A Hon, 1868. november (6. évfolyam, 252-276. szám)

1868-11-02 / 252. szám

elárusítója, egy szóval mindene, ő bocsátotta e kis helyiséget a egylet rendelkezése alá,­­ egy­­úttal a raktárnak is, míg neje és leánya az el­árusítók. Van az egyletnek 85 tagja, leginkább szegény munkások és évenként 10,000 ft forgalmat csi­nál. Van 2000 ft tiszta alaptőkéje, és 1500 ft benhagyott tagsági osztalék dij, mely utóbbi ös­­­szeget kivehetik az illetők. Elbeszélte házigazdám azon okokat, melyek miatt Augsburgban, egy ily gyári városban hol oly sok munkás van, nem jutott több tag 80 nál az ő egyletjére. Ennek oka, mint mondá az, hogy az emberek türelmetlenek, hogy ha ma 1 forintot befizetnek, már holnap 5 fo­rint osztalékot akarnának kivenni. — No ez máshol is megtörténik. Elmondott egyébiránt egy esetet, mely egy szegény munkással történt, ki az egylet tagja volt. Az illető rendesen az egyletnél vásárlott már egy évig, midőn meghívást kap egy würtem­­bergi gyárba, és majdnem azon állapotba jutott volna, hogy ez állomást tüstént be nem töltheti, mivel mint egyik napról a másikra élő munkás­nak az útra pénzelnem volt De miután a fogyasz­tási egylet rendes vevője volt, a maga tudtán kívül 43 frtot gazdálkodott már össze és ez ös­­­szeg kifizettetvén neki, azonnal elhagyhatta családjával együtt Augsburgot és elfoglalhatta kedvező állomását. Van még Augsburgban egy másik, nem­régi­ben alakult fogyasztási egylet is, gyári munká­sokból, de ezeknek saját áru helyisége nincs, hanem kereskedőkkel kötött szerződések kö­vetkeztében a „Marken Systemt“ követik, mi abból áll, hogy az egyleti­­ tagok az egy­leti pénztárnoktól beváltanak egy-egy pénzzel egy értékű pléh jegyet, a­mel­lyel a szerződé­sileg kötelezett kereskedőknél vásárolnak; ez el­járásnál előnyük csak anyiban van, hogy az év végén a kereskedők a kikötött százalékos enged­ményt kifizetik, s az az egyleti tagok közt szét­osztatik. Az ily eljárás alig lehet jótékony a szegény munkásra nézve, mivel úgy az áruk minőségére, mint a mértékre nézve nincs ellenőrség, tehát csupán a kereskedők becsü­leteségétől függ, hogy a munkás hamisítatlan , és jó mértékű árut kapjon. Mint ez egylet elnöke mondá ■, ezt ők belát­ják, és erős elhatározásuk, a­mint csak lehet, saját áru­helyiséget nyitni, de hogy ez ügyben tehessenek valamit, kénytelenek voltak e módhoz folyamodni, mely nekik nem került­­ semmi költ­ségbe, és talán mégis hozott valamit a konyhára. Igaz lehet, de nem elégséges. (Folytatjuk.) Liptay Pál: A jogászok gyászünnepélye alkalmá­val nev.­­én Forinyák Géza sirja fölött köv. beszédet tartotta Hegedűs Sándor jo­gász . Eljöttünk a sirhoz, mely egy reményteljes ifjút fed s vele együtt sok meg nem valósult vá­gyat, reményt, törekvést. Egy ifjú és talán egy nemzet vágyait. Nincs ifjú, kinek ne lennének szép, nagy vágyai, s kivált ha társadalmi állás és tehetség is táplálja azokat, mint Forinyák Gézában. A vágyak magas röptűekké válnak, — s annál gyászosabb a vég, annál meglepőbb, leverőbb a jelenség, ha azokat ifjú szárnyalásuk­­ban a halál metszi el. De födi e sir talán egy nemzet vágyait is, mert az elnyomás alatt a vágy nagyobb, szebb, önzéstelenebb, és az elke­seredettség azon pillanatában, melynek Fori­nyák lett áldozatja, talán a legmagasabban szárnyal. A vágy mellett e sírba van eltemetve sok re­mény is, azon remények, melyeket egy lelkes, fiatal élethez kötött a haza, szülő és barát; oly remények melyeket egy lelkes fiatal maga alkot magának; és vajjon nem egy nemzet reményei közül is sok ? hisz az elnyomás amaz idejében reményeink már nagyok voltak s a mily nagy az elnyomás, oly nagy volt a remény is a független­séghez, szabadsághoz. És végre fed­e sir sok törekvést, oly törek­véseket, melyeket az ábrándos ifjú eleinte lepke alakban üz, de melyek később egy nagy czéllá tömörülnek össze, melyekért feláldozza minden tehetségét, minden reményét, minden boldogsá­gát . És födi e­sir egy nemzet akkori törekvéseit is, mert a zsarnok kormány ama g­yűlöletének, a rendszer teljes megutálásának amaz idejében a nemzetnek, habár elfojtott titkos, de mégis erős átalános törekvései más irányúak, más czélúak voltak, mint a mostaniak és a nemzet politikai gondolkozása más utat kö­vetett, mint most. Sajátságos az élet és a történet. Ha nincs Vir­ginia, talán Róma nem lesz szabaddá, ha nincse­nek az ellenálló püspökök . A­nglia most talán zsarnokság alatt nyög, ha nincs Bastille, talán nem lesz Francziaország a szabadság hősévé, ha nincsenek a bostoni matrózok,talán Amerika most is gyarmat,ha nincs egy kevéssé gyűlölt Bourbon a többi által száműzve, talán Spanyolország most nem ura ön­magának. Nekünk is van Forinyák Gézánk. Az ő halálának nem voltak oly rögtön és oly kielégítő következései, mint amaz esetek­nek ; de mindegy , a kezdet meg volt, a haza él, s mi hű társai annak és hű­ fiai ennek, dac­ol­­junk a múlandóság e helyén a szabadság aka­dályaival és kiáltsuk elhunyt barátunk sírján : Éljen a haza! Voronieczky sírja fölött Fridrich József jogász tartott beszédet, melyből eze­ket közöljük: A velünk együtt sokat szenvedett lengyel nem­zet dicsőültjei között a hála és kegyelet legme­legebb érzetével kell visszagondolnunk a hősre, kinek tetemeit e sirhalom födi.Woronieczky her­­czeg az elsők közt volt,ki saját költségén mintegy 400 főnyi lengyel vadászzászlóaljat toborozva, felajánlotta szolgálatát szent ügyünk védelmére. Együtt küzdött velünk, együtt vérzett el kisded, de a hősi bátorságban óriási csapata legjobbja­­inkkal. Őt azonban megkímélte a csaták öldöklő angyala, s nem engedte, hogy fegyverrel kezében tegyen hitvallást nemzetünk szent ügye mellett ; megkímélte őt, hogy a dicső harczi halál helyett, melyet a nemzet koszorús költője Petőfi oly szé­pen megénekelt szégyenletes halállal: bitófán ontsa ki az ifjú életet. Szégyenletes halállal ? Oh nem ! fényes trónná emelte a bitófát annyi nemes lélek, mely rajta vértanúi halált szenvedett, Woronieczky herczeg Szegeden fogatott el, azon perezben, midőn épen menekülni akart, hogy az életet, mely már nem volt övé, ezernyi sebből vérző hazánk számára megmentse. Bírái felszólíták őt,kérjen kegyelmet, ő azonban nemes büszkeséggel utasítá vissza ez ajánlatot. „Nem fogadok el kegyelmet; — úgymond — attól, ki holnap elfeledkezik mai ígéretéről.“ S a lelkes ifjú, kit az ég minden testi és lelki áldásaival oly bőven elhalmozott, a hölgyek ke­­gyencze, katonái bálványa élte tavaszában, alig huszonhat éves korában inkább a bitófát válasz­­tá, mintsem kegyelmet fogadjon el elleneitől. Húsz év merült azóta alá a semmiségbe, s Woroniecky emléke. — sajnos — vajmi kevesek előtt élt még. De e keveseknél örök az. Él Wo­ronieczky emléke, s élni fog örökké az ifjúság lelkében. Hisz ifjú volt ő is, fényes jövővel ma­ga előtt, s mindenét, életét, vagyonát hozta nem­zetünkért áldozatul. Legyen e perez — ifjú hős — tanunk, hogy újra élsz sziveinkben. — Nyu­godjanak békével poraid, sz ifjúság őrködni fog emléked felett, s lelkesülni dicső példádon. Hamar Leo villanyos vasúti dörzsfé­­kezőjével múlt csütörtökön tartatott meg a má­sodik kormány­bizottsági kisérlet a magyar északi pályán. Ez alkalommal a tökéletesített találmány mutattatott be a bizottságnak. A közlekedési mi­nisztériumot Langer osztálytanácsos képviselte, a vasúti felügyelőség részéről jelen voltak Ambrozo­­vits Béla főfelügyelő, Weiss és Fakh felügyelők, Marzsó és Horch biztosok. A vasúti igazgatóság részéről jelen volt Stampf igazgató, Győry főmér­nök, Csermák közlekedési főnök és Forcher gép­gyár vezető,az egyetemet végre Petzwal Ottó tanár képviselte. A kísérletek ismét a kőbányai lejtőn történtek, oly módon, hogy a villanyos fékerő egyenlő körül­mények közt hasonlittatott össze a mostani brem­­zelőkkel. Az eredmény igen kedvező volt Hamar találmányára, mert míg a kézi bremzelő egy eset­ben 108 ölnyi térségen állította meg a tíz kocsiból álló vonatot, a Hamar-féle bremzelö segélyé­vel az már 75 ölte megállóit; a kézi csavar­­bremzelő használatánál be kell még tudni azon­­ időveszteséget, mely a bremzelési jel perczétől a tényleges bremzelésig mutatkozik. Ennek beszámí­tásával Hamar bremzeléje mindig félannyi térségen képes a vonatokat megállítani, mint a kézicsavar fékkel eszközölhető. A bizottság többszörös kísér­let után, melyek mind a találmány előnyeit bizo­­nyíták, azon kedvező véleményt nyilvánítá, hogy különösen személyvonatoknál a Hamarféle villa­nyos dörzsfék gyors és biztos működése által a közlekedés biztonsága emeltetni fog. A küldöttség ezenfelül igen tetszőleg nyilatko­zott a dörzsfékkel összeköttetésben­­ levő villanyos jelző (Signal) készülék felett, melynek segélyével a vonatvezető a villany­huzal rendben létéről min­den pillanatban meggyőződhetik, másrészt pedig a conduktorok a vonat bármelyik kocsijáról jelt adhatnak a mozdonyvezetőnek, mi­által lehetséges­sé van téve, hogy a vonalon magán­támadó vala­mely baj esetén a mozdonyvezető rögtön értesítte­­tik, s ekkop a vonatnak megállítása rögtön eszkö­zöltetik. A kiküldött bizottság, mint halljuk, már most je­lentést teend a közlekedési minisztériumnak, amely e fontos gyakorlati találmány felett továbbra intéz­kedni hivatva van. — Egy jelen volt. Izsák 1868. oct. 28. Ha álmában látna az ember ilyen véres jelenetet, olyan jól esnék fel­ébredni, most pedig valóság lévén e jelenet, — jó volna elaludni, jó volna nem látni, nem hallani, és nem érezni. Városunktól 1 */* óra távolság­nyira eső Agasegyháza és Kerekegyháza közt menő uton a Kecskemétre menő izsáki pénzes szekérpostát megtámadták. A bevégzett véres catastrófa után Safári J. ur jévén Kecskemétről, mondá, hogy 3 hulla s egy megégett kocsi van az utón ; katonát is említvén senki nem kétke­dett, hogy az nem posta. Azonnal kiment a városi hatóság, s a 3. sze­rencsétlent be­hozták a városházához. Az első hulla katonáé; jobb oldalán az alsó borda alatt van meglőve; a 2-dik hulla a posta kocsisé, ez, mint eddig ki lehetett venni, nem kapott lövést, hanem a feje van össze­verve; a kettő fiatal; a 3-dik hulla egészen össze van égetve, különösen az ar­ca megégetése mesterkéltnek látszik, mely is azt gyanitatja többekkel, hogy ez rablók kö­zül való lehetett, s a katona lőhette le, mielőtt őt lelőtték, s hogy meg ne ismerje széki, a kocsira feltették, s maguk a rablók égették volna meg. Egy tárcza darab volt nála, s ebben 3 vagy 4 félig égett hatos — ezen kis i­atkával: „Én Szu­­haji Péter a béremet kikaptam.“ A csizmája igen szuptilis magyar csizma; némelyek meg úgy vélekednek, hogy valami oly vándor legény lehetett, ki elfáradván, a kocsira felkérezett. Kü­lönben majd a bonczolás, és többféle után nyo­mozás ad erről felvilágosítást. Csernyus György biztos ur ép városunkban volt ez alkalommal, de midőn az eset felöl értési­e tett: azonnal elment Tassra ; annyit meg­te­tt, hogy egyetlen egy hadnagyot kiküldött nyomoz­ni ; elmente után sokan nehezteltek, s L. kecske­méti­ biztos urnak, midőn hozzánk érkezett, el­­mondák Csernus úr intézkedéseit. Átalában úgy van meggyőződve az egész vá­ros, hogy jobb lett volna minden hadnagyot nem Tass felé, hanem a vérengző vadak nyomozásá­ra indulni. Nem az első e helyen már a rablás; most 4 éve is életbe került, s tán 4000 ftba, most is 3 élet 8 2842 ft 51 kr lett az áldozat; rég­óta könyörög már az izsáki postahivatal ez útnak nappalra változtatásáért, s ez tőle mind idáig megtagadtatott; ha még idáig nem , hát most már (3 dik rablás 10­0 év alatt.) csak meggyőződhetik az illető felsőbbség, hogy e kis magyar Szahara egyszersmind Sodomája honunknak; 4—6 mértföldre madár röppenés­­nél, s az avar kóróknak zizzenésén kívül az em­ber egyebet nem hall; s ha mégis lassan von­tatva haladunk e homok tengeren s meg-meg­­látunk holmi pislogó tanyai mécset , imádkoz­zunk körűlé, mint oltár körül és meg vagyunk győződve, hogy érdemes volt ott imádkozni, mert az ördögök oltárának mécse volt az. Ez a személy és vagyon­biztosság nálunk; még­is föl mernénk fogadni, hogy ha e tárgyban a je­lentés bemegy a megyére, nem fog a mi vidé­künk secundát kapni; pedig hát Törkő Lajost, Babáknak sógorát — a vidék retteget betyár­ját is csak 8 napja,hogy határunkban fogták el, s e mellett egy szegény embert saját házánál fej­­•

Next