A Hon, 1877. május (15. évfolyam, 106-135. szám)
1877-05-16 / 121. szám
121. szám, XV. évfolyam. Reggeli kiadás: Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra........................................... 6 írta kr. 6 hónapra..........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik« POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1877. Szerda, május 16. ---------- - --------------------— Szerkesztési iroda Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok- tmre, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás IERE O XV-oik évfolyamára. Előfizetési árak: (A »Hon« megjelen naponkint kétszer.) Május hóra ..... Május- júniusra . , Május-ju Husra . . Május-septemberre Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeumépület) küldendő. A háború tartama alatt a „HON“ múlt hó 30-tól fogva minden hétfő reggelén is megjelelt. A »Hon« szerb, s kiadó hivatala. fit. . . 4» . . .. . . 10» Budapest, május 15. A quóta-kérdés. Az osztrák kormány előterjeszti azon adatokat, melyek a quóta megállapítására vonatkoznak. Ezek azt bizonyítják, hogy a monarchia két fele közt az egyenes és közvetett adók összege következő arányokban változott a kiegyezés nyolcz első éve alatt : Ausztria Magyarország. 1868. 227,920.185 forint 102,384.502 forint 1869. 242,653.748 » 99,334.049 » 1870. 255,373.282 » 109,981.352 » 1871.274,259.755 , 113,747.180 » 1872. 298,140.206 , 114,976.984 » 1873.308,967.577 , 115,503.806 » 1874. 297,142.826 » 120,599.823 » 1875. 298,227.250 » 123,490.848 forintot vett be az egyenes és összes indirect adókból. Vagyis átlag : Ausztria bevett 275 millió 335.603 forintot; Magyarország 112 millió 502.318 forintot, ami 70.992 : 29-008 százalék aránynak felel meg. Ez lenne tehát azon arány melyben a monarchia két felének anyagi ereje egymáshoz mérten állana , a melyben tehát a quóta elvi alapja föltalálható lenne. Azonban ez átlag, a jövő fejlődése szempontjából, mert hiszen a jövőre állapíttatik meg a quóta, valamint az adóképesség és anyagi erő viszonyai tekintetében több megjegyzést provokál. A fölsorolt adatokban egyesítve van az egyenes és indirect adók összege, és ebben egy kis purifikáczió van. Mert a mi adóink 1874 végéig csak az illetékeknél és házadónál voltak (Kerkápoly által) emelve ; 1875-ben pedig csak az év második felében, sőt az év öt utolsó havában voltak életbe léptetve az uj forgalmi, kereseti, fényűzési, jövedelmi adók, tehát az átlagfölvételben tényleges adóemelés egy pár milliónál több nem lehet, (nevezetesen az új adók 1875-ben 1,9 milliót adtak) ez rontja adóképességi arányunkat, mert Ausztriában adóemelés nem fordult elő, de viszont nálunk a fogyasztási adók eredménye stagnált és Ausztria pénztárában minimo calculo átlag 2 és fél millió oly jövedelem folyt be, mely a mi fogyasztásunkból, tehát a mi adóképességünkből származik és ezért mi érdekeinknek megfelelőnek, sőt igazságosnak is tartjuk a számítás alapját, mert a mi jogilletékeink és egyenes adóink mesterkélt fokozását körülbelől kiegyenlíti az osztrákok mesterkélt fogyasztási adójövedelme, legalább az 1868—1875. közti nyolcz év alatt. Örülünk, hogy ha a számításból ki fog hagyatni az 1876. és 1877. év, mert ezekben áldozataink (indokoltan bár) sokszor és sokféleképen meghaladták adóképességünket. Másfelől az osztrákok sem panaszkodhatnak. Mert az igaz, hogy 1873. és és 1875. közt bevételeik tiz millió hanyatlást, a miénk nyolcz millió emelkedést mutat; de hogy náluk a hanyatlás esetleges és nálunk az emelkedés erőltetett, bizonyítja a nyolcz évi emelkedés aránya. Mert 1868—1875 közt Ausztria bevételei 60 millióval, hazánké 21 millióval emelkedtek ; ha tehát háromszorosan nőtt jövedelme a miénkhez képest, ez épen a quóta arányának felel meg. Sőt ha visszatekintünk a múltra és 1860- tól veszszük fel az adózási arányokat, akkor még kedvezőtlenebb lesz reánk nézve a jövedelmi fokozódásnak állandóságából és aránylagos fejlődéséből a jövőre levonható következtetés. A monarchia két felének jövedelme az összes egyenes és közvetett adókból volt: Ausztriáé, Magyarországé. 1860. 186.188.991 forint 83.815.122 forint 1861. 188,217.346 › 73,167,693 » 1862. 197,943,533 » 95,531.990 › 1863. 210,145.622 › 83,256.576 › 1864. 208,224.773 » 81,488.695 › 1865. 208,024.196 » 75,474.834 › Tehát az első quóta alapját tevő számításnál Magyarország adóképessége még úgy állott Ausztriáéhoz képest, mint 2941 százalék a 7089 százalékhoz; most már csak úgy áll, mint 29008 százalék a 70*992 százalékhoz. Tehát Ausztriára nézve lett az adóképesség mértéke kedvezőbbé. Az 1860— 1875 közti jövedelmi fokozódás Ausztriának 102 milliót, Magyarországnak 39 és fél milliót ad ugyan, tehát ez, a 16 évi időközben való jövedelmi emelkedést reánk nézve kedvezőbbnek tünteti fel, mint az utóbbi nyolc évit, de amint elismerjük egyfelől azt, hogy ez már nem mesterséges, hanem valódi adóképességre mutat, úgy másfelől : nem kell elfelejtenünk, hogy a határőrvidék jövedelmei a kiegyezést megelőző adatokban Ausztria terhére vannak számítva, míg az utóbbi években a mi adóink közt szerepelnek. A viszonyok jellemzésére föl kell említenünk itt még azt is, hogy Ausztria egyenes adói: 1868-ban 74.028,730 forintot 1874-ben 92.206,552 forintot jövedelmeztek; tehát 18 millióval, vagyis 24 százalékkal emelkedtek. Fogyasztási és más indirect adói : 1868-ban 164.290,864 forintot 1874-ben 209.536,458 forintot jövedelmeztek; tehát már 45 millióval vagyis 27,5 százalékkal szaporodtak; úgy, hogy ha levonjuk is a tőlünk szedett adót, még akkor is 42—43 millió emelkedést mutatnak föl. Míg nálunk az egyenes adók 1868— 1875. közt 40.985,000 forintról 51.590,000 forintra emelkedtek, vagyis a fokozódás 20 százalék, az indirect adók pedig 1868 —1875. közt 62.929,000 forintról 82.964.000 forintra , tehát 24 százalékkal emelkedtek. Itt tehát az emelkedési arányok reánk nézve nem lennének kedvezőtlenek, de kedvezőtlen, mint említek, a fogyasztási adók stagnátiója és Ausztriában rohamos emelkedése. Baj van a határőrvidékkel. Ezért 2 százalék praecipiumot köt ki az 1873-iki törvény — a mi quótánk növelésére. Még nincs előttünk sem a magyar, sem az osztrák kor A „HON“ TÁRCZÁJA. „Egy az Isten.“ Regény. Irta : Jókai Mór. MÁSODIK RÉSZ. Történet, melynek soha sincsen vége. Hatodik kötet. (64. Folytatás.) XII. Solferinónál! Azon a napon, melyen a világtörténet egyik legnevezetesebb ütközetében két ország sorsa és egy világrész új alakulása fölött folyt a játszma két sakkjátszó óriás között, kora hajnaltól délutánig mozdulatlanul egy helyben állt az a zászlóalj, melyben Manassé szolgált: ők tartalékul voltak hagyva. A magas fensíkról nagy területét a csatatérnek lehetett e helyről belátni. Manassé még most is őrmester volt. A kortársak emlékezni fognak rá hogy azon idők harczában minő nevezetes befolyással birt az őrmester a katonaságra. Az volt a közvitézre nézve a »vezér,« a ki az ő nyelvét érti, az ő baját megérti és megosztja; a ki vele egy kenyeret eszik és együtt is koplal, a ki együtt énekli vele a hazai dalokat, a ki az otthoni eseményekről tudósítja: a ki előtt bizalommal beszélhet, panaszkolhatik s a ki tud számára vigaszta■ lást. Az őrmester szava volt az oraculum. A főtisztek maguk is tudták azt, s a kenyértörés idején az őrmestereknek nagy volt előttük a becsülete. Meg is szolgálták azt. A solferinói ütközetben a száraz hivatalos jelentés egy tüzérőrmestert emel ki legmagasabbra, ki tábornokhoz méltó döntő hőstettekkel örökíte meg szörnyű polgári hangzású nevét. Manassé puskája csövére támasztva két összefont karját, nézte a szomorú drámát reggel óta. Az óriások sakkjátékához a sakktábla is épen hozzáillett. — Egy messzeterülő lapály, négyszögökre szakgatva gyümölcsfa és szőlőlugasszegélyektől, miket virágmartos öntöző csatornák kisérnek , távolabb regényes halmok lánczolata, lépcsőzetesen mivelt szőlőkertekkel, a lankásokban olajfák berkei, és mintha egy erdő közé szétszórt város volna, az egész táj ragyog a napsütötte nyári lakok, villák, casinók, majorságok épületeitől. A legszebb paradicsomkert. S e gyönyörű tájat választotta két óriási hadsereg csatamezejéül. S a gyönyörű tája tiltakozik a vérontás munkája ellen! Ő maga harczol a harczolókkal. A hadcsapatok eltévednek a gyümölcsfaszegélyekkel keresztülkasul szelt rizsföldeken s majd túlnyomó ellencsapatra bukkannak, váratlanul majd meg úgy elvesztik egymást, hogy nem bírják az érintkezést saját hadosztályukkal feltalálni, majd meg ellenségül csapnak egymással össze. Mikor egy vízárkot rohammal megostromoltak, maguk előtt találják a másikat, eperfasövényeivel s ujra kell kezdeniök a harczot. A lovasság nem bir kifejlődni. Rohamait feltartóztatja a sok vizárok, eleven sövény. Egy egész lovasdandár úgy eltéved a csatatéren a harcz kezdetén, hogy estig nem bir az ütközetbe visszatalálni. Gyargonczok futkosnak a felkeresésére s nem bírnak ráakadni. Ez folyvástelenséget keresett és nem talált. Túlugrott a sakktáblán. Egy másik hadtest nyugodtan pihen addig, mig a tőszomszédja két óra hosszant küzd a túlnyomó ellennel: a halmok elfogják az ágyuszót, itt semmit se hallanak belőle. Az egész apró halmokból összecsoportosult hegygerincz mély vágányokkal van beszélve, mik megannyi vífolyosóul szolgálnak a kirohanó csapatok számára, s a halmok oldalán egymás fölé emelkedő casinók, komák mind megannyi varacsok, a mik között a legmagasabbra kiemelkedő solferinói tetőről messze kilátszik a »Spia d’Italia« tornya, az osztrákoktól megszállt fellegvár. — A kuszáti csatatér nem engedi megtudni a hadvezérnek, hogy mi történik a két szárnyon ? hogy az elrendelt mozdulat végrehajtatott-e vagy meghiúsult ? — A jobbszárny előre nyomul és tért foglal, a balszárny eredménytelenül küzd , a közép harczol a magaslatok birtokáért. Az újkor eddig ismeretlen hadi gépe, a vontcsövű ágyú, most teszi le első próbáját. A dicsőségcsináló gép fS hatása lezáró. Az osztrák ágyutelepek egymás után némulnak el előtte. Egy lovasdandár két egész ágyúütege, mielőtt egy lövést tett volna vetélytársaira, már harczképtelenné volt verve általuk. A derék, kitanult osztrák tüzérség meg sem közelíthetik sima öblű ágyúikkal ellenfeleik ütegeit. S amazoknak a robbanó lövegei oly messzeségből gázolják el a közeledő hadoszlopokat, aminő az eddigi hadászat számításán kívül esik. Az osztrák haubitz- és congresröppentyű gyönge feleselő társ ellenükben. A gép harczol az emberi vitézség ellen! Amíg megint egy nálánál hatalmasabb gép nem jön őt összezúzni. Manassé tétlenül bámulhatta az előtte lefolyó tragoediát. Nem olyan szép az, mint a hős költemények írják. Itt a sövények mentén eléhaladó szuronysorok, szerte a zöld kertszőnyegből fellobbanó fehér lőporfüst, amott sziklamászó emberrajok, egy csoport fehér egyenruha, összekeveredve szemközt jövő kék egyenruhák tömegével: egyik a másikat előre, hátra sepri. S ha egy pillanatra szünetel az ágyudörgés orgonajátéka, felhangzik a miriadok csataordítása, halálfajgatása. Ha ebben a szép nagy kertben egy csendes délután egyetlen egy meggyilkolt ember halálkiáltása hangzanék fel, hogy megrendítené az mindenkinek a szívét, aki azt hallja, hogy futnának a segélyére ! hogy üldöznék a gyilkost! hogy emelnének a szerencsétlenség helyén fogadalmi emléket! Most pedig, hogy húszezerével fetreng a gyilkolt ember a mezőn, hidegen néz mindenki a tájba. Nem jutott most Manassénak saját sorsa eszébe. Minden gondolatra ott járt, hogy így kell-e hát ennek lenni ? És igy kell-e ennek folyni örök időkig, hogy ész, tudomány, bátorság, hűség, hazaszeretet, áldozatkészség és minden erő, a mi szívben és agyban teremteni, alkotni hivatott, untalan arra egyesüljön, hogy emberirtó gépeket halmozzon egymással szembe, s pusztítsa vele az istenség legszebb alkotását ? Hogy joga legyen két óriásnak a törpék száz-ezreit (a kiknek neve : »ember«) egymás ellen zúdítani s a nap alkonyán összeszámítani, ki csinált a másiknak több halottat ? Az a győztes, az a dicső, azé az igazság ? S az ő kezében is ott volt a fegyver. S ennek a fegyvernek is az volt a czélja, hogy egy anyának a szivét megkeserítse, a ki könyek között fölnevelt gyermekét hasztalan fogja haza várni, hogy egy ősz apának kezébe adja a koldusbotot, kinek kenyérkeresőjét eltemették, hogy egy menyasszonynak a koszorúját fölváltsa özvegyi fátyollal. A solferinói várastól északra a sűrü apró halmok közül kiválik egy domb, amit a hadjárat leírói a cziprusok halmának említenek. Gyönyörű szép regényes halom , teleültetve cziprusokkal. Ez a cziprusokkal sűrűn beültetett magaslat látszott az ütközet csomóját képezni. Épen rá lehetett látni arról a fensíkról, melyen Manassé zászlóalja tanyázott. Manassé elnézte a hosszú küzdelmet, mely e domb körül folyt. Azt hol az egyik fél, hol a másik fél ütegei vették kereszttűzbe s ágyúzták, amig csak a lövegek csöve izzóvá nem lett. Azután rohamra mentek ellene. Majd az egyik fél, majd a másik. De sem az egyik fél, sem a másik csapatjait onnan Manassé visszatérni nem látta. Amely csapat a cziprusok halmát elfoglalta, azt az a domb elnyelte: osztrákot, francziát egyaránt. Hová lettek ? Mi történt velük ? Minő elátkozott hely lehet az ott ? Délután négy órakor már nőttön nőtt a zűrzavar. A megújított rohamokban úgy összekeveredtek az egyes zászlóaljak, hogy mindenféle szinűi hajtókát lehetett egy csoportban látni. A hadsereg ki volt fáradva és kiéhezve. Némely ezred már egy hét óta nem látott egy falat húst (a negyvenezer ökörből), s a kenyér, amit kiosztottak közöttük, penészes volt és sületlen, ehetetlen és undorító. Még egy végső erőfeszítés lett megkísértve. Elő a tartalékokkal! Utolszor támadták meg a cziprusok halmát. (Folytatása következik.) Lány hiteles előterjesztésének egész szövege a quóta kérdésben, és így nem tudjuk, hogy a 30 százalékba bennfoglaltatik-e a határőrvidék quótája, mert ha benn foglaltatik, akkor az adóképességnek megfelelő arányaink nem egészen egy százalékkal lennének terhünk által meghaladva; de ha a határőrvidéki quóta a 30 százalékon fölül lesz, akkor quótánk 2,92 százalékkal lesz nagyobb, mint amennyi adóképességet mutatnak az alapul vett számítások. A képviselőház véderő bizottsága ma délben az országos ülés után tárgyalás alá vette az 1871. VII t. ez. módosításáról, illetőleg az 1868. XLI. t. ez. 19 §-a alapján rendszeresített honvéd orvosi tisztikar újjászervezéséről szóló trjavaslatot s azt úgy átalánosságban, mint részleteiben elfogadta. A kormány részéről Szende honvédelmi miniszter volt jelen. Előadóvá Márkus István választatott. Ajavaslatot most a pénzügyi bizottság fogja pénzügyi szempontból tárgyalás alá venni, minthogy 31.981 frtnyi költségtöbbletről van szó s azután viszszaküldvén a véderőbizottsághoz, ez a szünet után a házhoz fogja benyújtani. A képviselőház közigazgatási bizottsága ma a nyilvános ülés után összegyűlvén, tárgyalta a gyámügyijavaslatra vonatkozó albizottsági munkálatot. A kormány részéről jelen volt Tisza Kálmán belügyminiszter, Balajthy mint tanácsos és Csemeghy igazságügyi államtitkár. Az albizottság munkálatát vévén alapul a bizottság, némi módosítással mint 1. §, a következő szöveg állapíttatott meg. »A teljeskorúság a 24. év leteltével éretik el. Ez által azonban nem érintetik az 1874. XXVI. t. czikknek a nőkre vonatkozó intézkedése.« Az I. fejezet többi része kevés módosítással, az albizottság által előterjesztett szöveg szerint állapíttatott meg. Holnap országos ülés után folytatja tárgyalását a bizottság. — A pánszlavismus hálózata. Az orosz pánszláv vezér Aksakoff a »szláv jótékonysági egyesület« tagjaihoz Moszkvában egy beszédet intézett, melyben ezeket mondá: »Minden törékeny és erőtlen országunkban, a mi nem a nép lelkében és gondolkozásában gyökerezik. A szláv ügyről el lehet mondani, hogy tulajdonképen még csak most kezd lábra kapni, még csak most lehet annak sorsát biztosítottnak látni, most, mikor átment a nép öntudatába és abban gyökeret vert.« — »Ágenseink viszonyai a polgári kormányzat fejéhez a legfelsőbb helyen megerősített szabályok által vannak rendezve, melyeket a belügyér a moszkvai kormányzó által juttatott el hozzám. E szabályok a következők: 1. Az aktív hadsereg főparancsnoka mellett levő főnöke a polgári ügyeknek, mint főközvetítő a szláv jótékonysági egyesületek és a dunántúli szlávok helyi szükségletei között felügyel a főparancsnok főfelügyelete alatt a szláv jótékonysági egyesületek és ügynökeik összes tevékenysége fölött Oroszország határain kívül, különösen a török területen és Szerbiában. 2. A főnökkel közük a nevezett egyesületek ágenseik névsorát, kik az említett területeken vannak s úgyszintén felvilágosításokat adnak azok megbízatásairól. 3. A főnök közléseket kívánhat ezen ügynököktől mindazon kérdésekről, melyek működési körükbe tartoznak, vagy pedig oly hírekről, melyek az aktiv hadseregnél levő polgári irodára nézve bármely okokból fontosaknak tartatnak. 4. A főnök számon kéri a szláv egyesületek ügynökeitől megbízatásuk végrehajtását, valamint a rájuk bízott pénz hováfordítását. 5. Ha az ágensek kötelességeiket nem teljesítik, avagy meg nem engedett politikai tevékenységet fejtenek ki, a főnöknek jogában áll azok elmozdítását sürgetni az egyesületek által, vagy pedig sürgős esetekben a főparancsnok helybenhagyásával elmozdítni és másokkal helyettesíteni. 6. A főparancsnok engedelmével a polgári irodánál a szláv egyesületek részéről egy főágens is alkalmazható, hogy a helyi ágensekkel az összeköttetést eszközölje. Ily pontokba van szedve az a tény, hogy a »hivatalos Oroszország« a pánszlávismussal identifikálta magát s annak feje és vezére. — A keleti népecskék aspiratióiról igy ír a »Journal des Dubais« : »A dunai kis nemzetiségek között nincs egyetlen egy sem, melynek nem volna valami »történeti missiója«, melyet letűnt dicsőségéből és gakran félreismert nagy szelleméből származtat. Csak az a baj, hogy ezen nemzetiségek mindenikének abban áll missiója, hogy uralmuk alá hajtsák a szomszéd nemzetiségeket s neveztetnek hol Nagy-Szerbiának, hol Nagy-Oláhországnak, hol Nagy-Horvátországnak. Az osztrák érdekek mindig belejátszanak e szépséges forradalmacskákba, melyek nem ugyan az emberi jogok, hanem igen is az ethnographiai jogok nevében csináltatnak. Oláhország csatlakozik tán Oroszországhoz, — compromittálja hadseregét és pénzügyeit azért, hogy megszabaduljon egy szerénynél is szerényebb adótól, melyet a portának fizet ? — Oh nem. Bukarestben sokkal nagyobbszerű concepciókkal vannak telve az emberek. Oláhországnak történeti missiója az, hogy elvegye Ausztria-Magyarországtól a Bánátot, Erdélyt és Bukovinát, mert ama tájakon, bár csodásan összekeveredve németekkel és magyarokkal, oláhok laknak, így óhajt alakítni egy birodalmat, melynek neve lenne Daco-Románia. Mint látszik, Oláhország egészen lépést tart azon haladással, melyet a nyugati civilisatió tett az utóbbi években, s hogy ügyesen űzi a forradalmat és hódításokat. A szerep, melyet keleten akar játszani, épenséggel az, melyet nyugaton Piemont játszott. Oláhország ép úgy támaszkodik Oroszországra, mint támaszkodott Piemont Poroszországra. Mi történik a szomszédban ? (Sz. Gy.) A pánszlávizmus óriási polypja egyik karjával már átkapaszkodott a Duna balpartjára: egy ma érkezett sürgöny tudatja, hogy a muszkák már betörtek a Dobrudsába, melyből az út egyenesen délre Konstantinápolyba vezet. A Dobrudsába betört muszka hadakat előnyomulásukban Szilisztria és Ruszjuk felé az »ideiglenes bolgár nemzeti kormány« által fegyverre szólított bolgárok várják. A Dobrudsa, mint tudva van, legkevésbé volt védelmi állapotba helyezve azon európai török területrészek között, melyek az orosz inváziónak voltak és vannak kitéve. Az orosz invázionális sereg balszárnya sokkal hamarább ér a Duna-torkolathoz, mint a centrum s a jobb szárny a dunai vonalhoz. A törökök csak akkor kezdtek nagy sebbel-lábbal csapatokat küldeni a Dobrudsa veszélyeztetett pontjai felé, mikor már az oroszok Galaczban és Brailában foglaltak állást. A betörés a Dobrudsába ily körülmények között nem is kerülhetett nagy megerőltetésbe, tekintve, hogy az istentelenül megtámadott török hadseregnek mintegy 70—80 mértföldnyi védelmi vonalon kell szétszórva állásokat foglalni és erejét megosztani a beözönlő északi barbarismus hordái ellenében. A török területre betört orosz balszárnynak e szerint kilátása van nemsokára szövetkezni a bolgárokkal, így ölelkezik össze a »hivatalos« Oroszország a lázadással, melylyel eddig csak »félhivatalosan« szövetkezett. Tudjuk, hogy Oroszország Romániát is föllázitá, s azután szövetkezett vele. Oláhország most a muszka táborban van. Hohenzollern Károly fejedelem »hős« oláhait muszka fő vezénylet alatt fogja a törökök ellen vezetni. Hogy Oláhország megköte az ápril 16-ki conventiót, hogy muszka kezekbe szolgáltatta összes közigazgatását és »segéd forrásait«, még érthető, még megmagyarázható, látva, hogy az orosz túlerő ellenében Törökországgal szövetkezve, nem állhat meg, eladta magát saját ellenségének, gyertyát gyújtott a muszka mumusnak, az ördögnek, csak hogy saját existentiáját úgy ahogy biztosítsa. Még az is érthető és indokolható, ha a román csapatok a törökök által lövöldözött Duna-balpart védelmére kelnek, — de az — mit a legújabb tudósítások ismételten constatálnak — hogy Károly fejedelem oláh-muszka csapatok élére állna, engedelmeskedve a muszka főparancsnok rendeletének, támadólag lépjen föl Törökország ellen, hogy a Duna balpartjára törjön, — ez oly őrült vakmerőség, oly megbocsáthatlan merénylet, a minőhöz hasonlót csak igen ritkán mutat fel a világtörténelem. Kalafat-Viddin, Turnu-Szeverin-Kladova (szerb területen), lesznek azon pontok, melyeken a szövetséges muszka és oláh hősök egy államra törnek. Ezalatt muszka sergek Kis- Oláhországban, tehát Erdély tőszomszédságában fognak figyelő állást foglalni. Az átkelés Kladovánál jeladás lesz arra, hogy Szerbia is sorompóba lépjen. Belgrádi hírek tudni akarnak arról, hogy az ottani muszka konzul, Karczoff, a czár nevében semlegességre intette Szerbiát. Azonban igen jól tudjuk a közelmúlt történetéből, hogy mit jelentenek a czár ilyetén békés intelmei — »hivatalos uton.« A múlt nyáron ép igy intette a czár békére Szerbiát és Montenegrót is, — de azért mindkettő a háborúba rohant, s mikor ez megtörtént, ugyanazon czár, ki »minden befolyását arra használta,« hogy megtartassa a fejedelemségekkel a békét, nem késett nekik segítséget küldeni. Most Oroszországnak annál inkább érdekében áll föllázitni és fegyverre szólítni a kelet összes szlávjait, mert támadó haderejét megosztó Ázsia és Európa között. Első pillanatra is belátható, mennyire kívánatos muszka érdekben, hogy a Dobrudjától és a Pruthtól egész az Adriáig valamennyi néptörzs fegyvert fogjon Nagy Péter végrendeletének megvalósításáért. Mint az elefántcsont-golyók úgy adják egymásnak a keleti tartományok és népek a lökést, melyet a muszka colossustól kaptak. Románia magával ragadja Szerbiát, Szerbia föllázítja Bosnyákországot; a máris fegyverben és határainál harczkészen álló Montenegró, Albániát és Herczegovinát ragadja magával a harczba : — előttünk egy roppant chaosz. És ez annál könnyebben fogja felütni uralmát, mert Törökország hadsergének színe java és zöme a dunai vonalon van fölállítva s többi pontján majdnem védtelennek mondható. És mi fog átformálódni e chaosból? — Újabb, nagyobb szláv államok. Az ideiglenes »bolgár nemzeti kormány« félreismerhetlen Útmutatóul szolgál e tekintetben. Az orosz actió irányát és tendentiáját eddigelé mutatja Oláhország quasi függetlenségi nyilatkozata és a »bolgár kormány,« mely muszka parancsszóra fogott neki az actiónak. Ez történik s ez van készülőben szomszédunkban. Mindennap uj adatot hoz azon meggyőződésünk megszilárdításához, hogy mon-