A Hon, 1869. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1869-10-14 / 236. szám

231­. szám VII. évfolyam. Tanúiiiva III: Feren­cziák tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten káéhoz hordva reggeli ás as­ti kifutás együtt: 1 hónapra ....... 2 írt. 3 hónapra . • . . ... 6 hónapra ....... 1* » Az esti kiadás különkül­dés eért felülfizetée havonkint...................................................Jó kr. Az előfizetés az év folytán mi­nden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. sí«* «v*r­i»’^jiy^radac, aa..amn­u»­M Pest, 1869. Csütörtök, oct. 14. Reggeli kiadás. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási dijí 7 hasábos ilyféle ficta sora . . . 7 £ r.­­ Bélyegdij minden be £ tatá*ért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezöbb föltételek alatt vétetnek föl. —t­­íj-ilt-ttri 6 hasábos petit sorért . . 2 fi­ll r. , Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalbm küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhivíts ak9v*tk*$0 lapokra i HON és esti kiadás postás kávéséért feltitkelés 1 Ft. Unt OSTBKfiS HMM V.évre V.évre1 ft kr­ft kr­ft fer 13— 6 — 2 — 1 fcflic­ í 0 »1 80 80- 30 Buda­pest»® 10— 6 — 1 70 pástén 11— 6 60 1 »0 3 — 1 60 — 8 — 1 — — 40 Az előfizetési dij­as illető lap czime alatt Pestre az­­­ Athenaeum* Kiadóhivatalábó (Barátok tere 7-dik szám) int leendő. FEST, OCTOBER 13 Pest, oct. 13-án. Ma már nincs oly tisztességes ember, nincs oly tisztességesnek látszani akaró kormány, mely a közszabadság ellenségé­nek merné magát bevallani s a nemzeteknek a szabadsághoz való ős jogát s annak él­vezetét vitássá tenné. Az absolutismus is „akarja“ a népek szabadságát, csakhogy ő e fogalom alatt az állam tagjainak azon jogosultságát érti, hogy magokat ellenke­zés nélkül átengedhetik az ő vezetésének, s egy jajkiáltás, egy fájdalmas sziszenés nélkül engedhetik magukat az atyai kor­mány által nyuzatni. A látszólagos con­­stitutionalismus mellett a népnek szabad­ságában áll bizonyos formákkal élni, me­lyek az önkényuralomnak némi liberális színezetet kölcsönöznek, s az adókötele­zettek kizsákmányolását kényelmesebbé és kevésbé veszélyessé teszik. Ugyanez áll a ,,haladás“t illetőleg is. Ezt is az egész világ kívánja, vagy lega­lább állítja, hogy kívánja. Mellőzve az alsóbbrendű árnyalatokat, a haladás fel­fogásában és gyakorlásában kivált két irány különböztethető meg. Az egyiknek követői haladás alatt az emberiségnek a túlélt szellemi és anyagi nyomás alól va­ló fokonkinti megszabadulását értik, az összességnek emelkedő erkölcsi és fizikai jóllétét a szabadság, egyenlőség és test­vériség alapelveinek egy határozottabb alkalmazása által. A másik felfogás hívei úgy értelmezik a haladást, mint fejlődését a létezőnek, fennállónak, bármily téves és hibás is az, vagy legjobb esetben, mint azon törekvést, melynek feladata bizonyos meglevő bajokat, kivált ha a kormányon levő vagy más kiváltságos osztályoknak előnyére vannak, kevésbé feltűnőkké, ke­vésbé kézzelfoghatókká, s ez­által tűrhe­­tőbbekké és állandóbbakká tenni. Bevalljuk habozás nélkül, hogy mi a haladásnak csak döbbent értelmezését tartjuk az egyetlen helyesnek és jogosult­nak. A második felfogást követi nyilván a Pesti Naplóban közölt azon nagyon hosszú czikk szerzője, melynek czíme „Horn'úr és az indirect adó“. A P. N. védelme alá veszi ellenünkben az indirect adókat. Ezt természetesnek ta­láljuk : P. N. ebben hű marad kormány­­párti szerepéhez. A jelenlegi magyar kormány az indirect adókat, bármily szám­talanok és ellenszenvesek is azok, nem nélkülözheti. Tisztelt kollegánknak való­ban igaza van, midőn azt mondja , hogy az egyenes adók­ útján „teljes lehetetlen volna­ a jelen állami szükséglet egész összegét előteremteni.“ Ez igaz, nagyon igaz, így például az 1867-ki kiegyezés sze­rint évenkint Bécsbe 60 milliót szállítunk egy oly hadsereg fenntartására, mely soha sem szolgált a mi érdekeinknek s nincs is hivatva azoknak szolgálni s oly állama­dósság kamatainak fizetésére, melyet az absolut kormány vett föl Magyarország beleegyezése nélkül s annak érdekei ellen. Hatvan millió évi adó, ez annyit­ tesz, mint 4 és fél frt fejenkint, vagyis több mint 20 ft minden családra, átlag 4, 5 tagot szá­mítva egy családra! Bizony az Andrássy - kabinet egész népszerűsége, Lónyay Menyhért minden adóbehajtási erélye sem bírná rá 3 millió magyar családot, hogy azok mindegyike ily czélokra 20 frtot, sőt többet fizessen erszényéből Cislajzbániába egyenes adó útján. Hogy ily viszonyok között a kormány az indirect adók mellett, van, az na­gyon természetes. De ott, hol a kormány az ő szempontjából az indirect megadóz­tatásnak csak előnyeit látja: a független nemzet- és államgazdának, ki mindenek­előtt a közérdeket köteles szemügyre ven­ni, elő kell ismernie e rendszer legnagyobb hátrányát, hasznavehetlenségét. Az indi­rect megadóztatás, egyéb kárhozatos tu­lajdonságát, mellőzve, már azért is elve­tendő, mert a kormánynak alkalmat nyújt a népre, úgyszólván, alattomos után rak­ni oly adóterhet, melyet öntudatosan nem vállalna magára, a keservesen összeku­­porgatott filléreket kivenni a zsebéből oly czélokra, melyekre ha nyiltan, őszintén jelenthetné ki akaratát, nem áldozna sem­mit, vagy legalább nem oly mértékben. Ez nem egyéb, mint raffinirozott piro­­teria a legnagyobb mérvben. A piroteria pedig, legyen az bármily nagyszerű s bár­mily raffinirozott, mégis aljas kormány­zási eszköz. Mondhatnók, hogy annál al­jasabb, minél nagyobbszerü s minél raffi­­nirozottabb. S még akkor is, ha a nép beleegyeznék öntudatosan e rend­szerbe, melylyel zsebei alattomos kifosz­tása űzetik , mégis sajnálatos és kárhoza­tos maradna az. Nagykorú nemzeteknek teljesen ismerniük kell az állam czéljaira hozott áldozataik nagyságát, s nyiltan kell ez áldozatokat meghozniok. Magát finan­ciális szemfényvesztéssel elvakittatni s magát narcotizáltatni, hogy az adókimet­szés műtéte kevésbé legyen érezhető : ez gyermekes dolog s egy érett nemzethez méltatlan. S ki ne tudná, hogy a közvetített meg­adóztatásnak korán sem ez az egyedüli árnyoldala? Ki ne tudná, hogy a megadóz­tatás ezenkívül valóságos gunyja az ész és igazság minden elveinek ? A P. N. er­ről nem látszik tiszta fogalommal bír­­ni. Nem akarunk itt — hisz úgy sem férne egy hírlapi czikk keretébe­n az adóügyről értekezést írni; de szabad le­gyen arra figyelmeztetnünk, hogy az in­direct adó egy kétszeres nagy hián­nyal bír, melyet minden szabadelvű közgazda elítél. Először azoktól kívánja a legna­gyobb áldozatot, a­kik legkevesebbet bír­nak áldozni; azon tárgyak, melyek az indirect adónak alá vannak vetve, (bor, hús, sör, só stb.) a szegény ember kiadási budgetjében sokkal jelentékenyebb szere­pet játszanak, mint a gazdag ember ház­tartásában ; a szegény ember tehát arány­lag többet adózik, sőt némely czikkeknél absolute is többet adózik, mint a gazdag. Ennél kiáltóbb igazságtalanság alig kép­zelhető. A másik nagy hátrány abban áll, hogy a közvetett adó mellett­­ senkinek sincs hatalmában megválasztani azon időt, a­midőn az adófizetés reá nézve legke­vésbé volna terhes. Mindenki köteles adó­­ját napról napra rögtön fizetni s épen azon pillanatban, mikor pénzét nélkülö­zetlen életszükségletek veszik igénybe. Mindezen okokkal, melyek oly határo­zottan szólnak az indirect adó ellen, a „P. N.“ csak egyet állít szembe: hogy t. i. az indirect adó minden előrehaladt ál­lamban meg van kisebb vagy nagyobb mértékben; csak Kelet félbarbár nemze­teinél játszik alárendeltebb szerepet; is­meretlen pedig csak a primitív Monteneg­róban. S mit bizonyít mindez ? Csak épen azt, hogy az indirect megadóztatás raffi­­nirozottabb zsarolási eszköz. Tényleg úgy áll a dolog : azon arányban kezdték na­gyobb mértékben alkalmazni, a mily arányban — kivált a tulcsigázott katonai apparátus, magas udvari és hivatali költ­ség folytán — oda közeledtek, hogy az adókötelezettek túlterheltelek s vállaikra oly terhek rakattak, melyeket azok tud­­v­a, az egyenes adó utján , soha se vál­laltak volna magukra s egy napig se tűr­nek tovább. Ismételjük, hogy mi épen azon körül­ménynél fogva, mert az indirect adó az alattomos túlterh­eltetés, igaztalan népzsa­rolás eszköze: az indirect adóban nem lá­tunk „haladást,“ hanem csak elburkolt reactionárius gépezetet. Hogy e fölfogás helyességét bebizonyít­suk, nem szükséges példaként a világ mind az öt részét összekalandoznunk.Mely időnek s mily embernek köszönh­eti Magyar­­ország a boradót, söradót, dohányegyed­­áruságot, bélyegadót s egyéb indirect adót? Ugye hogy ezek mindazon szeren­csétlen időből származnak, mikor Bach elnyomó, önkényes kormánya virágában állt? Meri-e a „Napló“ azt állítani, hogy azok az urak Magyarország „haladásá­nak“ képviselői és előmozdítói voltak? Meri-e a „P. N.“ tagadni, hogy mindezen adóknak egyedül és kizárólag csak az volt czélja, hogy a magyar adózóról a­­ bőrt lenyúzhassák s vérét kiszívhassák ? Nem, ezerszer nem! A „haladás“ az­­ adókérdésnél nem áll meglevő bajok és hátrányok megtartásában s fejlesztésében; a valódi haladás az ezektől való végleges szakadásban áll, a terhek nyílt és igazsá­gos voltához való visszatérésben, a­mint azt csak az egyenes adónál, vagy annak legalább túlnyomó alkalmazásánál talál­hatjuk. A közvetett adó, mivel hogy a népnek alattomos túlterhelése, visszaélés minde­nütt , de nálunk még azon speciális politikai hátrán­nyal is bír, hogy Magyarországnak kizsákmányolását ide­gen hibák miatt s idegen czélokra segíti elő, sőt azon egyedüli módot képezi, mely ezt lehetségessé teszi. Az egyenes adó túlnyomó alkalmazása, hogy ne mondjuk egyeduralma, Magyarországon sokkal in­kább szükséges, mint bárból másutt; a nagyfontosságú pénzgazdasági kérdés a mi sajátságos viszonyaink közt politikai életkérdéssé, a nemzeti megmaradhatás kérdésévé válik. Horn Ede. TARCZA: Iskolák, tanítás és műveltség a mo­hamedán népeknél. Irta Vámbéry Ármin. (Folytatás.) Az afghanok, özbegek és tadsikoknál a mű­veltségnek egészen különböző fogalmával talál­kozunk, oly fogalommal, mely körülbelül az ököljog koráról való nézethez hasonlít, s a­mely Nyugat-Ázsiában is csak a rendkívül viharos korszakokban örvendhetett általános elterje­désnek. Itt az értelmes osztály két egymástól szigo­rúan elkülönített félből áll: a katonák vagy hi­vatalnokok, s a Mollár­k vagy világi papok osz­tályából. Valamint az utóbbiak a harczot és ko­szorút hivatásukhoz nem illőnek tartják és uta­lásaik vagy zarándoklataik alkalmával kardot csak azért kötnek, mert a vallás­i fegyvertele­nül elesettet egyenesen a pokolba küldi; úgy az úgynevezett Szipáhi, a­hogy az első osztály ma­gát jelöli, a tudományos műveltséget, ha nem is f­­eslegesnek, de az ő hivatásánál könnyen nem­i,idézhető járuléknak tartja. Az ő egyetlen élet f­ladatuk: jól lovagolni, czélba lőni, a lándzsát kitünően kezelni, különösen pedig a fejedelem­től nyert kitüntetést vagy állást testmozdulatok­k­tal kitüntetni. Minden aristokratának meg van a maga írnoka, a­ki alkalmi költő, történetíró, számláló, álom és csillagjós, néha még lelkipász­t­r is ; és ha az ur alsóbb rendű vallási kérdé­­s khez egy szerény szócskát tud szólni, vagy a felolvasott költeményekből valamit megért, ak­kor már elérte az áfghán vagy özbeg high fité­hoz megkívántaid tulajdonok maximumát. írni vagy olvasni rám tudni Közép Ázsiában sehol sem volna oly nagy szégyen, mint egy lónak ko­rát első tekintetre kitalálni, valamely fegyver értékét megérintés nélkül pontosan meghatá­rozni, vagy egy rabszolga munkaképességét csontjai megropogtatása nélkül megmondani nem tudni. Sőt el nem titkolhatom, hogy a leg­tökéletesebb közép-ázsiai gentleman szellemi műveltségre nézve az állásabeli iráni vagy tö­rök mellett csak nyomorult caricatura, min egyébiránt a teheráni vagy konstantinápolyi ud­­varon ezek szívből gyönyörködnek, valahányszor hozzájuk a Hilmend, Oxus vagy Jaxartes mel­lől diplomatikai ügyekben követ­te. A magasabb özbeg rendek műveltségének gyenge, de nagyon gyenge nyomai a sivatagban lakó kirgizek szultánjainál is észrevehetők. Az orosz utazók gyakran bámulnak valamely ilyen hordafőnök sátrában gazdájuknak patriarchalis modorán, márvány arczvonásain és iszlámi böl­­cseségén. Én könnyen el tudom képzelni, hogy ilyen jelenet az észak fiát meglepi, de ezen mű­veltség és illem nem más, mint az iszlám művelt­ségnek utolsó és legmesszebb nyúló árnyéka, a­mely az Iszikköl mellett s az Ala­tau hegységben az analog buddhai műveltség romjaira esett. A kirgiz szultán a lesz özbeg szipáhi; az özbeg szipáhi -­­ a lesz afgham Ivban ; az afghami Khan 4* a lesz pezsa rok­ra Ez utolsó maradt bálra mint a valódi muhammedán műveltség legbővebb képe; az arab s a török előkelő százados ellen­­állása daczára, modorában és szólásmódjában már nagyon sok idegenszerüt, európait mutat, mert a mily kevéssé tekinthetők az utóbbiak európaiaknak, ép oly kevéssé tartatnak most már keletieknek. (Folytatjuk.) Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyék bal­oldali pártjának 1869. oct. 10-én Egerben tartott értekezletén kelt Nyilatkozata a kettős megye baloldali képviselőihez. Kilencz hónapja, hogy Heves-Szolnokmegye kivételes állapotban van. Ennyi ideje már, hogy e megye bizottmányi gyűléseket nem tarthat, s a megyét illető jogok és teendők egy teljhatal­mú királyi biztos kezébe vannak letéve. Az ok, melynélfogva a kormány e kivételes állapotba helyezést elrendelni jónak látta, a ki­rályi biztosnak a teljhatalmat nagyon is igény­be vett működése, az incriminált határozat in­dítványozója és pártolóinak vizsgálat alá vétele, s mindazon körülmények, melyek a kivételes helyzetnek már magában is nyomasztó voltát még inkább súlyosbítják, — egy még a múlt or­szágos ülésszak kezdetén tett interpellálóból eléggé ismeretesek. Ezeket tehát részletesen előadni nem látjuk szükségesnek. De épen ez oknál fogva több oly kérdés fej­tegetésébe sem bocsátkozunk, melyekről külön­ben e tárgyról szólva, hallgatnunk alig le­hetne. Nem kérdjük tehát : vajjon megengedhető-e, hogy a kormány egy a törvények végrehajtásá­ban s ennélfogva a közkormányzatban is részes, önkormányzattal felruházott és politikai discus­­siókra feljogosított törvényhatóság alkotmányos életműködését, csupán azért, mert a hozott tör­vények fölött véleményt mondott, felfüggeszt­hesse ? Nem kérdjük , hogy ha már a kormány a ne­heztelt határozatnak királyi biztos általi meg­­semmisittetését decretálta is, ezen szomorú mis­­sió teljesítése után teljhatalmú küldöttjét miért nem hívta vissza ? Nem kérdjük, hogy midőn a jegyzőkönyvből teljhatalmú censori kézzel kitörült határozat in­dítványozója és pártolói vizsgálat alá vétettek, s perbe fogatni szándékosainak, mily alapon vagy csak mily fictione juris büntettetik meg azok mellett az egész megye is, gyűléseinek oly hosszan tartó felfüggesztésével ? Nem kérdjük : mily tetteket kell még a kirá­lyi biztosnak végrehajtani, hogy a kormánynak a megyék iránti despectusa — s roszul leplezett centralisationalis czéljaihoz képest, küldetését teljesen befejezettnek jelenthesse? E kérdések fölvetését és megfejtését az or­szággyűlésen megyénk képviselőitől várjuk. De midőn mindezekről hallgatunk, nem mu­laszthatjuk el a tárgynak azon oldalára felhívni a figyelmet, melyről tekintve, annak halaszthat­­lan elintézést követelő fontossága többé félre nem ismerhető. Ez oldal a megye jelen szomorú helyzetének képe. íme lássuk ezt. Kettős megyénkben tíz hónap óta első alispán nincs, az egyik másodalispán és a főjegyző meg­­határozván, helyök betöltetlen, a főügyészi és két törvényszéki ülnöki állomás üresedésben áll, egy kerület a gyöngyösi járásban nyolcz hó óta szolgabiró nélkül van. Eltekintve attól, hogy a nép életerét oly mé­lyen érintő ujonczozási törvény ezen rendkívüli állapotban hajtatott végre, még két fontos tör­vény, a népoktatásügyi és népszámlálási tör­vény, bizottmányi gyűlések hiányában, végre­­hajthatlan. Mily hátrányával jár ily helyzet a közügyek­ és magánérdekeknek, mennyire akadályozza az igazságszolgáltatás rendes folyamát, mily béní­­tólag hat az egész közigazgatás menetére,men­­nyire káros mindazon fontos ügyekre nézve, me­lyek az önkormányzat köréhez tartoznak, mily félreértésekre s a fogalmak mily összezavarásá­ra ad alkalmat, — nem szükséges bővebben ma­gyaráznunk. E mellett azonban egy másik igen lényeges szempont is merül fel. Habár megengednék is azt, hogy merülhetné­nek föl esetek, melyek rendkívüli eszközök al­kalmazása nélkül el nem intézhetők, de azt nem ismerhetjük el, hogy a jog­ ily rendkívüli esz­közöket alkalmazhatna, a végrehajtó hatalom jo­gai közé tartoznék. Ha megengednék is, hogy a kormány a ren­des alkotmányos élet és formák felfüggesztését, országgyűlési szünet alatt, s ha a késedelem ve­­szél­lyel jár, a törvényhozás előleges beleegye­zése nélkül, saját felelősségére el is rendelheti, alkotmányos fogalmaink szerint, ezt, még ily esetben is, csak azon elengedhetlen föltétel alatt tehetné, hogy az országgyűlés legközelebbi ülésszaka egyik legelső ülésében a tett intézke­désre indemnitát kér. Fájdalommal tapasztaljuk, hogy a parlamen­­táris kormány, mely pedig hangsúlyozólag ne­vezi magát ilyennek, a parlament iránti ezen alkotmányos kötelességét nem teljesíti, legalább megyénket érdeklőleg nem teljesítette. Ha ez speciális tény s egyszerű kötelesség­­mulasztás volna, még akkor is komoly figyel­met érdemelne. De itt, úgy látszik, a kormánynak egy egész, most készülő rendszerével állunk szem­közt,“egy oly rendszerrel, melyhez a kormány, ily mulasz­tási előzetes esetekkel, a Parlamentarismus ér­­téktelenítésére, most akarja lerakni az alapot. Avagy lehet-e másképen érteni azt, hogy a rendes alkotmányos életnek az ország egy ré­szében általa történt felfüggesztéséről, a tör­vényhozásnak proprio motu számot adni nem­csak nem siet, hanem még az ez ügyben tett in­­terpellatióra adandó köteles válas­szal is egy egész ülésszakon át adós marad, s ekkép az interpellationális jogot is illusoriussá teszi ? A kormány ezen eljárása nemcsak antipar­­lamentáris, nemcsak alkotmányszerűtlen, de következményeit tekintve, nagy mértékben ve­szélyes is. Lehetetlen, hogy ily eljárás mély aggodalom­mal ne töltse el a valódi Parlamentarismus igazi híveit. Lehetetlen, hogy a közvélemény, ezt látva, kérdőleg ne forduljon a képviselőház felé, az ily jelenségek csírájukban való elfojtása végett. Mindezek elősorolása mellett bizalommal for­dulunk kettős megyénk baloldali képviselőihez, hogy a heves megyei ügyben már előterjesztett interpellációt együttesen magukévá tevén, a me­gye kivételes állapotának megszüntetését köve­­telendik, egyszersmind a kormányt a jelzett mulasztásokért feleletre vonván, jövőre ily mu­lasztásoknak törvény általi lehetetlenné tételére közreműködni sziveskedendnek. — Kelt stb. A „Fölső madár.“ (Méltó megolvasni, kivált a hatóságoknak.) (y.) Előre bocsátjuk az ijedősebb olvasó ked­véért, ho­gy nem valami ornithológiai czikket írunk, habár egy jó madárról lesz szó, ki tollas állat ugyan s ijesztőleg huhog, mint bagoly az odúban, de lényére nézve valódi róka, s nem ártana ellene egy kis hajtóvadászatot tartani, mert sok kárt tesz a falusi együgyüség viskóiban. Kép nélkül szólva : Bucsánszky ur ponyvájának egy újabb termékét tesszük a sze­lem­ rostára, melyet ezúttal szeretnénk úgy meg­zörgetni, hogy hallják meg mindazok, kiknek hivatásuk a népnevelést intézni, eszközölni, elő­mozdítani. Egy kis vékony, garasos frízetke ez, melyet a babonán éledő üzérkedés árul, úgy hizlalván magát, hogy a jámbor, könnyenhivő, tudatlan lelkeket halálos ijedelmekig borzongatja. i­ Szó van itt egy szörnymadárról, mely vala­hol keleten pusztít,, s török dervisek hozták hí­rét Magyarországba, a­hová szintén első gyilko­ló tollazatával, ha nem imádkoznak az emberek Jézus Krisztushoz, s nem tesznek valamit a per­selybe. Ez a rémes madár a legvadabb phan­­tasia leleményeivel van leirva versben és pró­zában,­­ a derék kiadó gondoskodott arról is, — a fametszés segítségével, hogy azok szintén boltra ijedhessenek tőle, kik a fenyegető prózát és verseket elolvasni nem képesek. A czimlapon ugyanis ott áll e nagy fekete madár ijesztő képe. Olyan, mint egy eleven ar­­szenál. Fején egy nagy ágas bagas korona, csörjében egy csupasz gyermek, melyet a viz­­szélről kapott föl, kiterjesztett szárnyának min­­denik tolla egy-egy szuronyos puska és hegyes kard, gyomrát koporsó borítja, karmai közt két pallost tart, s farkát tollak helyett a földnek szegezett vontcsövű ágyuk képezik. E szörnyű phantastikus képen a művelt ember nagyot ne­vet, de egyszersmind föl is háborodik, elgon­dolva, hogy ezt a babona­hintó ostobaságot a tudatlan nép veszi, mely hitelt szokott adni a nyomtatott betűknek, s egész félelemmel vár­hatja e pusztító szörny megjelenését, mely el­viszi a kis gyermekeket a patakok szélé­ről, stb. A ponyva­firkász phantásiája — úgy látszik — egészen kimerült e madár külalakjának ki­­képzelésében, mert valami excentrikus nevet nem bírt neki adni, hanem elnevező egyszerűen „Fölső madárnak,“ mely most ezer meg ezer példányban röpdös a babonán kapó anyókák és ijedős szülék között,kik be is zárják a szobákba a játszani vágyó szegény kis gyermekeiket, ne­hogy a „fölső madárt” csörjébe jussanak, a mint a czimlap intő példája mutatja. Magunk is falun láttuk a napokban e gyalá­zatos firkát, mely ott is szorongó riadást idézett elő a szegény nép között. A rémmese gyártója persze nincs megnevez­ve, miután az ily lelkiismeretlen ponyvaczikkek íróinak nincs egyébb ambitiójuk, mint néhány garast zsebre rakni, s aztán ismeretlenül foly­tatni embertelen munkájukat, hanem igenis megvan nevezve a kiadó czég : a Bucsánszfej­­nyomda, mely — úgy látszik — folyvást a leg­silányabb után keresi anyagi boldogulását, s ép akkor, midőn minden jó ember a népnevelés előmozdítása mellett buzog : nem átalja garasos érdekből a népet butizni, mételyezni, képtelen rémmesékkel éaturálni ! Mily nevet adjunk ez iparüzletnek ? Nevezhetjük-e egyébbnek, mint lelketlen csa­lásnak ? És e csalás — a sajtó többszörös figyelmez­tetései daczára — szakadatlanul­­ foly ; nem gá­tolja, nem ellenőrzi senki, holott bizony sokkal inkább megérdemelné a kérdőre vonatást, mint számos író,kiket politikai nézetek kimondásáért állítnak esküdtszék elé. Ha oly szigorúak vagy­tok az iránt, ki egyeseket megsért, hogyan nem terjed ki figyelmetek arra is, ki az egész népet törekszik megmételyezni ? De ne keverjük ös­­­sze e gyalázatos spekulácziót irodalmi ügyek­kel. Ez valódi kriminalitás. Ha egy iparlovag a falusi szegény embernek csillogó játékjegyet ad arany pénz helyett, nyakon csípik és hüsre te­szik. Pedig ez az iparlovag csupán egyet káro­sított meg anyagilag, míg az ilyen ponyva gom­ba az egész sylabizáló falusi nép szellemében tesz kiszámíthatlan károkat. Oly métely ez, mely még az olvasási képességet is kárra for­dítja. Oly embertelenség, mely ellen alig va­gyunk képesek elég súlyosan kifejezni kárhoz­tató szavunkat. Kárhoztatni azonban nem elég, segíteni is kell e bajon. A sajtó kisérje figyelemmel a ponyva ez­üstögyeit; a hirlapolvasók küldjék be az ily galádságokat, miután legtöbb részét suttyomban terjesztik; a hatóságok kobozzák el, mint az érettari gyümölcsöt és büzdödött ha­lat szokták ; a f­aun élő lelkészek, földbirtoko­sok, néptanítók, jegyző­k­ pedig világosítsák föl a népet az ily gyártmányok czéljai és értéke felől, s igyekezzenek odahatni, hogy a nép más­féle olvasmányokhoz (például a Cirvini füze­tekhez) szokjék, mert nem csekély dolog ez, s ha egyszer a népet a ponyva e lelketlensége el rontotta : biz­ony sokszoros időbe és fárad­ságba fog kerülni fölvilágosítani s észjárását rendbe hozni.

Next