A Hon, 1868. június (6. évfolyam, 127-148. szám)
1868-06-10 / 133. szám
133-ik sz. Szerda, junius 10. Előfizetési díj: Postján küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra...................................1 frt 76 kr 3 hónapra.......................................5 frt 26 kr. 6 hónapra.....................................10 frt 60 kr. Az Estilappal együtt egy hónapra 2 frt — kr Az Estilappal együtt negyedévre 6 frt — kr. Az Estilappal együtt félévre . 12 frt — kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Hinten cníjárulék bérmenteaiTe kéretik beköldetni. Eecikesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám 1 -noomelet. Szerkesztő lakása : Magyar utcza 8-dik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kiadóhivatal : Pest Ferencziek terén 7. sz. földszint. Hatodik évfolyam 1868 Beiktatási díj: ' hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . 26 kr. HP" Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST , JUNIUS 0. Az ifjuság, különösen technikusaink érdekében. Midőn állami életünk legújabb fejlődésének kiindulási mozzanatait láttuk, s a mult idők nehéz nyomásától szabadult lélekkel üdvözlöttük nemzeti életünk ez uj reggelét. Annyi nemes törekvéssel láttuk hazánk kiváló férfiúit sorakozva munkálni e nagy mű létrehozásában, hogy e sokat szenvedett haza megifjult erővel látszott kikelni borongós állapotából. A nehéz vajúdási állapotok ólomsúlyként terhesülének társadalmi ügyeink rendes és szabatos kifejlődhetésére. S ezen nyomást érezzük mindnyájan , de érezzük mi különösen, kik az elmúlt szomorú emlékű pár évtized alatt annyi küzdelemmel nőttünk férfiakká; egy olyan korban mely mindenünktől megfosztani, s természetellenes társadalmi helyzetbe hozni igyekezett mindnyájunkat, de különösen minket, hogy egy átidomult nemzedéket teremtsen saját czéljának eszközéül. Ezen időszak volt az, melyben nem volt előttünk út, melyen haladva lelkünk sugallata szerint társadalmi állást választanunk lehetett volna , s vagy vissza kelle vonulnunk teljesen tengődve az elnyomatás súlya alatt egy jobb jövő reményében, vagy oda dobatni a körülmények hatalma által az absolut uralom czéljainak eszközéül. Kérdem, mi kik ez időszaknak csak súlyát éreztük, s kik előtt mondhatni minden itt elvágva volt, megélhetésünk oly nehéz, önképeztetésünk annyi áldozatba került, — a nélkül hogy biztos kilátásaink vagy kívánalmaink lehettek volna ez idők folyamában értékesíthetni képzettségünket s munkássági tehetségünket, — mi kik a társadalomnak a nemzetnek munkásaiul vagyunk teremtve, hogy munkásságunk által annak szolgálva önmagunkat is fentarthassuk , nemde a nemzet kormányától kell várnunk azt, mihez az absolut uralom alatt igényeink nem lehettek ? A magyar kormány egyik fő feladatának kell lenni, hogy értékesítse, mindazon erőket, mik e honból annak érdekében rendelkezésére állanak, s megszabadítsa mind önmagát, mind a nemzetet gyászos múltúnk örökségeitől ama rajtunk veszett civilisatori áradat üledékeitől, mint a mikről hazánk igen tisztelt emlékű nagy szónoka oly találóan jellemezve mondá : „mely ex officio születik, bureaukban él, s acták közé temetkezik ; a civilizatió missionáriusának hirdetvén magát barbár földeken , miként a hernyó, ha saját erdejét elpusztitá, sőz égéstől indul vándorutnak megélni, emészteni. Fölajánlja „jó szolgálatát“ minden ügynek, minden országnak, a Tajótól a Néváig, mert karját és tollát, szivét és eszét áruként hordozza a világ piaczára. Mindez azé, a ki többet ád. Minden kitelik belőle : barikád hős és miniszter , párvezér és alterego, a mint jő, a mint kell. Adj a kezébe egy nemzetet, ő praeparálja úgy miként kívántatik ; rombol és szervez, rombolja a históriát s az életet hogy bátor agyának kísérleteit szervezze. • •• Ez a faj, s ennek száz meg száz, nagy és kicsiny neme az, mit csendes vérrel megnevezni sem bir a magyar, mert ez ostorozza, mint isten egykor Egyptomot, de ezernyi formában s három század óta.“ Igen ez a faj az, mely nálunk még mindég tömegesen fentartja magát, s miként a vadburján kiirthatlanul élődik édes hazánk földjének kegyelméből „jószolgálatáért“ jó fizetést nyerve, s kegyelmi nyugdijt várva , mig mi saját hazánk földén nehéz viszonyaink súlya alatt nélkülözések közt küzdve tarthatjuk fel tételünket ; s a mellőztetés tudatának fájó érzetével, mely saját hazánk, saját véreink érdekében szolgálhatni képtelennek ítél el, — idegenként kizárva, tétlenségre kárhoztatva , munkatér nélkül kell élnünk. Mondják hogy complicált helyzetünk s viszonyaink kényszerűségében kell keresnünk az okokat, melyek e korlátolt állapotokat idézik elő. Mindaz, mi lehető, megtétetett. Hogy pedig többet tenni, s várni egyelőre nem lehet, a mult idők mulasztásai s hibái miatt kell eltűrnünk. Ha múltunknak ezen hibái megvolnának is, mit közvetlen önmagunk okoztunk volna, — akkor is saját érdekünkben legfőbb erkölcsi s polgári kötelességünk azt kívánja, hogy most midőn a nemzet saját sorsának ura, midőn a rendelkezési hatalom önmaga felett saját kezében van, úgy a polgári közterhek elviselhetésének könnyebbítése, mint jövőnk érdekében is, nyújtson a nemzet mind több módot és alkalmat saját fiainak azon ügy szolgálatában munkás részt vehetni , melyért annyit küzdött és nélkülözött, s melyért ha kell, áldozatát is meghozni kész leend. Mert hiszen „a nagy világon e kivül nincsen számunkra hely“. Miénk e hon jó és balsorsában , s oly számosak és nagyszerűek teendőink, hogy az összetartás, és átérzett honfiúi kötelességek szorgalmas és hű munkásaira életszüksége van hazánknak. Bizonyítja ezt hazánkban azon egyesületi törekvés, mely korunk intő szózatára oly erős viszhangra kelt minden téren. S melynél főtörekvése odairányul, hogy sorakozott erővel igyekezzék mindenik saját körében az előrehaladt kor igényeinek megfelelőig munkásságának tért szerezni, s képességét értékesíthetni a társadalomban. Ezen üdvös czélja az egyesületi munkásságnak különösen anyagi érdekeinket illetőleg, legbiztosabb támpontját a nemzet és kormány közti összetartás, a kölcsönös és viszonyos érdekek felkarolása, és elősegílésében találja fel, melyben a nemzet nyugalmának, s jóléte kifejlődésének leghatalmasabb tényezői feksznek. Azonban ott, hol, miként nálunk is fájdalom, idegen befolyások , idegen czélok érdekében zsákmányolták ki anyagi vagyonunkat; s nehéz elgomiolásunk alatt az önfentartás szükségletein túl alig lehete valamit,tennünk,hogy a világot reálisirányu hatalmas fejlődésében nemzetünk hivatása, s viszonyaink kívánalmaihoz képest követhessük ; egyedül a közös hazai érdekek felkarolása, nemzeti erőnk s munkásságunk kifejtése, az eljárásnál követendő utak és módok czélszerű megválasztása által érhetjük el : úgy közgazdát pstmxxlc, Llox vld uj. Ült 3v? L.1 tv lünk, földmivelésünk, mint átalában minden anyagi érdekeink kívánalmainak rendszeres s a kor fejlettségéhez mért előmenetelét. A nemzet súlyosan érzi helyzetének nyomását, ismeri az okokat, melyek e pressiót gyakorolják, s kész vagyonának egy részét, eszét és kiskarját ha kell hazai, közügyeink érdekében áldozatul hozni. Igen, mert ez ügy a haza ügye, s annak fiai e polgári kötelességek teljesítésével önmagukért tesznek áldozatot. De a fájdalom keserű érzetével kell elfordulnunk alkotmányos életünk közepette mindazon odtrogált intézmények kifoltozott romjaitól, melyek még ma is nálunk, leginkább azon idegen bérencz nép által tartatnak fel, kiket a szomszéd államok mint terhökre gyomként felnőtt proletár tömeget civilisátori minőségben oly bőven szolgáltattak ki számunkra ; s kik hazánk földén élődve, úgy a financiális operatiók közegeiben mint a catastrális felmérések és telekkönyvezési munkálatok tényleges végrehajtásában, s több másnemű fontosabb alkalmaztatásokban a Bach és Schmerling-féle időszakból átöröklött szellemben, a nélkül hogy törvényeinket, viszonyainkat vagy szokásaink és helyzetünket ismernék vagy ismerni akarnák, vagy nyelvünket értenék, működnek , ,népboldogitó törekvésükkel. ‘ ‘ Ha hazánknak számos értelmes ifjabb nemzedékéből, kik nagy részben ama civilisatori befolyások korszakában átalában majd minden szakban annak rendszere szerint előirt szabályzat után képeztelek, s nem találtatnak közszolgálatra helyettök alkalmas egyének, kérdem: mi ezen jó urak előnye felettünk? Talán hasznos szolgálatuk nincsen eléggé jutalmazva az eddig általunk részükre nyújtott kenyér által ? Vagy talán nem vagyunk eléggé mestereknek képezve? S ha igen, feladata a kormánynak nagyobb mérvben mint eddig tette módot nyújtani, hogy újabb viszonyunk kívánalmaihoz képest alkalmunk lehessen kellő szakismeretünk megszerzésével hazánk ügyébeni szolgálatunkat kiérdemelhetni , s e hont az idegen elemek zsákmányoló befolyása s visszaélései alól fent és alant, nagyban és kicsinyben megszabaditani. Hozza meg a kormány azon hazánknak tartozó áldozatot,mit már kis mérvben kezdeményezett , hogy a középítkezési munkák végrehajtásánál, s közlekedési ügyeink vezetésének hazai viszonyaink igényeihez alkalmazott kifejlesztése s megalapítása érdekében nyújtson alkalmat azok közül mindazon pályázóknak, kik képzettségüknél fogva arra érdemesek, részt vehetni. Kívánatos sőt szükséges távirászatunk érdekében, hogy a múlt évben kezdeményezett tanfolyam czélszerűbb rendezés és kezelés mellett ismét nyittassák meg azon értelmes fiatalság számára, mely annyi nemes törekvéssel igyekezett s fog igyekezni e téren magának kellő szakismereteket szerezve, szolgálati képességét a közügynek felajánlani. Alkalmaztassanak a catastralis felmérések és telekkönyvezési munkálatok viteléhez hazánkfiaiból szakképzett egyének , kik mind viszonyaink helyes ismerete , mind a néppeli közvetlen érintkezés által annak nyelvét birván, sokkal helyesebben s rendszeresebben fogják ezen reánk nézve fontos munkálatokat végrehajtani , s nem leend kitéve azon eshetőségnek, mint az eddig tetemes költségbe került, különös czélokra , külön uton eszközölt telekkönyvezési munkálataink, melyek a legnagyobb hiányosságokat s zavart rendetlenségeket mutatják eredményül. Égető szükségesség parancsolja átalában saját érdekünkben, hogy minden lehető it és eszközökkel kifejleszthessük hazánk anyagi érdekeinek elősegítésére czélró, s hazai törvényeink s szokásainkban gyökerező intézkedések által társadalmi állásunk, s honfiúi kívánalmaink igényeit. Ez azon ut és mód, mely úgy fel mint lefelé a nemzetet egyaránt megnyugtatni s jövőjét a legbiztosabb alapokra fektetni, — ez azon eszköz, mely a nemzet és kormány közti bizalmat feltartani, s a haza boldogságát felvirágoztatni képes. . . . . . Egy állítólagos érv az irodalmi anonymitás mellett. .. Pesti Napló* 1 4 ismét a hitlor,irodalmi névtelenség vagy álnevű«.*,, szóval az írók egyéniségének titokban tartása men... szólal fel. S felszólal „az irodalmi ildom és hirlapirói loyalis becsületérzés“ érdekében. Az érdek, melyet szolgálni vél, köz- és nagy érdek ; az indok, mely ez érdek szolgálatában ezúttal előlépni sugalló, elégséges s — részünkről — köszönetet is várhat. De a „Napló“ nézetét és következtetéseit nem tehetjük magunkévá mai czikkének lovagiassága után sem. Nem szólunk a tényről, mely tisztelt laptársunkat az anonymitás új védelmére inditá. Bála Istennek, a középületnek s a képviselőház által irányomban tanúsított, pártszenvedélymentes nagylelkűségre mutató verificatonalis határozatnak : állásom, 20 évi nyilt küzdelem, semmi titkolódzás s a jó és nemes szivek elismerő védelme után, olyanná tett, hogy némely emberek támadásait most már az önérzetteljes hallgatás megvetésével fogadhatom. Hogy 20 év előtt, és forradalmi szenvedélyek közepette, jogos volt megtámadtatásom, bármily hangon is, azoktól, kik egy politikai múlttal még semminépen sem bíró ifjú által látok magokat megrohantatni kíméletlenül és folytonosan , azt elismerem ; de hogy ma, 20 évi és nem csekély küzdelmekkel járó életem hazafias következetességét ismerve támadhasson rám — és épenségesen támadatlanul — a kérdéses modorban bárki is becsületes nézetelleneim közül, azt nem hiszem. Ha azonban lehetséges volna ez is, s tisztességes emberek által, tisztességes közlönyben fogna intéztetni ellenem a Pesti Napló által jelenleg megbélyegzetthez hasonló támadás, akkor kötelességemnek fognám ismerni minden esetre a részletes válaszolást. Addig szabad hallgatnom, e hallgatás nem lévén elhallgatása semminek, amit hazám fiai ne tudnának már rólam saját elbeszélésemből is. A „Pesti Naplódnak tehát csak általánosságban felelek és tagadom, hogy az irodalmi névtelenség vagy álnevűség javitná a sajtó irályát s korlátokat szabna a galádság kezelőinek. Az anonymitásban nincs haszna csak a jellemtelen támadónak, ki bur helyből s a közmegvettetés félelme nélkül törhet arra kit elejteni akar. A megtámadás modorát nem hogy mérsékelné de sőt elmérgesiti az anonymitás, s csak a megtámadottnak kárára van egész alattomos gonoszsága. Ezzel mi nem azt akarjuk mondani, hogy az irodalmi nyiltnevüség mellett, sőt által is, ne teremhetne meg sok aljasság a sajtó terén. Megterem igy is elég. De az ily nyiltság szülte aljasság, épen az által válik ártalmatlanná mindenkor, hogy az általa méltatlanul érintett egyén a közvélemény ítéletére hagyhatja a tettest és tettét. Francziaországban, hol egyetlen czikk sem jelenhet meg név nélkül, s Amerikában, hol senki se tartozik magát a nyomdászon kívül megnevezni , egyaránt van egy piszkos irodalom, mely a mivelt irodalom tekintélyes törzsei alatt tenyész gombaszerüleg. Van tehát példa a „Pesti Napló“ állítása ellenében is, a „Hon“ állítása ellenében is. Mi azonban nem is hivatkozunk külföldi példára, sem pro sem contra, hanem hivatkozunk a józan észre, mely beláthatja, hogy a nyilt ellenfél, legyen ez lelkiösmeretes vagy lelkiösmeretlen, mindég és mindenben többet ér a titkos ellenfélnél. Hidje el tisztelt laptársunk, hogy az általa megbélyegzett esethez hasonló ellenében nem segithet semmi oly hatályosan és csalhatlanul, mint a közérzület természete. Ezt kell nemesítenünk, emelnünk, türelmetlenné tennünk minden hitványság és nyomosultság irányában; nemessé, emelkedetté pedig csak úgy nevelhető a közérzület becsületes türelmetlensége, ha nem az anonym, hanem a nyilt küzdelmet gyakoroljuk egymás irányában; nem az alakoskodást, hanem a férfiasságot igyekezünk meghonosítani sajtónkban. A piszok ellenében legyen meg az undor, és a piszok el fog tűnni mint eltűnt vagy félresepertetett az angol sajtóból. S megvan az undor érzete fajunkban is, minden iránt a mi szennyes, s a magyar érzület elundorodásáról tesz tanúságot ma a nemesen felháborodott „Pesti Napló“ is, midőn, a harcz után és közepette, melyet kölcsönösen éles, gyakran kíméletlen, s elégszer személyeskedő, de a politikai pártküzdelem lovagias fegyvereinél másszerűre nem támaszkodó modorban folytatunk egymás ellen : úgy szólalt fel „az irodalmi becsületérzés“ nevében, a mint felszólalt volna s felszólalna alkalmilag, a „Hon,“ ha a „Pesti Napló“ támadtatnék meg az általa jelzett módon. Még csak egyet. A Napló felszólalása helyén volt ma is, de váljon nem lett volna-e helyén, már régóta és folytonosan azon két lap modora insinuatiói és rágalomgyakorlatai ellenében, melyekről állíttatik, hogy a kormány élteti őket esténként, és vasárnaponként a közmivelődés, jóakarat és finom ízlés terjesztésére? Mi nem panaszkodunk legkevésbbé sem e lapok minket illető kedveskedéseire, s biztosítjuk őket, hogy írhatnak rólunk mindent és mindég anélkül, hogy avagy csak sajtóperrel felelnénk is nekik ; hanem a „Pesti Napló“ mégis tán írhatna nemes felhevüléssel a saját pártjabeli szemét ellen is, kivált ha meggondolja mily kevés ékességére és hasznára szolgál ez a minisztériumnak. Csernátony: CiMi különbség van a magyar és a német miniszterium között. Midőn a magyar költségvetés megjelent, a kormánylapok egész önmegelégedéssel constatálták, hogy míg a szomszéd osztrák államnak kiadásai 50 millióval haladják felül bevételeit, fomtrHt £&2Íu^^ millió nyolczszázezer Arról azonban szépen hallgattak a kormánylapok, hogy mily arányban állanak az osztrák költségvetés egyes positiói a magyar budget egyes positióihoz. Azt nem constatálták, hogy az osztrák minisztérium közoktatásra, művelődésre, utakra, az ország anyagi javát előmozdító hasznos czélokra hasonlíthatatlanul többet vett fel a költségvetésbe, mint a magyar kormány. Mert ha ezt teszik, nem lesz ok a vigalomra s nem hinthetik oly vakmerően a közönség szeme közé a port. A magyar minisztérium összeszámitotta minden remélhető bevételét, s miután abból a közös ügyekre és államadósságra megkivántató összegeket levonta, a csekély maradékot csak akkor osztotta fel az ország belső szükségleteire, aszerint amint tett. A magyar minisztériumnál nem az jött kérdésbe, mennyi kell hazánk jelenlegi hátramaradása mellett a közoktatára, a népnevelésre ? mennyi kell az ország anyagi felvirágzására ? A világért sem. Hanem, hogy a közösügy és államadósság után mennyi marad mindezekre. Az elsőség az államadósságot és a közös ügyet illeti, az országé csupán a maradék. A mi kormányunk — pedig azt tartják, hogy a kormány a nép atyja — elsősorban arról gondoskodott, mint elégíthesse ki az idegen adósságot, míg az ország fiainak neveltetése legkisebb gondját képezé. Bezzeg, máskép tett az osztrák minisztérium. Fölvette budgetébe mindazon tételeket, melyekkel egy vagy más tekintetben az ország javát czélozza előmozdítani. Kellő összeget adott a nevelésre, művészetre, az ország anyagi és szellemi fejlesztésére egyaránt. Igaz, hogy ezáltal deficitje megnőtt , de mit tett e deficit fedezésére ? Azt tette, hogy most nem fizeti az államadóságot. Mily óriási különbség a magyar és német minisztérium eljárása között. Ez üdvös és hasznos Ausztriára, amaz rosz és hátrányos hazánkra. A magyar kormány előtt az államhitelezők részesülnek legnagyobb figyelembe, történjék bár az a közjólét rovására. A német kormány előtt a közjólét az első, történjék az bár az államhitelezők megrövidítésével. A magyar minisztérium megvonja az ország fiaitól a nevelést, megakadályozza az ország anyagi előhaladását, csak hogy kifizethesse a más adósságát. A német minisztérium nem fizeti ki saját adósságát, csakhogy kellő összegeket fordíthasson a közoktatásra. Ily politika mellett nem lehet boldog a haza. És ha kormányunk—amire eddigi tapasztalásaink után semmi remény — meg nem változtatja ebbeli politikáját és nem siet most, a kedvező időben az országot főleg culturai tekintetben előre vinni, úgy Magyarország választóinak lelkiismeretbeli kötelességük egy új országgyűlési majoritás előteremtésével mielőbb kiszabadítani a nemzetet e viszás, lassú és okvetlen bajt hozó politikából. — A pápa csak nem tud nyugodni. Egyik cseh lap újólagosan megerősített tudósítást hoz mely szerint a pápa az osztrák püspökökhöz ,,tikos leveleket“ küldött, melyekben meghagyatt nekik, hogy“mindazon polgári házasságokat melyek a legújabb osztrák törvény folytán köttetnek, erkölcstelen összeketésnek, más szóval „ágyastartásnak“ tekintsék. Nem azért említjük ezt fel, mintha a pápa leveleinek valamely fontosságot tulajdonítánk.Mai nap, hála istennek, már ott vagyunk, hogy az ily együgyü levelekre nagyon keveset hajtunk, s nem félelem vagy rettegés, hanem mindössze is szánandó mosoly az, mit előidézni képesek. Csendesen alszunk mellette, mert a dolgok rendes menetét az efféle pápai iratok most már meg nem akadályoztathatják. Elmúlt a babonák kora. De mégis figyelmet érdemel azon megrögzött makacsság, mellyel Rómában minden előhaladási mozzanat iránt viseltetnek ; figyelmet érdemel azon megátalkodott gonoszság, mellyel minden szabad intézményt megtámadnak és aláásni akarnak. A legtisztább szerelemből, a legőszintébb vonzalomból származó egybekelést, Rómába ágyastartásnak nevezik, ha nem valamely pap által történik a házasság. Míg ellenben bármely undok érdek hozzon össze két felet, szent lesz az egybekelés, mihelyt pap teszi rá kezét. Róma, Róma, vajh mikor Üdvözülhetünk már téged, mint Olaszország fővárosát ! Lapszemle. A „Pesti Napló“ mai vezérczikke egy ellenünk intézete igazságtalan polémiát egy igazságos felszólalással vezet be. Vannak dolgok — úgymond — melyek a politikai pártélet körén kivül esnek, s melyekben mindnyájunknak érdekében van, kik a politika felvetődő kérdéseinek egy csatamezőn, ha külön táborban is vagyunk harczosai, hogy egyértelmüleg találkozzunk. Ily dolog : az irodalmi ildom és hirlapirói loyális becsületérzés, mely működésünk alapját képezi, s munkánk sikerének magvát hordja méhében. Mindnyájunknak szent kötelessége, hogy e felett őrködjünk, hogy ennek megvédésében egymást támogassuk s ha mindjárt az által is, hogy az ellenvétőkre rányomjuk eljárásuk bélyegét, s megjelöljük őket olyanokat, mint kikkel nem kívánunk egy sorban megitértetni. Kétségkívül igaz,hogy az oly szenvedélyes pártharcz, minő ez idő szerint hazánkban pezsg, megkívánja áldozatait, s kétségkívül igaz az is, hogy valamint a csatában a legvakmerőbbeket éri legelőször a golyó, a pártharcz is áldozatait azok közül szedi be, kiket az a szomorú tudat kerget a túlzók első sorába, hogy nem hoztak mit veszteni, legalább nem annyit, amennyi nyereséggel maguket £ xzi^“£ 5y, kecsegtet. Az ilyenek aztán sorsot, mely rövid, inkább lármás, mint dicsődges harcz után éri őket. Mi meg nem menthetjük őket, de sokat tehetünk arra nézve, hogy ez áldozatok minél gyérebbek legyenek. Az irodalmi garázdálkodás culminált a „Népzászlójáéban , s e véleményünkben legkevésbé ingathat meg bennünket az , hogy e lapnak vezére országos képviselő. E lap czélját eléggé jellemzi eszköze, melyet czélja elérésére magának kiszemelt. Eszköze pedig nem más, mint a nép tudatlan rétegeinek kizsákmányolása. Vezére a lapnak— mint mondák — országos képviselő kivel 1848-ban már comicus szerepet játszatott vezérhetném viszketege, melyhez sem elég talentuma, sem elég készültsége nincsen, s ki mai napság is csak az élctlapoknak szolgáltat kizárólag anyagot cselekedetei által, s kinek helyzete, nem tudni, akkor nevetségesebb-e , ha a jóhiszeműséget feltesszük róla, vagy akkor szánandóbb-e, ha az ellenkező esetet találnók feltenni ; különben e felett gondolkozni nem érdemes. Ami e sorok megírására készt minket, az nem politikai ok : kizárólag az irodalmi ildom s a hirlapírói becsületérzés nevében kívánunk felszólalni. Nevezett lap szerkesztője, egyik ellenzéki lap tulajdonos szerkesztője és munkatársai ellen oly hangon emel oly vádakat, hogy e sorai által maga excommunicálja magát azon körből, melyben eddig is inkább a betolakodó egmiens modorával mozgott, mint a tag ildomosságával. E hangot se modort a jó ízlés és az irodalmi becsület nevében, mint olyat utasítjuk vissza, melyre éredmlegesen felelni még arra nézve is pirító volna, ki ellen egyenesen intéztetett. Az erdélyi vasúti kérdéshez, M.Vásárhely városa képviselőinek, május 16. tartatott országos ülésében, közlekedési miniszter úrhoz tett azon interpellátiójára, mikor szándékozik a kormány az erdélyi vaspálya-építési kérdést a magas képviselőháznak előterjeszteni ? — az illető miniszter úr által válaszul adatott, hogy a mint a várad kolosvári vonalon folyamatban lévő előkészületi, és mérési munka be fog fejeztetni, a kormány azon helyzetbe jövend, hogy azon mérnöki erők egy részét a Kolosváron túl eső rész tanulmányozására, s a leghelyesebb irány kipuhatolására, és a vonalozások megtételére forditandja ; — ezen munkálat eredményétől feltételeztetvén azon idő, mikor a kormány az erdélyi vasútvonal iránti törvényjavaslatát a ház elé be fogja terjeszthetni. Megvallom, ezen miniszteri válasz bennem, mint a nagy Küküllő völgyén lakóban, és azon völgy érdekeit pártolóban, megdöbbenő hatást okozott, mennyiben úgy veszem ki azon válaszból, mintha a miniszter úr az erdélyi vasútvonalnak Kolozsváron túli merre vezetésére nézve maga magával tisztába nem lenne, holott pedig a hazai összes törvényhatóságokkal közlött vasút hálózatában azon vonalnak Kolozsváron túli vezetésére nézve meghatározott tervezettel lépett elő, azon vonalt Kolozsvárról Hadrévre, onnan Tövisen, Balásfalván, Medgyesen, Erzsébethvároson, Segesváron által Kőhalom mel-