A Hon, 1874. július (12. évfolyam, 148-174. szám)
1874-07-01 / 148. szám
148. szám. XII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Szerda, julius 1. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Elő fizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ég a ti kiadás együtt: 8 hónapra........................................6 frt — ír. 6 hónapra............................ 12 » — » Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év ^folytán minden hónapban meg*kezdhető, de jennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számitatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAPSzerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-épület I. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fagadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere. Athenaeum-épület) küldendők« Előfizetési felhivás „A NO V* XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre . . Negyedévre Egy hóra 12 frt 6 frt 2 frt UgT" Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésipostai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenetesitve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala Budapest, június 30. A választási törvény tárgyalásához. A választási törvény tárgyalását — valódi örömünkre — holnap kezdi meg az országgyűlés. Üdvözöljük e képviselőket ez önfeláldozó buzgalomért; csak azt kívánjuk, sőt el is várjuk tőlük, hogy ne csak a látszatnak tegyenek eleget, hanem a tárgyalás rövidsége, méltányossága és higgadtsága által tegyék lehetővé az eredményt is, mely egyaránt van kockáztatva a hosszadalmasság és a merev pártszenvedély által. A tárgyalás alá kerülő törvényjavaslatot, úgy eredeti szerkezetében, mint az osztályok és a központi bizottság által tett módosításaiban bíráljuk majd minden nevezetesebb intézkedésében, és általában véve most is csak azt mondhatjuk annak jellemzésére, hogy néhány határozatlan és néhány túlszigorú intézkedésének módosításával,az használható ideiglenes választási törvény lesz. Ismerik olvasóink azon kifogásainkat, melyeket a főbb vitás kérdésekben a kormány és a központi bizottság javaslatai ellen tettünk ; most, a tárgyalás előtt, még csak egynéhány pontra teszünk megjegyzést, főleg a központi bizottság szövegezésében. A választási qualifikációkat, a központi adottság szövegezésében most szabatosabbá és egyöntetűbbé tenni, alig van reményünk, de legalább a ház- censusra nézve kell a 3 lakrészt megváltoztatni, mert ez először határozatlan, és másodszor több értéket követelő kifejezés, mint az a 315 forint, mennyit a 48-iki törvény alapján méltányosan követelni lehet. A balközép a központi bizottság javaslatából a 8, 12. és 108. §§. azon határozatait, melyek a censusnak nem alapjául, hanem igazolásául szolgáló adónak egyfelől a megelőző egész évre való kivetését és másfelől annak valóságos lefizetését is követelik — kihagyatni kívánja. Ez méltányos és igazságos követelés e census alá eső adózók érdekében. Mert ez, az oly választási törvény keretébe épen nem eső megszorítás, melynek alapja nem adófizetés, hanem a vagyon, illetőleg értelmi és jövedelmi census és a jelen törvényjavaslatban annál különösebb határozat, mert a választók nagy részének más útja is van (a vagyon és jövedelem kimutatás, illetőleg diploma felmutatás által) a választói képesség elnyerésére és a már nyert választói képességtől foszthatja meg minden évben az adóhátralék mindazokat, kiknek egészen más alap szolgál annak elnyerésére. A központi bizottság érezte ez anomáliát és (elvetve az adóelengedés és fizetési haladék tekintetében az eredeti javaslatban volt és részrehajlásra vezető rendszabályokat) — a 108. §-ban felemlíti, hogy „addig is, míg a törvényhozás az adóhátralékok behajtása iránt intézkedik“ — megadja azt a concessiót, hogy a hátralékosok az összeírást megelőző évben nem összes hátralékukat, hanem ebből csak annyit kell hogy lefizessenek, amennyit egy évi adójuk tesz. De már maga e határozat is bizonyítja, hogy az adóhátralékokra vonatkozó intézkedés nem ide tartozik, mert elismeri, hogy máskép kell az adó- hátralékról intézkedni, tehát csak az összeírási és igazolási eljárást fogja bonyolítani az, hogy a qualificatio igazolása után, következik az adótartozási számítások nem csekély munkája. Még különösebb lesz az, hogy időközben is érheti a polgárt, az az adótörvényeinkben éppúgy, mint büntető törvényünkben ismeretlen büntetés, hogy választóképességét adóhátraléka miatt elveszti. Ez nem csak választási törvény tehát, hanem van benne egy kis pénzügyi és büntetőjogi rész is. Ez anomália, melyet megszüntetni kell. Hogy a választási ügyekben a Kúria ítéljen, ez elv nagy nehezen elfogadva jön, de a központi bizottság 89. §. kijátsza ezt azon határozattal, hogy míg az eljárásra nézve külön „anyagi és alaki szabályzatokat“ a törvényhozás nem hoz, megmarad a képviselőház igazolási hatásköre. Ez annyi, mint a kúria bíráskodásának megvalósítását „ad graecas kalendas“ elhalasztani, mert midőn e gyanús eszme felmerült volt, akkor legalább ki volt kötve, hogy ez országgyűlés alatt kelljen a kormánynak e kiegészítő törvény meghozataláról gondoskodni, holott most még ez a megszorítás is elmaradt. Igaz, hogy a Kúria nem veheti át a képviselőház szabályainak ide vonatkozó részeit, de nem is szükséges. Alkosson magának eljárási szabályzatot, hisz a qualificatiók törvényben lesznek meghatározva, hogy ezeket mikép ítéli meg a bíróság, az az ő dolga. A balközép a tulajdon, nemzetiség társadalmi osztály, vallás és király ellen, választás alkalmával, szóval vagy irattal nyilvánosan elkövetett sértéseket és úgy kívánja büntetni, mint a központi bizottság 97 és 98. §§-ai, de azon kikötéssel, hogy csak a választói gyűlésekre szóljon e rendkívüli intézkedés. A jobboldal azt mondja erre, hogy a bűn mindig bűn, bárhol és bármikor követtetek el. Ez igaz. Csakhogy a választási törvény nem büntető kódex, ennek csak arra kell szorítkoznia, ami szorosan a választásra tartozik és még ez ügyben nem teremthet titkos politiát, mely a delatorok feladásai után mindenfelé bűnöst nyomozzon, hanem csak azt tekintheti közébe esőnek, ami a választási gyűléseken, nyilvánosan volt mondva vagy írásban terjesztve. Természetes, hogy józan, alkotmányos emberek a központi bizottság 99. §-át el nem fogadhatják, mert ha még azt is a választói jog 3 évi elvesztésével és 1500 forint bírsággal büntetjük, ki „tudva“ „valótlan vagy elferdített tényeket“ hirdet, szóval vagy írásban, hogy „az ország alkotmánya ellen gyülölséget“ keltsen — akkor e czimen meg lehet büntetni egy kis jobboldali magyarázattal minden ellenzékit; mert az 1867. 12. t. egikk alkotmánynak van deklarálva és hogy mit terjeszt az ember tudva, mi valótlan és mi „elferdített“ — ezek oly könnyen magyarázható dolgok, hogy aki terheinket vagy az ország állapotát nem jobboldali számítás szerint adja elő, az mind büntethető lesz ezáltal. Különben is csak III. Napóleon tekinté bűnnek az alkotmány elleni „gyűlölséget“,alkotmányos országban az érzelmeket nem ítélik el, csak tetteket és ráztó szavakat. E § elfogadása szégyent hozna ránk. Erdélyben a két képviselővel bíró választókerületek el lesznek választva , de a jobboldal mégis jónak látó Kolozsvárt és Maros-Vásárhelyt meghagyni mostanialakjában , egy választókerületnek, két képviselővel. Ez oly számítás, mely csak a párt.taktikában leli magyarázatát; jó lenne igazolni vagy elhagyni e különös intézkedést, mert különben, előttünk legalább, feltűnő anomália az. Nem foglalkozunk több részlettel: vajha legalább ezekben hallgatna a jobboldal a higgadt méltányosság szavára! Hanc veniam damns, petimusque vicissan! — A baloldali kör tegnap esti (jan. 30.) értekezletén, a választási törvényjavaslatnak eddig nem tárgyalt §§-aira nézve csak lényegtelen, és styláris módosítások fogadtattak el. Lontagh Pál a sajtóügyben interpellate jelentett be: Tisza Kálmán közelebbi börtönügyi interpellatióját meg fogja sürgetni. — Az országgyűlésen a polgári házasságra vonatkozott vitákkal kapcsolatban Bécsből néznél; részleteket írnak nekünk, írja a Lloyd, amelyeknek, ha föntartás mellett is, helyet adunk. Mint forrásunk tudni akarja, a magyar kormány vonakodása a polgári házasságnak már most való tárgyalása ránt, nem kis részben visszavihető azon körülményre is, hogy szándékban van e két fontos téren a két törvényhozás közt bizonyos konformitást hozni létre. E felfogás teljesen megfelel azon követelményeknek, melyeket a modern törvényhozástól igényelni ki.Jonoson oly téren lehet, amelyen, mint alig valamely máson, a monarchia két felének viszonyos érintkezései oly intenzív természetűek, s a melyen sem nemzeti, sem másnemű sajátságok ez azonosságnak rém állják útját. A mostani eltérések a házassági törvényhozás terén már 1867. óta oly következményeket vontak maguk után, melyek a szabályozott törvényhozás terén alig helyeselhetők, ha mindjárt meg ne is akadályozhatok. Osztrák alattvalók azon költött kilépése az osztrák államkötelékből, mert a protstatismusra való átlépésük daczára sem köthettek felbontott első házasságuk után új házasságot, ma mint magyar polgárok erre fel voltak jogosítva a szükségbeli polgári házasságok, a melyekhez visont magyar alattvalóknak kelle Ausztriában folyamodniok — mindezek oly jelenségek, melyek már most nevezetes viszályokra vezetnek, s a jogkérdések egész csiráját hordják magukban, a melyek a maguk számára igy mintegy póttörvényhozást teremő egyéniségekre nézve nem mindig lehetnek épen is kedvező jellegűek. A polgári házasság behozatala a jelenségeket tényleg megszüntetne ugyan, de a akor, ha a kérdéses törvényhozási intézkedések mindegyikének azonos alapelvei lennének itt és Lajtántúl. Csak azt kell például képzelni, hogy itt (Bécsben) a polgári házasság franczia minta szerint elválaszthatjak Lajtántul pedig felbontható. Gondolható-e, hogy nem ismétlődnének újra ezen cselfogások in fraudem legis, ha mindjárt a legtisztább szándék mellett is. Talán — talán mondjuk — a miniszterelnök azon kifejezése, hogy a kérdést előbb »tanulmányoznia« kell, az itt jelzett irányra vihető vissza. Mindenesetre kell tiltakoznunk az ellen, hogy a »közös ügyek« jogköre tágíttassék, vagy hogy a paritás abban nyilvánuljon, hogy mindkét kormány — egyformán hozza és halaszsza a kérdést. Mondanunk sem kell, hogy a »Lloyd« közleménye, melyet szemmel láthatólag maga is elégtelennek tart, épen nem világítja meg a kérdést. Az alapelvek azonossága iránti óhaj oly tág kifejezés, mely alá minden elfér, legkevésbé az, amit féltékenyen őriznünk kell, a belügyi törvényhozás önállósága. Azt hiszszük, hogy az alapelvek iránt különben már kétség nálunk nem foroghat fenn. Az országgyűlés Deák Ferencz beszédét majd egyhangúlag magáévá tette. Ha Lajthántól ez irányban eljárni nem hajlandók, az ő bajuk; nálunk a közvélemény kérlelhetlenül fogja elsodorni azokat, akik az ottani vonakodásból az itteni visszalépés mellett volnának elég kislelkűek érveket meríteni. — Az újvidéki »Szibszki Národ« szerint az eddigi szerb congressusi választások után a szerb »conservativ-liberalis« párt (melyet a »Szibszki Narod« képvisel) tiz világi és tizenöt egyházi követre számíthat, kik az újvidéki »részeg szent« (Mileticinek) pártját soha nem fogják szaporítani. A felső-károlyvárosi és bácsmegyei választások csak ezután következnek. Czikkiró erősen hiszi, hogy a szerb congressuson pártja jelentékeny kisebbség által (25—40 szavazattal) lesz képviselve, melynek élén Zsivkovics Jánost szeretné látni. Ugyancsak a »Szrbszki Narod« szerint Uneber kir. biztos a szükséges utasításokat már megkapta. Az utasítások mindenben megegyeznek a kir. biztosoknak adott eddigi utasításokkal, csak annyiban különböznek mégis az eddigiektől, hogy a kir. biztos ezúttal a szavazásnak befejeztével nem fog jelöltet ajánlani, akire nézve a követek egyetértenének, hanem a választás egész eredményét egyszerűen a legfelsőbb helyre felterjeszti, hol király ő felsége a jelöltek közül, akikre szavazás történt, az érsek-patriarchát kinevezi. A kinevezés tehát bekövetkezik, ha az ismeretes párt makacsul Sztojkovics Arzén püspökre szavaz, ám ha a szavazatok Grujics Nikánor püspök személyében egyesülnek, akkor a kinevezésnek nem lesz helye, mert magától értetődik, hogy a királyi kegy ez alkalommal is azon főpap felé hajlik, ki Sztojkovics Arzén püspöknek bukásával a szerb patriarchátus adminisztrátori székére emeltetett. Legújabb hirkép a következőket közli még a »Szrbsz, Narod«. A szerb püspököknek Sztojkovics Arzén püspök iránti hangulata hírére ugyan csak Sztojkovics folyó hó 8/20-án kérelmet, illetőleg írásbeli lemondást terjesztett be illetékes helyen, melyben aziránt esd, hogy Uneber Zsigmond udvari tanácsos és kir. biztos értesittessék, miszerint az ő jelöltül való fellépte esetében az érsek-patriarcha-választásból magát kizárja, Karloviczon congressusi tagnak megválasztatott Sztankovics Szilárd szavazattöbbséggel. Ellenjelöltje Risztics István karlovici polgármester volt. Mindkettő a »conservativ-szabadelvű« párthoz tartozik. A zágrábi »Nor. Nov.« szerint Stankovics Koszta »clericális« választása ellen az ellenfél választói óvást jelentettek be. Az újvidéki »Zásztava« Budapestről a következő távirati közleményt hozza: »A június 26-iki országgyűlési ülés a horvát autonómián csorbát ejtett az incompatibilitási törvény által. Tombor tiltakozó óvást jelentett be. Hiteles forrás után beszélik, hogy az uralkodó, a congressusi választások eredményét előrelátva, Bittónak azt mondotta, hogy Sztojkovicsnak eventuális megválasztását megerősíti.« Egy idő óta olyan divat lett a fejedelem személyét minden dologba belekeverni, állítólagos mondásait, sőt ígéreteit idézni, hogy valóban csoda volna, ha csak a »Zasztava« nem ragadta volna meg ezt az eléggé kopott, de azért tisztességessé mégse vált agitationális eszközt. —A főrendiház tagjai, mint a »Ref.« írja, egész terjedelmében elfogadni szándékoznak a képviselőház által megállapított inkompatibilitásijavaslatot. Fölszólalás valószínűleg csak azon egy pont ellen fog intéztetni, mely a szerzetrendek tagjaira is kiterjeszti a képviselői állással való összeférhetlenséget. — A kikindai kerületből írják a »Reform «-nak: A kerületi alkapitány-választás jun. 25-én ment véghez Nagy-Kikindán, még pedig örvendetes sikerrel. Megválasztatott Bbits Döme, gazdag melenczei földbirtokos és ügyvéd, kit már régebben is Torontál megyében Karácsonyi László főispán, mint arra termett egyént, alispánul kandidált. Az omladina jelöltjei: Petrovits Milán és Jóczits Milos, a kandidáló bizottság által egyhangúlag kihagyattak ; volt e miatt nagy lárma, de nem használt semmit, az omladina teljes vereséget szenvedett. Az új alkapitány hivatali esküjének letételekor a kerület jeles és buzgó főkapitánya, Oberknezser is Árkád, természetes, hogy magyarul olvastatta föl az eskümintát, s midőn ez ellen egy omladinista pap, Predrágovits Máté, humáni g. kel. lelkész fölszólalt, s követelé, hogy az alkapitány csakis szerbül esküdjék, a főkapitány őt szigorúan rendre utasította, mondván : »Itt Magyarországban az állam politikai és hivatalos nyelve a magyar, és nem a szerb ; itt Szerbiát nem lehet és nem szabad csinálni ; a ki ezt akarja, menjen át Szerbiába; de ez itt Magyarország és miannak polgárai vagyunk!« — Ez erélyes szavakra meghunyászkodtak az omladinisták. — Oberknezsevits főkapitány úr kétségkívül a karloviczi congressusi választásoknál is megbuktatja az omladina jelöltjeit kerületében, hiahogy ez a Manditz által 1871-ben megerősítésre ajánlott és szabálytalanul (mert metropolita-üresedéskor) életbeléptetett választási szabályzat s a hasonlókép ily auspicziumok alatt létesített új egyházközségi szervezet mellett egyáltalán lehetséges volna. — A bukaresti félhivatalos »P r e s s a« 126-ik száma ezeket írja : Azon számos és kitűnő gazdászati előnyök mellett, melyeket hazánk a tömösi és vercovovai vonalakból húzni fog, itt még egy másik, politikailag fontos előnyt emelünk ki: souverainitási, nemzeti jogaink gyakorlatát. Valóban: az osztrákmagyar birodalommal kötött csatlakozási szerződésünk, valamint a korábban Oroszországgal kötöttek is önálló államunk souverainitásának s függetlenségének nemzetközi világos tényét foglalják magukban. E szerződés aláíratott a szomszéd birodalommal a nélkül, hogy Törökország megkérdeztetett volna, beleegyezik-e vagy megengedi-e azt ? A szerződésben legkisebb allusio sem létezik — a magas portának e nemzetközi ténybe vegyülésére. Mi lehet hát e szerződés egyéb, mint nemzeti szuverainitásunk egy újabb ténye, melyre a jogot Rasid basának a külhatalmakhoz intézett körirata kétségbevonja ugyan, de a mely ellen külügyminiszterünk a biztositó hatalmak előtt erélyesen tiltakozott. — Orosz lapok véleménye Kulin bukásáról. Az »Odesskij Viestnik« felvetvén a kérdést: miért elégületlenek a cislajtáni centralisták a volt közös hadügyér elbocsátásával, mikor utódja báró Koller lett, ki a cseh ellenzék elleni kíméletlen eljárása által óhajtásaiknak oly jól felelt meg — az elégületlenség okát abban találja, hogy Kuhn a hadsereget a centralisták ízlése szerint szervezte, azaz úgy , hogy csak azon katonatiszteket léptették gyorsan elő s méltatták a parancsnokság kegyelmére, kik jó viszonyban állottak a központosítási párttal, ellenben pedig azok, kik nem avatkoztak a centralista üzelmekbe, régi érdemes szolgák, valódi szakemberek, mellőztettek s nem is volt kilátásuk a magasabb rangfokozatra. Egy szóval, Kuhn vezetése alatt a hadseregnél épen úgy mint az állami szolgálat egyéb ágaiban, a politikai kömú aság és centralista elemek uralma fejlődött ki. Ilyen rendszer tetszett a centralista pártnak, mert a hadsereget befolyása alá helyezte, sőt uralmának biztosítására egyik eszközévé tette, de lehangolta a tisztek többségét s elfojtotta bennök a hadügy iránti buzgalmat, a katonai iskolák pedig pusztulni kezdtek s meglazult a fegyelem s a törzstisztek álszabadelvüsége rosz befolyást gyakorolt a hadsereg szellemére. Nevezett lap hiszi, hogy Koller, ki mint tisztán végrehajtó tábornok ismeretes s nem korlátoztatván magát a pártok nézetei által, megteszi azt, mit reá parancsolnak, véget fog vetni ezen politikai komaságnak s következőleg, hogy a hadsereg megszűnik a pártok labdája lenni, oly parancsnokok kezébe kerülvén, kik az előléptetésnél nem fognak tekintettel lenni arra, ki centralista és ki nem. A »Moskov, Viedom.« ugyanezen tárgyról bővebben értekezvén, nem tulajdonít a bécsi és pesti lapok értelmezéseinek nagy fontosságot; nem tagadja, hogy báró Kuhn több javítást hozott be a hadsereg szervezetébe, de hibául azt rója fel neki, hogy oroszfaló volt, bizalmatlansággal tekintett a pétervári kormány politikájára s nem osztotta uralkodójának, Albrecht főherczegnek és Andrássy gróf nézeteit, kik Oroszországgal való barátságban az európai béke fentartására nézve legjobb biztosítékot látnak. A „HON“ TÁRCZÁJA. WALDFRIED. Regény. Irta Auerbach Berthold. Második kötet. — Negyedik könyv. (52. Folytatás.) TIZEDIK FEJEZET. Milyen idő volt az akkor, midőn lelkületem emelkedett, hogy nézeteimet helyeslő választóim közt, mint képviselőjük haladhattam! Még röszönző lélek voltam. Ha alapjában vizsgálom önmagamat, öntetsző jó érzet rejlett abban, hogy sokaknak képviselője vagyok. Ez most megváltozott. Most már senki sem volt választott, de mindenki hivatott. Minden önzés és elkülönzés alól való megváltás áradt népünkre. Igaz, hogy még fájdalmas volt az áldozat, de nem egyes emberre irányultak a gondolatok s érzetek, hanem egy nagy láthatatlanra és mégis mindenki tekintete előtt elterülőre. Minden napsugaras volt, minden fa, minden ház, az egész világ más színben tűnt fel. És mily közel volt most egy ember a másikhoz ! Nem uralkodott többé idegenkedés, s e szerint saját korunkban már ellenségnek sem volt szabad többé lenni. Funkkal találkoztam, és nem tehettem máskülönben, kezet nyújtok neki s mondám: »te a magad módja szerint bizonyára jót akartál.« »Köszönöm jó véleményedet« válaszolá Funk kétértelműen és alig viszonzó kézszorításomat. Ezt is eltűrtem. Szívem sugallatát követtem, és ez még mindig jó, ha mindjárt mások nem is helyeslik. Józseffel a városba mentem hetivásárra. Ez még soha sem volt oly látogatott, mert akinek csak szekere volt, vagy máskép szabadulhatott hazulról, a városba sietett, hogy meghallja, mi történik a világban, és a mellett bizonyossá akartak lenni arról, vájjon jó lesz-e már a mostani árak mellett eladni a készleteket az alkuszoknak, vagy nem lesz-e jobb, a francziák által való kiraboltatást veszélyeztetve, bevárni az árak emelkedését. Csakhamar kitűnt, ki bízik meg a német, ki a franczia hadiszerencsében. A Svájczi-Zsir és az ő példáját követve szembetűnő számmal sokan, eladta szénáját, zabját és szalonnáját. József nemsokára középpontja lett egy nagy csoportnak ; mindnyájunk közül ő tud legjobban bánni, minden rangú, rendű emberrel; derék nagy és széles alakja, és csodásan szelíd vonás beszédes szája körül közkedveltté tették őt és az ő elismert gazdagsága természetesen szintén sokat nyomott. Mikor az emberek türelmetlenül szitkozódtak, hogy oly sohá nem hallanak semmi hadi tényről, azt kiáltá: »Még soha sem voltatok fürészmalomban ?« »Mindnyájan.« »Hát ott hogy van ? Megállítják a kereket, a vizet elcsorgatják, amig a fürészlendő tuskó jól van irányozva. Ekkor neki eresztik! és most közepén egyenest megy a fűrész. Figyeljetek! a porosz, vagy mondjuk, a német, várja, amig a tuskó jó lesz elhelyezve, ekkor két fűrészt egyszerre ereszt neki.« József, megérte az emberek eszejárását és diadala teljes volt, hogy a Svájczi-Zsir magára maradt. Csak mosolygott, midőn a Svájczi-Zsir mondá: »A Jóskának, a csekély emberkének, nagy a szája, mint minden porosznak.« Én Józseffel Mártához mentem, mert megígértem Gyulának, hogy nejét mihelyest lehet, meglátogatom. Nyugodtan és mindenre készen találtuk. Ez egész háztartás nemes, szép volt, pedig fia és veje a harczban álltak. A kormánytanácsosban most először fedeztem föl sajátságos nemesi önérzetet. Nyomatékkal hangsúlyozta, hogy mint az ország legrégibb családainak egyik ivadéka, Johannita, és nem sokára Arven báróval egyesülten belépnek megfelelő hatáskörükbe. Értésemre adó, hogy ez régi szabály, és hogy olyan férfiú mint én, nem tartozhatom oda. Még soha sem gondoltam erre, csak most tűnt fel nekem. Az asszonyok megkértek, kisérném el őket a városházára, hol az egészségügyi egylet egybe van gyűrve. A lépcsőn azonban összetalálkoztam Rimmingerrel, az úgynevezett békehadnagygyal. Nagyon felizgatottnak látszott és kérve kért, kisérném el apósa házába, és legyek ott békebíró. Közelebbit nem tudatott velem; okát csak ott kellett megtudnom. A családot nagy rémülésben találtam. A hadnagy, ki Blank gazdag fakereskedő leányát nőül vevén, s ezért a hadseregből kilépett, ügyesen beletalálta magát új hivatásába, de még inkább neki adta magát a vadászatnak. Most kijelenté, hogy ismét be akar lépni a hadseregbe. Sem saját becsülete, sem társai előtt nem igazolhatja, hogy most tétlenül és a távolból néző legyen. Az öreg Blank azt állítá, hogy ez szószegés, s én láttam, hogy szorul ököllé a hadnagy keze, midőn e kifejezést balla. De fékezte magát és nyugalommal adta elő a dolgot, kijelentvén, hogy ítéletemet követeli. Jól ismertem Blank fakereskedőt. Oly férfiú volt, kiről semmi roszat nem lehetett mondani, de jót sem. A világon nem törődött egyébbel, mint üzletével és birtokának szaporításával. Buzgó hirlapolvasó volt, szivarát elszívta mellette és nagyon szerette, ha jó sok új hir volt; az állam, a kerület, sőt a község ügyei körül buzgólkodjanak mások, hogy ő olvashassa. Felfoghatlan volt előtte, hogy családjából valaki a közügyben tevékeny akar lenni. Kieszeltem ezt minden szavából, de nem válaszoltam neki rá. »És hogy gondolkodik ön ez ügyben?« fordultam a hadnagy nejéhez, ki nyugodtan az ablaknál állt és az ott elhelyzett növények hervadt leveleit tépdelte. »Behívjam három gyermekünket, hogy tőlük megtudja?« felelé az asszony kemény hangon. »Kis gyermekeknek még nincs véleményük, de a szülőknek az ő érdekükben kell azzal birniok.« Kérdem az öreg Biankót, váljon ítéletemnek alárendeli-e magát. »Minthogy így kérdez, ellenem van; azért nemet mondok!« Láttam, hogy itt fölösleges vagyok és kijelentem, hogy nem mondok ítéletet. A családot meghasonolva kelle hagynom. Örvendetesebb volt egy másik találkozásom. A városkában lakott az intendatura-tanácsos, ki engem Ernő szökése után meglátogatott volt és neje borzasztó halála után magárahagyatottságát és bánatát leküzdé. Egyetlen kis leánykájával élt, és egészen nevelésének szentelte magát, és most lépett a hajadon korba. A különben mindig zavart tekintetű férfiú derült arczczal jött elém és mondá, mily szerencsés, hogy ismét hivatalába léphet, miáltal gyermeke, mely oly elválaszthatlanul hozzá van szokva, úgy hogy jövője iránt már aggódott, most önálló léthez és tevékenységhez fog szokni, mert a kormánytanácsosné késznek nyilatkozott, a gyermeket a hadjárat alatt magához venni. E férfiúval a folyó partján álltam, ott, hol a víz a gát miatt hatalmas zajongással ömlik alá, és ő mondá: »Úgy van ön vele, mint én. Nagy időkben minden kis baj és az önsors iránti magánpanasz eltűnik, mint itt a hatalmasan zajló vízesés zubogása minden más hangot elnyel.« Üdítő órát töltöttem el a tanácsosnak szép hegyi kertjében, melyet szorgalommal és ízléssel ápolt; különösen szerencsés rózsatenyésztő volt és meg kelle neki engednem, hogy minden egyes bokorral egyet számomra tépjen. »Ő a rózsákat mindenekfölött szerette és ápolta« mondá, midőn a bokrétát nekem átadá. Lajos, mint ígérte, megjött Ittvárokkal. Connyt és Farkast a városba hozatta. Beszélte, hogy magát, Farkast és Ittvárokot az egészségügy hadtestéhez íratta be. Már karjukon viselték is a fehér karkötőt a vörös kereszttel és nem sokára rá a főhadtesthez utaztak a Rajna mellékre. Conny velem haza utazott. (Folytatása következik.) Egy új ábránd. Budapest, jan. 30. Mint a tűzzel való játék, olyannak tetszik előttem a magyar absolutismusnak egy idő óta a közélet különböző nyilatkozatai közben való túlgyakori emlegetése. Mert nincs okom titkolni, hogy mindazon politikai csalképek közül, melyekkel magát hazánk hitegetheti, ez az mit leglehetlenebbnek tartok. Őrültség a szélsők ábrándozása, szívesen beismerem. Korlátot nem ismerő jelszavaik után-útfélen hajótörést szenvednek a viszonyok, s ideáik jóságát tönkre silányítaná alapjában az élet. De e csalódás nem ve-