A Hon, 1868. június (6. évfolyam, 127-148. szám)

1868-06-10 / 133. szám

133-ik sz. Szerda, junius 10. Előfizetési díj: Postján küldve, vagy Budapesten h­ázhoz h­ordva 1 h­ónapra...................................1 frt 76 kr 3 hónapra.......................................5 frt 26 kr. 6 hónapra.....................................10 frt 60 kr. Az Estilappal együtt egy hónapra 2 frt — kr Az Estilappal együtt negyedévre 6 frt — kr. Az Estilappal együtt félévre . 12 frt — kr. Az elő­fize­tés az év folytán minden hónapban megkezdhe­tő , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Hinten cníjárulék bérmenteai­Te kéretik beköldetni. Eecikesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám 1 -noomelet. Szerkesztő lakása : Magyar utcza 8-dik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kiadóhivatal : Pest Ferencziek terén 7. sz. földszint. Hatodik évfolyam 1868 Beiktatási díj: ' hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . 26 kr. HP" Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST , JUNIUS 0. Az ifjuság, különösen technikusaink érdekében. Midőn állami életünk legújabb fejlődé­sének kiindulási mozzanatait láttuk, s a mult idők nehéz nyomásától szabadult lé­lekkel üdvözlöttük nemzeti életünk ez uj reggelét. Annyi nemes törekvéssel láttuk hazánk kiváló férfiúit sorakozva munkálni e nagy mű létrehozásában, hogy e sokat szenve­dett haza megifjult erővel látszott kikelni borongós állapotából. A nehéz vajúdási állapotok ólomsúly­­ként terhesülének társadalmi ügyeink ren­des és szabatos kifej­lődhetésére. S ezen nyomást érezzük mindnyájan , de érezzük mi különösen, kik az elmúlt szomorú em­lékű pár évtized alatt annyi küzdelemmel nőttünk férfiakká; egy olyan korban mely mindenünktől megfosztani, s természetel­lenes társadalmi helyzetbe hozni igyeke­zett mindnyájunkat, de különösen minket, hogy egy átidomult nemzedéket teremt­sen saját czéljának eszközéül. Ezen idő­szak volt az, melyben nem volt előt­tünk út, melyen haladva lelkünk su­gallata szerint társadalmi állást választa­nunk lehetett volna , s vagy vissza kelle vonulnunk teljesen tengődve az elnyoma­tás súlya alatt egy jobb jövő reményében, vagy oda dobatni a körülmények ha­talma által az absolut uralom czéljainak eszközéül. Kérdem, mi kik ez időszaknak csak súlyát éreztük, s kik előtt mondhat­ni minden itt elvágva volt, megélhetésünk oly nehéz, önképeztetésünk annyi áldo­zatba került, — a nélkül hogy biztos ki­látásaink vagy kívánalmaink lehettek volna ez idők folyamában értékesíthetni képzett­ségünket s munkássági tehetségünket, — mi kik a társadalomnak a nemzetnek mun­kásaiul vagyunk teremtve, hogy munkás­ságunk által annak szolgálva önmagun­kat is fentarthassuk , nemde a nemzet kormányától kell várnunk azt, mihez az absolut uralom alatt igényeink nem le­hettek ? A magyar kormány egyik fő feladatá­nak kell lenni, hogy értékesítse, mind­azon erőket, mik e honból annak ér­dekében rendelkezésére állanak, s meg­szabadítsa mind önmagát, mind a nemze­tet gyászos múltúnk örökségeitől ama rajtunk veszett civilisatori áradat üledé­keitől, mint a mikről hazánk igen tisz­telt emlékű nagy szónoka oly találóan jelleme­zve mondá : „mely ex officio születik, bureaukban él, s acták közé temetkezik ; a civilizatió missionáriusának hirdetvén magát barbár földeken , miként a hernyó, ha saját er­dejét elpusztitá, sőz égéstől indul vándorut­­nak megélni, emészteni. Fölajánlja „jó szolgálatát“ minden ügynek, minden or­szágnak, a Tajótól a Név­áig, mert karját és tollát, szivét és eszét áruként hordozza a világ piaczára. Mindez azé, a ki többet ád. Minden kitelik belőle : barik­ád hős és miniszter , párvezér és alter­ego, a mint jő, a mi­nt kell. Adj a kezébe egy nemzetet, ő praeparálja úgy miként kívántatik ; rombol és szervez, rombolja a históriát s az életet hogy bátor agyának kísérleteit szervezze. • •• Ez a faj, s ennek száz meg száz, nagy és kicsiny neme az, mit csendes vérrel megnevezni sem bir a magyar, mert ez ostorozza, mint isten egykor Egyptomot, de ezernyi formában s három század óta.“ Igen ez a faj az, mely nálunk még mindég tömegese­n fentartja magát, s mi­ként a vadburján kiirthatlanul élődik édes hazánk földjének kegyelméből „jó­szolgálatáért“ jó fizetést nyerve, s ke­gyelmi nyugdijt várva , mig mi saját ha­zánk földén nehéz viszonyaink súlya alatt nélkülözések közt küz­dve tarthatjuk fel tételünket ; s a mellőztetés tudatának fá­jó érzetével, mely saját hazánk, saját vé­reink érdekében szolgálhatni képtelennek ítél el, — idegenként kizárva, tétlenségre kárhoztatva , munkatér nélkül kell él­nünk. Mondják hogy complicált helyzetünk s viszonyaink kényszerűségében kell ke­resnünk az okokat, melyek e korlátolt ál­lapotokat idézik elő. Mindaz, mi lehető, megtétetett. Hogy pedig többet tenni, s várni egyelőre nem lehet, a mult idők mulasztásai s hibái miatt kell eltűrnünk. Ha múltunknak ezen hibái megvolná­nak is, mit közvetlen önmagunk okoztunk volna, — akkor is saját érdekünkben leg­főbb erkölcsi s polgári kötelességünk azt kívánja, hogy most midőn a nemzet sa­ját sorsának ura, midőn a rendelkezé­si hatalom önmaga felett saját kezében van, úgy a polgári közterhek elviselhetésének könnyebbítése, mint jövőnk érdekében is, nyújtson a nemzet mind több módot és alkalmat saját fiainak azon ügy szolgá­latában munkás részt vehetni , melyért annyit küzdött és nélkülözött, s melyért ha kell, áldozatát is meghozni kész leend. Mert hiszen „a nagy világon e kivül nincsen számunkra hely“. Miénk e hon jó és balsorsában , s oly számosak és nagyszerűek teendőink, hogy az összetartás, és átérzett honfiúi kötelességek szorgalmas és hű munkásaira életszüksége van hazánknak. Bizonyítja ezt hazánkban azon egyesületi törekvés, mely korunk intő szózatára oly erős visz­­hangra kelt minden téren. S melynél főtörekvése odairányul, hogy sorakozott erővel igyekezzék mindenik saját köré­ben az előre­haladt kor igényeinek meg­felelőig munkásságának tért szerezni, s képességét értékesíthetni a társadalomban. Ezen üdvös czélja az egyesületi mun­kásságnak különösen anyagi érdekeinket illetőleg, legbiztosabb támpontját a nem­zet és kormány közti összetartás, a köl­csönös és viszonyos érdekek felkarolása, és elősegílésében találja fel, melyben a nemzet nyugalmának, s jóléte kifejlődé­sének leghatalmasabb tényezői fek­­sz­­nek. Azonban ott, hol, miként nálunk is fáj­dalom, idegen befolyások , idegen czélok érdekében zsákmányolták ki anyagi va­gyonunkat; s nehéz elgomiolásunk alatt az önfentartás szükségletein túl alig le­­hete valamit,tennünk,hogy a világot reális­­irányu hatalmas fejlődésében nemzetünk hivatása, s viszonyaink kívánalmaihoz képest követhessük ; egyedül a közös ha­zai érdekek felkarolása, nemzeti erőnk s munkásságunk kifejtése, az eljárásnál kö­vetendő utak és módok czélszerű­ megvá­lasztása által érhetjük el : úgy közgazdá­t pst­mxxlc, Llox vld uj. Ült 3v? L.1 tv lünk, földmivelésünk, mint átalában min­den anyagi érdekeink kívánalmainak rendszeres s a kor fejlettségéhez mért előmenetelét. A nemzet súlyosan érzi helyzetének nyomását, ismeri az okokat, melyek e pres­­siót gyakorolják, s kész vagyonának egy részét, eszét és kiskarját ha kell hazai, köz­ügyeink érdekében áldozatul hozni. Igen, mert ez ügy a haza ügye, s annak fiai e polgári kötelességek teljesítésével önma­gukért tesznek áldozatot. De a fájdalom keserű érzetével kell el­fordulnunk alkotmányos életünk köze­pette mindazon odtrogált intézmények kifoltozott romjaitól, melyek még ma is nálunk, leginkább azon idegen bérencz nép által tartatnak fel, kiket a szomszéd államok mint terhökre gyomként felnőtt proletár tömeget ci­vilisátori minőségben oly bőven szolgáltattak ki számunkra ; s kik hazánk földén élődve, úgy a financiá­lis operatiók közegeiben m­int a catastrá­­lis felmérések és telekkönyvezési munká­latok tényleges végrehajtásában, s több másnemű fontosabb alkalmaztatásokban a Bach és Schmerling-féle időszakból át­öröklött szellemben, a nélkül hogy törvé­nyeinket, viszonyainkat vagy szokásaink és helyzetünket ismernék vagy ismerni akarnák, vagy nyelvünket értenék, mű­ködnek , ,népboldogitó törekvésükkel. ‘ ‘ Ha hazánknak számos értelmes ifjabb nemzedékéből, kik nagy részben ama ci­vilisatori befolyások korszakában átalá­ban majd mi­nden szakban annak rend­szere szerint előirt szabályzat után ké­peztelek, s nem találtatnak közszolgá­latra helyettök alkalmas egyének, kér­dem: mi ezen jó urak előnye felettünk? Talán hasznos szolgálatuk nincsen elég­gé jutalmazva az eddig általunk részükre nyújtott kenyér által ? Vagy talán nem vagyunk eléggé mestereknek képezve? S ha igen, feladata a kormánynak na­gyobb mérvben mint eddig tette módot nyújtani, hogy újabb viszonyunk kívá­nalmaihoz képest alkalmunk lehessen kellő szakismeretünk megszer­zésével hazánk ügyébeni szolgálatunkat kiérdemelhetni , s e hont az idegen elemek zsákmányo­ló befolyása s visszaélései alól fent és alant, nagyban és kicsinyben megszaba­­ditani. Hozza meg a kormány azon hazánk­nak tartozó áldozatot,mit már kis mérvben kezdeményezett , hogy a középítkezési munkák végrehajtásánál, s közlekedési ügyeink vezetésének hazai viszonyaink igényeihez alkalmazott kifejlesztése s meg­alapítása érdekében nyújtson alkalmat azok közül mindazon pályázóknak, kik képzettségüknél fogva arra érdemesek, részt vehetni. Kívánatos sőt szükséges távirászatunk érdekében, hogy a múlt évben kezdeményezett tanfolyam czélsze­­rűbb rendezés és kezelés mellett ismét nyittassák meg azon értelmes fiatalság számára, mely annyi nemes törekvéssel igyekezett s fog igyekezni e téren magá­nak kellő szakismereteket szerezve, szolgálati képességét a közügynek fel­ajánlani. Alkalmaztassanak a catastralis felmé­rések és telekkönyvezési munkálatok vi­teléhez hazánkfiaiból szakképzett egyé­nek , kik mind viszonyaink helyes isme­rete , mind a néppeli közvetlen érint­kezés által annak nyelvét birván, sok­kal helyesebben s rendszeresebben fogják ezen reánk nézve fontos munkálatokat végrehajtani , s nem leend kitéve azon eshetőségnek, mint az eddig tetemes költ­ségbe került, különös czélokra , külön uton eszközölt telekkönyvezési munkála­taink, melyek a legnagyobb hiányosságo­kat s zavart rendetlenségeket mutatják eredményül. Égető szükségesség parancsolja átalá­ban saját érdekünkben, hogy minden le­hető it és eszközökkel kifejleszthessük hazánk anyagi érdekeinek elősegítésére czélró, s hazai törvényeink s szokásaink­ban gyökerező intézkedések által társa­dalmi állásunk, s honfiúi kívánalmaink igényeit. Ez azon ut és mód, mely úgy fel mint lefelé a nemzetet egyaránt meg­nyugtatni s jövőjét a legbiztosabb alapok­ra fektetni, — ez azon eszköz, mely a nemzet és kormány közti bizalmat feltar­tani, s a haza boldogságát felvirágoztatni képes. . . . . . Egy állítólagos érv az irodalmi ano­­nymitás mellett. .. Pesti Napló* 1­ 4 ismét a hitlor,irodal­­mi névtelenség vagy álnevű«.*,, szóval az írók egyéniségének titokban tartása men... szólal fel. S felszólal „az irodalmi ildom és hirlapirói loyalis becsü­letérzés“ érdekében. Az érdek, melyet szolgálni vél, köz- és nagy érdek ; az indok, mely ez érdek szolgálatában ez­úttal előlépni sugalló, elégséges s — részünk­ről — köszönetet is várhat. De a „Napló“ nézetét és következtetéseit nem tehetjük magunkévá mai czikkének lovagias­sága után sem. Nem szólunk a tényről, mely tisztelt lap­társunkat az anonymitás új védelmére inditá. Bála Istennek, a középületnek s a képviselő­ház által irányomban tanúsított, pártszenvedély­­mentes nagylelkűségre mutató verificatonalis határozatnak : állásom, 20 évi nyilt küzde­lem, semmi titkolódzás s a jó és nemes szivek elismerő védelme után, olyanná tett, hogy némely emberek támadásait most már az önérzetteljes hallgatás megvetésével fogadhatom. Hogy 20 év előtt, és forradalmi szenvedélyek közepette, jogos volt megtámadtatásom, bár­mily hangon is, azoktól, kik egy politikai múlt­tal még semminépen sem bíró ifjú által látok magokat megrohantatni kíméletlenül és folyto­nosan , azt elismerem ; de hogy ma, 20 évi és nem csekély küzdelmekkel járó életem hazafias következetességét ismerve támadhasson rám — és épenségesen támadatlanul — a kérdéses modorban bár­ki is becsületes nézetelleneim közül, azt nem hiszem. Ha azonban lehetséges volna ez is, s tisztes­­­séges emberek által, tisztességes közlönyben fogna intéztetni ellenem a Pesti Napló által jelenleg megbélyegzetthez hasonló támadás, akkor kötelességemnek fognám ismerni minden esetre a részletes válaszolást. Addig szabad hallgatnom, e hallgatás nem lé­vén elhallgatása semminek, a­mit hazám fiai ne tudnának már rólam saját elbeszélésemből is. A „Pesti Naplódnak tehát csak általánosság­ban felelek és tagadom, hogy az irodalmi név­telenség vagy álnevűség javitná a sajtó irályát s korlátokat szabna a galádság keze­lőinek. Az anonymitás­ban nincs haszna csak a je­llemtelen t­á­m­a­d­ó­n­a­k, ki bur helyből s a közmegvettetés félelme nélkül törhet arra kit elejteni akar. A megtámadás modorát nem hogy mérsékelné de sőt elmérgesiti az anony­mitás, s csak a megtámadottnak ká­rára van egész alattomos gonoszsága. Ezzel mi nem azt akarjuk mondani, hogy az irodalmi nyiltnevüség mellett, sőt á­lta­l is, ne teremhetne meg sok aljasság a sajtó te­rén. Megterem igy is elég. De az ily n­y­i­l­ts­á­g szülte aljasság, épen az által válik ártal­matlanná mindenkor, hogy az általa méltatlanul érintett egyén a közvélemény ítéletére hagyhatja a tettest és tettét. Francziaországban, hol egyetlen czikk sem je­lenhet meg név nélkül, s Amerikában, hol senki se tartozik magát a nyomdászon kívül megne­vezni , egyaránt van egy piszkos irodalom, mely a mivelt irodalom tekintélyes törzsei alatt tenyész gombaszerüleg. Van tehát példa a „Pesti Napló“ állítása elle­nében is, a „Hon“ állítása ellenében is. Mi azonban nem is hivatkozunk külföldi pél­dára, sem pro sem contra, hanem hivatko­zunk a józan észre, mely belá­thatja, hogy a nyilt ellenfél, legyen ez lelkiösmeretes vagy lelkiösmeretlen, mindég és mindenben többet ér a t­i­t­k­o­s ellenfélnél. Hidje el tisztelt laptársunk, hogy az általa megbélyegzett esethez hasonló ellenében nem­ segithet semmi oly hatályosan és csalhatla­­nul, mint a közérzület természete. Ezt kell nemesítenünk, emelnünk, türelmetlen­né tennünk minden hitványság és nyomo­­sultság irányában; nemessé, emelkedetté pe­dig csak úgy nevelhető a köz­érz­ü­let becsületes türelmetlensége, ha nem az anonym, hanem a nyilt küzdelmet gyakoroljuk egymás irá­nyában; nem az alakoskodást, hanem a férfiassá­got igyekezünk meghonosítani sajtónkban. A piszok ellenében legyen meg az undor, és a piszok el fog tűnni mint eltűnt vagy félreseper­tetett az angol sajtóból. S megvan az undor érzete fajunkban is, min­den iránt a mi szennyes, s a magyar érzület el­­undorodásáról tesz tanúságot ma a nemesen fel­háborodott „Pesti Napló“ is, midőn, a harcz után és közepette, melyet kölcsönösen éles, gyakran kíméletlen, s elégszer személyeskedő, de a politikai pártküzdelem lovagias fegyvereinél másszerűre nem támaszkodó modorban folyta­tunk egymás ellen : úgy szólalt fel „az irodalmi becsületérzés“ nevében, a mint felszólalt volna s felszólalna alkalmilag, a „Hon,“ ha a „Pesti Napló“ támadtatnék meg az általa jelzett módon. Még csak egyet. A Napló felszólalása helyén volt ma is, de váljon nem lett volna-e helyén, már régóta és folytonosan azon két lap modora insinuatiói és rágalomgyakorlatai ellenében, melyekről állítta­­tik, hogy a kormány élteti őket esténként, és vasárnaponként a közmivelődés, jóakarat és fi­nom ízlés terjesztésére? Mi nem panaszkodunk legkevésbbé sem e la­pok minket illető kedveskedéseire, s biztosítjuk őket, hogy írhatnak rólunk mindent és mindég a­nélkül, hogy avagy csak sajtóperrel felelnénk is nekik ; hanem a „Pesti Napló“ mégis tán ír­hatna nemes felhevüléssel a saját pártja­beli szemét ellen is, kivált ha meggondolja mily kevés ékességére és hasznára szolgál ez a minisztériumnak. Csernátony: CiMi különbsé­g van a magyar és a német miniszterium között. Midőn a magyar költségvetés megjelent, a kormánylapok egész önmegelégedéssel consta­­tálták, hogy míg a szomszéd osztrák államnak kiadásai 50 millióval haladják felül bevételeit, fomtrHt £&2Íu^^ millió nyolczszázezer Arról azonban szépen hallgattak a kormány­lapok, hogy mily arányban állanak az osztrák költségvetés egyes positiói a magyar budget egyes positióihoz. Azt nem constatálták, hogy az osztrák minisztérium közoktatásra, művelődésre, utakra, az ország anyagi javát előmozdító hasz­nos czélokra hasonlíthatatlanul többet vett fel a költségvetésbe, mint a magyar kormány. Mert ha ezt teszik, nem lesz ok a vigalomra s nem hinthetik oly vakmerően a közönség szeme közé a port. A magyar minisztérium összeszámitotta min­den remélhető bevételét, s miután­ abból a közös ügyekre és államadósságra megkivántató össze­geket levonta, a csekély maradékot csak akkor osztotta fel az ország belső szükségleteire, asze­rint amint tett. A magyar minisztériumnál nem az jött kér­désbe, mennyi kell hazánk jelenlegi hátrama­radása mellett a közoktatára, a népnevelésre ? mennyi kell az ország anyagi felvirágzására ? A világért sem. Hanem, hogy a közösü­gy és államadósság után mennyi marad mind­ezekre. Az elsőség az államadósságot és a közös ügyet illeti, az országé csupán a maradék. A mi kormányunk — pedig azt tartják, hogy a kormány a nép atyja — első­sorban arról gon­doskodott, mint elégíthesse ki az idegen adós­ságot, míg az ország fiainak neveltetése legki­sebb gondját képezé. Bezzeg, máskép tett az osztrák minisztérium. Fölvette budgetébe mindazon tételeket, me­lyekkel egy vagy más tekintetben az ország ja­vát czélozza előmozdítani. Kellő összeget adott a nevelésre, művészetre, az ország anyagi és szellemi fejlesztésére egy­aránt. Igaz, hogy ezáltal deficitje megnőtt , de mit tett e deficit fedezésére ? Azt tette, hogy most nem fizeti az államadó­­ságot. Mily óriási különbség a magyar és német mi­nisztérium eljárása között. Ez üdvös és hasznos Ausztriára, amaz rosz és hátrányos hazánkra. A magyar kormány előtt az államhitelezők ré­szesülnek legnagyobb figyelembe, történjék bár az a közjólét rovására. A német kormány előtt a közjólét az első, tör­ténjék az bár az államhitelezők megrövidíté­sével. A magyar minisztérium megvonja az ország fiaitól a nevelést, megakadályozza az ország anyagi előhaladását, csak hogy kifizethesse a más adósságát. A német minisztérium nem fizeti ki saját adósságát, csakhogy kellő összegeket fordíthas­son a közoktatásra. Ily politika mellett nem lehet boldog a haza. És ha kormányunk—a­mire eddigi tapaszta­lásaink után semmi remény — meg nem változ­tatja ebbeli politikáját és nem siet most, a ked­vező időben az országot főleg culturai tekintet­ben előre vinni, úgy Magyarország választói­nak lelkiismeretbeli kötelességük egy új ország­gyűlési majoritás előteremtésével mielőbb kisza­badítani a nemzetet e viszás, lassú és okvetlen bajt hozó politikából. — A pápa csak nem tud nyugodni. Egyik cseh lap újólagosan meger­ősített tudósítást hoz mely szerint a pápa az osztrák püspökökhöz ,,ti­kos leveleket“ küldött, melyekben meghagyatt nekik, hogy“mindazon polgári házasságoka­t melyek a legújabb osztrák törvény folytán köt­­tetnek, erkölcstelen összeketésnek, más szóval „ágyastartásnak“ tekintsék. Nem azért említjük ezt fel, mintha a pápa le­veleinek valamely fontosságot tulajdonítánk.Mai nap, hála istennek, már ott vagyunk, hogy az ily együgyü levelekre nagyon keveset hajtunk, s nem félelem vagy rettegés, hanem mindössze is szánandó mosoly az, mit előidézni képesek. Csendesen alszunk mellette, mert a dolgok ren­des menetét az efféle pápai iratok most már meg nem akadályoztathatják. Elmúlt a babo­nák kora. De mégis figyelmet érdemel azon megrögzött makacsság, mel­lyel Rómában minden előhala­­dási mozzanat iránt viseltetnek ; figyelmet érde­mel azon megátalkodott gonoszság, mel­lyel minden szabad intézményt megtámadnak és alá­ásni akarnak. A legtisztább szerelemből, a legőszintébb von­zalomból származó egybekelést, Rómába ágyas­­tartásnak nevezik, ha nem valamely pap által történik a házasság. Míg ellenben bármely un­dok érdek hozzon össze két felet, szent lesz az egybekelés, mihelyt pap teszi rá kezét. Róma, Róma, vajh mikor Üdvözülhetünk már téged, mint Olaszország fővárosát ! Lapszemle. A „Pesti Napló“ mai vezérczikke egy el­lenünk intézete igazságtalan polémiát egy igaz­ságos felszólalással vezet be. Vannak dolgok — úgymond — melyek a politikai pártélet körén kivül esnek, s melyekben mindnyájunknak érde­kében van, kik a politika felvetődő kérdéseinek egy csatamezőn, ha külön táborban is vagyunk harczosai, hogy egyértelmüleg találkozzunk. Ily dolog : az irodalmi ildom és hirlapirói loyális becsületérzés, mely működésünk alapját képezi, s munkánk sikerének magvát hordja méhében. Mindnyájunknak szent kötelessége, hogy e felett őrködjünk, hogy ennek megvédésében egymást támogassuk s ha mindjárt az által is, hogy az ellenvétőkre rányomjuk eljárásuk bélyegét, s megjelöljük őket olyanokat, mint kikkel nem kívánunk egy sorban megitértetni. Kétségkívül igaz,hogy az oly szenvedélyes párt­­harcz, minő ez idő szerint hazánkban pezsg, meg­kívánja áldozatait, s kétségkívül igaz az is, hogy valamint a csatában a legvakmerőbbeket éri legelőször a golyó, a pártharcz is áldozatait azok közül szedi be, kiket az a szomorú tudat kerget a túlzók első sorába, hogy nem hoztak mit vesz­teni, legalább nem annyit, a­mennyi nyereséggel maguket £ xzi^“£ 5y, kecsegtet. Az ilyenek aztán sorsot, mely rövid, inkább lármás, mint dicsőd­ges harcz után éri őket. Mi meg nem menthetjük őket, de sokat tehetünk arra nézve, hogy ez ál­dozatok minél gyérebbek legyenek. Az irodalmi garázdálkodás culminált a „Nép­­zászlójáéban , s e véleményünkben legke­vésbé ingathat meg bennünket az , hogy e lapnak vezére országos képviselő. E lap czélját eléggé jellemzi eszköze, melyet czélja elérésére magának kiszemelt. Eszköze pedig nem más, mint a nép tudatlan rétegeinek kizsákmányolá­sa. Vezére a lapnak— mint mondák — orszá­gos képviselő kivel 1848-ban már comicus sze­repet játszatott vezérhetném viszketege, mely­hez sem elég talentuma, sem elég készültsége nincsen, s ki mai napság is csak az élctlapok­­nak szolgáltat kizárólag anyagot cselekedetei által, s kinek helyzete, nem tudni, akkor nevet­ségesebb-e , ha a jóhiszeműséget feltes­szü­k róla, vagy akkor szánandóbb-e, ha az ellenkező esetet találnók feltenni ; különben e felett gon­dolkozni nem érdemes. A­mi e sorok megírására készt minket, az nem politikai ok : kizárólag az irodalmi ildom s a hirlapírói becsületérzés nevében kívánunk fel­szólalni. Nevezett lap szerkesztője, egyik ellenzéki lap tulajdonos szerkesztője és munkatársai ellen oly hangon emel oly vádakat, hogy e sorai által maga excommunicálja magát azon körből, mely­ben eddig is inkább a betolakodó egmiens mo­dorával mozgott, mint a tag ildomosságával. E hangot s­e modort a jó ízlés és az irodalmi be­csület nevében, mint olyat utasítjuk vissza, melyre éredmlegesen felelni még arra nézve is pirító volna, ki ellen egyenesen intéztetett. Az erdélyi vasúti kérdéshez, M.­Vásárhely városa képviselőinek, május 16. tartatott országos ülésében, közlekedési minisz­ter úrhoz tett azon interpellátiójára, mikor szán­dékozik a kormány az erdélyi vaspálya-építési kérdést a magas képviselő­háznak előterjeszte­ni ? — az illető miniszter úr által válaszul ada­tott, hogy a mint a várad kolosvári vonalon fo­lyamatban lévő előkészületi, és mérési munka be fog fejeztetni, a kormány azon helyzet­be jövend, hogy azon mérnöki erők egy részét a Kolosváron túl eső rész tanulmányozására, s a leghelyesebb irány kipuhatolására, és a vonalo­zások megtételére forditandja ; — ezen munká­lat eredményétől feltételeztetvén azon idő, mi­kor a kormány az erdélyi vasútvonal iránti tör­vényjavaslatát a ház elé be fogja terjeszthetni. Megvallom, ezen miniszteri válasz bennem, mint a nagy Kükü­llő völgyén lakóban, és azon völgy érdekeit pártolóban, megdöbbenő hatást okozott, mennyiben úgy veszem ki azon válasz­ból, mintha a miniszter úr az erdélyi vasútvo­nalnak Kolozsváron túli merre vezetésére nézve maga magával tisztába nem lenne, holott pedig a hazai összes törvényhatóságokkal közlött vasút hálózatában azon vonalnak Kolozsváron túli vezetésére nézve meghatározott tervezettel lé­pett elő, azon vonalt Kolozsvárról Hadrévre, onnan Tövisen, Balásfalván, Medgyesen, Erzsé­­bethvároson, Segesváron által Kőhalom mel-

Next