez évi deficitről gondoskodni, hanem hogy a gyökeres reformok megtétethessenek, arra legalább is három év szükségeltetik s igy kell, hogy az 1869 és 1870-ik év deficitjeiről is gondoskodva legyen. Az 1869 és 1870-iki év deficitjét átlag 50 millióra teszi a miniszter s e szerint a három évi deficit összesen körülbelül 150 millióra rúg. Ezután tárgyalja Brestel, mikép fedeztessék ezen 150 milliónyi deficit. Az államadósság és a papírpénz szaporításához nem nyúl, mert ezt nagyon veszélyesnek találja és ily lépést csak végleges esetre, háború esetére akar feltartani. (Bizony, nem nagy vigasztalás. Épen azon törik fejüket, mikép lehetne kibontakozniok a roppant pénzzavarból s a miniszter úr máris a háború eshetőségével ijesztgeti őket.) A deficit fedezésére tehát a következőket ajánlja: Először : minden államkötvénytől a rendes jövedelmi adón kívül 10 perczentnyi járulék vezetik a kamatok után. Ez az államadósság egységesítésével(unificatio)összekötve 100tmillióra olvasztja le a deficitet.Másodszor : némely megtakarítások az át nem változtató kölcsönöknél új kezelés szerint és adóreformok a még fönmaradt 100 milliót 85 millióra szállítják le. Harmadszor : kevésbé jövedelmező államtulajdonok, különösen erdők és bányák eladása által 25 millió fedeztethetnék, miáltal az összes deficit 60 millióra olvadna le. Negyedszer végre ezen fönmaradt 60 milliót a miniszter úgy véli fedezendőnek, hogy egyszer mindenkorra egy oly vagyoni adó határoztassék el, mely a három évi még fenmaradt deficitet fedezni képes. Ez adó csak ezen három évre szólna s nem volna ismétlendő, hanem csak egyszer beszedendő, s csak a tiszta jövedelem után vettetnék ki. A kivetés adókulcs a következő : — 1*/a százalék a telek után, házak után 9, 0 százalék, s ingó vagyon után 1% százalék. A miniszter több gyakorlati módokat fejtegetvén még az adó beszedése körül, annak elfogadását ajánlja, hogy később tovább terjedő katastrófák kerültessenek el. Végül még felemlíti a miniszter a sorsjegynyeremények adójának 60 százalékról főre való felemeltetését, azzal zárva be okadatoló beszédét, hogy a függő 20 millió adósság csak átmeneti, amennyiben az az államjavak eladásából s a vagyonadóból közben törlesztetni fog, úgy hogy az állam terhe 1870. év végével egyenlő lesz a jelen év elején létezettel. A miniszter által előterjesztett pénzügyi törvényjavaslatok a budget bizottmánynak adattak ki, kormánynak s hogy Usedom kijelenté, hogy az olasz szövetséget a német nemzet érdekeire nélkülözhetlennek hiszik Berlinben. Napóleon hg. utazásáról szólván az érintett lap, állítja, miként annak czélja az európai, de főleg a német kérdés megoldására szervezendő congressusvolna, s az általános lefegyverkeztetés eszméje. A „Riforma“ közli Garibaldinak, Marsh az Egyesült Államok miniszteréhez intézett levelét, melyben kijelenti, hogy az Egyes Államok ügynökei sorába tartozni soha sem volt szerencséje, miért is kéri az említett minisztert, volna szíves nevének kitöröltetését Seward urnál kieszközölni. Boromeo államtitkár meghazudtolja az abbeli hírt, hogy tisztjéről lemondott volna. Ő felsége városunkban van. A bérkocsisok Milanóban is megszüntették a közszolgálatot s csak a hatóságok abbeli biztosítása, miként a terhes adó megszüntetését ki fogják eszközölni, bírhatta a közlekedést helyreállítani. A „Telegrafo“ szerint a tegnapi Genuában tartott népgyűlés ezélja az őrlési adó elleni óvást a képviselőháznak felterjeszteni. Átalánosan nagy meglepetést, s az egyetemi ifjúság közt nagy elégedetlenséget okozott azon miniszteriális rendelet, melynek következtében három bolognai egyetem tanárának két havig megtiltatott a tanfolytatás, a felfüggesztés oka a „Gazzetta di Milano“ szerint az volna, hogy az érintett tanárok, egy a római köztársaság emlékének megülésére adott lakomán, a létező kormányszervezet ellen beszéltek. Eredeti külföldi leveretés: Turin, mart. 24. (M.) San Martino nézeteivel máris foglalatoskodni kezdenek hírlapjaink. A kormánypártiak a tervezett belszervezési reformok által fenyegetve látják a municipális szabadalmak s függetlenségeket. San-Martino elveiben Piemont önérdekét sejtik, ezek közt a „Corriere Mercantile“ hiszi, hogy Piemont Liguria elnyerése után vágy, s vádolja San-Martinot,miként Olaszországot Ausztriánál is kedvetlenebb helyzetbe törekszik dönteni, s a „Permanentest, hogy oly bajokat akar Olaszországra hárítani, amilyenek súlya alatt az amerikai Egy államok oly keserűen megszenvedtek , végre állítja, hogy a San Martino elvek szerint értelmezett önhatóság korlátlanabb a svájczi kormányrendszernél. A „Gazetta Piemontese, ellenben helyreigazítván a „Corriere“ tévedéseit, megjegyzi, hogy az amerikai csak úgy, mint a helvét köztársaság, valamint Anglia, Belgium s Poroszország, sőt maga az osztrák monarchia is, melyet Metternich esztelen központosítási törekvése majdnem rég romba döntött, csak az önhatóságban lelik a jólétet, a politikai szilárdságot s a szabadság biztosítékát, mialatt a központosított Franczia és Spanyolországok rendetlenségeket s forradalmakat élveznek. Hogy fogadta a kormány azonban San Martino nézeteit ? mint értelmezi az azokban tartalmazott elveket ? arról hallgatnak egyaránt lapjaink , mindazonáltal bízvást lehet feltenni, miszerint ha a hajdani miniszter nyilatkozata nem adna is egyelőre eredményt, nem fogna sokára elhalasztatni a beszervezési reform létrehozása. San Martino mindenesetre rámutatván őszintén Olaszország válságos helyzetének okára, melyből az csak gyors s gyökeres reformok által fog kivergődhetni, kitűnő szolgálatot tett hazájának. Az „Opinione Nazionale“ értesül Rómából, hogy a sokszor említett „modas vivendi”-re vonatkozó s a franczia kormány által követelt engedményezéseket a pápa megtagadta. A „Gazzetta Piemontese“ pedig tudatja, hogy a franczia egyház állami szerződés Odo Russel kivonatára Angliára is kiterjesztetett. Ugyanazon lap tudja, hogy Bismarck barátság s rokonszenv érzeteit nyilvánította az olasz Hazai belügyek. Pestmegye közgyűlése mart. 27-én. Elnök : Liptay Béla báró b. főispán. A gyűlésen kevés számmal voltak jelen. Ráday László gróf megyei főjegyző olvassa a megyében felállítani szándékolt megyei tébolyda pénzalapjának részletes kimutatását, mely már 1863-ban 55487 frt 97 */a kittett, és azóta mindenesetre még szaporodnia kellett. Ezután előadja, hogy ezen összeg a megyének szabad rendelkezésére áll, nincs semmi feltételekhez kötve. De miután a gyűlés nem határozatképes arra nézve, hogy egy megyei tébolyda felállítására alapszabályokat hozhasson, javasolja, hogy a rögtön felmerülő szükségek esetére az ily szerencsétlenek, kik most az irgalmas szerzetek s más hasonló intézetekbe helyeztetnek el , addig is ezen alapból kellő segélyt nyerjenek. Podmaniczky Ármin báró ezen alap szabad rendelkezése felől kér felvilágosítást, melyre Ráday László gróf egy sárospataki példával fejelt, hol egy 10 ezer forintos alap azon kikötéssel tétetett le, hogy csak akkor lehessen felette rendelkezni a kitűzött czélra, midőn az 100 ezerre fog felszaporodni.Itt semmi hasonló kikötés nem létezik. Liptay Béla báró kijelenti, hogy különben is az országos tébolyda nemsokára létrejön, s akkor egy megyei egészen felesleges fog lenni. — Podmaniczky Ármin báró ezen esetre a már meglévő összeget, nélkülözhetlenül szükségessé vált, kényszer dologházak létesítésére kivánná fordittatni. Hosszabb vita után Ráday László gróf javaslata fogadtatott el. És a tébolyodottaknak ezen alapból nyújtandó rögtönsegélyezés arányának megállapítására s szabályozására azonnal küldöttség neveztetett ki.A küldöttség tagjai: két megyei főorvos Ráday László gr. főjegyző, Nyáry Pál, Beöthy Lajos, Podmaniczky Ármin, Halász Boldizsár , és Móczár Ferencz. Ez után felolvasta Ráday László gróf főjegyző a megyei könyomdáról szóló jelentését. Előadja, hogy az erre megkivántató költségeket mult év végéig a községek fedezték, a megye azon korábbi határozatánál fogva, hogy minden község fizessen 8 frt 8ért. De miután azon határozat csak a mult év végéig volt kötelező, ez évben csak a szolgabirák lelkes közreműködése következtében volt képes a nyomda fennakadás nélkül működni. Ennél fogva indítványozza, hogy addig is, míg a minisztérium elé terjesztett budget leérkeznék, a nyomda felügyeletével megbízott főjegyző hatalmaztassék fel, miszerint egy félévre az előbbi kulcs szerint a községektől a 8 ft , kr. illetéket, a kőnyomda költségeinek fedezésére szedhesse be. A főszámvevő nem tartja igazságosnak azon arányt, mely szerint egy aránylag sokkal kisebb község is épen úgy fizesse a 8 ft 8 krt mint egy tán 6—7-szer akkora. Ráday László gróf azzal világositá fel őt, miszerint egy zsemléért a leggazdagabb mágnás is csak 2 krt fizet, épen úgy, mint a legszegényebb koldus. S azért, mivel a nyomtatott irományokból minden község egyaránt csupán csak egy példányt kap , helyesnek tartja, hogy egyenlő összeget is fizessenek mindnyájan érte. E vita folytán még azon kérdés merült föl, hogy a közigazgatási kőnyomda választassék el a törvényszéki és telekkönyvitől, miután ezen utóbbiakat illető tárgyak, irományok a közigazgatási nyomtatványok hátráltatását eszközük. Hanem mivel ez a jelen körülmények közt kár nélkül eszközölhető nem volna, Ráday László gróf azon indítványa fogadtatott el, miszerint a közigazgatásból felmerülő nyomtatványok legyenek mindenekelőtt kinyomandók, és aztán a törvényszéki és telekkönyviek. S valamint ezzel, úgy a községekbe leendő félévi járulék beszedésével, a nyomdánál üresedésbejött állomásnak betöltésével és végre e tárgyban a jövő közgyűlés elébe terjesztendő végleges jelentés elkészítésével Ráday László gróf bizatott meg. Felolvastatott továbbá Szent-Endre rendezett tanácscsal biró község bizottsági gyűlésének tisztviselői fizetését tárgyazó határozata, mely szerint a tanácsosok fizetése, mely eddig 150 fr. volt, most 500 fr.-ra emeltessék. Nyáry Pál igen helyesnek találja, hogy egy