A Hon, 1876. október (14. évfolyam, 236-261. szám)
1876-10-14 / 247. szám
Kiadóhivatal , Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : ? hónapra................................................... id 6 hónapra................................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felfdfizetés negyedévenkint ... 1 » * Az fizetés az év folytán minden hónapban megkezdhetik de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttat Uk 247. szám, XIV. évfolyam. _______________________Reggeli kiadás. Budapest, 1876. Szombat, oct. 14. Hyeprii.es»... te.ch indas Barátok-tere, Athenacum-aplilas. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK ' " ^ szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. w Előfizetési felhívás s a. XIV-ilst évi folyamára. Félévre .... Negyedévre . . Egy héra ... Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenként................................. 12 frt 6 frt 2 frt 1 frt OS?" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre potai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig Csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON* kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon* kiadóhivatala, ámá, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, oct. 13. Adóink és az előirányzat. Mikor az alkotmányos államháztartást megkezdtük, 1867 végén, a következő adóhátralékaink voltak : A földadóban .... 21.913,237 frt. A háziadóban .... 3.121,887 . A jövedelmi adóban . . 2.567,707 . A személyes kereseti adóban 5.109,933 . Ez együtt: 32.712,764 frt. Sőt más apróbb adók hátralékát és az utólagos számadásokat is tekintetbe véve : 37.911,000 forintra ment az egyenes adók hátraléka azon év végén. Ha a nép túlterheltetését ebből akarnók megítélni, akkor arra a következtetésre jutnánk, hogy miután az egyenes adók hátraléka, az évi kivetés kétharmadát meghaladó, lévén akkor az egyenes adó összege 54 millió — tehát a nép adóképessége ki van merítve. Hogy ez sok tekintetben téves következtetés lett volna, bizonyítják a későbbi adatok. Mert a folyton növekedő adókövetelések daczára 1873 végén a hátralék 36.074,423 frt 1874 » » » 38.665,577 » 1875 » » » 41.155,692 » volt. Ez nagy összeg, de aránylag kisebb a kifizetett összeghez mérten, mint 1867-ben. Mert 1875-ben már 76 millió évi adó volt a nép vállain és ebből 71*17 milliót tényleg be is fizetett , ami, bár a hátralékok növekedtek, még is kedvezőbb : úgy absolute, mint relative a hátralékokhoz és az adófizetés erejéhez mérten egyaránt, mint az előbbi, bár kisebb hátralék. De, nevetséges dolog volna, ebből a gazdasági viszonyok javulására mutatni, hisz az adóhátralékok mégis csak növekedtek és a tények is ellenkezőt bizonyítnának , csak a nemzet erőfeszítésére, fizetési akaratára és a kimerülés cáfolatára akarunk kedvezőbb következtetést vonni, mi különben nem nyomja el egy aggasztó jel mutatkozását és ez az, hogy 1871-ig a hátralékok leapadtak 25.354.822 forintra , tehát négy év alatt apadtak 12 és félmillióval, míg azóta 15,8 millióval szaporodtak. Ez már sokkal aggasztóbb körülmény, hogy sem teljes figyelmünket ki ne érdemelje. Említek, hogy az egyenes adók összege 1867-ben 54 millió volt, minthogy 1873-ig az adó emelve nem jön, az évi eredmény csak a hátralékok törlesztésével növekedett, vagy 1872-ben már 2,2 millióval apadt. De az egyenes adók összege már 1873- ban volt: 59.611,643 frt. 1874- ben » : 68.361,753 » 1875- ben » : 71.170,019 » Itt újra meg kell jegyeznünk, hogy ez összegekben az évi adó és hátralék-törlesztés is benn foglaltatik és másfelől újra figyelmeztetnünk kell az olvasót, hogy a zárszámadások és pénztári kimutatások közt az adók tekintetében is tetemes eltérés van. Ugyanis a pénztári kimutatások a föntebb említett három évben, a következő eltérő adatokat mutatják: 1873: 64.947,000 forint. 1874: 66.782,000 , 1875: 69.619,148 . A zárszámadások eredménye a két utóbbi évre tehát kedvezőbb és 1873-tól 1875-ig a tényleges eredményben 101 2 millió jövedelmi emelkedést mutatnak. Úgy, hogy ha nem aggasztana a nagy hátralék, ezt egészen örvendetes eredménynek tekintenék és az új előirányzatra is kedvező következtetést vonhatnánk belőle, mert ha az említett három év közt 101/1 millió az emelkedés, akkor az 1877-re előirányzott, 86.700,423 forint nem tekinthető illusóriusnak ; mert ami az emelkedési arányon fölül maradó 51 milliót illeti, azt az új kataszter, a fényűzési adók, átalános jövedelmi pótadó és forgalmi adó nagy részben új forrású, új jövedelme nemcsak feléri, de még mintegy 6 milliót hagy a régi alapok netalán deficitjének fedezésére, mert ez adók közül egyik sem folyt be 1875-ben Tehát ezzel indokoltuk volna az előirányzat realitását, de csak a föntebbi feltevéssel és azon esetben, hogy ha a hátralékok tisztázása is, végre valahára eredményt fog fölmutatni ; mert máskülönben az e czimen ujonan előirányzott 4 millió ép oly illuzórius lesz, mint 1875-ben, mikor hasonlóan elő volt irányozva ez összeg és semmi sem folyt be belőle. De ismételjük, mindez csak oly erőfeszítéssel lehetséges, mely nem válik a nemzetgazdaság javára, bármily dicséretére válik a nemzet önmegtagadásának. Figyelmet érdemel itt egy körülmény : t. i. az ingatlan és ingó tőke megadóztatásának aránya. A föld és házadóból befolyt : 1873- ban: 39.268,549 forint 1874- ben : 45.453,855 , 1875- ben: 45.441,412 » A két utóbbi évben emelkedés helyett hanyatlás van, és ezt épen a földadó eredménye okozza. Az egyenes adók többi része az ingó tőkét és vállalkozást terheli (pl. még a bányaadóban is). Ezek jövedelmeztek : 1873- ban: 20.343,104 forintot 1874- ben: 22.907,898 , 1875- ben: 25.728,607 . Tehát az utóbbi két évben az ingó tőke és kereset több adót fizetett le aránylag, mint az ingatlan, de a jövedelmi emelkedés három év alatt ennél mégis csak 5*4 millió, mig az ingatlannál 61 millió, tehát mégis jobban van igénybe véve, illetőleg jobban fizeti az adóemelést most is az ingatlan, mint az ingó tőke, bár a kettő közötti adózási arány a közelebbi évek alatt javult. A fogyasztási adók nálunk szomorú képet adnak , mert míg az egyenes adók tetemes emelkedést mutatnak, igaz, hogy inkább a fizetési akarat, mint képesség fokozása miatt , a fogyasztási adóknál ezt nem tapasztaljuk. Mert már 1868-ban jövedelmeztek 12‘6’milliót és 1873- ban: 13.315,715 forint 1874- ben: 12.470,928 ; 1875- ben is : 13.255,860 forintnál többet nem jövedelmeztek. Ez a stationar állás, sőt gyakran észlelhető hanyatlás, veszedelmes jelenség. És ha Széll sem praeliminál e czimen többet 1877-re, 13.262.000 forintnál, ezzel bebizonyitá előirányzata realitását, de viszonyaink szomorú voltát is. H. S. — A hivatalnokok közt — mint a »P. Lloyd« értesül — gyakrabban előfordult, hogy a hitelezők javára lemondtak egy törvényben nyert azon kedvezményükről, hogy fizetésüknek csak 600 forinton felül való része foglalható le. Némely törvényszék ily nyilatkozat folytán exekucziót rendelt a 600 forinton aluli fizetésre is. Egy törvényszék azonban megtagadta az ez alapon kért végrehajtást s a semmitőszék ez utóbbi — egyedül jogos — felfogásnak adván igazat, ilynemű lemondásoknak többé nem lesz jogérvénye. — Osztrák képviselők a kiegyezésről. A brünni választókerület képviselői d’Elvert és dr. G iskr a tegnap beszámoló beszédet tartottak választóik előtt. Beszédeikből kiemeljük azon részeket, melyekben az Ausztria és Magyarország közti új kiegyezésről véleményeiket elmondották. D’Elvert határozottan ellene nyilatkozott a personáluniónak , az államtestnek ilyetén megrázkódtatásához úgymond ép oly kevéssé adná beleegyezését, mint a vámsorompók fölállításához. A 80 millió kérdésére vonatkozólag úgy nyilatkozott, hogy mert e kérdés 1867-ben nem oldatott meg, ez a jogi álláspontot nem ingathatja meg. Az Ítélőbíróság általi eldöntés neki is ellenére van , szintúgy nem tetszik neki a bank kettéosztása sem. Egy gazdasági területhez csak egy bank való s Magyarország igazságos igényei számára mindig meg lehet találni a kielégítés formáját. Giskra hasonló értelemben nyilatkozott a kiegyezésről. Magyarországnak a vámvisszatérítésekre vonatkozó igényeit jogosultaknak tartja. A tervezett új bankszervezetet olyan újításnak nevezi, mely a bankügy minden elveivel ellenkezik. A magyar pénzügyi gazdálkodás bizonyos példái, úgymond a szóló, az ottani kezelésre vonatkozólag nem adnak nekünk megnyugtatást, hogy bankjegyeinknek zsebünkben meg lesz-e azon értéke, melyet mi elfogadunk. Ily nemzetgazdasági monstrum valósításába ő soha sem adja beleegyezését. Ha államférfiaink — úgymond — azon veszélyes lejtőre mennének, hogy mint Tisza nemrég az országgyűlésen tette, kijelentenék, hogy a miniszterek a kiegyezésért solidaritást vállalnak, hogy a kiegyezési javaslatok egy elválaszthatatlan egészet képeznek, akkor ő, a bankjavaslatra való tekintetből, kénytelen lenne az úgynevezett kiegyezésnek ellene nyilatkozni. — A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, — melyen a kormány részéről Percze Béla igazságügyminiszter volt jelen — Axente választási ügyét tárgyalta, ki mint tudva van, nem jelent meg a képviselőházban az emlik felhívása daczára. Szilágyi Dezső emel szót először, s a jelenben Axentével szemben ugyanazon eljárást indítványozza, mit a ház Hodossiuval szemben követett, ki miután az elnök felhívására sem jelent meg a házban, mandátumát a képviselőház megszűntnek nyilvánítá. A jövőre nézve pedig törvényjavaslat által véli az ily ügyeket szabályozandóknak, s erre tervezetet nyújt be. Horváth Lajos a jelen eljárásra nézve elfogadja Szilágyi javaslatát, a törvényjavaslatot azonban inkább mint a választási törvény novelláját óhajtaná szőnyegre hozatni. Perczel Béla miniszter elfogadván az előterjesztést, a bizottság is hozzájárul elvileg. Ajavaslatot azonban Horváth javaslata szerint a választási törvényi novellájának alakjában fogja benyújtani, Axentére, valamint Hodossiyra és Mocsáry Gézára vonatkozólag a bizottság a törvény megalkotásáig semmi intézkedést nem fog javasolni a háznak. Ezzel az ülés véget ért. — Egy szerb lap Mileticsről. Az újvidéki »Szibszky Národ« a következőket írja : A ki Magyarországnak árulójává nem akar lenni, kinek felforgató czélzatai nincsenek , az teljesen és mindenben helyeselheti az indokokat, miket a kormányelnök az országgyűlésen kifejtett. A szerb-török háború igen meggondolatlan nézeteket hoz ugyan a napi politikai élet felszínére úgy némely szerb, mint a legtöbb nem szerb lapban ; azon álláspont azonban, melyet kormányunk a keleti kérdésben elfoglal és képvisel, egy öntudatos szerbnek sem szolgáltathat okot arra nézve, hogy azzal ellenkezzék. Ausztria-Magyarország mindkét kormánya a hármas szövetség terrénumán mozog, mely a keresztyének szabadságát, nevezetesen a törökországi szerbek szabadságát a török zsarnokság ellen az állami és polgári jogegyenlőség alapján képviseli. A hármas császári szövetség nem szól ugyan törökországi független államok alapításáról , ezt azonban Milán szerb fejedelem proklamatiója sem mondotta ki, melylyel Törökországnak megszente, hogy a szerb hadsereg a keresztyénség segélyére a törököknek a török határokon való kihágásai és kegyetlenkedései ellenében indul. Tisza miniszterelnök az Irányi képviselő interpellációjára adott válaszában erősen hangsúlyozta, hogy Magyarország kormánya azon elvet képviseli, hogy a török vadságnak vége vettessék, hogy a keresztyének állapota javíttassék a népek s hitfelekezetek jogegyenlőségének alapján, visszaverte a támadásokat is tehát, melyekkel a sajtó a pétervári kabinetet illeti. Majd így folytatja: Az osztrák-magyarországi szerbek ünnepélyesen visszautasítják maguktól azon politikai álláspontot, melyet dr. Mietics Szvetozár és dr. Polit párthíveikkel Ausztria-Magyarországgal szemben elfoglalnak. A mennyi kárt a törökök okoztak a szerbeknek Törökországban anyagi és erkölcsi tekintetben, ép annyit okozott a »Zastava« körül csoportosult szerencsétlen társaság a magy. kultuszminisztériumban lévő s a minisztériumon kivüli szövetségeseivel a szerbeknek. Minden rész, a mi eddig tudva van, s a mi az osztrák-magyarországi szerb népet ma tönkre teszi, csakis Miletics és párthiveinek tulajdonítható, s kizárólag nekik köszönhető. Isten büntetése el nem kerülhette az egyház ezen fölforgatóit , s bármennyire sajnáljuk is, hogy az eltévedteket föl nem világosíthatjuk s öntudatra nem ébreszthetjük,másrészről azonban igazságoságosaknak kell lennünk, s kimondjuk, hogy Tisza miniszterelnök ne maradjon csak az eddig tett lépéseinél, hanem alapjában gyökeresen gyógyítsa meg a szerb népet. A fölforgató pártnak kezeiből az összes eszközöket ki kell csavarni, melyekkel a nép fölött parancsol. — A külpolitikai helyzethez. Bécsből jelentik, hogy ott kedvezőleg ítélik meg a porta fegyverszüneti feltételeit s további tárgyalások alapjául ismerik el. — A Szerbiában levő kozák légió jelenleg 400 lovasból áll, kik kitünően vannak fölfegyverezve. — A Timok-hadsereg két bóra van ellátva élelmiszerekkel. — Schweinitz tábornok pétervári német nagykövet Bismarkkal való értekezés végett Berlinbe utazott. — A román hadügyminiszter elrendelte a territoriális hadsereg mozgósítását. Az összes román hadsereg a Duna mentén Galacz és Turnu-Szeverin között foglal állást. — Bisztics most, mikor a porta hajlandónak mutatja magát a fegyverszünetre, összegyűjteti ágenseivel az adatokat ama pusztításokról, melyeket állítólag a törökök végbe vittek Szerbiában. Ezen adatok szerint csak a knyazeváczi, zajcsári és zaglavaczi kerületekben 7 milió aranyra menő kárt tettek volna a törökök. A szerbek meg lehet úgy számítnak, hogy e károkat betudják majd egy netaláni hadi kárpótlásba. Feltűnő különben, hogy Risztics mindig olyankor szokott előállni a törökök rémetteiről való hírekkel és »adatok«-kal, mikor némi kilátás kezd mutatkozni a békére. A porta feltételei. Egy konstantinápolyi hivatalos sürgöny végre meghozta ma azon feltételeket, melyek alatt a porta hajlandó megkötni a hat hónapi fegyverszünetet : a szerbek ne szállják meg újra a török sereg kezében levő hadállásokat, tiltassék el a lőszer- és fegyverszállítás Szerbia és Montenegróba, tiltassék el idegen önkénytesek beözönlése s a két fejedelemség ne adjon semminemű segélyt a föllázadt tartományoknak. Első tekintetre is el fogja ismerni minden elfogulatlan figyelője az eseményeknek, hogy e feltételek nem csak méltányosak, de annyira a dolog természetéből következnek, hogy becsületes és őszinte békés szándékkal kötni fegyverszünetet, mely aztán a békére és nem a háború vezessen, e feltételek nélkül nem is lehet. A fegyverszünet, ha az a czélja, hogy tartama alatt a béke helyreállíttassék s nem az, hogy csak pihenőt engedjen a harczoló feleknek, hogy aztán annál nagyobb erővel rontsanak egymásra, nem szolgálhat arra, hogy egyik vagy másik félt a harcz folytatására még jobban előkészítse. A fegyverszünetnek a czélja: béke. Márpedig, ha a fönnebb jelzett föltételek vagy ezekhez hasonló intézkedések nélkül köttetnék meg a fegyverszünet, a czél nem, hanem annak épen ellenkezője éretnék el : a háború folytatása. Ha Szerbia és Montenegró hat hónapon keresztül háborítatlanul vonhatja magához Oroszországból az önkényteseket és hadszert, ha a két fejedelemség egy fél éven át háborítatlanul istápolhatja a fölkelést Herczegovinában és Boszniában — míg a porta kénytelen lábhoz tett fegyverrel tétlenül várakozni tavaszig , akkor még kevésbé lesz lehető szóba állni a szlávokkal a béke iránt, mint most. Még kevésbé fognak akkor hallani akarni a békéről. Ugyanazért most már jó alkalma van az ___A „HON“ TÁRCZÁJA.___ Gróf Mitó Imre és Kazinczy Gábor. Negyedik közlemény. III. Az ötvenes évek közepén a magyar ember számára, ha az idegen kormány szolgálatába nem akart lépni, nem volt más tér, melyen nyilvánosan működhetett volna, mint az irodalom. Legjobb elméink ennek útján járultak a nemzet ébrentartásához, a nemzeti érzet ápolásához és megmélyedéséhez. Soha sem virult qualitative oly átalánosan a magyar irodalom, mint ama különben szomorú években, és talán egyhamar nem is fogja ismét elérni annak intensivitását. De nem is csoda, hisz ez volt a gyűpont, melyre az összes szellemi sugarak irányultak, holott később a parliament, a kormánygépezet és számos azóta keletkezett nyilvános intézet legjobb ereink nagy részét elfoglalták ; mindamellett fokozódott a productió, de — ha nem csalatkozom — inkább mennyiség, mint minőség tekintetében. A közönség részvéte ugyanazon arányban növekedett akkor és apadt ahhoz képest mostanában. Az irodalomra nézve szép idők jártak akkor, midőn számos magyar család becsületbeli kötelességévé tette, minden jobb magyar könyvet megszerezni, de valamint a magyar viselet, úgy az irodalompártolás is csak múlandó divat volt ; amint amaz majdnem teljesen megszűnt, úgy emez is már a ritkább tünemények közé tartozik. Elolvassuk naponkint egy-két hírlap újdonságait, hogy a pletykára nézve au courant maradjunk, a többi szellemi élvezet vagy jobban mondva, jó könyvek elolvasása oly fölös luxus, mely nélkül igen-igen könnyen elvagyunk. Nagyon csekély azon hívek száma, kikre nézve az irodalmi élvezet valóságos benső szükség. Ti urak ! ha a czigánynak dobtok tizes bankót, ha a kártyaasztalt százasokkal elhalmozzátok, ha mindenféle sportra ezreket pazaroltok, és Ti hazám hölgyei ! kik évenkint ezreket fordítotok ruházatra, kik egy bálra százakat költötök , ne felejtkezzetek meg a lélekről, és juttassatok egy pár forintocskát az irodalomnak is ! Mert ha jól meggondoljátok, mégis ez tesz csak benneteket magyarokká, — ez képezi nemzeti palládiumunkat, mely köré csoportosulnunk kell, és mely, ha porba hull, elesünk vele mi is és megszűnünk nemzetnek lenni. Mikó és Kazinczy sokat foglalkoztak az irodalommal, és kedvencz tárgyukról minden levélben megemlékeznek. Hol egy uj művük, hol egyes adalékok, melyekkel egymás törekvéseiket támogatják, vagy azt, avagy tanácsot kérnek, adnak alkalmat levélírásra. Debreczeni Mártonnak egy költeménye volt, mint láttuk, a két férfiú közeledésének indoka. Némi összeköttetésben ugyan állottak már előbb is, mert már első (1855. márcz. 17-ki) levelében említi Kazinczy : »a Cseregának gondos őrizetem alatt állnak s Weér Farkas . . . által fogja excád venni a nagybecsű csomót alázatos köszönetemmel együtt.« Ez Cserei Mihály, a hires történetiró naplójára vonatkozik, melyet Mikó neki kölcsönzött, a melyet azonban a nemes gróf csak az idén kapta vissza az én kezemből. Cserei történeti művét ugyanis 1852 ben kiadta volt Kazinczy, és naplóját s egyéb műveit is szándékozta kiadni, de mint sok más, ez is abban maradt. Ugyanazon levélben értesíti Mikét egy nagy terjedelmű vállalatáról, melyre évek óta készülve volt : »Magyar Emlékíróim, a kiadó hanyagsága miatt, régóta hevernek befejezetlenül. I-ső füzetük Illésházy nádor magyar memoirjait adja, akik Mikó Ferenczéit, az excád kegyességéből leirt példány nyomán s egykét jó variáns fölhasználásával. A jövő hónapban, reményem, mindkettő átadatik a forgalomnak, mint eleje 40—50 éves kötetnek, mely utólag a közlött irók részletes biographiáját s jellemrajzát hozandja. Szabad-e e téren is exolád kegyes és bölcs segédkezését reménylenem ? Mikó Ferenczről annyi eltérő és bizonyosan hibás dolgot olvastam, hogy kétszeres öröm volna reám nézni azoknak rectificatiója. Hátha még fényes családa történelméhez reménylhetnék adatokat ! Én bizalommal nézek exolád kegyességének újabb bizonyságai elé , s egyedül azt esedezem, ne vonja meg tőlem engedelmét, hogy lelkes előde művét az utód tisztelt nevével koszoruzhassam meg, s ajánló soraimban halvány viszfényét láthassam az excád személye iránti érzéseimnek.« »Mikó Ferencz életéhez — irja Mikó Imre 1855 ápril 4-kén a forradalom vészes napjaiban hídvégi lakommal együtt családi levéltárunk is teljesen megsemmisittetvén — adatok nálam nem léteznek, írtam iránta gr. Kemény József és Kovács István hírneves történet-búvárjainkhoz, s mihelyt feleltek, azt azonnal kézbesíteni szerencsémnek fogom tartani. Mi Mikó Ferenczet illeti: rám nézve kétség kívül hízelgőbb volna őt úgy is mint magánjellemet, úgy is mint politikai közügy emberét fényben tündökölve látni ; azonban az igazság az egyéni vágyakon fölül áll, én saját kedvemért a történeti múzsa nyelvét, — hogy mást, mint valót beszéljen — feltartani nem óhajtom. Benkő ugyan tagadja a Mikola által felhozott fondorkodási vádat — én csak azt mondom : fiat justitia sat. — És itt következik ön nagybecsű levele során — Emlékíróinak kiadásával kapcsolatban — egy részemre kilátásba helyezett, rám nézve fölöttébb megtisztelő kitüntetés — mit őszintén szólva, kissé átallom elfogadni. Én ilyesekre irodalmunk irányában még ez után kívánnám magamat érdemesíteni.« Egyúttal értesíti Kazinczy egy hason irányú vállalatáról, és ahhoz kötött magasabb, társadalmi intenzióiról : »Nem vola eddig alkalmam tudatni, miként én is egy, önéhez hasonló vállalat kivitelén fáradozom . Erdély XVI. XVII. századbeli kiadatlan történetbőlt, úgy más kizárólag Erdélyt illető krónikákat, naplókat, kisebb történelmi adatokat évenként megjelenendő 28—30 évnyi kötetekben világ elébe bocsátani szándékozván. Indokaim , hogy ez által végvonaglásra jutott erdélyi irodalmunknak némi lendületet adjak, eddigi kutatásaimnak valamicske eredményét fölmutassam, hogy osztályomban, irodalmunk s különösen a hazai történetirodalom iránt egy kis érdeklettséget, parányi lelkesedést ébreszszek, hogy hazámfiai munkássági ösztönére példámmal is hassak sat. Ha ezek állnak, akkor ön és senki nem rászalandja, hogy gyenge erőmet nem csattam Magyarhonban megkezdett hasonló vállalatokhoz. Hogy Erdélyben minden irodalmi élet megszűnjék, részemről fájdalom nélkül soha nem tekinthetném ; nem avagy csak azon egy szempontért is, a mivel az itteni társnépeknek aránylag erős irodalmi életük van, mit a pesti magyar irodalom itt egyensúlyban tartani nem képes ; ezt csak egy tartományi s jelesen Kolozsvárt létező egyenlő belterjü irodalom teheti. Minő fáradsággal iparkodott Mikó eljárni Kazinczy kéréseiben és megbízásaiban, arról tanúskodik 1856. jun. 6-ki levele, melyben előbbi leveléhez pótlólag Mikó Ferencz életrajzi adatai tárgyában ezeket irja : »Adatok után . . . folyvást nyomozódtam — Kovás István az felelé e tárgybani levelemre, hogy Keménynél a Mikóianumok teljes egészként összegyüjtvék. Gr. Kemény megtalálásomra — úgy kell lenni — gyöngélkedő volta miatt nem válaszolt. E közben az ő gyűjteményeire hirtelen halála a hazai történettudományra nézve valószínűen gyászos hivatalosság zárpecsételete. Onnan tehát nem boldogulék. Két után remélek még némi adatokhoz jutni. Egyik : volt főkormányi allevéltárnok. Mike Sándor úr szives volt kérésemre a gondviselése alatti fejedelmi jegyzőkönyvekből (liber regius) némi kivonatokat összeállítani, miket én —mint teljes hitelveket — idezárni már ezúttal jónak láttam. Gr. Kemény Mikó Ujvárróli értekezésében vannak ugyan említve emez adatokon alapuló kisebbszerű tények; azonban az eredeti kútfők látása sem lesz fölösleges — ki tudja, hogy fogja ön ezeket czéljára fölhasználhatni ? Másik ! közelebbről értesülök, hogy az egykori királyi tábla levéltárában több, családunkat illető ősi levelek léteznek, mikhez rövid időn hozzájutni remélek , mihelyt módom lesz ezeket kezemhez kapni, a szükségesnek ítélendetteket önnek kézbesíteni nem kérem. A közelebb múlt napokban történelmi gyűjteményem I. kötetét megküldöttem önnek — kérem azt uj évi ajándékul szívesen fogadni— mellékelve bő kívánságomat is , hogy annak folytán Isten adjon jobb időket, mint milyeket a közelebb múltak Rózának.« 1856. jan. 19-kén kelt levelében megjegyzi Kazinczy : »Higgye el Exclád , gyakran ismételtük Toldyval : ha nem veszteség-e az a hazára, hogy Exclád polgárkoszorús cselekvősége igénybe vette eddigelé teljesen az irót.« — Azután áttér az imént emlitett küldeményre : »Óhajtám vala a nagybecsű kötet (Mikó : Adatok tára I. köt.) tartalmáról értesíttetnem, hogy némi észrevételeket tehessek annak idejében reá, így is szabadjon Exclád tudomására adnom. Az Eszterházy-Codex nem volt előttem ismeretlen ; Kovachich lemásoltatta azt a nemzeti múzeum számára, anélkül, hogy szerzőjét kinyomozhatta volna. Nekem sikerült az. Szamosközi magyar nyelvű feljegyzéseinek később, itt-ott átdolgozott vagy is inkább stylizált másolata az , miket én, ez eredetiből, rendezve immár sajtó alá késziték. A könyváros hanyagsága, ki azt megvevé, az ok, hogy eddigelé napfényre nem jött.« (Nem is jelent meg soha, sőt még a kézirat is, úgy látszik, elveszett. ..) »Az Enyedi Pál énekének töredékét,... én is kinyomattam már, toldalékul Mikóhoz. Az effélék miatt igen óhajtanám, ha Exclád, kinek körülményei a nemes akarat tetté válását megengedik, a következő kötetekre nézt meghallgatni méltóztatnék. Én utasításul fogadnám Exclád nézeteit, s Exclád au courant volna saját parányi törekvéseimmel. Most két tárgy foglal el. Egyik : Toldy munkáinak szerkesztése s kiadása, másik a Szamosközi halhatatlan érdemű nagy, latin, munkája. Toldy munkáinak kiadását ajándékba szeretném adni a roppant érdemű emberünknek, s szegény magam szívesen vállalkoznám egy kötet kinyomatására. Lehetne-e remény, hogy Exclád nemes hazájában némi részvétre lehetne számolni ? Toldy nyolc gyermek atyja, s tudjuk, hogy a pályán mit fut, koszorút igen, de kenyeret nem lehet keresni.« Erre Mikó 1856. febr. 4-kén azt felelé: »Fájó dolgokat vályon lehet-e örömet okozólag írni — mit mond ön élettapasztalata ? — Nekem nagy kedvetlenséget szerzett az Eszterházy-codex és Enyedi Pál éneke töredékének, ön, az enyimnél kétségtelenül sikerdúsabb munkássága kamatgyümölcsének megrövidítésével, általam történt közlése , mit én még csak nem is gyaníthatván, szíves bocsánatot szabadjon remélenem. Nekem ön, tisztelt barátom, csak Mikó és Illésházyról szólott, az előbbiektől egy igét sem. Ingyen sem gondolom, hogy akinek örömére oly lelkemből szeretnék valamicskét tenni, épen annak okoz zsenge vállalatom ily érzékeny sérelmet. Azonban, amely sebeket az események előre nem sejtett találkozása, — úgyszólván sorsszerű bonyolódása okoz, rendesen azok gyógyítják is meg. Szamosközynek koráról írt, szerintem is remek történetrajzait én is épen e napokban várom kezemhez a gr. Teleki Sámuel által Bécsben eredetijéből Késer, az éleseszü történetfürkész jegyzeteivel kiigazított másolatból gondosan leirottat is vállalatom III-kötetében oszlopzatosan latin és magyar szövegben kiadandót. Már e napokban átdolgozásához akarok kezdeni. Ön levele még elég jókor jött, hogy több fáradságot ok nélkül ne tegyek. Nekem egyedüli czélom , hogy ez és hasonlók közkincscsé váljanak, de nem az, hogy okvetetlen általam váljanak azzá. Gyűjteményem II. kötetét Borsos Tamás második Konstanczinápolyi útja — mi körülbelül 15- 18 nyomott ívre fog terjedni — székely adatok, eredeti törvényczikkek és okiratok teendik.