A Hon, 1875. október (13. évfolyam, 224-250. szám)

1875-10-14 / 235. szám

A központi igazgatás czime alatt 296,860 frt átalánykép megszavaztatik. Honvédségi intézetekbe 167,587 frt van felvéve. Helly és Kautznak a Ludovikára nézve tett kérdéseire a m­i­ni­s­z­t­e­r megadja a felvilágo­sításokat, miután a bizottság a tételt megszavazza. Az ujonczozási költségekre 20 ezer frt van felvéve. Itt a miniszter azt jegyzi meg, hogy az összeg a kimutatások hiánya miatt a költségeknek nem megfelelőig vétetett fel, mert a határőrvidék felvétele által az idén már aug. 1-ig 15,716 frt költ­ség ment fel. Előadó ajánlatára, ki a miniszter kérését, hogy e tétel 5 ezer írttal emeltessék, támogatja, a bi­zottság e tételt 25 ezer írtra emeli. A h­o­n­v­é­d-főparancsnokság költségeire 55,938 frt van felvéve. Előadó a parancsnokság adtatásának állá­sát töröltetni indítványozza; a miniszter az adminisztratió szempontjából kéri megszavaztatni. A bizottság azonban úgy az adlatási állomást, valamint az 1000 frtnyi utazási pótlékot, összesen 11,297 frt­tal törli. Kerületi parancsnokságokra 201,777 frt, csapatokra pedig 5,283,423 frt van felvéve, mely összegek között a miniszter viremen­cet kér. Előadó a zárszámadások alapján lehető­nek tart még megtakaritásokat, így pl. a gyakorla­toknál okozott károkra 3680 frt van felvéve s tény­leg 3 év alatt e czimen csak 28 frt adatott ki. To­vábbá tábori sátrak felállítására 20 ezer frt van fel­véve, holott eddig csak 1250 frt adatott ki. A két említett tételből 18 ezer forintot indítványoz tö­röltetni. Összpontosításokra 40.000 forint vétetett fel, miután eddig ez összegből semmi sem használtatott fel, az egész összeg törlését indítvá­nyozza s netáni szükség esetében póthitelt kérjen a miniszter. A többire nézve ajánlja a virement meg­adását. A miniszternek ez ellen nincs kifogá­sa, ha a póthitelt igénybe veheti. S e n n­y e y megjegyzi, hogy póthitel és vire­ment együtt megférhet­lenek, vagy virementet kell adni és póthitelt nem, vagy megfordítva. A miniszter felhozza, hogy a 21,256 frt többletet a méter rendszer behozatalára kéri; az elő­adó számításainak helyreigazítására kéri a kérdés alá vont 3 tétel elhalasztását. A bizottság e tételek felvilágosítására időt en­ged a miniszternek. Zsedényi azt kérdi: miért kerül a lovas­ság 76-ban 30,000 írttal többe, mint 75-ben? Mire a miniszter a felvilágosítást megígéri. Ezután a bizottság a miniszter által az új mér­ték behozatalára kért összeget megszavazza. A nyugdíjakra 60.000 frt van felvéve. Előadó megjegyzi, hogy az államszámszéknél 4 oly egyén van könyvelve, kik a minisztérium jegyzékében hiányoznak. Kéri a hiány kijavítását, különben az összeg megszavazását ajánlja. Rendkívüli szükséglet. Ala­pítványokra 4648 frt, és 92 zászlóalj hadi szükségletére, még hiányzó járművek sat. beszerzésére 64.215 frt meg­szavaztatik. "ogy szintén a fedezet 64265 írttal. A magánosoknál volt tök­ék a miniszter jelentése szerint mind fel vannak mondva. Ezzel a költségvetés befejeztetett. Holnap kö­vetkezik a pénzügyminisztérium költségvetésének tár­gyalása. Ülés vége d. u. 2 órakor. Hazai műemlékeink. A történelmi műemlékek felkutatására, fölvé­telére, lerajzolására, osztályozására, kiadására és felügyeletére a közoktatásügyi miniszter 20,000 frtot irányzott elő 1876-ra s­­ezen előirányzatot a pénz­ügyi bizottság előtt következő figyelemreméltó s ada­tokban gazdag emlékirattal indokolta. Korunk történetírása megszűnt kizárólag a fejedelmek viselt dolgaival foglalkozni, figyelmét fo­kozottabb mérvben a nemzetek beléletének tanul­mányozására fordítá. Ezen művelődés­történelmi irány tette mellőz­­hetlenné a hajdankor mű­ maradványainak tüzetes­ ismeretét s ébresztette azok iránt fel azon kegyeletet, melylyel minden müveit nemzet múltjának ereklyéi iránt tartozik viseltetni. Itt első­sorban az építészet és szobrászat mü­vei s az ezekkel összeforrt falfestvények jönnek tekin­tetbe, melyeknek a pusztulástól megóvása s a meny­nyire szükséges, az eredeti mű szellemében helyre­állítása (műnyelven conservatiója és restauratiója) ma minden polgárisult államban a kormány külön gondoskodásának tárgyát képe­zi. A kormányok, a franczia minisztérium példá­jára, mely már 1882-ben kezdett a műemlékek fen­­tartásáról és ismertetéséről gondoskodni: L. »Notes Circulaires et Rapports sur le Service de la Conser­­­vation des Monuments Historiques Paris 1862.«, d­e végre külön központi és vidéki közegeket szervez­tek, melyek a meglevő műemlékek felkutatásával, is­mertetésével és leírásával foglalkoznak, a szükséges helyreállításokat jelzik s az elrendeltek helyes kivite­lét ellenőrzik. Mint keletkezett és mint fejlődött ezen ügy Magyarországon, az a vallás és közoktatásügyi mi­niszternek 1872 szeptember 4-én kelt, a közoktatásról szóló s az országyűlésnek bemutatott jelentésében (254— 264 lap) vázoltatott, valamint azon czélok is jeleztettek, melyekre a kormány tevékenységét irá­nyozta. Arról kivántatván értesítés mire és miként használtattik fel a műemlékekre megszavazott java­dalom, szükséges röviden a műemlékek ügyének je­lenlegi stádiumát, illetőleg szervezetét ecsetelni. A műemlékekre való felügyeletet a vallás és közoktatásügyi minisztérium hatósága alatt ez idő szerint a»Műemlékek országos bizottmá­nya« gyakorolja, mely egy elnökből, egy rendes szakelőadóból, egy titkárból s több rendbeli belta­gokból alakult. Az elnök s a beltagok mi fizetést sem húznak: az előadó havi 150 forint, a titkár havi 100 forint tiszteletdij­­ban részesül. Az építésznek nincs rendes fizetése s csakis kikülde­tések alkalmával kap 5 írt nap i­­dijt s tettleges útiköltségének megtérítését. A központi évi szük­séglet az alatti kimutatás szerint é­v­i 4342 írtra emelkedik. A rendes belta­gokon kívül léteznek a történelem, régészet és mű­­építészettel a vidéken foglalkozó honfiak köréből a miniszter által kinevezett kül­tagok, számla 23, kik szintén fize­­tést vagy bármi rendes díjt nem húznak, s csak ha valamely műem­lék megvizsgálására küldetnek ki, tarthatnak költségeik megté­rítésé­re s a­mennyiben építész­mérnökök, raj­zaik díjazására igényt. A műem­­lékek minél tüzetesebb ismerete szükséges lévén, azok törzsköny­vezése indíttatott meg, s ma már a kisebb-nagyobb mérvben már eddig is ismert műem­­ l­l­e­i e­r­tm­ lékek közül, melyek száma mintegy 850 re rúg, nagy részben a vidéki tagok buzgó közreműködésével 200 műemlék jön törzskönybe foglalva. A műemlékek felkutatása, leírása, lerajzo­lása és a­mennyiben szükséges azoknak felásása képezi a kia­dások második nemét, mely évente, három évi át­lagban eddig mintegy 5138 frtot vett igénybe. E művelet teljes befejeztével az ország pon­tosan ismerendő műemlékeinek Valódi számát, azok tárgyát és helyét s akkor érkezendik el az idő, mi­dőn azok osztályozásához látni, egyúttal meghatároz­ni lehetene, mely műemlékek és kinek költségén lesznek fentartandók s minő törvényhozási intézke­dések tétessenek ez ügyben. Ezen törzskönyv alapján kidolgozandó lajstrom köz­zé fogván tétetni, nemcsak a magyar művelődés történelmének egyik nevezetes és, mondhatni, fényes lapját képezendő, de igazolandja azt is, hogy a ma­gyar nemzet műveltsége nem mai naptól származó, hanem a magyar királyság idejétől kezdve a nem­zet életével karöltve járt s fokozatosan fejlődött. Hazánk műemlékeinek minél tágasabb körök­ben tudományos ismertetése vagyis a műemlékek leírásának, ábráinak s alaprajzainak sajtó­útján való közzététele nem csak a magyar nemzet történelmének helyesebb ismeretére szolgáló eszköz, de egyúttal nemzetközi jelentőségű tény. Műemlé­keink ismerete ugyanis a művészetek egyetemes tör­ténetének megírásához mellőzhetlenek. A pécsi ó­­keresztyén katakomba, a jáki, lébényi, deáki, pan­nonhalmi stb. románstylü, a budai, pozsonyi, kassai, soproni stb. gótstylü egyházak, a visegrádi, szepesi, vajdahunyadi stb. várak, a lőcsei renaissance stylü házak külföldön is méltatott példányai a múlt szá­zadok müszlésének s művészeti tevékenységének. Ezek ismertetésére szolgálnak (»az archaeologiai közlöny,« az »ar­­chaeologiai közlemények« és »A magyarországi régészeti emlé­­k­e­k,a­ melyek a magyar tudomá­nyos akadémia által leginkább azon segélylyel adatnak ki, mely­ben a kormány által a műemlékek javadalmából ré­­szesittetik. Ezen közlemények fejé­ben a m. t. akadémiának évente kirendelt mintegy 5506 frt. képezi a műemlékek javadalmának har­madik és oly jelentékeny mint közhasznú kiadását. Az ezen kiadások fedezése után fenmaradó összeg az, mely a körülmények igényeihez képest a szoros értelemben vett helyreál­lítási, illetőleg fentartási mun­kálatokra, vagyis az épületek aláfalazására, tető alá fogására, romlott részei kijavítására, a falké­pek lehámlására s elhalványult színeik feleleveníté­sére s egyes részeik kiépítésére fordittatik. E czélra a legutóbbi négy év alatt hazai műemlékeink fentartására és helyreállítására 53,807 főt for­­dittatott. Ezen összeg, a meglevő 850 műemlék számá­hoz és romladozott voltához arányosítva, felette cse­­kély, de buzdításul szolgál úgy egyháznagyainknak, mint községeinknek birtokaikban lévő emlékeik fen­­tartásánál és megbecsülésénél. A mint a műemlékek lajstromozása és ország­szerte törzskönyvezése be lészen fejezve, a műemlé­kek javadalmának az eddiginél nagyob­b része fog a tulajdonképi helyreállításokra fordittathatni s az akkoron megalkotandó törvény hatalmat is adand a kormánynak a műemlékek jelenlegi birtokosait, ezen műemlékeknek saját költségükön fentar­tására s a­hol ez nélkülözhetlen, kijavítására szorítani. Végül legyen szabad megjegyezni, hogy az országgyű­lés által megszavazott összege­ken túl a vallásalapból is, je­lesen a jánosi és lébényi templom­ra, valamint a budai­­főegyházra nézve épen a műemlékek bizott­ságának felügyelete és vezény­lete mellett jelentékeny összegek for­­díttattak, miáltal nemcsak a műemlékek iránti érdekeltség országszerte felkeltetett; de a styl-szerű építészeti munkálatok által a műipar művészies fej­lődése, mely közgazdászati szempontból nem megve­tendő jelentőséggel bir, kedvező lendületet nyert. A műemlékekre 1876-ra megszavazott és az országgyűlés kilenczes bizottságának javaslata sze­rint felvett 20.000 forintnyi javadalom, akár a műemlékek nagy számát, akár az azokhoz fűződő tudomá­nyos, művészeti és ipari érde­keket tekintsük, nem csak nem nagy, de aránytalan csekélynek tűnik fel, mely csakis a jelenlegi pénzviszonyok szorultságában ta­lálja igazolását. Budapest, okt. 13. 1875. a magyar delegáczió Xl-ik ülése. (Éjjel érkezett.) Bécs, oct. 13. Elnök: Szögyényi-Marich László. J­e­g­­y­z­ő­k: Zichy Ferraris Victor gr. és Szeniczey Ödön. A közös kormány részéről jelen vannak : Bene­dek Sándor altábornagy, Orczy Béla b. osztályfő­nök, Szentgyörgyi Gyula, Mérey Sándor osztályta­nácsos és Gaál Jenő sorhajó hadnagy. A jegyzőkönyv hitelesítése és elnöki bejelentés után Orczy Béla­­, mint a közös külügyminisz­ter képviselője felel a közös külügyminiszterhez múltkor intézett interpellációra a következőkben : Nagy György bizottsági tag úr azon felszólí­tást intézte a külügyminisztériumhoz, hogy vályon kellő arányban vannak-e consulatusaink azon keres­kedelmi érdekekkel, melyek oltalmára azok hivatva vannak, és ha nincsenek, szándékozik-e a külügymi­niszter oly javaslatokat az országos bizottság elé be­terjeszteni, melyek ezen aránynak helyesebb meg­állapítását vennék czélba. A kívánt felvilágosítást a következőben va­gyok bátor megadni. A külügyminisztériumnak eddi­gi tapasztalása alapján azt tartom, hogy consulatusi hivatalaink száma megfelel azon igényeknek, melye­ket a nemzetközi kereskedelem forgalmának követel­ményei kiszabnak. Nem a consulatusi hivatalok vagy az alkalmazott hivatalnokok száma mutatja azt, hogy az arány azon követelményekhez képest meg van-e tartva. A kérdésnek fősúlya csak az lehet, hogy váljon az illeték azon teendőknek, melyek ha­táskörükbe tartoznak, megfelelni képesek. E tekintet­ben a nemzetközi viszonyokat kell tekintetbe venni és azokhoz kell idomítani a hivatalnokok megvá­lasztását. Ezek pedig sokoldalúak : a tengerpart alakulása, kikötők, a közlekedés, a közelség egyik vagy másik állomáshoz vagy e részben létező akadályok szerint. A tapasztalás mutatja, hogy a­hol vannak azon ki­kötők és partok, a­hol hajóink leginkább megfordul­nak, a­melyek szomszédságában menhelyet kell ke­resniük és károsulás esetében consulsági bizonyítvá­nyokat szerezniök, ott a consulatusoknak több a teendőjük. De az igazságszolgáltatási viszonyoktól is sok függ e részben, mert tudjuk, hogy némely álla­mokban a törvénykezési és igazságszolgáltatási vi­szonyok koránsem felelnek meg a polgárosodás mai követelményeinek, mint máshol. A mi világrészünk­ben a jobb igazságszolgáltatás és az idegeneknek a belföldiekkel való egyenjogúsága a törvény előtt sokkal kevésbbé követeli, hogy az alattvalók joga minden egyes esetben a törvényszék előtt a consula­­tusok közbenjárása által védelmeztessék. Némely országban az igaz, nagyobb a consula­tusaink száma , mint másokban, így Peruban, Brazí­liában, Marokkóban több a konzulátusaink száma mint például Svájczban, de az az illető országok ten­gerparti viszonyaitól, igazságszolgáltatási körülmé­nyeitől függ és függ attól is, hogy némely kikötőkhöz nehezebb a hozzáférhetés vagy az egymással való érintkezés. Innen van, hogy Görögország elszórt szi­getein több a consulatus, mert a hajózási viszonyok sokszor igénylik a consulok interventióját és így a kapitányok könnyebben juthatnak hozzá.­A Svájcz­­ban ily sűrű interventió nem szükséges és azért ott kevesebb consulatus is kielégíti az igényeket. Nem is volt e részben panasz, mert a svájczi consulok meg­teszik kötelességüket, pontosan beküldik jelentésüket. A külügyminisztérium figyelemmel kíséri egyéb­iránt a kereskedelmi forgalom érdekeit, és ha egy vagy más helyütt consulság állítását kívánatosnak tapasztalja, akkor a két kormány egyetértése mel­lett a tapasztalt szükséghez képest intézkedik. (He­lyeslés.) Nagy György köszönettel fogadja a választ. Nem hallgathatja el azonban, hogy úgy látszik, mi­szerint a tengerparti városokra a corsulatusok szem­pontjából több gond fordíttatik, mint a szárazföl­diekre. Sajnálattal tapasztalható, hogy a magyar ga­bonának Svájczba való kivitele nevezetesen leszállt. Consulatusok ugyan nem pótolhatják a kereskedői szellemet, óhajtandó, hogy jelentést tegyenek aziránt, hogy mi az oka az illető helyen a kereskedelmi érde­kek hanyatlásának, és melyek lennének azon módok, a­melyek által ezen érdekek újabban felemelhetők. A választ egyébiránt tudomásul veszi. Nagy György az ügyrend 40. § ának módo­sítására vonatkozólag indítványt terjeszt elő, mely a szavazás azon esetére vonatkozik, midőn absolut többség egyik oldalon sincs. Az indítvány a nevezett §. pótlására vonatkozik s igy hangzik: »ha absolut többség nincs, azon esetben az elnök a szőnyegen levő kérdések felett való szavazást elhalasztja, ezen elhalasztás azonban 48 óránál többre nem terjedhet. V­á­r­a­d­y Gábor azon nézetben van, hogy e kérdést ma ne tárgyalja a bizottság, hanem az indít­­ványozó vegye vissza indítványát, s a holnapi ülés 20 tag aláírásával általában a házszabályok revisióját javasló indítvány adassék be, mely a jelen tanácsko­zás tartama alatt tárgyalható lenne. Fálk Miksa azt találja, hogy a szavazás hiányos voltának, nem az ügyrend, hanem az volt az oka, hogy nem volt elég tag jelen s kérdés, ha az in­dítvány szerint a szavazás más napra halasztatik, lesz-e 31 tag jelen. Hogy 31 tag jelen legyen, az nem az ügyrendben, hanem az 1867. XII. törvényczikk­­ben gyökeredzik, mely azt mondja, hogy a határoza­tok absolut többséggel hozatnak; az ügyrend meg­változtatásával tehát ezen segíteni nem lehet. Zichy Ferraris Victor gróf hivatkozik arra, hogy az ügyrend módosítása már az 1872-iki bizott­sági ülések alkalmával is megpendíttetett, s akkor is azon okból mellőztetett, mert az ügyrend 68. §-a azt mondja, hogy ilynemű módosítást méltó indítvá­nyok csak az ülések kezdetén hozott határozatok előtt tárgyalhatók. Azon kérést intézi Nagy Györgyhöz, hogy tekintettel az ügyrend ezen szabályára, indítványát visszavonja. Nagy György azon feltétel alatt akarja indít­ványát visszavonni, ha V­áradynak indítványa hogy a holnapi ülésben 20 tag aláírásával­ indítvány adassék be, az ügyrend revisiója tárgyában, elfo­­gadtatik. V­á­r­a­d­y felvilágosításul meg akarja jegyez­ni, hogy ő nem terjesztett elő indítványt, csak kilátás­ba helyezte, hogy a holnapi ülésben 20 tag által alá­írt indítvány fog beadatni. Csernátony Lajos azt hiszi, hogy Nagy György indítványával elkésett és megjárhat azzal, úgy hogy épen ezen saját indítványára sem fogja megnyerhetni a szükséges 31 szavazatot, és akkor épen az fog történni, a­mit el akar kerülni és orvo­solni. Mert hogyha közös szavazás nem talál lenni, meri állítani, hogy a határozathozatalra szükséges száma a bizottsági tagoknak nem lesz meg. Nem is lehet kívánni, hogy miután a fontosabb dolgokat annyira siettették, most az ügyrend revíziója miatt 3—4 nappal tovább maradjanak itt. Jó lesz tehát, ha az indítványt visszavonja, és ha nem igyekszik a 20 tagot keresni, mert 20 tagot nem fog kapni. ("De­rültség és helyeslés.) Nagy György kijelenti, hogy indítványát visszavonja. Ezután következvén a tegnap függőben maradt tárgy feletti szavazás, elnök a kérdést ekként te­szi fel: »Egy Pest közelében lévő tüzérségi hely meg­vásárlásáért első részletként 94.000 frtot megsza­­vazza-e az orsz. bizottság, igen vagy nem ? A többség az előirányzott 94.000 frtot meg­szavazza. A hadügyminiszter képviselőjének tegnapi ki­jelentéséhez képes a következő határozat megy jegy­­zőkönybe: »A bizottság elvárja, hogy a közös hadügymi­niszter tett nyilatkozatához képest magának a szer­ződés végleges megkötése előtt bizonyosságot szerez­zen aziránt, hogy az eladó minden elvállalt kötele­zettségeknek eleget tenni képes lesz és a szerződés minden pontjának teljesítésére nézve jogi szempont­ból nehézségek nem forognak fenn; ezek iránt a jövő delegácziónak jelentést fog tenni.« Következik az albizottsági jelentés tárgyalásá­nál a IX. czim 32. tétele: Azon kiadási többlet meg­­térítésére, mely az erdélyi országos beszállásolási alap felhagyása után 1868—1875. év óta a magyar kincstár által az erdélyi kórodák kibérlése fejében fizettetett 83,395 főt irányoztatik elő. P­u­­­s­z­k­y Ágost előadó: A hadügyi albi­zottság ezen összeg megszavazását ajánlja, még pe­dig a következő okokból: Ezen ügy a magyar ország­­gyűlés előtt már régóta tárgyaltatott.Amióta­ 1867-ben az 1848—1867 közt fenálló alapok átvétettek a ka­tonai kórodák tekintetéből keletkező beszállásoláso­kat illetőleg Erdélyben mindig nehézségek forogtak fenn. Erdélyben ugyanis a kórodák aránylag kevés számmal léteznek, így a betegek részére magán helyi­ségeket kellett kibérelni. Bizonyos pontig és méryig ezen terhet azon községeknek kellett viselniök, me­lyekbe a betegek elszállásoltatnak; azonban csak bizonyos pontig és méryig, s innen könnyen megfog­ható hogy nagyobb központokban mint Kolozsvár, Marosvásárhely és több erdélyi községekben sokkal több beteget helyezett el a katonai kormányzat mint a­mennyinek eltartására ezen községek kötelezve voltak. A következés az volt, hogy a különbözeteket a tényleg fizetett áruk és azok közt, melyek a regle­ment szerint fizetendők voltak, valakinek fizetni kel­lett. Azonban épen az forgott kérdésben, hogy ki­nek ? E kérdés felett évek hosszú során át folytak az alkudozások idestova, végre a beszállásolási állapo­tok olyanokká lettek, hogy tovább fenntarthatók nem voltak. Az illető tulajdonosok, a hadügyi parancs­nokságok, politikai hatóságok részéről kérvények, felterjesztések intéztettek a képviselőházhoz, a mi­nisztérium­okhoz, s a magyar minisztérium a kérdés megoldása végett már többször tett javaslatokat a képviselőháznak ; azonban mindig az lett az ered­mény, hogy ez a költség nem illetheti a magyar kincstárt, hanem szükségképen a közös kiadások kö­zé sorolandók. E tekintetben azután értekezések folytat­tatak a magyar minisztérium és közös minisztériu­mok közt. Időközben pedig, hogy a már egyes ese­tekben előfordult botrányok netalán ismétlődése el­­kerültessék, a magyar minisztérium propter bonum pacis, tisztán a béke fenntartása tekintetéből előle­­gesen megfizette a szükséges összegeket, fentartván, azok megtérítését a közös kiadásokra szánt összegek keretéből. Végre a közös minisztérium a magyar mi­nisztériummal megállapodásra jutott, ismertetett tel­jesen azon szempontok jogosultsága, melyek mind a magyar minisztérium, mind a magyar törvényhozást működésükben vezették. Elismertetett az, hogy számos analóg eset áll fenn a monarchia másik felének országaiban és tar­tományaiban, hogy Alsó-Ausztria, Morva, Stájeror­­szágokban szintén fordultak elő esetek, hol egyes köz­ségekben nagyobb számú beteg helyeztetett el, mint mennyinek eltartására azok köteleztethettek volna és a­hol a megtérítések szintén a közös kiadások ter­hére az elszállásolásra megszavazott összegekből tör­téntek. Ily előzmények és megállapodások a jogkér­dést legkevésbé sem veszélyeztetvén, a közös minisz­térium elismerte a magy. kormány követeléseinek helyességét, és ezen elismerésének mind átirataiban, mind azon cselekvényében helyt adott, mely által ezen kárpótlási igény fedezetére szükséges összege­ket egy, a közös miniszterek által aláírt pótelőter­jesztésben a 1. bizottságnak beadta. Itt tehát oly kö­veteléssel állunk szemben, mely természeténél fogva teljesen tisztában van, egy oly jogával a magy. ál­lamnak, mely iránt semmi kétség fenn nem foroghat, oly előzményekkel, melyek semmi­nemű veszedel­mes határt a jövőre vonatkozólag nem involválnak, oly kérdéssel, mely úgyszólván mindkét részről, min­den oldalról tisztában van, s amelyhez már csak a törvényhozás formális szentesítése kell, hogy teljesen és végleg elintéztessék. Ezen elintézést ajánlja az al­bizottság előterjesztésében s ugyanezen szempontból kéri az összeg megszavazását. (Élénk helyeslés) Szlávy József indítványozza, minthogy ezen összegre vonatkozólag az osztr. delegácziónak már van üzenete, hogy ez a jelen kérdéssel egyúttal szintén felvetessék. Várady Gábor pártolja az indítványt oly hozzáadással, hogy ezen ügy elintézése után másod­sorban vetessék fel a nuntium; az albizottság javas­latát elfogadja. Elnek feltévén a kérdést a 83,395 frt elfo­gadtatott. Következik a nuntium tárgyalása mely szerint ezen összeg az osztr. delegátió által töröltetik. V­á­r­a­d­y Gábor: Én nem ismerem azon in­dokokat, a­melyek a monarchia másik felének orsz. bizottságát ezen törlésre indították; nem bocsátkoz­hatom azon indokok vagy érvek taglalásába c­áfo­­lásába, de ismerem azon indokokat, melyek az albi­zottságot ezen javaslattételre bírták, és melyek en­gem is arra bírtak, hogy ezen javaslatot úgy mint áll, elfogadjam. Ezen ös­zegek t.­­ a béren fölüli kö­vetelések és bérek Erdélyben 1848 előtt vagy, hogy helyesebben fejezzem ki magam, 1867 előtt az úgy­nevezett konkurrenc­iális alapból fedeztettek. Midőn ezen alap megszűnt és a magyar alkotmányos kor­mány vette kezébe az ügyet és a pénztárak egyesít­­tettek, akkor ezen követelések, ámbár nem helyesen, a magyar kormány ellen intéztettek, miután a közös hadügyi pénztárból a fizetés megtagadtatott. A dolog amint itt már jelezve volt, egész a botrányosságig lön fokozva, mert executióval lett fe­nyegetve az illető hatóság, hogyha nem fizet. Mit tett a magyarországi honvédelmi miniszter ? A botrány elkerülése végett kollegialitásból, méltányossági te­kintetekből — természetesen számítva a jogos köve­telés és előleg megtérítésére — előlegezte ezen ösze­­get. A magyar országgyűlés, mielőtt ez összeg a költ­ségvetésbe felvétetett, gondolom 70 és 74-ben, mind­annyiszor neheztelte ezt és követette igen helyesen, hogy ez a közös költségvetésbe vétessék fel. A hadügyminiszter meggyőződött ezen követe­lés jogosultságáról, Ítélt a dologban, Ítélt pedig az­ál­tal, hogy felvette azt a közös költségvetésbe, elismer­ve azt, hogy az nem illeti a magyar állampénztárt, hanem illeti a közös minisztérium pénztárát. T. országos bizottság ! Nem akarok hosszas lenni, mert hiszen a ténykörülményeket a t. előadó úr részletesen előadta, csak kifejezést adok azon meggyőződésemnek, hogy ez oly tiszta, jogos követe­lése a magyar honvédelmi miniszternek, a­melyre nézve nem hiszem, akadjon biró a földön, — ha ugyan egyátalában bíró elé lehetne vinni az ügyet — a­mely bíró tagadólag válaszolna. Itt nem méltá­nyossági tekintetről, és jogos követelésről van szó, ugyanazért indítványozom, hogy a 1. országos bizott­ság méltóztassék a már hozott határozata mellett megmaradni. Én nem képzelhetek olyan okot — ürügyről nem szólva — a­melynélfogva ezen megsza­vazott összeg töröltethessék. Ugyanazért méltóztas­­sék a már hozott határozatot fentartani. (Élénk he­lyeslés.) Erre a bizottság hozott határozatát továbbra is fenntartja. A hadügyi albizottság jelentésének a kérvé­nyekre vonatkozó része szintén elfogadtatott és az ülés pár perc­re felfüggesztetett. (Szünet után) A 7-es bizottság terjesztette elő működésének eredményét. Fálk Miksa, mint a külügyminisztérium költ­ségvetésének előadója jelenti, hogy a számtételre nézve a két bizottság között különbség nem létezett, hanem csak egy formulázásra nézve. Az osztrák de­legáczió 7-es bizottsága a magyar bizottság formulá­­zásához hozzájárult. (Tudomásul vétetett.) Harkányi Frigyes mint a pénzügyminisz­ter és a tőszámszék költségvetésének előadója jelenti, hogy a vámjövedelem az osztrák delegátió által egy millióval csekélyebb összegben vétetvén fel, a magyar delegátió 7-es bizottsága ehez hozzájárult, úgy hogy e tételnél 13 millió helyett 12 millió vétetett fel. (Elfogadtatott.) P­u­­­s­z­k­y Ágost mint a hadügyi költségve­tés előadója jelenti, hogy a 7-es bizottság az első 5 tételnél a régi határozatok fentartását ajánlja. A 6-ik czimnél, minthogy kilátás van, hogy az osztrák delegátió hozzá fog járulni, szintén fenntartandónak véli a régi határozatot. A 7-ik czimnél a 7-es bizott­ság az osztrák delegáczió határozatának megfelőleg 22.872.000 forint megszavazását ajánlja. (Elfo­gadtatott. A 8-ik czimnél (katonai képezdék) a régi ha­tározat fenntartását ajánlja, melyhez az osztrák de­legáczió hozzájárulása is remélhető (Elfogadtatott.) A 9-ik czimnél (műszaki és közigazgatási ka­­tonai bizottság.) a 7-es bizottság az osztrák delegá­czió által megszavazott összeget ajánlja elfogadás végett. (Elfogadtatott.) A bizottság fentartja a krakói lőszerraktárra 5 m ily módon szeretné a „New-Yorki Hé­raid“ (iráninak harmadszori megvá­lasztatását biztosítani. (Saját levelezőnktől.) Philadelphia, szept. 28-án. Washington nem akarta megengedni, hogy harmadszor megválaszszák az Egyesült­ Államok el­nökévé, mert ez nézete szerint árthatott volna a köz­társaságnak és a népkormányzati elveknek. Az ame­rikaiak nem is feledték el ezt és nem is választották meg soha ugyanazon személyt háromszor egymásután elnökké. De a­­New­ York Herald mégis­ folytonosan állítgatja, hogy Grant e példátlan kitüntetés után törekszik és egészen eltérve a szabadság fentnevezett hősétől, mindenféle fondorkodásokkal és cselszövé­­nyekkel akarja magának a diadalt biztosítani. Ezen állításait tavaly a legélesebb gúnynyal fogadták és nem ritkán lehetett a »Herald« szerkesztőjét szamár, alakban látni a különféle életlapokon — az idén már komolyan veszik a dolgot és aggodalmasan vitatják a kérdést , és van kilátás arra, hogy jövőre ter­mészetesnek találják, hogy Grant tábornokot har­madszor is megválaszszák. Az amerikai politikai életében, még tapaszta­latlan és szilárd nézettel és tervvel nem bíró ifjúhoz hasonlítható. Ő szereti függetlenségét és szabadságát és jaj annak, a­ki bitorló kezekkel meg merné illetni az egyiket vagy másikat; a kitörő haragnak egész súlyával találkoznék, de azért nem hozzáférhetlen, és a­mit egy erőszakos államcsíny nem vihetne keresz­tül, keresztül viszi azt az amerikai nép maga, ha ügyesen beszélik reá, hogy ezt vagy amazt meg­­tegye. Különös az amerikaiban az, hogy­ minden új eszmét vagy tervet »nevetségessel« jegyez meg; ha azonban ugyanazon eszmét vagy tervet kétszer-há­­romszor ismétlik előtte, annyira meg tudja szeretni, hogy minden erejéből elősegíti annak kivitelét. Ezen különö­ségre fekteti a »Herald« terveit. Ő korántsem ellensége Grantnak, ellenkezőleg leg­jobb barátjaihoz tartozik. De jónak találta a szer­kesztő a Grant ellen felhozható legnehezebb vádakat kimeríteni. A­míg a választás ideje megérkezik, már annyira megbarátkozott minden republikánus ameri­kai Grantnak hibáival, hogy erénynek nevezi és a népkormányzati (demokrata) párt hiába áll elő az el­kopott vádakkal. A »Herald« meg van győződve arról, hogy Grant megkísérti a szerencsét harmadszor is. A köz­­társasági pártnak csak egy elnökségi jelöltje van Granton kívül, a­ki alapos kilátással bír sikerre : ez Blaine, a képviselőház elnöke. És ha Blaine is fellép , e két vetelkedőnek bizony csak a népuralko­dási párt jelöltje örülhet csak, mert az ő részére lesz a többség. Ezt a »Herald« nem engedheti meg. Sze­rinte a köztársasági pártnak kell győznie, mert ha a népuralkodásiaké volna a választások babérja, akkor az állam, vagyis inkább a köztársasági párt tönkre menne. A két párt kérlelhetetlen gyűlölséggel áll szemben. A meghasonlás fő oka az, hogy a köztársa­ságiak már 14 év óta foglalják el a hivatalokat és még most sem akarják elhagyni, míg a népkormány­zatiak már 14 év óta szeretnék ugyan e hivatalokat elfogadni, de az állhatlanság törvényei szerint nem te­hetik,mert a köztársaságiak ülnek bennük.Tizenegy év óta demokrata nem kapott hivatalt, sem polgárit, sem katonait, sem vasúti vagy hajókázási concessiót, sem bányaaknázási jogot, egy szóval semmit, a­mi jö­vedelemmel vagy tekintélylyel van összekötve és a­mivel az állam rendelkezhetik. Hogy ezt a demo­­craták megunták, azt képzelhetni. De másrészt a republikánusok sem akarnak olyan nélkülözéseket viselni, a­milyeneknek ők a demokratákat tették ki s azért arra törekszenek, hogy a mostani elnök, a­ki a leghathatósabb vesztegetési eszközökkel bír, (Ameri­kában nagy tényező) a köztársasági párt egyetlen je­löltje legyen és a maga neve alatt egyesítse a köztár­sasági szavazatokat. A fentebbiekből kitűnik, hogy a nemzetgazda­sági kérdés, mely a két pártnak vetélykedési ürügyül szolgál, t. i. az, hogy a papírpénzt érez­ pénzzel vált­sák-e fel vagy sem, itt semmi fontossággal sem bír. A főkérdés az, hogy melyik elnök alatt lehet leg­többet nyerni. E tekintetben a new-yorki »Sun« ad talán legtöbb felvilágosítást következő pontjaiban: Grant csak olyan ügyéreket nevezett ki, a­kik előbb ajándékokat adtak neki. Grant barátait arra bírta, hogy Sherman tánoknak 100.000 dollárt aján­dékozzanak, de ez összeg felét zsebre tette. Saját házát egy bizonyos Borvennek 40,000 dolláron adta el, azután másodszor 65,000 dollárért adta el má­soknak, hogy a kézrekerített összeget Shermannak ajándékozza. De e helyett megtartotta az egész pénzt és így megcsalta Borwent és Shermannt is. Grant visszaélt hivatalával, hogy családjának tagjait gazda­gítsa. Ez leginkább Orvil fivérénél tűnt fel, kinek ke­reskedelmi társát Chicagóban azon feltétel mellett nevezte ki adószedővé, hogy a nyereségben Orvilnak is legyen része. St.­Louisban azon feltétellel kötöt­tek egy építészszel szerződést egy államépület felál­lítása tekintetében, hogy Orvilnak jusson a nagyobb rész.­­ Delano belügytitkár és Orvil az indiánu­­sokkali alkudozásoknál is csak olyan egyéneket hasz­náltak, a­kik az egész jövedelmet e kettő számára biztosították. Delano titkárt annak daczára, hogy tetemes összegeket csempészett el a közpénztárból, meghagyta hivatalában. Delano tegnap köszönt le hivataláról és leköszönése elfogadtatott. Utódja még ismeretlen. — 1870-ben Grant, Jay Goulddal, Jim Fiskkel és A. R. Corbinnal a pénz értékének felszök­­tetésére összeesküdött, minek következménye az úgy­nevezett »fekete péntek« volt. Grant mindig és mindenhol támogatta a nyil­vános tolvajokat és sikkasztásokat, mint Williams Landauletet, kit országos főbíróvá nevezett ki, és mint Robeson Secort, ki még most is tengerészeti titkár.­­ Miután megígérte, hogy második megvá­­laztása után évenkénti 25,000 dollárért fogja ellátni hivatalát, rábírta a congressust, hogy fizetését 50,000 dollárral emelje fel és még 75,000 dollárnyi pénze is szavaztatott magának. Grant A. R. Shepherdet columbiai biztossá ne­vezte ki, bár a congressusnak egy, bizottsága előtt bebizonyították, hogy az Egyesült­ Államok kincstárát több millióval lopta meg.­­ Megtartotta Orville E. Babcockot titkári hivatalában, bár erre is rábizonyult a congressus előtt, hogy a kincstárt 11/5 millió dol­lártól fosztotta meg azáltal, hogy a Shepherd által tett hamis felméréseket felülvizsgálat alkalmával jó­váhagyta. Grant Col Hodge-nak, a­kit, mint kisebb tolvajt, 450,000 dollár elsikkasztásáért tíz évi börtön­re ítéltek el, egy évi fogság után megkegyelmezett, előirányzott 27,000 frt törlésére vonatkozó ha­tározatát, továbbá az erdélyi kato­n­ai kór­ház­a­k­r­a fizetett 83,395 frtra vo­natkozó ha­táro­­rozatot végül az i­g­m­á­n­d­i e­rőd felsz­e­r­e­­lésére előirányzott 100,000 fr­tra vonatkozó hatá­rozatát. Zichy Ferraris Victor gr. előadó a tengeré­szeti költségvetésre vonatkozólag, Dániel Ernő elő­adó a zárszámadásokra vonatkozó határozatok tár­gyában constatálja a két delegáczió határozatai közti összhangot. Ezzel az ülés 1 óra 30 perc­kor véget ért.

Next