A Hon, 1874. június (12. évfolyam, 124-147. szám)
1874-06-11 / 132. szám
m M1aa 132. szám. XI. évfolyam. Klíidú-hivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: S hónapra................................... 6 írt — ki, fi hónapra ........12»—» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint « . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó^női napjától számítatik. Előfizetési felhívás: A HON“ XII dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre....................6 frt ügy hóra.........................2 frt ÜT Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesitve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krbkerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „BON" kiadóhivatala. ! l/ Ő. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Csütörtök, junius 11. Szerkesztési Irodsa. t Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető mindé.. 1 ín* * szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, június 10. Az összeférhetlenség a törvényhozás előtt. A A kormány programmja ez ülésszakban : a választási törvény és az inkompatibilitás megszavaztatása. Az előbbit a pártok és osztályok, úgyszólván egészen letárgyalták, az utóbbit a jobb és baloldal vette tanácskozás alá és fogadta el, csekély módosítással, azon alakban, melyben az inkompatibilitási bizottság kidolgozta. Tagadhatatlan, hogy nevezetes, jótékony hatású reform lesz ez, azon alakban is, melyben az országgyűlés elé kerül; mert a kormányhivatalnokokat, az államtitkári álláson kívül, továbbá a törvényhatósági és községi hivatalokat általában kizárja a képviselőházból és ezzel nyer a közigazgatás ép úgy, mint az országgyűlés függetlensége; de valljuk meg az igazat: a javaslat még alapeszméinek sem felel meg mindenben, nem csak logikai szempontból, mert ily kérdésben nem merünk feltétlenül eleget tenni a logika minden követelményének, de még a kitűzött czél tekintetében sem. A bizottság előterjesztésében két szempontból ítéli meg és kívánja megoldani a kérdést : először, hogy a képviselő a végrehajtóhatalommal szemben legyen független, és másodszor, hogy törvényhozási tisztének teljesítésében a közszolgálat őt ne akadályozza. Az első szempontnak, a kormányhivatalnokok tekintetében eleget tesz a javaslat, de a kormánnyal üzleti viszonyban állókra nézve ép úgy nincs kellő mérvben alkalmazva az első alapelv, amely kevéssé felel meg az összeférhetlenség követelményének a második elvnek kizárólag a >közszolgálatra« szorítása és ennek is csak fele részben alkalmazása. A kormánnyal szerződési viszonyban lévő vállalkozók kizáratnak a képviselőségből, ha a vállalat esetleg nyereséggel vagy veszteséggel van összekötve. Ez annyira határozatlan kifejezés, hogy esetenként való alkalmazására a javaslat egy külön országgyűlési bizottságot kíván kiküldeni, de még csak arról sem gondoskodik, hogy e bizottság alkoti elemei a részrehajlatlan tárgyalást biztosítsák ; tehát kilátásunk lehet arra, hogy a többség (és lehet, hogy épen annak: azér) elemrői fognak egyoldalúan dönteni e kérdésben. Már maga az alapeszme félszeg, mert a függést a kormánytól nem a nyereség vagy veszteség állapítja meg, hanem magas a szerződés. Ennek eredménye a dolgon mit sem változtat, a függés megvan, a “collisio officiorum« akármikor előfordulhat. Érzi ezt a bizottság, mert még egy óvszerről gondoskodik, azt mondja ugyanis, hogy a házszabályokban kell gondoskodni arról, hogy korlátozva legyen az olyan képviselőnek a tárgyalásokban s szavazásban való részvétele, ki a kérdésben érdekelve van. Tehát lesz egy kis, ad hoc inkompatibilitás teremtve a házszabályokban is; lesznek elnémuló képviselők, megsemmisülő szavazatok; hogy ezt ki határozza meg, kitől függ az ostracismus indítványozása és gyakorlása, arról a bizottság hallgat; de már maga az alapeszme oly kevéssé respektálja a népképviselő jogait és a parlament integritását, hogy bátran félszegnek nevezhetjük azt. Különben is, az ily eshetőség és eljárás kilátásba helyezése nem csak elő nem fordul a többi parlamentekben , de az összeférhetlenség eszméjének sem felel meg, mert ebben nem egyes esetben kerestetik a képviselő függetlensége és nem esetleg van elhárítva a részrehajlás, hanem azon helyes eszme van kifejezve, hogy aki csak egy esetben is várhat valamit a kormánytól, az többi kérdésekben is részrehajló, hol számításból, hol hálából. Tehát ha egyes esetekben ki is lesz zárva az ügyben közvetlenül érdekelt képviselő , egész működésében tehet annyi szolgálatot a kormánynak és más ügyekben érdektársainak, hogy őt érdeklő kérdésben annak sikerére szavaznia vagy beszélnie ne kelljen. Ez áll a vasutak és csatornák hivatalnokaira, igazgató és jogtanácsosaira nézve is. A bizottság kizárja ezeket a hivatalnokokat nem, csak az elnököt és alelnököt, pedig azok sokkal kevésbé függetlenek, addig míg a vasút vagy csatorna a forgalomnak át nem adatott és leszámolásra vagy felülfizetésre kell várni. De nem tudjuk azt,hogy a kamatgarancia kérdésében mit tartsunk, mert ezt segélyezésnek kell tartanunk és ha a forgalomnak átadás és leszámítolás után, már helye lenne pl. «gy..»keleti« vasut embereinek az országgyűlésen, akkor hiába zárnék ki őket a másodprioritások kérdésénél — mert más kérdésekben kiérdemelnék a kormány támogatását. Sőt általában véve: a kamatbiztosíték folyósítása mindig bekövetkezhetik az engedély egész tartama alatt és hogy mennyi legyen az, az az üzleti számadástól függ, ebben a kormánytól függnek a vasutak, tehát függetlenségről az ily vasút emberei soha sem beszélhetnek. A bizottság annyira naiv, hogy azt mondja: >amit a társulat, kölcsönös követelések lebonyolítása után, a vállalat érdekében netalán még elérni óhajt, az már nem a kormány, de a törvényhozás akaratától függ.« De hisz a parlamenti kormánynak többsége van és keresztülviszi amit akar — főleg ha a parlamentben az ügyben érdekeltek vannak, tehát a törvényhozás független akaratát felhozni akkor, midőn éppen a törvényhozás »nem független« tagjainak jogaikban hagyásáról van szó, egy kissé naiv okoskodás. Tét ellenvetést lehet felhozni támadásom ellen: egyik az, hogy a szakférfiaknak a képviselői állásban megtartása minden parlament érdekében áll; másik az, hogy a függetlenség nem az állásban, hanem a jellemben keresendő. De az első ellenvetésre azt mondom, hogy a »Verwalttungsrabok« szakértelmének még párlamentünk mindig csak kárát vallá, mert csak oly kérdésekben foganatosítják azt,melyekben érdekelve vannak és szakértelmük ritkán tudományos jellegű, hanem inkább rendszernélküli, speculationális, mindennapi, egyoldalú tapasztalás. A másik ellenvetésre pedig azt lehet mondani, hogy az közvetlenül érdekelvé nincs, az is megvesztegethető ugyan bármily ügy érdekében , de abból,hogy e baj törvényhozási után el nem hárítható, nem következik az, hogy legalább ott el ne hárítsuk az érdekcollisiot , hol már az állásnál fogva bekövetkezik. Ami a »közszolgálat« és képviselői állás közti collisiót illeti: e tekintetben nincs értelme a községi és polgári iskolai tanítók kizárásának,ha a több állami tanintézet tanára kizárva nincs; sőt a közszolgálat alatt lehetne érteni a felekezetek tanárait és papjait is; mert a bizottság helyesen mondja azt, hogy gyakran az állással járó állandó tartózkodás és kötelmek is összeférhetlenek a képviselői állással és az állandó elfoglaltatás, a papoknál a hivatásszerű fogadás, felsőbbségtől való teljes lelki függés — valósággal összeférhetlenné teszik ez állásokat a képviselőséggel ; mert a tanítványaitól távollevő tanár, vagy a helyettes által működő pap, már kötelességeinek eleget nem tehet. Egyébiránt e szigorú követelményeknek eleget fog tenni az élet,ha a törvényhozás nem mer e szigorral eljárni. — Bukarestből a magyar vasúti csatlakozásra nézve a következőket írják a Lloydnak: Nem lehet az elismerést megtagadni a kamarától és ministeriumtól azért, hogy a vasúti csatlakozásokra vonatkozó egyezményt oly erélyesen és sürgetően elintézze. Tegnap 5-én terjesztette az előadó bejelentését s ma este a javaslat már 75 szóval 34 ellen határozattá van emelve. A vita a javaslat körül rendkívül heves volt, de itt kevés mondatott benne. A kormány egész erejével sorompóba lépett a javaslat mellett s nem kevesebb mint négy minister szólt mellette. Fő érv azonban a miniszerelnök által felállított kabinetkérdés volt. A javaslat ellen Blazemberg, Bratianu, Manu, Varesku, Cogolniceanu és Jonesku nagy szenvedéllyel szóltak. Epureanu támogatta a javaslatot, mely azután nagy többséggel keresztül is ment. A képviselőház osztályai közül ma az I. II. III. VI. VII. és IX. osztály tartottak ülést, az I-őt kivéve valamennyi a választási törvényjavaslat tárgyalását folytatta és be is végezte. Az I. osztály az incompatibilitásijavaslatot vette tárgyalás alá. Az általános tárgyalás alkalmával Beöthy Algernon azon indítványt tette, hogy a javaslatban elvül kimondassák, hogy a javaslatban foglalt incompatibilitás kiterjesztetik a főrendiház tagjaira nézve is. Ezen indítvány mellett szóltak Széll, Pulszky Ág. és Lipthay; minthogy többek által felhozatott, hogy ez által praeoccupáltatnék a főrendiház rendezése ügyének, az indítványt a többség úgy fogadta el, hogy megbzassék az előadó, hogy ez iránt a központban határozati javaslatnak a házhoz való beterjesztését hozza javaslatba. A részletes tárgyalás alkalmával kimondatott, hogy az incompatibilitás kiterjesztetik a közmunkatanáccsal szerződési viszonyban állókra is, továbbá a határőrvidéki katonai főparancsnoksággal szerződési viszonyban állókra, az által subventionált vállalatok összes hivatalnokaira. A 2. §. a) pontjához Lukács Béla indítványára a következő módosítvány fogadtatott el. Tekintve, hogy azon esetben, ha azon hadkötelesek, kik egyszersmind képviselők, az ellenőrzési szemléken és a fegyvergyakorlatokon az 1868. XL. t. cz. 36. §-a értelmében megjelenni és részt venni köteleztelek, a képviselői állás függetlensége és a képviselői immunitás könnyen veszélyeztethetik, s ebből úgy a választók mint a ház jogainak megsértése keletkezhetik , utasittatik a ministerium, hogy az 1867. XII. t. sz. 13. §-a értelmében, egyetértve az örökös tartományok kormányával, az 1868. 40. t. sz. 36. § ának oly módon való megváltoztatására terjesszen be javaslatot, mely szerint azon hadkötelesek, kik egyszersmind képviselők is, addig míg képviselői megbízatásuk tart, sem az ellenőrzési szemléken, sem a fegyvergyakorlatokon megjelenni nem köteleztetnek. A 9. §, mely az állam szolgálatában álló és lakbért hozó képviselőktől a képviselői lakbért megvonja, töröltetett. Előadó Bittó Kálmán. Tárgyalta még a nők nagykorusításáról szóló tjavaslatot, melyben a 24 éves kor mondatott ki, mint a nagykorúság időpontja. Erre nézve Beöthy Alg. választatott előadóvá. A választási tjavaslatra vonatkozólag, mint fent említők, ma az osztályokban teljesen befejeztetett ; a központba előadókut választottak: a II. osztályban Nagy György; III. o. Eötvös Károly ; IV. o. Szeniczey Ödön, esetleg Kvassay László; VI. o. az 50 §-ig Bésán Mihály; azon túl végig Molnár Antal; VII. o. Bones Döme; IX. o. Dániel Ernő és Matoray Etele. — A bányajogi bizottság már bevégezte a bányajavaslat tárgyalását. Részletesebben közelebbről. — Az osztályok csütörtökön d.e. 10 órakor ülést tartanak az incompatibilitási tjavaslat tárgyában. — A központi bizottság csütörtökön d. e. 9 órakor kezdi meg a választásijavaslat tárgyalását. A pénzügyi bizottság utóbbi ülésében tárgyalás alá vette az inségügyi (500,000 frtos) póthitelről szóló törvényjavaslatot A bizottság e törvényjavaslatban a ház már hozott határozatának beczikkelyezését látván, miután a budgetben a hitel úgy is engedélyeztetett, a tvjavaslatot elfogadásra ajánlja. Azután tárgyalta a budapesti tudomány-egyetem számára tervezett sebészeti clinica építéséről szóló tjavaslatot s annak elfogadását a háznak javasolni fogja. — Az állam és egyház közti viszony rendezése tárgyában kiküldött bizottság ma d. u. 5 órakor tartott ülést az albizottságnak a polgári házasság behozatala iránt tett jelentése tárgyában. Az általános tárgyalásnál Zsedényi Ede szólt a polg. házasság behozatala ellen ; felhozta többek közt, hogy még idő előtti e kérdés; a közvélemény nem kívánja oly sürgetőleg s azután bántja is a felekezetek vallási érzületét. Átalában nézete szerint előbb az általános házassági törvény hozandó be. Ennek ellenében az albizottsági jelentést elsősorban Szentimrey Elek, Molnár Aladár, Tisza K., Csengery védelmezték. Madarász szintén szerette volna, ha a házassági jogviszony szabályozása iránti javaslat a polgári házasság kérdésével egyidejűleg tárgyaltathatnéhki, de miután azt hiszi, hogy a bizottság különös tekintettel a polgári házasságra küldetvén ki, s miután az egyiket a másikért veszélyeztetni nem akarja, örömmel üdvözli és elfogadja a jelentést. Ezután az albizottsági jelentést általánosságban elfogadta a bizottság. A részletes tárgyalás alkalmával az a) pont oda módosíttatott, hogy a házasságok polgárilag kizárólag polgári hatóságok, rendszerint községi elöljáróságok előtt köttessenek és pedig oly módon, stb. a többi marad a szöveg szerint. A e) ponthoz hozzátoldatott, hogy a fő feladat lesz a házassági akadályok megítélése és általában a házasság kétes nehézségeire nézve módozatokról gondoskodni. A jelentés egyéb része változatlanul elfogadtatott. — A Deákpárt, mai értekezletén folytatta az incompatibilitásijavaslat tárgyalását. A 2 §. f) pontjából Pau 1er minister indítványára kihagyatván e szavak: »vagy az állam« így állapíttatott meg: »az állam kegydíjasai« (országos képviselők nem lehetnek.) A 3 és 4 §. változatlan marad, mellőztetvén Hedry Ernő által e két § közé javasolt új §, mely szerint a képviselő mandátumának lejárta után két évig nem nyerhet. Az 5. §-ba beszuvatott, hogy azon képviselő, kinek állása incompatibilis, igazolása után 48 óra alatt köteles lemondani és azt az elnöknek írásban bejelenteni tartozik. A 7. §-ból kihagyatott a 3. bekzdés, mely szerint a képviselő (hivatalnok) ha előléptettetik, köteles lemondani. A többi §. változatlan maradt. Tavaszy azon indítványa, hogy ejavaslat életbeléptetése előtt, tehát még ezen országgyűlés tartama alatt befejeztessék a főrendi ház szervezése, hogy az incompatibilitás ott is érvényesíttethessék, ezúttal mint nem ide tartozó mellőztetett. A franczia választási törvény. Budapest, jun. 9. (V.) Még nagyobb hévvel mint nálunk, folyt a közelebbi napok alatt a versaillesi parlamentben a küzdelem a váliaztási törvény körül. Ott sem annyira nyíltan az elvi kérdések, mint inkább azok gyakorlati alkalmazása kelti a küzdelmet, s ha Barbie hevesen állítja, hogy az előadói javaslata által támogatott törvény nem sérti a suffrage universellet, csak szabályozza: ez erősen emlékeztet az itthoni állapotokra, ahol szintén megkisértetik ily szabályozás leple alatt nem egy jogmegszorítás. Mert a franczia javaslat tagadhatlanul az. Fölebb emeli az évet, melytől a szavazás kezdetét veszi — négy egész évvel, s két évig egy helyütt lakást követel. Ez által százezeren esnek el szavazási joguktól. Mennyiben helyesek e változtatások, azt absolut szempontból alig lehet megítélni. A suffrage universelle elméleti imádóji nem vagyunk. Az újkor történetében nem egy helyütt látjuk pusztító nyomait s csak azért, mert eszmeileg nagy és nemes, czélravezető A „HON“ TÁRCZÁJA. A Magyar dráma története a kerepesi színház megnyitásáig. (Mutatvány Szigligeti Edének a »Dráma és válfajai« czimü dramaturgiai munkájától.) (Második közlemény.) A vándorlás e hosszú korszaka, bármily érdekes és tanulságos magában, az eredeti drámairodalom fejlesztésére, de még a drámai nyelv csinosbulására is nagyon keveset ten. Bebizonyult, hogy az eredeti drámairodalom emelkedése, de még csak megindulása is képtelenség állandó, központi színház nélkül. A vándorszínészet műsorozata élődött ama többnyire silány német vagy francziából németre fordított darabok, elhamarkodott, minden gond és csín nélküli kiforgatásából, melyekre a jutalomjátékok kényszerítették a színészeket. Rendesen a jutalmazandó meghozatta egy hét alatt, lefordította vagy fordíttatta két nap és egy éjszaka, s előadatta egy nap alatt. Hisz a vándorszínészetnél ez a régi praxis még most sem ment ki a divatból. 1833 — 34-ben a budai színtársulat könyvtára legtöbbnyire ily darabokból állott, pedig ezek a sok pelyva közül az idő rostáján áthullatott jobb magvaknak tarthatók. Milyenek lehettek, melyekkel szokás szerint az igazgatónő besutött! ? Néhány németből fordított ShakspCremü és Schiller művei — de a legborzasztóbb fordítással — tesznek kivételt. Itt már az a törekvés is megszűnik, mely az 1790-es évek fordítóit vezette. Eredeti darabok hiányában azok legalább megmagyarosították a darabokat, s néha nagyon szerencsésen, ugyannyira, hogy csaknem eredetieknek látszanak. Dugonics Báthory Máriája a történetben járatlan s azzal nem sokat törődő nagy közönség előtt történeti hitelességre is vergődött, s a harminczas években még Budán is nagy hatással és többször adatott. Erdély fővárosában, Kolozsvárott kezdetben a színészet ugyanazon phásisokon ment keresztül mint a budapesti, de nem azzal végződött mint ez, végleges feloszlással. Kolozsvár nem oly nagy mint Budapest, de magyar, s az erdélyi főnemesség sokkal magyarabb volt, mint a miénk, s ez a körülmény az eredményben is különböző volt. Felesleges volna ismétlésünk, mit a kolozsvári nemzeti színház félszázados örömünnepe alkalmával az »Emléklapok«-at ismertetve elmondtunk. A tény az, hogy Erdély Kolozsvárott állandó magyar színházat épített, Pesten pedig a közben épült egy nagy német színház, melyben a mi főnemeseink, honorátioraink oly jól érezték magukat, mintha csak otthon lettek volna; de hogy is ne , hisz néha még magyar főúr igazgatója is volt, s annyit vesztett rajta, hogy azt a szinház tőkéjéhez csatolván, belőle magyar színházat is lehetett volna építeni. No, de akkor ez volt a tónus, mint például most a német színházba menni, ha benne olasz operát vagy Gallmeyert adnak. De a kolozsvári színháznak még valami maradandóbbat is köszönhetünk mint minden szinházépület : Katona »Bánk bán«-ját. A kolozsvári szinház építői nem okai, hogy drámabiráló bizottmánya észre sem vette. Pályadijt hirdettek, Katona megirta »Bánk bán«-ját, s később átdolgozta, s a szinirodalmat egy kitűnő tragédiával ajándékozta meg. A magyarországi kritikusok sem vették ugyan észre a Trattner Károlyi padlásán, de az idő gyengébb volt az egereknél. Az egerek elvághatták ugyan az összes kiadást de az idő nem birta megemészteni, mihelyt újra állandó színészet lett a fővárosban, föltámadt halottaiból, s folyvást él. Aki csak egy kicsit gondolkozni tud és akar, ez egy adatból is megértheti, mi a színi irodalom állandó szinház nélkül. Még egy harmadik érdeme is van a kolozsvári színháznak, de ez a színészet történetébe tartozik : a kis testvér nem vett, hanem adott a nagyobbiknak szintrsulatokat. Helyesen hasonlitják anyaképühöz, mely hozzánk szinészrajokat bocsátott. S tán egyetlen tünemény a színművészet történetében, hogy nagy főváros, s állandó színház nélkül is — mert ilyennek Kolozsvárott is csak az épület volt mondható — a vándorlásból oly nagy művészekből álló színtársulat kerüljön vissza, milyen a nemzeti színházat megnyitotta. Tán ez lesz az oka, hogy nagy ritkán, vagy épen nem látván idegen színészetet, nem váltak utánzó majmokká, s nem sajátították el a lényeg nélkül a külső modort, mint ezt azóta többször láttuk, hanem saját erejükből, saját geniusokat követve a gyakorlat által saját eredeti tehetségöket fejlesztették ki, s oly tisztán eredeti alkotásokat mutattak fel, milyenekkel most ritkábban találkozunk. A negyven évi vándorlásnak ez volt a legörvendetesebb eredménye: volt kitűnő színészetünk, kitűnő eredeti irodalom, s ami több, kifejlett s csinos drámai nyelv nélkül. E korszakból Katonán kívül az eredeti szinirodalom még egy pár valódi tehetséges drámaírót mutathat fel. Mint fentebb mondottuk, a Budapestről száműzött szintásulat csakhamar szétkallódott, de a kolozsvári, mely csaknem ugyanazon időben, csaknem ugyanazon phasisok közt, önállólag keletkezett, Wesselényi Miklós pártfogása és főigazgatása alatt annyira megnépesedett, hogy Magyarországra is rajokat küldhetett ki. Egy ily szintársulatnak, Ernyei Mihály igazgatása alatt, kitünőbb tagjai valának: az igazgató neje, Andrád, Kemény, Murányi, Lefevre Terézia, utóbb Murányiné, Kántor és Németh. Debreczenben négy hónapig működtek; onnan Szegedre mentek át, s ott mind erkölcsi maguk viselete, mind kitűnő előadásaik által a legnagyobb mértékben megnyerték a közönséget. Mint a színi krónika följegyzi:»fél éven át folytonosan nagy jövedelmet húztak, e mellett szabad szállása, asztala volt mindeniknek, úgy hogy némely tag szinte megfeledkezett rendes dija felvételéről,« mi a színészi élet krónikájában szinte hallatlan dolog. E társulat e lelkes fogadtatás által neki bátorodva, 1807-dik év tavaszán Budapestre jött, az azelőtt 12 évvel elvesztett tért újra elfoglalni. Sikerült is kieszközölniők, hogy a budapesti német színpadokon hetenkint kétszer zsellérként fölléphessenek. »A virtus próbaköve a szerencsétlenség* színmüvei kezdték s tökéletesen kielégiték a közönséget. Kivéve az 1790-diki lelkesedést, színészetünk története arról tanúskodik hogy a szinügyet itt nálunk a magyar ember valami alkalmi dolognak tekintette. Oly országos köz szélén nem tömörült, mely állandót és maradandót hozott volna létre. Ahová egy-egy vándor társulat vetődött, a régi jó megye neki buzdult, felkarolta, pártfogolta; de kitartás nem volt, a pártfogolás megernyedett, s mikor a társulat felszedte a sátorfát s tovább ment, eszékbe sem jutott többé. Többnyire ezt látjuk ismétlődni. A nagy közönségben hiányzott a kellő miveltség, a műélvezet nem válhatott életszükséggé. Pest megye — fájdalom, nem a város — ekkor is föllelkesedett, pártolta, anyagilag és szellemileg segítette a társulatot, sőt a másik évben pénzt is kezdett gyűjteni egy állandó színház építésére, de az országos közszellem hiánya bebizonyult: semmi sem lett belőle. S ez annál inkább bizonyos, mert volt rá elég idő: a színtársulat egyfolytában nyolcz évet töltött a fővárosban. Buzdítók sem hiányzottak; elég Kulcsár Istvánt fölemlítenünk. Ekkor épült fel a nagy német szinház A jó Kulcsár még akkor sem akarta hinni, hogy lesz belőle valami, mikor már alapját lerakták, falai emelkedtek, befedték és fölszerelték; mikor végre megnyitották, magát vigasztalva ezt mondta a színészeknek : »Meglássátok, összedül.« A német színészet pompás új palotájába költözvén, a rondellában (a görög templom melletti utcza szegletén egy régi vártorony volt ez) a magyar színtársulat önállólag működött, de ezt is megirigyelte tőle a sors, és a Verschönerungs-Comissio: lebontották, pedig még ott állhatott volna a dunaparti többi dísztelen épületek mellett, felkiáltó jel gyanánt a nemzethez, hogy ne csak beszéljen, hanem tegyen is már valamit. Egyébiránt, ha nyolcz év sem volt elég a gondolkodásra, azt hisszük, a színügy a rondellában mint egy száraz malomban még ötven évig is elforoghatott volna, anélkül hogy előbbre ment volna, mint ahonnan kiindult, hiszen láttuk, hogy a mostani nemzeti szinház fölépülése is tulajdonkép csak oly alkalomszerű dolog volt, s egyátalában nem országos közszellem művelete. Mint a színi krónika feljegyzi: 1815-ben a fővárosi magyarság részvéte mindinkább csökkent. Pest megye kényszerítve érzé magát a több megyével együtt 8 évig pártolt színtársulatot elbocsátani; könyv-, ruha-, zeneműtára és diszitményeinek használatát átengedve, Benke és Murányi vezértagok igazgatása alatt, Miskolczra küldeni s Borsod megye pártfogásába ajánlani. Jó utat! Szegény bolygó zsidó, vándorolj, csak vándorolj, és soha egy helyütt ne maradhass ! E korszakból fölemlítjük Dérinét, Kántoráét, Szentpéterit, kik itt fejlődtek, annak bebizonyítására, hogy a német szomszédság rájuk nézve nem volt előnyös. Mindhárman kitűnő alkotó tehetségek voltak, de a pathetikus szerepekben a német éneklő szavalat s az érzelgős német drámák hatását folyvást észre lehetett rajtuk venni, mint ezt a Kántorné és Szentpéteri életrajzában bővebben kifejtettük. Nyolcz év hosszú idő, amennyiben azelőtt egy , magyar szintársulat sem maradhatott egy helyütt ily hosszas ideig. Ha lett volna drámaírói tehetség, ez idő alatt kétségkívül feltűnt s kifejlett volna. De nem volt, vagy legalább nem tudta még magát érvényesíteni. Például Katona mint tanuló többször föllépett a rondellában, itt is egy pár darabot, de azok nagyon emlékeztetnek a német ritterdarabokra, s amelyik hosszabb ideig fentartotta magát a színpadon, mint »Lucza széke,« Hamletre. Még akkor egészen kezdő volt, szerencsétlen szomszédságban, s még néhány év kellett volna, hogy megérvén, a részbenyomások hatása alól kibontakozzák, s »Bánk bán« ját megteremtse; s azontúl állandó szinház közönségének buzdítására lett volna szüksége, hogy ahhoz hasonló darabokat írjon, milyeneknek alapeszméje, mint tudjuk, bőven fogamzott agyában, de a központi szinügy bukása után, a kedvvel együtt, mint köd, azok is szétfoszlottak. Tehát itt is bebizonyult, hogy a színészet állandósága még nem elég arra, hogy drámaírókat teremtsen , de igenis szükséges arra, hogy a drámaírói tehetség kifejlődjék, s folytonos, meg nem osztott munkásság által nagyokat teremtsen. Shakspere nélkül mi volna szinirodalom történetében az Erzsébet kora, de egy más kedvezőtlen korszakban hihetőleg Shakspere sem irt volna drámákat. lyal is.Ugyanazt látjuk ismétlődni Kisfaludy Károly* A Fehér megye által pártfogolt szintársulat 1819-ben a fővárosba jött szerencsét próbálni. Ez volt a harmadik kísérlet. (Az akkori pesti burgerek bizonyosan azt mondták: invasió.) A rondellába nem utasíthatták, mert megszűnt lenni, tehát megengedték, hogy »vendégül« a nagy német színházban lépjen fel. Adott is összesen 18 előadást, hogy aztán vándoroljon, megint vándoroljon, mindig vándoroljon ! De a próbatét azért nevezetes, mert mint drámaíró ekkor tűnt fel Kisfaludy Károly. 1807-től nyolcz évig a fővárosban állandóan magyar színészet volt, de egy valamire való drámaírói tehetség sem merült fel, vagy fejlődött ki; ellenben 1819, 20 és 21-ben csak vendégül jelent meg, s időnkint csak nehány előadást adott, mégis alkalmul szolgált Kisfaludy Károlynak, hogy drámairól tehetségét kitüntesse, de színműveit rögtönözve, hamarjában írván, remekműveket nem alkothatott. Állandó színházra lett volna szüksége, nem ily fel- és eltűnő színészetre. Nagyon is érezteti velünk, hogy ily mostoha viszonyok közt benne egy klassikai színköltőt vesztettünk el. Mindebből a tanulság önként következik, hogy állandó színészet mellett is lehet a drámairodalom meddő, ellenben, hogy állandó színház nélkül a drámai tehetség egész teljességében nem fejlődhetik ki. Minden nemzet szintörténete ezt bizonyítjai Hogy Kisfaludy eredeti tehetség volt( azt bizonyít-