A Hon, 1877. február (15. évfolyam, 30-52. szám)
1877-02-01 / 30. szám
30. szám. XV. évfolyam, Itladó-hivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra............................................6 írt ki. 6 hónapra................................................. » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás Duapest, 1877. Csütörtök, febr. 1. iroda: Barátok tere, Athenaeum-éphisi. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, jan. 31. A bécsi bankügyi tárgyalások lázas izgatottságban tartják a közvéleményt. Minisztereink vagy kiegyeznek becsülettel az osztrák fél- és a nemzeti bankkal, — vagy meghozzák az önálló magyar jegybankról szóló törvényjavaslatot, — vagy leköszönnek. Valamelyiknek a három eset közül be kell következni. Sok emberrel beszéltünk, sokféle véleményt kellett feljegyeznünk e kérdésben. Egyik így szólt: én kívánom, hogy a magyar önálló bank létrejöjjön, mert tudom, hogy van tehetségünk hozzá. Én is el vagyok szánva az alapjához teljes tehetségem szerint hozzájárulni, s ha mindenki hasonlóan tesz, könnyen kiteremtjük idehaza a hozzá való alapot. Kényszeríteni fogunk mindenkit tenni, ahol az kötelesség. S a külföld tőkepénze is, ha észreveszi, hogy sját erőnk nincs kifogyva, örömest fog hozzá csatlakozni. A rázkódástól nem félek. Ami férges, hadd hulljon le, nő helyette egészséges. Egyszer el kell kezdenünk azt. Mentül később, annál nehezebb. (Ez a legbiztatóbban hangzó vélemény.) A másik így szól: én kívánom, hogy a magyar önálló bank létrejöjjön, mert azt várom tőle, hogy a nagy kamatú adósságaimtól megszabadítson. (Ennek is igaza van, de már ez nem olyan buzdító, mert ez nem a bank létrehozásán akar segíteni, mint inkább a létrejötte után czélszerű hasznát akarja venni annak.) A harmadik csak theoretikus: ő se részvényes nem akar lenni a magyar banknál, se pénzt nem akar tőle kölcsönözni, neki csak tanulmányai vannak, amikra a meggyőződésre vezették, hogy egyedül az önálló nemzeti bank segíthet Magyarország pénzügyein. (Ez már hideg lelkesítő.) A negyedik aztán már kételkedik a nemzeti önálló bank felállításának üdvös voltában. Azt mondja, neki nincs pénze, nem járulhat hozzá, úgy tudja, hogy a környéké-ben másnak sincs. A külpénzpiaczok hidegen fogadnak bennünket. Fél a fiaskótól. (Ez már csüggesztő.) Az ötödiknek van pénze, de nincs bizodalma. Fél a felállított önálló bank elbukásától a bekövetkező pénzügyi harczban, amit ki nem kerülünk s nem bízik a saját bölcsességünkben, tapasztalatunkban és pénzügyi versatusságunkban. (Ez már izgató hatással bántja lelkünket.) A hatodik pláne jajgat és sopánkodik , már adós. Tartozik az osztrák nemzeti banknak. Azt hiszi, hogy az rögtön felmondja a hitelt a magyarországi jó adósoknak, takarékpénztáraknak s tömeges bukást jósol előre. Ha már most csak arról volna szó, hogy egyik vélemény a másikat eldálja! De az a kérdés,hogy a hat közül, melyik képviseli a nemzet zömét? melyik adja vissza a birtokos, az iparűző, a vállalkozó elhatározását ? Ezt megtudni a kötelessége minden országgyűlési képviselőnek.Egy ember, még ha kormány férfi is, minden helyzetet, minden állapotot nem ismerhet. De négyszáz ember ismerheti négyszáz kerületét. Akár marad meg ez a kormány, akár jön utána egy másik, mind a kettőre nézve csak ez a két eset foroghat fönn: vagy egy olyan jegyezési tervezetet terjeszteni az országgyűlés elé, mely Magyarország érdekeinek, becsületének megfelel, vagy az önálló nemzeti bankot felállítani. Az ország képviselői ismerik a helyzetet saját körükben: ők tudják melyikre szavazzanak, melyiket vessék el ? Ha akár ez a kormány, akár egy másik oly módját találja Magyarország pénzügyei biztosításának, jogos igényei kielégítésének, mely a társállammal békés együtélhetést nemzetgazdászati téren is biztosítja , akár pártunk vezéreiből álljon ez a kormány, akár politika, ellenfelünk legyen az, törekvését nem fogjuk megzavarni. Ha saját vezérünk.Teszt osztozunk abban a — reászórt sárban, amit okvetlenül megkap kíméletlen ellenfeleitől ; ha ellenfelünk lesz, nem fogjuk azt a sarat a fejére szórni, — mert őszintén óhajtjuk, hogy a két monarchia közt e téren is béke és egyetértés legyen. De ha a viszonyok odakényszerítik akár ezt a kormányt, akár az utána következőt; ha a képviselőház a nemzet zömének véleményét akként mondja ki, hogy inkább választja a pénzügyi liketot most és mindjárt — akkor — mint minden harcz idején — nem fogunk ismerni más kötelességet, mint a becsületes közkatonáét, a ki nem kérdezi : ” győzünk-e, vesztünk-e a megkezdett csatában? hanem megy, a, hovamenni, kell; s akkor azután ám legyen harcz egész az utolsó — nem »késig« hanem az utolsó ezüst kanálig; akár barátaink, akár nem barátaink lesznek is a magyar kormányon; mert ebben a harczban Magyarországnak, ha megkezdi, kudarczot vallani nem szabad. E két alternativa előtt állunk. h. Tudjukj hogy vannak, a kik inkább szeretnék it_egyMiar.tv%dikat. Tudniillik megmarasztaniezt a kormányt egy »rgsz« . kiegyezés mellett, hogy aztán legyen in infinitum kit ütni s bajaink kiforrásáért felelőssé tenní ni. — De „hisszük, hogy azoknak nem lesz meg ez az ör 'me. f* Mondjuk ki azonban határozottan, hogy mit óhajtunk. Leginkább óhajtanék azt, hogy az osztrák alkotmányos pártok és pénzügyi körök belássák annak szükségét, hogy Magyarország jogosító1 igényeinek kielégitése az ő monarchiájuk jólétével szorosan összefügg s a bankügyben fogadják el azon szempontot, mely Magyar^igen is^ Ausztriában is, védelmezhet^ha komoly és becsületes hazafiak az igazság és méltányosság mellett nem irtóznak sorompóba lépni. Ennek az óhajtásunknak a teljesítéséhez van azonban a legkisebb reménységünk. Az osztrák sajtó és parlament odaát még jobban felpaprikázta a néphangulatot, mint mi nálunk, s csodának kellene történni, ha az ily hirtelen megfordult volna. Azaazégetbej, aztán óhajtjuk, hogy az önálló nemzeti bijnk létrehozatalához hozzálássunk minden tőlünk telhető eszközzel. Hoz-■ ------,r-«-- mm. _ juhik - • a -zunk áldozatot, vegyük elő megtakarított érezpénzünket (minden háznál van az!) adjuk oda ezüstünket, aranyunkat , sőt ha kell törvényhozás útján rójuk ki »nemzeti kölcsönképen« a bankalaphoz szükséges összegnek legalább felét, s hajtsuk be azt vaskézzel, akkor a másik felét megkapjuk a külföld pénzpiaczaitól. A magunk bankjának ügyvezetésénél aztán legyünk rigorosusok, sőt puritánok , tudva azt, hogy ellenségeink annak megbuktatására mindent el fognak követni s tudva azt, hogy annak alapjába le van téve utolsó fillérünk, asszonyaink ékszerei, a cselédek megtakarított bére, a napszámos garasa, a templomok áldozatkelyhe és a nemzeti becsület. Ez, amihez már erősebb reményünk van, bár nagyobb erőfeszítést, lemondást igényel. S ha egyik sem lehet, akkor remény-jük, hogy a Tisza-kormány leköszön. Eddig is, hónapok óta, áldozat volt ott maradnia. Áldozat a hazának, áldozat a trónnak, áldozat a közügynek. De minden áldozatképességnek van határa, melyen túl azt mind ama három sem követelheti egyes emberektől. Folytonosan öt oldalról rátámadó ellenzék által szidalmaztatni, oly modorban, melyet magánember magánügyében egy óráig sem tűrne ; szidatni ugyanazért a dologért, ha megteszi, és ha megtenni elmulasztja ; mesterségesen élesztett izgatásokkal, barát nélkül, pártoló nélkül, szemközt úszni ; gyanusittatni fönn és alant ; denunciáltatni a trón előtt és a nemzet előtt szenkint elrohasztatni; s annyi önfeláldozásért semmit sem nyerni a közügy, az ország, a trón javára, egy önző megcsökönösült, malitiosus szövetségestárs részéről, ki csak magát akarja föntartani, minket pedig elejtve akar látni : — noha ennek a küzdelemnek a folytatásához van kedve a jelen kormányférfiaknak , bámulni fogom a lelki erejüket, ha odaadásuk előtt meghajlok . —de nem tartom azt lehetőnek. Jákai Mór. — A bank kérdés iránti alkudozások felől puszta kombinácziók érkeztek ma Budapestre. A kormány itthon időző tagjai estig nem kaptak a Bécsben történtekről semmi részletes értesítést, s azt bizonyosnak tartották, hogy döntés mindez ideig nem következett be. Nincs kétség azonban a felől, hogy ez már csak igen rövid idő kérdése lehet, s a mi az eshetőségeket. iiLlLji£m_Véüi,k csalódni, ha azt'hiszszük, hogy'a’káU;;etnek mgfelelőbb az a felfogás, mely - n a m bízik az osztrák bankkal való meg alpl^itKjäphefli- Ismételjük, különben, hogy minderre választ hoznak a legközelebbi napok s itt csak egy hir felsorolására szorítkozunk, arra, a melyet de I. Pretis estélyéről hoz a »N. fr. Pr.» nyomán a »Lt.« egy távirata. Tegnap este — igy szól e hir — megvolt De Pretis urnál az előre hirdetett diner, amelyen a házigazdán kívül Auersperg és Lasser miniszterek, továbbá Pipitz, Wodianer és Lucam urak s önkényt érthetőleg az itt levő magyar miniszterek vettek részt. A diner után az urak néhány óráig együtt maradtak, a bankkérdés megbeszélése végett. Azután a magyar miniszterek részt vettek lord Buchanan angol nagykövet estélyén. A történt nyilatkozatok szerint a dolgok nem állanak roszul. Ma d. u. 1/*4-kor Auersperg miniszterelnök ad dinert, melyre ugyanazok hivatalosak, kik tegnap Pretisnél voltak. A provizórium gondolata egyelőre elejtetett definitívum fölött foly a tanácskozás. A párisi világkiállításra előirányzott 700,000 frt megszavazását 14 szóval 11 ellenében megtagadta Jan. 29-ei ülésében az osztrák pénzügyi bizottság. Gomperz az előadó csak 600 ezer frtot javasolt megszavaztatni. Skene erősen ellenezte, hogy Ausztria részt vegyen a kiállításon; szerinte a kiállítások értéke nagyon leszállt. Dánia, Svájcz és Svédország sem fognak megjelenni a párisi kiállításon. Ausztriában — úgymond — csak a műiparosok s a papírgyárosok kívánják a részvételt, a kis és nagy ipar nem. Hasonló szellemben nyilatkozott Schaup, Perger, Giiskra és Wolfram, kik az állam rongált pénzügyeire s a folyton növekvő adósságra utaltak. Kübeck báró, Dumba és Kuranda a kiállításon való részvétel mellett nyilatkoztak. Utóbbi nagy politikai hibának tartaná ha Ausztria követné Németország példáját s ellenségévé tenné az európai concert egyik még mindég számba veendő tényzőjét, Francziaországot. A budget bizottság ezen határozata visszatetszésre tár a bécsi lapok legnagyobb részénél. A »Presse« azt mondja, hogy ha Németország elmarad is a világkiállításról, ezt egyszerűen politikai okoknak fogják tulajdonítani; de ha ezt teszi Ausztria is, ezáltal azt az indokolt feltevést kelti föl maga irányában, hogy nem érzi magát versenyképesnek, azért marad el a kiállításról s azért mond le. . A »Tages Presse« is pálctát tör a bizottságtöbbségének határozata fölött — úgy közgazdasági, mint politikai okokból s hangsúlyozva emeli ki, hogy valamennyi ipar- és kereskedelmi kamara Ausztriában — kivéve a görzit és salzburgit — a párisi világkiállításon való részvétel mellett nyilatkozott. 27 kamara nyilatkozott így 2 ellenében. 12 frt 6 frt 2 frt 1 frt Előfizetési felhívás: Onkét év •tlib Itel mi: évfolyam ára Félévre...................... Negyedévre . . • Egy hóra .... Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint ...................................... "• Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czím alatt Budapest,Ferencziek tere,Athenaeum-épitet küldendők. Előfizetőinket abban a kedvezményben részesítjük, hogy Jókai Mór »Forradalom alatt irt müvei« czimü diszkötésü kötetet, melynek bolti ára 5 frt, megrendelésre 2 forintért megküldjük. .A. ikonsklafleMTatala. A „HON“ TÁRCZAJA. „ Egy az Isten.“ — Regény. — Irta: .Torkai Mór. MÁSODIK RÉSZ. Történet, melynek soha sincsen vége. Negyedik kötet. (12. Folytatás.) A völgyben sötét éjszaka volt, a hold nem sütött ide le. Blanka nem tudta többé a szemeit hunyva tartani, a mire különben a szekér döczögése sem invitálta nagyon, olyanokat zökkent, hogy csoda volt épségben maradása, s néha úgy féloldalra vágott, hogy még nagyobb csoda volt fel nem borulása. Egy ízben a keserves ut felkanyargott a hegyhátra. Amint ott pihenőt tartottak, a tordai utón vágtató szekerek dübörgése úgy hangzott át hozzájuk a csendes éjszakában, mint a távoli égzengés moraja.Délfelé, kelet felé, éjszak felé a hegyek csúcsain vereslő fények kezdtek kigyuladni. »Milyen szép!« mondá Blanka hátra tekintve. Ő nem tudta azt, hogy azok jeltüzek, mikkel táborozó csapatok szengetnek egymásnak emberirtó munkára való jelszavakat. Most egy falu következett: a katonai térképeken Peánának van följegyezve. Különben mindegy, akárhova rajzolta azt a jelt a mérnök, mert az a falu hosszabb egy mértföldnél: a házak oly messze egymástól, hogy egyik szomszéd a másik kiáltását meg nem hallja. Három temploma van : egyszerű faépületek. Egyik ház fel van rakva a hegyoldalba, másik le a patakpartra. Alusznak már valamennyiben, csak a patakmalom ablakán ég a mécses; a kocsizörejre kitekint valaki a sötét éjszakába és egyet kurjant. Egy kanyarodónál megnyílik a hegyvágányt elzáró erdős hegyoldal s oda engedi sütni a holdvilágot a csendes tájképre. Zugó patak, tele nőve égerfákkal, azon keresztül dobogó hid ; a hídon túl palánkkal körülvett emeletes ház; a földszintje fehér kőből rakva, az emelete karzatos lépcsővel és tornáczcsal, fából alkotva, s rajta piramidélességü magas tető krokodilpikkely módra bezsindelyezve. Körülötte öt más hasonló, de kisebb mérvű házikó. Túl rajta rengeteg nagy gyümölcsös, melynek garádja mellett omlik alá a sziklákról a hegyi patak. A kutyaugatás messziről jelzi a közeledő szekeret. — Az udvarban éjfélre kukoritanak a kakasok. — Hallod, hogy kukoritanak a Ciprianu kakasai ? mondá öcscsének Áron. — Hát te még Ciprianut is ismered, meg a kakasait is ? — Az egyiket jobban, mint a másikat. Ciprianu oláhnak született magyar nemes ember. Regalista is volt. A kakasak pedig unicumok az egész világon. Tiszta fehérek, és a nyakuk, fejük egészen olyan, mint a pulykáé. A kiáltásuk is olyan öblegető hang. Különös jó faj. De Ciprianu nem ad belőle senkinek, se pénzért, se barátságért , kivéve kappant. Még a tolvajoktól is meg tudja őrizni : azért tart annyi kutyát. S ha meghallja a szekerünket zörögni, bizonyos hogy kijön a tornáczra s kilövi a puskáját ; nem ugyan ránk, hanem csak a levegőbe, azért, hogy tudassa, hogy ébren van és felfegyverkezve. — Nem tartozik a fölkelőkhöz? — Azt nem lehet tudni. Talán igen, talán nem. A nemes urak az oláhok között eddig még tartották magukat. Dacoromaniát szeretnék de a democratiát nem. Eszük is van, vagyonuk is van s az nem kívánkozik a forradalomba. E közben mind közelebb értek a házhoz, melyet a patak válaztott el az úttól. Itt a völgy lápján jó út is volt, kissé nyirkos, de sima, sebesebben lehetett haladni. A házcsoportot körülvevő palánkra fölkapaszkodtak a komondorok s fejeiket kidugva a faragott deszkák között, onnan ugattak alá. Most egy lövés hangzott az éjszakában a ház tornáczáról. — Mondtam ugye? szólt Áron. — Úr isten! Mi reánk lőttek? kiáltá föl Blanka. — Ne féljen, ángyikám , nem nekünk szólt az s aztán elkiáltá magát kürtnél magasabb hangon. Ne lövöldözz Ciprián! Asszony van a szekéren, megijed tőle. Erre a palánkon belül megy kutyaexecutió támadt, valaki husánggal tanitotta jobb véleményre a békétlenkedőket, s aztán a tanárkapun keresztül kijött egy öles termetű óriás, kifordított bundában, nagy furkósbottal a kezében s oda ügetett a szekérhez, azokkal az oláhnál szokásos hibbanó lépésekkel. — Szetreaszka Adorján ! — Szereaszka Ciprián! Az első üdvözletre támadt párbeszéd olábul folyt s abból Blanka nem értett semmit. Ciprián a hegyeken látszó jelekre mutogatott, s a szemei ijedten forogtak aközben. Végre megfogta az egyik ló zabláját s erővel félretörte az útból a sekeret a saját háza kapujához vivő hídra terelve azt. — Mi történik velünk ? kérdé Blanka. — Semmi baj, felelt neki Áron. A domnuló azt mondja, hogy nem jó lesz ez után tovább mennünk, mert a vízügy elrontotta az átjárókat, hogy éjszaka még szerencsétlenül járhatunk. El kell fogadnunk a meghívását, hogy töltsük nála a hátralevő éjszakát. Igazat is mondott Áron, de nem »egyszerre.« Mert Ciprián csakugyan nem tanácsolta a tovább haladást ezen az uton, csakhogy nem a vizek miatt, hanem a tüzek miatt ott a hegyeken. A nemes ur maga sietett kinyitni a kaput s aztán szétverni az ebeket it az udvaron, mely zajra többen is jöttek elő a házból. A falusi embernek soha sincs egész éjszaka, félig felöltözötten alszik az , s éjjel is fölkel, körülnézni a házat, az aktokat. A házigazdának volt egy szép leánya. Épen olyan magas, életérő személy, mint az apja: szabályos római metszésű vonásokkal. Az lejött az udvarra, apja hívására, s Blankát úgy emelte le a szekérről, mint egy gyermeket. Úgy is vitte fel az ölében a ház emeletébe. Kellemes kis kastély volt az. Tölgyfából faragva az egész, ami simára vett gyalulva és kifényesítve. A konyha, mely egyúttal előtornácz, tiszta, mint egy sekrestye, fényesre csiszolt czin edényekkel a tálajon. A tűzhelyen még nem aludt ki a tűz, a frissyaluforgácstól felélesztve egyszerre lángra kapott az, s a kürtő úgy volt csinálva, hogy annak a hátlapja, mázos kemencze oldal alakjában a konyha melletti szobát sütötte. A házigazda és leánya csupa szívesség voltak vendégeik iránt. Egyik asztalt terített számukra, másik hozzálátott a kedvencz étel, a bálmos készi szitéséhez. Felhordták eléjük, ami csak jó és ízletes volt a házuknál s kínálták erősen Blankát valami idegen nyelven, ami hasonlított az olaszhoz, de amiből azért ő egy szót sem értett. — Tudnak pedig magyarul is mind a ketten, saga egyszer Áron Blankának, mikor magukra maradtak , de most olyan idő van, amikor elfelejtették. Blanka aztán törte rajta a fejét, hogy micsoda idő lehet az, amikor az ember valamit elfelejt, amit máskor tudni szokott. (Folyt, köv.) Voltaire, mint ember. (Rogeard előadása.) Voltaireról egy este nem lehet eleget beszélni. Rogeard is csak életéről néhány szót, néhány jellemző vonást akart előadni. Műveinek, vagy életének bírálatára egy egész év kellene. De az embernek megmagyarázása,elősegíti műveinek megértését. Vizsgáljuk meg hát, milyen volt jelleme, lássuk életének néhány eseményét. Tette gyenge volt, mindig beteges volt, de bámulatra méltó erélylyel bírt, keveset evett, keveset aludt, mindig haldoklott és mindig föllábbadt. Maga mondta magáról: egyik lábam mindig a koporsóban van, és a másikkal rugdalódzom. Ritkán veszte el bátorságát, de nagyon levert volt, midőn »Merope« czímű tragoediája megbukott, azt mondta:» közönség vad állat, vagy megkötni, vagy kikerülni kell azt. Akkor is levert volt, midőn Angliába menekült segélyforrás nélkül; de később látta, hogy szebb a végzet és emberek ellen küzdeni, mint mulattatni azokat. Erkölcsi jellemvonása volt: a szabadság szenvedélye ; egy svájci pap azt mondá, hogy ezt azután szerezte meg, hogy Genfben volt; de ő azt mindig szerette és védelmezte, egész életében, Genf csak kifejté azt benne és Anglia irányt adott neki. Az ő működése vallásellenes volt; poroszországi útja után írta az »erkölcsökről,« »a biblia magyarázatáról« szóló essay-it, a filosofiai szótárt és számos röpiratot. De műveinek legjobb részét Ferneyben írta. — St. Beuve azt mondja róla, hogy ördögi természete volt. Igaz. Meg van benne a szabadság, a költészet, a küzdelem, a fényűzés, a civilisatió és üzlet ördöge. Ellenségei fösvénységgel vádolják; de nagy vagyona, erkölcsi szempontból, meg nem támadható ; ő szerezte azt, drágám meg volt fizetve, 130 ezer livreje volt csak a »Herriade«-ból. De nemes volt, a foglyok adósságait fizetgette. Voltaire Chatenayban született 1694-ben; e főleg pozitív szellem csakis Páris közelében születhetett. Anyja kis nemes családból való volt. Neve Arouet Marie, azt mondják, hogy e név egy földtől jő. Ellenségei a Voltaire nevet a volontaireból (önkénytesből) származtatják. Megváltoztatá nevét, mert az Arouet névből szójátékkal »a rouert« (kerékbe törni valót) lehete csinálni. Egyébiránt e korban a költők, ép úgy, mint napjainkban is a franczia színészek, mindig barczias nevet vettek fel, különben ötét, hogy idősebb testvérétől megkülönböztessék: »Arouet le jeune«-nek hívták és ha a j betűt »i-re«, az u-t-v-re változtatjuk ebből is össze lehet állítni a Voltaire nevet. Gyermekkora óta rendkívüli tehetséget tanúsított, már 3 éves korában megtaníta neki nagybátyja, Chateauneuf marquis a Moisiade-ot. Atyja korán vitte templomba, azon, társadalom központján, melyben a vallástalanság első benyomásait szerezte. Kora fiatalságában különböző benyomások alá került, de l’Enclos Ninon-nak is bemutattatott, kinél azon idő legkitűnőbb szellemei összegyűltek, de a kik nem a legtisztább erkölcsökkel bírtak. A jezsuiták által neveltetett és ezen csodálkozni nem lehet, mert, akkor a jezsuiták zárták a nevelés ügyét kezükben. És összeköttetését néhány régi tanítójával fenntartá, így Peréz atyával és másokkal. Némelyik már akkor felismerte tehetségeit, egyik azt mondá , ön lesz a deismus kompheusa. A jezsuiták által adott nevelés meglátszott Voltaireon. Irodalmi ízlésén észrevehető volt az. A jezsuiták egészen klassikus nevelést adtak, egészen Aristoteles elveinek megfelelően; ez a nevelés nem volt nyitva az újításokra és Voltaire némely ízlésbeli tévedése innen származik, így ő nem tudta egészen élvezni sem Dantet, sem Shakespearet, sem Hornert, jóllehet ő fedezte föl a francziáknak Shakespearet — de bírálva azt. Vad genienek nevező. Ez gyengesége. Voltaire némely morális szokást is elsajátított a jezsuitáktól, így a ravaszságot, bár ezt a jó ügy érdekében használta, de ez nem kevésbé volt ravaszság. Voltaire tehát korán bedobatott egy elegáns és frivol világba. Csakhamar nagy úri tenásókat sajátított el. Bírt ahhoz bátorsággal, nagyravágyással, bizalommal, csakhamar megszokta másokkal szemben állást követelni magának. Itt találta ő a Sully-kat, Villarsokat, s azt mondá: »itt mi mind herczegek és költők vagyunk.« Először egy »J’ai vu« czimü darab, ert tették a bastilleba, mely satyrikus mű a meghalt XIV. Lajos ellen volt intézve, utolsó verssora volt’: »Én láttam mind eroszat és csak 20 éves valék.« A rendőrség haladéktalanul kérése a bűnöst és Voltairera bukkant. Ez tévedés volt, nem ő irta a darabot, hanem Regnier abbé. Voltaire a bastilleba vittetett. Jegyezzük föl, hogy élete nagyon zivataros volt. 3 bastille-fogság, 7—8 száműzetés fordul elő életében, nem is számítva számtalan könyvét,melyeket a hóhér- megta-^/ A mai Interpol hítiók alkalmából^ I ..... 1 Budapest, jan''.31-én. Ma két interpelláló létetett a tüntetések ■ tárgyában. Ezért elmondunk ez ügyben egyet- Inost mi is egész őszinteséggel. I A tüntetések barátai nem vagyunk. Merta politika kitörései soha sem válnak a józárT “Pjának javára. De másfelől teljes mértékben kivel vagyunk alHIIIlIlf^B^Ta egyéni szabadságnak és így a kihágásokkal nem járó tüntetések erőszakos megakadályozását vagy elfojtásátTielyeselni nem tudjuk. 11a az egyetemi tanárok és tanács nem bírtak annyi erkölcsi tekintélylyel, hogy a fiatalságnak czéljai* *61 való elvonását megakadályozni tudják, mi részben az ő mulasztásukban, részben a fiatalság éretlenségében keresendő ; az ebből keletkezett tüntetések megfékezésénél csak anynyiban ismerjük el a rendőrség szerepét, mennyiben azok zajjal jártak, és az egyéni szabadság vagy közrend tiszteletben tartása és a közcsend megköveteli a közbelépést. Tehát helyeseljük (amint már helyezettük is), hogy ugye a czeglédi küldöttség érkezésénél, mint a korábbi tüntetéseknél, és úgy mint minden más csoportosulásnál gondoskodva volt arról, hogy túlkapások, kihágások vagy szerencsétlenség elé ne forduljanak. Mert abban, hogy itt vagy"ott"rendőrök vannak kirendelve, még az egyéni szabadság veszedelmét nem látjuk. De, tagadhatatlan, hogy a rendőrség túl-a buzgóságból vagy tudatlanságból-e, nem tudjuk, túl ment a kellő határokon, és ez soha sem volt védve lapunkban, úgy a czeglédi küldöttség fogadásánál, mint érkezésénél. A várakozó közönség elzárása, a megérkezettek kisérése, a híd átjárat elzárása, az indóházból a bucsúzók kizárása ép úgy, mint a megérkezésnél tett rendszabályok túlzásnak nevezhetők és nincsenek indokolva. Annál kevésbé, a meglehet éjszakai lárma miatt indokoltan elfogottaknak még kezességre kért szabadon bocsátásának is megtagadása.mint Azt hiszszük, hogy mind e túlzások akkor jutottak a belügyminisztr tudtára, mikor a nagyközönségnek, és azt is hiszszük, hogy az ő intenzióiba ép úgy ütköznek, mint ahogy nem találkoznak a mi helyeslésünkkel. Ha eddig hallgattunk, ez azért volt, mert a tűzre olajat önteni nem akartunk és mert az események cáfolatát vártuk. Most egyik tekintet sem vezérel és így őszintén megmondjuk hogy a rendőrség oly túlzásokra vetemedett ez ügyben, melyek ártanak a kormánynak, a pártnak ép úgy, amint fegyvert szolgáltatnak az ellenzék kezébe. Eltekintve attól, hogy az egyéni szabadságnak, semmiféle tekintetnek alá nem rendelhető érdekeit sértik. Sőt tatározott befolyással voltak arra, hogy a kihágásodat és csakugyan büntetendő zajomra* sokat provokálják!”* '"1 m ismerünk magas államérdekeket, melyeket még e szempontoknak is fölibe kell helyezni: az államellenes, sőt a fönnálló al-