A Hon, 1875. április (13. évfolyam, 73-98. szám)

1875-04-22 / 91. szám

Cziráky­t ajánlja, hogy a kocsigyárosoknáál lévő Leesik kivétessenek a megadóztatás alól. Széll Kálmán kimutatja, hogy a kivétel inclusive benn van a törvényben s igy annak külön felemlitése felesleges. Az inditvány elvettetett. Gr. Károlyi György a 15. §. f) pontjára néz­ve ajánlja, hogy a lelkészeknek adómentesen enge­délyezett két ló s két kocsi száma emeltessék fel. Széli K. a helyett két kocsit, két hámos és egy há­tas ló tartásának engedélyét ajánlja. Gr. Pálffy Móricz a gazdatisztek számára több ló tartását kéri, de Széli megjegyzésére a szövegben meg­nyugszik, a 18. §-nál Cziráky János azon megjegyzést teszi, hogy kereseti adóját ott fizesse az illető, a hol adó alá összeiratott s nem mindenütt, a hol lakik. Széll K. megjegyzi, hogy itt a lovak összeirásáról van szó s azokért ott fizetnek, a hol­­összeirattak. A §. változatlanul elfogadtatott. A 19. §-nál Károlyi György sóhajtja, hogy a bejelentés az adóhivatalnál történjék, de a §. válto­zatlanul elfogadtatott. A következő §-ok elfogadtat­ván, a törvényjavaslat tárgyalása befejeztetett s az­után szünet következett. Elnök: Bátor vagyok egy előterjesztést tenni a napirendre vonatkozólag. Én t. i. attól tartok, hogy a napirend nyomán következő tárgyak között különösen a irányadó az, mely úgy látszik szélesebb köröket is érint s ezért nagyobb érdekeltséget is fog kelteni. Tehát azt volnék bátor javasolni, hogy azon­­javaslatok vétessenek fel ma, melyek előreláthatólag kevesebb vitát keltenek, holnapra hagyatnának azok, melyek előre láthatólag élesebb discussióra fognak al­kalmat szolgáltatni.(Helyeslés.) Első vonalban ajánla­nám tehát a nemzeti színház bérházára vo­natkozó javaslat felvételét, annál inkább, mert a bel­ügyminiszter ő excellentiája talán holnap el lesz fog­lalva s nem jelenhetik meg körünkben. (Helyeslés) E törvényjavaslat átalánosságban s részletei­ben Cziráky ajánlatára, ki örvend az új rendszer felett, elfogadtatott. A részvénytársulatok megadóz­tatásáról szóló törvényjavaslat átalánosságban s miután a 2. § 9-ik pontja felett Széll K. felvilágosí­tást ad, részleteiben is elfogadtatott. A bélyegilletékekről és díjak­­r­ó­l szóló törvényjavaslat átalánosságban elfogad­­tatik. A 4. §-ban a bizottság styláris módosítása fo­gadtatott el. A 14. §-ban szintén a bizottság módo­sítása folytán a két utolsó kikezdés elhagyatott s en­nek következtében a 16. § utolsó előtti sorában ezen szavak is »és a marhalevél 20 frtig.« Végül a törvény végrehajtásával egyedül a pénzügyminiszter bízatott meg. A törvényjavaslat ezen módosításokkal elfogad­tatott. Elnök : az idő előrehaladván, kérném a mél­­­­tóságos főrendeket, méltóztassék a tárgyalást hol­napra halasztani. Holnap 11 órakor folytattatik a na­pirenden lévő javaslatok tárgyalása. Első tárgy lesz a bányaadó, azután a vadászati és a keresetadóról szóló törvényjavaslatok. Ülés vége 2 óra 45 perczkor. A király útjához. (Eredeti tudósítás.) Sebenico, april 16. Tegnap reggel hét órakor indult ki ő felsége yachtja a »Miramare« Zárából, »Garguano« a ki­séret hajója, továbbá a »Fantasie« yacht, »An­dreas Hofer,« a dalmátiai helytartó szolgálatára rendelt hadi gőzös és a Lloyd - társulat »Adria« gőzöse követték. A­míg azonban ezek egyenesen Se­­benicoba tartottak, a »Miramare« három helyen is állomást tartott. Az első állomás Zaravecchia volt, a régi Bielogiac, hol 302 ben Kalman királyunk hor­­vát és dalmát királylyá koronáztatott; a második Stretto falu; a harmadik pedig a sebenicoi kikötő torkolatánál fekvő Ziarin sziget és falu. Az utóbbi korall-halászairól nevezetes, a kiktől ő felsége né­hány szebb koralldarabot vett is. Ezen 47 tengeri mértföldnyi után Dalmátia szigetvilága mindinkább fejlődik szemeink előtt és Sebenico bejáratánál sziklás, szaggatott földeinek és apró tengereinek egész teljességében tűnik elénk. A sebenicoi kikötő maga egy szép hegyi tó, melybe egy tengeri mértföldnyi hosszúságú szűk csatorna visz. A csatorna bejáratát egy kis erőd, a Fort San Nicolo őrzi. Már a csatornából elénk tűnik Sebenico városá­nak gyönyörű panorámája. A tengerből köröskörül amphitheatralis módon emelkedő hegyek, melyek legmagasabbjainak oldalain épen szemközt ereszked­nek le a tengerhez Sebenico ódon kőhiszai, a fejük felett lévő három ormon őrül három erőddel, a Szt.­­Anna, Szt.­Giovanni és Barone erőddel,melyek közül az utolsó romjaiban hever, az előbbi kettő azonban elég jó állapotban katonai raktárul szolgál. A Sebenico város teljes erejéből versenyre kelt Zárával ő felsége fogadásának szívélyességében és fényében. Midőn ő felsége tegnap délután a kikötőbe érkezett, Sebenico partja alig engedett a zárai Kiva Nuovának. A mint mondták: egy egész kis házsort, mely a partot dísztelenítette, tulajdonosaik önként engedték lebontatni. A parton színes sátor, fegyve­res dalmaták és virágszóró lányok sorfala, a köz­ség, az úton egyenruházott városi zenekar, és az Este ezred itt fekvő százada, mint díszszázad várták ő felségét. A lányok apró ránczokba szedett sötét ruháik­ban, szétálló fűzőikkel, melyek alól a patyolat­ ing a mell idomait szabadon tüntette elő, ujas dalmatiká­­ikban, színes hosszú kötényeikkel, piros harisnyáik­kal és szőrpapucsaikkal uj és érdekes látvány voltak. Egy más — eddig szerepet nem játszott — elem is lépett ma előtérbe; ez a kecskebőrduda és a kísére­téhez tartozó nagy dob, melyet két dobverővel alul felül vernek egyszerre. A duda nyekegése, és a dob dongása nem is szűnt meg tegnap dél óta; ha valami kellemes változatosságot hozott ez egyhangú zenébe, az a folytonos fegyverpuffogatás volt, a melylyel e nép a zsid­ók szakadatlan harsogásán kívül örömét kifejezni szokta. Ő felsége tegnap d. u. a szokásos tisztelgéseket fogadta a püspöki palotában, s este az igen csinos kivilágítást tekintette meg. Ma d. e. száznál több magánkihallgatást adott; a tanintézetek egész sorát, a kaszárnyát, a Bebenico-knini vasút indóházának munkálatait tekintette meg, és meglátogatta a d. u. rendezett népünnepet. Ez egy tekintetben érdeke­sebb volt a zárainál is; a táncz és ének megint az volt ugyan, s a népviseletek mások, de nem voltak sajátságosabbak, hanem a­mi különös érdeket köl­csönzött neki, az egy teljesen kiállított lakodalmi menet volt, úgy, a­hogyan a nép tehetőségeinél szo­kásban van. Elől legények és leányok vitték nagyko­­sarakban az esküvői ajándékokat, roppant nagyságú fonott kalácsokat, azután jött a fiatal leányok sora, a­kiket a férfiak követtek kettős sorban, bal vállu­kon hosszan lelógó kendővel, és végre az asszonyok, szintén párosával, köztük a virágokkal ékesített menyasszonynyal. Az ünnepélyek befejezése theatre páré volt, Mazzoleni, egy sebenicoi születésű s jelenleg gazda­gon viszavonulva Nápolyban élő énekes konc­ertjé­­vel, a­ki szülővárosa meghívására pusztán azon czél­­ból jött haza, hogy ő felsége jelenléte alkalmával énekeljen. A színház térben megközelíti a zárai szín­házat ; külső díszben versenyez vele; nagyon csinos, kedves benyomású ház. Hogy közönsége olyan le­gyen, mint a zárai, alig lehetne követelni Sebenicotól. Zára szép asszonyainak tömege, a­mint látszik, rit­kítja párját még Dalmátiában is; ez adja meg ta­lán fővárosi jogosultságát. A földszinti közönség jó része a föld népéből fest ki, a­kik fegyvereiket, melyekkel egész nap ő felsége hű kíséretét és néhol hasznos rendőrségét ké­pezték, otthon hagyták ugyan, de hangjuk egész ha­talmát magukkal hozták, s ő felsége belépte után har­sány zsi­­ókkal talán egy negyed óráig nem engedték az előadást megkezdeni. Az előadásnak, melyben Mazzoleni és neje mint énekes és kis­fia mint zon­goraművész is résztvettek, legkiválóbb része a ven­dégművész éneke volt, a­kinek hangja és előadása egyaránt mutatja, hogy egyike lehetett a kiválóbb olasz tenoroknak. Előadás után ő felsége szállására, a »Mirama­re« fedélzetére tért vissza, a honnét holnap reggel öt órakor a »Fantasie« fedélzetén indul Skardonába s onnét tovább három napi szárazföldi útra, irányát képezi s a mi defectust más tudományok, szépirodalom, művészetek stb. terén tapasztalunk, csaknem megleli magyarázatát abban, hogy a szel­lemi erő fő áramlata más medret vágott magának s a történeti kutatás és anyaggyűjtés felé hajlik. Becses könyvtárt képeznének, a történelem se­gédtudományainak terén tapasztalható örvendetes tüneteken kívül, már maguk az újabban megjelent számos monográfiák is, melyek mind egy-egy értékes kövét képezik múltunk mozaik-képének. Egy-egy tör­vényhatóság, egyházmegye, város monográfiáin kívül megtaláljuk egyes korszakokéit is, melyek részletes adataiból egész elevenséggel varázsolhatjuk szemünk elé ama korszakoknak még részleteket is felölelő képzetét. Mennyi ott a megragadó s mennyi a tanú­­ságos, a minek a gyakorlati államférfi is hasznát ve­hetné ! Csak a »Magyar történelmi tár« legújabban megjelent XXI-ik kötetét vegyük. Ez sem akar egyéb lenni egyszerű monográfiánál: a. Apafi Mi­hály korszakát rajzolja csak, azt az időt, midőn Er­dély önállóságának utolsó foszlányait is elvesztette s a bécsi udvar provincziájává sülyedt. De mily szo­morú és tanulságos egy kor ez! Mennyi analógia közte és a mi küzdelemteljes jelenünk között s intelem két század előttről, hogy vigyázók le­is, mig az akadémia történeti bizottsá­­gadványai iránt teljesithetnők a sajtó­­­ kötelességét, hogy a közönség­et iránta felébreszteni segítsünk, hogy Jakab Elek jeles tuda­­t erdélyi speciális történet­­-demei vannak, d­e leg­­meg ne ismertessük s melyekben a mai­­erdélyi fejede­­léseinek szól­nék tennék " hosszas "'om­­'-i Rákóczy bujdosott s hogy 1713-ban az utolsó Apa­fit is az alm­akereki sírbolt zárta be: a német csá­szárt Erdély leírásában nem háborgatta többé egy erdélyi »nemes ember« fejedelem, nem egy magyar trónkövetelő sem. Erdély bekebelezésének, a bécsi udvar szolgálatában álló erdélyi fő fő­urak önző po­litikáját, a nemzeti választófejedelemség alkotmányá­nak az ifjú Apafi személyében feláldozását teljes meztelenségében tünteti föl Jakab Elek e terjedel­mes monográfiája, az adatok száraz előadásának gyakran követett modorával ellentétben ritka me­legséggel, nagy közvetlenséggel s csaknem drámai­nak mondható hatással. Valóban egy szomorú sors-tragoedia hősét lát- t­­uk az ifjú fejedelemben, ki meg volt választva, a­­ porta által megerősítve, csak fölesketve nem, sem ő­­ az országnak, sem az ország neki. Legalább homa-­­ giális esküvel nem. De hogy őt Erdély törvényes fe­­­­jedelmének Bécs is elismerte, bizonyítja Leopold­­ 1690. máj. 17-én kelt királyi levele, melyben II.­­ Apafit atyja utódává nevezte ki, s hogy e kinevezés gyakorlati jelentőséget is nyert, a mennyiben a gu­­bernium az ő nevében igazgatta az országot s nem egy végzést a kiskorú fejedelem is aláírt. A császári tanácsosok, tábornokok, sőt maga Bánfffy György a kormányzó is hivatalos érintkezésükben »választott erdélyi fejedelemnek« czimezték. A Leopold-féle hit­levél bevezető része a kormányzó tanács, mint gyám által az uralkodásra következés reményében rendel­te neveltetni az ifjú fejedelmet; udvara, környezete, s az ország maga fejedelmének nézte s uralkodójának reménytette. De a történetiró kénytelen latra vetni az alte­ra pars argumentumait is. Az ifjú Apafi, mint kisko­rú a két legfőbb uralkodói joggal, a törvényhozási­val és adományozásival nem élt, jogszerű, de csak névleges fejedelemsége alatt. Erdély kétszer választ­­­tott más fejedelmet, Thökölit és később II. Rákóczy­­ Ferenczet, kik a fejedelmi hatalmat egész teljességé- . ben gyakorolták s mig ezek fegyverrel győzethettek csak le, —­II. Apafi, a sorscsapások alatt megtörve önkényt mondott le a német császár és magyar ki­rály javára fejedelmi jogáról s ezzel a nemzet rokon­­szenvét mintegy elidegenítette magától. Az érdekes, vonzó előadás, melynek Erdély isó választott fejedelme képezi központját, sokat lene becséből, ha ezt e jelen szűk térre szorított “■n kivonatolni megkisérlenők. Elég legyen [ vulmányt befejező s a’mellé]csatolt okmány-­­ részből vennünk ki némely részleteket,­­ melyekben az előadottak tömör összefoglalása mel­­­­lett igazi emelkedettséggel irt reflexiókat találunk. Az II. Apafi Mihály születésétől (1681.) halá­láig (1713.) lefolyt időnél siralmasabb és tanulságok­kal teljesebb korszak nem sok van nemzetünk törté­netében — úgymond Jakab Elek. — S egyúttal idéz Bethlen Miklósnak, a cselszövő Teleki Mihály észben egyedüli vetélytársának »Moribunda Transsylvania« czimü emlékiratából, melyet a császárhoz nyújtott, s melyben előadja Erdély akkori helyzetét. Első baja — úgymond — Erdélynek a török és tatár szomszédság, melyek betörésének minden pillanatban ki van téve. — Az utszorosok nyáron nyitva állanak, az ország hadserege nem sokat ér, mert nem várakat, városokat bevenni, hanem zsák­mányolni jön. A császári erő behúzódik az erősségek­be,­­ megengedi, hogy a tatár népet élve, falukat gyújtogatva, szabadon bebarangolja az országot. — Második a fejedelem (I. Apafi) túlságos szelídsége, ki az igazgatást kezeiből kiengedve, hamis hírek, áru­lások, összeesküvések, hosszas évek átkos belső pol­gárháborúi által kifárasztva, vénség és betegségtől bénítva, már-már nem tudja, istenen kívül kihez for­duljon. Innen a főrendek öletése, bebörtönzése, szám­kivetése, hűségi kötelezvényre szorítása, kezesség alá vetése s hasonló muriád gonosz elkövetése ! A tör­vények fel vannak forgatva, a nemesség elnyomva, a nép kimerült, minden áru tárgya lett, a közkincstár üres, hasztalan és veszélyes összeesküvések és belhá­­boru vannak napi­renden, a hajadonok anyjukhoz hasonlók , a béke és közjó minden eszközei elhanya­golva, vagy késedelmeskedés és tehetség nélküli em­bereknek nehéz állomásokra alkalmazása által min­den összerontva, vagy kibonyolithatlan zavarokba sodorva. A fejedelem nevében egyes hatalmasok in­tézkednek, maga az országgyűlés is, melynél van a népfelségi jog, csak ezek féktelen nagyravágyásának vak eszköze : saját testvéreiket, lelkiismeret ellen, fenyegetéssel, félelemből s más mesterséges után ki­csikart szózatolással hűtlenség vétkében marasztal­ják el, fő- és jogvesztésre ítélik, tisztességétől, becsü­letétől, hivatalától és vagyonától megfosztnak ár­tatlanokat oly kegyenczek kedvéért, a kik e bir­tokokat és hivatalokat már előre felkérték. — A tör­vényszékekben együtt ülnek a birák és tanuk, mint vagyonra éhezett hollók, s a maguk érdeke szerint hoznak ítéletet úgy, hogy a törvények istentelen meg­szegéseinek farkasát a közakarat és a fejedelem s a haza javának báránybőre fedezze s azok, akik ártat­lan embereket gonosz utón és mesterséggel tömlöcz­re vetettek, azok javait és méltóságait a rendek ha-­­­tározatánál fogva örökölhessék. A hatalmasok gyak­ran és gondosan kiszámitnak oly adókat, mikre ők magok adtak okot, a szegény országgyűléssel a béke és jó egyetértés kedvéért elfogadtatják s aztán fel­szedését a nagy urak és nagy zsarnokok magukra veszik s kereskedést űznek vele. A törvényeket egyik másik kegyelt ember kedvéért hozzák. . . És igy áll fenn Erdély egykor szép demokrácziás álladalma már 15 év óta: az aristokratiának nincs meg a biztonsága, mert mint Prométheusz szivét a keselyük tépik , úgy marczangolja azt is a belső viszálkodás s egymás gyanúsítása. Ilyen volt Erdély. De Bethlen, ki e jelentést irta, maga is részes volt a hibákban,melyeket felhány­­torgatott. Telekinek és Bethlennek egyesülni kellett , volna s egyesíteni az országot, belülről indítani meg­­ az újjászületést, az országos regeneratió művét­, be­­gyógyítni az igazszságszolgáltatási és törvényhozási sebeket, a közjövedelmeket és kincstárt tiszta kezekre bízni, az ország elhanyagolt védelmi erejének lendü­letet adni, felkelteni a haza önállása s alkotmánya iránti érdeklődést, az önbizalmat feléleszteni, egy jobb jövő iránt a megingott hitet helyreállítani, ma­gukból kiindulva önerejükön kezdeni meg az ország reformálását, megemlékezve amaz állampolitikai örök elvre, hogy csak az a nép van jogosítva önálló és szabad államéletre, mely annak föltételeit meg­szerezni s magát az emberiség nagy czéljai szerint a szabadság érdekeinek megfelelő módon kormá­nyozni képes. Kegyelemre szorult államnak és nép­nek nincs létjogosultsága. _ De ők máskép tették. Ők kiválóan magukat, nem a haza érdekét szerették, eltávoztak az alkotmány egyedül biztos talapzatáról, folytatták az általános corruptiót, minden téren más alakban. A társadalom tovább romlott, a haza mind mélyebbre sülyedt, mig­d elveszett. Bizony, mint legtöbb országos bajunknak,ennek se volt főbb oka, mint ősi eredendő bűnünk, a pár­toskodás, a tehetségnek és hatalomnak saját vérünk birtokában is irigylése, mindenkinek uralkodni, el­sőnek lenni vágyása, magánérdeknek a közjó fölébe helyezése. Ez a mi nemzetünket sújtó örökátok, ez népünk oly gyakori válságos bajainak egyik kiapad­hatatlan forrása. És csodálatos! — igy kiált fel keserű gunynyal az író — a mikor egymást elgázoltuk, legjobbjainkat egyenként megsemmisítettünk, mikor már veszteni valónk nincs, s a hazai vérben és porban fekszik: rendesen a győztes hatalomhoz folyamodunk, kegyét keressük minden áron, szolgálatába állunk, eszkö­zül adjuk magunkat neki jóra és roszra, másokért s önhazánk valódi érdekei ellen egyaránt. Mert törté­nelmileg bebizonyult igazság — úgymond, hogy min­den létkoc­káztató válság alkalmával az idegen ha­talom a mi leigázásunk, alkotmányunk megrontása, hazánk intézményeinek felforgatása, sőt még a poli­tikai bűnösök kitudása és megbüntetése iránti czél­­jait is többnyire mi általunk, vérünk s nemzetünk kebeléből került eszközök által érte el. Soha sem kí­sérlett meg ellenünk senki semmi olyat, a minek kö­zülünk végrehajtót, kémet vagy bakót egy vagy más után ne tudott volna szerezni. Egy nemzetnek valódi ereje — igy folytatja tovább — fiainak szoros egységében, jellemük szi­lárdságában, erkölcseik és politikájuk önzéstelen tisz­taságában áll. Ez az egyetlen biztos alap, melyen az álladalom fennállhat. A hazának erőt fiainak erkölcsi ereje ad, az idegenekben a jog tiszteletét ez kelti fel. Ha gyengék, önzők, megvehetők, megfélemlíthetők a nemzet vezérletére hivatott férfiak: vége az erkölcsi alapnak, a külhatalom a legelső alkalommal megosz­latja az erőket s az aláásott államot létjogától foszt­ja meg. Mig ha a nemzet jobbjai a közügy nagy ér­dekei, a törvény mellett rendületlen megállaniak, lehetetlen, hogy az igaz ügy ne diadalmaskodjék. A külhatalom ereje velünk szemben, soha se benne, mindig csak a mi gyengeségünkben állott,­­ meghóditni, újat és állandót alkotni, sőt csak fenn államni is nálunk nélkül az idegen köztünk soha nem tudott Minden legyőzetésünk után meggyőződtünk, hogy ha a magy­a nem kö­lcsönzi erejét ellenfelének, soha az legyőzőjévé nem vá­l vala. Ez eseményekben és reflexiókban az a tanul­ság, hogy egy nemzetnek, mely állam akar lenni, az egységes czél tudatát, a diplomácziai eszélyt és óva­tosságot, a megfontolt és kevésbeszédűséget s a ne­­hezen-hivést elsajátitani kötelessége. . . Jakab Eleknek a legmelegebb hazafiságtól átha­tott s gondos kutatásról tanúskodó e munkáját őszin­tén ajánlom minden igaz magyarnak. Nagyobb ér­dekkel fogja olvasni, mint egy regényt, mert igazat olvas, mélyebben meg fog indulni felette, mint egy tragoedián, mert saját vére játsza benne a szenvedő szerepet s több eszmét és tájékozást meríthet belőle, mint akárhány vezérczikkből, s alkalmazhatja a mit tanult viszonyainkra, mert bizony, ha nincs is már sötét éjjel, de még messze van a hajnal. Törs Kálmán: Egy magyar ember találmányai. E napokban egy öreg, hetvenkét éves hazánk­fia került vissza fővárosunkba, ki életének nagyobb részét külföldön tölté. Beu azta csaknem az egész földet, éveket töltött Éjszak-Afrikában s Ázsia nyu­gati részeiben, végre Londonban telepedett le, hol a nevezetesebb iparosoknak lett egyike, s találmányai­ról sokat írtak a hírlapok, s több magyar hírlap is közölte volt életrajzát. E hazánkfiát sokan ismerik, kivált emigránsaink, kik sokat köszönhetnek neki. Neve: Szerelmes. Most hazájába tért vissza, hogy itt fejezze be életének utolsó napjait , mi fölhasználjuk az alkal­mat, hogy nevezetesebb találmányairól az angol »Standart« után röviden megemlékezzünk. »Több éve már, — így ir a nevezett lap 1872- ben — hogy a Szerelmey ezredes által feltalált en­ . causticus és zopissa-módszer figyelmet ébresztett.­­ Midőn látták, hogy az uj parlamentház kőmüvei rom­lásnak indulnak, porlani, mállani kezdenek,­­ nagy volt az ijedtség s minden módot megragadtak, hogy­­ elejét vegyék a bajnak. A parlamentház conserválásá­­­­ra benyújtott ajánlatok között egy magyar emberé is találtatott, melyre eleinte nem is akartak reflektálni. »Nem szeretnék, ha a magyar nevet compromittál­­ná.« — mondók Szerelmednek. De végre mégis meg­­kisérlették s íme, valamennyi módszer közt ez az egy bizonyult be az egyedül czélszerűnek. Akár kőre, akár vasra lett alkalmazva az általa feltalált itató­máz, kitű­nt, hogy a kőnél megakadályozza a szét­­mállást, a vasnál a rozsdát. E találmány értéke a mi nedves éghajlatunk alatt épületek, szobrok stb. meg­őrzésére elvitázhatatlan. Sir Baring, Faraday tanár, Sir Murchison Roderik mindnyájan kedvezőleg nyi­latkoztak a Szerelmey-féle eljárásról, midőn azt a westminsteri palotára alkalmazták. Szerelmey ezredes azt állítja, hogy az egypto­­mi építmények tanulmányozása vezette feltalálására ama keveréknek, melyet a régiek kőépületeik és egyéb műveik tartósabbá tételére használtak. Azt mondják, hog­y a festés a Szerelmey által is alkalmazott elvek szerint történt, s a színek majdnem örökké tartókká váltak. Azt mondják, hogy egy bizonyos anyag, a »Zopissa« volt a főelem ezen eljárásnál, és Szerelmey ezredes azt állítja, hogy föltalálta annak természetét és alkalmazási módját. Nem bízva azon védelemben, melyet szabadalmi szabályaink nyújtanak, a fölfede­ző, vagyis jelen esetben föltaláló nem hozta nyilvá­nosságra a titkot, de most már életkora előhalad­ván, azon kérdés támad, váljon ezen titok elenyész­­szék-e életével vagy nem? Tudunk annyit a »Zopis­­sá«-ról, hogy ez részben mézgás keverék, mely bir a gummi némi tulajdonaival, de mely nagyfokú kemé­­nyedésre képes. Tény az, hogy ezen szellemdús ide­gen körül vette magát találmányokkal, és nehéz meg­mondani, hol kezdődik a Zopissa és hol végződik ? Hajók, koporsók és az utcza burkolatok tartoznak sok más egyéb dolgokkal együtt a Szerelmey-féle ta­lálmányok körébe. Megtaláljuk nála egész sorát a ragyogó és tartós színeknek, melyek szagtalanok és olcsók : látjuk nála, miként kell két vaslapot össze­ragaszta­ni úgy, hogy még a vörös kő sem képes őket elválasz­tani. Az épülőfa megóvatik az indiai fejér hangyák­tól, és a »uredo navalistól«, mely hajórajokat tett tönkre. Vasúti sleeperek, melyek a Szerelmey-féle el­járás szerint voltak elkészítve, és beásattak a földbe, 16 év múlva is oly jó állapotban ásattak ki, mint akkor voltak, mikor beásattak. Az admiralitás próbát tett ezen találmány mind fa- mind vasrészével, és az ily megpróbált tár­gyak láthatók voltak néhány év előtt a »South Ken­sington« múzeumban. Úgy látszik semmi ok nincs arra, miért ne adassék tökéletes védelem a fának, vasnak, kőnek, és majdnem minden egyéb anyagnak a külső hatányok roncsoló befolyása ellen, milyenek a jég, a víz által jönnek létre, sőt úgy mondják, még a tűz is meg van fosztva hatányától a Zopissa által. Egy elég­etlen papírház paradoxnak látszik, még­is úgy tudjuk, 100 font st. van jutalmul kitűzve an­nak, a­ki egy Zopissa-papírból készült házat képes elégetni. Zopissa-papírból , és vasból készült lapok ajánltatnak javított hajó­ pánczéloknak, sőt egy kis öblű, hegyi hadjáratra alkalmas papirágyú készítése is szóban volt. Zopissa-papír-lapok, melyek kevéssel bírnak nagyobb fajsúl­lyal, mint a tölgy, nagyobb ellenállást mutatnak a puska­golyó hatása ellen. Min­denesetre semmi látszólagos ok nincs arra, hogy ha­jókat miért ne építsenek Zopissa-papírból ? De elhagyva ezen rendkívüliebb alkalmazáso­kat, térjünk át a légszesz és vízcsapok prózaibb körére. Ezen eszközök készítésénél a Zopissa-papír olcsón és megfelelőleg képes helyettesíteni a vasat. Szerelmey azt állítja, hogy anyagának előállítása végett ron­gyokra nincs szüksége, hogy oly rész anyagot képes e czélból használni, mely bőségesen előfordul Nagy Britániában, és Európa bármely más részében. Innen van a vas ellenében a nagy olcsóság. A Zopissa-rend­­szer gondoskodik arról is, hogy a csövek végei úgy illesztethessenek össze, hogy semmi légszesz nem veszhet el. A légszeszátszivárgás a légszeszfo­­gyasztásnak egy tekintélyes részét tévén, mint azt az utczák talaja bizonyítja, a Zopissa-papír csőnek alkal­mazása nem csak légszeszeszben eszközölne gazdál­kodást, de maguknak a csöveknek és csapoknak ol­­csóbbságát is eredményezné. Vékony és vastag csövek egyiránt készíttethetnek ezen anyagból. Ha vízveze­tékre használtatnak ily csövek, pozitív biztosság van adva a csövek repedése ellen a fagyás következtében. Tényleges kísérlet bizonyította be, hogy a Zopissa-papírból készült deszkák erősebbek, mint bármely fából készültek. Igen kívánatosnak látsza­nék, hogy vasúti kocsik ezen anyagból készíttessenek, kevésbé törékenyek lévén a fánál, és nem forgácsolód­­ván el törés esetében. Elég­etlen jellege megakadá­lyozná a tűzvészt is. A vasragasz, vagy czement, melyet fennebb említettünk, igen hasznos adaléknak ígérkezik az egyéb közönséges anyagokhoz.­­ A faanyagoknak­ használatában kitűnt, hogy a vasczementtel össze­ragasztott deszkák sokkal nagyobb ellentállási képes­séggel birnak, mint az oly deszkák, melyek egymás­hoz vannak szögezve. Vaslapok szívóssága, melyek ily czementtel vannak óva, szinte különböző módon lett meg kisérve. Tégla, kő sal, hasonló módon avat­­hatik meg. Egy oly fal, melyben a tégla ily vascze­menttel van öszsze­kötve, egy tömegben szállittat­­hatik el, a nélkül, hogy a czement engedne. Házak építésénél ezen czement által a nedvesség megaka­­dályoztatik. A vashajó belsejében egy vékony bur­kolat megakadályozza az úgynevezett »izzadást«, külről pedig a hajó fenekét hatályosan megőrzi a tengeri növények lerakódása és az állatok megtáma­dásai ellen. A Szeremley által kiállított festékek igen ra­gyogók, és azon előnyt nyújtják, hogy nagy tartósság mellett, minden kellemetlen szagot nélkülöznek. A házak festése ezen mód által megszűnnék oly türhet­­len lenni, milyen jelenleg. Oly gyorsan szárad e fes­ték, hogy két, sőt három réteget is lehet egy napon egymásra tenni.A Szeremley által követett vízhatlaní­­tási módszer is egyetlen a maga nemében. A vegyü­lék nem tartalmaz sem ruganyos mézgát, sem guta­­perd­át és majdnem minden anyagra alkalmazható. Papírfalszőnyegek így elkészítve, nedves szivacscsal tisztíthatók és évekig tartanak. Mindennemű aranyo­zás megóvatik külsejének minden ártalma nélkül. Csizmák és ruhák vízhatlanokká tétethetnek a nélkül, hogy elvesztenék szellőztetési képességüket. Könyvek és okiratok óvathatnak meg a nedvesség és rovarok rongálásai ellen. Fényképek a halványulás ellen biz­tosíttatnak. Egy más találmány, egy bőrféle anyag készí­tésében áll, melynek semmi szövet nem képezi alap­ját. Ezen anyag puha, vízhatlan és igen olcsó. Szóval, azon régi mondat c­áfolatát látjuk, »hogy semmi sem oly jó, mint a bőr.« A Szerelmey-féle tanulmányok alig fognak­­ tartósságuk miatt a kézműzet előtt helyeslésre és pártfogásra találni. Azon elv , hogy »minden jó a kereskedésre«, napjainkban igen általános követésben részesül. Minél romlandóbb valamely tárgy, minél hamarább kell ismét megtenni azon munkát, mely­­ annak elkészítésére szükséges, annál jobb a tárgy a kereskedésre. A munkás természet szerint ezen elvet vallja, és a mester legtöbbnyire követi őt ebben. Ha Szerelmey ezredes képes kivinni mindazt, a­mit mond, a fentebb említett népies csalódás ellen fogja azt csak tehetni. De a közönséget közvetlenül ér­dekli az ő sikere, és mi bízunk abban, hogy ezen el­járások feltalálására fordított ész meg fogja hozni gyümölcsét, mely oly nagy mértékben ígérkezik.« Ezt egy angol lap mondja a magyar ezermes­terről s nekünk magunknak is alkalmunk volt egyet­­mást látni készítményeiből,melyekből különben kiállí­tást kíván rendezni. Az lesz a különös, ha Tatrangi Dávid a »Jövő század« regényében nem lesz többé mese. Fővárosi közgyűlés, Budapest, ápril 21. A főváros bizottságának közgyűlését R­á­t­h­­ Károly főpolgármester ma délután 4 órakor nyitja meg. A napirendretérés előtt bejelentetik Andre­án­s­z­k­y Zsigmondnak tanácsnokká lett választa­tása. A főpolgármester meleg szavakban üdvözölvén a megválasztottat, felhívja azt, hogy helyét a tanács­nokok közt foglalja el. Ezután Kazsenszky József válaszol egy interpellation, melyet a múltkor Kerntler Ignácz intézett a tanácshoz a gyámpénztárból kiadott köl­csönökre vonatkozólag. Az interpelláló tárgyát az képezte, hogy a gy­ámpénztárból kivett pénzek után a pestiek 6 százalékot, a budaiak 6,6-od százalékot fizetnek. Kazsenszky feleletében hangsúlyozza, hogy e magasabb kamat csak a régibb kölcsönök után fizettetik. Kerntler nem elégszik meg a felelettel, a közgyűlés azonban tudomásul veszi azt. W­e­i­s­z B. F. interpellate intéz a tanács­hoz az utczai koldulás megszüntetése iránt. E tekin­tetben ugyanis már régen van közgyűlési határozat, és mégis napról-napra olvashatni, hogy a koldulás­­ tényleg megszüntetve nincs. Kérdi tehát a tanácsot,­­ foglalkozik-e ez ügygyel ? s szándékozik-e a közgyű­lés határozatának érvényt szerezni. Kammermayer a jövő gyűlésen fog az interpellációra válaszolni. Napirendre térvén a közgyűlés, Barna főjegyző jelentést tesz a budapest-zimonyi vasút kiépítése ügyében, a közgyűlés részéről kiküldött küldöttség eljárásáról a magyar kormányhoz intézendő felirat tárgyában. A küldöttség a főváros feliratát átnyújtván a miniszternek, szóval is elmondá annak a közgyűlés határozatát. A miniszter úr, mint már akkor említek, a küldöttségnek adott válaszában kijelente, hogy a kormány a főváros áldozatkészségét örömmel és kö­szönettel elfogadja. A kormány a maga részéről szin­tén szükségesnek tartja a vasút kiépítését, és intéz­kedni fog, hogy a tárgyalások mielőbb véget érjenek. Hogy azonban még a jelen ülésszak alatt terjesztes­sék a képv­­ház elé a kiépítési javaslat, arról nem állhat jót, mert ez nem a kormánytól, hanem a tár­gyalások folyamától függ. Biztosítja azonban a fővá­rost, hogy a kormány mindent el fog követni, hogy a vasút kérdése az ország és a főváros érdekének figye­lembe vételével oldassék meg. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. Viola jegyző felolvassa ezután a tanács elő­terjesztését, mely a fővárosi középületek jó karban tartásához szükséges munkák utalványozásával a mérnöki hivatalt tartja megbizandónak s ezzel kap­csolatban a számvevőség, a pénzügyi s gazdasági bi­zottság előterjesztését, mely az épületfenntartási munkákra vonatkozó utalványok kiállításával szin­tén a mérnöki hivatalt kívánja megbizatni. Burg­­h­a­r­d­t István ez ügyrendszert csak akkor véli be­hozhatónak, ha a tanács hitelre méltó iparosoktól tudja ki a piaczi árakat. Viola előadó felvilágo­sításul megjegyzi, hogy egyes munkáknál a piaczi árakat lehetetlen megállapítani. Az utalványozás, alku alapján kell, hogy történjék. A közgyűlés ezután elfogadja a tanács és a bi­zottságok javaslatát. A közgyűlés az 5 éves kövezési programmot tudvalevőleg elvetette, most a tanács beterjeszti az 1875-ik évi útépítési, kövezési és csatornázási részle­tes kimutatást. Weisz B. F. a rész kövek hasz­nálása ellen kikelvén, helyteleníti, hogy a kövezésbe a Béla-, marokkói-, uri-utczák és a Kristóf tér nem vé­tettek föl. — M­á­t­y­u­s Arisztid némely nagy for­galommal biró utczának, mint a nagymezőutcza a Ferencz József kőpart stb. trachyttal való köve­zését kárhoztatja. Kárhoztatja azon eljárást, hogy a kövezésre szánt költség legnagyobb része az idén a Kerepesi­ útnak végig kövezésére fordított­a a főváros, míg sokkal helyesebb lett volna azon összeget több apró utczák közt felosztani. Gerlóczy polgármester hangsúlyozva a ke­­repesi út forgalmi fontosságát, utal arra, hogy az út a király ő felségének nyári lakához vezet, hogy a temetési menetek ezt használják, stb. de legnagyobb ok az újra kövezés mellett a kerepesi út mostani álla­pota, mely első tekintetre hogy az tovább úgy már nem mar állványozza a ta­nács előterjesztésének egv/6 ávasát.­­ A nagy mező­­utcza most nincs is felvéve az újra kövezendő utczák közé, de annak állapota folytán kívánatosnak tartja, hogy az is felvétessék oda még ez évben. M a t­o 1 a y a lipótmezei ut helyett az ópromontori út kikövezte­­tését indítványozza. A közgyűlés a tanács javaslatát elfogadja, azon­ban Matolay módosításával, Mátyás indítványából elfogadták azt, hogy a Ferencz József kőpart grá­nittal követendő. Felolvastatik a talaj­vizsgálat végett kiküldött bizottság jelentése, az általános vízvezeték meden­­czéjének elhelyezése tárgyában. A jelentést annak idejében ismertettük, valamint a középítési bizottság véleményét is. A tanács véleménye a középítési bi­zottságéval megegyezik. Dr. P­o­ó­r ezen kívül még azt indítványoz­za, hogy a bizottság utasíttassék a környékbeli pata­kok és források vizének megvizsgálásával s azok hasznavehetőségéről szóló jelentéstétellel. Nem mond le ugyanis Poór arról, hogy a forrásvizek lehűtés által használhatók. Patrubányi főorvos Poór eszméit rögeszméknek nevezi, állítván, hogy a meleg források lehűtését a fővárosi orvosgyűlés is elvetette. Poór fel akarja olvasni a kérdéses ülés jegyzőkönyvét, bebizonyítandó, hogy e kér­dés ott nem is tárgyaltatott. A főpolgármester nem engedi meg a felolvasást, b­, b­nti, hogy Patrubányi kifejezését nem tartja cérra. A közgyűlés ezután elfogadja a budai Jön vizmü felállításának eszméjét s utasítja a középíté­­zési bizottságot, hogy e vizmü tervezetét dolgozza ki. A hajógyári szigeten eszközlendő próbakút fúrása szintén elfogadtatik. A további talaj kutatásra a kért 6000 forintot a közgyűlés megszavazza, s egyszersmind elfogadja Poór indítványát, hogy t. i. a források vizének megvizsgálására a szakbizottság utasíttassék. A honvédmenház átiratási díját, melyről emlí­tettük, hogy a p. ti. biz. elengedendőnek tartotta, a közgyűlés is elengedi. Az ülés fél 8-kor véget ér, holnap d. u. folytat­­tatni fog.

Next