A Hon, 1873. szeptember (11. évfolyam, 200-224. szám)

1873-09-15 / 211. szám

211. szám. XI. évfolyam Esti kiadás, Budapest, 1873. Hétfő, sept. 16. Kiadó-h­ivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizet«»­ díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 5 hónapra . .................................- 6 frt — k­r. 6 hónapra 12 * * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . .­­ » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor ,» kör első alapjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési Iroda , Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, September 15. Budapest, sept. 15. A h­orv­át országgyűlés múlt szombati ülésén a kormány beterjesz­tette az 1873-ik év­­ első hónapjára vonat­kozó indemnity-törvényjavaslatot, továbbá a keleti s a protestáns egyházra vonatkozó ja­vaslatokat. — A codifikáló bizottság az egye­temi s zsidó-egyenjogositási, a pénzügyi bi­zottság az 1873. évi budgetről szóló törvény­­javaslatra nézve adja be jelentését. — Ez­után J­a k­i­c­s a fenyegető ínség dolgában interpellál. — Jurkovics osztálytaná­csos azt feleli, hogy a magyar kormány által kötendő inségkölcsönből Horvátország is két millióban részesül. Gondja lesz a kormány­nak ezenfelül más módozatokra is, így egy eszéki c­ég — Klein D. V. — azon ajánlata hogy fél milliót 6 é­s három évi lefizetés mel­lett előlegez, a ház elé fog kerülni. — A ház a választ tudomásul veszi. — H­o­r­v­á­t Mirkó az úrbéri maradványok. — B­r­o­n­z Mór az 1867 előtti adóhátralékok iránt inter­pellál. Az illető interpellátiók kiadatnak a kormánynak. Muzler egy külön nemzetgazdasági bizottság választását, Mrazovics a codifi­­cáló bizottság kiegészítését indítványozza. A legközelebbi ülés napirendjére tűzetnek. Ez­után a kérvények tárgyalása következett. Vi­tát vagy inkább felszólalást csak Bukari tör­vényhatóság néhány községének az attól va­ló elválasztásra vonatkozó kérvényei keltettek, melyekre nézve Vakanovics és Zmaics felszólalása után elhatároztatott, hogy a kor­mánynak kiadatnak, figyelembe vitel végett. A legközelebbi — szerdai — ülésen az 1873- as budget tárgy­altatik. Az insbrucki egyetemen jö­vőre fontos reformok vannak kilátásba he­lyezve. A jezsuita rend kiváltsága, hogy a hittani facultás tanszékeit kizárólag rendjebeli tanárokkal töltse be, eltöröltetett, s jövőre a theologiai facultáson tanszéket foglalhat min­den hittanár, a­ki az egyetemi tanárság kö­vetelményeinek eleget tesz. A hittanárokat jövőre ép úgy mint az egyetem többi tanárait a kormány fogja kinevezni. A theológiai fa­kultáson jelenleg működő tanárok rendes fizetéssel mint rendesek és rendkívüliek lesz­nek alkalmazva, amennyiben képes­ségük az egyetemi tanároktól kö­vetelt igényeknek megfelel. E reform mindenesetre figyelmet érdemel és az első lépés, mely után még liberálisabb reformokat várhatunk. Ideje is, hogy a ko­rmányok a jezsuita gazdálkodás megtöréséről gondos­kodjanak , mely rendállam az államban akart lenni. Mac -Ma­hon teljhatalmának meghosszabbítására vonatkozó híreket a Ha­vas hivatalos közleménye több ízben megczá­­folja, minek folytán a „Temps“, mely e híre­ket közölte, jónak látta hátrálni, mindazáltal azt hiszi, hogy az általa fellebbentett tervek valószínűleg nem a nemzetgyűlés visszajöve­­tele előtt, még talán a minisztertanácsban sem fognak tárgyaltatni, míg az alkotmányi elő­terjesztések napirendre nem kerülnek. Minden formális elhatározás e peretben felesleges és időelőtti volna; miért volna e megkötés, mi­kor még két havi idő van ? Mikor a kabinet­ről beszélünk , a miniszterek többségéről akartunk beszélni, melyek azt képezik, és akár maguk között, akár politikai barátjaikkal és környezetükkel folytatott beszédjeikben azon szándékot nyilatkoztatták ki, melyet mi olva­sóinkkal közöltünk.“ A Tempsnek e nyilat­kozata igaz lehet. Hogy a kormány most azt állítja, hogy e lap közleménye valótlan, csak azt mutatja, hogy vagy szégyenük bevallani, hogy ott kezdik a dolgot, a­hol Thiersnek félben kellett hagyni és Mac Mahon teljha­­talmának meghosszabbítását a kamara által akarják indítványba hozni, vagy hogy a fusio megint fellobbanóban van, így a „Rep. Frsng.,“ mely a f­usiót már eltemette , ma hirtelen azon meggyőződésre jó, hogy csaló­dás volt azt hinni, hogy a fusionisták magu­kat legyőzötteknek tartják. Az állandó bizottság utolsó üléséről kö­zöljük a párisi érsek hirhedt körlevelének ügyét. Noel Parfait: Barátaim nevében egy egyszerű és rövid kérdést intézek a kormányhoz, teljes tuda­­­­tában, hogy kellemetlen­­érre lépek. A politikai s­­ vallási tüntetések közt, melyek néhány hó óta oly­­ zajjal és korlátlansággal űzetnek, van néhány, mely joggal aggaszthatja a közérzületet. A püspöki leve­­­­lekről szólok, melyekben a politika nagyobb sz­ere­­­­pet játszik, mint a vallás. Mindenekfelett pedig a­­ párisi érsek utolsó körleveléről szólok. E levél oly­­ mérvben ellenséges Olaszország iránt, melynek kor­­­­mánya barátja Francziaországnak, hogy az olasz­­ kormány kötelességének hitte ezt eltiltani. Mi ebben­­ valóságos veszedelmet látunk hazánkra s kérdjük,­­ mit tett a kormány ez ultramontán dühöngés ha­tálytalanítására. B r­o­gl­­­e : Válaszom szintén rövid és egyszerű. Az okmányok, melyekről szó van távol állnak a kormánytól, s mi befolyással sincsenek politikájára. Tudva van, hogy e politika május 24-ke óta mindig igen nyilvánosan volt intézve, s körüliratott kétszer elnöki üzenetben, egyszer egy diplomátiai köztudó­­sítványban. Érzelmeink teljesen ismervek, barát­ságosak azok minden idegen hatalom iránt. Követ­­kezéskép a levél, melyet Noel-Parfait említett, tő­lünk teljesen idegen. Nincs miért bírálgassuk termé­szetét, fontosságát. Ha politikánk ellen támadást tartalmaz is, bennünket nem alterál semminő tekin­tetben. Noé­l-P a r­f a i­t: A miniszter válasza kielé-­­­gít engem. Broglie: Politikánkat jóváhagyták az elnök­­ üzenetei s a nemzetgyűlés helyeslése. Mahy: Mi olybá vesszük Broglie úr szavait, mint a körlevél közvetett helytelenítését. — (Több hang : Nem, nem ! A körlevél nem tartozik a kor­mányra !) Rochefoucauld: Broglie csak egyszerűen azt mondta, hogy a k­ormány távol áll a dologtól.­­ Furcsa azonban a liberálisok részéről a támadás az érsekek szólásszabadsága ellen. Ezzel az inefidens befejeztetik. Érdekes társalgás folyt Di1 m­­­­er Emil exminiszterelnök és a londoni „Hour“ czímű lap párisi levelezője között, Olliviernek Biella nevű sardiniai falu közelé­ben, Pollonában fekvő villájában. A társal­gás a háború kitöréséről és a német-franczia háborúról folyt. E társalgásból jónak láttuk a következő érdekesebb részleteket közölni: „Mi indította önt a hadüzenésre ?“ kérdé a le­velező az exminisztert. Ollivier igy válaszolt: »A Bismarck-féle jegyzéknek közlése által az angol la­pok elég világot vetettek e kérdésre. E jegyzéket, melyet az oppositio felolvastatni kivánt, és mely­ek tételét kétségbe vonták, ma mindenki ismeri és érti. Nem oszlatja-e el a rajtunk elkövetett jogtalan­ság feletti kételyt ? Én azon szándékkal léptem hi­vatalba, hogy a békét tőlem telhetőleg fentartsam. Szükséges volt ez azon szabadelvű czélokra, melyek­re magamat szentelem jóllehet, tudtam, hogy a há­rom év előtt a tribünön tartott beszédek után nehéz lesz ezeket valósítani. De Francziaország nem tűr­hetett meg porosz herczeget a spanyol trónon.“ A levelező azon megjegyzésére, hogy a veszély talán mégsem volt oly nagy, mint a minőnek azt tartották. Ollivier ezt erélyesen tagadta. »Poroszország az ő jelöltjét, ha egyszer Madridban van, fentartotta és erélyesen támogatta volna. Mazarintól Thiersig minden franczia államférfi azon véleményben volt, hogy Francziaország nem tűrhet német herczeget a spanyol trónon. E pont feletti nézeteinket lehetetlen volt ki nem fejezni. Azt mondják diplomatánk ügyetlen volt. Nem akarok mindent, és mindenkit védeni, de emlékezni fog, hogy működésünk sok te­­kintetben sikeres volt. Első szavunkra Prim lemon­dott a hohenzollerni hercegről, Németország vissza­vonta a jelöltséget, hogy ki által, az mindegy. A há­borút el lehetett volna kerülni, de a­nélkül, hogy megkérdezték volna, egy szerencsétlen pillanatban, melyet örökké sajnálandok, garantiát kértek Vilmos királytól. Én ekkor, békeelveimhez híven lemond­hattam volna, de azon reményben, hogy jóvá tehe­tem a dolgot, maradtam. Én egy kabinet tanácsban indítványoztam, hogy a garantiák megtagadását ne vegyük casus bellinek. A garantiát megtagadták, de hadat nem üzentek. Azt mondják, én a háborút si­ettettem. Ellenkezőleg mindent elkövettem,amit csak lehetett,hogy megakadályozzam. Feláldoztam magam minden formális kérdésen felül­emelkedtem , de mi­után egész Európa szeme előtt mondták ránk a gyalázatot, kénytelenek voltunk az elénk dobott keztyűt felvenni. Francziaország sohasem bocsáthat­ta volna meg nekünk, ha a rajtunk elkövetett sérel­met elviseljük. A békét a legutolsó perczig fentar­­tottam­ és minden veszély eloszlatva látszott, midőn juli 31-én Grammont herczeg szobámba lépve, a sza­vakkal : »íme itt lát ön egy embert, a kit arczul csaptak,“ az említett jegyzéket mutatta meg nekem. Nem lehetett tovább habozni. A nép bántalmazott, hogy nem akarom a háborút és azóta ócsárolnak, hogy megkezdettem. Lelkiismeretem, mint politicu­sé tiszta.“ „Sokan vádolják önt, hogy szövetségesek szerzése nélkül bocsátkozott háborúba,“ jegyzé meg a levelező. „Szövetségesek nélkül, ez a történelem más lapja, melyet újra kell megírni. Nagyon is si­került szövetségeseket szerezni.­­ Bírtuk az olasz király és Ausztria-Magyarország uralkodójának sa­játkezűig írt kötelezettségét,­ hogyan várhattunk volna jobb és biztosabb szövetséget Kérdés volt, várjon várjunk-e még egy keveset, vagy azonnal kezdjük meg a háborút. Moltke biztatta Bismarkot, hogy Poroszország katonai segédforrása sohasem volt jobb helyzetben és csak roszabb lehet, míg Francziaországé javulhat. Bismark siettette a dol­got, hogy Olaszországot és Ausztria-Magyarorszá­­got hozzánk való csatlakozásában megakadályozza. Az ő tevékeny támogatásuk felett nem volt kétség, az írott bizonyíték meg van és napfényre fog hozatni. — »Nem kétlem, mondá a levelező, hogy Olasz- és Ausztria-Magyarország támogatta volna Francziaországot, ha az első ütközetekben győz“, „vagy — vágott közbe Ollivier ha megálla­podott volna. Ezt meg is tehette volna, ha, a­helyett hogy nyolcz napot nem veszít, Steinmetzet lerom­bolja, és egy sereget tol Bajor- és Poroszország köré. Ki a hibás, hogy e nyolcz nap elveszett, és a kifőzött tervet ki nem viték Azt mondják a sereg nem volt kész, de kitűnően volt szervezve. A 250,000 ember elegendő volt, hogy az első összeüt­közést megtegyük. A katonai baklövéseket nem kr­ll az államférfiaknak betudni. A veszély idején egye­tértésnek kellett volna uralkodni, de ez nem történt, hallgatag coalitio képződött az udvar és oppositio pártja között, hogy a minisztériumot megdöntsék. A császárt és a sereget Párisban akartam visszahozatni, így Pária megszállása és a sept. 4-iki forradalom lehetetlen lett volna. Ezalatt tanácskozhattunk volna, Olasz ■ és Ausztria-Magyarországot a síkra vihettük volna, s három hónap alatt fényes elégtételt vehet­tünk volna az első vereségekért. Ezt sem az udvari párt, sem a baloldal nem ak­rta. Sept. 4-ike romba dönté a császárságot és befejezte Francziaország balvégzetét. Chevandier és magam elhatároztuk, inkább tönkre jutni, mint a botránynak engedni. A törvényhozó testületet három napra egybehívtuk volna, hogy támaszt keressünk, és azután feloszlattuk volna , mert meg voltunk győződve, hogy permanens parlamenttel és forradalomra készülő népséggel nem lehet a háborút szerencsével folytatni.“ Ezt Ollivier ékesszóló, és valóban a meggyőző­dés hangján állitá — írja a levelező. „Az udvar ta­nácsosai és a baloldal egyesült, — folytatá Ollivier — hogy a császár visszajövetelét megakadályozzák, és igy minden elveszett. E nap elhatározom, hogy nem szövetkezem oly politikával, mely engem elárul s visszaléptem. Minden részül ment, a balvégzet egy­mást érte; az emberek igazságtalansága arra töre-­­­kedett, hogy a felelősséget azokra hárítsák, kik leg­kevésbé érdemlik az ócsárlást. Mások hibáját elfe­ledték, s az egész terhet nekünk kell czipelni.“ A társalgás többi része Francziaország jövő politikájára vonatkozott. Ollivier a mo­narchia emberre és Chambord gróf uralmá­tól sok üdvösét remél. A m­a­d­r­i­d­i kormány a tarta­­l­­ékosok behívása által rövid időn 330,000­­ embert szándékozik hadi­lábra állítani. Se­­rano nincs az újonnan kinevezett tábornokok­­ közt. Míg a lázadás Dél-Spanyolországban tetőpontját érte el, a carlisták pénzszükségben vannak s nem használhatják fel az alkalmat­. Lovasság hiányában nem tudnak a castiliai síkokba előre vonulni. A 2000 magyar ló tehát, melyek Don Carlos nyilatkozata szerint bajor lovászok által idomittatnak, úgy látszik még nem tűzképes. Cabecilla Gerondo carlista , Plencia faluban rendeletet adott ki, hogy téli öltönyök készítésére 24, tizennyolcz éves lányt küldjenek hozzá. E rendelet nagy aggo­dalmat keltett a faluban az anyák és lányok között. A 24 leányt mindazáltal katona őrizet­­ alatt a szülőhelyüktől négy mértföldnyire fekvő faluba kisérték a hol most­­ dolgoz­tatják őket. A cortes többsége ülésén,melyről köze­lebbről szólottunk a többség Sál­mezőn minisz­tériumának elismerést és köszönetet szavaz és felkéri Senor Don Emilio Castelart, hogy mi­nisztériumot alkosson, előre is biztosítván számára mindazon jogokat és hatalmat melyre szüksége letud. Erre Castelar a következő feltételeket szabta ki : A megkegyelmezés előjoga kizá­rólagosan a végrehajtó hatalmat illeti. A re­publikánusok bizalmatlansága azon katonák iránt, kik a köztársaságnak nem szolgáltak, szűnjék meg és semmi akadály sem forog fen jövőre ezek alkalmazásában. Teljhatalom, hogy a hadsereget, mely a nagy carlista há­borúban 220,000 emberből állott, megerősít­hesse. A polgári őrség az új törvény szerint a polgári rendőrség minden szabadelvű párt­­ embereiből, egy fél millió fegyver beszerzése­­ e katonaság számára. Egy 4 — 500 milliónyi kölcsön, akár mint kényszerkölcsön, vagy más módon, mely kizárólag csak a­ carlista háborúra fordítandó. Hatalom, melynek ere­jénél fogva az alkotmányos garantiát felfüg­gesztheti és az argentiamentokat és követsé­geket feloszthassa, melyek közvetve vagy közvetlenül a carlistáknak támogatói. Végül azt mondja, hogy e feltételek egyike se ta­­gadtassék meg. A gyűlés azokat telj­esen és szó szer­int elfo­gadta. A svájczi nemzeti tanács felülvizsgáló bizottsága jelenleg a szövetség felülvizsgálati javaslata felett vitatkozik, me­lyet a szövetségtanács tett át hozzá. E bizott­ságban a centrális és cantonális párt is kép­viselve van. A túlsúlyban levő szabadelvű déli sváj­­czi foederalistikus árnyalat cserben hagyta hajdani ultramontan szövetségeseit, és már előre azt követelik a centralistáktól, hogy legalább az államegyházi viszonyokat szövet­­ségileg rendezzék és a naponkint terjeszkedő ultramontanismus átalános svájczi egyházi czikkelyek által féket vessen. E kedvező ta­lálkozási pont e kérdésben a két párt között megmaradt az egységes katonai ügyben is. A két párt alkalmasint belátva a veszélyt, mely az ultramontanismus által fenyegeti, nem nagy nehézséggel megtalálják minden ügyben az egyezési pontot.A centralisták fel­adják követeléseiket, ott, hol a haza veszé­lyeztetése nélkül tehetik és a liberális foede­­ralisták tiszteleteljesen hátrálnak, mely czélra a centralisták nekik arany hidakat építenek. Az ultramontán csoport boszankodva áll, be­látva ezúttal biztos bevezetését. — A »M. Politika« írja. A »Srbski Narod« után több lap irja, hogy a metropolitai szék legfölebb a jövő hó közepéig be fog töltetni; és pedig Gruics Nikanor patr. administrator uz ő excellentiája fog kineveztetni. — Hiteles oldalról értesültünk, hogy ezen állítás legalább egyelőre, teljesen alaptalan, és a metropolitai szék betöltése, mint azzal egybefüggő szerb egyházügyi kérdéseknek megoldása iránt a kormány körében még semminemű megállapodás nem történt.« A „HON“ TÁRCZÁJA. Würtemberg ipartanodái. (Die Entstehung und Entwickelung der gewerbli­chen Fortbildungsschulen in Württemberg. Herausgegeben auf Veranlassung der k. Commission für die gewerblichen Fortbildungsschulen. Stuttgart: Grünin­­ger, 1873.) (Gy- A.) Az ipartanodák iránt országszerte élénk részvét uralkodik s csaknem mindenütt igye­keznek ily tanodákat létesíteni. Szakirodalmunk e téren egyáltalán nincs s igy kénytelenek vagyunk előlegesen a külföld egyes példáit figyelembe venni. Egy elöhaladt ország ipartanodáinak állapotáról épen most jelenvén meg a hivatalos tudósítás, alkalmat ve­szek magamnak, hogy abból a reánk nézve tanú­­ságos részleteket e lap olvasóival is megismertessem. Mindenekelőtt egy pár számot kell felhoznom, hogy olvasóim a württembergi iparosképző intézetek elterjedéséről fogalmat nyerjenek. Württemberg királyság területe 354 □ mértföld s lakossága 1,780 ezerre megy s igy jelentékenyen kisebb még a haj­dani Erdélyországnál is s mégis ezen kis országban nem kevesebb, mint 169 iparosképző intézet áll fenn s ezekből 47 faluhelyen van (Würtenbergben a fa­luk 500 lakosnál többet ritkán számlálnak.) 1854-ben az ily intézetek száma az egész országban még csak 25 volt. Ma már egyedül a külön rajz iskolák szá­ma 33-ra megy s 9 nő ipartanoda áll fenn. Több is­kolában kereskedelmi tantárgyakra, másokban a művészeti előismeretekre is oktattatatnak a növendé­kek, egy szóval e kis ország előhaladotsága olyan, hogy mi még két évtized alatt is sok utánozni valót találhatunk bennök. S pedig ezen tanintézetek sok tekintetben igen egyszerűek s aránylag rendkívül kevésbé kerülnek. A növendékek, kiknek száma az 187­2-ki tanévben 9763-ra ment (köztök csak 2333 volt 17 éven alul) kivétel nélkül másnemű elfoglaltatással is bírtak s igy az előadásokat csak esténként s vasárnap láto­gatták. A tanhelyiségek sőt részben a tanárok is más intézetekkel voltak egybekapcsolva, sőt a tan­szerek egy részét is kölcsön nyerték, így volt lehet­séges, hogy, daczára annak, miszerint az állam, a legtöbb ily intézet összes kiadásainak felét fizesse, az e czélra az említett tanévben fordított összes kia­dása csak 38,046 frt s így valóságos potom pénz volt. Tagadhatlan, ho­g ezen összeget a tandíj sok tekintetben pótolta, míg nálunk a tandíj behoza­tala által igen sok növendéket visszariasztanánk ezen reájuk nézve anyagilag is oly előnyös intézetek látogatásától. Feltéve azonban, hogy e tandíj igen a­lacsonyra tétetik­­a würtembergi intézetekben a mi pénzünk szerint 50—150 kr évenkint a legtöbb s itt-ott 10—30 kr is egy évre) legalább az iparűző városokban nálunk sem volna lehetetlen tanaijt kö­vetelni s igy ezen iskolákat oly általánosan felka­rolná tenni, mint Württembergben van. De tekintsük közelebbről ezen tanintézetek keletkezését és belszervezetét. Wü­rtembergben, hol tudvalevőleg legelőbb jön a tankötelezmény elve kimondva és keresztülvi­­ve, már 1739 óta szintén kötelezővé tétetett az if­jaknak megnősülések vagy férjhez menetelekig a vasárnapi iskolákat látogatni. Ezen iskolák kezdet­ben a szó teljes értelmében egyházi czélokra hasz­náltattak fel s Csak 1818 óta kezdettek ott a frank­furtiak mintájára némely a gyakorlati életben s kü­lönösen az iparra nézve szükséges ismereteket ok­tatni. 1836 ban ezen iskolák némileg rendeztettek, azonban végleges megalakulások s általában a jelen­legi iparos képző tanodák alakulása csak 1853 óta számítható, midőn e czélra egyrészt az ipar s keres­kedelmi kamara, másrészt a közoktatásügyi tanács tagjaiból ezen iskolák szervezésére s felügyelet vég­zésére egy külön bizottság neveztetett ki a egyúttal igen merészen kimondatott, hogy a tankötele­zettség ezen tanodákra nézve meg­­szüntettetik s a növendékek tan­díj­t tartoznak fizetni. Ugyanekkor kimondották elvként, hogy az oktatás vasárnapon kivül a munkás­legények s if­jabb mesterekre tekintettel este 8—10 órakor törté­­ténik s végül,hogy az állam csak ott segélyezhet ily intézeteket, hol az illető község szükséges helyiséget s a tandijon felül igénylett költségeknek felét elvá­­lalja, mely áldozatért a tanítók s közvetlen felügye­lők kinevezése a községek joga leend s az állam csak az igazgatót nevezi ki. A helyi felügyelet ennélfogva minden­kor magyarosan mondva­ az iskolaszék , a községi hatóság tiszte. Vannak azonban ezen kívül az állam által kivétel nélkül az elismert szaktanítók közül kinevezett vizsgálók is.Sajátságos e tekintetben azon intézkedés, hogy e vizsgálók (vagy tanfelügyelők) kétfélék, egy részök a rajz, más részök a tudomá­nyos tanításra ügyel fel s a kiesebb intézeteket ki­véve mindenkor csak az intézet megfelelő részéről tesznek jelentést az említett iparosképző tanodai bi­zottságnak , mely a főfelügyeletet, gyakorolja. A vizsgálat megkönnyítése végett minden intézetben kell egy anyakönyvnek lennie következő rovatok­kal : 1- Történeti jegyzetek az intézetről. 2. Helyi hatóságok. 3. Az iskola szervezete (tanfolyam, ta­nárok, tanórák, az iskolai látogatások). 4. Az iskola gazdasági viszonyai. 5. Általános jegyzetek. 6. Sta­­tistica (leczkék, tanulók s támítási eredmény) s 7 a tanépü­let tervrajza. Az ipartanodák tanítóiul nemcsak szak­képzett tandák s tanárok (az utóbbiak főkép a re­áltanodákul) de ügyes mesteremberek, szobrászok, metszők, festők, sőt önként vállalkozó, de e végett vizsgát tett férfiak és nők is alkalmaztatnak. Mind­ezeket az iskolaszék választja, de a község, sőt a nevezett biz°tó®ág (legalább formális) beleegyezése úgy éhez, az költségvetéshez szükséges. Ily intézetekhez rendesen csak a rajztanárok vá­lasztatnak extra, a többiek másutt is szolgálnak, azonban itt , az esti tanítás miatt tisztelet­díjak óra számra kétszeresen számíttatik. A tananyag igen különféle. Mindenütt elő­jött a kereskedelmi számtan és irálytan , a rajz sok helyt, különösen városokban, a mintázás, vésés, könyvezetés, ábrázoló mértan, mechanika, termmészet­ és vegytan. A nagyobb városokban a rajz külön részei is oktattatnak építészek, kocsi gyárosok stb. számára. A német nyelvvel kereskedelmi könyvvitel is van egybekapcsolva. Újabban némelyütt népszerű tudományos előadások alakjában (Rapet művét hasz­nálják leggyakrabban) a nemzetgazdászat elemeit, sőt, mint említők, a kereskedelmi tanodákat is be­hozták ezen intézetbe. A tanítók speciális kiképzé­sére még azon egyen kívül, hogy a polytechni­­cumban s művészi tanodában e czélra külön előadá­sok tartatnak,nem történt semmi, azonban most már igen élénken foglalkoznak azon eszmével, hogy Stuttgartban egy mintaintézet állíttassák fel. E czél­­ból már történtek is előintézkedések az által, hogy a királyi bizottság elnöke Steinheis a legközelebbi pá­risi és londoni kiálitáson vagy annak következtében több nevezetes taneszközt s újabb találmányokat szerezve a fővárosban államköltségen egy t­a­n­e­sz­­k­ö­z-m­u­s­e­u­m­o­t szervezett, mely oly gyorsan emelkedett, hogy ma már nemcsak egy rajztanár­­képezde alakult mellette, de egy gypsöntődét is ho­zott létre, mely főként ezen taneszközök (szobrok, mintázatok stb) többszörösítésével foglalkozik. (Ér­dekes képes katalogja­­ írtért kapható). Igen érdekes még a würtembergi kormány azon intézkedése, hogy egy vándorszakkönyvtárt is alkotott, melynek drága könyvei ingyen a postadij­­mentesen küldetnek szét az egyes intézetekhez bizo­nyos időre használat végett. A tanárok kiképzésére szolgál végül azon intézkedés is, hogy a rajzminták , dolgozatok évenként kiállíttatván azokat az illető tanárok nemcsak meglátogatják, de több nap vitat­koznak is felette. S mindezt az állam költségén. Ily nagymérvű s rendszerezett működés hatása a kis ország iparának s kereskedelmének felvirág­zására nézve természetesen majdnem kiszámíthatlan. De kézzel fogható befolyást gyakoroltak ezen isko­lák a társadalmi életre, s a népnevelésre is, a­mely utóbbin áll­t, a népiskolai s reáltanodai rajztanítás épen a fentebb említett rajztanári conferentiák foly­tán gyökeresen átalakult. Különben ezen haszon felemlítése teljesen fe­lesleges, mert magától érthető. Csak azt említem, fel még, hogy ez valóban nagyszerű s az egész orszá­got behálózott intézetek az államnak (ideértve még a királyi bizottság tagjainak fizetését is) csak 51000 frtjába kerül (mint említem, maguk az intézetek 38,046 frtot vesznek igénybe) s a mellett a községe­ket is aránylag nagyon csekély mérvben terhelik. Lehetne-e nálunk ily módon eljárni s váljon bizhatnánk-e abban, hogy ily után hasonló eredmény­re juthatunk? ez természetesen még megfontolást érdemlő kérdés. Kétségtelen azonban, hogy Molnár Aladárnak azon alapjában véve kitűnő terve, hogy az iparosok képzése a törvény által előírt felsőbb néptanodákkal kapcsolatban történjék, habár alapo­sabb képzést is nyújt, sokkal több nehézséggel vihető keresztül s több anyagi áldozatba is kerül. A magyar országos iparegyesület által fenn­tartott iskolák jobban hasonlítanak ezen intézetek­hez, de tananyagok kisebb s még eddig nem mutat­tak oly szilárd jelleget, hogy országos felkarolások s keresztülvitelük gyökeres átalakítás nélkül is lehet­séges lenne. Mindenesetre ezen intézeteknek a wür­­­tembergiekkel összehasonlítása s ebből kifolyólag iparosaink kiképzésének ■— talán kapcsolatban a minta rajztanodával s a felállítandó iparmúzeummal — országos rendezése igen komoly, sőt égetően sür­gető kérdés, melyre azonban itt kiterjeszkednünk nem lehet. — Az állam pénzügyeiről a „P. Napló“ közöl egy fél hivatalos értesítést, mire mi csak azt kívánjuk, hogy úgy legyen. Ugyanis a »Napló“ ezt írja. »Az állam rendes folyó bevételei —nem jelen­tékenyen ugyan, de valamivel mégis [alatta marad­tak eddigelé a mult évi hason idő alatti rendes folyó bevételeknek, de a kormány szigorú takarékossága folytán a folyó rendes kiadások alászorítása is sike­rült annyira, hogy a bevételek és kiadások közti arány ma sokkal kedvezőbb, mint­ a múlt évben ilyenkor volt. Ezen kívü­l, mint értesülünk, még je­lentékenyebb megtakarításokra is van kilátás, mely­re csak azon egy példát hozzak fel, hogy a kormány a közigazgatás kezelő szakának közvetlen szükségle­tén kívül üresen hagy, különösen a fogalmazói szak­ban minden állomást, melynek betöltése egyáltalán nem égető szükség. Az aratási viszonyok felette kedvezőtlenek ugyan, hanem a burgonya és tengeri termés ered­ménye még biztosan belátható nem lévén, a le­hető legroszabb esetben is alig 7—8 vármegye lesz olyan, hol egészben vagy részben a nép bizonyos osztályát esetleg segélyezni kellene. Az előintézkedések erre nézve is megkezdődtek, a tényleges foganatosítás azonban a tél beállta előtt szükségesnek nem mutatkozik. Bécsi nemzetközi kiállítás. Magyarország Vili. (Az „exposition des amateurs“ magyar osztálya.) Vegyük föl magyar kiállításunk ismertetésének elejtett fonalát s tekintsünk ezúttal az „exposition des amateurs“ magyar termébe. Az „exposition des amateurs“-rel, mint az el­nevezés is mutatja, a kiállítási főigazgatóság azt czéloza, hogy magános­ok (amateurs-m­űk­e­d­­velők)oly műremekei, melyek, magántulajdont képezvén, a nagy közönség elől majdnem teljesen el vanna­k zárva, szintén közszemle tárgyai lehessenek a kiállításon. A jó eszme azonban részint részvét­hiány, részint más okok miatt nem volt keresztülvi­hető s az „exposition des amateurs“ majdnem telje­sen régiségtári jelleget nyert. — Mindamellett ez is csak haladás a kiállítások történetében s he­­lyeslendő lépés azoknak minél átalánosabbakká tételére. A művészeti csarnok udvarának északi és déli részén két oszlopzatos épület látható, a­melyekben Programm szerint az „exposition des amateurs“ volt elhelyezendő. Most azonban nagyon vegyes társaság van e két csarnokban. A jelenkor festészetével és szobrászatával békés egyetértésben férnek meg ré­gebbi századok műipari tárgyai s rég­múlt időknek a föld gyomrából kiásott csonka maradványai. A ma­gyar „exposition des amateurs« (nevezzük már csak igy'­ a hasonnevű, délre eső épületben az orosz mű­vészeti kiállítás mellett van dicséretre méltó ügyes­séggel elhelyezve. Ha az orosz művészeti kiállításból lépünk be s a bejárattól jobbra kezdjük szemlénket, mindenek-

Next