A Hon, 1872. június (10. évfolyam, 125-149. szám)
1872-06-08 / 131. szám
181 szám, X. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere ?. az. ttWazint Előfizetési díjs Futás kaldra, vagy Budapesten házhoz hordva re^eU a* esti kiadás együtt» * * hánapra..............................1 frt 85 fa. ............................. . 50 . 6 nőnapra..............................U . , U‘d4a PMtaikülSa küldáse árt feltlflxetás havonklnt . . . . 80 fa. Aa előfizetás az ár folytán minden hónapban ■egkezdhető' s ennek bármely napján történik m, mindenkol a hó első napjától fog számíttatni POLITIKAI ES Pest, 1872. Szombat, jan. 8, Szerkesztési Iroda : Ferencziek tere 7 sz. Beiktatási díj i 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . ■ 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt Tétetnek fel. Nyílttéri 6 hasábos petáisoron . . . 26 kr. §9* Az előfizetési és hirdetményi dís lap kiadó-hivatalába küldendő. H lap szellemi részét illető *i*a,Tn költemény a szerkesztősédhez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás: „ A H 0 M“ X -dik évi folyamára. Szőüxetési árak: Egész érte . . . 93 ft — kr Fél évre . . 11 ft — kr. Negyed évre . . 5 fő 90 kr. IPRP" Külön előfizetési iveket nem küldünk elét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig tíz krba kerül. Az előfizetései a „Hon kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, íerencziek tere 7. sz. alá küldendők. A HON kiadó-hivatala. Reggeli kiadási: PEST, JUNIUS 7. Egy baloldali megye és a jobboldal. “A Nagy szálka a jobboldal szemében Pestmegye. Hogyne, hisz az ország első megyéje baloldali! Mindig a baloldal kormányképtelenségét akarják bizonyítgatni szonban kénytelenek bevallani, hogy a baloldali Komárom, Pest, Bihar, Abauj stb. közigazgatása „ ceteris paribus“ legjobb és még a választási ügyben, is oly mérséklettel, oly szabadelvűséggel jártak el, hogy a jobboldal is csak egykét panaszt tud felhozni s még azok alapossága is nagyon kétes. Az ország tudja és látja ezt — ez nagy figyelmet keltett a jobboldali erőszakoskodások és rész közigazgatású megyék ellenében, és ezért van a baloldali megyékkel annyi baj — a lapokban. Pedig Tóth Vilmos elég erőszakos jobboldali minister ahoz, hogy ürügyet találjon a kötekedésre és ha mégsem talált, ez azt mutatja, hogy azokban a megyékben minden rendben van — az ellenzék „kormányképtelensége“ daczára. De a jobboldali lapoknak még Tóth Vilmos sem elég erélyes ember. Ők bele tudnak kötni Pest megyébe is. Természetes, mert az ő vak szenvedélyüknek rombolni, gyalázni kell mindazt, ami baloldali. Pest megyének aprólékos közigazgatási ügyeit veszik elő és abból csinálnak országos dolgot; egy községi választás határidejének kitűzésében okot keresnek az alispán felfüggesztésének és vizsgálat alá fogásának követelésére. Mert Gubody Kőrös restauratiojának napját nem a jobboldal érdeke szerint tűzte ki, és mert az ellene emelt panasziratokat neki ép úgy, mint a jobboldali szolgabirónak (igen természetesen) „nyilatkozat“ végett átadták, ebben a „Reform“ elég okot lát arra, hogy kimondja, miszerint Pestmegye a legigazságtalanabb megye és felkiáltson: „Lássák ők, hogy mit követtek el, mi látni akarjuk, hogy van-e még kormány Magyarországon és osztó igazság Pestmegye ellen is.“ Mily természetellenes méreg ez! Azt gondolná az ember, hogy legalábbis főben járó bűnről van szó, holott egy választási határidő kitűzése és egy szolgabíró felfüggesztése forog fenn. Anélkül, hogy ez eseteket vizsgálnék, mert közigazgatási részletekbe elegyedni nem akarunk, azt kérdjük, ha még oly igazságtalan lenne Pest megyének e két ügyben való eljárása, mint amilyen nem, nem egy jobboldali miniszer-e a végső fórum ? És [■ nem intézkedett-e ? Azt kérdjük továbbá: a jobboldali megyékben épen most nem száz meg száz különb eset fordult-e elő — nem vérlázító módon panduroskodnak-e a szolgabírák mindenütt; az alispánok, sőt még a törvényszéki bírák is nem mindennap követik-e el a legnagyobb igazságtalanságokat? Nem tudnak-e ezekről a jobboldali lapok semmit? Miért nem szólalnak fel az igazság botrányos és szembeötlő “mindennapi megsértése ellen? Miért mennek el Pest megyébe a kákán csomót keresni ? Azért, mert elvakult, részrehajló szenvedély és nem az igazság vezérli őket — azért, mert nem a haza és igazság lebeg előttük, hanem a hatalomvágy féltése és a rút irigység gyűlölete vezeti tollukat. Ők nem a haza előhaladására, hanem a baloldal megrontására törekesznek. Eszi őket a méreg, hogy miért baloldali valaki és a baloldali miért tud igazságos és mégis győztes lenni. Elönti őket az epe, ha Pestre és a baloldali megyékre gondolnak , az fáj nekik bárba, ha hazafiak : örülniök kellene), hogy miért nincs ezekben lázadás, nyomor, ínség ? és örülnének ha a közigazgatás ezekben megakadna. Pestmegyére még egy másik okból is nagyon mérgesek most. Pest szabadelvűsége és közigazgatása ellen nem képesek felhozni semmit, de baloldali. Ezért a jobboldali nagybirtokosok nem átallották a pénzhez folyamodni, hogy föld népét megvásárolják. Ahová csak a befolyásuk ér, pénzzel, borral irtóztató módon terjesztik a demoralisatiót. Ez sok, nagyon sok pénzükbe került. Van benne része a központi jobboldali bizottmánynak is. Pest megye az erkölcsiséghez és szabadelvűséghez folyamodott a szegény osztályok védelme érdekében : behozta a titkos szavazást és ezzel a vesztegetés kárba ment, mert aki meg van véve, az is szavazhat lelkiismerete szerint, mert titkosan szavaz. Ez ép oly szabadelvű, mint morális eszköz: nagyobb jótétemény a kisebbségnek, mint a többségnek, mert felszabadít a jobboldal által sokat emlegetett baloldali hivatalos „pasáskodás“ alól. Most ki fog tűnni: melyik az igazi közvélemény ? És a jobboldal mégis ellenezte e rendszabályt, lapjaiban pedig igyekszik nevetségessé tenni! Miért? Talán elvi szempontból vagy gyakorlati kivihetőség szempontjából bírálják? Ok nem, erre egy szót sem vesztegetnek. Mérgelődnek azért, mert vesztegetésük kárba ment és elnevezik Pestet a „legigazságtalanabb” vármegyének, melyben „a bitang dervis“ följelentésére az alattvalót megfosztják „feleségétől, életétől, becsületétől.“ Ezt írja a „Reform“, szórul szóra. Ép oly műveit, mint igaz kifejezések! Igaz, hogy mese, de rágalomnak jó. E „szép“, e „morális“ támadás becsületére válik a jobboldalnak, mert bizonyítja „szabadelvűségét“ ép úgy, mint moralitását — mely rágalomból él, gyűlöletből táplálkozik és reactiót, igazságtalanságot szül. — A pestvárosi közp. választási bizottság a mai nap folyamában a magánreclamatiókat vette tárgyalás alá. A mai tárgyalások után bátran merjük kimondani, amit eddig a testület iránti tiszteletből tollunkban tartottunk : hogy a közp. bizottság a leghallatlanabb pártoskodást tanúsítja, s hogy a legtöbb esetben még Királyi Pál, Toperczer s több ismert jobboldali tag is kénytelen ellene szavazni Havas úr mameluk seregének. Egy választópolgár reclamálja Hauzer Zsigmondot, hogy az hamis adókönyv alapján lett beírva. Bizonyítványt nem mellékelhetett, mert bizonyítványt az adóhivatal magán-megkeresésre nem állít ki. A reclamáló hivatkozik a bizottság előtt fekvő adókönyvi listára — a bizottság nem akarja azt megtekinteni. — A terézvárosi jobboldal reclamatiói behatóan tárgyaltatnak, a baloldal fölszólamlásai fölött csak ngy en passant siklanak el. Jobboldaliaktól magán bizonyitványokat elfogadnak, baloldaliaktól visszautasítanak — és így megy ez an infinitum. Mára nincs terünk, hogy hosszabban, részletesen írjunk a tömérdek törvénytelenségről, mit a közp. bizottság elkövet — de bizonyára nem fog elmaradni holnap. Közoktatási törvényünk. A törvények közül, melyeket törvényhozásunk 1865. óta megalkotott, hazánk fejlődésére és jövőjére — még némi hiányai daczára is — egyet sem tartok üdvösebbnek és fontosabbnak, mint az 1868. 38-ik törvényt, mely a népiskolai közoktatásról rendelkezik. Hogy az idézett törvény fontosságára nézve hazánkfiai közül sokan, és maga a kormány is, nincsenek velem egy véleményen, tapasztalásból már eléggé meggyőződhettem. Sajnálom. Ha tehetném — elsősorban — az egész országot e törvény végrehajtására nyerném meg. Azért az egész országot, mert nincs e földön olyan miniszer, ki az idézett törvényt az egész ország közreműködése nélkül jól végrehajthatná. Körülményünket, szegénységünket ismerem, ráadásul ismerem ázsiai természetünket, tudom, hogy e törvény végrehajtására nem csak sok pénzre, de sok és nagy értelmi és erkölcsi erőre is van szükségünk , tehát az egész törvény teljes végrehajtásáról ez idő szerint szólani sem akarok. Én most csak egyetlen egy kötelezett tantárgy érdekében akarom az illetők figyelmét felhívni és megnyerni. A törvény rendeleténél fogva a testgyakorlat, tekintettel a katonai gyakorlatokra, minden nyilvános és magános népiskolában és tanítóképezdében kötelezett tantárgy, sőt a polgáriskoák ifjúsága már még a fegyvergyakorlatra is kötelezve van. És a meglevő tanodák közül — még az állam által legújabban felállítottakat sem véve ki — csak e tekintetben hány felelt meg a törvényhozás intenziójának, és a törvény világos rendeletének ? A legbecsesebb örökség, mit az apa fiának, egyik nemzedék a másiknak hagyhat, az erős, hajlékony és egészséges test. Ha e megvan, tapasztalat szerint az értelmi és akarati erőt is könnyebben meg lehet szerezni. Már ez okból is, de még igen fontos politikai okokból is, a hazát folytató ifjúság testi fejlettsége kell hogy érdekelje nemcsak a szülőket, de az előre néző komoly államférfiakat is. Hogy a testi értelmi és erkölcsi erő közt szoros viszony van, s hogy a lángész — genje — sem egyéb, mint minden tehetségeink teljes öszhangzásának eredménye, erről a régi görögvilág halhatatlan emlékű tudósai, művészei, vezérei és államférfiai meggyőzőleg tanúskodnak. A görögök — Herkules legendájok, nemzeti ünnepeik és játékaik tanúsítják — a test erejére, plasticai szépségére és hajlékonyságára igen sokat adtak. Szerintük az egyéni és nemzeti függetlenség és szabadság megszerzésére és megtartására csak a testben, értelemben és akaratban erős emberek lehettek képesek. Mert így gondolkoztak: a szabad emberek fiainak folytonos munka, mozgás és küszködés között kelle növekedniök, ellenben a rabszolgák gyermekeinek a testgyakorlat nem volt megengedve, azért, hogy fejletlenség és tétlenség miatt a szabadság kivívására lehetetlenekké váljanak. A régi rómaiak a test fejlesztésének szinte nagy fontosságot tulajdonítottak, köztök járt ez a közmondás: ép testben ép lélek. Ettől a józan nézettől a keresztény emberiség egy időre eltért s a testet úgy tekinté mint a léleknek bűin által beszennyezett,tehát elhanyagolni és megvetni való burkát. — Az eredményt ismerjük. — Szerencséje az emberiségnek, hogy ösztöne a reá tukmált doctrináknál utóvégre is mindig erősebb. — A rénessance és a reformatió korában már nem csak a legtudósabb humanisták, de maguk a reformátorok is a testnevelés fontosságát elismerték és ajánlották. A 18 ik század nagy gondolkozói pedig minden alkalommal és minden alakban hirdették, hogy az embert nem lehet kétfelé osztani, és ha egész embert akarunk, ki ne csak érezze és értse a nagy és szép dolgokat, de azokat végre is tudja hajtani, ngy testet és lelket öszhangzásban kell fejtenünk. Igazuk van! A test elhanyagolása, tapasztalat szerint, az olyan gazda eljárásához hasonlít, ki anélkül, hogy földjére a kellő gondot és munkát fordítaná, jó aratást vár. A testgyakorlat alatt én soha nem azokat a nyaktörő fogásokat értem, melyeket avatatlanul egyik másik helyt tanítanak. A testgyakorlat úgy ahogy Helvetiában értik és gyakorolják, a gyermek szerveihez bölcsen alkalmazott mozgás által az egész test czélirányos fejlesztésében áll. — így értve és alkalmazva, a testgyakorlat nem csak testünk erejére és hajlékonyságára foly be, de értelmiségünknek és moralitásunknak is hatalmas tényezője. Már Socrates tanította, hogy a test elhanyagolásának még olyan functiókra is van hatása, hol nem is gondoljuk: az emlékezés hűtlensége, a felfogás lassúsága, az akarat erélytelensége, mind a test elhanyagolásának következményei. Európai hirti orvos állítja és bizonyítja, hogy egyenlő tehetségű gyermekek közt az lesz értelmesebb, ki testét is fejleszti és gyakorolja. Törvényhozásunk elismerte a testgyakorlat fontosságát, a sor a végrehajtó hatalmon van, hogy tegyen meg annyit, amennyit már most megtehet. Az illető miniszer annyit már most megtehet, hogy a tanítóképezdékben a leendő néptanítók a testgyakorlatok vezetésére is képesitessenek. Hogy népiskoláinkban külön tornászokat tartsunk, abba az országnak nincs módja, de nem is szükséges, mert az lesz a legsikeresebben tanító, ki a többi tantárgyakat is tanítja. A cumulálás, igen sokszor káros, de itt csak üdvös lesz. A tanító tekintélyét, mert a testgyakorlatot is vezeti, ne féltsük. Előttünk, Helvetia, sőt Németország példája, ott a legtudósabb tanár tekintélyéből semmit nem von le, ha legfenségesebb tudományos demonstratiói után tanítványainak még azt is meg tudja mutatni, hogy kell a testnek erőt és hajlékonyságot szerezni, hogy kell az életszerveket fejleszteni és egyensúlyban tartani. A nyári szünidő következik. A szünidő alatt rajzokkal ellátott czélszerü kézikönyv és egynéhány értelmes vándor tornász gyakorlati útmutatása után kevés költséggel a működésben levő néptanítókat a testgyakorlat vezetésére képesitni lehetne. Mig az 1868. 88-ik törvénynek a testgyakorlatra vonatkozó rendelete a lehetőleg végre nem lesz hajtva, addig a véderőről, honvédségről és népfölkelésről hozott törvények a törvényhozás intenziojának csak tökéletlenül felelhetnek meg. Sámi László: Feleletül gyulai Fái úrnak. Gyulai Pál úr azt állítja, hogy ő soha sem mondotta azon általam a „Magyar Polgárban“ neki tulajdonított megjegyzést Henszlmann kimaradását illetőleg, hogy „miért is szélső baloldali?“ „Az akadémia I-ső osztályának lévén tagja — úgymond — nem is vehettem részt a II-ik osztálybeli Henszlmannak sem ajánlásában, sem a felette történt szavazásban.“ Én nem is állítottam azt, hogy ön e nyilatkozatot nyilt orátiában s az akadémia ez vagy amaz osztályában mondotta, hanem most állítom igenis, hogy mondotta ön, többek előtt, a —gondolom estve tartott —közös gyűlésen, épen midőn a választások felett kifakadások voltak szőnyegen.Igen szavabe vehető férfiútól hallottam én ezt s ma is teljesen elhiszem, mert az ilyes nyilatkozat önnek már második természetévé vált szokása. A szó lehet tréfa, de az eredmény való. Hogy minő véleményt táplál Gyulai úr akár politikai, akár irodalmi képességemről,—azzal keveset törődöm; keveset, mert ítéletére épen semmi súlyt nem fektetek. Ön rósz költőnek nyilvánítá egykor Tóth Kálmánt, rősz regényírónak Jókait, rósz szónoknak Tisza Kálmánt. Szerencsére a nemzet — még annak jobboldali része sem osztja ön véleményét. Többet mondok: ön nagynak tartja Görgeit, és kicsinynek Kossuthot, — ezen véleményét sem osztja Európa. Hát ebben az ön által elitélt résztársaságban, természetesen a huszár hosszú semmije után én is megférhetek valahol. Különben Gyulai urnak én is épen annyit adok műtészi képességére, mint politikájára. Mindkettőnek két föltétele, a józan és elfogulatlan igazságérzet, melytől Gyulai ur oly távol áll, mint ég a földtől. Hogy ez igy van, lejebb adatokkal fogom bebizonyítani. Gyulai ur „hetyke gőgnek“ nevezi azt, hogy én egy független magyar írót megillető szabadságérzettel megtámadom a visszaéléseket egy a nemzet pénzéből keletkezett közintézetünknek; ítélje meg a közvélemény s Ítélje meg önmaga, ez-e a hetyke gőg, vagy az, midőn egy másik író (talán ismeri is Gyulai úr) az egész Heves i „HOB“ TáRGYik. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI HÖK. Negyedik kötet: Noémi. A faragó ember. (77. Folytatás.) Tímár ismét összehivatta az orvosi nevezetességeket, hogy Timéa egészsége fölött tanácskozzanak. Azok ezúttal a biariczi [fördöket hozták javaslatba. Mihály oda is maga kisérte el Timéát, lakását a legnagyobb kényelemmel berendező, gondoskodott róla, hogy Timéa toilettje és úri fogata az angol ladyk és orosz herczeg asszonyokéval versenyezzen s telt pénztárt hagyott kezében, arra kérve, hogy azt üresen hozza haza. Athalie iránt is bőkezű volt. A vendégkönyvbe,mint unokatestvér volt Athalie bejegyezve, s neki is naponkint háromszor kellett öltözni, mint Tímeának. Lehet-e ennél hivebben teljesíteni a családfői kötelességeket ? Akkor aztán sietett, nem is haza, hanem Bécsbe. Ott egy egész ács, asztalos és esztergályos műhelyt összevásárolt, ládákra pakoltatta és leküldte Pancsovára. Most még egy farsangot kellett kigondolnia, hogy ezeket a ládákat a senki szigetére hogyan juttassa át. Különben is óvatosnak kellett lennie. Azok a halászok a Duna bal partján, kik többször látták őt az Osztrova sziget felé csónakkal elindulni és aztán csak hónapok múlva visszakerülni, rég tanakodhatnak magukban, ki ez az ember ? s mért jár ez itt annyiszor ? Mikor a ládái leérkeztek Pancsovára, szekérre rakatta azokat s elszállitatá a dunaparti jegenyésbe, ott lerakatta. — Akkor azután odahívta a halászokat s azt mondá nekik, hogy szállítsák ezeket át a puszta szigetre. Fegyver van azokban. Ezzel a szóval el volt a tenger fenekére temetve a titka. Járhatott, kelhetett azontúl nappal és holdvilágnál , senki nem is suttogott felőle. Mindenki tudta már, hogy ez a szerb és csernagorcza szabadság hősök ügynöke s azontúl semmi kínzással nem lehetett volna egy szót kivenni felőle azokból a kikkel találkozott. Szent ember lett rájuk nézve. Megcsalta minden embert, a kivel csak egy szót váltott, hogy maga körül homályt bontson. Éjszaka szállították át deszkamálháit a halászok, ő is velük volt. A szigethez érve, azok, mintha legjobban értenék a dolgot, kikerestek egy partszakadékot, ahol legsűrűbb volt a bozót, oda kihordták a ládákat. Mihály ki akarta őket fizetni, nem fogadtak el tőle egy garast sem, csak a kezét szorongatták meg: „Zbogom!“ Ő ott maradt a szigeten, a halászok visszatértek. Szép holdvilágos éjszaka volt, a fülemüle énekelt fészke fölött. Mihály a parton végig haladt, hogy a házhoz vezető ösvényre rátaláljon. — Rábukkant az ácstanyára, hol az ősszel félbenhagyta a munkáját. A faragott fák be voltak takargatva gondosan nádkévékkel, hogy a téli nedvesség meg ne rongálja azokat. Innen a rózsaligethez vezetett az út. A rózsák rég elnyiltak már, azt az időt Mihály a monostori lakban tölté s később a tengeri fürdőn Timeával. Ez idén elkésett a rózsaszüretről. Pedig bizonyosan szívszakadva vártak reá! De hát először meg kellett neki csinálni azt, hogy „köd előttem, köd utánam!“ Lábhegyen közeledett a kis lak felé. Hogy semmi neszt nem hallott, azt jó jelnek vette. Hogy Almira nem ugat, ennek az oka az, hogy benn hal a konyhában, s ez ismét azt jelenti, hogy gond van rá, nehogy az alvó gyermeket éjszaka felköltse. És e szerint mindenki él és egészséges a háznál. Oh mennyiszer álmodta ö meg ezt a házat! mennyiszer képzelte maga elé ihren! Mennyiszer látta magát a tanyához közelíteni. Majd úgy látta, hogy a ház leégett, a kormos gerendák hevernek a küszöbben, s a falakon kizöldült a dudva; lakói hová lettek, nem mondja meg senki. Majd meg azt látta, hogy a mint annak ajtaján belép, fegyveres marezona alakok ugranak eléje, torkon ragadják: „épen te rád vártunk!“ megkötözik, száját betömik s ledobják a pinczeoduba. Majd meg az a rémlátása volt, hogy mikor a gunyhóba lép, kedvesének véres hulláit látja maga előtt. Noémi hosszú aranyhaja elterülve a földön, keblén a szétzúzott fejű gyermek ! Óh milyen kint gyűjtött magának, mikor ezeket az alakokat szívének megszerezte, akiket olyan hosszú időre magukra kellett hagynia. Néha meg az a kép állt előtte, talán álmodva, talán kigondolva, hogy mikor Noémi elé fog lépni, a szelíd mosolygó arcz helyett itt is egy hideg alabástrom arczot fog maga előtt találni, a ki azt fogja tőle kérdezni: „hol volt ön oly sokáig Levetinczy úr?“ Most aztán, hogy a kis lak előtt állt, minden rémképe elvonult. Itt most is minden úgy van, ahogy máskor volt; itt most is azok laknak, akik őt szeretik. Hogy tudassa velük megérkeztét? Hogy lepje meg őket? Megállt a kis alacsony ablak előtt, melyet a felfutó rózsa indái fedtek félig s elkezdő dalolni az ismeretes nótát: „Az én rózsám kis gúnyhója Többet ér, mint Buda vára!“ Jól sejtett; egy pillanat múlva fel volt nyitva a kis ablak, s azon Noémi örömtől, boldogságtól sugárzó arcza tekintett ki. — Mihályom! rebegő szegény. — A tied. — Sugá Tímár s két kezébe fogta az ablakon kitekintő kedves főt. — Hát ,Dódi ? — Ez, volt a második szava. — Ő alszik. — Csendesen ! Föl ne keltsük. És azután, a mit ajkaik egymásnak mondtak, ig az nagyon csendesen volt mondva. — De jöjj be hát. — Feltaláljuk őt költeni s majd sírni fog. — Oh már nem olyan síró gyermek ! Hiszen elmúlt egy éves. — Egy egész éves ? Hiszen már nagy ember! — Már a nevedet ki tudja mondani. — Hogyan ? Hát már beszél! — Már lépni is tanul. — Tehát már fut! — Mindent eszik már. — Az lehetetlen ! Az még korán van. — Mit értesz te aház ? Ha látnád! — Húzd félre a függönyt, hadd süssön rá a holdvilág, hadd lássak rá. — Nem, a holdvilág resz, ha az alvó gyermekre süt, attól beteg lesz. — Bohó vagy. — A gyermekkel sok babona jár. Azt mind el kell hinni. Azért vannak ők asszonyokra biz jva, akik hisznek mindent. Jöjj be és nézd meg idebenn. — Nem megyek be, míg alszik, felkelteném. Jöjj inkább te ki én hozzám. — Az nem lehet. Ő mindjárt felébredne, ha én kimennék, s anyám mélyen alszik. — No hát eredj vissza hozzá: én ide kinn maradok addig.“Nem akarsz lefeküdni ? — Hiszen mindjárt reggel lesz. Eredj hozzá vissza, de hagyd nyitva az ablakot. És aztán ott maradt a nyitott ablaknál, beleskelődve a kis szobába, melynek padlatára ezüst koczkákat rajzolt a holdvilág s iparkodott elfogni a neszt, a mi a csendes tanyából kihangzik: egy-egy rövid nyüzsgő nyöszörgés, minő az ébredező gyermeké, azután’egy halkan dú> doó hang, mely a kedvencz dajkadanát hangoztatja,csendesen, mintegy álom: „az én babám kis konyhája“ azután egy csókczuppanás, minőt I jutalmul kap az a jó gyermek, ki a danára szépen elalszik. És azután úgy virradt meg Tímár, a nyitott ablakban könyökölve, s az alvók suttogásait hallgatva , mig a hajnal világossá nem kezdte tenni a kis alvó szobát. A hajnalsugárra aztán a gyermek volt a legelső a ki fölébredt, világra visszakerültét hangos kaczagással adva tudtul, melytől azután senkinek sem lehetett tovább alva maradni. A gyermek lármázott, fecsegett, hogy mit ? azt csak ők értették ketten: ő maga és Noémi. Mikor aztán Mihály ölébe kaphatta a gyermekét, azt mondd neki: — Most már aztán itt maradok, amíg fölépítem neked azt a házat. Mi az, Dódi ? A gyermek mondott rá valamit a mi Noémi tolmácslata szerint annyit jelentett,hogy „nagyon jól van.“ (Folytatása következik.)