A Hon, 1875. június (13. évfolyam, 122-146. szám)
1875-06-10 / 130. szám
130. szám. XIII. évfolyam, ív indló-Hivatal: Barátok tere. Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra................................................... írt ki. 6 hónapra...........................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. J/ (f rwy **t ptt Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Csütörtök, junius 10. Mrkesztéri iroda, Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: 33 HON •• Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra . Bír 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala, Budapest, junius 9. Horvát és szerb ügyek. ■f r- jjjia n--it—fin- ■ & A A szerbek és horvátok nem egy könynyen tudnak megbarátkozni a magyar állam eszméjével és ezen épen nem lehet csudálkozni, hisz 1842 óta más eszmekörben nem éltek, minthogy Magyarország megsemmisülésére építsék fel a különböző nevek alatt felmerült és sok fázison keresztül ment Délszláviát. És ha az 1868-as horvát uniópártnak történelmi hűséggelismerjük el azon érdemét, hogy e traditióval, mely 1861-ben érte hatalmának tetőpontját, szakított: azt is megkell vallanunk, hogy e párt saját tétlensége és vezérei hibái miatt ejte ki kezéből a kormányt. És ha az eddigi közjogi ellenzék lépett, a körülmények által kényszerítve, a kiegyezés terére, az 1874-iki szerződés épen ezért nevezetes stádiumot jelez a magyar állameszme hódításában, mert annak volt ellensége hódolt meg annak és lépett kormányra az uj kiegyezés foganatosítása végett. Igaz, hogy sok a gyanú még benne és ellene : igaz, hogy kivállt kebeléből egy frakczió, mely folytatja a régi közjogi oppositiót ; de ennek csekély számát csak hevessége teszi feltűnővé és csak az új horvát kormány türelme, sokszor észrevehető lanyhasága teheti veszedelmessé. Van egy magyar lap, mely folytonosan ezt a horvát kormányt gyanúsítja. Szeretné úgy feltüntetni, hogy csak álarcz neki a kiegyezés, mely alatt szabadon és hatalommal dolgozhat a régi horvát czélok érdekében. — Nem állunk jól értté. De mikor látjuk azt, hogy a magyar nyelv alkalmazását a vasutaknál, a postánál , a Muraköz hozzánk csatolását egyházi szempontból, a kiegyezés minden feltételének pontos teljesítését, a diakovári papnövendékeknek Esztergomba áttételét akadály nélkül lehet e kormány alatt foganatosítni; mikor látjuk, hogy ez Horvátországot egészen európai közigazgatási, bírósági és iskolai törvényekkel látja el és mindenben elismeri a magyar kormány beleszólási jogát, ellenőrzési kötelességét, — vonakodv; bár, de előterjeszti törvényjavaslatait felülvizsgálatra és elfogadja a kormány módosításait, keresztülviszi azokat az országgyűlése akkor kiabálhat tőlünk Makonecz mind emint panaszkodhatik, interpellálhat Kukuljevics, Bilics és Jagics — ha mindezekre a horvát kormány nem is felel kellő erélylyel s talán kellő őszinteséggel, de végrehajtja az érdekeinknek megfelelő intézkedéseket, akkor meg vagyunk az eredménynyel elégedve és amíg így viseli magát, nem látjuk veszélyeztetve, kormányzása által, Magyarország érdekeit és ez nagy szó, mert a Délszláviai egykori híveiről vagy legalább ezek utódairól van szó! Így vagyunk a szerbekkel is. A kongressus szervezve jön a szerb egyházi és iskolai javak kezelése, rövid időn véglegesen szabályozva lesz és mindez úgy, hogy a magyar kormány ellenőrzési joga nem csökken, a jogos autonómiai igények kielégítettek, a szélső elemek befolyása paralizálva van, amit az is bizonyít, hogy a kongressusi bizottságnak Miletics tagja nem lesz és egy pár megbízható ember nyert ott tért, tehát a szélsők egyetlen hatalmi eszközüket, a vagyonkezetelést elvesztik. Igaz, hogy a kongressus feliratából kitűnik, hogy a kongressusi szabályzaton a magyar kormány által történt változtatások a mostani többség ínyére nincsenek, sőt ez reményét fejezi ki az uralkodó előtt, hogy idővel ezek is meg lesznek változtatva. De hát ennek teljesülése a magyar kormánytól függ és azt hiszszük, ilyen magyar kormány nem fog akadni. Azt is reméljük, hogy lesz más többség is, a minthogy ez is jóval mérsékeltebb az eddigieknél. Igaz az is, hogy úgy, amint létrejött egyfelől a szabályzat, és másfelől a kongressusi bizottság, teljes biztonsággal arra nem számíthatunk , de arra való a magyar kormány útján gyakorlandó ellenőrzési jog, hogy bizonyos vágyak és törekvések érvényesülése, az autonómiában ép úgy, mint azon kívül, meg legyen akadályozva. Ha azt akarjuk, hogy autonómia legyen, nem csinálhatunk mindent a magunk gusztusa szerint és Magyarországra nézve állandóbb sikert biztosít az, ha alkotmányos és autonomikus téren hódít, mintha közigazgatási, erőszakos rendszabályokkal. És azt egy elfogulatlan szemlélő sem fogja tagadni, hogy a szerbek közt hódított a magyar állameszme. Bizonyítja Miletics hatalmának rohamos csökkenése és a kongressus békés működése. Tudjuk, hogy itt ép úgy, mint Horvátországban ég sok parázs ég a hamu alatt és van is jég, ki szítja azt. JQp,aknaabb pty.ev.erőszakos rendszabályokkal ürügyet .Illít szolgáltatni, [osság, JáSSlA hatására^Tlátmtm, _SzávaL.e,térep mi sem rendkívüli rendly-nak, sem gyanúsításnak helyét »eláljuk, paig alkotmányos és békés utón eredményre számíthatunk. És ezt a nézeteOSfétífmel látható eredmények igazolják. A pestmegyei központi választmány ma d. u. 5 órakor ülést tartott. A választmány mindenekelőtt a követválasztások napját határozza meg. Egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy a választást a megye területén július hó negyedikén, vasárnap fog megtartatni. A választmány ezután még az egyes választókerületekben működendő választási elnököket és szavazatszedő küldöttségeket választotta meg s ezzel 7 órakor eloszlott. A belga kormány teljesítette azon ígéretét, melyet egyik közelebbi jegyzékében a német kormánynak tett, ugyanis a belga képviselőház tegnapi ülésében beterjesztette a javaslatot, mely szerint valamely bűntény vagy merénylet elkövetése iránt tett ajánlat büntetendő. — Ez azon javaslat, mely az ismeretes Duchesne-féle merényleti ajánlatnak köszöni lételét. Ez alkalomból dicsérettel emlékszik a »Nordd. Alig. Ztg.« az angol büntetőtörvényhozásról, mely nem mutat föl ily »hézag«-ot, mert Angliában ily esetre a 24 et 25 Victoriae, cap. 100. lehet alkalmazni, melynek 4. §-a igy hangzik: »Mindazok, kik conspirálnak, összegyülekeznek, vagy complottot alkotnak, hogy valakit meggyilkoljanak, legyenek azok ő felsége alattvalói vagy ne és tartózkodjanak a királynő államaiban vagy ne, vagy aki valakit felbátorítai, rábeszélni, vagy meggyőzni igyekszik, vagy azt megkísérli, vagy ajánlatot tesz egy más személynek meggyilkolására, legyen ez utóbbi ő felsége alattvalója vagy ne, tartózkodjék ő felsége államainak valamelyikében vagy ne, súlyos vétségben teszi magát bűnössé, hazzábizonyul és a törvényszék ítélete szerint 3—10 évi fegyházi büntetéssel vagy pedig 2 évnél többre nem terjedő fogházi büntetéssel, kényszermunkával, vagy a nélkül büntettessék.« Mint nevezetes tényt írja a berlihni »Post«, hogy »a boroszlói szürkenénék Weiswasserben (Osztrák-Szilézia) megvették a piarista kolostort, de az osztrák kormány fenntartotta magának a vásárszerződés helybenhagyását. Úgy látszik tehát, hogy az osztrák kormány adminisztratív uton akar gátat vetni a porosz szerzetesek tömeges bevándorlásának Ausztriába. A német szövetségi tanács elnöke tudatta a tanácscsal, hogy megköttetett már a szerződés Ausztria-Magyarországgal a kiutasítottakkal való elbánás iránt.« Páris, június 6-án. (Saját levelezőnktől.) A belpolitikában új fordulópont előtt állunk. A bonapartista párt végképeni eldarabolása már csak időkérdés. Gondolhatni, mennyire mély a szakadás e párt tagjai között, ha Cassagnac Pál a szavazatkérdésben a következő módon meri apostrophálni IV. Napóleon híveit a kamrában: »Egyik vagy másik képviselőink közül, kiket néven nevezhetnénk — amit talán tenni fogunk is — csak azért ellenzi a kerület szerinti választásnak (serutin d'arrondissement), mert olyan kerület nincs számukra az országban, hol biztosan fölléphetnének.] Ez gyalázatos és megszomoritó. Az egész imperialista párt ezen a látványon haragba tör ki.« De a dolog nyitja egészen másutt van. A régibb költségvetések bizottmányának azon felfedezése egy az 1869-ki budgetben oly kilenczvenezer emérért be van számítva a szükséglet, kik soha egyetütt nem léteztek, mint a papiroson,nagyon megdőlt öntette még az utolsó hiveit is a császárságnakk politikai tévedésük mellett a becsületet nem egésszen száműzték kebleikből. Holnap Leboeuf tábornagy ki fog hallgattatn! bizottmány által, de már most is hiszi, hogy feleleiből saját ártatlansága, de az empire annál nagyobb nössége fog kiderülni. Mindez persze csak az új többség előnyére szolgál és már a tegnapi párisi lapok is írták, hogy július hó közepe fele a nemzetgyűlés el fog napoltatni és hogy addig a három alkotmányi póttörvény meg lesz szavazva. Bizonyos, hogy se szakadás, se zavar, sem államcsínytől nem kell félni, az okát utolszor mondottam el. Ami a külföldi politikát illeti, lord Derby fennhéjázó nyilatkozata az angol felsőházban az itteni lapoknak természetesen nagy örömére szolgál, sokat beszélnek Anglia felébredéséről, erélyes beavatkozásáról a continens politikai ügyeibe. Ámde a külügyminisztériumban, biztos kútfőből tudota, egész más véleményt táplálnak ezen meddő declaratió felől és óvatosabbak lesznek, mint valaha oly dologba elegyedni, mely Berlinben visszatetszhetnék. Decazes herczeg rögeszméje, a visszatorlást csak békés után — az ipar és kereskedelem útján — keresni és feltalálni. Míg ezen lángeszű ország már lesz a külügyek élén, addig nem kell tartani háborútól semmi esetben, hacsak a német seregek minden ok nélkül meg nem rohanják az országot, és akkor is csak a közvélemény diktálná a védháborút, a nagy miniszter már akkor is a passivitást tartaná legjobb politikának.« Apróságok. Két úr ül a lóvonatú vasút kocsijában egymás mellett. Régi ismerősök. Hanem politikai hitvallása, a kandidácziók folytán, mindegyiknek ismeretlen a másik előtt. — Hol választ ön ? — Hol ? hát a Terézvárosban. — Igazán ? hisz én is ott. Aztán ki mellett fog szavazni ? — Horn mellett. — Úgy ? hát ön e szerint nem Falkista, hanem Hornista ? — Igen. — Noha ön hornista, hát itt van egy forint. Kérem trombitáljon érte egyet. — Bocsánat, uram, én majd csak ingyen trombitálok — de majd a maga helyén. * Tavaszi Endre, Budapest-Ferenczváros érdemes képviselője jónak látta homályban hagyni választóit a fölmerülendő kérdésekkel szemben elfoglalt álláspontja iránt. Azokra nézve tőle tüzetes fejtegetést, úgymond, ne várjanak, mert az csak újoncképviselőktől követelhető legfeljebb. Lám, mily megvetéssel viseltethetik egy olyan veterán a regruta képviselők iránt, aki egy parlamenti hadjáratot már dicsőségteljesen kiszenvedett. Hanem hát mi lesz a neve a regruta képviselőket megvető ily veteránnak, ha esetlegesen úgy hozza majd a sors, hogy megbukik a Ferenczvárosban ? Bizonyára jobsitos képviselő. * A múltkor fölmerült egy hamis közlemény a Űrlapokban, mely szerkesztőségünk egyik tagjára vonatkozott. Összeült tehát a tanács, hogy meg kell-e hát azt cáfolni ? A megállapodás sok ide-oda beszéd után az lett, hogy igenis, meg kell cáfolni. Nyilatkozunk. Mielőtt azonban a határozat annak rendje és módja szerint appróbáltatott és effectuáltatott volna : megjelen a principális, aki ily vitás kérdéseknél a forum appellatoriumot képezi közöttünk. Informáltatja magát a dologról s el kezd nevetni. — Látszik, hogy csakugyan regruták vagytok. Azt se tudjátok, hogy most választás ideje van, a mikor az emberek minden tücsköt-bogarat ráfognak egymásra, hogy az ellenfél danceait megrontsák. Az okos ember ily időben az efféléket az egyik fülén beereszti, a másik fülén meg kiereszti. Nem veszszük A „HON“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Első rész. „Napoleon öcsém« A védszent, a ki leszáll. (19. Folytatás.) Göröngyös ugarak, embermagas gazzal, vetéstáblák, amik virítnak a pipacstól, csüköllőtől, aszúlegelők, szinkfüvel lepve: egy olyan gazdaság, amit a gazdája évtizedek óta felében szokott kiadni. Semmi házi állat nyoma rajta. Az utakat kétfelől szegélyezi a szerb tövis. — Milyen szép pénzt bevehet a vad palatínus az idén a papsajtból, monda Leon (Az pedig nem sajt, hanem gyom.) — Miért híják azt palatínusnak ? — Diák korában az apja kérkedett vele, hogy az ő fia magyar nemes, abból pedig minden lehet, még palatínus is. Azóta rajta maradt a palatínus név. — Rész ember ez, vagy bolond ? — Szép harmóniában egyesül nála mind a kettő, s igyekezik egymást gyarapítani. — Hogy léteznek ilyen alakok a herczegi kastély közelében ? — úgy, hogy mikor a herczeg a park kiterjesztése végett a szomszédságába eső közbirtokosokkal mind kiegyezett telkeik megvétele iránt, háromszoros árakat adva meg nekik, ez az egy szomszéd (igazi neve Tukmányi Flóris) nem akarta a magáét tízszeres áron alul adni. Ezért a hatvan holdért hatvanezer forintot kért. A herczeg nem adta meg s e nélkül készítette el a parkját. Megbánta később nagyon. A palatínus nagyon kellemetlen szomszéd. Mindenféle loszantás nemeit kigondolja a herczeg ellen. Vadait ellövöldözi s még azonfölül folyton hajtja a kártalanítási porokét az uradalom ellen. A birtoka hosszú, keskeny, az országútról az erdei csárdához okvetlen az ő tagján kell keresztül jönni, s ezt az utat ő nem is zárhatja el, mert szolgalom kötelezi a fenntartására, hanem azt megteszi, hogy hellyel-közzel az út két oldalán mély vermeket ás, a miképen csak hogy megengedik két szekérkeréknek a közöttük átvonulást. A herczeg megbánta már nagyon, hogy eleinte meg nem adta neki a kiránt hatvanezer forintot, de azóta valahányszor megkisérték vele az alkudozást, mindig többet kér, most már nem elég neki százezer forint, még azonfelül boltig való ellátást követel. Pedig ugyan nyomorúságos élete lehet neki itten. — Kevéssel beéri. Meg van elégedve sült krumplival meg avas szalonnával, ruházatra nem igen költ. — Azt mondják, hogy felesége is van. — Hol van, hol nincs. Az egyik oka a mostani állapotának épen az asszony. Legény korában jómódú, ügyes fiú volt, akkor elvett egy szegény leányt, azért hogy majd az jó háziasszony lesz. Hanem a leánya mint asszonynyá lett, egyszerre megváltozott, elfeledte, hogyan kell dolgozni, préda, czifrálkodó lett, veszekedő, patvarkodó. Mindennap verekedtek, s egy-egy nagy ütközet után az asszony elbujdosott a háztól. Időjártával megint haza került s újra kezdődött a nibelungenharcz. Még most is folyik. Az asszony hónapokig odavan. Senki se kérdi tőle, hol jár ? aztán megint beállít, akkor megverik; másnap ő kezdi el a verekedést s ez megy szépen felváltva. Arról tudni meg, hogy mikor van itthon a palatinusné, hogy olyankor a férj elmegy kóborolni, a régi ismerősökhöz, azokkal is minden fölött összevész, ott is rendesen megverik, beül a malom alá politizálni s heczczeli a parasztokat. Az alatt az asszony, ami csak elpusztítható van a háznál, azt elprédálja; mikor aztán odább megy, akkor a férj szépen hazakerül. Néha el vannak fél esztendeig is csöndesen a közös házban, olyankor nem szólnak egymáshoz. Az egyik a pitvarajtón jár ki, a másik a konyhaajtón. Amit egymásnak tudtára akarnak adni, azt felírják krétával egymásnak az ajtajára kívülről; az arra menők olvashatják az egész épületes levelezést, mely kezdődik a leggyöngédebb czímeken, amik között a »te boszorkány« és a »te zsivány« a legszelídebbek közé tartozik. Mikor otthon van az asszony, akkor a gazda mindennap a hátához veri a kozmás ételt, a vas rántást, a főzetlen babot lábasostul, mikor aztán maga marad, akkor jó dolga van; süthet magának burgonyát ; s hogy jól mulasson, egész nap kártyázik; de minthogy se játszó társa, se pénze nincsen hozzá, játszik tarokkot egyedül; ha nyer, azt felirja, ha veszt, akkor nem fizet, ha nem jár jó kártyája, összevész a képzelt játszó társakkal s felrúgja a székeiket s aztán játszik patiencet egyedül. Ebben telik le az egész élete. — Félelmes embernek mondják. — Ha valaki megijed tőle, azzal goromba. Kutyára nincs szüksége a háznál, maga is megtudja ugatni az embereket. — Egyszer elmentem a háza előtt, s rám kiáltott, hogy mit nézegetek ott körül. Pedig bizony nem őrá voltam kiváncsi, hanem az udvarán egy szép, sárga rózsabokrot láttam. — Igen. Ez képezi épen az ő büszkeségét Ez a szép aranyszínű centifólia. Ennek a dugványát az ő nagyapja a Louvre kertjéből hozta el a tarsolyában, a franczia háború alatt s büszke volt rá, hogy azt a rózsát Wellingtonnak híják. Igazán egyetlen példány. Maga az eredeti rég elveszett, ez pedig egész bozóttá lett már. Nincs olyan ár, amiért e rózsából hagyjon egy ajtóágat, vagy dugványt adna oda az öreg, de csak egy rózsát is le hagyna szakítani. Azt ő körül kerteli tövissel s nyílás idején őrzi puskával. Ez az ő symboluma. Koránkint uj nevet ad neki. Egy időben elnevezte Bemnek, Wellingtont elcsapta. Az ő volt az ő legnagyobb embere. Azután Napóleont tisztelte meg vele. Most Garibaldinak híja. A sétáló pár e beszélgetés alatt, elhagyva a park búl árnyékos fáit, az ugaron átvezető út hoszszában haladt előre, külön válva. Az irigy it választotta őket el egymástól, mely közepén sáros volt, s csak a két oldalán volt egy keskeny pázsitos mezsgye, amin száraz lábbal lehetett előre haladni egyesével. Az úttól néhány ölnyi távolban feküdt a vén világkerülő háza. Igazán feküdt, mint egy kifáradt mastodon, aki várja már az özönvizet, ami eltakarja. Falairól lehullott minden vakolat, kifuzitva a ronda vályog rakást: a háztetőn több volt a lyuk, mint a zsindely. Hanem egy szegleten a rozzant, ronda vityillónak virított egy rengeteg rózsabokor, mely még a szarufákon is túl emelkedett s ráborult a rongyos háztetőre. Az a rózsabokor teli volt aranysárga virágokkal, amik a rózsák között a mammuthok, mintha arany palást volna egy rongyos koldus vállára vetve; — ez a rózsabokor pedig körül volt keritve egy tüskesánczczal, a tövisek egész gyűjteménye volt a körül embermagasságra összehordva, egy minden ostrommal daczoló mamelon. A különös védelem annyiban indokolt volt, hogy az udvarnak mind a két kapuja kidült már a sarkából; az járhatott rajta keresztül, aki akart. — Menjünk az udvaron keresztül, mondá Líviának Leon. — Félek, hogy ránk kiált megint az az ember. — Szabad e neked félned, mikor én velem vagy ? — Ne tegezz itt! Meghallják. — Alszik ez a fenevad most. — Lépteink felkölthetik. — Ne féljen tőle. Nyújtsa karját. Szabad e önnek félni, mikor én mellette vagyok ? — Nem magamért félek. Engem csak nem bánt, de önbe belevesz. — Ne féljen semmit. Én ismerem őt jól. Tudok a nyelvén beszélni. Jöjjön oda velem. Én kicsalom az odújából. Meglássa, hogy megszelídül majd. Még ráveszem, hogy ajándékozzon önnek a rózsából. Lívia gyermeteg odaadással kapaszkodott Leon karjába, aki aztán odament vele az egyik ablakhoz, mely legközelebb volt a rózsatőhöz. Az ablakon nem volt függöny, egy tábláján hiányzott az üveg, az be volt ragasztva papírral; azt a papírt is kilyukasztotta valami baleset, s ott be volt ragasztva másik papírral. Lívia félrehúzódott az ablaktól, átállva idegen férfi szobájába belesni. Leon azonban egyenesen oda plántálta magát az ablak elé s benézett rajta. Az asztal előtt,melynek egyik eltört lába téglával volt felpaczkolva, ült a világkerülő. Hatvan éves lehetett, talán ősz, talán kopasz , azt nem látni, fejébe van húzva a vidrabőrsüveg, minden öltözete rongyos, szurtos, meszes a faltól, sáros az úttól, zöld a fűtől, arcza széklapiros a pálinkától, s szemei tüzesek, orra megfekszi a bozontosan előre nyúló bajuszt, mely háromféle szinű a dohány mindenféle chromaticus befolyásától. — Kártyázik egyedül. — Háttal ül az ablaknak, hogy a nap ne süssön a szemébe. Kever, emel, oszt, felszedi a kártyát, kiteríti az ellenfeleiét, elégülten krákog. Tele a marka farokkal, tous les trois, quint major. — Leon odavonta Liviát is, hogy nézze azt az embert. Lívia kíváncsian várta, hogyan fog ezzel Leon elkezdeni »szépen« beszélni. Hát úgy, hogy hirtelen ráütött az öklével az ablakjára s bekiáltott medveriasztó hangon. — Contra a pagat ultimónak! A vad embere szóra és robajra, mint a meglőtt vadkan ugrott fel helyéből s első ijedelmében az ajtónak akart rohanni, hanem aztán mikor váratlan látogatójának arczát meglátta, odajött csendesen az ablakba, s kinyitotta a félszárnyat s igen szelíden szólt a békezavaróhoz. — No mi kell, barátom, Napoleonkám ? — Semmi barátom! Urad és birád! Fel vagy jelentve, hogy játékbarlangot tartasz, társaid feladták, hogy hamisan játszol, s elnyered a pénzüket. — Csak mindig bolondozol te én velem, Napoleonkám. Szabadék a saját házában megtámadott. — Semmi komázás! Azt akarod-e, hogy én menjek be te hozzád, vagy te jösz ki én hozzám ? A pseudopalatinus kitekintett az ablakon s igazán meghökkent, amint egy nőalakot is megpillantott. A pipáját a túlsó oldalra fordította a szájában. Pedig az nevezetes pipa volt: a kutya megállta, annyira vadszaga volt. — Te! Ki az ? A feleséged ? kérdé Leontól. — Hát ki volna más ? Erre a szóra elkezdett satyrmódra vigyorogni az öreg; kétfelé törülgette a bajuszát; egész jó kedve lett. Azon örült talán, hogy ime megint beleesett egy ember a csávába, amiben ő így ki lett cserezve. Fiatal ember elvett egy fiatal leányt. Harmincz esztendő múlva ezek is igy fognak verekedni, mint mi ketten! — No hát mért jöttetek ide Napoleonkám ? — Majd megmondom, ha kijösz. Fogni akarom az üstöködet. Veled csak úgy lehet beszélni. Ne szedd fel magadat s hozd ki a fejedet. Hanem elébb szépen gombolkozzál öszsze. A vén medve engedelmeskedett, kinyitotta a nyikorgó ajtót s megjelent látogatói előtt. Alacsonynak látszó, görbedt hátú ember volt, az egyik válla lejebb állt, mint a másik. Semmi sem volt rajta szép. — A fejéhez van ám nőve a kalapja, monda Leon. Erre csakugyan kihúzta a fejét a vidrásüvegből. — No annyira már rávettem a medvét, hogy mikor egy asszonyt lát maga előtt, megemelje a tökfedőt. Velem is kezet szorítanál ugye, ha olyan piszkos nem volna a kezed, hogy félsz, hogy hozzám ragad ? Mikor mosdattak meg utoljára ? A furcsa alak nevetett. — Hehe Napoleonkám, nem akarok én már szép lenni. Majd a te kezed is pipamocskos lesz, ha megvénülsz. Lívia bámulta Leont, hogy ezzel a rettegett erdei manóval ilyen hangon mer beszélni. Pedig még egy sokkal merészebb kísérletre is vállalkozott Leon. Ez olyan, mint mikor az állatszelidítő a tigrisnek párolgó nyers húst ver az orrához. — Te palatínus, szólt Leon karját bizalmasan öltve a diogenesi alak karjába. Nem hiába jöttem én tehozzád, hanem azért, hogy valamit kérjek tőled. Lívia gondolta magában: sárga rózsát. — Volt annál még veszedelmesebb tárgy is. (Folytatása következik.) / Most az ilyesmit komolyan. Én legalább a magam ■észéről, mindaddig, mig azt nem híresztelik felőlem, hogy ezüst kanalat loptam, — nem nyilatkozom. Erre aztán határozatba ment, hogy személyes imádásokra még ezesetben sem nyilatkozunk. Bizony csak jó az öreg a háznál. Tors Kálmán: Pestmegye monographiája. Galgóczy Károly Pest megyének általa munkába vett monographiáját a megyei bizottság és szép hallgató közönség előtt ma a megye termében bemutatta. Érdekesnek tartjuk ismertetni a bemutatást, bár azt terünk szűk voltához képest csak röviden tehetjük. A munka három részre fog oszlani. Az I. rész a megye múltját történelmi adatok alapján tárgyalja. A II. rész a megyének jelen állásával foglalkozik, egyetemlegesen ismertetvén azt természeti, mezőgazdasági, ipar, kereskedelmi, népességi, közigazgatási stb. viszonyaira nézve. A fősúly ez ismertetésben az álladalmi és nemzetgazdasági viszonyoknak statisztikai alapokon kifejtésére van fektetve. A III. részben az egyes városok és községek ismertetnek, és pedig mind a múltra, mind a jelenre nézve , a jelennel különösen a fősuly itt is a nemzetgazdasági szempontra fektettetvén. Az I. rész már kevés híján a nyomdába adhatásig készen van és a bemutatás tárgyát tulajdonképez képezte. Ennek főbb szakaszai: 1. A megye alakulási története, neve és helyszíni meghatározása. Erről alább bővebben szólunk. 2. A megye levéltára. Ebben a levéltár a benne találtató okmányok szerint körülményesen ismertettetik, a nevezetesebb okmányokról még sorozatos jegyzék is közöltetvén. Azonban eziránt Galgóczy azt ígérte, hogy a magyar tudományos akadémia előtt egy önálló értekezésben fogja a levéltárt tüzetesen bemutatni. Ugyanazért e helyen róla bővebben mi sem szólunk. 3. A megye székhelye és gyűlési helyek, a mint azok az idők viszontagsága szerint változtak. 4. Régi hivatalkor, főispánok, administratorok és a megye kormányzásában részt vett főbb hivatalnokok névsora, közbe tett jegyzetekkel 1638-tól fogva. Érdekes ezen ismertetés azért, mert igen világos tükrét terjeszti elő annak, hogy mikor, mely családok vitték a főszerepet a megyében. 5. Átalános anyagi történelmi adatok.Ezen szakaszban kimutattatik, hogy milyen elpusztult volt a megye a török járom alól kiszabaduláskor, micsoda terheltetéseket kellett ezután is kiállania. Összeirási adatok alapján nyomról nyomra kisértetik, hogy mikép ment a gyarapodás. Összehasonlítás történik e részben az ország más megyéiéivel. Ismertettetnek a birtokos családok : — a Mária Terézia-féle urbárium behozatalakor teljesített munkálatok eredménye; — az egyes birtokok jövedelmezőségi állapota a nemesi felkelési subsidiaris összeírások alapján. 6. Különösen a gazdaságra, iparra és kereskedésre vonatkozó történeti adatok. Mily nagy hatású és széles körű befolyása volt csak még a folyó század elején is a megyének a mezőgazdaságra, iparra, kereskedésre. Nemcsak a hús árát,mely 1861-ig hatósági limitatió tárgyát képezte, hanem a napszámbért, lírátok, nyomtatók, különböző mesteremberek munkabérét, azután gazdasági termékek, különféle ipa- íros készítmények árát is a megye szabta meg s ellenőrizte; — a megye befolyt arra is, hogy szükséges ■mesteremberek lehetőleg mindenfelé legyenek; — gaz árva gyermekek összeirattak s kiosztattak a mesteremberek közt mesterségre taníttatás végett. I Már 1793-ban első nyoma van a gőzhajótársaságnak. s 1804-ben megyei közreműködéssel 100,000 forint