A Hon, 1873. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-25 / 45. szám

45. szám. XI. évfolyam. * ........................... . I I n .• n ■ Beggel kiadás. Buda-Pest, 1873. Vasárnap, febr. 28. ■■ ■ — ..........­......... ■■'■»■■...---------------------------------.....-------------------------------­Kiadóhivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: P­olán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra..............................2 írt —­kr. 8 hónapra..............................6 _ „ 6 hónapra..............................12 „ — „ Az esti kiadás postai kü­lönbüléséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szorbesattesi iroda s Barátok­ tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések s kiadó hivatalba (Ba­rátok-tere, Athenaeum-épület) küldeni«. Előfizetési felhívás Xl-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre . . . , 12 frt Negyedévre ... 6 „ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfize­tésre a postai utalványokat kérjük használni, me­lyek bérmentesítve tiz frtig csak­­, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések­ a „Hon ki­­adóhivatala“ czím alatt Pest, Ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. A »HON« kiadóhivatala. B­ ­uda-Pest, február 22. A valódi közigazgatási reform. Közigazgatási rendszerünknek tovább­fejtését, illetőleg reformálását hangsúlyoz­ta a pénzügyi bizottság, az országgyűlés és a sajtó. Valóban már eddig sok olyan történt e téren nálunk, mit az újabb tu­dományos vívmányokkal és gyakorlati követelményekkel megegyeztetni nem le­het, és ha a jogállam fogalmának meg akarunk felelni, még soknak kell történ­ni, a­miről úgy látszik nálunk még vagy nem gondolkoznak, vagy azokkal épen ellenkező eszmékkel foglalkoznak Mert a parlamentarizmusnak egyik fő­hibája az, hogy egy változó kormány ke­zében lévén a kormányzás és közigazga­tás nagy része, és másfelől e kormány a parlamenti többség részre hajló,leginkább politikai és kevésbé szakértő vagy jogi ellenőrzése alatt állván, igen sok olyan történhetik, a­mi a jog, sőt az alkotmá­nyosság fogalmával is merőben ellenke­zik. Mert mindazok, kik a tudományos irodalomban azzal a még meg nem oldott kérdéssel foglalkoztak, hogy a parlamenti kormány­nak mekkora hatásköre l­e­­h­e­t egy jogi és önkormányzati alapokon fekvő államban — eltérnek ugyan a mértékre nézve, (mert ez első­sorban gyakorlati kérdés, tehát megoldására a tudomány ép oly befolyással van, mint a nemzeti sajátság és helyi viszonyok), de abban mindnyájan megegyeznek, hogy a jogi állam és önkormányzat fogal­ma ép úgy, mint a részrehajlatlan, gyors közigazgatás érdeke azt követeli, hogy a politikai szeszélyek befolyása alatt álló, változó kormány kezébe csak a törvényhozás és kormányzás irányadásá­­ra legszükségesebb hatalom adas­­sék. Minden egyéb bizassék részben az állandósított, de szoros közigazgatási és­ogi felelősség, valamint törvényszéki el­lenőrzés alatt álló központi szakhivata­lokra és más részben a helyi autonó­­­­miára. Ezt a kérdést Anglia úgy oldi meg, hogy kormányával változik 34 hivatalnok és változatlan már a központban a „staff appointment,a­mely jelenleg 156 fő és 1485 alsóbb hivatalnokból áll. Úgy oldá meg továbbá, hogy a választási ügyeket, a közigazgatási jogsérelmeket, az illeté­kességi kérdéseket, a hivatali visszaélé­seket bizta a „Queensbench“ bíróságá­ra, a közigazgatást bizta az önkormány­zatra és ennek mindenben: jogi és köz­­igazgatási, pénzügyi és rendőri ellenőrzé­sét, valamint ezen ügyekben való bí­ráskodást bizta a békebírói intézményre. Tehát a kormány hatásköre részben a szakhivatalok, részben a bírói ellenőrzés, részben az önkormányzati széles műkö­dési kör által meglehetősen korlátol­va van. Belgium is parlamentáris ország. De itt a központi hivatalok egészen a kor­mánytól függnek. Azonban a közigazga­tási jogsérelem, az illetékességi ügyek, a választási ügyek egészen ki vannak a kormány kezéből véve és a legfőbb tör­vényszékre bízva. A közigazgatást pedig viszi a 9 tartomány­i gyűlés választott „állandó bizottsága“ és a szintén válasz­tott községi tanácsok és önkormányzati hivatalok. Az ország 203 békebírói kerüle­tet képez, de már itt inkább alsóbb igaz­ságszolgáltatási közeg, mint közigazgatási ellenőr a békebiró. A rendőrség ép úgy választás alá esik, mint a nemzetőrség tisztikara az őrnagyig. A munkakörök területi felosztása egészen összevág. Láthatjuk ezekből, hogy a „modern“ Belgium sem fél az önkormányzattól, a választott hivatalnokoktól — habár a közigazgatás jogi ellenőrzése benne nincs is úgy kifejlődve, mint Angliában, és a központi hivatalok szervezésében is a vál­tozó kormánynak nagy befolyást en­gedett. Épen ezen hibákban szenved a conti­­nens mindenik parlamentáris országa és így hazánk is. Pedig most már a tudomány oly mesz­­sze megy követeléseiben, hogy pl. Gneist (ki a közigazgatás jogi felfogásában és a Parlamentarismus természetének kifej­tésében páratlan tekintély) határozot­tan ezt mondja: „Mikor a kormány párt­kormányra van bízva, a közigazga­tási sérelmekkel, újonczozással, parla­menti választás vezetésével és beligaz­­gatással (nem kormányzással) nem foglalkozhatik az.“ De mi a közelebbi években ellenkező irányban haladtunk A­z önkormányzatot megnyirbálták, a legtöbb teendőt a kor­mány kezében öszpontosították, kinevezé­sétől függővé tettek 60 ezer hivatalnokot, és az egész hivatal sereg, az egész köz­­igazgatás minden jogi és közigazgatási ellenőrzés nélkül a minisztériumra van bízva. Továbbá a bírói kiküldésektől el­kezdve az illetékességi kérdésekig, a köz­­igazgatási sérelmekig, a választási ügyek­ben való bíráskodásig igen sok jogi kérdés eldöntése van bízva egy párt­kormányra. Nem­sokára kezében fogja öszpontosítani a közigazgatáson és igaz­ságszolgáltatáson kívül a rendőri és köz­lekedési ügyeket is — minden ellenőrzés, minden jogorvoslás kizárásával. Mert egy országgyűlési többség politikai ellenőr­zését nem lehet sem jogi, sem közigazga­tási ellenőrzésnek nevezni, mert az nem jog és közigazgatási szabályok szerint dönt, hanem csak­is opportunitási szempontból; már­pedig ez minden jog­eszmének felforgatása. Ezekből láthatjuk, hogy ha a jogál­lamot, ha a szakértő központi igazga­tást és az önkormányzatot egészséges ala­pokra akarjuk fektetni és a­mennyiben már valamelyik elem megvan, azon meg akarjuk tartani, akkor az eddigi irány­nyal merőben ellenkező irányba kell hala­dnunk. A központi hivatalok számát apasztani, azokat szakosztályok szerint osztva állan­dósítani, de egyszersmind előleges szak­vizsgák alá és folytonos jogi, közigazgatási ellenőrzés alá vonni kell. Minden válasz­tási ügyet, melyben politikai jogokról van szó, minden illetékességi és közigaz­gatási kihágást, melyben önkormányzati vagy egyéni jogokról van szó , bíróság ellenőrzése alá kell tenni. De az önkormányzat terén is sok a teendő. Némelyek a megyék czélszerűbb felosztását és ezek kebelében is a katonai, igazságszolgáltatási, közigazgatási, pénz­ügyi , telekkönyvi illetékesség összevágó felosztását követelik. Ez helyes. Csak hogy gondoljuk meg azt, hogy a választási, szegény, rendőri, egészségügyi, adóügyi, honossági, közmunka és békebí­rói teendők és illetékesség tekintetében még semmi sincs határozva, már­pedig a munkakörök területi felosztására nevezetes befolyással lesznek ez ügyek is a szerint, a­mint a kormány, megye és község közt ama jog és munka­körök különbözőiig lesznek felosztva. Tehát itt sok függ attól , hogy mily alapelvek szerint lesz rendezve adó, rendőrségi, egészség és közmunka stb. ügyünk. itt Annyi áll, hogy az önkormányzati te­endőknek az egyes hatóságok közti és azokban való területi felosztását a különböző munkakörök összevágó beosztása szerint kell keresztül vinni. E tekintetben a történelmi fejlődésű Anglia nem törvényhozási, ha­nem önkormányzati egyez­ségek útján 1832. óta annyira haladt, hogy az Alfred óta addig válto­zatlanul maradt és nagyon eltérő köz­­igazgatási felosztás, melynek alapja az egyházi felosztás (parish) volt — szépen összeolvadt 660 Poorlaw unió­­ná (mely az önkormányzat adóztatási súlypontja) és 697 rendőri kerületté, ezekbe osz­tódott be a katonai, útügyi és egyházi felosztás is. Szóval, a munkakörök a tör­ténelmi fejlődés szükségszerű törvényénél fogva összeolvadtak. Ennek nálunk is be kell következni. Csak hogy nálunk a munkakörök sincse­nek még megszabva. Azt hisszük, ezen kellene kezdeni. Hegedűs Sándor: A baloldali kör vasárnap f. h. 23-kán d. u. 5 órakor értekezletet tart. — A Deákpárt vasárnap febr. 23-dikán d. u 6 órakor értekezletet tart. — A „Pesti Napló“ arról értesül, hogy a len­gyelek részt fognak venni a delegátió tagjainak megválasztásában, a­mi a legközelebbi pénte­ken történik, s arról, hogy elhagynák a reichs­­rattot, értesült körökben mit sem tudnak. — A bécsi spanyol követ, ki állomásán meghagyatik, tegnapelőtt nyújta át gr.Andrássy külügyminiszternek Castellar sürgönyét, melyet mi már közöltünk. A nagyhatalmak kabinetjei abban egyeztek meg, hogy a tényleges spanyol kormánynyal a diplomatiai összeköttetést az ed­digi módon folytatják,­ de a köztársaság hiva­talos elismertetését illetőleg bevárják a helyzet tisztázását. Amadé lemondásának egyik oka gyanánt tünteti fel a florenczi „Gazetta“ római leve­lezője azt is, hogy az államkincstár annyira­­ üres volt, hogy Amadé a saját zsebéből volt kénytelen fedezni a szükséges kiadásokat s csak a királynénak, Viktóriának 4 millió frankjába került a kétévi uralkodás. Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva ccaMWMS /T* • / ‘ / / , -fi . , JC Mi '• -tv -------------- h , Közoktatásügyünk igazgatása. Józan gondolkozású egyén előtt egészen feles­leges bizonyítani, hogy közoktatásügyünk elő­­haladásának legfőbb gátja a vallás- és közokta­tási ministeriumoknak egy kézben egyesítése. Nem is akarunk jelenleg e sokat vitatott esz- I B2Mflitaa A „HON“ TÁRCZÁJA. A jövő század regénye. Nyolcz kötetben. Irta Jókai Mór. Eled rész. Az örök h­arcz. Harmadik kötet. A király tesz. (49. Folytatás.) Császár és király akart ő Hermione Peleia előtt lenni, s midőn meglátta őt magához ily közel, gyermekké lett! Az a boldog idő jutott eszébe, mikor egymást legelőször látták, mint gyermekek; mikor szüleik örömkényező sze­mei előtt gyűrűt váltottak. Az oly régen volt már! De azért a király még sem állhatta meg, hogy elfeledve minden fejedelmi méltóságát, félig vágyó örömtől, félig daczos elhatározástól hajtva, oda ne siessen hozzá és kezét ne nyújtsa neki, s midőn megkaphatta a viszonzó kezet, ott ne tartsa azt magánál, s a leggyöngédebben ne szólítsa őt nevén: — Hermione! — Felséges úr! — Mi egykor neveinken hívtuk egymást. — Akkor neveink egyenlők voltak. Trónörö­kös volt mindkettőnk czime. Ön most császár és király — én pedig Sacheris Hermione Peleia kisasszony vagyok. — Oh ne gúnyolódjál. — Nem gúny ez, fölség. Száraz való. Hivata­losan van ez tudtomra adva. Fölséged törvény­székei mondták ezt ki itéletileg. íme itt az Ítélet. Ez hozott ide engem. Ezzel átnyújta a czári herczegnő a magával hozott iratot a királynak. — Ki merte ezt tenni! — kiálta fel lángoló haraggal a király, midőn megpillanta a borítékra írott nevet. — Tekintsen bele fölséged és meg fogja érteni. A király végig olvasta az iratot. Eleinte a bámulat és a boszuság tölté el lelkét, de egy­szerre kezébe akadt a veres fonál, mely e csel­­szövény gubancsát megoldja. Akkor aztán visz­­szatért nyugalma. — Nekem van tudomásom ez ügyről. Tatrangi Dávid menyasszonyát Szentivánfai Rozálit a Sabina visszaköveteli magának. — S erre joga van a szentesített alapszabá­lyok és a gyámi hatalom erejénél fogva. A tör­vényszék kénytelen volt a Sabinának igazat adni. — Ezt mondja a jogtudornőd? — Ő itt van velem. — Hm. — Nem volt jogtudornőd a szent­marxi nőiskola növendéke ? — Igen fölség! — Értem. És most ő adta neked azt a taná­csot, hogy hozzám jöjj. — Mit kivánsz tő­lem ? — Fölség! Még nem alázott meg annyira a sors, hogy minden büszkeségről letegyek. Nem az bánt, hogy nekem, mint Sacheris kisasszony­nak a helyhatóság utolsó kérszolgája előtt is kaput kell nyittatnom. Én tudom becsülni a polgárok közötti egyenlőséget. De a­hol az egyenlőség fennáll, ott minden polgárnak a háza az ő vára: „my house is mi castle!“ S olyan törvény ott nincs, mely bárkinek is jogot adjon a „király nevével“ más házába betörni. Ez or­szágban szabad az. De viszont vannak kivéte­lek, melyek jogot adnak egyes házak birtoko­sainak, hogy kapuikat minden világi hatóság elől bezárják. Ezek a kolostorok. — ügy­e ? szóla közbe a király. Egyet vil­­lámlottak szemei. Jól találta ki sejtelme a ta­lány nyitját. — Én házamat nyomorultak ápoldájává avattam fel. Azok a nők, kik e házba belépnek, viselik a szentek glóriáját s a martyrok tövis­­koszorúját. Isten látja azt jól. De az emberek nem látják. A parabolana-menhely csak ma­­gányápolda, nem fölszentelt zárda. Én tehát, hogy magamat és a velem együtt lakó tisztelet­reméltó nőket minden jelen és jövendő zaklatás­tól megmentsem, folyamodtam pápa ő szentsé­géhez, hogy a parabolana menhelyet avassa fel kolostorrá, s engemet erősítsen meg abban, mint fejedelemnőt. A pápai breve megjött, ime itt van. S én elhoztam azt felségedhez, hogy „pla­­cetum regium“-át kérjem hozzá. Remélem föl­séged nem fogja rész néven venni Sacherit Hermione kisasszonytól, ha mégis „fejedelem­­nő“-vé lenni vágyik. Egészen bele­látott most már a király a csel­­szövénybe. Nem Mazzur és társainak brutális erősza­koskodása volt itt a mozderő. Az csak a gép volt. Most aztán tudta már a király, hogy mit fog tenni, hogy mit kell tennie ? Számítottak az ő gyöngeségére! Azt vélték, hogy az északi Nihil országától annyira retteg, hogy nem meri megsérteni annak egyik közegét, hogy nem meri királyi vaskertyűs ke­zével torkonragadni Mazzur és társai ezégének hydráját! Hanem hogy inkább engedi szerelme­sét, saját eljegyzett mátkáját a világtól megválni s zárdafejedelemnővé lenni, hogy a szégyentől így oltalmazza meg. Sokszor megesett az már, hogy egy szelid emberből hőst csináltak, az által, hogy még job­ban meg akarták alázni. „Ha!“ Ez egy szótagú hang hagyta el a ki­rály ajkát. Lehetett az nevetés, vagy dacz, vagy önkérdezés hangja. — Átvette Hermionetól a pápai brevét. — Tehát te zárdafejedelemné akarsz lenni Hermione. Szólt a bizalmas nyájasságtól enyhí­tett hangon. Lásd, én is zárdafejedelem vagyok itten: a „szegénység,“ „alázatosság“ és „nőtlen­ség“ hármas fogadalmával. — Aláírásomat kí­vánod ? — Akkor meg kell látogatnod cellámat. — Akarod-e ? — Hiszen mi szentek vagyunk mind a ketten, és mégis összekötve. „M­a­­­r­i­­monium Sancti Josephi!“ — A két úrhölgy kövessen bennünket. — Meglátoga­tod-e velem cellámat ? A király karját nyújtó Hermionénak, a czári beveregnő egy parancsoló pillantást vetett kisé­­rőnői felé, azzal a király karjára támaszkodva, engedé magát annak dolgozó szobájába vezet­tetni. A két udvarhölgy megállt a szoba nyitott ajtajában s hallhatott egy-egy szót, a mit a ki­rály és a herczegnő egymással beszélt. A király leülteté Hermionét az egyszerű kar-­­ székbe, mely Íróasztala előtt volt. — Nézd, ez itt az én oltárom. Szólt Íróaszta­lára mutatva. Itt szoktam Istennel beszélni, or­szágaim sorsáról, lelkem nehéz küzdelmeiről. Itt hullanak senkitől nem látott kényeim: itt álmodom ébren senkitől nem sejtett örömeimről. Oh az egész világon ez az egyedüli hely, a­hol nyugton érzem magamat. Ez az én oltárom. És lásd: ennek „peristeriuma“ is van. Benne áll a szent kép, melyhez lelkemet föleme­lem, és a zsolozsmák, miket hozzá elsohajtok. Akarod e képet látni ? A király felnyitó íróasztala peristeriumszerü rejtekét s kivette abból azt a könyvet, melynek legelső lapjára Hermione arczképe volt festve. A herczegnő szemeit önkénytelen ellepte a köny, midőn arczképét megismerd. — Olvasd el a zsolozsmákat is. Hermione bárhová nyitott a könyvben, nem talált abban mást, mint lángoló szerelmet; büsz­ke, égben járó, napsugártiszta szerelmet; fájó, fejedelmi kínokkal teljes szerelmet; földet meg­ingató, tengert felforgató, lánczra vert óriások szerelmét. Egész fölháborodottan kelt föl az asztaltól és arcra lángolt; de abban a lángban épen annyi volt a büszke harag, mint a szenvedélyes sze­relem. „Árpád!“ szólt megragadva a király kezét, s először szóltta őt nevén — egész önfeledten,­— „arra, hogy mi ily szavakat mondjunk és viszo­nozzunk egymásnak, — kettőnk közül egyi­künknek királynak kellene lenni! — S nem vagyok-e én az ? „Nem!“ Ez a szó oly hangosan volt mondva, hogy meg­­hallhaták azt az ajtóban állók is — és ta­­lálgathatók belőle, várjon miről beszélnek „ők?“ — Nem vagy az! A mely országban fényes nappal, az uralkodó szemei előtt felütheti sáto­rát a rabszolgakereskedés, s vásárra viheti a nemzet leányait ezer számra s eladhatja külföld minden sybaritásnak; —amely országban a me­nekült szerencsétlent a külföldi üldöző kérszol­gái asylumából kiverhetik; — a mely országban pénz veszi meg a törvényt; — a mely országban a fosztogatásnak rendszere van, a gyalázatnak temploma van; — a mely országban a trónban ülőnek mindenki parancsol, de ő nem parancsol senkinek: annak az országnak a feje nem király; — csak megkoronázott báb!. . . Ez fenhangon volt mondva! — Nem tehetett róla. — Kitört szivéből a rég ápolt keserv. — Ingerelve volt rá. — A király vallomása oly vil­lanyszikra volt, melynek a kitörést elő kellett idéznie. A király pedig bámulva nézte a csodaszép ha­­ragvó alakot — és hallgatott. És szemei nem tudtak megválni e szép villámló szemektől. Hermione leküzdé lihegő keble viharát. —Kérem, fölség, szólt a király asztalán heve­­rő pápai brévere mutatva: Legyen olyan kegyes, és írja rá, hogy „placet.“ — Azt kívánod, hogy aláírjam nevemet ? kérdé a király, mélyen tekintve a herczegnő sze­meibe. — Könyörgöm. — Jó. Tehát aláírom a nevemet. A király megmarta tollát. Hermione herczegnő keserű nyugalmat erőszakolt magára. A király aztán fogta azt a másik iratot, mely íróasztalán feküdt, annak a végsorai után irá alá nevét. A pápai brevet pedig fogta és félreteve egy mellék asztalra. — Megtörtént. Aláírtam. — Mit ? fölség! — Azt a törvényt, melyet országgyűlésem hozott a kolostorok eltörlése iránt. Azt kíván­tad, hogy király legyek: — király leszek! Ed­dig nem voltam az; ezután az leszek. — De akkor az égre mondom, te királyném fogsz lenni! Elbocsátom azokat a ministereimet, kik kezeimre, lábaimra tekergőztek mint a fanyüg, s akadályoztak minden szabad mozdulatban. Fel akarok emelkedni és haladni! Kezembe akarom venni a zászlót, mely a becsületesek, a szabad emberek zászlója. Járni akarok öneszem és ön szivem vezetése után. S akkor aztán, ha rám akar szakadni a világ, az én fejemet találja leg­­fel­ül. — Akkor mindkettőnket együtt találja! Re­­begé mélyen elfogadva a herczegasszony s mind két kezét nyujtá a királynak. s Ah mennyi heves csókkal lett e kéz elhal­­­­mozva. A király egészen elfeledő, hogy tanuk is vannak jelen, a kik mindent látnak és halla­méről szólani, csak egy pár kétségbevon­hatlan tényt sorolunk elő közoktatásügynek igazgatása köréből, hogy a közoktatásügyi mi­niszer költségvetésének küszöbön álló tárgyalása alkalmával figyelmeztessük a törvényhozó tes­tületet, mily mélyen behatolt ezen társadalmi rákfene közvetlen a kormányzatba is s ennél­fogva mily sürgős annak mielőbb sikeres gyó­gyítása. A közoktatásügyi ministérium központi igazg­atását 141 személy intézi. Nem akar­juk felemlíteni, hogy ezen személyek között egy — első rangú osztálytanácsosi fizetéssel — állan­dóan vidéken él s ott ismét ugyanezen minister alá tartozó állandó tisztet tölt be, hogy egy másik távol a ministériumtól lapszerkesztéssel foglalkozik, egy harmadik szintén tekintélyes hivatalnok, idejének nagy részét Bécsben tölti stb. •S csak azt említjük fel, hogy a tisztviselők 20-da teljes hat osztály, oly ügyekkel foglalko­zik, melyeknek sem a cultussal, sem a közokta­tásügygyel közelebbi viszonyuk nincs. Ezek a hírhedt alapítványok. Csak egy párt sorolunk elő közülök ízelítőként. 1. Adamovits családja­­beli 6 ifjú segélyezése. 2. Ivlobusiczky Antalné fiutódai segélyezése. 3. Két nemes árvaleány 6 évi neveltetése a pesti angol kisasszonyok zár­dájában. 4. Tiz magyarországi nemes hölgy ellátása. 5. Szegénysorsu hivatalnokok segélye­zése. 6. Azon nyitramegyei nőszemélyek felsegé­lyezése, kik az evang. vagy helvét hitvallásról a kath. hitre tértek. 7. A bécsi papnöveldében tanuló g. kath. növendékek segélyezése. 8. Rom. kath. czélok segélyezése (irodalmi megvásárlá­sok.) 9. Raics apát emlékszobrára stb. S mind­ezen dolgokért, melyek között — mint a fen­tebbi sorozatból láthatjuk, nem csak tisztán magánügyek, de állam s nemzetiségellenes ala­pítványok vannak,az állam­ évenkint mintegy két­száz ezer frtért tart külön tisztviselőszemélyzetet s irodát. De még ez hagyján! Magában a minisz­térium kebelében 6 éven át nem tudtak annyira menni, hogy az egyházi s iskolai ügyek szigorúan elkülönítve kezeltessenek. Nem említjük azt, hogy az elnöki osztály vezetője a prímásnak személyes lekötelezettje s hogy ugyanezen egyén fia papok kegyelméből él; nem említjük, hogy az izraeliták ügyeit kizáró­lag protestánsok intézik el stb., itt csak azon fő­hiányt emeljük ki, melyet legveszélyesebbnek s egyúttal egy kis jóakarattal legkönnyebben meg­­orvosolhatónak tartunk. A ministérium 5 szak­osztályból áll. Az első a katholikusok, a negye­dik a görög keleti egyház ügyeit intézi, az ötö­dik az alapítványi s gazdászati ügyeket. Eddig renden van. De hogy van a többi. A második szakosztályhoz — egy egyén felügyelete alá — tartozik a protestánsok, unitáriusok és zsidók ügyein kívül az összes népnevelés ügye; a har­madikba van sorolva az egyetemek, gymnasiu­­mok s az akadémia ügyén kívül a kath. gymna­­siumok ösztöndíjainak, alapítványainak elinté­zése. Minő ferdeség ez! Nem úgy jön-e ez ki, mintha a népiskoláknak eo ipso a katolikusok­nak, a felsőbb intézeteknek pedig szükség­kép katolikusoknak kell lenniök, azaz más szóval, ha a protestáns pap és egyház szólal fel a tanfelügyelő vagy a közös iskola el­len, mindkettőnek ugyanazon előadója, ugyan­azon védelmezője lesz , ki a bíróval egy sze­mély s megint a katolikus clerusnak nem lehet a" tankerületi­ főigazgatók ellen felszó- l lalni (isten mentsen tőle, hogy a kegyes páterek

Next