A Hon, 1868. augusztus (6. évfolyam, 176-199. szám)

1868-08-01 / 176. szám

vétségét meghazudtolni. A kormány a nemzet óha­ja szerint békét óhajt. A kamara, a hivatalos je­lenéts szerint, „éljen a császár !“ kiáltással ment szét. De a „Moniteur“ szerint, Bethmont kiáltá: „Éljen a szabadság!“ Pelleton: „Éljen a nemzet!“ Belrh­et: „Éljen a nemzet!“ Szabadka, jul. 29. Városunk inkább gaz­­dászati város lévén, eddigi politicai élete nem valami élénk, de most annál inkább buzog. A ca­­sinóban csak úgy lesik polgáraink az új híreket, hogy véleményüket fölöttük nyilvánítsák. Kez­dik észrevenni, hogy nem egyedüli rendeltetésük a város szűk körére szorítva lenni, hanem vala­mi magasabb , mennyire hatáskörükben áll: a közjólétet előmozdítani s a haza boldogságát; befolyni a közügyekre, kinézni a világba, hol az események mindegyre bonyolulnak s hol talán városuknak — mint Bácsmegye legterjedelme­sebb, leggazdagabb városának — szerepe is le­het, ha vasútja elkészül s a Dunát Tiszával összekötő csatorna fogja szelni határait. Tekintsünk azonban a nem rég múltra. A mult a jelen atyja, ha azt ismerjük, ismerni fogjuk a jelent is ; állhat ez kölcsönösen. Üdvö­zölte Szabadka a 48-ki alkotmányt, vérzettek polgárai érezte nem ellenséges zászló alatt, ha­nem ellen, ez idő óta szivében van az ország alkotmánya s a haza iránti szeretet.Most azonban „tempora mutantur et nos mutamur in illis“ az egység helyett itt is a pártszellem uralt, itt is van jobb, itt is van baloldal,és épen úgy, mint a honatyák egy része,itt is az egyik rész azt hiszi, hogy az ország alkotmánya helyre van állítva ; a másik ellenben azt vallja : biz az nincsen. Az igazságnak tartozom megvallani, hogy ez utóbbi rész most jóval tulnyomóbb s jelenjünk meg sokran, casino vagy más társas helyen s legyen beszéd tárgya a jelenlegi helyzet, nem igen sokra fogunk találni, ki avval megelégedett lenne; vagy politicáról ha van szó, ugyancsak áldják a jobboldali politikát s rendesen avval végzik vitájukat, no majd elválik, majd megmu­tatja a jövő. Legyen azonban mindeniknek a maga hite szerint, csak arra ne vetemedjenek egyesek, hogy magok érzelmeit mint az egész városét igyekezzenek feltüntetni a közlönyök hasábjain. Városunkból is jelentek egyes czikkek, melyek csak egyesek nyilatkozatai s nem egyebek, mint elfogult pártérdekből történt felszólalások. R. Gy. Csobaj, (Szabolcs megye) jul. 30. Községünk­ben f. hó 29-én tűz ütvén ki, a lángok martalé­ka 13 ház lett s csak a Tisza-lökiek emberséges indulatának lehet köszönni, hogy az erős keleti szél következtében az egész falu porrá nem égett, kik meglátván a tüzet, vizipuskákkal a Tiszán keresztül lővén segítségünkre, azt eloltani segí­tettek. Különösen kitüntették magukat az épen itt időző szolgabiró, Dobozy Ferencz, ki erélyes in­tézkedésével mindent megtett a pusztító elem meggátlására, a T. löki ref. tanító és három hely­beli izraelita, kik elszánt bátorsággal mentették meg a menthetőt. Legfőbb hiány volt vízben. Az egész községben csak pár kút van, — s szük­ség van vizipuskákra, mire a községnek volna is vagyona,de (ki tudja mily intézkedés nyomán) másra fordítják. — ún. Gyilkosság. Szentesről egy levelet kaptunk, melynek beküldője saját nevével való jótállás mellett s állítólag a leghitelesebb kútfők nyomán következő hallatlan esetről értesít bennünket : A Sz. H.-ban a vegyes hirek rovatában „egy szerencsétlen eset“ czimü közleményt bocsátott a világba, mely szerint D. J. kisasszony egy laj­torjáról leesett, s annyira megsértette magát, hogy orvosi gyógykezelés végett T. sebész ur csorbái pusztájára kellett vinni, hol minden or­vosi ápolás duezára elhunyt s Turkeviben elte­­mettetett. A hozzánk beküldött levél ezen előadást va­lótlannak állítja s a maga részéről következőleg adja elő: D. J. szentesi születésű, ref. szüléktől szárma­zott 44 éves kisasszony egy értékes háznak, jó minőségű 60 h.földnek és több ezer főtőkepénznek tulajdonosa volt. D. J. kisasszonynyal közösen la­kott nővére D. H. pármester s ennek férje D. M. A kisasszony nem a lajtorjáról leesés és sérü­lés orvoslása indokából ment s nem is a csorbás pusztára, hanem titkosan vitték a vele lakók az O. M. ur tanyájára, mivel közel volt a szülés­hez, s itt meg is szült s meghalt. Sem a gyermek életben léte vagy kimúlta, sem a szülő kimúltá­­nak természetes vagy erőszakos volta eddig ki nem derült. Nem Turkeviben temették el, hanem T. se­bész úr csorbái tanyáján ásták el. Turkeviben egy beszegezett koporsót, hulla nélkül, temettek el, s úgy adták ki, hogy D. J. állítólagos csavar­gónő hullája van benne. Hogy a nyomozó hatóságnak lehetetlen legyen a dolgot fölfedezni , e koporsót T. sebész éjnek idején a turkevi temetőből ellopta. D. J. kisasszony Csorbán elásott hullája szin­tén azok által, kik azt elásták, felvétetett és éj­nek idején a szentesi egyik reform, köztemetőbe rongyokba burkolva letétetett. Mit is a nyomo­zó hatóság megtudva , a helyszínen hivatalos felbonczoltatását az illető kiküldött orvosok ál­tal teljesítette, kik is az elhunytnak terhes és valóban szülési állapotát megállapították. A hivatalos vizsgálat eredménye az lett,hogy Csongrád megye erélyes alispánja telt. Török Bálint ur vezetése mellett a szigorú vizsgálat megtevése után a felmerült csalhatlan bizonyíté­kok alapján D. M. mint D. J. kisasszony ter­hes nőnek és gyermekének elsikkasztása vádjá­val súlyosan terheltet, több ez ü­gybeni bűnré­szesekkel letartóztatva, őrizet alá vetette. T. kun­szt­ mártoni sebész ellen szintén, mint fő bűnös ellen, törvényes eljárás szigorú foganat­ba tétetett. A közlemény hitelességéért természetesen szerkesztőségünk felelősséget nem vállalhat. A képviselőház juL 30-ki üléséből Perczel Mór beszédének folytatása. Ezen­­ javaslatban először nincs említés a had­sereg taktikai felosztásáról. Bizony óhajtottam volna, hogy ne csak a magyar ezredek megne­vezése használtassék, hanem fogadtassák el azon kifejezés is, mely az 1867. t.cz.li-ik - ban hasz­­náltatik. Sajnálom, hogy ezen körülírással: „A magyar hadsereg, mint az összes hadsereg kiegészítő része“ nem él ezen­­ javaslat. A ma­gyar ezredek ezen­­ javaslat szerint kétségtelenül úgy, mint eddig, de úgy, mint 48 előtt is 0 Flge által és az ő általa kinevezett főparancs­nok által csakis úgy mint ezredek és kisebb csa­patok alkalmaztatnak és használtatnak föl, nem nem pedig mint magasabb rendű hadtestek, nem is dandárokban, nem hadosztályokban, de úgy mint kis csapatok vagy ezredek. Ez kétségkí­vül nem felel meg azon várakozásnak, melyet magam szerettem volna e­­ javaslathoz kötni. Nincsen e­­ javaslatban intézkedés a hadkép­ző intézetekről, a magyar katonai akadémiáról, mi szerintem szintén mindenekelőtt gyors élet­­beléptetést követel. Nincs benne meghatározva az, hogy a magyar ezredek csak egyedül az országban helyeztessenek el, s ide vis­­­szavezettessenek, mig más oldalról az itt székelő külföldi csapatok az országból ki­­mozduttassanak. Nincs benne az sem, hogy a magyar ezredekben egyedül csak Magyarország­ban született honpolgárok alkalmaztassanak és tiszti rangra csak ilyenek neveztessenek. De most t. hát, átmegyek a­­ javaslat kedve­zőbb oldalainak kimutatására. (Halljuk!) Először is a XI. § ban, ha nem volna is nyíltan kimondva a „magyar hadsereg“ szó, de akkor, mikor ezen t. czikk határozottan hivatkozik az 1847 : XII. t. ez. 11, 12, 13, 14 §§-aira, midőn kijelenti azt, hogy ezeket fogadja alapul, és ezek minden érvényét jövőre fenntartja,akkor nemcsak hogy nem tagadja meg az 1867. XII. t. czikket, sőt azt indirecter bár, s ezen átalános hivatkozás által, folyvást fentartja, úgy, hogy én határozot­tan visszautasítom azon insinuatiot, mintha ezen törvényjavaslat által, s különösen ezen 11 §. ál­tal a nemzet államiságának főpostulátumára vo­natkozó igényei és jogai megtagadtattak és fel­adattak volna. (Élénk helyeslés.)Soha én még a bizottsági többség ellenében is, ezen­­ javaslatot a mint a ház elé terjesztetett, alá nem írtam volna, ha abban ily vétkes megtagadás foglal­tatnék. (Mi sem, jobbról.) Van egy második kiemelendő pont, s ez a 13-ik §. A 13-ik §. szerint nemcsak hogy nem adatik fel a nemzet azon joga,­­hogy az ujoncz­­állítást megtagadhassa, sőt azon nyilvános ki­tétel által,hogy az ujonczjutalék-kiállítás elhatá­rozását az országgyűlés, a nemzet maga magának évenként fenntartja, ez nyilván biztosította magát minden eshetőségre. Nemcsak hogy nem adja fel tehát a javaslat azon lényeges jogot, mel­lyel 1848 előtt is birt a nemzet, sőt ezt még nyíltabban kifejezve,szinte biztosította. Ha t. i. a nemzet meg­győződik,hogy védrendszere nem azon irányban, nem oly czélra fogj­.a kifejtetni, és látja, hogy azon hatalmas fegyveres erő, melyet most ő Fel­sége rendelkezése alá bocsát,a kitűzött czélokat, a nemzeti léteit koczkáztatva,használhatnék fel. Itt áll elő a magyar országgyűlésnek köteles­sége is, joga is már kezdetben megtagadni az ujonczjutalék kiállítását.Mi által meghiúsíthatja az egész­­javaslat további foganato­­zását. Itt van továbbá a 21-ik §. Azt mondotta az előttem szóló és határozati javaslatában is kije­lentette, hogy ezáltal a nemzeti intelligentia, a miveltöbb ifjúság rendeltetése czéljától eltávol­­íttatik, és sociális viszonyaiban megzavartatik. Holott én a­­ javaslatnak 1­2-ik § át úgy tekintem mint annak gyöngyét, melyben nemcsak er­kölcsi tekintetben kimondhatóan nagy haladás foglaltatik, de melyben magára a magyar had­sereg előkészítésére nézve oly kezdemény ész­lelhető,minő meggyőződésem szerint ezen jjavas­latot mindazon hiányok és kimaradások mellett is, melyeket előbb jeleztem, igen acceptabilis­­a­nak és nagy vívmányként bizonyítja be, és mely elvégre is előbb-utóbb oda fogja fejleszteni, hogy belőle a magyar hadsereg növi ki magát. Megmondom, miért ? Ezen­­ ja­vaslatban az foglaltatik, hogy mindenki, ki a felsőbb gymnasiumok és reáltanodákban bevég­­zett tanulmányaira nézve kielégítő bizonyítványt, és pedig az ország szokásai és törvényei sze­rinti bizonyítványt mutathat elő, az beállhat a hadseregbe, mint önkénytes.Lássuk, mik lesznek ennek okvetlen következményei ? Először az, hogy ifjúságunknak épen­ intelligentiája, és azon magyar elem, melyet előttem szólott veszélyez­tetve lát, igenis tolakodni fog a hadsereghez és oda beviszi azon hazafiui érzelmet és hazafiui indulatot, melyet már anyatejével valóban beszi­­vott, és melyet 18, vagy 20 évi nevelés nemcsak, hogy ki nem irtott kebléből, de folyton gyarapított és fejlesztett. Eddig a helyette­sítés mellett 1848 előtt, úgy mint azután , kik foglaltak helyt a magyar hadseregben ? Mondhatni a néposztályok legszegényebb és legneveletlenebb tagjai. Mindenki iparkodott ki­bújni a hadkötelezettség alól, és ez igen termé­szetes volt. Hiszen nemcsak Magyarországban idegenkednek a katonáskodástól, de idegenked­nek még a mivelt Francziaországban is, ama Francziaországban, melynek nemzeti független hadserege, és­pedig milyen hadserege van! Rendkívüli dicsőséggel koszorúzott hadserege. És mégis, most az utolsó két évben, midőn a franczia kormány indítványba hozta a helyette­sítés eltörültetését, ezen intézkedés által majd­nem nagy politikai összeütközés jött létre, majd­nem forradalom állott elő, pedig a helyette­sítést nem a polgárság, a bourgeoisie, nem maga az úgynevezett aristokratia, mely ha nem is tényleg , de névleg ott még mai nap is létezik — de épen az úgynevezett földmű­velő osztály követelte, mert ott még mai napig is a nagy többség iparkodik mindenkép magát kivonni a hadkötelezettség alól. Már most Magyarországban , csak az első korszakot számítván, öt hat, talán több ezer fiatal ember, földbirtokosok, kereskedők, iparosok gyermekei, kik kellőleg végezték el tanulmányai­kat, beállnak, mint önkénytesek. És pedig be fog­nak és sietve fognak állani : miért ? Mert kimondhatatlan sok előny ajánltatik az önkény­­tesnek. Az, hogy egy évi szolgálat után kilép­het a tartalékba, és ismét visszatérhet előbbi munkásságához,folytathatja tanulmányait. Mi, kik tapasztalatból tudjuk, hogy 1843-ban a nép utolsó osztályaiból álló magyar katona­ság, azon közkatonaság, melyet a nemzet iránti hazafi érzelme annyira föllelkesített,hogy százan­ként, ezrenkint, a legnagyobb veszélyek köze­pette sietett össze a haza védelmére: föltehet­­jük-e, hogy az romlani fog az által, ha

Next