A Hon, 1869. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1869-10-14 / 236. szám
231. szám VII. évfolyam. Tanúiiiva III: Ferencziák tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten káéhoz hordva reggeli ás asti kifutás együtt: 1 hónapra ....... 2 írt. 3 hónapra . • . . ... 6 hónapra ....... 1* » Az esti kiadás különküldés eért felülfizetée havonkint...................................................Jó kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. sí«* «v*ri»’^jiy^radac, aa..amnu»M Pest, 1869. Csütörtök, oct. 14. Reggeli kiadás. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dijí 7 hasábos ilyféle ficta sora . . . 7 £ r. Bélyegdij minden be £ tatá*ért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezöbb föltételek alatt vétetnek föl. —tíj-ilt-ttri 6 hasábos petit sorért . . 2 fill r. , Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalbm küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhivíts ak9v*tk*$0 lapokra i HON és esti kiadás postás kávéséért feltitkelés 1 Ft. Unt OSTBKfiS HMM V.évre V.évre1 ft krft krft fer 13— 6 — 2 — 1 fcflic í 0 »1 80 80- 30 Budapest»® 10— 6 — 1 70 pástén 11— 6 60 1 »0 3 — 1 60 — 8 — 1 — — 40 Az előfizetési dijas illető lap czime alatt Pestre az Athenaeum* Kiadóhivatalábó (Barátok tere 7-dik szám) int leendő. FEST, OCTOBER 13 Pest, oct. 13-án. Ma már nincs oly tisztességes ember, nincs oly tisztességesnek látszani akaró kormány, mely a közszabadság ellenségének merné magát bevallani s a nemzeteknek a szabadsághoz való ős jogát s annak élvezetét vitássá tenné. Az absolutismus is „akarja“ a népek szabadságát, csakhogy ő e fogalom alatt az állam tagjainak azon jogosultságát érti, hogy magokat ellenkezés nélkül átengedhetik az ő vezetésének, s egy jajkiáltás, egy fájdalmas sziszenés nélkül engedhetik magukat az atyai kormány által nyuzatni. A látszólagos constitutionalismus mellett a népnek szabadságában áll bizonyos formákkal élni, melyek az önkényuralomnak némi liberális színezetet kölcsönöznek, s az adókötelezettek kizsákmányolását kényelmesebbé és kevésbé veszélyessé teszik. Ugyanez áll a ,,haladás“t illetőleg is. Ezt is az egész világ kívánja, vagy legalább állítja, hogy kívánja. Mellőzve az alsóbbrendű árnyalatokat, a haladás felfogásában és gyakorlásában kivált két irány különböztethető meg. Az egyiknek követői haladás alatt az emberiségnek a túlélt szellemi és anyagi nyomás alól való fokonkinti megszabadulását értik, az összességnek emelkedő erkölcsi és fizikai jóllétét a szabadság, egyenlőség és testvériség alapelveinek egy határozottabb alkalmazása által. A másik felfogás hívei úgy értelmezik a haladást, mint fejlődését a létezőnek, fennállónak, bármily téves és hibás is az, vagy legjobb esetben, mint azon törekvést, melynek feladata bizonyos meglevő bajokat, kivált ha a kormányon levő vagy más kiváltságos osztályoknak előnyére vannak, kevésbé feltűnőkké, kevésbé kézzelfoghatókká, s ezáltal tűrhetőbbekké és állandóbbakká tenni. Bevalljuk habozás nélkül, hogy mi a haladásnak csak döbbent értelmezését tartjuk az egyetlen helyesnek és jogosultnak. A második felfogást követi nyilván a Pesti Naplóban közölt azon nagyon hosszú czikk szerzője, melynek czíme „Horn'úr és az indirect adó“. A P. N. védelme alá veszi ellenünkben az indirect adókat. Ezt természetesnek találjuk : P. N. ebben hű marad kormánypárti szerepéhez. A jelenlegi magyar kormány az indirect adókat, bármily számtalanok és ellenszenvesek is azok, nem nélkülözheti. Tisztelt kollegánknak valóban igaza van, midőn azt mondja , hogy az egyenes adók útján „teljes lehetetlen volna a jelen állami szükséglet egész összegét előteremteni.“ Ez igaz, nagyon igaz, így például az 1867-ki kiegyezés szerint évenkint Bécsbe 60 milliót szállítunk egy oly hadsereg fenntartására, mely soha sem szolgált a mi érdekeinknek s nincs is hivatva azoknak szolgálni s oly államadósság kamatainak fizetésére, melyet az absolut kormány vett föl Magyarország beleegyezése nélkül s annak érdekei ellen. Hatvan millió évi adó, ez annyit tesz, mint 4 és fél frt fejenkint, vagyis több mint 20 ft minden családra, átlag 4, 5 tagot számítva egy családra! Bizony az Andrássy - kabinet egész népszerűsége, Lónyay Menyhért minden adóbehajtási erélye sem bírná rá 3 millió magyar családot, hogy azok mindegyike ily czélokra 20 frtot, sőt többet fizessen erszényéből Cislajzbániába egyenes adó útján. Hogy ily viszonyok között a kormány az indirect adók mellett, van, az nagyon természetes. De ott, hol a kormány az ő szempontjából az indirect megadóztatásnak csak előnyeit látja: a független nemzet- és államgazdának, ki mindenekelőtt a közérdeket köteles szemügyre venni, elő kell ismernie e rendszer legnagyobb hátrányát, hasznavehetlenségét. Az indirect megadóztatás, egyéb kárhozatos tulajdonságát, mellőzve, már azért is elvetendő, mert a kormánynak alkalmat nyújt a népre, úgyszólván, alattomos után rakni oly adóterhet, melyet öntudatosan nem vállalna magára, a keservesen összekuporgatott filléreket kivenni a zsebéből oly czélokra, melyekre ha nyiltan, őszintén jelenthetné ki akaratát, nem áldozna semmit, vagy legalább nem oly mértékben. Ez nem egyéb, mint raffinirozott piroteria a legnagyobb mérvben. A piroteria pedig, legyen az bármily nagyszerű s bármily raffinirozott, mégis aljas kormányzási eszköz. Mondhatnók, hogy annál aljasabb, minél nagyobbszerü s minél raffinirozottabb. S még akkor is, ha a nép beleegyeznék öntudatosan e rendszerbe, melylyel zsebei alattomos kifosztása űzetik , mégis sajnálatos és kárhozatos maradna az. Nagykorú nemzeteknek teljesen ismerniük kell az állam czéljaira hozott áldozataik nagyságát, s nyiltan kell ez áldozatokat meghozniok. Magát financiális szemfényvesztéssel elvakittatni s magát narcotizáltatni, hogy az adókimetszés műtéte kevésbé legyen érezhető : ez gyermekes dolog s egy érett nemzethez méltatlan. S ki ne tudná, hogy a közvetített megadóztatásnak korán sem ez az egyedüli árnyoldala? Ki ne tudná, hogy a megadóztatás ezenkívül valóságos gunyja az ész és igazság minden elveinek ? A P. N. erről nem látszik tiszta fogalommal bírni. Nem akarunk itt — hisz úgy sem férne egy hírlapi czikk keretében az adóügyről értekezést írni; de szabad legyen arra figyelmeztetnünk, hogy az indirect adó egy kétszeres nagy hiánnyal bír, melyet minden szabadelvű közgazda elítél. Először azoktól kívánja a legnagyobb áldozatot, akik legkevesebbet bírnak áldozni; azon tárgyak, melyek az indirect adónak alá vannak vetve, (bor, hús, sör, só stb.) a szegény ember kiadási budgetjében sokkal jelentékenyebb szerepet játszanak, mint a gazdag ember háztartásában ; a szegény ember tehát aránylag többet adózik, sőt némely czikkeknél absolute is többet adózik, mint a gazdag. Ennél kiáltóbb igazságtalanság alig képzelhető. A másik nagy hátrány abban áll, hogy a közvetett adó mellett senkinek sincs hatalmában megválasztani azon időt, amidőn az adófizetés reá nézve legkevésbé volna terhes. Mindenki köteles adóját napról napra rögtön fizetni s épen azon pillanatban, mikor pénzét nélkülözetlen életszükségletek veszik igénybe. Mindezen okokkal, melyek oly határozottan szólnak az indirect adó ellen, a „P. N.“ csak egyet állít szembe: hogy t. i. az indirect adó minden előrehaladt államban meg van kisebb vagy nagyobb mértékben; csak Kelet félbarbár nemzeteinél játszik alárendeltebb szerepet; ismeretlen pedig csak a primitív Montenegróban. S mit bizonyít mindez ? Csak épen azt, hogy az indirect megadóztatás raffinirozottabb zsarolási eszköz. Tényleg úgy áll a dolog : azon arányban kezdték nagyobb mértékben alkalmazni, a mily arányban — kivált a tulcsigázott katonai apparátus, magas udvari és hivatali költség folytán — oda közeledtek, hogy az adókötelezettek túlterheltelek s vállaikra oly terhek rakattak, melyeket azok tudva, az egyenes adó utján , soha se vállaltak volna magukra s egy napig se tűrnek tovább. Ismételjük, hogy mi épen azon körülménynél fogva, mert az indirect adó az alattomos túlterheltetés, igaztalan népzsarolás eszköze: az indirect adóban nem látunk „haladást,“ hanem csak elburkolt reactionárius gépezetet. Hogy e fölfogás helyességét bebizonyítsuk, nem szükséges példaként a világ mind az öt részét összekalandoznunk.Mely időnek s mily embernek köszönheti Magyarország a boradót, söradót, dohányegyedáruságot, bélyegadót s egyéb indirect adót? Ugye hogy ezek mindazon szerencsétlen időből származnak, mikor Bach elnyomó, önkényes kormánya virágában állt? Meri-e a „Napló“ azt állítani, hogy azok az urak Magyarország „haladásának“ képviselői és előmozdítói voltak? Meri-e a „P. N.“ tagadni, hogy mindezen adóknak egyedül és kizárólag csak az volt czélja, hogy a magyar adózóról a bőrt lenyúzhassák s vérét kiszívhassák ? Nem, ezerszer nem! A „haladás“ az adókérdésnél nem áll meglevő bajok és hátrányok megtartásában s fejlesztésében; a valódi haladás az ezektől való végleges szakadásban áll, a terhek nyílt és igazságos voltához való visszatérésben, amint azt csak az egyenes adónál, vagy annak legalább túlnyomó alkalmazásánál találhatjuk. A közvetett adó, mivel hogy a népnek alattomos túlterhelése, visszaélés mindenütt , de nálunk még azon speciális politikai hátránnyal is bír, hogy Magyarországnak kizsákmányolását idegen hibák miatt s idegen czélokra segíti elő, sőt azon egyedüli módot képezi, mely ezt lehetségessé teszi. Az egyenes adó túlnyomó alkalmazása, hogy ne mondjuk egyeduralma, Magyarországon sokkal inkább szükséges, mint bárból másutt; a nagyfontosságú pénzgazdasági kérdés a mi sajátságos viszonyaink közt politikai életkérdéssé, a nemzeti megmaradhatás kérdésévé válik. Horn Ede. TARCZA: Iskolák, tanítás és műveltség a mohamedán népeknél. Irta Vámbéry Ármin. (Folytatás.) Az afghanok, özbegek és tadsikoknál a műveltségnek egészen különböző fogalmával találkozunk, oly fogalommal, mely körülbelül az ököljog koráról való nézethez hasonlít, s amely Nyugat-Ázsiában is csak a rendkívül viharos korszakokban örvendhetett általános elterjedésnek. Itt az értelmes osztály két egymástól szigorúan elkülönített félből áll: a katonák vagy hivatalnokok, s a Mollárk vagy világi papok osztályából. Valamint az utóbbiak a harczot és koszorút hivatásukhoz nem illőnek tartják és utalásaik vagy zarándoklataik alkalmával kardot csak azért kötnek, mert a vallási fegyvertelenül elesettet egyenesen a pokolba küldi; úgy az úgynevezett Szipáhi, ahogy az első osztály magát jelöli, a tudományos műveltséget, ha nem is feslegesnek, de az ő hivatásánál könnyen nemi,idézhető járuléknak tartja. Az ő egyetlen élet fladatuk: jól lovagolni, czélba lőni, a lándzsát kitünően kezelni, különösen pedig a fejedelemtől nyert kitüntetést vagy állást testmozdulatokktal kitüntetni. Minden aristokratának meg van a maga írnoka, aki alkalmi költő, történetíró, számláló, álom és csillagjós, néha még lelkipásztr is ; és ha az ur alsóbb rendű vallási kérdés khez egy szerény szócskát tud szólni, vagy a felolvasott költeményekből valamit megért, akkor már elérte az áfghán vagy özbeg high fitéhoz megkívántaid tulajdonok maximumát. írni vagy olvasni rám tudni Közép Ázsiában sehol sem volna oly nagy szégyen, mint egy lónak korát első tekintetre kitalálni, valamely fegyver értékét megérintés nélkül pontosan meghatározni, vagy egy rabszolga munkaképességét csontjai megropogtatása nélkül megmondani nem tudni. Sőt el nem titkolhatom, hogy a legtökéletesebb közép-ázsiai gentleman szellemi műveltségre nézve az állásabeli iráni vagy török mellett csak nyomorult caricatura, min egyébiránt a teheráni vagy konstantinápolyi udvaron ezek szívből gyönyörködnek, valahányszor hozzájuk a Hilmend, Oxus vagy Jaxartes mellől diplomatikai ügyekben követte. A magasabb özbeg rendek műveltségének gyenge, de nagyon gyenge nyomai a sivatagban lakó kirgizek szultánjainál is észrevehetők. Az orosz utazók gyakran bámulnak valamely ilyen hordafőnök sátrában gazdájuknak patriarchalis modorán, márvány arczvonásain és iszlámi bölcseségén. Én könnyen el tudom képzelni, hogy ilyen jelenet az észak fiát meglepi, de ezen műveltség és illem nem más, mint az iszlám műveltségnek utolsó és legmesszebb nyúló árnyéka, amely az Iszikköl mellett s az Alatau hegységben az analog buddhai műveltség romjaira esett. A kirgiz szultán a lesz özbeg szipáhi; az özbeg szipáhi - a lesz afgham Ivban ; az afghami Khan 4* a lesz pezsa rokra Ez utolsó maradt bálra mint a valódi muhammedán műveltség legbővebb képe; az arab s a török előkelő százados ellenállása daczára, modorában és szólásmódjában már nagyon sok idegenszerüt, európait mutat, mert a mily kevéssé tekinthetők az utóbbiak európaiaknak, ép oly kevéssé tartatnak most már keletieknek. (Folytatjuk.) Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyék baloldali pártjának 1869. oct. 10-én Egerben tartott értekezletén kelt Nyilatkozata a kettős megye baloldali képviselőihez. Kilencz hónapja, hogy Heves-Szolnokmegye kivételes állapotban van. Ennyi ideje már, hogy e megye bizottmányi gyűléseket nem tarthat, s a megyét illető jogok és teendők egy teljhatalmú királyi biztos kezébe vannak letéve. Az ok, melynélfogva a kormány e kivételes állapotba helyezést elrendelni jónak látta, a királyi biztosnak a teljhatalmat nagyon is igénybe vett működése, az incriminált határozat indítványozója és pártolóinak vizsgálat alá vétele, s mindazon körülmények, melyek a kivételes helyzetnek már magában is nyomasztó voltát még inkább súlyosbítják, — egy még a múlt országos ülésszak kezdetén tett interpellálóból eléggé ismeretesek. Ezeket tehát részletesen előadni nem látjuk szükségesnek. De épen ez oknál fogva több oly kérdés fejtegetésébe sem bocsátkozunk, melyekről különben e tárgyról szólva, hallgatnunk alig lehetne. Nem kérdjük tehát : vajjon megengedhető-e, hogy a kormány egy a törvények végrehajtásában s ennélfogva a közkormányzatban is részes, önkormányzattal felruházott és politikai discussiókra feljogosított törvényhatóság alkotmányos életműködését, csupán azért, mert a hozott törvények fölött véleményt mondott, felfüggeszthesse ? Nem kérdjük , hogy ha már a kormány a neheztelt határozatnak királyi biztos általi megsemmisittetését decretálta is, ezen szomorú missió teljesítése után teljhatalmú küldöttjét miért nem hívta vissza ? Nem kérdjük, hogy midőn a jegyzőkönyvből teljhatalmú censori kézzel kitörült határozat indítványozója és pártolói vizsgálat alá vétettek, s perbe fogatni szándékosainak, mily alapon vagy csak mily fictione juris büntettetik meg azok mellett az egész megye is, gyűléseinek oly hosszan tartó felfüggesztésével ? Nem kérdjük : mily tetteket kell még a királyi biztosnak végrehajtani, hogy a kormánynak a megyék iránti despectusa — s roszul leplezett centralisationalis czéljaihoz képest, küldetését teljesen befejezettnek jelenthesse? E kérdések fölvetését és megfejtését az országgyűlésen megyénk képviselőitől várjuk. De midőn mindezekről hallgatunk, nem mulaszthatjuk el a tárgynak azon oldalára felhívni a figyelmet, melyről tekintve, annak halaszthatlan elintézést követelő fontossága többé félre nem ismerhető. Ez oldal a megye jelen szomorú helyzetének képe. íme lássuk ezt. Kettős megyénkben tíz hónap óta első alispán nincs, az egyik másodalispán és a főjegyző meghatározván, helyök betöltetlen, a főügyészi és két törvényszéki ülnöki állomás üresedésben áll, egy kerület a gyöngyösi járásban nyolcz hó óta szolgabiró nélkül van. Eltekintve attól, hogy a nép életerét oly mélyen érintő ujonczozási törvény ezen rendkívüli állapotban hajtatott végre, még két fontos törvény, a népoktatásügyi és népszámlálási törvény, bizottmányi gyűlések hiányában, végrehajthatlan. Mily hátrányával jár ily helyzet a közügyek és magánérdekeknek, mennyire akadályozza az igazságszolgáltatás rendes folyamát, mily bénítólag hat az egész közigazgatás menetére,mennyire káros mindazon fontos ügyekre nézve, melyek az önkormányzat köréhez tartoznak, mily félreértésekre s a fogalmak mily összezavarására ad alkalmat, — nem szükséges bővebben magyaráznunk. E mellett azonban egy másik igen lényeges szempont is merül fel. Habár megengednék is azt, hogy merülhetnének föl esetek, melyek rendkívüli eszközök alkalmazása nélkül el nem intézhetők, de azt nem ismerhetjük el, hogy a jog ily rendkívüli eszközöket alkalmazhatna, a végrehajtó hatalom jogai közé tartoznék. Ha megengednék is, hogy a kormány a rendes alkotmányos élet és formák felfüggesztését, országgyűlési szünet alatt, s ha a késedelem veszéllyel jár, a törvényhozás előleges beleegyezése nélkül, saját felelősségére el is rendelheti, alkotmányos fogalmaink szerint, ezt, még ily esetben is, csak azon elengedhetlen föltétel alatt tehetné, hogy az országgyűlés legközelebbi ülésszaka egyik legelső ülésében a tett intézkedésre indemnitát kér. Fájdalommal tapasztaljuk, hogy a parlamentáris kormány, mely pedig hangsúlyozólag nevezi magát ilyennek, a parlament iránti ezen alkotmányos kötelességét nem teljesíti, legalább megyénket érdeklőleg nem teljesítette. Ha ez speciális tény s egyszerű kötelességmulasztás volna, még akkor is komoly figyelmet érdemelne. De itt, úgy látszik, a kormánynak egy egész, most készülő rendszerével állunk szemközt,“egy oly rendszerrel, melyhez a kormány, ily mulasztási előzetes esetekkel, a Parlamentarismus értéktelenítésére, most akarja lerakni az alapot. Avagy lehet-e másképen érteni azt, hogy a rendes alkotmányos életnek az ország egy részében általa történt felfüggesztéséről, a törvényhozásnak proprio motu számot adni nemcsak nem siet, hanem még az ez ügyben tett interpellatióra adandó köteles válasszal is egy egész ülésszakon át adós marad, s ekkép az interpellationális jogot is illusoriussá teszi ? A kormány ezen eljárása nemcsak antiparlamentáris, nemcsak alkotmányszerűtlen, de következményeit tekintve, nagy mértékben veszélyes is. Lehetetlen, hogy ily eljárás mély aggodalommal ne töltse el a valódi Parlamentarismus igazi híveit. Lehetetlen, hogy a közvélemény, ezt látva, kérdőleg ne forduljon a képviselőház felé, az ily jelenségek csírájukban való elfojtása végett. Mindezek elősorolása mellett bizalommal fordulunk kettős megyénk baloldali képviselőihez, hogy a heves megyei ügyben már előterjesztett interpellációt együttesen magukévá tevén, a megye kivételes állapotának megszüntetését követelendik, egyszersmind a kormányt a jelzett mulasztásokért feleletre vonván, jövőre ily mulasztásoknak törvény általi lehetetlenné tételére közreműködni sziveskedendnek. — Kelt stb. A „Fölső madár.“ (Méltó megolvasni, kivált a hatóságoknak.) (y.) Előre bocsátjuk az ijedősebb olvasó kedvéért, hogy nem valami ornithológiai czikket írunk, habár egy jó madárról lesz szó, ki tollas állat ugyan s ijesztőleg huhog, mint bagoly az odúban, de lényére nézve valódi róka, s nem ártana ellene egy kis hajtóvadászatot tartani, mert sok kárt tesz a falusi együgyüség viskóiban. Kép nélkül szólva : Bucsánszky ur ponyvájának egy újabb termékét tesszük a szelem rostára, melyet ezúttal szeretnénk úgy megzörgetni, hogy hallják meg mindazok, kiknek hivatásuk a népnevelést intézni, eszközölni, előmozdítani. Egy kis vékony, garasos frízetke ez, melyet a babonán éledő üzérkedés árul, úgy hizlalván magát, hogy a jámbor, könnyenhivő, tudatlan lelkeket halálos ijedelmekig borzongatja. i Szó van itt egy szörnymadárról, mely valahol keleten pusztít,, s török dervisek hozták hírét Magyarországba, ahová szintén első gyilkoló tollazatával, ha nem imádkoznak az emberek Jézus Krisztushoz, s nem tesznek valamit a perselybe. Ez a rémes madár a legvadabb phantasia leleményeivel van leirva versben és prózában, a derék kiadó gondoskodott arról is, — a fametszés segítségével, hogy azok szintén boltra ijedhessenek tőle, kik a fenyegető prózát és verseket elolvasni nem képesek. A czimlapon ugyanis ott áll e nagy fekete madár ijesztő képe. Olyan, mint egy eleven arszenál. Fején egy nagy ágas bagas korona, csörjében egy csupasz gyermek, melyet a vizszélről kapott föl, kiterjesztett szárnyának mindenik tolla egy-egy szuronyos puska és hegyes kard, gyomrát koporsó borítja, karmai közt két pallost tart, s farkát tollak helyett a földnek szegezett vontcsövű ágyuk képezik. E szörnyű phantastikus képen a művelt ember nagyot nevet, de egyszersmind föl is háborodik, elgondolva, hogy ezt a babonahintó ostobaságot a tudatlan nép veszi, mely hitelt szokott adni a nyomtatott betűknek, s egész félelemmel várhatja e pusztító szörny megjelenését, mely elviszi a kis gyermekeket a patakok széléről, stb. A ponyvafirkász phantásiája — úgy látszik — egészen kimerült e madár külalakjának kiképzelésében, mert valami excentrikus nevet nem bírt neki adni, hanem elnevező egyszerűen „Fölső madárnak,“ mely most ezer meg ezer példányban röpdös a babonán kapó anyókák és ijedős szülék között,kik be is zárják a szobákba a játszani vágyó szegény kis gyermekeiket, nehogy a „fölső madárt” csörjébe jussanak, a mint a czimlap intő példája mutatja. Magunk is falun láttuk a napokban e gyalázatos firkát, mely ott is szorongó riadást idézett elő a szegény nép között. A rémmese gyártója persze nincs megnevezve, miután az ily lelkiismeretlen ponyvaczikkek íróinak nincs egyébb ambitiójuk, mint néhány garast zsebre rakni, s aztán ismeretlenül folytatni embertelen munkájukat, hanem igenis megvan nevezve a kiadó czég : a Bucsánszfejnyomda, mely — úgy látszik — folyvást a legsilányabb után keresi anyagi boldogulását, s ép akkor, midőn minden jó ember a népnevelés előmozdítása mellett buzog : nem átalja garasos érdekből a népet butizni, mételyezni, képtelen rémmesékkel éaturálni ! Mily nevet adjunk ez iparüzletnek ? Nevezhetjük-e egyébbnek, mint lelketlen csalásnak ? És e csalás — a sajtó többszörös figyelmeztetései daczára — szakadatlanul foly ; nem gátolja, nem ellenőrzi senki, holott bizony sokkal inkább megérdemelné a kérdőre vonatást, mint számos író,kiket politikai nézetek kimondásáért állítnak esküdtszék elé. Ha oly szigorúak vagytok az iránt, ki egyeseket megsért, hogyan nem terjed ki figyelmetek arra is, ki az egész népet törekszik megmételyezni ? De ne keverjük össze e gyalázatos spekulácziót irodalmi ügyekkel. Ez valódi kriminalitás. Ha egy iparlovag a falusi szegény embernek csillogó játékjegyet ad arany pénz helyett, nyakon csípik és hüsre teszik. Pedig ez az iparlovag csupán egyet károsított meg anyagilag, míg az ilyen ponyva gomba az egész sylabizáló falusi nép szellemében tesz kiszámíthatlan károkat. Oly métely ez, mely még az olvasási képességet is kárra fordítja. Oly embertelenség, mely ellen alig vagyunk képesek elég súlyosan kifejezni kárhoztató szavunkat. Kárhoztatni azonban nem elég, segíteni is kell e bajon. A sajtó kisérje figyelemmel a ponyva ezüstögyeit; a hirlapolvasók küldjék be az ily galádságokat, miután legtöbb részét suttyomban terjesztik; a hatóságok kobozzák el, mint az érettari gyümölcsöt és büzdödött halat szokták ; a faun élő lelkészek, földbirtokosok, néptanítók, jegyzők pedig világosítsák föl a népet az ily gyártmányok czéljai és értéke felől, s igyekezzenek odahatni, hogy a nép másféle olvasmányokhoz (például a Cirvini füzetekhez) szokjék, mert nem csekély dolog ez, s ha egyszer a népet a ponyva e lelketlensége el rontotta : bizony sokszoros időbe és fáradságba fog kerülni fölvilágosítani s észjárását rendbe hozni.