A Hon, 1876. június (14. évfolyam, 126-148. szám)
1876-06-11 / 134. szám
134. szám, XIV. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előzetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.............................................. írta ki: 6 hónapra......................................» Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... » — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1876. Vasárnap, jun. 11. frízerescstéi-íi irona, s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás XIV-dik évi olyan) ára. , Félévre.......... 12 frt Negyedévre ... 6 frt 1 Egy hóra .... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5,10 felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, június 10. Az izgatás. Semmi sem könnyebb, mint izgatni az új kiegyezés ellen. Nem kell egyéb hozzá, mint nem gondolni meg a dolognak sem elejét, sem végét, hanem összeszedni nemzeti büszkeségünk minden czifra frázisát és jogos vagy jogtalan sérelmeink minden keserűségét és kész az izgatás politikájának kátéja is, praedikácziója is. Az is bizonyos, hogy népszerű dolog, mert kötelesség és kötelezettség helyett követeléseket emlegetni és ezeket úgy tüntetni fel, mint amelyek teljesüléséhez nem kell egyéb, mint a nemzet óhajainak és akaratjának hol békésebb, hol harcziasabb, de mindenesetre minél merevebb, engesztelhetlenebb alakban való kifejezése — minden nemzetnél, de főleg nálunk mindig népszerű volt; mert a kényszerű helyzet súlyos feladatait semmiféle nemzet szívesen el nem fogadja, kivált ha fel van tüntetve azoknak munka nélkül való előnyös megoldásának lehetősége. De minden izgatásnak van logikája és következményei és ezeket megfontolni kötelességük azoknak, kik az izgatást megkezdik. És az Ausztriával, a Tisza-kormány által kötött szerződés elleni izgatás logikája és következménye okvetetlenül a szélsőbal politikája győzelmének előkészítésére, sőt biztosítására vezet. Ez bizonyos, mint a halál; ezt már eddig is lehet tapasztalni és akár az izgatás helyszínén, akár elemein mindenki észreveheti azonnal. Akik ezt akarják, azok nem csak következetesen, de czélszerűen is cselekesznek. Azokhoz nincs szavunk. Legfeljebb több mérsékletet szeretnénk tőlük kieszközölni, a fegyverek megválasztásában, mert akármilyen távol állunk egymástól, lehetetlen, hogy bennök is fel ne szólaljon a hazafi, azon véráldozat láttára, melynek némelyek az ő táborukban szeretnének feláldozni minden polgárt, minden intézményt, mely elveiknek és ambitiójuknak nem hódol, vagy talán az a szerencsétlensége, hogy érdemekben, értelemben egy pár lépéssel előbb van, mint ők. De — ismételjük — a szélsőbalnak tökéletesen beillik a kiegyezés elleni izgatás és az azzal való elégületlenségnek felhasználása , mert ő Ausztriával egyezkedni sem a vámterület, sem a közös ügyek alapján soha, semmi szín alatt nem akar. És azok, kik ebben a véleményben vannak, kik hiszik, hogy főleg most nem csak czélszerű, de hasznos és üdvös is ez a politika; egészen öntudatosan és következetesen cselekesznek, midőn az izgatásnak tért adnak vagy tért szereznek és követelik a bécsi szerződés elvetését. De ellenkezőleg cselekesznek azok, kik Ausztriával sem a politikai, sem a közgazdasági szakítást nem akarják és egyszerűen csak egy jobb szerződés kieszközlését akarják elérni azáltal, hogy az országgyűlést a szerződés elvetésére kívánják bírni. Mert ez involválja azon feltevést, hogy van ember és párt Magyarországon, mely a vámközösség alapján most, a Tisza-kormány által kötött szerződés elvetése után is, Ausztriától, az uralkodó beleegyezésével és segedelmével, egy előnyösebb szerződést tudna kicsikarni.És ez a feltevés oly könnyű, hogy mi is concredálnék, ha nem ismernők először a lajthántali helyzetet, másodszor az uralkodó állását és harmadszor a magyarországi államférfiakat és pártállásokat. De miután ezeket jól ismerjük, egész vakmerőséggel provokálunk bárkit, állítson össze csak a papíron legalább egy oly kormányt, és egy oly programmot e kérdésekben, mely a bécsi szerződésnél előnyösebb legyen, reánk nézve és ezt egyszersmind képes legyen kivinni, melyről fel lehessen józan észszel csak annyit tenni, hogy elfogadja az az Ausztria, mely az erős Tisza-kormánytól egy zúgolódó, fenyegető nagy párttal, egy elégületlen országgal és fényes múlttal háta mögött csak ezt a rész szerződést akarja elfogadni , és ha ezt kimutatja, eldobjuk ezt a tollat, mely csak súlyos és épen nem kedves kötelességérzetből szegül az izgatás ellen és felcsapunk híveinek. Igaz, hogy vannak sokan, akik a közös ügyek alapján ugyan, de önálló vámterülettel akarják a megoldást kezdeni. Ezek, ez idő szerint, az országban nem számíthatnak a volt Deákpárt valódi híveire, és, hogy provokáló állításunk testet nyerjen, felszólítjuk a »Pesti Napló« és »Nemzeti Hírlap« e téren álló bajnatait, nevezzék meg, híveik közül azokat a Deákpárti vezéregyéniségeket, kiknek múltjuk az országnak azt a garantiát adja, hogy könnyelműségből nem fogják a kiegyezést kockáztatni, nevezzék meg, hogy lássa a nemzet, ha váljon hányan pártolják az ő politikájukat és kik azok, ők csakugyan most kivihetőnek tartják, hasznosnak hirdetik, az önálló vámterületet, mert amíg ezt nem teszik, adddig határozottan állítjuk azt, hogy a Deákpárt sem a parlamentben, sem az országban — tévés epigon és malkontenzus kivételével — nem helyesli politikájukat és nem tartja elvetendőnek a bécsi alkut. Épen ezen a véleményen van a balközép is , legalább befolyásosabb és mérsékeltebb részében.És ha a tények, a pártállások, a szereplők így osztályozhatók helyesen , önként következik az, hogy nemcsak a logika A „HON“ TÁRCZÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény, írták Twain Márk és Warner Károly Dudley. (76. Folytatás.) Harry elpirult, dadogott s a bíróra tekintett. »Önnek felelni kell« szólt e nagysága. »Ön ő nem fogadta el udvarlásomat.« »Nem. Magam is azt hinném. Brierly. Merészkedhetik-e ön azt állítani az esküdtszék előtt, hogy nem volt érdekében eltenni láb alól vetélytársát Selby ezredest?« orditá Braham úr menydörgő hangján. »Eszemágában se volt, uram ; eszemágában se volt« védekezék tanú. »Készen vagyunk, uram,« szólt Braham szigorún. »Még egy szót,« szólt az ügyész. »Volt-e ennek a legkissebb gyanúja vádlott szándékáról egész addig, mig a lövés megtörtént ?« »A legkissebb sem,« válaszolt Brierly komolyan. »Természetes, hogy nem, természetes, hogy nem,« bólingatott Braham az esküdtek felé. Ezután a többi tanúk lettek kihallgatva, kik a vendéglőben a lövésnél jelen voltak, a főpinezér és a jelen volt orvos. Az emberölés ténye határozottan meg lett állapítva. Semmi új nem került napfényre, kivévén a pinezér által Braham egy kérdésére, az a tény,hogy midőn a fogolynő Selby ezredes után kérdezősködött, felindultnak látszott és vad tekintet volt a szemében. Azután előhozatott Selby kimondása halálos ágyán. Előadá Laura fenyegetéseit, de egy nevezetes hozzátétellel, mely nem volt a hírlapokban. Úgy látszott, hogy az ezredes, miután vallomását megtette, csak azután tudta meg orvosaitól, hogy sebei halálosak. Erre őt nagy lelki küzdelem és aggodalom szállta meg, s azt mondá, hogy vallomása nem teljes. Nagy nehezen és több szünetet tartva, e szavakat téve hozzá: »Én — nem — mondtam meg — mindent. Beszélnem kell — írja fel — megbántottam — őt, Évek — előtt — nem — látok — óh — Istenem —megérdemlettem .« Ez volt az egész, elájult és nem éledt fel újra. A washingtoni vasúti vonatvezető bizonyságot tett arról, hogy vádlottnő azt kérdezte tőle, várjon nem ment-e az esti vonaton egy úriember a családjával, leírta azt s előtte, úgy hogy később Selby ezredesre és családjára ismert a leírás után. Cullum Zsuzsi színes nőcseléd Dilworthynél feleskeztetett. Ismerte Selby ezredest. Látta őt gyakran a házhoz járni, s hogy egyedül maradt Hawkins kisasszonynyal az elfogadó teremben. Még az nap előtt is ott volt, mielőtt agyon lőtték. Ő bocsátotta be. Zavarának látszott. Szavakat hallott a teremből, mintha veszekednének. Fülét a terem hátsó ajtaján a kulcslyukra tette egy kis ideig. A férfi hangját hallotta: »nem lehet, nem tehetem, jóságos Isten,« egészen könyörögve. Hallá a kisasszony szavát is: »Akkor hát válasszon. Ha elhagy engem, tudja, hogy minő sors várja.« Azután ő kirohant a házból. Én bemegyek s mondom »csengetett a kisasszony?« úgy állott ott, mint egy tigris, villogtak a szemei. Mindjárt ki is futottam.« Ez volt Zsuzsi vallomásának lényege, melyet a szigorú keresztbe kikérdezés legkevésbé sem ingathatott meg, Braham azon kérdésére válaszul, vájjon vádlott nem látszott e tébolyodottnak, az felelte Zsuzsi: »Teremtem, de hogy látszott, annyira se, mint egy lódarázs.« Feleskették Hawkins Washingtont. Előhozatott a pisztoly, melylyel a gyilkolás el lett követve. Washington beismerő, hogy az az övé. Egy reggel kérte tőle el Laura, azt mondván, úgy rémlett előtte, mintha éjszaka zsiványok akartak volna rátörni. Elismerte, hogy nem hallott soha semmi betörésről a házban. Történt-e valami rendkívüli a házban ? Semmi, amire emlékeznék. Elkísérte-e egy látogatásra Laurát egy vagy két nappal azelőtt Slioonmakerékhez ? Apródonkint kitudták tőle, hogy Laura ott magát különösen viselte, betegnek látszott, és ő vezette haza. Még tovább faggattatván, elismerte, hogy Laura látta ott Selbyt. És Washington azt a megjegyzést tette hozzá, hogy Selby egy fekete szivű gazember volt. Az államügyész némi boszankodással mondá: »Elég, nem akarunk többet hallani.« A védők nem akartak ez alkalommal kérdést intézni Hawkins úrhoz. Az ügy a vád szempontjából be volt fejezve. A gyilkolás iránt nem lehetett a legkisebb kétely sem, valamint az iránt sem, hogy vádlott gyilkolási szándékkal követte áldozatát New Yorkba. Ezen bizonyítékok alapján kimondhatta a Jury ítéletét anélkül, hogy csak helyét elhagyná is Ilyen volt a helyzet két nappal azután, hogy az esküdtszék meg lett alakítva. Egy hét óta tartott a végtárgyalás, és most vasárnap következett. A közönség, mely a bizonyítási eljárást olvasó, nem tarta többé lehetségesnek, hogy vádlottat felmentsék. A nézők tömege a tárgyalási teremben a legmélyebb rokonszenvtől volt áthatva Laura iránt. Braham úr megkezde a védelmi eljárást. Modora alázatos lett, és olyan halk hangon beszélt, hogy csak a teremben uralkodott tökéletes csendnek lehet tulajdonítani, hogy szavait hallani lehetett. Azonban igen érthetően beszélt, s bár kiejtésén meg lehetett ismerni szidószármazását de az csak hangjának bizonyos gazdagságát és hőségét árulta el. Azon kezdé, hogy reszket a felelősségtől, melyet magára vállalt, és kétségbe is volna már esve, ha nem látna maga előtt egy tizenkét férfiúból álló oly esküdtszéket, kiknek ritka értelmisége és éleselméje az üldözésnek minden sophismáját szét fogja foszlatni; oly férfiakat, kiket a becsület vezérel, akik felháborodnak az állam által üldözött nő irányában elkövetett ezen lelkiismeretlen zaklatás felett; embereket, kiknek van szívük, hogy érezhessék az igazságtalanságot, melynek ama nő áldozata lett. Távol legyen tőle, hogy valami gyanúsítást vessen az állam tehetséges, ékesszóló és szellemdús ügyészeinek indokaira, ők hivatalból járnak el, az ő feladatuk vádat emelni, de a mi feladatunk, urak, utána látni, hogy igazság szolgáltassák. Az én kötelességem, uraim, leleplezni önök előtt a szerencsétlenségek történelmének egyik legmeghatóbb drámáját. Egy oly életet kell felmutatnom önök előtt, mely a sorsnak s a körülményeknek játéklabdáját képezte, melyet vihar s napfény váltakozva ragadt tova, mely majd derülten folyt meghitt ártatlanságban, majd besötétitve szívtelen gazság által, egy oly életpályát, mely szerelem, hűtlenség s lelki gyötrelmek között fejlődött, s mely felett szünetlenül a lelki betegség sötét réme lebegett, — az örökölt téboly, melynek kitörését a lelki kin idézte elő, amig véget ér, ha véget érnie kell, az önök ítéletében, azon rémítő események egyike által, melyet emberi elme ki nem fürkészhet, s melynek egyedül Isten ismeri titkát. »Uraim, kérem önöket, jöjjenek el velem e törvényszéki teremből és a törvény kisszerűségeitől, e szomorú játék színteréről egy messze eső, s bár mondhatnám, boldogabb időbe. A történet, melyet el kell mondanom, egy kis lánykáról szól, fénylő göndör fürtökkel, mosolygó szemekkel, ki szüleivel utazott, előkelő s gazdag szülőkkel egy Mississippi gőzösön. Felrobbanás történik, egyike ama rémítő catastrofáknak, mely megzavart kedély-állapotot hagy hátra az életben maradtaknál. A megcsonkított emberi lények százai költöznek az örökkévalóságba. Az irtózatos robbanás után ezt a kedves kislányt a rémületbe ejtett életben maradtak közt találják, a borzadály ama színterének közepén, mely a legerősebb agyat is felrázhatja. Szülei eltűntek. A kutatás, hogy csak tetemüket is fölleljék, hiába való. A halálra rémült gyermek — ki a megmondhatója, minő változást idézett elő az iszonytartó esemény zsenge elméjén? — az első személyhez kapaszkodik, ki rokonszenvet mutat hozzá. Hawkins asszony az, ez a jó hölgy, ki még most is szerető barátnője. Laurát felfogadják a Hawkins családba. Tán feledi is, hogy nem az ő gyermekük. Egy árva. Nem, uraim, nem akarom önöket áltatni, ő nem egy árva. Rosszabb helyzete van ennél. A lelki gyötrelemnek egy más napja is következik. Megtudja, hogy él az atyja. De ki ő — hol van ő? Fájdalom nem mondhatom meg önöknek. E fájdalmas történet jelenetei közt majd itt, majd amott tévedez — mint egy őrült. Ha leányát keresi, czáltalan keresgélése ez egy őrültnek, mint aki eszét vesztve felkiált, hol van a gyermekem ? Laura keresi atyját. Hasztalan! Újból meg újból, mindig, mikor már majdnem föltalálta, elveszti — elment, eltűnt. »De ez még csak a szomorú játék kezdete. Tűrjék a szenvedést velem együtt, míg azt elmondom. (Braham úr kiveszi zsebkendőjét, lassan kibontja azt, aztán görcsös kézzel idegesen összegyűri és az asztalra dobja.) Laura felserdül a szerény déli házban, gyönyörű teremtés, a ház öröme, a környék büszkesége, s a legkedvesebb virág az egész ragyogó Délen. Ő lehetett volna még boldog is, s boldog is volt. De a gonosz szellem belép e paradicsomba. Leszakaszta a szép bimbót s illatát elrabolván, a sárba dobja azt lábai alá. Selby György, az elhalálozott, egy csinos, s finom confederált ezredes, volt ez az emberi alakba költözött ördög. Megcsalta a leányt egy szinlelt házassággal s pár hónap múlva botorul elhagya, s ellökte lábaival, mint egy megvetett tárgyat. Azon egész idő alatt volt neki neje New Orleansban. Laura meg volt törve. Heteken át, mint fogadott anyja és testvére bizonyítványaival meg fogom mutatni, deliriumban lebegett, a halál szélén. Urak, megszabadulhatott-e valaha ezen deliriumból? Meg fogom önöknek mutatni, hogy midőn egészségét visszanyerte, elméje változáson ment keresztül, nem volt többé az, aki egykoron. Megítélhetik önök maguk, váljon a megrendült ész visszanyerte-e valaha ismét trónusát. »Évek múlnak el. Ő Washingtonban van, látszólag boldog kegyencze a fényes társaságnak. Családja végtelen gazdag lett a szerencse azon hirtelen fordulata által, melyet az emberek Amerikában megszoktak — az által, hogy véghetetlen gazdag érertelepeket fedeztek fel valamely tulajdonukban levő vadon földön. Egy nagyszerű közhasznú tervvel foglalkozik, e gazdagság felhasználása végett, a szegények javára. Az alávaló Selby ismét megjelenik a színtéren, mintha szándékosan akarná Laura életének romlását tökéletessé tenni. Eljött, hogy a becsület elrablásából gúnyt űzzön, s pelengérre állítással fenyegesse, ha ismét szenvedélyének oda nem dobja magát. Urak, csodálkozhatnak-e önök, ha ezen nő ekként üldöztetve, elveszté eszét, magánkívül volt a félelemtől, s ha a rajta elkövetett méltatlanság addig marczangoló elméjét, migyen nem lehetett többé felelős tetteiért ? Elfordítom fejemet, mint aki nem örömest nézem még az egek ezen igazságos bosszúját sem. (Braham úr szünetet tartott, mintha erőt vett volna rajta az elérzékenyülés. Hawkins aszszony és Washington könyekben úsztak, valamint a hallgatóság közül is számosan. Az esküdtszék hüledezett.) »Urak, az ügyek ilyen állapotában nem volt szükség egyébre, csak egy szikrára — nem mondom ezélzásra, nem mondom jeladásra — ettől a lepke Brierlytől, ettől a visszautasított versenytárstól, hogy bekövetkezzék a catastrófa. Én nem vádolok senkit, de ha ez a nő józan eszénél volt, midőn elillant Washingtonból és ezen városba ért Brierly úr társaságában, akkor nem tudom, mi az őrültség.« (Folytatása következik.) nál, de a tényezőknél fogva is, az önálló vámterület melletti izgatás most a szélsők kezére játsza a politikát, és ettől a fentebb említett két lap szerkesztősége sem múltjánál, sem befolyásánál fogva vissza nem tartja a nemzetet; nem még akkor sem, ha segédkezet nyújt neki a dissidens tábor, mert ezek nem dominálják azt az elemet, mely nekik »éljent« kiált, az az elem nem az ő vezetésük után indul és ha kenyértörésre kerülne a dolog, ha az udvar és Ausztria elé állanának ők, akkor vennék észre, hogy más számára dolgoztak, másnak eszközei voltak. Ezt jól meg kell fontolni, ezt a nemzetnek tisztán kell látnia, mert ez a tényállás valódi képe; ez az izgatás megítélésére az egyedül helyes szempont. Ha ezt megfontolták az izgatók és izgatottak — akkor máskép fognak beszélni. — A bankkérdésre vonatkozólag írják a »Lloyd«-nak Bécsből: A legközelebbi hetekben megkezdetnek a specziális értekezések s ezekben a nemzeti bank ez idő szerinti vezetőinek nyilatkoznia kell majd, elfogadja-e az egyezséget. A nemzeti bankkal való ezen alkudozásokban kell majd eldőlnie azon kérdésnek is, hogy az uj szervezet ezen év vagy a jövő év végén lépjen-e életbe, mert a bankszabályzat szerint a bank privilégiuma csak 1877. végén szűnik ugyan meg, másrészt azonban kívánatos, hogy 1877. január 1-én életbe lépjen már az új szervezet. Fontos kérdést fog e részletes alkudozások közt játszani a bankfiókok kérdése is, mert úgy Ausztriában, mint Magyarországon égető szükség van a bankfiókok szaporítására. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. tartott ülésében tárgyalás alá vette a záloglevelek biztosításáról szólójavaslatra vonatkozó módosításait. A 4. §. 1. bekezdésére vonatkozó módosítás, mely szerint valamely intézetnek záloglevelek kibocsátási üzletre fogadassék, az alaptőkét 200.000 írtra kívánja tétetni —- elfogadtatott. A képviselőház tudvalevőleg elégnek tartotta volt a 100.000 frt alapot. Ugyancsak a 4. § 2. bekezdésére tett azon módosítása a főrendiháznak, hogy ezen törvénynek visszaható ereje legyen, vagyis, hogy mindezen intézkedések a jelenleg működő és jelzálog kölcsönökkel foglalkozó összes intézetekre kiterjesztessenek— a többség által el nem fogadtatott, miután a jelenlegi intézetek minden eddigi kormány által sanctionáltattak, csak a jövőben alakuló intézetekre lenne kihatással. Simonyi Lajos b. kereskedelmi miniszter behatóan mutatta ki a módosítás czélszerűségét és védelmezte azt, mert e nélkül nem lesz meg a szükséges egyöntetűsége a különféle zálogleveleknek így miután zálogleveleink nagy részben a külföldre terülnek, félő, hogy ezáltal különböző értékkel fognak azok bírni, t. i. kategóriákra fognak osztatni: biztosítottakra és nem biztosítottakra. Azután szükséges az alap már azért is, mert a föld értéke bizonyos fluctuatióknak ki van téve, s a kölcsönvevők sem fizetik sokszor pontosan a kölcsönöket, s igy jó, ha az intézeteknél van alap, melyhez hozzányúlhatnak. Ugyanezen nézetben osztoztak Bokros, Juhász és Hammersberg bizottsági tagok, kik a többség ezen határozata ellenében külön véleményt jelentettek be. Ezután került volna a sor a békebíróságról szóló tvjavaslat szövegének hitelesítésére, mely azonban Horánszky azon indítványára, hogy különösen a II. fejezet, mely nagy fontossággal bírván, még a hitelesítés előtt sokszorosittassék és a tagok közt osztassék ki — hétfőre halasztatott. Apróságok. Két nagy férfi két nagy tervvel lepte meg és ejtette bámulatba a világot — egy és ugyanazon napon. Az egyiket a szent orosz birodalom szülte. Kétféle mestersége van, melyek oly sajátságosan egészítik ki egymást és oly nélkülözhetlenek egymásra nézve, mint a theoria és a praxis. A nevezett nagy férfiú tudniillik diplomata és katona egy személyben. Neve : I g n a t i e ff tábornok, Oroszországnak konstantinápolyi nagykövete. Nem minden jelentőség nélküli dolog az, hogy Oroszország ily nem egy, hanem két, sőt valóban sok, igen sokoldalú (ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy »ezer fából faragott«) férfiú által képviselteti magát a török fővárosban. Ignatieff két szakértőt tesz ki egy magában, a jegyzékekhez épen úgy ért, mint a harczitérképhez s a tollat ép oly könnyűséggel forgatja, mint a kardot. Ez nagy előny. Először is Oroszország Ignatieff által egy szakértő, diplomata vagy katona fizetését spórolja meg. Aztán van ott egy keleti kérdésnek nevezett gordiusi csomó, mely máris elég ügyesen van összebonyolítva. Ignatieff, mint diplomata szakszerű hivatásának tartja azt még jobban összebonyolítni, amíg más megoldás nincs, mint karddal ketté vágni. Ekkor aztán a katona végrehajtja azt, mit a diplomata kitervelt. No de ne gyanúsítsunk. . . Elég az hozzá, hogy Ignatieff egy kitűnő tervet dolgozott ki. Czime : »A keleti kérdés praktikus megoldása« és abból áll — mint olvasóink ma reggeli lapunkból olvashatták, — hogy Törökország földaraboltassék őt királyságra. Mikor az orosz czár e tervet elolvasta, elismerését és háláját fejezé ki a jeles szerző iránt s azt mondá, hogy el fog jönni még az az idő, mikor megvalósul a terv. . . Mi legjobban teszünk, ha bevárjuk azt az időt s addig megismerkedünk a másik tervvel is. * * * Ennek szerzője a »circumspectus et prudens« szász nép fia. Mint szász, már magában sokoldalú, azonkívül még politikus és katona is. Tagja a magyar képviselőháznak. Neve: Guido von Bausznern. A mai »Pester Lloyd«-ban »Clara pacta boni amici« jelszóval egy tervet fejt ki, mely nemes intenzió és merész conceptió tekintetében merőben túlszárnyalja az orosz diplomatáét. Von Bausznern úr terve nem anarchikus, nem felforgató, mint amazé, nem feldarabolni, sőt ellenkezőleg szorosan összeolvasztani akarja Magyarországot Ausztriával. Azt mondja, hogy a tíz évenkénti alkudozás veszélyezteti a monarchiát, egy végleges és soha föl nem mondható közgazdasági kiegyezést kell kötni tehát a birodalom két felének. Hogy mily lángeszű a tervelő szerző, kilátszik onnan is, hogy a »clausula perpetuitatis« kimondása által egy fokra emelkedik Corvin Mátyással. Von Bausznern úr meg van győződve, hogy egy ilyen »kiegyezést Ausztria örömest elfogadna«, habár neki lenne kára benne. Javasolja nagy hazánkfia, hogy Ausztria és Magyarország az indirekt adókból fedezzék a közös költségeket. 1874-ben Ausztriában 128, Magyarországon 50, összesen tehát 178 millió folyt be az indirect adókból. Ebből 100 milliót a közös budgetre számítva, a fenmaradó részt pedig (ott is, itt is 70 : 30 arányt véve föl) a közös államadósságra, kisüti, hogy Magyarországnak Ausztriával egy soha fel nem bontható közös vámterületen — 3 *2 millió tiszta haszna lenne. Mi nem tudjuk, mint az orosz czár, hogy eljön-e valaha ideje ezen terv megvalósulásának, de elismerésünk és hálánk jeléül lemondunk Bausznern ur részére a 31 2 millióról. Fogadja el. Clara pacta boni amici. Látja, nagy dolgokat művelhetne ez őszi szeggel — Amerikában, miután e monarchiát úgy is roskadozónak tartja. Ezt is írja von Bausznern úr. »Es is die höchste Zeit, dass man bei uns Ungarn«. . . stb. Ugyan már hogyan tudott igy megfeledkezni magáról? Hiszen csak nem rég az országgyűlésen a »semmire kellő náziónak« nevezte a magyart. * * * Konstantinápolyi hírek szerint az új fiatal török császár lefoglaltatta Abdul-Aziz kincseit. Az azonban még nincs kiderítve, hogy a háremben őrzött nagy számú »kincs«-eket szintén lefoglalta-e maga számára. Gy. Budapest, jun. 10. (Sz. Gy.) Napról-napra más-más szint élt keleten a helyzet és vele a hatalmak magatartása. Tegnap, tegnapelőtt a hármas szövetség megingatva, keleten a háború kitörőfélben; Milán szemlét tart a csapatok fölött, melyek a szerb-török határnál egy vasövet képeznek; Miklós montenegrói fejedelem ellátja magát külföldről hadiszerekkel, a szerb csapatokban tömegestől vállalnak szolgálatot az orosz tisztek és Csernojeff tábornok tudatja a világgal, hogy a háborúnak Törökország és Szerbia között ki kell törni, mert kezdve a szerb paraszttól föl a szenátorig mindenki elkerülhetlennek tartja azt: ma már egyet fordul a helyzet és igy tűnik fel: a hatalmak belgrádi követei, ide számítva az oroszt és angolt is, arra kérik illető kormányaik nevében a szerb fejedelmet,hogy hagyjon föl minden harczias lépéssel, mert nem fog jóra vezetni. És erre így felel Milán: »Igyekezni fogok eleget tenni kormányaik tanácsának.« Oroszország Emsből akarva nem akarva adja ezt a tanácsot,és a szerb kormány akarva nem akarva teljesíti azt. De elég hogy adja — és elég hogy követi. Oroszország kénytelen békés tanácsot adni, mert általa a berlini memorandumban elfoglalt álláspontnak annyira leszálltak az adtái, hogy a legilletékesebb helyről jött nyilatkozatok szerint a memorandum bukottnak tekinthető. A külügyi hivatalunkhoz közel álló »Wiener Abendpost« azt mondja, hogy a hatalmak elhatározták, miszerint a memorandum átnyújtását a portának egyelőre abban hagyják. Ezen szelíd kifejezés mellett sokkal határozottabban nyilatkozik Disraeli ma esti lapunkban megtávirt beszédében, hol azt mondja, hogy »a memorandum visszavonatott« vagy legalább is bizonytalan időre elnapoltatok. Ily körülmények között Oroszország nem űzhet harczias propagandát az Al-Dunán — ma legalább meglehet, holnap már másként változhatik a helyzet. Elég az hozzá, hogy Oroszország kénytelen békés tanácsokat adni Szerbiában, sőt — habár csak Andrássy kívánsága és unszolására — defavoyálni Csernojeff tábornokot. Ha már Oroszország kénytelen nem szive szerinti lépéseket tenni, Szerbia annál inkább kénytelen szive szerinti lépéseket nem tenni, azaz nem háborúzni és nem provokálni a törököt. Egyik kénytelenségből teszi azt, amit tesz, a másik kénytelenségből nem teszi, amit nem tesz . Szerbia moczczanni sem mer Oroszország biztatása nélkül. Már akármi okból cselekszik így Oroszország és ennek párán-