A Hon, 1875. október (13. évfolyam, 224-250. szám)
1875-10-14 / 235. szám
A központi igazgatás czime alatt 296,860 frt átalánykép megszavaztatik. Honvédségi intézetekbe 167,587 frt van felvéve. Helly és Kautznak a Ludovikára nézve tett kérdéseire a miniszter megadja a felvilágosításokat, miután a bizottság a tételt megszavazza. Az ujonczozási költségekre 20 ezer frt van felvéve. Itt a miniszter azt jegyzi meg, hogy az összeg a kimutatások hiánya miatt a költségeknek nem megfelelőig vétetett fel, mert a határőrvidék felvétele által az idén már aug. 1-ig 15,716 frt költség ment fel. Előadó ajánlatára, ki a miniszter kérését, hogy e tétel 5 ezer írttal emeltessék, támogatja, a bizottság e tételt 25 ezer írtra emeli. A honvéd-főparancsnokság költségeire 55,938 frt van felvéve. Előadó a parancsnokság adtatásának állását töröltetni indítványozza; a miniszter az adminisztratió szempontjából kéri megszavaztatni. A bizottság azonban úgy az adlatási állomást, valamint az 1000 frtnyi utazási pótlékot, összesen 11,297 frttal törli. Kerületi parancsnokságokra 201,777 frt, csapatokra pedig 5,283,423 frt van felvéve, mely összegek között a miniszter viremencet kér. Előadó a zárszámadások alapján lehetőnek tart még megtakaritásokat, így pl. a gyakorlatoknál okozott károkra 3680 frt van felvéve s tényleg 3 év alatt e czimen csak 28 frt adatott ki. Továbbá tábori sátrak felállítására 20 ezer frt van felvéve, holott eddig csak 1250 frt adatott ki. A két említett tételből 18 ezer forintot indítványoz töröltetni. Összpontosításokra 40.000 forint vétetett fel, miután eddig ez összegből semmi sem használtatott fel, az egész összeg törlését indítványozza s netáni szükség esetében póthitelt kérjen a miniszter. A többire nézve ajánlja a virement megadását. A miniszternek ez ellen nincs kifogása, ha a póthitelt igénybe veheti. S e n ny e y megjegyzi, hogy póthitel és virement együtt megférhetlenek, vagy virementet kell adni és póthitelt nem, vagy megfordítva. A miniszter felhozza, hogy a 21,256 frt többletet a méter rendszer behozatalára kéri; az előadó számításainak helyreigazítására kéri a kérdés alá vont 3 tétel elhalasztását. A bizottság e tételek felvilágosítására időt enged a miniszternek. Zsedényi azt kérdi: miért kerül a lovasság 76-ban 30,000 írttal többe, mint 75-ben? Mire a miniszter a felvilágosítást megígéri. Ezután a bizottság a miniszter által az új mérték behozatalára kért összeget megszavazza. A nyugdíjakra 60.000 frt van felvéve. Előadó megjegyzi, hogy az államszámszéknél 4 oly egyén van könyvelve, kik a minisztérium jegyzékében hiányoznak. Kéri a hiány kijavítását, különben az összeg megszavazását ajánlja. Rendkívüli szükséglet. Alapítványokra 4648 frt, és 92 zászlóalj hadi szükségletére, még hiányzó járművek sat. beszerzésére 64.215 frt megszavaztatik. "ogy szintén a fedezet 64265 írttal. A magánosoknál volt tökék a miniszter jelentése szerint mind fel vannak mondva. Ezzel a költségvetés befejeztetett. Holnap következik a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalása. Ülés vége d. u. 2 órakor. Hazai műemlékeink. A történelmi műemlékek felkutatására, fölvételére, lerajzolására, osztályozására, kiadására és felügyeletére a közoktatásügyi miniszter 20,000 frtot irányzott elő 1876-ra sezen előirányzatot a pénzügyi bizottság előtt következő figyelemreméltó s adatokban gazdag emlékirattal indokolta. Korunk történetírása megszűnt kizárólag a fejedelmek viselt dolgaival foglalkozni, figyelmét fokozottabb mérvben a nemzetek beléletének tanulmányozására fordítá. Ezen művelődéstörténelmi irány tette mellőzhetlenné a hajdankor mű maradványainak tüzetes ismeretét s ébresztette azok iránt fel azon kegyeletet, melylyel minden müveit nemzet múltjának ereklyéi iránt tartozik viseltetni. Itt elsősorban az építészet és szobrászat müvei s az ezekkel összeforrt falfestvények jönnek tekintetbe, melyeknek a pusztulástól megóvása s a menynyire szükséges, az eredeti mű szellemében helyreállítása (műnyelven conservatiója és restauratiója) ma minden polgárisult államban a kormány külön gondoskodásának tárgyát képezi. A kormányok, a franczia minisztérium példájára, mely már 1882-ben kezdett a műemlékek fentartásáról és ismertetéséről gondoskodni: L. »Notes Circulaires et Rapports sur le Service de la Conservation des Monuments Historiques Paris 1862.«, de végre külön központi és vidéki közegeket szerveztek, melyek a meglevő műemlékek felkutatásával, ismertetésével és leírásával foglalkoznak, a szükséges helyreállításokat jelzik s az elrendeltek helyes kivitelét ellenőrzik. Mint keletkezett és mint fejlődött ezen ügy Magyarországon, az a vallás és közoktatásügyi miniszternek 1872 szeptember 4-én kelt, a közoktatásról szóló s az országyűlésnek bemutatott jelentésében (254— 264 lap) vázoltatott, valamint azon czélok is jeleztettek, melyekre a kormány tevékenységét irányozta. Arról kivántatván értesítés mire és miként használtattik fel a műemlékekre megszavazott javadalom, szükséges röviden a műemlékek ügyének jelenlegi stádiumát, illetőleg szervezetét ecsetelni. A műemlékekre való felügyeletet a vallás és közoktatásügyi minisztérium hatósága alatt ez idő szerint a»Műemlékek országos bizottmánya« gyakorolja, mely egy elnökből, egy rendes szakelőadóból, egy titkárból s több rendbeli beltagokból alakult. Az elnök s a beltagok mi fizetést sem húznak: az előadó havi 150 forint, a titkár havi 100 forint tiszteletdijban részesül. Az építésznek nincs rendes fizetése s csakis kiküldetések alkalmával kap 5 írt nap idijt s tettleges útiköltségének megtérítését. A központi évi szükséglet az alatti kimutatás szerint évi 4342 írtra emelkedik. A rendes beltagokon kívül léteznek a történelem, régészet és műépítészettel a vidéken foglalkozó honfiak köréből a miniszter által kinevezett kültagok, számla 23, kik szintén fizetést vagy bármi rendes díjt nem húznak, s csak ha valamely műemlék megvizsgálására küldetnek ki, tarthatnak költségeik megtérítésére s amennyiben építészmérnökök, rajzaik díjazására igényt. A műemlékek minél tüzetesebb ismerete szükséges lévén, azok törzskönyvezése indíttatott meg, s ma már a kisebb-nagyobb mérvben már eddig is ismert műem llei ertm lékek közül, melyek száma mintegy 850 re rúg, nagy részben a vidéki tagok buzgó közreműködésével 200 műemlék jön törzskönybe foglalva. A műemlékek felkutatása, leírása, lerajzolása és amennyiben szükséges azoknak felásása képezi a kiadások második nemét, mely évente, három évi átlagban eddig mintegy 5138 frtot vett igénybe. E művelet teljes befejeztével az ország pontosan ismerendő műemlékeinek Valódi számát, azok tárgyát és helyét s akkor érkezendik el az idő, midőn azok osztályozásához látni, egyúttal meghatározni lehetene, mely műemlékek és kinek költségén lesznek fentartandók s minő törvényhozási intézkedések tétessenek ez ügyben. Ezen törzskönyv alapján kidolgozandó lajstrom közzé fogván tétetni, nemcsak a magyar művelődés történelmének egyik nevezetes és, mondhatni, fényes lapját képezendő, de igazolandja azt is, hogy a magyar nemzet műveltsége nem mai naptól származó, hanem a magyar királyság idejétől kezdve a nemzet életével karöltve járt s fokozatosan fejlődött. Hazánk műemlékeinek minél tágasabb körökben tudományos ismertetése vagyis a műemlékek leírásának, ábráinak s alaprajzainak sajtóútján való közzététele nem csak a magyar nemzet történelmének helyesebb ismeretére szolgáló eszköz, de egyúttal nemzetközi jelentőségű tény. Műemlékeink ismerete ugyanis a művészetek egyetemes történetének megírásához mellőzhetlenek. A pécsi ókeresztyén katakomba, a jáki, lébényi, deáki, pannonhalmi stb. románstylü, a budai, pozsonyi, kassai, soproni stb. gótstylü egyházak, a visegrádi, szepesi, vajdahunyadi stb. várak, a lőcsei renaissance stylü házak külföldön is méltatott példányai a múlt századok müszlésének s művészeti tevékenységének. Ezek ismertetésére szolgálnak (»az archaeologiai közlöny,« az »archaeologiai közlemények« és »A magyarországi régészeti emlékek,a melyek a magyar tudományos akadémia által leginkább azon segélylyel adatnak ki, melyben a kormány által a műemlékek javadalmából részesittetik. Ezen közlemények fejében a m. t. akadémiának évente kirendelt mintegy 5506 frt. képezi a műemlékek javadalmának harmadik és oly jelentékeny mint közhasznú kiadását. Az ezen kiadások fedezése után fenmaradó összeg az, mely a körülmények igényeihez képest a szoros értelemben vett helyreállítási, illetőleg fentartási munkálatokra, vagyis az épületek aláfalazására, tető alá fogására, romlott részei kijavítására, a falképek lehámlására s elhalványult színeik felelevenítésére s egyes részeik kiépítésére fordittatik. E czélra a legutóbbi négy év alatt hazai műemlékeink fentartására és helyreállítására 53,807 főt fordittatott. Ezen összeg, a meglevő 850 műemlék számához és romladozott voltához arányosítva, felette csekély, de buzdításul szolgál úgy egyháznagyainknak, mint községeinknek birtokaikban lévő emlékeik fentartásánál és megbecsülésénél. A mint a műemlékek lajstromozása és országszerte törzskönyvezése be lészen fejezve, a műemlékek javadalmának az eddiginél nagyobb része fog a tulajdonképi helyreállításokra fordittathatni s az akkoron megalkotandó törvény hatalmat is adand a kormánynak a műemlékek jelenlegi birtokosait, ezen műemlékeknek saját költségükön fentartására s ahol ez nélkülözhetlen, kijavítására szorítani. Végül legyen szabad megjegyezni, hogy az országgyűlés által megszavazott összegeken túl a vallásalapból is, jelesen a jánosi és lébényi templomra, valamint a budaifőegyházra nézve épen a műemlékek bizottságának felügyelete és vezénylete mellett jelentékeny összegek fordíttattak, miáltal nemcsak a műemlékek iránti érdekeltség országszerte felkeltetett; de a styl-szerű építészeti munkálatok által a műipar művészies fejlődése, mely közgazdászati szempontból nem megvetendő jelentőséggel bir, kedvező lendületet nyert. A műemlékekre 1876-ra megszavazott és az országgyűlés kilenczes bizottságának javaslata szerint felvett 20.000 forintnyi javadalom, akár a műemlékek nagy számát, akár az azokhoz fűződő tudományos, művészeti és ipari érdekeket tekintsük, nem csak nem nagy, de aránytalan csekélynek tűnik fel, mely csakis a jelenlegi pénzviszonyok szorultságában találja igazolását. Budapest, okt. 13. 1875. a magyar delegáczió Xl-ik ülése. (Éjjel érkezett.) Bécs, oct. 13. Elnök: Szögyényi-Marich László. Jegyzők: Zichy Ferraris Victor gr. és Szeniczey Ödön. A közös kormány részéről jelen vannak : Benedek Sándor altábornagy, Orczy Béla b. osztályfőnök, Szentgyörgyi Gyula, Mérey Sándor osztálytanácsos és Gaál Jenő sorhajó hadnagy. A jegyzőkönyv hitelesítése és elnöki bejelentés után Orczy Béla, mint a közös külügyminiszter képviselője felel a közös külügyminiszterhez múltkor intézett interpellációra a következőkben : Nagy György bizottsági tag úr azon felszólítást intézte a külügyminisztériumhoz, hogy vályon kellő arányban vannak-e consulatusaink azon kereskedelmi érdekekkel, melyek oltalmára azok hivatva vannak, és ha nincsenek, szándékozik-e a külügyminiszter oly javaslatokat az országos bizottság elé beterjeszteni, melyek ezen aránynak helyesebb megállapítását vennék czélba. A kívánt felvilágosítást a következőben vagyok bátor megadni. A külügyminisztériumnak eddigi tapasztalása alapján azt tartom, hogy consulatusi hivatalaink száma megfelel azon igényeknek, melyeket a nemzetközi kereskedelem forgalmának követelményei kiszabnak. Nem a consulatusi hivatalok vagy az alkalmazott hivatalnokok száma mutatja azt, hogy az arány azon követelményekhez képest meg van-e tartva. A kérdésnek fősúlya csak az lehet, hogy váljon az illeték azon teendőknek, melyek hatáskörükbe tartoznak, megfelelni képesek. E tekintetben a nemzetközi viszonyokat kell tekintetbe venni és azokhoz kell idomítani a hivatalnokok megválasztását. Ezek pedig sokoldalúak : a tengerpart alakulása, kikötők, a közlekedés, a közelség egyik vagy másik állomáshoz vagy e részben létező akadályok szerint. A tapasztalás mutatja, hogy ahol vannak azon kikötők és partok, ahol hajóink leginkább megfordulnak, amelyek szomszédságában menhelyet kell keresniük és károsulás esetében consulsági bizonyítványokat szerezniök, ott a consulatusoknak több a teendőjük. De az igazságszolgáltatási viszonyoktól is sok függ e részben, mert tudjuk, hogy némely államokban a törvénykezési és igazságszolgáltatási viszonyok koránsem felelnek meg a polgárosodás mai követelményeinek, mint máshol. A mi világrészünkben a jobb igazságszolgáltatás és az idegeneknek a belföldiekkel való egyenjogúsága a törvény előtt sokkal kevésbbé követeli, hogy az alattvalók joga minden egyes esetben a törvényszék előtt a consulatusok közbenjárása által védelmeztessék. Némely országban az igaz, nagyobb a consulatusaink száma , mint másokban, így Peruban, Brazíliában, Marokkóban több a konzulátusaink száma mint például Svájczban, de az az illető országok tengerparti viszonyaitól, igazságszolgáltatási körülményeitől függ és függ attól is, hogy némely kikötőkhöz nehezebb a hozzáférhetés vagy az egymással való érintkezés. Innen van, hogy Görögország elszórt szigetein több a consulatus, mert a hajózási viszonyok sokszor igénylik a consulok interventióját és így a kapitányok könnyebben juthatnak hozzá.A Svájczban ily sűrű interventió nem szükséges és azért ott kevesebb consulatus is kielégíti az igényeket. Nem is volt e részben panasz, mert a svájczi consulok megteszik kötelességüket, pontosan beküldik jelentésüket. A külügyminisztérium figyelemmel kíséri egyébiránt a kereskedelmi forgalom érdekeit, és ha egy vagy más helyütt consulság állítását kívánatosnak tapasztalja, akkor a két kormány egyetértése mellett a tapasztalt szükséghez képest intézkedik. (Helyeslés.) Nagy György köszönettel fogadja a választ. Nem hallgathatja el azonban, hogy úgy látszik, miszerint a tengerparti városokra a corsulatusok szempontjából több gond fordíttatik, mint a szárazföldiekre. Sajnálattal tapasztalható, hogy a magyar gabonának Svájczba való kivitele nevezetesen leszállt. Consulatusok ugyan nem pótolhatják a kereskedői szellemet, óhajtandó, hogy jelentést tegyenek aziránt, hogy mi az oka az illető helyen a kereskedelmi érdekek hanyatlásának, és melyek lennének azon módok, amelyek által ezen érdekek újabban felemelhetők. A választ egyébiránt tudomásul veszi. Nagy György az ügyrend 40. § ának módosítására vonatkozólag indítványt terjeszt elő, mely a szavazás azon esetére vonatkozik, midőn absolut többség egyik oldalon sincs. Az indítvány a nevezett §. pótlására vonatkozik s igy hangzik: »ha absolut többség nincs, azon esetben az elnök a szőnyegen levő kérdések felett való szavazást elhalasztja, ezen elhalasztás azonban 48 óránál többre nem terjedhet. Várady Gábor azon nézetben van, hogy e kérdést ma ne tárgyalja a bizottság, hanem az indítványozó vegye vissza indítványát, s a holnapi ülés 20 tag aláírásával általában a házszabályok revisióját javasló indítvány adassék be, mely a jelen tanácskozás tartama alatt tárgyalható lenne. Fálk Miksa azt találja, hogy a szavazás hiányos voltának, nem az ügyrend, hanem az volt az oka, hogy nem volt elég tag jelen s kérdés, ha az indítvány szerint a szavazás más napra halasztatik, lesz-e 31 tag jelen. Hogy 31 tag jelen legyen, az nem az ügyrendben, hanem az 1867. XII. törvényczikkben gyökeredzik, mely azt mondja, hogy a határozatok absolut többséggel hozatnak; az ügyrend megváltoztatásával tehát ezen segíteni nem lehet. Zichy Ferraris Victor gróf hivatkozik arra, hogy az ügyrend módosítása már az 1872-iki bizottsági ülések alkalmával is megpendíttetett, s akkor is azon okból mellőztetett, mert az ügyrend 68. §-a azt mondja, hogy ilynemű módosítást méltó indítványok csak az ülések kezdetén hozott határozatok előtt tárgyalhatók. Azon kérést intézi Nagy Györgyhöz, hogy tekintettel az ügyrend ezen szabályára, indítványát visszavonja. Nagy György azon feltétel alatt akarja indítványát visszavonni, ha Váradynak indítványa hogy a holnapi ülésben 20 tag aláírásával indítvány adassék be, az ügyrend revisiója tárgyában, elfogadtatik. Várady felvilágosításul meg akarja jegyezni, hogy ő nem terjesztett elő indítványt, csak kilátásba helyezte, hogy a holnapi ülésben 20 tag által aláírt indítvány fog beadatni. Csernátony Lajos azt hiszi, hogy Nagy György indítványával elkésett és megjárhat azzal, úgy hogy épen ezen saját indítványára sem fogja megnyerhetni a szükséges 31 szavazatot, és akkor épen az fog történni, amit el akar kerülni és orvosolni. Mert hogyha közös szavazás nem talál lenni, meri állítani, hogy a határozathozatalra szükséges száma a bizottsági tagoknak nem lesz meg. Nem is lehet kívánni, hogy miután a fontosabb dolgokat annyira siettették, most az ügyrend revíziója miatt 3—4 nappal tovább maradjanak itt. Jó lesz tehát, ha az indítványt visszavonja, és ha nem igyekszik a 20 tagot keresni, mert 20 tagot nem fog kapni. ("Derültség és helyeslés.) Nagy György kijelenti, hogy indítványát visszavonja. Ezután következvén a tegnap függőben maradt tárgy feletti szavazás, elnök a kérdést ekként teszi fel: »Egy Pest közelében lévő tüzérségi hely megvásárlásáért első részletként 94.000 frtot megszavazza-e az orsz. bizottság, igen vagy nem ? A többség az előirányzott 94.000 frtot megszavazza. A hadügyminiszter képviselőjének tegnapi kijelentéséhez képes a következő határozat megy jegyzőkönybe: »A bizottság elvárja, hogy a közös hadügyminiszter tett nyilatkozatához képest magának a szerződés végleges megkötése előtt bizonyosságot szerezzen aziránt, hogy az eladó minden elvállalt kötelezettségeknek eleget tenni képes lesz és a szerződés minden pontjának teljesítésére nézve jogi szempontból nehézségek nem forognak fenn; ezek iránt a jövő delegácziónak jelentést fog tenni.« Következik az albizottsági jelentés tárgyalásánál a IX. czim 32. tétele: Azon kiadási többlet megtérítésére, mely az erdélyi országos beszállásolási alap felhagyása után 1868—1875. év óta a magyar kincstár által az erdélyi kórodák kibérlése fejében fizettetett 83,395 főt irányoztatik elő. Puszky Ágost előadó: A hadügyi albizottság ezen összeg megszavazását ajánlja, még pedig a következő okokból: Ezen ügy a magyar országgyűlés előtt már régóta tárgyaltatott.Amióta 1867-ben az 1848—1867 közt fenálló alapok átvétettek a katonai kórodák tekintetéből keletkező beszállásolásokat illetőleg Erdélyben mindig nehézségek forogtak fenn. Erdélyben ugyanis a kórodák aránylag kevés számmal léteznek, így a betegek részére magán helyiségeket kellett kibérelni. Bizonyos pontig és méryig ezen terhet azon községeknek kellett viselniök, melyekbe a betegek elszállásoltatnak; azonban csak bizonyos pontig és méryig, s innen könnyen megfogható hogy nagyobb központokban mint Kolozsvár, Marosvásárhely és több erdélyi községekben sokkal több beteget helyezett el a katonai kormányzat mint amennyinek eltartására ezen községek kötelezve voltak. A következés az volt, hogy a különbözeteket a tényleg fizetett áruk és azok közt, melyek a reglement szerint fizetendők voltak, valakinek fizetni kellett. Azonban épen az forgott kérdésben, hogy kinek ? E kérdés felett évek hosszú során át folytak az alkudozások idestova, végre a beszállásolási állapotok olyanokká lettek, hogy tovább fenntarthatók nem voltak. Az illető tulajdonosok, a hadügyi parancsnokságok, politikai hatóságok részéről kérvények, felterjesztések intéztettek a képviselőházhoz, a minisztériumokhoz, s a magyar minisztérium a kérdés megoldása végett már többször tett javaslatokat a képviselőháznak ; azonban mindig az lett az eredmény, hogy ez a költség nem illetheti a magyar kincstárt, hanem szükségképen a közös kiadások közé sorolandók. E tekintetben azután értekezések folytattatak a magyar minisztérium és közös minisztériumok közt. Időközben pedig, hogy a már egyes esetekben előfordult botrányok netalán ismétlődése elkerültessék, a magyar minisztérium propter bonum pacis, tisztán a béke fenntartása tekintetéből előlegesen megfizette a szükséges összegeket, fentartván, azok megtérítését a közös kiadásokra szánt összegek keretéből. Végre a közös minisztérium a magyar minisztériummal megállapodásra jutott, ismertetett teljesen azon szempontok jogosultsága, melyek mind a magyar minisztérium, mind a magyar törvényhozást működésükben vezették. Elismertetett az, hogy számos analóg eset áll fenn a monarchia másik felének országaiban és tartományaiban, hogy Alsó-Ausztria, Morva, Stájerországokban szintén fordultak elő esetek, hol egyes községekben nagyobb számú beteg helyeztetett el, mint mennyinek eltartására azok köteleztethettek volna és ahol a megtérítések szintén a közös kiadások terhére az elszállásolásra megszavazott összegekből történtek. Ily előzmények és megállapodások a jogkérdést legkevésbé sem veszélyeztetvén, a közös minisztérium elismerte a magy. kormány követeléseinek helyességét, és ezen elismerésének mind átirataiban, mind azon cselekvényében helyt adott, mely által ezen kárpótlási igény fedezetére szükséges összegeket egy, a közös miniszterek által aláírt pótelőterjesztésben a 1. bizottságnak beadta. Itt tehát oly követeléssel állunk szemben, mely természeténél fogva teljesen tisztában van, egy oly jogával a magy. államnak, mely iránt semmi kétség fenn nem foroghat, oly előzményekkel, melyek semminemű veszedelmes határt a jövőre vonatkozólag nem involválnak, oly kérdéssel, mely úgyszólván mindkét részről, minden oldalról tisztában van, s amelyhez már csak a törvényhozás formális szentesítése kell, hogy teljesen és végleg elintéztessék. Ezen elintézést ajánlja az albizottság előterjesztésében s ugyanezen szempontból kéri az összeg megszavazását. (Élénk helyeslés) Szlávy József indítványozza, minthogy ezen összegre vonatkozólag az osztr. delegácziónak már van üzenete, hogy ez a jelen kérdéssel egyúttal szintén felvetessék. Várady Gábor pártolja az indítványt oly hozzáadással, hogy ezen ügy elintézése után másodsorban vetessék fel a nuntium; az albizottság javaslatát elfogadja. Elnek feltévén a kérdést a 83,395 frt elfogadtatott. Következik a nuntium tárgyalása mely szerint ezen összeg az osztr. delegátió által töröltetik. Várady Gábor: Én nem ismerem azon indokokat, amelyek a monarchia másik felének orsz. bizottságát ezen törlésre indították; nem bocsátkozhatom azon indokok vagy érvek taglalásába cáfolásába, de ismerem azon indokokat, melyek az albizottságot ezen javaslattételre bírták, és melyek engem is arra bírtak, hogy ezen javaslatot úgy mint áll, elfogadjam. Ezen öszegek t. a béren fölüli követelések és bérek Erdélyben 1848 előtt vagy, hogy helyesebben fejezzem ki magam, 1867 előtt az úgynevezett konkurrenciális alapból fedeztettek. Midőn ezen alap megszűnt és a magyar alkotmányos kormány vette kezébe az ügyet és a pénztárak egyesíttettek, akkor ezen követelések, ámbár nem helyesen, a magyar kormány ellen intéztettek, miután a közös hadügyi pénztárból a fizetés megtagadtatott. A dolog amint itt már jelezve volt, egész a botrányosságig lön fokozva, mert executióval lett fenyegetve az illető hatóság, hogyha nem fizet. Mit tett a magyarországi honvédelmi miniszter ? A botrány elkerülése végett kollegialitásból, méltányossági tekintetekből — természetesen számítva a jogos követelés és előleg megtérítésére — előlegezte ezen öszeget. A magyar országgyűlés, mielőtt ez összeg a költségvetésbe felvétetett, gondolom 70 és 74-ben, mindannyiszor neheztelte ezt és követette igen helyesen, hogy ez a közös költségvetésbe vétessék fel. A hadügyminiszter meggyőződött ezen követelés jogosultságáról, Ítélt a dologban, Ítélt pedig azáltal, hogy felvette azt a közös költségvetésbe, elismerve azt, hogy az nem illeti a magyar állampénztárt, hanem illeti a közös minisztérium pénztárát. T. országos bizottság ! Nem akarok hosszas lenni, mert hiszen a ténykörülményeket a t. előadó úr részletesen előadta, csak kifejezést adok azon meggyőződésemnek, hogy ez oly tiszta, jogos követelése a magyar honvédelmi miniszternek, amelyre nézve nem hiszem, akadjon biró a földön, — ha ugyan egyátalában bíró elé lehetne vinni az ügyet — amely bíró tagadólag válaszolna. Itt nem méltányossági tekintetről, és jogos követelésről van szó, ugyanazért indítványozom, hogy a 1. országos bizottság méltóztassék a már hozott határozata mellett megmaradni. Én nem képzelhetek olyan okot — ürügyről nem szólva — amelynélfogva ezen megszavazott összeg töröltethessék. Ugyanazért méltóztassék a már hozott határozatot fentartani. (Élénk helyeslés.) Erre a bizottság hozott határozatát továbbra is fenntartja. A hadügyi albizottság jelentésének a kérvényekre vonatkozó része szintén elfogadtatott és az ülés pár percre felfüggesztetett. (Szünet után) A 7-es bizottság terjesztette elő működésének eredményét. Fálk Miksa, mint a külügyminisztérium költségvetésének előadója jelenti, hogy a számtételre nézve a két bizottság között különbség nem létezett, hanem csak egy formulázásra nézve. Az osztrák delegáczió 7-es bizottsága a magyar bizottság formulázásához hozzájárult. (Tudomásul vétetett.) Harkányi Frigyes mint a pénzügyminiszter és a tőszámszék költségvetésének előadója jelenti, hogy a vámjövedelem az osztrák delegátió által egy millióval csekélyebb összegben vétetvén fel, a magyar delegátió 7-es bizottsága ehez hozzájárult, úgy hogy e tételnél 13 millió helyett 12 millió vétetett fel. (Elfogadtatott.) Puszky Ágost mint a hadügyi költségvetés előadója jelenti, hogy a 7-es bizottság az első 5 tételnél a régi határozatok fentartását ajánlja. A 6-ik czimnél, minthogy kilátás van, hogy az osztrák delegátió hozzá fog járulni, szintén fenntartandónak véli a régi határozatot. A 7-ik czimnél a 7-es bizottság az osztrák delegáczió határozatának megfelőleg 22.872.000 forint megszavazását ajánlja. (Elfogadtatott. A 8-ik czimnél (katonai képezdék) a régi határozat fenntartását ajánlja, melyhez az osztrák delegáczió hozzájárulása is remélhető (Elfogadtatott.) A 9-ik czimnél (műszaki és közigazgatási katonai bizottság.) a 7-es bizottság az osztrák delegáczió által megszavazott összeget ajánlja elfogadás végett. (Elfogadtatott.) A bizottság fentartja a krakói lőszerraktárra 5 m ily módon szeretné a „New-Yorki Héraid“ (iráninak harmadszori megválasztatását biztosítani. (Saját levelezőnktől.) Philadelphia, szept. 28-án. Washington nem akarta megengedni, hogy harmadszor megválaszszák az Egyesült Államok elnökévé, mert ez nézete szerint árthatott volna a köztársaságnak és a népkormányzati elveknek. Az amerikaiak nem is feledték el ezt és nem is választották meg soha ugyanazon személyt háromszor egymásután elnökké. De aNew York Herald mégis folytonosan állítgatja, hogy Grant e példátlan kitüntetés után törekszik és egészen eltérve a szabadság fentnevezett hősétől, mindenféle fondorkodásokkal és cselszövényekkel akarja magának a diadalt biztosítani. Ezen állításait tavaly a legélesebb gúnynyal fogadták és nem ritkán lehetett a »Herald« szerkesztőjét szamár, alakban látni a különféle életlapokon — az idén már komolyan veszik a dolgot és aggodalmasan vitatják a kérdést , és van kilátás arra, hogy jövőre természetesnek találják, hogy Grant tábornokot harmadszor is megválaszszák. Az amerikai politikai életében, még tapasztalatlan és szilárd nézettel és tervvel nem bíró ifjúhoz hasonlítható. Ő szereti függetlenségét és szabadságát és jaj annak, aki bitorló kezekkel meg merné illetni az egyiket vagy másikat; a kitörő haragnak egész súlyával találkoznék, de azért nem hozzáférhetlen, és amit egy erőszakos államcsíny nem vihetne keresztül, keresztül viszi azt az amerikai nép maga, ha ügyesen beszélik reá, hogy ezt vagy amazt megtegye. Különös az amerikaiban az, hogy minden új eszmét vagy tervet »nevetségessel« jegyez meg; ha azonban ugyanazon eszmét vagy tervet kétszer-háromszor ismétlik előtte, annyira meg tudja szeretni, hogy minden erejéből elősegíti annak kivitelét. Ezen különöségre fekteti a »Herald« terveit. Ő korántsem ellensége Grantnak, ellenkezőleg legjobb barátjaihoz tartozik. De jónak találta a szerkesztő a Grant ellen felhozható legnehezebb vádakat kimeríteni. Amíg a választás ideje megérkezik, már annyira megbarátkozott minden republikánus amerikai Grantnak hibáival, hogy erénynek nevezi és a népkormányzati (demokrata) párt hiába áll elő az elkopott vádakkal. A »Herald« meg van győződve arról, hogy Grant megkísérti a szerencsét harmadszor is. A köztársasági pártnak csak egy elnökségi jelöltje van Granton kívül, aki alapos kilátással bír sikerre : ez Blaine, a képviselőház elnöke. És ha Blaine is fellép , e két vetelkedőnek bizony csak a népuralkodási párt jelöltje örülhet csak, mert az ő részére lesz a többség. Ezt a »Herald« nem engedheti meg. Szerinte a köztársasági pártnak kell győznie, mert ha a népuralkodásiaké volna a választások babérja, akkor az állam, vagyis inkább a köztársasági párt tönkre menne. A két párt kérlelhetetlen gyűlölséggel áll szemben. A meghasonlás fő oka az, hogy a köztársaságiak már 14 év óta foglalják el a hivatalokat és még most sem akarják elhagyni, míg a népkormányzatiak már 14 év óta szeretnék ugyan e hivatalokat elfogadni, de az állhatlanság törvényei szerint nem tehetik,mert a köztársaságiak ülnek bennük.Tizenegy év óta demokrata nem kapott hivatalt, sem polgárit, sem katonait, sem vasúti vagy hajókázási concessiót, sem bányaaknázási jogot, egy szóval semmit, ami jövedelemmel vagy tekintélylyel van összekötve és amivel az állam rendelkezhetik. Hogy ezt a democraták megunták, azt képzelhetni. De másrészt a republikánusok sem akarnak olyan nélkülözéseket viselni, amilyeneknek ők a demokratákat tették ki s azért arra törekszenek, hogy a mostani elnök, aki a leghathatósabb vesztegetési eszközökkel bír, (Amerikában nagy tényező) a köztársasági párt egyetlen jelöltje legyen és a maga neve alatt egyesítse a köztársasági szavazatokat. A fentebbiekből kitűnik, hogy a nemzetgazdasági kérdés, mely a két pártnak vetélykedési ürügyül szolgál, t. i. az, hogy a papírpénzt érez pénzzel váltsák-e fel vagy sem, itt semmi fontossággal sem bír. A főkérdés az, hogy melyik elnök alatt lehet legtöbbet nyerni. E tekintetben a new-yorki »Sun« ad talán legtöbb felvilágosítást következő pontjaiban: Grant csak olyan ügyéreket nevezett ki, akik előbb ajándékokat adtak neki. Grant barátait arra bírta, hogy Sherman tánoknak 100.000 dollárt ajándékozzanak, de ez összeg felét zsebre tette. Saját házát egy bizonyos Borvennek 40,000 dolláron adta el, azután másodszor 65,000 dollárért adta el másoknak, hogy a kézrekerített összeget Shermannak ajándékozza. De e helyett megtartotta az egész pénzt és így megcsalta Borwent és Shermannt is. Grant visszaélt hivatalával, hogy családjának tagjait gazdagítsa. Ez leginkább Orvil fivérénél tűnt fel, kinek kereskedelmi társát Chicagóban azon feltétel mellett nevezte ki adószedővé, hogy a nyereségben Orvilnak is legyen része. St.Louisban azon feltétellel kötöttek egy építészszel szerződést egy államépület felállítása tekintetében, hogy Orvilnak jusson a nagyobb rész. Delano belügytitkár és Orvil az indiánusokkali alkudozásoknál is csak olyan egyéneket használtak, akik az egész jövedelmet e kettő számára biztosították. Delano titkárt annak daczára, hogy tetemes összegeket csempészett el a közpénztárból, meghagyta hivatalában. Delano tegnap köszönt le hivataláról és leköszönése elfogadtatott. Utódja még ismeretlen. — 1870-ben Grant, Jay Goulddal, Jim Fiskkel és A. R. Corbinnal a pénz értékének felszöktetésére összeesküdött, minek következménye az úgynevezett »fekete péntek« volt. Grant mindig és mindenhol támogatta a nyilvános tolvajokat és sikkasztásokat, mint Williams Landauletet, kit országos főbíróvá nevezett ki, és mint Robeson Secort, ki még most is tengerészeti titkár. Miután megígérte, hogy második megválaztása után évenkénti 25,000 dollárért fogja ellátni hivatalát, rábírta a congressust, hogy fizetését 50,000 dollárral emelje fel és még 75,000 dollárnyi pénze is szavaztatott magának. Grant A. R. Shepherdet columbiai biztossá nevezte ki, bár a congressusnak egy, bizottsága előtt bebizonyították, hogy az Egyesült Államok kincstárát több millióval lopta meg. Megtartotta Orville E. Babcockot titkári hivatalában, bár erre is rábizonyult a congressus előtt, hogy a kincstárt 11/5 millió dollártól fosztotta meg azáltal, hogy a Shepherd által tett hamis felméréseket felülvizsgálat alkalmával jóváhagyta. Grant Col Hodge-nak, akit, mint kisebb tolvajt, 450,000 dollár elsikkasztásáért tíz évi börtönre ítéltek el, egy évi fogság után megkegyelmezett, előirányzott 27,000 frt törlésére vonatkozó határozatát, továbbá az erdélyi katonai kórházakra fizetett 83,395 frtra vonatkozó határorozatot végül az igmándi erőd felszerelésére előirányzott 100,000 frtra vonatkozó határozatát. Zichy Ferraris Victor gr. előadó a tengerészeti költségvetésre vonatkozólag, Dániel Ernő előadó a zárszámadásokra vonatkozó határozatok tárgyában constatálja a két delegáczió határozatai közti összhangot. Ezzel az ülés 1 óra 30 perckor véget ért.