A Hon, 1871. március (9. évfolyam, 49-75. szám)
1871-03-22 / 67. szám
67. szám. IX. évfolyam. kiadám: Fest, 1871. Szerda, martius 22. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. 52. földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapestül házhoz fordva regéli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...........................1 írt. 85 kr. 8 hónapra ...........................5 „ 50 „ 6 hónapra ..........................11 — Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, a ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. s% Beigtatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásárt . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. US?“ Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden ktélemény a szerkesztőséghez intézendő. Iocumentesen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás HONIX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr-Fél évre . .................... 11 frt — kr-Negyed évre .................... & frt SO kr-Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint. 30 kr. Killtó előfizetési haftet nem küldtek, mert gy*nk)i használta, a sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert esnek bérmentesít*«« csak 5 krajczárba keliL A „HON“ kiadóhivatala. PEST, MAETIUS 21. Az árvízkárosultak nyomorának enyhítésére nyújtott adakozások: A múlt kimutatás összege . . . 132 ft. Nagy Gusztáv s neje.....................20 „ Csernátony Lajos.........................10 „ Balassa László és Lindtner Sándor Nyékről a tánczvigalom tiszta jövedelmét ........................................................ 16. P. Homok-Sz.-Lőrinczről N. N. . . 5 „ A párisi lázadás. A Montmartre gyászos órákat hozott Francziaországra. Egy véres háború minden átka nem volt oly sajtoló, mint a polgárháború első vérontása. Mert a kül erő súlya alatt le lehet egy nemzetnek is roskadni, anélkül, hogy az erkölcsi öntudat, mely igényt ad a jövőre, meg lenne ingatva, anélkül, hogy a nemzeti méltóság meg lenne alázva. Egész Európa rokonszenvében Francziaország egy erkölcstelen kormány és a túlnyomó erő áldozatjául tűnt fel és a martyr glóriája lebegett neve körül minden demokrata szivében. És ekkor akadnak vakmerők, kik szentségtelen kezekkel az ország erkölcsi alapját akarják megölni és a franczia nemzet utolsó vigaszát , glóriáját akarják széttépni. Ez egyének fészke Montmartre, védereje: a torlasz, eleme: az izgatás, ereje: a fanatismus. Czélja: részben kicsinyes hiúság, részben részakaratú érdekek kielégítése. Ezek akarják a drága áron vásárolt békét a polgárháború iszonyai által mocskolni be. És mily jogon? Az a bizottmány, mely 19 oly egyénből áll, kik közül a legtöbb névvel bir Assy, a creuzoti munkás izgató, és mely kormányszerepet játszik, vakmerő fellépésének indokául csak azt hozza fel, hogy a „Commune“t kell megalakítani és hogy máskülönben a köztársaság fenyegetve van. Hogy a „Commune“ mi? Azt nem az alkotmányból, nem a népjogokból tudjuk meg, ez nem volt soha Francziaország sorsának jogi factora, hanem volt a rémuralom fészke 1793-ban és már kétszer: 1848-ban és a múlt évi oct. 31-én volt a polgárháború ürügye. Mert az az eszme, hogy az eddigi kormányformák mellőzésével egy fej és jogalap nélküli helyi bizottmány intézze Francziaország sorsát, és oly együgyű és kivihetetlen, amily vakmerő. A köztársaság fenyegetve van! . . . . ki mondja ezt? Thiers parlamenti és magánnyilatkozatai, a kormány kiáltványai határozottan a köztársaság megalapítását helyezik kilátásba, és semmi jel nem mutat arra, hogy szavaikban kételkedjünk. A kormányt a nemzetgyűlés támogatja, az csak ideiglenes jellemmel bír , tehát mindenben fen van tartva a népnek azon joga, hogy úgy a jelen kormányt felelősségre vonja, mint a jövő kormány formájának megalapítására befolyjon, így a lázongásra sem jog, sem ürügy. De azok, kik e lázadást megindíták, nem kérdik: mi a jog ? mi a haza érdeke ? Nekik lázadás kell, — hogy lázadás legyen. Ez elemük, e nélkül nem tudnak élni — vagy legalább nem jól élni és híressé lenni. És e lelkiismeretlen, gondatlan tettük által már eddig is elérték azt, hogy a már már visszatérő rend és bizalom alapjaiban van megrázkódva; a brüsseli békealkudozások félbeszakadtak; a német sergek kivonulása elhalasztatott, Páris újonnan megszállása van kilátásba helyezve, és — ami legfőbb —Európa tisztelete, bizalma kezd elfordulni attól az országtól, melyet eddig dicsőségében, úgy, mint szerencsétlenségében oly melegen ölelt magához. Az ily egyének kimélyt nem érdemelnek, a franczia kormánynak nemcsak saját létérdeke, de hazája élete iránti kötelességeis parancsolja, hogy e botránynak minél előbb véget vessen. Európa akkor még több bizalommal és szeretettel fog iránta viseltetni és ez megtenni a köztársaságot, és Francziaország józan értelmisége egyhangúlag hozandja meg e határozatot: „Nla bien merité de la patrie.“ — A fővárosok szervezését tárgyaló albizottság német tudósításai szerint a bizottság a rendőrségi kérdést legközelebbi ülésében következőleg oldotta meg: „A fővárosi rendőrség szervezete iránt külön törvény fog rendelkezni. A városoknak jövőre nézve is fenmarad helyhatósági joga rendőri ügyekben, úgyszintén az egyes határozatok végrehajtása iránti intézkedés.“ Ezután a fővárosi főispáni intézmény elfogadtatott. Szentkirályi, Andorffi és Gerlóczy külön véleményt adtak ba erre nézve. A városi képviselők megválasztása körüli eljárásra nézve határoztatott, hogy azok kerületenkint választandók és pedig egy kerületben 25 nél nem kevesebb és 50-nél nem több. A választási kerületek számát és nagyságát a közgyűlés határozza meg. A választás minden kerületben egyidőben történik és csak egy napig tarthat. A képviselők hat évre választatnak, ezek felett az egyes kerületek szerint és sorsolás útján — három év múlva kilép. A kisorsoltak újra választhatók. A választás titkos szavazással történik. A magyar egyház és magyar állam. (Sz.) Nincsen szokásosabb és elkoptatottabb érv, mint az, mely a jelen autonómiai ülések alatt is több ízben volt hangoztatva, hogy az államnak s illetőleg a törvényhozásnak semmi joga a magy. kath. egyház szellemi és anyagi érdekeihez, hogy arról csakis maga az egyház s illetőleg a hívek összesége rendelkezhetik. Mi e felfogást merőben tévesnek tartjuk. Ha a katholikus státus saját érdekeit sohasem vegyítette volna össze az államéval, ha nálunk a cath. vallás soha állam, vagy mint régebben nevezték, „uralkodó“ nem lett volna, akkor ez állítás correctségét elismerném; de miután magát a király koronázási esküjétől, a legközönségesebb és magántermészetű viszonyokig és családéleti connexiókig érvényesíté, azon perezben, midőn a nemzet a jogegyenlőség zászlója alá lépett, a múlt nem tekinthető egyébnek, mint kétoldalú szerződésnek, melyet az állam, illetőleg az államfő és egyház kötvén egymással, a változott körülmények szerint ugyanezek, tehát a három személyű törvényhozás, és a világiakat jogkörébe fölvett egyház módosíthatnak, változtathatnak. A történelem tanúsága és a mi meggyőződésünk szerint is minden egyes püspökség, káptalan, prépostság, convent alapítása tökéletes és szabatos körlevél erejével bír. Az állam feje mindannyiszor javadalmakat osztogatott ugyan , de egyszersmind kötelességeket rótt az illetőkre. És miután a hypocrisis ugyan beszélhet és színlelhet egyebet, de a józan gondolkozású ember tudja, hogy a jelenlegi autonómia kérdése főként és elsősorban materiális kérdés, főleg e szempont az, hol az ügy tisztán történeti jogalapon megoldást nyerhet. Hasztalanok ez ellen a dörgő frásisok és fulminatoriák, melyek „jograblásról, jószágosztásról“s több efféléről beszélnek; ezeket ép oly szépen vissza lehet az illetők nyakába kanyarítani. Mert kérdjük, hogy például a püspököket nem olyan arendatoroknak lehet-e tekinteni, kik a nekik szolgálmányuk fejében adott javakban ma már szolgálmányok nélkül ülnek s e szerint arendatorokból per abusum valóságos birtokosok lettek ? A magyar püspökök és egyházfők az ország első jobbágyai voltak. És szeretnék tudni, minő privilégium mentené föl őket a középkori jogviszonyok eltörlése után, hogy midőn az állam és egyesek többi jobbágyai privilégiumaikat kárpótlás mellett elveszíték, egyedül ők legyenek, kik ezen szabály alól kivételt képezzenek. A magyar államnak jogában áll a jogegyenlőséget velök szemben is érvényre juttatni, és midőn a 48-ki törvények által a nemestől jobbágyait elvette, a 68-ki védtörvény által mindenkit — nemest nem-nemest egyaránt véradó alá vetett, csupán a roppanti terjedelmü egyházi javak birtokosai lennének azok, kiket régi szolgálmányaik alól egyszerűen fölment, mig e javadalmakat kezeiken hagyja? Ezt sem a jog fogalmai, sem a jelenleg birtoklók méltányérzete meg nem engedhetik. Azon püspökségek, abbaziák, conventek stb. közül, melyek királyaink által majd egy milliárdnyi államvagyonból dotáltattak, egyetlen egy sincs, mely egyszersmind igen nagy kötelezettségeket ne vállalt volna magára és ne teljesített volna. Benne vannak ezek legtöbbször magában az alapítólevélben, vagy későbbi szokás által lőnek szentesítve. Az érsekségek, püspökségek székhelyeik erődjének fentartásán és védelmén kívül a harezmezőn személyesen és bandériumaikkal megjelenésre voltak kötelezve; alsóbb és felsőbb iskolákat tartottak fenn; adóztak a végvárak fentartására; hozzájárultak a koronázási ajándékokhoz, sőt a civillistához is annyiban, hogy a királyi család egy vagy más tagjának növelésére, eltartására voltak kötelezve. A conventek mint hiteles helyek (loca credibilia) levéltárainkat őrzék, fentarták s mérsékelt bér mellett másolat Mai számunkhoz egy félig melléklet van csatolva, tokát adtak ki, tehát az igazságszolgáltatás költségeihezis járultak. Ezeken kívül a megszorult ország nem egyszer teljes igénynyel fordult pénztáraikhoz. Mindez történeti valóság és tény, melyet elvitatni nem lehet. Ez ellen azt szokás fölhozni, hogy igaz, de ugyanily természetű szolgálmányok a világiaknak adott donatiokhoz is voltak kötve; hogy a protestáns erdélyi fejedelmek szintén adományoztak saját hitfelekezetök iskolai és egyházi czéljaira. Teljesen helyes és igaz ellenvetés. Csakhogy az alkalmazásban azonnal kitűnik a különbség. Mert ezen világi méltóságok, a nádorság, az erdélyi vajdaság, a bánságok megszűntek; a fiscalitásokból adományozott jószágok részint viszszaszállottak, részint megváltottak ; az erdélyi fejedelmek által tett kegyes adományok pedig azonkívül, hogy nagy részben erőszakkal visszavétettek,“ revindiáltattak, — a fenmaradottak ma is teljesitik a terhükre esett szolgálmányokat; mig egynémely rész vagy magánvagyonból tétetett, vagy oly csekélységre szállíttatott — például a só beneficium, hogy a jogegyenlőség kedvéért bátran le lehet róluk mondani, így például a kincstár a só beneficiumot mázsánként ma is 4—5 krajczárral váltja meg. Tehát ez az ellenvetés is teljesen elesik. Áll tehát minden kifogás nélkül azon két állítás, melynek bebizonyítására e sorok szolgálni akartak^^»»-»-«»''»''-“" "hogy a kath. egyház kérdéseinek megoldára az állam és egyház a legjogosultabb két tényező és más nem is lehet; — és hogy az egyházi vagyon birtoklói az állammal szemben, elmaradt szolgálmányaikért, az illető közoktatási és honvédelmi czélokra ^kárpótlással, vagy örökváltsággal tartoznak. /dái Tábori szolgálat a közös had-seregben, 1. ^ Nemrég jelent meg a közös hadsereg számára a tábori szolgálatra vonatkozó utasítás. Az újabb háborúk a régi utasítások és szabályokon többnemű változtatásokat tettek szükségessé. És különösen e téren 1866. óta nagy mozgalom állt be a közös hadsereg döntő köreiben. Ki bírná elősorolni azt a sok mindennemű szűkebb és bővebb bizottságot, enquétet stb., melyek a hadsereg organisatiójának reformját czélozták ? Kiképezés, gyakorlatok, ruházás, felszerelés, élelmezés, tábori szolgálat, harczkészség és harczképesség, stratégiai kifejlődés és taktikai alkalmazás stb. mindmegannyi szűkebb és tágabb bizottsá bonczkése alá került. Azonban 1866. óta e tekintetben alig történt valami. Eközben 1870-ben kiütött a porosz-franczia háború, a monarchia helyzete kritikus volt , akkor nagy sebbel-lábbal ki jön hirdetve a különféle bizottságokon átment „tábori szolgálati utasítás,“ hogy épenséggel legyen valami, a miheza csapatok ép úgy,mint a parancsnokok ragaszkodhasanak s hogy igy egyöntetűség és tájékozottság éressék el a hadseregben. Az akkor kihirdetett tábori szolgálati utasítás újabb rendelet által végleg megállapittatott, mint irányadó szabályzat a hadsereg kiképezését illetőleg, s tekintve, hogy mily fontos egy ily szervezet, mely mélyen behat a hadsereg minden elemébe, s hogy mily nagy fontosságú a tábori szolgálat, épen a mai háborúk időszakában, kötelességünk bírálat tárgyává tenni azt a szabályzatot, mely változhatlan biblia, s a hadsereg bölcseségének kutforrása gyanánt jön előszabva. Meg kell azonban előbb jegyeznünk, hogy alig nehány hóval előbb — 1870. jun. 17-én — adatott ki az uj porosz tábori szolgálati utasítás is, mely az 1861. jun. 29 -i szabályzat helyébe lépett, s melynek szerkesztésénél — mint a királyi rendelet mondja — tekintetbe vétettek a fegyverzetben beállott lényeges változások, valamint két hadjárat (a dán és osztrák) tapasztalásai. A porosz tábori szolgálat mesterműnek mondható a maga nemében; rövid és tartalmas, és teljesen megfelel e céljának, hogy vezért képezzen, s hogy a csapatokat előkészítse a háborúra. Terjedelmére nézve alig negyede az osztrák tábori szolgálati utasításnak. A mily kerek egész a porosz munka, mellőzve minden szőrszál-hasogatást, melyekre nézve abstract theoriákat úgy sem lehet felállítani, s a mily világos és áttekintő képet nyújt a katonának épen úgy mint a parancsnoknak : oly szószaporító, határozatlan, sok helyen a nevetségességig tudákos az osztrák szabályzat. Úgy látszik, hogy ez utóbbi szerzői fel akarták ölelni néhány éven a haditudományok egész — kiaknázhatlan — tárházát. Vezért és katonát akartak képezni egyaránt s ezért összehalmozták a legprimitivebb s legtudományosabb elveket. Gondoskodni akartak a háború esélyeinek ezer meg ezer változatosságairól, a házak, kertek, temetők védelméről, mintha itt fel lehetne állítani elvont theóriákat, s mintha minden ház és kert egyforma volna, hogy egyforma elvek szerint lehessen védelmezésében eljárni. Szóval, ők szabályozni akarták a katona magatartását, és tevékenységét a csata hevének legdühöngőbb zűrzavarában is, mintha csak arra számítottak volna, hogy a golyózápor közt, a legkritikusabb perczekben, midőn az emberben megrendül minden a mi embert: szedje elő a katona bornyájából a k. k. Felddienstet, hogy megnézze mit is kelljen neki ilyenkor tenni?! s midőn igy mindent fel akartak ölelni — bizony maradt elég körülmény figyelmen kívül is, és igen sokra nézve adtak olyan tanácsot, hogy annak követését nem köszönné meg sem a vezér, sem a katona. íme állításaink igazolására, néhány szemelvény. Az egyik §-ban szóról szóra kimondva ez a bölcs alapelv: „ágyúval nem szokás az ellenség csatárlánczára lövöldözni.“ Annyiban új ez az alapelv, hogy most láttuk először nyomtatásban , hanem a külföldi ember — kinek kezébe kerül ez a „Felddienst“ bizony szörnyű fogalmat szerezhet az osztrákmagyar népek kultúrái állapotáról, ha látja,hogy még az ilyeneket is ki kell nálunk nyomatni. Másik bölcs elv:„az ágyutüzet gondosan kell irányozni.“ továbbá a „mély víz nem fedez és akadályoztatja a mozgást“ „oly pontokon ahol nem lehet felállani,nem kell a csapatokat felállítani,“ „azt a magaslatot,mely annyira meredek, vagy annyira magas,hogy nem lehet reá ágyút felvinni, nem kell tüzérségi pontnak választani“stb.A bölcseségnek ezen non plus ultrái nemcsak megvannak írva, de ki is vannak nyomtatva. De menjünk át azon fejezetre, ahol tanácsokat kapunk, hogy miként lehet győzni ? „Ha támadó állapotban vagyunk, az elitcsapatnak vagy előőrsöknek az ellenség főállásáig kell előnyomulniok, s azzal szemben kell helyet foglalniok“ — mondja a 203. §. Már ilyen taktika mellett aligha fog sikerülni támadásunk, különösen ha az ellenség is elolvasta ezt azt. Ily módon az ellenség mindig tudni fogja, hogy honnan kell várnia támadásunkat, s így megteheti intézkedéseit az illő fogadásra. De másrészről ismét annyira hiányos ez a tanács, hogy a legtöbb esetben alig vehetnek hasznot, mert nem mindig van idő előbb kikutatni az ellenség főállását, igaz axióma lévén az, hogy az ellenséget ott kell megverni, ahol van, és nem ott, ahol kellene lennie, — de nincs. Országgyűlési tudósítások, A képviselőhöz 317. ülése márt. 21. A Svéd-Norvégországgal kötött szerződés feletti vitában az esti lapunkban elmondottak után szó emelt P. Szatmáry Károly, először is a diplomatiai nyelvre tesz észrevételeket. Azt, hogy az európai nemzetközi szerződések ma már több nyelven köttetnek, bizonyos tekintetben hátralépésnek tartja, mert épen ezen nemzetközi szerződések azok , melyek leginkább igénylik,hogy az érintkezés minél inkább könnyíttessék. Mielőtt Francziaország túlsúlyra vergődött, a latin nyelv volt az, mely ily nemzetközi szerződéseknél elfogadott nyelvül volt tekinthető minden oldalról; később XIV. Lajos óta a franczia. De mióta Angolország kvalitása a mostani diplomatiai nyelvet, a francziát kiszorította, valóban nincs más mód mint az, hogy mi is követeljük saját nyelvünk szempontjából a mi nyelvünk érvényre jutását e tekintetben. Nagy örömmel üdvözöl minden ily nemzetközi szerződést, mely részint külföldi érdekeinket biztosítja, részint pedig arra szolgál, hogy mindinkább és inkább érvényre jusson állami elismertetésünk , de abban lelné legnagyobb örömét, ha a velünk közvetlenül érintkező államokkal köthetnénk hasonló szerződést. Azt mindenki belátja, hogy Magyarország érdekei, de különösen törvénykezési érdekeink azt kívánják, hogy különösen a Dunafejedelemségekkel,Szerbiával) üssünk ilyen szerződési viszonyba. Midőn a múlt nyáron egy gőzhajózási társulat hajóit ott letartóztatták, azt mondották, hogy ilyen szerződés Magyaror-szág és Románia között nem létezik. A pénzügyminiszer e napokban maga is hangsúlyozta, hogy Románia felöli csempészet sóban, dohányban, mily nagy kárt okoz nekünk. Ehez még hozzá függeszti azon constatált ténynek felemlítését is, hogy a marhavész közelebbi években is épen ily csempészet útján jött az országba sokozott százezrekre sőt milliókra menő kárt. Nem kíván ezen szerződésekre vonatkozólag indítványnyal fellépni, hanem kéri a kormányt, az iránt lépéseket tenni, hogy ezen velünk közvetlen szomszédságban levő államokban is vagy a consuli bíróságok hatósága ismertessék el,vagy pedig oly szerződések jöjjenek létre, amelyek a mi nemzetközi érdekeinket más nemzetközi viszonyokra nézve is végre valahára biztosítják. Annál inkább hangsúlyozandónak tartja pedig ezt, mert nem lehet feltenni egyetlen egy államról is, hogy az által, hogy nemzetközi szerződésre lép, épen a gonosz tettek palástjául akarna szolgálni. Vukovics Sebő a szerződésnek 3-ik pontjára tesz megjegyzést. Azt gondolja, hogy minden alkotmányos ország féltékeny a maga politikai menekültjeire. Azt hiszi, hogy bármely országból jönnek át hozzánk oly egyének, kik azon országnak politikai mozgalmaiban részt vettek, azoknak biztos menedéket kell itt találniuk. A 3-dik pontban csak az mondatik, hogy a politikai vétségek esetében nem engedélyeztetik a kiadatás. Szerette volna, ha kormányunk ezen szerződést oly alakba öntötte volna, mint ez Amerikában és Angolországban szokásos. Ezen országokban a kiadás úgy történik, hogy ha az ország képviselője valamely egyén kiadatását követeli, köteles azon országba megbízottat küldeni. Ez megjelen az ottani bíróság előtt, előadja bizonyítékait, s tanukat is állít; és ha azon ország bírósága, melyben a kiadatni kívánt egyén tartózkodik, a maga törvényei szerint azt találná hogy prima facie van helye a bűnvádi eljárásnak, akkor kiadja. Horváth Boldizsár tévesnek mondja azon fölfogást, mely szerint a szerződések csak akkor kerülnek tárgyalás alá, mikor már életbe vannak léptetve. E szerződések csak akkor bírnak Magyarországra nézve érvénynyel, ha a törvénytárban megjelentek. "Elismeri, hogy későn kerültek a ház elé, de ennek oka abban fekszik, hogy e tárgyban a monarchia két államának kormányai eltérő nézetben voltak, ami mennyiben lajtán tul a birodalmi tanács mellőzésével sszetesittetnek ily szerződések ő Felsége által, míg magyar kormány a törvényhozás helybenhagyás tartja szükségesnek. Igyekezni fog, hogy Váradynak a nyelvkérésre nézve kifejezett kívánalmai teljesitesenek. Szathmárynak azt feleli, hogy közel áll eg nemzetközi szerződésnek befejezése Szerbiává, mely szerint ott a consulatusi hatóságok megszüntessenek. Vukovics azon aggályát illetőleg, hogy a szerződésben nincsenek körülírva a politikai bűntettek, azt feleli, hogy azok nem itt szoktak körüliratni, hanem az illető nemzetek büntető törvénykönyveiben. Egyébiránt szükséges lévén hogy a kiadatást kérő okiratban a vád tárgyát képező büntetendő cselekmény minősége és foka valamint az alkalmazandó büntetés mértéke is föltüntettessék, azon esetben, ha az iránt forog fenn gyanú, hogy valakit politikai bűntett miatt akarnak üldözni, a magyar kormánynak mindig módjában lesz a kiadatást megtagadni-következik a Svéd-Norvégországgal kötött szerződés részletes tárgyalása. Irányi Dániel a 8-ik pontra azon megjegyzést teszi, hogy az ott megjelölt bűntény elébe e szó „tudva“ tétessék. Szögyényi László azt tartja, hogy megjegyzés csak a fordítás correctsége ellen lehet, máskép a részletekben nem lehet változtatni. Simonyi Lajos dr. azt tartja, hogy abból, miszerint a szerződés általában elfogadtatott, nem következik, hogy részleteiben is elfogadtatott volna. Ha a részletekhez nem lehet szólni, akkor a részletes tárgyalás csakidővesztegetés. Ha a ház nem fogad el valamely pontot, a kormány az illető féllel újból alkudozhatik. Hogy csak az adassék ki,a ki tudva követett el bűnt, a bíróság elé tartozik annak eldöntése, hogy tudva követtetett-e el, nem pedig ide. Horváth Boldizsár is azon nézetben van, hogy a bírósághoz tartozik azon kérdés eldöntése, várjon tudva követett el-e valaki bűnt. Oly államokkal, melyek bíróságai ártatlant ítélnének el, nem szerződnénk. Simonyi Ernő a kormány késedelmező eljárásának tulajdonítja azt, hogy most a ház oly helyzetben van a szerződésre nézve, hogy egyfelől nem fogadhat el valamit, másfelől nem változtathat rajta. Nincs más mód, mint vagy elfogadni a szerződést, vagy ha nem tetszik, a miniszert tenni felelőssé. Ghyczy Kálmán a szerződés e pontjára nézve osztja az igazságügyér nézetét. A 8. pont elfogadtatik amint van. Vukovics Sebő: A 3. czikkben én a politikai bűntettesek mentességét nem látom eléggé biztosítva. Nem képzel oly országot a jelen időben, mely más ország kormányának elébe állana és azt mondaná: ezt az egyént azért, mert politikai bűntényt követett el, adják ki. Ezt nem teszi egy sem, hanem más ürügy alá burkolja a valódi okot és ezen ürügy alatt követeli a kiadatást. Ajánlja a következő szerkezetet : „Politikai büntettek, vagy vétségek esetében sohasem engedélyeztetik a kiadatást, ez megmaradna a mostani szerkezetből és hozzátétetnék azután ez: „valamint oly esetekben sem, melyekben a kiadatási követelés kiválólag politikai okokból eredőnek találtatik.“ Ez által biztosítva lenne az, hogy ürügy alatt ne követeltethessék a politikai vétkesek kiadatása. Az eredeti szerkezet tartatik fen. Elfogadtatván a tvjavaslat, holnap harmadszor fog felolvastatni. Következik az Olaszországgal kötött szerződés tárgyalása. A közp.bizottság indítványozza, hogy a képv.bár ez alkalommal a minisztériumot felszólítsa, miszerint, úgy intézkedjék, hogy ezentúl az osztrák-magyar monarchia által kötendő nemzetközi szerződések vagy a diplomatiai érintkezéseknél alkalmaztatni szokott franczia nyelven, vagy pedig, ha az nem volna keresztül vihető, az osztrák-magyar monarchiában elfogadott dualismus szellemének megfelelőleg ne csupán német, hanem magyar nyelven is szerkeztessenek. Várady Gábor: Nincs kifogása azon alternatíva ellen, hogy franczia, német vagy magyar nyelven történjék a szövegezés, de ezen mondatot: „ha nem volna keresztülvihető“ kihagyandónak véli. — Kihagyatik. Irányi Dániel a II. czikkre nézve megjegyzi, hogy kisszerű sebzések és verések nem képezhetnek kiadatási esetet, továbbá a rágalmazás semmi ívkönyvben sem tekintetik bűnténynek. Horváth Boldizsár az említett pontokat meghagyatni véli, miután e tekintetben az olasz büntető tvkönyvben van intézkedés. Irányi Dániel a 4. pontra nézve megjegyzi, hogy miként fogunk olasz polit, menekültet biztosítni, ha ezen szerződés szerint rágalom miatt kiadjuk. Horváth B. már ki van mondva, hogy polit. vétségért nem adatik ki senki. Péchi Tamás a rágalmazás szót, hogy ne szolgálhasson politikai menekültek kiadatására ürügyül, kihagyandónak véli. Máttyus Arisztid már csak azért a szövegezés megtartása mellett van, mert ha az illető állam ürügyet akarna találni politikai bűntettesek kiadására, nem csak a rágalmazást, hanem épen úgy fel tudná használni a lopást vagy sikkasztást is. Csernátony Lajos e kérdésre nincsenek oly aggodalmai, mintha pl. a volt franczia kormánynyal köttetett volna a szerződés. Az olasz kormány bizonyára óvatos volt e tekintetben, mert az eset épen úgy fordulhat ellenök, mint ellenünk. Az eredeti szövegezés megmarad. Az Olaszországgal kötött szerződés elfogadta-