A Hon, 1877. június (15. évfolyam, 136-165. szám)

1877-06-11 / 146. szám

146. szám, XV. évfolyam. Budapest, 1877. Hétfő, június 11. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Tostán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.........................................6 frt — kr. 6 hónapra.........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda, Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhivás a O ILT XV dik évfolyamára. Előfizetési árak : (A »Hon« meg jelen naponkint kétszer.) Junius hóra .......................... 3 frt. . Junius—juniusra ... 4 » .Juliius—augustura . . .5 » Junius-sept mber . . 8 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. gjSjjp" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeumépület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala. Budapest, június 10. Pétervárról mind kategórikusabb hangon kezdenek beszélni a megjuhászodott Európával. A »Wiener Abendpost«-nak szombat esti lapunkban közlött pétervári hivatalos forrásból származó tudósítása egyike a legnevezetesebb nyilatkozatoknak, melyek Oroszország intenzióiról tétettek. Az orosz kormány sem többet, sem kevesebbet nem tűzött maga elé, mint Törökország földarabolását. Ezért mondatik, hogy az actió nemcsak a törökországi szlávok, hanem a többi keresztyén néptörzsek érdekében indíttatott meg, így búvik, ki mind jobban-jobban a szeg a zsákból. E nevezetes enunciátiót gyorsan követte a »Pol. Corr.« szintén pétervári s ugyancsak orosz hivatalos forrásból eredő jun. 5-ki keletű levele, melyet vasárnap reggeli lapunk egyik sürgönye rövid kivonatban közöl, s mely egész szövegében következőleg hangzik : »Itteni mérvadó helyen nem kevéssé csodálkoztak azon verziók fölött, melyek nem csak demarcationális vonalakról, de már megkezdett, vagy épen most kezdődő béketárgyalásokról is tudósítani tudtak. Ami különösen az állítólag Suvaoff gróf által Angliával folytatott tárgyalásokat illeti, azon helyzetben vagyunk, hogy kijelenthetjük, miszerint Derby lord válaszjegyzéke óta a pétervári kormány semminemű tárgyalásokba nem bocsátkozott az angol koránynyal s azóta az orosz kormánynak annak ideje helyen vázolt dispozitióiban semminemű változtom álltt be. A pétervári rmány semmiféle tárgyalásokba sem fog s nem akar bocsátkozni, melyek itt tárgy-, haszon- és czélnélkülieknek tekintetnek. Azon állás, melyet az angol kormány, jegyzéke által elfoglalt, a hónapokon át közösen folytatott tárgyalásokat és alkudozásokat sokkal inkább defavoyálta, hogysem az orosz kormány csak legkevésbé is hajlandó volna a maga rovására új terveket kovácsoltatni engedni az angol kormány által, hogy ez aztán ismét és mindig Oroszországot állítsa Európa szemei elé, mint békebontót. Oroszország és Anglia között nem voltak, nem lehetnek s nem is lesznek tárgyalások, sem a demarcationális vonalak, sem a békefeltételek fölött. Egy demarcationális vonal felállítása ellenkezik az Oroszország által ismételten hangoztatott önzetlenségi politikával s európai érdekeknek (! ?) a portával való képviselésével; Angliával a békepontok fölött tárgyalásokat folytatni, annál kevésbé lenne czélszerű, mert Oroszország egyelőre csak Törökországgal van háborúban s ezzel szemben a harczot saját eszközeivel s idegen fegyverek nélkül kellene kiküzdenie, ennélfogva idegen közbenjárásra szüksége nincs, nem is fogná helyén levőnek tartani. A jelzett »tárgyalások« kategóriájába tartozik azon sok, bár különben igen óvatos hírlap által szárnyra bocsátott híresztelés, mintha Németország közbenjárásának sikerült volna az Anglia és Oroszország közti differencziákat kiegyenlítni s a két hatalom közti egyetértést létrehozni. Ezzel szemben legyen itt megjegyezve, hogy a berlini kabinet sem föl nem ajánlotta közbenjárását, sem pedig erre nem kéretett Oroszország részéről ; miután tárgyalások nem történtek s nem is fognak történni, a közbenjárásról szó sem lehet. A viszonyok Orosz- és Németország között a legszívélyeseb-bek, de ebből még nem következik szükségkép, hogy minden alkalommal a »jó szolgálatok« fölajánltassanak és kikeressenek. A császár nem azért utazott a hadsereghez, hogy a békekötést megkönnyítse, mert akkor helye inkább Pétervárott lett volna. A császár azért utazott a hadsereghez, hogy ezt jelenléte által lelkesítse s a küszöbön levő háborúra megerősítse. A császár megérkezése a Dunához a háborúnak egy új pázisát jelenti, de semmi esetre sem jelenti a béke első etappeját. Erről csak akkor lehet szó, ha annak első alapja: Bulgária occupácziója, mely ismételten mint az orosz kormány s az orosz nép programmjakép volt jelezve, bevégzett ténynyé lesz. Mindaddig az összes békeverziók a jámbor óhajtások s hiábavaló koholmányok körébe tartoznak. Az orosz kormánynak tulajdonított azon eszme, hogy a háború befejeztévelTörökország keresztény tartományainak jövőjét egy európai congressus által megállapítani akarja«, itteni mérvadó körökben csak ironikus megjegyzésre találtatott. Ez annyit jelentene, mint azt követelni Oroszországtól, hogy miután a saját kardjával vitte keresztül programmját, határozza el magát önkényt arra, hogy megköttesse kezeit Anglia kedvéért s daczára a tapasztalatoknak, melyeket ez évben szerzett, föltétlenül megadja magát az »európai concert«-nek. Ez aztán elég kereken és muszkásan van megmondva. Muszkaország egymaga akarja létrehozni és megszabni a dolgok uj rendjét keleten s ehhez a többi hatalmaknak semmi beleszólása nem lesz! Vájjon mit mondanak ehhez bizonyos bécsi körök, melyek azzal szeretnek nagyra lenni, hogy »Ausztria-Magyarország is ott lesz« az áldomásivásnál — azaz a békekötésnél; mert Muszkaország oly kegyes lesz, hogy a mi véleményünk meghallgatása nélkül egy lépést sem fog tenni keleten. Az érdekek sphaeráiról, a demarcationális vonalakról hallani sem akarnak Pétervárott. Jó ezt tudni, még most. A főváros választókerületeinek a népesség arányához mért új beosztása ellen a főváros tanácsa szívós oppozícziót fejt ki. Tegnap délben tárgyalta ugyanis a miniszter e tárgybeli leiratát s azzal szemben azt határozta, hogy a közgyűlésnek a múltkori megállapodáshoz való ragaszkodást fogja ajánlani, vagyis azt, hogy a kilencz képviselő közül hármat a volt budai részek nyerjenek s hatot a pestiek. Indokolásul azt hozzák fel, hogy a legutóbbi öszszeirás alkalmával a választók száma az egész fővárosban 12.000 volt s ebből 4000 esett a volt budai oldalra s igy méltányos, hogy a képviselők egy harmad része (3) szintén a budai oldal által választassék. A népesség szerint való felosztásnak sok akadály állna a tanács szerint útjában. Mindamellett is egy oly munkálatot is készíttet a közgyűlésre a tanács, melybe föl leszen véve a népesség szerinti felosztás esetén alakítandó új választókerületek alaprajza is, s mi reméljük, hogy a város közgyűlése veszélyesebben mint a tanács — hajt a miniszter kapacitácziójára s nem teszi ki ez ügyet újabb huzavonáknak. Nem tudjuk, melyik »legutóbbi« összeirásból hozza ki a tanács azt az eredményt, mely a volt Budára összes választók egy harmadát teszi; lehet, hogy a tavasi névjegyzék az, mely minden politikai érdekeltség kizárásával, a választóközönségnek úgy szólva tudta nélkül készült s így — a városi eljárás megbizhatlansága folytán — bízvást vezethetett ily abnormis eredményre is; de az bizonyos, hogy más évek választói összeírásakor ezt az arányt nem ismerte senki. Nemhogy az egész főváros együtt, hanem volt választás, melynél a Terézváros egyedül közel két akkorra választói létszámmal szerepelt az urnák körül, mint az összes budai részek, ami nyilván tanusítja a választók számából okoskodás sántikáló voltát. Egész bizalommal hivatkozunk hát a városi bizottság tagjaira s sürgetőleg kérjük őket, ne engedjék a partikuláris tekinteteket ismét túlsúlyra ver t „HON“ TÁRCZÁJA. Látogatás az iparmúzeumban. A sugárúton járván, betértünk a művészházhoz, az állami mintarajziskola tőszomsédságában, hogy a legközelebbről oda átköltöztetett s épen rendezés alatt álló iparmuzeumot megtekintjük. Ily múzeumokat egyszerre semmiből nem lehet teremteni. Sok fáradság, sok idő és sok pénz kell arra, mig össze lehet hozni s csak némileg is egész és bevégzett állapotra kikerekíteni. E még gyerekpályában levő múzeum első alapja azon bevásárlásokkal vettetett meg, melyek az 1873-diki bécsi világkiállítás tárgyaiból, a törvényhozás által megszavazott 50.000 forint erejéig történtek. Ez alaphoz járultak a Rémei - és Xanthusféle magyar házi ipar kiállításnak a Közteleken kiállítva volt tárgyai, melyekből különösen a szövőipariak a legérdekesebbek és legérdekesebbek ; aztán a Xanthus-féle ethnográfiai nagy gyűjteményből a kézi ipar-tárgyak, végre legújabban a nemzeti múzeum régiséggyűjteményeiből oly ipari tárgyak, melyek ott — szórványosságuknál fogva fel sem tűnhetvén, majdnem egészen elvesztek, itt pedig illető helyeikre besorozva, kiegészítik azt a képet, melyet az iparmúzeum a különböző iparágak történeti fejlődéséről a szemlélő elé állítani igyekszik. Ez elemekből van összeállítva egykor valóban széppé és becsessé válható iparmúzeumunk első kerete, — mely most még, természetesen, nem is hasonlítható a külföld hasonló múzeumaihoz, jelesen a bécsihez, mely a kontinens legszebbjei közé tartozik, — de már most is oly sok érdekes tárgyat tartalmaz, hogy csak egy futólagos szemle is elég: a nézőt behatóbb s ismételt tanulmányozásra ösztönözni. A képzőművészeti társulat elismerésre méltó készséggel adott helyet e múzeumnak, sugárúti új házában. Az első emeleten két nagy és két kisebb, földszint egy nagy terem van az elhelyezésre igénybe véve. A tárgyak legtöbbnyire üvegszekrényekben vannak s lesznek felállítva, melyek a bécsi kiállításon a magyar kiállítás elhelyezésére szolgáltak s most egészen átalakítva és fekete ébenszinte újra festve, ép oly czélszerű mint díszes foglalványául szolgálnak a múzeumi tárgyaknak. A felállítással és rendezéssel derék fiatal tudósunk Pulszky Károly foglalkozik, ép annyi ízléssel mint szakértelemmel s mind a kettőhöz hasonló buzgalommal és valódi szenvesdélylyel. Az emeleten a legbelső, nagy, kettős (mert egymással szöget alkotó két jókora helyiségből összevágott) teremben, az üvegipar tárgyai már jóformán felállítva s rendezve is vannak. Az üvegipar legrégibb termékeitől kezdve a legújabbakig, történelmi s helyrajzi csoportokban szemlélhető ott a legszebb s legérdekesb tárgyak valódi választéka. A régi és modern velenczei üvegek, cseh üvegek, néhány meglepően szép rubin-s opálüveg madarak stb., szóval a föld minden népének üvegipara, szemléletes és ízletes képet nyújt összességében. E mellett egy kisebb terem fa- és elefántcsontfaragványokat, kis szobrokat s alakokat tartalmaz, melyek közt a chinai és japáni buddhistikus alakok a legérdekesebbek s talán legművésziebbek is. A gyermekekkel játszó Buddha valódi humorral van tele, s egy chinai madonna arra az anachronismusra emlékeztet, melyet a középkori szent képeken találunk, melyeken a szent család vagy az apostolok épen úgy vannak hollandi vagy spanyol parasztviseletben odaállítva, mint itt a szent szűz a gyermekkel chinaizálva. A harmadik kis terem a plastika körébe vágóporczelláns agyagalakokat tartalmazza; a negyedik — az utczára néző — nagy terem pedig a fémipar ép oly szép változatos, t mint becses termékeit, becsesek művészeti és jellemzetességi — de nem kevésbé anyagi érték tekintetéből is. A vas és bronz, egyéb rézvegyülékek öntvényeitől kezdve, a legfinomabb filigrán és email-munkákig, az Ízlés kezdetlegességeitől annak fejlődött, sőt itt-ott remek termékéig, számos érdekes és értékes tárgy van itt máris összegyűjtve, melyek közt a speciális magyar (erdélyi) ötvösségék néhány rendkivül szép darabja foglal méltó helyet a régiség s a közel és messze külföld mesterművei mellett. Végre a földszinten egy roppant nagy hosszú, csarnokszerű terem az edényiparnak van szentelve. A régi főniki görög edénytől kezdve, a görög virágzási korbeli, az etruszk és római edényeken át, a középkori olasz majolikák, s a modern fayence-ok, Wedgewoodok és porczellánokig, az indus és japáni s chinai porczellánedényekig, szép és rendezett átnézetet nyerünk az összes edényipar történetéről. Ugyane terem falai mellett, hosszában, lapos szekrényekben, a szövőipar termékei lesznek elhelyezve , míg a szőnyegek (köztük remek perzsa s indiai készítmények), és japáni s más selyemszövetek, mind az öt teremben, részint a falakon, részint a tárgyak közt, alatt s mögött, az ízletes drapériát képezik. Pár hét múlva a rendezés be lesz fejezve s az iparmúzeum megnyílik az érdeklődő közönség előtt. Feleslegesnek tartjuk fontosságáról sokat szólan. Nem a kíváncsiság, vagy puszta érdeklődés és élvezet tárgyai ezek, bár e tekintetben is gazdag és hálás anyagot nyújtanak, még a henye szemlélőnek is. De mint szemléltető illustratiója az ipar különböző ágai fejlődés törtelmének, mint a remeklések hosszú sorozatának, idővel mind teljesebbé válandó, s azt részint valódi és eredeti, részint egész hű utánzatokban feltüntető gyűjteménye, még sokkal tanúságosabb mint a mennyire gyönyörködtető. Fejlődő, még nem is fejlődő, csak induló iparunk fejlesztésének, példányok által, egyedül sikeres módja, ily múzeumok beható tanulmányozása lehet s ha akarjuk (mint annyiszor hangoztatjuk is !) hogy iparunk legyen, iparunk fejlődjék, hogy csupán a földmivelésre utalt existentiánk, legalább egyik lábával, az ipar biztosabb és a természeti esélyektől kevésbé függő alapjára helyezkedhessél ha akarjuk, hogy földünk nyers termékei ne menjenek ki, aránylag olcsón, az iparos külföldre, hogy feldolgozva drágán hozassanak vissza, sőt hogy az ipar egy vagy más ágában a külföld is szoruljon reánk,vagy legalább versenyezhessünk a külfölddel, ha mindent, á átalában ha ipart akarunk, kell hogy annak alapja megvetésére is tegyünk valamit. Egy lépés erre az iparos szakiskolák; egy másik az iparmúzeumnak nem csak felállítása, hanem fentartása s gyarapítása is. S épen ezért csak hálával emlékezhetünk a törvényhozás azon elhatározására,melylyel az iparmúzeum megalapítására,a bécsi világkiállításkor 50.000 frtot rendelt, s örömmel üdvözölhetjük a v. és közoktatási miniszter azon intézkedését,melylyel a nemz. múzeumnak ide illő tárgyait s az iparmúzeumba áthelyeztette. Úgy értesülünk, hogy a közoktatási miniszter 1878-diki budgetjébe 10 ezer forintot vett föl az iparmúzeum fentartására és gyarapítására. Bár budgetje ezzel növekszik, s épen nem élünk a budget szaporítások korszakában, mindamellett sem hiszszük, hogy e kiadásra a törvényhozás a feleslegesség bélyegét üsse s azt törölje. Annak bevallása volna ez, hogy nem akarjuk komolyan, amit szóval annyiszor hangoztatunk, vagy annak a roszgazdálkodásnak adnak ismét jelet, mely a legroszabbul alkalmazva a takarékosságot, a vetőmagról sajnálja a szükséges összeget. A mi nagypolitikánk nem a külpolitikában sarkallik, hanem közgazdaságunk s iparunk emelésében s azzal nemzeti erőnk szaporításában. Ha a véderőre fordított milliókból csak egy százalékot belezőnek fejlesztésére fordíthatnánk, (fájdalom, hogy az európai helyzet nem engedi : onnan vonnunk el valamit !) jobban biztosíthatnók magunkat, mint bármi védmüvekkel. De ismét kiléptünk az utczára s most jut eszünkbe, hogy a mintarajztanoda tőszomszédjában vagyunk. Soha jobb helyet az iparmúzeumnak, mint itt, hol a formák és művészetek tanulmányának és utánképzésének is bő tananyagot nyújthat közvetlen hozzájárulhatóságban. Ha egyébért nem, mint a rajztanoda kiegészítője is becses, szükséges és megfizethetetlen az iparmúzeum. Eszelygődni s a szerdai közgyűlésen szavazzanak az értelmiség, az urbanitás és ne az óbudaiak szájize szerint. A kiegyezési tárgyalások menetére vonatkozólag közlött soraink kapcsában fölemlíti a »Presse,« hogy az osztrák pártok s a kiegyezési nagybizottság elnökei által ez ügyben tartott konferenczián az határoztatott, hogy az osztrák parlament ülésszaka addig ne szakíttassék félbe, míg a kiegyezési bizottság albizottságai munkálataikkal el nem készültek, hogy így, midőn a képviselőház szeptemberben ismét összeül, a kiegyezési bizottság azon ■ nal megkezdhesse a kiegyezési előterjesztések tárgyalását. »Így tehát a magyar bizottságoknak nem kellene nagyon sokáig várni, hogy jelentéseiket a háznak beterjeszszék.« — A bécsi lapokból. A bécsi lapok is foglalkoznak a nuncziummal, melyet a magyar regnicoláris bizottság ma tett közzé. A »Presse« így ír róla: Mielőtt a magyar deputatió javaslatainak érdemleges ismertetésére térnénk át, ezen dr. Fálk Miksa által szerkesztett okmányról szívesen elismerjük, hogy hangja szigorúan tárgyilagos, méltóságos, nyugodt, minden gyűlölködéstől távol álló, sőt néhol Ausztria iránt rokonszenves. E mellett a magyar deputatió azon nézet hívének is vallja magát, hogy a két államterület egyike sincs azon helyzetben, hogy a másiknak áldozatot hozhasson, mert a viszonyok szüksége mindkét résznek a magáról való gondoskodást teszi kötelességévé. Mi teljesen elfogadjuk ez álláspontot, s ezt annál inkább tehetjük, mert Ausztriának, mint a gazdaságilag erősebb s ellenállásra képesebb félnek, soha eszébe nem jutott a gyöngébb magyar féltől áldozatot venni igénybe. Az e felfogáshoz való ragaszkodásból tehát Ausztria csak hasznot húzhat, főleg mert tudja, hogy »a másik fél érdekeinek méltányos tekintetbevételében« — a nunczium t. i. csak ezt sürgeti — már az első quótatárgyaláskor meglehetős messze ment. Más kérdés azonban, hogy a magyarok mindvégig hívek maradnak-e azon elvhez, hogy Ausztriától nem követelnek áldozatot. Egyelőre a nunézium mindent elkövet, hogy tárgyilagosan, dologi mértékkel mérve, indokolja saját javaslatait; azért elvárjuk, hogy az osztrák deputatió ellenindítványát is szintúgy — tárgyilagosan — ítéljék meg, s ha az bizonyulna helyesnek, ismerjék el ezt magyar részről is s ne követeljenek »áldozatot« Ausztriától. A »N. fr. Presse« az oszták szelvényadó be nem számítását érintő pontot csodálatos logikájúnak mondja, a restitutiókra vonatkozólag pedig így nyilatkozik : Ami a restitutiókat illeti, a magyar deputatió egyszerűen csatlakozik a kormány javaslatának indokolásához. Hogy a vámbevételek fölosztására nézve ugyanazon sérelmes arány álljen, mint a restitutionális teherére, csakhogy itt a hátrány osztrák részre báromlik, arról természetesen egy szót sem szól a nuntium, de valószínűleg annál behatóbban fog az osztrák válasz e dolgokkal foglalkozni. Hogy a magyar javaslat egyszerűen el fog fogadtatni, azt bizonyára annak szerzői maguk sem hiszik. A »Tagespresse« azt véli, hogy képzelhetlen oly osztrák minisztérium, mely a magyar nunczium quózajánlatát elfogadná , ellenben méltányosnak tartja az adóvisszatérítésre vonatkozólag fölhozottakat s reméli azok számbavételét. Konstantinápoly, május 29. (Saját levelezőnktől.) (Szukhum-Kále: Mukhtar pasa Jelentése: A Duna mellől.) Eddigelé a közérdekeltség még osztatlanul az ázsiai harertér felé irányul, úgy látszik, valónak kezd bizonyulni némely előrelátónak jövendölése, hogy az oroszok az ázsiai harertérnek tulajdonítanak legfőbb fontosságot s az európai támadást csak másodrendűnek tartják.. Itt inkább csak tüntetőleg viselik magukat, míg Ázsiában fejtik ki a legnagyobb erőt és tevékenységet. Nálunk a kedvezőtlen harczi hirek folytán nagyon nyomott hangulat uralkodik. A tudósítások, melyek az ázsiai harcztérekről érkeznek, nagyon híven tüntetik fel a helyzetet; a törökök nem szépítenek, legkevésbé pedig hazudnak. Azért amit írnak és sürgönyöznek, azt bátran el lehet hinni. Legjobban állanak dolgaik a feketetenger partján Batumban és Szukbum-Karéban. Ez utóbbi helyen Hasszán pasa vitézül viseli magát. E hó 28-ig igen sok apró csatája volt az oroszokkal, most azonban, mint e hó 27-ikéről keltezett sürgönyében jelenti, az oroszok teljesen eltakarodtak Szuchum-Kále vidékéről. Sürgönyében többek között elmondja, hogy e hó 28-ikáig igen sok összeütközése volt az oroszokkal. Az utazók, hogy a Szukhum-Kále környékén több irányú távolságban táborozó orosz katonákat elűzzék ismételten megújított több rendbeli harczot folytattak. A muszkák ezen apró csatározásokban teljesen tönkre vezettek s futásnak eredtek. A Szukhum-Kálól néhány órányira fekvő Zil erődben azonban összeszedődtek s pihentek. Ezt a kedvező alkalmat az abazák föl akarván használni a vár elfoglalására, az előbb Batumból érkezett abazákkal, kik délfélfelől indultak el, találkozván, támadást intéztek a muszkák ellen. Ezek arról éresülvén, átléptek a Jeodor folyón s megtámadták az abazákat. Az abazák támogatására Musztafa Bej őrnagy parancsnoksága alatt két zászlóalj küldetett ki, mely erő ellen a muszkák futásban kerestek menekülést. Az oroszok e vereség után Zil erődöt is feladták s most azon a vidéken a muszkák háborgatása ellen bizton vannak. Hasszán Huszni jelenti egyszersmind, hogy az »Eszir Dsedid« nevű gőzös a szállítmánynyal együtt szerencsésen megérkezett Szukhum- Káléba. Az ázsiai barettér többi vidékéről Mukhtár pasa jelentései vannak időről-időre közzé téve. Május 27-iki kelettel többek között ezeket sürgönyzé a hadügyminiszternek. A váni hadosztály Szouk-Szuig hatolt előre s az ellenség a Bajazidtól három órányira fekvő Teperiz vidékén van. Bajazid és Kilissze között az ellenség még nem foglalt állást, Ücs-Kilissze a török hadsereg kezében van s innen az összeköttetés Bajaziddal a muszkák arczával szemben fenn van tartva. Az ellenség erejének zömét Ardahán és Karsz között tartja összpontosítva. Penk parancsnoka a Mukhtar pasának küldött jelentésében tudatja, hogy ott kevés és csekély az ellenség ereje. Az ellenség tegnap (május 26.) Karsz előtt újra megjelenvén, a török katonák erős ágyutűzzel fogadták őket. Erre az oroszok visszavonultak, több halottat és sebesültet hagyva hátra. Ezt a hírt Mukhtar pasa, mint jelentésében írja, nem hivatalosan vette, hanem csak Karszból jövőktől hallotta. Egy másik táviratában Mukhtár pasa arról tesz jelentést, hogy a Kara- Kilissze vidékén táborozó ellenség előre akart vonulni, de a hely őrizetére küldött négy zászlóalj támadására visszavonult és nyugodtan maradt. Karszból vett jelentés szerint a muszka lovasság a Karsztól másfél órányira eső külső telkekben támadólag közeledett, de a várból az ő támadásokra kicsapott helyőrség őket vitézül megtámadta és győzelmesen tért vissza. A csatározások napról-napra nagyobb mérvet öltenek és több-több helyen folytattatnak. Karsz parancsnoka jelenti, hogy 28-án a Szugaulin túl fekvő főúton Szarikamis felé az ellenségnek nagyobb csapatja mutatkozott s Karsz felé közeledett. Az ellenség minden valószínűség szerint Szugauli felől szándékozik a legnagyobb támadást intézni. Az ellenség különben Bajazid felé is nagyobbodott és erősödött. Alisberd parancsnoka jelenti, hogy az ellenség támadását e vidéken nem várják be, hanem a török katonaság maga fogja az ellenség erejét gyengíteni igyekezni. Alisberd parancsnoka részletes jelentést ad a Toprakkale (Földvár) és Kara-Kiliszter (Feketetemplom) között lefolyt harczról. Az ellenség Kara- Kilissze felől jött támadása ellen Toprak-Kaleből két zászlóalj és két üteg ment ellenük. A harcz heves volt és elkeseredett. A muszkák részéről több halott és mintegy 50 sebesült maradt a harcztéren. A török katonák közül egy segédcsapatbeli lovas elesett, egy pedig megsebesült. Az ellenség a veszteség után viszszavonult Kara-Kilisszebe, s hogy Dunan újabb támadást intézett-e vagy nem, még nincs tudva. A Duna mellől még mindig csak apróbb hirek érkeznek, melyek a muszkáknak átkelési szándékáról szólanak. A Hirsovától félórányira lejebb fekvő Kara- Agadt (Fekete fa) nevű falu mellett az oroszok néhány ágyúval át akartak kelni, de a közel horgonyzó császári hadihajó által észrevétetve, heves ágyúharcz fejlődött ki, mely egy óra hosszat tartott. Az ellenségnek egy ágyúja elromboltatott, a lovasságából és gyalogságából több ember veszett el. Mehemed Szaitól, Tulcsa parancsnokától vett távirati értesítés szerint a törököknek egyetlen embernyi veszteségük sem volt. 1. 1. Turun-Szeverin, június 8. (Saját levelezőnktől.) A tegnap ide érkezett ágyúk nem Csetatéből, hanem Szerbiából jöttek, s ez leginkább abból tűnik ki, hogy az eddig itt állomásozott üteg ma reggel ment át innen Csetatéba. A magyarság (az itt lakó magyarokat értem) ügye Kis-Oláhországban igen roszul áll; az oláhok mindenfelé fenyegetik a magyarokat, de főkép a magyar zsidókat, kik itt a külföldön valóban mint jó magyar hazafiak, nyíltan bevallják az orosz elleni ellenszenvüket. Turnu-Szeverint és környékét e fenyegetések következtében már el is hagyták a magyarok, visszamentek a hazába, — bár követnék e példát a nagy-oláhországi magyarok is ! Nem lesz talán érdektelen, ha el nem mondom itt, hogy mikép tanítják az oláh ujonczot. Szóról szóra fordítottam le. »Te fiú! Te most katona vagy — mert megmértek, jónak találtak és feleskettettek téged a független Románia katonájává, vedd ezt a bocskort, ezt a bugyogát, ezt a zubbonyt és sapkát — igy! most már megszűntél fiú lenni , hanem vagy katona! mint katona bajtársam vagy — tehát hallod bajtárs! te most azért lettél beliva és felöltözve és fegyverrel ellátva, hogy Románia kínzóját, a törököt, — üsd, vág, ne kíméld. Európa, tudod, ez a világrész, amelyben lakunk, kért meg bennünket, hogy verjük meg a pogányt, irtsuk ki a magvát és mi, mint a legvitézebb nemzet gyermekei erre vállalkoztunk. Tehát üsd, vágd a pogányt, ne kíméld, hadd veszszen el a faja. És ha mi a törököt megvertük, akkor mi fogunk a világnak parancsolni. — Tehát, öld, üsd, vágd, ne kíméld a pogányt, annak veszni kell. Ezt a mit mondtam tarts eszedben, és az Isten megsegít.« Ez kedves olvasó, az Oláh ujoncz első instructiója, aztán következik a pópa tanítása, — mely abból áll, »imádkozz fiam az Istenhez, hogy más nemzetet ne segítsen csak egyedül a te nemzetedet, a román nemzetet.« Kladován alig van 250 katona úgy ott, mint a környéken a legnagyobb rend uralkodik. A háború. A »Daily Telegr.« a harcztérről közlött újabb híreiből átveszszük a következőket: Az oroszok nagyszámú haderőt összpontosítottak Karakol és Szaksa mellett, Florentinnal átellenben. Bizonyosnak látszik, hogy az oroszok az éjjel (e tudósítás szerdán este van keltezve Viddinből) megkísérlendik a hídverést a Dunán, támogatva erélyes tüzelés által. Ugyancsak Viddinből távírják e lapnak csütörtökön, hogy az oroszok serényen tovább folytatják az összpontosítást. Vonatok pontonokkal és nagyszámú tüzérekkel érkeztek meg. A Rabovánál a Duna rohamosan apad. Bécsből arról értesítik az angol lapot, hogy a czár megérkezése Oláhországba jeladása lesz fölötte veszélyes agitácziókra Szerbiában. Batum, szerdán este. Dsemir pasa ma ideérkezett és szemlét tartott az erőditvények fölött. Hogy meggyőződjék a csapatok harczképességéről, ál-vészleireket terjesztetett s két percz alatt minden készen volt az ellenállásra. Csemil pasát az ottomán csapatok nagy lelkesedéssel fogadták s bár váratlanul érkezett, mindent a legjobb rendben talált. Az előretolt muszka előőrsök két mértföldre, főhadiszállásuk re vannak tőlünk. Az ázsiai orosz hadsereg főhadiszállásáról Szalámból a »Pol. Corr.« ismét hosszabb jelentést közöl. Kiemeljük ebből a következőket: Loris Melikoff tábornok ápril 29-én elhagyta a tábort, s a karszt után Chalif-Oglu felé indult, mivel hírét vette, hogy a törökök Seremetyev vezérőrnagy lovas csapatát el akarják vágni a Szaimnál álló főhaderőtől. Chalif-Ogluban, mely 12 kurdházból álló falu, ellenségre nem találtak, az oroszok élelmiszerei azonban elfogyván, a lakosoktól akartak venni, de ezek azt mondák, hogy semmijük sincs. Vizsgálat ejtetvén azonban meg, kitűnt, hogy nagy mennyiségű búzájuk és árpájuk van nekik kővel fedett vermekben, ezt az oroszok azonnal »megvásárolták.« Innét az oroszok Viszinkev felé nyomultak, hogy azon lovas hadosztályt, mely recognoscálás végett egész Karszig előnyomult, támogassák. Viszinkevben az ott lakó görögök örömüdvözlésekkel fogadták az érkező oroszokat. E közben híre jött, hogy a recognoscáló lovas hadosztálynak előnyös harcza volt a törökökkel, s 100-at azok közül elfogott. Melikoff tábornok erre visszavonta a lovasságot Viszinkevbe. Szaimban nagyszerű intézkedéseket tesznek, hogy e hely a csapatok működésében főtámaszpontul szolgáljon. Hadi és élelmiszertárakat állítanak föl. A csapatok egészségi állapota e jelentés szerint kitűnő. A meghódított terület lakossága barátságosan fogadja az oroszokat, sőt a kurdok ajánlkoztak is, hogy önkéntes csapatot alakítanak az oroszok, mellett.