A Hon, 1868. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1868-05-16 / 114. szám

Ily eszmék, ily törekvések hívták életre a „Magyar Történelmi Társulatot. Fölösleges és nem czélomhoz tartozó lenne itt ez eszméknek bővebb fejtegetése: megtették azt Elnökeink már több alkalommal megnyitó beszédeikben. Az én feladatom ezúttal a­­ krónikásé. A tör­ténelmi Társulat eddigi történetét, munkálkodá­sát kell vázolnom. Mielőtt azonban ezt tenném, vessünk egy pil­lantást társulatunk jelen állapotára,hogy meglássuk : termékeny földbe hintetett-e el a mag, hogy megtudjuk : minő érdekkel fogadó, minő támogatásban részesítő a történetkedvelő közönség, eladandó törekvéseinket? A Magyar Történelmi Társulat új, zsenge in­tézmény , még csak egy éves sem. S ha abból akarnánk következtetést vonni nemzetünknek dicső múltja iránt mindinkább emelkedő érde­keltségére, ébredező részvétére , hogy mily pár­tolásban részesült s részesül fönt érintett czélra alakult társulatunk : honfiúi örömmel mondhat­nék ki, hogy az arány részünkre kedvezőnek, — sőt tán — viszonyainkat tekintve — fölötte ör­vendetesnek is volna nevezhető. Társulatunknak ugyanis mostanáig összesen 70 alapító és 654. évdíjas tagja van, — összesen tehát 724. Ezenkívül kiadványaink iránt könyvárusi uton is oly szép részvét mutatkozott, hogy a „Száza­dok“ 1867-ik évi első füzetéből immár második kiadást kelle rendeznünk. Pénztárunk állapota mult april hó végé­vel ime ez: gróf Mikó Imre 1000 ftos, gróf Károlyi György 200 ftos, Almássy Pál szintén 200 ftos és 64 más alapitó tag 100—100 ftos alapítványa, ös­szesen 7800 ft. Mely összegből 3100 ft részint földhitelintézeti és földtehermen­­tesitési értékpapírok, részint magánkötelezvé­­nyek által van képviselve. Ezen alapítványi egész tőkének ötös kamatja 390 ft. Évdijas tag mindössze 654 lévén,— 1 ik közül 591 1867-től, 63 pedig 1868-tól kezdve kötelezte magát, — a tőlök várandó jövedelem tesz 3270 ftot , ehhez hozzáadván az alapítványok kamatját : összesen 3660 ft. Hátralékban van az 1867-ik évről 83 évdijas tag, annyi mint 415 ft. Takarékpénztári betétekben a társulat keletkezése óta gyümölcsö­­zőleg el volt helyezve 6058 ft. Ebből társulati költségekre 1868. ápril végéig kiadatott 1775 ft 50 kr. Maradt tehát kamatozás alatt 4282 forint 50 krajczár. Ennyit röviden társulatunk jelen állásáról. Szolgáljon ez bizonyságául annak , hogy az eszme életre való volt, viszhangot keltett, s hogy egy csak az imént keletkezett és tisztán tudo­mányos czélú társulat iránt az eddigi pártolta­­tással meg lehetünk elégedve. Fejezzük ki abbe­li óhajtásunkat , bár e nemes részvét ne lankad­jon, sőt folyton erősbüljön! Mert csak úgy képesíthet az bennünket, a hazai történetbuvár­­lat működő tagjait, a Társulatunk által kitűzött czélok elérésére, ha­ a tanúsított gyámolítás az eddigi arányban egyre növekedik, ha egyletünk tagjai folyvást szaporodni fognak. Ezek előre bocsátása után lássuk a magyar történelmi társulat keletkezési és működési tör­ténetét. Ebben három phasist különböztethetünk meg : I. Indítványozás és keletkezés. II. Alaku­lás, szervezkedés. III. Tényleges működés. A két első csak mintegy bevezetésül szolgál a főrész­nek, a harmadiknak. Már régibb idő óta felmerült a m. tud. Aka­démia történettudományi osztálybeli tagjai kö­zött egy szélesb alapokra helyezendő, a törté­netírókat s kutatókat a szakkedvelő közönség­gel szorosabb érintkezésbe hozandó történelmi társulat eszméje. Ennek helyességét, az ily tár­sulat szükségességét az illetők mind elismerték, a minden rendszeres szervezet nélkül úgyszól­ván csak családias alapon fennállott dunán­túli történetkedvelői összejövetelek sikere edig bátorításul szolgált vala. Az eszme ekkér érlelődvén, végre midőn az 1867-ik év elejével hazánkra szebb napok vi­ra­dtak, s a társulási törekvéseknek is megnyílt a kedvező idő , az eszme egyik legbuzgóbb táplá­lója Pesty Frigyes,fölszólitá Ipolyi Arnoldot , hív­ná össze az akadémiai történetiró osztály tagjaiból magán értekezletet, a történelmi társulat kezde­ményezésére. Ez értekezlet 1867. február 2-kán, Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold, Nagy Iván, Pesty Frigyes, Ráth Károly,Rómer Flóris, Thaly Kálmán, Torma Károly és Wenzell Gusztáv akad. tagok között csakugyan meg is tartaték, s öt nap múlva, febr. 7-kén másodszor is összettte, a tikor a fentebbi kilencz tagon kivül még Csengery Antal, Horváth Mihály és Toldy Fe­­rencz akad. r. tagok is részt venek a tanácskoz­­mányban. Az indítvány e két értekezlet alkalmával min­den oldalról megvittatatván, a magy. történel­mi társulat létrehozása elhatároztatott főel­­vet megállapítottak, a kezdeményező 12 tag pedig előleges bizottsággá alakult, Horváth Mi­hály elnöklete alatt. A bizottság tollvivője — Thaly Kálmán — megbizatott az alapszabály­tervezet és aláírásra felszólító körlevelek kidol­gozásával. Végeztetett, hogy mihelyt 100 aláíró­­ jelentkezik, a csak magán uton eszközlendő­­ gyűjtések folytán : a társulat azonnal megala­kul­tnak lesz tekintendő, s az ideiglenes elnök fölkéretik az alakító közgyűlés egybehívására. A kezdet tehát e két értekezlet által meg volt téve­­n. A körlevelek mártius 10-én kiadattak, s oly lelkesen fogadtattak az Ügybarátok részéről, hogy az aláírók száma ápril végéig nemcsak hogy a 100-at fölülhaladó, sőt a háromszázat megközelité. Ennek folytán,a társulat megala­kultak tekintethetett, s Horváth Mihály az első közgyűlést 1867. május 15-kére összelátta. Meg­nyitó beszédében („Századok“ 1867. folyam 3.­1.) részletesen kifejtette a magyar történelmi tár­sulat czéljait feladatát, s felhívta a gyülekezetét a szervezkedésre. Ez mindjárt meg is kezdetett az alapszabály tervezet pontonkénti megvitatá­sával ; némi módosítások után a munkálat a közgyűlés által elfogadtatott, s az ideiglenes el­nök által, felsőbb megerősítés végett, a magy. kir. belügyminisztériumhoz felterjesz­tetett. Miután az alapszabályok a miniszteri helyben hagyást május 26-kán megnyerték. Horváth jú­nius 13-kára ismét egybehiva a közgyűlést, az elnökség és választmány megalakítása s a társulat működése megkezdhetésére nézve szük­séges előintézkedések megtétele végett. Elnökökké megválasztattak gr. Mikó Imre, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold; az igazgató vá­lasztmány pedig a következő 45 tagból alakítta­tott meg : Balássy Ferencz, Botka Tivadar, Csap­lár Benedek, Csengery Antal, Doboczky Ignácz, b. Eötvös József, Érdy János, gr. Eszterházy Já­nos, Fabó András, Frankl Vilmos, Glembay Ká­roly, Gyárfás István, Haán Lajos, Hajnik Imre, Henszlmann Imre, Horváth Árpád, Horváth Elek, Jakab Elek, Karácsony Mihály, Knauz Nándor, Kovács István (Nagy Ajtal), ifj. Kubinyi Ferenc, Lehoczky Tivadar, báró Mednyánszky Dénes, Nagy Iván, Nagy Imre (Alsó-Szopori) , bá­ró Nyáry Albert, Pauler Gyula, Pesty Frigyes, Pulszky Ferencz, Ráth Károly (Győri), Révész Imre, Sómer Flóris, Somhegyi Ferencz, Szabó Károly, Szi­lay Ágoston, Szilágyi István, Szilá­gyi Sándor, Thaly Kálmán, Toldy Ferencz, Tor­ma Károly, Teöreök Gyula (árvái), Véghelyi Dezső, Waltherr Géza, Wenzel Gusztáv. E választmány azonnal megkezdé működését, s miután a legsü­rgetőbb szervezkedési ügyeket még az napi ülésébe­n elintéző , kissé távolabbi határidőre, július 2-dikára tűzte ki újabb ülését, hogy a társulat tisztviselői megválasztásának a választmányt illető jogával a vidéken lakó vál. tagok is élhessenek. A júliusi vál. ülést gr. Mikó Imre elnök köz­­lelkesedéssel fogadott beszéddel (1. „Századok“ 1867. folyam 12­­.) nyitá meg, melyben a Magy. Történelmi Társulat czéljait kifejté , különösen hangsúlyozván annak működő tagjai tudomá­nyos feladatát, kijelölé a követendő irányt. — ő amaga ezen ülésen egyszersmind 1000. frtnyi alapitványnyal járult a társulat tőkéjéhez. E választmányi ülés megválasztá a társulat szerkesztő-titkárává Thaly Kálmánt, pénztárno­­kává Pesty Frigyest, jegyzőjévé Pauler Gyulát, ügyészévé Fischer Kálmánt. Intézkedett a tár­sulat havi közlönye, még azon hóban megindult „Századok“ ügyében, s a rendes havi ülések idejét állandólag meghatározó. És ezzel a társulat munkálkodási folyama, a kész mederbe vezettetvén, megindult. A műkö­dési időt ezen naptól, 1867. július 2-kától kell számítanunk. (Folytatása következik.) több mint 10 helyre candidált, Makó Albert javára. Utánna rögtön jó második jelölés szinte oly fér­fiakból, kikért magát saját pártja sem érdekli : a baloldal hallgat, a jobb oldaliak azonban erő­sen megoszolva kiáltják a Tolnai és Szőke nevet; a többség a jobb oldalról is biztosan Tolnaié tán kétszeressen is, a fő ispány azonban Szőkét ne­vezi ki. Jó a harmadik kinevezés, ismét mint az előbbi­nél két provisoristát s egy dühös jobb oldalistát hozva, a baloldal hallgat, a jobb­oldal pedig csak­nem egy szívvel s lélekkel a pártjukbelit kiáltja, a főispány azonban előbbi részrehajló eljárását szépítendő, most a­nélkül hogy valaki kívánná, szavazatot rendel. A baloldal nem szavaz, a sza­vazatszedő küldöttség, mert a szavazat nagyon lanyhán foly, több ízben bekiált szavazók után, azonban többszöri felhívás után is az erejét meg­feszített párt 92 szavazatnál többet összeszedni nem bír, mi közül egyik jelölt 7, másik 8 s végre a győztes Kolonai Samu 77­ szavazatot kapott. E tehát azon nagy erő, melyet Szatmárban több mint egyhavi toborra. Után a jobb­oldal minden erejét kifejtve felmutatni tudott ; igaz, hogy a fő­ispányi szerencsétlen candidátió őket sem nagyon villanyozta fel, úgy hogy hisszük miszerin a tisz­ta s szeplőtelen Deákisták inkább szerettek volna baloldalisták által túlszárnyaltatni, mint sem a végkielégítést nyert provisoristák által szorittatni háttérbe, mert megyénkben a Deákisták a közép baloldaliakkal sokkal inkább összeférnek, mint a minden körülmény közt szolgálni kész csúszó má­szó haddal. 1. 1. I. Hazai belügyek. Nagy-Károly,máj.8.1868. Szátm.megye bizott­mánya e hó 7-ik napjára rendkívüli gyűlésre hi­vatott össze. A tárgy miért e rendkívüli összehí­vás történt, 3 törvényszéki üres állomás betöltése volt. Mielőtt magát a választás miként lefolytát érinteném, meg kell említenem, hogy ez alkalom első volt a már hónapok óta vajúdó jobb­oldal részéről, melyet minden erejének megfeszítésével fel akart arra használni, hogy létezésének s erejé­nek tanúságát adja. A gyűlés megnyitása után elvtársunk Mándy indítványozza, hogy minden gyanúsítások elkerü­lése s a kedélyek teljes megnyugtatása tekinteté­ből minden választás külön külön szavazat által döntessék el, miután sokan vannak a teremben, kik szavazati képességgel nem bírnak. Erre a főis­­pány nyilvánítja, miszerint a választás megkezdé­sével a szavazattal nem bírók vonuljanak a mel­lék­termekbe, a votizálásra vonatkozólag hivatko­zik a gyakorlatra, s igéri, hogy mint eddig tévé, most is ha a felkiáltásból tisztán ki nem vehető a többség — de csak is azon esetben,— a szavazatot megrendeli. Ezután kinevezvén a szavazat­szedő küldöttsé­get, megkezdi a candidatiót, s mond három oly ne­vet, mely közül a baloldal egyet sem akar, de még a jobb­oldal sem nagy lelkesültséggel fogad­ja a candidáltakat. A főispány azonban ki­mondja a választást annak javára , kit már a múlt tiszt­­újításkor is a központi főszolgabiróságtól lefelé Zemplén-S. A. Ujhely. Zemplén megyében, habár tehetős és erős conservativ párttal szem­ben, s daczára hogy megyénk sajátos helyzeté­nél fogva sokan kérkedve merik sisakjukat le­venni, s nyíltan lépni ki a sorompóba , ez idő szerint a szabadelvű párt vívmányaként annyi eredményt jegyezhet fel, hogy a f. hó - én vég­leg megalakult baloldali kör a megye f­ü­g­g­e­t- l­e­n értelmiségének nagyobb részét hívei közé számíthatja ! E napon tartott közgyűlés alkalmával a bal­oldali kör elnökéül egyhangúlag megválaszta­tott megyénk érdemdús veteránja Szemere Mik­lós , alelnökökül Wass Gyula és Dókus József, pénztárnokul id. Farkas Lajos, ügyészül Zöldy Antal, jegyzőnek Bernáth Elemér választattak meg. A helybeliek közül 12, a vidékiek részéről 36, összesen 48 választmányi tag. Körünk ek­ként alakulva, működését megkezdő, annak életéről — a szerkesztőség engedelmével — időnként megemlékezendünk W. D.*) KÜLFÖLD Olaszország. Több oldalról erősítik azon ál­lítást, hogy Napóleon hg legutóbbi Olaszország­ban léte alkalmával császári nagybátyja megbí­zásából a római kérdés tárgyában egyetértést iparkodott létesíteni a franczia és florenczi kor­mány közt. Mily neműek voltak jav­aslatai, me­lyeket a hg kormánya nevében tett, egyelőre ti­tok, melyről csak annyi hallik, hogy a hg azon esetben,ha bizonyos feltételeket elfogad Olaszor­szág, a franczia csapatoknak haladéktalan visz­­szavonását helyezte újjn­látásba az egyházi állam­ból. úgy látszik azokban, hogy épen e feltételek melyhez a csapatok visszavonása az egyházi ál­lamból kötve volt, az olasz kormánynak nem voltak ínyére, minthogy Menabrea gr. a hgnek kereken kijelentette, hogy bár­mily nagy súlyt is helyez az olasz kormány az idegen beavatko­zás megszüntetésére érdekei és méltósága tiltják a Francziaországtól tett feltételek elfogadását. Ezen határozott elutasításra Napóleon hg min­den egyezkedési törekvéssel felhagyott, és talán Malaret meghivatása ez esettel áll összefüggés­ben , úgy látszik, hogy a­mily mértékben tartóz­kodó az olasz kormány a római kérdésben, oly­annyira igyekszik a franczia kormány a helyze­tét tisztázni és azt megoldás felé vezetni. Hogy ez­en újabb eset nem szolgál arra, hogy az eddig is feszült viszonyt Francziaország és Olaszország közt jobbra fordítsa,világos, és úgy látszik hogy Páriában kezdik fölismerni azt, hogy az ola­szokkal viszonyukat alapjában megrontották és hogy az eshetőleges szövetségre Olaszországgal nem számolhatna ei Törökország. A „Patrie“ közli a szultán­nak máj. 10-én mondott beszédét, melyet a fran­czia mintára alakított államtanácsban mondott. Többi közt azt mondá: „Minden törvény“ a köz­jólétnek köszöni törvényszerű jellegét. Ha régi törvényeink megfelelnének országunk szükség­leteinek,azon rangot foglalnék el, melyet a többi európai államok. A lakosság közti meghasonlás csak növeli az állam nyomorát. Az államtanács *) E levél elejét nem közöltük, mert az félre­értésen alapult. Hivatkozott elvbarátunk nem szólít az „ellen­zéki“ körök alakulása, hanem azoknak tévesztett elnevezése ellen. (Szerk.) szentesíti a végrehajtó és birói hatalom megosz­tásának elvét. Kívánatos, hogy a tanács tagjai az államot csak egy testnek tekintsék, melynek feladatává van téve, hogy a közjólétet és a köz­oktatás terjesztését biztosítsa, melyek szívemen fekszenek. Bár­mily vallásfelekezetbeliek legye­nek is alattvalóink e haza gyermekei, ellensé­ges indulatnak nem szabad kon­bek férkőzni. Mindenki kövesse vallását. Kötelességet telje­sítek, midőn mindenkinek jogát elösmerem, és azon elveket megösmertetem, melyek engem ve­zérelnek és korunk követelményeit képviselik.“ A „Patrie“ t arról értesítik, hogy a keresztények ezen beszédet nagy megelégedéssel és a moha­medánok is jól fogadták. Az államtanács jelenleg 41 tagból áll, kik közül 28 moh­amedán, 11 ke­resztény és kettő zsidó. Feladata: új törvények kidolgozása, a költségvetés tárgyalása és jelen­téstevés minden közigazgatási rendszabályok felett. Amerika Az Egy­ államokban egy valaki dí­jat tűzött ki azon ember befogatására,ki a lapok által egész terjedelmében közlött Johnson per­tárgyalását elejétől végig elolvasta. Ha Johnson pertárgyalása fölött az Egyesült­ Államokban így tréfálódznak, sok volna tőlünk azt kívánni, hogy untassuk vele közönségünket, és a­­helyett, hogy a már ismert indokolást ismételve felhozzuk,kö­zöljük egy new-yorki lap ítéletét a végtárgya­lásról. „A vádolás nem egy tekintetben előnyben volt a védelemmel szemben. A képviselőház igen jól választotta meg szó­szólóit , míg az elnök az övéivel szerencsétlen volt. Standery, a legtehetségesebb közülök, fá­radozásába belebetegedett. Curtis megtette a mit lehetett, de beszéde oly elviselhetlenü­l unalmas volt, hogy a közönség megszökött előle, a sena­­torok elaludtak vagy egyébbel bíbelődtek. Nel­son, Johnsonnak földije és régi barátja, nem tett mást, mint dicsbeszédet mondott védencze jelle­me fölött, mely a legkomolyabbnak is mosolyt csalt arc­ára, és insultálta a senatust. Beszéde oly élénken emlékeztetett Johnsonéi­­ra, hogy mindenki ráismert sugalmazására, és oly megfoghatlanul tapintatlan volt, hogy a vé­dő legveszélyesebb vádlóvá lett. Mindnyájat , kik a vádlott mellett szót emeltek, mintegy bé­nító átokként súlyosodott azon tudat, hogy ők oly embert és ügyet iparkodnak védelmezni, me­lyet a közvélemény rég elítélt. Annál könnyeb­ben oldották meg feladatukat a vádlók, és hol ily mértékben bírja az egyik rész az előnyt, he­lyén van a részvét a másik gyöngébb félre. Táviratok: Kopenhága, máj. 15. A dán koronahg há­zassága a svéd herczegnővel végleg elhatároz­tatott. A házasság jövő évben megy végbe. Pária, május 15. A kamara tegnapi ülésében Thiers egy polit, recriminatiokkal teljes beszéd­ben a szabad kereskedelem ellen nyilatkozik, élesen hangsúlyozva a békítő politika szükségét. Paris, már 14. Forcade miniszter felelve Thiers­­nek mondá: Sajnálja, hogy a kereskedelmi po­litikai tárgyalásokba politikai reeriminatiok vo­natnak be. A jelen nehézségeit nem szabad a múltat vádolva nehezíteni. A Rajnán túb­an is vannak szellemek, melyek nemzeti érzékenysé­get iparkodnak kelteni midőn azt mondják, hogy Poroszország nyert, de Németország Lu­xembourg és Mantua kiürítése által vesztett. Hagyjuk az eseményeket ítélni a történet fölött. Működjék ön közre, hogy a béke lecsillapítás által biztositassék. Anglia maga is, noha hagyo­mányos politikát követ, elejtette a hannoveri dy­­nastiát, és nem haragot szítva, fogják a keres­kedelmi válságokat megszüntetni. Smirna, máj. 9. Négy olasz hadihajót vár­nak ide. Belgrád, máj. 14. Oroszország hivatalosan tudatta itt, hogy Szerbiát illetőleg, minden kö­­tésszerü jogáról lemond és oly orosz alattvalók, kik Szerbiában laknak, szerb törvények alá tar­toznak. Athén, máj. 9. (Évk. Triesten át a levantepos­­tával.(Krétából 3 képviselő érkezett meg a ka­marába. Slakia tartományban csata volt,mely két napig tartott, a törökök visszanyomattak és egé­szen a tengerig űzettek. Caneaban 3 elfogott fel­kelőt agyonlőttek. Az itteni angol követ Krétába, Frigyes dán­ig pedig Constantinápolyba uta­zott, gr. Chambord is odahagyta Athént. Krétá­ból azt írják hogy Anglia azt kívánja, hogy a krétaiak az ő védelmét kérjék. Egy kis megjegyzés: A „Hon“ május 9 -i tározójából értesülök, mi­kép a múzeumi falképek tervezetében, melyet Than Mór és Lotz Károly jeles festészeink készí­­tenek, I. Béla mint a bányászat és pénz­verés l­ehozója van ábrázolva. Ez igen hibás felfogás, mert mind a bányászat, mind a pénzverés már I. Béla előtt ismeretes volt hazánkban. Ugyanis a cseh Baibin (Epitom. rer. Bohém. Lib. III. p. 163.) előadásából tudjuk, miszerint a morvákkal szövetkezett őseink 953-ban a zdiaziai és csaszlani bányákat elfoglalták, s tíz évnél to­vább birtokolták. Ugyanezen történésztől értesülünk, hogy midőn Bretiszlav cseh herczeg a Morvahonba rontó len­gyeleket legyőző, a foglyok egy részét Magyar­honba bányamivelésre adta el. (Lib. III. p. 126.) Úgy hiszem , ebből eléggé világos, hogy már a vezérek alatt volt nemzetünknek bányászata. Ami pedig a pénzverést illeti : már a mult szá­zadban bebizonyíták, hogy szent István volt annak behozója. És a jelen század folytán szereplő ér­­mészeink (Schönvisner, Rupp, Finály, és Végh Ödön) szintén ezen nézet hívei. Nem lehet itt czélom e tárgy bővebb fejtegetése, melyet már mások úgyis elég kimerítőn tárgyal­tak volt, hanem igenis czélomhoz tartozik kijelen­teni azon bő kívánságot , vajha a tervező urak szíveskednének e szerény figyelmeztetést fel­használni ez egyébkép igen jeles terv némi módo­sítására, mert ellenkező esetben a készülendő fest­mény az idejövő külföldi előtt nem a nemzeti di­csőség, hanem saját miveltségi történelmünkben való járatlanságunk hirdetője lehet. Fridrich István: Újdonságok. Pest, május 15. —■ (S­i­m­o­n­y­i Ernő) Német Ürögh megválasz­tott képviselője ma délután érkezett meg Páriából Pestre, és a „Nádor“ szállodában szállt meg.­­— A szeretett hazájától 19 éven át távol volt, elvei­hez hű hazafit barátai és választóinak küldöttsége őszinte örömkifejezések közt üdvözölték. Isten hozta ! — (Szentiványi Vincze hétszemély­­nök) május 14 én Sárospatakon meghalt. — (Gr. Pálffy János), ki pár éve 12 évre 100 — 100 ft alapítványt tett Pozsonyból kiszár­mazott technikusoknak újabban 50—50 ft ösztön­­dijt alapított 3 évre a pozsonyi lyceuránál. — (A képvielőlőház pénzügyi bi­zottságában) eddig az adók behajtása,a teleka­dója háziadó és a jövedelmiadó tárgyaltattak. Az e törvényjavaslatok tárgyában hozott határozatok azonban valószínűleg még módosíttatni fognak, minthogy szerkezetükre nézve, részint azonban el­vi tekintetben is függőben hagyattak.­­ Az adók­­behajtását illetőleg azon határozat hozatott, hogy az adók nem mint a törvényjavaslat ajánlja, ha­von int, hanem negyedévenkint fizettessenek be, és­pedig mindenkor az illető negyed derekáig. Későbbi befizetéseknél halasztási kamatok fizeten­dők, korábbi befizetéseknél azonban 4°/0 leszámí­tolás engedélyeztetik az adófizetőnek. — A telek­adó tárgyában végleges határozatok csak a többi törvényjavaslatok tárgyalása után fognak hozatni, azonban Horvát- és Tótországot illetőleg az eddi­gi eljárás egyelőre továbbra is fentartatik. — A házi adóban a törvényjavaslattól lényegesen eltérő határozatok indítványoztattak. A házbéradó min­denütt megmarad­ott,hol eddig behozatott, és pe­dig akkép, hogy Budapesten 24% , azon helyeken hol a bérházak száma nagyobb, mint a tulajdono­sok által lakott házaké, 20%, valamennyi többi városban és községben pedig házbéradó fejében 15% lesz fizetendő, azonban úgy, hogy Budapesten mint eddig 15%, más vá­rosokban és községekben pedig a bruttó jövede­lem 30%a lesz levonandó. Azon városokban és helységekre nézve hol a bérházak száma cseké­­lyebb mint a tulajdonosok által lakott házaké, a házosztályadó hozatott javaslatba. Ennek felszá­mításának alapul szolgál a lakszobák száma, és pedig olykép, hogy egy ház egy szobával fizet 60 krt, két szobával 1 ft 60 kr, 3 szobával 3 ftot, 4 szob. 5 ftot, 5 szob. 8 ftot, 6 szob. 10 ftot, 7 szob. 13 ftot, 8 szob. 16 ftot, 9 szob. 20 ftot, 10 szob. 24 ftot, 11 szob. 28 ftot, 12 szob. 32 ftot éven­­kint. Tizenkét szobán felül minden uj szoba után 2 ft 50 krral több számittatik fel.­­ A jövedelmi adóban nem létettek jelentékeny módosítások, csak az 5 sk -­ban említetteken kivül még felsza­­badittatik a jövedelmi adó alól a király czivillis­­tája, a külhatalmak követei, az államhivatalno­kok napidíjai. Az 1-ső és 3-ik osztályú jövedelem megadóztatása iránt a törvényjavaslat javaslatai majdnem változatlanul hagyattak ; a 2-dik osztá­lyúnál azonban azon módosítás ajánlhatott, hogy 6000 ft jövedelmen felül minden 100 ft után 5 ft helyett 10 ft fizetendő. A 11. § lényegesen meg­változtatott. A haszonbérlők a haszonbér után 3% helyett csak 200 százalékot, az ügyvédek,orvosok, sebészek, bábák, tanítók, mérnökök 15° 10 helyett lakbérük után 12—-20 százalékot, a kereskedők és iparosok 20 százalék helyett lakbérük után 15—20 százalékot fizetnének e javaslat sze­rint jövedelmiadóul tekintettel a családi tagok számára. A leglényegesebb változtatás alá esett a 17 dik és következő szakaszuk. A jövedelmi adó megbecsülésére az adófizetők és a fiskus választ­ják a becslőbizottság tagjait ; ha ezen tagok az el­nök iránt nem tudnak megegyezni, akkor városok­ban a belügyminister, a megyékben a főispán ál­tal jelöltetik az ki. Felszólamlásoknál mindkét TÁRCZA. A szerelem bolondjai. Regény Jókai Mórtól. (Folytatás.) Ilonna arcza pirosra volt hevülve. Szégyenlet­­te magát és Aladárt, örült diadalának és pirult miatta. Szégyenlette az ostoba helyzetet, mely­ben neki, a fiatal leánynak, egy ifjút, (kinek vi­rágaival annyit ábrándozott), egy szilaj izetlen merényletért igy kellett megbüntetnie , igy küzdenie vele, mint diáknak diáktársa ellen. Aladár pedig sápadt volt a szégyentől. Fel­vette elhullatott kalapját , s rekedtes hangon e szókat mondá Ilonkának : — ön engem megölt. Ilonka elfordult tőle s lelkéből kívánta neki, hogy bár lett volna hegyes vitéz a kezében,hogy járt volna keresztül a szívén a döfése. Menjen hát, haljon meg , ha meg van ölve. Aladár el is ment. Kis­mamájának annyit sem mondott,hogy „befellegzett,“ attól ugyan hiába is búcsúzott volna , mert az még most sem tudott magához térni a nagy nevetéstől. És azután nem is tért többet vissza , és úgy el tudott tűnni, hogy senki sem tudta, hova lett ? Volt útlevele a külföldre, elmehetett a világba,a­merre akart. Hogy a Dunába nem ölte magát, onnan gyanítható, mert eltűnése napján még fel­hatalmazásokat adott ügyvédének az apja ellen megindított per dolgában s egyúttal utalványt is, hogy ha visszatértéig valami pénzhez jutna, abból fizettessék vissza Lemming úrnak a rátett költség. Végül, ha két év alatt vissza nem talál­na térni, vagy hamarább halálhírét hoznák, ott hagyta végrendeletét. Tehát meg nem halt, annyi bizonyos. Melanie azonban el volt ragadtatva Ilonkától. Kedvesem!­ön egy valóságos Amalazonb­a, ön úgy vívott,mint egy orleansi szűz. Mondja ön, tanult ön vívni ? — Igen. Gyermekkoromban a testgyakorló intézetben. — Ah, ez fölséges tudomány ! Az valami gyö­nyör. A levegőben játszani a tér hegyével s azt mondani : vigyázz, vagy meghalsz ! A két sze­met az ellenség két szemébe szegezni, s akkor aczélt aczél ellen feszíteni , a vakmerő támadót félreháritani s aztán visszadöfni, hogy a vas a lelkén menjen keresztül.... ! A delnő összeborzadt — a kéjtől , a mint ezt magának elmondta. — Óh én mindig úgy szerettem volna megta­nulni vívni , csak lett volna kitől. De férfi vívó mestertől nem tanulhatok. Meg is szólnának ér­te. Lássa ön, ön adhatna nekem mindennap egy órát a vívásból. — Ah, asszonyom. — Nos, mit „ad asszonyom.“ —­­ Hiszen én magam sem sokat tudok. — De, láttam, úgy verte ön az urfit, mint egy spadassin. — Zavarba jött , s elfeledte, a­mit tudott. — No én nekem az untig elég volna, a­mit ön tud. Szánja rá magát. Még egy óra napjában, az angol leczkével egy­folytában. A testmoz­gás önnek sem fog megártani. — Aztán én min­dig kocsin küldöm haza, hogy meg ne hűtse ma­gát, ha fel lesz hevülve. — Aztán fizetek önnek havonkint száz forint tandíjt. Ilonkát megfogta az ajánlat. Szép pénz. Az­tán semmiért. Egy kis előrelépés, hátralépés , karmozdulatok fel és le. S ha mind­ezért jobban fizetnek, mint az angol nyelvtudományért. Kissé szokatlan ugyan, hogy egy fiatal szép le­ány a művészetnek ezzel a nemével keressen pénzt , de a kereset tisztességes, nincs rajta mit előre szégyenleni, utóra megbánni. — Jól van asszonyom. Hát én megtanítom önt vívni. — No ! ennek igazán úgy örülök, mint a kis­fiuk a majálisnak. Ah, ezzel egy régi vágyam lesz betöltve. Valahányszor egy kardot, tört lát­tam magam előtt, mindanynyiszor úgy szeret­tem volna azzal úgy tudni vágni, szúrni, a­hogy a férfiak tudnak. Nézze ön , nem elég erősek-e karjaim ? S azzal felgombolta ruhája ujját s feltűrve azt könyökéig, büszkélkedett szép gömbölyű karjai­val , miken iparkodott megfeszíteni az izmokat. — Holnap mindjárt hozzá kezdünk ugy­e ? Ön megrendeli a kellékeket. Mik kellenek hozzá ? — Néhány vitéz ; egy-egy hamar eltörik ; két kebelvéd szarvasbörböl, két vlkertyű, és két sodrony álarcz. Aztán egy szál hosszú lágy fa deszka, a­min a vívóknak mozogni kell , mert a fénymázon és a szőnyegen nem lehet vívni. — Derék ! nagyon derék , csak parancsolja ön meg. A kék termet fogjuk vívóteremnek használni; akkor bezárjuk az ajtókat, hogy sen­ki se zavarhasson bennünket. Igazság ! Nekünk alkalmatlan lesz ezekben a hosszú ruhákban vívni, különösen nekem ezzel a s­zertelen ameri­kai krinolinnal. — Bizony, mikor én vívni tanultam, akkor még kis leányi ruhában jártam. — Hát csináltatok mind a kettőnknek rövid ruhákat, mint a kis leányoknak. Egész amazon jelmezt. Nem fog bennünket senki meglátni ben­ne. Bezárjuk az ajtókat, lefüggönyözzük az abla­kokat. Egyedül magunk állunk szemtül szemben s mi nem fogjuk egymást kinevetni, ugy­e bár, derék lesz ? , Ilonka ráhagyta. Melanie pedig már annyira kedvet kapott e­­ szeszélyéhez, hogy nem hagyott békét Ilonká­­­nak addig, mig az két lovag veszszővel az első tempókat meg nem mutatta neki, nagyokat si­­koltott ugyan, mikor a lovagvessző hegye vala­hol a testéhez ért, mert csiklandós volt, hanem­­ azért folyvást kiáltozta: „pompás! felséges!* Nem is tanult az­nap angolul. Hanem mikor vége volt az órának, Íróasztalához futott s egy százast kihalászva az össze­járt papírok közül, azzal az első havi dijt előre kezébe eretett Ilon­kának a vivás leczkékért. Szegény gyermek ! úgy örült annak a pénznek! úgy sietett vele haza , hogy átadhassa aggó­dó anyjának. Van már miből tűzifát szerezni a télre, orvost, gyógyszertárt kifizetni, a ház bete­gének kényelmesebb ellátásról gondoskodni , a házbért félretenni. Nem kell már küzdeni na­ponkénti nyomorral, lemondással. Száz forintból olyan sok kitelik. Még nehéz időkre megtakarí­tani való is marad. És mind­ezt mi szerzi? nem az, amire egy nő büszke: nem a szépsége, nem a szelleme, nem a művészete , hanem egy kis testi ügyesség : olyan tulajdon, a­minek soha sem hitte volna, hogy hasznát vegye ;­­ ami aranyalmét termő fává lett egy szeszélyes urhölgy phantasiájának tün­dér földébe tévedve. Azt hinné az ember, hogy Ilonkának ez m­ár csak tréfa volt, és mulatság. D­e nem volt az. Épen azért, mert tréfa volt az és mulatság. Otthon a legmélyebb gyász; — egy őrjöngő apa kiáltásaitól megszakgatott álomker­ülte el ; — egy ideges anya örök remegése ; — egy né­ma testvér állati ragaszkodása az egyetlenhez, ki őt megérti;­­ a nappal siralma, az éj sóhaj­tásai; a s riverte élet egyik reggeltől a másikig. És ebből naponkint kiragadva két óra a mulat­ságnak, a játéknak, melyben nevetni, tombolni, vijjongani kell ,­­ mert fizetnek érte. Mikor aztán vége van a játéknak, a tréfának, a sikongatásnak , akkor arra gondolni, hogy milyen szomorú élet volt ez alatt odahaza! Mikor Ilonka mentését fölvette, hogy a tanó­rára induljon, mikor lenyugtatá háborgó atyját, mikor lecsókolá anyja könyert, s aztán megtu­dott szökni testvérétől, nagyot sóhajtott. Ez a sóhajtás azt mondá : menjünk mulatni. De mikor ez ad kenyeret. — Keserű ugyan , de mégis kenyér. (Folyt, köv.)

Next