A Hon, 1873. december (11. évfolyam, 276-299. szám)
1873-12-01 / 276. szám, esti kiadás
A 0 %% azám. l. évfolyam üiadó-ki viitul : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Helizcléci <k.j: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 3 hónapra .......................................6 frt — kr. 6 hónapra................................... 12 > — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — > Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elsü napjától számittatik. WJW0B Eső Vidás. Budapest, 1873. Hétfő, dec. L Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba teve, Athenseum-épület) küldendők. (Barátok jraff& I Budapest, december 1. Budapest dec. 1. A képviselőház mai napirendje nem épen volt érdekes. A karzatok üresek is voltak, a folyosókon azonban élénk élet volt. Természetesen a Deákkör tegnapi ülése képezte a megbeszélések tárgyát. Általános a felfogás, hogy a bizalmi szavazat csak Bzlávyi személyére vonatkozott s bő emlegetés tárgya voltT minő jelentősége van az ily nemű tüntetéseknek. Mindennek daczára úgy tetszik a kormány oly jelentőségűnek veszi e szavazatot, mely a megmaradásra feljogosítja. Kerkápoly már tegnap előtt megkezdte a magánlakásába való átköltözést; tegnap e költözés beállíttatott. A házban a vélemény az volt, hogy Tisza Lajos is marad. Mondanunk sem kell azonban, hogy ezzel a miniszterválság csak momentán van mellőzve. A Deákpárt ma sem kompaktabb, mint a múlt napokban s Szlávynak a házba érkezésekor nem tudott, bár akart éljenzést rögtönözni. Szlávyt a kísérlet felsülése észrevehetőleg sértette. A deákpárti viszonyokat jellemzi különben, hogy a házban a talán elterjedt hir szerint Sennyey Pál br., ki a bizalmi szavazat előkészítésekor olybá tüntettetett föl, mintha mindenbe beleegyezett volna, magánkörökben többszörösen kijelenté, hogy a Deákkörből a legközelebbi napokban kilép, nehogy e párt fegyelme által kötve legyen. Sokat beszéltek ma az inkompatibilitás kérdéséről is. A házban az a hír van elterjedve, hogy a kiküldött bizottságnak a kormányhoz közel álló elemei a híres Tóth Vilmos féle inkompatibilitás alapelveihez kívánnak ragaszkodni. Ezzel szemben a jobboldal szabadelvű elemeiben végtelen nagy a megbotránykozás, úgy hogy az ellenzéki tagok radikális álláspontja a jobboldalban nagy viszhangra számolhat. A ház különben nyílt ülésében tömérdek indítvány, kérvény s jelentés után, amelyek közül kiemeljük a Miletics szocziális irányú indítványát, a királyi adományozáson alapuló s kötelezettségekkel egybekötött javak kötelezettségeinek megváltására vonatkozót — választott az egyház és állam közti viszonyok szabályozására kiküldendő bizottságba. A szavazási listát alább közöljük. Ezután a kérvények tárgyalása következett, amely közben először szól Simonyi, Ziákóczy Ferencz hamvainak hazaszállítása iránt. Azután a bankügyben benyújtott kérvények alkalmából Horn Ede egy szép indokolás kíséretében indítványt nyújtott be, hogy a kormány deczember végéig adjon jelentést a háznak. E javaslat — különösen miután Tisza Horn beleegyezésével oda módosítá, hogy január végéig tűzessék ki a határidő — a házban nagy viszhangot költött. Ellene szólt a miniszterelnök és Csengery, mellette Móricz Pál és Tisza. A miniszterelnök a házszabályokra hivatkozva tárgyalhatlannak mondta Horn indítványát, amely felfogásnak lehetlen voltát azonban Simonyi Ernő és Péchy Tamás dicséretesen kimutatták. Szólt még Tóth Vilmos és Zsedényi is Horn ellen, mire a kérdés föltétetvén, a többség Horn indítványát mellőzte. Ezzel az ülés fél egykor véget ért. Ülés után az inkompatibilitás ügyében kiküldött bizottság alakult meg. Legközelebbi ülés szerdán lesz. A nap érdekét a Deákpárt tegnapi konferencziája uralja; tudósításunkat arról alább veszik olvasóink, megjegyzéseink sommásabb részét reggeli lapunkra halasztván. A tegnapi lapokból fontosságra kiemelt czikk a Pesti Napló következő közleménye, melyet annál inkább utánközlünk,mert egyet értünk vele mi is. A magyar-horvát egyezmény szerint így szól e közlemény, a horvát-szlavón-dalmát miniszter képezi a kapcsolatot ő felsége és Horvát-Szlavon- és Dalmátországok országos kormánya közt. A horvát országgyűlés által alkotott törvények e szerint a bántól ezen miniszterhez tétetnek át és s ez által terjesztetnek föl szentesítés alá. A szentesítés a bán és a miniszter együttes ellenjegyzése mellett adatik ki. A miniszternek tehát természetszerűleg jogában áll a szentesítés megtagadását is ajánlani, illetőleg a törvényjavaslat fölterjesztését megtagadni. A horvát egyezmény újabb revisiója folytán a horvát miniszter ebbeli joga arra szoríttatott, hogy a horvát országgyűlés által megszavazott és a bán által hozzá áttett törvényjavaslatot a miniszter tartozik a koronához felterjeszteni, de joga van eltérő véleményt is mellékelni. Most már Horvátországban ezen módosítást némelyek úgy kívánják értelmezni, hogy e szerint a miniszter nincs is hivatva a szentesítést ellenjegyezni. Arról, hogy váljon a Horvátországban legközelebb felszínre került eme nézet tágabb körökben is pártolásra talál-e, nincs tudomásunk; annyi bizonyos, hogy e kívánság határozott ellentétben áll a kiegyezési törvény positív rendelkezésével és szellemével, valamint a horvát miniszter törvényszerű hivatásával. Nem szándékozunk egynémely horvát töredék ezen kívánságában az alig megpecsételt revisió revisiójára irányult hajlamot keresni, de arról értesitnek minket, hogy itt Budapesten az ily kívánság a leghatározottabb ellenzéssel fogna találkozni. Az új franczia kormány újonnan belépett tagjairól a következő adatokat találjuk a „Siecle“-ben: A négy új miniszter közül ketten: Larcy és Fourtou már tagjai voltak a Thiers kormányának is. — A szélsőjobbnak már nincs többé képviselője a kormányban, miután abból Ernőül és la Beuillerie visszaléptek. Larcy és Depeyre a Colbert-féle csoportozatnak tagjai, mely magát mérsékelt jobboldalnak is nevezi és melynek mostanig Larcy volt elnöke, Decazeshy a jobbközéphez tartozik. Fourtou egy pártnak sem tagja, hanem azon képviselők közé tartozik, kik a két centrum között ingadoznak s a körülmények, kilátások szerint majd ide, majd oda szegődnek. Az ily szőrü-bőrü emberek segítségével buktatták meg Thierst. Dec az es, ki csak nemrég hagyta el a londoni franczia követséget, egyike a monarchista pártok legjelentékenyebb tagjainak. A 30-as bizottságban külön vált Brogbergtől s Lucian Brunnel a jobboldal és szélsőjobb tagjaival szavazott, kik elleneztek minden transactiot Thiers-el és Dufaureval. Nevezetes még arról is, hogy egyike volt azoknak is, kik a legtevékenyebb részt vettek a fusionista törekvések és cselszövényekben. Decazes hg. 54 éves és diplomatiai pályáját atyja befolyása segélyével kezdette meg s Francziaországot Madridban és Lissabonban képviselte. A császárság utolsó éveiben magánéletbe vonult vissza; a nemzetgyűlésbe pedig 1871. február 8-án választatott meg. Larcy a Thiers-féle kormányban mint közmunka és közlekedési miniszter vett részt azon időtől fogva, hogy a nemzetgyűlés Bordeauxban megalakult egész 1872. júniusig . A 20-as bizottságnak ő volt elnöke. Depeyre, toulousei ügyvéd, a nemzetgyűlésbe 1871. febr. 8-án választatott Haute-Garonne megye részéről. Jelentékeny politikai múlttal épen nem bir. A legitimista párt tagja és nagy tevékenységet fejtett ki a fusio létrejötte érdekében. Hogy most miniszterré lett, azt csak azon szerepnek köszönheti, melyet a Mac-Mahon hatalma meghosszabbítása kérdésében kiküldött bizottságban játszott. Fourtou, legifjabb tagja a kormánynak. A kamarába ő is 1871. febr. 8-án választatott meg legkivált a clericalisok segélyével Dordogneban, hol a császárság alatt alpraefekt volt. A legitimisták soraiban foglalt helyet, de lassanként átment aztán a jobbközéphez és az 1872. nov. 13-ki hires elnöki izenet alkalmával Thiers mellett szavazott Kerdhel propositioja ellen. Thiers őt kiszemelte miniszternek, hogy ez által létrehozza a két centrum között annyira keresett, de soha el nem ért egyezséget. Thiers kormányának bukásával ő is kimaradt a kormányból, azóta folyton a jobboldali pártcsoportozatokkal szavazott, de egyiknek clubbjába sem íratta be magát. Vasárnap reggeli lapunkban említettük volt a nemzetgyűlés nov. 26-ki ülésében megválasztott alkotmánybizottsági tagokat, névszerint 13-at, a választás 27-én folytattatok, mely alkalommal még a következő öt választatott meg általános többséggel: Daru gróf, Paris, Chesnelong, Sugny és d‘Audelarre marquis. A nov. 28-ki ülésben még hat tag választatott meg — mindannyian jobboldaliak. Az összesen megválasztott 24 tag között csak három republikánus van: Rémusat, Laboulaye és Waddington. Még 6 tag választása van hátra. Az utóbb említett ülésben ada az uj kormány tendentiájának egy jelét is. Brogle hg, a kormány alelnöke (és belügyér) ugyanis egy törvényjavaslatot terjesztett be, mely szerint az organikus törvények megalkotásáig a megyék, kerületek és járások főhelyein a mairek a köztársaság elnöke által neveztetnek ki, a többi községekben pedig a maireket a praefektek nevezik ki. A mairek a községtanácsnokok közül nevezendők ki. A praefektek és alpraefektek a megyék, kerületek és járások főhelyein rendőrfőnöki functiokat végeznek, míg a többi községekben a rendőrséget a mairek kezelik a praejektek ellenőrzése mellett, íme a centralisatio. Az mit sem változtat a dolgon, hogy ez állapot csak az organikus törvények megalkotásáig van kilátásba helyezve, mert több mint valószínű, hogy azok is ily szellemben fognak megalkottatni. Távirati utón még arról is értesülünk, hogy a megyékben fenállott ostromállapot közelebb meg fog szüntettetni ugyan, hanem e helyett cserében a sajtó az 1852-ki szigorú rendszabályok alá fog helyeztetni. A „Virginius“-ügy legújabb stádiumára vonatkozólag novemb. 26-ki kelettel a »Times« következő sürgönyt közöl Philadelphiából : „A béke biztosítva van. Az amerikai ultimátumnak megfelelőleg a madridi kormány oda utasította washingtoni követét, Polo de Bernabe tengernagyot, hogy tudósítsa Fisb államtitkár urat, miszerint Spanyolország kész és el van határozva kiadnia „Virginiust“ és eleget tenni az Egyesült Államok más követeléseinek is azon feltétel alatt, ha ki lesz mutatva és bebizonyítva, hogy a »Virginiusnak teljes joga volt igényt tartani az amerikai lobogót megillető uralomra. Az államtitkár megmaradt a mellett, hogy egyedül az Egyesült Államokat illeti meg a jog és nem Spanyolországot is, hogy döntsön a felett, hogy vájjon átlépte e a „Virginius“ ama jogát, hogy amerikai lobogó alatt evezzen és hogy az annak fedélzetén levő legénység megsértette-e az Egyesült Államok törvényeit. Követelte továbbá azt is, hogy a szabályszerűleg kiállított amerikai papírok vezetése szembetűnő bizonyíték arra, hogy a »Virginius« amerikai hajó volt és hogy a „Virginius“ kiadása a még életben levő foglyokkal együtt minden tárgyalást meg kell hogy előzzön.« Egy másik, Washingtonból, nov. 26-án keltezett távirat szerint az amerikai senatus bizottsága kimonda, hogy a „Virginius“ visszaadása meg fog szüntetni minden okot a háborúra és lehetségessé teendi az Egyesült Államokra nézve, hogy diplomátiai tárgyalásokba bocsátkozzanak. A baloldali kör tegnap tartott értekezletén az állam és egyház közti viszonyok rendezése tárgyában kiküldött bizottságba kijelölte: Benes Döme, Gullner Gyula, Lükő Géza, Nikolics Sándor, Simonyi Lajos dr., Szentimrey Elek s Tisza Kálmánt. Ezenkívül még a mentelmi bizottságnak Becze Antalra vonatkozó jelentése került szóba, mely azonban függőben hagyatván, a közelebbi értekezletre halasztatott. — A Deákkörből. A Deákpárt vasárnap d. e. 10 órakor tartott értekezlete igen látogatott volt, s mondhatni, a párt teljes számmal jelent meg, kivéve a minisztereket, kik a napirend természeténél fogva távolmaradtak. Első tárgy a 27-es bizottságba a párt részéről választandó 18 tag kijelölése volt. A kijelölő bizottság 36 tagot jelölt ki, a választás a délután 5 órát a kitűzött értekezleten fogván eszközöltetni. Ezután következett a napirend. Perczel Béla elnök megemlítvén, hogy néhány nap óta azon hít szárnyal, hogy a minisztérium és Saláry József miniszterelnök lemondani szándékszik, azt hiszi, hogy különben is bőségben levő bajainkat csak növelné e bir valósulta; a jelen viszonyok legkevésbé sem alkalmasak miniszterválságra. Elérkezettnek vél az időt arra, hogy a Deákpárt, mely a többséget képezi, a helyzettel foglalkozzék, felhívja tehát a pártot, hogy azon higgadtsággal, mely a párt tanácskozásait jellemzi, a helyzetre és a teendőkre nézve minden tartózkodás nélkül nyilatkozzék. Erre szót emelt Bánó József, a helyzet komoly, a legközelebbi időkben történendőktől függ az ország jó vagy rész sorsa, s ha az bizonyulna be, hogy Magyarország nem tud alkotmányosan kormányozni, bizonnyal a monarchia másik felének sorsa is koczkán állana. Szónok véleménye szerint jelenleg 3 szempontot kell szem előtt tartani, 1-ször. Készen kell lenni minden áldozatra, az országot meg kell menteni, — 2-or tárgyilag kell sine ira et studio minden szenvedély nélkül vitatni a kérdést és 3 or legyünk teljesen őszinték, hogy tudjuk, hol a baj. Mindenekelőtt visszautasítja azon vádat, mintha a párt nem támogatta volna eléggé a kormányt — mit a visszalépés okául felhoznak, — a párt e tekintetben példátlan lojalitással járt el, s compaete támogatta a kormányt mindig. Azt is mondják, hogy mihelyt az ellenzék azon meggyőződésre jut, hogy fel kell hagyni a közjogi kérdés feszegetésével, s azzal fel is hagy, nálunk felbomlás processusának kell végbe mennie. De én ezt — úgymond — kombinálni nem tudom, s nem tartom helyes okoskodásnak, mert ha a baloldal egy része átlátja, hogy fel kell hagyni a közjogi ellenzékkel, azért hogy az ország ügyei jól folyjanak, nekünk erre nem lehet azzal felelnünk, hogy azért, hogy az ország ügyei jól folyjanak, mi pártokra szakadunk. A baj onnan keletkezett, hogy mikor ezen minisztérium megalakult, első alakulása története is olyan volt, mely a párt egy részében visszatetszést szült, és már ezen szempontból is bajos volt a kormány helyzete; hozzájárult ehez az ország pénzügyi helyzetének rész volta, a termésre való kedvezőtlen kilátások. A mostani nehéz viszonyok közt nem veheti rész néven tőlünk senki, ha mi az országra közeledő veszély elhárításán tanácskozunk, sőt én ezt természetesnek tartom, mi ha nem lenne így, igen fájdalmas volna, mert annak volna jele, hogy azok, kik elsősorban hivatnák a haza ügyeiről gondoskodni, azt semmibe se veszik, nem törődnek vele. Mi felelősek vagyunk az országnak, felelősek saját lelkiismeretünknek, ha látjuk, hogy az ország ügyei nem mennek úgy, mint óhajtanék, magunknak kell arról gondoskodni. A kormánynak ezt nem lehet rész néven vennie, mert ez annak a jele, hogy a párt, mely tud gondolkozni, tud érezni, tudni fogja azon kormányt támogatni, mely az országot a veszélyből kivezeti. Hogy a bajon segítsünk, támogatnunk kell a jelen kabinetet, mert én megvallom őszintén, más kormányt, mint a Szlávy - kabinetet lehetőnek ezúttal nem tartok és én azt támogatni kívánom, de megkívánom azt is, hogy férfias kézzel fogja kezébe a gyeplőt, — mondja meg, mit akar tenni, ha fogjuk látni, hogy ezen eszmék olyanok, melyek az országot lábra segíthetik, tántoríthatlanul fogja követni a párt. Ezelőtt 7 évvel azon kegyelmet kértem az istentől, hogy adjon békét, mely alatt az alakulás művét bevégezhessük, a gondviselés megadta, ha ezen párt, ezen kormány nem fogja felhasználni a kedvező időt, megérdemli sorsát és elpusztul okvetlenül. E többszörös helyesléssel megszakított beszéd után szót emelt Csengery Antal. Maga is azt hiszi szónok, hogy — mint Bánó mondá — magunk irányában az őszinteség kötelességünk, de kötelességünk az őszinteség a kormány irányában is. Azonban azt hiszi, hogy egy távozó kormányt recriminatiókkal akarni visszatartani nem a legjobb mód. Alig keltek szárnyra a hírek az átalános kormányválságról, mely bennünket fenyeget, máris feltárult előttünk a veszély, mely a jelen körülmények közt ily válság által elsősorban a Deákpártot s utána az országot fenyegeti. Az a párt, mely a kiegyezést létesítvén, visszaszerezte a nemzetnek alkotmányát, kivívta az alapot a melyen tovább fejlődhetik, a mely békés utón létesítette, a mit 48 fegyverrel nem tudott kivívni, — a nemzet e tekintélyes pártja, mely az ország oly szép tehetségeit foglalja magában, oly helyzetbe jutott, melyben, ha a mostani miniszterium visszalép, bármely kitűnő tehetségek vannak e párt kebelében, új kormány alakításának lehetősége nem mutatkozik S ha e párt nem képes erős és tartós kormányt alkotni saját kebeléből, vállalkozhatnak-e arra a parlament többi pártjai? Már csak annálfogva se vállalkozhatnak, mert kisebbségben vannak. Szükségesnek tartom, hogy pártunk kebelében felderittessenek a válságos állapot okai, mert ha az indokok, melyek a válságos helyzetet előidézik, nem ismertetnek, nem hárittathatnak el azok s mig el nem hárittatnak, a válságos helyzetből nincs menekvés. Nem vizsgálom mennyi része van a bajnak, azon nagy szerencsétlenségben, hogy pártunk vezérét betegsége akadályozza részt venni a párt értekezéseiben. Tudjuk, hogy az ő megjelenése, föllépése válságos perczekben hányszor volt képes az egységet pártunkban visszaállítani. Részemről egy perczig sem kétkedem, hogy a válság, mely kitöréssel fenyeget, ha nem is ily alakban, mint mutatkozik, előbb-utóbb be fog következni. Az alap kivívásának nagy feladata hozta össze, ez alap megőrzésének szüksége tartotta egybe mindeddig pártunk különböző elemeit. E különböző elemek közt a reformkérdésekben csak folytonos transactiók közt volt lehetséges előhaladni. S ha alkotásainkban lasabban haladtunk, mint talán az annyira hátramaradt ország érdeke kívánta volna és ha ez alkotásokban hiányzott olykor az egység, a kellő öszhangzat, épen ez érintett eljárásnak volt tulajdonítható, amelyet a reformkérdésekre nézve különböző elemekből alakult pártban szükségkép követnünk kellett. Előre látható, hogy ily pártban az egység örökké nem tarthat. Minél nagyobb reformkérdések megoldásának szüksége forog fen, minél inkább előtérbe lépnek oly kérdések, amelyekre nézve nem csak nálunk, hanem világszerte különböző nézetek uralkodnak az államférfiak közt, annál inkább várható volt az elvi differentiák feltűnése oly pártkebelében, mely nem elvi programm alapján jött egybe. S hogy ez idő közel van, ha már el nem érkezett, mutatják azon zászlóbontogatási kérdések, amelyeknek a napokban tanúi voltunk. A párt különböző töredékeinek ezen szárnypróbálgatási kísérleteiben , s azon körül fényben. A „HON“ TARCZAJA. A királyi estélyen. . . Kétezerötszázan voltak meghíva, s megjelenek kétezeren. Hogy a többi ötszáz is miért nem jött el , azt nem tudom. Azt láttam, mikor Madarász hatalmas filippikáját végezte a jubilaeum ellen, akkor nyomták a kezébe a meghívót a királyi estélyre. Nem tudom egész bizonyossággal, hogy ott volt-e ? A lépcsőn találkoztam az én kedves barátommal és hajdani fogolytársammal, gróf Zichy Nándorral. A bejáratnál szokás szerint huzakodni kezdtünk, hogy melyikünk bocsássa a másikat elől ? »Te főrend vagy !« — »De te vagy az elsőrendű gonosztevő;« — »Igaz, hisz ebben a rendben ballagtunk a tömlöczbe is.» — N. . . barátomnak egy államgazdászati czikke miatt. — Boldog idők voltak azok! Mikor elloptuk a tömlöczből magát a profuszt s kinn a svábhegyen olyan jót tettünk magunkkal, egy palaczk Schiller mellett, hogy alig találtunk vissza porkolábostól a tömlöczbe. A generális meg azalatt oda ment, meg akart bennünket látogatni, aztán nem talált senkit, aztán összeszidta a Platzkommendást. A Platzkommendáns aztán, mikor megkerültünk, feljött hozzánk, félóráig anekdotázott, s akkor azt mondta: el ne felejtsék önök, hogy én most önöket megdorgáltam. Csak egy hónapig tartottak e szép napok, a többire amnesziát kaptunk. Most azt hallom, hogy gr. Z... N.-ral az akkor elengedett 11 hónapot, mint pénzügyminiszterrel akarják leületni. Igazán sajnálni fogom, mert derék ember s nekem igen jó barátom. A királyi teremben aztán összetalálkozunk a hajdani generálisunkkal is, a Platzkommendánsunkkal is s igen örülünk, hogy egymást újra látjuk. A királyi elfogadó terem bizony nem igen nagyszerű terem, hosszú és keskeny, de jó az nekünk , mert legalább kénytlenek vagyunk egymáshoz közelebb simulni. Nekem az a szerencse jutt hogy csupa püspökök közé kerüljek. A társaság legmagasabb férfia (nem a király, hanem Apponyi Albert képviselőtársam) azzal üdvözöl, hogy: »megkérdeztem'TRIP Setingertől, várjon* JÓT kitaláltad-e titkos intenzioit a Hon vezérczikkében ? »No, és bizonyosan'‘TzrTetéltS' írj' fiogy »fŐk‘efésen'.«'— »Kétséget sem szenved.“ De ime egy igazi király is közelit. A zongorakirály Liszt. Egyszerű fekete kabátban, melyet három nagy csillag diszit a mellén, a nyakában pedig egy hosszú lánczra függesztve csüng valami negyven érdemrend. Úgy hiszem, egész Európa ott van. Már most én miről kezdjek el beszélni ennyi főpap között? Elkezdem szidni a tanfelügyelőket. S íme olyan egyetértés támad egyszerre közöttünk, mint a paradicsomban. A terem lassankint megtelik, a hőség afrikai, s minden ember prémes mentével a vállán. Két-három ifjú képviselő, aki azt képzelte, hogy itt táncz lesz, fekete frakkban állít be közénk. No azok kikapnak a miniszterektől. „Hiszen nem a ti számotokra volt az oda írva a meghívókra, hogy „vagy fekete frakkban“, hanem a horvát képviselők kedvéért.« Fényes egyenruhák, magyar diszköntösök, stikkolt titkos tanácsosi frakkok, lmaezin papi palástok sürü tömege között tör utat egy-egy honvédtábornok, lángszinü dolmányában. Andrássy Gyula adomázik: könnyű neki: övé Europa s az nem kér enni. Egyszer aztán hangzik az ajtónállók, rendezők botkopogtatása, megnyílnak az ajtók a királyi lakosztály felől s ami ekkor történik, az leírhatatlan, mivel hogy mi, kik a terem közepén állunk, nem látunk az őseinktől semmit. Egyszer aztán jön a belügyminiszter a tömegen keresztül úszva, int egyikünknek másikunknak. Szó nélkül megértjük. Ketten hárman a coalitioból egymásnak vetjük a vállainkat. Tisza Kálmánt közrevesszük. Simonyi Lajost előre bocsátjuk réstörőnek ; hol könyökkel, hol könyörgéssel kivergődünk a tisztásba s felállunk a félkörben, mely ő felségeik körül eleven falként képződött. A király honvédezredesi egyenruhát visel; a királyné fehér selyem öltönyt ezüst himzetekkel; sötét szőke haja egyszerű fürtökbe szedve s gyémánt diadémmal átszoritva; válldereka gazdagon ükitve brilliant virágokkal, mig nyakáról smaragd és gyémánt riviére folyik alá, diónyi nagyságú gyémánt csüngőben végződve. De ékszert és gyémánt hímzetét csak addig lát az ember a királynén, amig távolról látja. Mikor szemben áll vele, a kristályok minden tüze láthatlanná lesz az ő tekintete előtt. Először is a magyar szó igen szépen hangzik a királyné ajkairól; azután nemcsak az ajkai beszélnek, de minden vonása beszél, különösen a szemei. Szemeinkkel is hallgatjuk, mit beszél. Tekintete elhomályosítja még koronája fényét is; nem a királynőt látjuk benne : nem a nőt, hanem a mentőt. Ezt mindenki mondja: ez közvélemény, tehát nem hizelgés. Hozzám e szavakat mondá ő felsége: »régen láttam már önt.« Hódolattal viszonzom: »én pedig mindig magam előtt látom felségedet, azon pillanat óta, midőn megadatott a kegy szerény munkámat felségednek átnyújthatni.« — »Ön azóta is sokat dolgozott.« — „Azt hiszem, hogy porszemeket hordok vele hazám épületéhez. — „S ön mentül többet ír, nekem annál többet kell olvasnom.« — »Felséged az irodalom pártolásban is első asszonya nemzetünknek. — „És ön mindig dolgozik ?« — »Ez az élet rám nézve.« — »Akkor ön boldog ember.« — „Ma valóban az.« —Aki királyné kegyteljesen beszélt Tisza Kálmánnal, Simonyi Lajossal, Keglevich Bélával és azután másokkal, a kiknek többször is jut alkalom a királyi trón fényénél melegedni. — Mi az egyes sugarakat is följegyezzük, a mi nekünk és barátainknak jut belőle. Még azután abban a kiváló szerencsében is részesültem, hogy ő fensége József főherczeg, a magyar honvédsereg főparancsnoka lépett hozzám e szavakkal : »Én most egészen a jövő Században élek, minden nap azt olvasom.« — »Rettegek, ha arra gondolok, hogy müvemet ily kiváló katonai tehetség veszi birálat alá.« — »Sőt én nekem épen, hadászati dolgok tetszenek benne legjobban. E egészen hiszem, hogy valamikor fel fogják találni a repülőgépet s az teljesen megváltoztatja a mostan hadakozási rendszert.« És azután ő fensége oly kimeritően elbeszélgetett a magyar litteraturáról, hirlapokról és írókról, mint akár egy akadémikus. Lapjainkat pedig minden nap olvassa, mint ahogy az akadémikusok nem. ) A királyné körüljárta már a cerclet s még egy embert akarna látni; Liszt Ferenczat. Azt is előkeresik valahonnan a labyrinthból. A nagy maestro míg áthalad a félkörön, elveszít a nyaklánczáról egy érdemrendet, egy gróf felkapja s utána siet vele . Liszt rá sem ügyel, mit neki az az egy érdemrend : észre sem fogja venni, hogy hiányzik a sok közül. S aztán a nagy maestro azt a barátságot teszi meg velem, hogy épen mellém áll, míg a királynéval beszél, a miért én hálából elengedek neki egy rész életet a fölött, hogy francziául beszélt vele. Ezzel végződik a cercle, a királyi pár visszahúzódik, a vendégsereg az étterembe siet. Hajdanában a szultánoknál az volt a mérlege a kedvencz sereg, a janicsárok jó, vagy rész kedvének, hogy a feltálalt »piláfot« siettek-e elfogyasztani, vagy ott hagyták ? — Meg lehet nyugtatva ő felsége, úgy még janicsárok piláfot soha el nem pusztítottak mint az ő hívei. Az egyik pohár bordeauxi meg a másik között azt az Tídomát hallottam, hogy a TiTraty azt kérdezte Ivánka Imrétől , hogy micsoda párthoz tartozik most? »Én mindenben Ghyczy Kálmán után megyek.« — „De hátha Ghyczy Kálmán a képviselőház elnöke talál lenni, akkor hová megy ön ? — (Nem tudom, hogy úgy volt-e?) Mert bizony Bittó Pistának alásütjük az elnöki székét, a mertő deákpárti konferenciákat tartogat. Fél tizenegykor oszlottunk szét, a királyi^cP—>vtától a György térig, hol a hatszáz kocsi közül kiki keresheti a magáét, jó hosszú sötét út vezet. — A sötétben mellém kerül egy hozzám hasonló fekete dukás egyszerű alak. — Ez csak Kerkápoly lehet. Megszólítom. »Rá sem ismernél az emberre, a mióta nagy úr lettél; bezzeg, amíg szegény miniszter voltál, csak megláttál.« »Még szegény miniszter vagyok. Még nem vagyok négy úr, de az leszek nem sokára.“ »Dehogy ! Hiszen jönnek már a bizalmi szavazattal.“ »Későn jönnek. Már most csinálják jobban a kik jobban tudják.«Megmondta, hogy kik, de nem árulom el. Azzal elváltunk. Ő ment haza gyalog Szegény miniszter! — Jókai Mór, I