A Hon, 1868. augusztus (6. évfolyam, 176-199. szám)
1868-08-01 / 176. szám
vétségét meghazudtolni. A kormány a nemzet óhaja szerint békét óhajt. A kamara, a hivatalos jelenéts szerint, „éljen a császár !“ kiáltással ment szét. De a „Moniteur“ szerint, Bethmont kiáltá: „Éljen a szabadság!“ Pelleton: „Éljen a nemzet!“ Belrhet: „Éljen a nemzet!“ Szabadka, jul. 29. Városunk inkább gazdászati város lévén, eddigi politicai élete nem valami élénk, de most annál inkább buzog. A casinóban csak úgy lesik polgáraink az új híreket, hogy véleményüket fölöttük nyilvánítsák. Kezdik észrevenni, hogy nem egyedüli rendeltetésük a város szűk körére szorítva lenni, hanem valami magasabb , mennyire hatáskörükben áll: a közjólétet előmozdítani s a haza boldogságát; befolyni a közügyekre, kinézni a világba, hol az események mindegyre bonyolulnak s hol talán városuknak — mint Bácsmegye legterjedelmesebb, leggazdagabb városának — szerepe is lehet, ha vasútja elkészül s a Dunát Tiszával összekötő csatorna fogja szelni határait. Tekintsünk azonban a nem rég múltra. A mult a jelen atyja, ha azt ismerjük, ismerni fogjuk a jelent is ; állhat ez kölcsönösen. Üdvözölte Szabadka a 48-ki alkotmányt, vérzettek polgárai érezte nem ellenséges zászló alatt, hanem ellen, ez idő óta szivében van az ország alkotmánya s a haza iránti szeretet.Most azonban „tempora mutantur et nos mutamur in illis“ az egység helyett itt is a pártszellem uralt, itt is van jobb, itt is van baloldal,és épen úgy, mint a honatyák egy része,itt is az egyik rész azt hiszi, hogy az ország alkotmánya helyre van állítva ; a másik ellenben azt vallja : biz az nincsen. Az igazságnak tartozom megvallani, hogy ez utóbbi rész most jóval tulnyomóbb s jelenjünk meg sokran, casino vagy más társas helyen s legyen beszéd tárgya a jelenlegi helyzet, nem igen sokra fogunk találni, ki avval megelégedett lenne; vagy politicáról ha van szó, ugyancsak áldják a jobboldali politikát s rendesen avval végzik vitájukat, no majd elválik, majd megmutatja a jövő. Legyen azonban mindeniknek a maga hite szerint, csak arra ne vetemedjenek egyesek, hogy magok érzelmeit mint az egész városét igyekezzenek feltüntetni a közlönyök hasábjain. Városunkból is jelentek egyes czikkek, melyek csak egyesek nyilatkozatai s nem egyebek, mint elfogult pártérdekből történt felszólalások. R. Gy. Csobaj, (Szabolcs megye) jul. 30. Községünkben f. hó 29-én tűz ütvén ki, a lángok martaléka 13 ház lett s csak a Tisza-lökiek emberséges indulatának lehet köszönni, hogy az erős keleti szél következtében az egész falu porrá nem égett, kik meglátván a tüzet, vizipuskákkal a Tiszán keresztül lővén segítségünkre, azt eloltani segítettek. Különösen kitüntették magukat az épen itt időző szolgabiró, Dobozy Ferencz, ki erélyes intézkedésével mindent megtett a pusztító elem meggátlására, a T. löki ref. tanító és három helybeli izraelita, kik elszánt bátorsággal mentették meg a menthetőt. Legfőbb hiány volt vízben. Az egész községben csak pár kút van, — s szükség van vizipuskákra, mire a községnek volna is vagyona,de (ki tudja mily intézkedés nyomán) másra fordítják. — ún. Gyilkosság. Szentesről egy levelet kaptunk, melynek beküldője saját nevével való jótállás mellett s állítólag a leghitelesebb kútfők nyomán következő hallatlan esetről értesít bennünket : A Sz. H.-ban a vegyes hirek rovatában „egy szerencsétlen eset“ czimü közleményt bocsátott a világba, mely szerint D. J. kisasszony egy lajtorjáról leesett, s annyira megsértette magát, hogy orvosi gyógykezelés végett T. sebész ur csorbái pusztájára kellett vinni, hol minden orvosi ápolás duezára elhunyt s Turkeviben eltemettetett. A hozzánk beküldött levél ezen előadást valótlannak állítja s a maga részéről következőleg adja elő: D. J. szentesi születésű, ref. szüléktől származott 44 éves kisasszony egy értékes háznak, jó minőségű 60 h.földnek és több ezer főtőkepénznek tulajdonosa volt. D. J. kisasszonynyal közösen lakott nővére D. H. pármester s ennek férje D. M. A kisasszony nem a lajtorjáról leesés és sérülés orvoslása indokából ment s nem is a csorbás pusztára, hanem titkosan vitték a vele lakók az O. M. ur tanyájára, mivel közel volt a szüléshez, s itt meg is szült s meghalt. Sem a gyermek életben léte vagy kimúlta, sem a szülő kimúltának természetes vagy erőszakos volta eddig ki nem derült. Nem Turkeviben temették el, hanem T. sebész úr csorbái tanyáján ásták el. Turkeviben egy beszegezett koporsót, hulla nélkül, temettek el, s úgy adták ki, hogy D. J. állítólagos csavargónő hullája van benne. Hogy a nyomozó hatóságnak lehetetlen legyen a dolgot fölfedezni , e koporsót T. sebész éjnek idején a turkevi temetőből ellopta. D. J. kisasszony Csorbán elásott hullája szintén azok által, kik azt elásták, felvétetett és éjnek idején a szentesi egyik reform, köztemetőbe rongyokba burkolva letétetett. Mit is a nyomozó hatóság megtudva , a helyszínen hivatalos felbonczoltatását az illető kiküldött orvosok által teljesítette, kik is az elhunytnak terhes és valóban szülési állapotát megállapították. A hivatalos vizsgálat eredménye az lett,hogy Csongrád megye erélyes alispánja telt. Török Bálint ur vezetése mellett a szigorú vizsgálat megtevése után a felmerült csalhatlan bizonyítékok alapján D. M. mint D. J. kisasszony terhes nőnek és gyermekének elsikkasztása vádjával súlyosan terheltet, több ez ügybeni bűnrészesekkel letartóztatva, őrizet alá vetette. T. kunszt mártoni sebész ellen szintén, mint fő bűnös ellen, törvényes eljárás szigorú foganatba tétetett. A közlemény hitelességéért természetesen szerkesztőségünk felelősséget nem vállalhat. A képviselőház juL 30-ki üléséből Perczel Mór beszédének folytatása. Ezen javaslatban először nincs említés a hadsereg taktikai felosztásáról. Bizony óhajtottam volna, hogy ne csak a magyar ezredek megnevezése használtassék, hanem fogadtassák el azon kifejezés is, mely az 1867. t.cz.li-ik - ban használtatik. Sajnálom, hogy ezen körülírással: „A magyar hadsereg, mint az összes hadsereg kiegészítő része“ nem él ezen javaslat. A magyar ezredek ezen javaslat szerint kétségtelenül úgy, mint eddig, de úgy, mint 48 előtt is 0 Flge által és az ő általa kinevezett főparancsnok által csakis úgy mint ezredek és kisebb csapatok alkalmaztatnak és használtatnak föl, nem nem pedig mint magasabb rendű hadtestek, nem is dandárokban, nem hadosztályokban, de úgy mint kis csapatok vagy ezredek. Ez kétségkívül nem felel meg azon várakozásnak, melyet magam szerettem volna e javaslathoz kötni. Nincsen e javaslatban intézkedés a hadképző intézetekről, a magyar katonai akadémiáról, mi szerintem szintén mindenekelőtt gyors életbeléptetést követel. Nincs benne meghatározva az, hogy a magyar ezredek csak egyedül az országban helyeztessenek el, s ide visszavezettessenek, mig más oldalról az itt székelő külföldi csapatok az országból kimozduttassanak. Nincs benne az sem, hogy a magyar ezredekben egyedül csak Magyarországban született honpolgárok alkalmaztassanak és tiszti rangra csak ilyenek neveztessenek. De most t. hát, átmegyek a javaslat kedvezőbb oldalainak kimutatására. (Halljuk!) Először is a XI. § ban, ha nem volna is nyíltan kimondva a „magyar hadsereg“ szó, de akkor, mikor ezen t. czikk határozottan hivatkozik az 1847 : XII. t. ez. 11, 12, 13, 14 §§-aira, midőn kijelenti azt, hogy ezeket fogadja alapul, és ezek minden érvényét jövőre fenntartja,akkor nemcsak hogy nem tagadja meg az 1867. XII. t. czikket, sőt azt indirecter bár, s ezen átalános hivatkozás által, folyvást fentartja, úgy, hogy én határozottan visszautasítom azon insinuatiot, mintha ezen törvényjavaslat által, s különösen ezen 11 §. által a nemzet államiságának főpostulátumára vonatkozó igényei és jogai megtagadtattak és feladattak volna. (Élénk helyeslés.)Soha én még a bizottsági többség ellenében is, ezen javaslatot a mint a ház elé terjesztetett, alá nem írtam volna, ha abban ily vétkes megtagadás foglaltatnék. (Mi sem, jobbról.) Van egy második kiemelendő pont, s ez a 13-ik §. A 13-ik §. szerint nemcsak hogy nem adatik fel a nemzet azon joga,hogy az ujonczállítást megtagadhassa, sőt azon nyilvános kitétel által,hogy az ujonczjutalék-kiállítás elhatározását az országgyűlés, a nemzet maga magának évenként fenntartja, ez nyilván biztosította magát minden eshetőségre. Nemcsak hogy nem adja fel tehát a javaslat azon lényeges jogot, mellyel 1848 előtt is birt a nemzet, sőt ezt még nyíltabban kifejezve,szinte biztosította. Ha t. i. a nemzet meggyőződik,hogy védrendszere nem azon irányban, nem oly czélra fogj.a kifejtetni, és látja, hogy azon hatalmas fegyveres erő, melyet most ő Felsége rendelkezése alá bocsát,a kitűzött czélokat, a nemzeti léteit koczkáztatva,használhatnék fel. Itt áll elő a magyar országgyűlésnek kötelessége is, joga is már kezdetben megtagadni az ujonczjutalék kiállítását.Mi által meghiúsíthatja az egészjavaslat további foganatozását. Itt van továbbá a 21-ik §. Azt mondotta az előttem szóló és határozati javaslatában is kijelentette, hogy ezáltal a nemzeti intelligentia, a miveltöbb ifjúság rendeltetése czéljától eltávolíttatik, és sociális viszonyaiban megzavartatik. Holott én a javaslatnak 12-ik § át úgy tekintem mint annak gyöngyét, melyben nemcsak erkölcsi tekintetben kimondhatóan nagy haladás foglaltatik, de melyben magára a magyar hadsereg előkészítésére nézve oly kezdemény észlelhető,minő meggyőződésem szerint ezen jjavaslatot mindazon hiányok és kimaradások mellett is, melyeket előbb jeleztem, igen acceptabilisanak és nagy vívmányként bizonyítja be, és mely elvégre is előbb-utóbb oda fogja fejleszteni, hogy belőle a magyar hadsereg növi ki magát. Megmondom, miért ? Ezen javaslatban az foglaltatik, hogy mindenki, ki a felsőbb gymnasiumok és reáltanodákban bevégzett tanulmányaira nézve kielégítő bizonyítványt, és pedig az ország szokásai és törvényei szerinti bizonyítványt mutathat elő, az beállhat a hadseregbe, mint önkénytes.Lássuk, mik lesznek ennek okvetlen következményei ? Először az, hogy ifjúságunknak épen intelligentiája, és azon magyar elem, melyet előttem szólott veszélyeztetve lát, igenis tolakodni fog a hadsereghez és oda beviszi azon hazafiui érzelmet és hazafiui indulatot, melyet már anyatejével valóban beszivott, és melyet 18, vagy 20 évi nevelés nemcsak, hogy ki nem irtott kebléből, de folyton gyarapított és fejlesztett. Eddig a helyettesítés mellett 1848 előtt, úgy mint azután , kik foglaltak helyt a magyar hadseregben ? Mondhatni a néposztályok legszegényebb és legneveletlenebb tagjai. Mindenki iparkodott kibújni a hadkötelezettség alól, és ez igen természetes volt. Hiszen nemcsak Magyarországban idegenkednek a katonáskodástól, de idegenkednek még a mivelt Francziaországban is, ama Francziaországban, melynek nemzeti független hadserege, éspedig milyen hadserege van! Rendkívüli dicsőséggel koszorúzott hadserege. És mégis, most az utolsó két évben, midőn a franczia kormány indítványba hozta a helyettesítés eltörültetését, ezen intézkedés által majdnem nagy politikai összeütközés jött létre, majdnem forradalom állott elő, pedig a helyettesítést nem a polgárság, a bourgeoisie, nem maga az úgynevezett aristokratia, mely ha nem is tényleg , de névleg ott még mai nap is létezik — de épen az úgynevezett földművelő osztály követelte, mert ott még mai napig is a nagy többség iparkodik mindenkép magát kivonni a hadkötelezettség alól. Már most Magyarországban , csak az első korszakot számítván, öt hat, talán több ezer fiatal ember, földbirtokosok, kereskedők, iparosok gyermekei, kik kellőleg végezték el tanulmányaikat, beállnak, mint önkénytesek. És pedig be fognak és sietve fognak állani : miért ? Mert kimondhatatlan sok előny ajánltatik az önkénytesnek. Az, hogy egy évi szolgálat után kiléphet a tartalékba, és ismét visszatérhet előbbi munkásságához,folytathatja tanulmányait. Mi, kik tapasztalatból tudjuk, hogy 1843-ban a nép utolsó osztályaiból álló magyar katonaság, azon közkatonaság, melyet a nemzet iránti hazafi érzelme annyira föllelkesített,hogy százanként, ezrenkint, a legnagyobb veszélyek közepette sietett össze a haza védelmére: föltehetjük-e, hogy az romlani fog az által, ha