A Hon, 1876. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1876-04-05 / 79. szám

gyűlési többség nincs a mellett, s hajlandó engedmé­nyekre a közös vámterület fentartásáért. Újabban a »Hon« igen tetszetős javaslattal lé­pett fel: Magyarország beleegyezik a luxus-czikkek behozatali vámjának emelésébe, de (legalább is) a jelenlegi vámokat követeli megtartatni minden egyébre nézve.­­ A fenforgó kérdések másodika a fogyasztási adókat illeti, melyek Ausztriában és Ma­gyarországban tudvalevőleg csak azonos megegye­zésen alapuló törvények által intézhetők. Magyaror­szág először megkárosítva érzi magát az által, hogy az adó visszatérítés, mely a monarchia határainál azon tárgyakra nézve, melyek fogyasztási adó alá es­nek, foganatosíttatik: a közös vámjövedelemből tör­ténik, míg a fogyasztási adók az illető országos pénz­tárba folynak be, s igy például Magyarország min­den, Ausztriából kivitt sör után kénytelen 32 per­­czentet az arra eső, az osztrák pénzügyminisztertől egészen beszedett adóból a készítőnek visszafizetni; nyílt igaztalanság az Magyarország ellen s azért annak teljes jogában van a létező rendelkezé­sek megváltoztatását követelni. Második hátrány Magyarországra nézve a következő viszonyokból származik. (Itt elmondja a czikk azt, hogy Magyar­­ország mily sokat fogyaszt sör, czukor stb. révén Ausztriában adót fizetett fogyasztási czikket, melyért aztán a magyar fogyasztónak kell az osztrák pénz­tárba befolyt fogyasztási adót visszatérítnie.) Osz­trák részről — így folytatja — az e czímen adandó kárpótlás ellen nem is hallottunk mást felhozni, csak azt, hogy Magyarország e megterheltetése már a közös quóta megállapításánál számba vétetett, ami annyiban teljesen helytelen, hogy az akkori tárgyalá­sokban e kérdés vitatásának nyoma sincs, mert nem is lehetett akkor föltenni a kérdést, mert csak a leg­közelebbi években erősen változott termelési s fo­gyasztási viszonyok folytán került föl. A­mi tehát a vámtételek s fogyasztási adók kérdését illeti, azok nem involválnak semmi elvi elté­rést, nem elvi, hanem szám­kérdések ezek, a­melyek jóakarat s viszonyos előzékenység mellett eredmény­nyel el lennének intézhetők, sem a monarchia létét sem a kiegyezést nem veszélyeztetik. Szomorú, hogy az osztrák gyárosok a börzén spekuláltak s vagyo­nukat elvesztegették; és oly szomorú, hogy az évek óta dühöngő pénzügyi válság anyagilag ártott az országnak is; hogy az előre nem látó kormány mit sem ten a válság enyhítésére, sőt nem egyszer tett olyasmit, a­mi a válságot csak élesbíthette s hogy ennek folytán az állam pénzügyeinek helyzete nem kedvező, de eltekintve attól, hogy Magyarország sincs bajok hián, s minden részvét daczára, melyet Ausztria népei iránt érez, mégsem állhat el Ma­gyarország attól, hogy érdekei mellett föllépvén, a legroszabb természetű védvámokat követelő osztrák gyárosok követeléseit ellenezze, s a maga részéről pedig megtegye a maga követeléseit az osztrák pénz­ügyminiszternek .­­ és most kellett szóba hoznia, mi­kor a törvényes intézkedések revíziójának ideje elér­kezett. Ezzel azonban sem a »kiegyezést nem boly­gatja« sem a monarchia alapzatát nem ingatja meg. Sehol sincsenek a frázisok oly kevéssé helyükön, mint a vámtételek fejtegetésénél s a söradó iránti határozatoknál. Megemlítjük itt, hogy a bécsi Tages­­presse mai száma is ily szellemben ir. A büntetőjavaslat tárgyalása. Az igazságügyi bizottság mai ülésében foly­tatta a büntetőtörvényjavaslat részletes tárgyalását. A bevezető intézkedéseket tartalmazó, s tegnap elintézett első öt­­ után P­a­u­­­e­r előadó kérdi, vájjon a pénz értékének meghatározására vonatkozó intézkedés itt vétessék-e fel a törvénybe, vagy pedig az életbeléptetési törvénybe lesz foglalandó. P­e­r­c­z­e­­ miniszter helyesebbnek tartja, hogy egy ily intézkedés itt vétessék fel a bevezető in­tézkedések közé. Ennek folytán az előadó indítvá­nyára a következő uj­­ vétetett fel: »A jelen tör­vényben említett pénzösszegek folyó értékben ér­­tendők, tekintet nélkül az arany és ezüst árfolya­mára.« A 2-dik fejezet czíme Szilágyi D. in­dítványára következőleg állapíttatott meg: »A je­len törvény hatálya terület és személyek tekinte­tében.« A 6-ik §-nál, mely szerint e törvény Horvátor­szág kivételével az egész állam területére kiterjed, a fegyveres erőre tartozó személyekre nézve a kivéte­leket külön törvény szabályozza, a terület kívüliségre nézve pedig a nemzetközi jog szabályai irányadók. Szilágyi D. megjegyzi, hogy az életbeléptetési törvényben ki lesz mondandó, miként a katonai ju­­risdictió a kivételes törvény megalkotásáig fennáll. P­e­r­c­z­e­­ miniszter reméli, hogy addig le­hető lesz a kivételek iránti tör­vényt megalkotni, mi ha nem történik, az életbeléptetési törvénynek kell ez iránt intézkedni. Szilágyi a miniszter e kijelentésében megnyugodván, a §. kérdéses pontja az előadó által javasolt e szövegezésben fogadtatott el: »A fegyveres erőhöz tartozó személyekre nézve a kivételeket külön törvény szabályozza.« A 7-ik § nál, mely szerint a »belföldi« s »ma­gyarhonos« kifejezések alatt Horvátország lakói is értetnek, s a monarchia másik államának honosaira nézve a külföldiek iránti rendelkezések alkalmazan­dók. Szilágyi D. a »horvátországi lakosok« kifejezés helyett »Horvátországban honosság­gal biró lakosok«-at kíván létetni. — C­se­me­g­h­y minden veszély nélkül megtarthatónak véli az eredeti kifejezést, ha azonban módosíttatnék, »ma­­gyar-horvát honossággal biró« lakosok volnának teendők, külön horvát honosság nem létezvén. Hor­váth L. »bennszülött, honosított és honosult« lako­sokat kíván létetni. Hodossy e pontot akként javasolja szö­­vegeztetni, hogy e kifejezések alatt »belföldi« vagy »magyarhonos« mindazok értetnek, kik a magyar korona területén honossággal bírnak.« — A bizott­ság a »magyarhonos« szó kihagyásával ez utóbbi szövegezést fogadta el. A §. második pontját Teleszky kiha­­gyandónak tartja, miután közjogi viszonyunkat sza­bályozó törvényeink e tekintetben oly világosak, hogy semmi újabb intézkedés nem szükséges. Komjáthy annyival is inkább kihagyná e pontot, mert törvényhozásunk e kifejezést: »osztrák­magyar monarchia« kifejezést nem ismeri. P­a­u­­­e­r megjegyzi, hogy e §. intézkedése épen Magyarország önállóságának kifejezése szem­pontjából vétetett fel. Csemeghy ez intézkedést a tvjavaslat kiegé­szítő részének tartja. K­o­m­j­á­t­h­y ismételve tiltakozik a »monar­chia másik állama« kifejezés használata ellen, mire Perc­ze­l miniszter és Horváth B. elnök hivat­koznak arra, hogy a »birodalmi kapcsolat« kifejezés már az 1848. tvényekben előfordul. Teleszky ismételve állítja, hogy e rendel­kezésre semmi szükség nincs s az osztrák törvény nem vette azt fel. Szögyény ugyanily értelemben nyilat­kozik. A bizottság némi szerkezeti módosítással elfo­gadja a §. e részét is. A 8. §-nál, mely meghatározza, minő esetek­ben büntetendő a belföldi a jelen törvény szerint, va­lamely külföldön elkövetett cselekvényért, Horváth L. a §-t a vele szerves összefüggésben álló következő két §§-al, Chorin a §­ külön tár­gyalása mellett nyilatkozik, miután ez az állam té­tele ellen irányulás külföldön elkövetett politi­ka­i bűntényekről intézkedik, s e körülményben eléggé meg van szabva a határvonal. Szilágyi D. pártolja Horváth L. módosít­­ványát, mert lehetetlen a §-t tárgyalni a­nélkül, hogy a következő két §-ra ne tétetnék czélzás H­o d o s­s y megjegyzi, hogy a következő §§-ra való reflectálás ellen senkinek sem lehet ki­fogása. A bizottság ily értelemben megkezdi a §­ tár­gyalását. P­a­u­­­e­r előadó a § első pontját, mint melynek intézkedése csaknem minden európai állam törvényé­ben előfordul, elfogadásra ajánlja. Szilágyi felvilágosítást kér az iránt, hogy az uralkodóház tagjainak megsértése, ha ausztriai honos által külföldön követtetett el, miért nem bün­tetetik meg a mi törvényeink szerint. Csemeghy válaszolja, hogy az illető ugyan­oly sérelmet követvén el saját hazáj­a törvényei szerint s ugyanoly büntetéssel Bujtatván, ily intézkedés szük­sége nem forog fenn. Szilágyi D. nem találja motiváltnak, hogy ha valaki külföldön a mi királyunkat megsérti, mi az ausztriai hatóságoktól várjuk annak megbüntetését. A tettleges bántalmazásnál nem teszi ezt a javaslat sem, a motívumok pedig ugyanazok. P­a­u­­­e­r előadó szükségtelennek tartja, hogy az osztrákok itt a külföldiek alól kivonassanak, mi­után a magyar király megsértése az osztrák csá­szárra nézve is ugyanazon sérelmet foglalja magában. Szilágyi válaszolja, hogy ha áll ez ok, akkor a­ felségsértés és tettleges bántalmazásra néz­ve is analóg esetben be kellene érni az osztrák ható­ságok védelmével.­­ A magyar törvényhozás egye­dül helyes álláspontja csak az lehet, hogy királya személyét megvédje bárki által elkövetett bántal­­mak ellen. P­a­u­­­e­r sehogy sem látja indokoltnak, hogy újabb különbséget tegyünk a külföldi és az ausz­­triaik közt, a­hol azt a magyar állam életérdekei nem kívánják. Szilágyi indokoltnak találja, mert kü­lönbség van a közt, ha uralkodónk ellen egy külföldi, vagy egy osztrák követ el felségsértést. Hódossy azt, hogy az első alineában az osztrákokra nézve külön dispositió tétessék, nem pártolja, miután nekünk egyaránt meg kell védni királyunkat, bármily külföldi részéről is intéztessék ellene sérelem. Csemeghy: Ott hol a magyar állam exis­­tentiája ellen nem intéztetik támadás a király szemé­lye elleni sértés által, nyugodt lélekkel átengedhető­nek tartja az illető osztrák alattvaló megbüntetteté­­sét az osztrák hatóságoknak. Horváth L. elfogadja Szilágyi indítványát, megemlítvén hogy nem csak a király, de a királyi család tagjainak bántalmazásáról is van szó, s jöhet­nek esetek, midőn e tekintetben más eljárást akar­j runk alkalmazni. A bizottság megtartja a pont eredeti szövegét. Horváth L. felveti azon kérdést, hogy az e pontban érintett esetekben a horvátokra nézve a horvát bíróságokat illeti-e az eljárás ? Csemeghy azt válaszolja, hogy a jelenleg fenálló rendszer szerint igen, de bár felmerült az elő­­leges tanácskozások alkalmával az e tekintetben va­ló intézkedés szüksége, e kérdés további pertracta­­tiókra tartatott fenn. Szilágyi D. megjegyzi, hogy e javaslat hallgat arról, hogy ha a politikai bűntény Horvátor­szágban követtetik el, ki az illetékes bíró s a »forum delicti commissi« elv szerint az a horvát bíróság leend. A javaslatból következik továbbá, hogy ha egy horvát illetőségű külföldön követ el politikai bűntényt, az a magyar bíróságok elé tartozik. Ha nem ez következik, akkor nincs eldöntve a kérdés, de akkor ezt világosan ki kellene tüntetni. Ha a ja­vaslat úgy fogadtatik el, a­mint van, csak zavar kö­vetkeznék belőle. E­­javaslat több mint másfél éve, hogy fennforog, a­nélkül, hogy a két kormány közt e tekintetben bárminemű megállapodás történt vol­na. Nincs biztosítva az, hogy Horvátországban is teljesen identikus politikai büntetések lesznek s az illetékességi szabályok sincsenek megállapítva. E viszonyok tehát óvatosan szabályozandók, s fenntart­va a későbbi alkudozások általi módosítás lehetősé­gét, a status quo veendő alapul, a magyar büntető törvénykezésnek megadva minden lehető garanciát. P a­u­g­e­r előadó csak annyit jegyez meg, hogy az anyagi törvény s az illetékességi eljárás sza­bályozása perrendtartásba való. Hodossy elfogadja a §-t, s mint nem a törvénybe valót, kihagyandónak tartja a 9. § illeté­kességi rendelkezését is. Csemeghy megjegyzi, hogy e törvényben csak annyi volt elintézendő, hogy a külföldön elköve­tett bűncselekmények mely törvény szerint bünteten­dők, s hogy egyenlő legyen-e a bírói illetőség min­dennemű bűncselekvényre nézve ? A politikai bűn­tényekre nézve további alkudozásoknak tarta fenn a javaslat az intézkedést, a többire nézve intézkedett. Szilágyi D. ismétli, hogy e fejezetben egy nagy hézag van, a­melyet be kell tölteni. A javaslat megmondja, hogy mi a hatása a törvénynek a kül­földön, mi ott, a­hol életbe lép, de arról semmi sincs monda, hogy a mi hatálya Horvátországban. Ha egy magyar honos Horvátországban bűntényt követ el, s visszajő, nincs megmondva: vájjon kiadandó-e vagy itt megbüntethető? Ily kérdést nem lehet megoldat­lanul hagyni. Ha a kormány határozott megállapo­dást sem jelent ki arra nézve, hogy e tekintetben miként akarja a viszonyt Horvátországgal szabályoz­ni, azt teszi fel, hogy a jelen törvénynek a status quo alapján való életbeléptetése terveztetik. Per­cz­er miniszter biztosítja előtte szólót, hogy a kormány e kérdéses foglalkozott s annak po­zitív megoldása nélkül a jelen törvény nem fog élet­be lépni. Szilágyi D. kéri e nyilatkozatnak a jelen­tésbe felvételét s akkor megnyugszik a §-ban. A §. további pontjainak tárgyalása holnapra halasztatván, az ülés véget ért. A budapesti Dunaszabályozásról. — B­o­d­o­k­y Lajos felolvasása a mérnökegyesü­let gyűlésén. — III. A Duna folyónak szabályozása Buda­pest környékén. Az előbbi szakaszban megcsináltuk a diagnó­zist, s úgy találtuk, hogy a Duna folyó fő baja a me­derben találtató zátonyoktól származik. Alacsony vízállásnál ezek fölött nincs elég mélység a hajózás­ra, jégzajlásnál pedig jégtorlódásokat idéznek elő. Zátonyok csak olyan helyeken vannak, hol a folyam túlságos szélesség vagy elágazás következtében fo­lyási sebességét vesztve, a magával hozott hordalékot lerakni kénytelen, vagy nem képes a más okokból századok óta képződött zátonyt elsodorni. A baj felismerése már csalhatatlanul előírja a gyógyszert is. A folyamban mindenütt — a­mennyire lehet - - egyenlő és pedig oly erős folyási sebességet kell létre­hozni, mely az egyszer felragadott horda­lékot biztosan keresztül vigye az egész szakaszon. E­­zért csak­ a víztömegnek egy, a helyi körülmények­hez és magához a víztömeghez alkalmazott méretű mederben egyesítése által lehet elérni: minélfogva minden elágazások, — ha csak magasabb tekintetek ellenkezőt nem követelnek — elzárandók, a megtar­tott mederből a zátonyok — hol durvább anyagból állanak, semhogy a víz képes volna őket megtámad­ni — kikotrandók ; az alacsony partok védtöltések­­kel ellátandók, hogy a magas vizeket is együtt le­hessen tartani. Ez utóbbi rendszabály különben a partnélküli területek biztosítása végett is szükséges. A kérdés csak az, minő szélesség adandó az egyesített víztömeget levezető medernek, hogy kis víz alkalmával a hajózásra elég mély víz legyen, a ma­gas víz pedig a vidék veszélyeztetése nélkül foly­hasson le ? Ha az egész Duna folyón, úgy le mint felfelé, nagy mélységek volnának, arról kellene gondoskodni, hogy a legmélyebb járatú hajók számára Budapest­nél is elég mély víz legyen, s hogy ezek a partoknál kiköthessenek, azonban nem messze kell Budapest­ről távozni akár egyik akár másik irányban, hogy hosszú vonalon a­­ vízszin alatt alig 2 méter mély hajóútra bukkanjunk. Így Budapestnél is felesleges volna nagyobb mélységet előállítani, ennél pedig az egész budapesti vonalon mélyebb a hajóút, csupán itt-ott, a partok mentén nincs elég mélység, sőt he­lyenként még gyarapodik is az iszapolás. E bajon gyökeresen segíteni alig lehet. Azt ugyan a kis víz kellő összeszorítása által el lehetne érni, hogy az összeszorított meder az iszapolástól ment maradjon, de az e végett létesített építkezések még jobban gá­tolnák az árvizek lefolyhatása véget nagyobb távolra eső partokhoz jutást, mint a jelenlegi iszapolás. Kü­lönben a víztömeg egyesítése, ha egészen meg nem szünteti is, de mindenesetre csökkenteni fogja az iszapolás előhaladását. A hosszú vonalon egyforma sebességgel folyó víz nem iszapol, s a kis és közép vizek által a nékiek talán nagy mederben elejtett iszapot a nagy vizek rendesen elsodorják. Budapestnél a közép állású vizeket sem igen lehet a tömegüknek megfelelő mederbe összeszo­­rítani, mert lenne hely, a közép vízszínen felül, a magas vizek számára elég nagy keresztszel­vényt előállítani. Itt a helyzet és a körülmé­nyek arra kényszerítik a vízépítészt, hogy a lefo­­lyási szelvényt, minden víz számára majdnem egyen­lő szélességgel állapítsa meg. E szélességet már ré­gibb időben 380 méterre (200°) tervezték különböző műszaki küldöttségek, ily hosszúra építtetett a láncz­­híd, s később is ezen szélesség lett elfogadva. A 380 méter szélesség tökéletesen megegyezik a folyam felsőbb szakaszain lévő normális szélessé­gekkel, csak partjait kell úgy felemelni, hogy az is­mert legmagasabb vízállások ellen is elég biztosíté­kot nyújtsanak, s a part­magasságnak meghatá­rozásánál nem kell szem elől téveszteni, hogy Buda­pestnél a sz­­gellérthegyi szoros és az ártér hiánya miatt, mindig magasabb vízszin van, mint a folyamnak nyílt vagy a partoktól nagyobb távolban fekvő védtöltésekkel ellátott részein. Itt még egyszer meg kell jegyeznem, hogy a vízváltozás ezen különb­sége már meg­volt, mielőtt a szabályozás keresztül­vitelére valaki gondolt volna; a budapesti mércte, minden magas vízállás alkalmával, néhány lábbal többet jelzett, mint az alsó vidék méretei. Budapestnek árvíz elleni biztosítása czéljából rendezés alá veendő folyamszakasz végpontjaiul, már értekezésem elején , felül Újpest, illetőleg Óbuda felső végét, alól a promontori és soroksári ágak ösz­­szejövetelét jelöltem ki ; most már csak arról kell számot adnom, hogy e végpontok közt, szerény néze­tem szerint, minő építkezéseket lenne c­élszerű vég­rehajtani, hogy mind a hajózási vízmélység, mind a magas vizek ártalmatlan lefolyása biztosítva legyen. Először is a meder­rendezési munkákról szó­­landok s csak azután fogok áttérni a védelmi épít­kezésekre. Az újpesti sziget mellett a Duna egészen ren­des mederrel bir, itt semmi szabályozási építkezésre nincs szükség, de innen kezdve lefelé egész a Nádor­kerten alulig, folytonosan szükséges a pontokat fixí­­rozni; mit legczélszerűbben el lehet érni az úgyneve­zett párhuzamos töltések, vagy más, a főváros díszé­hez inkább illő, s kereskedelmi czélokra inkább hasz­nosítható párhuzamos partépítmények által, mely építmények kellő magasságra emelve, az árvíz kitöré­se ellen is védelmet nyújtanak. A végrehajtás alatt levő partvonalozás tökéle­tesen megfelel úgy a folyam régiemejének mint a he­lyi körülményeknek; nézetem szerint ennél jobbat választani lehetetlen. De vannak sokan, kik a vona­lozást egyben-másban hibásnak tartják, különösen kárhoztatják azon eltéréseket, melyeket a kivitel az országgyűlésnek első ízben bemutatott tervezet vona­tozásával egybehasonlítva, felmutat; sőt a két terv közti különbségek lényegét nem ismerve, midőn a szabályozást kárhoztatják, a rész­eredmény okát egyenesen eltérésekben keresik , minélfogva nézetem nyilvánításánál különös figyelemmel kell lennem ez eltérések méltatására. Az újpesti kikötő bejáratától a Margitszigetig a megállapított 380 méter (200°) szélességnél na­gyobb középszélesség 475 méter (250°) hagyatott a Dunának, s ennek megfelelőleg a Margitsziget mel­letti két ág együttes szélessége is 475 méternek vé­tetett. A fentebb előadott szabályozási elvekkel ellen­tétben van ugyan a két Dunaágnak meghagyása, azonban a mindkét parton keletkezett kereskedelmi és ipartelepek, mindkét part mellett hajózható vizet igényelnek; a főváros közönségének kies üdülő­he­lyét, a Margitszigetet, nem szabad megfosztani mos­tani kellemes fekvésétől, melynek egyik előnye, a pormentesség csak úgy tartható fenn, ha jövőben is folyóvízzel fog öveztetni, minélfogva itt az átalános szabály alól kivételt kellett tenni, s hogy ez, a kü­lönben is rövid folyamrészen semmi bajjal sem jár, eléggé meggyőzhet bennünket a két ág mostani álla­pota. Daczára a meder szélességében levő rendetlen­ségeknek, mindkét ág folytonosan hajózható. A bu­dai ág felső szélessége nagyobb, mig a pesti ág mé­lyebb s legkisebb vizállásnál jóval nagyobb megned­­vesített területtel bir; magas vízállásoknál a két ág­nak emésztési képessége majdnem egyenlő. Közvetlenül a Margitszigeten felül a mester­séges partépitéseken kívül még egy más mederjaví­­tási munkát is kellett tenni; az úgynevezett fürdő­zátony nagy részét nagyobb mélységre ki kellett ko­torni, hogy a hajók a pesti ágba bejuthassanak. A tervek megállapítása alkalmával erős vitát folytattak a mérnökök azon kérdés fölött, váljon a két ágnak különböző, vagy egyenlő szélesség adan­dó-e ? Az országgyűlés elé terjesztett eredeti terve­zetben a két ág különböző szélessége hozatott javas­latba; főágul a budai tekintetbén, ennek 285 m. (150°), míg a pesti ágnak csak 190 m. (100°) széles­ség jelöltetett ki, a felterjesztés szavai szerint azért, hogy a víz sodra, a Margitszigeten alól a meder kö­zepére vonassék. Később a duna-szabályozási bizott­ság elrendelte, hogy mindkét ágnak egyenlő és pé­pedig egyenként 237 m. (125°) szélesség adassék. Én az egyenetlen felosztás indokolását nem tarthatom helyesnek , mert átalában véve, az egye­netlen felosztásnak lehetne ugyan az a következése, hogy a víz sodra nem annyira a folyam közepére, mint inkább a pesti partokhoz nyomassék; de te­kintve az eredeti tervbe rajzolt budai partvonalnak a régi partokkali párhuzamosságát, nagyon hihető, hogy a régi állapot maradt volna meg, t. i. a Mar­gitsziget víz alatti folytatása által két teknőre osztott mederben, mindkét teknőben megmaradt volna a külön vízsodor. Egy tekintet a térképre min­denkit meggyőzhet arról, hogy az egyenlő felosztás és a budai partoknak mostani vonalozása sokkal hathatósabb eszköz a vízsodrának a budai partoktól eltérítésére, s a­mennyire lehet, a meder közepére nyomására, mint az eredetileg tervelt építkezések, a­mit az újabb sebességmérések eredménye be is bi­zonyított. Már az eredeti tervek megállapítása alkalmá­val összehívott enquete bizottság attól várta a pesti partok melletti iszapolás megszűnését, hogy a budai ágnak nagyobb szelvénye legyen , sőt még ma is so­kan annak tulajdonítják a plébánia tér és vámház közti iszapolásokat, hogy az eredeti tervtől eltérőleg a Margitszigetet övező két ágnak egyenlő szélesség adatott. Előbb már mondottam, hogy nem hiszem, hogy az eredeti vonalozás a víz sodrának irányát legkevésbbé is módosította volna, most még hozzá­teszem, hogy az iszapolásra nézve sem lett volna előbb hatása, míg az egyenetlen felosztás következ­tében az erősebb budai ág folytonos képződése mel­let a pesti ág el nem romlott volna, de ez esetben éppen ellenkezője történt volna annak, a­mi az egye­netlen felosztástól vártak; a vízfolyás a budai olda­lon sokkal gyengébb lett volna, mint valaha volt. A plébániatér és vámház közti iszapolás egyál­talában nem függhet a Margitsziget melletti ágak rendezésétől, hiszen közbe jő a lánczhíd, melynek oszlopai a felső meder folyási viszonyait egészen megváltoztatják, s úgy­szólván újra rendezik. Ez is, valamint majd minden iszapolás, helyi és a folyam alább eső részein keresendő okból származik. A Dunának sehol sincs rendesebb keresztszel­vénye, mint épen az iszapolás mentén; a vízsodra sehol sem követi határozottabban a meder közepét, mint épen itt, s aligha csalódom, midőn azt állítom, hogy magától a folyam regieméjétől függő okok egyike, a szt.-gellérthegyi szoros táján, épen a ke­resztszelvény rendes voltában keresendő; úgy látszik az itteni nagyobb sebesség mellett a kis és középvi­zeknek akkora szelvényre sincs szükségük, s a szel­vény rendessége következtében mindkét parton egy­formán iszapolnak. Alább pedig már a Kopasznál levő nagy szélesség hatása látszik, a szoroson keresz­tül nagy sebességgel ömlő közép és nagy vizek a szo­roson alul meglassudott vízben elejtik iszapjukat. Az iszapolás lényeges tényezői még az ott állomásozó hajók, melyek részint sok piszkot hánynak be, részint bizonyos mélységig a vízfolyását csökkentvén, azt a magával hozott iszap lerakására kényszerítik. Végre befolyással van még a partépítmények alakja. A lépcsőzet és az alapját képező kőhányás nagyon szelíd és számos törésekkel biró lejtőt állít elő, az mely az iszapolásnak fölötte kedvező. Eleven vízfolyás, csak meredek és sima felületű partok közelében jö­het létre. Az iszapolás kérdése egészen elvezetett felvett tárgyamtól, de ha már egyszer belekezdtem, végezni is akartam vele, hogy ne kelljen reá még egyszer visszatérnem. Most már folytatom megkezdett elmél­kedésemet a Margitszigetet övező két ág szélessége fölött.­­ A víztömegnek egyenetlen megosztása ellen felhozott érvelés egyúttal magában foglalja az egyen­lő felosztás czélszerűbb voltának bizonyítását is, mely bizonyítékok közt a leghatalmasabb s már ma­gában véve döntő, hogy egyenetlen felosztás minden körülmények között a gyengébb ág megsemmisülésére vezet; s itt annyival inkább, mivel az eredeti terve­zet partvonala a pesti ág legmélyebb helyeit elzárná. Csupán a két ág egyenlő szélessége mellett lehet a pesti ágnak meghagyni mostani mélységét. Ez pedig lénye­ges dolog, mind a kivitel, mind a fenntartás költsé­geire és biztonságára nézve is. Azt magyaráznom sem kell, hogy egy folyó legmélyebb helyein töltést emelni, magasabb részein medret előállítani, s az előállított építményeket a víz romboló ereje ellen megvédeni, sokkal több pénzbe és ok nélküli küzde­lembe kerül, mint megfordítva, felhasználni a termé­szet által nyújtott előnyöket, meghagyni a medret a maga helyén, s partjait a magasabb helyeken épí­teni fel. Én nem osztom azon vízépitészek véleményét, kik a víztömegnek — gyakorlati értelemben véve — egyenlő megosztását lehetetlennek tartják, sőt meg­vagyok győződve, hogy ott, hol módunkban van, — mindkét ágnak egyenlő hosszat, egyenlő szélességet és egyenlő mélységet adni­­­­ mint a Margitszigetnél — sokkal könnyebb és biztosabb a víztömeg egyenlő megosztása, mint más, bármely arányú felosztás és ennek fenntartása, mivel egyenlő két medret tudunk előállítani, holott valljuk be őszintén, a vízfolyás tör­vényeit nem ismerjük még annyira, hogy előre bizto­san megtudjuk határozni, minő szélesség adandó az egyes ágaknak, hogy keresztszelvényük megfeleljen a beléjük szánt tömeg­hányadnak, vagy ha az arány megtartása nem kívántatnék is, a bejutó víztömegnek egyik meder se legyen annyira tágas, hogy iszapolás jöhessen létre, sem annyira szűk, hogy azt a viz ko­torni legyen kénytelen a másik ág rovására ? Hogy a tömegnek közel egyenlő megosztása a két ág között könnyen kivihető, mutatja a mai álla­pot: a szabályozatlan ágakon majdnem egyenlő mennyiségű víz folyik át, s mindkettőnek megmarad a vizsodra egész a lánczhidig, mely szerencsés kö­rülménynek megváltoztatásán tulajdonképen nincs is okunk nagyon igyekezni, miután érdekünkben fekszik, hogy a hajók mind a két oldalon épített rak­partjainkhoz eljuthassanak. Bőszül felfogott takarékosságból, a 0 vizszin fölött csak 3 m. 79 (12') magasra épített párhuzam­műveket hihetőleg nagy mérvben megrongálta a mos­tani árvíz; de ha még maradt volna is belőlök annyi, hogy vonalukat többé megváltoztatni nem lenne czél­szerű, az egyenetlen felosztást — a­mennyiben t. i. alapos ok volna reá — még mindig lehetne létesíteni a Margitsziget partjai mentén felállítandó párhuza­mos partvédők által, a­nélkül, hogy nagyobb mély­ségeket kellene eltölteni, mint az­­eredeti tervek sze­rint czéloztatott. Azonban, bármily arányban osztas­sák is meg a víztömeg a két ág közt, az egyes ágak mindkét partja okvetlenül fixirozandó. Ha ily mes­tersége­s fixirozás szükséges ott, hol a víztömeg egy rendes mederbe egyesítve folyik le, elágaztatásoknál elengedhetlen, nemcsak a megosztási arány fenntart­­hatása végett, hanem azért is, mivel az elágaztatás maga is rendetlenség, nem szabad engedni, hogy a folyó saját tetszésére hagyva, e rendetlenséget még jobban növeli. A két ág medrének rendezése még korántsem biztosítaná sem a megosztási arányt, sem azt, hogy az egyik ág túlsúlyra ne vergődhessék, s ennek kö­vetkeztében a másik el ne romolják.­­ E biztosítást csak a sziget felső csúcsán épített osztómű által le­het elérni, ennek azonban sem irányát, sem hosszát nem lehet előre meghatározni, hanem a szabályozási építkezések befejezése után folytonos figyelemmel kell kisérni a két ág állapotát s a már megkezdett osztóművet úgy kell nyújtani, s a megnyújtásnak oly irányt adni, a­mint a víznek megosztása és mindkét ágnak tisztántartása végett czélszerűnek fog mutat­kozni. E próbálgatás csak akkor szünhetik meg, ha valamikor mindkét ág medre többé nem változó rendszeres állapotba jut. Szintén szükséges, ha nem oly fontos is, a szi­get alsó csúcsától a Margithíd középoszlopáig ter­jedő részen, a két ágból jövő víztömeget, a 0 fölött legalább 3­79 m. (12 1) magasságban egymástól elkülöníteni, mi hihetőleg egy, a Margitszigetről a hídra vezető Móló által fog eszközöltetni. Itt meg kell még emlékeznem a partvédműnek a Margithíd budai hídfőjénél levő hirtelen behajtásá­ról. Tagadhatatlan, hogy ez sérti a szemet, de nem lehetett kikerülni, mivel a híd hosszméretéhez kellett alkalmazkodni. Különben a folyam régielejére nem igen van befolyása e hirtelen beszögellésnek; a part­­véd vonaláig a Duna úgyis maga magától eliszapolta medrét; s ha mégis némi hatása volna, az csak az lehetne, hogy a folyam sodrát inkább igyekszik a budai partoktól eltávolítani, mint az eredi tervezet vonalozása. A Margithídtól le a sz.-gellérthegyi szorosig, a partépítmények vonalát a két partnak fekvése és a belparton már régebben létesített partépítmények szabják meg, azt másként alig lehetne kijelölni, mint a kiépített vonalban. Ez egész szakaszban egyetlen említésre méltó körülmény van, a plébániatér és vámház közti iszapolás, a miről azonban már feljebb elmondtam nézetemet. KÜLÖNFÉLÉK. — Erzsébet királyné angolországi tar­tózkodásáról a következőket írják : Ő felsége a szom­bati toronyirányú verseny után 60 vendéget hivott reggelire. Nővérével s sógorával a nápolyi exkirály­­lyal tegnapelőtt ment Londonba, hol a pályaudva­ron Teck herczeg üdvözölte. Ő felsége több látoga­tót fogadott a »Claridge Hotel«-ben, ezek közt Cam­bridge herczeget. Később nővérével a Hydeparkba kocsizott s Beust grófot a követségi személyzettel s a Londonban időző osztrák lovagokkal együtt ebédre hívta. A királyné tegnap délelőtt 11 órakor hagyta el Londont különvonattal s Doverből külön hajón utazik Calaisba. Nővére és sógora tegnap este Nor­­thamptonba tértek vissza. — A király ujabb adománya. A hir. lapban olvassuk: 10 császári és apostoli királyi felsége a Tisza folyó kiáradása által károsultak azonnali felsegélésére, magánpénztárából ötezer (5000) forintot méltóztatott legkegyelmesebben ado­mányozni.« — A magyar történelmi társulat f. hó 6-kán csütörtökön a Kisfaludy teremben d. u. 5 órakor ülést tart, melynek tárgyai: 1) Magyar­­ország Ethnographiája a frank uralkodás korában, Hunfalvy Páltól, 2) Pázmány négy, eddig ismeretlen munkájáról, Fraknói Vilmostól. 3) Történetirodalmunk a hanyatlás korában Ifj. Szinnyei Józseftől. Szilágyi Sándor titkár. — A magyar gazdasági egyesület kertészeti szakosztálya ápr. 5-én 5 órakor a pesti első hazai takarékpénztári gyűlés termében ülést tart. — Kisajátítandó házak. A jobb parti alsó Dunasoron fekvő Csekeő és Jankovics-féle há­zakat, továbbá a pesti ref. gymnázium ottani házát, melyek a múlt évi június 26-iki felhőszakadás által nagymértékben megrongáltattak, az ördögárok ki­építése miatt ki kell sajátítani. A fővárosi közgyűlés ugyanis okulva a tavalyi szerencsétlenségen, elhatá­rozta, hogy az ördögárok ezentúl házak alatt nem vezethető. Különben is a helyre, hol e házak állanak, az átalános szabályozási tervben egy tér van tervez­ve, s ez alatt fog majd az ördögárok elvezettetni.­­ A nevezett házak kisajátítása végett a hatóság a tulajdonosokkal már érintkezésbe tette magát, de megegyezésre azokkal nem juthatott. A házak tulaj­donosai ugyanis a június 26-iki vihar előtti állapotok alapján becsülik meg házaikat, míg a hatóság kül­döttei a házak mostani bocsárát ajánlották meg, mi­ről a tulajdonosok hallani sem akarnak. Az ügy leg­közelebb a közgyűlés elé terjesztetik, hogy ez a tör­vényes kisajátítást rendelje el. — Deák Ferencz emlékszob­rára Amerikából két font sterlinget kap­tunk. Az összeget Xantus János hazánkfia a követ­kező levél kíséretében küldte be hozzánk: Tisztelt szerkesztő úr ! Kaizer Károly miskolczi születésű ha­zánkfia, ki ezelőtt közel 40 évvel kivándorolt Ame­rikába, s azóta ottan lakik mint szűcs és vadbőrke­­reskedő, hozzám küldött egy 2 font sterlingről szóló váltót, hogy adjam át nevében a Deáknak emelendő szoborra. Kaizer hazánkfia levele természetesen an­golul van írva, mert magyarul ir­ni már nem képes,­­de szabadságot vettem magamnak azt szóról szóra lefordítani, és kérni szerkesztő urat, hogy azt közölni szíveskedjék, mert valóban meglepő a levél, s okos­kodása annál inkább feltűnő, mert egy iparostól jó. Tisztelettel, Xántus János. U. i. Ide melléklem az általam utalványozott váltót is. Az idézett levél szo­rul szóra igy hangzik: Halifax, Uj-Skótzia, Amerika márczius 10. Igen tisztelt Xántus ur. A legmélyebb megilletődéssel olvastam nagy hazánkfia Deák halá­lát, s a lapokból az is érzésemre jutott, hogy a ma­gyar nép egy a halotthoz méltó emlékszobrot akar felállíttatni — aláírás utján, hogy igy mindenki ta­núsíthassa szeretetét a nagy ember emléke iránt. Az ország vesztesége valóban megmérhetlen, mikor ily hazafit kell nélkülöznie, de úgy hiszem a sok jó a mit tett, az utókor szivében emelend neki örök emlé­ket. — Tudom jól, hogy késő nemzedékek kebele hazafias büszkeséggel fog dobogni Deák nevének merő hallásánál, mert mai napság nem gyakran hal­lani oly hazaszeretetről, hogy valaki a legnagyobb áldozatot (népszerűsége odadobását) is meghozza az imádott haza érdekében. Ő azonban ezt is megtehette, mert oly magasan állott a közbecsülésben, hogy gyanú soha sem férhetett jelleméhez, mert kitüntetés és jutalom soha sem közelíthette meg. Korszakok fognak jönni és menni, mig ily csudálatos embert szül­hetnek ismét, s az ország, mely büszke reá, hogy ezen férfiút fölnevelte, soha sem lehet eléggé elismerő ily férfiú szolgálatai iránt. Magam is helyeslem, hogy Deák emléke monumentális alakban is megörökíttes­­sék, ezzel is tisztelni fogjuk a nagy halottat, de leg­inkább azért, hogy az emlékoszlop az élőket a haza­­szeretetbeni versenyre buzdítsa. Ide melléklem én is 2 font sterlingről szóló váltómat, szíveskedjék ön ezen összeget azon uraknak átadni, kik megvannak bízva az aláírások elfogadásával. Én is azon szerencsében akarok részesülni, hogy tiszteletem és érzelmem adó­ját leróhassam azon férfiú iránt, kire a legnemeseb­bek is méltán büszkék lehetnek. Tisztelettel öné Kai­zer Károly. — Az állatkertben az oroszlánház építését megkezdették. A tervet Hausmann Alajos műegyetemi tanár készítette, s az építést Schirm­brand Antal vállalta el 10 ezer forintért. Julius 1 én kell készen lennie e valóban díszes épületnek. — »Mindenre pénzt.« Számtalan panasz­tól indíttatva, a fővárosi rendőrség az úgynevezett »mindenre pénz« üzleteket összeiratta, mely össze­írásból kiderült, hogy a fővárosban összesen h­e­t­­venkilenc­ hasonló üzlet létezik, melyek tulaj­donképen kivétel nélkül zugzálogüzletek , de mivel a zálogüzlet iparszerű szabad gyakorlása csak az ipar­hatóságnál leteendő 10.000 forintnyi óvadék mellett engedtetik meg, ezen üzletek tulajdonosai pedig ily összeggel nem rendelkeznek, a törvényt úgy játszák ki, hogy a zálogtárgyat szinleg megvásárolják, a zá­logadónak a visszavásárlásra elsőbbséget adván. — Mennyi visszaélés, csalás, sikkasztás s képzeletet

Next