A Hon, 1872. június (10. évfolyam, 125-149. szám)

1872-06-08 / 131. szám

181 szám, X. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek­ tere ?. az. ttWazint Előfizetési díjs Futás kaldra, vagy Budapesten házhoz hordva re^eU a* esti kiadás együtt» * * hánapra..............................1 frt 85 fa. ............................. . 50 . 6 nőnapra..............................U .­­ , U‘d4a PMtaikülSa küldáse árt felt­lflxetás havonklnt . . . . 80 fa. Aa előfizetás az ár folytán minden hónapban ■egkezdhető' s ennek bármely napján történik m, m­indenkol a hó első napjától fog számíttatni POLITIKAI ES Pest, 1872. Szombat, jan. 8, Szerkesztési Iroda : Ferencziek­ tere 7 sz. Beiktatási díj i 9 hasábos ilyféle betű­ sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . ■ 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb feltételek alatt Tétetnek fel. Nyílttéri 6 hasábos petáisoron . . . 26 kr. §9* Az előfizetési és hirdetményi dí­­s lap kiadó-hivatalába küldendő. H lap szellemi részét ille­tő *i­*a­,Tn köl­temény a szerkesztősédhez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.­­­ Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás: „ A H 0 M“ X -dik évi folyamára. Szőü­xetési árak: Egész érte . . . 93 ft — kr Fél évre . . 11 ft — kr. Negyed évre . . 5 fő 90 kr. IPRP" Külön előfizetési iveket nem küldünk elét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesítése tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig tíz krba kerül. Az előfi­zetései a „Hon kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, íerencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. A HON kiadó-hivatala. Reggeli kiadási: PEST, JUNIUS 7. Egy baloldali megye és a jobb­oldal. “A Nagy szálka a jobboldal szemében Pestmegye. Hogyne, hisz az ország első megyéje baloldali! Mindig a baloldal kor­mányképtelenségét akarják bizonyítgatni s­zonban kénytelenek bevallani, hogy a baloldali Komárom, Pest, Bihar, Abauj stb. közigazgatása „ ceteris paribus“ legjobb és még a választási ügyben, is oly mérséklettel, oly szabadelvűséggel jártak el, hogy a jobboldal is csak egy­két panaszt tud felhozni s még azok alapossága is nagyon kétes. Az ország tudja és látja ezt — ez nagy figyelmet keltett a jobboldali erőszakoskodások és rész közigazgatású megyék ellenében, és ezért van a baloldali megyékkel annyi baj — a lapokban. Pedig Tóth Vilmos elég erőszakos jobboldali minister ahoz, hogy ürügyet találjon a kötekedésre és ha még­sem talált, ez azt mutatja, hogy azokban a megyékben minden rendben van — az ellenzék „kormányképtelensége“ daczára. De a jobboldali lapoknak még Tóth Vilmos sem elég erélyes ember. Ők bele tudnak kötni Pest megyébe is. Természe­tes, mert az ő vak szenvedélyüknek rom­bolni, gyalázni kell mind­azt, a­mi bal­oldali. Pest megyének aprólékos közigazgatási ügyeit veszik elő és abból csinálnak or­szágos dolgot; egy községi választás ha­táridejének kitűzésében okot keresnek az alispán felfüggesztésének és vizsgálat alá fogásának követelésére. Mert Gubody Kőrös restauratiojának napját nem a jobb­oldal érdeke szerint tűzte ki, és mert az ellene emelt panasziratokat neki ép úgy, mint a jobboldali szolgabirónak (igen ter­mészetesen) „nyilatkozat“ végett átadták, ebben a „Reform“ elég okot lát arra, hogy kimondja, miszerint Pestmegye a legigazságtalanabb megye és felkiáltson: „Lássák ők, hogy­ mit követtek el, mi látni akarjuk, hogy van-e még kormány Magyarországon és osztó igazság Pest­megye ellen is.“ Mily természetellenes méreg ez! Azt gondolná az ember, hogy legalább­is főben járó bűnről van szó, holott egy választá­­­­si határidő kitűzése és egy szolgabíró felfüggesztése forog fenn. A­nélkül, hogy ez eseteket vizsgálnék, mert közigazga­tási részletekbe elegyedni nem aka­runk, azt kérdjük, ha még oly igazságta­lan lenne Pest megyének e két ügyben való eljárása, mint a­milyen nem, nem egy jobboldali miniszer-e a végső fórum ? És [■ nem intézkedett-e ? Azt kérdjük to­vábbá: a jobboldali megyékben épen most nem száz meg száz különb eset fordult-e elő — nem vér­lází­tó módon panduroskodnak-e a szolgabí­­rák mindenütt; az alispánok, sőt még a törvényszéki bírák is nem mindennap követik-e el a legnagyobb igazságtalan­ságokat? Nem tudnak-e ezekről a jobbol­dali lapok semmit? Miért nem szólal­nak fel az igazság botrányos és szembe­ötlő “mindennapi megsértése ellen? Miért mennek el Pest megyébe a kákán csomót keresni ? Azért, mert elvakult, részrehajló szen­vedély és nem az igazság vezérli őket — azért, mert nem a haza és igazság lebeg előttük, hanem a hatalomvágy féltése és a rút irigység gyűlölete vezeti tollukat. Ők nem a haza előhaladására, hanem a baloldal megrontására törekesznek. Eszi őket a méreg, hogy miért baloldali va­laki és a baloldali miért tud igazságos és mégis győztes lenni. Elönti őket az epe, ha Pestre és a baloldali megyékre gon­dolnak , az fáj nekik­­ bárba, ha hazafiak : örülniök kellene), hogy miért nincs ezek­ben lázadás, nyomor, ínség ? és örülnének ha a közigazgatás ezekben megakadna. Pestmegyére még egy másik okból is nagyon mérgesek most. Pest szabadelvű­­s­ége és közigazgatása ellen nem képesek felhozni semmit, de baloldali. Ezért a jobboldali nagybirtokosok nem átallot­ták a pénzhez folyamodni, hogy föld népét megvásárolják. A­hová csak a befolyásuk ér, pénzzel, borral irtóztató módon terjesztik a demoralisatiót. Ez sok, nagyon sok pénzükbe került. Van benne része a központi jobboldali bizottmány­nak is. Pest megye az erkölcsiséghez és sza­bade­lvűséghez folyamodott a szegény osz­tályok védelme érdekében : behozta a tit­kos szavazást és ezzel a vesztegetés kár­ba ment, mert a­ki meg van véve, az is szavazhat lelkiismerete szerint, mert tit­kosan szavaz. Ez ép oly szabadelvű, mint morális eszköz: nagyobb jótétemény a kisebb­ségnek, mint a többségnek, mert felsza­badít a jobboldal által sokat emlegetett baloldali hivatalos „pasáskodás“ alól. Most ki fog tűnni: melyik az igazi köz­vélemény ? És a jobboldal mégis ellenezte e rend­szabályt, lapjaiban pedig igyekszik nevet­ségessé tenni! Miért? Talán elvi szempontból vagy gyakorlati kivihetőség szempontjából bí­­rálják? Ok nem, erre egy szót sem vesztegetnek. Mérgelődnek azért, mert vesztegetésük kárba ment és elneve­zik Pestet a „legigazságtalanabb” vár­megyének, melyben „a bitang dervis“ följelentésére az alattvalót megfosztják „feleségétől, életétől, becsületétől.“ Ezt írja a „Reform“, szórul szóra. Ép oly műveit, mint igaz kifejezések! Igaz, hogy mese, de rágalomnak jó. E „szép“, e „morális“ támadás becsü­letére válik a jobboldalnak, mert bizo­nyítja „szabadelvűségét“ ép úgy, mint moralitását — mely rágalomból él, gyű­löletből táplálkozik és reactiót, igazságta­lanságot szül. — A pestvárosi közp. választási bizottság a mai nap folyamában a magán­­reclamatiókat vette tárgyalás alá. A mai tárgya­lások után bátran merjük kimondani, amit­­ eddig a testület iránti tiszteletből tollunkban tartot­tunk : hogy a közp. bizottság a leghallatlanabb pártoskodást tanúsítja, s hogy a legtöbb esetben még Királyi Pál, Toperczer s több ismert jobboldali tag is kénytelen ellene szavazni Ha­vas úr mameluk­ seregének.­­ Egy választó­pol­gár reclamálja Hauzer Zsigmondot, hogy az ha­mis adókönyv alapján lett beírva. Bizonyítványt nem mellékelhetett, mert bizonyítványt az adó­hivatal magán-megkeresésre nem állít­ ki. A recla­­máló hivatkozik a bizottság előtt fekvő adóköny­vi listára — a bizottság nem akarja azt megte­kinteni. — A terézvárosi jobboldal reclamatiói behatóan tárgyaltatnak, a baloldal fölszólamlásai fölött csak ngy en passant siklanak el. Jobbol­daliaktól magán­ bizonyitványokat elfogadnak, baloldaliaktól visszautasítanak — és így megy ez an infinitum. Mára nincs terünk, hogy hosszab­ban, részletesen írjunk a tömérdek törvénytelen­ségről, mit a közp. bizottság elkövet — de bizo­nyára nem fog elmaradni holnap. Közoktatási törvényünk. A törvények közül, melyeket törvényhozásunk 1865. óta megalkotott, hazánk fejlődésére és jö­vőjére — még némi hiányai daczára is — egyet sem tartok üdvösebbnek és fontosabbnak, mint az 1868. 38-ik törvényt, mely a népiskolai köz­oktatásról rendelkezik. Hogy az idézett törvény fontosságára nézve hazánkfiai közül sokan, és maga a kormány is, nincsenek velem egy véleményen, tapasztalás­ból már eléggé meggyőződhettem. Sajnálom. Ha tehetném — első­sorban — az egész országot e törvény végrehajtására nyerném meg. Azért az egész országot, mert nincs e földön olyan minis­zer, ki az idézett törvényt az egész ország köz­reműködése nélkül jól végrehajthatná. Körülményünket, szegénységünket ismerem, r­áadásul ismerem ázsiai természetünket, tudom, hogy e törvény végrehajtására nem csak sok pénzre, de sok és nagy értelmi és erkölcsi erőre is van szükségünk , tehát az egész törvény teljes végrehajtásáról ez idő szerint szólani sem akarok. Én most csak egyetlen egy kötelezett tantárgy érdekében akarom az illetők figyelmét felhívni és megnyerni. A törvény rendeleténél fogva a testgyakorlat, tekintettel a katonai gyakorlatokra, minden nyilvános és magános népiskolában és tanító­­képezdében kötelezett tantárgy, sőt a polgárisko­­ák ifjúsága már még a fegyvergyakorlatra is kötelezve van. És a meglevő tanodák közül — még az állam által legújabban felállítottakat sem véve ki — csak e tekintetben hány felelt meg a törvényho­zás intenziójának, és a törvény világos rendele­tének ? A legbecsesebb örökség, mit az apa fiának, egyik nemzedék a másiknak hagyhat, az erős, hajlékony és egészséges test. Ha e megvan, ta­pasztalat szerint az értelmi és akarati erőt is könnyebben meg lehet szerezni. Már ez okból is, de még igen fontos politikai okokból is, a hazát folytató ifjúság testi fejlett­sége kell hogy érdekelje nemcsak a szülőket, de az előre néző komoly államférfiakat is. Hogy a testi értelmi és erkölcsi erő közt szo­ros viszony van, s hogy a lángész — genje — sem egyéb, mint minden tehetségeink teljes ösz­­hangzásának eredménye, erről a régi görög­világ halhatatlan emlékű tudósai, művészei, ve­zérei és államférfiai meggyőzőleg tanúskodnak. A görögök — Herkules legendájok, nemzeti ünnepeik és játékaik tanúsítják — a test ere­jére, plasticai szépségére és hajlékonyságára igen sokat adtak. Szerintük az egyéni és nemzeti függetlenség és szabadság megszerzésére és megtartására csak a testben, értelemben és aka­ratban erős emberek lehettek képesek. Mert így gondolkoztak: a szabad emberek fiainak folyto­nos munka, mozgás és küszködés között kelle növekedniök, ellenben a rabszolgák gyermekei­nek a testgyakorlat nem volt megengedve, azért, hogy fejletlenség és tétlenség miatt a szabadság kivívására lehetetlenekké váljanak. A régi rómaiak a test fejlesztésének szinte nagy fontosságot tulajdonítottak, köztök járt ez a közmondás: ép testben ép lélek. Ettől a józan nézettől a keresztény emberiség egy időre eltért s a testet úgy tekinté mint a lé­leknek bűin által beszennyezett,tehát elhanyagolni és megvetni való burkát. — Az eredményt ismerjük. — Szerencséje az emberiségnek, hogy ösztöne a reá tukmált doctrináknál utóvégre is mindig erősebb. — A rénessance és a reformatió korában már nem csak a legtudósabb humanisták, de maguk a reformátorok is a testnevelés fontos­ságát elismerték és ajánlották. A 18 ik század nagy gondolkozói pedig min­den alkalommal és minden alakban hirdették, hogy az embert nem lehet kétfelé osztani, és ha egész embert akarunk, ki ne csak érezze és ért­se a nagy és szép dolgokat, de azokat végre is tudja hajtani, ngy testet és lelket öszhangzás­­ban kell fejtenünk. Igazuk van! A test elhanyagolása, tapasztalat szerint, az olyan gazda eljárásához hasonlít, ki a­nélkül, hogy földjére a kellő gondot és munkát fordíta­­ná, jó aratást vár. A testgyakorlat alatt én soha nem azokat a nyaktörő fogásokat értem, melyeket avatatlanul egyik másik helyt tanítanak. A testgyakorlat úgy a­hogy Helvetiában ér­tik és gyakorolják, a gyermek szerveihez böl­csen alkalmazott mozgás által az egész test czél­­irányos fejlesztésében áll. — így értve és alkal­mazva, a testgyakorlat nem csak testünk erejére és hajlékonyságára foly be, de értelmiségünknek és moralitásunknak is hatalmas tényezője.­­ Már Socrates tanította, hogy a test elhanyagolá­sának még olyan functiókra is van hatása, hol nem is gondoljuk: az emlékezés hűtlensége, a felfogás lassúsága, az akarat erélytelensége, mind a test elhanyagolásának következményei. Európai hirti orvos állítja és bizonyítja, hogy egyenlő tehetségű gyermekek közt az lesz értel­mesebb, ki testét is fejleszti és gyakorolja. Törvényhozásunk elismerte a testgyakorlat fontosságát, a sor a végrehajtó hatalmon van, hogy tegyen meg annyit, a­mennyit már most megtehet. Az illető miniszer annyit már most megtehet, hogy a tanító­képezdékben a leendő néptaní­tók a testgyakorlatok vezetésére is képesites­­senek. Hogy népiskoláinkban külön tornászokat tart­­sunk, abba az országnak nincs módja, de nem is szükséges, mert az lesz a legsikeresebben ta­nító, ki a többi tantárgyakat is tanítja. A cumu­­lálás, igen sokszor káros, de itt csak üdvös lesz. A tanító tekintélyét, mert a testgyakorlatot is vezeti, ne féltsük. Előttünk, Helvetia, sőt Né­metország példája, ott a legtudósabb tanár te­kintélyéből semmit nem von le, ha legfensége­sebb tudományos demonstratiói után tanítvá­nyainak még azt is meg tudja mutatni, hogy kell a testnek erőt és hajlékonyságot szerezni, hogy kell az életszerveket fejleszteni és egyensúlyban tartani. A nyári szünidő következik. A szünidő alatt rajzokkal ellátott czélszerü kézikönyv és egyné­hány értelmes vándor tornász gyakorlati útmu­tatása után kevés költséggel a működésben levő néptanítókat a testgyakorlat vezetésére képesitni lehetne. Mig az 1868. 88-ik törvénynek a testgyakor­latra vonatkozó rendelete a lehetőleg végre nem lesz hajtva, addig a véderőről, honvédségről és népfölkelésről hozott törvények a törvényhozás intenziojának csak tökéletlenül felelhetnek meg. Sámi László: Feleletül gyulai Fái úrnak. Gyulai Pál úr azt állítja, hogy ő soha sem mondotta azon általam a „Magyar Polgárban“ neki tulajdonított megjegyzést Henszlmann ki­­­maradását illetőleg, hogy „miért is szélső balol­dali?“ „Az akadémia I-ső osztályának lévén tag­ja — úgymond — nem is vehettem részt a II-ik osztálybeli Henszlmannak sem ajánlásában, sem a felette történt szavazásban.“ Én nem is állítottam azt, hogy ön e nyilatko­zatot nyilt orátiában s az akadémia ez vagy amaz osztályában mondotta, hanem most állí­tom igen­is, hogy mondotta ön, többek előtt, a —gondolom estve tartott —közös gyűlésen, épen midőn a választások felett kifakadások voltak szőnyegen.Igen szavabe vehető férfiútól hallottam én ezt s ma is teljesen elhiszem, mert az ilyes nyilatkozat önnek már második termé­szetévé vált szokása. A szó le­het tréfa, de az eredmény való. Hogy minő véleményt táplál Gyulai úr akár politikai, akár irodalmi képességemről,—azzal keveset törődöm; keveset, mert ítéletére épen semmi súlyt nem fektetek. Ön rósz költőnek nyilvánítá egykor Tóth Kálmánt, rősz regényíró­nak Jókait, rósz szónoknak Tisza Kálmánt. Sze­rencsére a nemzet — még annak jobboldali ré­sze sem osztja ön véleményét. Többet mondok: ön nagynak tartja Görgeit, és kicsinynek Kossu­thot, — ezen véleményét sem osztja Európa. Hát ebben az ön által elitélt rész­társaságban, természetesen a huszár hosszú semmije után­­ én is megférhetek valahol. Különben Gyulai urnak én is épen annyit adok mű­­tészi képességére, mint politikájára. Mindkettőnek két föltétele, a józan és elfogulat­lan igazságérzet, melytől Gyulai ur oly távol áll, mint ég a földtől. Hogy ez igy van, le­­jebb adatokkal fogom bebizonyítani. Gyulai ur „hetyke gőgnek“ nevezi azt, hogy én egy független magyar írót megillető szabad­ságérzettel megtámadom a visszaéléseket egy a nemzet pénzéből keletkezett közintézetünknek; ítélje meg a közvélemény s Ítélje meg ön­maga, ez-e a hetyke gőg, vagy az, midőn egy másik író (talán ismeri is Gyulai úr) az egész Heves­­ i „HOB“ TáRGYik­. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI HÖK. Negyedik kötet: Noémi. A faragó ember. (77. Folytatás.) Tímár ismét összehivatta az orvosi nevezetes­ségeket, hogy Timéa egészsége fölött tanács­kozzanak. Azok ez­úttal a biariczi [fördöket hozták javaslatba. Mihály oda is maga kisérte el Timéát, lakását a legnagyobb kényelemmel berendező, gondoskodott róla, hogy Timéa toilettje és úri fogata az angol ladyk és orosz herczeg asszonyokéval versenyezzen s telt pénz­tárt hagyott kezében, arra kérve, hogy azt üresen hozza haza. Athalie iránt is bőkezű volt. A ven­dégkönyvbe,mint unokatestvér volt Athalie beje­gyezve, s neki is naponkint háromszor kellett öltözni, mint Tímeának. Lehet-e ennél hivebben teljesíteni a családfői kötelességeket ? Akkor aztán sietett, nem is haza, hanem Bécsbe. Ott egy egész ács, asztalos és esztergá­lyos műhelyt összevásárolt, ládákra pakoltatta és leküldte Pancsovára. Most még egy farsangot kellett kigondolnia, hogy ezeket a ládákat a senki szigetére hogyan juttassa át. Különben is óvatosnak kellett lennie. Azok a halászok a Duna bal partján, kik többször látták őt az Osztrova sziget felé csónakkal elindulni és aztán csak hónapok múlva visszakerülni, rég tanakodhatnak magukban, ki ez az ember ? s mért jár ez itt annyiszor ? Mikor a ládái leérkeztek Pancsovára, szekérre rakatta azokat s elszállitatá a dunaparti jege­­nyésbe, ott lerakatta. — Akkor azután odahívta a halászokat s azt mondá nekik, hogy szállítsák ezeket át a puszta szigetre. Fegyver van azokban. Ezzel a szóval el volt a tenger fenekére te­metve a titka. Járhatott, kelhetett azontúl nappal és hold­világnál , senki nem is suttogott felőle. Mindenki tudta már, hogy ez a szerb és csernagorcza szabadság hősök ügynöke s azontúl semmi kín­zással nem lehetett volna egy szót kivenni fe­lőle azokból a kikkel találkozott. Szent ember lett rájuk nézve. Megcsalt­a minden embert, a kivel csak egy szót váltott, hogy maga körül homályt bontson. Éjszaka szállították­ át deszkamálháit a halá­szok, ő is velük volt. A szigethez érve, azok, mintha legjobban értenék a dolgot, kikerestek egy part­szakadékot, a­hol legsűrűbb volt a bo­zót, oda kihordták a ládákat. Mihály ki akarta őket fizetni, nem fogadtak el tőle egy garast sem, csak a kezét szorongatták meg: „Zbo­­gom!“ Ő ott maradt a szigeten, a halászok vissza­tértek. Szép holdvilágos éjszaka volt, a fülemüle éne­kelt fészke fölött. Mihály a parton végig haladt, hogy a házhoz vezető ösvényre rátaláljon. — Rábukkant az ácstanyára, hol az ős­szel félbenhagyta a mun­káját. A faragott fák be voltak­ takargatva gon­dosan nádkévékkel, hogy a téli nedvesség meg ne rongálja azokat. Innen a rózsaligethez vezetett az út. A rózsák rég elnyiltak már, azt az időt Mihály a monos­tori lakban tölté s később a tengeri fürdőn Ti­­meával. Ez idén elkésett a rózsaszüretről. Pedig bizonyosan szívszakadva vártak reá! De hát először meg kellett neki csinálni azt, hogy „köd előttem, köd utánam!“ Lábhegyen közeledett a kis lak felé. Hogy semmi neszt nem hallott, azt jó jelnek vette. Hogy Almira nem ugat, ennek az oka az, hogy benn hal a konyhában, s­­ ez ismét azt jelenti, hogy gond van rá, nehogy az alvó gyermeket éjszaka felköltse. És e szerint mindenki él és egészséges a háznál. Oh mennyiszer álmodta ö meg ezt a házat! mennyiszer képzelte maga elé ihren! Mennyi­szer látta magát a tanyához közelíteni. Majd úgy látta, hogy a ház leégett, a kormos gerendák hevernek a küszöbben, s a falakon kizöldült a dudva; lakói hová lettek, nem mondja meg senki. Majd meg azt látta, hogy a mint annak ajtaján belép, fegyveres marezona alakok ugranak eléje, torkon ragadják: „épen te rád vártunk!“ megkötözik, száját betömik s ledob­ják a pinczeoduba. Majd meg az a rémlátása volt, hogy mikor a gunyhóba lép, kedvesének véres hulláit látja maga előtt. Noémi hosszú aranyhaja elterülve a földön, keblén a szétzú­zott fejű gyermek ! Óh milyen kint gyűjtött ma­gának, mikor ezeket az alakokat szívének meg­szerezte, a­kiket olyan hosszú időre magukra kellett hagynia. Néha meg az a kép állt előtte, talán álmodva, talán kigondolva, hogy mikor Noémi elé fog lépni, a szelíd mosolygó arcz he­lyett itt is egy hideg alabástrom arczot fog maga előtt találni, a ki azt fogja tőle kérdezni: „hol volt ön oly sokáig Levetinczy úr?“ Most aztán, hogy a kis lak előtt állt, minden rémképe elvonult. Itt most is minden úgy van, a­hogy máskor volt; itt most is azok laknak, a­kik őt szeretik. Hogy tudassa velük megérkez­tét? Hogy lepje meg őket? Megállt a kis alacsony ablak előtt, melyet a felfutó rózsa indái fedtek félig s elkezdő dalolni az ismeretes nótát: „Az én rózsám kis gúnyhója Többet ér, mint Buda vára!“ Jól sejtett; egy pillanat múlva fel volt nyitva a kis ablak, s azon Noémi örömtől, boldogságtól sugárzó arcza tekintett ki. — Mihályom! rebegő szegény. — A tied. — Sugá Tímár s két kezébe fogta az ablakon kitekintő kedves főt. — Hát ,Dódi ? — Ez, volt a második szava. — Ő alszik. — Csendesen ! Föl ne keltsük. És azután, a mit ajkaik egymásnak mondtak, ig az nagyon csendesen volt mondva. — De jöjj be hát. — Feltaláljuk őt költeni s majd sírni fog. — Oh már nem olyan síró gyermek ! Hiszen elmúlt egy éves. — Egy egész éves ? Hiszen már nagy ember! — Már a nevedet ki tudja mondani. — Hogyan ? Hát már beszél! — Már lépni is tanul. — Tehát már fut! — Mindent eszik már. — Az lehetetlen ! Az még korán van. — Mit értesz te aház ? Ha látnád! — Húzd félre a függönyt, hadd süssön rá a holdvilág, hadd lássak rá. — Nem, a holdvilág resz, ha az alvó gyer­mekre süt, attól beteg lesz. — Bohó vagy. — A gyermekkel sok babona jár. Azt mind­­ el kell hinni. Azért vannak ők asszonyokra biz­ j­va, a­kik hisznek mindent. Jöjj be és nézd meg idebenn. — Nem megyek be, míg alszik, felkelteném. Jöjj inkább te ki én hozzám. — Az nem lehet. Ő mindjárt felébredne, ha én kimennék, s anyám mélyen alszik. — No hát eredj vissza hozzá: én ide kinn maradok addig.­­“Nem akarsz lefeküdni ? — Hiszen mindjárt reggel lesz. Eredj hozzá vissza, de hagyd nyitva az ablakot. És aztán ott maradt a nyitott ablaknál, be­leskelődv­e a kis szobába, melynek padlatára ezüst koczkákat rajzolt a holdvilág s iparko­dott elfogni a neszt, a mi a csendes tanyából kihangzik: egy-egy rövid nyüzsgő nyöszörgés, mi­nő az ébredező gyermeké, azután’egy halkan dú­­> do­ó hang, mely a kedvencz dajkadanát hangoz­­­­tatja,csendesen, mintegy álom: „az én babám­­ kis konyhája“ azután egy csókczuppanás, minőt I jutalmul kap az a jó gyermek, ki a danára szépen elalszik. És azután úgy virradt meg Tímár, a nyitott ablakban könyökölve, s az alvók suttogásait hall­gatva , mig a hajnal világossá nem kezdte tenni a kis alvó szobát. A hajnalsugárra aztán a gyermek volt a legel­ső a ki fölébredt, világra visszakerültét hangos kaczagással adva tudtul, melytől azután senki­nek sem lehetett tovább alva maradni. A gyer­mek lármázott, fecsegett, hogy mit ? azt csak ők értették ketten: ő maga és Noémi. Mikor aztán Mihály ölébe kaphatta a gyerme­két, azt mondd neki: — Most már aztán itt maradok, a­míg fölépí­tem neked azt a házat. Mi az, Dódi ? A gyermek mondott rá valamit a mi Noémi tolmácslata szerint annyit jelentett,hogy „nagyon jól van.“ (Folytatása következik.)

Next