A Hon, 1876. október (14. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-14 / 247. szám

Kiadó­hivatal , Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, va­gy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : ? hónapra................................................... id 6 hónapra................................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felfd­fizetés negyedévenkint ... 1 » * Az f­izetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhetik de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttat Uk 247. szám, XIV. évfolyam. _______________________Reggeli kiadás. Budapest, 1876. Szombat, oct. 14. Hyeprii.es»..­. te.­ch indas Barátok-tere, Ath­enacum-aplilas. A lap szellemi részét illető minden közlemény a­ szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK ' " ^ szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. w Előfizetési felhívás s a. XIV-il­st évi folyamára. Félévre .... Negyedévre . . Egy hé­ra ... Az esti kiadás postai különküldéseért fe­lülfizetés évnegyedenként................................. 12 frt 6 frt 2 frt 1 frt OS?" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre potai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sítve tíz frtig Csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON* kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon* kiadóhivatala, ámá, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, oct. 13. Adóink és az előirányzat. Mikor az alkotmányos államháztartást megkezdtük, 1867 végén, a következő adó­hátralékaink voltak : A földadóban .... 21.913,237 frt. A háziadóban .... 3.121,887 . A jövedelmi adóban . . 2.567,707 . A személyes kereseti adóban 5.109,933 . Ez együtt: 32.712,764 frt. Sőt más apróbb adók hátralékát és az utólagos számadásokat is tekintetbe véve : 37.911,000 forintra ment az egyenes adók hátraléka azon év végén. Ha a nép túl­­terheltetését ebből akarnók megítélni, akkor arra a következtetésre jutnánk, hogy miután az egyenes adók hátraléka, az évi ki­vetés két­harmadát meghaladó, lévén akkor az egyenes adó összege 54 millió — tehát a nép adóképessége ki van merítve. Hogy ez sok tekintetben téves követ­keztetés lett volna, bizonyítják a későbbi adatok. Mert a folyton növekedő adókövetelé­sek daczára 1873 végén a hátralék 36.074,423 frt 1874 » » » 38.665,577 » 1875 » » » 41.155,692 » volt. Ez nagy összeg, de aránylag kisebb a kifizetett összeghez mérten, mint 1867-ben. Mert 1875-ben már 76 millió évi adó volt a nép vállain és ebből 71*17 milliót tényleg be is fizetett , ami, bár a hátralékok növekedtek, még is kedvezőbb : úgy absolute, mint relative a hátralékokhoz és az adófizetés erejéhez mérten egyaránt, mint az előbbi, bár kisebb hátralék. De, nevetséges dolog volna, ebből a gazdasági viszonyok javulására mutatni, hisz az adóhátralékok mégis csak növekedtek és a tények is ellenkezőt bizonyítnának , csak a nemzet erőfeszítésére, fizetési akaratá­ra és a kimerülés c­áfolatára ak­arunk ked­vezőbb következtetést vonni, mi különben nem nyomja el egy aggasztó jel mutatkozá­­sát és ez az, hogy 1871-ig a hátralékok le­apadtak 25.354.822 forintra , tehát négy év alatt apadtak 12 és félmillióval, míg az­óta 15,8 millióval szaporodtak. Ez már sokkal aggasztóbb körülmény, hogy sem teljes figyelmünket ki ne érdemelje. Említek, hogy az egyenes adók összege 1867-ben 54 millió volt, minthogy 1873-ig az adó emelve nem jön, az évi eredmény csak a hátralékok törlesztésével növekedett, vagy 1872-ben már 2,2 millióval apadt. De az egyenes adók összege már 1873- ban volt: 59.611,643 frt. 1874- ben » : 68.361,753 » 1875- ben » : 71.170,019 » Itt újra meg kell jegyeznünk, hogy ez összegekben az évi adó és hátralék-törlesztés is benn foglaltatik és másfelől újra figyelmez­tetnünk kell az olvasót, hogy a zárszámadá­sok és pénztári kimutatások közt az adók te­kintetében is tetemes eltérés van. Ugyanis a pénztári kimutatások a föntebb említett há­rom évben, a következő eltérő adatokat mu­tatják: 1873: 64.947,000 forint. 1874: 66.782,000 , 1875: 69.619,148 . A zárszámadások eredménye a két utób­bi évre tehát kedvezőbb és 1873-tól 1875-ig a tényleges eredményben 101­ 2 millió jöve­delmi emelkedést mutatnak. Úgy, hogy ha nem aggasztana a nagy hátralék, ezt egészen örvendetes eredménynek tekintenék és az új előirányzatra is kedvező következtetést von­hatnánk belőle, mert ha az említett három év közt 101/1 millió az emelkedés, akkor az 1877-re előirányzott, 86.700,423 forint nem tekinthető illusóriusnak ; mert a­mi az emel­kedési arányon fölül maradó 51 milliót illeti, azt az új kataszter, a fény­űzési adók, átalános jövedelmi pótadó és forgalmi adó nagy rész­ben új forrású, új jövedelme nemcsak feléri, de még mintegy 6 milliót hagy a régi alapok netalán­ defic­itjének fedezésére, mert ez adók közül egyik sem folyt be 1875-ben Tehát ezzel indokoltuk volna az elő­irányzat realitását, de csak a föntebbi felte­véssel és azon esetben, hogy ha a hátralé­kok tisztázása is, végre valahára ered­ményt fog fölmutatni ; mert máskülönben az e czimen ujonan előirányzott 4 millió ép oly illuzórius lesz, mint 1875-ben, mikor hason­­lóan elő volt irányozva ez összeg és­­ sem­mi sem folyt be belőle. De ismételjük, m­in­dez csak oly erő­feszítéssel lehetséges, mely nem válik a nem­zetgazdaság javára, bármily dicséretére válik a nemzet­­ önmegtagadásának. Figyelmet érdemel itt egy körülmény : t. i. az ingatlan és ingó tőke megadóztatásának aránya. A föld és házadóból befolyt : 1873- ban: 39.268,549 forint 1874- ben : 45.453,855 , 1875- ben: 45.441,412 » A két utóbbi évben emelkedés helyett hanyatlás van, és ezt épen a földadó eredmé­nye okozza. Az egyenes adók többi része az ingó tőkét és vállalkozást terheli (pl. még a bá­nyaadóban is). Ezek jövedelmeztek : 1873- ban: 20.343,104 forintot 1874- ben: 22.907,898 , 1875- ben: 25.728,607 . Tehát az utóbbi két évben az ingó tőke és kereset több adót fizetett le aránylag, mint az ingatlan, de a jövedelmi emelkedés há­rom év alatt ennél mégis csak 5*4 millió, mig az ingatlannál 6­1 millió, tehát mégis jobban van igénybe véve, illetőleg jobban fizeti az adóemelést most is az ingatlan, mint az ingó tőke, bár a kettő közötti adózási arány a kö­zelebbi évek alatt javult. A fogyasztási adók nálunk szomorú ké­pet adnak , mert míg az egyenes adók tete­mes emelkedést mutatnak, igaz, hogy inkább a fizetési akarat, mint képesség fo­kozása miatt , a fogyasztási adóknál ezt nem tapasztaljuk. Mert már 1868-ban jövedelmez­tek 12‘6’milliót és 1873- ban: 13.315,715 forint 1874- ben: 12.470,928 ; 1875- ben is : 13.255,860 forintnál többet nem jövedelmeztek. Ez a stationar állás, sőt gyakran észlelhető hanyatlás, ve­szedelmes jelenség. És ha Széll sem praeli­­minál e czimen többet 1877-re, 13.262.000 forintnál, ezzel bebizonyitá előirányzata realitását, de viszonyaink szomorú voltát is. H. S. — A hivatalnokok közt — mint a »P. Lloyd« értesül — gyakrabban előfordult, hogy a hi­telezők javára lemondtak egy törvényben nyert azon kedvezményükről, hogy fizetésüknek csak 600 forin­ton felül való része foglalható le. Némely törvény­szék ily nyilatkozat folytán exekucziót rendelt a 600 forinton aluli fizetésre is. Egy törvényszék azonban megtagadta az ez alapon kért végrehajtást s a sem­­mitőszék ez utóbbi — egyedül jogos — felfogásnak adván igazat, ilynemű lemondásoknak többé nem lesz jogérvénye. — Osztrák képviselők a kiegye­zésről. A brünni választókerület képviselői d’Elvert és dr. G i­s­k­r a tegnap beszámoló beszé­det tartottak választóik előtt. Beszédeikből kiemel­jük azon részeket, melyekben az Ausztria és Ma­gyarország közti új kiegyezésről véleményeiket el­mondották. D’Elvert határozottan ellene nyilatko­zott a personáluniónak , az államtestnek ilyetén megrázkódtatásához úgymond ép oly kevéssé adná beleegyezését, mint a vámsorompók fölállításához. A 80 millió kérdésére vonatkozólag úgy nyilatkozott, hogy mert e kérdés 1867-ben nem oldatott meg, ez a jogi álláspontot nem ingathatja meg. Az Ítélő­bíró­ság általi eldöntés neki is ellenére van , szintúgy nem tetszik neki a bank ketté­osztása sem. Egy gazdasági területhez csak egy bank való s Magyarország igaz­ságos igényei számára mindig meg lehet találni a ki­elégítés formáját. Giskra hasonló értelemben nyilatkozott a kiegyezésről. Magyarországnak a vámvissza­térítésekre vonatkozó igényeit jogosultaknak tartja. A tervezett új bank­szervezetet olyan újításnak nevezi, mely a bankügy minden elveivel ellenkezik. A magyar pénzügyi gazdálkodás bizonyos példái, úgy­mond a szóló, az ottani kezelésre vonatkozólag nem adnak nekünk megnyugtatást, hogy bankjegyeinknek zsebünkben meg lesz-e azon értéke, melyet mi elfoga­dunk. Ily nemzetgazdasági monstrum valósításába ő soha sem adja beleegyezését. Ha államférfiaink — úgymond — azon veszélyes lejtőre mennének, hogy mint Tisza nem­rég az országgyűlésen tette, kijelen­tenék, hogy a miniszterek a kiegyezésért solidaritást vállalnak, hogy a kiegyezési javaslatok egy elválaszt­hatatlan egészet képeznek, akkor ő, a bankjavaslatra való tekintetből, kénytelen lenne az úgynevezett ki­egyezésnek ellene nyilatkozni. — A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, — melyen a kormány részéről P­e­r­c­z­e­­ Béla igazság­ügyminiszter volt jelen — Axente választási ügyét tárgyalta, ki mint tudva van, nem jelent meg a kép­viselőházban az em­lik felhívása daczára. Szilágyi Dezső emel szót először, s a je­lenben Axentével szemben ugyanazon eljárást indít­ványozza, mit a ház Hodossiuval szemben követett, ki miután az elnök felhívására sem jelent meg a ház­ban, mandátumát a képviselőház megszűntnek nyil­­vánítá. A jövőre nézve pedig törvényjavaslat által véli az ily ügyeket szabályozandóknak, s erre terveze­tet nyújt be. Horváth Lajos a jelen eljárásra nézve elfogadja Szilágyi javaslatát, a törvényjavaslatot azonban inkább mint a választási törvény novelláját óhajtaná szőnyegre hozatni. P­e­r­c­z­e­l Béla miniszter elfogadván az elő­terjesztést, a bizottság is hozzájárul elvileg. A­­javas­latot azonban Horváth javaslata szerint a választási törvényi novellájának alakjában fogja benyújtani, Axentére, valamint Hodossiyra és Mocsáry Gé­zára vonatkozólag a bizottság a törvény megalkotá­sáig semmi intézkedést nem fog javasolni a háznak. Ezzel az ülés véget ért. — Egy szerb lap Mileticsről. Az újvidéki »Szibszky Národ« a következőket írja : A ki Magyarországnak árulójává nem akar lenni, kinek felforgató czélzatai nincsenek , az teljesen és min­denben helyeselheti az indokokat, miket a kormány­elnök az országgyűlésen kifejtett. A szerb-török há­ború igen meggondolatlan nézeteket hoz ugyan a napi politikai élet felszínére úgy némely szerb, mint a legtöbb nem szerb lapban ; azon álláspont azon­ban, melyet kormányunk a keleti kérdésben elfoglal és képvisel, egy öntudatos szerbnek sem szolgáltat­hat okot arra nézve, hogy azzal ellenkezzék. Ausz­­tria-Magyarország mindkét kormánya a hármas szö­vetség terrénumán mozog, mely a keresztyének sza­badságát, nevezetesen a törökországi szerbek sza­badságát a török zsarnokság ellen az állami és pol­gári jogegyenlőség alapján képviseli. A hármas csá­szári szövetség nem szól ugyan törökországi függet­len államok alapításáról , ezt azonban Milán szerb fejedelem proklamatiója sem mondotta ki, melylyel Törökországnak megszente, hogy a szerb hadsereg a keresztyénség segélyére a törököknek a török hatá­rokon való kihágásai és kegyetlenkedései ellenében indul. Tisza miniszterelnök az Irányi képviselő inter­­pellációjára adott válaszában erősen hangsúlyozta, hogy Magyarország kormánya azon elvet képviseli, hogy a török vadságnak vége vettessék, hogy a ke­resztyének állapota javíttassék a népek s hitfeleke­­zetek jogegyenlőségének alapján, visszaverte a táma­dásokat is tehát, melyekkel a sajtó a pétervári kabi­netet illeti. Majd így folytatja: Az osztrák-magyarországi szerbek ünnepélyesen visszautasítják maguktól azon politikai álláspontot, melyet dr. M­i­­­e­t­i­c­s Szve­­tozár és dr. Polit párthíveikkel Ausztria-Magyar­­országgal szemben elfoglalnak. A mennyi kárt a törökök okoztak a szerbeknek Törökországban anya­gi és erkölcsi tekintetben, ép annyit okozott a »Zas­­tava« körül csoportosult szerencsétlen társaság a magy. kultuszminisztériumban lévő s a minisztériu­mon kivüli szövetségeseivel a szerbeknek. Minden rész, a mi eddig tudva van, s a mi az osztrák-ma­­gyarországi szerb népet ma tönkre teszi, csakis Miletics és párthiveinek tulaj­donítható, s ki­zárólag nekik köszönhető. Isten büntetése el nem kerülhette az egyház ezen fölforgatóit , s bármennyi­re sajnáljuk is, hogy az eltévedteket föl nem világosít­hatjuk s öntudatra nem ébreszthetjük,másrészről azon­ban igazságoságosaknak kell lennünk, s kimondjuk, hogy Tisza miniszterelnök ne maradjon csak az eddig tett lépéseinél, hanem alapjában gyökeresen gyógyítsa meg a szerb népet. A fölforgató pártnak ke­­zeiből az összes eszközöket ki kell csavarni, melyekkel a nép fölött pa­rancsol. — A külpolitikai helyzethez. Bécsből jelentik, hogy ott kedvezőleg ítélik meg a porta fegy­verszüneti feltételeit s további tárgyalások alapjául ismerik el. — A Szerbiában levő kozák légió jelenleg 400 lovasból áll, kik kitünően vannak föl­fegyverezve. — A Timok-hadsereg két bóra van ellátva élelmi­szerekkel. — Schweinitz tábornok pétervári német nagy­követ Bismarkkal való érteke­zés végett Berlinbe utazott. — A román hadügy­miniszter elrendelte a territoriális hadsereg mozgó­sítását. Az összes román hadsereg a Duna mentén Galacz és Turnu-Szeverin között foglal állást. — B­i­s­z­t­i­c­s most, mikor a porta hajlandónak mutatja magát a fegyverszünetre, összegyűjteti ágenseivel az adatokat ama pusztításokról, melyeket állítólag a törökök végbe vittek Szerbiában. Ezen adatok sze­rint csak a knyazeváczi, zajcsári és zaglavaczi kerü­letekben 7 milió aranyra menő kárt tettek volna a tö­rökök. A szerbek meg lehet úgy számítnak, hogy e károkat betudják majd egy netaláni hadi kárpótlás­ba. Feltűnő különben, hogy Risztics mindig olyankor szokott előállni a törökök rémetteiről való hírekkel és »adatok«-kal, mikor némi kilátás kezd mutat­kozni a békére. A porta feltételei. Egy konstantinápolyi hivatalos sürgöny végre meghozta ma azon feltételeket, melyek alatt a porta hajlandó megkötni a hat hónapi fegyverszünetet : a szerbek ne szállják meg újra a török sereg kezében levő hadállásokat, tiltassék el a lőszer- és fegyverszállítás Szer­bia és Montenegróba, tiltassék el idegen ön­­kénytesek beözönlése s a két fejedelemség ne adjon semminemű segélyt a föllázadt tarto­mányoknak. Első tekintetre is el fogja ismerni min­den elfogulatlan figyelője az eseményeknek, hogy e feltételek nem csak méltányosak, de annyira a dolog természetéből következnek, hogy becsületes és őszinte békés szándékkal kötni fegyverszünetet, mely aztán a bé­kére és nem a háború vezessen, e feltételek nélkül nem is lehet. A fegyverszünet, ha az a czélja, hogy tartama alatt a béke helyreállíttassék s nem az, hogy csak pihenőt engedjen a harczoló­­ feleknek, hogy aztán annál nagyobb erővel­­ rontsanak egymásra, nem szolgálhat arra, hogy egyik vagy másik félt a harcz folytatá­sára még jobban előkészítse. A fegyverszü­netnek a czélja: béke. Márpedig, ha a fön­­nebb jelzett föltételek vagy ezekhez hasonló intézkedések nélkül köttetnék meg a fegyver­­szünet, a czél nem, hanem annak épen ellen­kezője éretnék el : a háború folytatása. Ha Szerbia és Montenegró hat hónapon keresztül háborítatlanul vonhatja magához Oroszországból az önkényteseket és hadszert, ha a két fejedelemség egy fél éven át hábo­rítatlanul istápolhatja a fölkelést Herczegovi­­nában és Boszniában — míg a porta kényte­len lábhoz tett fegyverrel tétlenül várakozni tavaszig , akkor még kevésbé lesz lehető szó­ba állni a szlávokkal a béke iránt, mint most. Még kevésbé fognak akkor hallani akarni a békéről. Ugyanazért most már jó alkalma van az ___A „HON“ TÁRCZÁJA.___ Gróf Mitó Imre és Kazinczy Gábor. Negyedik közlemény. III. Az ötvenes évek közepén a magyar ember szá­mára, ha az idegen kormány szolgálatába nem akart lépni, nem volt más tér, melyen nyilvánosan működ­hetett volna, mint az irodalom. Legjobb elméink en­­nek útján járultak a nemzet ébrentartásához, a nem­zeti érzet ápolásához és megmélyedéséhez. Soha sem virult qualitative oly átalánosan a magyar irodalom, mint ama különben szomorú években, és talán egy­hamar nem is fogja ismét elérni annak intensivitását. De nem is csoda, hisz ez volt a gyűpont, melyre az összes szellemi sugarak irányultak, holott később a parliament, a kormánygépezet és számos azóta kelet­kezett nyilvános intézet legjobb ereink nagy részét elfoglalták ; mindamellett fokozódott a productió, de — ha nem csalatkozom — inkább mennyiség, mint minőség tekintetében. A közönség részvéte ugyan­azon arányban növekedett akkor és apadt ahhoz ké­pest mostanában. Az irodalomra nézve szép idők jártak akkor, midőn számos magyar család becsület­beli kötelességévé tette, minden jobb magyar köny­vet megszerezni, de valamint a magyar viselet, úgy az irodalompártolás is csak múlandó divat volt ; a­mint amaz majdnem teljesen megszűnt, úgy emez is már a ritkább tünemények közé tartozik. Elolvassuk naponkint egy-két hírlap újdonságait, hogy a plety­kára nézve au courant maradjunk, a többi szellemi élvezet vagy jobban mondva, jó könyvek elolvasása oly fölös luxus, mely nélkül igen-igen könnyen elva­gyunk. Nagyon csekély azon hívek száma, kikre néz­ve az irodalmi élvezet valóságos benső szükség. Ti urak ! ha a czigánynak dobtok tizes bankót, ha a kártyaasztalt százasokkal elhalmozzátok, ha minden­féle sportra ezreket pazaroltok, és Ti hazám hölgyei ! kik évenkint ezreket fordítotok ruházatra, kik egy bálra százakat költötök , ne felejtkezzetek meg a lé­le­k­r­ő­l, és juttassatok egy pár forintocskát az iro­dalomnak is ! Mert ha jól meggondoljátok, mégis ez tesz csak benneteket magyarokká, — ez képezi nemzeti palládiumunkat, mely köré csoportosulnunk kell, és mely, ha porba hull, elesünk vele mi is és megszűnünk nemzetnek lenni. Mikó és Kazinczy sokat foglalkoztak az iro­dalommal, és kedvencz tárgyukról minden levélben megemlékeznek. Hol egy uj művük, hol egyes adalé­kok, melyekkel egymás törekvéseiket támogatják, vagy azt, avagy tanácsot kérnek, adnak alkalmat le­vélírásra. Debreczeni Mártonnak egy költeménye volt, mint láttuk, a két férfiú közeledésének indoka. Némi összeköttetésben ugyan állottak már előbb is, mert már első (1855. márcz. 17-ki) levelében említi Kazinczy : »a Cseregának gondos őrizetem alatt állnak s Weér Farkas . . . által fogja excád venni a nagybecsű csomót alázatos köszönetemmel együtt.« Ez Cserei Mihály, a hires történetiró nap­lójára vonatkozik, melyet Mikó neki kölcsönzött, a melyet azonban a nemes gróf csak az idén kapta vissza az én kezemből. Cserei történeti művét ugyan­is 1852 ben kiadta volt Kazinczy, és naplóját s egyéb műveit is szándékozta kiadni, de mint sok más, ez is abban maradt. Ugyanazon levélben értesíti Mikét egy nagy terjedelmű vállalatáról, melyre évek óta készülve volt : »M­agyar Emlékíróim, a kiadó hanyagsága miatt, régóta hevernek befeje­zetlenül. I-ső füzetük Illésházy nádor ma­gyar memoirjait adja, a­k­ik Mikó Ferenczéit, az excád kegyességéből leirt példány nyomán s egy­két jó variáns fölhasználásával. A jövő hónapban, re­mény­em, mindkettő átadatik a forgalomnak, mint eleje 40—50 éves kötetnek, mely utólag a közlött irók részletes biographiáját s jellemrajzát hozandja. Szabad-e e téren is exolád kegyes és bölcs segédkezé­­sét reménylenem ? Mikó Ferenczről annyi eltérő és bizonyosan hibás dolgot olvastam, hogy kétszeres öröm volna reám nézni azoknak rectificatiója. Hátha még fényes családa történelméhez reménylhetnék adatokat ! Én bizalommal nézek exolád kegyességé­nek újabb bizonyságai elé , s egyedül azt esedezem, ne vonja meg tőlem engedelmét, hogy lelkes előde művét az utód tisztelt nevével koszoruzhassam meg, s ajánló soraimban halvány viszfényét láthassam az excád személye iránti érzéseimnek.« »Mikó Ferencz életéhez — irja Mikó Imre 1855 ápril 4-kén a forradalom vészes napjaiban hídvégi lakommal együtt családi levéltárunk is teljesen meg­­semmisittetvén — adatok nálam nem léteznek, írtam iránta gr. Kemény József és Kovács István hírneves történet-búvárjainkhoz, s mihelyt feleltek, azt azon­nal kézbesíteni szerencsémnek fogom tartani. Mi Mikó Ferenczet illeti: rám nézve kétség kívül hízel­gőbb volna őt úgy is mint magánjellemet, úgy is mint politikai közügy emberét fényben tündökölve látni ; azonban az igazság az egyéni vágyakon fölül áll, én saját kedvemért a történeti múzsa nyelvét, — hogy mást, mint valót beszéljen — feltartani nem óhajtom. Benkő ugyan tagadja a Mikola által felho­zott fondorkodási vádat — én csak azt mondom : fiat justitia sat. — És itt következik ön nagybecsű levele során — Emlékírói­nak kiadásával kap­csolatban — egy részemre kilátásba helyezett, rám nézve fölöttébb megtisztelő kitüntetés — mit őszintén szólva, kissé átallom elfogadni. Én ilyesekre iro­dalmunk irányában még ez után kívánnám ma­gamat érdemesíteni.« Egyúttal értesíti Kazinczy egy hason irányú vállalatáról, és ahhoz kötött magasabb, társadalmi intenzióiról : »Nem vola eddig alkalmam tudatni, mi­ként én is egy, önéhez hasonló vállalat kivitelén fá­radozom . Erdély XVI. XVII. századbeli kiadatlan történetb­őlt, úgy más kizá­rólag Erdélyt illető krónikákat, nap­lókat, kisebb történelmi adatokat évenként megj­elenendő 28—30 évnyi kö­tetekben világ elébe bocsátani szán­dékozván. Indokaim , hogy ez által végvonaglásra jutott erdélyi irodalmunknak némi lendületet adjak, eddigi kutatásaimnak valamicske eredményét fölmu­tassam, hogy osztályomban, irodalmunk s különösen a hazai történetirodalom iránt egy kis érdeklettséget, parányi lelkesedést ébreszszek, hogy hazámfiai mun­kássági ösztönére példámmal is hassak sat. Ha ezek állnak, akkor ön és senki nem rászalandja, hogy gyenge erőmet nem csattam Magyarhonban megkez­dett hasonló vállalatokhoz. Hogy Erdélyben minden irodalmi élet megszűnjék, részemről fájdalom nélkül soha nem tekinthetném ; nem avagy csak azon egy szempontért is, a mivel az itteni társnépeknek arány­lag erős irodalmi életük van, mit a pesti magyar irodalom itt egyensúlyban tartani nem képes ; ezt csak egy tartományi s jelesen Kolozsvárt létező egyen­lő belterjü irodalom teheti. Minő fáradsággal iparkodott Mikó eljárni Ka­zinczy kéréseiben és megbízásaiban, arról tanúskodik 1856. jun. 6-ki levele, melyben előbbi leveléhez pót­lólag Mikó Ferencz életrajzi adatai tárgyában eze­ket irja : »Adatok után . . . folyvást nyomozódtam — Kovás István az felelé e tárgybani levelemre, hogy Keménynél a Mikóianumok teljes egészként össze­­gyüjtvék. Gr. Kemény megtalálásomra — úgy kell lenni — gyöngélkedő volta miatt nem válaszolt. E közben az ő gyűjteményeire hirtelen halála a hazai történettudományra nézve valószínűen gyászos hiva­talosság zárpecsétel­ete. Onnan tehát nem boldogu­­lék. Két után remélek még némi adatokhoz jutni. Egyik : volt főkormányi allevéltárnok­­. Mike Sán­dor úr szives volt kérésemre a gondviselése alatti fe­jedelmi jegyzőkönyvekből (liber regius) némi kivona­tokat összeállítani, miket én —mint teljes hitelveket — idezárni már ezúttal jónak láttam. Gr. Kemény Mikó­ Ujvárróli értekezésében vannak ugyan em­lítve emez adatokon alapuló kisebbszerű tények; azonban az eredeti kútfők látása sem lesz fölösleges — ki tudja, hogy fogja ön ezeket czéljára fölhasznál­hatni ? Másik ! közelebbről értesülök, hogy az egy­kori királyi tábla levéltárában több, családunkat il­lető­­ ősi levelek léteznek, mikhez rövid időn hoz­zá­jutni remélek , mihelyt módom lesz ezeket kezem­hez kapni, a szükségesnek ítélendetteket önnek kéz­besíteni nem kérem. A közelebb múlt napokban történelmi gyűjte­ményem I. kötetét megküldöttem önnek — kérem azt uj évi ajándékul szívesen fogadni­­— mellékelve bő kívánságomat is , hogy annak folytán Isten adjon jobb időket, mint milyeket a közelebb múltak Rózá­nak.« 1856. jan. 19-kén kelt levelében megjegyzi Ka­zinczy : »Higgye el Exclád , gyakran ismételtük Tol­­dyval : ha nem veszteség-e az a hazára, hogy Exclád polgárkoszorús cselekvősége igénybe vette eddigelé teljesen az irót.« — Azután áttér az imént emli­tett küldeményre : »Óhajtám vala a nagybecsű kötet (Mikó : Adatok tára I. köt.) tartalmáról értesíttet­­nem, hogy némi észrevételeket tehessek annak idejé­ben reá, így is szabadjon Exclád tudomására adnom. Az Eszterházy-Codex nem volt előttem ismeretlen ; Kovachich lemásoltatta azt a nemzeti múzeum szá­mára, anélkül, hogy szerzőjét kinyomozhatta volna. Nekem sikerült az. Szamosközi magyar nyelvű feljegyzéseinek később, itt-ott átdolgozott vagy is inkább stylizált másolata az , miket én, ez eredeti­ből, rendezve immár sajtó alá késziték. A könyvá­ros hanyagsága, ki azt megvevé, az ok, hogy eddigelé napfényre nem jött.« (Nem is jelent meg soha, sőt még a kézirat is, úgy látszik, elveszett. ..) »Az E­n­y­e­d­i Pál énekének töredékét,... én is ki­nyomattam már, toldalékul Mikóhoz. Az ef­félék miatt igen óhajtanám, ha Exclád, kinek körül­ményei a nemes akarat tetté válását megengedik, a következő kötetekre nézt meghallgatni méltóztatnék. Én utasításul fogadnám Exclád nézeteit, s Exclád au courant volna saját parányi törekvéseimmel. Most két tárgy foglal el. Egyik : Toldy munkáinak szer­kesztése s kiadása, másik a Szamosközi halhatatlan érdemű nagy, latin, munkája. Toldy munkáinak kiadását ajándékba szeretném adni a roppant érdemű emberünknek, s szegény magam szívesen vállalkoznám egy kötet kinyomatására. Lehetne-e re­mény, hogy Exclád nemes hazájában némi részvétre lehetne számolni ? Toldy nyolc­ gyermek atyja, s tud­juk, hogy a pályán mit fut, koszorút igen, de kenye­ret nem lehet keresni.« Erre Mikó 1856. febr. 4-kén azt felelé: »Fájó dolgokat vályon lehet-e örömet okozólag írni — mit mond ön élettapasztalata ? — Nekem nagy kedvetlenséget szerzett az Eszterházy-codex és Enyedi Pál éneke töredékének, ön, az enyimnél két­ségtelenül sikerdúsabb munkássága kamatgyümöl­csének megrövidítésével, általam történt közlése , mit én még csak nem is gyaníthatván, szíves bocsá­natot szabadjon remélenem. Nekem ön, tisztelt bará­tom, csak Mikó és Illésházyról szólott, az előbbiek­től egy igét sem. Ingyen sem gondolom, hogy a­ki­nek örömére oly lelkemből szeretnék valamicskét tenni, épen annak okoz zsenge vállalatom ily érzé­keny sérelmet. Azonban, a­mely sebeket az események előre nem sejtett találkozása, — úgy­szólván sorsszerű bo­­nyolódása okoz, rendesen azok gyógyítják is meg. Szamosközynek koráról írt, szerintem is re­mek történetrajzait én is épen e napokban várom kezemhez a gr. Teleki Sámuel által Bécsben eredeti­jéből Késer, az éleseszü történetfürkész jegyzeteivel kiigazított másolatból gondosan leirottat is vállala­tom III-kötetében oszlopzatosan latin és magyar szö­vegben kiadandót. Már e napokban átdolgozásához akarok kezdeni. Ön levele még elég jókor jött, hogy több fáradságot ok nélkül ne tegyek. Nekem egyedüli czélom , hogy ez és hasonlók közkincscsé váljanak, de nem az, hogy okvetetlen általam váljanak azzá. Gyűjteményem II. kötetét Borsos Tamás má­sodik Konstanczinápolyi útja — mi körülbelül 15- 18 nyomott ívre fog terjedni — székely adatok, ere­deti törvényczikkek és okiratok teendik.

Next