A Hon, 1874. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1874-02-01 / 26. szám
26. szám. XII. évfolyam. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. díj: Postát küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás Éti kiadás együtt: 3 hónaapra........................................® *rt kr. 6 hón.j.ra........................................12 * » Az esti kiadás postai külünküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó eisfia napjátil számittatik. J Előfizetési felhivás: „A HON“ XII dik évi folyamára. 1, „„ . . . . | Előfizetési árak: Félévre..............................12 frt Negyedévre...........................6 frt Egy hóra..............................2 frt frS§£~ Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Reggeli kiadás POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, jan. 31. A feladat áttekintése. Azt, hiszem, hogy ha nem akarunk a „Schlagwort,ok”-nál maradni, akkor nem elégedhetünk meg az önkormányzati kérdés pénzügyi és közigazgatási szempontból való megoldásának azon alakjával, hogy a vármegyei költségeket az államköltségvetésből áttegyük a megyei budgetbe, sőt megnöveljük ezt még a tanügyi költségek, közlekedési kiadások nagy részével és a pénzügyi végrehajtás egész kiadásával is. Mert a reform nem a teendők dislocatiójában, a megtakarítás nem a kiadások áthelyezésében áll, hanem annak czélszerűbb kezelést, biztosabb, gyorsabb, olcsóbb végrehajtást és közigazgatást, továbbá tetemes megtakarításokat kell eredményeznie, ha azt akarjuk, hogy készségesen végrehajtható, szép eredményeket felmutató és általában meggyökereztethető legyen a czélba veendő reform. Ezt csak a közigazgatás szerves anyagi és alaki reformjának előleges elvi megállapítása által lehet biztosítani. De azt vesszük észre, hogy erről van legkevesebb szó, többet, beszél a kormány is, a 21-es bizottság albizottsága is a vármegyei kikerekítésről, mi nagyon kis mérvben lesz erre befolyással, mint, a közigazgatási és pénzügyi teendők czélszerűbb beosztásáról és felosztásáról, mitől függ a czél elérése, a feladat megoldása. A reform irányból azt vesszük ki, hogy az önkormányzati teendők szaporodni fognak, ennek, amennyiben eredményeket látó érdekeltséget és erőt nyújtó hatáskört biztosítanak a vármegyéknek , örülhet, az önkormányzat minden barátja. De máris nem egy aggályteljes hang emelkedett az önkormányazt terheinek nevelkedése iránt, ami, ha oly mérvben következik be, melyben az állambudget, a házipénztár által és a közigazgatási,közlekedési, adóügyi kiadások átruházása miatt könnyebbül, elrémítő, kedvet és erőt kiölő teherrel fog súlyosodni az az önkormányzatra. Ezért kell a figyelmet az anyagi közigazgatási reformra, és annak alaki szervezetére fordítani. A főispáni, alispáni, szolgabírói és bizottsági teendők új beosztásáról gondoskodnunk kell, ha fel akarjuk ölelni az önkormányzatban az adóügyet, békebírói teendőket, közlekedési ügyek nagyobb részét is közigazgatási mellett; mert ha a teendők uj beosztásának csak az lesz eredménye, hogy a kormány közegek helyét, növekedő számmal és költséggel önkormányzati közegek foglalják el a vidéken és a központi kormányzat egész nehézkes gépezete megmarad, akkor szabadabb vagy jobban mondva: szélesebb mozgást nyert ugyan az önkormányzat, de a polgárság terhei nem apadni, hanem növekedni fognak, és igen könnyen megeshetik az is,hogy a közigazgatás sem fog javulni: ha mindjárt már magát a decentralisatiot is, amennyiben lehetőbbé teszi a megtakarítást és jó ellenőrzést, magában is javulásnak, reformnak tekinthetjük. Ha a központi kormánygépezetet egyszerűsítjük azáltal, hogy a sok ellenőrzéstől, a fogalmazói és segédszemélyzet egy részétől megszabadítjuk, ezt főleg az önkormányzattal szemben kell tenni, mert igaza van Zsedényinek, hogy a sok felterjesztés ok nélkül való munkát és költséget okoz fenn és alant egyaránt. Ha a főispáni állás, politikai ellenőrnek, tényleges elnöknek megtartatik, akkor az önkormányzat és kormány közti érintkezés minimumra szorítható le. Ha a közigazgatási igazságszolgáltatás szervezve lesz a vármegyék egyik állandó hatóságában és a központi közigazgatási székben, akkor a legtöbb sérelmi ügy a kormányi és bírói költséges, lassú út kikerülésével, rövid úton, első folyamodásban szóbelileg elintézhető lesz és e mellett a hivatali felelősség úgy lesz foganosítható, hogy az önkormányzatban sem lesz szükség ellenőrzési bureaukratiára a teendők szaporodása daczára. Ha a békebirói teendők a szolgabiróknak osztatnak be, mi a közjegyzőség keresztülvitele mellett lehetséges lesz, akkor ezek száma 370-ben nem állapítható meg, de bizonyára nem lesz szükség oly személyzet szaporításra sem, hogy az a megtakarítható igazságügyi költségeket feleméssze és a polgárság időben, költségben sokat fog nyerni ügyeinek a helyszínen való gyors elintézésében. Míg az ingyenes állandó választmány vagy másképen nevezhető közigazgatási igazságszolgáltatási fórum, költséget nem okozva, fogja biztosítani a pontos kezelést és gyors végrehajtást, az alispánnal élén. A katona-ügy megmaradhat mostani beosztásában, de a megyei pénzügyi teendők a házi pénztárral és az állami adók eshetőleges kezelésével tetemesen fognak szaporodni. Pénztári kezelést takarékpénztárakra kellene bízni, melyek az átlagos forgalom időközi (csak havi) hasznosíthatása fejében magukra vállalnák a könyvvezetést, csak ellenőrre lenne szükség a vármegye részéről. A végrehajtást egy szolgabírói segédre vagy e végre mellé rendelt közegre kellene bízni : ezek költsége (miután egyéb teendőkre is használtathatnának) nem fogna az adóvégrehajtók költségébe kerülni. Csak a pénzügyi hatóság teendője fogna új szervezetet igénybe venni: ezt a pénzügyi igazgatóságok közbenső fórumának megszüntetésével úgy kellene szervezni, hogy legyen egy központi pénzügyi bíróság (mint a földadónál már meg van teremtve a központi bizottság) és ez (nem pedig a pártra támaszkodó pénzügyminiszter) döntsön végérvényesen akár a kivetési, akár becslési, akár végrehajtási kérdésekben az önkormányzati pénzügyi hatóságtól hozzá fellebbezett ügyekben. Ami a pénztári kezelést és elszámolást illeti: igénytelen nézetünk szerint erre elégséges annyi pénzügyi hivatal, ahány pénzügyigazgatóság van most, ezeknél lehetne a bélyeg-, illeték és fogyasztási adók ügyét is összpontosítni: királyi adóhivatalra (annál kevésbé 278-ra) szükség nincs. A központi pénztárkezelés bankszerüleg vezetve és az állami számszék ellenőrzése alatt úgy szervezhető, hogy mindenik minisztériumban egy utalványozó és egy ellenőrző közeg elégséges legyen a kiadások vezetésére, így vagy ilyen formán kellene szervesen megszabni a közigazgatási reform főbb beosztási pontjait, hogy azután az életben is, a berendezésnél a szigorú egyszerűség és czélszerűség eredményezzenek jó közigazgatást és nagy megtakarítást. Mert ha csak az állam nyakáról a megyékre sózzuk a költségeket és a bureaukratiát, akkor nem csak hogy közigazgatási reformot és megtakarítást nem érünk el, de a mellett a terhek súlya alatt megöljük az önkormányzatot is! H. S. és elfogadható indokolása nélkül, helytelenül vagy épen be nem szolgáltatnak, azok a központból kiküldendő tisztviselő által a mulasztást okozott közeg rovására és költségére a helyszínen gyüjtetnek. Jogtalannak tartott ily végrehajtás ellenében az illető rendes per útján kereshet ovoslást. 10. §. Ezen törvény végrehajtásával a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter bizatik meg. Budapest, 1874. Vasárnap, febr. 1. 8*erko Sz,t úji iroda t Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illeti minden közlemény » szerkesztőségim?, intézendő. Bermentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.. - Kéziratok nem adatnak vissza iffilmr.TK&FEI. szÍBtngy mint-Kiűzetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. -— Törvényjavaslat az országos statisztika szervezéséről. Keleti Károly a hivatalos statisztikai közlemények legutóbbi füzetében, utalva jelen statistikánk hiányaira, a következő, lényegében igen helyes törvényjavaslatot közli: Törvényjavaslat az országos statistika szervezéséről. 1. §. A kormányzat, a törvényhozás és a társadalom, valamint a tudomány igényeinek kielégítése végett a magyar korona országai állapotának leírása és évről-évre változó viszonyaiknak nyilvántartása elrendeltetik. 2. §. Az országos statistika vezetése, a statistikai adatoknak országos gyűjtése, feldolgozása, összeállítása és közzététele a központi statistikai hivatalt illeti, mely közvetlenül a földmivelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszternek van alárendelve. 3. §. A központi statisztikai hivatal mellett, mint tanácskozó testület, az országos statisztikai tanács áll, mely az egyes szakminisztériumok képviselőiből, valamint a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter által kinevezett szakférfiakból alakul. A tanács elnöksége ezen minisztert vagy helyettesét illeti. 4. §. Ezen tanáccsal a központi statistikai hivatal útján megindítandó országos felvételek tervezete és mintái véleményadás végett mindenkor előre közlendők. Ugyancsak a statistikai tanács előleges, a tudomány igényeinek szempontjából adandó véleménye alá bocsáttatnak a szakminisztériumok által saját czéljaikra elrendelt új felvételek tervezetei is, kivéve ha a közszolgálat érdeke halasztást nem tűr, mely esetben azok a tanáccsal utólag közlendők. 5. §. A kormányközegek, egyházi és világi törvényhatóságok, valamint a községek kötelesek az 1. § ban kitűzött czélra szükséges adatokat megszerezni és a központi statistikai hivatalba beszolgáltatni. Köz- és magánintézetek, egyletek és társulatok működésük köréből a fentebbi czélra szükséges adatokat a statistikai hivatal felszólítására közvetlenül tartoznak oda beküldeni. 6. §. A statistikai anyagnak hivatalos után gyűjtése, szakszerű megbirálása, összeállitása és beszolgáltatása végett minden törvényhatóságban (megye, szék vidék és kerület, szab. kir. és kiváltságos város) állandó statistikai bizottság alakittatik. 7. §. A központi statistikai hivatal és tanácsnak, valamint a törvényhatóságok statistikai bizottságainak ügykörét külön utasítások szabályozzák. 8. §. Ezen utasításokat a statistikai tanács meghalgatása után a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter állapítja meg. 9. §. A statistikai adatok helyességéért és pontos beszolgáltatásáért a törvényhatóságok vagy az ezeket közvetlenül nyújtani köteles intézetek, egyletek és társulatok (5. §.) felelősek. A mely adatok megfelelő hivatalos felszólítás után, a mulasztás kellő A mai ülésről. (Országgyűlési karczolat.) Első megjegyzésünk az, hogy náthás embereket nem kellene bebocsátani az országgyűlésre. Mind agyonköhögik a leghatásosabb helyeket. Kár, hogy a gyorsiroda, mely fel szokta jegyezni a »helyeslést«, »mozgást«, »derültséget«, »zajt« és »közbeszólásokat« — nem jegyzi egyúttal a »közbeprüszentés«eket« és »köhögést« is, mely esetben sok alkalma nyílnék helyes világításba tüntetni fel a helyzetet egy-egy jobboldali, vagy baloldali, gúnyos vagy gyanús »közbeköhintés« által. Ilyen köhögős gyűlés volt a mai is. S akárminő heves vihar előzte is meg tulajdonképi tárgyát, — mégis lágy zephyrré változott az orkán ama nagyszabású előrohamaival szemben, melyeknek ma voltunk tanúi. Ahhoz a forgó szélhez, mely ma minden szemetjével fölkavartatott, a keleti vasút hírhedt ügye szolgáltatta az anyagot. Tele ház. A karzatok, mint az amphitheatrumban, zsúfolva női közönséggel, mely vagy nagyon sokat érthet a szóban forgó kérdéshez, vagy azt jött nézni, nem lesz-e emberhalál. A mi köztudomás szerint gyenge idegeknek való látvány. A spectaculumot Eötvös Károly kezdte meg, mint a központi bizottság előadója, pártolván a kormány javaslatát, melyet elfogadni szükség, miután a keleti vasút összes ügyeinek kellő tárgyalásához »bizonyos nyugalom« szükséges, ami most nincs meg, de ami e javaslat elfogadása által elérhető. Mély hallgatás üdvözölte az előadó jeles indokolását, kellőleg méltányolván előbb azt a fölfedezését, hogy »a pálya nyitva áll.« Ekkor fölállott a ház reszketeg hullámzású szónoka, Zsedényi, ki soha jobban ki nem érdemelte hangjával azt az átalános véleményt, hogy ő az országgyűlés »funeratora«, mint ez alkalommal. Temetni jött. Indokolta ismert különvéleményét, melyet Bánó Józseffel egyetemben beterjesztett. Bánó bámuló áhítattal tekintett reá. Egész beszéde alatt le nem vette volna róla a szemét. Ez aztán az ember a ki igy el tudja mondani »a más« gondolatját! E hangulat bizonyára kihatott volna az egész házra, ha nincs az a fatális köhögés, s ha Pulszky Ágost közvetlen a szónok mögött nem csinál concurrentiát Paczolaynak az ásításaival. Paczolay ildomos ember, ő ha álmos, nem ül oda a szónok mellé, ahol mindenki kénytelen meglátni, ha ásít. — Különben azt mondják, hogy ez a kis Pulszkytól cs. k. közös sor hadi maneuvrj volt, miután ő a kormány javaslatának pártolói közé tartozik. Zsedényi épen annál a passusnál volt, melyben azt bizonyitja, hogy az állam nem tartozik megfizetni a Waring testvérek által nem tudom hová tett tizenöt milliót, mikor belépett a franco-bank, azaz hogy akarom mondani, Tóth Vilmos. Mindjárt meglátszott érteni, hogy miről van szó. Szépen oda ült Tisza Lajos és Kerkapoly közelébe, kik »procul negotiis« úgy tettek, mint a czigány a hálóban, kidugták az ujjukat,úgy találták, hogy nagyon hideg van odakünn. És aztán versenyt hallgatott velők, mint a sült hal. Szlávy irigy pillantásokat vetett rájuk, mintha mondaná: »nektek már könnyű.« Alapos okunk van hinni, hogy ő se bánná, ha már meg volna verve. Zsedényi az alatt erősen ropogtatta a szót. Előadta, hogy a méltányosságnak is megvan a maga határa, azt a máris túlterhelt,, a kigázolni saját deficitjéből sem tudó állam üres pénztárától nem lehet kívánni, hogy könnyelműen talán vétkesen kezelt magántársulatok tizenhét millióra menő oly adósságaiért vállaljon kezességet akkor, mikor még ez adósságok jogi természete sincs tisztába hozva ; s ha ilynemű követelés tétetnék is, azt az állam elvállalni nem lenne köteles stb. stb. a mint az országgyűlési jelentésünkben a lehető terjedelmesen közölt beszédében olvasható. Zsedényit egyszer sem szakította félbe a kormánytámogató párt, de igenis az az oldal, mely tőle jobb kéz felé ül. Zsedényi t. i. szemközt ül az elnöki emelvénnyel, a félkörben futó képviselői székek kellő közepén, neki tehát a baloldal esik jobb kéz felé. Ez a fele a háznak tehát gyakran félbeszakította a szónokot zajos helyeslésével, ami a ház másik felénél csendes közmegbotránykozást látszott okozni, mert bizony a helyeslő fele a háznak sűrűbben volt megrakva képviselőkkel, mint a másik s ebből a prognosticonból ítélve, a kormány helyzete valóban tűhegyen balanczhoz, ha mind berukkolnak is azok a képviselők, kiknek a haza hivatalnoki szolgálataikért is adós. A szónokkal beszéde végeztével senki sem sietett kezet szorítani. A rendes kézszorongatók árulót látnak benne. A helyett figyelemmel fordulnak az épen fölemelkedő Ghyczy felé, aki most rögtön helyre fogja ütni, amit Zsedényi elrontott. A csere nem is oly lész: Zsedényiért Ghyczy. Csak úgy ragyogott az arczuk az örömtől. Azonban .. . Kár, valóban nagy kár, hogy az emberek ártatlan öröme oly gyönge lábon áll, hogy azt egy haszontalan »azonban« is el képes rontani. Ghyczy nem sokáig hagyta őket a boldog illusióban ringani. Rögtön ott kezdte, hogy ő más okokból ugyan, mint Zsedényi, de szinte ellenzi a kormány javaslatát. Nesze neked! Mindegy az azután akármiféle indokból, ha egyszer ellenzi. Akkor mégis csak jobb »középpárti« Zsedényi. Ghyczy pedig az ő szavazata indokolására nem hozott fel többet, csak két indokot. Hanem szerintünk egy is elég lett volna. Ő, úgymond, nem azért ellenzi a kormány javaslatát, mert az államtól a keleti vasút tartozásaiért való jótállást senki nem követelheti, a javaslatban pedig nem csupán kezességet, de készfizetést követelnek tőle, — nem is azért, mert az állam ilyetén megterheltetést elvállalni nem tartozik — de egyszerűen azért, mert azt elvállalnia teljes lehetetlen. Ad impossibilia pedig nemo obligatur. Eddig a hitelezőkkel szemben a keleti vasút volt a fizetésképtelen, a javaslat elfogadása által pedig az állam lesz fizetésképtelen. Miután pedig itt nem a keleti vasút, de az ország képviselői vannak összegyűlve s ő ezeknek egyike, ha választania kell, inkább csak amazt hagyja fizetésképtelennek, mint emezt. Azt hiszszük, ennyi is elég valamely szavazat indokolására. Midőn Ghyczy saját határozati javaslatának beterjesztése után szép szelíden, a mint szokott, leült, utána Máttyus Aristid állott fel, ígérvén erősen, hogy azok után, amit Ghyczy elmondott, rövid lehet. Nem mondhatjuk, hogy megtartotta volna szavát. Beszélt, még pedig olyan tűzzel, hogy szinte kedvünk lett volna összeolvasztani beszédét a Ghyczyével. Akkor lett volna mind a kettő helyes temperamentum. Beszédének legerősebb oldala ott volt, ahol bizonyítgatta, hogy a magyar állam hitelének nem annyira az fog ártani, ha a keleti vasúttársulatot bukni hagyja, mint az, ha annak eddigi gazdálkodását törvényhozási sanctióval látja el s mintegy a magáévá teszi. (Ami pedig nem is volna valami na y inconsequentia.) A kormányjavaslat védelmére kiállott a jobb oldalnak Wodianer és Apponyi után legvékonyabb embere, a sugár Szeniczey, kezében egy még vékonyabb plajbásszal , vékony tenorhangon szavalván el a legvékonyabb argumentumokat, amiket valaha hallottunk. Környezetének arczáról volt leolvasható a sopánkodás: »ments meg uram isten, Szeniczeytől, Simonyi Ernő ellen majd csak megvédelmezzük magunkat! » De az őt nem confundálta abban, hogy el ne mondja, hogy az állam pénztárának most szándékolt megterheltetése nem olyan »uj» mert az csak az »előbb tett hibáknak és mulasztásoknak a folytatása.« Persze, a hiba mindjárt megszűnik hiba lenni, ha folytatjuk, ahelyett, hogy abba halnak.Azután épületes praelectiót tartott a tudatlan képviselőháznak a közjogból, felállítván azt a megdönthetően parlamentáris tételt, hogy a minisztérium nem azért az államnak a legfőbb végrehajtó közege, hogy végrehajtsa amit a parlament határoz, de azért, hogy jogérvényesen kötelezhesse az államot. Az országgyűlés csak arra való,hogy igent bólintson a kormány határozataira. Ő amióta képviselő, csakugyan így is gyakorolja a képviselői tisztet. Azt, hogy a sok pénzbe kerülő felesleges országgyűlést legjobb lenne rebus sic stantibus, haza küldeni, hadd végezne a minisztérium mindent maga — ez alkalommal nem hozta javaslatba, talán mert nem volt napirenden. De feltüntette azt a szörnyű állapotot, melybe a javaslat ellenzői döntenék az országot, ha az a javaslat megbuknék. Meginogna hitelünk Európa előtt, »felszámították ezt önök?« »meggondolták önök?« »megállapították a végpontokat önök?« — igy kiáltaj fel nemes hevében, közbeközbe egyet-egyet faragván vékony czeruzáján vékony peniczilusával, amig végre vékony czeruza és vékony argumentum végképen elfogyott s helyet engedett annak a töprengésnek, hogy hiszen ha egy részvénytársulat annyira viszi a szédelgést, hogy a semmin felül még 17 millió adóssága van s ezt az adósságot az állam elvállalja s esetleg ki is fizeti (ha van miből) , akkor mi akadályoz más részvénytársulatot is abban, hogy szinte annyira csigázza fel a »schwindelt,« hogy 17 millió kifizethetetlen adóssága legyen ? Az állam bizonyára sietni fog ezt az adósságot is elvállalni, az állam hitele érdekében, melynek az egyik 17 millió forint idegen adósság semmi esetre sem árthat kevesebbet, mint a másik 17 milliónyi idegen adósság. Végül jött Szlávy. Eleinte higgadtan, mondjuk hidegen beszélt. A kezében volt egy csomó szépen rendesen összetekert spárga. Míg argumentált, folyton azzal babrált. Egyet-egyet tépett rajta, majd kihúzta egy szálát, aztán az asztalhoz csapta, megint fölvette, tépte ide, tépte oda s mikor aztán oda jutott, hogy »a másodkibocsátású másodprioritások jogi természete lehet kétséges, — nem az a kérdés; de az a kérdés, hogy a keleti vasúttársaság azzal a pénzzel csakugyan tartozik, és az nem kétséges« — mondjuk, mikor e magasztos helyre érkezett, mely beszédének conclusióját képezte, akkor már az a szerencsétlen spárga ott a kezében úgy összevissza volt gubanczolva, mint egy gordiusi csomó. Mi meg szemeinkkel kerestük azt a Nagy Sándort, aki abból a gordiusi csomóból kibonyolítaná, hogy ha már annyira nem kétséges, hogy a keleti vasúttársaság azzal a pénzzel tartozik, miért kell a keleti vasúttársaságnak ezt az adósságát a magyar államnak viselni ? Mert nekünk meg ez a kérdés! Tors Kálmán. tődések későbben meg ne változtassanak, a jövendő igazgató tanács tagjait is azon kikötéssel jelölték ki, hogy csak e szerződéseknek előleges helybenhagyása után véglegesen ki fognak neveztetni, — a mint ezen praesumptio,vagy mint maguk mondják, leendő igazgatótanács, az alapszabályoknak megerősítése előtt már 1869. február 15, 16 és 23-án előzetes üléseket tartott és azokban változatlanul elfogadta és kötelezőnek ismerte el az angol osztrák bankkal kötött szerződést, és annak tartozékát képező fizetési szabályzatot, mely határozatok az első rendszeres mártius 8-án tartott igazgatótanácsi ülésben megerősíttettek. Ezen eljárásnak az volt az eredménye, hogy a társulati értékeknek úgy mint 45 millió frtnyi elsőbbségi kötvényeknek és 30 millió frtnyi részvényeknek összesen 75 ezüst millió frtnyi nominális érték eladásából papiros pénzben csak 52 millió frt folyt be, mi a vasúti papíroknak akkori árához képest szokatlan kártékony művelet volt, kizsákmányolván okkép a részvénytársulatot attól nem sokára mind az angol-osztrák bank, mind Warring elváltak, úgy hogy 1871 -ik év végével az épitési alap már csak 2 millió forint lévén, az igazgatótanács a pénzügyminiszterhez pénzért folyamodott, hogy a vasút építését folytathassa, nyertek is tőle előlegezéseket, de midőn az állam kincstára ezeket többé nem győzte, az igazgatótanács a részvényeseket rendkívüli közgyűlésre hívta meg a végett, hogy az építési költségekről gondoskodjék. Az első közgyűlés határozatképes nem lévén, a második 1872. jun.d-án tartott közgyűlésen határoztatott, hogy az eddig kibocsátott, 30 m. ftnyi részvények kamatozására az állam által biztosított jövedelemből az alapszabályok által rendelt 1.500.000 ft ezektől elvétessék s másodkibocsátásu 30 m. frtnyi kötvények kamatozására fordittassék, melyeket másodrendű elsőbbségi kötvényeknek kereszteltek. Erre feljajdúltak az első részvényesek, kártalanítást követeltek a kormánytól, melynek felügyelete alatt ily dolgok történhettek és igy a t. ház f. é. febr. 12-én küldötte ki a pénzügyi és vasúti bizottságot, hogy ezen keleti vasút egész ügyét vizsgálat alá vévén részletes és okadatolt jelentést terjesszen a ház elé, mihelyt ezen ügy iránt a minisztérium előterjesztését benyújtja. Ezen előterjesztést azonban a minisztérium csak június végével nyújtotta be, úgy hogy az a t. ház tagjai közt csak az országgyűlés elnapolása után osztatott szét. Időközben a keleti vasút igazgatótanácsa az említett másodrendű kötvényekből 20 milliót először 1872. június 27-én, azután másodszor m,g, április 1-én egy bankconsortiumnak, melynek élén a franco-magyar és franko-osztrák bankok állanak, 15.200.000 frtban 3 hóra elzálogosította, úgy hogy ha addig be nem váltják, a részvényeket el is árusíthatják. E határidő eltelte után azonban a bankconsortium el nem árusító, hanem a volt pénzügyminiszternek a zálog prolongatióját javaslatba hozta, úgy hogy azt még 10 millió frtnyi részvénnyel szapo iíván, abból az osztrák nemzeti bank 80 milliót zálogba vegyen 9.38''V ’0 frt fizetése mellett, a többi 10 millió a bankcorsortiumnál 7 millió írtban zálogban maradjon, mely lombard üzlet eszközlésére azonban a pénzügy és közlekedési minisztertől oly nyilatkozat követeltetett, hogy a magyar kormány a keleti vasútnak minden mérföldje után biztosított összeget feltétlenül kifizethrrdi, hogy a magyar államnak a keleti vasúttársulat ellen fennálló bárminemű követelései azt a fizetést nem gátolhatják, és hogy a zálog beváltási idejének 1 hónap utáni eltelte után ezen előlegezésnek a keleti vasúttársulat általi visszafizetésére a kormány is hatni fog (az okmánnyal a szerint: wird wirken). Ezen hat hó lefolyta előtt a pénzügyminiszter múlt évi deczember havában egy pótjelentést terjesztett a ház elé, amelyben előadván, hogy a vasúti társulat, az elzálogosított kötvényeket vissza nem válthatja, felhatalmazást kért, hogy az állam nevében rendezhesse el e zálogkölcsönt, mely jelentés a közös bizottsághoz véleményadás végett utasíttatott, s annak többsége azt ajánlotta a t. háznak, hogy a pénzügyminiszter felhatalmaztassék, miszerint a keleti vasúti társulatot ezen előlegezési üzlete rendezésében, az állami kincstár újabb terheltetése nélkül támogathassa. A bizottságnak ezen jelentése a házban nem tárgyaltatott, a minisztérium azonban a kérdéses zálog meghosszabbítását, január 31-ig kieszközölvén, most a jelen törvényjavaslatot nyújtja be a végett, hogy ezen zálogot az állam pénzén kiválthassa. Ezen tényállásból láthatja a t. ház, hogy a keleti vasút ügye mindjárt kezdeténél Waring és az Anglo-osztrák bank közti szerződések által a részvényesek rontására, későbben a részvénytársulat egy része által a másik rész károsítására használtatott fel, minek nyomán mély sajnálatomat ki kell jelentenem, hogy hazánk törvényhozása a minisztérium által azon gonosz homályfoltos ügy támogatására szállíttatott fel, mielőtt a t. ház által elrendelt vizsgálat befejeztetett és így az ügy állása tisztáztatott volna. Részemről a támogatást visszautasítani kénytelen vagyok, mert hogy ha a t. ház minden vizsgálat nélkül bízná meg a minisztériumot a kérdéses zálog visszaváltására, tettleg ismerné el a szükséges tájékozás nélkül a követelés jogosultságát, mi annyival veszélyesebb, mennyivel bizonyosabb, hogy a beadott törvényjavaslat szabályosnak ismeri el, — megint minden vizsgálat nélkül — a részvényesek nem szabályszerűlig összehívott közgyűlésének azon végzését, melyet a részvények kamatainak kifizetésére az engedély okmány és szabályok szerint rendelt pénzt a másodrendű prioritások kamatozására fordítandónak határozta el, mintát pedig prioritások csak azon összeg erejéig kibocsáttathatnak, melynek kamatozására az állam által biztosított jövedelem ’/5-e elegendő, és így előbb az engedélyokmányt és alapszabályokat megváltoztatni, mindenesetre az alapszabályok 33. és 48. §§. szerint azt, hogy a prioritásokat szaporítani akarják, a közgyűlést kihirdető napirendben különösen megemlíteni kelletett volna. Azon eshetőségnek teszi ki az állam kincstárát, hogy a 17 millión kívül még maguknak a részvényeknek kamatozásához járulni kellene. Mely szomorú következései lehetnek egyébiránt ezen hirtelenkedésnek a többi vasúti társulatok által máris előterjesztett követelések megb hálására is, azt a ház bölcs belátására bízom. (Helyeslés balfelől és a jobbközép több padjáról.) Továbbá a kérdéses 30 millió frtnyi kötvények már harmadízben zálogosittattak el, két első esetben a kormánynak minden biztosítása nélkül azon kikötéssel, hogy ha a társulat által június 30-án ki nem Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése. Tegnap esti lapunkban tudósításunkat a keleti vasutat illető törvény javaslata fölötti vita megkezdéséig vezettük. A vitát Eötvös Károly központi előadó kezdette meg röviden utalva arra, hogy itt az ügynek nem jogi, hanem csupán financziális részéről van szó; nagy súlyt fektet azon körülményre, hogy a keleti vasúttal összefüggő minden kérdést mielőbb tisztába legyen hozható, az azt hiszi, hogy erre nem csak idő, hanem a nyugalomnak bizonyos mértéke, s az állapotok bizonyos szilárdsága is szükséges, de ezen törvényjavaslat elvetésével a nyugalmat és szilárdságot nem véli elérhetőnek. Ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. — Utána fölszólal Zsedényi Ede: T. ház! Ismét egy oly kérdés előtt állunk, melynek az állam hitelére nézve roppant fontosságáról egy év óta sokat mesélnek, bár tulajdonkép csak a vállalkozók hamis hitű eljárását, az igazgatótanács könnyelműségét és a vasúti társulat hanyagságát mustrálja, de magát az állam hitelét egyáltalában nem érinti és azt csak akkor csökkentené, ha a t. ház a minisztérium jelen törvényjavaslatát elfogadná. Mindenek előtt a jelen kérdésre vonatkozó tényállást röviden elő kívánom adni. Ugyanis 1868-ban a közlekedési miniszter előterjesztésére a keleti vasút deczember 6 án engedélyeztetett Warring testvéreknek, kik ez engedélyt azonnal deczember 16-án az angol-osztrák bankra átruházván, egyszersmind azzal mint vállalkozók szerződésre léptek,mely kettős szerződés mindennemű hasznot és kedvezményt e banknak és Warringnak, az akkor még nem is alakult részvénytársulat rovására és roppant terhére biztosított és hogy e szer