A Hon, 1875. április (13. évfolyam, 73-98. szám)
1875-04-22 / 91. szám
Czirákyt ajánlja, hogy a kocsigyárosoknáál lévő Leesik kivétessenek a megadóztatás alól. Széll Kálmán kimutatja, hogy a kivétel inclusive benn van a törvényben s igy annak külön felemlitése felesleges. Az inditvány elvettetett. Gr. Károlyi György a 15. §. f) pontjára nézve ajánlja, hogy a lelkészeknek adómentesen engedélyezett két ló s két kocsi száma emeltessék fel. Széli K. a helyett két kocsit, két hámos és egy hátas ló tartásának engedélyét ajánlja. Gr. Pálffy Móricz a gazdatisztek számára több ló tartását kéri, de Széli megjegyzésére a szövegben megnyugszik, a 18. §-nál Cziráky János azon megjegyzést teszi, hogy kereseti adóját ott fizesse az illető, a hol adó alá összeiratott s nem mindenütt, a hol lakik. Széll K. megjegyzi, hogy itt a lovak összeirásáról van szó s azokért ott fizetnek, a holösszeirattak. A §. változatlanul elfogadtatott. A 19. §-nál Károlyi György sóhajtja, hogy a bejelentés az adóhivatalnál történjék, de a §. változatlanul elfogadtatott. A következő §-ok elfogadtatván, a törvényjavaslat tárgyalása befejeztetett s azután szünet következett. Elnök: Bátor vagyok egy előterjesztést tenni a napirendre vonatkozólag. Én t. i. attól tartok, hogy a napirend nyomán következő tárgyak között különösen a irányadó az, mely úgy látszik szélesebb köröket is érint s ezért nagyobb érdekeltséget is fog kelteni. Tehát azt volnék bátor javasolni, hogy azonjavaslatok vétessenek fel ma, melyek előreláthatólag kevesebb vitát keltenek, holnapra hagyatnának azok, melyek előre láthatólag élesebb discussióra fognak alkalmat szolgáltatni.(Helyeslés.) Első vonalban ajánlanám tehát a nemzeti színház bérházára vonatkozó javaslat felvételét, annál inkább, mert a belügyminiszter ő excellentiája talán holnap el lesz foglalva s nem jelenhetik meg körünkben. (Helyeslés) E törvényjavaslat átalánosságban s részleteiben Cziráky ajánlatára, ki örvend az új rendszer felett, elfogadtatott. A részvénytársulatok megadóztatásáról szóló törvényjavaslat átalánosságban s miután a 2. § 9-ik pontja felett Széll K. felvilágosítást ad, részleteiben is elfogadtatott. A bélyegilletékekről és díjakról szóló törvényjavaslat átalánosságban elfogadtatik. A 4. §-ban a bizottság styláris módosítása fogadtatott el. A 14. §-ban szintén a bizottság módosítása folytán a két utolsó kikezdés elhagyatott s ennek következtében a 16. § utolsó előtti sorában ezen szavak is »és a marhalevél 20 frtig.« Végül a törvény végrehajtásával egyedül a pénzügyminiszter bízatott meg. A törvényjavaslat ezen módosításokkal elfogadtatott. Elnök : az idő előrehaladván, kérném a méltóságos főrendeket, méltóztassék a tárgyalást holnapra halasztani. Holnap 11 órakor folytattatik a napirenden lévő javaslatok tárgyalása. Első tárgy lesz a bányaadó, azután a vadászati és a keresetadóról szóló törvényjavaslatok. Ülés vége 2 óra 45 perczkor. A király útjához. (Eredeti tudósítás.) Sebenico, april 16. Tegnap reggel hét órakor indult ki ő felsége yachtja a »Miramare« Zárából, »Garguano« a kiséret hajója, továbbá a »Fantasie« yacht, »Andreas Hofer,« a dalmátiai helytartó szolgálatára rendelt hadi gőzös és a Lloyd - társulat »Adria« gőzöse követték. Amíg azonban ezek egyenesen Sebenicoba tartottak, a »Miramare« három helyen is állomást tartott. Az első állomás Zaravecchia volt, a régi Bielogiac, hol 302 ben Kalman királyunk horvát és dalmát királylyá koronáztatott; a második Stretto falu; a harmadik pedig a sebenicoi kikötő torkolatánál fekvő Ziarin sziget és falu. Az utóbbi korall-halászairól nevezetes, a kiktől ő felsége néhány szebb koralldarabot vett is. Ezen 47 tengeri mértföldnyi után Dalmátia szigetvilága mindinkább fejlődik szemeink előtt és Sebenico bejáratánál sziklás, szaggatott földeinek és apró tengereinek egész teljességében tűnik elénk. A sebenicoi kikötő maga egy szép hegyi tó, melybe egy tengeri mértföldnyi hosszúságú szűk csatorna visz. A csatorna bejáratát egy kis erőd, a Fort San Nicolo őrzi. Már a csatornából elénk tűnik Sebenico városának gyönyörű panorámája. A tengerből köröskörül amphitheatralis módon emelkedő hegyek, melyek legmagasabbjainak oldalain épen szemközt ereszkednek le a tengerhez Sebenico ódon kőhiszai, a fejük felett lévő három ormon őrül három erőddel, a Szt.Anna, Szt.Giovanni és Barone erőddel,melyek közül az utolsó romjaiban hever, az előbbi kettő azonban elég jó állapotban katonai raktárul szolgál. A Sebenico város teljes erejéből versenyre kelt Zárával ő felsége fogadásának szívélyességében és fényében. Midőn ő felsége tegnap délután a kikötőbe érkezett, Sebenico partja alig engedett a zárai Kiva Nuovának. A mint mondták: egy egész kis házsort, mely a partot dísztelenítette, tulajdonosaik önként engedték lebontatni. A parton színes sátor, fegyveres dalmaták és virágszóró lányok sorfala, a község, az úton egyenruházott városi zenekar, és az Este ezred itt fekvő százada, mint díszszázad várták ő felségét. A lányok apró ránczokba szedett sötét ruháikban, szétálló fűzőikkel, melyek alól a patyolat ing a mell idomait szabadon tüntette elő, ujas dalmatikáikban, színes hosszú kötényeikkel, piros harisnyáikkal és szőrpapucsaikkal uj és érdekes látvány voltak. Egy más — eddig szerepet nem játszott — elem is lépett ma előtérbe; ez a kecskebőrduda és a kíséretéhez tartozó nagy dob, melyet két dobverővel alul felül vernek egyszerre. A duda nyekegése, és a dob dongása nem is szűnt meg tegnap dél óta; ha valami kellemes változatosságot hozott ez egyhangú zenébe, az a folytonos fegyverpuffogatás volt, a melylyel e nép a zsidók szakadatlan harsogásán kívül örömét kifejezni szokta. Ő felsége tegnap d. u. a szokásos tisztelgéseket fogadta a püspöki palotában, s este az igen csinos kivilágítást tekintette meg. Ma d. e. száznál több magánkihallgatást adott; a tanintézetek egész sorát, a kaszárnyát, a Bebenico-knini vasút indóházának munkálatait tekintette meg, és meglátogatta a d. u. rendezett népünnepet. Ez egy tekintetben érdekesebb volt a zárainál is; a táncz és ének megint az volt ugyan, s a népviseletek mások, de nem voltak sajátságosabbak, hanem ami különös érdeket kölcsönzött neki, az egy teljesen kiállított lakodalmi menet volt, úgy, ahogyan a nép tehetőségeinél szokásban van. Elől legények és leányok vitték nagykosarakban az esküvői ajándékokat, roppant nagyságú fonott kalácsokat, azután jött a fiatal leányok sora, akiket a férfiak követtek kettős sorban, bal vállukon hosszan lelógó kendővel, és végre az asszonyok, szintén párosával, köztük a virágokkal ékesített menyasszonynyal. Az ünnepélyek befejezése theatre páré volt, Mazzoleni, egy sebenicoi születésű s jelenleg gazdagon viszavonulva Nápolyban élő énekes koncertjével, aki szülővárosa meghívására pusztán azon czélból jött haza, hogy ő felsége jelenléte alkalmával énekeljen. A színház térben megközelíti a zárai színházat ; külső díszben versenyez vele; nagyon csinos, kedves benyomású ház. Hogy közönsége olyan legyen, mint a zárai, alig lehetne követelni Sebenicotól. Zára szép asszonyainak tömege, amint látszik, ritkítja párját még Dalmátiában is; ez adja meg talán fővárosi jogosultságát. A földszinti közönség jó része a föld népéből fest ki, akik fegyvereiket, melyekkel egész nap ő felsége hű kíséretét és néhol hasznos rendőrségét képezték, otthon hagyták ugyan, de hangjuk egész hatalmát magukkal hozták, s ő felsége belépte után harsány zsiókkal talán egy negyed óráig nem engedték az előadást megkezdeni. Az előadásnak, melyben Mazzoleni és neje mint énekes és kisfia mint zongoraművész is résztvettek, legkiválóbb része a vendégművész éneke volt, akinek hangja és előadása egyaránt mutatja, hogy egyike lehetett a kiválóbb olasz tenoroknak. Előadás után ő felsége szállására, a »Miramare« fedélzetére tért vissza, a honnét holnap reggel öt órakor a »Fantasie« fedélzetén indul Skardonába s onnét tovább három napi szárazföldi útra, irányát képezi s a mi defectust más tudományok, szépirodalom, művészetek stb. terén tapasztalunk, csaknem megleli magyarázatát abban, hogy a szellemi erő fő áramlata más medret vágott magának s a történeti kutatás és anyaggyűjtés felé hajlik. Becses könyvtárt képeznének, a történelem segédtudományainak terén tapasztalható örvendetes tüneteken kívül, már maguk az újabban megjelent számos monográfiák is, melyek mind egy-egy értékes kövét képezik múltunk mozaik-képének. Egy-egy törvényhatóság, egyházmegye, város monográfiáin kívül megtaláljuk egyes korszakokéit is, melyek részletes adataiból egész elevenséggel varázsolhatjuk szemünk elé ama korszakoknak még részleteket is felölelő képzetét. Mennyi ott a megragadó s mennyi a tanúságos, a minek a gyakorlati államférfi is hasznát vehetné ! Csak a »Magyar történelmi tár« legújabban megjelent XXI-ik kötetét vegyük. Ez sem akar egyéb lenni egyszerű monográfiánál: a. Apafi Mihály korszakát rajzolja csak, azt az időt, midőn Erdély önállóságának utolsó foszlányait is elvesztette s a bécsi udvar provincziájává sülyedt. De mily szomorú és tanulságos egy kor ez! Mennyi analógia közte és a mi küzdelemteljes jelenünk között s intelem két század előttről, hogy vigyázók leis, mig az akadémia történeti bizottságadványai iránt teljesithetnők a sajtó kötelességét, hogy a közönséget iránta felébreszteni segítsünk, hogy Jakab Elek jeles tudat erdélyi speciális történet-demei vannak, de legmeg ne ismertessük s melyekben a maierdélyi fejedeléseinek szólnék tennék " hosszas "'om'-i Rákóczy bujdosott s hogy 1713-ban az utolsó Apafit is az almakereki sírbolt zárta be: a német császárt Erdély leírásában nem háborgatta többé egy erdélyi »nemes ember« fejedelem, nem egy magyar trónkövetelő sem. Erdély bekebelezésének, a bécsi udvar szolgálatában álló erdélyi fő főurak önző politikáját, a nemzeti választófejedelemség alkotmányának az ifjú Apafi személyében feláldozását teljes meztelenségében tünteti föl Jakab Elek e terjedelmes monográfiája, az adatok száraz előadásának gyakran követett modorával ellentétben ritka melegséggel, nagy közvetlenséggel s csaknem drámainak mondható hatással. Valóban egy szomorú sors-tragoedia hősét lát- tuk az ifjú fejedelemben, ki meg volt választva, a porta által megerősítve, csak fölesketve nem, sem ő az országnak, sem az ország neki. Legalább homa- giális esküvel nem. De hogy őt Erdély törvényes fejedelmének Bécs is elismerte, bizonyítja Leopold 1690. máj. 17-én kelt királyi levele, melyben II. Apafit atyja utódává nevezte ki, s hogy e kinevezés gyakorlati jelentőséget is nyert, a mennyiben a gubernium az ő nevében igazgatta az országot s nem egy végzést a kiskorú fejedelem is aláírt. A császári tanácsosok, tábornokok, sőt maga Bánfffy György a kormányzó is hivatalos érintkezésükben »választott erdélyi fejedelemnek« czimezték. A Leopold-féle hitlevél bevezető része a kormányzó tanács, mint gyám által az uralkodásra következés reményében rendelte neveltetni az ifjú fejedelmet; udvara, környezete, s az ország maga fejedelmének nézte s uralkodójának reménytette. De a történetiró kénytelen latra vetni az altera pars argumentumait is. Az ifjú Apafi, mint kiskorú a két legfőbb uralkodói joggal, a törvényhozásival és adományozásival nem élt, jogszerű, de csak névleges fejedelemsége alatt. Erdély kétszer választtott más fejedelmet, Thökölit és később II. Rákóczy Ferenczet, kik a fejedelmi hatalmat egész teljességé- . ben gyakorolták s mig ezek fegyverrel győzethettek csak le, —II. Apafi, a sorscsapások alatt megtörve önkényt mondott le a német császár és magyar király javára fejedelmi jogáról s ezzel a nemzet rokonszenvét mintegy elidegenítette magától. Az érdekes, vonzó előadás, melynek Erdély isó választott fejedelme képezi központját, sokat lene becséből, ha ezt e jelen szűk térre szorított “■n kivonatolni megkisérlenők. Elég legyen [ vulmányt befejező s a’mellé]csatolt okmány- részből vennünk ki némely részleteket, melyekben az előadottak tömör összefoglalása mellett igazi emelkedettséggel irt reflexiókat találunk. Az II. Apafi Mihály születésétől (1681.) haláláig (1713.) lefolyt időnél siralmasabb és tanulságokkal teljesebb korszak nem sok van nemzetünk történetében — úgymond Jakab Elek. — S egyúttal idéz Bethlen Miklósnak, a cselszövő Teleki Mihály észben egyedüli vetélytársának »Moribunda Transsylvania« czimü emlékiratából, melyet a császárhoz nyújtott, s melyben előadja Erdély akkori helyzetét. Első baja — úgymond — Erdélynek a török és tatár szomszédság, melyek betörésének minden pillanatban ki van téve. — Az utszorosok nyáron nyitva állanak, az ország hadserege nem sokat ér, mert nem várakat, városokat bevenni, hanem zsákmányolni jön. A császári erő behúzódik az erősségekbe, megengedi, hogy a tatár népet élve, falukat gyújtogatva, szabadon bebarangolja az országot. — Második a fejedelem (I. Apafi) túlságos szelídsége, ki az igazgatást kezeiből kiengedve, hamis hírek, árulások, összeesküvések, hosszas évek átkos belső polgárháborúi által kifárasztva, vénség és betegségtől bénítva, már-már nem tudja, istenen kívül kihez forduljon. Innen a főrendek öletése, bebörtönzése, számkivetése, hűségi kötelezvényre szorítása, kezesség alá vetése s hasonló muriád gonosz elkövetése ! A törvények fel vannak forgatva, a nemesség elnyomva, a nép kimerült, minden áru tárgya lett, a közkincstár üres, hasztalan és veszélyes összeesküvések és belháboru vannak napirenden, a hajadonok anyjukhoz hasonlók , a béke és közjó minden eszközei elhanyagolva, vagy késedelmeskedés és tehetség nélküli embereknek nehéz állomásokra alkalmazása által minden összerontva, vagy kibonyolithatlan zavarokba sodorva. A fejedelem nevében egyes hatalmasok intézkednek, maga az országgyűlés is, melynél van a népfelségi jog, csak ezek féktelen nagyravágyásának vak eszköze : saját testvéreiket, lelkiismeret ellen, fenyegetéssel, félelemből s más mesterséges után kicsikart szózatolással hűtlenség vétkében marasztalják el, fő- és jogvesztésre ítélik, tisztességétől, becsületétől, hivatalától és vagyonától megfosztnak ártatlanokat oly kegyenczek kedvéért, a kik e birtokokat és hivatalokat már előre felkérték. — A törvényszékekben együtt ülnek a birák és tanuk, mint vagyonra éhezett hollók, s a maguk érdeke szerint hoznak ítéletet úgy, hogy a törvények istentelen megszegéseinek farkasát a közakarat és a fejedelem s a haza javának báránybőre fedezze s azok, akik ártatlan embereket gonosz utón és mesterséggel tömlöczre vetettek, azok javait és méltóságait a rendek ha-tározatánál fogva örökölhessék. A hatalmasok gyakran és gondosan kiszámitnak oly adókat, mikre ők magok adtak okot, a szegény országgyűléssel a béke és jó egyetértés kedvéért elfogadtatják s aztán felszedését a nagy urak és nagy zsarnokok magukra veszik s kereskedést űznek vele. A törvényeket egyik másik kegyelt ember kedvéért hozzák. . . És igy áll fenn Erdély egykor szép demokrácziás álladalma már 15 év óta: az aristokratiának nincs meg a biztonsága, mert mint Prométheusz szivét a keselyük tépik , úgy marczangolja azt is a belső viszálkodás s egymás gyanúsítása. Ilyen volt Erdély. De Bethlen, ki e jelentést irta, maga is részes volt a hibákban,melyeket felhánytorgatott. Telekinek és Bethlennek egyesülni kellett , volna s egyesíteni az országot, belülről indítani meg az újjászületést, az országos regeneratió művét, begyógyítni az igazszságszolgáltatási és törvényhozási sebeket, a közjövedelmeket és kincstárt tiszta kezekre bízni, az ország elhanyagolt védelmi erejének lendületet adni, felkelteni a haza önállása s alkotmánya iránti érdeklődést, az önbizalmat feléleszteni, egy jobb jövő iránt a megingott hitet helyreállítani, magukból kiindulva önerejükön kezdeni meg az ország reformálását, megemlékezve amaz állampolitikai örök elvre, hogy csak az a nép van jogosítva önálló és szabad államéletre, mely annak föltételeit megszerezni s magát az emberiség nagy czéljai szerint a szabadság érdekeinek megfelelő módon kormányozni képes. Kegyelemre szorult államnak és népnek nincs létjogosultsága. _ De ők máskép tették. Ők kiválóan magukat, nem a haza érdekét szerették, eltávoztak az alkotmány egyedül biztos talapzatáról, folytatták az általános corruptiót, minden téren más alakban. A társadalom tovább romlott, a haza mind mélyebbre sülyedt, migd elveszett. Bizony, mint legtöbb országos bajunknak,ennek se volt főbb oka, mint ősi eredendő bűnünk, a pártoskodás, a tehetségnek és hatalomnak saját vérünk birtokában is irigylése, mindenkinek uralkodni, elsőnek lenni vágyása, magánérdeknek a közjó fölébe helyezése. Ez a mi nemzetünket sújtó örökátok, ez népünk oly gyakori válságos bajainak egyik kiapadhatatlan forrása. És csodálatos! — igy kiált fel keserű gunynyal az író — a mikor egymást elgázoltuk, legjobbjainkat egyenként megsemmisítettünk, mikor már veszteni valónk nincs, s a hazai vérben és porban fekszik: rendesen a győztes hatalomhoz folyamodunk, kegyét keressük minden áron, szolgálatába állunk, eszközül adjuk magunkat neki jóra és roszra, másokért s önhazánk valódi érdekei ellen egyaránt. Mert történelmileg bebizonyult igazság — úgymond, hogy minden létkockáztató válság alkalmával az idegen hatalom a mi leigázásunk, alkotmányunk megrontása, hazánk intézményeinek felforgatása, sőt még a politikai bűnösök kitudása és megbüntetése iránti czéljait is többnyire mi általunk, vérünk s nemzetünk kebeléből került eszközök által érte el. Soha sem kísérlett meg ellenünk senki semmi olyat, a minek közülünk végrehajtót, kémet vagy bakót egy vagy más után ne tudott volna szerezni. Egy nemzetnek valódi ereje — igy folytatja tovább — fiainak szoros egységében, jellemük szilárdságában, erkölcseik és politikájuk önzéstelen tisztaságában áll. Ez az egyetlen biztos alap, melyen az álladalom fennállhat. A hazának erőt fiainak erkölcsi ereje ad, az idegenekben a jog tiszteletét ez kelti fel. Ha gyengék, önzők, megvehetők, megfélemlíthetők a nemzet vezérletére hivatott férfiak: vége az erkölcsi alapnak, a külhatalom a legelső alkalommal megoszlatja az erőket s az aláásott államot létjogától fosztja meg. Mig ha a nemzet jobbjai a közügy nagy érdekei, a törvény mellett rendületlen megállaniak, lehetetlen, hogy az igaz ügy ne diadalmaskodjék. A külhatalom ereje velünk szemben, soha se benne, mindig csak a mi gyengeségünkben állott, meghóditni, újat és állandót alkotni, sőt csak fenn államni is nálunk nélkül az idegen köztünk soha nem tudott Minden legyőzetésünk után meggyőződtünk, hogy ha a magya nem kölcsönzi erejét ellenfelének, soha az legyőzőjévé nem vál vala. Ez eseményekben és reflexiókban az a tanulság, hogy egy nemzetnek, mely állam akar lenni, az egységes czél tudatát, a diplomácziai eszélyt és óvatosságot, a megfontolt és kevésbeszédűséget s a nehezen-hivést elsajátitani kötelessége. . . Jakab Eleknek a legmelegebb hazafiságtól áthatott s gondos kutatásról tanúskodó e munkáját őszintén ajánlom minden igaz magyarnak. Nagyobb érdekkel fogja olvasni, mint egy regényt, mert igazat olvas, mélyebben meg fog indulni felette, mint egy tragoedián, mert saját vére játsza benne a szenvedő szerepet s több eszmét és tájékozást meríthet belőle, mint akárhány vezérczikkből, s alkalmazhatja a mit tanult viszonyainkra, mert bizony, ha nincs is már sötét éjjel, de még messze van a hajnal. Törs Kálmán: Egy magyar ember találmányai. E napokban egy öreg, hetvenkét éves hazánkfia került vissza fővárosunkba, ki életének nagyobb részét külföldön tölté. Beu azta csaknem az egész földet, éveket töltött Éjszak-Afrikában s Ázsia nyugati részeiben, végre Londonban telepedett le, hol a nevezetesebb iparosoknak lett egyike, s találmányairól sokat írtak a hírlapok, s több magyar hírlap is közölte volt életrajzát. E hazánkfiát sokan ismerik, kivált emigránsaink, kik sokat köszönhetnek neki. Neve: Szerelmes. Most hazájába tért vissza, hogy itt fejezze be életének utolsó napjait , mi fölhasználjuk az alkalmat, hogy nevezetesebb találmányairól az angol »Standart« után röviden megemlékezzünk. »Több éve már, — így ir a nevezett lap 1872- ben — hogy a Szerelmey ezredes által feltalált en . causticus és zopissa-módszer figyelmet ébresztett. Midőn látták, hogy az uj parlamentház kőmüvei romlásnak indulnak, porlani, mállani kezdenek, nagy volt az ijedtség s minden módot megragadtak, hogy elejét vegyék a bajnak. A parlamentház conserválására benyújtott ajánlatok között egy magyar emberé is találtatott, melyre eleinte nem is akartak reflektálni. »Nem szeretnék, ha a magyar nevet compromittálná.« — mondók Szerelmednek. De végre mégis megkisérlették s íme, valamennyi módszer közt ez az egy bizonyult be az egyedül czélszerűnek. Akár kőre, akár vasra lett alkalmazva az általa feltalált itatómáz, kitűnt, hogy a kőnél megakadályozza a szétmállást, a vasnál a rozsdát. E találmány értéke a mi nedves éghajlatunk alatt épületek, szobrok stb. megőrzésére elvitázhatatlan. Sir Baring, Faraday tanár, Sir Murchison Roderik mindnyájan kedvezőleg nyilatkoztak a Szerelmey-féle eljárásról, midőn azt a westminsteri palotára alkalmazták. Szerelmey ezredes azt állítja, hogy az egyptomi építmények tanulmányozása vezette feltalálására ama keveréknek, melyet a régiek kőépületeik és egyéb műveik tartósabbá tételére használtak. Azt mondják, hogy a festés a Szerelmey által is alkalmazott elvek szerint történt, s a színek majdnem örökké tartókká váltak. Azt mondják, hogy egy bizonyos anyag, a »Zopissa« volt a főelem ezen eljárásnál, és Szerelmey ezredes azt állítja, hogy föltalálta annak természetét és alkalmazási módját. Nem bízva azon védelemben, melyet szabadalmi szabályaink nyújtanak, a fölfedező, vagyis jelen esetben föltaláló nem hozta nyilvánosságra a titkot, de most már életkora előhaladván, azon kérdés támad, váljon ezen titok elenyészszék-e életével vagy nem? Tudunk annyit a »Zopissá«-ról, hogy ez részben mézgás keverék, mely bir a gummi némi tulajdonaival, de mely nagyfokú keményedésre képes. Tény az, hogy ezen szellemdús idegen körül vette magát találmányokkal, és nehéz megmondani, hol kezdődik a Zopissa és hol végződik ? Hajók, koporsók és az utcza burkolatok tartoznak sok más egyéb dolgokkal együtt a Szerelmey-féle találmányok körébe. Megtaláljuk nála egész sorát a ragyogó és tartós színeknek, melyek szagtalanok és olcsók : látjuk nála, miként kell két vaslapot összeragasztani úgy, hogy még a vörös kő sem képes őket elválasztani. Az épülőfa megóvatik az indiai fejér hangyáktól, és a »uredo navalistól«, mely hajórajokat tett tönkre. Vasúti sleeperek, melyek a Szerelmey-féle eljárás szerint voltak elkészítve, és beásattak a földbe, 16 év múlva is oly jó állapotban ásattak ki, mint akkor voltak, mikor beásattak. Az admiralitás próbát tett ezen találmány mind fa- mind vasrészével, és az ily megpróbált tárgyak láthatók voltak néhány év előtt a »South Kensington« múzeumban. Úgy látszik semmi ok nincs arra, miért ne adassék tökéletes védelem a fának, vasnak, kőnek, és majdnem minden egyéb anyagnak a külső hatányok roncsoló befolyása ellen, milyenek a jég, a víz által jönnek létre, sőt úgy mondják, még a tűz is meg van fosztva hatányától a Zopissa által. Egy elégetlen papírház paradoxnak látszik, mégis úgy tudjuk, 100 font st. van jutalmul kitűzve annak, aki egy Zopissa-papírból készült házat képes elégetni. Zopissa-papírból , és vasból készült lapok ajánltatnak javított hajó pánczéloknak, sőt egy kis öblű, hegyi hadjáratra alkalmas papirágyú készítése is szóban volt. Zopissa-papír-lapok, melyek kevéssel bírnak nagyobb fajsúllyal, mint a tölgy, nagyobb ellenállást mutatnak a puskagolyó hatása ellen. Mindenesetre semmi látszólagos ok nincs arra, hogy hajókat miért ne építsenek Zopissa-papírból ? De elhagyva ezen rendkívüliebb alkalmazásokat, térjünk át a légszesz és vízcsapok prózaibb körére. Ezen eszközök készítésénél a Zopissa-papír olcsón és megfelelőleg képes helyettesíteni a vasat. Szerelmey azt állítja, hogy anyagának előállítása végett rongyokra nincs szüksége, hogy oly rész anyagot képes e czélból használni, mely bőségesen előfordul Nagy Britániában, és Európa bármely más részében. Innen van a vas ellenében a nagy olcsóság. A Zopissa-rendszer gondoskodik arról is, hogy a csövek végei úgy illesztethessenek össze, hogy semmi légszesz nem veszhet el. A légszeszátszivárgás a légszeszfogyasztásnak egy tekintélyes részét tévén, mint azt az utczák talaja bizonyítja, a Zopissa-papír csőnek alkalmazása nem csak légszeszeszben eszközölne gazdálkodást, de maguknak a csöveknek és csapoknak olcsóbbságát is eredményezné. Vékony és vastag csövek egyiránt készíttethetnek ezen anyagból. Ha vízvezetékre használtatnak ily csövek, pozitív biztosság van adva a csövek repedése ellen a fagyás következtében. Tényleges kísérlet bizonyította be, hogy a Zopissa-papírból készült deszkák erősebbek, mint bármely fából készültek. Igen kívánatosnak látszanék, hogy vasúti kocsik ezen anyagból készíttessenek, kevésbé törékenyek lévén a fánál, és nem forgácsolódván el törés esetében. Elégetlen jellege megakadályozná a tűzvészt is. A vasragasz, vagy czement, melyet fennebb említettünk, igen hasznos adaléknak ígérkezik az egyéb közönséges anyagokhoz. A faanyagoknak használatában kitűnt, hogy a vasczementtel összeragasztott deszkák sokkal nagyobb ellentállási képességgel birnak, mint az oly deszkák, melyek egymáshoz vannak szögezve. Vaslapok szívóssága, melyek ily czementtel vannak óva, szinte különböző módon lett meg kisérve. Tégla, kő sal, hasonló módon avathatik meg. Egy oly fal, melyben a tégla ily vasczementtel van öszszekötve, egy tömegben szállittathatik el, a nélkül, hogy a czement engedne. Házak építésénél ezen czement által a nedvesség megakadályoztatik. A vashajó belsejében egy vékony burkolat megakadályozza az úgynevezett »izzadást«, külről pedig a hajó fenekét hatályosan megőrzi a tengeri növények lerakódása és az állatok megtámadásai ellen. A Szeremley által kiállított festékek igen ragyogók, és azon előnyt nyújtják, hogy nagy tartósság mellett, minden kellemetlen szagot nélkülöznek. A házak festése ezen mód által megszűnnék oly türhetlen lenni, milyen jelenleg. Oly gyorsan szárad e festék, hogy két, sőt három réteget is lehet egy napon egymásra tenni.A Szeremley által követett vízhatlanítási módszer is egyetlen a maga nemében. A vegyülék nem tartalmaz sem ruganyos mézgát, sem gutaperdát és majdnem minden anyagra alkalmazható. Papírfalszőnyegek így elkészítve, nedves szivacscsal tisztíthatók és évekig tartanak. Mindennemű aranyozás megóvatik külsejének minden ártalma nélkül. Csizmák és ruhák vízhatlanokká tétethetnek a nélkül, hogy elvesztenék szellőztetési képességüket. Könyvek és okiratok óvathatnak meg a nedvesség és rovarok rongálásai ellen. Fényképek a halványulás ellen biztosíttatnak. Egy más találmány, egy bőrféle anyag készítésében áll, melynek semmi szövet nem képezi alapját. Ezen anyag puha, vízhatlan és igen olcsó. Szóval, azon régi mondat cáfolatát látjuk, »hogy semmi sem oly jó, mint a bőr.« A Szerelmey-féle tanulmányok alig fognak tartósságuk miatt a kézműzet előtt helyeslésre és pártfogásra találni. Azon elv , hogy »minden jó a kereskedésre«, napjainkban igen általános követésben részesül. Minél romlandóbb valamely tárgy, minél hamarább kell ismét megtenni azon munkát, mely annak elkészítésére szükséges, annál jobb a tárgy a kereskedésre. A munkás természet szerint ezen elvet vallja, és a mester legtöbbnyire követi őt ebben. Ha Szerelmey ezredes képes kivinni mindazt, amit mond, a fentebb említett népies csalódás ellen fogja azt csak tehetni. De a közönséget közvetlenül érdekli az ő sikere, és mi bízunk abban, hogy ezen eljárások feltalálására fordított ész meg fogja hozni gyümölcsét, mely oly nagy mértékben ígérkezik.« Ezt egy angol lap mondja a magyar ezermesterről s nekünk magunknak is alkalmunk volt egyetmást látni készítményeiből,melyekből különben kiállítást kíván rendezni. Az lesz a különös, ha Tatrangi Dávid a »Jövő század« regényében nem lesz többé mese. Fővárosi közgyűlés, Budapest, ápril 21. A főváros bizottságának közgyűlését Ráth Károly főpolgármester ma délután 4 órakor nyitja meg. A napirendretérés előtt bejelentetik Andreánszky Zsigmondnak tanácsnokká lett választatása. A főpolgármester meleg szavakban üdvözölvén a megválasztottat, felhívja azt, hogy helyét a tanácsnokok közt foglalja el. Ezután Kazsenszky József válaszol egy interpellation, melyet a múltkor Kerntler Ignácz intézett a tanácshoz a gyámpénztárból kiadott kölcsönökre vonatkozólag. Az interpelláló tárgyát az képezte, hogy a gyámpénztárból kivett pénzek után a pestiek 6 százalékot, a budaiak 6,6-od százalékot fizetnek. Kazsenszky feleletében hangsúlyozza, hogy e magasabb kamat csak a régibb kölcsönök után fizettetik. Kerntler nem elégszik meg a felelettel, a közgyűlés azonban tudomásul veszi azt. Weisz B. F. interpellate intéz a tanácshoz az utczai koldulás megszüntetése iránt. E tekintetben ugyanis már régen van közgyűlési határozat, és mégis napról-napra olvashatni, hogy a koldulás tényleg megszüntetve nincs. Kérdi tehát a tanácsot, foglalkozik-e ez ügygyel ? s szándékozik-e a közgyűlés határozatának érvényt szerezni. Kammermayer a jövő gyűlésen fog az interpellációra válaszolni. Napirendre térvén a közgyűlés, Barna főjegyző jelentést tesz a budapest-zimonyi vasút kiépítése ügyében, a közgyűlés részéről kiküldött küldöttség eljárásáról a magyar kormányhoz intézendő felirat tárgyában. A küldöttség a főváros feliratát átnyújtván a miniszternek, szóval is elmondá annak a közgyűlés határozatát. A miniszter úr, mint már akkor említek, a küldöttségnek adott válaszában kijelente, hogy a kormány a főváros áldozatkészségét örömmel és köszönettel elfogadja. A kormány a maga részéről szintén szükségesnek tartja a vasút kiépítését, és intézkedni fog, hogy a tárgyalások mielőbb véget érjenek. Hogy azonban még a jelen ülésszak alatt terjesztessék a képvház elé a kiépítési javaslat, arról nem állhat jót, mert ez nem a kormánytól, hanem a tárgyalások folyamától függ. Biztosítja azonban a fővárost, hogy a kormány mindent el fog követni, hogy a vasút kérdése az ország és a főváros érdekének figyelembe vételével oldassék meg. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. Viola jegyző felolvassa ezután a tanács előterjesztését, mely a fővárosi középületek jó karban tartásához szükséges munkák utalványozásával a mérnöki hivatalt tartja megbizandónak s ezzel kapcsolatban a számvevőség, a pénzügyi s gazdasági bizottság előterjesztését, mely az épületfenntartási munkákra vonatkozó utalványok kiállításával szintén a mérnöki hivatalt kívánja megbizatni. Burghardt István ez ügyrendszert csak akkor véli behozhatónak, ha a tanács hitelre méltó iparosoktól tudja ki a piaczi árakat. Viola előadó felvilágosításul megjegyzi, hogy egyes munkáknál a piaczi árakat lehetetlen megállapítani. Az utalványozás, alku alapján kell, hogy történjék. A közgyűlés ezután elfogadja a tanács és a bizottságok javaslatát. A közgyűlés az 5 éves kövezési programmot tudvalevőleg elvetette, most a tanács beterjeszti az 1875-ik évi útépítési, kövezési és csatornázási részletes kimutatást. Weisz B. F. a rész kövek használása ellen kikelvén, helyteleníti, hogy a kövezésbe a Béla-, marokkói-, uri-utczák és a Kristóf tér nem vétettek föl. — Mátyus Arisztid némely nagy forgalommal biró utczának, mint a nagymezőutcza a Ferencz József kőpart stb. trachyttal való kövezését kárhoztatja. Kárhoztatja azon eljárást, hogy a kövezésre szánt költség legnagyobb része az idén a Kerepesi útnak végig kövezésére fordította a főváros, míg sokkal helyesebb lett volna azon összeget több apró utczák közt felosztani. Gerlóczy polgármester hangsúlyozva a kerepesi út forgalmi fontosságát, utal arra, hogy az út a király ő felségének nyári lakához vezet, hogy a temetési menetek ezt használják, stb. de legnagyobb ok az újra kövezés mellett a kerepesi út mostani állapota, mely első tekintetre hogy az tovább úgy már nem mar állványozza a tanács előterjesztésének egv/6 ávasát. A nagy mezőutcza most nincs is felvéve az újra kövezendő utczák közé, de annak állapota folytán kívánatosnak tartja, hogy az is felvétessék oda még ez évben. M a to 1 a y a lipótmezei ut helyett az ópromontori út kiköveztetését indítványozza. A közgyűlés a tanács javaslatát elfogadja, azonban Matolay módosításával, Mátyás indítványából elfogadták azt, hogy a Ferencz József kőpart gránittal követendő. Felolvastatik a talajvizsgálat végett kiküldött bizottság jelentése, az általános vízvezeték medenczéjének elhelyezése tárgyában. A jelentést annak idejében ismertettük, valamint a középítési bizottság véleményét is. A tanács véleménye a középítési bizottságéval megegyezik. Dr. Poór ezen kívül még azt indítványozza, hogy a bizottság utasíttassék a környékbeli patakok és források vizének megvizsgálásával s azok hasznavehetőségéről szóló jelentéstétellel. Nem mond le ugyanis Poór arról, hogy a forrásvizek lehűtés által használhatók. Patrubányi főorvos Poór eszméit rögeszméknek nevezi, állítván, hogy a meleg források lehűtését a fővárosi orvosgyűlés is elvetette. Poór fel akarja olvasni a kérdéses ülés jegyzőkönyvét, bebizonyítandó, hogy e kérdés ott nem is tárgyaltatott. A főpolgármester nem engedi meg a felolvasást, b, bnti, hogy Patrubányi kifejezését nem tartja cérra. A közgyűlés ezután elfogadja a budai Jön vizmü felállításának eszméjét s utasítja a középítézési bizottságot, hogy e vizmü tervezetét dolgozza ki. A hajógyári szigeten eszközlendő próbakút fúrása szintén elfogadtatik. A további talaj kutatásra a kért 6000 forintot a közgyűlés megszavazza, s egyszersmind elfogadja Poór indítványát, hogy t. i. a források vizének megvizsgálására a szakbizottság utasíttassék. A honvédmenház átiratási díját, melyről említettük, hogy a p. ti. biz. elengedendőnek tartotta, a közgyűlés is elengedi. Az ülés fél 8-kor véget ér, holnap d. u. folytattatni fog.