A Hon, 1870. április (8. évfolyam, 74-98. szám)

1870-04-22 / 91. szám

91­ szém. Vili öv föl jam. Reggi^Juisias. Pest, 1870. Péntek, apró 2^« Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizethet díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................1 frt. 35 kr. 3 hónapré........................5 , 50 , 6 hónapra . . . . 11 .­­ , Ai esti, kiadás postai kü­lönküldéseért felfu­­sizatós havookint .......................30 kr. As előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első" napjától fog számíttatni-K Ha az esz: neoamse­­­amua ■■ HON ^aKaaBg^3^s3^ig?sgB:k­ag8a^B5aas^3gaa ,Ki‘^58Q»di3aiffi3fiSiSIBM^ POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkestési iroda : Ferencziek*tere 7. «. Beiktatási díj: 9 hasábos iiyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb fölszelek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 26 kr. tzer Az előfizetési- és hirdetmény - díj a lap kiadó-hivatalába küldendő­. E lap szellemi részét illető’ minden köz­­temény­i szerkesztőséghez intézendő, b­érm­entetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak timbs. Előfizetési árak „A H O N" aprót— júniusi évnegyedére. April—júniusi évnegyedre . 5 frt 50 kr. April—September! félévre . 11 „ — „ April—decz. 3 negyedévre . 16 „ 50 „ Az esti kiadás postai különkül­­déseért felülfizetés havonkint 30 „ Pest, martini hóban 1870. Jk -HOJí.! kiadóhivatala. f FST, AP­RIL 21. Pest, apr. 21. Az alsóim­f. hó 26-án újból felveszi működését; a felssíház már legközelebbi hétfőn gyülést tart. Azon körülmény, hogy a főrendek — bár csak egy nappal is — megelőzik a képviselőket, már rit­kasága végett is felemlítendő. Különben talán nem is véletlennek tekintendő ez — valószínűleg egy új kifolyását kell ebben észlelnünk azon szükségnek, melyet a felsőház rövid idő óta érezni látszik arra nézve, hogy életjelt adjon magáról, hogy feltűnjék. Különösen két jelentékenyebb alkalommal mutatkozott a felsőháznak ezen bensőleg érzett szüksége: a fel­sőház megakadályozta a botbüntetés azonnal eltörlését, és késleltette az állami számvevőszék felállítását, melynek ha­­laszthatlansága az akóházban pártkü­lönbség nélkül elismertetett. Örvendetesnek e két manifestatio nem mondható. A felsőház úgy a maga, mint az ország érdekében jobb választást tehe­tett volna, ha már minden áron mutatni akarta, hogy még él. Azonban e mozgás nem lesz jó következménye­ nélkül: a nyil­vános figyelmet oda vonja a rég feledt múzeumra, és előtérbe szorítja a felsőházi reform kérdését. Mint tudva van, ez is szerepelt azon teendők között, melyeket a múlt évi trón­beszéd a jelen törvényhozási időszakhoz utasított. Csakhogy sem kormány, sem országgyűlés nem igen gondolt ezen uta­sítással. Mint most mutatkozik, hibásan.Ez elha­nyagolást azon teljes tétlenséggel és jelen­téktelenséggel mentegeték vagy szépitge­­tik, melyre az 1848. mart. napokkal a fő­rendi tábla maga ítélte el magát; úgy lát­szott,mintha csak ereklyeként kívánt volna őriztetni. A legújabb tények világosan mutatták, hogy élő ereklyék épen nem veszély nélküliek. Alkotmányos államban nem szabad semminek, mi a közjólétet illeti, bizonyos személyek, bizonyos tes­tületek jó vagy rész­akaratától, belátásk­nostan­tól vagy értelmetlenségétől függeni; a törvénynek,a közintézményeknek kell ar­ról gondoskodniok, hogy a közügyek ká­rosításának még lehetősége sem álljon fenn. Mai napság még a conservatív körök sem vonakodhatnak azon vallomástól, hogy az 1848. átalakulás folytán felsőhá­zunk eddigi szerkezetében és alakjában kiáltó anachronismussá lett. Midőn ezt 1848-tól keltezzük, elismerjük, hogy a mart. előtti időkben a főrendek táblájá­nak volt jogosultsága. Az akkori Magyarországban a nemes­­ség egyedül képezte a „törvényes nem­zetet“ , miután a köznemesség tölte be az alsóházat, természetes volt, hogy a főren­dek a maguk részéről a felsőházat fogla­­lák el. A politikai élet csak karokat és rendeket ismert; logikaszerű volt, ha az első rend, az egyház, döntő befolyást gyakorolt a törvényhozás csarnokaiban. A felsőház érvényes­sételi jogosultsága ily körülmények között alig lehetett kétség tárgya; inkább követelhették volna,hogy övé legyen ez első hely a közügyek vezetésében. Ha törvény szerint nem is, tényleg ekként történt. Különösen kitűnt ez az 1848-at meg­előző húsz év alatt, és senki sem méltat­lankodott komolyan érezte. Kaszt kaszt ellenében, rend rend ellenében , alig ta­­gadhaták meg a felsőháztól az elsőséget, már csak az okból sem, mivel értelmiség, vagyon, befolyás a főrendeknél csak­ugyan nagyobb mérvben volt meg, mint a köznemességnél. Mindez megszűnt az 1848. törvények­kel, melyek az egész nemzetet a politikai élethez vonták, és a köznemesség követ­­ségi gyűlését népképviseleti országgyű­­­­léssé alkották át. Az 1848. Magyarország törvényesen nem ismer többé kasztokat, rendeket; az 1848. választási törvény egy dicsérendő ugrással túllépett minden ren­di-és osztály-kép­viseletén; az 1848. V. tvez. a képviseletet tér és népesség sze­rint rendezi. Az alsóház ma, daczára az érintett választási törvény számos hibá­jának, ma csakugyan a nemzetképvise­let, az ország kifolyása. Az ország magá­ban foglalja a közérdekek összeségét; a népesség annyi, mint a lakosok összesé­­ge. Minő jogc­ímmel igényelhet szemben egy ily képviseleti testülettel egy osztály mint a főnemesség, egy rend, mint a pap­ság, magának egy külön és hozzá még nagyrészt közvetlen személyes törvény­hozói kiváltságot? Még egy ürügynek szine sem hozatkozik fel, hogy miért ké­pezzen a főbb nemesség és papság, cse­kély számának daczára külön törvény­hozó testületet, midőn a sokkal számo­sabb, és a tömeghez közelebb álló közne­messég ebbeli jogát elvesztette. Mindkét irányban csak is a főalkatré­szeket vesszük szemügyre; a főrendiház főispánjait stb. ép úgy nem vesszük te­kintetbe, valamint a városi és hason­ele­mek irányában,melyek a régi alsóházban szerepeltek, nem­­voltunk tekintettel. Az ismeretes jelentéktelenségű függelék volt csak. A döntő, jellemző elem a felső­ház­ban ez volt, hogy abban a két első rend volt képviselve, míg az alsóház a harma­dik rendet képviseli. A rendi képviselet enyésztével sem ezek sem azok nem t­art­hatnak többé igényt különös politikai állásra , közvetlen törvényhozói műkö­désre. Ezzel épen nem akarjuk a felsőház azonnali megszüntetését indítványba hoz­ni, noha a két kamara rendszerének ál­lítólagos szükségessége vagy akár hasz­nossága is igen kétséges színben tűnik fel előttünk. Ez alkalommal a fontos kér­dést csak taglalni akarjuk. Az eddig mon­dottak által csak két pontot kívántunk megvilágítani. 1. A felsőház jelenlegi elavult szerke­zetében nélkülöz minden jogczímet, min­den tételeket és azon felül ama hátrány­nyal jár, hogy hasznos munkálkodásra képtelen lévén , mégis elég erővel és eszközzel bír,hogy a közügyek haladására akadályokat gördítsen. 2. Ha már a két kamararendszer ked­véért az alsóháznak egy függelék adas­sák is, csupán a főrendi tábla „reform­járól“ — mi az eddigi lényeg, az eddigi alap megtartását foglalja magában — szó többé nem lehet, hanem gyökeres átalakítás vagyis helyesebben egészen új szerkezet hozandó létre. Hogy miként létesítendő ez, mely alap­elveknek kell ez ügyben irányadóknak lenniük, arra legközelebb visszatérünk. Horn Ede: TARCZA, fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta J­ókai Mór. HARMADIK KÖTET. Adieu! (Folytatás.) Ivánt a grófnők Theudelinda magányszobájá­ban fogadták, mint benső ismerőst. Mikor belépett hozzájuk Iván, szokatlanul el volt fogatva. Kemény vonásait a halaványság s bizonyos meghatottság kifejezése érdekesekké tette. Theudelinda grófnő eléje ment s messziről nyujtá eléje mindkét kezét s azután megszok­ta hevesen Iván kezeit. Ajkai reszkettek, nem tu­dott szóhoz jutni, könyeit akarta visszaküzdeni s azután némán inte Ivá­nnak, hogy foglaljon helyet az asztal mellett, melynek mozaik lapján gyönyörű majolicában pompás virágbokréta dísz­lett. Theudelinda melléje ült rá a pamlagra, átellenben vele Angela grófnő. Angela grófnő ma reggel szokatlanul egysze­rűen volt öltözve. Még csak az sem jutott eszé­be, hogy egy szál virágot tűzzön hajfürtéi közé, a­mi máskor olyan jól illett arczához. Nagyon komor volt s szemeit föl nem vető Ivánra. — Milyen aggodalmakat álltunk ki ön miatt, szólalt meg végre Theudelinda , grófnő, midőn szavainak urává tudott lenni. Ön nem képzeli mily kínos félelmeken mentünk keresztül e két nap alatt. Angela lesüté szemeit. Ő is bele volt értve a többes számba. — Nem fogom megbocsátani magamnak soha, grófnő, szólt Iván, a mi részem az izgalom oko­zásában volt, s nyomban fog utána következni a vezeklés, a mit vétkemért magamra szabtam. Holnap száműzöm magamat a­­Bonda­völgybe. — Ah! sohasta meglepetten a grófnő. Ön el akar hagyni bennünket ? S mit akar ön a Bon­­davölgyben ? — Folytatom elhanyagolt iparomat. — S ön szeret a Bondavölgyben ? — Nyugodtan vagyok ott. — Vannak ott rokonai? — Senkim. — Háztartása ? — A mennyit magam el tudok látni. — Ismerősei, kik után vágyik ? — Munkásaim csupán és gépeim. — Ott ön úgy él, mint egy remete ? — Nem, grófnő. A remete egyedül van. — És ön ? — Mi mindig ketten vagyunk. Én — és a munkám. A grófnő egy ünnepélyes nyilatkozatra szedte össze erejét — Berend ur! Nyújtsa ön nekem kezét. Ma­radjon ön itt! Iván fölállt székéből , mélyen meghajtotta magát. — Kedves emlék lesz nálam a kegy, mi a grófnő marasztaló szavaiban nyilatkozik irán­tam. A grófnő jóságának kifogyhatlanságáról ta­núskodik az. Hálám viszonozza azt. — Tehát meddig marad ? — Holnap reggelig, grófnő. — Ah! Szólt, a grófnő neheztelve, ha én mondom önnek, hogy maradjon. S e neheztelés oly őszinte, oly igaz volt, hogy Ivánnak lehetetlen volt félretörnie előle. Theu­delinda Angela grófnőre tekintett, mintha várná, hogy az is jöjjön már segélyére. Angela pedig fel nem vetette hosszú selyem szempilláit, ha­nem egy Rudbekkia piros szirmait tépegette virágkelyhéből, mint a­ki valamit kérdezget a virágtól. — Grófnő, szólt Iván, félre tolva a széket, a melyről fölkelt. Jól érzem, hogy a midőn ily marasztalásra kell azt felelnem, hogy mégis távozom, annak olyan indokát kell adnom, mely súlyával túlnyomó legyen azon kegygyel szemben, a melylyel a grófnő engem elhalmoz. Önnek nem felelhetem azt, a­mit egyéb ismerő­seimnek, hogy dolgaim vannak, hogy elég régen vagyok itt, hogy majd visszajövök. Önnek meg kell mondanom, hogy elmegyek , mert nem maradhatok itt, elmegyek úgy, hogy vissza ne jöjjek többet. Grófnő! Ez nem az én világom; ez nem az a világ, a­melyben én élni tudjak. Negyedév óta mindennapos vagyok a körben, melyet a magas társaság képez: együtt éltem és együtt tettem mindent. Elismerem, hogy e kör tagjainak joguk van, okuk van, úgy élni, úgy tenni. — De nekem nincs. — Más világhoz szok­tam, más életföltételei vannak lételemnek. Önök idefenn mind különálló gyűrűk, mi odalenn mind összefüggő lánczszemek vagyunk. Önöket állásuk függetlenné teszi; azért úgy élnek, mint a­kiket önakarat vezet. Minket egymásra szorít az élet s egészen másutt van nálunk az önzés, másutt a nagylelkűség, mint önöknél. Én nem vagyok önök közé való. Szégyenlem magamat büszkének lenni azok előtt, a­kiket önök lenéz­nek s nem tudom a fejemet alázatosan meghaj­tani azok előtt, a­kiknek önök hódolnak. Nem tudom meglátni az Istent ott, a­hol önök imád­ják , nem tudok róla elfeledkezni ott, a­hol önök kigúnyolják. Valami varázslat liheg önök körei felett, hogy mindennek háttere gúny, tagadás; ki mo­nd itt igazat egymásnak a szemébe ? s kit szeretnek itt, ha nem látják ? Együtt futtatnak árkon völgyön a jó barátok. Egy elbukik, nya­kát szegi. Jó éjszakát! Nincs jó barát többé. Másik nem úgy szegi nyakát, a verseny­futtatás­ban , hanem elprébálja vagyonát ; hagyják együtt futni; senki nem mondja neki: „állj ki! hiszen elpusztulsz!“ Egyszer aztán elbukik; itt hagy ősi vagyont, — ősi becsületet — összetör­ve. Jó éjszakát! Kitörlik a kaszinó névjegyzé­kéből a nevét. Nincs jó barát. Tegnap is tudtuk ugyan, hogy elvész, és hogy így vesz el, de nem tudta más, hagytuk versenyezni velünk. Ma már más is tudja: ma nem ismerjük többé, ki volt? Ha fél a bajtárs velünk jönni, ha otthon ül, azt mondjuk gyáva, fösvény, papucshős. S minő fogalmak a nők felől! Minő családélet ! Minő drámák benn ! minő komédiák künn ! Mily virtus a vétkezésben ! mily bálványo­zása a futó örömnek! s a­hol ez megszűnik, mily sivatag életunalom, mily öngyilkossággal kisértő fásultság ! — Nem, grófnő, én nem tu­dok e levegőben lélekzeni többé. Nekik igazuk van , mert­ őket mind­ez boldogítja ; — de ne­kem meg kellene őrülnöm benne ! — Azért el­megyek innen grófnő. — Bocsánat merész sza­vaimért ! — Ügyetlen voltam. Kíméletlenül be­széltem annak a társaságnak arczalatáról,mely­­nek még parquettjén állok. Háládatlan voltam, mert kifejezést adtam ellenszenveimnek ott, a­hol mások türelemmel voltak az én fajtáim hi­bái, félszegségei iránt, s nyájasan kisértek ki bennünket egész az ajtóig, a­hol mindvégig nevetségesek voltunk, s nem gúnyoltak szem­­tül szembe ; de kényszerítve voltam ;a grófnő. Az ön jósága kény­szeritett. Mert végtelen nagy volt a kegy, melylyel ön engem itt maradásra hivott fel ; s ki kellett mondanom, hogy a mi in­nen elvisz, az még végtelenül nagyobb. Theudelinda grófnő is felállt Dán beszéde alatt; szemei világolni kezdtek ; egész arcza át­szellemült; ajkai jártak, mintha minden szót utána mondana. S midőn végezé szavait, meg­fogta Iván kezeit két kezével és magánkívül dadogá. — Ugye bár ? — Ön igy szól ? — Ön most igy beszél ? ■— A­hogy én beszéltem, — ezelőtt negyven évvel, — mikor száműztem magamat a világból. -- A világ most is olyan, mint akkor! Azzal megrázta szenvedélyesen Iván kezét. — Menjen ! — Menjen haza. — Menjen a föld alá. — A bányába. — Isten önnél. — Min­denütt. — mindenkor — Isten önnel. — Igazán — Isten önnel. Nem vették észre, hogy a harmadik alak is föl­kelt székéről: — Angela. És midőn Iván búcsút véve meghatta magát, egy lépést tett előre. — Ha ön megy innen, nem megy egyedül , szólt az ifjú delnő, szilárd elhatározott hangon. Akkor én is megyek! — És arcza kigyulladt e szónál. Iván a helyzet magaslatán állt. E szédítő magasból teljesen megőrzött lélek­jelenléttel monda a grófnőnek.­­—Azt helyesen teszi, grófnő. Holnap Tibaldhe rezeg születés­nap­ja van. Még holnap reggelig megérkezhetik ön hozzá, s ott ölelő karok várják. Angela grófnő sápadt lett, mint a szobor. Leroskadt, karszékébe. A rózsaszín virágszir­mokat leszórta öléből a földre. Iván meghajtotta magát tiszteletteljesen ; — megcsókolta Theudelinda kezét és eltávozott. Ah­­­a­deletországon innen is vannak emberek, a kik ha egyszer megszerettek egyet, — azt nem felejtik el többé soha. Iván eltávozó után Ödön gróf meglátoga­­tá ismét nőrokonait. A kíváncsiság vitte oda. Angela grófnő kedélyesebb volt, mint bár­mikor. Mikor elváltak egymástól, azt mondá unoka­­bátyjának : — Eredj el Salistához, s tudasd vele, hogy mintléte felől tudakozódom. Ödön gróf bírt elég művészi nyugalommal, eltitkolni bámulatát, s mikor végig haladt a lép­­csőzeten, elkezdé magában dúdolni a Sevillai borbélyból Figaro áriáját : „Az asszonyok csalfaságit Nem lehet kitanulni ! — Nem lehet kitanulni! —* .... Angela grófnő pedig még az­nap irt Ti­­bald grófnak. (. . . . Másnap nagyatyjának születés­napja volt.) A levél tartalma ennyiből állt: „Nem megyek haza. — Adieu !“ .... Másnap beszéltek még Iránról és pár­bajáról. .. .. Harmadnap — elfelejtették ! „Adieu!“ (Folyt. köv.) Mai számunkhoz­ egy féliv melléklet van csatolva. A szerb congressus, mely múlt évi júli­usban elnapoltatok, f. hó 23-án fog ismét meg­nyittatni, és Stojkovics Arsén, helyettes metro­­polita és budai püspök már szét is küldte a meg­hívókat a congressus tagjainak, felkérve őket egyúttal, hogy előleges értekezletek tarthatása végett néhány nappal előbb jöjjenek Karlo­­vitzra. A Pesti népkörben szombaton ápril 23-án este Hindy Árpád tartja ez idényben az utolsó felolvasást. Adakozás. A honvédmenházra. V. Kovács László képviselő gyűjtött a 63 sz. ivén 127 frt 50 krt. a 66 sz. ivén pedig 17 frt 50 krt. Veszprémből küldtek : Markovics János kanonok 5, Véghely Imre 2 frtot. Csorvási Szabó István Kétegyház­­ról küldött 5 frtot. A Vásárhelyi közlöny szerk. gyűjtött 13 frt 80 krt. Blaskó Lajos Öcsödön gyűjtött 16 frt 70 krt. A Batthyány szoborra: Bezsényi Miklós K. Semjénről küldött 10 frtot. A Vas. Közl. szerk. gyűjtött 3 frt 80 krt. és egy húszast. Hibaigazítás. Lapunk 86-ik számá­ban a félegyházi népkör neve után tévedésből áll 19 ft. 26 ft 30 kr helyett. Gróf Zichy Sándor, Szabolcs nádudvari képvise­lőjelölt programmja. Határozottan kijelentem, hogy én a középbal­párt elveit vallom és követem. Tisztelt választók! Nekem életkoromnál fogva politikai múltam nem lehetvén, megtisztelő bizal­mukat úgy tekintem, mint a jövőnek előlegét, melyre cselekedeteimnek minden súlyát fektetni fogom. Ha boldogult atyám iránti rokonszenv vezette önöket hozzám, ki 1848 ban a szabadság testvériség és egyenlőség eszméinek diadaláért küzdött, úgy a fiúi kegyelet parancsolja, hogy megköszönve ez elismerést, elfogadjam önök fel­hívását, s kövessem atyám nyomdokait. Erre törekedni is fogok, és minden erőmet oda irány­zandom, hogy a közép-balpárt vezérférfiai által­­ kitűzött, s az 1848-ki örökbecsű törvényekben­­ lefektetett elvek érvényre juttatását elősegít- t­hessem. A közép-balpárt a békét és békés előhaladást , tűzte ki zászlójára; az 1861-ki országgyűlés ezen elvek érvényesítésére igyekezett; de az 1867-ki közös ügyes törvények, a delegationális alkot­mány, szent törekvését megakasztották. E párt mindamellett el nem csüggedett soha, sőt a meg­hozott törvények tiszteletben tartásával mindig ragaszkodott az ország alkotmányos önállósá­gához. Megválasztatásom esetében én is elvrokonaim sorában arra fogok törekedni, hogy a kitűzött elvek alapján a delegáció és közös minisztérium eltöröltessék, hogy a nemzeti hadsereg e nemzet geniusához képest alakíttassék át és függetlenít­­tessék,mert a mostani honvédség jelen alakjában a kitűzött czélnak meg nem fel­el. Általában óhajtom, hogy közjogi intézményeink a nemzeti függetlenség és állami lét igényeinek megfelelő­ig állapíttassanak meg. Feladatomnak tekintem elvtársaimmal együtt oda hatni, hogy belügyi kérdéseink is a reform igényei és a szabadelvűség követelményei sze­rint rendeztessenek és fejlesztessenek. Mellőzket­­len szükségnek tartom a vallásegyenlőség mi­előbbi érvényesítését, a közvagyonosodás emel­kedését , a hűbériség maradványai és min­den úrbéri természetű viszonyok rendezését, az adórendszerben lehető legnagyobb egy­szerűséget, legszigorúbb takarékosságot, egysze­rű kivetést, olcsó beszedést, általában az adóke­zelés oly mérvű rendszeresítését, hogy az köny­­nyen elviselhető és fizethető legyen. Az indirect adóknak, különösen a dohány-egyedáruságnak eltöröltetését, az ez által elveszett és nélkülöz­­hetlen állam­bevétel más czélszerűbb utáni pó­toltatása mellett; a megyei rendszernek a par­­lamemáris rendszerrel teljes öszhangzásba hoza­talát, mert a századok történetének tanúsítása szerint a megyei rendszert az alkotmány legerő­sebb támaszának tartom ; a községi rendszernek a nemzet geniusához képest független, szabad alapon­ rendezését; nevelési rendszerünknek gyökeres reformját; a személyes és társulati szabadság s vagyonbiztonság lehető erős alapon az önkormányzat elvei szerint leendő biztosítá­sát ; független birákat, az igazságnak olcsó és gyors kiszolgáltatását. E helyen sajnosan kell megjegyeznem, hogy a bírósági szervezés ezen elveket, különösen a bírák felülről való függetlenítésében mellőzte; de kétszeresen sajnos az, hogy a törvényszékek és bíróságok szervezésénél az egyes vidékek ér­dekei nem vétettek kellő figyelembe, mint ezt az igazságügyminiszter által beterjesztett törvény­javaslatban tapasztaljuk Alsó-Szabolcsra, e te­kintélyes választó­kerületre nézve, melynek te­rületében egyetlen járásbíróság felállítása sincs előterjesztve. A kormánytól kérlelhetlen igazságot és teljes alkotmányosságot követelek. Óvást teszek min­den oly nyugdíjazás ellen, mely nem az alkot­mányos haza szolgálatában lett munkaképtele­nek részére kívántatik. Általánosságban ezek azon elvek , melyek alapján a középbalpárt minden tagja az 1848-as örökbecsű törvények s azokban lefektetett önál­lóságunknak alkotmányos utón leendő visszaszer­zésére törekszik. Én sem ismerek fontosabb kötelességet egy képviselőben, mint hazánk önálló függetlensé­gét békés utón visszaszerezni. Részemről e párt politikáját tartom képesnek azt kieszközölni, hogy terheink könnyíttessenek, Magyarország ön­állósága biztosíttassék. Ha az valósul, akkor meg kell változni mindazon terhes kötelezettségek­nek, melyek úgy az államadósság mint egye­bekre nézve köttettek , s ha Magyarország ön­állósága ténynyé válik, akkor szabad keze lesz a pénzügyre és az államadósságokra nézve. Bécsi hírek szerint a tartománygyűlések és az alsóház feloszlatása csakugyan végleg el vol­na határozva, s az erre vonatkozó legfő kézirat már a legközelebbi napokban fogna közöltetni; e hírek mindig élénkebbé fokozzák a választási mozgalmakat, melyeknek keletkezését már teg­nap jeleztük. — Rechbauer tagadó válasza nem ijeszté el Potockit a további kísérletektől, s an­nak többi elvtársainál is próbálkozott tárcza ajánlataival, melyeket azonban mint Rechbauer, úgy elvtársai is visszautasítottak.­­ Az új mi­niszterelnöknek legelk­eseredettebb ellenségei a cseh hírlapok, melyek mindig­­határo­­zottabb és élesebb állást foglalnak el irányában, noha a pártvezérekkel való értekez­let, melynek hírét már egyszer meghazudtolta a lapok egy része, most ismét felmerült, s való­színűleg nem sokára létre fog jönni, csakhogy nem általános értekezlet alakjában, hanem az egyes nemzetiségi pártokkal külön külön.­­ Míg egy részről a lapok azt írják, hogy a pék­­strike szünőfélben van, másrészről a „P. Napló“ egy bécsi távirata azt mondja, hogy általá­nos strike keletkezett, melyben az öntők, modulálók, szabók, kalaposok, szobafestők és czukorfinomítók is­ részt vesznek. A bírósági szervezet kérdéséhez. (Folytatás.) A javaslat 28 dik §-ban a sajtó útján elköve­tett oly bűntények, melyek esküdtszék elé utal­­vák, 10 törvényszék külön illetékességi köréhez vannak sorozva, s ennek indokolására az hoza­­tik fel, hogy a­ sajtóperek csekély száma nem érdemelné azon nagymérvű elkészületeket és költségeket, melyeket az esküdtszékek alakí­tása igényelne. Bárha elismerem, hogy államháztartási viszo­nyaink átalában kívánatosakká teszik a megta­karításokat — csupán ezen egy indokból a kü­lön sajtóbiróságok létesítését azért nem tartom­­ czélszerűnek, mivel ez által azon jogelv sértetik­­ meg, — hogy saját bírája ítélete elöl senki elne­­ vonassék, s mivel a különben is jelentéktelen költségeknél terhesebbnek tartom azon zakla­­­­tást, hogy valamely sajtóvétség kérdésében fe­lek, tanuk és képviselők 20 mértföldnyi távol­ságra zaklattassanak, midőn legközelebb avagy talán helyben egészen hasonlóan szervezett, s a

Next