A Hon, 1874. június (12. évfolyam, 124-147. szám)

1874-06-10 / 131. szám

%Úk<P..I (X­I /yrvJdljl.tT­ 131. szám. III. évfolyam. Hiadó-hivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint­et:főfizetési dij: Boltia küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 8 hón­a­pra........................................6 frt — kr. 6 hónapra ............................. 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó^első’napjától számitta­tik. "*£.J*9gL—■o Reggeli Budapest, 1874. Szerda, június 1­0. Szerk­esztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bém­entetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. ■ Előfizetési felhívás: „A ION“ Xll­dik év­­folyamára. Előfizetési árak: negyedévre ..... Egy hóra.........................2 frtC frt 0BF“ Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­­tesitve tiz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krb­­kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Best, Berencziek-tere Athens­eum-épület küldendők. A „EÖN“ kiadóhivatala, Budapest, junius 9. Az Augsburger Allgemeine és a szászok. □ Régen megindult már ellenünk az ir­­tóháboru, patakonkint foly a — nyomdafes­ték a német hírlapok hasábjain. Nem múlik el nap, hogy egy-egy gyűlöletes czikk meg ne jelenjék ellenünk valamely tekintélyesebb németországi lapban, mintha jelszavakul vá­­laszták volna ez urak azt a mondást: »Nulla dies sine linea.« Nagyon jól tudjuk, hogy e fajgyűlölet terjesztésére számított támadások abban a rész informatióban lelik forrásukat, melyeket szeretetreméltó erdélyi szász atyánkfiai nyit­nak német nyelvrokonaiknak, s hogy a helye­sebb informatió, a hivebb tájékozás tökélete­sen képes volna ama forrásokat ha nem is egészen betömni, de legalább kimutatni tisz­tátalan voltukat. Mert azt nem képzelhetjük, hogy ama érdeksolidaritás mellett, melyet Németország csak úgy elismer mint monar­chiánk, mélyebb okok, messzebb ható czélza­­tok rejtezzenek e mondva csinált, erőszako­san előidézett toll-hadjárat mögött. S mivel reánk sem lehet közönyös, mit tart felőlünk egy szomszédos állam, melynek barátságát nagyra becsüljük, s mivel más­részt a nemzetünket, alkotmányunkat és in­tézményeinket kisebbítő közlemények, állítá­saiknak horrendius valószínűtlensége daczára, az irántunk bebizonyított rokonszenvet, te­kintélyes közlönyökben gyakori megjelené­sük által igen alkalmasak csökkenteni s ellen­kező érzelemre változtatni, ha czáfolatlanul maradnak: örömmel kell üdvözölnünk min­den olyszerü enunciatiót, mely ama támadá­sok tisztátalan forrására, érveik gyarlóságá­ra, állításaik valótlanságára kellő világot ké­pes vetni épen azon közönség előtt, mely előtt bevádoltattunk. Ezért üdvözöljük a »Der Kampf der Liebtinbürger Sachsen für die Überreste des Feudalwesens“ czim alatt legújabban megje­lent röpiratot, mely leginkább dr. Leher »die Erwürgung der deutschen nationalität in Un­­garn< czim alatt megjelent s immár másodig kiadást nyert magyarfaló röpiratának czáfo­­latára íratott s melyre ellenfeleink ráfogták, hogy hivatalos eredetű. E ráfogás a magyar kormány részéről határozottan megczáfoltatott ugyan, de a né­met támadók ennek daczára is fentartják vádjukat, amit mi igen természetes dolognak tartunk, látva, hogy ellenfeleink sokkal ked­vezőtlenebb positiót foglalnak el ellenünk, semhogy e röpiratot valamely érdemleges ol­daláról sikerrel megtámadhatnák. Tudtunkkal eddig csak az egy »Augs­burger Allgemeine« kisértette meg rajta a tollát, mely azonban a kemény fába, melybe vágott, szerencsésen beletörött. E tollpróbál­gatást kívánjuk méltányolni; most midőn a­z érdekükben, tegyék meg, örömmel ves­szük, nagy jelentőségű röpirat egyes részeit ismer­ ! De ha a német sajtó egyszer arra a térre lép, tétjük, nem ugyan­oly terjedelmesen, mint megérdemelné — miután lapunk a szász kér­dést minden oldaláról eléggé megvilágítani igyekezett, — de legalább annyira, hogy ma­gyar olvasóink is fogalmat nyerhessenek a különben idegen fórum elébe szánt önvé­delem természetéről s ez önvédelemre felho­zott ellenérvekről. Az előttünk fekvő röpirat constatálván a szászok által támasztott s szász érdekben űzött agitatiót, szemébe néz amaz óriási ha­zugságnak, melylyel a szászok a nagy Né­metországot ámítják, mintha az ő ügyök kö­zös ügye volna Magyarország valamennyi né­met ajkú polgárának. Az erdélyi szászok ügye , úgymond, nem a magyarországi német elem ügye. Ez elem soha sem ismert az erdélyi szászokkal közös jogokat, közös ügyeket. Soha sem sze­gült ellene a magyarok nemzetiségi törekvé­seinek, s azokban nem lát magára nézve sem­minemű veszélyt. 1848-ban fegyverre kelt ő is Magyarország állami önállóságáért, s lel­kéből csüng rajta most is. A németek a leg­­­hazafiasabb, a legszorgalmasabb, a leghívebb gyermekei Magyarországnak. Nem képeznek külön megyéket, külön testületeket, politika jogaikat együtt gyakorolják a magyarokká s nem kívánják magukat ezektől elkülöníteni, külön törvényhatóságokat alkotni, a parla­mentben vagy a kormánykörökben gyakorolt befolyásukat külön fajérdekben. Az »Augsb. Allgemeine,« mely minden vesztett ügy érdekében rendelkezik egy pár nyomos érvvel, a magyarországi németség helyzetének e hy előadására még a sophis­­mákból is kifogy; egyszerű hallgatással sik­lik el felette s áttér a második állítás czáfo­­latára, mely állítás azt bizonyítja be, hogy az erdélyi szászok a nagy német birodalmi németeknek sem ügye. Ez állítás ugyancsak pro superabun­dant­ van felhozva, mert az általánosan ér­vényben levő nemzetközi jog szerint egy or­szág administratív belügye sem ügye más hatalmasságnak. De ez állítás még máskép is indokolva van. A magyar nem gyűlöli a nagy német fajt­, sőt becsüli érdemeiért a közmive­­lődés körül, sőt a szászok iránt is talán ez okból tanúsított annyi meg nem érdemelt kíméletet. 1867. óta még az osztrák néme­tekkel sem volt komolyabb conflictusunk stb. Mit mond erre a magyarfaló lap ? Bizo­­ogy az erdélyi szászoknak külön állam iránt táplált aspiratióikat növeli, lázítja az ország elen, melynek polgárait külön politikai jogok eicsikarására serkenti, akkor már oly tilos tér­­be lép, melyet semmi állam nem tűrhet el hall­gatagon. Mi a szegény csángókat soha sem izgattuk arra, hgy külön területet, külön alkotmányt, külön kiváltságokat követelje­nek Moldvában; pedig ha a mi administra­­tiónk a németországihoz képest »ázsiai,« ak­kor a mienkhez képest a moldvai még inkább nevezhető annak. De ebből mi nem ková­csoltunk fegyvert Moldva- Oláhország állami fennhatóságának összetörésére, mert tisztel­jék a nemzetközi jogot s tudjuk, hogy poli­tikai agitatióknak a csángók között terjesztése­­ által e jogot fognak megsérteni. Persze, barbár felfogás, de Európa nekünk ad igazat.rá »Az erdélyi szászok ügye — folytatja a röpirat — nem is a cultura ügye A mivelő­­désnek keleten nincs melegebb barátja a ma­gyarnál. A polgári és politikai szabadságnak Magyarország mindig zászlóvivője volt, s sza­bad alkotmányában biztositékát birja mind a kettőnek s ezzel együtt a mivelődésnek. Mióta visszanyerte önrendelkezési jogát, egy ország sem tett aránylag annyit a közneve­lés ügyéért, mint Magyarország. Százával ál­lította és szerelte fel a tanintézeteket, a nép­iskoláktól kezdve a legmagasabbakig.A poli­tikai jogok gyakorlatát most az írni-olvasni tudáshoz köti. Ki meri állítani, hogy egy ily ország törvényhozása és kormánya akadályo­kat gördít a közművelődés elé?« »De igen­­ a szászok ügye a cultúra ügye, mondja­ erre az Augsburger. A legjobban sza­bályozott községi és iskolaszervezetről van itt szó , ezek pedig csakugyan kulturális ügyek!« Már most beszéljen ezekkel­­ korán valaki. Hiszen azt sem tudják, miről van szó. A ma­gyar administráció egyöntetűségének köve­telménye nem fogja megzavarni a szászok­nak sem községi, annál kevésbbé iskolai szer­vezetét. Azt nem tűrheti el csak, hogy a szá­szok külön politikai jogokkal felruházott extra testületet képezzenek, oly államot az államban, melyre az ország törvényhozásá­nak hatásköre ki nem terjedhet, s melynek saját törvényhozása van, quasi coordinálva az országgyűléssel. »Da liegt der Hund, begraben,­ s ha egyszer, Pqseja, mely területére, lakosai szá­m­osan valami hatalmas ellenargumentumk Trára nézve ötszörösen, hatszorosan megha­­van reá. Lássuk: »Magyarországon, — ugy­­­an Ba a Királyfüldet, b emellett összefüggő és « i . •• • « « nem tinón nr»U­ rlnon nwn o­r>­r­ Ir n­n­t- m­niui­tnuin ni mond — segélyegylet létezik, mely a mold­vai kevés magyar számára missionáriusokat és anyagi segélyt küld, hogy nemzetiségüket megőrizzék. Ha ezt a magyar c­auvinok mél­tányosnak találják, miért akarják Németor­szágnak erdélyi fajrokonai iránti rokonszen­­vét visszautasítani?« Ez a nagy német újság összes érvelése ez ellen a pént elTénT"Ennél többet nem tud mondani. De hát melyik magyar kívánja azt megakadályozni, hogy Németország németjei erdélyi fajrokonaikkal rokonszenvezzenek? Akadályozta-e valaha a magyar, hogy a szá­szok német egyetemekről nyerjék missiona­­riusaikat papjaikban ? S ha anyagi segélyt kívánnak nekik küldeni, miért nem teszik ? Magyar részről soha ez ellen akadály föl nem merül. A­mit társadalmi után tehetnek nem tizenegy darabra szakadt territóriumot képez, — ismételjük, ha Posen oly hatáskörű és jogú lengyel »Universitást« merne köve­telni, minőt a szászok követelnek : majd meg­látnék akkor, miféle argumentumokat hor­danának fel a német lapok a mellett az »ál­lami fennhatóság« mellett, melyet Magyar­­országra nézve oly vitézül tagadnak. nem szándékoztam az egyház szabadságát megsérteni, a herczegpüspöki ordinariatus azon ismételt felszólítással vá­laszolt, hogy vagy szavazatomat vonjam vissza, vagy ma­gamat a­d­m­­­­­a i­s felfüggesztettnek tekintsem. — Minthogy papi jellegem mindenekfelett szívemen fekszik, nem maradt számomra más hátra, minthogy az ismételt felszólításnak engedelmeskedjem, a­mit meg is tettem. Ezen körülmény azonban világosan megérteté velem, hogy a kath. pap, mint képviselő, nem jár­hat el teljes szabadsággal, miért is ezennel lemondok képv. mandátu­momról, s kérem elnök urat, szíveskedjék erről, az uj választás eszközlése czéljából a cs. kir. kormányt értesíte­ni. Trauenkirchen, jun. 1. 1874. Prato G.« Prato ugyanez alkalomból a következő le­velet küldötte Trient városa podestájához: »Podesta ur ! A trienti kerület nemzeti szabadelvű egyletének alelnökéhez intézett egyik utolsó levelemben azon szándékomnak adtam kifejezést, hogy nyilatkozni óhajtok választóim előtt, mielőtt képviselői mandátumomat illetőleg véglegesen határozok, a főtisztelendő herczegpüs­­pök azon parancsára, mel­lyel a vallásügyi törvé­nyekre adott szavazatom következtében Bujtattam. Éret­tebben meggondolva azonban a dolgot, azon meggyőződés­re jutottam, hogy egyházi elöljáróimnak eme személyemet illető rendszabály mutatja legfényesebben, hogy egy katholikus pap parlamenti szavazatai­nál nem bír szabadsággal s ez okból elhatá­roztam, amit ezennel végre is hajtok, hogy a képviselőház elnökénél lemondásomat benyújtom, melynek másolatát azon kérelemmel küldöm meg, hogy azt e soraimmal együtt a trienti lapokban közzétenni méltóztassék. Trauenkirchen jun. 1. G. Prato. Prato tudvalevőleg a hitfelekezeti törvény el­fogadására szavazott, miért püspöke, a trienti egy­házfő őt, mint alárendeltjét, e szavazatának vissza­vonására úgy kényszeritette, hogy őt a divinus fel­függesztette. Soha jobbkor nem jöhetett volna ez az eset, mint épen most, mikor ultramontán oldalról a kath. egyház ellen intézett támadást akarnak ki­erőszakolni az incompatibilitási bizottság azon ész­szerű javaslatából is, mel­lyel a szerzetes papok előtt elzárni kívánja az országház ajtóit. E berzen­­kedésükkel azonban legfolebb annyit érnek el, hogy a közvélemény az incompatibilitás kiterjesztését fog­ja sürgetni a katholikus papokra átalában. — Az orsz. baloldali kör ma ,d. u. 5 órakor tartott értekezletén tárgyalta az incom­patibilitási és nők nagykorusításáról szóló törvény­­javaslatokat, és azokat elfogadta. Lényeges módosítás csak az incompatibilitási­­ javaslatban történt és pedig, hogy az állami 1000 írton aluli bérlők is incompatibilisek, kivételt képez csupán a vadászati jog bérlete.­­ A képviselőház osztályai ma foly­tatják a választási törvényjavaslat tárgyalását. A törvényjavaslat tárgyalását ma három osz­tály az I. V. és VIII. osztály bevégezte. Az I. osztály mindenekelőtt a még bátra levő részre nézve az elvi megállapodásokat vette tárgyalás alá; a választási elj­ár­ásra nézve elfogadta a Deák­párt szövegezését; az igazolás kérdésében a curiához való felterjesztést elvetette; a 71. § ra nézve a Deák­párt módosítása fogadtatott el, kihagyatván a poli­tikai jogoktól való megfosztás. Kimondatott továbbá, hogy Nagy­várad-dleszi Nagy­várad város kerületéhez csatoltatik; Zilahra nézve pedig kijavitatott a 48. törvény, s e­szerint Kraszna helyett saját megyéjébe Közép-Szolnokba tétetett át. Előadóvá P­u­l­s­z­k­y Ágost választatott. Az V. osztály a 64. §-tól végig tárgyal­ta a­­ javaslatot. A 66. § nál vétségek miatti büntetés 50—500 írtig fogadtatott el; a 71. §-ra nézve a bal­oldal módosítása fogadtatott el P­é­c­h­y Tamás azon hozzáadásával, hogy a társadalmi rend elleni izgatás is ugyanezért büntényszék alá tartozik; a többi részint a deákpárti, részint a baloldali módosí­tás szerint fogadtatott. Előadóvá P­é­c­h­y Tamás választatott. Az osztály folyó hó 11-én csütörtökön ülést tart az incompatibilitási törvényjavaslat tár­gyában. Elvégezte továbbá a tárgyalást még a Vili. osztály is, a módosításokat legna­gyobb részt a deákpárti megállapodások szerint fo­gadta el. Előadó Szilágyi Dezső lett. A II. osztály a 38. §-ig haladt, általában a baloldal megállapodásait követvén, a 25, 26, 29, 30, 35 és 36. §§-ra nézve azon külömbséggel, hogy a felebbezési bíróság alakításában nem a sorshúzást, hanem a titkos szavazást fogadta el. A VII. osztály a VI. fejezetig haladt s a tárgyalt §§-okat a deákpárti módosítások szerint fogadta el. A IV. osztály a 71. § ig haladt. A VI. osztály a 15. §. — az 50-ig haladt. A megállapodások közül megemlítjü , hogy az ös­szeírást a szolgabírákra kívánja bízatni, a névjegy­zék évenkénti nyilvántartását pedig a községi elöljá­róságokra. A 36. §-nál a felebbezési tanácsot a cur­ia legfőbb itélőszék 5 tagjából kívánja megalkottatni. A 46. § nál kimondatott, hogy minden egyes szavazatszedő küldöttségbe két-két bizalmi férfiú ne­vezendő. A VII. osztály a 41. az 59. §-ig haladt. A főelvek közül elfogadta a szakadatlan szavazást. Kimondatott továbbá, hogy a választást megelőző napon a jelölt megnevezendő. Ha csak egy a jelölt, azt másnap a vál. elnök a kerület képviselőjéül prok­­lamálja, szavazás csak azon esetben rendelendő el, ha 10 tag kívánja. Ha kívántatik, az elnök a bejelen­tésről téríivényt tartozik adni. Ha 1000-et megha­ladja a választók száma, azon esetben több küldött­ség előtt történik a szavazás, ha csak egy a jelölt, a családi név bemondása elegendő. A sorból elkéset­tek utoljára szavaznak. A jelölt távolléte esetében tartozik a vál. elnök a megbízó levelet térítvény mellett elküldeni, vagy megbízottnak kiadni. A IX. osztály a 42. §-ig haladt. Az osz­tály a 12. §-nál kimondotta, hogy az összeíró bizott­ság az elsőkön kívül legalább két rendes és póttag­ból álljon, és hogy a központi választmány az össze­író bizottságok felett őrködni köteles. A régi jogról szóló 23 §. kihagyatott. Kimondatott továbbá, h­ogy egy kérésben többek ellen is történhetik felszó­lalás. Felebbezésül a Curia elfogadtatott, de úgy, hogy ennek esetleg semmiző osztálya is működjék. Az V. fejezet tárgyalása előtt elvileg kimondatott a titkos szavazás. E kérdésben a szavazatok megoszolván, miután 11 szó állott 11 szó ellenében, az elnöklő Irányi szavazata döntött. Az osztályok holnap d. e. 10 órakor folytatják a tárgyalást.­­ A Deákpárt ma délután 6 órakor Bánó elnöklete alatt tartott értekezletén annak meg­nyitása után szót emelt Szapáry gróf belügymi­niszter a kormánynak az incompatibilitási törvényjavaslattal szemben elfoglalt álláspontját jel­­zendő, s kijelenti, hogy a kormány a törvényjavas­latot helyesli, s kívánja, hogy az a választási tör­vényjavaslat után rögtön tárgyaltassék, egyes apró megjegyzéseit akkorra halasztván. Egyszersmind kijelenté a miniszterelnök nevé­ben, ki az értekezlet elején nem jelenhetett meg, hogy a kormány megfontolván a pártnak a középta­­rcdai­­ javaslat tárgyalására vonatkozó határozatát, s miután e­­javaslat tárgyalása ezen ülésszakot igen hosszúra nyújthatná, kéri a pártot, álljon el e hatá­rozattól. A kormány óhajtja, hogy ezúttal a válasz­tási, incompatibilitási és egy pár vasúti kérdés vetessék fel. A párt mindkét jelentést tudomásul vette. Ezután az incompatibilitási tör­vényjavaslat vétetvén fel, annak 1. §-a módosítás nélkül elfogadtatott, mellőztetvén L­i­p­t­h­a­y Béla b.-nak azon módosítványa, hogy átalában mondas­sák ki, hogy : országos képviselő nem viselhet álla­mi, köztörvényhatósági vagy községi hivatalt. A második §. a) pontjához Lukács Béla indítványozza, hogy a tartalékos katonákra nézve mondassák ki, hogy a ki képviselő és hadköteles, azon ideig, míg mandátuma tart, sem az ellenőrzési szemlén, sem a hadgyakorlatokon megjelenni nem köteles. Ez azonban mint nem ide tartozó mellőz­­tetett, az a) pont változatlanul hagyatván. A b)­­­ont második bekezdését Lipthay B. b. kihagyatni indítványozza, az értekezlet többsége azonban a pontot változatlanul elfogadta, mellő­zvén egyszersmind Schmausz azon indítványát is, hogy az 1000 ft 3—4000 ftig emeltessék. A c) ponthoz M­á­d­a­y indítványozza, hogy a kormány közegeivel felsőbb jóváhagyás mellett létrejött szerződési vállalkozók is kivétessenek. Ez mellőztetvén, a pont szintén változatlanul hagyatott. A d) pont végéhez hozzá adatik M­á­d­a­y indítványára, hogy az illető pénzintézetek h­i­v­a­. Hogy nem csak a szerzetesi fogadalom, de a világi papi minőség is össze­­férhetlenséget képez az országos képviselői állással, azt fényesen igazolja Báró Prato déltöb­bi pap és reichsrathi képviselő, ki a reichsrath képviselőházá­nak elnökéhez, dr. Bechbauerhez a következő lemon­dó levelet intézte: »Elnök úr ! A hitfelekezeti törvényekre adott ismert szavazatom folytán egyházi elöljáróim megfosztottak az engedélytől, hogy papi functiókat végezzek. Erre vonat­kozólag adott nyilatkozatomra, hogy szavazatommal éppen A „HON“ TÁRCZÁJA. WALDFRIED: Regény. Irta Auerb&oh Bertbold. Második kötet. — Harmadik könyv. TIZENÖTÖDIK FEJEZET. (42. Folytatás.) A völgyi patak egyik szigetjét Lajos a sziklák robbantása által akarta a parttal összekötni, ekkép a hasznavehetlent hasznossá, tenni és a viz erejét fo­kozni. A dologhoz amerikaiasan fogott és igen örült, mikor neki mondom, hogy a tutaj­osoknak tulajdon­kép napjában csak kétszer van joguk átbocsátást kö­vetelni, és mi e két órát olyan időre szabhatjuk meg, mikor nem zavarnak. Boldog volt a felett, hogy az embereknek már nem volt szabad renyhén házalkod­­ni, hanem bizonyos időre össze kellett tartaniok. Megszabta, hogy a tutajok átbocsátása délben tör­ténjék, mikor a munkások a műasztalosságban pi­hennek. »Ab,« kiáltá végül, »még a perczét is tudom, mikor anyám fejtegette nekem, mi a munka. A ko­­vácsmühelynél álltunk, s ő mondá: Lásd Lajos! ez a font vas csak nehány garast ér, de egy font óra rugó sok száz tallért. Ez a munka. — A kovácsmű­­hely előtt töltött peremre való emlékezetem egész életem kísérője volt. Még most is látom a kovácsle­gényt, a­mint kovácsolja a sarkantyút, melybe belé­­illesztik a talpfák gúzsai,­­­­jo­­n­ácsolja az egyik sarkantyút, a másik már a tűzben hever, úgy tettem én is mindig.« Annetta bátyja megjött a fürdőből és beszólt, hogy épen tegnap indult onnan el a franczia követ a porosz királyhoz kieszközlendő, hogy német főherczeg ne legyen Spanyolország királya. Nagy az izgatott­ság és koczkáztatás lenne nagyobb összegeket uj vál­lalatba fektetni, különösen oly közel a franczia ha­tárhoz. Valami fenyegető van a levegőben, ide-oda vonul mint a zivatar, mely itt vagy ott megragad és kitör. Napoleon az uj hitelt, melyet neki a népszava­zat nyújtott, le akarja, vagy le kell számolnia. A francziákat meg kell neki lakmároztatni és ők a há­borút, különösen ha ellenünk irányul, még mindig a legkedvesebb mulatságnak tartják. A legroszabb ki­fogás neki elég jó arra. Ő tehát kötelességének tartja Annettát a mi vállalatunkban való osztozkodásban lebeszélni, de a megfelelő összeget a magáéból hajlandó kiteremteni, mert végre is minden háborút ismét a béke követi, és ha a műasztalossági vállalat sikerül, a maga jöve­delmi részét egészben vagy felében Annettának en­gedi át. Lajos kiszolgált katonákat akart gyárába al­kalmazni. Nem volt bizalma oly munkásokhoz, kik nem szolgáltak, és különösen, mert a Kőfaragó kato­na volt, őt tette felügyelővé. Egy korosabb embert munkavezetőnek sze­gődtetek, kit neki mint rendkívül becsületest aján­lottak. Visszatérésekor elviszi magával Amerikába. Megtudtuk, hogy ez ember az előtt mérnök­tiszt volt. A katonaságtól ki kellett lépnie, és most egyszerűen és munkásan élt, együtt evett a kőbányá­szokkal, velük együtt aludt a gunyhóban a falombbal teli zsákokon. Csak a munkánál lehetett látni, hogy előbb kelő, de úgy látszott, hogy nem képes önelha­tározásra, mindig utasításra volt szüksége; ha ezt kapott, a legnagyobb pontossággal hajta végre. Ke­veset szólt, tulajdonkép csak akkor, mikor szükséges volt. Mindig úgy látszott, mintha valamit keresne, s mit nem szabad, vagy nem tud megnevezni. Lajos most elsenyvedt pajtását, Wackert, is el­­­­hozatta a tób­an levő völgyből. Csak keveset volt pityó­ j­kos, és Lajos mondá neki: »Wacker! Jó állást adok­­ neked és következőket tudatom veled: Még három­­­­szor leiratod magadat. A harmadik után kérlelhet­­­­lenül elbocsátlak. Beleegyezel e szerződésbe ? — jól van! és még csak annyit mondok neked : őrizkedjél az első részegségtől! ártani nem ártasz magadnak, megtartod állásodat. De azzal tőkédet támadod meg.« A dolog így rendbe jött, és Wacker elejénte a munkavezető felügyelete alatt rendesen élt. De soká meg nem állhatta. Háromszor leitta magát és ismét elbocsáttatott. Már most neki kezdtünk a fölmérésnek, szere­lésnek, a munkások szegődtetésének, mert mindenek­előtt a folyó medrét kelle szabályozni. Annetta nagyon boldog volt, hogy a telep ké­szítését elejétől fogva kísérhette. Lajos eltalálta a folyó legjobb esését; volt egy gépe, mel­lyel az esési viszonyok gyorsan megmér­­hetők voltak, és Annetta ezzel is igen boldog volt; tudni akarta, vájjon a víz hajtóerejét szintén lóerővel mérik-e; mindent tudni akart, hogy okuljon. Lajos Annettának sok kérdését és személyes megjegyzéseit sokkal enyhébben fogadta, mint Ri­­chárd, és azért, mert Lajos gyakorlati ember volt. Annetta nyilván nem is beszélt már azon érzettel, mintha kiváló tehetség volna, hanem egyszerűen, sze­rényen. Jó végül nagyot kac­agtunk, mikor Annetta felkiáltott : »Oh, hogy a tiszta víznek dolgoznia kell!« Lajos utánozta hangját, mondván : »Oh, hogy a századosné szép lovainak a hintót húzniok kell!« Annetta vérveres lett, de rendbeszedve magát mondá : »Igaza van, nézetem gyermekes volt.«; »Oh, ön angyal!« kiáltá Lajos, »oly asszony, ki elmondja : önnek igaza van , én tévedtem ! — hol van önhöz hasonló, nemnek kivételével ? Engedélyt kaptunk, a hegy körül az utat mé­lyebbre építhetni és ez által törzseink és szálfáink számára a legjobb lakóhelyet nyertük. Még egy kifogást kelle legyőznünk, a­melyre nem gondoltunk. Az angol, az úgynevezett patak­­i községtől, vagyis a partmelléki falvak és majorok­­­­tól bérben bírta a halászati jogot. Ez kifogást tett a törvényszéknél a sziklák robbantása ellen, mert ott fogta pisztrángjait. Lajos maga ment a törvényszék elé, és sike­rült neki a kifogást elerőtleníteni. Az angol, ki eddig idegen volt nekünk, ettől fogva ellenségünkké lett és egy tekintetre se mélta­­­­tott. Ha közülünk valaki elment mellette, elfordulva állt a parton, vagy hirtelen elfordult. E zaklatottság közben is Lajos nyugodt ma­radt és jóakarata nem csökkent, de a hanyag mun­ka annyira fölboszantó, hogy bűnnek és gazságnak szidalmazta. Elégedetlen volt, hogy a német munkás hazájában nem alkalmazható és az időt elfecsérli; ugyanezek az emberek az újvilágban egész mások. Annetta a munkások számára konyhát akart építeni a parton; az iskolatanítónéval már érteke­zett róla, és a Lakatosné is kész volt segédkezet nyújtani, de a munkások nem álltak rá. A Lakatosné kötelességének tartó Lajosnál kérdést tenni új egybekelése iránt, noha már el volt tökélve. A fiatal Kőfaragót nézte magának ki, ki alig volt annyi idős, mint önmaga. Vasárnap volt az esküvő és Annetta élénken foglalkozott azzal a gondolattal, hogy érezheti ma­gát a három gyermek, anyjuk esküvőjén. Tisztesség kedvéért nekünk is ott kellett len­nünk a lakomán és a Svájczi-Zsir,­ki rokona volt a vőlegénynek, erős hangon kiáltá, hogy a vőlegény­nek nem lett volna szüksége oly hamar házasodni, csakhogy ne kelljen háborúba mennie. A széltoló po­rosz nem mer Francziaországgal kikötni, s ha tenné is, mi valódi németek — azok vagyunk mi, délnéme­tek — nem tartanánk vele. Teli torokkal tálalta ki a néplapok bölcs mon­dásait, s azt hiszem, oly szándékkal téve, hogy min­ket kihívjon. Lajos suga nekem : »Nem érdemes az egyese­ket megtéríteni, az események majd térítenek.« Én nem hittem a háborúban, annál több bizo­nyossággal remélte Lajos, és csak attól félt, hogy mi az alkalmat elszalasztjuk, noha az egész világ tudja, hogy Francziaország e háborút vétkesen és szánt­­szándékosan felidézi. Lementünk a völgyi patakhoz, gondoskodni akartunk róla, hogy szerencsétlenség ne történjék a sziklarobbantásnál, melynek kőzetére szükségünk volt, és mi által a patak jó sodrát is a másik oldalra nyomhattuk. Lajos maga vezette a robbantást. Én lenn áll­tam az utón Annettával és Connyval az egyik olda­lon, Veresláb és Martella pedig a másikon, hogy a szekereseket és gyalogosokat intsük és feltartóz­tassuk. Egyszerre hatalmasat dördült és messze hang­zott a moraj a hegyhasadékokban és erdőkben. A robbantás minden baj nélkül esett meg. Csak mindjárt ismét mindnyájan összegyűltünk az uton, a kőfaragók is itt voltak velünk; ekkor lé­lekszakadva jött Itt várok a kisbiróval és már mes­­­sziről kiabált : »Háború van! háborúnk van!« A kisbíró levelet hozott nekem, melyben én, minthogy Francziaország hadat üzent, rögtön behí­vattam az országgyűlésbe. Lajos elrendelte, hogy nyugodtan folyjon to­vább a munka és a mérnökre bízta az építkezés to­vább vezetését. Ő még az este elkísért a fővárosba, Martella is velünk utazott. Az angol a parton állt és horgászott. Tulajdonkép csak utazás közben eszeltem föl, mi is vár reánk. (Folytatása következik.)

Next