A Hon, 1870. április (8. évfolyam, 74-98. szám)
1870-04-22 / 91. szám
91 szém. Vili öv föl jam. Reggi^Juisias. Pest, 1870. Péntek, apró 2^« Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizethet díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................1 frt. 35 kr. 3 hónapré........................5 , 50 , 6 hónapra . . . . 11 . , Ai esti, kiadás postai különküldéseért felfusizatós havookint .......................30 kr. As előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első" napjától fog számíttatni-K Ha az esz: neoamseamua ■■ HON ^aKaaBg^3^s3^ig?sgB:kag8a^B5aas^3gaa ,Ki‘^58Q»di3aiffi3fiSiSIBM^ POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkestési iroda : Ferencziek*tere 7. «. Beiktatási díj: 9 hasábos iiyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb fölszelek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 26 kr. tzer Az előfizetési- és hirdetmény - díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető’ minden közteményi szerkesztőséghez intézendő, bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak timbs. Előfizetési árak „A H O N" aprót— júniusi évnegyedére. April—júniusi évnegyedre . 5 frt 50 kr. April—September! félévre . 11 „ — „ April—decz. 3 negyedévre . 16 „ 50 „ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint 30 „ Pest, martini hóban 1870. Jk -HOJí.! kiadóhivatala. f FST, APRIL 21. Pest, apr. 21. Az alsóimf. hó 26-án újból felveszi működését; a felssíház már legközelebbi hétfőn gyülést tart. Azon körülmény, hogy a főrendek — bár csak egy nappal is — megelőzik a képviselőket, már ritkasága végett is felemlítendő. Különben talán nem is véletlennek tekintendő ez — valószínűleg egy új kifolyását kell ebben észlelnünk azon szükségnek, melyet a felsőház rövid idő óta érezni látszik arra nézve, hogy életjelt adjon magáról, hogy feltűnjék. Különösen két jelentékenyebb alkalommal mutatkozott a felsőháznak ezen bensőleg érzett szüksége: a felsőház megakadályozta a botbüntetés azonnal eltörlését, és késleltette az állami számvevőszék felállítását, melynek halaszthatlansága az akóházban pártkülönbség nélkül elismertetett. Örvendetesnek e két manifestatio nem mondható. A felsőház úgy a maga, mint az ország érdekében jobb választást tehetett volna, ha már minden áron mutatni akarta, hogy még él. Azonban e mozgás nem lesz jó következménye nélkül: a nyilvános figyelmet oda vonja a rég feledt múzeumra, és előtérbe szorítja a felsőházi reform kérdését. Mint tudva van, ez is szerepelt azon teendők között, melyeket a múlt évi trónbeszéd a jelen törvényhozási időszakhoz utasított. Csakhogy sem kormány, sem országgyűlés nem igen gondolt ezen utasítással. Mint most mutatkozik, hibásan.Ez elhanyagolást azon teljes tétlenséggel és jelentéktelenséggel mentegeték vagy szépitgetik, melyre az 1848. mart. napokkal a főrendi tábla maga ítélte el magát; úgy látszott,mintha csak ereklyeként kívánt volna őriztetni. A legújabb tények világosan mutatták, hogy élő ereklyék épen nem veszély nélküliek. Alkotmányos államban nem szabad semminek, mi a közjólétet illeti, bizonyos személyek, bizonyos testületek jó vagy részakaratától, belátásknostantól vagy értelmetlenségétől függeni; a törvénynek,a közintézményeknek kell arról gondoskodniok, hogy a közügyek károsításának még lehetősége sem álljon fenn. Mai napság még a conservatív körök sem vonakodhatnak azon vallomástól, hogy az 1848. átalakulás folytán felsőházunk eddigi szerkezetében és alakjában kiáltó anachronismussá lett. Midőn ezt 1848-tól keltezzük, elismerjük, hogy a mart. előtti időkben a főrendek táblájának volt jogosultsága. Az akkori Magyarországban a nemesség egyedül képezte a „törvényes nemzetet“ , miután a köznemesség tölte be az alsóházat, természetes volt, hogy a főrendek a maguk részéről a felsőházat foglalák el. A politikai élet csak karokat és rendeket ismert; logikaszerű volt, ha az első rend, az egyház, döntő befolyást gyakorolt a törvényhozás csarnokaiban. A felsőház érvényessételi jogosultsága ily körülmények között alig lehetett kétség tárgya; inkább követelhették volna,hogy övé legyen ez első hely a közügyek vezetésében. Ha törvény szerint nem is, tényleg ekként történt. Különösen kitűnt ez az 1848-at megelőző húsz év alatt, és senki sem méltatlankodott komolyan érezte. Kaszt kaszt ellenében, rend rend ellenében , alig tagadhaták meg a felsőháztól az elsőséget, már csak az okból sem, mivel értelmiség, vagyon, befolyás a főrendeknél csakugyan nagyobb mérvben volt meg, mint a köznemességnél. Mindez megszűnt az 1848. törvényekkel, melyek az egész nemzetet a politikai élethez vonták, és a köznemesség követségi gyűlését népképviseleti országgyűléssé alkották át. Az 1848. Magyarország törvényesen nem ismer többé kasztokat, rendeket; az 1848. választási törvény egy dicsérendő ugrással túllépett minden rendi-és osztály-képviseletén; az 1848. V. tvez. a képviseletet tér és népesség szerint rendezi. Az alsóház ma, daczára az érintett választási törvény számos hibájának, ma csakugyan a nemzetképviselet, az ország kifolyása. Az ország magában foglalja a közérdekek összeségét; a népesség annyi, mint a lakosok összesége. Minő jogcímmel igényelhet szemben egy ily képviseleti testülettel egy osztály mint a főnemesség, egy rend, mint a papság, magának egy külön és hozzá még nagyrészt közvetlen személyes törvényhozói kiváltságot? Még egy ürügynek szine sem hozatkozik fel, hogy miért képezzen a főbb nemesség és papság, csekély számának daczára külön törvényhozó testületet, midőn a sokkal számosabb, és a tömeghez közelebb álló köznemesség ebbeli jogát elvesztette. Mindkét irányban csak is a főalkatrészeket vesszük szemügyre; a főrendiház főispánjait stb. ép úgy nem vesszük tekintetbe, valamint a városi és hasonelemek irányában,melyek a régi alsóházban szerepeltek, nemvoltunk tekintettel. Az ismeretes jelentéktelenségű függelék volt csak. A döntő, jellemző elem a felsőházban ez volt, hogy abban a két első rend volt képviselve, míg az alsóház a harmadik rendet képviseli. A rendi képviselet enyésztével sem ezek sem azok nem tarthatnak többé igényt különös politikai állásra , közvetlen törvényhozói működésre. Ezzel épen nem akarjuk a felsőház azonnali megszüntetését indítványba hozni, noha a két kamara rendszerének állítólagos szükségessége vagy akár hasznossága is igen kétséges színben tűnik fel előttünk. Ez alkalommal a fontos kérdést csak taglalni akarjuk. Az eddig mondottak által csak két pontot kívántunk megvilágítani. 1. A felsőház jelenlegi elavult szerkezetében nélkülöz minden jogczímet, minden tételeket és azon felül ama hátránynyal jár, hogy hasznos munkálkodásra képtelen lévén , mégis elég erővel és eszközzel bír,hogy a közügyek haladására akadályokat gördítsen. 2. Ha már a két kamararendszer kedvéért az alsóháznak egy függelék adassák is, csupán a főrendi tábla „reformjáról“ — mi az eddigi lényeg, az eddigi alap megtartását foglalja magában — szó többé nem lehet, hanem gyökeres átalakítás vagyis helyesebben egészen új szerkezet hozandó létre. Hogy miként létesítendő ez, mely alapelveknek kell ez ügyben irányadóknak lenniük, arra legközelebb visszatérünk. Horn Ede: TARCZA, fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. HARMADIK KÖTET. Adieu! (Folytatás.) Ivánt a grófnők Theudelinda magányszobájában fogadták, mint benső ismerőst. Mikor belépett hozzájuk Iván, szokatlanul el volt fogatva. Kemény vonásait a halaványság s bizonyos meghatottság kifejezése érdekesekké tette. Theudelinda grófnő eléje ment s messziről nyujtá eléje mindkét kezét s azután megszokta hevesen Iván kezeit. Ajkai reszkettek, nem tudott szóhoz jutni, könyeit akarta visszaküzdeni s azután némán inte Ivánnak, hogy foglaljon helyet az asztal mellett, melynek mozaik lapján gyönyörű majolicában pompás virágbokréta díszlett. Theudelinda melléje ült rá a pamlagra, átellenben vele Angela grófnő. Angela grófnő ma reggel szokatlanul egyszerűen volt öltözve. Még csak az sem jutott eszébe, hogy egy szál virágot tűzzön hajfürtéi közé, ami máskor olyan jól illett arczához. Nagyon komor volt s szemeit föl nem vető Ivánra. — Milyen aggodalmakat álltunk ki ön miatt, szólalt meg végre Theudelinda , grófnő, midőn szavainak urává tudott lenni. Ön nem képzeli mily kínos félelmeken mentünk keresztül e két nap alatt. Angela lesüté szemeit. Ő is bele volt értve a többes számba. — Nem fogom megbocsátani magamnak soha, grófnő, szólt Iván, a mi részem az izgalom okozásában volt, s nyomban fog utána következni a vezeklés, a mit vétkemért magamra szabtam. Holnap száműzöm magamat aBondavölgybe. — Ah! sohasta meglepetten a grófnő. Ön el akar hagyni bennünket ? S mit akar ön a Bondavölgyben ? — Folytatom elhanyagolt iparomat. — S ön szeret a Bondavölgyben ? — Nyugodtan vagyok ott. — Vannak ott rokonai? — Senkim. — Háztartása ? — A mennyit magam el tudok látni. — Ismerősei, kik után vágyik ? — Munkásaim csupán és gépeim. — Ott ön úgy él, mint egy remete ? — Nem, grófnő. A remete egyedül van. — És ön ? — Mi mindig ketten vagyunk. Én — és a munkám. A grófnő egy ünnepélyes nyilatkozatra szedte össze erejét — Berend ur! Nyújtsa ön nekem kezét. Maradjon ön itt! Iván fölállt székéből , mélyen meghajtotta magát. — Kedves emlék lesz nálam a kegy, mi a grófnő marasztaló szavaiban nyilatkozik irántam. A grófnő jóságának kifogyhatlanságáról tanúskodik az. Hálám viszonozza azt. — Tehát meddig marad ? — Holnap reggelig, grófnő. — Ah! Szólt, a grófnő neheztelve, ha én mondom önnek, hogy maradjon. S e neheztelés oly őszinte, oly igaz volt, hogy Ivánnak lehetetlen volt félretörnie előle. Theudelinda Angela grófnőre tekintett, mintha várná, hogy az is jöjjön már segélyére. Angela pedig fel nem vetette hosszú selyem szempilláit, hanem egy Rudbekkia piros szirmait tépegette virágkelyhéből, mint aki valamit kérdezget a virágtól. — Grófnő, szólt Iván, félre tolva a széket, a melyről fölkelt. Jól érzem, hogy a midőn ily marasztalásra kell azt felelnem, hogy mégis távozom, annak olyan indokát kell adnom, mely súlyával túlnyomó legyen azon kegygyel szemben, a melylyel a grófnő engem elhalmoz. Önnek nem felelhetem azt, amit egyéb ismerőseimnek, hogy dolgaim vannak, hogy elég régen vagyok itt, hogy majd visszajövök. Önnek meg kell mondanom, hogy elmegyek , mert nem maradhatok itt, elmegyek úgy, hogy vissza ne jöjjek többet. Grófnő! Ez nem az én világom; ez nem az a világ, amelyben én élni tudjak. Negyedév óta mindennapos vagyok a körben, melyet a magas társaság képez: együtt éltem és együtt tettem mindent. Elismerem, hogy e kör tagjainak joguk van, okuk van, úgy élni, úgy tenni. — De nekem nincs. — Más világhoz szoktam, más életföltételei vannak lételemnek. Önök idefenn mind különálló gyűrűk, mi odalenn mind összefüggő lánczszemek vagyunk. Önöket állásuk függetlenné teszi; azért úgy élnek, mint akiket önakarat vezet. Minket egymásra szorít az élet s egészen másutt van nálunk az önzés, másutt a nagylelkűség, mint önöknél. Én nem vagyok önök közé való. Szégyenlem magamat büszkének lenni azok előtt, akiket önök lenéznek s nem tudom a fejemet alázatosan meghajtani azok előtt, akiknek önök hódolnak. Nem tudom meglátni az Istent ott, ahol önök imádják , nem tudok róla elfeledkezni ott, ahol önök kigúnyolják. Valami varázslat liheg önök körei felett, hogy mindennek háttere gúny, tagadás; ki mond itt igazat egymásnak a szemébe ? s kit szeretnek itt, ha nem látják ? Együtt futtatnak árkon völgyön a jó barátok. Egy elbukik, nyakát szegi. Jó éjszakát! Nincs jó barát többé. Másik nem úgy szegi nyakát, a versenyfuttatásban , hanem elprébálja vagyonát ; hagyják együtt futni; senki nem mondja neki: „állj ki! hiszen elpusztulsz!“ Egyszer aztán elbukik; itt hagy ősi vagyont, — ősi becsületet — összetörve. Jó éjszakát! Kitörlik a kaszinó névjegyzékéből a nevét. Nincs jó barát. Tegnap is tudtuk ugyan, hogy elvész, és hogy így vesz el, de nem tudta más, hagytuk versenyezni velünk. Ma már más is tudja: ma nem ismerjük többé, ki volt? Ha fél a bajtárs velünk jönni, ha otthon ül, azt mondjuk gyáva, fösvény, papucshős. S minő fogalmak a nők felől! Minő családélet ! Minő drámák benn ! minő komédiák künn ! Mily virtus a vétkezésben ! mily bálványozása a futó örömnek! s ahol ez megszűnik, mily sivatag életunalom, mily öngyilkossággal kisértő fásultság ! — Nem, grófnő, én nem tudok e levegőben lélekzeni többé. Nekik igazuk van , mert őket mindez boldogítja ; — de nekem meg kellene őrülnöm benne ! — Azért elmegyek innen grófnő. — Bocsánat merész szavaimért ! — Ügyetlen voltam. Kíméletlenül beszéltem annak a társaságnak arczalatáról,melynek még parquettjén állok. Háládatlan voltam, mert kifejezést adtam ellenszenveimnek ott, ahol mások türelemmel voltak az én fajtáim hibái, félszegségei iránt, s nyájasan kisértek ki bennünket egész az ajtóig, ahol mindvégig nevetségesek voltunk, s nem gúnyoltak szemtül szembe ; de kényszerítve voltam ;a grófnő. Az ön jósága kényszeritett. Mert végtelen nagy volt a kegy, melylyel ön engem itt maradásra hivott fel ; s ki kellett mondanom, hogy a mi innen elvisz, az még végtelenül nagyobb. Theudelinda grófnő is felállt Dán beszéde alatt; szemei világolni kezdtek ; egész arcza átszellemült; ajkai jártak, mintha minden szót utána mondana. S midőn végezé szavait, megfogta Iván kezeit két kezével és magánkívül dadogá. — Ugye bár ? — Ön igy szól ? — Ön most igy beszél ? ■— Ahogy én beszéltem, — ezelőtt negyven évvel, — mikor száműztem magamat a világból. -- A világ most is olyan, mint akkor! Azzal megrázta szenvedélyesen Iván kezét. — Menjen ! — Menjen haza. — Menjen a föld alá. — A bányába. — Isten önnél. — Mindenütt. — mindenkor — Isten önnel. — Igazán — Isten önnel. Nem vették észre, hogy a harmadik alak is fölkelt székéről: — Angela. És midőn Iván búcsút véve meghatta magát, egy lépést tett előre. — Ha ön megy innen, nem megy egyedül , szólt az ifjú delnő, szilárd elhatározott hangon. Akkor én is megyek! — És arcza kigyulladt e szónál. Iván a helyzet magaslatán állt. E szédítő magasból teljesen megőrzött lélekjelenléttel monda a grófnőnek.—Azt helyesen teszi, grófnő. Holnap Tibaldhe rezeg születésnapja van. Még holnap reggelig megérkezhetik ön hozzá, s ott ölelő karok várják. Angela grófnő sápadt lett, mint a szobor. Leroskadt, karszékébe. A rózsaszín virágszirmokat leszórta öléből a földre. Iván meghajtotta magát tiszteletteljesen ; — megcsókolta Theudelinda kezét és eltávozott. Ahadeletországon innen is vannak emberek, a kik ha egyszer megszerettek egyet, — azt nem felejtik el többé soha. Iván eltávozó után Ödön gróf meglátogatá ismét nőrokonait. A kíváncsiság vitte oda. Angela grófnő kedélyesebb volt, mint bármikor. Mikor elváltak egymástól, azt mondá unokabátyjának : — Eredj el Salistához, s tudasd vele, hogy mintléte felől tudakozódom. Ödön gróf bírt elég művészi nyugalommal, eltitkolni bámulatát, s mikor végig haladt a lépcsőzeten, elkezdé magában dúdolni a Sevillai borbélyból Figaro áriáját : „Az asszonyok csalfaságit Nem lehet kitanulni ! — Nem lehet kitanulni! —* .... Angela grófnő pedig még aznap irt Tibald grófnak. (. . . . Másnap nagyatyjának születésnapja volt.) A levél tartalma ennyiből állt: „Nem megyek haza. — Adieu !“ .... Másnap beszéltek még Iránról és párbajáról. .. .. Harmadnap — elfelejtették ! „Adieu!“ (Folyt. köv.) Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva. A szerb congressus, mely múlt évi júliusban elnapoltatok, f. hó 23-án fog ismét megnyittatni, és Stojkovics Arsén, helyettes metropolita és budai püspök már szét is küldte a meghívókat a congressus tagjainak, felkérve őket egyúttal, hogy előleges értekezletek tarthatása végett néhány nappal előbb jöjjenek Karlovitzra. A Pesti népkörben szombaton ápril 23-án este Hindy Árpád tartja ez idényben az utolsó felolvasást. Adakozás. A honvédmenházra. V. Kovács László képviselő gyűjtött a 63 sz. ivén 127 frt 50 krt. a 66 sz. ivén pedig 17 frt 50 krt. Veszprémből küldtek : Markovics János kanonok 5, Véghely Imre 2 frtot. Csorvási Szabó István Kétegyházról küldött 5 frtot. A Vásárhelyi közlöny szerk. gyűjtött 13 frt 80 krt. Blaskó Lajos Öcsödön gyűjtött 16 frt 70 krt. A Batthyány szoborra: Bezsényi Miklós K. Semjénről küldött 10 frtot. A Vas. Közl. szerk. gyűjtött 3 frt 80 krt. és egy húszast. Hibaigazítás. Lapunk 86-ik számában a félegyházi népkör neve után tévedésből áll 19 ft. 26 ft 30 kr helyett. Gróf Zichy Sándor, Szabolcs nádudvari képviselőjelölt programmja. Határozottan kijelentem, hogy én a középbalpárt elveit vallom és követem. Tisztelt választók! Nekem életkoromnál fogva politikai múltam nem lehetvén, megtisztelő bizalmukat úgy tekintem, mint a jövőnek előlegét, melyre cselekedeteimnek minden súlyát fektetni fogom. Ha boldogult atyám iránti rokonszenv vezette önöket hozzám, ki 1848 ban a szabadság testvériség és egyenlőség eszméinek diadaláért küzdött, úgy a fiúi kegyelet parancsolja, hogy megköszönve ez elismerést, elfogadjam önök felhívását, s kövessem atyám nyomdokait. Erre törekedni is fogok, és minden erőmet oda irányzandom, hogy a közép-balpárt vezérférfiai által kitűzött, s az 1848-ki örökbecsű törvényekben lefektetett elvek érvényre juttatását elősegít- thessem. A közép-balpárt a békét és békés előhaladást , tűzte ki zászlójára; az 1861-ki országgyűlés ezen elvek érvényesítésére igyekezett; de az 1867-ki közös ügyes törvények, a delegationális alkotmány, szent törekvését megakasztották. E párt mindamellett el nem csüggedett soha, sőt a meghozott törvények tiszteletben tartásával mindig ragaszkodott az ország alkotmányos önállóságához. Megválasztatásom esetében én is elvrokonaim sorában arra fogok törekedni, hogy a kitűzött elvek alapján a delegáció és közös minisztérium eltöröltessék, hogy a nemzeti hadsereg e nemzet geniusához képest alakíttassék át és függetleníttessék,mert a mostani honvédség jelen alakjában a kitűzött czélnak meg nem felel. Általában óhajtom, hogy közjogi intézményeink a nemzeti függetlenség és állami lét igényeinek megfelelőig állapíttassanak meg. Feladatomnak tekintem elvtársaimmal együtt oda hatni, hogy belügyi kérdéseink is a reform igényei és a szabadelvűség követelményei szerint rendeztessenek és fejlesztessenek. Mellőzketlen szükségnek tartom a vallásegyenlőség mielőbbi érvényesítését, a közvagyonosodás emelkedését , a hűbériség maradványai és minden úrbéri természetű viszonyok rendezését, az adórendszerben lehető legnagyobb egyszerűséget, legszigorúbb takarékosságot, egyszerű kivetést, olcsó beszedést, általában az adókezelés oly mérvű rendszeresítését, hogy az könynyen elviselhető és fizethető legyen. Az indirect adóknak, különösen a dohány-egyedáruságnak eltöröltetését, az ez által elveszett és nélkülözhetlen állambevétel más czélszerűbb utáni pótoltatása mellett; a megyei rendszernek a parlamemáris rendszerrel teljes öszhangzásba hozatalát, mert a századok történetének tanúsítása szerint a megyei rendszert az alkotmány legerősebb támaszának tartom ; a községi rendszernek a nemzet geniusához képest független, szabad alapon rendezését; nevelési rendszerünknek gyökeres reformját; a személyes és társulati szabadság s vagyonbiztonság lehető erős alapon az önkormányzat elvei szerint leendő biztosítását ; független birákat, az igazságnak olcsó és gyors kiszolgáltatását. E helyen sajnosan kell megjegyeznem, hogy a bírósági szervezés ezen elveket, különösen a bírák felülről való függetlenítésében mellőzte; de kétszeresen sajnos az, hogy a törvényszékek és bíróságok szervezésénél az egyes vidékek érdekei nem vétettek kellő figyelembe, mint ezt az igazságügyminiszter által beterjesztett törvényjavaslatban tapasztaljuk Alsó-Szabolcsra, e tekintélyes választókerületre nézve, melynek területében egyetlen járásbíróság felállítása sincs előterjesztve. A kormánytól kérlelhetlen igazságot és teljes alkotmányosságot követelek. Óvást teszek minden oly nyugdíjazás ellen, mely nem az alkotmányos haza szolgálatában lett munkaképtelenek részére kívántatik. Általánosságban ezek azon elvek , melyek alapján a középbalpárt minden tagja az 1848-as örökbecsű törvények s azokban lefektetett önállóságunknak alkotmányos utón leendő visszaszerzésére törekszik. Én sem ismerek fontosabb kötelességet egy képviselőben, mint hazánk önálló függetlenségét békés utón visszaszerezni. Részemről e párt politikáját tartom képesnek azt kieszközölni, hogy terheink könnyíttessenek, Magyarország önállósága biztosíttassék. Ha az valósul, akkor meg kell változni mindazon terhes kötelezettségeknek, melyek úgy az államadósság mint egyebekre nézve köttettek , s ha Magyarország önállósága ténynyé válik, akkor szabad keze lesz a pénzügyre és az államadósságokra nézve. Bécsi hírek szerint a tartománygyűlések és az alsóház feloszlatása csakugyan végleg el volna határozva, s az erre vonatkozó legfő kézirat már a legközelebbi napokban fogna közöltetni; e hírek mindig élénkebbé fokozzák a választási mozgalmakat, melyeknek keletkezését már tegnap jeleztük. — Rechbauer tagadó válasza nem ijeszté el Potockit a további kísérletektől, s annak többi elvtársainál is próbálkozott tárcza ajánlataival, melyeket azonban mint Rechbauer, úgy elvtársai is visszautasítottak. Az új miniszterelnöknek legelkeseredettebb ellenségei a cseh hírlapok, melyek mindighatározottabb és élesebb állást foglalnak el irányában, noha a pártvezérekkel való értekezlet, melynek hírét már egyszer meghazudtolta a lapok egy része, most ismét felmerült, s valószínűleg nem sokára létre fog jönni, csakhogy nem általános értekezlet alakjában, hanem az egyes nemzetiségi pártokkal külön külön. Míg egy részről a lapok azt írják, hogy a pékstrike szünőfélben van, másrészről a „P. Napló“ egy bécsi távirata azt mondja, hogy általános strike keletkezett, melyben az öntők, modulálók, szabók, kalaposok, szobafestők és czukorfinomítók is részt vesznek. A bírósági szervezet kérdéséhez. (Folytatás.) A javaslat 28 dik §-ban a sajtó útján elkövetett oly bűntények, melyek esküdtszék elé utalvák, 10 törvényszék külön illetékességi köréhez vannak sorozva, s ennek indokolására az hozatik fel, hogy a sajtóperek csekély száma nem érdemelné azon nagymérvű elkészületeket és költségeket, melyeket az esküdtszékek alakítása igényelne. Bárha elismerem, hogy államháztartási viszonyaink átalában kívánatosakká teszik a megtakarításokat — csupán ezen egy indokból a külön sajtóbiróságok létesítését azért nem tartom czélszerűnek, mivel ez által azon jogelv sértetik meg, — hogy saját bírája ítélete elöl senki elne vonassék, s mivel a különben is jelentéktelen költségeknél terhesebbnek tartom azon zaklatást, hogy valamely sajtóvétség kérdésében felek, tanuk és képviselők 20 mértföldnyi távolságra zaklattassanak, midőn legközelebb avagy talán helyben egészen hasonlóan szervezett, s a